1

A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések sorába illeszkedik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy ezen utóbbi abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: az atomfegyverek elterjedése).

2

A felperes, a Post Bank Iran az iránti jog szerinti társaság, amely postabanki tevékenységeket végez.

3

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 2010. június 9‑én elfogadta az 1929. (2010) sz. határozatot, amellyel kiterjesztette a 2006. december 27‑i 1737. (2006). sz., a 2007. március 24‑i 1747. (2007). sz. és a 2008. március 3‑i 1803. (2008). sz. korábbi határozatok által előírt korlátozó intézkedések hatályát, valamint további korlátozó intézkedéseket vezetett be az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben.

4

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozattal (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197., 19. o.) a felperes nevét felvették az e határozat II. mellékletében szereplő listára.

5

Következésképpen a felperes nevét felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL 2007. L 103., 1. o.) V. mellékletében szereplő listára.

6

A felperes nevének a fenti 5. pontban említett listára való felvétele az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL 2010. L 195., 25. o.) az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének időpontjában, azaz 2010. július 27‑én lépett hatályba. E felvétel azzal a hatással járt, hogy a felperes pénzeszközeit és gazdasági forrásait befagyasztották (a továbbiakban: a korlátozó intézkedések).

7

A felperes nevének a fenti 4. és 5. pontban említett listákra való felvétele a következő indokokon alapult:

„A [felperes] eredetileg belföldi bank volt, amely később az Irán nemzetközi kereskedelmét közvetítő bankká nőtte ki magát. A [Biztonsági Tanács] 1747. sz. határozatában megjelölt Bank Sepah nevében annak ügyletei lebonyolításával és – a szankciók elkerülése érdekében – a Bank Sepah ezen ügyletekkel való kapcsolatának elkendőzésével foglalkozik. A [felperes] 2009‑ben közvetítőként járt el a Bank Sepah nevében az iráni védelmi ipar és tengerentúli kedvezményezettek közötti üzleti tevékenységekben. Közvetített a KNDK‑beli [Koreai Népi Demokratikus Köztársaság] Tranchon Commercial Bank fedőcégével folytatott üzleti tevékenységben, amely cég az Irán és a KNDK közötti, proliferációval kapcsolatos üzleti tevékenység közvetítéséről ismert.”

8

2010. július 29‑i levelében az Európai Unió Tanácsa tájékoztatta a felperest nevének a fenti 4. és 5. pontban hivatkozott listára való felvételéről. Ezen utóbbi jogi aktusok másolatát e levélhez mellékelték.

9

A felperes a 2010. szeptember 12‑i levélben arra kérte a Tanácsot, hogy a felperes által a Tanácsnak megküldött információk alapján vizsgálja felül a nevének a szóban forgó listákra való felvételét.

10

A Tanács a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP határozatában (HL 2010. L 281., 81. o.) a felperes helyzetének felülvizsgálatát követően fenntartotta a felperes nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listán, ugyanezen időpontban kezdődő hatállyal, a következő indokokkal:

„A [felperes] eredetileg belföldi bank volt, amely később az Irán nemzetközi kereskedelmét közvetítő bankká nőtte ki magát. A [Biztonsági Tanács] 1747. sz. határozatában megjelölt Bank Sepah nevében annak ügyletei lebonyolításával és – a szankciók elkerülése érdekében – a Bank Sepah ezen ügyletekkel való kapcsolatának elkendőzésével foglalkozik. A [felperes] 2009‑ben közvetítőként járt el a Bank Sepah nevében az iráni védelmi ipar és tengerentúli kedvezményezettek közötti üzleti tevékenységekben. Közvetített a KNDK‑beli Tranchon Commercial Bank fedőcégével folytatott üzleti tevékenységben, amely cég az Irán és a KNDK közötti, proliferációval kapcsolatos üzleti tevékenység közvetítéséről ismert.”

11

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelet (HL 2010. L 281., 1. o.) elfogadásakor a felperes nevét 2010. október 27‑i hatállyal felvették az említett rendelet VIII. mellékletében foglalt listára.

12

A felperes által 2010. október 29‑án kézhez vett, 2010. október 28‑i levélben a Tanács arról tájékoztatta ezen utóbbit, hogy miután a 2010. szeptember 12‑i levelében szereplő észrevételek tükrében felülvizsgálta a helyzetét, továbbra is korlátozó intézkedések hatálya alatt kell állnia.

13

A felperes a 2010. december 28‑i levélben cáfolta a vele szemben a Tanács által megállapított tényeket. A felperes a védelemhez való jogának gyakorlása céljából iratbetekintést kért.

14

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2011. január 7‑én érkezett keresetlevéllel megindította a jelen keresetet, amely többek között lényegében a fenti 4. és 5. pontban említett listáknak a felperest érintő részében való megsemmisítésére irányul. A keresetet T‑13/11. szám alatt iktatták.

15

A Tanács a 2011. február 22‑i levélben a felperest érintő, olyan kivonatokat küldött ezen utóbbinak, amelyek a tagállamok által továbbított, a listára vonatkozó felvételt érintő javaslatokból származtak, és amelyek a 13413/10 EXT 5, 13414/10 EXT 5 és 6723/11 referenciaszámmal jelölt továbbítási feljegyzésekben szerepeltek.

16

A felperes a 2011. július 29‑i levélben ismét vitatta a Bizottság által neki tulajdonított tények valóságtartalmát.

17

A Tanács a 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2011. december 1‑jei 2011/783/KKBP határozatában (HL 2011. L 319., 71. o.) és a 961/2010/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2011. december 1‑jei 1245/2011/EU végrehajtási rendeletében (HL 2011. L 319., 11. o.) a felperes helyzetének a felülvizsgálatát követően fenntartotta ezen utóbbi nevét a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listákon, mégpedig 2011. december 1‑jei, illetve 2‑i hatállyal.

18

A Tanács a 2011. december 5‑i levélben tájékoztatta a felperest arról, hogy továbbra is korlátozó intézkedések hatálya alatt kell állnia.

19

A felperes a 2012. január 13‑i levélben ismét iratbetekintést kért.

20

A 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2012. január 23‑i 2012/35/KKBP tanácsi határozat (HL 2012. L 19., 22. o.) az elfogadásának napján lépett hatályba. E határozat 1. cikkének 7. pontja az utóbbi időponttól kezdődő hatállyal módosította a 2010/413 határozat 20. cikkét oly módon, hogy többek között bevezetett egy olyan új kritériumot, amely az iráni kormány által nyújtott – főként pénzügyi jellegű – támogatáson alapult.

21

A Tanács a 2012. február 21‑i levélben továbbította a felperesnek a „2011. december 1‑jei […] határozatra” vonatkozó dokumentumokat, mely határozat „a korlátozó intézkedéseknek a [vele szemben való] fenntartására” vonatkozott.

22

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU rendelet (HL 2012. L 88., 1. o.) elfogadásakor ezt az új kritériumot, amely az iráni kormány által nyújtott – főként pénzügyi jellegű – támogatáson alapult, az említett rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja vezette be. Emellett a felperes nevét a fenti 10. pontban már említettekkel azonos indokok miatt felvették a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listára (a továbbiakban a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listákkal együtt: vitatott listák), mégpedig 2012. március 24‑i hatállyal.

23

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2012. június 4‑én benyújtott beadványban kiigazította a T‑13/11. sz. ügyben előterjesztett kérelmeit annak érdekében, hogy azok lényegében kiterjedjenek az összes vitatott listának a felperest érintő részében való megsemmisítésére.

24

A Törvényszék a 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítéletben (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) többek között megsemmisítette a vitatott listákat a felperest érintő részükben azzal az indokkal, hogy azokat nem támasztják alá bizonyítékok. Mivel ezen ítélettel szemben nem terjesztettek elő fellebbezést, az véglegessé vált, és jogerőre emelkedett.

25

A Tanács a 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. november 15‑i 2013/661/KKBP határozatban (HL 2013. L 306., 18. o.) és a 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. november 15‑i 1154/2013/EU végrehajtási rendeletben (HL 2013. L 306., 3. o.) fenntartotta a felperessel szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket egy olyan új kritérium alapján, amely az iráni kormánynak nyújtott, többek között pénzügyi jellegű támogatáson alapszik. Ezek a jogi aktusok 2013. november 16‑án, a Hivatalos Lapban való kihirdetésük napján léptek hatályba.

26

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2014. január 29‑én benyújtott keresetlevéllel keresetet indított a 2013. november 15‑i, azon jogi aktusok megsemmisítése iránt, amelyek fenntartották vele szemben a korlátozó intézkedéseket. E keresetet T‑68/14. szám alatt iktatták.

27

A Törvényszék a 2016. május 3‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítéletben (T‑68/14, nem tették közzé, EU:T:2016:263) elutasította a keresetet, és a felperest kötelezte a költségek viselésére.

28

A felperes a 2015. július 25‑i levélben előzetesen kérte azoknak a károknak a megtérítését, amelyeket állítólagosan a vele szemben a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 2010/413 határozat alapján alkalmazott korlátozó intézkedések miatt szenvedett el. A Tanács nem válaszolt erre a levélre.

29

A Törvényszék Hivatalához 2015. szeptember 25‑én benyújtott keresetlevéllel a felperes előterjesztette a jelen keresetet. Az ügyet összefüggés miatt a Törvényszék első tanácsának osztották ki.

30

A Tanács 2016. február 2‑án ellenkérelmet nyújtott be.

31

A Törvényszék Hivatalához 2016. március 16‑án benyújtott iratban az Európai Bizottság kérelmezte, hogy a jelen eljárásba a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

32

A Tanács 2016. április 12‑én, a felperes pedig 2016. május 4‑én nyújtotta be a beavatkozás iránti kérelemmel kapcsolatos észrevételeit.

33

A Törvényszék első tanácsa elnökének 2016. május 18‑i határozata, amelynek elfogadására a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikkének (4) bekezdése alapján került sor, megengedte a Bizottságnak a jelen jogvitába való beavatkozást.

34

A felperes 2016. május 27‑én benyújtotta a választ.

35

2016. július 22‑én a Tanács benyújtotta a viszonválaszt.

36

A Bizottság 2016. július 19‑én benyújtotta a beavatkozási beadványát. A Tanács és a felperes 2016. szeptember 7‑én, illetve október 13‑án benyújtotta az e beadványra vonatkozó észrevételeit.

37

A Törvényszék (első tanács) az előadó bíró javaslatára pervezető intézkedést fogadott el, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket az eljárásnak az addig az időpontig való esetleges felfüggesztésére vonatkozóan, amíg a Bíróság az eljárást befejező határozatot nem hoz a C‑45/15 P. sz. Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ügyben. A felperes és az alperes e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette az észrevételeit.

38

A Törvényszék tanácsai összetételének módosulásakor az előadó bírót az első tanácsba osztották be, és ezért a jelen ügyet az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján e tanácsnak osztották ki.

39

A Törvényszék első tanácsának elnöke a felperes és az alperes észrevételeire tekintettel a 2016. október 10‑i határozatban úgy döntött, hogy a jelen ügyben felfüggeszti az eljárást.

40

A Törvényszék (első tanács) a 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) kihirdetését követően az előadó bíró javaslatára pervezető intézkedést fogadott el, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket azzal kapcsolatban, hogy milyen következtetéseket vonnak le ezen ítéletből a jelen ügyre vonatkozóan. A felperes és az alperes e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette az észrevételeit. A felperes észrevételeiben többek között közölte, hogy eláll a vagyoni kárra vonatkozó kártérítési kérelmeitől annyiban, amennyiben azok a vagyoni kár megtérítésére irányulnak.

41

Az előírt határidőn belül sem a felperes, sem az alperes nem kérte az eljárási szabályzat 106. cikke (1) bekezdésének megfelelően tárgyalás tartását.

42

A Törvényszék 2017. december 15‑én az eljárási szabályzat 28. cikke alapján és az első tanács javaslatára úgy határozott, hogy a jelen ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

43

A Törvényszék az előadó bíró javaslatára úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és begyűjti a felperes és az alperes észrevételeit a jelen ügynek a T‑558/15. sz. Iran Insurance kontra Tanács üggyel az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása céljából való esetleges egyesítését érintően, valamint úgy határozott, hogy a feleknek feltesz bizonyos kérdéseket. A felek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.

44

A Törvényszék első tanácsának elnöke a 2018. február 9‑i határozatban úgy döntött, hogy a jelen ügyet és a T‑558/15. sz. ügyet az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása céljából egyesíti.

45

A Törvényszék a 2018. március 20‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat. A felperes a válaszaiban többek között a 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítéletben (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) megállapított jogellenességet említette, amelyre a kártérítési kérelmének alátámasztása céljából hivatkozott, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek.

46

A felperes, miután a viszonválaszban módosította a kérelmeit (lásd: a fenti 40. pont), lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

47

A Tanács lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

48

A Bizottság a kereset egészének elutasítását kéri.

49

[A 2019. március 21 i végzéssel kijavított szöveg.] A Tanács a viszonválaszban a arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel a jelen kereset elbírálására abban a részében, amelyben a felperes a kártérítési kérelmét a nevének a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében foglalt listára való jogellenes felvételére alapította, mivel az EUMSZ 275. cikk második bekezdése nem biztosít a számára hatáskört arra vonatkozóan, hogy a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) körébe tartozó jogi aktus jogellenességére alapított kártérítési kérelmet bíráljon el.

50

A felperes a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszaiban (lásd a fenti 43. pontot) azzal érvel, hogy a Tanács elfogadhatatlansági kifogása elfogadhatatlan, mivel azt késedelmesen terjesztette elő, és az megalapozatlan, mivel a jelen ügyben a KKBP körébe tartozó jogi aktusokat az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott rendeletek útján hajtották végre.

51

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az olyan elfogadhatatlansági kifogás, amelyet a viszonválasz szakaszában terjesztettek elő annak ellenére, hogy arra az ellenkérelem szakaszától kezdve sor kerülhetett volna, késedelmesnek minősül (lásd ebben az értelemben: 2016. február 18‑iJannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 29. pont). A jelen elfogadhatatlansági kifogás, amelyet a Tanács az ellenkérelem szakaszától kezdve előterjeszthetett volna, késedelmesnek minősül, és ezáltal elfogadhatatlan.

52

Mindazonáltal az eljárási szabályzat 129. cikke alapján a Törvényszék hivatalból, a felek meghallgatását követően az eljárás során bármikor határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadhatatlan‑e, és ezen okok között szerepel az ítélkezési gyakorlat szerint az európai uniós bíróságnak a kereset elbírálására vonatkozó hatásköre (lásd ebben az értelemben: 1980. március 18‑iFerriera Valsabbia és társai kontra Bizottság ítélet, 154/78, 205/78, 206/78, 226/78–228/78, 263/78, 264/78, 31/79, 39/79, 83/79 és 85/79, EU:C:1980:81, 7. pont; 1998. június 17‑iSvenska Journalistförbundet kontra Tanács ítélet, T‑174/95, EU:T:1998:127, 80. pont).

53

Márpedig az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének hatodik mondatából és az EUMSZ 275. cikk első bekezdéséből az következik, hogy a Bíróság főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel a KKBP‑re vonatkozó elsődleges jogi rendelkezések, valamint az azok alapján elfogadott jogi aktusok tekintetében. Az uniós bíróságok az EUMSZ 275. cikk második bekezdése alapján csupán kivételesen rendelkeznek hatáskörrel a KKBP területén. Ez a hatáskör egyrészt az EUSZ 40. cikk tiszteletben tartásának az ellenőrzését foglalja magában, és másrészt a Tanács által a KKBP keretében elfogadott korlátozó intézkedésekkel szemben magánszemélyek által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételek mellett előterjesztett megsemmisítés iránti kereseteket. Ezzel szemben az EUMSZ 275. cikk második bekezdése a Bíróság számára nem biztosít hatáskört arra vonatkozóan, hogy kártérítési keresetet bíráljon el (2016. február 18‑iJannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 30. pont).

54

Következésképpen a KKBP területét érintő jogi aktus elfogadásának eredményeképpen állítólagosan elszenvedett kár megtérítése iránti kártérítési kereset nem tartozik a Törvényszék hatáskörébe (2016. február 18‑iJannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 31. pont).

55

Ezzel szemben a Törvényszék mindig elismerte a hatáskörét a valamely személy vagy szervezet által az EUMSZ 215. cikke alapján vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések eredményeképpen állítólagosan elszenvedett kár megtérítése iránti kérelmek elbírálására (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 232–251. pont; 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 45–149. pont).

56

A jelen ügyben a felperessel szemben a 2010/644 határozatban, illetve a 2011/783 határozatban elfogadott korlátozó intézkedéseket a 961/2010 rendelet, a 1245/2011 végrehajtási rendelet és a 267/2012 rendelet hajtotta végre, amelyek az EUMSZ 215. cikk alapján kerültek elfogadásra.

57

Következésképpen, bár a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy elbírálja a felperes kártérítés iránti kérelmét azon részét illetően, amely azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes a 2010/644 határozat és a 2011/783 határozat elfogadása miatt szenvedett el, a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik ugyanezen kérelem elbírálására azt a részét illetően, amely azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes ugyanezen határozatoknak a 961/2010 rendelet, a 1245/2011 végrehajtási rendelet és a 267/2012 rendelet (a továbbiakban: vitatott jogi aktusok) által való végrehajtása miatt szenvedett el.

58

Így a jelen keresetet csupán abban a részében kell megvizsgálni, amely azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes állítólagosan amiatt szenvedett el, hogy a vele szemben a 2010/644 és 2011/783 határozatban megállapított korlátozó intézkedéseket a vitatott jogi aktusok végrehajtották.

59

A Bizottság külön iratban foglalt kifogás előterjesztése nélkül hozzáfűzi, hogy a jelen kereset előterjesztésének időpontjára, nevezetesen a 2015. szeptember 25‑i időpontra tekintettel e keresetet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikkében előírt ötéves határidő lejártát követően terjesztették elő abban a részében, amelyben az a 2010. október 25. előtt bekövetkező károk megtérítésére irányul. A jelen keresetet ezért az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően részlegesen elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. A Bizottság álláspontja szerint a kereset részleges elévülése eljárásgátló okként hivatalból is vizsgálható.

60

A Tanács álláspontja szerint úgy tűnik, hogy a jelen ügyben az elévülés kérdése nem merül fel, mivel a felperes csupán a nevének a vitatott listákra 2010. szeptember 25‑ét követően történt felvételéért kér kártérítést. Elismeri azonban, hogy abban az esetben, ha ilyen elévülés következett volna be, az hivatalból felvethető eljárásgátló okként.

61

A felperes a jelen elfogadhatatlansági kifogás elutasítását kérte amiatt, hogy elfogadhatatlan és a Törvényszék hivatalból nem vizsgálhatja, mivel nem eljárásgátló okon alapuló elfogadhatatlansági kifogásról van szó. Ezen elfogadhatatlansági kifogás mindenesetre megalapozatlan. A felperes hozzáteszi, hogy a vagyoni kára megtérítése iránti kérelmének visszavonása következtében az elévülés kérdése jelentőségét veszítette.

62

Azon elfogadhatatlansági kifogást illetően, amelyet a Bizottság terjesztett elő, meg kell állapítani, hogy a Tanácsnak az e kereset elutasítása iránti kérelmeit nem támasztják alá a jelen kereset alapját képező cselekmény részleges elévülésre való hivatkozások. Márpedig az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének negyedik bekezdése és 53. cikkének első bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 142. cikkének (1) bekezdése értelmében a beavatkozásra vonatkozó kérelemben tett indítványok csak a felperes vagy az alperes indítványainak teljes vagy részleges támogatására korlátozódhatnak. Ezenfelül az eljárási szabályzat 142. cikkének (3) bekezdése értelmében a beavatkozó fél a jogvitát beavatkozáskori állásában fogadja el.

63

Következésképpen a beavatkozó fél jogállása nem engedi meg, hogy önállóan elfogadhatatlansági kifogást terjesszen elő, és a Törvényszék így nem köteles azokat a jogalapokat megvizsgálni, amelyeket kizárólag a beavatkozó fél terjesztett elő, és amelyek nem eljárásgátló okokra vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítélet, C‑313/90, EU:C:1993:111, 22. pont; 2007. július 3‑iAu Lys de France kontra Bizottság ítélet, T‑458/04, nem tették közzé, EU:T:2007:195, 32. pont).

64

Ezenfelül már megállapításra került, hogy mivel az EUMSZ 340. cikk értelmében az Unió szerződésen kívüli felelősségét megalapozó cselekményekre a tagállamok jogában közös általános elvek irányadóak, és mivel a tagállamok jogrendszereinek összehasonlító vizsgálatából az következik, hogy főszabály szerint, néhány kivétellel a bíróság hivatalból nem vethet fel a cselekmény elévülésére vonatkozó jogalapot, a szóban forgó cselekmény esetleges elévülésére vonatkozó problematikát nem kellett hivatalból vizsgálni (1989. május 30‑iRoquette frères kontra Bizottság ítélet, 20/88, EU:C:1989:221, 12. és 13. pont; 2012. november 8‑iEvropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, C‑469/11 P, EU:C:2012:705, 51. pont).

65

Következésképpen a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

66

A Tanács a Bizottság támogatása mellett a viszonválaszban azt kéri, hogy a Törvényszék késedelem, és ezáltal elfogadhatatlanság miatt utasítsa el a válasz R.1–R.15. mellékletében felhozott bizonyítékokat. Álláspontja szerint ezeket a bizonyítékokat az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szakaszában is elő lehetett volna, és elő is kellett volna terjeszteni.

67

A Tanács és a Bizottság a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszaiban (lásd a fenti 43. pontot) elismeri, hogy a kereseti kérelmek módosítása (lásd a fenti 40. pontot) következtében már nem szükséges elbírálni az R.2–R.15. mellékletekben felhozott bizonyítékok elfogadhatóságát, amelyek kizárólag a felperesnek állítólagosan okozott vagyoni károkra vonatkoznak.

68

A felperes továbbá elismeri, hogy a kereseti kérelmek módosítása (lásd a fenti 40. pontot) miatt az elfogadhatatlansági kifogás relevanciája kizárólag a válasz R.1. mellékletére vonatkozóan marad fenn. A felperes az elfogadhatatlansági kifogás elutasítását kéri, mivel a válasz R.1. melléklete olyan kiegészítő, tényekre vonatkozó bizonyítékokat tartalmaz, amelyeket a keresetlevélben már megfelelően alátámasztott, és amelyek szükségesek a Tanács által az ellenkérelmében hivatkozott érveknek a megcáfolásához. A Tanács az említett bizonyítékok vonatkozásában a viszonválaszban teljes mértékben gyakorolhatta a védelemhez való jogát. A Bizottságnak szintén lehetősége volt arra, hogy az említett bizonyítékokat ellenőrizze és értékelje.

69

A jelen ügyben a felperes módosított kereseti kérelmeiből az következik, hogy a jelen kereset tárgya a vitatott jogi aktusoknak a Tanács általi elfogadása által a felperesnek állítólagosan okozott nem vagyoni károk megtérítése iránti kérelem. Olyan keresetről van tehát szó, amellyel a felperes az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítását kéri.

70

Márpedig a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a szerződésen kívüli felelősség megállapítására irányuló kereset keretében a felperesnek kell a bizonyítékokat az uniós bíróság elé terjesztenie az általa állítólagosan elszenvedett kár tényleges jellegének és terjedelmének alátámasztása érdekében (lásd: 2016. január 28‑iZafeiropoulos kontra Cedefop ítélet, T‑537/12, nem tették közzé, EU:T:2016:36, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. április 26‑iStrack kontra Bizottság ítélet, T‑221/08, nem tették közzé, EU:T:2016:242, 308. pont).

71

Igaz, hogy az uniós bíróság elismerte, hogy bizonyos esetekben – többek között amikor nehéz a hivatkozott károk számszerűsítése – nem nélkülözhetetlen a kár mértékének a keresetben történő pontos meghatározása, sem pedig a követelt kártérítés összegének számszerűsítése (lásd: 2013. február 28‑iInalca és Cremonini kontra Bizottság ítélet, C‑460/09 P, EU:C:2013:111, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

A jelen ügyben a keresetlevelet 2015. szeptember 25‑én nyújtották be. A felperes ez utóbbiban az ehhez mellékelt bizonyítékokra hivatkozva számszerűsítette azt a nem vagyoni kárt, amelyet álláspontja szerint elszenvedett.

73

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2015. július 1‑jén hatályba lépő, és ezáltal a jelen ügyben előterjesztett keresetre alkalmazandó eljárási szabályzat 76. cikkének f) pontja értelmében minden keresetnek tartalmaznia kell szükség esetén a bizonyítékok és a felajánlott bizonyítékok megjelölését.

74

Ezenfelül az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) bekezdése szerint a bizonyítékokat és a bizonyítékok felajánlását az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni. Ugyanezen cikk (2) bekezdése hozzáfűzi, hogy a válaszban, illetve a viszonválaszban a felperes és az alperes érveik alátámasztására további bizonyítékokat terjeszthetnek elő vagy ajánlhatnak fel, feltéve hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt. Ezen utóbbi esetben az eljárási szabályzat 85. cikkének (4) bekezdése szerint az előterjesztett vagy felajánlott bizonyítékok elfogadhatóságának tárgyában a Törvényszék határoz, miután a többi félnek lehetőséget biztosított arra, hogy azokról állást foglaljon.

75

Az ellenbizonyításra és az ellenérdekű fél általi ellenbizonyítást követően nyújtott bizonyítékfelajánlási kiegészítésre nem vonatkozik az eljárási szabályzat 85. cikke (1) bekezdésének jogvesztési szabálya (lásd: 2017. június 22‑iBiogena Naturprodukte kontra EUIPO (ZUM wohl), T‑236/16, EU:T:2017:416, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) bekezdésében előírt jogvesztési szabály alkalmazására vonatkozó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a feleknek meg kell indokolniuk az új bizonyíték vagy bizonyítékfelajánlás előterjesztésében bekövetkezett késedelmet (2008. szeptember 18‑iAngé Serrano és társai kontra Parlament ítélet, T‑47/05, EU:T:2008:384, 54. pont), és az uniós bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy ellenőrizze az ezen bizonyítékok vagy bizonyítékfelajánlások előterjesztése tekintetében bekövetkezett késedelemre vonatkozóan előadott indokolás megalapozottságát, illetve abban az esetben, ha e késedelmes előterjesztés a jogilag megkövetelt módon nem igazolt vagy nem megalapozott, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy e bizonyítékokat vagy bizonyítékfelajánlásokat elutasítsa (2005. április 14‑iGaki Kakouri kontra Bíróság ítélet, C‑243/04 P, nem tették közzé, EU:C:2005:238, 33. pont; 2008. szeptember 18‑iAngé Serrano és társai kontra Parlament ítélet, T‑47/05, EU:T:2008:384, 56. pont).

77

Már megállapításra került, hogy a bizonyítékok vagy bizonyítékfelajánlások valamely fél általi késedelmes előterjesztése igazolt lehet, ha e fél a szóban forgó bizonyítékokkal korábban nem rendelkezhetett, vagy ha az ellenfél késedelmes előterjesztése igazolja az iratok kiegészítését annak érdekében, hogy a kontradiktórius elv tiszteletben tartása biztosított legyen (2005. április 14‑iGaki‑Kakouri kontra Bíróság ítélet, C‑243/04 P, nem tették közzé, EU:C:2005:238, 32. pont; 2008. szeptember 18‑iAngé Serrano és társai kontra Parlament ítélet, T‑47/05, EU:T:2008:384, 55. pont).

78

A jelen ügyben a felperes az állítólagos nem vagyoni károk megtérítése iránti kérelmének az alátámasztása érdekében a válasz R.1. mellékletében számos bizonyítékot előterjesztett, anélkül hogy pontosan igazolta volta e bizonyítékok késedelmes előterjesztését.

79

Abban a tekintetben, hogy a felperes a Törvényszék kérdéseire adott válaszaiban (lásd a fenti 43. pontot) arra hivatkozott, hogy az R.1. melléklet olyan tényekre vonatkozó kiegészítő bizonyítékokat tartalmaz, amelyeket a keresetlevél már megfelelően alátámasztott, meg kell állapítani, hogy ezen igazolást hatástalanként el kell utasítani, mivel önmagában az a körülmény, hogy a tényeket már bizonyították, nem igazolhatja az új bizonyítékok késedelmes előterjesztését.

80

Abban a tekintetben, hogy a felperes ugyanezen válaszaiban arra hivatkozott, hogy az R.1. melléklet olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyek szükségesek a Tanács által az ellenkérelemben hivatkozott érvek cáfolatára, meg kell állapítani, hogy az említett mellékletben szereplő bizonyítékokat kizárólag abból a célból nyújtották be, hogy a fenti 70. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően bizonyítsák a hivatkozott nem vagyoni kár tényleges jellegét és mértékét a keresetlevélben előterjesztett számszerűsítés szerint, és nem abból a célból, hogy a Tanács által az említett beadványhoz mellékelt bizonyítékokat megcáfolják. Az, hogy az említett beadványban a Tanács azzal érvelt, hogy a felperes nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon az állítólagosan elszenvedett kár tényleges jellegét és terjedelmét, nem tekinthető ellenbizonyításnak a fenti 75. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, és nem teszi lehetővé, hogy a válasz R.1. mellékletében szereplő bizonyítékok a bizonyítékfelkínálásnak az ellenbizonyítás nyomán való kiterjesztésének minősüljenek, és azt sem, hogy ezen bizonyítékok késedelmes előterjesztése ezáltal igazoltnak minősüljön a Tanács érveire való válaszadásnak és a kontradiktórius elv tiszteletben tartása biztosításának a szükségessége alapján.

81

Következésképpen a válasz R.1. mellékletében felhozott bizonyítékokat mint elfogadhatatlanokat, el kell utasítani, és így ezek a kereset érdemi vizsgálata szakaszában nem vehetőek figyelembe.

82

Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében „[s]zerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Uniónak az intézményei jogellenes magatartásából fakadó, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének beállásához több feltétel együttes fennállása szükséges, úgymint az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2008. szeptember 9‑iFIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EBHT, EU:C:2008:476, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezés gyakorlat; 2007. július 11‑iSchneider Electric kontra Bizottság ítélet, T‑351/03, EU:T:2007:212, 113. pont; 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 47. pont).

83

A jelen kereset alátámasztása érdekében a felperes arra hivatkozik, hogy ez a fent említett három feltétel a jelen ügyben teljesül.

84

A Tanács a Bizottság támogatása mellett a keresetnek a megalapozatlanság miatti elutasítását kéri azon oknál fogva, hogy a felperes nem bizonyítja a kötelezettségének megfelelően, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének beállására vonatkozó valamennyi feltétel teljesül a jelen ügyben.

85

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió szerződésen kívüli, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében vett felelősségének a beállására vonatkozó, a fenti 82. pontban már felsorolt feltételek kumulatívak (2010. december 7‑iFahas kontra Tanács ítélet, T‑49/07, EU:T:2010:499, 92. és 93. pont; 2012. február 17‑iDagher kontra Tanács végzés, T‑218/11, nem tették közzé, EU:T:2012:82, 34. pont). Következésképpen, ha egyetlen feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani (2011. október 26‑iDufour kontra EKB ítélet, T‑436/09, EU:T:2011:634, 193. pont).

86

A jelen ügyben tehát meg kell vizsgálni, hogy a felperes a kötelezettségének megfelelően bizonyítja‑e az általa a Tanáccsal szemben kifogásolt magatartásnak – azaz a vitatott jogi aktusok elfogadásának – a jogellenességét, az általa állítólagosan elszenvedett nem vagyoni károk tényleges jellegét, valamint az említett elfogadás és az általa hivatkozott károk közötti okozati összefüggés fennállását.

87

A felperes azzal érvel, hogy az intézmény magatartásának a jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül, mivel a vitatott jogi aktusok elfogadása egy magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabálynak a Tanács általi kellően súlyos megsértésének minősül, amely az ítélkezési gyakorlat értelmében kiváltja az Unió szerződésen kívüli felelősségét.

88

E tekintetben a felperes azzal érvel, hogy nyilvánvalóan jogellenes a nevének a vitatott listákra való felvétele, valamint annak az e listákon való fenntartása a vitatott jogi aktusok alapján, amint azt a Törvényszék a 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítéletben (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) megállapította. Ezenfelül azok a jogi rendelkezések, amelyeket a jelen ügyben megsértettek, többek között az érintett személyek és szervezetek egyéni érdekeinek a védelmét célozzák, akikre és amelyekre e rendelkezések jogokat ruháznak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 57. és 58. pont)

89

A felperes álláspontja szerint e rendelkezések kellőképpen súlyos megsértésének minősül az, hogy a Tanács felvette egy személy nevét a listákra, és a nevét e listákon fenntartotta annak ellenére, hogy nem rendelkezik olyan információkkal vagy bizonyítékokkal, amelyek a jogilag megkövetelt módon alátámasztják az elfogadott korlátozó intézkedések megalapozottságát (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 59., 63. és 68. pont). A jelen ügyben a Tanács elfogadta a vitatott jogi aktusokat, amelyek alapján 2010 júliusa és 2013 novembere között a felperessel szemben korlátozó intézkedéseket fogadtak el, a neki tulajdonított magatartás legcsekélyebb bizonyítéka nélkül.

90

Végezetül a felperes úgy véli, hogy a Tanács nem hivatkozhat arra, hogy az általa megsértett rendelkezések homályosak vagy kétértelműek voltak, vagy nem voltak világosak, mivel a vitatott jogi aktusok elfogadásának időpontjában egyértelmű volt, hogy a Tanácsnak az általa elfogadott korlátozó intézkedéseket alá kell támasztania bizonyítékokkal.

91

A Tanács a Bizottság támogatása mellett tartózkodik a vitatott jogi aktusok jogellenességének a vitatásától, de úgy véli, hogy az nem válthatja ki az Unió szerződésen kívüli felelősségét, mivel az nem képezi magánszemélyekre jogokat ruházó jogszabály kellőképpen súlyos megsértését. Ilyen jogsértés csak abban az esetben lett volna megállapítható, ha az ítélkezési gyakorlat szerint bizonyított lett volna, hogy a Tanács súlyosan és nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta a mérlegelési jogkörének a korlátait, ami a jelen ügyben nem állt fenn.

92

A 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítéletben (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) a Törvényszék megállapította a vitatott jogi aktusok jogellenességét.

93

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Törvényszék következetes ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus jogellenességének megállapítása, bármilyen sajnálatos, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy az Uniónak az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége miatti szerződésen kívüli felelősségének megállapíthatóságára vonatkozó feltétel teljesült (2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 50. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2003. március 6‑iDole Fresh Fruit International kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑56/00, EU:T:2003:58, 72–75. pont; 2011. november 23‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 31. pont). A Tanács egy vagy több – a felperes által hivatkozott károk okaként megjelenő – aktusának esetleges megsemmisítése, még ha egy ilyen megsemmisítést a kártérítési kereset benyújtása előtt a Törvényszék ítélete mondana is ki, tehát nem minősül az ezen intézmény részéről megvalósított, kellően súlyos jogsértés vitathatatlan bizonyítékának, amely lehetővé tenné az Unió felelősségének ipso iure megállapítását (2017. december 13‑iHTTS kontra Tanács ítélet, T‑692/15, fellebbezett, EU:T:2017:890, 48. pont).

94

Az Unió intézményei jogellenes magatartásának a fennállására vonatkozó feltétel megköveteli valamely magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértését (lásd: 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

A magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésére vonatkozó követelmény célja a szóban forgó jogellenes jogi aktus jellegétől függetlenül annak elkerülése, hogy az érintett személyek által állítólagosan elszenvedett károk viselésének kockázata akadályozza a kérdéses intézményt hatáskörének – akár a normatív jellegű, illetve gazdaságpolitikai döntéseket igénylő tevékenységének, akár közigazgatási hatáskörének keretében – a közérdek érdekében való teljes körű gyakorlásában, anélkül azonban, hogy a nyilvánvaló és nem kimenthető mulasztások következményeinek terhe magánszemélyekre hárulna (lásd: 2011. november 23‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 51. pont).

96

Azon jogszabályok azonosítását követően, amelyeknek a megsértésére a felperes a jelen ügyben hivatkozik, a továbbiakban meg kell vizsgálni, hogy először is e szabályok jogokat ruháznak‑e magánszemélyekre, és másodszor a Tanács e szabályokat kellően súlyosan megsértette‑e.

97

A tárgyaláson a felperes a Törvényszék szóbeli kérdéseire válaszolva azon jogszabályokra vonatkozóan, amelyeknek a megsértését a 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítélet (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) megállapította, azt nyilatkozta, hogy kizárólag az említett ítélet 133. és 134. pontjában foglalt megállapításokra hivatkozik, amelyek szerint a vitatott jogi aktusok azokban a részükben, amelyben a korlátozó intézkedések megsértésében vagy az azok megkerülésében a listákra felvett személyeknek vagy szervezeteknek nyújtott „segítség” kritériumának alkalmazására vonatkoznak, megalapozatlanok, mivel azokat nem támasztják alá bizonyítékok, és lényegében sértik a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontját, a 961/2010 rendelet a 16. cikke (2) bekezdésének b) pontját, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontját.

98

Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy azoknak a rendelkezéseknek, amelyek kimerítő módon felsorolják a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó feltételeket, az a céljuk, hogy az ezen intézkedések által esetlegesen érintett személyek és szervezetek egyéni érdekeit védjék azon esetek korlátozásával, amelyekben ilyen intézkedéseket e személyekkel vagy szervezetekkel szemben jogszerűen alkalmazni lehet (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 57. pont; lásd továbbá ebben az értelemben és analógia útján: 2011. november 23‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 51. pont).

99

Ugyanezen rendelkezések ily módon a korlátozó intézkedések által esetlegesen érintett személyek és szervezetek egyéni érdekeinek védelmét biztosítják, következésképpen azokat a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályoknak kell tekinteni. Amennyiben ugyanis a kérdéses érdemi feltételek nem teljesülnek, az érintett személynek vagy szervezetnek joga van ahhoz, hogy ne állapítsanak meg vele szemben korlátozó intézkedéseket. Az ilyen jogból szükségszerűen következik, hogy az a személy vagy szervezet, akivel, illetve amellyel szemben a korlátozó intézkedéseket a szóban forgó rendelkezések által elő nem írt feltételek mellett fogadják el, kérheti az ezekből az intézkedésekből következő károk megtérítését, ha bizonyítást nyer, hogy ezek előírása a Tanács által alkalmazott érdemi jogszabályok kellően súlyos megsértésével történt (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 58. pont; lásd továbbá ebben az értelemben és analógia útján: 2011. november 23‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100

Következésképpen azok a szabályok, amelyeknek a megsértésére a felperes a jelen ügyben hivatkozik, olyan jogszabályok, amelyek magánszemélyekre – és köztük a felperesre mint a vitatott jogi aktusok által érintett személyre – jogokat ruháznak.

101

A Bíróságnak már volt alkalma megállapítani, hogy a magánszemélyekre jogokat ruházó jogszabály megsértése akkor minősül kellően súlyosnak, ha magában foglalja a mérlegelési jogkörre vonatkozóan előírt korlátoknak az érintett intézmény általi nyilvánvaló és jelentős mértékű megsértését, és e vonatkozásban figyelembe kell venni a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, valamint a megsértett szabály által az uniós hatóság részére biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmét (lásd: 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)

102

Az ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben e hatóság csak jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik mozgástérrel, az uniós jog puszta megsértése is elegendő a kellően súlyos jogsértés megállapításához (lásd: 2007. július 11‑iSison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 235. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

103

Végezetül az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az uniós jog megsértése mindenesetre nyilvánvalóan súlyos akkor, ha az nem szűnt meg a felrótt kötelezettségszegést megállapító olyan ítéletnek vagy előzetes döntéshozatal keretében hozott olyan ítéletnek a kihirdetése, vagy a Bíróság e területre vonatkozó olyan következetes ítélkezési gyakorlata ellenére, amelyből a szóban forgó magatartás jogsértő jellege következik (lásd: 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104

Abban az időpontban, amikor a Tanács elfogadta a vitatott jogi aktusokat, azaz 2010. október 25. és 2012. március 23. között, az ítélkezési gyakorlatából már egyértelműen és pontosan kitűnt, hogy a Tanácsnak vitatás esetén olyan információkat és bizonyítékokat kell nyújtania, amelyek alátámasztják, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, a 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt, a korlátozó intézkedések megsértésében vagy az azok megkerülésében nyújtott „segítségre” vonatkozó kritérium alkalmazási feltételei teljesültek. A Bíróságtól továbbá már kérték azt, hogy a vitatott jogi aktusokat megelőző ítélkezési gyakorlat alapján állapítsa meg, hogy a Tanács arra vonatkozó kötelezettsége, hogy vitatás esetén nyújtson olyan információkat vagy bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a valamely személy vagy szervezet tekintetében elfogadott korlátozó intézkedéseket, a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatából következik (lásd: 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 35–40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105

Ezenfelül, és mivel a Tanács azon kötelezettségét, hogy a valamely személy vagy szervezet tekintetében elfogadott korlátozó intézkedések megalapozottságát ezen intézkedések elfogadása előtt ellenőrizze és támassza alá, az érintett személy vagy szervezet alapvető jogainak, és különösen a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának tiszteletben tartása kívánja meg, a Tanács e tekintetben nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel (2016. február 18‑iJannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 52. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 59–61. pont). A jelen ügyben ezért a Tanács nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel az említett kötelezettség végrehajtása keretében.

106

Következésképpen a Tanács, mivel nem tartotta tiszteletben a vitatott jogi aktusok alátámasztására vonatkozó kötelezettségét, a jelen ügyben kellően súlyosan megsértett egy magánszemélyre, nevezetesen a felperesre jogokat ruházó jogszabályt.

107

Így a Tanáccsal szemben kifogásolt magatartásnak – nevezetesen a vitatott jogi aktusok elfogadásának – a jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül a felperes által hivatkozott jogszabályok tekintetében, amelyeknek a megsértését a 2013. szeptember 6‑iPost Bank Iran kontra Tanács ítélet (T‑13/11, nem tették közzé, EU:T:2013:402) 133. és 134. pontja megállapítja.

108

A felperes arra hivatkozik, hogy bizonyította a vitatott jogi aktusok miatt általa elszenvedett nem vagyoni kár tényleges és biztos jellegét. A felperes azzal érvel, hogy a vitatott jogi aktusok, mivel azok érintették a jóhírnevét, jelentős nem vagyoni kárt okoztak neki, amelyet ex æquo et bono 1 millió eurós összegre becsül, amint azt már jelezte a Tanácsnak szóló, 2015. július 25‑i levelében. E tekintetben azt állítja, hogy az uniós bíróság egy hasonló helyzetben már megállapította és megtéríttette egy társaságnak a jóhírnév sérelméből eredő nem vagyoni kárát (2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 80. és 83. pont).

109

Ellentétben azzal, amit a Tanács az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) egy ítéletére, nevezetesen az EJEB 2011. július 19‑i Uj kontra Magyarország ítéletére (CE:ECHR:2011:0719JUD002395410) hivatkozva előadott, a felperes álláspontja szerint a társaságoknak van nem vagyoni dimenziójuk, és elszenvedhetnek nem vagyoni kárt, például abban az esetben, ha a jóhírnevük és a gazdasági tevékenységeik folytatására vonatkozó képességük sérül. A Tanács által az EJEB ezen ítéletére való hivatkozás nem megfelelő, mivel az a jóhírnév védelmét csupán a szólásszabadság tekintetében alkalmazható korlátozások viszonylatában vizsgálja. A jóhírnév fenntartása különlegesen fontos a pénzügyi piacon, amelyen a felperes tevékenykedik, mivel e piac a gazdasági szereplők közötti bizalmon alapszik. A felperes azzal érvel, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása előtt jó nemzetközi hírnévvel rendelkezett, ezt az is tanúsítja, hogy ezen a szinten folytatott banki tevékenységet. Emellett jelentős beruházásokat eszközölt a nemzetközi szolgáltatásainak Iránban folytatott reklámozásába annak érdekében, hogy egy nemzetközi pénzügyi szereplő képét alakítsa ki magáról. A vitatott jogi aktusok, amelyek a nevét a békét és a nemzetközi biztonságot fenyegető komoly veszélyhez kapcsolták, és amelyek az Unión belüli tevékenységének a kényszerű megszüntetéséhez vezettek, csorbították a jóhírnevét. Komoly költségekkel jár a kapcsolat újrafelvétele az ágazatban működő olyan szakmai partnerekkel, mint amilyen a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (SWIFT), és a nemzetközi pénzügyi piacon szereplő korábbi ügyfeleivel. Mindenesetre a gazdasági ágazatban jellemző, hogy amint egy gazdasági szereplő kényszerű módon megszünteti a tevékenységét, a jóhírnevének és a hitelességének a sérelme nyilvánvaló és elkerülhetetlen. A felperesnek ahhoz, hogy a jóhírnevét visszaállítsa, világszintű reklámkampányt kell folytatnia, amelynek a becsült költsége 45 millió amerikai dollár (USD) (hozzávetőleg 38,7 millió euró). Mivel a felperes még nem értékelte pontosan a jóhírnevének a visszaállításához kapcsolódó költségeket, a Törvényszék bizonyításfelvétel keretében kijelölhet egy független szakértőt ezen értékelés elvégzéséhez. Végezetül a felperes álláspontja szerint nem szükséges bizonyítani, hogy a jóhírnevének a visszaállítása céljából költségei – többek között reklámköltségei – merültek fel. Elegendő a jóhírneve sérelmének fennállására való hivatkozás, amelynek orvoslásához jelentős kiadások szükségesek.

110

A Tanács a Bizottság támogatása mellett azzal érvel, hogy a kár fennállására vonatkozó feltétel a jelen ügyben nem teljesül. A vitatott jogi aktusok nem képeztek a felperessel szembeni büntető jellegű szankciókat, és a céljuk nem a felperesnek való károkozás volt. Ezen jogi aktusok célja csupán az atomfegyverek elterjedésének az akadályozása volt. Így a felperes nem került megbélyegzésre olyan szervezetként, amely önmagában veszélyt jelent a békére és a nemzetközi biztonságra nézve, és ezenfelül a felperes nem terjeszt elő bizonyítékot erre vonatkozóan. A felperes kizárólag olyan személyként kerül azonosításra, amely az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos üzleti tevékenység közvetítését végzi, ami elég volt a felperes nevének a vitatott listákra való felvételének az igazolásához. A felperes nem terjeszt elő olyan bizonyítékot, amely alátámasztja, hogy nem vagyoni kár érte az említett jogi aktusok elfogadása miatt, amint azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli. Semmi nem bizonyítja, hogy a felperes nemzetközi szintű jóhírnévvel rendelkezett, hogy a felperesnek elmaradt haszna merült fel az említett jóhírnév sérelme miatt, és hogy a jóhírnév visszaállítása keretében a felperesnek reklámkampányhoz kapcsolódó vagy egyéb költségei merültek fel. A keresetlevél mellékletét képező újságcikk, amely a világszintű reklámkampány becsült költségére vonatkozik, irreleváns, mivel egy olyan társaságot érint, amely nem áll kapcsolatban a felperessel, valamint más tevékenységi ágazatban és más kontinensen működik, mint a felperes, és ezenfelül nem áll összefüggésben az Unió által elfogadott korlátozó intézkedésekkel. A felperesnek a válaszban szereplő állításai nem bizonyítják a jóhírneve – különösen Iránon kívül bekövetkezett – sérelmének a fennállását, és így az ahhoz kapcsolódó nem vagyoni kárt sem. Emellett a felperes nem szolgáltatott semmilyen magyarázatot vagy bizonyítékot azon állításai alátámasztására, hogy komoly költségekkel jár a SWIFT‑tel való kapcsolat újrafelvétele. Mindenesetre, amint azt az EJEB is megállapította a 2011. július 19‑i Uj kontra Magyarország ítélet (CE:ECHR:2011:0719JUD 002395410) 22. pontjában, meg kell különböztetni a valamely társaság kereskedelmi jóhírneve tekintetében bekövetkezett sérelmet valamely személy jóhírnevének a társadalmi jogállása tekintetében bekövetkező sérelmétől, mivel az előbbinek nincs nem vagyoni dimenziója. A Törvényszék maga hivatkozott erre az ítélkezési gyakorlatra egy korlátozó intézkedéseket érintő ügyben (2015. február 12‑iAkhras kontra Tanács ítélet, T‑579/11, nem tették közzé, EU:T:2015:97, 152. pont). A felperes azáltal, hogy a Törvényszéket szakértőnek a bizonyításfelvétel keretében történő kijelölésére kéri, megpróbálja megkerülni az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy bizonyítania kell az általa hivatkozott kár fennállását, és azt számszerűsítenie kell. Ha a Törvényszék úgy véli, hogy az Unió szerződésen kívüli felelőssége beállt, az ítélkezési gyakorlat szerint meg kell állapítania, hogy a vitatott jogi aktusok megsemmisítése a felperes által elszenvedett nem vagyoni kárt megfelelő módon helyreállította. Mindenesetre a felperes által az őt ért nem vagyoni kárért követelt 1 millió eurós összeg az ítélkezési gyakorlatra tekintettel túlzott, és nem bizonyított.

111

A Bizottság hozzáfűzi, hogy a felperes által hivatkozott nem vagyoni kár típusa, nevezetesen az imázsa helyreállítását célzó reklámkampányhoz kapcsolódó költségek összekeverednek a vagyoni kárral, amelynek a tényleges és konkrét jellegét bizonyítania kell.

112

Ami a kár tényleges jellegére vonatkozó feltételt illeti, az ítélkezési gyakorlat szerint (lásd ebben az értelemben: 1982. január 27‑iDe Franceschi kontra Tanács és Bizottság ítélet, 51/81, EU:C:1982:20, 9. pont; 1984. november 13‑iBirra Wührer és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, 256/80, 257/80, 265/80, 267/80, 5/81, 51/81 és 282/82, EU:C:1984:341, 9. pont; 1996. január 16‑iCandiotte kontra Tanács ítélet, T‑108/94, EU:T:1996:5, 54. pont), az Unió szerződésen kívüli felelőssége csak akkor állhat be, ha a felperes valóban tényleges és biztos kárt szenvedett el. A felperesnek kell bizonyítania, hogy e feltétel teljesül (2006. november 9‑iAgraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EU:C:2006:708, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), konkrétabban a felperesnek kell meggyőző bizonyítékokat előterjesztenie a kár fennállására és terjedelmére vonatkozóan (1997. szeptember 16‑iBlackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑362/95 P, EU:C:1997:401, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113

Konkrétabban valamennyi kártérítési kérelemnek – akár vagyoni, akár nem vagyoni kárról, jelképes vagy jelentős mértékű kártérítésről legyen szó – meg kell határoznia a kifogásolt magatartásra tekintettel az állítólagos kár jellegét, és akár csak hozzávetőlegesen is, de értékelnie kell e kár összességét (lásd: 2015. február 26‑iSabbagh kontra Tanács ítélet, T‑652/11, nem tették közzé, EU:T:2015:112, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

A felperes az általa „nem vagyoniként” jellemzett kár megtérítése címén a jóhírnevének az amiatt bekövetkezett sérelmére hivatkozik, hogy a nevét a békét és a nemzetközi biztonságot fenyegető komoly veszéllyel kapcsolták össze, amelynek a valóságosságát az mutatja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása befolyásolta a harmadik személyek által vele szemben tanúsított magatartást, és amelynek a terjedelme azon reklámbefektetések költségeinek a viszonylatában mérhető, amelyeket a jóhírnevének a helyreállítása érdekében végre kell hajtania.

115

Az a kár, amelynek a megtérítését a felperes ily módon kéri nem vagyoni kár címén, nem anyagi jellegű, és az imázsának vagy a jóhírnevének a sérelméhez kapcsolódik.

116

Márpedig az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 268. cikk alapján kialakított ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a nem vagyoni kár főszabály szerint jogi személlyel szemben megtéríthető (lásd ebben az értelemben: 1999. január 28‑iBAI kontra Bizottság ítélet, T‑230/95, EU:T:1999:11, 37. pont; 2008. október 15‑iCamar kontra Bizottság ítélet, T‑457/04 és T‑223/05, nem tették közzé, EU:T:2008:439, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és az ilyen kár az említett személy imázsa vagy jóhírneve tekintetében bekövetkezett sérelem formájában jelenhet meg (lásd ebben az értelemben: 1999. július 9‑iNew Europe Consulting és Brown kontra Bizottság ítélet, T‑231/97, EU:T:1999:146, 53. és 69. pont; 2011. november 8‑iIdromacchine és társai kontra Bizottság ítélet, T‑88/09, EU:T:2011:641, 70–76. pont; 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 80–85. pont).

117

Abban a tekintetben, hogy a Tanács az EJEB ítélkezési gyakorlatára kíván hivatkozni, emlékeztetni kell arra, hogy az EJEB a saját ítélkezési gyakorlatára és ezen gyakorlatra tekintettel nem zárja ki, hogy akár egy gazdasági társaság esetében is bekövetkezhet nem anyagi jellegű, olyan kár, amely pénzügyi megtérítést kíván, és e megtérítés a konkrét ügy körülményeitől függ (EJEB, 2000. április 6., Comingersoll S. A. kontra Portugália, CE:ECHR:2000:0406JUD 003538297, 32. és 35. §). E kár az ilyen társaság esetében magában foglalhat többé‑kevésbé „objektív” és „szubjektív” elemeket, amelyek között szerepel a vállalkozás jóhírneve, amely sérelmének a következményei nem számolhatók ki pontosan (EJEB, 2000. április 6., Comingersoll S. A. kontra Portugália, CE:ECHR:2000:0406JUD 003538297, 35. §). Amint az az EJEB 2016. február 2‑i Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete és index.hu Zrt. kontra Magyarország ítéletből (CE:ECHR:2016:0202JUD 002294713, 84. §) következik, az EJEB ezen ítélkezési gyakorlatát nem tette kétségessé az EJEB 2011. július 19‑i Uj kontra Magyarország ítélete (CE:ECHR:2011:0719JUD 002395410), amelyre a Tanács hivatkozik, és amely csupán pontosította azt, hogy az említett kár egy társaság esetében inkább gazdasági, mintsem nem vagyoni jellegű.

118

Így el kell utasítani a Bizottság azon érveit, amelyek szerint a felperes által állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár vagyoni kár, és a Tanács azon érveit is, amelyek szerint a felperes gazdasági társaságként nem részesülhet a jóhírneve sérelmével összefüggő nem vagyoni kárért való kártérítésben.

119

Az állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár tényleges jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy konkrétabban az ilyen kár vonatkozásában, bár a bizonyítékok előterjesztése vagy a bizonyítékfelkínálás nem minősül szükségszerűen az ilyen kár elismerése feltételének, a felperesnek bizonyítania kell, hogy az érintett intézménnyel szemben kifogásolt magatartás a számára ilyen kárt okozott (lásd: 2014. október 16‑iEvropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑297/12, nem tették közzé, EU:T:2014:888, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 1999. január 28‑iBAI kontra Bizottság ítélet, T‑230/95, EU:T:1999:11, 39. pont).

120

Ezenfelül bár a 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítéletben (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) a Bíróság megállapította, hogy a jogellenes korlátozó intézkedések megsemmisítése az elszenvedett nem vagyoni kár jóvátételének formáját képezheti, ebből nem következik, hogy a jóvátételnek ez a formája minden esetben szükségszerűen elegendő az ilyen kár teljes egészében történő jóvátételének biztosításához, és e tekintetben bármely döntést az adott ügy körülményeinek értékelése alapján kell meghozni (2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 49. pont).

121

A jelen ügyben azonban a felperes által előterjesztett bizonyítékok önmagukban nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a Tanáccsal szemben kifogásolt magatartás jogellenességének az elismerése és a vitatott jogi aktusok megsemmisítése önmagában nem volt elegendő annak a nem vagyoni kárnak a helyreállításához, amelyet a felperes állítólagosan a jóhírnevének a vitatott jogi aktusok általi megsértése miatt szenvedett el.

122

Következésképpen a felperes által a nem vagyoni kár megtérítése iránt előterjesztett kérelmet és ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni az okozati összefüggés fennállására vonatkozó feltételt.

123

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

124

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)

a következőképpen határozott: