—

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.) 5. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az egyrészről a Pierre Mulhaupt mint felszámoló által képviselt SCI Senior Home, f.a., másrészről a Gemeinde Wedemark (Wedemark önkormányzata, Németország) és a Hannoversche Volksbank eG között egy olyan ingatlan kényszerárverése tárgyában folyamatban lévő peres eljárásban terjesztették elő, amelynek tulajdonosa a Senior Home.

3

Az 1346/2000 rendelet (24) és (25) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

4

Az 1346/2000 rendeletnek „Az alkalmazandó jog” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és hatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (a továbbiakban: az eljárást megindító állam).

(2)   Az eljárás megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit. Különösen meg kell határozni:

[...]

[...]

[...]”

5

Az 1346/2000 rendelet „Harmadik személyek dologi jogai” című 5. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adóshoz tartozó olyan materiális és immateriális, ingó és ingatlan vagyontárgyak tekintetében, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy másik tagállam területén találhatók, legyen szó akár meghatározott vagyontárgyakról, akár meghatározatlan, változó összetételű vagyontárgyak összességéről.

(2)   Az első bekezdésben említett jogok különösen a következők:

(3)   A közhitelű nyilvántartásba bejegyzett és harmadik személlyel szemben érvényesíthető jog, amely alapján az (1) bekezdés szerinti dologi jog megszerezhető, dologi jognak tekintendő.

[...]”

6

Az 1346/2000 rendeletnek „A követelések bejelentésének joga” címet viselő 39. cikke értelmében:

„Bármely hitelezőnek – beleértve a tagállamok adóhatóságait és társadalombiztosítási hatóságait –, akinek szokásos tartózkodási helye, állandó lakóhelye vagy székhelye más tagállamban van, mint az eljárást megindító állam, jogában áll írásban bejelenteni követeléseit a fizetésképtelenségi eljárásban.”

7

A Grundsteuergesetz (az ingatlanadóról szóló törvény, a továbbiakban: GrStG) „Dologi biztosíték” című 12. §‑ának szövege a következő:

„Az ingatlanadó közteherként terheli az adózás tárgyát.”

8

Az adózásról szóló törvénykönyv (Abgabenordnung, a továbbiakban: AO) 77. § a (2) bekezdésének első mondata a következőket írja elő:

„Az ingatlant közteherként terhelő adó miatt a tulajdonos tűrni köteles az ingatlanon a végrehajtást.”

9

A kényszerárverésről szóló törvény (Zwangsversteigerungsgesetz) 10. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ingatlanból történő kielégítéshez való jog érvényesítésének sorrendje [...]:

[...]

[...]”

10

A Senior Home – a francia jog hatálya alá tartozó, ingatlankezelő társaság – a tulajdonosa egy Wedemarkban (Németországban) található ingatlannak. A tribunal de grande instance de Mulhouse (mulhouse‑i általános hatáskörű bíróság, Franciaország) 2013. május 6‑i határozatával elrendelte e társaság vonatkozásában a fizetésképtelenségi eljárás megindítását.

11

2013. május 15‑én Wedemark önkormányzata a 2012. október 1‑je és 2013. június 30. közötti időszakra vonatkozó 7471,19 euró összegű ingatlanadó‑tartozás miatt az ingatlan kényszerárverését kezdeményezte, miután jogalapként igazolta a végrehajtható adótartózás fennállását.

12

2013. május 21‑i határozatával az Amtsgericht Burgwedel (burgwedeli járásbíróság, Németország) elrendelte az említett ingatlan kényszerárverését. Az adós társaság ezzel szemben benyújtott keresete sikertelen volt. Miután a Landgericht Hannoverhez (hannoveri tartományi bíróság, Németország) benyújtott fellebbezését elutasították, a P. Mulhaupt mint felszámoló által képviselt Senior Home a Bundesgerichtshofhoz (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) fordult, annak érdekében, hogy egyrészről az Amtsgericht Burgwedel (burgwedeli járásbíróság) kényszerárverést elrendelő határozatának megsemmisítését, másrészről az ingatlannyilvántartásból az erre vonatkozó bejegyzés törlését kérje.

13

A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet rá, hogy a Senior Home‑mal szemben az 1346/2000 rendelet 4. cikkének megfelelően indult fizetésképtelenségi eljárásra a francia jog irányadó. Márpedig e jog értelmében a csődeljárás lényegében akadályát képezi az alapeljárás tárgyát képező kényszerárverésnek. Az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében viszont a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adós olyan vagyontárgyai tekintetében, amelyek valamely másik tagállam területén találhatók.

14

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az ingatlanadó‑tartozások a német jogban, a GrStG 12. §‑a szerint olyan ingatlanközterheknek minősülnek, amelyek dologi jogok, hiszen az azzal terhelt ingatlan tulajdonosának az AO 77. § ának (2) bekezdése első mondatának megfelelően tűrnie kell az ingatlanon az e címen fennálló tartozások miatti végrehajtást. Mindenesetre e bíróság arra szeretne választ kapni, hogy az említett rendelet 5. cikke (1) bekezdése alkalmazásában a dologi jog fennállásának kérdését a német jog alapján, vagy pedig, adott esetben, a „dologi jog” fogalmának önálló értelmezése alapján kell vizsgálni.

15

E körülményekre való tekintettel a Bundesgerichtshof (szövetségi bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Magában foglalja‑e az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerinti dologi jog fogalma a [GrStG‑nek] az [AO] 77. §‑a (2) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett 12. §‑ában szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozást, amelynek értelmében az ingatlanadó‑követelések a törvény erejénél fogva közteherként terhelik az ingatlant, és a tulajdonosnak ennyiben tűrnie kell az ingatlantulajdonán a végrehajtást?”

16

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy e cikk értelmében vett „dologi jognak” minősül a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése értelmében képzett biztosíték, mint az alapügy tárgyát képező rendelkezés, amely szerint az ingatlanadó‑tartozással rendelkező kötelezett ingatlanát a törvény erejénél fogva – ingatlanköztehernek minősülő – biztosíték terheli, és e tulajdonosnak tűrnie kell az adótartozást megállapító okirat alapján ezen ingatlanra vezetett végrehajtást.

17

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet, amint arra a főtanácsnok indítványának 21–23. pontjában rámutatott, az úgynevezett „enyhített egyetemesség” modelljén alapul, amely szerint egyrészről az alapügy tárgyát képező fizetésképtelenségi eljárásra és annak joghatásaira alkalmazandó jog annak a tagállamnak a joga, amelynek területén ezen eljárást megindították, miközben másrészről, az említett rendelet e szabály alól több kivételt is tartalmaz. Ugyanezen rendelet 5. cikkének (1) bekezdése e kivételek egyikéről rendelkezik.

18

Ami közelebbről az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdését illeti, amely kimondja, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adóshoz tartozó vagyontárgyak tekintetében, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy másik tagállam területén találhatók, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az derül ki, hogy az ilyen dologi jogok igazolását, érvényességét és hatályát általában annak a helynek a joga szerint kell meghatározni, ahol az említett jog tárgyát képező vagyontárgy található. Következésképpen, e rendelet 5. cikkének (1) bekezdése az eljárás megindításának helye szerinti tagállam jogának szabályától eltérve lehetővé teszi, hogy a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adós bizonyos vagyontárgyai tekintetében annak a tagállamnak a jogát alkalmazzák, amelynek területén a kérdéses vagyontárgy található (lásd ebben az értelemben: 2012. július 5‑iERSTE Bank Hungary ítélet, C‑527/10, EU:C:2012:417, 40–42. pont; 2015. április 16‑iLutz‑ítélet, C‑557/13, EU:C:2015:227, 27. pont).

19

Következésképpen, ami az alapügyet illeti, a szóban forgó jog említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában vett „dologi” jognak való minősítésének kérdését a nemzeti jogra, jelen esetben a német jogra figyelemmel kell megvizsgálni.

20

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az derül ki, hogy az alapügy tárgyát képező ingatlanközterhek dologi (vagyoni) jogokat képeznek, hiszen az adókötelezettséggel terhelt ingatlan tulajdonosának tűrnie kell az adótartozás fennállása jogcímén az ezen ingatlanra vezetett végrehajtást. Mindenesetre az elé terjesztett ügy konkrét tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása a a kérdést előterjesztő bíróság feladata (2016. június 8‑iHünnebeck‑ítélet, C‑479/14, EU:C:2016:412, 36. pont), annak meghatározása érdekében, hogy az alapügy tárgyát képező ingatlanadó‑tartozás a német jog szerint dologi jognak tekinthető‑e.

21

Másodszor, emlékeztetni kell rá, hogy még ha az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdése nem is határozza meg a „dologi jog” fogalmát, ugyanakkor pontosítja – az e rendelet által „dologinak” minősített jogok példáinak sorával – a hitelezők és a fizetésképtelen adósok tagállamok belső joga által meghatározott előjogainak, biztosítékainak vagy egyéb jogainak hatályát, és ennélfogva az e rendelkezés által nyújtott védelem korlátait.

22

Ugyanis, amint arra a főtanácsnok indítványának 43. és 44. pontjában lényegében rámutatott, annak érdekében, hogy az említett rendelet 5. cikke alkalmazási körének a „dologi” jogokra való korlátozását ne fosszuk meg hatékony érvényesülésétől, úgy kell tekinteni, hogy az érintett nemzeti szabályozás által „dologinak” minősített jogoknak – ahhoz, hogy az említett 5. cikk hatálya alá tartozhassanak – meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak.

23

Jelen esetben, valamely olyan jogot illetően, mint az alapügy tárgyát képező jog, meg kell állapítani, hogy az – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok fenntartása mellett – megfelel az 1346/2000 rendelet 5. cikke (2) bekezdésében felsorolt ezen kritériumoknak, hiszen egyrészt olyan terhet képez, amely közvetlenül és azonnali jelleggel terheli a megadóztatott ingatlant, másrészt az ingatlan tulajdonosa az arra vezetett végrehajtást az AO 77. §‑a (2) bekezdésének első mondata értelmében tűrni köteles. Ezenfelül, amint azt a főtanácsnok indítványának 49. pontjában kiemelte, a fizetésképtelenségi eljárások során az adóhatóságot a szóban forgó közteher alapján külön preferenciális kielégítési jog illeti meg.

24

Harmadszor, e megállapítás nem olyan jellegű, amelyet megdönthetne az a Bizottság által annak észrevételeiben említett azon körülmény, miszerint az említett 5. cikket megszorítóan kell értelmezni, mivel az az e rendelet 4. cikkében foglalt általános szabály alóli kivételt képez, és így csupán a kereskedelmi ügyletek keretében létesített dologi jogokra vonatkozik.

25

Ugyanis, egyrészt, bár az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a főszabály alóli eltérést jelentő rendelkezést megszorító módon kell értelmezni, figyelni kell arra, hogy e rendelkezést ne fosszák meg a hatékony érvényesülésétől (lásd ebben az értelemben: 2012. december 13‑iBLV Wohn‑ und Gewerbebau ítélet, C‑395/11, EU:C:2012:799, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Másrészt, sem az 1346/2000 rendelet rendelkezéseinek szövege, sem az általa elérni kívánt célok nem teszik lehetővé e rendelet 5. cikkének olyan értelmezését, miszerint az ne vonatkozna a kereskedelmi ügyletek keretén kívül létesített dologi jogokra.

27

Ami a szóban forgó rendelkezések szövegét illeti, hangsúlyozni kell, hogy az említett 5. cikk nem tartalmaz semmiféle, az e cikk alkalmazási körének az érintett dologi jog eredetétől vagy az e dologi joggal biztosított követelés közjogi vagy magánjogi jellegétől függően történő behatárolására alkalmas elemet.

28

Ami az e rendelkezés által elérni kívánt célokat illeti, az 1346/2000 rendelet (24) preambulumbekezdéséből az derül ki, hogy az e rendelet 4. cikkének tárgyát képező alkalmazandó jog kijelölésének álalános szabálya alóli kivételek célja, hogy „az eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamokban a jogos elvárások védelme és a folyó ügyletek biztonsága biztosított legyen”, és e tekintetben az érintett jogok vagy követelések üzleti jellege közömbös.

29

Ezenfelül az 1346/2000 rendelet (25) preambulumbekezdésében, amelynek értelmében a dologi jogok esetében „különösen” szükség van az eljárás megindításának helye szerinti állam jogától eltérő különös kapcsoló szabályra, mivel ezeknek a dologi jogoknak nagy jelentőségük van a hitelnyújtásnál, semmi sem enged arra következtetni, hogy e kivétel csupán az üzleti vagy hitelszerződések keretében létesített dologi biztosítékokra terjedne ki. Úgy tűnik viszont, hogy ugyanezen rendelet 5. cikke alkalmazási körének korlátozása, az adott dologi biztosíték üzleti eredetének függvényében, sértené az e rendelet (24) preambulumbekezdésében kifejezetten említett, a jogos elvárások és a kereskedelmi ügyletek biztonságának védelmére irányuló célkitűzést.

30

Mindenesetre azt kell megállapítani, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének olyan értelmezése, miszerint az ott említett kivétel csak a kereskedelmi ügyletek vagy hitelügyletek keretében létesített dologi biztosítékokra terjed ki, kedvezőtlen bánásmódot eredményezne a kereskedelmi ügyletektől eltérő más ügyletek keretében létesített dologi biztosítékok jogosultjai irányában.

31

Márpedig, amint arra a főtanácsnok indítványának 64–67. pontjában lényegében rámutatott, az 1346/2000 rendelet a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvén, továbbá azon az elven alapul, miszerint rendelkezéseit a dologi jogokkal biztosított követelések kereskedelmi vagy egyéb jellegétől függetlenül kell alkalmazni. Ily módon, ami a hitelezők számára biztosított azon lehetőséget illeti, hogy a fizetésképtelenségi eljárás keretén belül írásban bejelenthetik a követeléseiket, e rendelet 39. cikke kizár mindennemű hátrányos megkülönböztetést az azon tagállamétól eltérő tagállamok adóhatóságai és társadalombiztosítási szervei tekintetében, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították.

32

E körülményekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk értelmében vett „dologi jognak” minősül a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése értelmében képzett biztosíték, mint az alapügy tárgyát képező rendelkezés, amely szerint az ingatlanadó‑tartozással rendelkező kötelezett ingatlanát a törvény erejénél fogva – ingatlanköztehernek minősülő – biztosíték terheli, és e tulajdonosnak tűrnie kell az adótartozást megállapító okirat alapján ezen ingatlanra vezetett végrehajtást.

33

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk értelmében vett „dologi jognak” minősül a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése értelmében képzett biztosíték, mint az alapügy tárgyát képező rendelkezés, amely szerint az ingatlanadó‑tartozással rendelkező kötelezett ingatlanát a törvény erejénél fogva – ingatlanköztehernek minősülő – biztosíték terheli, és e tulajdonosnak tűrnie kell az adótartozást megállapító okirat alapján ezen ingatlanra vezetett végrehajtást.