–

a Hochtief AG képviseletében László A. ügyvéd és Varga I. konzulens,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében M. Tassopoulou, D. Tsagkaraki, E. Tsaousi és K. Georgiadis, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében M. Fruhmann, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében P. Ondrůšek és Tokár A., meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a koncessziós szerződésekről szóló, 2014. február 26‑i 2014/23/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2014. L 94., 1. o.; helyesbítések: HL 2015. L 114., 24. o.; HL 2018. L 82., 17. o.) módosított, az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21‑i 89/665/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 395., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 246. o.; a továbbiakban: 89/665 irányelv) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Hochtief AG és Budapest Főváros Önkormányzata (Magyarország; a továbbiakban: ajánlatkérő) között a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok megsértésével a Hochtiefnek okozott kár megtérítése iránti kereset keretében folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 89/665 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése a következőt írja elő:

„A tagállamok megtesznek minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a [közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i] 2014/24/EU [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL 2014. L 94., 65. o.; helyesbítés: HL 2015. L 275., 68. o.)] vagy a [2014/23] irányelv hatálya alá tartozó szerződések tekintetében az ajánlatkérő szerv által hozott döntésekkel szemben az ezen irányelv 2–2f. cikkében meghatározott feltételeknek megfelelően hatékonyan és különösen a lehető leggyorsabban jogorvoslat legyen igénybe vehető azon az alapon, hogy ezek a döntések megsértették a közbeszerzésre vonatkozó közösségi jogot vagy az e jogot átültető nemzeti jogszabályokat.”

4

Ezen irányelv 1. cikkének (3) bekezdése ekképp rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy az általuk megállapítandó részletes szabályok szerint legalább azon személyeknek álljon jogorvoslati eljárás a rendelkezésére, akiknek érdekükben áll vagy állt egy adott szerződés elnyerése, és akiknek az állítólagos jogsértés érdeksérelmet okozott vagy ennek kockázata fennáll.”

5

Az említett irányelv 2. cikkének (1), (2) és (6) bekezdése értelmében:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az 1. cikkben meghatározott jogorvoslati eljárásokra vonatkozóan hozott intézkedések hatáskört biztosítanak a következőkre:

[…]

(2)   Az (1) bekezdésben, valamint a 2d. és a 2e. cikkben meghatározott hatáskörök átruházhatók a jogorvoslati eljárás különböző szempontjaiért felelős különálló szervekre.

[…]

(6)   A tagállamok előírhatják, hogy ha a kártérítés követelésének jogalapja az, hogy egy döntést jogellenesen hoztak meg, a vitatott döntést először a szükséges hatáskörrel rendelkező szervnek semmissé kell nyilvánítania.”

6

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a Magyar Közlöny 2003. évi 157. száma; a továbbiakban: a közbeszerzésekről szóló törvény) 108. §‑ának (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártáig módosíthatja részvételi jelentkezését.”

7

E törvény 350. §‑a értelmében:

„A közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértésére alapított bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetőleg – a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során – a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.”

8

Az említett törvény 351. §‑a így szól:

„Ha az ajánlattevő kártérítésként kizárólag az ajánlat elkészítésével és a közbeszerzési eljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítését követeli az ajánlatkérőtől, e kártérítési igény érvényesítéséhez elegendő azt bizonyítania, hogy

9

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: a polgári perrendtartásról szóló törvény) 339/A. §‑a kimondja:

„A bíróság a közigazgatási határozatot – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a meghozatalakor alkalmazandó jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálja felül.”

10

Az ajánlatkérő az uniós jogban előírt értékhatárt meghaladó összegű építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés odaítélési eljárására vonatkozó részvételi felhívást tett közzé 2005. február 5‑én. A jelentkezésre előírt határidőn belül öt pályázat érkezett, ebből az egyik a Hochtief által vezetett „HOLI” konzorciumé (a továbbiakban: konzorcium) volt.

11

Az ajánlatkérő 2005. július 19‑én értesítette a konzorciumot, hogy a pályázata összeférhetetlenség miatt érvénytelen, és kizárta. E határozatát azzal indokolta, hogy a konzorcium vezető tervezőként az ajánlatkérő oldalán a közbeszerzés előkészítésében részt vett szakértőt nevezte meg.

12

Az e határozattal szemben a konzorcium által benyújtott jogorvoslati kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság (Magyarország) 2005. szeptember 12‑i határozatával elutasította. E Döntőbizottság álláspontja szerint a szakértőnek a részvételi jelentkezésben történő kijelölését nem lehetett adminisztrációs hibaként értékelni, amint arra a Hochtief hivatkozott. Ha ez utóbbinak engedélyezték volna e hiba kijavítását, az a részvételi jelentkezésnek a közbeszerzésekről szóló törvény 108. §‑ának (3) bekezdése alapján kizárt módosítását jelentette volna. A Közbeszerzési Döntőbizottság utalt arra is, hogy nem volt jogsértő az ajánlatkérő eljárása akkor, amikor csak két jelentkezővel folytatta az eljárást, mert e törvény 130. §‑ának (7) bekezdése előírta, hogy ha a jelentkezők között maradt a keretszámnak megfelelő alkalmas jelentkezést benyújtó pályázó, akkor kötelező az utóbbiak ajánlattételre való felhívása.

13

2006. április 28‑i ítéletében a Fővárosi Bíróság (Magyarország) elutasította a konzorcium által a 2005. szeptember 12‑i határozattal szemben előterjesztett keresetet.

14

A 2006. április 28‑i ítélettel szemben a konzorcium által benyújtott fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla (Magyarország) 2008. február 13‑i határozatával előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz, amely kérelem a 2009. október 15‑iHochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítélethez (C‑138/08, EU:C:2009:627) vezetett.

15

Ugyanezen 2008. év során az Európai Bizottság az alapeljárás tárgyát képező közbeszerzési eljárás vizsgálata keretében megállapította, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési szabályokat, egyrészt amikor tárgyalásos eljárást hirdetett meg, másrészt pedig amikor az előminősítési szakaszban az egyik résztvevőt anélkül zárta ki, hogy lehetőséget adott volna a jelentkezőnek – a 2005. március 3‑iFabricom ítélet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127) alapján – annak igazolására, hogy a kijelölt szakértő vezető tervezőként történő közreműködése nem torzíthatta a versenyt.

16

A 2009. október 15‑iHochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítéletet (C‑138/08, EU:C:2009:627) követően a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑án a 2006. április 28‑i ítéletet helybenhagyó ítéletet hozott. Többek között utalt arra, hogy nem vizsgálta, hogy jogsértést követett‑e el az ajánlatkérő a konzorcium részvételi jelentkezése összeférhetetlenségének kimondásakor azzal, hogy nem tette lehetővé ez utóbbi számára a védekezés lehetőségét, mert ilyen kifogás nem szerepelt az első fokon benyújtott keresetlevélben. A Hochtief csak a fellebbezés során érvelt először akként, hogy a konzorciummal szemben alkalmazott tilalom a részvételi és ajánlattételi joga aránytalan korlátozásának minősül, ami ellentétes az EK 220. cikkel, az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14‑i 93/37/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 199., 54. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 163. o.) 6. cikkével és a Bíróság ítélkezési gyakorlatával.

17

2011. február 7‑i ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (Magyarország) helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑i ítéletét.

18

2011. augusztus 11‑én a Hochtief a Bizottság megállapításaira alapítva felülvizsgálati eljárást indított a Fővárosi Ítélőtábla ezen ítéletével szemben.

19

2013. június 6‑án a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) a perújítási kérelmet elutasító végzést fogadott el, amelyet a végső fokon eljáró Fővárosi Törvényszék (Magyarország) végzésével helybenhagyott.

20

Továbbra is a Bizottság megállapításaira hivatkozva a Hochtief ekkor az ajánlatkérőnek, a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásában történő részvétele okán felmerülő költségeinek megfelelő, 24043685 forint (HUF) (hozzávetőleg 74000 euró) összegű kártérítésre való kötelezésére irányuló új keresetet indított.

21

Mivel e kereset első fokon és a fellebbezési eljárásban elutasításra került, a Hochtief felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, többek között a 89/665 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének, valamint a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25‑i 92/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 76., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 315. o.) 2. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozva.

22

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt állapítja meg, hogy a 89/665 irányelvből kitűnik, hogy a kártérítési keresetek indítását a vitatott határozat valamely közigazgatási szerv vagy bíróság által történő előzetes megsemmisítésétől tehetik függővé (2015. november 26‑iMedEval ítélet, C‑166/14, EU:C:2015:779, 35. pont), így főszabály szerint nem tűnik úgy, hogy ezen irányelv 2. cikkével ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, mint amilyen a közbeszerzésekről szóló törvény 350. §‑a. Mindazonáltal az utóbbi rendelkezésnek a közbeszerzésekről szóló törvény és a polgári perrendtartásról szóló törvény egyéb rendelkezéseivel összefüggésben történő alkalmazása megakadályozhatja annak lehetőségét, hogy a Hochtiefhez hasonló, a tárgyalásos közbeszerzési eljárásból kizárt részvételre jelentkező kártérítési keresetet indítson, mivel nem hivatkozhat a közbeszerzési szabályok megsértését jogerősen megállapító határozatra. E körülmények között indokolt lehet vagy e jogsértés egyéb bizonyítási lehetőségének megteremtése, vagy a tényleges érvényesülés elvére tekintettel a tagállami szabály félretétele, vagy uniós jog fényében való értelmezése.

23

E körülmények között határozott úgy a Kúria (Magyarország), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

A Bíróság Hivatalához 2017. július 12‑én és 27‑én benyújtott beadványaival a Hochtief azt kérte, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 83. cikke alapján rendeljék el az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

25

Kérelme alátámasztásaként a Hochtief mindenekelőtt a Székesfehérvári Törvényszék (Magyarország) által a 2017. december 6‑i határozattal előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemre hivatkozik, amely a Bírósághoz 2018. június 5‑én érkezett meg, és amelyet C‑362/18. számon vettek nyilvántartásba. Lényegében azt állítja, hogy a jelen ügyben előterjesztett kérdésekre adandó válasz a C‑362/18. sz. ügyben előterjesztett kérdésekre adandó választól függ, és az ítélkezési gyakorlat egységessége érdekében lehetőséget kell biztosítani a feleknek arra, hogy ez utóbbi üggyel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat.

26

A Hochtief ezenkívül úgy véli, hogy ahhoz, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemről határozni tudjon, olyan érveket is figyelembe kell vennie, amelyeket a felek eddig nem vitattak meg. A Hochtief különösen a magyar kormány képviselőjének a tárgyaláson elhangzott azon kijelentésével kapcsolatban kíván észrevételt tenni, miszerint a magyar bíróságok előtti eljárás keretében hozott 2009. október 15‑iHochtief és Linde‑Kca‑Dresden (C‑138/08, EU:C:2009:627) ítéletet e bíróságok elbírálták. Álláspontja szerint ügydöntő jelentőséggel bír a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében feltett első két kérdés megválaszolása szempontjából, hogy az említett bíróságok hogyan értékelték a hivatkozott ítéletet.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 83. cikke értelmében a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha a fél e szakasz befejezését követően a Bíróság határozatára nézve döntő jelentőségű új tényt hoz fel, illetve ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek, illetve az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltek nem vitattak meg.

28

A jelen ügyben a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően megállapítja, hogy minden szükséges adat a rendelkezésre áll az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására, és azt nem olyan érvre tekintettel kell megválaszolni, amely előtte nem került megvitatásra.

29

Egyfelől a Hochtief állításával ellentétben a jelen előzetes döntéshozatali eljárásban előterjesztett kérdésekre adandó válasz nem függ a C‑362/18. sz. ügyben előterjesztett kérdésekre adandó választól. Jóllehet ugyanis a jelen ügy alapeljárásának és a C‑362/18. sz. ügy alapeljárásának körülményei hasonlók, a C‑362/18. sz. ügyben előterjesztett kérdések, amelyek – ahogy arra a Hochtief maga a kérelmében rámutat – elsősorban az uniós jog végső fokon eljáró nemzeti bíróságnak felróható megsértése miatt fennálló tagállami felelősségre vonatkoznak, különböznek a jelen ügyben előterjesztett kérdésektől, amelyek az ajánlatkérővel szembeni kártérítési kereset elfogadhatósági feltételeivel kapcsolatosak.

30

Másfelől nem tűnik úgy, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet valamely, a felek által meg nem vitatott érvre figyelemmel kell megvizsgálni. Nevezetesen a szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelme alátámasztása érdekében a Hochtief által hivatkozott 2009. október 15‑iHochtief és Linde‑Kca‑Dresden (C‑138/08, EU:C:2009:627) ítéletet a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében megemlítette, és az alapeljárás feleinek – az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltekhez hasonlóan – volt alkalmuk arra, hogy e tekintetben írásban és szóban is észrevételt tegyenek.

31

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az eljárás szóbeli szakaszának újból megnyitását nem szükséges elrendelni.

32

Az együttesen vizsgálandó első két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami eljárásjogi rendelkezés, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amely a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltételéül szabja, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetőleg – a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során – a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.

33

Elsőként emlékeztetni kell arra, hogy a 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdése szerint a tagállamok előírhatják, hogy ha a kártérítés követelésének jogalapja az, hogy egy döntést jogellenesen hoztak meg, a vitatott döntést először a szükséges hatáskörrel rendelkező szervnek semmissé kell nyilvánítania.

34

Magából e rendelkezésnek a szövegéből kitűnik tehát, hogy a tagállamok főszabály szerint rendelkeznek azon lehetőséggel, hogy olyan nemzeti eljárásjogi rendelkezést fogadjanak el, mint a közbeszerzésekről szóló törvény 350. §‑a, amely a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok megsértésére alapított bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltételéül szabja, hogy valamely olyan döntőbizottság, mint amely az alapeljárásban szerepel, illetőleg – az ilyen döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során – a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa (lásd analógia útján: 2015. november 26‑iMedEval ítélet, C‑166/14, EU:C:2015:779, 36. pont).

35

Másodikként emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bíróság már többször megállapította – a 89/665 irányelv mindössze azokat a minimális feltételeket határozza meg, amelyeknek a nemzeti jogrend szerinti jogorvoslati eljárásoknak meg kell felelniük a közbeszerzésekre vonatkozó uniós jogi előírások tiszteletben tartása érdekében (lásd többek között: 2016. szeptember 15‑iStar Storage és társai ítélet, C‑439/14 és C‑488/14, EU:C:2016:688, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdése tehát mindössze megteremti a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy a kártérítési kereset benyújtását azon feltételhez kössék, hogy a vitatott határozatot a szükséges hatáskörrel rendelkező szerv semmissé nyilvánítsa, azon esetleges feltételekre vagy korlátokra való legcsekélyebb utalás nélkül, amelyek e rendelkezés átültetését és végrehajtását adott esetben kiegészítik.

37

Ebből következően – amint azt a főtanácsnok indítványa 39. pontjában lényegében megállapította – a tagállamok szabadon határozhatják meg, hogy a 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdését átültető nemzeti jogszabályok milyen feltételek mellett alkalmazandók a jogrendjükben, valamint szabadon határozhatják meg azon korlátokat, kivételeket vagy eltéréseket, amelyek adott esetben ezen alkalmazást kiegészítik.

38

Ahogy a Bíróság többször megállapította, az uniós jog által a jelentkezők és az ajánlattevők részére az ajánlatkérő döntései által megsértett jogaik szavatolása céljából biztosított bírósági jogorvoslatokra vonatkozó eljárási szabályok meghatározása során a tagállamoknak kétségtelenül ügyelniük kell arra, hogy ne sérüljön sem a 89/665 irányelv hatékony érvényesülése, sem az uniós jog által magánszemélyeknek biztosított jogok (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iStar Storage és társai ítélet, C‑439/14 és C‑488/14, EU:C:2016:688, 43. és 44. pont).

39

A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy a tagállamoknak a 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdésében biztosított lehetőség nem volt korlátlan, és azon feltételnek volt alávetve, hogy bármely kártérítési keresetet megelőző megsemmisítés iránti kereset hatékony legyen (lásd ebben az értelemben: 2015. november 26‑iMedEval ítélet, C‑166/14, EU:C:2015:779, 36–44. pont). A tagállamok feladata különösen, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke első és második bekezdésének megfelelően biztosítsák a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog teljes mértékben történő tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iStar Storage és társai ítélet, C‑439/14 és C‑488/14, EU:C:2016:688, 46. pont).

40

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az olyan tagállami eljárásjogi rendelkezés, amely a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltételéül szabja a jogsértés jogerős megállapítását, nem fosztja meg az érintett ajánlattevőt a hatékony jogorvoslathoz való jogtól.

41

A kérdést előterjesztő bíróság első két kérdésére következésképpen azt a választ kell adni, hogy a 89/665 irányelv 2. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami eljárásjogi rendelkezés, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amely a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltételéül szabja, hogy valamely döntőbizottság, illetőleg – e döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során – a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.

42

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós jogot úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a kártérítési perben az olyan tagállami eljárásjogi előírás, amely a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében az ajánlatkérők által elfogadott határozatok elsőfokú felülvizsgálatáért felelős valamely döntőbizottság által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát kizárólag e döntőbizottság előtti eljárás során előadott jogalapok vizsgálatára korlátozza.

43

Az alapeljárással kapcsolatban mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy – amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik – a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében az ajánlatkérők által elfogadott határozatokkal szemben előterjesztett megsemmisítés iránti keresetek elsőfokú felülvizsgálatáért felelős Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak bírósági felülvizsgálatát végző nemzeti bíróságoknak a polgári perrendtartás 339/A. §‑a értelmében elfogadhatatlanként el kell utasítaniuk minden olyan új jogalapot, amelyet az említett Döntőbizottság előtt nem hoztak fel.

44

E rendelkezés alkalmazásával utasította el a Fővárosi Ítélőtábla az alapeljárás felperese által a Fővárosi Bíróság azon ítélete ellen előterjesztett fellebbezést, amely a Közbeszerzési Döntőbizottság eredeti határozatával szembeni keresetet elutasította. Szintén e rendelkezés alapján utasította el a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla ítéletével szemben az alapeljárás felperese által benyújtott felülvizsgálati kérelmet.

45

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a polgári perrendtartás 339/A. §‑ának és a közbeszerzésekről szóló törvény 350. §‑ának együttes alkalmazása azonban az uniós joggal ellentétes hatással járhat.

46

A 2015. november 26‑iMedEval ítélet 39. pontjára (C‑166/14, EU:C:2015:779) hivatkozva e tekintetben hangsúlyozza, hogy a keresetek elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó jogbiztonság követelményének szintje nem azonos, attól függően, hogy kártérítési keresetről vagy valamely szerződés érvénytelenné nyilvánítására irányuló keresetről van szó. A szerződéses jogviszonyokra is vonatkozó jogbiztonság követelményeire tekintettel indokolt ugyanis, hogy megszorító módon alakítsák ki az ajánlatkérő és a közbeszerzési szerződések nyertes ajánlattevői között létrejött szerződések érvénytelenné nyilvánítására irányuló jogorvoslatokat (elsődleges jogvédelem). Mivel a kártérítésre irányuló jogorvoslatok (másodlagos jogvédelem) ezzel szemben főszabály szerint nem befolyásolják a már megkötött szerződések érvényességét, nem lenne indokolt az ilyen jogorvoslatokat ugyanolyan szigorú szabályoknak alávetni, mint az azon keresetekre vonatkozó szabályok, amelyek tárgya az ilyen szerződések fennállása vagy teljesítése.

47

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2015. november 26‑iMedEval ítélet 41–44. pontjában (C‑166/14, EU:C:2015:779) kétségkívül megállapította, hogy a tényleges érvényesülés elvével bizonyos körülmények között ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi szabályozás, amely a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében indított kártérítési keresetek elfogadhatóságát az érintett közbeszerzési eljárás jogellenességének előzetes megállapításától teszi függővé.

48

Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság e következtetésre egy nagyon sajátos összefüggésben jutott, amelyet az a körülmény határozott meg, hogy a közbeszerzési eljárás – hirdetmény előzetes közzétételének hiánya okán fennálló – jogellenességének előzetes megállapítása iránti kereset előterjesztésére az érintett közbeszerzési szerződés odaítélésének időpontját követő napon kezdődő hat hónapos jogvesztő határidő vonatkozott, függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett személynek tudomása lehetett‑e az ezen odaítélésről szóló határozatot érintő jogellenesség fennállásáról. Ilyen összefüggésben ugyanis a hat hónapos határidő esetében félő volt, hogy a károsult személy adott esetben nem tudja összegyűjteni a szükséges információkat az érintett közbeszerzési eljárás jogellenességét vitató jogorvoslathoz, ami így e kereset benyújtásának akadályát képezte, és ennélfogva gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tehette a kártérítési igény érvényesítését.

49

Márpedig az alapeljárás tárgyát képező helyzet egyértelműen eltér a 2015. november 26‑iMedEval ítélet (C‑166/14, EU:C:2015:779) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó helyzettől.

50

Rá kell ugyanis mutatni, hogy a 2015. november 26‑iMedEval ítélet (C‑166/14, EU:C:2015:779) alapjául szolgáló ügyben szereplő, jogvesztést kimondó szabálytól eltérően a polgári perrendtartás 339/A. §‑ában foglalt eljárási szabály nem sérti – ahogy azt a főtanácsnok indítványának 47–49. pontjában megjegyzi – a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való, a Charta 47. cikkének első és második bekezdésében biztosított jog lényegét (lásd analógia útján: 2013. szeptember 26‑iTexdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 87. pont).

51

Bár egyébiránt igaz, hogy ezen nemzeti eljárásjogi szabály szigorú egyezést követel meg a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt és az ennek határozatait felülvizsgáló bíróságok előtt felhozott jogalapok között, és így kizárja annak lehetőségét, hogy a jogalany az eljárás során új jogalapra hivatkozzon, ugyanennyire igaz, hogy e szabály – amint azt a főtanácsnok indítványának 49. pontjában jelezte – hozzájárul a 89/665 irányelv hatékony érvényesülésének védelméhez, amely irányelv célja – ahogy azt a Bíróság már megállapította – annak biztosítása, hogy az ajánlatkérők jogellenesen hozott határozataival szemben hatékony és a lehető leggyorsabb jogorvoslat legyen igénybe vehető (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iStar Storage és társai ítélet, C‑439/14 és C‑488/14, EU:C:2016:688, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy az az elv, miszerint a feleknek kell kezdeményezniük az eljárást, maga után vonja, hogy a bíróság köteles a jogvita tárgyához tartani magát, és határozatát az elé terjesztett tényállásra alapítani, továbbá a kivételes, közérdek védelmére irányuló eseteket kivéve a bíróságnak tartózkodnia kell a hivatalból történő eljárástól, a védelemhez való jogot védi, és az eljárás szabályos lefolyását biztosítja, különösen azáltal, hogy megóvja az új jogalapok értékelésével szükségszerűen együtt járó késedelemtől (lásd ebben az értelemben: 1995. december 14‑ivan Schijndel és van Veen ítélet, C‑430/93 és C‑431/93, EU:C:1995:441, 20. és 21. pont, valamint 2007. június 7‑ivan der Weerd és társai ítélet, C‑222/05 – C‑225/05, EU:C:2007:318, 34. és 35. pont).

53

A jelen ügyben – ahogy az a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik – a Hochtief számára nem volt lehetetlen az, hogy az őt az eljárásból kizáró ajánlatkérői határozattal szembeni megsemmisítés iránti jogorvoslatot terjesszen a Közbeszerzési Döntőbizottság elé, majd az e Döntőbizottság által hozott határozat bírósági felülvizsgálatát végző nemzeti bíróságok elé.

54

Az sem állapítható meg, hogy a Hochtief számára lehetetlen volt az, hogy megfelelő időben hivatkozzon a lényegében arra alapított jogalapra, hogy nem volt lehetősége bizonyítani, hogy a jelen ügyben az általa vezető tervezőként kijelölt és korábban az ajánlatkérő oldalán eljáró szakértő közreműködése nem torzíthatta a versenyt a 2005. március 3‑iFabricom ítélet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127) 33–36. pontjában foglaltak értelmében véve.

55

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis azon értelmezés, amelyet a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör alapján valamely uniós jogszabályra vonatkozóan kifejt, szükség esetén megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és terjedelmét, amely szerint azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna (lásd különösen: 1980. március 27‑iDenkavit italiana ítélet, 61/79, EU:C:1980:100, 16. pont; 2004. január 13‑iKühne & Heitz ítélet, C‑453/00, EU:C:2004:17, 21. pont).

56

Következésképpen olyan helyzetben, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, az olyan ajánlattevő, mint a Hochtief, a Bíróság bármely, e tekintetben releváns ítélkezési gyakorlata hiányában is hivatkozhatott az arra alapított kifogásra, hogy nem volt lehetősége bizonyítani, hogy nem torzíthatta a versenyt az, hogy vezető tervezőként olyan szakértőt jelölt ki, aki az ajánlatkérő oldalán részt vett a közbeszerzés előkészítésében.

57

Egyébiránt, ha igaz is, hogy a 2005. március 3‑iFabricom ítélet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127) magyar nyelven csak azután volt elérhető, hogy a Hochtief benyújtotta jogorvoslatát a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, vagy akár azután, hogy ez utóbbi határozatával szembeni keresetét a Hochtief a nemzeti elsőfokú bíróság elé terjesztette, e körülmény azonban önmagában nem tenné lehetővé annak megállapítását, hogy e felperes számára teljesen lehetetlen volt az, hogy az ilyen kifogásra hivatkozzon.

58

A fentiekből következően az uniós jogot és különösen a 89/665 irányelv – Charta 47. cikkére tekintettel értelmezett – 1. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a kártérítési perben az olyan tagállami eljárásjogi előírás, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amely a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében az ajánlatkérők által elfogadott határozatok elsőfokú felülvizsgálatáért felelős valamely döntőbizottság által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát kizárólag az e döntőbizottság előtti eljárás során előadott jogalapok vizsgálatára korlátozza.

59

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: