A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2016. december 15. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal — Gépjármű‑felelősségbiztosítás és e biztosítási kötelezettség ellenőrzése — 2000/26/EK irányelv — A 4. cikk (5) bekezdése — Biztosítóintézet — Kárrendezési megbízott — Elegendő képviseleti jogkör — A bíróságok elé idézés”

A C‑558/15. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunal da Relação do Porto (portói fellebbviteli bíróság, Portugália) a Bírósághoz 2015. november 2‑án érkezett, 2015. szeptember 29‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Alberto José Vieira de Azevedo,

Maria da Conceição Ferreira da Silva,

Carlos Manuel Ferreira Alves,

Rui Dinis Ferreira Alves,

Vítor José Ferreira Alves

és

a CED Portugal Unipessoal Lda,

az Instituto de Seguros de Portugal – Fundo de Garantia Automóvel

között,

az Instituto de Seguros de Portugal – Fundo de Acidentes de Trabalho

részvételével folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: J.‑C. Bonichot (előadó), a hatodik tanács elnökeként eljárva, A. Arabadjiev és S. Rodin bírák,

főtanácsnok: P. Mengozzi,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

az Instituto de Seguros de Portugália – Fundo de Garantia Automóvel képviseletében G. Ribeiro és T. Andrade advogados,

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, M. Figueiredo és M. Rebelo, meghatalmazotti minőségben,

az Európai Bizottság képviseletében P. Costa de Oliveira és K.‑P. Wojcik, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2016. október 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2005. május 11‑i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2005. L 149., 14. o.) módosított, a tagállamok gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről, valamint a Tanács 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelveinek módosításáról szóló, 2000. május 16‑i 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (negyedik gépjármű‑biztosítási irányelv) (HL 2000. L 181., 65. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 331. o.; a továbbiakban: 2000/26 irányelv) 4. cikke (4), (5) és (8) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelem előterjesztésére az egyfelől Alberto José Vieira de Azevedo, Maria da Conceição Ferreira da Silva, Carlos Manuel Ferreira Alves, Rui Dinis Ferreira Alves és Vítor José Ferreira Alves, másfelől a CED Portugal Unipessoal Lda (a továbbiakban: CED) és az Instituto de Seguros de Portugal – Fundo de Garantia Automóvel (Portugália biztosítóintézete – Gépjármű garanciaalap) (a továbbiakban: gépjármű‑biztosítási garanciaalap) közötti, a közúti balesetet okozó gépjármű tulajdonosát képviselő biztosítótársaságnak, a CED‑nek a bíróságok elé idézhetőségére vonatkozó jogvitában került sor.

Jogi háttér

Az uniós jog

3

A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 263., 11. o.) öt olyan irányelvet foglalt egységes szerkezetbe, amelyet a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítése céljából fogadtak el.

4

Mindazonáltal, mivel az alapügyben szereplő jogvita alapját képező tényállás megvalósulására 2007 folyamán, vagyis a 2009/103 irányelv hatálybalépését megelőzően került sor, a releváns jogi hátteret többek között a 2000/26 irányelv alkotja.

5

A 2000/26 irányelv (8) preambulumbekezdése szerint az uniós jogalkotó hasonló bánásmódot kívánt biztosítani a közlekedési baleset következtében károsult személyek számára, függetlenül attól, hogy a baleset az Európai Közösségen belül hol következett be.

6

Másfelől a 2000/26 irányelv az alábbi preambulumbekezdéseket tartalmazza:

„(10)

Ez maga után vonja a károsult fél közvetlen cselekvési joggal való felruházását a károkozó fél biztosítótársaságával szemben.

(11)

Kielégítő megoldás lehet az olyan gépjárműbalesetek eredményeként anyagi kárt vagy sérülést szenvedett károsultak számára, amelyek ezen irányelv hatálya alá tartoznak, és amelyek nem a lakóhelyük szerinti államban történnek, ha jogosultságot kapnak arra, hogy kárigényeiket a lakóhelyük szerinti tagállamban jelentsék be a károkozó fél biztosítóintézete által kijelölt kárrendezési megbízottnál.

(12)

Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a károsult által a saját tagállamán kívül elszenvedett kárt számára ismerős eljárások alapján bírálják el.

(13)

A károsult lakóhelye szerinti tagállamban működő kárrendezési megbízottak rendszere sem az egyes esetekben alkalmazandó anyagi jogot, sem a joghatóságot nem érinti.

(14)

A biztosítóintézettel szembeni közvetlen kereseti jog biztosítása a károsult számára logikus kiegészítése az ilyen kárrendezési megbízottak kijelölésének, emellett pedig javítja a károsult lakóhelye szerinti tagállamon kívül történt gépjárműbalesetek károsultjainak jogi helyzetét.

(15)

A kérdéses hiányosságok pótlása érdekében intézkedni kell arról, hogy a tagállam, amelyben a biztosítóintézetet engedélyezték, kötelezze a társaságot a többi tagállamban honos vagy oda kiküldött kárrendezési megbízottak kijelölésére, hogy minden szükséges információt összegyűjtsenek az említett balesetekből származó károkkal kapcsolatban, és minden megfelelő lépést megtegyenek a kárigények teljesítéséért a biztosítóintézet nevében és költségére, beleértve a kártérítés kifizetését; A kárrendezési megbízottaknak kellően széles jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy képviseljék a biztosítóintézetet a balesetből eredően kárt szenvedett személyekkel szemben, továbbá hogy képviseljék a biztosítóintézetet a nemzeti hatóságok előtt, beleértve – ahol szükséges – a bíróságot, amennyiben ez összeegyeztethető a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályaival.

(16)

A kárrendezési megbízott tevékenysége nem elegendő ahhoz, hogy a károsult lakóhelye szerinti tagállam bírósága rendelkezzen joghatósággal, ha a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályai nem így rendelkeznek.

(16a)

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet [(HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítés: HL 2006. L 242., 6. o.)] 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben lévő 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a károsult fél a lakóhelye szerinti tagállamban keresetet indíthat a felelősségbiztosítást nyújtó biztosító ellen.

[…]”

7

A 2000/26 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:

„Ezen irányelv célja, hogy különleges intézkedéseket állapítson meg a balesetből származó bármilyen anyagi kár vagy sérülés tekintetében kártérítésre jogosult károsult felekre vonatkozóan, ha a baleset nem a károsult fél lakóhelye szerinti tagállamban történt, és olyan gépjármű okozta, amely egy tagállamban rendelkezik biztosítással, és amelyet általában egy tagállamban tartanak üzemben.”

8

Ezen irányelv 3. cikke előírja, hogy valamennyi tagállam biztosítja, hogy az 1. cikkben említett, az azon rendelkezésben foglalt balesetekben károsult felek közvetlen kereseti jogot élveznek a felelős személy felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóintézetével szemben.

9

Az említett irányelv „Kárrendezési megbízott” címet viselő 4. cikke értelmében:

„(1)   Valamennyi tagállam megtesz minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy [az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1973. július 24‑i] 73/239/EGK [tanácsi] irányelv [(HL 1973. L 228., 3. o., magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 14. o.)] melléklete A. pontjának 10. ágazatában szereplő kockázatokat (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) vállaló biztosítóintézetek kárrendezési megbízottat jelöljenek ki minden olyan tagállamban, mely különbözik attól, ahol hivatalos működési engedélyüket megkapták. A kárrendezési megbízott felelős az 1. cikkben említett balesetekből származó kárigények kezeléséért és rendezéséért. A kárrendezési megbízott a kinevezése helye szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, illetve letelepedett személy.

[…]

(4)   A kárrendezési megbízott a kárigényre vonatkozó minden olyan információt összegyűjt, amely a károk rendezésével kapcsolatban szükséges, és minden szükséges intézkedést megtesz a károk rendezésének megtárgyalására. A kárrendezési megbízott kinevezésére vonatkozó követelmény nem korlátozza a károsult vagy a biztosító jogát, hogy bírósági eljárást indítson közvetlenül a balesetet okozó személy vagy annak biztosítója ellen.

(5)   A kárrendezési megbízottaknak elegendő jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy az 1. cikkben említett esetekben képviseljék a biztosítóintézetet a károsult felekkel szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezzék. A kárrendezési megbízottaknak képesnek kell lenniük arra, hogy az ügyeket a károsult lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén (nyelvein) vizsgálják.

(6)   A tagállamok megfelelő, hatékony és szisztematikus pénzbeli vagy azzal egyenértékű adminisztratív büntetések által biztosított kötelezettséget írnak elő annak biztosítása érdekében, hogy attól az időponttól számított három hónapon belül, amikor a károsult kártérítési igényét bejelentette, vagy közvetlenül a balesetet okozó személy biztosítója vagy e biztosító kárrendezési megbízottja részére,

a)

a balesetet okozó személy biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja köteles legyen indokolással ellátott kártérítési ajánlatot tenni olyan esetekben, amikor a felelősség nem vitatható és a károk mértékét megállapították; vagy

b)

a biztosító, amelyhez a kártérítési igényt benyújtották, vagy annak kárrendezési megbízottja köteles legyen indokolással ellátott választ adni a kárigényben hivatkozott körülményekre olyan esetekben, amikor a felelősség fennállását elutasítják, vagy nem állapították meg pontosan, vagy ha a károkat nem állapították meg teljes mértékben.

A tagállamok intézkedéseket fogadnak el, amelyek biztosítják, hogy amennyiben az ajánlatot a három hónapos határidőn belül nem tették meg, a biztosító által felajánlott vagy a bíróság által megítélt kártérítési összeg után kamatot kelljen fizetni a károsult részére.

[…]

(8)   A kárrendezési megbízott kijelölése önmagában nem jelenti [az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosításra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a 73/239/EGK irányelv, valamint a 88/357/EGK irányelv módosításáról szóló, 1992. június 18‑i] 92/49/EGK [tanácsi] irányelv [(harmadik nem életbiztosítási irányelv) (HL 1992. L 228., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 346. o.)] 1. cikkének b) pontjában meghatározott új fióktelep megnyitását, és a kárrendezési megbízott nem tekinthető az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosításokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 73/239/EGK irányelv módosításáról szóló, 1988. június 22‑i 88/357/EGK [tanácsi] irányelv [(HL 1988. L 172., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 198. o.)] 2. cikkének c) pontja szerinti telephelynek, vagy

[…]

a 44/2001/EK rendelet szerinti telephelynek […]”

A portugál jog

10

A 2000/26 irányelvet a 2003. április 14‑i Decreto‑Lei no 72‑A/2003 – Lei do Seguro Obrigatório (a kötelező biztosításról szóló 72‑A/2003. sz. törvényerejű rendelet) ültette át a portugál jogba, amely rendelet módosította egyrészt az 1985. december 31‑i Decreto‑Lei no 522/85 – Seguro Obrigatório de Responsabilidade Civil Automóvelt (a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításról szóló 522/85. sz. törvényerejű rendelet), másrészt az 1998. április 17‑i Decreto‑Lei no 94‑B/98 – Regula as condições de acesso e de exercício da actividade seguradora e resseguradora no território da Comunidade Europeiát (az Európai Közösség területén a biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységhez való hozzáférés feltételeit szabályozó 94‑B/98. sz. törvényerejű rendelet).

11

A 72‑A/2003. sz. törvényerejű rendelettel módosított 522/85. sz. törvényerejű rendelet 43. cikke értelmében:

„(1)   A portugál székhelyű biztosítótársaságok, valamint az Európai Közösség területén kívüli székhellyel rendelkező biztosítótársaságok portugál fióktelepei, amelyek »a fuvarozó felelősségét kivéve, a közúti gépjárművek polgári jog szerinti felelőssége« területén felmerülő kockázatok elleni biztosítás nyújtására jogosultak, a többi tagállam mindegyikében szabadon kijelölhetnek egy megbízottat, akinek a károsult lakóhelye szerinti országban, a károsult lakóhelyétől eltérő államban bekövetkezett baleset kárrendezése a feladata (»kárrendezési megbízott«).

(2)   A kárrendezési megbízott, aki a kinevezése helye szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, illetve letelepedett személy, egy vagy több biztosítónak is dolgozhat.

(3)   A kárrendezési megbízottaknak elegendő jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy az 1. cikkben említett esetekben képviseljék a biztosítóintézetet a károsult felekkel szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezzék. A kárrendezési megbízottaknak képesnek kell lenniük arra, hogy az ügyeket a károsult lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén (nyelvein) vizsgálják.

(4)   A kárrendezési megbízott a kárigényre vonatkozó minden olyan információt összegyűjt, amely a károk rendezésével kapcsolatban szükséges, és minden szükséges intézkedést megtesz a károk rendezésének megtárgyalására.

[…]”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12

2007. október 17‑én az egyik spanyol autópályán közlekedési baleset történt, amelyben életét vesztette Luis de Sousa Alves, és megsérült Vieira de Azevedo, mindketten portugál állampolgárok, és amelyben érintett volt egy Spanyolországban biztosított, a Helvetia Compañía Suiza, S.A. de Seguros y Reaseguros (a továbbiakban: Helvetia) társaság által bérelt gépjármű.

13

A. J. Vieira de Azevedo, valamint L. de Sousa Alves felesége és gyermekei keresetet indítottak az Instância Central Cível da Comarca do Porto‑Este (Penafiel) (porto‑este‑i központi kerületi polgári bíróság [Penafiel], Portugália) előtt az őket ért kár megtérítése iránt. Alperesként egyrészt a Helvetia portugáliai képviselőjeként a CED‑et idéztették be, másrészt és másodlagosan a gépjármű‑biztosítási garanciaalapot.

14

E bíróság, miután megállapította, hogy a CED‑nek és ebből következően a gépjármű‑biztosítási garanciaalapnak nincs passzív perbeli legitimációja, elutasította a keresetet.

15

A. J. Vieira de Azevedo, valamint L. de Sousa Alves felesége és gyermekei fellebbezést nyújtottak be a Tribunal da Relação do Portóhoz (portói fellebbviteli bíróság, Portugália) az említett keresetet elutasító határozattal szemben. A felperesek szerint a CED a Helvetia portugáliai képvelőjeként a portugál bíróságok elé idézhető az őket ért károk megtérítése céljából.

16

A kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a 2000/26 irányelv 4. cikke értelmében tevékenységüket külföldön végző biztosítótársaságok, amelyeknek rendelkezniük kell a kárigények kezeléséhez és rendezéséhez szükséges jogkörrel, emellett a tagállami állampolgárok által a bíróságok elé idézhetők‑e.

17

E körülmények között a Tribunal da Relação do Porto (portói fellebbviteli bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1.

A [2000/26 irányelv] (16a) preambulumbekezdése és [4. cikkének (4), (5) és (8) bekezdése] […] lehetővé teszi‑e azon biztosítóintézet megbízottjának perelhetőségét, amely nem abban az országban működik, ahol a közlekedési baleset miatt kártérítés iránt keresetet indítanak valamely másik európai uniós országban kötött kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás alapján?

2.

A kérdésre adandó igenlő válasz esetén, a képviselő perelhetőségének említett lehetősége a képviseletre vonatkozó azon megbízás konkrét feltételeitől függ‑e, amely az említett képviselőt a biztosítóintézethez köti?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

18

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2000/26 irányelv 4. cikkét úgy kell‑e értelmezni, mint amely annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy valamely biztosítóintézet helyett annak az e cikk értelmében a kárigények rendezésével megbízott képviselőjét lehessen azon nemzeti bíróság elé idézni, amelyhez az ezen irányelv 1. cikkének hatálya alá tartozó károsult fordult kártérítési keresettel.

19

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés tartalmának meghatározása során tekintettel kell lenni mind annak megfogalmazására, mind összefüggéseire és céljaira (lásd különösen: 2013. október 10‑iSpedition Welter ítélet, C‑306/12, EU:C:2013:650, 17. pont).

20

A 2000/26 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint valamennyi tagállam megtesz minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a szárazföldi gépjárművek használatából eredő kockázatokat vállaló biztosítóintézetek kárrendezési megbízottat jelöljenek ki minden olyan tagállamban, mely különbözik attól, ahol hivatalos működési engedélyüket megkapták, amely megbízott felelős az ezen irányelv 1. cikkében említett balesetekből származó kárigények kezeléséért és rendezéséért. Önmagukban e rendelkezések nem foglalják magukban, hogy az ilyen megbízott az általa képviselt biztosítóintézet helyett a nemzeti bíróságok elé idézhető volna.

21

A kárrendezési megbízott bíróság elé idézésének lehetősége nem következik a 2000/26 irányelv 4. cikke (4) bekezdésének rendelkezéseiből sem, melyek szerint e megbízott a kárigényre vonatkozó minden olyan információt összegyűjt, amely a károk rendezésével kapcsolatban szükséges, és minden szükséges intézkedést megtesz a károk rendezésének megtárgyalására. E rendelkezésekkel ugyanis az uniós jogalkotó annak pontosítására szorítkozott, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az említett megbízottnak a kárigények rendezésének megtárgyalása során, nem említve az esetleges bírósági eljárásokat.

22

A 2000/26 irányelv 4. cikkének (4) bekezdése – ugyancsak pontosítva, hogy a károsult személy vagy annak biztosítóintézete a kárrendezési megbízott kinevezésének tényénél fogva nincs megfosztva azon lehetőségtől, hogy közvetlenül a balesetet okozó személy vagy annak biztosítóintézete ellen kezdeményezzen eljárást – e megbízotthoz fordulás bármely kizáró hatására szorítkozik, és önmagában semmiképpen sem ismeri el az említett megbízottal szembeni közvetlen keresetindítás lehetőségét.

23

Noha a 2000/26 irányelv 4. cikke (5) bekezdésének szövege értelmében a kárrendezési megbízottnak elegendő jogkörrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képviselje a biztosítóintézetet a károsultakkal szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezze, e rendelkezés, amely tehát e képviselet céljait határozza meg, nem pontosítja az e tekintetben biztosított elegendő jogkörök pontos terjedelmét (lásd ebben az értelemben: 2013. október 10‑iSpedition Welter ítélet, C‑306/12, EU:C:2013:650, 18. pont).

24

Másfelől a 2000/26 irányelv 4. cikke (6) bekezdésének első albekezdése, amely meghatározza az akár közvetlenül a balesetet okozó személy biztosítóintézetének, akár annak kárrendezési megbízottjának benyújtott kártérítési kérelmek intézésének szabályait, csupán a kártérítési eljárás azon szakaszára utal, amelynek végeztével létrejön a kártérítési ajánlat vagy a kártérítést megtagadják, azonban egyáltalán nem szabályozza az esetleges bírósági szakaszt. Az ilyen rendelkezés tehát nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a kárrendezési megbízott milyen minőséggel rendelkezhet egy ilyen bírósági szakaszban.

25

Fontos azonban rámutatni, hogy a 2000/26 irányelv ugyanezen 4. cikkének (6) bekezdése szerint a tagállamok intézkedéseket fogadnak el, amelyek biztosítják, hogy amennyiben az ajánlatot a három hónapos határidőn belül nem tették meg, a biztosító által felajánlott vagy a bíróság által megítélt kártérítési összeg után kamatot kelljen fizetni a károsult részére. E rendelkezésből következik, hogy noha lehetőség van a kártérítési kérelemmel a kárrendezési megbízotthoz fordulni, a kártérítési ajánlat végső soron kizárólag a biztosítóintézettől származik, leszámítva azt az esetet, amikor a kártérítést a bíróság ítéli meg.

26

Meg kell tehát állapítani, hogy e kártérítési rendelkezésnek a nem a bírósági szakaszról szóló részében a kártérítési megbízott semmiképpen sem helyettesíti az általa képviselt biztosítóintézetet, hanem csupán közvetítő szerepet tölt be, amelyek szükségszerűen korlátozott jellegű. Nem lehet ez másként a bírósági szakaszban sem, kivéve ha az uniós jogalkotó azt előírta volna, ami nem tűnik ki a 2000/26 irányelv 4. cikke (1)–(6) bekezdésének rendelkezéseiből.

27

Végül a 2000/26 irányelv 4. cikke (8) bekezdésének, amely szerint a kárrendezési megbízott kijelölése önmagában nem jelenti új fióktelep megnyitását, és amely szerint a kárrendezési megbízott nem tekinthető az ilyen biztosítóintézet telephelyének, sem pedig a 44/2001 rendelet értelmében vett telephelynek, nem célja – és annak nem lehet az a hatása –, hogy e képviselőt a biztosítóintézet helyett a nemzeti bíróság elé idézhetővé teszi.

28

Sem a 2000/26 irányelv összefüggései, sem annak célkitűzései nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy az uniós jogalkotó ilyen perelhetőség előírását kívánta volna a tagállamoktól.

29

Ugyanis, noha a 2000/26 irányelv 3. cikke szerint valamennyi tagállam biztosítja, hogy az 1. cikkben említett, az azon rendelkezésben foglalt balesetekben károsult felek közvetlen kereseti jogot élveznek a felelős személy felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóintézetével szemben, sem e cikk, sem ezen irányelv más rendelkezése nem foglalja magában, hogy e jog gyakorlásához el kell ismerni e személyek számára azon lehetőséget, hogy közvetlenül a nemzeti bíróság elé idézzék a kárrendezési megbízottat.

30

Ilyen körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/26 irányelv hasonló bánásmód biztosítását célozza a gépjárműbalesetek károsultjai számára függetlenül attól, hogy a balesetek az Unión belül hol következnek be. E célból e károsultak számára lehetővé kell tenni, hogy kártérítési kérelmüket a lakóhelyük szerinti tagállamban jelentsék be, a károkozó fél biztosítóintézete által e tagállamban kijelölt kárrendezési megbízottnál. E megbízott feladata az, hogy megkönnyítse a károsultak eljárását, lehetővé téve számukra többek között, hogy panaszukat a saját nyelvükön nyújtsák be.

31

A 2000/26 irányelv (15) preambulumbekezdése értelmében a tagállamoknak a kárrendezési megbízottak számára kellően széles jogkört kell megállapítaniuk ahhoz, hogy képviseljék a biztosítóintézetet a károsultakkal szemben, továbbá a nemzeti hatóságok előtt, beleértve – ahol szükséges – a bíróságot, amennyiben ez összeegyeztethető a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályaival.

32

Így e célkitűzésekre tekintettel az uniós jogalkotó nem csupán olyan rendszert hozott létre, amelyben a károsultak minden egyes tagállamban benyújthatják kártérítés iránti kérelmüket a balesetet okozó személy biztosítójának képviselőjéhez, a számukra ismerős eljárásoknak megfelelően, hanem – ahogyan azt a 2000/26 irányelv (14) preambulumbekezdése pontosítja – logikusan kiegészítette e rendszert azzal, hogy a károsultak számára elismeri az e biztosítóval szembeni közvetlen keresetindításhoz való jogot, anélkül hogy a balesetet okozó személy ellen fel kellene lépniük.

33

E megfontolásokból egyértelműen következik, hogy az uniós jogalkotó célja a nemzetközi magánjogi szabályok tiszteletben tartásának veszélyeztetése nélkül az volt, hogy a biztosítóintézeteknek a 2000/26 irányelv 4. cikkének (5) bekezdésében foglaltak szerinti képviselete olyan képviseletet foglaljon magában, amely lehetővé teszi a károsultak számára, hogy a nemzeti bíróságok előtt érvényesen eljárást indítsanak az őket ért kár megtérítése iránt. Ezzel összefüggésben azon elegendő jogköröknek, amelyekkel a kárrendezési megbízottnak rendelkeznie kell, részét képezi a kárrendezési megbízott felhatalmazása arra, hogy átvehesse a kézbesített bírósági iratokat (lásd ebben az értelemben: 2013. október 10‑iSpedition Welter ítélet, C‑306/12, EU:C:2013:650, 23. és 24. pont).

34

Ugyanis, ahogyan arra a Bíróság már rámutatott, a 2000/26 irányelv előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy a biztosító által a károsult lakóhelye szerinti tagállamban ellátott képviselet célja – a jogalkotó szándéka szerint – a bírósági iratok átvételére vonatkozó megbízás lehetővé tétele volt, jóllehet korlátozott jelleggel, hogy a kézbesítési megbízás semmiképp ne érintse a nemzetközi magánjognak a bíróságok joghatóságának megállapítására vonatkozó szabályait (lásd ebben az értelemben: 2013. október 10‑iSpedition Welter ítélet, C‑306/12, EU:C:2013:650, 22. pont).

35

Ezzel szemben sem ezen előkészítő munkálatokból, sem a 2000/26 irányelv preambulumbekezdéseiből nem tűnik ki az uniós jogalkotó azon szándéka, hogy e megbízást kiterjessze a károsultak azon lehetőségére, hogy a lakóhelyük szerinti nemzeti bíróság előtt keresetet indíthassanak a balesetet okozó személy biztosítóintézetének kárrendezési megbízottjával szemben káraik ezen intézet általi megtérítése iránt.

36

Ugyanis, mivel a károsultak továbbíthatják a bírósági iratokat a biztosítóintézet kárrendezési megbízottjának, nem tűnik úgy, hogy a 2000/26 irányelv az e személyek eljárásának megkönnyítésére vonatkozó célkitűzése ne valósulna ezzel meg, és szükség volna arra, hogy magával a kárrendezési megbízottal szemben lehessen keresetet indítani e bíróságok előtt.

37

Az uniós jogalkotó a 2000/26 irányelv (13) preambulumbekezdésében pontosította, hogy a károsult lakóhelye szerinti tagállamban működő kárrendezési megbízottak rendszere sem az egyes esetekben alkalmazandó anyagi jogot, sem a joghatóságot nem érinti. Márpedig annak elfogadása, hogy a kártérítési keresetet közvetlenül a nemzeti bíróság előtt is megindíthatja magával a kárrendezési megbízottal, és nem az általa képviselt biztosítóintézettel szemben, a joghatóság befolyásolásának kockázatával jár. Egyébként ezen irányelv (16) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a kárrendezési megbízott tevékenysége nem elegendő ahhoz, hogy a károsult lakóhelye szerinti tagállam bírósága rendelkezzen joghatósággal, ha a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályai nem így rendelkeznek.

38

Ilyen körülmények között nem tűnik úgy, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamon kívül közúti baleset következtében károsult személyek jogi helyzetének javítására irányuló célkitűzés magában foglalná, hogy a 2000/26 irányelv 4. cikkét, amely nem írja elő kifejezetten, hogy a kárrendezési megbízott az általa képviselt biztosítóintézet helyett a bíróság elé idézhető volna, úgy kell értelmezni, mint amely hallgatólagosan, de szükségszerűen előírja a tagállamok számára a kárrendezési megbízott bíróság elé idézése lehetőségének biztosítását, miközben a károsultak a nemzeti bíróság előtt közvetlenül a biztosítóintézet ellen fordulhatnak.

39

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/26 irányelv 4. cikkét úgy kell értelmezni, mint amely nem kötelezi a tagállamokat annak előírására, hogy valamely biztosítóintézet helyett annak az e cikk értelmében a kárigények rendezésével megbízott képviselőjét lehessen azon nemzeti bíróság elé idézni, amelyhez az ezen irányelv 1. cikkének hatálya alá tartozó károsult fordult kártérítési keresettel.

A második kérdésről

40

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

A költségekről

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

 

A 2005. május 11‑i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a tagállamok gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről, valamint a Tanács 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelveinek módosításáról szóló, 2000. május 16‑i 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (negyedik gépjármű‑biztosítási irányelv) 4. cikkét úgy kell értelmezni, mint amely nem kötelezi a tagállamokat annak előírására, hogy valamely biztosítóintézet helyett annak az e cikk értelmében a kárigények rendezésével megbízott képviselőjét lehessen azon nemzeti bíróság elé idézni, amelyhez a 2005/14 irányelvvel módosított 2000/26 irányelv 1. cikkének hatálya alá tartozó károsult fordult kártérítési keresettel.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: portugál.