C‑108/09. sz. ügy
Ker‑Optika Bt.
kontra
ÁNTSZ Dél‑dunántúli Regionális Intézete
(a Baranya Megyei Bíróság [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Áruk szabad mozgása – Közegészség – Interneten történő kontaktlencse‑forgalmazás – Nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse‑eladást kizárólag a gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletekben teszi lehetővé – 2000/31/EK irányelv – Információs társadalom – Elektronikus kereskedelem”
Az ítélet összefoglalása
1. Jogszabályok közelítése – Elektronikus kereskedelem – 2000/31 irányelv
(2000/31 európai parlamenti és tanácsi irányelv)
2. Áruk szabad mozgása – Mennyiségi korlátozások – Azonos hatású intézkedések
(EUMSZ 34. és EUMSZ 36. cikk; 2000/31 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (4) bekezdés)
1. A kontaktlencse forgalmazására vonatkozó nemzeti szabályok a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31 irányelv („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) hatálya alá tartoznak, amennyiben a kontaktlencse interneten történő eladását, különösen az online ajánlatot és az elektronikus úton történő szerződéskötést, érintik. Az említett lencsék kiszállítására vonatkozó nemzeti szabályok ezzel szemben nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá.
(vö. 28., 31., 77. pont és a rendelkező rész)
2. Az EUMSZ 34. és az EUMSZ 36. cikket, valamint a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31 irányelvet („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz-szaküzletben teszi lehetővé.
Az ilyen szabályozás az EUMSZ 34. cikkben tiltott, mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, mivel a kontaktlencse interneten történő eladására vonatkozó, abban meghatározott tilalom alkalmazandó a más tagállamból származó, csomagküldés útján értékesített, és az eredeti ország területén lakóhellyel rendelkező fogyasztók lakóhelyére kiszállított kontaktlencsékre, és e tilalom megfosztja a más tagállambeli gazdasági szereplőket e termék forgalmazásának egy különösen hatékony módjától, és így jelentős mértékben megnehezíti e termékeknek az érintett tagállam piacára jutását
Bizonyos, hogy az ilyen szabályozás, azáltal hogy a kontaktlencse kiadását a szemészeti szaküzletekre korlátozza, amelyek szakképzett optikus szolgáltatásait kínálják, alkalmas az említett lencsehasználók egészségére vonatkozó védelem biztosítását érintő cél megvalósítására. Ugyanakkor az ilyen szabályozás elfogadásával a nemzeti jogalkotó túllépte a rendelkezésére álló azon mérlegelési mozgástér határait, amely arra vonatkozik, hogy eldöntheti, hogy milyen szinten kívánja biztosítani a közegészség védelmét, és ezért e szabályozást úgy kell tekinteni, hogy az túllépte a hivatkozott cél eléréséhez szükséges mértéket, mivel e cél elérhető az említett, szabályozásból következőktől kevésbé korlátozó intézkedésekkel is, amelyek kizárólag a kontaktlencse első értékesítésére vonatkozó bizonyos korlátozásokban, illetve az érdekelt gazdasági szereplőknek arra való kötelezésében állnak, hogy szakképzett optikust bocsássanak az ügyfél rendelkezésére.
Ugyanezen okok miatt az említett szabályozás, mivel tiltja a kontaktlencsék interneten történő eladását, a közegészség védelme céljának tekintetében – a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében – nem tekinthető arányosnak.
(vö. 58., 64., 74–76., 78. pont és a rendelkező rész)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2010. december 2.(*)
„Áruk szabad mozgása – Közegészség – Interneten történő kontaktlencse‑forgalmazás – Nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse‑eladást kizárólag a gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletekben teszi lehetővé – 2000/31/EK irányelv – Információs társadalom – Elektronikus kereskedelem”
A C‑108/09. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Baranya Megyei Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2009. március 23‑án érkezett, 2009. február 10‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Ker‑Optika bt.
és
az ÁNTSZ Dél‑dunántúli Regionális Intézete
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, D. Šváby, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és J. Malenovský (előadó) bírák,
főtanácsnok: P. Mengozzi,
hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 15‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a magyar kormány képviseletében Somssich R., Szíjjártó K., Veres K. és Fehér M., meghatalmazotti minőségben,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében E. Skandalou, meghatalmazotti minőségben,
– a spanyol kormány képviseletében J. M. Rodríguez Cárcamo, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében C. Wissels, M. de Grave és Y. de Vries, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében H. Krämer és Sipos A., meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2010. június 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.) („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) és az EUMSZ 34. és EUMSZ 36. cikk értelmezésére vonatkozik.
2 A kérelmet a Ker‑Optika bt. (a továbbiakban: Ker‑Optika) és az ÁNTSZ Dél‑dunántúli Regionális Intézete (a továbbiakban: ÁNTSZ) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya egy olyan közigazgatási határozat, amelynek értelmében e hatóság a Ker‑Optika számára megtiltotta az interneten történő kontaktlencse‑forgalmazást.
Jogi háttér
Az uniós szabályozás
3 Az 1998. július 20‑i 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 217., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 8. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 204., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.) (a továbbiakban: 98/34 irányelv) 1. cikkének 2. pontja értelmében a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:
„»szolgáltatás«: az információs társadalom bármely szolgáltatása, azaz bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás.
E meghatározás alkalmazásában:
– »távolról« azt jelenti, hogy a szolgáltatást a felek egyidejű jelenléte nélkül nyújtják,
– »elektronikus úton« azt jelenti, hogy a szolgáltatás kezdőpontjától való elküldése és célállomásán való fogadása adatok feldolgozására (beleértve a digitális tömörítést is) és tárolására szolgáló elektronikus berendezés útján történik, valamint annak elküldése, továbbítása és vétele teljes egészében vezetéken, rádión, optikai vagy egyéb elektromágneses eszköz útján történik,
– »a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére« azt jelenti, hogy az adatok továbbításával nyújtott szolgáltatás egyéni kérelemre történik.
[...]”
4 A 2000/31 irányelv (18), (21) és (34) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(18) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások a számítógépes hálózatokon keresztül végzett gazdasági tevékenységek széles skáláját ölelik fel; ezek a tevékenységek különösen áruk online eladását foglalhatják magukban; az olyan tevékenységek, mint az áruk leszállítása vagy a hálózaton kívüli szolgáltatásnyújtás nem tartoznak ide; […] az olyan tevékenységek, amelyeket jellegüknél fogva nem lehet távolból és elektronikus úton végezni, mint például a cégek számláinak jogszabályban előírt ellenőrzése vagy a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadás, nem minősülnek információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak.
[...]
(21) [...] a szabályozott terület csak az online tevékenységekkel, mint például az online tájékoztatással, online reklámozással, online vásárlással, online szerződéskötéssel kapcsolatos követelményeket szabályozza, és nem érinti a tagállamoknak az árukkal kapcsolatos olyan jogi követelményeit, mint például a biztonsági szabványok, a címkézési kötelezettségek vagy a termékfelelősség, sem a tagállamoknak az áruk átadásával, illetve szállításával kapcsolatos követelményeit, ideértve a gyógyszerek forgalmazására vonatkozókat; [...]
[...]
(34) Minden tagállamnak módosítania kell azokat a jogszabályait, amelyek olyan – különösen alaki – követelményeket tartalmaznak, amelyek valószínűsíthetően akadályozhatják a szerződések elektronikus úton történő felhasználását; az ilyen kiigazítást igénylő jogszabályok átvizsgálását szisztematikusan kell végezni, áttekintve a szerződési folyamat minden szükséges szakaszát és mozzanatát, ideértve a szerződés iktatását; ennek a módosításnak az eredményeképpen az elektronikus úton megkötött szerződéseknek alkalmazhatóvá kell válniuk; [...]”
5 A 2000/31 irányelv 1. cikkének (1), (2), (3) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ez az irányelv a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által.
(2) Ez az irányelv az (1) bekezdésben megállapított célkitűzés eléréséhez szükséges mértékben közelít egymáshoz bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó, a belső piaccal, a szolgáltatók letelepedésével, a kereskedelmi tájékoztatással, az elektronikus úton kötött szerződésekkel, a közvetítő szolgáltatók felelősségével, a magatartási kódexekkel, a jogviták peren kívüli rendezésével, a bírósági keresetekkel és a tagállamok közötti együttműködéssel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket.
(3) Ez az irányelv kiegészíti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó közösségi jogot, a közösségi jogi aktusokban és az azokat végrehajtó nemzeti jogszabályokban megállapított védelem – különösen a közegészségügy és a fogyasztói érdekek védelme – szintjének sérelme nélkül, amennyiben ez nem korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának szabadságát.
[…]
(5) Ez az irányelv nem alkalmazható:
a) az adózás területén;
b) az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos, a 95/46/EK és a 97/66/EK irányelvben szabályozott kérdésekre;
c) a kartelljog által szabályozott megállapodásokkal és magatartással kapcsolatos kérdésekre;
d) a következő, információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységekre:
– a közjegyzői vagy azzal egyenértékű szakmában folytatott tevékenységre annyiban, amennyiben az a közhatalom gyakorlásához közvetlen és konkrét módon kapcsolódik,
– az ügyfél képviseletére és érdekeinek bíróság előtti védelmére,
– azokra a szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységekre, amelyek a szerencsejáték során pénzértékkel rendelkező tétekben való fogadást foglalnak magukban, ideértve a sorsolásos játékokat és a fogadási ügyleteket.”
6 A 2000/31 irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:
a) »információs társadalommal összefüggő szolgáltatások«: a […] 98/34 […] irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerinti szolgáltatások;
[...]
h) »szabályozott terület«: a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelmények, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek, vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak.
i. A szabályozott terület azokat a követelményeket tartalmazza, amelyeket a szolgáltatónak a következők tekintetében teljesítenie kell:
– információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység megkezdése, mint például a minősítésekkel, engedélyezéssel vagy bejelentéssel kapcsolatos követelmények,
– információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatása, mint például a szolgáltató magatartásával kapcsolatos követelmények, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelmények, ideértve a reklámozásra és a szerződésekre alkalmazandókat is, vagy a szolgáltató felelősségével kapcsolatos követelmények;
ii. A szabályozott terület nem tartalmaz olyan követelményeket, mint:
– az árura mint olyanra alkalmazandó követelmények,
– az áruk leszállítására alkalmazandó követelmények,
– a nem elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó követelmények.”
7 A 2000/31 irányelv 3. cikke a következőket írja elő:
„(1) Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.
(2) A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.
[…]
(4) A tagállamok tehetnek a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, ha a következő feltételek teljesülnek:
a) az intézkedés:
i. szükséges a következő okok egyike miatt:
– közrend, különösen a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése és üldözése, ideértve a kiskorúak védelmét és a faji, nemi, vallási vagy nemzeti alapú bármilyen gyűlöletre uszítás és az egyének emberi méltóságának megsértése elleni harcot,
– közegészség‑védelem,
– közbiztonság, ideértve a nemzetbiztonsági és honvédelmi érdekek védelmét,
– a fogyasztók védelme, ideértve a befektetők védelmét is;
ii. egy olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányul, amely az i. alpontban említett célokat sérti, vagy e célokat komolyan és súlyosan veszélyezteti;
iii. az említett célokkal arányos;
b) a szóban forgó intézkedés meghozatala előtt és a bírósági eljárás sérelme nélkül, ideértve az előzetes eljárásokat és a bűnügyi nyomozás keretében végrehajtott intézkedéseket, a tagállam:
– felkérte az (1) bekezdésben említett tagállamot, hogy intézkedjen, és az utóbbi ezt nem tette meg, vagy az intézkedések nem voltak megfelelőek,
– közölte a Bizottsággal és az (1) bekezdésben említett tagállammal, hogy ilyen intézkedést szándékozik tenni.
(5) A tagállamok sürgős esetben eltérhetnek a (4) bekezdés b) pontjában megszabott feltételektől. Ebben az esetben a tagállam az intézkedésről a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Bizottságot és az (1) bekezdésben említett tagállamot, megjelölve azokat az okokat, amelyek miatt a tagállam az esetet sürgősnek véli.
[…]”
8 Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltató tevékenységének megkezdése, illetve folytatása ne lehessen előzetes engedélyezéshez vagy bármilyen ezzel azonos hatású követelményhez köthető.”
9 A 2000/31 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják, hogy jogrendszereik tegyék lehetővé a szerződések elektronikus úton történő megkötését. A tagállamok biztosítják különösen azt, hogy a szerződéskötési folyamatra alkalmazandó jogi követelmények ne akadályozzák az elektronikus úton kötött szerződések alkalmazását, és ne fosszák meg az ilyen szerződéseket joghatásuktól és érvényességüktől elektronikus úton történő megkötésük miatt.”
A nemzeti szabályozás
10 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló, 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: az elektronikus kereskedelemről szóló törvény) 3. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásának megkezdéséhez, illetve folytatásához előzetes engedély vagy bármely ezzel azonos joghatású hatósági határozat nem szükséges”.
11 A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004 (XI. 23.) egészségügyi miniszteri rendelet 3. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Gyógyászati segédeszközt forgalmazni, javítani és kölcsönözni […] a külön jogszabály szerinti működési engedéllyel rendelkező, az e rendelet 2. számú mellékletének I.1. és I.2. pontjában foglalt feltételeknek megfelelő gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben lehet”.
12 E rendelet 1. számú melléklete a következőket írja elő:
„A rendelet hatálya alól kivett gyógyászati segédeszközök köre:
[...]
– sorozatgyártású optikai termékek a kontaktlencse kivételével,
[...]”.
13 Az említett rendelet 2. számú melléklete I.1. pontjának d) alpontjából következik, hogy kontaktlencse és egyedi méretvétel alapján készített szemüveg forgalmazásához legalább 18 m2 alapterületű üzlet vagy a műhelytől elkülönített helyiség szükséges. Az e melléklet I.2. pontjának c) alpontjában előírt személyi feltételek között szerepel az a követelmény, amely szerint kontaktlencse kiszolgálásához optometrista képesítésű személy vagy szemész szakorvos foglalkoztatása szükséges.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
14 A Ker‑Optika kontaktlencséket forgalmaz az internetes oldalán. Az ÁNTSZ Pécsi, Sellyei, Siklósi Kistérségi Intézete 2008. augusztus 29‑i határozatával a Ker‑Optikának megtiltotta e tevékenység folytatását.
15 A Ker‑Optika által e határozat ellen benyújtott fellebbezést követően az ÁNTSZ a 2008. november 14‑i határozatával e tilalmat helybenhagyta.
16 Az ÁNTSZ többek közt a 7/2004 (XI. 23.) egészségügyi miniszteri rendelet azon rendelkezéseire hivatkozott, amelyek szerint kontaktlencsét forgalmazni kizárólag gyógyászati segédeszközt forgalmazó szaküzletben, valamint házhoz szállítással végleges használat céljából lehet. Az utóbbi fogalom azonban nem foglalja magában sem megnevezésében, sem tartalmában az internetes forgalmazást.
17 A Ker‑Optika e határozat ellen keresetet nyújtott be, és különösen azzal érvelt, hogy a kontaktlencse interneten történő forgalmazása nem korlátozható az elektronikus kereskedelemről szóló törvény 3. §‑ának (1) bekezdésére tekintettel, amely az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója számára biztosítja tevékenysége szabad gyakorlását.
18 E tekintetben az ÁNTSZ a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdésére hivatkozott, amelyből kitűnik, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló törvény hatálya nem terjedhet ki a kontaktlencse interneten történő forgalmazására. E preambulumbekezdés értelmében ugyanis az olyan tevékenységek, amelyeket jellegüknél fogva nem lehet távolból és elektronikus úton végezni, mint például a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadás, nem minősülnek információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak. Márpedig a kontaktlencse forgalmazása megkíván ilyen vizsgálatot.
19 E körülmények között a Baranya Megyei Bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A kontaktlencse‑forgalmazás a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadásnak minősül‑e, ezáltal nem tartozik a [2000/31] irányelv hatálya alá?
2) Ha a kontaktlencse‑forgalmazás nem minősül a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadásnak, úgy az EK 30. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint kontaktlencsét kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben lehet forgalmazni?
3) Ellentétes‑e az EK 28. cikk szerinti áruk szabad mozgásának elvével az a magyar jogszabály, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
20 Az előterjesztő bíróság a kérdéseivel, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügyben vitatott, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé, és amely következésképpen tiltja a kontaktlencse interneten történő forgalmazását.
21 E kérdések megválaszolásához meg kell határozni a kontaktlencse interneten történő forgalmazására alkalmazandó uniós jogi rendelkezéseket, majd meg kell állapítani, hogy e rendelkezésekkel ellentétesek‑e az olyan nemzeti jogi szabályok, mint az alapügyben vitatottak.
22 Először is az interneten történő forgalmazás vonatkozásában többek között a következő tényezők emelhetők ki. Először is az ilyen forgalmazás magában foglalja a szorosabb értelemben vett eladási ügyletet, amelynek jellemzője az internetes szerződési ajánlattétel, valamint az elektronikus úton történő szerződéskötés. Másodszor az említett forgalmazás magában foglalja az eladott termék kiszállítását, amely általában az ügyfél lakóhelyére történik. Ezenfelül az eladást vagy a kiszállítást bizonyos egyedi esetekben megelőzi az ügyfél orvossal történő konzultációja.
A 2000/31 irányelvről
23 Először is az eladási ügyletet érintően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/31 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése és 2. cikkének a) pontja szerint az irányelv közelít bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra – azaz, az általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatásokra – alkalmazandó nemzeti rendelkezéseket.
24 Amint a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdéséből következik, az ilyen, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások különösen az áruk online eladását foglalják magukban.
25 Ezt a kijelentést megerősíti a Bízottság által 1998. november 18‑án előterjesztett [COM (1998) 586 végleges] irányelv‑tervezet indokolása is, amely kifejti, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások magukban foglalják az áruk eladásához kapcsolódó szolgáltatásokat, valamint azokat a szolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik elektronikus ügyletek áruk megvásárlása céljából történő online végrehajtását, mint például az interaktív „teleshoppingot” és az elektronikus áruházakat.
26 Ezt követően meg kell állapítani, hogy a 2000/31 irányelv (34) preambulumbekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése értelmében minden tagállamnak szisztematikusan ki kell igazítania azokat a jogszabályait, amelyek olyan követelményeket tartalmaznak, amelyek akadályozhatják a szerződések elektronikus úton történő felhasználását, és amelyek az áruk online eladását érintő szerződési folyamat minden szükséges szakaszát és mozzanatát érintik, mint például a szerződési ajánlatot, a tárgyalást és a szerződésnek az elektronikus úton történő megkötését.
27 Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a kontaktlencséhez hasonló gyógyászati segédeszközökre vonatkozó eladási tevékenység nem szerepel azon tevékenységek között, amelyekre a 2000/31 irányelv, annak 1. cikkének (5) bekezdése értelmében, nem alkalmazható.
28 Következésképpen a 2000/31 irányelv által szabályozott terület magában foglalja az olyan nemzeti rendelkezéseket, amelyek megtiltják a kontaktlencse‑eladáshoz kapcsolódó aktusokat, azaz, többek közt az online ajánlatot és az elektronikus úton történő szerződéskötést.
29 Másodszor a szállítási műveletet érintően meg kell állapítani, hogy maga a 2001/31 irányelv 2. cikke h) pontjának ii. alpontja úgy rendelkezik, hogy a szabályozott terület nem foglalja magában az elektronikus úton megkötött szerződés tárgyát képező áruk kiszállítására alkalmazandó követelményeket.
30 Következésképpen az interneten eladott áruknak a valamely tagállam területén történő kiszállítására vonatkozó feltételeket érintő nemzeti rendelkezések nem tartoznak az említett irányelv hatálya alá.
31 Ebből következően a kontaktlencse kiszállításának feltételei nem tartoznak a 2000/31 irányelv hatálya alá.
32 Harmadszor meg kell vizsgálni, hogy a fent tett megállapításokat érinti‑e az a tény, hogy a kontaktlencse eladása vagy kiszállítása ahhoz a feltételhez köthető, hogy az ügyfélnek előzetesen egészségügyi tanácsadáson kell részt vennie.
33 E tekintetben, amint a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdése megállapítja, az olyan tevékenységek, amelyeket jellegüknél fogva nem lehet távolból és elektronikus úton végezni, mint például a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadás, nem minősülnek információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak, és következésképpen nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá.
34 E körülmények között abban az esetben, ha a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadás a kontaktlencse eladásának elválaszthatatlan része, az ilyen tanácsadáson való részvétel megkövetelése azzal a következménnyel járna, hogy ezen eladás véglegesen kikerülne az említett irányelv hatálya alól.
35 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ezek a lencsék közvetlenül kapcsolatba kerülnek a szemmel, és olyan gyógyászati segédeszközöknek minősülnek, amelyeknek az alkalmazása bizonyos esetekben a szem gyulladását, vagy akár a látás tartós károsodását okozhatják, és e bántalmakat a lencse puszta hordása is kiválthatja. Az előzetes egészségügyi tanácsadás követelménye tehát igazoltnak bizonyulhat.
36 E tekintetben a kontaklencsét viselni kívánó személy kötelezhető arra, hogy részt vegyen olyan megelőző szemészeti vizsgálaton, amelynek során egyrészt ellenőrzik, hogy nem szólnak‑e egészségügyi megfontolások a kontaktlencse viselése ellen, másrészt dioptriában meghatározzák a szükséges korrekció mértékét.
37 E vizsgálat ugyanakkor nem elválaszthatatlan része a kontaktlencse eladásának. A vizsgálat ugyanis az eladási ügylettől függetlenül elvégezhető, mivel az eladásra akár távolból is sor kerülhet a beteget előzetesen megvizsgáló szemész szakorvos által kiállított vény alapján.
38 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a beteg fizikai vizsgálatát megkívánó egészségügyi tanácsadás, amely a kontaktlencse eladásának feltétele lehet, nem elválaszthatatlan része az eladásnak.
39 Egyébként, bár az ügyféllel kapcsolatos egészségügyi megfontolások szükségessé tehetik, hogy a lencse behelyezésének fizikai ellenőrzése céljából is részt vegyen rendszeres időközönként egészségügyi tanácsadáson, valamint szemészeti vizsgálatokon a lencse viselése hatásainak a megállapítása érdekében, az ilyen ellenőrzésekre és vizsgálatokra a lencse használata során kerül sor, azaz a lencse kiszállítását követően. Az ilyen egészségügyi tanácsadás tehát nem kapcsolható a lencse eladásához.
40 Következésképpen az olyan nemzeti rendelkezés, amely tiltja a kontaktlencse interneten történő eladását, főszabály szerint a 2000/31 irányelv hatálya alá tartozik.
Az elsődleges jogról
41 Tekintettel arra, hogy a kontaktlencse kiszállításának feltételeire vonatkozó szabályok nem tartoznak a 2000/31 irányelv hatálya alá, azokat az elsődleges jog alapján – nevezetesen az EUM‑Szerződés alapján – kell értékelni.
42 Először is meg kell vizsgálni, hogy az említett szabályokat a szolgáltatásnyújtás szabadsága vonatkozásában kell‑e vizsgálni, amint azt a magyar kormány állítja, vagy az áruk szabad mozgása tekintetében, amint a kérdést előterjesztő bíróság javasolja.
43 Ezzel kapcsolatban egyrészt a Bíróság ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha valamely nemzeti rendelkezés az áruk szabad mozgásához és valamely más alapvető szabadsághoz egyaránt kapcsolódik, a Bíróság a rendelkezést főszabály szerint e két alapvető szabadságnak csupán az egyikére tekintettel vizsgálja meg, ha bebizonyosodik, hogy a másik szabadság az előbb említett szabadsághoz képest teljesen másodlagos, vagy ahhoz kapcsolható ‑ (lásd ebben az értelemben a C‑275/92. sz. Schindler‑ügyben 1994. március 24‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑1039. o.] 22. pontját, valamint a C‑20/03. sz., Burmanjer és társai ügyben 2005. május 26‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑4133. o.] 35. pontját).
44 Másrészt a C‑322/01. sz. Deutscher Apothekerverband ügyben 2003. december 11‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑14887. o.] 65., 76. és 124. pontjából következik, hogy az olyan értékesítési módra vonatkozó nemzeti rendelkezést, amelyet az áruk interneten történő eladása és az áruknak a fogyasztó lakóhelyére való kiszállítása jellemez, csak az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok tekintetében kell vizsgálni, következésképpen az EUMSZ 34. cikk és az EUMSZ 36. cikk tekintetében.
45 A jelen ügyben a kontaktlencse interneten történő forgalmazását tiltó nemzeti szabályozás olyan értékesítési módra vonatkozik, amelyet a kontaktlencséknek a fogyasztó lakóhelyére történő kiszállítása jellemez.
46 Következésképpen e szabályozást az EUMSZ 34. cikk és az EUMSZ 36. cikk vonatkozásában kell vizsgálni.
Az áruk szabad mozgása akadályozásának a fennállásáról
47 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja az Unión belüli kereskedelmet, az EUMSZ 34. cikk szerinti mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni (lásd különösen a 8/74. sz. Dassonville‑ügyben 1974. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 837. o.] 5. pontját és a C‑110/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2009. február 10‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑519. o.] 33. pontját).
48 Szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EUMSZ 34. cikk magában foglalja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, a más tagállamban jogszerűen gyártott és forgalmazott termékek kölcsönös elismerése elvének, valamint az uniós termékek tekintetében a nemzeti piacokhoz való szabad hozzáférés biztosítása elvének a betartására vonatkozó kötelezettséget (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 Így mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseknek kell tekinteni a valamely tagállam által meghozott olyan intézkedéseket, amelyeknek a célja vagy a hatása a más tagállamokból származó termékekkel szembeni kedvezőtlenebb bánásmód biztosítása, valamint az árukra vonatkozó feltételekkel kapcsolatos szabályokat akkor is, ha ezek a szabályok különbségtétel nélkül minden termékre vonatkoznak (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 35. és 37. pontját).
50 Ugyanebbe a fogalomba tartozik minden más olyan intézkedés, amely valamely tagállamban akadályozza a más tagállamokból származó termékek piacra jutását (a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 37. pontja).
51 Ugyanezen okból az értékesítés egyes módjait korlátozó vagy megtiltó nemzeti jogszabályok más tagállamokból származó termékekre történő alkalmazása alkalmas a tagállamok közti kereskedelemnek a fent hivatkozott Dassonville‑ügyben hozott ítélet értelmében vett közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális akadályozására, kivéve, ha e jogszabályok minden olyan érintett gazdasági szereplőre vonatkoznak, aki az adott állam területén tevékenykedik, és mind jogilag, mind ténylegesen ugyanúgy érintik a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását. Az ilyen típusú jogszabályok alkalmazása a más tagállamból származó, az ezen állam által meghatározott szabályoknak megfelelő termékek értékesítésére ugyanis megakadályozza vagy jobban nehezíti ezek piacra jutását, mint a nemzeti termékek esetében (lásd ebben az értelemben a C‑267/91 és C‑268/91. sz., Keck és Mithouard egyesített ügyekben 1993. november 24‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑6097. o.] 16. és 17. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 36. pontját).
52 Meg kell tehát vizsgálni, hogy az alapügyben vitatott nemzeti szabályozás megfelel‑e a jelen ítélet előző pontjában említett két feltételnek, azaz, minden olyan érintett gazdasági szereplőre vonatkozik‑e, aki az adott állam területén tevékenykedik, és mind jogilag, mind ténylegesen ugyanúgy érinti‑e a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását.
53 Az első feltételt érintően meg kell állapítani, hogy az említett szabályozás a kontaktlencse‑eladásban érintett valamennyi gazdasági szereplőre vonatkozik, így e feltétel teljesül.
54 A második feltételt illetően nem vitatott, hogy a kontaktlencse interneten történő eladására vonatkozó tilalom alkalmazandó a más tagállamból származó, csomagküldés útján értékesített, és Magyarországon lakóhellyel rendelkező fogyasztók lakóhelyére kiszállított kontaktlencsékre. Meg kell azonban állapítani, hogy a kontaktlencse csomagküldés útján történő eladásának a tilalma megfosztja a más tagállambeli gazdasági szereplőket e termék forgalmazásának egy különösen hatékony módjától, és így jelentős mértékben megnehezíti e termékeknek az érintett tagállam piacára jutását (lásd analógia útján a gyógyszerek vonatkozásában a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítélet 74. pontját).
55 E körülmények között az említett szabályozás nem érinti ugyanúgy a kontaktlencsének a magyar gazdasági szereplők általi, és a más tagállambeli gazdasági szereplők általi forgalmazását.
56 Következésképpen az említett szabályozás az EUMSZ 34. cikkben tiltott, mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, kivéve, ha objektív módon igazolható.
Az áruk szabad mozgása akadályozásának az igazolásáról
57 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az áruk szabad mozgásának akadályozása az EUMSZ 36. cikkében felsorolt, közérdeken alapuló indokok valamelyikével vagy feltétlenül érvényesítendő követelményekkel igazolható. A nemzeti szabályozásnak mindkét esetben alkalmasnak kell lennie az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és e szabályozás nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 59. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
58 E tekintetben, amennyiben az említett intézkedés a közegészség területére tartozik, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az emberek egészsége és élete az első helyen áll a Szerződés által oltalmazott javak és érdekek között, és a tagállamok feladata eldönteni, hogy milyen szinten óhajtják biztosítani a közegészség védelmét, és azt milyen módon kívánják megvalósítani. Ez a szint tagállamonként változhat, ezért a tagállamok részére bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni (lásd a C‑570/07. és C‑571/07. sz., Blanco Pérez és Chao Gómez egyesített ügyekben 2010. június 1‑jén hozott ítélet [az EBHT‑ben még nem tették közzé] 44. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
59 A jelen ügyben a magyar kormány által felhozott igazolás a kontaktlencse‑használók egészségére vonatkozó védelem biztosításának a szükségessége. Ez az igazolás tehát megfelel az EUMSZ 36. cikk által elismert közegészségvédelmi törekvéseknek, amelyek igazolhatják az áruk szabad mozgásának az akadályozását.
60 Meg kell tehát vizsgálni, hogy az alapügyben vitatott szabályozás alkalmas‑e az ily módon követett cél elérésére.
61 E tekintetben a magyar kormány és a spanyol kormány érvelése szerint szükséges előírni azt, hogy az ügyfél a kontaktlencséjéhez csak szaküzletben juthasson hozzá, mivel ott az ügyfél közvetlen kapcsolatba kerül egy szakemberrel, aki a szükséges egészségügyi vizsgálatot és ellenőrzést elvégzi, és az ügyfélnek a kontaktlencse viselésével kapcsolatos egészségügyi tanácsadást is nyújt.
62 E ponton emlékeztetni kell arra, hogy amint az a jelen ítélet 35. pontjában már megállapításra került, egyes esetekben már a kontaktlencse puszta hordása is kiválthat szembántalmakat, vagy akár tartós látáskárosodást.
63 A közegészségre vonatkozóan ismertetett veszélyekre tekintettel a tagállamok megkövetelhetik, hogy a kontaktlencsét olyan képzett személyzet adja ki, aki felhívja az ügyfél figyelmét e veszélyekre, megvizsgálja az ügyfelet, és a kontaktlencse viselését javasolja vagy ellenzi, és adott esetben felhívja az érdekeltet arra, hogy konzultáljon szemész szakorvossal. E veszélyek miatt a tagállamok azt is megkövetelhetik, hogy abban az esetben, ha a kontaktlencse viselése nem ellenjavallott, szakképzett személyzet határozza meg a legmegfelelőbb lencsetípust, illetve ellenőrizze a lencsének az ügyfél szemén való elhelyezését, valamint az ügyfelet információkkal lássa el a lencse helyes használatára és ápolására vonatkozóan (lásd ebben az értelemben a C‑271/92. sz. LPO‑ügyben 1993. május 25‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑2899. o.] 1. pontját).
64 A szakképzett optikussal való kapcsolatfelvétel és az ilyen optikus által nyújtott szolgáltatások ugyanis, bár a kontaktlencse‑használókat érintő veszélyeket nem szüntetik meg teljesen, csökkenthetik azokat. Az alapügyben vitatott szabályozás tehát, azáltal hogy a kontaktlencse kiadását a szemészeti szaküzletekre korlátozza, amelyek ilyen optikus szolgáltatásait kínálják, alkalmas az említett lencsehasználók egészségére vonatkozó védelem biztosítását érintő cél megvalósítására.
65 Szükséges azonban továbbá, hogy e szabályozás ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket, azaz, hogy ne létezzenek az e cél elérését szolgáló olyan intézkedések, amelyek az áruk szabad mozgását kevésbé korlátozzák.
66 Először is azon követelményt illetően, amely szerint az ügyfél személyes jelenléte azért szükséges, hogy az optikus a szemét az értékesítő üzletben megvizsgálja, meg kell állapítani egyrészt azt, hogy a megelőző célú, tájékoztatás céljából végzett vizsgálatokat a szemész szakorvosok szemészeti szaküzleten kívül is elvégezhetik.
67 Másrészt a Bíróság előtti iratanyagban semmilyen információ nem utal arra, hogy az alapügyben vitatott szabályozás az optikus számára előírná, hogy minden lencsekiadást a megelőző vizsgálat, vagy az orvossal való előzetes konzultáció feltételéhez kössön, vagy hogy a lencsekiadást e követelmények teljesítéséhez kösse különösen abban az esetben, ha ugyanazon ügyfél részére többször szállítanak ki kontaktlencsét.
68 Az ilyen vizsgálat és konzultáció tehát fakultatívnak tekinthető, így főszabály szerint a kontaklencse‑használók saját felelőssége az, hogy ezeken részt vegyenek, az optikus feladata pedig e tekintetben abban áll, hogy a kontaktlencse‑használók számára felvilágosítást nyújtson.
69 Az ügyfeleknek azonban az interneten történő kontaktlencse‑forgalmazás keretében a kontaktlencsék kiszállítását megelőzően ugyanúgy felvilágosítást lehet nyújtani, méghozzá az érintett internetes oldalon található olyan interaktív eszközökkel, amelyeket az ügyfélnek kötelezően használnia kell azelőtt, hogy az említett lencséket megvásárolhatná (lásd ebben az értelemben a gyógyszerek interneten történő forgalmazásával kapcsolatban a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítélet 114. pontját).
70 Másodszor a tagállam – amint az a jelen ítélet 63. pontjában megállapításra került – természetesen megkövetelheti, hogy a legmegfelelőbb kontaktlencse‑típust az optikus határozza meg, aki ennek során köteles arra, hogy ellenőrizze a lencséknek az ügyfél szemén való elhelyezését, és az ügyfélnek tanácsot adjon a lencsék megfelelő használatát és ápolását illetően.
71 Meg kell állapítani ugyanakkor, hogy e szolgáltatások főszabály szerint csak a kontaktlencse első értékesítésekor szükségesek. A későbbi értékesítések alkalmával ugyanis főszabály szerint az ügyfél részére nem szükséges ilyen szolgáltatásokat teljesíteni. Elég, ha az ügyfél jelzi az eladónak az első alkalommal számára értékesített lencsetípust, mivel e lencse jellemzőit adott esetben szemész szakorvos igazította ki, aki olyan új vényt állított ki, amely figyelembe veszi az ügyfél látásának változásait.
72 Harmadszor, amennyiben a kontaktlencsék hosszú távú használatát kiegészítő információknak és tanácsoknak kell kísérnie, ezek az értékesítő internetes oldalán található interaktív eszközök útján is biztosíthatók az ügyfeleknek.
73 A tagállam ezenfelül az érdekelt gazdasági szereplőket kötelezheti arra, hogy biztosítsák, hogy az ügyfél rendelkezésére álljon egy olyan szakképzett optikus, aki az ügyfél számára a távolból személyre szabott információkat és tanácsokat nyújt a kontaktlencse használatát és ápolását érintően. Az ilyen információk és tanácsok távolból történő nyújtása ezenfelül előnyöket biztosíthat, mivel lehetővé teszi a lencse használója számára, hogy a kérdéseit átgondoltan és célzottan tegye fel, helyváltoztatás nélkül (lásd ebben az értelemben a gyógyszerek interneten történő forgalmazásával kapcsolatban a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítélet 113. pontját).
74 A fentiekből következően a kontaktlencse‑használók egészsége védelmének a biztosítására irányuló cél elérhető az alapügyben vitatott szabályozásból következőktől kevésbé korlátozó intézkedésekkel is, amelyek kizárólag a kontaktlencse első értékesítésére vonatkozó bizonyos korlátozásokban, illetve az érdekelt gazdasági szereplőknek arra való kötelezésében állnak, hogy szakképzett optikust bocsássanak az ügyfél rendelkezésére.
75 Következésképpen, amennyiben valamely tagállam olyan szabályozást fogad el, mint az alapügybeli, túllépi a jelen ítélet 58. pontjában említett mérlegelési mozgástér határait, és ezért e szabályozást úgy kell tekinteni, hogy az túllépi a hivatkozott cél eléréséhez szükséges mértéket.
76 Ugyanezen okok miatt az említett szabályozás, mivel tiltja a kontaktlencsék interneten történő eladását, nem tekinthető a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében arányosnak a közegészség védelme céljának tekintetében.
77 A fentiekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a kontaktlencse forgalmazására vonatkozó nemzeti szabályok a 2000/31 irányelv hatálya alá tartoznak, amennyiben a kontaktlencse interneten történő eladásának ügyletét érintik. Az említett lencsék kiszállítására vonatkozó nemzeti szabályok ezzel szemben nem tartoznak az irányelv hatálya alá.
78 Az EUMSZ 34. és az EUMSZ 36. cikket, valamint a 2000/31 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé.
A költségekről
79 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A kontaktlencse forgalmazására vonatkozó nemzeti szabályok a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) hatálya alá tartoznak, amennyiben a kontaktlencse interneten történő eladását érintik. Az említett lencsék kiszállítására vonatkozó nemzeti szabályok ezzel szemben nem tartoznak az irányelv hatálya alá.
Az EUMSZ 34. és az EUMSZ 36. cikket, valamint a 2000/31 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: magyar.