–

a Generalstaatsanwaltschaft Hamburg képviseletében J. Fröhlich, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, M. Hellmann és F. Halabi, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében E. Gane, L.‑E. Batagoi és A. Wellman, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és J. Sawicka, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Ladenburger, M. Wasmeier és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.) 8. és 9. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Judecătoria Deva (dévai helyi bíróság, Románia) által 2019. október 7‑én, a Tribunalul Hunedoara (vajdahunyadi törvényszék, Románia) által 2019. október 7‑én kibocsátott európai elfogatóparancsok Németországban történő végrehajtására irányuló eljárás keretében terjesztették elő azon szabadságvesztés‑büntetések végrehajtása céljából, amelyeket a román bíróságok TR‑rel szemben, távollétében szabtak ki.

3

A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.) (1), (5)–(7), (10) és (12) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

[…]

[…]

4

E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)   A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)   E kerethatározat nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”

5

Az említett kerethatározat „Határozatok, amelyeket olyan tárgyaláson hoztak, amelyeken az érintett személy nem volt személyesen jelen” című 4a. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve, ha az európai elfogatóparancs szerint a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:

vagy

(2)   Amennyiben az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátják ki az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételek szerint, és az érintett személy előzőleg nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy büntetőeljárás folyik ellene, akkor az adott személy az európai elfogatóparancs tartalmáról való tájékoztatása alkalmával kérheti, hogy átadását megelőzően bocsássák rendelkezésére az ítélet egy példányát. Amint tudomást szerez erről a kérésről, a kibocsátó hatóság a végrehajtó hatóság közvetítésével eljuttatja a keresett személynek az ítélet egy példányát. A keresett személy kérése nem késleltetheti sem az átadási eljárást, sem az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozatot. Az ítéletnek az érintett rendelkezésére bocsátása kizárólag tájékoztatási célt szolgál; nem tekinthető az ítélet hivatalos kézbesítésének, és nem befolyásolhatja a perújítási vagy fellebbezési eljárás kérelmezésére nyitva álló határidőket.

(3)   Amennyiben a személyt az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételek szerint adják át, és perújítási kérelmet vagy fellebbezést nyújtott be, a perújítási vagy fellebbezési tárgyalásra váró személynek az ezen eljárások lezárásáig tartó fogva tartását rendszeresen, vagy az érintett személy kérelmére felül kell vizsgálni a kibocsátó tagállam jogával összhangban. E felülvizsgálatnak magában kell foglalnia különösen a szabadságelvonás felfüggesztésének vagy félbeszakításának a lehetőségét. A perújítási vagy fellebbezési eljárást az átadás után kellő időben kell megindítani.”

6

A 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározat módosításáról a személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében, 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározat (HL 2009. L 81., 24. o.) (1) preambulumbekezdése kimondja:

„A vádlott azon joga, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson, az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezésében az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 6. cikkében előírt, tisztességes eljáráshoz való jog része. A Bíróság kijelentette továbbá, hogy a vádlott azon joga, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson, nem abszolút érvényű, valamint hogy bizonyos körülmények között a vádlott szabad akaratából – kifejezetten vagy hallgatólagosan, de egyértelműen – lemondhat az említett jogról.”

7

A 2016/343 irányelv (33) és (35) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

8

Ezen irányelvnek „A tárgyaláson való jelenlét joga” című 8. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak joguk van a tárgyalásukon jelen lenni.

(2)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az olyan tárgyalás, amelynek eredményeként határozat születhet a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról, az érintett személy távollétében is megtartható, feltéve, hogy:

(3)   A (2) bekezdéssel összhangban meghozott határozat az érintett személlyel szemben végrehajtható.

(4)   Ha a tagállamok lehetővé teszik a tárgyalásnak a gyanúsított vagy a vádlott távollétében történő megtartását, azonban az e cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek való megfelelés nem lehetséges, mivel a gyanúsított vagy a vádlott észszerű erőfeszítések megtétele ellenére sem volt fellelhető, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a határozat ennek ellenére meghozható és végrehajtható. Ebben az esetben a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat a határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásukkor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogról is, vagy valamely más jogorvoslatról, a 9. cikknek megfelelően.

(5)   Ez a cikk nem érinti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek úgy rendelkeznek, hogy a bíró vagy az illetékes bíróság ideiglenesen kizárhatja a gyanúsítottat vagy a vádlottat a tárgyalásról, ha ez a büntetőeljárás szabályszerű lefolytatásának biztosításához szükséges, amennyiben ez a védelemhez való joggal összhangban áll.

(6)   Ez a cikk nem érinti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek előírják, hogy az eljárást, vagy annak bizonyos szakaszait írásban folytassák le, amennyiben ez a tisztességes eljáráshoz való joggal összhangban áll.”

9

Ugyanezen irányelvnek „Az új tárgyaláshoz való jog” című 9. cikke ekként rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy ha a gyanúsított vagy a vádlott nem volt jelen a saját tárgyalásán és a 8. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek nem teljesültek, az érintett személynek joga van egy új tárgyaláshoz, vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, ideértve új bizonyíték megvizsgálását, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet. E tekintetben a tagállamok biztosítják, hogy az érintett gyanúsítottnak vagy vádlottnak jogában áll jelen lenni, ténylegesen részt venni, a nemzeti jog szerinti eljárásoknak megfelelően, továbbá a védelemhez való jogokat gyakorolni.”

10

Az 1982. december 23‑i Gesetz über die internationale Rechtshilfe in Strafsachen (a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény, BGBl.1982. I, 2071. o.) 1994. június 27‑én kihirdetett változatának (BGBl. 1994. I, 1537. o.) 83. §‑a előírja:

„(1)   Nem engedélyezhető a kiadatás, ha

[…]

(2)   Az (1) bekezdés 3. pontja ellenére elvégzett kiadatás akkor jogszerű, ha:

2.   az elítélt – akinek tudomása volt a vele szemben folyamatban lévő eljárásról, amelyen védő is részt vett – a szökésével megakadályozta a személyes idézését, vagy

3.   az elítélt – akinek tudomása volt a kitűzött tárgyalásról – a védelme érdekében védőnek adott meghatalmazást, aki ténylegesen ellátta a védelmét a tárgyaláson.

[…]

(4)   Az (1) bekezdés 3. pontja ellenére a kiadatásra akkor is lehetőség van, ha az elítélt a megkereső tagállamnak történő átadását követően a határozatot haladéktalanul személyesen megkapja, és a (3) bekezdés második mondatában említett, a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, valamint az erre megállapított határidőkről kifejezetten tájékoztatták.”

11

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Hanseatisches Oberlandesgericht Hamburghoz (hamburgi regionális felsőbíróság, Németország) a román hatóságok által 2019. október 7‑én, illetve 2020. február 4‑én kibocsátott két európai elfogatóparancsot terjesztettek TR román állampolgár szabadságvesztés‑büntetések végrehajtása céljából történő átadása érdekében, amelyeket a román bíróságok távollétében szabtak ki vele szemben. TR jelenleg 2020. március 31. óta kiadatási letartóztatásban van Hamburgban (Németország).

12

TR‑rel szemben a következő bűnösséget megállapító ítéleteket hozták:

13

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy TR 2018 októberében megszökött, és Németországba távozott annak érdekében, hogy kivonja magát a vele szemben Romániában indított büntetőeljárások alól, amelyek a jelen ítélet előző pontjában említett ítéleteket eredményezték.

14

A román hatóságok – egy tájékoztatáskérést követően – közölték a hamburgi főügyésszel, hogy a 2019. október 7‑i és 2020. február 4‑i európai elfogatóparancsok tárgyát képező büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletekkel kapcsolatban a vádlottat nem lehetett személyesen idézni a romániai ismert lakóhelyről. Ez az oka annak, hogy a hivatalos értesítést, a román jognak megfelelően, minden esetben a vádlott címére küldték, mivel a román jog szerint az idézést tíz nap elteltét követően kézbesítettnek kell tekinteni.

15

A román hatóságok közölték továbbá, hogy az említett elítélésekhez vezető két eljárásban a vádlottat első fokon az általa választott védők képviselték, a fellebbezési eljárásban pedig a bíróságok által kirendelt védők.

16

A Judecătoria Deva (dévai helyi bíróság, Románia) által kibocsátott európai elfogatóparancsból, valamint a 2020. május 20‑án szolgáltatott kiegészítő információkból az következik, hogy TR, noha tudomása volt a vele szemben folyó eljárásról, nem jelent meg sem az e bíróság előtti elsőfokú tárgyaláson, sem pedig a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla, Románia) előtti fellebbezési tárgyaláson, azonban – mivel tudomást szerzett az Judecătoria Deva (dévai helyi bíróság) által kitűzött tárgyalásról – meghatalmazást adott egy általa választott védőnek, aki az első fokú eljárásban ténylegesen ellátta a védelmét. A fellebbezési tárgyaláson kirendelt védő képviselte TR‑t.

17

Mindazonáltal a román hatóságok elutasították a német hatóságok arra irányuló kérelmének teljesítését, hogy a szóban forgó büntetőeljárások újbóli megindításával kapcsolatban biztosítékokat adjanak, mivel TR‑t szabályszerűen idézték, és a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéleteket a román büntetőeljárási törvénykönyv értelmében nem lehet felülvizsgálni.

18

2020. május 28‑i határozatával a kérdést előterjesztő bíróság az alkalmazandó német szabályozásnak megfelelően engedélyezte TR Romániának történő átadását a 2019. október 7‑i és 2020. február 4‑i európai elfogatóparancsok végrehajtása céljából. E tekintetben megállapította, hogy noha valamely személy büntetés‑végrehajtás céljából történő átadása főszabály szerint kizárt, ha e személy személyesen nem jelent meg az elítélést eredményező tárgyaláson, TR megakadályozta a személyes idézését Romániában azzal, hogy Németországba szökött. Ezenkívül tudomása volt az őt érintő eljárásokról, amelyekben védő képviselte.

19

TR kifogást emelt a kiadatásával szemben, és ellenezte a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény 41. §‑ában előírt egyszerűsített kiadatást.

20

A kiadatását elrendelő 2020. május 28‑i határozatot TR azzal az indokkal vitatja, hogy a Románia részére történő átadása jogellenes, mivel a román hatóságok nem adtak biztosítékot az említett büntetőeljárás újbóli megindításához való jogát illetően, mivel a biztosíték ilyen hiánya összeegyeztethetetlen a 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkével.

21

E körülmények között a Hanseatisches Oberlandesgericht Hamburg (hamburgi regionális felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Az Európai Unió valamely tagállamából származó, távollétében elítélt személynek egy másik tagállam számára büntetőeljárás lefolytatása céljából történő átadására vonatkozó határozatok esetében úgy kell‑e értelmezni a 2016/343 irányelv rendelkezéseit, különösen annak 8. és 9. cikkét, hogy az átadás megengedhetősége – különösen úgynevezett szökés esetén – attól függ, hogy a megkereső állam teljesíti‑e az irányelvben meghatározott feltételeket?”

22

A kérdést előterjesztő bíróság azt kéri, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

23

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdése mind a 2002/584 kerethatározat, mind pedig az 2016/343 irányelv értelmezésére vonatkozik, amelyek az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó, V. címében meghatározott területekhez tartoznak. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás tehát elbírálható sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban.

24

Másodszor, ami a sürgősség kritériumát illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (2019. november 28‑iSpetsializirana prokuratura ítélet, C‑653/19 PPU, EU:C:2019:1024, 22. pont).

25

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az eljárási szabályzat 107. cikkének (2) bekezdése értelmében vett sürgősség azon esetleges súlyos következményekből ered, amelyeket a késedelmes határozat az európai elfogatóparancsok hatálya alá tartozó személyre gyakorolhat, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak kell végrehajtania különösen a szabadságelvonás miatt, hiszen e személy 2020. március 31. óta kiadatási letartóztatásban van, és a Romániának történő átadása vagy szabadlábra helyezése a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatali kérdésre adott választól függ.

26

E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság negyedik tanácsa 2020. szeptember 23‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

27

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Mindezek fényében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (2020. április 2‑iRuska Federacija ítélet, C‑897/19 PPU, EU:C:2020:262, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak arról kell határoznia, hogy a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény 83. §‑ának rendelkezései alapján, amelyek a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkét ültetik át a német jogba, jogszerű‑e TR román hatóságoknak történő átadása.

29

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az ilyen átadáshoz szükséges feltételek teljesültek, mivel egyrészt e személy a Németországba történő szökésével és ezáltal a személyes idézésének megakadályozásával az ügy ismeretében kivonta magát az e bíróság által végrehajtandó európai elfogatóparancsok alapjául szolgáló eljárások alól, másrészt, hogy az említett személyt ezen eljárásokban első fokon az általa választott védő képviselte, másodfokon pedig a bíróságok által kirendelt védő. Ezzel szemben TR e bíróság előtt azt állította, hogy ez az átadás nem jogszerű a 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkében foglalt követelményekre tekintettel, mivel semmilyen biztosíték nincs arra, hogy Romániában vele szemben újból megindítják a büntetőeljárást.

30

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság kérdését úgy kell érteni, hogy az arra vonatkozik, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy ha az érintett személy megakadályozta a személyes idézését, nem jelent meg személyesen a tárgyaláson, és a végrehajtó tagállamba szökött, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását pusztán amiatt, hogy nincs biztosíték arra, hogy a kibocsátó tagállamnak történő átadás esetén a 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. és 9. cikkében foglalt új tárgyaláshoz való jogát tiszteletben fogják tartani.

31

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat célja – amint az különösen az 1. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, valamint (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik – az, hogy a Párizsban, 1957. december 13‑án aláírt európai kiadatási egyezményen alapuló többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén alapuló átadásának rendszerével váltsa fel (2013. január 29‑iRadu ítélet, C‑396/11, EU:C:2013:39, 33. pont; 2020. március 11‑iSF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Az említett kerethatározat célja ily módon az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása új, egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia (2013. február 26‑iMelloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 37. pont; 2020. szeptember 24‑iGeneralbundesanwalt beim Bundesgerichtshof [A specialitás szabálya] ítélet, C‑195/20 PPU, EU:C:2020:749, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A 2002/584 kerethatározat által szabályozott területen a kölcsönös elismerés elve, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, amint az a kerethatározat (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében jut érvényre, amely kimondja azon szabályt, miszerint a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. E kerethatározat rendelkezései szerint ugyanis a tagállamok az európai elfogatóparancs végrehajtását kizárólag a kerethatározat 3. cikkében felsorolt kötelező megtagadási okok, valamint a 4. és 4a. cikkében felsorolt mérlegelhető megtagadási okok esetében tagadhatják meg. Ezenkívül a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs végrehajtását kizárólag a szóban forgó kerethatározat 5. cikkében meghatározott feltételektől teheti függővé (2013. február 26‑iMelloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Következésképpen, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételnek tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni (2018. július 25‑iMinister for Justice and Equality ítélet [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ami különösen azon esetet illeti, amikor az európai elfogatóparancs az érintett személy távollétében kiszabott büntetés végrehajtására vonatkozik, a 2002/584 kerethatározat 5. cikke 1. pontjának eredeti változata előírta azon szabályt, miszerint ebben az esetben az érintett személy átadását a végrehajtó tagállam ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a kibocsátó tagállamban biztosítják az ügynek az érintett jelenlétében történő újratárgyalását (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 52. pont).

36

E rendelkezést hatályon kívül helyezte a 2009/299 kerethatározat, és új 4a. cikket iktatott be a 2002/584 kerethatározatba, amely korlátozza az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetőségét, továbbá egyértelműen és egységesen felsorolja azokat a feltételeket, amelyek esetén nem tagadható meg azon határozat elismerése és végrehajtása, amelyet olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 53. pont).

37

Az említett 4a. cikk az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó feltételeket harmonizálja a terhelt távollétében történő elítélés esetén, amely harmonizáció a tagállamok összessége által elért konszenzust tükrözi az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó terhelteket megillető eljárási jogoknak az uniós jog alapján való terjedelmével kapcsolatban (2013. február 26‑iMelloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 62. pont).

38

Amint a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének szövegéből is kiderül, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak lehetősége van a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására, ha az érintett személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve ha az európai elfogatóparancs szerint az e rendelkezés a), b), c), illetve d) pontjában foglalt feltételek teljesülnek (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A 2002/584 kerethatározat 4a. cikke magas szintű védelem biztosítását, valamint annak lehetővé tételét célozza, hogy a végrehajtó hatóság átadja az érintettet az elítéléséhez vezető tárgyalásról való távolmaradása esetén is, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor a védelemhez való jogát (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Amint azt a Bíróság már megállapította, az uniós jogalkotó így olyan megoldást fogadott el, amely kimerítő jelleggel felsorolja azokat az eseteket, amikor a terhelt távollétében hozott határozat végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását úgy kell tekinteni, hogy az nem sérti a védelemhez való jogot (2013. február 26‑iMelloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 44. pont).

41

Ebből következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az érintettnek a határozat meghozatalához vezető tárgyalásról való távolmaradása ellenére is köteles az európai elfogatóparancsot végrehajtani, amennyiben a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a), b), c) vagy d) pontjában szereplő valamelyik körülmény fennállása beigazolódik (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 55. pont).

42

Egyébiránt a Bíróság kimondta, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése nem sérti sem a Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében, illetve 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogot, sem pedig a védelemhez való jogot (2013. február 26‑iMelloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 53. és 54. pont).

43

A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 2016/343 irányelvet illetően meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése rögzíti a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a tárgyaláson való jelenléthez való jogát. Mindazonáltal e cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az olyan tárgyalás, amelynek eredményeként határozat születhet a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról, az érintett személy távollétében is megtartható, ha az e bekezdésben foglalt feltételeket tiszteletben tartják.

44

Ezenkívül az említett irányelv 9. cikke szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ha a gyanúsított vagy a vádlott nem volt jelen a saját tárgyalásán és a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek nem teljesültek, az érintett személynek joga van egy új tárgyaláshoz, vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, ideértve új bizonyíték megvizsgálását, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet.

45

Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2002/584 kerethatározat különös rendelkezést tartalmaz, nevezetesen a 4a. cikket, amely – pontosan a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából – az olyan érintettel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs esetére vonatkozik, aki személyesen nem jelent meg az e büntetést, illetve az ezen intézkedést kiszabó határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson.

46

Ebben az összefüggésben a kibocsátó tagállam nemzeti jogának a 2016/343 irányelv rendelkezéseivel való esetleges összeegyeztethetetlensége nem minősülhet olyan oknak, amely az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásához vezethet.

47

Az európai elfogatóparancs végrehajtásának megakadályozása érdekében valamely irányelv rendelkezéseire való hivatkozás ugyanis lehetővé tenné a 2002/584 kerethatározat által létrehozott rendszer megkerülését, amely kimerítően felsorolja a végrehajtás megtagadásának okait. Ez annál is inkább igaz, mivel a 2016/343 irányelv nem tartalmaz az európai elfogatóparancsok kibocsátására és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket, amint azt a főtanácsnok az indítványának 62. és 63. pontjában lényegében megállapította.

48

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy amennyiben a kibocsátó tagállam több bírósági fokozatból álló büntetőeljárást ír elő, és így egymást követő bírósági határozatok meghozatalára kerülhet sor, amelyek közül legalább az egyiket az érintett távollétében hozták, a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak” a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag azon fórum előtti eljárásra vonatkozik, amelynek eredményeképpen azon határozatot meghozták, amely az ügy érdemben történő újbóli ténybeli és egyben jogi vizsgálatát követően jogerősen határozott az érintett bűnösségéről, valamint szabadságelvonással járó intézkedéshez hasonló büntetés kiszabásáról (2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 98. pont).

49

A jelen ügyben a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkében foglalt feltételek, amelyekkel kapcsolatban olyan kétség merül fel, amelyet a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésekre adott válaszok nem tudtak eloszlatni, azon feltételek, amelyek TR hivatalos és tényleges tájékoztatására, valamint a román bíróságok által kirendelt védőknek TR által adott meghatalmazásra vonatkoztak. A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információk szerint a jelen ítélet 12. pontjában említett európai elfogatóparancsokat két fellebbviteli ítélettel összefüggésben bocsátották ki. Az említett bíróság szerint TR nem jelent meg a fellebbezési tárgyalásokon, és őt kirendelt védő képviselte. Ezzel szemben ezen információkból kitűnik, hogy az elsőfokú eljárások legalább egyike esetében TR tudomással bírt a kitűzött tárgyalásról, meghatalmazást adott az általa megnevezett jogi képviselőnek arra, hogy a tárgyaláson ellássa a védelmét, és e jogi képviselő a tárgyaláson ténylegesen ellátta a védelmét.

50

Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelynek meg kell vizsgálnia, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben teljesültek‑e a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke esetleges alkalmazásának feltételei, először is azt kell megállapítania, hogy a TR elleni elsőfokú vagy másodfokú eljárások tartoznak‑e a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmának a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti, Bíróság által értelmezett fogalmába, majd azt kell megvizsgálnia, hogy az említett feltételek ezen eljárások mindegyike tekintetében teljesülnek‑e.

51

Abban az esetben, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítaná meg, hogy a 4a. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában foglalt, az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetőségét kizáró feltételek nem teljesültek, az említett bíróság – tekintettel arra, hogy a 4a. cikk ezen elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető esetéről rendelkezik – mindenesetre figyelembe vehet más olyan körülményeket is, amelyek lehetővé teszik számára, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az átadás nem jár az érintett személy védelemhez való jogának megsértésével, és átadhatja őt a kibocsátó tagállamnak (lásd ebben az értelemben: 2016. május 24‑iDworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 50. pont).

52

Az ilyen értékelés keretében a végrehajtó igazságügyi hatóság így az érintett személy által tanúsított magatartást is figyelembe veheti. Az átadási eljárás e szakaszában ugyanis kiemelten figyelembe lehet venni többek között azt, hogy az érintett személy megpróbálta elkerülni a neki címzett értesítés kézbesítését (lásd ebben az értelemben: 2016. május 24‑iDworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 51. pont), vagy hogy megpróbált bármely kapcsolatot elkerülni a román bíróságok által kirendelt védőkkel.

53

Hasonlóképpen, a végrehajtó igazságügyi hatóság figyelembe veheti a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben hivatkozott azon körülményt is, amely szerint TR fellebbezést nyújtott be az elsőfokú határozatokkal szemben, ami megerősíti, hogy TR a román jog szerint érvényes ügyvédi meghatalmazást állított ki.

54

Ha megállapítást nyerne, hogy az elsőfokú eljárás, és nem a fellebbezési eljárás az, amely a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma alá tartozik, a jelen ítélet 49. pontjában összefoglalt információkból következően úgy tűnik – és ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételek az alapügyben szóban forgó európai elfogatóparancsok közül legalább egy esetében teljesültek, ezért a kérdést előterjesztő bíróság nem volt jogosult megtagadni ezen elfogatóparancs végrehajtását a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke alapján.

55

Meg kell azonban állapítani, hogy az, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának megakadályozása érdekében – a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban előírt okain kívül – nem lehet hivatkozni a 2016/343 irányelvre, egyáltalán nem érinti a kibocsátó tagállam azon abszolút kötelezettségét, hogy a jogrendjében tiszteletben tartsa az uniós jog valamennyi rendelkezését, ideértve a 2016/343 irányelvet is. Mivel az ezen irányelv átültetésére előírt határidő lejárt, az érintett személy a kibocsátó tagállamnak való átadása esetén e tagállam bíróságai előtt adott esetben hivatkozhat az említett irányelv azon rendelkezéseire, amelyek a tartalmuk szempontjából feltétlennek és kellően pontosnak tűnnek, ha ez az állam nem ültette át időben ezen irányelvet, vagy helytelenül ültette azt át (lásd ebben az értelemben: 2017. február 15‑iBritish Film Institute ítélet, C‑592/15, EU:C:2017:117, 13. pont; 2018. október 4‑iLink Logistik N&N ítélet, C‑384/17, EU:C:2018:810, 47. pont).

56

A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha az érintett személy megakadályozta a személyes idézését, nem jelent meg személyesen a tárgyaláson, és a végrehajtó tagállamba szökött, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását pusztán amiatt, hogy nincs biztosíték arra, hogy a kibocsátó tagállamnak történő átadás esetén a 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkében foglalt új tárgyaláshoz való jogát tiszteletben fogják tartani.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha az érintett személy megakadályozta a személyes idézését, nem jelent meg személyesen a tárgyaláson, és a végrehajtó tagállamba szökött, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását pusztán amiatt, hogy nincs biztosíték arra, hogy a kibocsátó tagállamnak történő átadás esetén a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. és 9. cikkében foglalt új tárgyaláshoz való jogát tiszteletben fogják tartani.