38

A Törvényszék Hivatalához 2019. június 13‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján, amely egyrészt elsődlegesen a megtámadott határozat, másodlagosan pedig a 2019. május 16‑i levélben foglaltak végrehajtásának felfüggesztésére, másrészt a felmondási időre vonatkozó részletes szabályokkal kapcsolatos ideiglenes intézkedések elfogadására irányult. A személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján az alapeljárást felfüggesztették.

39

A Törvényszék elnöke a 2019. július 12‑iCE kontra Régiók Bizottsága végzésben (T‑355/19 R, nem tették közzé, EU:T:2019:543) elutasította a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét azzal az indokkal, hogy a felperes nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon az érintett jogi aktusok végrehajtása felfüggesztésének sürgősségét, a költségekről pedig nem határozott.

40

A személyzeti szabályzat 91. cikke (4) bekezdésének megfelelően az alapeljárást a felperes panaszának kifejezett elutasításáról szóló határozat 2019. október 10‑i elfogadását követően folytatták.

41

Mivel a Törvényszék összetételét a 2019. október 18‑i határozattal módosították, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (3) bekezdése alapján az ügyet a hetedik tanácsba beosztott új előadó bírónak osztotta ki.

42

A Törvényszék Hivatalához 2019. október 18‑án benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy az eljárási szabályzat 66. cikke alapján biztosítsák számára a névtelenséget. 2019. október 29‑i határozatával a Törvényszék helyt adott e kérelemnek.

43

A Törvényszék Hivatalához 2020. május 20‑án benyújtott beadványában a felperes az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése alapján tárgyalás tartását kérte.

44

2020. szeptember 24‑én a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében a tárgyaláson szóban megválaszolandó több írásbeli kérdést tett fel a feleknek, és bizonyos dokumentumok benyújtását kérte a Régiók Bizottságától. A Régiók Bizottsága a számára előírt határidőn belül eleget tett e felhívásnak.

45

A Törvényszék a 2020. december 10‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

46

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

47

A Régiók Bizottsága azt kéri, hogy a Törvényszék:

55

A felperes azt állítja, hogy a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága nem volt jogosult arra, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján egyoldalúan felmondja a szerződését felmondási idővel, és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikkének (1) bekezdése értelmében felfüggessze őt tisztségéből anélkül, hogy tiszteletben tartotta volna a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. és 24. cikkében megállapított, a felfüggesztésre irányuló közigazgatási intézkedés elfogadására vonatkozó szabályokat. Ennélfogva a felperes úgy véli, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azon határozata, amely együttesen írja elő az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján szerződésének felmondását, és tisztségéből való, a felmondási idő teljes időtartamára vonatkozó felfüggesztését, az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően eljárással való visszaélésnek minősül.

56

Válaszában a felperes pontosítja, hogy a Régiók Bizottságának állításaival ellentétben a megtámadott határozat nem „felmentést” tartalmaz, hanem felfüggesztő intézkedést. E tekintetben hangsúlyozza, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a „felmentés” az előírtaktól való tartózkodásra vonatkozó engedélyre utal. Márpedig a megtámadott határozat arra kötelezte, hogy a felmondási idő alatt ne lássa el feladatait. Egyébiránt a felperes arra hivatkozik, hogy munkabérének a felmondási idő alatti további folyósítása e tekintetben nem releváns tényező. A felperes szerint nyilvánvaló, hogy a vele szemben előírt, munkavégzés alóli felmentés egyáltalán nem különbözik a tisztségből való felfüggesztéstől.

57

Ezenkívül a felperes rámutat arra, hogy a Régiók Bizottsága nem igazolhatja az őt a felmondási idő alatt felfüggesztő határozatát azzal, hogy ezt az időszakot szolgálati érdekből nem lehetett másként kiigazítani. E tekintetben azt állítja, hogy ha a Régiók Bizottsága úgy vélte, hogy magatartása olyan súlyos oknak minősül, amely felmondási idő nélküli elbocsátásához vezethet, vele szemben fegyelmi eljárást kellett volna indítania.

58

A Régiók Bizottsága vitatja a felperes érveit.

59

Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárással való visszaélés a hatáskörrel való visszaélés fogalmának különös kifejeződése, amelynek terjedelme pontosan meghatározott és arra utal, hogy valamely közigazgatási hatóság hatáskörét a ráruházottól eltérő célra használja. Valamely jogi aktus kizárólag akkor számít a hatáskörrel való visszaélésnek, ha tárgyilagos, releváns és egybehangzó jelek alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céloktól eltérő célok elérése, vagy az adott ügy körülményeinek kezelésére a személyzeti szabályzat által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd ebben az értelemben: 2019. október 16‑iZV kontra Bizottság ítélet, T‑684/18, nem tették közzé, EU:T:2019:748, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

Az ideiglenes alkalmazott határozatlan időre szóló szerződésének megszüntetését lehetővé tevő eljárást illetően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontjából kitűnik, hogy a jogviszony az e szerződésben előírt felmondási idő végén szűnik meg. Egyébiránt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a személyzeti szabályzat IX. mellékletében előírt fegyelmi eljárást követően – amelyet analógia útján alkalmazni kell – az ideiglenes alkalmazotti jogviszony fegyelmi okokból felmondási idő nélkül megszüntethető, ha az alkalmazott szándékosan vagy gondatlanságból súlyos kötelességszegést követ el, és az ilyen megszüntetés előtt az érintett ideiglenes alkalmazott a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. és 24. cikke szerint felfüggeszthető.

61

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon széles mérlegelési jogkör miatt, amellyel a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az ideiglenes alkalmazott elbocsátásának igazolására alkalmas kötelességszegés esetén rendelkezik, semmi nem kötelezi arra, hogy inkább fegyelmi eljárást indítson az ideiglenes alkalmazottal szemben, mintsem hogy éljen az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének c) pontjában szabályozott, a szerződés egyoldalú megszüntetésére vonatkozó lehetőséggel, és a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kizárólag akkor köteles az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikkének (1) bekezdése alapján a személyzeti szabályzat IX. mellékletében előírt és analógia útján az ideiglenes alkalmazottakra is alkalmazandó fegyelmi eljárás lefolytatására, ha felmondási idő nélkül kívánja elbocsátani a kötelezettségeit súlyosan megszegő ideiglenes alkalmazottat (lásd: 2019. április 2‑iFleig kontra SEAE ítélet, T‑492/17, nem tették közzé, EU:T:2019:211, 97. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes szerződésének megszüntetését lényegében a csoport és a felperes közötti bizalmi viszony megszűnése indokolta a munkatársainak a felperes általi nem megfelelő igazgatása és az említett igazgatás által a munkatársak egészségére gyakorolt hatás miatt, anélkül hogy a megtámadott határozatban fegyelmi indokot állapítottak volna meg a felperessel szemben. A Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága ugyanis úgy döntött, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján felmondja a felperes szerződését, és nem alkalmazza az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikkének (1) bekezdését.

63

Ebből következik, hogy főszabály szerint a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján jogosult volt felmondani a felperes szerződését annak lejárta előtt és hat hónapos felmondási idővel anélkül, hogy fegyelmi eljárást kellett volna indítania.

64

Mindemellett a megtámadott határozatban arra is rámutattak, hogy mivel a felperes munkatársaival fennálló közvetlen munkakapcsolatai alkalmasak voltak arra, hogy károsítsák a munkatársak egészségét és nehéz munkakörnyezetet tartsanak fenn, a felperest a hat hónapos felmondási idő alatt felmentették a szerződéséből eredő szolgáltatások nyújtása alól, miközben továbbra is biztosították a munkabérét és a szerződéséhez kapcsolódó szociális ellátásokat. Ezenkívül a megtámadott határozatban a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága pontosította, hogy a felperes a felmondási idő kezdetét követő két héten belül bejuthat az irodájába személyes tárgyainak visszaszerzése céljából, valamint hogy ezt követően az intézmény a szükségletei szerint használja az irodát, és az már nem hozzáférhető a felperes számára. Egyébiránt jelezte, hogy a felperes az elektronikus levelezőrendszeréhez kizárólag a felmondási idő kezdetét követő hónapban „olvasási módban” férhet hozzá, mielőtt e levelezőrendszert automatikusan letiltják. Végül a megtámadott határozatnak megfelelően a felperes a felmondási idő alatt továbbra is jogosult volt belépni a Régiók Bizottságának helyiségeibe, de vissza kellett szolgáltatnia szolgálati kártyáját, amelyet új kártya váltott fel, és ezért akadályoztatva volt abban, hogy belépjen a csoport elnökségi üléseire és a plenáris ülésekre.

65

Ezáltal azok a következmények, amelyeket a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága a bizalmi viszony megszűnéséből levonni kívánt, elsősorban a felperes szerződésének az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján történő felmondásából, másodlagosan pedig a felmondási idő tervezett kiigazításaiból állt, amennyiben azok a felperes munkakörülményeinek lényeges változását eredményezték, beleértve a felmondási idő alatt a szerződéséből eredő szolgáltatások nyújtása alóli felmentést.

66

E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja nem írja elő kifejezetten, hogy azon alkalmazott munkakörülményei, akinek a szerződését felmondták, a felmondási idő alatt kiigazítás tárgyát képezzék, így ez az időszak a rendes munkavégzés időszakának minősül, ugyanakkor az uniós intézmények, szervek és hivatalok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szervezeti egységeik szervezésében és a rendelkezésükre bocsátott személyi állomány beosztásában, amennyiben e beosztás szolgálati érdekből és a munkakörök egyenértékűségének tiszteletben tartásával történik, ideértve a személyi állomány felmondási időt töltő tagjait is (lásd analógia útján: 2017. december 13‑iCJ kontra ECDC, T‑703/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2017:892, 42. pont).

67

Egyébiránt megállapításra került, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azon lehetőségének megsértése nélkül, hogy az alkalmazott elbocsátásának igazolására alkalmas kötelességszegés esetén a szerződés egyoldalú megszüntetéséhez folyamodhat az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke c) pontjának i. alpontja alapján, ahelyett hogy fegyelmi eljárást indítana ezen alkalmazottal szemben, meg kell állapítani, hogy az a döntés, hogy ilyen körülmények között a szerződés megszüntetéséhez folyamodik, megköveteli az említett rendelkezések központi elemének minősülő felmondási idő követelményének tiszteletben tartását. Következésképpen, ha a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy ítéli meg, hogy az általa az alkalmazottnak felrótt kötelezettségszegésekkel ellentétes az, hogy az alkalmazott szerződésének teljesítését szokásos feltételek mellett, a felmondási idő is folytassa, ebből le kell vonnia a következtetéseket, és ennélfogva fegyelmi eljárást kell indítania az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikkének (1) bekezdése szerinti felfüggesztő intézkedés alkalmazása mellett, kivéve ha az érintettet szabályszerűen felmentették a feladatai ellátása alól (2017. december 13‑iCJ kontra ECDC ítélet, T‑703/16 RENV, EU:T:2017:892, 51. pont).

68

Ezenkívül, ha az alkalmazott elbocsátásának igazolására alkalmas kötelességszegés esetén a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy dönt, hogy az érintett alkalmazott szerződését felmondással megszünteti ahelyett, hogy vele szemben fegyelmi eljárást indítana, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság feladata, hogy az alkalmazott által ezen időszak alatt ellátandó adminisztratív feladatok meghatározására vonatkozó hatásköre keretében indokolással és a szerződés megszüntetésére vonatkozó határozat szövegében jelezze, hogy az alkalmazottnak adott esetben tartózkodnia kell bizonyos meghatározott feladatok ellátásától (lásd: 2017. december 13‑iCJ kontra ECDC ítélet, T‑703/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2017:892, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy bizonyos sajátos körülmények között valamely személy munkaszerződésének az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke alapján történő felmondása olyan helyzetből adódhat, amely indokolja, hogy az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok – a szervezeti egységek szervezése és a rendelkezésükre álló személyi állomány beosztása terén fennálló széles mérlegelési jogkörük keretein belül – úgy ítélik meg, hogy a szolgálati érdek megköveteli, hogy az érintett személyt a felmondási idő tartamára minden feladatától megfosszák.

70

Ez lehet a helyzet különösen egy olyan alkalmazott bizalomvesztés miatti elbocsátása esetén, akit a felpereshez hasonlóan az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján vettek fel, és akivel szemben – mint a felperes esetében is – nem állapítottak meg a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. cikke értelmében vett súlyos kötelességszegést, sőt nem is állítottak ilyet.

71

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett valamennyi ideiglenes alkalmazott ugyanis bizalmi jelleggel megkötött munkaszerződéssel rendelkezik, amelynek alapvető eleme a kölcsönös bizalom (lásd ebben az értelemben: 2006. október 17‑iBonnet kontra Bíróság ítélet, T‑406/04, EU:T:2006:322, 47. és 101. pont).

72

Így, amint azt a Régiók Bizottsága a tárgyaláson hangsúlyozta, az ilyen kölcsönös bizalmi viszony megszűnése lehetetlenné teheti azt, hogy az ideiglenes alkalmazottat felvevő személy vagy szervezet bármilyen feladatot bízzon az ideiglenes alkalmazottra a felmondási idő alatt.

73

Hasonló esetben az a döntés, hogy a felmondási idő alatt semmilyen feladatot nem bíznak a felmondással érintett ideiglenes alkalmazottra, szolgálati érdekéből hozott intézkedésnek minősül, és nem feltétlenül hasonlítható a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. és 24. cikke alapján hozott felfüggesztő határozatnak, amint arra lényegében a felperes hivatkozik. Hasonlóképpen, ha az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazotthoz fűződő bizalmi viszony megszűnésének alapjául szolgáló helyzet lehetetlenné teszi azt, hogy ezen alkalmazottra a felmondási idő alatt feladatokat bízzanak, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem kötelezhető arra, hogy ezen időszak alatt fegyelmi eljárást indítson.

74

A felperes egyébként semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő annak alátámasztására, hogy valójában őt fegyelmi okból függesztették volna fel és bocsátották volna el.

75

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes első jogalapjának alátámasztására felhozott érvelése azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága vele szemben fegyelmi okból felfüggesztő intézkedést hozott a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. és 24. cikke alapján, amely intézkedés az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 49. cikke szerinti fegyelmi eljárást követően a munkaszerződésének megszüntetését tette volna szükségessé.

76

Következésképpen a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága – anélkül, hogy ez az eljárással való visszaélést vonná maga után – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke alapján megszüntethette a felperes munkaszerződését, és úgy határozhatott, hogy a felperesnek nem kell dolgoznia a felmondási idő alatt.

77

Ebből következik, hogy az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

92

A Charta 41. cikkének (2) bekezdése értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.

93

Így különösen a meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját a közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat meghozatala előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. január 10‑iRY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94

Az érintett személy hatékony védelmének biztosítása érdekében e jognak többek között az a célja, hogy az érintett kijavíthasson valamilyen hibát, vagy személyes helyzetére vonatkozó olyan tényekre hivatkozhasson, amelyek a határozat meghozatala vagy tartalma mellett vagy ellen, vagy amellett szólnak, hogy e határozatnak meghatározott tartalma legyen (lásd ebben az értelemben: 2014. december 11‑iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

A jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között az érintett meghallgatáshoz való joga tiszteletben tartásának bizonyítása a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság feladata (lásd ebben az értelemben: 2007. december 6‑iMarcuccio kontra Bizottság ítélet, C‑59/06 P, EU:C:2007:756, 47. pont); 2019. január 10‑iRY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 48. pont; 2019. november 7‑iWN kontra Parlament ítélet, T‑431/18, nem tették közzé, EU:T:2019:781, 44. pont).

96

Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat elfogadását megelőzően a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága soha nem hivatkozott a felperes felmondási ideje kiigazításának lehetőségére. Ugyanis, noha e hatóság meghallgatta a tények valóságtartalmát és betudhatóságát, valamint azon jogalapot illetően, amely alapján a megtámadott határozat elfogadható, a felperesnek nem volt lehetősége észrevételeket tenni a felmondási idő végrehajtására vonatkozó, az említett hatóság által elfogadni szándékozott sajátos részletes szabályokra vonatkozóan, és különösen arra vonatkozóan, hogy a felperes már nem láthatja el a csoport főtitkári feladatait, és hogy az elektronikus levelezőrendszeréhez, valamint az irodájához és a Régiók Bizottságának helyiségeihez való hozzáférést kiigazítják.

97

Márpedig az ilyen intézkedéseket nem lehetett volna elfogadni anélkül, hogy a felperest előzetesen meghallgatták volna annak biztosítása érdekében, hogy kifejthesse az azokkal kapcsolatos álláspontját. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a meghallgatáshoz való jog célja többek között annak lehetővé tétele az érintett számára, hogy bizonyos – például személyes helyzetére vonatkozó – olyan tényeket pontosítson vagy ilyenekre hivatkozhasson, amelyek a határozat meghozatala ellen, illetve amellett szólhatnak, hogy az eltérő tartalmú legyen (lásd ebben az értelemben: 2017. december 13‑iCJ kontra ECDC ítélet, T‑703/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2017:892, 48. pont).

98

A Régiók Bizottsága e tekintetben nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy az az összefüggés, amelyben a szándéknyilatkozatra sor került, hallgatólagosan, de szükségképpen magában foglalta annak lehetőségét, hogy a felperes munkaszerződésének megszüntetését a felmondási idő alatt a munkaszerződéséből eredő szolgáltatások nyújtása alóli felmentés kísérje, és hogy a felperesnek tudnia kellett arról, hogy a felmondási idő kiigazítását tervezik, amikor felkérték, hogy tegye meg észrevételeit a neki felrótt tényekre vonatkozóan.

99

Meg kell állapítani, hogy az ügy aktájában szereplő különböző iratok, különösen a csoport egyik tagja és a felperes között váltott elektronikus levelek nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a felperes bizonyossággal megérthette, hogy a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága a felmondási idő kiigazítását tervezi. Azon kívül, hogy nem e hatóságtól származnak, az aktának a Régiók Bizottsága által érvelése alátámasztására említett iratai nem hivatkoztak ilyen intézkedésekre, hanem azt a lehetőséget említették, illetve javasolták, hogy a felperes kompromisszumos megállapodás keretében lemondhat.

100

Következésképpen, ami a felperesnek a fenti 96. pontban említett felmondási idejét kiigazító intézkedéseket illeti, a Régiók Bizottsága megsértette a felperes meghallgatáshoz való jogát, megsértve ezzel a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontját.

101

Ugyanakkor a meghallgatáshoz való jog megsértése csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre vezetett volna (lásd: 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. január 10‑iRY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

102

A jelen esetben az a tény, hogy a felperest meg lehetett volna hallgatni a fenti 96. pontban említett, felmondási időre vonatkozó részletes szabályokról, arra késztethette volna a Régiók Bizottságának munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságát, hogy esetleg más szabályokat mérlegeljen az említett időszakra vonatkozóan (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. december 13‑iCJ kontra ECDC ítélet, T‑703/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2017:892, 49. pont).

103

Ezenkívül, a tárgyalás során feltett kérdésre válaszolva a felperes kijelentette, hogy a meghallgatáshoz való jog nem korlátozódik pusztán annak lehetőségére, hogy tiltakozását fejezze ki magukkal a felmondási idő végrehajtására vonatkozó sajátos szabályokkal kapcsolatban, hanem magában foglalja annak lehetőségét is, hogy olyan észrevételekre hivatkozhasson, amelyek befolyásolhatják a tervezett határozat tartalmát. E tekintetben a felperes jelezte, hogy ha meghallgatták volna a felmondási idő végrehajtására vonatkozó vitatott konkrét szabályokról szóló határozat meghozatala előtt, akkor hivatkozhatott volna arra, hogy elképzelhető lett volna egy olyan intézkedés, mint a munkaszerződéséből eredő szolgáltatások lakóhelyéről való nyújtása.

104

Ilyen körülmények között nem zárható ki észszerűen, hogy a felmondási idő végrehajtásának a megtámadott határozatban szereplő sajátos részletes szabályai, különösen az, hogy a felperest felmentik a munkaszerződéséből eredő szolgáltatások nyújtása alól a felmondási idő alatt, eltérő eredményre vezethetett volna, ha a felperest megfelelően meghallgatják.

105

Következésképpen megsértették a felperes azon jogát, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassák a felmondási idő kiigazításának a fenti 96. pontban említett sajátos részletes szabályait illetően.

106

Következésképpen a jelen kifogásnak helyt kell adni, így a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az meghatározza a felmondási idő végrehajtásának sajátos részletes szabályait, a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértése miatt. E jogellenesség azonban önmagában nem vonja kétségbe az említett határozat jogszerűségét, amennyiben az megszüntette a felperes szerződését (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. október 23‑iGomes Moreira kontra ECDC ítélet, F‑80/11, EU:F:2013:159, 54. pont).

[omissis]

151

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (2) bekezdése értelmében több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról. A jelen esetben, mivel a Törvényszék a megsemmisítés iránti kérelemnek részben helyt adott, és a kártérítési kérelmet elutasította, úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik saját költségeiket, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült azon költségeket is, amelyekről a Törvényszék nem határozott.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)

a következőképpen határozott: