1

2015. január 23‑án a felperes Biogena Naturprodukte GmbH & Co. KG az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 29., 30., 32. és 43. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, az egyes osztályoknak megfelelő, következő leírással:

4

2015. július 31‑i határozatával az elbíráló a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján megtagadta a bejelentett védjegy lajstromozását a fenti 3. pontban felsorolt áruk és szolgáltatások tekintetében.

5

2015. szeptember 30‑án a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz az elbíráló határozatával szemben.

6

2016. február 23‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO első fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Elöljáróban pontosította, hogy az érintett vásárlóközönség egyaránt áll a németajkú, illetve legalább elégséges német nyelvi ismeretekkel rendelkező nagyközönségből és szakmai közönségből (a megtámadott határozat 13. és 14. pontja). A fellebbezési tanács ezt követően megállapította, hogy a bejelentett védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében leíró jellegű, mivel az érintett vásárlóközönség a német „zum Wohl” kifejezést közvetlenül úgy érti, hogy ezek az áruk és szolgáltatások a célfogyasztók jó közérzetét szolgálják, és a bejelentett védjegy ábrás elemei sem vonják el a fogyasztó figyelmét a kifejezés által közvetített, egyértelmű és pozitív reklámüzenettől (a megtámadott határozat 15–23. pontja). Úgy vélte továbbá, hogy a bejelentett védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel (a megtámadott határozat 25–32. pontja).

7

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

8

Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

9

A tárgyaláson a felperes elállt a második kereseti kérelmétől, amint az a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítésre került.

10

A keresetlevélben a felperes az EUIPO fellebbezési tanácsához benyújtott fellebbezésének indokait kifejtő beadványra hivatkozik, és azzal érvel, hogy e beadvány „a jelen kereset indokolásának szerves részét képezi”.

11

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 177. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapokat és érveket, valamint az említett jogalapok rövid ismertetését. Ezen ismertetésnek ki kell tűnnie a keresetlevél szövegéből, és kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését, és a Törvényszék számára a keresetről – adott esetben további információ nélkül – történő határozathozatalt lásd: 2010. július 9‑iExalation kontra OHIM [Vektor‑Lycopin] ítélet, T‑85/08, EU:T:2010:303, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. november 12‑iCEDC International kontra OHIM – Fabryka Wódek Polmos Łańcut [WISENT] ítélet, T‑449/13, nem tették közzé, EU:T:2015:839, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 2006. július 18‑iRossi kontra OHIM‑ítélet, C‑214/05 P, EU:C:2006:494, 37. pont).

12

Ezenkívül a keresetlevél szövege alátámasztható ugyan a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozásokkal, a Törvényszéknek nem feladata, hogy a mellékletekben megkeresse és azonosítsa azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek kizárólag bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd: 2014. szeptember 11‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. április 14‑iBest‑Lock [Europe] kontra EUIPO‑ítélet, C‑452/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:270, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. december 2‑iKenzo kontra OHIM – Tsujimoto [KENZO ESTATE] ítélet, T‑528/13, nem tették közzé, EU:T:2015:921, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a keresetlevél elfogadhatatlan abban a részében, amelyben az OHIM előtt benyújtott iratokra utal, amennyiben az ott szereplő általános hivatkozás nem köthető össze a keresetlevélben kifejtett jogalapokkal és érvekkel (2007. február 13‑iMundipharma kontra OHIM – Altana Pharma [RESPICUR] ítélet, T‑256/04, EU:T:2007:46, 14. és 15. pont; 2015. november 25‑iMasafi kontra OHIM – Hd1 [JUICE masafi] ítélet, T‑248/14, nem tették közzé, EU:T:2015:880, 14. pont).

13

Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha egy – a keresetlevél szövegében egyébként szereplő – beadványra a felperes annak megadása nélkül hivatkozik, hogy a keresetlevél jogalapjairól szóló ismertetés mely pontjait kívánja kiegészíteni, illetve hogy melyek a szóban forgó jogi aktus azon részei, amelyekben a keresetlevél jogalapjait esetlegesen alátámasztó vagy kiegészítő elemek megtalálhatók, mivel ebben az esetben a beadvány ily módon történő beillesztése semmiben sem különbözik a keresetlevél mellékletére vonatkozó általános hivatkozástól (lásd ebben az értelemben, közszolgálati ügyekben, a keresetlevél szövegében ismertetett panaszra való hivatkozással kapcsolatban: 1993. április 28‑iDe Hoe kontra Bizottság végzés, T‑85/92, EU:T:1993:39, 23. pont, fellebbezés nyomán helybenhagyta: 1994. március 7‑iDe Hoe kontra Bizottság végzés, C‑338/93 P, EU:C:1994:85, 29. pont). Ha ez nem így lenne, akkor a felperesek pusztán azzal, hogy a keresetlevél szövegében újra szerepeltetik a mellékleteket, megkerülhetnék az arra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, hogy a mellékletekre való általános hivatkozás nem egyeztethető össze az Európai Unió Bíróságának alapokmányában és az eljárási szabályzatban foglalt rendelkezésekben előírt és a fenti 11. pontban ismertetett formai követelményekkel.

14

Ezért a jelen ügyben annak ellenére, hogy a keresetlevélnek a jogvita előzményeit bemutató része teljes egészében megismétli a fellebbezési tanács elé benyújtott beadványt, a Törvényszék nem köteles ebben a beadványban, illetve a keresetlevél ezen beadványt ismertető részeiben megkeresni és megvizsgálni azokat az érveket, amelyekre a felperes adott esetben hivatkozik, mivel ezek az érvek elfogadhatatlanok. Annál is inkább így van ez, mivel az említett beadványt az elbíráló határozatának megtámadása céljából szövegezték, és a megtámadott határozat ellen irányuló kereset alátámasztása szempontjából nem minősíthető relevánsnak.

15

A felperes az eljárási szabályzat 106. cikkének megfelelően az írásbeli szakasz lezárásáról a feleknek küldött értesítéstől számított három héten belül benyújtott, tárgyalás tartására irányuló kérelem mellékleteként a bejelentett védjeggyel jelölt árukról készült fényképmásolatokat, a „zum Wohl” vendégházról szóló újságcikkeket és az érintett újságokra vonatkozó Wikipédia‑szócikkeket csatolt.

16

Emlékeztetni kell, hogy az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) és (3) bekezdése szerint a bizonyítékokat az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni, az eljárás szóbeli szakaszának befejezését megelőzően pedig a felperes és az alperes kivételesen további bizonyítékokat terjeszthet elő, feltéve hogy a késedelmes előterjesztés igazolt.

17

Az ítélkezési gyakorlat szerint az ellenbizonyításra és az ellenérdekű fél által az ellenkérelemben tett ellenbizonyítást követően nyújtott bizonyítékfelajánlási kiegészítésre nem vonatkozik az eljárási szabályzat 85. cikke (1) bekezdésének jogvesztő szabálya. E rendelkezés ugyanis az új bizonyítékokra vonatkozik, és azt az eljárási szabályzat 92. cikkének (7) bekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az ellenbizonyítás és a felajánlott bizonyítékok kiegészítése megengedett (lásd analógia útján: 1998. december 17‑iBaustahlgewebe kontra Bizottság ítélet, C‑185/95 P, EU:C:1998:608, 72. pont; 2012. szeptember 12‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, T‑394/06, nem tették közzé, EU:T:2012:417, 45. pont).

18

A jelen ügyben a felperes első ízben a tárgyalás tartására irányuló kérelem mellékletében, az eljárás írásbeli szakaszának lezárását követően nyújtotta be a fenti 15. pontban említett bizonyítékokat, és nem adott magyarázatot a késedelemre. A tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva kifejtette (lásd ebben az értelemben: 2013. február 6‑iBopp kontra OHIM [Nyolcszögletű zöld keret ábrázolása] ítélet, T‑263/11, nem tették közzé, EU:T:2013:61, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), hogy ezeket a bizonyítékokat azért nem tudta a keresetlevél benyújtásának időpontjában előterjeszteni, mert a jogi részlegén foglalkoztatott személyzet körében változások álltak be, és az egyik vezetője szülési szabadságra ment.

19

Nem állapítható meg, hogy ezek a kizárólag belső nehézségekre vonatkozó, alá nem támasztott, ráadásul egy önálló jogi részleggel rendelkező társasággal kapcsolatos állítások igazolják a szóban forgó bizonyítékok késedelmes előterjesztését.

20

Az EUIPO továbbá sem a válaszbeadványában, sem pedig annak mellékletében nem terjesztett elő olyan bizonyítékot vagy információt, amely azt támasztaná alá, hogy a felperesnek a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartása érdekében megengedték, hogy az eljárás e szakaszában bizonyítékot nyújtson be.

21

Következésképpen a felperes által a tárgyalás tartására irányuló kérelem mellékletében benyújtott bizonyítékokat elfogadhatatlannak kel nyilvánítani, már csak azért is, mert azok nem szerepeltek a fellebbezési tanácsa előtti eljárás iratanyagában, és a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben előtte benyújtott dokumentumokra tekintettel újból megvizsgálja a tényállási elemeket (lásd: 2011. szeptember 13‑iWilfer kontra OHIM‑ítélet, C‑546/10 P, nem tették közzé, EU:C:2011:574, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

A felperes a keresetlevélben két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére, a másodikat pedig az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapítja. A tárgyaláson a Törvényszék egyik kérdésére válaszul kifejtette, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelmében kifejtett érveivel nem hivatkozott ezenkívül a 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megsértésére is; ezt a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítették.

23

A tárgyaláson a felperes hozzátette, hogy egy harmadik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot is fel kíván hozni, amelyet elsőként kell megvizsgálni.

24

A tárgyaláson a felperes arra hivatkozott, hogy a megtámadott határozat indokolása nem megfelelő, mivel a fellebbezési tanács nem indokolta kifejezetten a bejelentett védjegynek a szóban forgó egyes áruk és szolgáltatások tekintetében leíró és nem leíró jellegére vonatkozó értékelését.

25

Anélkül, hogy e jogalap elfogadhatóságáról és a kontradiktórius eljárási követelményekről határozni kellene, azt kell megállapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása mindenképpen elégséges.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 75. cikkének első mondata értelmében az EUIPO határozatait indokolni kell. Az ítélkezési gyakorlat szerint e kötelezettség terjedelme azonos az EUMSZ 296. cikkben foglalt kötelezettség terjedelmével, célja pedig arra irányul, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd: 2004. április 28‑iSunrider kontra OHIM – Vitakraft‑Werke Wührmann és Friesland Brands [VITATASTE és METABALANCE 44] ítélet, T‑124/02 és T‑156/02, EU:T:2004:116, 72. és 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Arra is emlékeztetni kell, hogy bár a hatáskörrel rendelkező hatóságnak a védjegylajstromozást megtagadó határozatát főszabály szerint minden egyes érintett áru és szolgáltatás tekintetében indokolnia kell, abban az esetben elegendő átfogó indokolást adnia, ha valamely áru‑ vagy szolgáltatáskategóriára, illetve ‑csoportra ugyanaz a kizáró ok vonatkozik, amennyiben e kategóriák vagy csoportok egymással olyannyira közvetlen és konkrét kapcsolatban állnak, hogy kellőképpen homogén áru‑ vagy szolgáltatáskategóriát, illetve ‑csoportot alkotnak (2014. október 16‑iLarrañaga Otaño kontra OHIM [GRAPHENE] ítélet, T‑458/13, EU:T:2014:891, 26. pont; lásd még ebben az értelemben: 2010. március 18‑iCFCMCEE kontra OHIM‑végzés, C‑282/09 P, EU:C:2010:153, 37–40. pont; lásd analógia útján: 2007. február 15‑iBVBA Management, Training en Consultancy ítélet, C‑239/05, EU:C:2007:99, 34–38. pont).

28

A jelen ügyben a fellebbezési tanács megállapította, hogy a bejelentett védjegy egyrészt leíró jellegű a 29., 30. és 32. osztályba tartozó élelmiszerek, valamint a 43. osztályba tartozó, étkezéshez kapcsolódó szolgáltatások tekintetében, mivel a német „zum Wohl” kifejezés úgy érthető, hogy az említett áruk és szolgáltatások a jó közérzetet segítik elő, és ettől az üzenettől a kifejezéshez társuló ábrás elemek sem vonják el a figyelmet, másrészt a bejelentett védjegy – mint az ilyen árukhoz és szolgáltatásokhoz szokásosan kapcsolódó pozitív tartalom – nem tekinthető megkülönböztető jellegűnek (lásd a fenti 6. pontot). Kétségtelen, hogy a fellebbezési tanács a nyelvi egyszerűség kedvéért, és azért is, mert a szóban forgó árukat és szolgáltatásokat kifejezetten nem vitatták, többször is átfogó jelleggel utalt az említett árukra és szolgáltatásokra, különösen az „élelmiszeripari árukra és szolgáltatásokra” való hivatkozással (a megtámadott határozat 18. és 28. pontja). Ugyanakkor ha a vizsgálat megkövetelte, az indokolását ahhoz igazította, hogy mely árukról, illetve szolgáltatásokról van éppen szó, és az említett árukkal kapcsolatban úgy pontosította az indokolását, hogy közülük egyeseket étel‑ vagy italfajtánként csoportosított, és külön megemlítette azokat, amelyek nem sorolhatók be ezek közé (a megtámadott határozat 20. és 21. pontja).

29

Hozzá kell ehhez fűzni, hogy mivel a szóban forgó áruk és szolgáltatások mindegyike mindennapos fogyasztásra szánt élelmiszer, illetve ezekhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás, megállapítható, hogy kellően közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn közöttük ahhoz, hogy olyan kellően homogén csoportot alkossanak, amely alapján a megtámadott határozat indokolását alkotó valamennyi ténybeli és jogi megfontolás egyrészt minden egyes, e csoportba tartozó áru és szolgáltatás vonatkozásában megfelelően kifejezi a fellebbezési tanács által alkalmazott érvelést, másrészt minden egyes érintett árura és szolgáltatásra nézve egyformán alkalmazható (lásd ebben az értelemben: 2007. október 25‑iDeveley kontra OHIM‑ítélet, C‑238/06 P, EU:C:2007:635, 92. pont).

30

Ebből következően a jelen ügyben nem róható fel a fellebbezési tanácsnak hibaként, hogy a bejelentett védjegy lajstromozását feltétlenül kizáró okokra vonatkozó értékeléséhez lényegében átfogó indokolást fűzött.

31

A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a megjelölés nem lajstromozható, „ha kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak”.

32

Az ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja kizárja, hogy az ott említett megjelöléseket vagy jelöléseket egyetlen vállalkozás számára tartsák fenn azáltal, hogy azokat védjegyként lajstromozzák. Ez a rendelkezés tehát azt a közérdekű célt szolgálja, hogy az ilyen megjelöléseket vagy jelöléseket bárki szabadon használhassa (2003. október 23‑iOHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EU:C:2003:579, 31. pont; 2002. február 27‑iEllos kontra OHIM [ELLOS] ítélet, T‑219/00, EU:T:2002:44, 27. pont; 2012. május 2‑iUniversal Display kontra OHIM [UniversalPHOLED] ítélet, T‑435/11, nem tették közzé, EU:T:2012:210, 14. pont).

33

Ezenkívül a forgalomban a bejelentett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek feltüntetésére használható megjelölések vagy jelölések a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében nem képesek betölteni a védjegy alapvető rendeltetését, nevezetesen az áru vagy szolgáltatás kereskedelmi származásának azonosítását, lehetővé téve ily módon az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, illetve negatív tapasztalat esetén másikat válasszon (2003. október 23‑iOHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EU:C:2003:579, 30. pont; 2012. május 2‑iUniversalPHOLED ítélet, T‑435/11, nem tették közzé, EU:T:2012:210, 15. pont).

34

Ebből következik, hogy valamely megjelölés akkor esik az ebben a rendelkezésben megállapított tilalom hatálya alá, ha olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban áll a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett vásárlóközönség azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel (lásd: 2014. október 16‑iGRAPHENE‑ítélet, T‑458/13, EU:T:2014:891, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Végül emlékeztetni kell arra, hogy valamely megjelölés leíró jellegét egyrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából, másrészről az érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában lehet csak megítélni (lásd: 2005. június 7‑iMünchener Rückversicherungs‑Gesellschaft kontra OHIM [MunichFinancialServices] ítélet, T‑316/03, EU:T:2005:201, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A jelen ügyben a fellebbezési tanács megállapította, hogy a bejelentett védjegy leíró jellegének érzékelése által érintett vásárlóközönség a németajkú, illetve legalább elégséges német nyelvi ismeretekkel rendelkező nagyközönségből és szakmai közönségből áll (a megtámadott határozat 13. és 14. pontja).

37

A felperes nem vonja kétségbe a fellebbezési tanács azon megállapítását, hogy az érintett vásárlóközönség a nagyközönségből és szakmai közönségből is áll, ám azt bírálja, hogy a bejelentett védjegy leíró jellegét csak a németajkú, illetve német nyelvi alapismeretekkel rendelkező vásárlóközönség szempontjából értékelte. Másfelől a megtámadott határozat azon részét is vitatja, amely a bejelentett védjegy szóelemének tulajdonított jelentésre vonatkozik, amely nem vette kellően figyelembe az említett védjegy ábrás elemeit, és amely a védjegy és az érintett áruk és szolgáltatások közötti leíró jellegű kapcsolatra vonatkozik.

38

Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a szóelemet tartalmazó megjelölés leíró jellegét azon fogyasztók tekintetében kell megítélni, akik megfelelően ismerik azt a nyelvet, amelyből az adott szóelem származik (lásd ebben az értelemben: 2009. június 11‑iERNI Electronics kontra OHIM [MaxiBridge] ítélet, T‑132/08, nem tették közzé, EU:T:2009:200, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. július 9‑iPågen Trademark kontra OHIM [gifflar] ítélet, T‑520/12, nem tették közzé, EU:T:2014:620, 19. és 20. pont). A 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése ugyanis, amely úgy rendelkezik, hogy az (1) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak az Unió egy részében áll fenn, azt is maga után vonja, hogy ha egy védjegy szóeleme az Unión belüli kereskedelemben használt nyelvek közül csak az egyiken leíró jellegű, akkor ennek megállapítása elegendő ahhoz, hogy a védjegy ne legyen európai uniós védjegyként lajstromozható (egy szóvédjeggyel kapcsolatban lásd: 2001. szeptember 20‑iProcter & Gamble kontra OHIM‑ítélet, C‑383/99 P, EU:C:2001:461, 41. pont). Ha viszont az a fogyasztó, aki ismeri azt a nyelvet, amelyen a szóelem jelentéssel bír, nem érzékeli a szóelemet leíró jellegűnek, akkor az e nyelvet nem értő többi uniós fogyasztó sem fogja azt leíró jellegűnek érzékelni, és a szóban forgó védjeggyel szemben nem hozható fel a leíró jellegre alapított feltétlen kizáró ok.

39

Ebből következően el kell utasítani a felperes ara irányuló bírálatát, hogy a bejelentett védjegy leíró jellegét csak a németajkú, illetve német nyelvi alapismeretekkel rendelkező vásárlóközönség szempontjából értékelték.

40

A fellebbezési tanács megállapította, hogy a német „zum Wohl” kifejezés arra használatos fordulat, hogy valakinek „jó közérzetet kívánjanak”, és így a bejelentett védjegyet közvetlenül úgy lehet érteni, hogy az érintett áruk és szolgáltatások a célfogyasztók jó közérzetét szolgálják. Tisztázta, hogy az említett védjegynek tulajdonított ezen értelmen az sem változtat, hogy a német „zum Wohl” kifejezés és a bejelentett védjegy között különbségek vannak a kis‑ és nagybetűk használatában (a megtámadott határozat 16–18. pontja).

41

A felperes azt állítja, hogy a bejelentett védjegy szóeleme nem érthető úgy, hogy „jó közérzetet”, mivel a „zum” elemet nagybetűvel, a „wohl” elemet pedig kisbetűvel írták, és az utóbbi elem ezért egy határozószóra utal, nem pedig a német „Wohl” főnévre, amely nagy „W” betűvel kezdődik és „jó közérzetet” jelent.

42

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megjelölés nyelvtanilag helytelen szerkezete még nem elegendő annak megállapításához, hogy a megjelölés nem leíró jellegű, amennyiben az adott nyelv nyelvtani szabályainak megfelelő szóhoz képest esetlegesen fennálló eltérés nem ad a bejelentett védjegynek olyan értelmet, amely kellően távoli lenne ennek a szónak a jelentésétől (lásd ebben az értelemben: 2005. június 7‑iMunichFinancialServices ítélet, T‑316/03, EU:T:2005:201, 36. pont; 2015. december 2‑iadp Gauselmann kontra OHIM [Multi Win] ítélet, T‑529/14, nem tették közzé, EU:T:2015:919, 32. pont).

43

Mivel pedig a jelen esetben olyan német kifejezésről van szó, amelyet „zum Wohl”‑ként írva olyan értelemben – ráadásul gyakran – használnak, hogy valakinek – különösen koccintáskor vagy tüsszentéskor – „jó közérzetet kívánnak”, míg nem jelent semmit, amikor a „zum” szóhoz a „bizonyára” jelentésű „wohl” határozószó kapcsolódik, az érintett németajkú vásárlóközönség észre fogja venni a hibát és a jelen esetben helytelenül írt „wohl” szót a „Wohl” szóra fogja kicserélni (lásd ebben az értelemben: 2007. június 12‑iMacLean‑Fogg kontra OHIM [LOKTHREAD] ítélet, T‑339/05, nem tették közzé, EU:T:2007:172, 55. pont).

44

Ez annál is inkább így van, ugyanis – ahogyan erre a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 18. pontjában helyesen rámutatott – mivel a bejelentett védjegy ábrás védjegy, a használt kis‑ és nagybetűket inkább az említett védjegy szóelemének stilizálásaként érzékelik, és kevésbé úgy, mint amely változtatna a szóelem jelentésén.

45

Ebből következően a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy a bejelentett védjegy szóelemét „a jó közérzetért” jelentésűként értik.

46

A fellebbezési tanács a bejelentett védjegyet alkotó ábrás elemek leírását követően azt állapította meg, hogy ezek az elemek nem vonják el a fogyasztó figyelmét a német „zum Wohl” kifejezés által közvetített, egyértelmű és pozitív tartalmú reklámüzenettől (a megtámadott határozat 15–23. pontja). E megállapítás alátámasztásául rámutatott arra, hogy a kör alakú fekete háttér és annak fehér körvonala, az alkalmazott betűtípusok, valamint a szóelemek mérete megfelel a szokásos grafikai elemeknek (a megtámadott határozat 15. és 19. pontja).

47

A felperes ezzel szemben úgy véli, hogy az ábrás elemek (a betűtípusok, a háttér, a színek játéka) szokatlan és kreatív jellegüknél fogva elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy a megjelölésnek összességében véve nem kizárólag leíró jelleget kölcsönözzenek. Ezenkívül azt is felrója a fellebbezési tanácsnak, hogy nem indokolta megfelelően a bejelentett védjegy ábrás elemeire vonatkozó értékelését.

48

Az ítélkezési gyakorlatból következően a szó‑ és ábrás elemeket is tartalmazó megjelölés leíró jellegének értékelésekor az minősül döntő kérdésnek, hogy az ábrás elemek elvonják‑e az érintett fogyasztó figyelmét a bejelentett védjegy szóeleme által az érintett áruk és szolgáltatások tekintetében közvetített üzenettől (lásd ebben az értelemben: 2014. július 9‑igifflar ítélet, T‑520/12, nem tették közzé, EU:T:2014:620, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. szeptember 10‑iLaverana kontra OHIM [BIO PROTEINREICHER PFLANZENKOMPLEX AUS EIGENER HERSTELLUNG] ítélet, T‑571/14, nem tették közzé, EU:T:2015:626, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

Márpedig a jelen ügyben a fellebbezési tanács pontosan ilyen elemzést végzett a megtámadott határozat 19. pontjában annak vizsgálata révén, hogy a bejelentett védjegy mindegyik ábrás eleme szokásos jellegű‑e, majd ebből azt a következtetést vonta le, hogy az ábrás elemek nem vonják el a fogyasztó figyelmét az említett védjegy által közvetített üzenettől (lásd a fenti 46. pontot). Ezért nem kifogásolható a fellebbezési tanáccsal szemben, hogy e tekintetben nem adott megfelelő indokolást.

50

A fellebbezési tanács egyébiránt jogosan állapította meg, hogy az ábrás elemek nem vonják el az érintett németajkú vásárlóközönség figyelmét a bejelentett védjegy szóeleméből következő, jó közérzetre vonatkozó üzenettől.

51

A kör alakú fekete háttér és a körvonalat alkotó körök ugyanis egyszerű mértani alakzatnak és szokásos keretnek számítanak (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 10‑iLaverana kontra OHIM [BIO PROTEINREICHER PFLANZENKOMPLEX AUS EIGENER HERSTELLUNG] ítélet, T‑571/14, nem tették közzé, EU:T:2015:626, 20. pont). A két szóelem közötti méretkülönbség és betűtípus‑eltérés szintén azt eredményezi, hogy a fogyasztó figyelme a „Wohl” szóra, és ezáltal a jó közérzet gondolatára irányul. Végül a fekete‑fehér színeket gyakran használják arra, hogy felhívják vele a fogyasztók figyelmét (2015. december 3‑iInfusion Brands kontra OHIM [DUALTOOLS] ítélet, T‑648/14, nem tették közzé, EU:T:2015:930, 30. pont), és a jelen ügyben a fekete háttérre fehérrel írott „zum wohl” szóelem kiemelésével még inkább kihangsúlyozzák ezt az elemet. A bejelentett védjegy ábrás elemei összességükben véve ezért nem vonják el az érintett vásárlóközönség figyelmét a német „zum Wohl” kifejezés által közvetített üzenettől.

52

Az indokolás elégtelenségére és a bejelentett védjegy ábrás elemeinek figyelembevételével kapcsolatos értékelési hibára alapított kifogást következésképpen el kell utasítani.

53

A fellebbezési tanács megállapította, hogy a bejelentett védjegy a szóban forgó áruk és szolgáltatások vonatkozásában „minőségi értékelésnek, tehát leíró jellegűnek” tekinthető, mivel az érintett vásárlóközönség azonnal, minden további gondolkodás nélkül úgy érti, hogy a szóban forgó élelmiszerek a fogyasztók jó közérzetét szolgálják, a szóban forgó szolgáltatásokat pedig a fogyasztók jó közérzete érdekében kínálják (a megtámadott határozat 20–23. pontja).

54

A felperes úgy érvel, hogy „a jó közérzetért” tartalmú üzenet nem ad konkrét információt az így jelölt áruk és szolgáltatások minőségéről, és ezért az említett áruk és szolgáltatások egyik tulajdonságát sem írja le.

55

Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett „minőség” az áruk vagy szolgáltatások lényeges jellemzőit ismertető dicséretre is vonatkozik, feltéve azonban, hogy a minőség jelzése és a szóban forgó áruk és szolgáltatások között kellően közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn (lásd ebben az értelemben: 2009. december 9‑iEarle Beauty kontra OHIM [SUPERSKIN] ítélet, T‑486/08, nem tették közzé, EU:T:2009:487, 33., 37. és 38. pont; 2015. április 28‑iSaferoad RRS kontra OHIM [MEGARAIL] ítélet, T‑137/13, nem tették közzé, EU:T:2015:232, 47. és 48. pont).

56

Márpedig a jelen ügyben a fellebbezési tanáccsal egyetértve (a megtámadott határozat 22. pontja) azt kell megállapítani, hogy a védjegybejelentésben szereplő, 29., 30. és 32. osztályba tartozó élelmiszerek és italok, mivel étkezési célra szolgálnak, „jót tesz[nek] a testi és a lelki egészségnek is”, azaz elősegítik a fogyasztók megfelelő egészségi állapotát, és így fizikai, valamint mentális jóllétét is. Ugyanez vonatkozik a védjegybejelentésben szintén szereplő, 43. osztályba tartozó, étkezéshez kapcsolódó szolgáltatásokra, mivel az ételek és italok, illetve az azok elkészítésére vonatkozó információk nyújtása révén e szolgáltatások hozzájárulnak az érintettek megfelelő egészségi állapotához és jó közérzetéhez.

57

Ebből az következik, hogy a fenti 56. pontban említett, szóban forgó áruk és szolgáltatások minősége a védjegybejelentéssel érintett ezen áruknak és szolgáltatásoknak a célzott vásárlóközönség által könnyen felismerhető egyik jellemzőjének tekinthető, és észszerűen feltételezhető, hogy az említett vásárlóközönség a bejelentett védjegyet valóban a szóban forgó áruk és szolgáltatások egyik jellemzőjének leírásaként érzékeli.

58

A felperes állításával ellentétben nincsen jelentősége annak a körülménynek – feltéve, hogy egyáltalán igaznak bizonyul –, hogy nem mindegyik élelmiszer és ital járul hozzá a fogyasztók jó közérzetéhez. Az a tény ugyanis, hogy valamely megjelölés csak a lajstromozás iránti kérelemben említett kategóriába tartozó áruk vagy szolgáltatások egy része tekintetében leíró jellegű, nem akadálya a megjelölés lajstromozása megtagadásának, mivel ha ilyen esetben a kérdéses megjelölést az érintett kategória vonatkozásában uniós védjegyként lajstromoznák, semmi nem akadályozná meg a védjegyjogosultat abban, hogy azt e kategória azon áruira és szolgáltatásaira is alkalmazza, amelyek tekintetében a megjelölés leíró jellegű (lásd: 2008. július 9‑iReber kontra OHIM – Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli [Mozart] ítélet, T‑304/06, EU:T:2008:268, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva az sem róható fel a fellebbezési tanácsnak, hogy a megtámadott határozat 22. pontjában ellentmondásba került magával, mivel egyfelől azt állította, hogy a bejelentett védjegy leíró jellegű a szóban forgó áruk és szolgáltatások vonatkozásában, másfelől pedig hogy nem mindegyik élelmiszer és ital járul hozzá a jó közérzethez.

59

A felperes azon állításának sincsen jelentősége, hogy a jó közérzetre vonatkozó üzenet minden árura és szolgáltatásra vonatkozik, amelyet a fogyasztók megvesznek, mivel a fogyasztók kizárólag olyan árukat és szolgáltatásokat vásárolnak, amelyek hasznosak számukra, és ezáltal hozzájárulnak a jó közérzetükhöz. Az az állítás ugyanis, hogy az árukat és a szolgáltatásokat mind azért vásárolják, mert azok elősegítik a fogyasztók jó közérzetét, még nem zárja ki, hogy a bejelentett védjegy, amely éppen ilyen, jó közérzetre vonatkozó üzenetet közvetít, leíró jellegű lehet a szóban forgó élelmiszeripari áruk és szolgáltatások tekintetében.

60

Végül a bejelentett védjegy leíró jellegét a felperes által a tárgyaláson tett azon állítás sem kérdőjelezi meg, hogy a jelen ügyben bejelentett védjeggyel megegyező védjegyet lajstromoztak Ausztriában. Azon túlmenően ugyanis, hogy a felperes egyáltalán nem bizonyította az állítását, továbbá elismerte, hogy az osztrák védjegyet a megtámadott határozat meghozatala után lajstromozták, emlékeztetni kell arra, hogy az EUIPO‑t és adott esetben az uniós bíróságot nem kötik a tagállami szinten hozott határozatok – bár szabadon figyelembe vehetik azokat –, és hogy a 207/2009 rendelet egyik rendelkezése sem kötelezi az EUIPO‑t vagy kereset esetében a Törvényszéket arra, hogy ugyanarra az eredményre jusson, mint amelyre a nemzeti hatóságok vagy bíróságok hasonló ügyben jutottak (lásd: 2015. július 15‑iAustralian Gold kontra OHIM – Effect Management & Holding [HOT] ítélet, T‑611/13, EU:T:2015:492, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Ebből következően a bejelentett védjegy és az érintett áruk és szolgáltatások közötti kellően közvetlen és konkrét kapcsolat fennállását bíráló kifogást, és ennélfogva a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére alapított jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

62

Ahogyan a 207/2009 rendelet 7. cikkének (1) bekezdéséből következik, egy megjelölés már abban az esetben sem lajstromozható európai uniós védjegyként, ha a feltétlen kizáró okok közül csak egy is fennáll (2002. szeptember 19‑iDKV kontra OHIM‑ítélet, C‑104/00 P, EU:C:2002:506, 29. pont; 2015. október 7‑iCiprus kontra OHIM [XAΛΛOYMI és HALLOUMI] ítélet, T‑292/14 és T‑293/14, EU:T:2015:752, 74. pont).

63

Következésképpen mivel a szóban forgó áruk és szolgáltatások tekintetében az előző jogalap vizsgálatából az következik, hogy a lajstromoztatni kívánt megjelölés a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében leíró jellegűnek minősül, és önmagában már ezen ok is alátámasztja a vitatott lajstromozás megtagadását, nem célszerű mindenképpen megvizsgálni az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalap megalapozottságát (lásd ebben az értelemben: 2008. február 13‑iIndorata‑Serviços e Gestão kontra OHIM végzés, C‑212/07 P, nem tették közzé, EU:C:2008:83, 28. pont).

64

A fentiek összességéből következően a keresetet el kell utasítani.

65

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az EUIPO kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott: