1

A Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok a Közösségbe történő behozatalára [helyesen: A Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok Közösségbe történő behozatalára] végleges dömpingellenes vám kivetéséről és az ideiglenes dömpingellenes vám végleges beszedéséről szóló, 1993. szeptember 8‑i 2474/93/EGK tanácsi rendelettel (HL 1993. L 228., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 51. kötet, 3. o.) az Európai Unió Tanácsa 30,6%‑os végleges dömpingellenes vámot vetett ki a Kínából származó kerékpárok behozatalára.

2

Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22-i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.) 11. cikkének (2) bekezdése alapján megindított hatályvesztési felülvizsgálat nyomán a Tanács a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2000. július 10‑i 1524/2000/EK rendeletben (HL 2000. L 175., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 319. o.) úgy határozott, hogy a fent említett dömpingellenes vámot fenntartja.

3

A 384/96 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti időközi felülvizsgálatot követően a Tanács a Vietnamból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és az 1524/2000/EK rendelet módosításáról szóló, 2005. július 12‑i 1095/2005/EK rendeletben (HL 2005. L 183., 1. o.) a Kínából származó kerékpárok behozatalára vonatkozó dömpingellenes vámot 48,5%‑ra emelte.

4

A Tanács a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámnak az 1225/2009/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő kivetéséről szóló, 2011. október 3‑i 990/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletben (HL 2011. L 261., 2. o.) úgy határozott, hogy a hatályos, 48,5%‑os dömpingellenes vámot fenntartja.

5

A Tanács 2013 májusában, az akkoriban hatályos, az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 343., 51. o.; helyesbítések: HL 2010. L 7., 22. o., HL 2016. L 44., 20. o.) (a továbbiakban: alaprendelet) 11. cikkének (3) bekezdése szerinti időközi felülvizsgálatot követően elfogadta a 990/2011 végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2013. május 29‑i 502/2013/EU rendeletet (HL 2013. L 153., 17. o.), és úgy határozott, hogy fenntartja a hatályos, 48,5%‑os dömpingellenes vámot, kivéve azokat a kerékpárokat, amelyeket három vállalkozás exportál, melyek esetében egyéni vámtételt állapítottak meg.

6

A Tanács az alaprendelet 13. cikke alapján lefolytatott, kijátszás elleni vizsgálatot követően elfogadta a 990/2011 végrehajtási rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámnak az Indonéziában, Malajziában, Srí Lankán és Tunéziában feladott, akár Indonéziából, Malajziából, Srí Lankáról és Tunéziából származóként, akár nem ilyenként bejelentett kerékpárok behozatalára történő kiterjesztéséről szóló, 2013. május 29‑i 501/2013/EU végrehajtási rendeletet (HL 2013. L 153., 1. o.).

7

Az Európai Bizottság, miután 2014‑ben új panasszal fordultak hozzá, ezúttal a dömpingellenes vámoknak Kambodzsában, Pakisztánban és a Fülöp‑szigeteken székhellyel rendelkező kerékpárokat gyártó és exportáló vállalkozások általi esetleges kijátszására vonatkozóan, elfogadta a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó 502/2013 tanácsi rendelet által elrendelt dömpingellenes intézkedéseknek a Kambodzsában, Pakisztánban és a Fülöp‑szigeteken feladott, akár Kambodzsából, Pakisztánból és a Fülöp‑szigetekről származóként, akár nem ilyenként bejelentett kerékpárok behozatala által megvalósuló esetleges kijátszására vonatkozó vizsgálat kezdeményezéséről és az ilyen behozatalok nyilvántartásba vételének elrendeléséről szóló, 2014. szeptember 2‑i 938/2014/EU végrehajtási rendeletet (HL 2014. L 263., 5. o.; helyesbítés: HL 2014. L 341., 31. o.). E vizsgálat során, mely a 2011. január 1‑jétől 2014. augusztus 31‑ig tartó időszakra vonatkozott (a továbbiakban: vizsgálati időszak), a felperes, a Kolachi Raj Industrial (Private) Ltd, mely a pakisztáni jog alapján létrehozott korlátolt felelősségű társaság, a Bizottságtól megkapta a „Vámok esetleges kiterjesztése alóli mentesítést kérelmező társaságoknak szóló nyomtatványt” (a továbbiakban: nyomtatvány), amelyet kitöltött, és 2014. október 17‑én visszaküldött.

8

A nyomtatványban megadott információkból az tűnt ki, hogy a felperes Srí Lankából és Kínából származó kerékpáralkatrészeket vásárolt abból a célból, hogy Pakisztánban kerékpárokat szereljen össze. Mivel a felperes nem közölte, hogy ezen utóbbi országban alkatrészeket is gyárt, a Bizottság megállapította, hogy az összeszerelési műveletek vagy a gyártás befejezése során beszerelt alkatrészekhez hozzáadott érték az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében nem magasabb az előállítási költség 25%‑ánál.

9

A felperes a nyomtatványhoz mellékelte az F.2 táblázatot, amely az általa a 2013. szeptember 1‑jétől 2014. augusztus 31‑ig tartó időszak (a továbbiakban: referencia-időszak) során végrehajtott valamennyi alkatrészvásárlást feltünteti. E táblázatból kitűnik, hogy öt társaságot jelöltek ki a felperes beszállítóiként, nevezetesen a Creative Cycles Pvt Ltd‑t, a Great Cycles Pvt Ltd‑t, a Continental Cycles Pvt Ltd‑t, a Kelani Cycles Pvt Ltd‑t és a Flying Horse Pvt Ltd‑t. E tekintetben bár igaz, hogy amint a Bizottság is állítja, a felperes üresen hagyta az említett táblázat „kapcsolódó vagy nem kapcsolódó” oszlopát, amely lehetővé teszi a beszállítóival szemben fennálló esetleges kapcsolatok megállapítását, rá kell mutatni arra, hogy a felperes említette a Great Cycles‑zel szemben fennálló kapcsolatát, a nyomtatvány 11. oldalán ugyanis közölte, hogy a tulajdonosa megegyezik a Great Cycles tulajdonosával.

10

2014. november 27‑én a Bizottság meghallgatta a felperest ezen utóbbi kérésére, és e meghallgatás során a felperes bizonyos pontosításokat közölt, valamint fenntartotta a nyomtatványban szereplő információk tartalmát, nevezetesen azt, hogy a referencia-időszak során Pakisztánban kerékpár‑összeszerelési tevékenységet végzett, de az e tevékenység során felhasznált alkatrészek értékének kevesebb mint 60%‑a származott Kínából, és ezért az összeszerelési tevékenysége nem minősült az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a hatályos intézkedések kijátszásának.

11

A Bizottság e meghallgatást követően kiegészítő információk iránti kérelmet küldött, amelyre a felperes 2015. január 16‑án válaszolt, elismerve, hogy nem csupán a Great Cycles‑zel áll fenn kapcsolata, hanem a Creative Cycles‑zal és a Continental Cycles‑zal is, és a válaszának a 2. pontjában közölte, hogy eredetileg azért nem említette e két társaságot, mert az első „felhagyott a tevékenységével”, a második pedig „már bezárt”.

12

2015. február 17‑én és 18‑án ellenőrző látogatásra került sor, de nem a felperesnek a Karachiban (Pakisztán) található helyiségeiben, amint azt eredetileg tervezték, hanem biztonsági okokból a felperes beleegyezésével Katunayakéban (Srí Lanka), a Great Cycles helyiségeiben, ahova a könyvelési dokumentumokat az ellenőrzés céljából továbbították. Ez az ellenőrzés különösen annak a megállapítását célozta, hogy a Kínából származó alkatrészek aránya kevesebb volt‑e a felperes által Pakisztánban végrehajtott összeszerelési műveletek során felhasznált összes alkatrész értékének 60%‑nál. A Bizottság úgy határozott, hogy a vizsgálatát a felperes egyik beszállítójára, a Flying Horse‑ra vonatkozó adatokra összpontosítja, mivel a felperes e vállalkozástól vásárolta a Pakisztánban végrehajtott összeszerelési műveletek során felhasznált kerékpáralkatrészek 93%‑át. E tekintetben az F.2 táblázatban szereplő információkból az tűnt ki, hogy az említett beszállító nem kapcsolódott a felpereshez, és a felperes által a helyszíni ellenőrzés alkalmával szolgáltatott információk szerint e beszállító olyan közvetítő volt, amely szinte egyenlő részben – a felperes által Pakisztánban végzett összeszerelési tevékenység során felhasznált összes kerékpáralkatrész 46 és 47%‑a erejéig – Kínából és Srí Lankából szerezte be az alkatrészeket, és azokat újraértékesítette a felperesnek. A többi részt érintően a felperes az alkatrészeket közvetlenül Srí Lanka-i és kambodzsai beszállítóktól szerezte be.

13

Kiderült, hogy a Flying Horse jelentős mennyiségben vásárolt vázakat, villákat, könnyűfém felniket és műanyagból készült kerekeket a Great Cyclestől, amely Srí Lanka-i székhelyű kerékpáralkatrész‑gyártó, és amely, amint a fenti 9. pontból kitűnik, kapcsolódik a felpereshez. A gumiabroncsok és a védőszalagok ezzel szemben a Vechenson Limitedtől kerültek beszerzésre, amely szintén Srí Lanka-i székhelyű kerékpáralkatrész‑gyártó, és amely nem kapcsolódik a felpereshez. A Bizottság ezen utóbbit elismeri „valódi kerékpárgyártónak” (az ellenkérelem 27. pontja). A Bizottság, miután számos szabálytalanságot állapított meg – mint például a beszállító, a Flying Horse részéről a felperes felé fennálló, 5277325 amerikai dollár (USD) összegű, ki nem fizetett tartozás, mely összeg több mint 90%‑a a felperes által az Európai Unióban a referencia-időszak során végzett értékesítések összegének, a Flying Horse által a felperesnek való értékesítések során alkalmazott, rendkívül ingadozó haszonkulcs a Great Cycles által a Flying Horse‑nak kiszámlázott ár tekintetében, amely a veszteséges hasznonkulcstól egészen a mintegy 20%‑os haszonkulcsig terjedt, és számos olyan számla, amelyet vagy a Flying Horse állított ki a felperes felé, vagy közvetlenül a Great Cycles állított ki a felperesnek címezve, ugyanazzal a számmal, ugyanazon mennyiségekre és összegekre vonatkozóan –, kételyének adott hangot a felperes és a beszállító közötti viszonyt érintően.

14

A Bizottságban e gyakorlatra tekintettel kérdés merült fel azt illetően is, hogy a Srí Lankából származó, és a felperes által ezen országból származóként bejelentett kerékpáralkatrészek valóban ezen országból származnak‑e. A felperes e tekintetben a Srí Lanka‑i Demokratikus Szocialista Köztársaság kereskedelmi minisztériuma által kiállított FORM „A” származási bizonyítványokat nyújtott be azon kerékpáralkatrészekre vonatkozóan, amelyeket egyrészt a Flying Horse közvetítésével a Great Cyclestől, másrészt a Vechensontól vásárolt. A Bizottság a vizsgálata keretében azt is kérte, hogy küldjék meg a számára a FORM „A” származási bizonyítványok iránti kérelem alátámasztásaképpen benyújtott igazolásokat, a felperes ennek a kérelemnek is eleget tett.

15

A felperes tehát benyújtotta a Bizottságnak a FORM „A” származási bizonyítványokat, valamint az ahhoz kapcsolódó igazolásokat, melyek először is a Vechenson által végrehajtott exportokra, és másodszor a Great Cycles által végrehajtott exportokra vonatkoztak. A Bizottság a kerékpáralkatrészek Srí Lanka‑i származásának a bizonyítékaként elfogadta a Vechensonra vonatkozó bizonyítványokat, de a Great Cyclest érintőeket elutasította. Ami ezen utóbbi FORM „A” származási bizonyítványokat illeti, a Bizottság megvizsgált két, vázakra és villákra vonatkozó költségkimutatást, az első 2012. december 17‑én kelt, a második pedig 2013. december 12‑án. Mindkettőt ellátták a Srí Lanka‑i Demokratikus Szocialista Köztársaság kereskedelmi minisztériumának a pecsétjével. A felperes ezenfelül benyújtott a felniket érintő költségkimutatásokat is, 2014. június 27‑i keltezéssel. A Bizottság e tekintetben számos vélt következetlenséget megállapított, az első arra vonatkozott, hogy bizonyos váz‑ és villatípusok esetében hiányoztak az igazoló költségkimutatások, a második azt érintette, hogy a szóban forgó költségkimutatások nem a valós gyártási költségeken alapultak, hanem kizárólag egy határozatlan termelési mennyiségre vonatkozó gyártási költségnek a hozzávetőlegesen egyéves időszakra való globális kivetítésén, a harmadik azzal függött össze, hogy a FORM „A” származási bizonyítványokban említett váz‑ és villaméretek nem feleltek meg a költségkimutatásokban szereplő méreteknek, a negyedik arra vonatkozott, hogy a FORM „A” származási bizonyítványokban szereplő „free on board” (költségmentesen a hajó fedélzetére, FOB) értékek eltértek a nyomtatványhoz mellékelt F.2 táblázatban említett FOB‑értékektől, valamint a vizsgálat során megvizsgált különböző számlákon feltüntetett értékektől, az ötödik pedig arra vonatkozott, hogy a Flying Horse nem kerül említésre a FORM „A” származási bizonyítványokban.

16

E körülmények között a Bizottság a felperest az ellenőrző látogatás alkalmával arra kérte, hogy nyújtson be bizonyítékokat a Great Cycles által a referencia-időszak során Srí Lankán megmunkált alkatrészek gyártási költségeire vonatkozóan, mégpedig a nyomtatvány F.4.1. táblázatának formátumában. A felperes e kérésnek megfelelően a kért formátumban benyújtotta a Great Cycles által az említett időszak során Srí Lankán előállított valamennyi alkatrész (vázak, villák, könnyűfém felnik és műanyagból készült kerekek) teljes gyártási költségére vonatkozó információkat. A Bizottság ezeket az információkat figyelembe véve kiszámította, hogy a Srí Lankán történő kerékpárgyártáshoz felhasznált összes nyersanyagnak több mint 65%‑a Kínából származik, míg 31%‑a Srí Lankából, és a Srí Lanka-i értéknek kevesebb mint 25%‑át adták hozzá e nyersanyagokhoz az említett alkatrészeknek a Srí Lankán való gyártását érintő folyamat során. A Bizottság ebből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes kijátszási tevékenységben vett részt, és ezt a következtetést 2015. március 13‑án közölte a felperessel.

17

2015. március 23‑án a felperest a kérésére meghallgatta a meghallgatási tisztviselő.

18

A felperes a 2015. március 27‑én kelt, és a Bizottság következtetéseire vonatkozó írásbeli észrevételeiben azzal érvel, hogy a Bizottság jogilag megalapozatlanul vonta kétségbe azoknak az alkatrészeknek a Srí Lanka‑i származását, amelyeket a Great Cycles szállít, mivel egyrészt a Srí Lanka‑i állam által kiállított FORM „A” származási bizonyítványok tanúsítják azok származását, és másrészt mivel az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja nem származási szabály, a Bizottság azt nem alkalmazhatja a Srí Lankán megmunkált alkatrészek származásának a meghatározása keretében.

19

A Bizottság 2015. május 18‑án elfogadta az 502/2013/EU tanácsi rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámnak a Kambodzsában, Pakisztánban és a Fülöp‑szigeteken feladott, akár Kambodzsából, Pakisztánból és a Fülöp‑szigetekről származóként, akár nem ilyenként bejelentett kerékpárok behozatalára történő kiterjesztéséről szóló, (EU) 2015/776 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 122., 4. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet).

20

A megtámadott rendelet (13) preambulumbekezdése többek között megállapítja, hogy a felperesnek a meghallgatási tisztviselő általi, 2015. március 23‑i meghallgatásakor megvizsgálták a kapcsolatban álló Srí Lanka‑i vállalattól kereskedőn keresztül vásárolt kerékpáralkatrészek vonatkozásában kiállított FORM „A” származási bizonyítványok „bizonyító erejének” a kérdését, és az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának „analógia útján” a szóban forgó, Srí Lankából vásárolt kerékpáralkatrészekre való alkalmazását.

21

A megtámadott rendelet (22) preambulumbekezdése említi azt, hogy a referencia‑időszak alatt a felperes volt az egyetlen kerékpárgyártó Pakisztánban, továbbá azt, hogy kitöltötte a nyomtatványt, és a termelése a Pakisztánból az Unióba irányuló teljes kerékpár‑behozatal valamivel több mint 100%‑át valósította meg. Azt is megállapítja, hogy sor került a fenti 12. pontban említett helyszíni ellenőrzésre, és rámutat arra, hogy a felperest együttműködő vállalkozásnak tekintették.

22

A megtámadott rendelet 2.5.3 pontjában, melynek címe „Pakisztán”, a (94)–(106) preambulumbekezdés a Bizottságnak a felperest érintő vizsgálatára vonatkozik. Először is a Bizottság a megtámadott rendelet (94) preambulumbekezdésében hangsúlyozza a felperes kapcsolatát „egy olyan Srí Lanka‑i vállalattal, amely a kijátszás feltárására indított korábbi vizsgálat hatálya alá tartozott, és jelenleg a kiterjesztett intézkedések hatálya alá tartozik”, hozzáfűzve, hogy az említett társaság részvényesei vállalatot hoztak létre Kambodzsában, amely szintén részt vesz az Unióba irányuló kerékpárexportban, és „nem működött együtt a jelenlegi vizsgálatban, bár [...] 2013‑ban exportálta a vizsgált terméket az uniós piacra”. A Bizottság szintén a megtámadott rendelet (94) preambulumbekezdésében hozzáfűzi, hogy a kambodzsai vállalat a referencia‑időszak alatt beszüntette tevékenységét Kambodzsában, és tevékenységeit áthelyezte a vele kapcsolatban álló pakisztáni vállalathoz.

23

A megtámadott rendelet (96) preambulumbekezdésében a Bizottság hangsúlyozza, hogy a vizsgálat nem állapította meg, hogy Pakisztánban átrakodási gyakorlatot folytattak a Kínából származó termékek esetében, és az említett rendelet (98) és (99) preambulumbekezdésében felsorolja azokat a szabálytalanságokat, amelyeket e vizsgálat során megállapított, és amelyeket a fenti 13. és 15. pont említ. Ezt követően a megtámadott rendelet (100) és (101) preambulumbekezdésében kitér a FORM „A” származási bizonyítványok bizonyító erejének a kérdésére, valamint a Kínából érkező és a Srí Lanka‑i kerékpáralkatrész‑gyártáshoz felhasznált nyersanyagok arányára. E preambulumbekezdések szövege a következő:

24

A Bizottság így a megtámadott rendelet (104) preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy a vizsgálat „az összeszerelési tevékenységekre semmi más megfelelő magyarázatot vagy gazdasági indokot nem talált, mint az érintett termékekre vonatkozó hatályos intézkedések megkerülésének szándékát.”

25

A megtámadott rendelet (144)–(147) preambulumbekezdése a dömping fennállásának a bizonyítása keretében a Bizottság által alkalmazott módszerrel foglalkozik, mely abban állt, hogy először megállapította a referencia‑időszakban alkalmazott súlyozott átlag exportárat, majd azt összehasonlította a súlyozott átlagos rendes értékkel. A Bizottság Pakisztán tekintetében „jelentős dömping” fennállására következtet (a megtámadott rendelet (147) preambulumbekezdése).

26

A megtámadott rendelet (163) preambulumbekezdésében, amely az említett rendelet (102) preambulumbekezdésére hivatkozik, a Bizottság elutasította annak a lehetőségét, hogy a felperes mentesüljön az esetleges kiterjesztett intézkedések alkalmazása alól, mivel a felperes „részt vett az intézkedések kijátszásában[, e]zért az alaprendelet 13. cikkének (4) bekezdése alapján nem lehet mentességet biztosítani e vállalat számára.”

27

A Bizottság tehát a megtámadott rendelet 1. cikkében úgy határozott, hogy a Kínából származó kerékpár‑behozatalra alkalmazott és a fenti 3. pontban említett, 48,5%‑os végleges dömpingellenes vámot kiterjeszti a többek között Pakisztánban feladott kerékpárok behozatalára, és az említett rendelet 1. cikkének (3) bekezdésében közölte, hogy „[a] Kambodzsában, Pakisztánban és a Fülöp‑szigeteken feladott, a 938/2014 [végrehajtási] rendelet 2. cikkének, valamint az [alap]rendelet 13. cikke (3) bekezdésének és 14. cikke (5) bekezdésének megfelelően nyilvántartásba vett importszállítmányok után – függetlenül attól, hogy azokat Kambodzsából, Pakisztánból és a Fülöp‑szigetekről származóként jelentették‑e be, vagy sem – be kell szedni az e cikk (1) bekezdésével kiterjesztett vámot, kivéve az (1) bekezdésben felsorolt vállalatok által gyártott termékek behozatalát.”

28

A Törvényszék Hivatalához 2015. július 29‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

29

A Bizottság 2015. október 12‑én benyújtotta az ellenkérelmet a Törvényszék Hivatalához.

30

A Törvényszék Hivatalához 2015. november 16‑án benyújtott beadványában a European Bicycle Manufacturers Association (EBMA) kérte, hogy az eljárásba a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

31

A Bizottság, majd a felperes 2015. december 7‑én, illetve 18‑án közölte a Törvényszékkel, hogy nem kifogásolja az EBMA beavatkozását.

32

A Bizottság szintén 2015. december 18‑án a Törvényszékhez bizalmas kezelés iránti kérelmet nyújtott be az ellenkérelemre vonatkozóan, és rendelkezésre bocsátotta annak nem bizalmas változatát. A felperes ugyanezen a napon a Törvényszékhez bizalmas kezelés iránti kérelmet nyújtott be a keresetlevél és az ellenkérelem mellékleteire vonatkozóan, és e kérelemhez csatolta ezen utóbbiak nem bizalmas változatát.

33

A felperes szintén 2015. december 18‑án benyújtotta a válaszát a Törvényszék Hivatalához.

34

A felperes 2016. január 25‑én megküldte a Törvényszék Hivatalának a keresetlevél nem bizalmas változatát.

35

A hetedik tanács elnöke a 2016. március 9‑i végzésben megengedte, hogy az EBMA az eljárásba beavatkozzon, és helyt adott a felperes és az alperes bizalmas kezelés iránti kérelmeinek.

36

A Bizottság 2016. március 18‑án benyújtotta a viszonválaszt a Törvényszék Hivatalához.

37

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2016. április 1‑jén benyújtott levélben megerősítette, hogy a viszonválasz nem tartalmaz bizalmas adatokat.

38

A beavatkozó fél a Törvényszék Hivatalához 2016. április 4‑én benyújtott levélben megerősítette, hogy nincs kifogása a keresetlevél, az ellenkérelem és a válasz bizalmas kezelése ellen.

39

A Törvényszék a 2016. április 20‑i levélben felhívta a felperest és az alperest arra, hogy ismertessék az észrevételeiket az eljárás amiatti esetleges felfüggesztésére vonatkozóan, mivel a Bíróság előtt hat olyan fellebbezés van folyamatban, amely érintheti a jelen jogvita tárgyát képező rendeletet.

40

A Bizottság és a felperes 2016. április 26‑án, illetve május 10‑én válaszolt, az előbbi közölte, hogy e fellebbezések az alaprendelet 13. cikkének értelmezése és alkalmazása során betartandó elemzési rendre, valamint a kijátszás elleni vizsgálatok keretében alkalmazandó bizonyítási teher megfelelő megosztására vonatkoznak, és ez a kérdés a jelen ügynek nem képezi tárgyát, az utóbbi pedig azt nyilatkozta, hogy a fellebbezési jogalapokra tekintettel azok nem tűnnek relevánsnak a jelen ügy megoldása tekintetében.

41

A beavatkozó fél 2016. május 2‑án benyújtotta a Törvényszék Hivatalához a beavatkozási beadványt.

42

A hetedik tanács elnöke 2016. május 26‑án úgy határozott, hogy az eljárást nem függeszti fel.

43

A Bizottság és a felperes 2016. június 17‑én, illetve július 8‑án benyújtotta a Törvényszék Hivatalához a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeit.

44

Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, az ügyet új, a hetedik tanácsba beosztott előadó bírónak osztották ki.

45

A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

46

A Bizottság a beavatkozó fél támogatásával azt kéri, hogy a Törvényszék:

47

A Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli érvelését és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat a 2017. május 17‑i tárgyaláson, melyre részben zárt meghallgatás formájában került sor annak érdekében, hogy a felperest és az alperest meghallgassák a bizalmas információkat tartalmazó mellékletekkel kapcsolatban.

48

A tárgyalás során a beavatkozó fél észrevételt terjesztett elő a tárgyalásra készített jelentésre vonatkozóan, amely a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítésre került.

49

A Bizottság – anélkül, hogy formálisan elfogadhatatlansági kifogást terjesztene elő – azzal érvel, hogy ha „a felperes csupán kerékpár‑kereskedő lenne, a szóban forgó vámoknak a nyilvántartásba vétel időpontjától számított beszedése nem érintené személyében”. Elismeri ugyanakkor, hogy „a jelen ügy különleges körülményei között a kereset elfogadható lehet, mivel a kiterjesztett vám nem csupán a feladott kerékpárokra vonatkozik, hanem a maga a felperes által gyártott kerékpárokra is”, és „a felperes csupán az (állítólagos) kerékpárgyártói minőségében vett részt a vizsgálatban, és az adatait a vizsgálatot lefolytató hatóság felhasználta” (az ellenkérelem 92. pontja).

50

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt azon kritérium, amely a valamely természetes vagy jogi személy által a nem neki címzett jogi aktussal szemben benyújtott kereset elfogadhatóságát azon feltételhez köti, hogy e személyt a jogi aktus közvetlenül és személyében érintse, eljárásgátló oknak minősül, amelyet az uniós bíróságok bármikor, hivatalból is vizsgálhatnak (2001. július 5‑iConseil national des professions de l’automobile és társai kontra Bizottság végzés, C‑341/00 P, EU:C:2001:387, 32. pont; 2007. november 29‑iStadtwerke Schwäbisch Hall és társai kontra Bizottság ítélet, C‑176/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:730, 18. pont).

51

E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében bármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket.

52

E tekintetben először is a felperes személyében való érintettségével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az uniós bíróság úgy ítélte meg, hogy a dömpingellenes vámok kivetéséről vagy kiterjesztéséről szóló rendeletek bizonyos rendelkezései személyükben érinthetik az adott termék gyártói és exportőrei közül azokat, amelyeknek a kereskedelmi tevékenységükre vonatkozó adatok alapján a dömpingmagatartást betudták. Általában ez a helyzet azon gyártó és exportőr vállalkozások esetében, amelyek bizonyítani tudják, hogy a Bizottság és a Tanács aktusaiban azonosították őket, vagy hogy az előkészítő vizsgálatok érintették őket (lásd ebben az értelemben: 1984. február 21‑iAllied Corporation és társai kontra Bizottság ítélet, 239/82 és 275/82, EU:C:1984:68, 11. pont; 2013. szeptember 13‑iHuvis kontra Tanács ítélet, T‑536/08, nem tették közzé, EU:T:2013:432, 25. pont).

53

Ezen ítélkezési gyakorlat alapján nemcsak azt kell megállapítani, hogy a felperesre kiterjedt a vizsgálat, amint arra a fenti 7–18. pont emlékeztetett, hanem azt is, hogy a felperest a megtámadott rendelet (22) preambulumbekezdésében az egyetlen pakisztáni kerékpárgyártóként azonosították. Ezenfelül az említett rendelet számos egyéb preambulumbekezdése említi a felperes ténybeli ás jogi helyzetét (lásd a fenti 21–27. pontot). Nem vitatható tehát, hogy a felperest a megtámadott rendelet személyében érinti, tekintve azt is, hogy e rendelet a kiterjesztett dömpingellenes vámnak a nyilvántartásba vétel időpontjától kezdve való beszedését rendeli el.

54

Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperest a megtámadott rendelet közvetlenül érinti. E tekintetben elég megállapítani, hogy a tagállamok vámhatóságai kötelesek a dömpingellenes rendeletek által kivetett vámok beszedésére, anélkül hogy bármilyen mérlegelési jogkörrel rendelkeznének (lásd ebben az értelemben: 2014. január 16‑iBP Products North America kontra Tanács ítélet, T‑385/11, EU:T:2014:7, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Mivel a felperest a megtámadott rendelet közvetlenül és személyében érinti, az annak megsemmisítése iránti kereset elfogadható.

56

Keresetének alátámasztása érdekében a felperes egyetlen jogalapot terjeszt elő, amelyet az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának a megsértésére alapít. Azzal érvel, hogy a Bizottság ezen rendelkezés alkalmazása során alaki és anyagi jogi hibákat vétett azáltal, hogy az általa kifejtett indokolás nem koherens. A kereset jogalapja e tekintetben a következőképpen kerül ismertetésre:

57

A Bizottság azzal érvel, hogy a felperes valójában három „jogalapot” terjeszt elő, mivel egymást követően vitatja a mentesítés iránti kérelmének az elutasítását, a végleges dömpingellenes vámnak az általa Pakisztánban feladott kerékpárok behozatalára való kiterjesztését, valamint az említett vám beszedését. Álláspontja szerint e „jogalapok” közül az első és a harmadik elfogadhatatlan, mivel azokat nem támasztják alá saját érvek, és mindenesetre úgy véli, hogy azok megalapozatlanok.

58

A keresetlevélnek a Bizottság általi olvasata nem tekinthető helyesnek. A felperes ugyanis a megsemmisítés iránti kérelmeinek az alátámasztása céljából egyetlen jogalapot terjeszt elő, melynek keretében azzal érvel, hogy a Bizottság különböző „eljárási, jogi és indokolási hibák” elkövetésével terjesztette ki rá a 48,5%‑os végleges dömpingellenes vámot. Márpedig a mentesítés megtagadása, az említett vám kiterjesztése és annak beszedése a jelen ügyben elválaszthatatlan, mivel, amint az a megtámadott rendeletnek a fenti 21. pontban említett (22) preambulumbekezdéséből kitűnik, „[a] referencia‑időszak alatt egy vállalat gyártott kerékpárokat Pakisztánban”, mégpedig a felperes, amely a Pakisztánból az Unióba irányuló kerékpárexport teljességét képviselte. A 48,5%‑os kezdeti dömpingellenes vámnak az ezen országra történő kiterjesztése tehát egyrészt a mentesítésnek a felperessel szembeni megtagadásából származó kikerülhetetlen következmény, másrészt az közvetlenül az említett vám beszedéséhez vezetett.

59

Ezt tanúsítja maga a megtámadott rendelet szövege is. Az említett rendeletnek az ugyanezen rendelet (102) preambulumbekezdésére hivatkozó (163) preambulumbekezdéséből ugyanis az következik, hogy a mentesítés iránti kérelmet kizárólag azon indokkal utasították el, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében „a [felperes] részt vett az intézkedések kijátszásában”. A megtámadott rendelet 1. cikkének (3) bekezdéséből, melyet a fenti 27. pont idéz, szintén az következik, hogy maga a végleges dömpingellenes vám beszedése közvetlenül az említett rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében elhatározott kiterjesztésből következett.

60

Meg kell tehát állapítani, hogy e három „jogalap” csupán egyetlennek minősül, amely a megtámadott rendeletnek a felperest érintő részének a megsemmisítésére irányul, és következésképpen el kell utasítani a Bizottság által előterjesztett és a fent említett két „jogalap” elfogadhatatlanságára vonatkozó kifogást.

61

A kereset egyetlen jogalapja érdemének a vizsgálata előtt a Törvényszék célszerűnek tartja néhány előzetes észrevétel megtételét.

62

Először is a Bizottság azzal érvel, hogy a keresetlevél felépítése nem felel meg az alaprendelet 13. cikkében előírt sorrendnek (az ellenkérelem 60. pontja), azaz először is bizonyítani kell, hogy az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdésében foglalt négy feltétel teljesül az ország vonatkozásában, amit az exportáló gyártó által az egyéni mentességi kérelmének az alátámasztása céljából előterjesztett bizonyítékoknak a vizsgálata követ. Ugyanakkor a Bizottság elismeri, hogy a jelen ügyben az alaprendelet 13. cikkében előírt, ezen első két bekezdés közötti különbségtételt „elhomályosítja az, hogy a felperes az egyetlen pakisztáni kerékpárgyártó” (az ellenkérelem 66. pontja).

63

E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja azt a sorrendet, amelyben a Bizottság a megtámadott rendeletben alkalmazta az alaprendeletnek a Pakisztánban fennálló kijátszási gyakorlatra vonatkozó 13. cikkének (1), illetve (2) bekezdését, és ezt követően végrehajtotta a mentesség iránti kérelmének az értékelését. Másrészt a Bizottság, amint azt a fenti 62. pont említi, maga is elismerte, hogy e különbségtétel homályos a jelen ügyben, és az eljárás esetleges felfüggesztésére tett, a fenti 40. pontban említett észrevételeiben azt is kijelentette, hogy a 2017. január 26‑iMaxcom kontra Chin Haur Indonesia ítélet (C‑247/15 P, C‑253/15 P és C‑259/15 P, EU:C:2017:61) és Maxcom kontra City Cycle Industries ítélet (C‑248/15 P, C‑254/15 P és C‑260/15 P, EU:C:2017:62) alapjául szolgáló ügyektől eltérően az alaprendelet 13. cikkének (1) és (2) bekezdése által előírt vizsgálati sorrend a jelen ügyben nem kötelező.

64

Másodszor a beavatkozó fél a beavatkozási beadványban és a tárgyaláson azzal érvelt, hogy „az intézkedések által érintett ország” fogalma az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában úgy értendő, hogy az nemcsak Kínára utal, hanem Srí Lankára is, amely országra a kezdeti intézkedéseket kiterjesztették.

65

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet nem az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának a beavatkozó fél által javasolt értelmezésén alapul, és ezt az értelmezést a Bizottság a jelen ügyben nem veti fel, nem ismétli meg, és nem is fűz hozzá észrevételt. Az említett rendelet összességéből ugyanis egyértelműen az tűnik ki, hogy kizárólag Kína minősül az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében „az intézkedések által érintett országnak”. Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a vizsgálati időszak részben egy olyan szakaszra vonatkozott, amelynek során a Kínából származó kerékpárokra kivetett dömpingellenes intézkedéseket még nem terjesztették ki a Srí Lankában feladott kerékpárokra, ami, amennyiben szükséges, bizonyítja, hogy ezen utóbbi ország a megtámadott rendeletben nem tekinthető az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében „az intézkedések által érintett országnak”.

66

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék egy megsemmisítés iránti kereset keretében nem helyettesítheti saját indokolásával a megtámadott jogi aktust kibocsátó intézmény indokolását (lásd: 2016. október 26‑iPT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 2005. december 14‑iGeneral Electric kontra Bizottság ítélet, T‑210/01, EU:T:2005:456, 359. pont), és a beavatkozó fél érvének elfogadása erre az eredményre vezetne. Ennélfogva az említett érvnek nem lehet helyt adni.

67

Harmadszor nem vitatott, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem alkalmazta az alaprendelet 18. cikkét, mely az együttműködés hiányára vonatkozik. Amint arra a fenti 21. pont emlékeztet, úgy vélte, hogy a felperes együttműködött. Következésképpen a beavatkozó fél azon érvét, amely szerint a Bizottság jogosult lett volna e cikk alkalmazására, irrelevánsként el kell utasítani.

68

Negyedszer a beavatkozó fél azt hangsúlyozza, hogy a Great Cycles és a felperes egyetlen gazdasági egységet képez az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő, az összeszerelt termék alkatrészei összértékének legalább 60%‑ára vonatkozó kritérium értelmezése tekintetében. Meg kell azonban állapítani a fenti 65. pontban szereplő megállapításokkal egybehangzóan, hogy a megtámadott rendelet nem alapul ilyen indokon, és a beavatkozó fél állítása, amennyiben az bizonyított lenne, nem helyettesítheti a Bizottság által az említett rendeletben megállapított indokokat. E másodlagosan előterjesztett érvnek tehát szintén nem lehet helyt adni.

69

Először is a felperes azzal érvel, hogy mind az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a szövegéből, mind az ítélkezési gyakorlatból (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 88. pont) az következik, hogy e rendelkezés az intézkedések által érintett országból„származó [helyesen: érkező]” összeszerelt termék alkatrészeire utal, és az „érkező” szót nem lehet úgy értelmezni, hogy az megköveteli azt, hogy az alkatrészek ténylegesen ebből az országból származzanak. A jelen ügyben az, hogy az említett alkatrészeket Srí Lankán megmunkálták, és ebből az országból Pakisztánba küldték, tehát elég lenne annak bizonyításához, hogy azok nem minősíthetők az említett rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében Kínából „érkező” alkatrészeknek (a keresetlevél 22. és 23. pontja).

70

Másodszor a felperes a helyszíni ellenőrzés során annak bizonyítása céljából, hogy a Srí Lankában gyártott és az ezen országból Pakisztánba küldött alkatrészek Srí Lankából származnak, FORM „A” származási bizonyítványokat nyújtott be, amelyeket a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság kereskedelmi minisztériuma állított ki. Mivel az említett bizonyítványokat az uniós vámszabályozás írja elő, a gazdasági szereplők jogosan bíznak meg abban, kivéve ha azokat az uniós vámhatóságok hivatalos vizsgálata nyomán hivatalosan érvénytelennek nyilvánítják. Álláspontja szerint tehát megfelelt annak a bizonyítási tehernek, amely a 2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet (T‑80/97, EU:T:2000:216) 88. pontja alapján rá hárul. Kifejti, hogy a könyvvizsgálók által kiállított költségkimutatásokhoz kötelezettségvállalást mellékelt arra vonatkozóan, hogy a gyárát mindenfajta vizsgálat számára megnyitja, és a könyveléseit naprakészen tartja. A felperes a válaszban a 20. pontban közli, hogy „egy olyan korlátozott erőforrásokkal rendelkező, kis ország számára, mint Srí Lanka, ésszerű egy olyan rendszer kialakítása, amelynek keretében a FORM »A« származási bizonyítványokat költség-előrejelzések alapján állítják ki, utólagos ellenőrzések mellett.” A válasz 52–54. pontjában hozzáfűzi, hogy az akkoriban hatályban lévő, a 2913/92 tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.; a továbbiakban: a Vámkódex végrehajtási rendelete) 97t. cikke az említett származási bizonyítványokra vonatkozóan utólagos ellenőrzési eljárást vezet be. A felperes álláspontja szerint a Bizottság a megtámadott rendeletben nem közölte, hogy a FORM „A” származási bizonyítványok miért nem tekinthetők hitelesnek (a válasz 53. pontja), jóllehet „észszerűen igazolnia kell azokat az indokokat, amelyek miatt” azok nem tekinthetők érvényesnek (a válasz 55. pontjának vége).

71

Harmadszor a Bizottság eljárási, jogi és indokolási hibákat követett el azáltal, hogy az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdését alkalmazta olyan termelési tevékenységre, amelyet Srí Lankán folytattak, és nem Pakisztánban. A Bizottság azáltal, hogy így járt el, a vizsgálat területi hatályán kívül járt el, ugyanezen rendelkezést egy Pakisztánon kívüli más országra alkalmazva. Ezenfelül a Bizottság nem a megfelelő szabályt alkalmazta, mivel az alkalmazott szabály nem származási szabály, és így téves módon állapította meg, hogy a Srí Lankán gyártott kerékpáralkatrészek nem Srí Lanka‑i származásúak, és Kínából érkezőnek tekinthetők. Ezenfelül a Bizottság érvelése nem koherens, mivel jogosan elismerte, hogy a szóban forgó rendelkezés nem származási szabály, azt mégis ilyenként alkalmazta a szóban forgó kerékpáralkatrészekre.

72

Márpedig e körülmények között, mivel a Bizottságnak szándékában állt a FORM „A” származási bizonyítványok elégtelen bizonyítékként való elutasítása, a megfelelő ügyintézés és a gondosság elve megkövetelte volna legalább a szóban forgó kerékpáralkatrészek származásának a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.) és a Vámkódex végrehajtási rendelete által előírt preferenciális és nem preferenciális származási szabályok alapján való ellenőrzését. Ilyen ellenőrzésre azonban nem került sor.

73

Először is a Bizottság azzal érvel, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja semmilyen módon nem hivatkozik az alkatrészek „származására”, hanem kizárólag az „országból származnak [helyesen: érkeznek]” ténybeli kifejezést használja. Az említett rendelkezés tehát nem hivatkozik arra, hogy az alkalmazásának az uniós vámszabályozás által előírt származási szabályok alapján kell történnie, eltérően az említett rendelet más rendelkezéseitől, mint például a 13. cikk (1) bekezdésének második albekezdése, amely hivatkozik „az érintett termék olyan, kis mértékű módosításá[ra], amelynek következtében a termék olyan vámkódok alá tartozik, amely rendszerint nem tartozik az intézkedések hatálya alá”. Következésképpen az alaprendelet 13. cikke külön jogi rendszert vezet be, olyan külön küszöbértékekkel, amelyek a kijátszás elleni uniós fellépés előreláthatóságát kívánják biztosítani.

74

Másodszor, a felperes által előterjesztett származási bizonyítványok tekintetében a Bizottság úgy véli, hogy azok nem minősülnek kellő bizonyítéknak ezen alkatrészek Srí Lanka-i származásának a bizonyítása tekintetében, mégpedig a fenti 15. pontban összefoglalt valószínűsítő körülmények miatt.

75

Harmadszor mivel az ítélkezési gyakorlat elismeri azt, hogy az uniós intézmények figyelembe vehetik egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesét, ebből arra kell következtetni, hogy az alaprendelet 13. cikkét úgy értelmezték, hogy az nem korlátozza azoknak a bizonyítéktípusoknak a körét, amelyekre a vizsgálatot végző hatóságok hivatkozhatnak a kijátszási gyakorlat megállapítása tekintetében.

76

A Bizottság a viszonválasz 3. és 42. pontjában azzal érvel, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának az analógia útján való alkalmazása nem képezi a megállapításai lényeges alapját, hanem csupán „kiegészítő vizsgálatnak” minősül, amelyre nem volt köteles, hiszen „a FORM »A« [származási bizonyítványok] hiteltelensége és a gyártási berendezés hiánya már elég volt ahhoz, hogy […] arra a következtetésre juthasson, hogy a felperes által szolgáltatott információk nem megbízhatóak”. A Bizottság rámutat, hogy a megtámadott rendelet (101) preambulumbekezdésében az emellett kifejezés megerősíti azt, hogy e rendelkezés alkalmazása „kiegészítő eszköznek” minősül.

77

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdése szerint ha a hatályban lévő intézkedéseket kijátsszák, az e rendelet alapján kivetett dömpingellenes vámok kiterjeszthetők a hasonló, nem vagy csak kismértékben módosított termékek harmadik országokból érkező behozatalára vagy a termék alkatrészeinek behozatalára. Ugyanezen rendelet 13. cikkének (2) bekezdése szerint az olyan összeszerelési tevékenység, mint amelyet a felperes a jelen ügyben végez, akkor minősül a hatályban levő intézkedések kijátszásának, ha az a) és c) pontban felsorolt feltételek teljesülnek (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 78. pont).

78

Konkrétabban az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjából az következik, hogy az összeszerelési tevékenység akkor minősül kijátszásnak, ha az összeszerelt termék alkatrészei összértékének legalább 60%‑a „az intézkedések által érintett országból érkez[ik]” (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 79. pont).

79

Ebből az következik, hogy az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében az uniós intézményeknek az e rendelkezésben felsorolt egyéb feltételeknek való megfelelés mellett bizonyítaniuk kell, hogy az összeszerelt termék alkatrészei összértékének legalább 60%‑át kitevő alkatrészek az intézkedések által érintett országból érkeznek. Ezzel szemben nem kötelesek bizonyítani, hogy ezen alkatrészek származása is ez az ország (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 84.).

80

Ugyanakkor az alaprendeletből és különösen annak 13. cikkéből az következik, hogy a dömpingellenes vám kiterjesztéséről szóló rendelet célja ezen intézkedés hatékonyságának a biztosítása, és annak megakadályozása, hogy azt – többek között az Unióban vagy valamely harmadik országban való összeszerelés útján – kijátsszák. A dömpingellenes vám kiterjesztésére vonatkozó intézkedés ezért csak kiegészítő jellegű az e vámot bevezető első jogi aktus viszonylatában. Következésképpen ellentétes lenne az említett rendelet 13. cikkének céljával és általános rendszerével, ha a kezdetben egy bizonyos országból származó valamely termék behozatalára kivetett dömpingellenes vámot kiterjesztenék ezen termék alkatrészeinek az intézkedések által érintett országból való behozatalára abban az esetben, ha az érintett gazdasági szereplők, akik a Bizottság vizsgálata által érintett összeszerelési tevékenységet végzik, bizonyítékot nyújtanak be arra vonatkozóan, hogy ezen alkatrészek, melyek az összeszerelt termék alkatrészei összértékének legalább 60%‑át képezik, valamely más országból származnak. Az ilyen helyzetben ugyanis az összeszerelési tevékenység nem tekinthető az alaprendelet 13. cikke értelmében az eredetileg kivetett dömpingellenes vám kijátszásának (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 85. pont).

81

Következésképpen az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az Unió területén vagy valamely harmadik országban végrehajtott összeszerelési műveleteket a hatályos intézkedések kijátszásának akkor kell tekinteni, ha az e rendelkezésben foglalt egyéb feltételek teljesülésén túlmenően az összeszerelt termék alkatrészei összértékének legalább 60%‑át képező alkatrészek az intézkedések által érintett országból érkeznek, kivéve ha az érintett gazdasági szereplő bizonyítékot terjeszt az uniós intézmények elé arra vonatkozóan, hogy ezen alkatrészek más országból származnak (2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 88. pont).

82

Ilyen bizonyítékot előterjeszthetők különböző esetekre, és nem kizárólag a puszta tranzit esetére (lásd ebben az értelemben: 2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 87. pont).

83

Mindebből az következik, hogy bár főszabály szerint az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazásához elég a végső termék összeszereléséhez felhasznált alkatrészek puszta „kiindulási helyére” hivatkozni, kétely felmerülése esetén szükséges lehet annak ellenőrzése, hogy a harmadik országból „érkező” alkatrészek ténylegesen egy másik országból származnak.

84

Az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában használt „érkeznek” kifejezés tekintetében meg kell állapítani, hogy bár az említett rendelet nem tartalmaz e kifejezésre vonatkozó meghatározást, azt számos alkalommal úgy használja, hogy következetesen a „behozatal” kifejezéssel társítja. Például a „származó [helyesen: érkező] behozatal” kifejezés szerepel az említett rendelet (8) preambulumbekezdésében, valamint 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjában, 3. cikkének (4) bekezdésében, 9. cikkének (5) és (6) bekezdésében, és a 13. cikk (1) bekezdésében. Ezenfelül a megtámadott rendelet (54) preambulumbekezdésébe e kifejezésnek egy változata került. E kifejezést továbbá az alaprendelet említett rendelkezéseinek más nyelvi változataiban „,‑ból érkező behozatalként” fordították. Ez a helyzet például az angol (imports from), a német (Einfuhren aus), bolgár (внос от), horvát (uvoza iz) és litván (importui iš) nyelvi változat esetében. Ebből következően az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében az „érkeznek” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az az érintett importokra, és következésképpen az exportáló országra utal.

85

Ez az értelmezés továbbá megfelel a kijátszás elleni küzdelem érdekében hozott intézkedések hatékonyságára vonatkozó, az alaprendelet 13. cikkének alapját képező célnak is, mivel olyan hatékony és gyakorlatias megoldást ír elő, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazásához a végtermék összeszereléséhez felhasznált alkatrészeknek a puszta „kiindulási helyére” hivatkozzon.

86

A jelen ügyben az iratokból, és különösen a nyomtatványhoz mellékelt F.2 táblázatból kitűnik, hogy a Pakisztánban végzett kerékpár-összeszereléshez felhasznált alkatrészeknek legalább a 47%‑át Srí Lankából importálták, és ezt egyébiránt a felek sem vitatják. Az ezen országon való puszta áthaladás tehát nem felel meg a jelen ügy körülményeinek. Meg kell tehát állapítani, hogy az alkatrészek Srí Lankából „érkezőnek” tekinthetők.

87

Amint azonban a fenti 79–82. pontban összefoglalt ítélkezési gyakorlatból következik, ez a megállapítás nem akadályozhatja a Bizottságot abban, hogy kétely esetén ellenőrizze, hogy a Srí Lankából „érkező” alkatrészek származási helye ténylegesen más ország‑e, mint például az intézkedések által érintett ország, a jelen esetben Kína.

88

E tekintetben egyrészt hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság azon érve, amely szerint az alkatrészek „származása” nem releváns az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének alkalmazása tekintetében, nem veszi teljes mértékben figyelembe az e rendelkezésre vonatkozóan az uniós bíróság által alkalmazott értelmezést.

89

Másrészt a Bizottság ezen érve ellentmond annak a tények, hogy a Bizottság maga vizsgálta a szóban forgó kerékpáralkatrészek származását. Ugyanis először is a nyomtatvány F.2 táblázata, amelyre a Bizottság egyébiránt az ellenőrzésének jelentős részét is alapította, különösen azt követeli meg, hogy a Pakisztánban végrehajtott összeszerelési műveletekhez felhasznált kerékpáralkatrészek „származását” fel kell tüntetni. Másodszor a megtámadott rendelet (98) és (101) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság ellenőrizte, hogy a szóban forgó áruk FORM „A” származási bizonyítványai elegendő információt jelentenek‑e a szóban forgó kerékpárrészek „származásának” a bizonyításához. Harmadszor a Bizottság, miután megállapította, hogy az említett származási bizonyítványok nem minősülnek kellő bizonyítéknak a kerékpáralkatrészek „származásának” a bizonyításához, az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának a kritériumait alkalmazta az említett alkatrészek „származásának” az ellenőrzéséhez, amint azt maga is megerősítette a meghallgatási tisztviselő előtti meghallgatás alkalmával, amint az az e meghallgatásról készült jegyzőkönyvből kitűnik.

90

Bár a megtámadott rendelet (101) preambulumbekezdése végének a megfogalmazásából az következik, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó kerékpáralkatrészek Kínából „érkeznek”, mivel több mint 60%‑ban Kínából származó nyersanyagból készültek, és a hozzáadott érték a termelési költség 25%‑nál alacsonyabb volt, az iratok számos eleméből, és többek között a fenti 89. pontban említettekből az következik, hogy a Bizottság ezen alkatrészek „származásának” az ellenőrzéséhez az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának a kritériumait alkalmazta. E terminológiai változatok tehát a Bizottság részéről a „kiindulási hely” és a „származás” fogalmait érintően bizonyos zavart tükröznek.

91

Mindenesetre a fenti 81–86. pontból az következik, hogy a jelen ügyben a szóban forgó kerékpáralkatrészek Srí Lankából „érkeztek”, de a Bizottságnak jogában állt az, hogy a felperest arra kérje, hogy nyújtson be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az említett alkatrészek nem csak Srí Lankáról „érkeznek”, hanem ezen országból származnak is.

92

E körülmények között ellenőrizni kell, hogy a Bizottság téves jogalkalmazás nélkül juthatott‑e arra a következtetésre, hogy a Srí Lankából érkező kerékpáralkatrészek ténylegesen kínai származásúak.

93

E tekintetben először is meg kell vizsgálni a felperes által a szóban forgó kerékpáralkatrészek Srí Lanka-i származásának a bizonyítása céljából benyújtott FORM „A” származási bizonyítványok bizonyító erejét, mely bizonyítványokat a Bizottság elutasított (a továbbiakban: vitatott bizonyítványok), és másodszor meg kell vizsgálni az említett alkatrészek gyártási költségeit, melyeket a felperes a Bizottság kérésére közölt, és amelyek tekintetében az utóbbi analógia útján az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontját alkalmazta.

94

Mivel a felperes érveinek egy részét úgy lehet értelmezni, hogy azok kétségbe vonják a megtámadott rendelet indokolását a FORM „A” származási bizonyítványok bizonyító erejének a Bizottság általi vizsgálatát érintően, meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (98), (100) és (101) preambulumbekezdéséből, melyek tartalmát a fenti 23. pont ismertette, kifejezetten az következik, hogy a Bizottság egyértelműen és teljeskörűen kifejtette azokat az indokokat, amelyek miatt a jelen ügyben nem tekintheti hitelesnek a felperes által elé terjesztett bizonyos FORM „A” származási bizonyítványokat. A megtámadott rendeletben foglalt indokolás tehát megfelel az EUMSZ 296. cikkben megfogalmazott követelménynek.

95

Az indokolás érdemét illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy a FORM „A” származási bizonyítványok a preferenciális származásra vonatkozó bizonyítványok, amelyekre a tényállás idején az Unió vonatkozásában a Vámkódex végrehajtási rendeletének 97k–97u. cikke volt irányadó, és amelyek az exportőr számára lehetővé teszik az általa exportált áru származásának az igazolását. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Vámkódex végrehajtási rendeletének 97k. cikkének (1) bekezdése értelmében minden kedvezményezett országnak be kell tartania vagy be kell tartatnia a származásra vonatkozó szabályokat, és a FORM „A” származási bizonyítványok elkészítésére és kiállítására vonatkozó szabályokat.

96

A FORM „A” származási bizonyítványokat tehát a nemzetközi kereskedelemben széles körben használják azon áruk származása tanúsításának az eszközeként, amelyekre vonatkoznak. Ezenfelül az uniós intézmények gyakran kérik azok benyújtását – ideértve a dömpingellenes eljárások esetét is – abból a célból, hogy meggyőződjenek az érintett termék származásáról. A jelen ügyben, amint azt a tárgyaláson megerősítették, erről tanúskodik az, hogy a Bizottság elfogadta a felperes által előterjesztett és a Vechenson által gyártott kerékpáralkatrészekre vonatkozó FORM „A” származási bizonyítványokat azok Srí Lanka‑i származásának elégséges bizonyítékaként (lásd a fenti 15. pontot).

97

Meg kell azonban állapítani, hogy a 2913/92 rendeletnek a tényállás időszakában alkalmazandó 26. cikke értelmében a vámhatóságok komoly kétely esetén minden kiegészítő igazolást megkövetelhetnek az arról való megbizonyosodás céljából, hogy a származás megjelölése megfelel az adott területre vonatkozó uniós szabályozás által előírt szabályoknak. A Vámkódex végrehajtási rendelete 97t. cikkének a tényállás idején alkalmazandó változata erre vonatkozóan bevezeti a FORM „A” származási bizonyítványok szúrópróbaszerű, illetve minden olyan alkalommal elvégzendő utólagos ellenőrzését, amikor a tagállamok vámhatóságai alapos okkal kétségesnek tartják e dokumentumok hitelességét.

98

E rendelkezésekből levonható az a következtetés, hogy bár a FORM „A” származási bizonyítványok bizonyító erővel rendelkeznek azon áruk származását érintően, amelyekre vonatkoznak, ez az bizonyító erő nem abszolút. A harmadik országok által kiállított ilyen bizonyítvány ugyanis nem kötheti az uniós vámhatóságokat ezen áruk származása tekintetében, és nem akadályozhatja e hatóságokat abban, hogy ezen származást más eszközökkel ellenőrizzék, ha olyan objektív, komoly és egybehangzó valószínűsítő körülmények állnak fenn, melyek kételyeket ébresztenek az e bizonyítvány tárgyát képező áruk tényleges származását illetően. E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az utólagos ellenőrzéseket nagyrészt megfosztaná a hasznosságuktól az, ha az ilyen bizonyítványok használata önmagában igazolhatná a vámelengedést (2002. július 11‑iHyper kontra Bizottság ítélet, T‑205/99, EU:T:2002:189, 102. pont; 2010. december 16‑iHit Trading és Berkman Forwarding kontra Bizottság ítélet, T‑191/09, nem tették közzé, EU:T:2010:535, 97. pont).

99

Másodszor az alaprendelet 6. cikkének (8) bekezdéséből az következik, hogy – az említett rendelet 18. cikkében előírt, az együttműködés hiányára vonatkozó körülményeket kivéve, mely cikket a jelen ügyben nem alkalmazták, amint az a fenti 67. pontban is hangsúlyozásra került – az érdekelt felek által szolgáltatott, azok információk valóságnak való megfelelőségét, amelyekre a Bizottság a megállapításait alapítani kívánja, a lehető legteljesebb mértékben ellenőrizni kell. Következésképpen e rendelkezés szintén legitimálja a Bizottságot megillető, nem csupán lehetőségnek, hanem kötelességnek is minősülő feladatot, mely az elé terjesztett dokumentumok ellenőrzésében áll. E kötelességet a dömping elleni küzdelem területén természetesen a vámhatóságok számára erre vonatkozóan előírt különleges eljárások sérelme nélkül kell teljesíteni, annál is inkább, mivel a jelen ügyben a Bizottság nem önmagában a vitatott bizonyítványok érvényességét vitatta, hanem csupán azok elégséges bizonyító erejét.

100

A jelen ügyben a Bizottság megállapította, hogy a vitatott bizonyítványok nem tekinthetők elégséges bizonyítéknak a szóban forgó kerékpáralkatrészek származásának a bizonyításához, és számos olyan objektív, komoly és egybehangzó valószínűsítő körülményre hivatkozott, amelyeket egyébiránt a felperes nem cáfolt meg.

101

E tekintetben először is a Bizottság által megállapításra került, hogy a vitatott bizonyítványokat nem a valós gyártási költségek alapján állították ki, hanem a gyártási költségeknek a jövőre való kivetítése alapján, ami nem nyújt garanciát arra nézve, hogy a kerékpáralkatrészek gyártása valóban összhangban állt a várható költségekkel. Meghatározatlan termelési mennyiségre vonatkozó gyártási költségeknek a hozzávetőlegesen egyéves időtartamra való globális kivetítéséről volt szó, amit egyébiránt maga a felperes is megerősített (a megtámadott rendelet (98) és (101) preambulumbekezdése). Ezenfelül a Bizottság megjegyezte, hogy bizonyos olyan váz‑ és villatípusok esetében, amelyekre vonatkozóan a vitatott bizonyítványokat kiállították, hiányoztak az igazoló költségkimutatások (a megtámadott rendelet (98) preambulumbekezdése), például a 24 és 26 hüvelyk méretű vázak és villák esetében, és az említett bizonyítványok közül egyeseket igazoló költségkimutatások nélkül állította ki, mint például többek között a 10 hüvelyk méretű kormányok esetében.

102

Másodszor a Srí Lanka-i hatóságok megerősítették a Bizottságnak, hogy ezen általános módszert a Great Cyclesre utólagos ellenőrzés végrehajtása nélkül alkalmazták.

103

Harmadszor a Bizottság rámutatott arra, hogy a vitatott bizonyítványok iránti kérelem alátámasztása érdekében benyújtott költségkimutatásokat a kerékpáralkatrészek – vázak, villák, felnik és kerekek – mérete szerint, és nem az egyedi termékekre vonatkozóan állították ki.

104

Negyedszer a vitatott bizonyítványokon feltüntetett FOB‑értékek nem feleltek meg a felperes által közölt egyéb adatokban – többek között az F.2 táblázatban – szereplő értékeknek (lásd a fenti 9. és 12. pontot), vagy a Great Cycles és a felperes, a Flying Horse és a felperes vagy a Great Cycles és a Flying Horse közötti kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó bizonyos számláknak. E számlák közül néhány tekintetében a felperes tévesen arra hivatkozik, hogy az ellenkérelemben az e számlák közül tízre való hivatkozás elfogadhatatlan, mivel azokat nem említették a Bizottság következtetéseiben. Az iratokból ugyanis az tűnik ki, hogy maga a felperes adta át e számlákat a Bizottságnak a helyszíni ellenőrzés során, és ezen iratok tekintetében, amelyekre az F.2 táblázat hivatkozik, a közigazgatási eljárás során ellentmondásos megbeszélésekre került sor. A Bizottság tehát jogosult volt arra, hogy azokra hivatkozzon, akár a jelen eljárás keretében is.

105

A jelen ügy sajátos körülményei között és a fenti 101–104. pontban említett valószínűsítő körülmények összességére tekintettel tehát a Bizottság jogosan állapíthatta meg, hogy a vitatott bizonyítványok nem képeznek elégséges bizonyítékot a kerékpáralkatrészek származásának a bizonyítására.

106

Következésképpen a keresetlevél jogalapját e tekintetben megalapozottság miatt el kell utasítani.

107

A Bizottság, miután a vitatott bizonyítványokat a szóban forgó kerékpáralkatrészek Srí Lanka‑i származásának a bizonyításához elégtelen bizonyítékként elutasította, arra kérte a felperest, hogy nyújtsa be az említett alkatrészeknek a referencia-időszakban való gyártását érintő költségek kimutatását a kért formátumban, és a felperes e kérésnek eleget is tett. A Bizottság ezt követően „analógia útján” az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kritériumokat alkalmazta abból a célból, hogy ellenőrizze az említett alkatrészek gyártási költségei alapján azok „származását” (a meghallgatási tisztviselő előtti meghallgatás jegyzőkönyve szerint) vagy „kiindulási helyét” (a megtámadott rendelet (101) preambulumbekezdése végének szövege szerint, lásd a fenti 89. és 90. pontot).

108

Márpedig amint az a fenti 86. pontban megállapításra került, ezen alkatrészek Srí Lankából „érkeztek”. Ellenőrizni kell még tehát azt is, hogy a Bizottság téves jogalkalmazás nélkül „analógia útján” alkalmazhatta‑e az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontját a jelen esetre ezen alkatrészek származásának az ellenőrzése érdekében.

109

E tekintetben pontosítani kell, hogy a felperes által ezzel összefüggésben előterjesztett gyártási költségeket a Bizottság nem utasította el elégtelenség vagy megbízhatatlanság miatt. Ellenkezőleg, az iratokból és a megtámadott rendelet (13) és (101) preambulumbekezdéséből az tűnik ki, hogy a Bizottság éppen ezeket az információkat vette alapul az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának az „analógia útján” való alkalmazásához.

110

Márpedig egyrészt az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának az „analógia útján” történő alkalmazásával valójában azt vizsgálta, hogy a Srí Lanka‑i kerékpáralkatrész‑gyártás kijátssza‑e a Kínából származó kerékpárokat sújtó dömpingellenes intézkedéseket, ami azonban nem képezte a megtámadott rendelet elfogadásához vezető vizsgálat tárgyát.

111

Magából az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának a szövegéből ugyanis az következik, hogy az az „összeszerelési műveletre” alkalmazandó, az e rendelkezésben előírt 60%‑os szabály tehát az „összeszerelt termék” alkatrészeinek az összértékére vonatkozik. Márpedig nem vitatott, hogy a jelen ügyben a vizsgálatnak nem a Srí Lanka‑i kerékpárokat érintő „összeszerelési műveletek” képezték a tárgyát, és az semmilyen módon nem irányult az említett országban „összeszerelt” kerékpárokra.

112

Másrészt az alaprendelet 13. cikke 2. (bekezdésének b) pontja nem képez származási szabályt, amint azt egyébiránt maga a Bizottság is elismeri a megtámadott rendelet (101) preambulumbekezdésében, amit az írásbeli beadványaiban megerősít. E rendelkezés tehát nem alkalmazható „analógia útján” valamely áru származásának a meghatározására, ez annál is inkább lehetetlen, mivel az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kritériumok alapvetően eltérnek a származásra vonatkozó szabályoktól. Márpedig ha azt kell megállapítani, hogy az összeszerelt termék alkatrészei összértékének több mint 40%‑a az intézkedések által érintettől eltérő országból származó alkatrészekből áll, az összeszerelési műveletek nem tekinthetők az eredetileg bevezetett dömpingellenes vámnak az alaprendelet 13. értelmében vett kijátszásának (lásd ebben az értelemben: 2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 85. pont).

113

Ezenfelül az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy „[e] rendelet alapján külön rendelkezéseket lehet elfogadni, különösen a származás fogalmának a 2913/92 rendeletben szereplő közös meghatározása vonatkozásában”. Nem vitatott azonban, hogy a megtámadott rendelet hatálybalépését megelőzően ilyen rendelkezéseket nem fogadtak el (lásd ebben az értelemben: 2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 108. pont).

114

Következésképpen a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontját „analógia útján” a Srí Lankán vásárolt kerékpárrészekre alkalmazta annak érdekében, hogy ellenőrizze a származásukat a pakisztáni összeszerelési műveletek keretében.

115

A Bizottság által előterjesztett érvek közül egyik sem teszi kérdésessé e következtetést. Először is ami a viszonválaszban előterjesztett azon érvet illeti, amely szerint a Bizottság nem volt köteles arra, hogy egyéb tényezőket vizsgáljon, mivel a vitatott bizonyítványok elégséges bizonyító erejének a hiánya lehetővé tette a számára, hogy önmagában ennek alapján elutasítsa a mentesítés iránti kérelmet, meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet egyik rendelkezéséből sem következik, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának a Srí Lankán vásárolt kerékpárrészekre „analógia útján” való alkalmazására a teljesség kedvéért került sor. Ellenkezőleg, a megtámadott rendeletnek számos preambulumbekezdéséből, mint például a (13), (98), (100) és (101) preambulumbekezdésből az következik, hogy ez az indok a Bizottság által végzett vizsgálatnak alapvető elemét képezte, és azt ezenfelül a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás során számos alkalommal felhozták és vitatták. A Bizottság e tekintetben nem alapíthat komoly érvet a megtámadott rendelet (101) preambulumbekezdésében az „emellett” (moreover) kifejezés használatára, mivel az említett indok számos egyéb preambulumbekezdésben szerepel, és e kifejezés csupán egy érv hozzáadását jelöli, anélkül hogy e hozzáadás szükségtelen jellegére utalna.

116

Másodszor a Bizottság maga is elismeri, hogy a jelen ügyet jellemző körülmények, bár kételyre adnak okot, önmagukban nem elégségesek „annak a minden kétséget kizáró megállapításához, hogy a felperes a vizsgálati időszak során Pakisztánban kijátszási gyakorlatban vett részt” (a viszonválasz 11. pontjának vége). Következésképpen a Bizottság nem szorítkozhat a „valószínűsítő körülmények együttesére” való hivatkozásra anélkül, hogy ugyanakkor bizonyítaná, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek teljesültek, és ez annál is inkább így van, mivel a felperessel kapcsolatban, amint arra a fenti 21. pont utalt, az került megállapításra, hogy együttműködött.

117

Harmadszor és mindenesetre az ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a Bizottságnak nem összefoglaló jelleggel, hanem gondosan és pártatlanul kell megvizsgálnia az érintett gazdasági szereplő által a vizsgálat keretében benyújtott dokumentumokat annak érdekében, hogy a megállapításainak a helyességét bizonyítsa (lásd ebben az értelemben: 2000. szeptember 26‑iStarway kontra Tanács ítélet, T‑80/97, EU:T:2000:216, 115. pont). A Bizottság tehát nem vonatkoztathat el a felperes által rendelkezésre bocsátott információktól a szóban forgó kerékpárrészek eredetének a bizonyítása céljából azzal az ürüggyel, hogy annak vizsgálata nem volt kötelező, és ez annál inkább így van, mivel a Bizottság maga vette alapul ezeket az F.4.1 táblázatban szereplő információkat az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának az „analógia útján” való alkalmazása céljából, anélkül hogy kétségbe vonta volna azok megbízhatóságát.

118

Végezetül az a körülmény, hogy a szóban forgó alkatrészek gyártási költségeinek az ellenőrzését „papíron” végezték, mivel a termelési eszközöket elköltöztették, nem meghatározó, mivel a Bizottság nem vitatja, hogy a szóban forgó alkatrészeket a referencia-időszak során Srí Lankán megmunkálták. Mindenesetre önmagában ez a körülmény nem orvosolhatja a Bizottság téves jogalkalmazását.

119

A fentiek összességéből az következik, hogy a keresetlevél egyetlen jogalapja megalapozott. Így annak helyt kell adni, és következésképpen a megtámadott rendeletet a felperest érintő részében meg kell semmisíteni.

120

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

121

A jelen ügyben a Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

122

A beavatkozó fél az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdésének megfelelően maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)

a következőképpen határozott: