1

A Shell-csoport, amely világszinten energetikai és petrokémiai társaságokat tömörít, 2005-ig a csoport két anyavállalata, a Koninklijke Nederlandsche Petroleum Maatschappij NV (a továbbiakban: KNPM) és a The Shell Transport and Trading Company plc (a továbbiakban: STT plc) tulajdonában volt. Ez utóbbiak 60%-os, illetve 40%-os tulajdonában volt a The Shell Petroleum Company Ltd (a továbbiakban: SPCo) társaság egésze és a Shell Petroleum NV (a továbbiakban: SPNV) társaság egésze, amely holdingtársaság tulajdonában volt a Shell Nederland BV összes részesedése. Ez utóbbi a Shell Nederland Verkoopmaatschappij BV (a továbbiakban: SNV) társaság 100%-os tulajdonosa volt, amely társaság a Shell-csoporthoz tartozó, az útépítési bitumen Hollandiában való forgalmazásával megbízott jogalany. A Hollandiában székhellyel rendelkező Shell International BV társaság a csoport egyik társasága, amely azzal van megbízva, hogy a csoport egészének, a holdingtársaságoknak és operatív társaságaiknak különösen jogi kérdésekben segítséget nyújtson.

2

A Hágában (Hollandia) székhellyel rendelkező Royal Dutch Shell plc társaság 2005. július 20-án felvásárolta a csoport két korábbi anyavállalata, a KNPM és az STT plc valamennyi részvényét. A KNPM teljes mértékben beolvadt az SPNV társaságba, és jogalanyként már nem létezik. Ettől kezdve a Royal Dutch Shell plc anyavállalat tulajdonában van az SPNV szinte valamennyi részvénye, amely pedig még mindig a Shell Nederland valamennyi részesedésével és a The Shell Transport and Trading Company Ltd (a továbbiakban: STT) szinte valamennyi részesedésével rendelkezik, amely utóbbi társaság az STT plc jogutóda lett. A Shell Nederland továbbra is 100%-ban az SNV anyavállalata.

3

A British Petroleum (a továbbiakban: BP) társaság 2002. június 20-i levelében Hollandiában az útépítési bitumen piacára vonatkozó kartell állítólagos fennállásáról tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 2002. február 19-i bizottsági közlemény (HL C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) rendelkezéseinek megfelelően bírságmentesség iránti kérelmet terjesztett elő.

4

A Bizottság 2002. október 1-jén és 2-án be nem jelentett vizsgálatokat végzett többek között az SNV helyiségeiben. A Bizottság 2003. június 30-án több társasághoz, köztük az SNV-hez is tájékoztatáskérést intézett, amelyre utóbbi 2003. augusztus 28-án válaszolt.

5

A Shell International képviselői 2003. augusztus 8-án találkoztak a Bizottság szervezeti egységeivel, hogy tájékoztassák őket, hogy ezen ügyben belső vizsgálatot kívánnak folytatni, és hogy közöljék a Bizottsággal annak eredményét. E találkozón, illetve közvetlenül azt követően azonban semmilyen információval nem szolgáltak. Az SNV 2003. október 10-én az engedékenységi közlemény alkalmazása iránti kérelmet nyújtott be. A Bizottság e tekintetben jelezte, hogy csak akkor tartja hasznosnak az e kérelemhez csatolt nyilatkozat tevőjét meghallgatni, ha az a nyilatkozatában szereplő információkhoz képest további információkkal tud szolgálni. Ezen alkalmazottat végül nem hallgatták meg.

6

A Bizottság 2004. február 10-én és április 5-én új tájékoztatáskéréseket küldött, amelyekre a Shell International 2004. február 25-én és április 27-én válaszolt.

7

A Bizottság 2004. október 18-án [az EK] 81. és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) értelmében eljárást indított, és 2004. október 19-én több társaságnak, köztük az SNV-nek, az SPNV-nek, a KNPM-nek és az STT plc-nek címzett kifogásközlést fogadott el.

8

Az SNV 2005. január 12-én teljes betekintést kért minden olyan dokumentumba, amelyet a kifogásközlés megküldését követően a Bizottság aktájához csatoltak, és különösen a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba. A Bizottság 2005. február 22-én az üggyel megbízott meghallgatási tisztviselő személyében elutasította e kérelmet arra hivatkozva, hogy az e szakaszban szolgáltatott információk főszabály szerint nem képezik a vizsgálati akta részét, ahogyan azt az [EK] 81. és [az EK 82. cikk], az EGT-Megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló közlemény (HL 2005. C 325., 7. o., a továbbiakban: iratbetekintési közlemény) meghatározza, és hogy mindenesetre akkor lehetne neki átadni azokat, ha a Bizottság fel kívánná azokat használni határozatában. Az SNV 2005. április 20-án ismételt kérelmet terjesztett elő, és kérte, hogy a meghallgatások megtartása előtt betekinthessen e dokumentumokba. Az említett meghallgatási tisztviselő 2005. május 4-én a Bizottság nevében ismét elutasította e kérelmet. 2006. május 24-én azonban a Le Royal Dutch Shell, az SPNV és az SNV részére betekintést nyújtott a Koninklijke Volker Wessels Stevin (a továbbiakban: KWS) társaság válaszának azon részleteibe, amelyekre a Bizottság a határozatban támaszkodni kívánt, és amelyek az SNV és a KWS között 1994. április 1-jét megelőzően megvalósult kapcsolatfelvételekre vonatkoztak. A Royal Dutch Shell, az SPNV és az SNV 2006. június 12-én kifogásolta a hozzáférhetővé tétel részleges jellegét, és ismételten teljes egészében való hozzáférést kértek valamennyi válaszhoz.

9

A Bizottság 2006. május 8-án új tájékoztatáskérést intézett az SNV-hez, az SPNV-hez és a Royal Dutch Shellhez, hogy az útépítési bitumennel elért forgalmukra vonatkozóan – ideértve valamennyi különleges bitumenterméket is – információkat kapjon. E három társaság 2006. május 23-án közölte forgalmuk összegét, beleértve abba a Mexphalte C-t, amely szerintük az útépítéssel összefüggő egyetlen különleges bitumen, rámutatva azonban, hogy e termék nem képezte a kartell tárgyát.

10

A Shell-csoport 2005. december 23-án tájékoztatta a Bizottságot szerkezetének módosulásáról, mivel ezt követően teljes egészében a Royal Dutch Shell tulajdonában volt. 2006. május 23-án felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy e társaság a jogsértés időszakában nem létezett, és hogy – mivel azt Forthdeal Ltd néven 2002-ben hozták létre, anélkül tehát, hogy bármilyen módon a Shell-csoport részét képezte volna, és mivel 2004 októberében a Royal Dutch Shell társasággá alakult át – nem tekinthető a Shell-csoport egyik társasága jogutódának. Ráadásul, mivel a Royal Dutch Shell a jogsértés időszakának végét követően megszerezte az SPNV valamennyi részvényét, azt állította, hogy nem tudható be neki az SNV által elkövetett jogsértésért való felelősség.

11

Az érintett vállalkozások 2005. június 15-én és 16-án történt meghallgatását követően a Bizottság 2006. szeptember 13-án elfogadta az [EK] 81. cikk alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen [Hollandia]”-ügy) hozott C (2006) 4090 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának2007. július 28-i számában (HL L 196., 40. o.) tették közzé, és amelyet a felperesekkel, az SNV-vel, az SPNV-vel és az STT-vel 2006. szeptember 25-én közöltek.

12

A Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében megállapította, hogy a határozat címzettjeként megjelölt társaságok az EK 81. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt azáltal, hogy az érintett időszakokban rendszeresen közösen megállapították az útépítési bitumen hollandiai eladásának és vásárlásának bruttó árát, a kartellben részt vevő útépítőknek (a továbbiakban: nagyépítők vagy W5) a bruttó árból adott egységes kedvezményt és a többi útépítő számára a bruttó árból adható kisebb maximum kedvezményt (a továbbiakban: kisépítők).

13

Az 1994. április 1-jétől2002. április 15-ig terjedő időszak vonatkozásában megállapították a felperesek e jogsértésért való együttes felelősségét, és egyetemlegesen 108 millió euró bírságot szabtak ki velük szemben.

14

A bírságok összegének kiszámítását illetően a Bizottság a jogsértést a jellegére tekintettel különösen súlyosnak minősítette, még akkor is, ha az érintett földrajzi piac korlátozott volt (a megtámadott határozat (316) preambulumbekezdése).

15

A kartellben részt vevő egyes vállalkozások jogellenes magatartása sajátos jelentőségének és a versenyre gyakorolt tényleges hatásának figyelembevétele érdekében a Bizottság az érintett vállalkozások között különbséget tett az érintett piacon fennálló, a piaci részesedéseik alapján kiszámított viszonylagos jelentőségük alapján, és hat kategóriába sorolta őket. A fenti megfontolások alapján a Bizottság a felperesek esetében 15 millió euró kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (322) preambulumbekezdése). A bírság elrettentő hatásának biztosítása érdekében velük szemben a csoport méretére és forgalmára figyelemmel 2-es szorzótényezőt is alkalmazott (a megtámadott határozat (323) preambulumbekezdése).

16

A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság úgy vélte, hogy a felperesek hosszú időtartamú jogsértést követtek el, mivel az több mint öt évig tartott, és 1994. április 1-jétől2002. április 15-ig tartó, összesen nyolc évet kitevő időtartamot állapított meg, és így 80%-kal megemelte a kiindulási összeget (a megtámadott határozat (326) preambulumbekezdése). A bírságnak a jogsértés súlya és időtartama alapján megállapított alapösszegét a felperesek esetében tehát 54 millió euróban állapította meg (a megtámadott határozat (335) preambulumbekezdése).

17

A Bizottság a felperesekkel szemben több súlyosító körülményt is megállapított. Először is úgy vélte, hogy – mivel a Shell vállalkozás kartellekre vonatkozó ügyekben hozott korábbi bizottsági határozatok tárgyát képezte 1986-ban (a IV/31.149 – „polipropilén”-ügyben 1986. április 23-án hozott bizottsági határozat [HL L 230., 1. o., a továbbiakban: polipropilén-határozat]) és 1994-ben (a IV/31.865 – „PVC II”-ügyben 1994. július 27-én hozott bizottsági határozat [HL L 74., 14. o., a továbbiakban: PVC II-határozat]), visszaesés címén a bírság alapösszegét 50%-kal kell növelni (a megtámadott határozat (336)–(338) preambulumbekezdése). Másodszor úgy vélte, hogy a felperesek a kartellben felbujtói és irányítói szerepet játszottak, ami a bírság alapösszegének újabb 50%-os növelését indokolja (a megtámadott határozat (342)–(349) preambulumbekezdése).

18

A Bizottság egyébiránt úgy vélte, hogy a felperesek esetében semmilyen enyhítő körülményt nem lehet megállapítani, mivel azon tény, hogy a jogsértés a vizsgálat megindítását megelőzően megszűnt, nem érdemel a jogsértés időszaka időtartamának korlátozásán kívül más ellentételezést (a megtámadott határozat (361)–(363) preambulumbekezdése).

19

A Bizottság ezenkívül elutasította arra irányuló kérelmüket, hogy a Bizottság enyhítő körülménynek tekintse hatékony együttműködésüket, amely a tájékoztatáskérésekre adott válaszokban, a tények elismerésében, valamint e tárgyra vonatkozó szankcionálási és megelőzési politika végrehajtásában állt (a megtámadott határozat (367)–(371) preambulumbekezdése).

20

A Bizottság végül megtagadta a felperesekkel szemben kiszabott bírság összegének az engedékenységi közlemény alapján való csökkentését, mivel úgy vélte, hogy az általuk szolgáltatott információk nem bírnak jelentős hozzáadott értékkel (a megtámadott határozat (394)–(396) preambulumbekezdése).

21

A Törvényszék Hivatalához 2006. december 1-jén benyújtott keresetlevelükkel a felperesek megindították a jelen keresetet.

22

Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról döntött, és az eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására hívta fel, és kérdéseket intézett hozzájuk. A felek e kéréseknek az előírt határidőn belül eleget tettek.

23

A felek szóbeli előadásainak és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaiknak a meghallgatására a 2011. május 25-i tárgyaláson került sor.

24

Mivel a hatodik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §-a alapján magát jelölte ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében.

25

2011. november 18-i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson hallgatják meg őket.

26

A feleket az újabb tárgyaláson 2012. január 26-án hallgatták meg.

27

Az SPNV és az STT azt kéri, hogy a Törvényszék:

28

Az SNV azt kéri, hogy a Törvényszék:

29

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

30

Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek négy jogalapra hivatkoznak. Így azt kifogásolják, hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor az SNV által elkövetet jogsértést az SPNV-nek és az STT-nek (korábban STT plc) tudta be, lényeges eljárási szabályt sértett, és megsértette a védelemhez való jogukat, amikor megtagadta a többi vállalkozás által a kifogásközlésre adott valamennyi válasz nekik való átadását, ténybeli hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor kiszámította a bírság alapösszegét, és meghatározta a jogsértés időtartamát, végül pedig úgy vélte, hogy az SNV volt a kartell felbujtója és irányítója, és bírságuk összegét visszaesés címén növelte.

31

Először is a felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az uniós bíróság által elismert azon vélelem, miszerint az anyavállalat a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol (a Bíróság C-286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9925. o.] 29. pontja), mentesíti a Bizottságot annak bizonyítása alól, hogy a jogsértést elkövető leányvállalat az anyavállalat által adott utasításokat követte. A jelen ügyben a Bizottság az egyetlen gazdasági egység fogalmára való hivatkozásra szorítkozott, amely pedig nem releváns ahhoz, hogy a jogsértésért való felelősséget a jogsértésben közvetlenül részt vevő társaságtól eltérő társaságoknak tudják be. Márpedig a Bizottság feladata megvizsgálni, hogy az anyavállalat közvetlenül vagy közvetetten részt vett-e a jogsértésben, illetve hogy arról tudott-e, ahhoz, hogy az azért való felelősséget neki tudhassa be.

32

Másodszor a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben elismert vélelemre támaszkodott az SNV által elkövetett jogsértésért való felelősség STT-nek (korábban STT plc) való betudásakor. A jogsértés időszakában ugyanis az STT plc társaság, amelynek 2005-ben az STT lett a jogutóda, a Shell-csoport két csúcstársaságának egyike volt, azonban az SPNV holdingtársaság csak 40%-ával rendelkezett, amely pedig a Shell Nederland közvetítésével az SNV-nek, a jogsértés közvetlen elkövetőjének valamennyi részesedésével rendelkezett. Márpedig az uniós bíróság e vélelem alkalmazásának lehetőségét azon esetekre korlátozza, mikor az anyavállalatok a leányvállalatuk valamennyi részesedésével rendelkeznek. Azon tény, hogy a Törvényszék a T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének (EBHT 2006., II-3085. o.) 137. pontjában alkalmazta e vélelmet, csupán az adott ügy sajátos körülményeivel függ össze, amikor is a két anyavállalat szorosan részt vett a leányvállalat üzletvezetésében, amely maga nem rendelkezett külön jogi személyiséggel.

33

Harmadszor a felperesek vitatják azon vélelem Bizottság általi értelmezését, miszerint az anyavállalat a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, amely értelmezés e vélelem megfordítását lehetetlenné teszi, és nem felel meg az ítélkezési gyakorlatnak.

34

A Bizottság e jogalap első részének elutasítását kéri.

35

A Bizottság a megtámadott határozatban kifejtette, hogy – noha az SNV volt a kartellben közvetlenül részt vevő jogi személy – a kifogásközlést az SPNV-nek, a KNPM-nek és az STT plc-nek is címezte (a megtámadott határozat (209) preambulumbekezdése). Emlékeztetett ugyanis arra, hogy az SNV 2005-ig teljes egészében a Shell Nederlandhoz tartozott, amely viszont teljes egészében az SPNV-hez – (60%-ban) a KNPM és (40%-ban) az STT plc közös irányítása alatt álló holdingtársasághoz – tartozott. A Bizottság ezenkívül hangsúlyozta az e különböző struktúrák között fennálló kapcsolatok jelentőségét, különösen a Committee of managing directors (az ügyvezető igazgatók bizottsága, a továbbiakban: CMD), a csoport olajtermékeinek európai részlege, 1998-tól kezdődően pedig a Shell Europe Oil Products (a továbbiakban: SEOP) révén, amely utóbbi szervezet a csoport európai operatív társaságai közül többnek az olajipari tevékenységeit fogta össze (a megtámadott határozat (206)–(208) preambulumbekezdése). Ezután rámutatott arra, hogy a csoporton belül 2005-ben bekövetkezett szervezeti változásokat követően a megtámadott határozatot az SNV-nek, valamint a kifogásközlés azon többi címzett társaságának címezte, amelyek az említett határozat megküldése időpontjában még mindig léteztek, azaz az SPNV-nek és az STT-nek (korábban STT plc), és hogy e társaságok együtt alkotják a Shell vállalkozást, és a jogsértésért egyetemlegesen felelnek (a megtámadott határozat (218) preambulumbekezdése).

36

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az uniós versenyjog a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik (a Bíróság C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-123. o.] 59. pontja), és hogy az EK 81. cikk értelmében vett vállalkozás fogalma magában foglal minden olyan gazdasági egységet, amely meghatározott, hosszú távú gazdasági célt követő személyi, materiális és immateriális összetevők egységes szervezete, és amely hozzájárulhat az e rendelkezésben foglalt jogsértések elkövetéséhez (a Törvényszék T-349/08. sz., Uralita kontra Bizottság ügyben 2011. október 25-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 35. pontja). Ugyanebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (a Bíróság C-217/05. sz. Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-11987. o.] 40. pontja).

37

A vállalkozás versenyellenes magatartása akkor tudható be valamely másik vállalkozásnak, ha a vállalkozás nem önállóan határozta meg saját piaci magatartását, hanem lényegében az utóbbi által adott utasításokat követte, különösen az őket összekötő gazdasági és jogi kapcsolatokra tekintettel (a Bíróság C-294/98. P. sz., Metsä-Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-10065. o.] 27. pontja, C-189/02. P., C-202/02. P., C-205/02. P–C-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítéletének [EBHT 2005., I-5425. o.] 117. pontja), valamint C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-8237. o.] 58. pontja). Így a leányvállalat magatartása az anyavállalatnak tudható be, ha a leányvállalat nem önállóan határozza meg saját piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalat által adott utasításokat követi, mivel e két vállalkozás gazdasági egységet képez (a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14-én hozott ítéletének [EBHT 1972., 619. o.] 133. és 134. pontja).

38

Tehát nem merül fel a jogsértéssel kapcsolatos kezdeményezés kérdése az anyavállalat és leányvállalata között, és még kevésbé az előbbi érintettsége az említett jogsértésben, hanem azon tényről van szó, hogy a fent említett értelemben egyetlen vállalkozást képeznek, ami felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy határozatát a cégcsoport anyavállalatának címezze. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az uniós versenyjog elismeri, hogy az ugyanazon csoporthoz tartozó különböző társaságok gazdasági egységet képeznek, tehát az EK 81. és EK 82. cikk értelmében vállalkozásnak minősülnek, amennyiben az érintett társaságok nem önállóan határozzák meg piaci magatartásukat (a Törvényszék T-203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-4071. o.] 290. pontja).

39

Abban a különös esetben, ha a jogsértő magatartást folytató leányvállalat tőkéje 100%-ban az anyavállalat tulajdonában van, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen ilyen befolyást gyakorol (lásd a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

40

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat tőkéje teljes egészében az anyavállalatának tulajdonában van, ahhoz, hogy vélelmezze, ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ (lásd a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját, valamint a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontját).

41

Igaz ugyan, hogy a Bíróság a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontjában a leányvállalat tőkéjével 100%-ban való rendelkezésen kívül további körülményekre is hivatkozott, például arra a tényre, hogy nem vitatták az anyavállalatnak a leányvállalata üzletpolitikájára gyakorolt befolyását, és a két társaságnak közös volt a képviselete a közigazgatási eljárás során, e körülményeket a Bíróság csupán azért említette meg, hogy ismertesse azon elemek összességét, amelyekre a Törvényszék ezen ügyben az érvelését alapozta, és nem annak érdekében, hogy a fent említett vélelem alkalmazását az anyavállalat által a leányvállalatára ténylegesen gyakorolt befolyásra vonatkozó további ténykörülmények előterjesztésétől tegye függővé (a Bíróság fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 62. pontja, valamint C-90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-1. o.] 41. pontja).

42

Ami az anyavállalat által azon vélelem megdöntése érdekében előterjesztendő elemeket illeti, hogy a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, az uniós bíróság úgy véli, hogy az anyavállalatnak kell előterjesztenie a Bizottság, majd adott esetben az uniós bíróság általi értékelés érdekében minden olyan, a leányvállalata és közte fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amelyek szerinte bizonyítják, hogy nem képeznek egyetlen gazdasági egységet, és amelyek az adott esettől függően változhatnak, ezért nem képezhetik kimerítő felsorolás tárgyát (a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72–74. pontja).

43

A felperesek úgy vélik, hogy – bármilyen is legyen a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből következő ítélkezési gyakorlatból eredő vélelem értelmezése – a Bizottság e vélelmet nem alkalmazhatta volna az STT-re (korábban STT plc), mivel az csak 40%-ban és közvetett módon rendelkezett a jogsértést elkövető társasággal.

44

Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy pusztán azon tény, hogy az SPNV részesedéseinek maradék 60%-ával rendelkező KNPM 2005-ben megszűnt, nem befolyásolja a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat értelmében vett vélelem alkalmazásának kérdését, mivel a vállalkozások nem bújhatnak ki a szankciók alól azon egyszerű ténynél fogva, hogy a személyazonosságuk módosult a szerkezetátalakításokat, átruházásokat vagy más jogi vagy szervezeti változásokat követően, annak érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe a versenyszabályokkal ellentétes magatartások elrettentő szankciókkal történő megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés (a Bíróság C-280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. december 11-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-10893. o.] 41. pontja).

45

Egyébiránt az uniós bíróság már megállapította, hogy a Bizottság alkalmazhatja azon vélelmet, miszerint az anyavállalat a leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, ha két társaság ahhoz hasonló helyzetben van, mint amikor egyetlen társaság rendelkezik teljes mértékben leányvállalatának tőkéjével (a fenti 32. pontban hivatkozott Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 138. pontja).

46

Ugyanígy a jelen ügyben a csoport szerkezetének sajátosságára figyelemmel azt kell megvizsgálni, hogy a két anyavállalat, a KNPM és az STT plc (később STT) hasonló helyzetben volt-e, mint amikor egyetlen társaság rendelkezik teljes mértékben leányvállalatának tőkéjével, és nem pedig azt, hogy hogyan kellene dönteni egy olyan társaság esetében, amely a jogsértést elkövető társasággal csak részben rendelkezik.

47

Először is hangsúlyozni kell, hogy – amint a Bizottság az ellenkérelmében megjegyezte, anélkül hogy a felperesek e kérdésben ellentmondtak volna – a Shell-csoporton belüli két anyavállalat létezése történeti okokkal magyarázható, mivel a csoport 1907-ben jött létre a holland KNPM társaság és a brit STT plc társaság közötti megállapodással, amelyek 2005-ben összeolvadtak a csoport élén kettős struktúrát fenntartva 60%-os, illetve 40%-os részesedéssel. Az ügy irataiból és különösen a csoport szervezeti struktúrájára vonatkozó referencia-útmutatóból kitűnik, hogy e két társaság, amelyek azonos konszolidált forgalmat vallottak be, együttesen rendelkeztek a csoport két holdingtársaságával, az SPNV-vel és az SPCo-val, amelyek igazgatótanácsának tagjait együttesen jelölték ki az őket kötelező szerződéses rendelkezéseknek megfelelően, és amelyekkel havonta üléseztek különösen annak érdekében, hogy tájékoztatást kapjanak a csoporton belüli fő fejlődési irányokról.

48

Egyébiránt a KNPM és az STT plc (később STT) két felügyelőbizottságot hozott létre, a Group Audit Committee-t (a csoport pénzügyi ellenőrzési bizottsága, a továbbiakban: GAC) és a Remuneration and succession review committee-t (a díjazások és kinevezések vizsgálatával megbízott bizottság, a továbbiakban: REMCO), amelyek vegyesen a KNPM felügyelőtanácsának három tagjából és az STT plc (később STT) igazgatótanácsának három tagjából álltak, és amelyek közül az első a csoport fő pénzügyi fejlődési irányainak, belső ellenőrzési eljárásainak és külső pénzügyi ellenőrzéseinek vizsgálatával volt megbízva, a másik pedig azzal, hogy a csoport vezető tisztségviselőinek díjazását és kinevezését illetően ajánlásokat fogalmazzon meg. Az ügy irataiból kitűnik továbbá, hogy a csoport holdingtársaságainak igazgatótanácsai összehangoltan jártak el, és azokba a két anyavállalat igazgatótanácsainak tagjai is beletartoztak.

49

Ezenkívül a CMD, az SPNV igazgatótanácsa elnökségének tagjaiból és az SPCo ügyvezető igazgatóiból – akik a két anyavállalat egyike igazgatótanácsának tagjai is voltak – álló szerv a csoporton belül meghatározó szerepet játszott. Az ügy irataiból ugyanis kitűnik, hogy a CMD, noha nem minősült külön jogi személyiséggel rendelkező jogalanynak, a csoport valamennyi társasága operatív tevékenységének és vezetésének összehangolásával volt megbízva.

50

Végül azon tény, hogy a két anyavállalat 2005-ben az összeolvadás mellett döntött, a két jogalany egymás melletti létezése ellenére egyetlen közös anyavállalat fennállására utaló további ténykörülményt jelent.

51

A fenti 47–50. pontban említett ténybeli elemek összességére tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (206)–(218) preambulumbekezdésében jogosan állapíthatta meg, hogy ahhoz hasonló helyzetről van szó, mint amikor egyetlen anyavállalat irányítja teljes egészében leányvállalatát, ami így lehetővé tette számára azon vélelem alkalmazását, miszerint az említett anyavállalatok ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak közös leányvállalatuk magatartására.

52

Végül el kell utasítani a felperesek azon érvét, miszerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a fenti 31. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatot az STT-re (korábban STT plc) alkalmazta, arra hivatkozva, hogy ez utóbbi a KNPM-mel együtt csak az SPNV holdingtársaság közvetítésével rendelkezett teljes mértékben az SNV tőkéjével, amely holdingtársaság tulajdonában volt az SNV anyavállalata, a Shell Nederland társaság. Az uniós bíróság ugyanis úgy véli, hogy a leányvállalat és az anyavállalat közötti közvetítő társaságok fennállása nem befolyásolja azon vélelem alkalmazásának lehetőségét, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára (lásd ebben az értelemben a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. és 83. pontját, valamint a fenti 41. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 86. és 87. pontját; a Törvényszék T-354/94. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-2111. o.] 80–85. pontját). Megállapítható ezenkívül az anyavállalat felelőssége a leányvállalat által elkövetett jogsértésért akkor is, ha a csoporton belül nagyszámú operatív társaság létezik (a Törvényszék T-305/94-T-307/94., T-313/94-T-316/94., T-318/94., T-325/94., T-328/94., T-329/94. és T-335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság, ún. „PVC II” egyesített ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-931. o.] 989. pontja).

53

A felperesek úgy vélik, hogy azon vélelem Bizottság általi értelmezése, miszerint az anyavállalat a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, e vélelem megfordítását lehetetlenné teszi.

54

A Bíróság fenti 42. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatából azonban kitűnik, hogy – azon vélelem megdöntése érdekében, miszerint a leányvállalatának törzstőkéjével 100%-ban rendelkező anyavállalat az előbbire ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, ahogyan azt a Bizottság értelmezi – az említett anyavállalat feladata a Bizottság és adott esetben az uniós bíróság értékelésének alávetni az ő maga és leányvállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó valamennyi olyan elemet, amely bizonyítja, hogy nem alkotnak egyetlen gazdasági egységet (a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja, valamint a fenti 41. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. és 52. pontja). A felperesek állításával ellentétben ennélfogva olyan megdönthető vélelemről van szó, amelyet nekik kellett volna megdönteniük. Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy még ha egy vélelem nehezen megdönthető is, elfogadható keretek között marad mindaddig, amíg az elérni kívánt jogszerű célkitűzéssel arányos, fennáll az ellenkező bizonyításának lehetősége, és biztosítva van a védelemhez való jog (a Bíróság C-521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29-én hozott ítéletének [EBHT 2011., I-8947. o.] 62. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az STT-nek (korábban STT plc) és az SPNV-nek tudta be leányvállalatuk, az SNV által elkövetett jogsértésért való felelősséget.

56

A felperesek úgy vélik, bizonyították, hogy az STT plc (később STT) és az SPNV nem tudott a jogsértésről, és hogy abban sem közvetlenül, sem közvetetten soha nem vettek részt. Márpedig a Bizottság határozathozatali gyakorlata és az ítélkezési gyakorlat megköveteli az anyavállalat jogsértésben való részvételét ahhoz, hogy neki lehessen betudni valamely leányvállalatának tevékenységeit. A Bizottság egyébiránt a jelen ügyben elismerte, hogy a jogsértés kizárólag az SNV bitumenértékesítési igazgatójának magatartására korlátozódott. Ugyanígy a beszámolásnak a Shell-csoporton belüli rendszere (a továbbiakban: felfelé történő információtovábbítás) azt mutatja, hogy az SNV semmilyen utasítást nem kapott az STT plc-től (később STT) és az SPNV-től. Az STT plc (később STT) ugyanis csak az SPNV 40%-ával rendelkezett, amely viszont több mint 500 társaságban, többek között a Shell Nederlandban rendelkezett részesedésekkel, amely viszont több mint 30 leányvállalattal, köztük az SNV-vel rendelkezett. Az SNV egyik megbízott tisztségviselője a negyedévente tartott üléseken csupán igen röviden tájékoztatta a Shell Nederland igazgatótanácsát és felügyelőtanácsát a tevékenységével kapcsolatos fő kérdésekről, úgymint valamely gyár bezárása vagy a kiábrándító pénzügyi eredmények.

57

A Bizottság előadja, hogy a felpereseknek nem sikerült megdönteniük azon vélelmet, miszerint az STT plc (később STT) és az SPNV a közös leányvállalatukra ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.

58

A megtámadott határozat (206)–(218) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság lényegében kifejtette, hogy azért alkalmazhatja azon vélelmet, miszerint az STT plc (később STT) és az SPNV az 1994. április 1-jétől2002. április 15-ig terjedő időszakban az SNV-re ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt, mivel az e társaságok között fennálló részesedési szerkezetre támaszkodott (az SPNV esetében 100%-os tulajdon, az STT plc [később STT] esetében a KNPM-mel együtt 100%-os tulajdon). Ezt követően a teljesség kedvéért úgy vélte, hogy több, a csoport hierarchikus struktúrájára vonatkozó elem is megerősíti e vélelmet, úgymint a CMD szerepe, leányvállalatainak az SPNV általi irányításával kapcsolatos feladatok vagy az operatív társaságok igazgatóinak kinevezésére vonatkozó mechanizmusok.

59

Meg kell vizsgálni, hogy a felperesek benyújtottak-e olyan elemeket, amelyek lehetővé teszik azon vélelem megdöntését, miszerint az STT plc (később STT) és az SPNV az SNV-vel együtt egyetlen gazdasági egységet alkotott.

60

Mindenekelőtt ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a felek feladata a Bizottság és adott esetben a Törvényszék általi értékelés érdekében előterjeszteni minden olyan, a társaságok között fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amelyek szerintük bizonyítják, hogy azok egyetlen gazdasági egységet képeznek-e, vagy sem (lásd a fenti 42. pontot).

61

Először is az STT plc (később STT) és az SPNV jogsértésben való közvetlen vagy közvetett részvételének hiányára vonatkozó érveket illetően elegendő megállapítani, hogy azok sem jogilag, sem ténybelileg nem megalapozottak. Az anyavállalat által a leányvállalata felett gyakorolt irányításnak ugyanis nem kell szükségképpen összefüggésben lennie a jogsértő magatartással (a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja, valamint a fenti 41. pontban hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 38., 102. és 103. pontja). Ennélfogva a Törvényszéknek nem kell megvizsgálnia, hogy az STT plc (később STT) és az SPNV közvetlenül vagy közvetetten ténylegesen befolyást gyakorolt-e az SNV jogsértő magatartására, vagy hogy arról tudomásuk volt-e.

62

Mindenesetre és a felperesek állításával ellentétben az ügy iratainak bizonyos elemei azt mutatják, hogy a Shell-csoportnak az SNV-hez nem tartozó tagjai a jogsértés időszakában tudtak az SNV versenyellenes magatartásairól. Egy 2000. július 14-i belső feljegyzést ugyanis, amely versenyjogi szempontból elemzi a holland bitumenpiac helyzetét, és amelyet a Bizottság az SNV helyiségeiben tartott vizsgálatai során lefoglalt, e társaságon kívül terjesztettek. E feljegyzést, amelyen a „szigorúan bizalmas” megjegyzés van feltüntetve, közösen készítette az SNV egyik alkalmazottja és a csoport jogi szolgálatának a Shell Internationalhoz tartozó tanácsadója a versenyszabályoknak való megfelelést célzó ülést követően, amelyen a bitumenértékesítésekért felelős igazgató felhívta a figyelmet a holland bitumen- és útépítési piacra. E feljegyzést többek között a csoport jogi szolgálatának igazgatójához, aki a Shell International alkalmazottja volt, a csoport európai értékesítéseinek kereskedelmi alelnökéhez, valamint a csoport termékeinek európai végrehajtási alelnökéhez címezték. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Shell International közvetlen viszonyban állt a CMD-vel, a csoport fő döntéshozatali szervével, amely az SPNV igazgatótanácsának elnökségi tagjaiból és az SPCo főigazgatóiból állt, akik a két anyavállalat egyike igazgatótanácsának tagjai is voltak.

63

E feljegyzés rámutat arra, hogy a holland bitumenpiac 1992/1993-ban és 1995 februárjában belső vizsgálat tárgyát képezte, mivel Hollandiában az összes bitumenszállító (a továbbiakban: szállítók) együttesen tárgyalásokat folytatott a W5-tel egy standard árról, és az SNV egyik alkalmazottja ennélfogva azt javasolta, hogy vonuljanak vissza e piacról, azonban a piacot újraszervezték, és az SNV azon még mindig jelen volt. A feljegyzés kifejti továbbá, hogy úgy tűnt, a többi bitumentípus nem képezi a Shell versenyellenes magatartásának tárgyát, sejtetve ellenben azt, hogy a csoport tudott az SNV által az útépítési bitumen piacán tanúsított magatartás versenyellenes jellegéről. E feljegyzés egyébiránt részletesen kifejti a bitumen árának megállapítására szolgáló mechanizmust, hangsúlyozva, hogy amikor az SNV emelni kívánta az árait, ezen emelés végrehajtását megelőzően felvette a kapcsolatot a KWS-sel, a fő építővel. A KWS ezt követően egyénileg tárgyalt az árak szintjéről az összes többi szállítóval, majd megvitatta ezen áremelést a többi nagyépítővel, mielőtt tájékoztatta volna erről a Centrum voor regelgeving en onderzoek in de grond-, water- en wegenbouw en de Verkeerstechniek (CROW, közlekedési és infrastrukturális szabályozó- és kutatóközpont) nonprofit szervezetet, amely többek között azzal volt megbízva, hogy havonta tegye közzé az útépítési bitumen árait, amelyek alapján egy bizonyos küszöböt meghaladó eltérés esetén az építőket kártalanították a szerződéses partnereik. A feljegyzés ezenkívül kifejti, hogy az SNV a többi szállítóhoz hasonlóan az így megállapított árból engedményeket adott a W5-nek. Végül az említett feljegyzés szerzői következésképpen úgy vélték, véget kell vetni a KWS-sel – a W5 szóvivőjével – az áremelésekre vonatkozóan folytatott kétoldalú tárgyalásoknak, és azokat a minden egyes építővel folytatott kétoldalú tárgyalásokkal kell felváltani.

64

Másodszor, ami az SNV vezetőinek abból eredő állítólagos önállóságát illeti, hogy az STT plc (később STT), az SPNV és az SNV között nem volt eléggé erős felfelé történő információtovábbítási mechanizmus, ki kell emelni, hogy a felperesek által e tekintetben előadott elemek nem elegendők annak bizonyításához, hogy az SNV önállóan határozta meg piaci magatartását, és hogy így az STT plc-vel (később STT) és az SPNV-vel nem alkotott az EK 81. cikk értelmében vett gazdasági egységet.

65

Először is ki kell fejteni ugyanis, hogy a felperesek azon állításai, miszerint az SPNV és a Shell Nederland jelentős számú leányvállalattal rendelkezett, nem elegendő annak bizonyításához, hogy az STT plc (később STT) és az SPNV elegendő önállóságot hagyott az SNV számára ahhoz, hogy meghatározza piaci magatartását.

66

Egyébiránt a Bizottság helyesen hivatkozik több olyan elemre, amelyeket a megtámadott határozatban (a megtámadott határozat (207)–(214) preambulumbekezdése) és a kifogásközlésben megemlített, és amelyek az egyrészről az SNV, másrészről pedig az STT plc (később STT) és az SPNV között fennálló gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra vonatkoznak, annak érdekében, hogy elutasítsa a felpereseknek a fent említett vélelem megdöntését célzó érveit.

67

A csoport így a Securities and Exchange Commissionhoz (amerikai tőzsdeügyletek bizottsága) benyújtott 2006. március 13-i jelentésben többek között arról számolt be, hogy „valamennyi operatív tevékenységet a Royal Dutch és a Shell Transport leányvállalatai végezték, amelyek egy és ugyanazon gazdasági vállalkozásként működtek”. Egyébiránt az ügyfelek és a versenytársak a vállalkozás egésze és annak minden egyes jogalanya vonatkozásában szokásosan a „Shell” megnevezést használták, amely azt jelzi, hogy harmadik személyek az érintett piacon úgy tekintették, hogy az SNV a Shell-csoporthoz tartozik.

68

Figyelembe kell venni a fenti 47–50. pontban említett, a csoport felépítésére és részvényesi szerkezetére vonatkozó elemeket is, különösen a hierarchikus szervezetét és a csoporton belüli, felfelé történő információtovábbítási mechanizmusokat is.

69

A kifogásközlésben a Bizottság ezenkívül a következő elemekre hivatkozott: jelentős mértékű átfedés volt a különböző országokban különböző jogalanyok által végzett feladatok között, mivel a bitumenágazatért Hollandiában felelős személy sokáig a belga piacért is felelős volt; az útépítési bitumen holland piacának versenyjogi szempontból való több belső elemzését megküldték a csoport különböző jogalanyainak, köztük a Shell International jogi szolgálatának, amely közvetlen kapcsolatban állt a CMD-vel; a Shell International volt a Bizottság fő tárgyalópartnere az egész közigazgatási eljárás során; a KNPM főigazgatója az SPNV főigazgatója és a Shell Nederland BV, az SNV közvetlen anyavállalata felügyelőtanácsának tagja is volt; az anyavállalatok jogosultak kinevezni és elbocsátani az operatív társaságok főigazgatóit; az anyavállalatok felügyelik az operatív társaságok vezetését, mivel ez utóbbiak főigazgatói kötelesek kérésre bármely részvényesnek információval szolgálni a társaság üzleti ügyeiről, és hozzáférést biztosítani számára azon könyvekhez és dokumentumokhoz, amelyekbe be kíván tekinteni.

70

Ráadásul, amint arra a fenti 49. pont emlékeztetett, a CMD a vállalkozáson belül meghatározó szerepet játszott. Így 1998-ig a hierarchikus utakat földrajzilag szervezték meg, mivel az SNV „Bitumen” igazgatója a „Kereskedelmi értékesítések” főigazgatótól függött, aki viszont az „Országok” főigazgatótól függött, aki pedig az SPNV 100%-os tulajdonában lévő Shell International Petroleum Maatschappij NV „Európa” regionális koordinátorának irányítása alá tartozott, aki közvetlenül a CMD tagjaitól függött. Az SNV 1998-tól a jogsértés időszakának végéig a csoport olajtermékei európai részlegének, a SEOP-nak az „Építés” osztályához tartozott, amelyet az európai végrehajtási alelnök vezette, aki az olajtermékek elnök-vezérigazgatójától függött, aki a CMD tagja volt. Ezenkívül olyan felfelé történő információtovábbítási mechanizmusok is léteztek az anyavállalatok és leányvállalataik között, amelyek két felügyelőbizottság, a GAC és a REMCO közvetítésével valósultak meg.

71

Ezt követően a felperesek elismerték, hogy az SNV egyik megbízott tisztviselője tájékoztatta a Shell Nederland igazgatótanácsát és felügyelőtanácsát az SNV tevékenységével kapcsolatos fő kérdésekről e két szerv negyedévente tartott közös ülésein. Még ha a felperesek úgy is vélik, hogy e tájékoztatás bizonyos fő döntésekre korlátozódott, ezen állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

72

Végül figyelembe kell venni azon tényt, hogy a csoport bizonyos társaságai azzal a feladattal voltak megbízva, hogy támogatást nyújtsanak valamennyi leányvállalatnak, így a Shell International jogi segítséget nyújtott a csoport összes leányvállalatának. A 2000. július 14-i feljegyzés vizsgálata egyébként azt mutatja, hogy a feljegyzés készítői és címzettjei között voltak az SNV alkalmazottai, és hogy az SNV erőteljesen ellenőrizte leányvállalatainak tevékenységeit, különösen a holland bitumenpiac helyzetét.

73

E megfontolások összessége fényében meg kell állapítani, hogy a felperesek által benyújtott elemekre tekintettel, amelyek egyrészről arra vonatkoznak, hogy az STT plc (később STT) és az SPNV nem tudott a kérdéses jogsértésről, és e jogsértésben nem is vett részt, és leányvállalatukat nem is ösztönözték annak elkövetésére, másrészről pedig arra, hogy az SNV részéről az STT plc (később STT) és az SPNV felé megvalósuló, felfelé történő információtovábbítási mechanizmusok működtek, amely elemeket az ügy iratainak a fenti 47–50. és 62–72. pontban kifejtett többi releváns elemével együtt kell figyelembe venni, a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor úgy vélte, hogy a felperesek által előadott elemek nem bizonyítják, hogy az SNV önállóan határozta meg piaci magatartását, tehát nem teszik lehetővé azon vélelem megdöntését, miszerint az STT plc (később STT) és az SPNV ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az SNV magatartására.

74

Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

75

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság azáltal, hogy megtagadta tőlük a kifogásközlésre adott valamennyi válasz közlését, és a KWS válaszának hozzáférhetővé tételét annak néhány részletére korlátozta, megsértette az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdését és a védelemhez való jogukat. Előadják, hogy ha ismerték volna e dokumentumokat, befolyásolni tudták volna a közigazgatási eljárás kimenetelét, és a megtámadott határozatnak más értelme lett volna, különösen a felbujtói és irányítói szerepüket illetően.

76

Először is a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottságnak eleget kellett volna tennie a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszainak egészébe való betekintés iránti kérelmüknek, amely válaszok mentő bizonyítékokat tartalmazhattak felbujtói és irányítói szerepüket illetően, különösen a kartell horizontális és vertikális jellege miatt. A Bizottság korábbi eljárásokban egyébként már teljes mértékben hozzáférhetővé tette a kifogásközlésre adott válaszokat (COMP/E-1/37.512 ügy [ HL L 6., 147. o.] és COMP/E-1/36.490 ügy [HL L 100., 1. o.]). Mindenesetre nem a Bizottság feladata, hogy maga döntsön arról, mely dokumentumok hasznosak az érintett vállalkozások védekezéséhez (a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 126. pontja), és az iratbetekintési közlemény így jogellenes annyiban, amennyiben kimondja, hogy nem engedhető teljes mértékben betekintés a kifogásközlésre adott válaszokba.

77

Másodszor a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottságnak teljes egészében betekintést kellett volna engednie számukra a KWS kifogásközlésre adott válaszába, különösen azon tanúvallomásba, amelyre a Bizottság kizárólagosan támaszkodott akkor, amikor nekik tudta be a kartellben való felbujtói és irányítói szerepet. Az uniós bíróság így elismeri a Bizottság által velük szemben figyelembe vett bizonyítékok összességéhez történő hozzáféréshez való jogukat (a Törvényszék T-25/95., T-26/95., T-30/95-T-32/95., T-34/95-T-39/95., T-42/95-T-46/95., T-48/95., T-50/95-T-65/95., T-68/95-T-71/95., T-87/95., T-88/95., T-103/95. és T-104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság, ún. „Cement” egyesített ügyekben 2000. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-491. o.] 386. pontja).

78

A Bizottság úgy véli, hogy nem volt köteles hozzáférhetővé tenni a kifogásközlésre adott válaszokat, és elutasítja a felperesek összes érvét.

79

Az ügy irataiból kitűnik, hogy a közigazgatási eljárásban a Bizottság elutasította a felperesek azon kérelmét, hogy teljes mértékben betekintést nyerjenek minden, a kifogásközlés megküldését követően az iratokhoz csatolt dokumentumba, különösen a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszainak egészébe. A Bizottság azonban csak a KWS kifogásközlésre adott válaszának azon részleteibe engedett nekik betekintést, amelyekre a végleges határozatában támaszkodni kívánt, és amelyek az SNV és a KWS között 1994. április 1-jét megelőző kapcsolatfelvételekre vonatkoztak.

80

Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„Az érintett felek védekezéshez való jogát az eljárás során teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Jogukban áll a Bizottság irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelmére irányuló jogos érdekének figyelembevételével betekinteni. A betekintési jog nem terjed ki a bizalmas jellegű információkra és a Bizottság vagy a tagállamok versenyhatóságainak belső dokumentumaira.”

81

Az iratbetekintési közleményben a Bizottság a 8. pontban úgy határozza meg a Bizottság aktáját, hogy az „minden olyan dokumentumot tartalmaz, amelyet a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága beszerzett, megkapott és/vagy összeállított a vizsgálata során”. E közlemény 27. pontja a következőképpen szól:

„Az iratbetekintés kérelemre biztosított, rendszerint egyetlen alkalommal, azt követően, hogy a Bizottság értesítette a feleket kifogásairól, a fegyverek egyenlősége és a védekezéshez való jog biztosítása céljából. Főszabályként ezért semmilyen iratbetekintés nem biztosított más felek olyan válaszaihoz, melyeket azok a Bizottság kifogásaira adtak.

Ugyanakkor egy fél – a közigazgatási eljárás későbbi szakaszaiban – betekintési lehetőséget kap a kifogásközlést követően beérkezett dokumentumokba, amennyiben az ilyen dokumentumok új – akár terhelő, akár felmentő – bizonyítékot képezhetnek az illető féllel kapcsolatos – a Bizottság kifogásközlésében szereplő – állításokkal kapcsolatban. Ez különösen akkor merül fel, ha a Bizottság új bizonyítékra kíván támaszkodni.”

82

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet a közigazgatási eljárás során is biztosítani kell (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13-án hozott ítéletének [EBHT 1979., 461. o.] 9. pontja és C-176/99. P. sz., ARBED kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-10687. o.] 19. pontja). Egyébiránt az Európai Unió 2000. december 7-én Nizzában kihirdetett Alapjogi Chartájának (HL C 364., 1. o., a továbbiakban: Alapjogi Charta) 41. cikke a védelemhez való jogot az alapjogok rangjára emeli azáltal, hogy a gondos ügyintézéshez való jog lényegi elemének tekinti. E tekintetben az 1/2003 rendelet előírja, hogy a Bizottság kifogásközlést intéz a felekhez, amelynek világosan fel kell tüntetnie minden olyan lényeges bizonyítékot, amelyre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. E kifogásközlés az eljárási biztosíték az uniós jog azon alapelvének alkalmazására, amely megköveteli a védelemhez való jog tiszteletben tartását minden eljárásban (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-322/07. P., C-327/07. P. és C-338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3-án hozott ítéletének [EBHT 2009., I-7191. o.] 34. és 35. pontját).

83

Emlékeztetni kell arra, hogy versenyügyekben az iratbetekintésnek különösen az a célja, hogy lehetővé tegye a kifogásközlés címzettjei számára, hogy megismerjék a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat azért, hogy e bizonyítékok alapján megfelelően ki tudják fejteni a véleményüket azokról a következtetésekről, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésben jutott. Az iratbetekintés ennélfogva a védelemhez való jog biztosítására és különösen a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlására vonatkozó eljárási garanciák közé tartozik (lásd a Törvényszék T-191/98. és T-212/98-T-214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-3275. o.] 334. pontját). Az iratbetekintési jog magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálati iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely hasznos lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-11177. o.] 125. pontját és a Törvényszék T-30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1775. o.] 81. pontját). Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő iratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső dokumentumait és egyéb bizalmas információkat (a fenti 82. pontban hivatkozott Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 9. és 11. pontja, valamint a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 68. pontja).

84

Az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz elején – a kifogásközlés révén – szerezhet tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. Következésképpen a többi fél kifogásközlésre adott válasza főszabály szerint nem szerepel a vizsgálati akta azon iratai között, amelyekbe betekinthetnek a felek (a Törvényszék T-161/05. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2009., II-3555. o.] 163. pontja). Mindazonáltal, ha a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a jogsértés fennállásának bizonyítása érdekében a kifogásközlésre adott válasz valamely részletére vagy e válaszhoz csatolt dokumentumra kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett más feleknek is lehetőséget kell biztosítani, hogy e bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék (lásd a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítélet 386. pontját, valamint a fenti 32. pontban hivatkozott Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanez a helyzet akkor is, ha a Bizottság az egyik érintett vállalkozás felbujtó vagy irányító szerepének bizonyítása végett ilyen dokumentumra támaszkodik.

85

A fentiekből következik, hogy az iratbetekintési közlemény 27. pontjának rendelkezései megfelelnek azon ítélkezési gyakorlatnak, miszerint, noha a felek főszabály szerint nem tekinthetnek be a többi fél kifogásközlésre adott válaszaiba, az illető fél azonban betekintést nyerhet azokba, ha e dokumentumok új – akár terhelő, akár mentő –bizonyítékot képezhetnek az e féllel szemben a kifogásközlésben megfogalmazott állításokkal kapcsolatban.

86

Egyébiránt a kifogásközlést megelőző közigazgatási aktába való betekintésre vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint valamely dokumentum közlésének elmaradása csak akkor jelenti a védelemhez való jog megsértését, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről azt, hogy a Bizottság a jogsértés fennállására vonatkozó kifogásának alátámasztása érdekében e dokumentumra támaszkodott (a Bíróság 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.] 7. és 9. pontja, valamint a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 71. pontja), másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra hivatkozva bizonyítható (a Bíróság 107/82. sz., AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o.] 24–30. pontja, valamint a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 71. pontja; a fenti 83. pontban hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontja). A Bíróság e tekintetben különbséget tesz a terhelő dokumentumok és a mentő dokumentumok között. Amennyiben terhelő dokumentumról van szó, az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a Bizottság e dokumentum mellőzése esetén eltérő eredményre jutott volna. Mentő dokumentum közlésének elmaradása esetén az érintett vállalkozásnak ellenben csak azt kell bizonyítania, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételének elmaradása a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolytatását és a Bizottság határozatának tartalmát (lásd ebben az értelemben a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 73. és 74. pontját). E különbségtétel érvényes a kifogásközlést követően keletkezett dokumentumokra is (a Törvényszék T-43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3435. o.] 351–359. pontja). A felperesek tehát tévesen értelmezik a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítélet 383. pontját, amikor azt állítják, hogy a Bizottság automatikusan megsérti a védelemhez való jogot, ha megtagadja a kifogásközlést követően keletkezett dokumentumok megküldését, amelyeket valamely társaság kért tőle. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis e megtagadás mentő dokumentum esetén csak akkor jogellenes, ha az említett társaság bizonyította, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételének elmaradása a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolytatását és a határozat tartalmát.

87

Ugyanígy azon kérdést illetően, hogy teljes egészében meg kell-e küldeni, vagy sem, a kifogásközlést követően keletkezett azon dokumentumot, amelyet a Bizottság bizonyítékként használ fel a határozatában, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból és különösen a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítélet 386. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság annak érdekében, hogy lehetővé tegye az érintett vállalkozás számára, hogy megfelelően ki tudja fejteni véleményét e bizonyítékról, csak a kérdéses dokumentum releváns részletét köteles megküldeni a számára, szövegösszefüggésébe ágyazva, amennyiben ez a megértéséhez szükséges.

88

Ezenkívül ki kell fejteni, hogy a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszai rendszeres közlésének elmaradása nem ellentétes a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvével. Amint arra a Törvényszék fentebb emlékeztetett, ezen elv magában foglalja, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során köteles az érintett vállalkozások számára hozzáférhetővé tenni minden olyan tényt, körülményt vagy dokumentumot, amelyekre támaszkodik, annak érdekében, hogy lehetővé tegye számukra, hogy megfelelően ismertessék álláspontjukat az általa hivatkozott tények és körülmények valóságtartalmával és relevanciájával, valamint az állításainak alátámasztása érdekében figyelembe vett dokumentumokkal kapcsolatban. Így a Bizottság csak olyan tényekre alapozhatja határozatát, amelyekkel kapcsolatban e vállalkozásoknak lehetőségük volt álláspontjuk kifejtésére.

89

Egyébiránt a felperesek nem hivatkozhatnak azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint nem lehet kizárólag a Bizottság feladata – amely közli a kifogásokat és meghozza a szankciót kiszabó határozatot –, hogy meghatározza az érintett vállalkozás védekezéséhez hasznos dokumentumokat (a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 126. pontja, a fenti 83. pontban hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. és 83. pontja, valamint a fenti 83. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 339. pontja). Ezen, a Bizottság által felállított aktába tartozó dokumentumokra vonatkozó megfontolás ugyanis nem alkalmazható a többi érintett fél által a Bizottság által közölt kifogásokra adott válaszokra.

90

Végül ki kell fejteni, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottságot semmi esetre sem köti a kifogásközlésre adott válaszok teljes megküldésére vonatkozó korábbi határozathozatali gyakorlata, mivel határozatainak jogszerűségét kizárólag a rá kötelező szabályok alapján kell értékelni, amelyek között szerepel különösen a Bizottság által az [EK] 81. és [az EK] 82. [cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7-i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) és az iratbetekintésről szóló közlemény, ahogyan azokat az uniós bíróság értelmezi.

91

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság 2006. május 24-én lehetővé tette, hogy a felperesek tudomást szerezzenek a KWS válaszának azon részleteiről, amelyekre a Bizottság a KWS-nek címzett végleges határozatban támaszkodni kívánt, és amelyek az SNV és a KWS között 1994. április 1-jét megelőzően megvalósult kapcsolatfelvételekre, valamint a W5-nek tett, preferenciális engedménnyel kapcsolatos ajánlatra vonatkoztak.

92

Először is, ami az annak elismertetésére irányuló érvet illeti, hogy a KWS kifogásközlésre adott válaszának egészébe való betekintést engedélyezni kellett volna, előzetesen ki kell fejteni, hogy a felperesek állításával ellentétben a megtámadott határozat (343)–(348) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság nem kizárólag a KWS kifogásközlésre adott válaszának szóban forgó részleteire támaszkodott, amikor neki tudta be a kartellben játszott felbujtói és irányítói szerepet. Mindenesetre e dokumentumnak a Bizottság által a felpereseknek megküldött részleteinek vizsgálata alapján megállapítható, hogy azok tökéletesen érthetőek és kifejezettek, anélkül hogy azokat tágabb összefüggésbe kellene helyezni. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban e dokumentumnak a felperesekkel közölt hét pontjából csak kettőt használt fel. Egyébiránt, ami a KWS-nak az egyik korábbi alkalmazottja tanúvallomására támaszkodó dokumentumát illeti, amely dokumentumot a KWS önként bocsátotta a Bizottság rendelkezésére védekezésének biztosítása érdekében, hangsúlyozva az SNV kartellben játszott felbujtói és irányítói szerepét, és minimalizálva sajátját, nem elképzelhető, hogy e dokumentum az SNV tekintetében tartalmazhatott bármilyen mentő bizonyítékot.

93

Másodszor, ami a többi vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszok közlésének elmaradására alapított érvet illeti, amely válaszok mentő bizonyítékokat tartalmazhattak, emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a felperesek feladata volt olyan bizonyítékkezdeményt szolgáltatni, amely alapján feltételezhető, hogy e válaszok hozzáférhetővé tételének elmaradása a hátrányukra befolyásolhatta az eljárás lefolytatását és a Bizottság határozatának tartalmát. A felperesek azonban csupán annak általános és pusztán spekulatív állítására szorítkoztak, hogy a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszai mentő bizonyítékokat szolgáltathattak volna számukra a kartellben játszott felbujtói és irányítói szerepüket illetően. A kartell horizontális és vertikális jellegén kívül a felperesek nem szolgáltak semmilyen konkrét információval, amely ebben az értelemben bizonyítékkezdeménynek minősülhetne. Ezenkívül, amint a Bizottság hangsúlyozza, egy kartellben kevéssé valószínű, hogy valamely társaság olyan bizonyítékokat szolgáltat, amelyek alkalmasak egy másik társaság kartellben játszott szerepének minimalizálására, még akkor is, ha a jelen ügyben azon tény, hogy a kartellt két, potenciálisan és részben esetlegesen eltérő érdekekkel bíró csoport, azaz a nagyépítők és a szállítók között szervezték meg, magyarázatot ad arra, hogy mindegyik fél arra hajlott, hogy a másik hátrányára minimalizálja a kartellben játszott szerepét. Mindenesetre az ítélkezési gyakorlat szerint pusztán azon tény, hogy más vállalkozások a kifogásközlésre adott válaszukban a nagyépítők hátrányára minimalizálhatták a szállítók szerepét, nem minősülhet mentő bizonyítéknak (a fenti 86. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 353–356. pontja). Így a felperesek nem szolgáltattak semmilyen bizonyítékkezdeményt a többi társaság kifogásközlésre adott válaszai esetleges megküldésének hasznosságát illetően.

94

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság jogosan tagadta meg a kifogásközlésre adott válaszok egészének a felperesekkel való közlését, és korlátozta a KWS válaszának hozzáférhetővé tételét annak egyes részleteire. A második jogalapot ennélfogva el kell utasítani.

95

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság – azáltal, hogy a vállalkozásokat kategóriákba sorolta azon gazdasági képességük figyelembevétele érdekében, hogy a versenyben jelentős kárt okozzanak – ténybeli hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy határozta meg a Shell vállalkozás által Hollandiában az útépítési bitumennel elért forgalmat, hogy abba tévesen belevette a Mexphalte C-vel elért forgalmat, és mindenesetre e kérdésben elégtelenül indokolta meg a megtámadott határozatot. A felperesek így azt kérik, hogy a Törvényszék csökkentse bírságuk összegét úgy, hogy számításából kizárja a Mexphalte C eladásainak értékét, mivel úgy vélik, hogy ellentétes az egyenlő bánásmód és az arányosság elvével, hogy bírságuk alapösszege magasabb, mint a Kuwait Petroleum vállalkozásé (a továbbiakban: Kuwait Petroleum), noha piaci részesedésük alacsonyabb volt az övénél.

96

A felperesek így emlékeztetnek arra, hogy a Bizottság kizárólag azért vehette jogosan figyelembe az útépítéshez használt különleges bitumentermékekkel elért forgalmat, mert az áruk közvetlenül összefügg a standard útépítési bitumen típusainak prémiummal növelt általános piaci árával. Úgy vélik viszont, hogy a Bizottság nem vehette volna figyelembe a Mexphalte C-vel elért forgalmat, mivel az nem bitumenből áll, továbbá hogy annak ára egyáltalán nem függ össze a standard útépítési bitumen árával, és hogy azt a standard útépítési bitumentől eltérő piacon értékesítik, mivel a két termék nem helyettesíthető. Ezen állítások különösen az SNV igazgatójának 2006. november 30-i nyilatkozatán és azon a táblázaton alapulnak, amely összehasonlítja a standard útépítési bitumen és a Mexphalte C árának 1995-től 2002-ig bekövetkezett változásait.

97

A felperesek ezenkívül azt kifogásolják, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem fejtette ki, mely okokból vette figyelembe a Mexphalte C értékesítéseinek összegét, noha a felperesek 2006. május 23-án a Bizottság 2006. május 8-i tájékoztatáskérésére adott válaszukban jelezték, hogy a Mexphalte C semmilyen összefüggésben nincs a jogsértéssel. Ugyanígy a közigazgatási eljárásban a Bizottság soha nem jelezte, hogy a bírság összegének kiszámításakor figyelembe kívánja venni a Mexphalte C értékesítéseinek összegét, és a kifogásközlésben sosem említette e terméket. A közigazgatási akta egyik dokumentuma pedig kifejti, hogy a Mexphalte C olyan szintetikus agglomerát, amely nem szintetikus bitumen, hanem színes aszfalt gyártására használható.

98

A Bizottság a felperesek valamennyi érvét elutasítja.

99

A Bizottság a 2004. október 18-i kifogásközlésben jelezte (a megtámadott határozat (1)–(6) preambulumbekezdése), hogy az eljárás tárgyát képező termék az útépítéshez és hasonló célokra (például leszállópályákhoz) használt bitumen, amely különféle felhasználást lehetővé tévő, különböző keménységű bitumenekből, valamint különböző típusú bitumenekből, többek között jobb teljesítményt nyújtó különleges bitumenekből áll, amelyeket azonban a standard útépítési bitumenből állítanak elő, és amelyeknek az ára így ez utóbbinak az árától függ. Kizárólag két társaság, a BAM NBM Wegenbouw BV és a Hollandsche Beton Groep (a továbbiakban: HBG) vitatta a kifogásközlésre adott válaszában a standard útépítési bitumentől eltérő, útépítéshez használt bitumentermékek figyelembevételét. A felperesek a kifogásközlésre adott válaszukban e kérdésre azonban nem reagáltak.

100

A Bizottság 2006. május 8-án tájékoztatáskérést intézett az SNV-hez, az SPNV-hez és a Royal Dutch Shellhez, hogy információkat kapjon az útépítési bitumennel elért forgalmukra vonatkozóan, ideértve valamennyi különleges bitumenterméket is. E három társaság 2006. május 23-án közölte forgalmuk összegét, ideértve a Mexphalte C-t is, amely szerintük az egyedüli olyan különleges bitumen, amely az útépítéssel kapcsolatba hozható, azonban kifejtették, hogy e termék nem képezte a kartell tárgyát. A megtámadott határozatban (a (4)–(6) preambulumbekezdés) a Bizottság fenntartotta a kifogásközlésben elvégzett elemzést, azt állítva, hogy az útépítéshez használt többi bitumentermék ára közvetlenül összefügg a standard útépítési bitumen típusainak általános piaci árával. A Bizottság két társaság, a BP és az ExxonMobil nyilatkozatait – mely utóbbi társaság a Bizottság által nem szankcionált bitumenszállító volt –, valamint azon dokumentumokat felhasználva jutott e megállapításra, amelyeket a különösen a KWS-nél és az SNV-nél lefolytatott helyszíni vizsgálatok során foglalt le.

101

A Bizottság ellenkérelmében kifejtette, hogy különböző elemekre támaszkodott, amikor a Mexphalte C-t felvette a kartell tárgyát képező bitumentermékek közé. Így az SNV több dokumentuma is feltünteti a Mexphalte C-t a bitumenre vonatkozó táblázatában a „Pigmentálható átlátszó bitumen” rovatban; ráadásul az SNV a Bizottságnak címzett 2006. május 23-i levelében úgy nyilatkozott, hogy az útépítési bitumennel kapcsolatba hozható egyetlen különleges bitumen a Mexphalte C, és 12113015 eurós forgalmat közölt 2001-re – „az útépítési bitumen kiskereskedelmi értékesítéseinek teljes értéke, ideértve a Mexphalte C-t is” – vonatkozóan; a Shellnek a Mexphalte C-re vonatkozó műszaki információkat tartalmazó és a közigazgatási akta részét képező egyik dokumentuma a Mexphalte C-t pigmentálható szintetikus bitumenként írja le; a közigazgatási akta egy másik dokumentuma azt mutatja, hogy az útépítésibitumen-termékek árlistáját, amelyet az SNV 2001-ben az ügyfeleinek megküldött, egy formalevél kísérte, amely jelezte, hogy az e listában szereplő termékek árainak változása – amely termékek között szerepelt a Mexphalte C is – a kőolaj piaci árai változásának tudható be.

102

A felperesek először a Törvényszék előtt mutattak be két olyan dokumentumot, amelyekkel szerintük bizonyítható, hogy a Bizottságnak nem kellett volna figyelembe vennie a Mexphalte C-vel elért forgalmat, amikor meghatározta a Shell által Hollandiában az útépítési bitumennel elért forgalmat. Az első dokumentum egy olyan táblázatot tartalmaz, amely az 1995-től 2002-ig tartó időszak vonatkozásában összehasonlítja a standard útépítési bitumen és a Mexphalte C árának változását, valamint tartalmazza az SNV ezen időszakból származó leveleit, amelyekben tudatja ügyfeleivel, hogy ezen áremelések a nyersanyagok ára változásának tudhatók be. A második dokumentum az SNV igazgatójának 2006. november 30-i nyilatkozatából áll, amely jelzi, hogy a Mexphalte C nem bitumenből előállított termék, továbbá hogy e termék árának változását csak igen enyhén érinthette a kőolaj árfolyama, hogy e termék értékesítésének piaca az útépítési bitumen piacától eltérő piac, és hogy az SNV volt az egyedüli olyan vállalkozás, amely Hollandiában e típusú terméket szállított.

103

Noha a felperesek e tekintetben nem nyilatkoztak egyértelműen, a Törvényszék úgy véli, hogy a jelen ügyben érveiket egyrészről a jogszerűség vizsgálata címén, másrészről pedig a korlátlan felülvizsgálati jogkör címén kell megvizsgálni, amely a Törvényszéket az 1/2003 rendelet 31. cikkének rendelkezései értelmében megilleti.

104

Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a megsemmisítés iránti kereset keretében a megtámadott aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek, és különösen azon információk alapján kell megítélni, amelyek az aktus meghozatalakor az intézmény rendelkezésére álltak (a Bíróság 15/76. és 16/76. sz., Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1979. február 7-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 321. o.] 7. pontja). Így a megtámadott aktus jogellenességének bizonyítása érdekében senki nem hivatkozhat az uniós bíróság előtt olyan ténybeli elemekre, amelyeket – mivel a közigazgatási eljárás során nem terjesztették elő őket – az említett aktus meghozatalakor nem lehetett figyelembe venni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 7. pontját; a Törvényszék T-58/05. sz., Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ügyben 2007. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 2007., II-2523. o.] 151. pontját, valamint T-268/06. sz., Olympiaki Aeroporia Ypiresies kontra Bizottság ügyben 2008. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-1091. o.] 55. pontját). A jelen ügyben a vizsgálatból kitűnik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatának meghozatalakor nem rendelkezett a fenti 102. pontban hivatkozott két dokumentummal, amelyeket a felperesek először a Törvényszék előtt nyújtottak be, amint arra az említett pont rámutatott.

105

A jelen jogalapot tehát annyiban, amennyiben az a megtámadott határozat megsemmisítésére irányul, az említett dokumentumokat figyelmen kívül hagyva kell megvizsgálni.

106

Ennek keretében ki kell emelni, hogy a Bizottság a kifogásközlésben egyértelműen jelezte, hogy úgy véli, a kartell az útépítéshez és hasonló célokra használt bitumentermékek összességére kiterjedt, ideértve a különleges bitumentermékeket is, az ipari felhasználásra szánt bitumentermékek kivételével. A felperesek más vállalkozásokkal ellentétben a kifogásközlésre adott válaszukban e kérdésre azonban nem reagáltak. Ráadásul, amikor a Bizottság azt kérte, hogy a felperesek közöljék forgalmukat, azok 2006. május 23-án közölték a forgalmuk összegét, ideértve a Mexphalte C-t is, jelezve, hogy – még ha e termék önmagában nem is képezte a kartell tárgyát – az „az egyedüli olyan különleges bitumen, amely az útépítéssel kapcsolatba hozható”.

107

Amint a Törvényszék a fenti 100. pontban jelezte, a Bizottság akkor, amikor a megtámadott határozatban az érintett piacot a különleges útépítésibitumen-termékek összességére kiterjedő piacként határozta meg, a BP, az ExxonMobil, a KWS és az SNV dokumentumaira támaszkodott, amelyek azt mutatták, hogy az ügyfeleknek megküldött ártáblázatok valamennyi bitumentermékre vonatkoztak, ideértve a különleges termékeket is, és hogy az esetleges áremelések is kiterjedtek e termékek összességére. Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalakor rendelkezésére álló elemek alapján jogosan vélte úgy, hogy a Mexphalte C értékesítéseit figyelembe kell vennie a Shell által Hollandiában az útépítési bitumennel elért forgalom kiszámításakor.

108

Egyébiránt, ami az indokolási kötelezettség betartásának vizsgálatát illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns ténybeli és jogi elemre kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is (lásd a Törvényszék T-220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2473. o.] 216. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

109

Ami a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírság összegének kiszámítását illetően az indokolási kötelezettség terjedelmét illeti, egyrészről emlékeztetni kell arra, hogy e kötelezettség igen különös jelentőséggel bír, és hogy a Bizottságnak meg kell indokolnia határozatát, és ki kell fejtenie különösen, hogy a figyelembe vett tényezőket hogyan súlyozta és értékelte (a Bíróság C-386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-13085. o.] 61. pontja). E kötelezettséget az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseire tekintettel kell meghatározni, amely kimondja, hogy „[a] bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát”. E tekintetben a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint az engedékenységi közlemény tájékoztató jellegű szabályokat tartalmaz azon mérlegelési tényezőkkel kapcsolatban, amelyeket a Bizottság a jogsértés súlyának és időtartamának értékelésekor figyelembe vesz (a fenti 108. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 217. pontja). E körülmények között teljesülnek azon alapvető alaki követelmények, amelyek az indokolási kötelezettségben nyilvánulnak meg, ha a Bizottság határozatában megjelöli azon mérlegelési tényezőket, amelyeket a bírságkiszabási iránymutatás és adott esetben az engedékenységi közlemény alapján figyelembe vett, és amelyek a bírság összegének kiszámítása céljából lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának meghatározását (a fenti 108. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 218. pontja).

110

Az uniós bíróság ezenkívül kifejtette, hogy az indokolási kötelezettség terjedelmét különösen arra a tényre tekintettel kell meghatározni, hogy a jogsértések súlyát számos tényező – mint például az ügy sajátos körülményei, összefüggései és a bírságok elrettentő hatása – függvényében kell értékelni, anélkül azonban, hogy létezne olyan kötelező erejű vagy a kimerítő lista, amely a kötelezően figyelembe veendő szempontokat tartalmazza. Ráadásul az egyes bírságok összegének megállapításakor a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és nem köteles e célból egy pontos matematikai képletet alkalmazni. Ha a Bizottság határozatában megállapítja a versenyszabályok megsértését, és bírságokat szab ki az abban részt vevő vállalkozásokra, a Bizottságnak – amennyiben a bírságok összegének megállapítása során módszeresen figyelembe vett bizonyos alapelemeket – fel kell tüntetnie ezen elemeket a határozat szövegében, annak lehetővé tétele érdekében, hogy a határozat címzettjei ellenőrizhessék a bírság mértékének megalapozottságát, és megállapíthassák, hogy esetlegesen fennáll-e hátrányos megkülönböztetés (a Törvényszék T-295/94. sz., Buchmann kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-813. o.] 162–164., 171. és 173. pontja).

111

Végül az uniós bíróság kifejtette, hogy azon körülmény, hogy az e mérlegelési tényezőktől pontosabb információkat, úgymint a vállalkozások által elért forgalmat vagy a csökkentés Bizottság által megállapított mértékeit később, egy sajtókonferencián vagy a peres eljárás során közölték, nem kérdőjelezi meg a határozat indokolásának elégséges jellegét. Ugyanis a megtámadott határozat szerzője által tett pontosítások, amelyek már önmagában elégséges indokolást egészítenek ki, tulajdonképpen nem tartoznak az indokolási kötelezettség betartásának körébe, még akkor sem, ha hasznosak lehetnek a határozat indokolásának az uniós bíróság által elvégzett belső felülvizsgálata szempontjából, mivel lehetővé teszik az intézmény számára, hogy kifejtse a határozatának alapjául szolgáló indokokat (a Bíróság C-248/98. P. sz., KNP BT kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9641. o.] 41., 42. és 44. pontja).

112

Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel úgy tűnik, hogy a Bizottság elégségesen megindokolta a megtámadott határozatot.

113

Ez utóbbiban ugyanis a Bizottság számos olyan mérlegelési tényezőt bemutatott, amelyek lehetővé tették a jogsértés súlyának meghatározását. Így a Bizottság figyelembe vette a jogsértés jellegét, megjelölte azon okot, amely miatt nem tudta felmérni a kartell piacra gyakorolt tényleges hatását, meghatározta az érintett földrajzi piac méretét, az érintett vállalkozásokat a 2001. évi piaci részesedéseik alapján több kategóriába sorolta, amely év a jogsértés utolsó teljes éve volt, végül pedig figyelembe vette e vállalkozások utolsó világszintű forgalmát a bírság kellő elrettentő hatásának biztosítása érdekében (a megtámadott határozat (310)–(325) preambulumbekezdése). A Bizottság ezenkívül a megtámadott határozat (319) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a piaci részesedések kiszámításakor az útépítési bitumen 2001. évi eladásainak (illetve az építők esetében az útépítési bitumen beszerzéseinek) értékére támaszkodott. Márpedig a megtámadott határozat (4)–(6) preambulumbekezdése kifejti, hogy az „útépítési bitument” úgy kell meghatározni, hogy az az útépítéshez és hasonló célokra használt bitumen, azaz különféle felhasználást lehetővé tévő, különböző keménységű bitumenek, valamint különböző típusú bitumenek, többek között különleges bitumenek. A Bizottság válaszolt különösen két vállalkozásnak a különleges bitumentermékek kizárására irányuló kifogásaira, több társaságtól (a BP, az ExxonMobil, a KWS és az SNV) származó dokumentumokra támaszkodva, amelyek utaltak arra, hogy a standard útépítési bitumen árának változásai befolyásolják az ezen ágazatban használt többi bitumentermék árát. Amint a megtámadott határozat jelzi (a (6) preambulumbekezdés és a 11. lábjegyzet), e dokumentumok között szerepelnek az SNV helyiségeiben elvégzett helyszíni vizsgálatok során lefoglalt dokumentumok. Mindenesetre a fenti 111. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a peres eljárás szakaszában jogosult határozatának indokolását részletezni, amely részletezés hasznos lehet a határozat indokolásának az uniós bíróság által elvégzett belső felülvizsgálata szempontjából, mivel lehetővé teszi az intézmény számára, hogy kifejtse a határozatának alapjául szolgáló indokokat. A jelen ügyben a Bizottság így ellenkérelmében részletezett néhány olyan konkrét elemet, amelyekre támaszkodva vette fel a Mexphalte C-t a kartell tárgyát képező bitumentermékek közé (lásd a fenti 101. pontot).

114

Végül a felperesek válaszukban az egyenlőség elvének megsértésére alapított kifogást hoztak fel, mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy a KWS piaci részesedésének kiszámításakor is figyelembe vette a Mexphalte C eladásainak értékét. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban úgy vélte, hogy a kartell valamennyi résztvevője esetében az érintett termék az útépítéshez és hasonló célokra használt bitumen, ideértve a különleges bitumeneket is (a megtámadott határozat (4)–(6) preambulumbekezdése), és hogy az egyes érintett vállalkozások piaci részesedéseinek meghatározása érdekében a Bizottság a vállalkozásokhoz tájékoztatáskéréseket intézett, amelyek lehetővé tették számára, hogy vállalkozásonként Hollandiában 2001-re vonatkozóan a bitumeneladások és beszerzések értékét feltüntető táblázatokat készítsen, és hogy az építők összes beszerzése megegyezett a szállítók összes értékesítésével (a megtámadott határozat (29), (319) és (320) preambulumbekezdése). Mivel a felperesek ezenkívül nem szolgáltak semmilyen elemmel, amely arra utalt volna, hogy a Bizottság a kartell által érintett termékeket eltérőn határozta meg a KWS piaci részesedésének megállapításakor, e kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

115

Így a felperesek által a megsemmisítés iránti keresetük keretében felhozott, a Mexphalte C-nek a kartell által érintett termékek közé való felvételével kapcsolatos érvek egyike sem igazolja a megtámadott határozat megsemmisítését.

116

Emlékeztetni kell arra, hogy a jogszerűség vizsgálatát kiegészíti a korlátlan felülvizsgálati jogkör, amelyet a 17. rendelet 17. cikke ruházott az uniós bíróságra, és amelyet az EUMSZ 261. cikknek megfelelően jelenleg az 1/2003 rendelet 31. cikke rögzít. E jogkör felruházza a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje. A Szerződésekben előírt felülvizsgálat az Alapjogi Charta 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó követelményeknek megfelelően tehát magában foglalja, hogy az uniós bíróság mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorol, és jogosult a bizonyítékokat értékelni, a megtámadott határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét módosítani (a Bíróság C-272/09. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-12789. o.] 103. és 106. pontja, a fenti 109. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 63. és 67. pontja, valamint C-389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-13125. o.] 130. és 133. pontja). Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk alkalmazása kapcsán egyetlen rendelkezés sem írja elő a kifogásközlés címzettje számára, hogy a közigazgatási eljárás során annak terhe mellett vitassa az abban szereplő különböző ténybeli vagy jogi elemeket, hogy azt a bírósági eljárás szakaszában utólag többé nem teheti meg (a Bíróság C-407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2010., I-6371. o.] 89. pontja).

117

Ennélfogva a Törvényszék feladata, hogy korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében határozata meghozatalának időpontjában értékelje, hogy a felperesekkel szemben olyan bírságot szabtak-e ki, amelynek összege megfelelően tükrözi a kérdéses jogsértés súlyát (a Törvényszék T-156/94. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 1999. március 11-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II-645. o.] 584–586. pontja, T-322/01. sz., Roquette Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3137. o.] 51–56. és 293–315. pontja, valamint T-217/06. sz., Arkema France és társai kontra Bizottság ügyben 2011. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-2593. o.] 251–253. pontja), és különösen azt, hogy a Bizottság megfelelően határozta-e meg a felperesek által Hollandiában az útépítési bitumennel elért forgalmat.

118

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikke (2) és (3) bekezdése hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében a Bizottság kötelezheti a vállalkozást arra, hogy minden számára ismeretes, a tényekre vonatkozó szükséges információt közöljön, és amennyiben szükséges, bocsássa a Bizottság rendelkezésére az ezekre vonatkozóan birtokában lévő dokumentumokat, kizárólag azzal a feltétellel, hogy nem kötelezi a vállalkozást arra, hogy olyan válaszokat adjon, amelyek révén be kellene ismernie a jogsértés fennállását, amelyet a Bizottságnak kell bizonyítania (a Bíróság 374/87. sz., Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18-án hozott ítéletének [EBHT 1989., 3283. o.] 34. és 35. pontja). Azon vállalkozás, amelyhez a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikkének rendelkezései alapján tájékoztatáskérést intéz, ennélfogva köteles aktívan együttműködni, és az e rendelet 23. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseiben előírt külön bírság szabható ki vele szemben, amely teljes forgalmának 1%-áig terjedhet, amennyiben szándékosan vagy gondatlanságból téves vagy félrevezető információval szolgál. Ebből következik, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva adott esetben figyelembe veheti a vállalkozás együttműködésének hiányát, és következésképpen növelheti a vele szemben az EK 81. vagy az EK 82. cikk megsértése miatt kiszabott bírság összegét, feltéve hogy e vállalkozást ugyanezen magatartásért nem szankcionálták külön bírsággal az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének rendelkezései alapján.

119

Erről lehet szó például abban az esetben, amikor a Bizottság tájékoztatáskérésére válaszolva a vállalkozás a közigazgatási eljárás során szándékosan vagy gondatlanságból elmulasztott benyújtani a bírság összegének megállapítása céljából meghatározó elemeket, amelyekkel a megtámadott határozat meghozatalakor rendelkezett vagy rendelkezhetett. Noha a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva nincs akadályozva abban, hogy ezen elemeket figyelembe vegye, a vállalkozás – amely ezekre csak a peres eljárás szakaszában hivatkozik, megsértve ezáltal a közigazgatási eljárás célját és megfelelő lefolytatását – annak teszi ki magát, hogy a Törvényszék a bírság megfelelő összegének meghatározásakor e körülményt figyelembe veszi.

120

Először is meg kell tehát vizsgálni, hogy a felperesek által a peres eljárás szakaszában benyújtott elemek lehetővé teszik-e annak megállapítását, hogy a Mexphalte C-vel elért forgalmat nem lehetett volna figyelembe venni a bírság összegének kiszámításakor.

121

Az első dokumentum alapján, amely egy olyan táblázatot tartalmaz, amely az 1995-től 2002-ig tartó időszak vonatkozásában összehasonlítja a standard útépítési bitumen és a Mexphalte C árának változását, valamint tartalmazza az SNV ezen időszakból származó leveleit, amelyekben tudatja ügyfeleivel, hogy ezen áremelések a nyersanyagok ára változásának tudhatók be, csak az állapítható meg, hogy a Mexphalte C áremelkedései néha megfeleltek a standard útépítési bitumen áremelkedéseinek, még akkor is, ha nem volt szisztematikusan ez az eset (1999 májusában és júniusában, 2000 februárjában és 2002 áprilisában és szeptemberében párhuzamos árváltozások), ami üzletpolitikai megfontolásokkal magyarázható (például 1999. május 27-én az SNV e termékre különleges engedményt nyújtott ügyfeleinek, hogy ösztönözze annak használatát). Ráadásul az SNV által ügyfeleinek címzett, ezen áremeléseket kísérő levelek jelezték, hogy ezen áremelések a kőolaj piaci ára változásának tudhatók be.

122

A második dokumentum alapján, amely az SNV igazgatójának 2006. november 30-i nyilatkozatából áll, kizárólag az állapítható meg, hogy a Mexphalte C-t gyantából, kenőolaj-kivonatokból és polimerekből állítják elő. A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre válaszolva a felperesek ezenkívül kifejtették, hogy a Mexphalte C lényegében két összetevőből, a BFE-ből és a Nevchem 2338-ból áll, amelyek pedig nyersolajszármazékok, és a bitumen gyártásától eltérő eljárással állítják elő azokat. E dokumentumokból következik, hogy – még akkor is, ha a Mexphalte C-t a bitumen gyártásától eltérő eljárásban állítják elő, és összetevői nem bitumenszármazékok – a nyersolaj marad összetevőinek eredeti nyersanyaga, mint a bitumen esetében is.

123

Egyébiránt a felperesek nem terjesztettek elő semmilyen bizonyítékot, amely lehetővé tette volna annak bizonyítását, hogy a Mexphalte C a standard útépítési bitumen piacától eltérő piacot képez. Lényegében annak állítására szorítkoztak, hogy a Mexphalte C-t általában önkormányzatok vásárolják, és azt nem autópályákhoz használják. Nem szolgáltak azonban semmilyen, elegendő bizonyító erővel rendelkező elemmel annak bizonyításához, hogy a jogsértés időszakában a Mexphalte C árának változása nem függött össze a standard útépítési bitumen árának változásával.

124

Végül a felperesek a Törvényszék előtt semmilyen bizonyítékot nem terjesztettek elő, amely lehetővé tette volna annak bizonyítását, hogy a Mexphalte C nem képezte a kartell tárgyát képező piacot alkotó termékek részét, noha az ügy iratainak több eleme azt mutatja, hogy a Mexphalte C ára szorosan összefüggött a standard útépítési bitumen árával. Ennélfogva semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Mexphalte C-vel elért forgalmat ki kell zárni a felperesek azon forgalmából, amelyet a jogsértés súlyának értékelése keretében figyelembe kell venni.

125

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a felperesek a közigazgatási eljárás során megsértették-e együttműködési kötelezettségüket, amikor a fent bemutatott elemeket nem a közigazgatási eljárás során, hanem csak a peres eljárás szakaszában terjesztették elő.

126

A felperesek által 2006. május 23-án a Bizottságnak küldött levélből kitűnik, hogy úgy közölték forgalmuk összegét, hogy abba belevették a Mexphalte C-t is, amely szerintük az egyedüli olyan különleges bitumen, amely az útépítéssel kapcsolatba hozható, azonban kifejtették, hogy e termék önmagában nem képezte a kartell tárgyát. Noha e megfogalmazás kissé kétértelmű, és a felperesek ezen állítások alátámasztására semmilyen bizonyítékkal nem szolgáltak, nem vitatott, hogy jelezték a Bizottságnak, úgy vélik, a Mexphalte C-vel elért forgalmat nem lehet figyelembe venni a bírságuk összegének kiszámításakor. Mivel a Bizottság e kérdéssel kapcsolatban nem intézett a felperesekhez további tájékoztatáskérést, nem tűnik úgy, hogy a jelen ügyben a felperesek megsértették volna a közigazgatási eljárás során való jóhiszemű együttműködésre vonatkozó kötelezettségüket, amikor nem nyújtották a fenti 121. és 122. pontban bemutatott dokumentumokat be, noha azokat ez alkalommal benyújthatták volna.

127

Ennélfogva nem lehet megállapítani, hogy a felperesek megsértették az 1/2003 rendelet 18. cikkének rendelkezéseiből eredő együttműködési kötelezettségüket.

128

A harmadik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

129

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el, amikor úgy vélte, hogy a jogsértés 1994. április 1-jén kezdődött. Ezen állítás csak a HBG két, 1994. március 28-i és július 8-i belső feljegyzésén alapul, amelyek azonban nem bizonyítják a szállítók közötti ármegállapodások fennállását. A felperesek szerint a KWS-sel megvalósult kapcsolatfelvételek, amelyekre e két feljegyzés hivatkozik, így tisztán kétoldalúak voltak. A Bizottság az 1995-ös év vonatkozásában a megtámadott határozatban maga is elismerte, hogy a szállítók közötti versenyellenes kapcsolatfelvételeket illetően semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik. A felperesek ellenben elismerik, hogy a kartell az 1996. február 19-én tartott első versenyellenes találkozóval vette kezdetét. Emlékeztetnek arra, hogy mindenesetre kétség esetén a javukra kell dönteni (a Törvényszék T-279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-897. o.] 115. pontja).

130

A Bizottság úgy véli, hogy semmilyen ténybeli hibát nem követett el, amikor megállapította, hogy a jogsértés 1994. április 1-jén kezdődött, és még 1995-ben is tartott.

131

A jelen ügyben a Bizottság úgy vélte, hogy a felperesek hosszú időtartamú jogsértést követtek el, mivel az több mint öt évig tartott, és megállapította, hogy annak teljes időtartama 1994. április 1-jétől2002. április 15-ig nyolc évet tett ki (a megtámadott határozat (326) preambulumbekezdése).

132

A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság több egybehangzó bizonyítékot is felhasznált annak megállapításakor, hogy a kartell 1994-ben kezdődött (a megtámadott határozat (93)–(99) és (175)–(178) preambulumbekezdése).

133

Először is a Bizottság így a HBG két, 1994. március 28-i és július 8-i belső feljegyzésére támaszkodott, amelyek arra hivatkoznak, hogy a Shell az 1994. április 1-jétől1995. január 1-jéig tartó időszak vonatkozásában bejelentette a bitumen árának rögzítését a W5-nek adott maximális engedménnyel (és a kisépítőknek adott kevésbé jelentős engedménnyel) együtt, valamint arra utalnak, hogy a kőolajtársaságok és a W5 között már 1994 márciusa előtt kötött ármegállapodások is fennálltak. A felperesek állításával ellentétben e két feljegyzés nem szorítkozik a Shell és a KWS közötti tisztán kétoldalú kapcsolatfelvételekre való hivatkozásra, hanem egyértelműen utal a szállítók és a W5 közötti megállapodások fennállására.

134

Másodszor a Bizottság az SNV két, 1995. február 6-i és 9-i belső feljegyzésére támaszkodott. Az 1995. február 6-i feljegyzés, amely a holland útépítési piac alakulásának történeti leírását tartalmazza, különösen 1980-tól „a kartell kezdeteire”, továbbá arra hivatkozik, hogy milyen felelősség terheli mind a hatóságokat, mind pedig az építőket és a szállítókat egyes megállapodások létrejöttében, illetve utal arra, hogy 1993-ban a kartell eredeti formájában megszűnt, és azon tényre, hogy az építők 1995-ben az árak nagyobb stabilitását követelték annak érdekében, hogy a volumenek és a piacok felosztása megközelítőleg ismét elérje az 1993-as szintet. Az 1995. február 9-i feljegyzés megemlíti, hogy az SNV kísérletet tett arra, hogy 1992-ben véget vessen a kartellben való részvételének, ami azonban nem sikerült neki, valamint megemlíti, hogy a W5 és a szállítók egymás között ármegállapodásokat kötöttek az ajánlatkérők és a W5-höz nem tartozó vállalkozások kárára. E feljegyzés megvizsgálja, hogy az SNV-nek milyen különböző lehetőségei vannak arra, hogy e kartellből kilépjen, hangsúlyozva az e döntéssel együtt járó nehézségeket. A Kuwait Petroleum egyik alkalmazottjának 2003. október 9-i nyilatkozata azt is megerősíti, hogy a szállítók és a nagyépítők közötti megállapodások már akkor léteztek, amikor ezen alkalmazott e társaság „Bitumen” osztályára került 1994 márciusában, illetve áprilisában. Végül az SNV a 2003. október 10-i vállalati nyilatkozatában maga mutatott rá arra, hogy 1993-at követően a nagyépítők – a szállítókkal találkozókat szervezve – más módszert találtak az útépítési piac zavarainak elkerülésére (a megtámadott határozat (91) preambulumbekezdése).

135

Harmadszor a Bizottság által lefoglalt több dokumentum megerősíti, hogy az engedmény- és szankciórendszer 1995-ben működött. A Bizottság így lefoglalta a HBG 1995. július 7-i belső feljegyzését, amely szerint a Kuwait Petroleum Nederland BV (a továbbiakban: KPN) és a Wintershall AG további engedményt nyújt a HBG-nek, valamint lefoglalta a Wintershallnak a Heijmans társasággal tartott találkozóra vonatkozó 1996. március 4-i belső jelentését, amely megemlíti az e társaságnak járó engedmény összegét (a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdése). Ráadásul a Wintershall ugyanezen jelentése rámutat arra, hogy 1995-ben megállapították, hogy a szállítók jogosulatlan engedményeket nyújtottak a kisépítőknek (a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdése).

136

Negyedszer a KWS-nek a kifogásközlésre adott 2005. május 20-i válasza is azt mutatja, hogy a szállítók és a nagyépítők közötti megállapodások 1993-tól kezdve léteztek (a megtámadott határozat (96) és (97) preambulumbekezdése).

137

Végül ötödször három vállalkozásnak az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelmei megerősítik, hogy a megállapodások legalább 1994. április 1-jétől kezdve léteztek. A Kuwait Petroleum 2003. október 9-i nyilatkozatáról, a Nynas vállalkozás tájékoztatáskérésre adott 2003. október 2-i válaszáról és a BP 2002. július 12-i nyilatkozatáról van szó.

138

Az 1995-ös évet illetően pontosítani kell, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottság sosem ismerte el, hogy a szállítók közötti versenyellenes kapcsolatfelvételekre vonatkozóan semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik, hanem csak azt ismerte el, hogy nem rendelkezik bizonyítékkal arra, hogy 1995-ben új megállapodásokat kötöttek volna, sem pedig arra, a korábbi megállapodások ebben az évben megszűntek volna, és ennélfogva megállapította, hogy az 1994-ben kötött megállapodások 1995-ben még mindig hatályban voltak (a megtámadott határozat (98) és (99) preambulumbekezdése).

139

Ezen egybehangzó bizonyítékok összességéből így kitűnik, hogy a Bizottság jogosan állapíthatta meg, és jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperesek által elkövetett jogsértés 1994. április 1-jén kezdődött. A harmadik jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

140

Előzetesen ki kell fejteni, hogy az uniós bíróság szerint valamely vállalkozás jogsértésben játszott szerepének vizsgálata során különbséget kell tenni a jogsértés irányítójának és felbujtójának fogalma között, és két külön elemzést kell végezni annak megvizsgálása érdekében, hogy a vállalkozás ezek közül az egyik vagy a másik szerepet játszotta-e. Ugyanis, míg a felbujtói szerep a kartell létrehozásának vagy bővítésének pillanatával függ össze, addig az irányítói szerep a kartell működéséhez kapcsolódik (a Törvényszék T-15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-497. o.] 316. pontja).

141

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság azáltal, hogy a KWS-sel együtt az SNV-nek tudta be a kartell felbujtójának szerepét, olyan ténybeli hibát követett el, és oly mértékben alkalmazta tévesen a jogot, hogy az igazolja a velük szemben kiszabott bírság 50%-os növelésének részben vagy egészben való megsemmisítését.

142

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az uniós bíróság különbséget tesz a felbujtói és az irányítói szerep között, és amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy e két szerep valamelyikét illetően elégtelenek a bizonyítékok, mégis fenn lehet tartani a bírság összegének 50%-os növelését (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 342–349. pontja). A felbujtói szerep SNV-nek betudását illetően a Bizottság rámutat arra, hogy egyrészről azon tényre támaszkodott, hogy az SNV azt javasolta a KWS-nek, hogy a nagyépítőknek különleges engedményt adjon, és így szerepet játszott a kartell létrehozásában, másrészről pedig arra, hogy az SNV megpróbálta meggyőzni az ExxonMobilt arról, csatlakozzon a kartellhez. A Bizottság három egybehangzó bizonyítékot használt fel, azaz a Wintershall 1992-es belső jelentésének egy részletét, a KWS kifogásközlésre adott válaszának két elemét, végül pedig az ExxonMobil 1993-as két belső feljegyzését. A Bizottság végül emlékeztet arra, hogy az uniós bíróság nem kötelezi őt arra, hogy valamely vállalkozás felbujtói szerepének bizonyításához a kartell részleteinek kialakítására vagy megtervezésére vonatkozó elemekkel rendelkezzen (a Törvényszék T-9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1487. o.] 578. pontja és a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 321. pontja).

143

Annak bizonyítását illetően, hogy az SNV a kartell kezdeményezője volt, a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság kizárólag a KWS egyik alkalmazottjának tanúvallomására támaszkodott, amelyet a KWS a kifogásközlésre adott válaszában nyújtott be, és amely szerint az SNV először 1993-ban javasolta, hogy a szállítók különleges engedményt nyújtsanak a W5-nek. Azt követően azonban, hogy e tanúvallomást megküldték az SNV-nek, az SNV bitumenértékesítési igazgatója 2006. november 22-én eskü alatt ezen állításnak ellentmondó nyilatkozatot tett, amelyben többek között előadta, hogy e preferenciális engedmények a W5-től származtak, akik már 1992-ben, amikor ő elfoglalta állását, preferenciális engedményeket követeltek.

144

A Bizottság előzetesen e nyilatkozat elfogadhatóságának kérdését veti fel, amely nyilatkozat szerinte nem minősülhet érvényes bizonyítéknak. A felperesek kifejtik, hogy a Bizottság nem hallgatta meg az SNV bitumenértékesítési igazgatóját azt követően, hogy az SNV az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelmet nyújtott be, mivel a Bizottság jelezte e vállalkozásnak, hogy e meghallgatás csak annyiban szükséges, amennyiben e személy további információval tud szolgálni, amiről pedig nincs szó. Így, noha e személy a rendelkezésére állt, a Bizottság nem találta hasznosnak a közigazgatási eljárásban való meghallgatását.

145

A felperesek egyébiránt úgy vélik, hogy a KWS nyilatkozata kevéssé megbízható, és emlékeztetnek arra, hogy azt vitatta az SNV bitumenértékesítési igazgatója, és hogy semmilyen más bizonyíték nem támasztja alá. Ezenkívül úgy vélik, hogy a Bizottság megsértette a tisztességes eljáráshoz és a pártatlan vizsgálathoz való jogukat, amikor nem vizsgálta meg a KWS állításainak hitelességét, és hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el és tévesen alkalmazta a jogot, valamint megsértette indokolási kötelezettségét, amikor úgy vélte, hogy a KWS e nyilatkozata lehetővé teszi annak bizonyítását, hogy az SNV volt a kartell felbujtója.

146

A Bizottság szerint egyrészről nem tűnik ki az aktájából, hogy a kartellt egyedül a KWS kezdeményezte, másrészről pedig a felperesek nem bizonyították, hogy az SNV erőfeszítéseket tett volna annak érdekében, hogy véget vessen a korábbi versenyellenes megállapodásokban való részvételének. Ellenkezőleg, a Bizottság úgy véli, hogy a két vállalatcsoportnak gazdasági érdeke fűződött a kartell működéséhez, amely vállalatcsoportok egyike a kínálati oldalon helyezkedett el a szállítókkal, a másik pedig a keresleti oldalon az építőkkel. A szállítóknak így érdeke fűződött a kartellhez, mivel biztosította számukra az árak emelkedését és stabilitását, és lehetővé tette, hogy megakadályozzák valamely új szállító piacra lépését, amely az építőknek egyedileg alacsonyabb árakat kínálhatott volna, és így csökkenthette volna piaci részesedéseiket.

147

Annak bizonyítása érdekében, hogy az SNV felbujtói szerepet játszott azáltal, hogy azt javasolta a KWS-nek, hogy különleges engedményt adjon a W5-nek, a Bizottság rámutat arra, hogy – amint azt az uniós bíróság lehetővé teszi számára – több, a kartellel egy időből származó, illetve azt követően keletkezett dokumentumra támaszkodott, amelyek alátámasztották a KWS kifogásközlésre adott válaszában szereplő elemeket (a Törvényszék T-109/02., T-118/02., T-122/02., T-125/02. és T-126/02., T-128/02. és T-129/02., T-132/02. és T-136/02. sz., Bolloré kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26-án hozott ítéletének [EBHT 2007., II-947. o.] 563. pontja). Így figyelembe vette egyrészről a Wintershall 1992. február 20-i belső jelentését, amely az SNV és a KWS közötti kapcsolatfelvételekről tesz említést, mivel az SNV volt megbízva azzal, hogy javaslatokat tegyen a szállítók és a W5 közötti jövőbeli együttműködésre vonatkozóan, másrészről pedig figyelembe vette a HBG 1994. március 28-i belső feljegyzését, amely a megállapodás szerinti árak és engedmények SNV általi közlésére vonatkozott.

148

Azon körülmény, hogy más elemek lehetővé tették a KWS tanúvallomásának alátámasztását, magyarázatot ad arra is, hogy a Bizottság miért részesítette eltérő bánásmódban az ExxonMobilt, amikor ez utóbbit más társaságok vádolták.

149

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság nem támaszkodhatott volna kizárólag az ExxonMobil két belső feljegyzésére annak bizonyításakor, hogy az SNV megpróbálta meggyőzni e vállalkozást arról, csatlakozzon a kartellhez, és hogy így felbujtói szerepet játszott.

150

A Bizottság szerint az ExxonMobil két belső feljegyzése elég annak bizonyításához, hogy az SNV megpróbálta meggyőzni e vállalkozást arról, csatlakozzon a kartellhez, és hogy így felbujtói szerepet játszott. A Bizottság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az a vállalkozás, amely a másiknak az összejátszás lehetőségét javasolta, vagy megkísérelte meggyőzni arról, hogy ekképpen járjon el, a kartell felbujtójának minősíthető (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 321. pontja). A Bizottság így úgy véli, hogy azon tény, hogy valamely üzleti partner tájékoztatja a másikat azon árakról, amelyeket ügyfeleivel szemben alkalmazni kíván, jogellenes. Ezenkívül a Bizottság kifejti, hogy nem egyedi eseményről volt szó, mivel az SNV bitumenértékesítési igazgatója 1993 márciusában és 1994 márciusában is felvette a kapcsolatot az ExxonMobillal, és azon körülmény – amennyiben bizonyítottnak tekintjük –, hogy a kartellt még nem hozták létre, nem befolyásolja a felbujtói minősítést. Végül pedig azon állítás, miszerint más szállítók is kapcsolatban voltak az ExxonMobillal, nem nyert megfelelő bizonyítást.

151

A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság úgy vélte, a szállítók csoportján belül az SNV-t, a W5-ön belül pedig a KWS-t különös felelősség terheli a kartellben játszott felbujtói szerepük miatt (a (342) preambulumbekezdés). Úgy vélte, hogy két elem is lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az SNV a kartellben felbujtói szerepet játszott: egyrészről az SNV azt javasolta a KWS-nek, hogy a W5-nek különleges engedményt adjon, így szerepet játszott a kartell létrehozásában, másrészről pedig az SNV megpróbálta meggyőzni az ExxonMobilt arról, hogy csatlakozzon a kartellhez. A Bizottság így három, általa egybehangzónak tekintett bizonyítékra támaszkodott: a Wintershall 1992. február 18-i belső jelentésének egy részletére – amely szerint egyrészről a KWS tudatta vele, hogy felvette a kapcsolatot az SNV-vel, hogy megkérje arra, tegyen javaslatokat a szállítók és a W5 közötti együttműködésre vonatkozóan, másrészről pedig az SNV így ajánlatot tett neki a W5-nek 1993-ben nyújtott különleges engedményre –, továbbá a KWS kifogásközlésre adott válaszában foglalt két elemre, amelyek megerősítik, hogy az SNV e kezdeményezései voltak a kartell előzményei, végül pedig az ExxonMobil belső feljegyzéseire támaszkodott, amelyek az SNV arra irányuló kísérletére vonatkoztak, hogy e vállalkozást a kartellhez való csatlakozásra ösztönözze.

152

Amikor valamely jogsértést több vállalkozás követett el, a bírságok összegének meghatározásakor meg kell vizsgálni mindegyikük részvételének viszonylagos súlyát (a Bíróság 40/73-48/73., 50/73., 54/73-56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16-án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 623. pontja, valamint a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 92. pontja), ami különösen annak megállapítását foglalja magában, hogy a jogsértésben való részvételük időtartama alatt mi volt az abban játszott szerepük (a Bíróság C-49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4125. o.] 150. pontja és a Törvényszék T-6/89. sz., Enichem Anic kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-1623. o.] 264. pontja).

153

Ebből következik különösen, hogy az egy vagy több vállalkozás által a kartell keretében játszott felbujtói vagy irányítói szerepet a bírság összegének kiszámításakor figyelembe kell venni, mivel az ilyen szerepet játszó vállalkozásoknak a többi vállalkozáshoz képest különös felelősséget kell viselniük (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-347/94. sz., Mayr Melnhof kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1751. o.] 291. pontját, valamint T-236/01., T-239/01., T-244/01-T-246/01., T-251/01. és T-252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság, ún. „Tokai I” egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-1181. o.] 301. pontját).

154

Ezen elveknek megfelelően a bírságkiszabási iránymutatás 2. pontja súlyosító körülmények cím alatt nem kimerítő felsorolást ad azokról a körülményekről, amelyek a bírság alapösszegének emelését eredményezhetik, és amely felsorolás tartalmazza különösen „a jogsértés irányítóként vagy felbujtóként történő elkövetés[ét]” (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 280–282. pontja).

155

Meg kell jegyezni, hogy ahhoz, hogy valamely vállalkozást egy kartell felbujtójának lehessen minősíteni, annak más vállalkozásokat rá kell vennie vagy ösztönöznie kell arra, hogy kartellt alakítsanak, vagy ahhoz csatlakozzanak. Nem elegendő ellenben csupán az, hogy a kartell alapító tagjai között szerepelt. Ezt a minősítést arra a vállalkozásra kell fenntartani, amelyik adott esetben a kezdeményezést megtette, például azzal, hogy a másiknak az összejátszás lehetőségét javasolta, vagy azzal, hogy megkísérelte meggyőzni arról, hogy ekképpen járjon el (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 321. pontja). Az uniós bíróság azonban nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy a kartell részleteinek kialakítására vagy megtervezésére vonatkozó elemekkel rendelkezzen. Az uniós bíróság végül kifejtette, hogy a felbujtói szerep a kartell létrehozásának vagy bővítésének pillanatával függ össze (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 316. pontja), így elképzelhető, hogy ugyanazon kartellen belül egyidejűleg több vállalkozás is felbujtói szerepet játszik.

156

Egyébiránt a felperesek állításával ellentétben főszabály szerint semmi nem akadályozza a Bizottságot abban, hogy egyetlen eseményre támaszkodjon annak bizonyításakor, hogy valamely vállalkozás a kartellben felbujtói szerepet játszott, feltéve hogy ezen egyetlen elem lehetővé teszi annak egyértelmű bizonyítását, hogy e vállalkozás más vállalkozásokat rávett vagy arra ösztönzött, hogy kartellt alakítsanak, vagy ahhoz csatlakozzanak. Ugyanis, először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottságot nem köti korábbi határozathozatali gyakorlata, mivel e területen hozott határozatainak jogszerűségét kizárólag a rá kötelező szabályok alapján kell értékelni, amelyek között szerepel különösen az 1/2003 és a 773/2004/EK rendelet, valamint az iránymutatások, ahogyan azokat az uniós bíróság értelmezi (lásd a fenti 90. pontot). Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 350. pontjából csupán az tűnik ki, hogy valamely vállalkozás nem próbálhatja meg minimalizálni a jogsértésben játszott irányítói szerepét azáltal, hogy azt egy másik vállalkozásnak tudja be, mivel ez utóbbi a kartellen belül megállapodott áremelést bejelentve egyetlenegyszer ilyen kezdeményezést tett, miközben nem vitatott, hogy saját maga ilyen emeléseket többször is bejelentett.

157

Mindenesetre a megtámadott határozatból (a (342) preambulumbekezdés) kitűnik, hogy a Bizottság nem kizárólag a KWS kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott, amikor úgy vélte, hogy az SNV e kartellben felbujtói szerepet játszott, hanem felhasználta a Wintershall 1992. február 18-i belső jelentésének egy részletét – amely szerint a KWS tudatta vele, hogy felvette a kapcsolatot az SNV-vel, hogy megkérje arra, tegyen javaslatokat a szállítók és a W5 közötti együttműködésre vonatkozóan, és hogy az SNV így ajánlatot tett neki a W5-nek 1993-ban nyújtott különleges engedményre –, valamint az ExxonMobil belső feljegyzéseit is, amelyek az SNV arra irányuló kísérletére vonatkoztak, hogy e vállalkozást a kartellhez való csatlakozásra ösztönözze.

158

A Törvényszék feladata, hogy a fent hivatkozott elvekre tekintettel megvizsgálja, hogy a Bizottság elegendő bizonyítékkal szolgált-e annak megállapításához, hogy az SNV a kartellben felbujtói szerepet játszott.

159

Előzetesen, a Törvényszék feladata, hogy határozzon az SNV bitumenértékesítési igazgatója által 2006. november 22-én tett nyilatkozat elfogadhatóságáról, amely nyilatkozat szerint kizárólag a W5 volt a kartell kezdeményezője. A Bizottság ugyanis úgy véli, hogy az SNV által 2003. október 10-én benyújtott, az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelmet követően, amely tartalmazta ugyanezen alkalmazott nyilatkozatát, a Bizottság meg kívánta hallgatni ez utóbbit, azonban az SNV ellenezte e meghallgatást, és hogy a 2006. évi nyilatkozat az eljárási szabályzatban előírt tanúkihallgatási eljárással való visszaélésnek minősült, ennélfogva nem minősülhet érvényes bizonyítéknak (a Törvényszék T-172/01. sz., M. kontra Bíróság ügyben 2004. április 21-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-1075. o.] 94. pontja).

160

Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezen ítélet csak azt részletezi, hogy különbséget kell tenni a Törvényszék által az eljárási szabályzat 68–76. cikkének rendelkezéseiben előírt kihallgatási eljárás keretében beszerzett tanúvallomás és az egyéb módon beszerzett tanúvallomás között, amely csak felajánlott bizonyítéknak minősül. A Törvényszék egyébiránt szabadon mérlegeli, hogy milyen jelentőséget tulajdonítson a számára szolgáltatott vagy az általa összegyűjtött különböző ténybeli elemeknek és bizonyítékoknak (a Bíróság C-360/02. P. sz., Ripa de Meana kontra Parlament ügyben 2004. október 29-én hozott végzésének [EBHT 2004., I-10339. o.] 28. pontja). Semmilyen rendelkezés nem tiltja, hogy a felperes bizonyítékot ajánljon fel a Törvényszéknek, noha azt a közigazgatási eljárás során nem nyújtotta be. Mindazonáltal a Törvényszéknek e felajánlott bizonyíték bizonyító erejének megítélése keretében figyelembe kell vennie e körülményt. Ennélfogva a szóban forgó nyilatkozatot elfogadhatónak kell tekinteni.

161

Ezen, a felperesek által benyújtott tanúvallomás bizonyító erejét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzatban előírt fent említett eltérések kivételével a Bíróság és a Törvényszék tevékenységét a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve szabályozza, és hogy a benyújtott bizonyítékok jelentősége értékelésének egyetlen kritériuma a bizonyítékok hitelességében rejlik (a főtanácsnokként eljáró Vesterdorf bírónak a T-1/89. sz., Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa [a Törvényszék 1991. október 24-én hozott ítélete, EBHT 1991., II-867., II-869. o.]). E tekintetben valamely dokumentum bizonyító erejének megítélésekor először is a benne foglalt információ valószínűségét kell megvizsgálni. Ennek során figyelembe kell venni különösen a dokumentum eredetét, készítésének körülményeit, címzettjét, és meg kell vizsgálni, hogy a tartalma alapján értelmesnek és megbízhatónak tűnik-e (a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítélet 1838. pontja). Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy – amennyiben a közigazgatási eljárás során a Bizottságnak nincs lehetősége arra, hogy elrendelje bizonyos személyek tanúként eskü alatt való kihallgatását – az 1/2003 rendelet 19. cikke (1) bekezdésének rendelkezései lehetővé teszik számára, hogy beszerezze minden olyan személy nyilatkozatát, aki hozzájárul ahhoz, hogy kikérdezzék.

162

A jelen ügyben az ügy irataiból kitűnik, hogy az SNV által 2003. október 10-én benyújtott, az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelmet követően, amely tartalmazta a bitumenértékesítési igazgatójának nyilatkozatát, a Bizottság megkérdezte az SNV-t, hogy e személy az e nyilatkozatban szereplőkhöz képest további információkkal tud-e szolgálni, amire az SNV tagadó választ adott, jelezve, hogy a Bizottság azonban meghallgathatja őt, ha szükségesnek tartja. Amennyiben igaz, hogy a Bizottság ezt követően nem kérte, hogy meghallgathassa e személyt, hangsúlyozni kell, hogy az SNV ezen alkalmazottja – az SNV-nek az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelme keretében 2003. szeptember 24-én tett nyilatkozatában – kijelentette, hogy a W5 meg akarta tudni az SNV bruttó árát mint az egész piacon végrehajtott egységes áremelések kiszámításának alapját, és hogy meg volt bízva azzal, hogy felvegye a kapcsolatot a KWS-sel, amint szükségessé válik a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozó, miközben a megtámadott határozat meghozatalát követően tett 2006. évi nyilatkozatában tagadta, hogy a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozó rendszer bevezetését javasolta, és hogy a több szállítóval összejátszott. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy ezen elemek csökkentik a felperesek által benyújtott tanúvallomás bizonyító erejét, következésképpen hitelességét.

163

A felperesek mindenekelőtt előadják, hogy nem logikus annak megállapítása, hogy a szállítóknak érdekük fűződhetett ilyen kartell létrehozásához, ami lehetővé teszi annak bizonyítását, hogy azt kizárólag az építők kezdeményezték. Kifejtik, hogy kizárólag ez utóbbiak hoztak megtorló intézkedéseket azon szállítókkal szemben, akik a megállapodások szövegét nem tartották be.

164

A megtámadott határozatból (a (146)–(154) preambulumbekezdés) azonban kitűnik, hogy a két vállalatcsoportnak gazdasági érdeke fűződött a kartell működéséhez, mivel a kínálati oldalon elhelyezkedő szállítók előnye az volt, hogy biztosították eladási áraik emelkedését (amely utóbbiak még a W5-nek nyújtott engedmény levonása után is magasabbak voltak, mint a szomszédos országokban), valamint stabilitását, és megakadályozták valamely új szállító piacra lépését, amely az építőknek egyedileg alacsonyabb árakat kínálhatott volna. Egyébiránt azon érvet, miszerint a szállítóknak nem fűződött érdekük ahhoz, hogy a W5 számára preferenciális engedményt javasoljanak, el lehet utasítani, mivel – amint arra a Bizottság a megtámadott határozatban (a (149) preambulumbekezdés) helyesen rámutatott – a bruttó ár szállítók által javasolt emeléseit a nagyépítők csak azzal a feltétellel fogadták el, hogy azokkal együtt a W5-nek nyújtott engedményt is növelik.

165

A felperesek ezenkívül előadják, hogy az SNV nem tekinthető a kartell felbujtójának, mivel 1993-ban megpróbált annak véget vetni. Ezen állítás azonban nem nyugszik kellően meggyőző bizonyítékokon. Az 1995. február 6-i belső feljegyzés ugyanis, amelyre a felperesek támaszkodnak, csak arra utal, hogy az SNV az értékesítési oldalon 1993-ban megpróbált a kartellnek véget vetni, azonban ez úgy tűnik nem sikerült, és ezenkívül megemlíti, hogy a kínálati oldalon az SNV és az ExxonMobil volt ugyanezen kartell kezdeményezője (nem pedig megszüntetésének megkísérlője).

166

A felperesek egyébiránt úgy vélik, hogy a Bizottság kizárólag a KWS kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott annak megállapításakor, hogy az SNV javaslatokat tett a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozóan, és hogy a KWS alkalmazottjának e dokumentumban szereplő tanúvallomása csak igen korlátozott bizonyító erővel bír, mivel azt a kifogásközlésre adott válasz keretében nyújtották be, amely a KWS-t a kartell egyedüli felbujtójaként írta le, tehát kizárólag arra irányult, hogy felbujtói szerepet egy másik társaságnak tudja be. A felperesek szerint azon tényt is figyelembe kell venni, hogy e tanúvallomást a vitatott tényeket követően tizenkét évvel nyújtották be, és a KWS válasza általában kevéssé hihető volt, mivel számos pontatlanságot tartalmazott. Ki kell azonban emelni, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem kizárólag e dokumentumra támaszkodott annak bizonyításakor, hogy az SNV javaslatokat tett a W5-nek nyújtott különleges engedményekre vonatkozóan. A megtámadott határozat (342) preambulumbekezdésének olvasata alapján ugyanis megállapítható, hogy a Bizottság öt dokumentumra támaszkodva vélte úgy, hogy az SNV a kartell keretében felbujtói szerepet játszott a szállítók között, azaz a Wintershall belső feljegyzésére, a KWS kifogásközlésre adott válaszára, a HBG 1994. március 28-i belső feljegyzésére (a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdésére utalva), valamint az ExxonMobil két dokumentumára, amelyek szerint az SNV megpróbálta meggyőzni e vállalkozást arról, hogy csatlakozzon a kartellhez.

167

E bizonyítékok közül néhány így azt mutatja, hogy az SNV javaslatokat tett a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozóan. A Bizottság egyrészről figyelembe vette a Wintershall 1992. február 18-i belső jelentését, amely a KWS látogatását követően készült, és amely megemlíti az SNV és a KWS közötti kapcsolatfelvételeket, mivel az SNV „marketleaderként” azzal volt megbízva, hogy javaslatokat tegyen a szállítók és a W5 közötti, vásárlói monopóliumnak megfelelő együttműködésre vonatkozóan. Másrészről a Bizottság felhasználta a HBG 1994. március 28-i belső feljegyzését, amely arra hivatkozik, hogy az SNV közölte a többi szállítóval a bitumen árait és a W5-tel megállapodott engedményeket. Noha ezen első dokumentum megerősíti a KWS kifogásközlésre adott válaszának azon részletét, amelyben e vállalkozás azt állította, hogy az SNV javaslatokat tett a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozóan, a második azonban csak azt mutatja, hogy az SNV tárgyalásokat folytatott a W5-tel, és hogy e tárgyalások eredményeit megküldte a HBG-nek. E bizonyítékok tehát önmagukban nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy az SNV kezdeményezte a W5-nek nyújtott további engedmény bevezetését. Továbbra is bizonytalanság van ugyanis azon kérdést illetően, hogy az SNV ezt spontán módon kezdeményezte-e, vagy pedig a KWS kérte őt erre, amint azt a Wintershall 1992. évi feljegyzése sejteti.

168

A felperesek egyébiránt hangsúlyozzák, hogy a Bizottság tévesen értelmezte a KWS kifogásközlésre adott válaszának e részletét, amely alapján pusztán azon tény állapítható meg, hogy az SNV a szállítók szóvivőjének szerepét játszotta, és hogy így tévesen alkalmazta a jogot, ténybeli hibát követett el, és e kérdésben elégtelenül indokolta a megtámadott határozatot. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a KWS e dokumentumban egyértelműen kijelenti, hogy az SNV 1993-ban egyik alkalmazottjának közvetítésével eljuttatott neki egy árjavaslatot, valamint első alkalommal a szállítók nevében a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozó javaslatot.

169

A felperesek végül úgy vélik, hogy a Bizottság megsértette a tisztességes eljáráshoz és a pártatlan vizsgálathoz való jogukat, mivel alkalmazottjuk 2006. június 12-i, a KWS állításait megkérdőjelező nyilatkozatát követően meg kellett volna vizsgálnia ezen állítások hitelességét, amint ezt megtette akkor, amikor a Kuwait Petroleum és a Nynas által tett, az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozó nyilatkozatokat más vállalkozások a meghallgatáson megkérdőjelezték.

170

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási eljárások uniós jog által biztosított garanciái közé tartozik különösen az Alapjogi Charta 41. cikkében rögzített gondos ügyintézés elve, amelyhez a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden lényeges elemét gondosan és részrehajlás nélkül megvizsgálja (a fenti 83. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 404. pontja).

171

Ki kell fejteni azonban, hogy sem az 1/2003 rendelet, sem a 773/2004 rendelet, sem bármely más jogszabályszöveg nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy újabb meghallgatásokat tartson vagy újabb tájékoztatáskéréseket küldjön akkor, ha valamely vállalkozás állításait egy másik vállalkozás a közigazgatási eljárás során megkérdőjelezi. A Bizottságot kizárólag azon kötelezettség terheli, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően az eljárás során tartsa tiszteletben a védelemhez való jogot. Az uniós bíróság így már emlékeztetett arra, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntésekor, hogy milyen érdek fűződhet olyan személyek meghallgatásához, akik tanúvallomása az ügy iratainak vizsgálata szempontjából jelentős lehet (a Bíróság 43/82. és 63/82. sz., VBVB és VBBB kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. január 17-én hozott ítéletének [EBHT 1984., 19. o.] 18. pontja; a Törvényszék T-86/95. sz., Compagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ügyben 2002. február 28-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1011. o.] 468. pontja, valamint a fenti 142. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 383. pontja), mivel védelemhez való jog biztosítása nem követeli meg, hogy a Bizottság kihallgassa az érdekeltek által javasolt tanúkat, amennyiben úgy véli, hogy az ügyben folytatott vizsgálat elegendő volt (a Bíróság 9/83. sz., Eisen és Metall kontra Bizottság ügyben 1984. május 16-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 2071. o.] 32. pontja és a fenti 142. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 383. pontja). Ugyanígy, amikor a jogszabályszövegek és saját közleményei lehetőséget adnak számára, hogy válasszon az elméletileg releváns több bizonyítéktípus vagy megközelítés közül, a Bizottság nagyfokú cselekvési szabadsággal rendelkezik (a Törvényszék T-210/01. sz., General Electric kontra Bizottság ügyben 2005. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-5575. o.] 519. pontja).

172

A Bizottság a felperesek ezen érvére az egyenlő bánásmód elvének területére helyezkedve válaszolt, amely elv az uniós jog alapelveinek egyike, és amely megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérően, kivéve ha a megkülönböztetés objektíve indokolt (a Bíróság C-267/88-C-285/88. sz., Wuidart és társai egyesített ügyekben 1990. február 21-én hozott ítéletének [EBHT 1990., I-435. o.] 13. pontja). Igaz, hogy ezen elvre hivatkozás nélkül a felperesek azon tényre utaltak, hogy a Bizottság a Kuwait Petroleumtól és a Nynastól eltérő bánásmódban részesítette őket, amely vállalkozásoknak az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozó nyilatkozatait más vállalkozások a meghallgatás során megkérdőjelezték, és amely vállalkozásokkal a Bizottság e kérdésben újból felvette a kapcsolatot. Amint a Bizottság helyesen hangsúlyozza, e két vállalkozás helyzete eltért az SNV helyzetétől. A Bizottság ugyanis a meghallgatás után e kérdésben további információkérést intézett a Kuwait Petroleumhoz és a Nynashoz, mivel e két vállalkozás a meghallgatáson nem tudott reagálni több más vállalkozás állításaira, amelyek megkérdőjelezték az ExxonMobilra vonatkozó nyilatkozataik hitelességét. Az SNV esetében ellenben a Bizottság úgy vélte, hogy – mivel egyéb, az SNV kartellben játszott szerepére vonatkozó elemek alátámasztják a KWS kifogásközlésre adott válaszában foglalt elemeket – nem kell külön intézkedéseket hoznia azt követően, hogy megkapta az SNV alkalmazottjának 2006. június 12-i, a KWS állításait megkérdőjelező nyilatkozatát. Ennélfogva a Bizottság a jelen ügyben nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét.

173

Végül, másodlagosan és mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog megsértése csak akkor vonhatja maga után a megtámadott határozat megsemmisítését, ha e jogsértés hiányában esély lett volna arra – bármilyen csekély is –, hogy a felperesek a közigazgatási eljárás eredményét megváltoztassák (a Törvényszék T-7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-1711. o.] 56. pontja és a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítéletének 383. pontja). Márpedig a felperesek e tekintetben semmilyen elemmel nem szolgáltak.

174

Végül, noha a Bizottság által felhasznált bizonyítékok alapján megállapítható, hogy az SNV javaslatokat tett a W5-nek nyújtott különleges engedményre vonatkozóan, azok önmagukban nem elegendőek annak bizonyításához, hogy e vállalkozás volt ezen engedmény bevezetésének kezdeményezője, vagy hogy a KWS kérésére járt el így. Ennélfogva az SNV kartellben játszott felbujtói szerepének értékelésekor meg kell vizsgálni az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy az SNV megpróbált meggyőzni más vállalkozásokat arról, csatlakozzanak a kartellhez.

175

Az SNV arra irányuló kísérlete, hogy meggyőzze az ExxonMobilt arról, csatlakozzon a kartellhez, azon második elemet jelenti, amelyre a Bizottság annak megállapításakor támaszkodott, hogy az SNV volt a kartell kezdeményezője. E tény bizonyítása érdekében a Bizottság az ExxonMobil két eseményre vonatkozó belső dokumentumait használta fel.

176

Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy e dokumentumok egyikére, amely 2004. április 11-én keletkezett, a Bizottság nem hivatkozott kifejezetten sem a megtámadott határozatban, sem pedig a kifogásközlésben, azonban az a Bizottság aktájának részét képezte, amelybe a felperesek a kifogásközlést követően betekinthettek, következésképpen azt a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva figyelembe veheti (a Bíróság C-297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-10101. o.] 55. pontja és a fenti 153. pontban hivatkozott „Tokai I” egyesített ügyekben hozott ítélet 165. pontja, valamint az irányítói szerepre vonatkozó alkalmazást illetően a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 354. pontja).

177

A dokumentumok első sorozata egyrészről a két társaság között 1993. március 22-én tartott találkozóra vonatkozik, amelynek keretében az SNV képviselője közbevetve megemlítette a bitumen árának 1993. április 1-jére tervezett emelését, amelyre az ExxonMobil előadása szerint nem reagált, másrészről pedig arra vonatkozik, hogy az SNV ugyanezen alkalmazottja ugyanezen a napon ExxonMobil alkalmazottjának lakására telefonált, újból tájékoztatva őt arról, hogy az árakat 1993. április 1-jével növelni kívánja annak érdekében, hogy „a CROW árrendszerét megugrassza”, és amelyre ezen alkalmazott úgy reagált, hogy felszólította őt, többé ne közöljön vele versenyellenes magatartásokra vonatkozó információkat.

178

Noha e két elem alapján megállapítható, hogy az SNV alkalmazottja a bitumen árának 1993-ban való összehangolt emelésére vonatkozó versenyellenes magatartásokra hivatkozott, hangsúlyozni kell, hogy kétség áll fenn azon kérdéssel kapcsolatban, hogy ezen elemek a megtámadott határozatban szóban forgó kartellre vonatkoznak-e. Úgy tűnik ugyanis, hogy az SNV által tett javaslatok arra irányultak, hogy megtörjék a CROW ármegállapítási mechanizmusát, miközben a megtámadott határozat szerint a W5 tagjainak jelentős érdeke fűződött e mechanizmus fenntartásához (a megtámadott határozat (26) preambulumbekezdése). Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban végül úgy vélte, hogy az ExxonMobil a szóban forgó kartellben nem vett részt.

179

A dokumentumok második sorozata az 1994-es évre vonatkozik. Egy 1994. március 28-i feljegyzés az SNV egyik alkalmazottjának hívásáról számol be, aki úgy mutatkozott be, hogy ő van megbízva a bitumennel kapcsolatos kérdésekkel, és az ExxonMobilnak találkozó szervezését javasolta annak érdekében, hogy megvitassák különösen a „közös ügyfelekre vonatkozó stratégiát”. Egy másik 2004. április 11-i feljegyzés „a Nabit-találkozó keretében” (a Nabit Hollandiában a bitumentársaságok szakmai szervezetének neve) ugyanezen alkalmazottal 1994. április 8-án tartott találkozóra hivatkozik, amely során az ExxonMobil azt kérte tőle, hogy ne hozzon fel bizonyos, „mind az Esso, mind pedig a Shell politikája által megtiltott” témákat. Ebből következik, hogy e dokumentumok alapján, amelyek tartalma elég homályos, nem állapítható meg, hogy az SNV a szóban forgó kartellre utalt-e.

180

Noha nem logikus e dokumentumokat úgy értelmezni, hogy azok két társaság szokásos és jogszerű kétoldalú információcseréjének keretébe illeszkednek – amint azt a felperesek állítják –, meg kell állapítani, hogy e négy dokumentum viszonylag homályos, és nem utal szükségképpen a szóban forgó kartellre. Egyébként maga a Bizottság döntött úgy, hogy a megtámadott határozatban nem említi meg a két 1994-es dokumentumot, miközben ezen 1994-ben bekövetkezett eseményt a kifogásközlés (204) pontjában megemlítette.

181

Ebből következik, hogy a Bizottság által szolgáltatott bizonyítékok alapján nem állapítható meg bizonyossággal, hogy az SNV különösen az ExxonMobil tekintetében felbujtói szerepet játszott a szóban forgó kartell létrehozásában.

182

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban foglalt értékelése, miszerint az SNV a szóban forgó jogsértésben felbujtói szerepet játszott, nincs megfelelően alátámasztva.

183

Mivel a Bizottság az SNV szóban forgó jogsértésben játszott felbujtói szerepének bizonyítása érdekében a Törvényszék előtt nem nyújtott be semmilyen további bizonyítékot a megtámadott határozat (342) preambulumbekezdésében hivatkozott körülményekre tekintettel, a Törvényszék vizsgálata az SNV által ugyanezen jogsértésben játszott irányítói szerepre összpontosít majd.

184

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság azáltal, hogy a kartellben játszott irányítói szerepet az SNV-nek tudta be, ténybeli hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, ami igazolja a velük szemben kiszabott bírság összege 50%-os növelésének teljes vagy részleges megsemmisítését. Az ítélkezési gyakorlat szerint valamely vállalkozás irányítói szerepének megállapítása érdekében a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy e vállalkozás – világosan megkülönböztetve magát a megállapodás többi résztvevőjétől – olyan konkrét cselekményeket tett, amelyek jelentős lökést adtak az összejátszásra irányuló megállapodás végrehajtásának (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 348. pontja), amit e vállalkozásra vonatkozóan a Bizottság nem tudott megtenni.

185

A jelen ügyben a Bizottság az SNV öt magatartására vonatkozó elemekre támaszkodott annak megállapításakor, hogy e vállalkozás a kartell egyik irányítója volt: a kartell első éveiben, 1994-ben és 1995-ben a W5 tagjaival a szállítók nevében folytatott tárgyalásokon játszott szerepe; azon tény, hogy 1996-tól kezdve, vagyis amikor a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozók megkezdődtek, saját kezdeményezésére kétoldalúan bejelentette a KWS-nek a tervezett áremeléseket, majd együtt értékelték a szállítók és a nagyépítők közötti találkozó szervezésének lehetőségét; a szállítók közötti előkészítő találkozókon játszott döntő szerepe; a nagyépítőkkel tartott, összehangolást célzó találkozókon a szállítók szóvivőjeként játszott jelentős szerepe, végül pedig a megállapodások betartásának ellenőrzésére irányuló feladata.

186

A felperesek mindenekelőtt úgy vélik, hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor a HBG két, 1994. március 28-i és július 8-i belső feljegyzése alapján megállapította, hogy az SNV a kartellben irányítói szerepet játszott. Ekképpen úgy vélik, hogy e két feljegyzés csak az SNV és a KWS közötti tisztán kétoldalú kapcsolatfelvételekre utalhat. Ráadásul azok alapján nem állapítható meg a nagyépítők és a szállítók között az SNV és a KWS közvetítésével létrejött megállapodások fennállása, mivel pusztán azon tényt bizonyítják, hogy a HBG-nek sajátos árat ajánlottak; e feljegyzéseket nem a tárgyalások közvetlen tanúja készítette, hanem a HBG ajánlati felhívásokkal megbízott igazgatója, és azokat nem támasztották alá más elemek, továbbá azoknak ellentmondott az SNV bitumenértékesítési igazgatója által 2006. november 22-én eskü alatt tett nyilatkozat. A Bizottságnak tehát bizonyítania kellett volna a szállítók közötti olyan horizontális ármegállapodás fennállását, amely érvényesítette az SNV és a KWS által kétoldalúan megállapított feltételeket. Végül ezen, a KWS, illetve az SNV által képviselt nagyépítők és szállítók között 1994-ben és 1995-ben folytatott tárgyalások fennállására vonatkozó elmélet a kifogásközlésben nem jelenik meg.

187

A Bizottság ellenben úgy véli, hogy a HBG e két feljegyzése egyértelműen a szállítók és a W5 között kötött megállapodás fennállására utal, és azok bizonyítják, hogy az SNV volt megbízva a szállítók képviseletével, megemlítve különösen, hogy ez utóbbiak áraikat növelve el kívántak térni a nagyépítőkkel kötött megállapodástól. A Bizottság kifejti továbbá, hogy e feljegyzéseket a HGB bitumenbeszerzéssel megbízott alkalmazottja készítette, aki a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozókon részt vevő alkalmazottal szorosan együttműködve dolgozott, és hogy mindenesetre az uniós bíróság szerint valamely dokumentum bizonyító erejét illetően nincs jelentősége annak, hogy a dokumentumot a tényállás megvalósulásának időpontjában készítette a találkozón jelen nem lévő személy (a Törvényszék T-11/89. sz., Shell kontra Bizottság ügyben 1992. március 10-én hozott ítéletének [EBHT 1992., II-757. o.] 86. pontja). Ezen egyidejű okirati bizonyítékokat nem kérdőjelezheti meg az SNV alkalmazottjának későbbi nyilatkozata. A Bizottság ezenkívül úgy véli, hogy a felperesek állításával ellentétben az irányítói szerep megállapítása nem azon ténytől függ, hogy az irányító hozzáállása automatikusan köti a kartell többi tagját, hanem a vállalkozás kartellben játszott kellően aktív szerepének fennállásától. Végül ezen, az SNV és a KWS között a csoportjuk nevében folytatott tárgyalások fennállására vonatkozó elmélet a kifogásközlésben többször is szerepel, és egyébként a felperesek arra 2005. május 20-án válaszoltak is.

188

A felperesek szerint a Bizottság ténybeli hibákat követett el, amikor úgy vélte, hogy az SNV és a KWS között 1996-tól kezdve megvalósult kétoldalú kapcsolatfelvételek az SNV által a kartellben játszott irányítói szerepre utalnak. E találkozókat ugyanis a kőolaj és a dollár árfolyamának instabilitásával összefüggésben tartották, mivel a W5 a szállítóival rendszeres időközönként újra kívánta tárgyalni a bitumen árát, és biztosítékot akart kapni az árak bizonyos stabilitására vonatkozóan, elkerülve a jelentős csökkenéseket, és őrködve afelett, hogy az emelések kollektív módon valósuljanak meg, ami lehetővé tette a holland kormány által a közbeszerzési szerződések területén bevezetett ármechanizmus beindítását, amelynek célja az volt, hogy az áringadozásokat a megrendelőre hárítsa. A felperesek tehát azt állítják, hogy a szállító és az ügyfél közötti rendes kapcsolatfelvételekről volt szó, és hogy a bitumenre vonatkozó találkozókat kizárólag a KWS kezdeményezte. Így az SNV alkalmazottjai és a KWS titkársága közötti kapcsolatfelvételekre csak akkor került sor, amikor a KWS ilyen találkozót összehívott. Végül hangsúlyozzák, hogy a Kuwait Petroleum nyilatkozatai, amelyekre a Bizottság annak állításakor támaszkodott, hogy e kétoldalú kapcsolatfelvételek a kartellben játszott irányítói szerepét tanúsítják, csak hallomásból erednek. Ami az SNV alkalmazottjának nyilatkozatát illeti, abból csak az derül ki, hogy ezen alkalmazott a bitumenalapú termékeket alkotó nyersanyagok árainak ingadozása esetén felvette a kapcsolatot a KWS-sel.

189

A Bizottság úgy véli, hogy a kartellnek kétoldalú jellege volt, és hogy a felperesek elmulasztották kifejteni, hogy a szállítóknak is érdekük fűződött a bitumen árának emeléséhez. A Bizottság több vállalkozás nyilatkozataira támaszkodott, köztük az SNV-nek az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelméhez csatolt nyilatkozatára, amikor azt állította, hogy a Shell és a KWS előzetesen egymás között megvizsgálta a szállítók és a nagyépítők közötti találkozó lehetőségét. Kifejti továbbá, hogy a Kuwait Petroleum nyilatkozata olyan személytől származik, aki rendszeresen részt vett a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó többoldalú találkozókon.

190

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezett annak állításakor, hogy az SNV döntő szerepet játszott a szállítók közötti előkészítő találkozókon. Úgy vélik, hogy az említett találkozók megszervezésében, logisztikájában és irányításában több szállító is részt vett. A BP által ezzel kapcsolatban tett nyilatkozat puszta sugalmazás, amelyet semmilyen más bizonyíték nem támaszt alá. A BP és a Kuwait Petroleum más nyilatkozatai viszont azt mutatják, hogy nem csupán egyetlen, hanem több szállító is irányította és szervezte e találkozókat. Mindenesetre a BP egyetlen nyilatkozata, amely pontosságát a felperesek vitatják, az ítélkezési gyakorlat szerint nem minősülhet megfelelő bizonyítéknak (a Törvényszék T-337/94. sz., Enso-Gutzeit kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1571. o.] 91. pontja, valamint T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz., JFE Engineering kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2501. o.] 219. pontja). Ami a HBG 2001. április 23-i belső dokumentumát illeti, a felperesek úgy vélik, hogy az semmilyen bizonyító erővel nem rendelkezik, és hogy mindenesetre azt a védelemhez való joguk megsértése nélkül nem lehetett figyelembe venni a megtámadott határozatban, mivel azt csak csatolták a kifogásközléshez, anélkül hogy az abban említésre került volna (a fenti 187. pontban hivatkozott Shell kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. és 56. pontja). Végül semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az SNV beszámolókat készített a bitumennel kapcsolatos tárgyalásokról azon szállítóknak, akik azokon nem voltak jelen, és ezen érv egyébként nem szerepel a megtámadott határozatban.

191

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a BP-nek az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti kérelmében foglalt nyilatkozatra, valamint a HBG 2001. áprilisi belső feljegyzésére támaszkodott annak bizonyításakor, hogy az SNV nyitotta meg az előkészítő találkozókat és vezette azokon a vitákat. A Bizottság viszont sosem állította, hogy az SNV sajátos szerepet játszott ezen előkészítő találkozók összehívásában vagy konkrét megszervezésükben, és nem kérdőjelezte meg azon tényt sem, hogy azon következtetéseket, amelyeket az e találkozókon résztvevők levontak, nem az SNV szabta meg, hanem azok a résztvevők közötti kompromisszum eredményei voltak. Végül a Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében figyelembe vehet a bírósági eljárásban megvizsgált új bizonyítékokat (lásd a fenti 153. pontban hivatkozott „Tokai I” egyesített ügyekben hozott ítélet 165. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Mindenesetre a Bizottság úgy véli, hogy az SNV a kifogásközlésből következtethetett volna arra, hogy a Bizottság felhasználhatja a HBG belső feljegyzését, amelyet az irányítói szerepét alátámasztó bizonyítékként mellékletben csatolt neki.

192

A felperesek úgy vélik, hogy az SNV nem játszott irányítói szerepet az összehangolást célzó találkozókon, amelyeket a nagyépítők és különösen a KWS irányított. Hangsúlyozzák ezenkívül, hogy a Kuwait Petroleum alkalmazottjának nyilatkozata, miszerint az SNV e találkozókon a KWS ellenfele volt, csak közvetett tanúvallomás, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban elismerte (a (78) preambulumbekezdés), amely így korlátozott bizonyító erővel bír, és nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a szállítók nevében az SNV vezette a találkozókat. Az SNV-t valójában csak felkérték a W5 tagjai, hogy magyarázza meg az útépítési bitument alkotó nyersanyagok árának változásait, és szerepe a szállítók szóvivőjének szerepére korlátozódott, amely eltér valamely irányító önkéntes szerepétől. Márpedig az uniós bíróság szerint az ilyen magatartás nem elegendő ahhoz, hogy az érintett társaságot a kartell irányítójának minősítsék (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 427. pontja). Végül a felperesek előadják, hogy a Bizottság elismerte, hogy konkrétan egyetlen bitumenszállító sem játszott irányítói szerepet akkor, amikor arról volt szó, hogy más társaságokkal közöljék a tárgyalások eredményeit, hanem hogy e feladatot több társaság is ellátta.

193

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az uniós bíróság már kimondta, hogy valamely kartellnek két irányítója is lehet (a Törvényszék T-59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3627. o.] 299–301. pontja). A jelen ügyben az SNV alkalmazottjának 2004. szeptember 24-i nyilatkozatából és a Kuwait Petroleum alkalmazottjának nyilatkozatából kitűnik, hogy az SNV képviselte a jelen nem lévő szállítókat, hogy a találkozókat általában valamennyi szállító nevében nyitotta meg, és hogy a KWS ellenfelének szerepét játszotta. A Kuwait Petroleum alkalmazottjának nyilatkozata bizonyos bizonyító erővel bír, mivel ezen alkalmazott közvetlenül együttműködött azon alkalmazottal, aki e találkozók mindegyikén részt vett, és mivel többször megemlítették e találkozókon való jelenlétét. A Bizottság ezenkívül kifejti, hogy azon körülmény, hogy a szállítók minden egyes találkozót megelőzően egymás között előre kidolgozott tervvel rendelkeztek, nem befolyásolja az irányítónak való minősítést, mivel az uniós bíróság ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az irányító létezését, nem követeli meg, hogy az irányító előírja magatartását a többiek számára (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 374. pontja). Egyébiránt, ami a találkozókon közvetlenül részt nem vevő szállítók utólagos tájékoztatását illeti, a Bizottság úgy véli, ezen eljárás nem minősül meghatározó tényezőnek a kétoldalú kartell irányítójának való minősítéskor. Végül emlékeztet arra, hogy több elem alapján vélte úgy, az SNV a kartell valamennyi szakaszában irányítói szerepet játszott, és nem pusztán azon tény alapján, hogy az SNV nyitotta meg a találkozókat, és szolgált a szállítók szóvivőjeként.

194

A Bizottság megjegyzi, hogy a megtámadott határozatban különösen a HBG 2001. április 23-i belső dokumentumára (a megtámadott határozat (347) preambulumbekezdése), valamint a KWS belső feljegyzésére támaszkodva (a megtámadott határozat (352) preambulumbekezdése) megemlítette, hogy az SNV a kartell végrehajtásának ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységekben is irányítóként járt el.

195

A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság megállapította, hogy a szállítók csoportján belül az SNV-t, a W5-ön belül pedig a KWS-t különös felelősség terheli a kartellben annak teljes időtartama alatt játszott „vezető” szerepük miatt (a megtámadott határozat (343)–(349) preambulumbekezdése).

196

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amikor valamely jogsértést több vállalkozás követett el, a bírságok összegének megállapítása keretében meg kell vizsgálni, hogy az egyes vállalkozások a jogsértésben való részvételük időtartama alatt milyen szerepet játszottak (a fenti 152. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 150. pontja és a fenti 152. pontban hivatkozott Enichem Anic kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 264. pontja). Ebből következik különösen az, hogy az egy vagy több vállalkozás által a kartell keretében betöltött „vezető” (irányítói) szerepet a bírság összegének kiszámításakor figyelembe kell venni, mivel az ilyen szerepet játszó vállalkozásoknak a többi vállalkozáshoz képest különös felelősséget kell viselniük (a Bíróság C-298/98. P. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-10157. o.] 45. pontja).

197

Ezen elveknek megfelelően a bírságkiszabási iránymutatás 2. pontja súlyosító körülmények cím alatt nem kimerítő felsorolást ad azokról a körülményekről, amelyek a bírság alapösszegének emelését eredményezhetik, és amelyek között szerepel „a jogsértés irányítóként vagy felbujtóként történő elkövetése” (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 280–282. pontja).

198

Ahhoz, hogy a kartell irányítójának minősüljön, a vállalkozásnak jelentős hajtóerőt kellett képviselnie a kartell számára, vagy különös és konkrét felelősséget kellett vállalnia annak működésében. E körülményt az ügy összefüggéseire tekintettel átfogóan kell értékelni (a Törvényszék fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 299., 300., 373. és 374. pontja, valamint T-410/03. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2008. június 18-án hozott ítéletének [EBHT 2008., II-881. o.] 423. pontja). E körülményre különösen abból lehet következtetni, hogy a vállalkozás konkrét kezdeményezéseivel spontán módon nagy lökést adott a kartellnek (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 348., 370–375. és 427. pontja, valamint a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 426. pontja). E körülményre lehet következtetni azon ténykörülmények összességéből is, amelyek felfedik a vállalkozásnak a kartell stabilitásának és sikerének biztosítására irányuló szándékát (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 351. pontja).

199

Így erről van szó akkor, amikor a vállalkozás olyan más vállalkozás nevében vett részt a kartelltalálkozókon, amely azokon nem volt jelen, és közölte vele ez említett találkozók eredményét (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 439. pontja). Ugyanez a helyzet, amikor bizonyított, hogy az említett vállalkozás központi szerepet játszott a kartell konkrét működésében, például számos találkozó megszervezése, a kartellen belül információk gyűjtése és szolgáltatása, valamint a kartell működésével kapcsolatos javaslatok leggyakrabban általa történő megfogalmazása révén (lásd ebben az értelemben a Bíróság 96/82-102/82., 104/82., 105/82., 108/82. és 110/82. sz., IAZ International Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. november 8-án hozott ítéletének [EBHT 1983., 3369. o.] 57. és 58. pontját, valamint a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 404., 439. és 461. pontját).

200

Ezenkívül azon tény, hogy a vállalkozás aktívan őrködött a kartellen belül kötött megállapodások betartása felett, az általa játszott irányítói szerepre utaló meghatározó ténykörülménynek minősül (a fenti 142. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 577. pontja).

201

Az a tény viszont, hogy valamely vállalkozás nyomást gyakorol a kartell többi tagjának magatartására, sőt előírja azt, nem szükséges feltétel ahhoz, hogy ezt a vállalkozást a kartell irányítójának lehessen minősíteni (a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 374. pontja). A vállalkozás piaci pozíciója vagy a rendelkezésére álló erőforrások sem jelentenek a jogsértés irányítója szerepre vonatkozó ténykörülményeket, még akkor sem, ha beletartoznak abba a kontextusba, amely alapján az ilyen ténykörülményeket értékelni kell (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2597. o.] 241. pontját, valamint a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 299. pontját).

202

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék már kimondta, hogy a Bizottság megállapíthatja, hogy valamely kartellben több vállalkozás is irányítói szerepet játszott (a fenti 201. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 239. pontja).

203

Ennélfogva a Törvényszéknek a fent hivatkozott elvekre tekintettel meg kell vizsgálnia, hogy a Bizottság elegendő bizonyítékot szolgáltatott-e annak bizonyításához, hogy az SNV a kartellben irányítói szerepet játszott.

204

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az SNV öt magatartására támaszkodott annak megállapításakor, hogy az a kartell egyik irányítója volt, azaz:

205

Ezen öt magatartás megvalósulásának bizonyítása érdekében a Bizottság a helyszíni vizsgálatok során lefoglalt, a tényállás megvalósulásának időpontjából származó dokumentumokra, valamint a felperesektől és a kartell többi tagjától származó nyilatkozatokra támaszkodott (a megtámadott határozat (343)–(349) preambulumbekezdése).

206

A Bizottság a HBG két, 1994. március 28-i és július 8-i belső feljegyzésére támaszkodott annak bizonyításakor, hogy a kartell első két évében a megállapodásokat az SNV és a KWS közötti kétoldalú kapcsolatfelvételek révén kötötték. E két feljegyzés utal a W5 nevében a KWS, a kőolajtársaságok nevében pedig az SNV között 1994 márciusában a bitumen árára vonatkozóan kötött megállapodásokra, amely árnak 1995. január 1-jéig változatlannak kellett maradnia. A felperesek állításával ellentétben e dokumentumokat lehetetlen úgy értelmezni, hogy azok az SNV és a KWS közötti tisztán kétoldalú kapcsolatfelvételekre való utalásra szorítkoznak. Az első feljegyzés ugyanis „a kőolajtársaságok által a [W5-tel] kötött megállapodásra” való hivatkozást tartalmazza, és a második is „a [W5-tel] (H./KWS) és a kőolajtársaságokkal (E./SNV)” márciusban kötött megállapodásra hivatkozik. Ugyanígy e második feljegyzés nem utalhat arra, hogy a szállítók sajátos árakat ajánlottak a HBG-nek, hanem csak azt mutatja, hogy a kőolajtársaságok 1994 júliusában áraikat emelve megkockáztatták a W5-tel 1994 márciusában kötött megállapodásoktól való eltérést. Végül a felperesek által a válaszhoz csatolt dokumentumok, amelyekkel azt kívánják bemutatni, hogy a KWS 1987-ben és 1988-ban azt kérte a Smid és a Hollander társaságtól, hogy igazodjanak a KWS és az SNV között megállapodott árakhoz és engedményekhez, nem bírnak bizonyító erővel, mivel a jogsértés időszakát jóval megelőző időszakra vonatkoznak.

207

A felperesek ezenkívül vitatják e két feljegyzés bizonyító erejét, azzal érvelve, hogy azokat a HBG ajánlati felhívásokkal megbízott igazgatója készítette, aki – mivel sosem vett részt a bitumennel kapcsolatos tárgyalásokon – csak közvetett tanúja volt azon eseményeknek, amelyekről beszámolt. Az uniós bíróság azonban úgy véli, hogy azon tény, hogy az információk másodkézből származnak, nem befolyásolja azok bizonyító erejét (a fenti 187. pontban hivatkozott Shell kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 86. pontja), és hogy a bizonyításfelvételre alkalmazandó általános szabályok szerint nagy jelentőséget kell tulajdonítani azon ténynek, hogy a dokumentumok az érintett találkozókkal közvetlen összefüggésben készültek, és nyilvánvalóan nem lehet arra gondolni, hogy azokat nem érintett harmadik személyek tudomására hozhatják (a főtanácsnokként eljáró Vesterdorf bírónak a fenti 161. pontban hivatkozott Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa). A jelen ügyben ezen alkalmazott volt megbízva azzal, hogy a HBG számára bitument vásároljon, és szorosan együttműködve dolgozott azon alkalmazottal, aki közvetlenül részt vett a W5-tel folytatott összehangolásokon, majd a kartelltalálkozókon. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a HBG ajánlati felhívásokkal megbízott igazgatója által a tényállás megvalósulásának időpontjában készített feljegyzések jelentős bizonyító erővel bírnak. Ebből következik, hogy a Bizottság helyesen támaszkodhatott e feljegyzésekre, anélkül hogy olyan más bizonyítékokat is elő kellett volna terjesztenie, amelyek alátámasztják azok tartalmát, amely feljegyzések bizonyító erejét nem kérdőjelezheti meg kizárólag az SNV bitumenértékesítési igazgatójának 2006. november 22-i nyilatkozata. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy e nyilatkozatot a megtámadott határozat elfogadását követően tették, és hogy a nyilatkozattevő a nyilatkozat megtétele időpontjában a felperesek alkalmazottja volt.

208

A felperesek egyébiránt úgy vélik, hogy a Bizottság a kifogásközlésben nem fejtette ki a KWS és az SNV között a csoportjaik nevében folytatott tárgyalások fennállására vonatkozó elméletét. Ezen érv azonban ténybeli alapot nélkülöz. A kifogásközlés (111), (139) és (201) pontjából ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság ezen elemzésről már tájékoztatta a vállalkozásokat.

209

A fentiekből következik, hogy a Bizottság jogosan állapíthatta meg, hogy 1994-ben és 1995-ben a megállapodásokat az SNV és a KWS közötti kétoldalú kapcsolatfelvételek révén kötötték.

210

Noha így az SNV ezen első két évben a kartell működésében sajátos szerepet játszott, irányítói szerepének bizonyítása érdekében azonban meg kell vizsgálni a Bizottság által felhasznált és a jogsértés időszakának egészére vonatkozó többi bizonyítékot.

211

A Bizottság négy dokumentumra támaszkodott annak bizonyítása érdekében, hogy 1996-tól kezdve, vagyis amikor a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó többoldalú találkozók megkezdődtek, az SNV saját kezdeményezésére, kétoldalúan bejelentette a KWS-nek a tervezett áremeléseket, majd együtt értékelték a szállítók és a nagyépítők közötti találkozó szervezésének lehetőségét (a megtámadott határozat (344) és (345) preambulumbekezdése).

212

Először is a felperesek kifogásközlésre adott 2005. május 20-i válaszáról van szó, amelyben azok elismerték, hogy az SNV gyakran elsőként vette fel a kapcsolatot a KWS-sel áremelést kezdeményezve, mivel a holland piacon a legjelentősebb bitumenszállító volt. Meg kell azonban állapítani, hogy e dokumentum alapján csak azt lehet megállapítani, hogy az SNV áremelés kezdeményezése érdekében felvette a kapcsolatot a KWS-sel, azonban e dokumentum nem szolgál információval azzal kapcsolatban, hogy az SNV a kartelltalálkozók összehívására vonatkozó döntésekben milyen szerepet játszott.

213

Ugyanígy másodszor az SNV alkalmazottjának 2003. szeptember 24-i nyilatkozatát illetően, amelyet a felperesek az engedékenységi közlemény kedvezményében való részesülés iránti 2003. október 10-i kérelmükhöz csatoltak, e nyilatkozat szerint „az útépítő társaságok megkérték [az SNV] bitumenértékesítési igazgatóját, hogy jelezze a KWS-nek a termelési láncban feljebb lévő piacon a nyersanyagok árának változásait, ami néhány esetben arra indította a KWS-t, hogy találkozóra hívja össze az érintett társaságokat”. E nyilatkozat alapján azonban nem bizonyítható, hogy az SNV és a KWS együtt értékelte a kartelltalálkozó szervezésének lehetőségét.

214

Ami harmadszor a Kuwait Petroleum 2003. október 1-jei nyilatkozatát illeti, amely szerint „általában [az SNV egy alkalmazottja] és [a KWS egy alkalmazottja] előkészítő találkozón találkoztak annak eldöntése érdekében, hogy kellően indokolt-e egy bitumennel kapcsolatos találkozó megszervezése”, meg kell jegyezni, hogy – mivel a Kuwait Petroleumnak érdeke fűződhetett ahhoz, hogy a kartell működésében játszott saját szerepét minimalizálja – e nyilatkozatot csak akkor lehet figyelembe venni az SNV irányítói szerepére vonatkozó elmélet megerősítése érdekében, ha azt más dokumentumok is alátámasztják.

215

Végül negyedszer a KWS-nél folytatott helyszíni vizsgálatok során lefoglalt, a főtitkárság tevékenységeire vonatkozó 2002. október 1-jei feljegyzés alapján, amely szerint „ezen összetételben a bitumenszállítókkal néha találkozóra került sor”, és „[az SNV] kezdeményez[te] azokat”, szintén nem lehet megállapítani, hogy az SNV és a KWS együtt értékelte a kartelltalálkozó szervezésének lehetőségét.

216

A felperesek előadják, hogy a nagyépítők alakították e kétoldalú találkozókat kollektív tárgyalásokká, és hogy a KWS döntő szerepet játszott az azok megszervezésére vonatkozó döntésekben. Ekképpen a felperesek úgy vélik, hogy az SNV alkalmazottai és a KWS titkársága közötti kapcsolatfelvételekre csak akkor került sor, amikor a KWS ilyen megbeszélés összehívása mellett döntött. Igaz, hogy a Kuwait Petroleum fenti 214. pontban említett nyilatkozatát kivéve a Bizottság által felhasznált bizonyítékok alapján csak az állapítható meg, hogy az SNV vette fel elsőként a kapcsolatot a KWS-sel áremeléseket kezdeményezve, azonban azokból nem derül ki, hogy egyedül a KWS döntött-e a kartelltalálkozók megszervezéséről, vagy az SNV-vel együtt járt el így. Ennélfogva a kartell kétoldalú jellege (lásd a fenti 164. pontot), és azon tény ellenére, hogy a szállítóknak is érdeke fűződött a bitumen árának növeléséhez, meg kell állapítani, hogy a Bizottság által felhasznált bizonyítékok önmagukban nem elegendők annak bizonyításához, hogy az SNV volt a kartelltalálkozók tartásának kezdeményezője.

217

Ennélfogva az SNV kartellben játszott irányítói szerepének értékelése érdekében meg kell vizsgálni a Bizottság által felhasznált többi bizonyítékot.

218

A Bizottság a megtámadott határozatban úgy vélte, hogy a szállítók közötti előkészítő találkozókon az SNV nyitotta meg és vezette a vitákat, és e tekintetben két bizonyítékra hivatkozott. Amint a Bizottság hangsúlyozza, sosem állította azonban, hogy az SNV sajátos szerepet játszott e találkozók összehívásában és megszervezésében, sem azt, hogy az SNV szabta volna meg az ott levont következtetéseket.

219

A megtámadott határozat így a BP 2002. július 12-i nyilatkozatain alapul, amelyek szerint az SNV nyitotta meg a találkozót, és vezette a vitákat, valamint a HBG 2001. április 23-i belső dokumentumán alapul, amely az SNV-re mint „irányítóra” utal. A felperesek a BP nyilatkozatát pusztán hipotetikusnak minősítik, amelyet semmilyen más bizonyíték nem támaszt alá, és amely nem minősülhet az irányítói szerep kellő bizonyítékának. Egyébiránt úgy vélik, hogy – mivel a Bizottság nem említette a kifogásközlésben a HBG dokumentumát, és azt egyszerűen mellékletként csatolta – az a védelemhez való joguk megsértése nélkül nem tekinthető érvényes bizonyítéknak.

220

Először is a HBG 2001. április 23-i dokumentumát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék az EUMSZ 261. cikkben és az 1/2003 rendelet 31. cikkében elismert korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva hatáskörrel rendelkezik arra, hogy különösen a kifogásközlésben vagy a Bizottság határozatában nem említett további információkra támaszkodva megvizsgálja a bírságok összegének megfelelő jellegét (a fenti 176. pontban hivatkozott SCA Holding kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja, a fenti 153. pontban hivatkozott „Tokai I” egyesített ügyekben hozott ítélet 165. pontja és az irányítói szerepre való alkalmazást illetően a fenti 140. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 354. pontja).

221

E dokumentum a HBG egy belső elektronikus levélváltása, amelyben a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozók egyik rendszeres résztvevője – azon egyik kollégájának válaszolva, aki jelezte, hogy az ország északi részén a bitumenre adott engedmények megállapításával kapcsolatban probléma van – e kollégának azt javasolta, hogy vesse fel a problémát a következő kartelltalálkozón, és utalt arra, hogy e tekintetben célszerű lenne találkozót kérni az SNV alkalmazottjától, E-től, akit „irányítónak” nevezett.

222

Márpedig először is az ügy irataiból kitűnik, hogy maga a HBG, nagyépítő és a kérdéses dokumentum szerzője a Bizottság tájékoztatáskérésére 2003. szeptember 23-án adott válaszában úgy vélte, hogy az SNV alkalmazottjának „irányítóként” való megnevezése csak az SNV piacon elfoglalt első számú helyére utal. Másodszor, noha e dokumentum bizonyítéknak minősülhet az SNV-nek a kartell végrehajtásának ellenőrzésében játszott szerepére vonatkozóan, nem tűnik relevánsnak annak értékelésekor, hogy az SNV a szállítók közötti előkészítő találkozókon milyen szerepet töltött be.

223

Másodszor meg kell vizsgálni a Bizottság által annak érdekében hivatkozott másik bizonyítékot, hogy bizonyítsa az SNV által a szállítók közötti előkészítő találkozókon játszott szerepet.

224

A BP 2002. július 12-i nyilatkozatából kitűnik, hogy azon kérdésre válaszolva, hogy ki tett árjavaslatokat, és ki vezette a szállítók közötti előkészítő találkozókat, a BP e találkozókon jelen lévő alkalmazottja többször is az SNV alkalmazottját, E-t jelölte meg. Mivel olyan másik szállító nyilatkozatáról van szó, akinek érdeke fűződhetett ahhoz, hogy minimalizálja a kartell működésében játszott saját szerepét, meg kell állapítani, hogy az SNV irányítói szerepére vonatkozó elmélet megerősítése érdekében ezen elemet csak akkor lehet figyelembe venni, ha azt más dokumentumok is alátámasztják. Márpedig, noha a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság más bizonyítékokra támaszkodva tudta be az SNV-nek a kartellben játszott irányítói szerepet (a fenti 204. pont), a fentiekből következik, hogy a Bizottság nem szolgáltatott más bizonyítékot, amely alapján bizonyítani lehetett volna az SNV által a kartell előkészítő találkozóin játszott sajátos szerepet.

225

Ennélfogva az SNV kartellben játszott irányítói szerepének értékeléséhez meg kell vizsgálni a Bizottság által felhasznált többi bizonyítékot.

226

Előzetesen jelezni kell, hogy a Bizottság az ellenkérelmében megerősítette, nem vette figyelembe az SNV irányítói szerepére utaló jelként azon körülményt, hogy az SNV-nek más vállalkozásokhoz hasonlóan szokása volt, hogy tájékoztassa a találkozókon jelen nem lévő szállítókat.

227

A Bizottság a Kuwait Petroleum 2003. október 1-jei és 9-i nyilatkozataira támaszkodva viszont úgy vélte, hogy az SNV „nyitotta meg a szállítók nevében a tárgyalásokat, és játszotta [a KWS] ellenfelének szerepét”, és „így [ellátta] a szállítók csoportján belül a vezető szerepet” (a megtámadott határozat (347) preambulumbekezdése).

228

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy egy olyan másik szállító nyilatkozatait, akinek érdeke fűződhetett ahhoz, hogy minimalizálja a kartell működésében játszott saját szerepét, az SNV irányítói szerepére vonatkozó elmélet megerősítése érdekében csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokat más dokumentumok is alátámasztják. Márpedig, noha a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság más bizonyítékokra támaszkodva tudta be az SNV-nek a kartellben játszott irányítói szerepet (a fenti 204. pont), a fentiekből következik, hogy az Bizottság nem szolgáltatott más bizonyítékot, amely alapján bizonyítani lehetett volna az SNV által a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozókon játszott sajátos szerepet.

229

Ennélfogva az SNV kartellben játszott irányítói szerepének értékeléséhez meg kell vizsgálni a Bizottság által felhasznált többi bizonyítékot.

230

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozatban (a (347) és (352) preambulumbekezdés) megemlítette, hogy az SNV a kartell végrehajtásának ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységekben is irányítóként járt el, és hogy az uniós bíróság szerint azon tény, hogy a vállalkozás aktívan őrködött a kartellen belül kötött megállapodások betartása felett, az általa játszott irányítói szerepre utaló meghatározó ténykörülménynek minősül (a fenti 142. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 577. pontja).

231

A Bizottság ezzel kapcsolatban egyrészről a HBG 2001. április 23-i belső dokumentumára támaszkodott (a fenti 221. és 222. pont), amely egyes szállítóknak az engedmények megállapításával kapcsolatos problémájára vonatkozott, és amelyben utaltak arra, hogy e probléma megoldása érdekében hasznos lenne az SNV-hez fordulni, másrészről pedig a KWS belső feljegyzésére támaszkodott (a megtámadott határozat (352) preambulumbekezdése), amely szerint egyes szállítók nem tartották be az előírt engedményeket, és hogy az SNV erre reagálva „a határokat átlépő szállítókkal szemben indokolt büntetésről” beszélt.

232

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva figyelembe veheti a HBG e belső dokumentumát (lásd a fenti 220. pontot).

233

A Törvényszék azonban úgy véli, hogy noha e két dokumentum alapján megállapítható, hogy az SNV a kartell aktív tagja volt, nem elegendők annak bizonyításához, hogy ez utóbbi valóban őrködött a kartellen belül kötött megállapodások betartása felett, vagy hogy azt különösen aktívan tette volna.

234

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy noha az SNV a kartell működésének első két évében sajátos szerepet játszott, a Bizottság által szolgáltatott bizonyítékok alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy irányítói szerepet játszott attól kezdve, hogy a kartell működése többoldalúvá vált.

235

E feltételek mellett a jelen ügy sajátos körülményei között meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban foglalt értékelése, miszerint az SNV a kérdéses jogsértésben irányítói szerepet játszott, nincs kellően alátámasztva.

236

Mivel az SNV által a kérdéses jogsértésben játszott irányítói szerep bizonyítása érdekében a Bizottság a megtámadott határozat (343)–(348) preambulumbekezdésében megjelölt körülményekre tekintettel a Törvényszék előtt nem mutatott be semmilyen további bizonyítékot, meg kell állapítani, hogy az ügy irataiban foglalt elemek alapján az SNV nem minősíthető irányítónak.

237

Ebből következik, hogy a felperesekkel szemben kiszabott bírság alapösszegének növelését törölni kell mind az SNV felbujtói (lásd a fenti 182. pontot), mind pedig irányítói szerepét illetően (lásd a fenti 233. és 234. pontot). Az, hogy mindez a bírság összegének meghatározása tekintetében milyen következményekkel jár, a lenti 277. és az azt követő pontokban kerül megvizsgálásra.

238

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és elégtelenül indokolta határozatát, amikor a bírságának összegét visszaesés címén 50%-kal növelte azzal az indokkal, hogy a Shell vállalkozás a leányvállalata, a Shell International Chemicals Co. Ltd (a továbbiakban: SICC) közvetítésével a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képezte (a megtámadott határozat (336)–(338) preambulumbekezdése).

239

A felperesek emlékeztetnek arra, hogy az uniós bíróság a visszaeséssel kapcsolatban azon kritériumot állította fel, miszerint a különböző jogsértésekben részt vevő társaságoknak ugyanazon anyavállalathoz kell tartozniuk, amely a leányvállalatainak jogsértő magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt (a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 290. pontja). Visszaesés címén a bírság összege ennélfogva csak abban az esetben növelhető, ha a különböző jogsértéseket ugyanazon anyavállalatnak lehetett volna betudni. Márpedig a jelen ügyben a két korábbi jogsértést a SICC-nek lehetett volna betudni, amely 100%-ban az SPCo – az SNV-t tulajdonló SPNV-től eltérő holdingtársaság – tulajdonában van. A felperesek úgy érvelnek, hogy a Bizottság viszont kizárta azt, hogy e jogsértéseket a STT plc (később STT) és a KNPM anyavállalatoknak tudja be. Így a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben felállított kritérium a jelen ügyben nem teljesül.

240

Ezenkívül a megtámadott határozat semmilyen magyarázattal nem szolgál egyrészt azon körülményre vonatkozóan, hogy a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képező jogsértéseket az STT-nek (korábban STT plc) lehetett volna betudni, másrészt pedig arra vonatkozóan, hogy ez utóbbi ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az említett határozatok tárgyát képező jogsértéseket elkövető leányvállalat, a SICC jogsértő magatartására.

241

Másodlagosan a felperesek úgy vélik, hogy a visszaesés címén való 50%-os növelés aránytalan, figyelemmel azon tényre, hogy e kartellben egyetlen magas beosztású vezető sem vett részt, továbbá az SNV e kartellben részt vevő alkalmazottja a két korábbi kartellben nem vett részt, és az így kiszabott bírság összege jóval meghaladja az SNV által Hollandiában a bitumenértékesítéssel elért éves nyereséget.

242

A 2012. január 26-i tárgyaláson a felperesek ezenkívül előadták, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat, amikor nem biztosított számukra lehetőséget arra, hogy megdöntsék azon vélelmet, miszerint az STT plc (később STT) és a KNPM ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a két korábbi jogsértés miatt szankcionált anyavállalataikra.

243

A Bizottság a felperesek érveit elutasítja. Ezenkívül a 2012. január 26-i tárgyaláson kifejtette, hogy a Törvényszék 2011. július 13-án helybenhagyta azon 2006. november 29-i határozatát, amely visszaesés címén növelte az SPNV-vel és a Shell-csoport másik két társaságával szemben kiszabott bírságot azzal az indokkal, hogy a Shell vállalkozás a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képezte (a Törvényszék T-38/07. sz., Shell Petroleum és társai kontra Bizottság ügyben 2011. július 13-án hozott ítélete [EBHT 2011., II-4383. o.]).

244

A Bizottság a megtámadott határozat (336)–(338) preambulumbekezdésében rámutatott arra, hogy a Shell esetében visszaesés címén 50%-kal kell emelni a bírság összegét, mivel e vállalkozás már a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képezte.

245

Emlékeztetni kell arra, hogy a jogsértés súlyának elemzésekor figyelembe kell venni az esetleges visszaesést (a fenti 36. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 91. pontja). Az elrettentés szempontjából ugyanis a visszaesés a bírság alapösszegének jelentős növelését indokoló körülmény, mivel azt bizonyítja, hogy a korábban kiszabott szankció nem volt kellően elrettentő (a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 293. pontja).

246

Ezen elveknek megfelelően a bírságkiszabási iránymutatás 2. pontja súlyosító körülmények cím alatt nem kimerítő felsorolást ad azokról a körülményekről, amelyek a bírság alapösszegének emelését eredményezhetik, és amelyek között szerepelnek „az ugyanazon vállalkozás(ok) által elkövetett azonos típusú, ismétlődő jogsértések”.

247

A visszaesés fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az azon esetekre vonatkozik, amikor ugyanazon vállalkozás – azt követően, hogy jogsértés miatt szankcionálták – újból hasonló jogsértést követ el (a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 284. pontja).

248

Az ítélkezési gyakorlat szerint, mivel az uniós versenyjog elismeri, hogy az ugyanazon csoporthoz tartozó különböző társaságok gazdasági egységet, tehát az EK 81. cikk és az EK 82. cikk értelmében egyetlen vállalkozást képeznek, amennyiben az érintett társaságok nem önállóan határozzák meg piaci magatartásukat, aminek következtében a Bizottság a csoport társaságainak magatartása miatt az anyavállalattal szemben bírságot szabhat ki, a Bizottság jogosan állapíthatja meg, hogy visszaesés áll fenn akkor, ha az anyavállalat egyik leányvállalata azonos típusú jogsértést követ el, mint amely jogsértésért egy másik leányvállalatot korábban már szankcionáltak (a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 290. pontja).

249

A felperesek először is úgy vélik, hogy a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek a jelen ügyben nem teljesülnek, mivel azon anyavállalat, amelynek a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képező jogsértéseket betudták, nem ugyanaz, mint amely az SNV által elkövetett jogsértésben részt vett. A felperesek így arra utalnak, hogy a két korábbi ügyben a jogsértésért való felelősséget a SICC-nek tudták be, amely teljes mértékben az STT plc-hez és a KNPM-hez tartozott, míg a jelen jogsértés nem tudható be sem az STT-nek (korábban STT plc), sem pedig a KNPM-nek, amely már nem létezik.

250

Meg kell állapítani, hogy a polipropilén-határozatban és a PVC II-határozatban érintett SICC, valamint a megtámadott határozatban érintett SNV közvetetten ugyanazon anyavállalatok, nevezetesen az STT (korábban STT plc) és a KNPM 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatok.

251

Amint arra a Törvényszék a fenti 36. és 37. pontban emlékeztetett, az uniós versenyjog a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik, és az EK 81. cikk és a bírságkiszabási iránymutatás értelmében vett vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja). A vállalkozás versenyellenes magatartása akkor tudható be valamely másik vállalkozásnak, ha a vállalkozás nem önállóan határozta meg saját piaci magatartását, hanem lényegében az utóbbi által adott utasításokat követte, különösen az őket összekötő gazdasági és jogi kapcsolatokra tekintettel (a fenti 37. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontja).

252

Egyébiránt az uniós bíróság úgy véli, hogy mivel a Bizottságnak lehetősége és nem kötelezettsége van arra, hogy a jogsértésért való felelősséget az anyavállalatnak tudja be (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-125/07. P., C-133/07. P., C-135/07. P. és C-137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-8681. o.] 82. pontját, valamint a Törvényszék T-259/02-T-264/02. és T-271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-5169. o.] 331. pontját), pusztán az a tény, hogy a Bizottság részéről ilyen betudásra egy korábbi határozatban nem került sor, nem vonja magával azt a kötelezettséget, hogy ugyanolyan értékelést alkalmazzon egy későbbi határozatban (a Törvényszék fenti 52. pontban hivatkozott „PVC II” egyesített ügyekben hozott ítéletének 990. pontja, T-299/08. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. május 17-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-2149. o.] 60. pontja és T-343/08. sz., Arkema France kontra Bizottság ügyben 2011. május 17-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-2287. o.] 100. pontja).

253

Következésképpen a jelen ügyben azon körülmény, hogy a fent említett ügyekben a Bizottság úgy döntött, hogy a STT plc (később STT) és a KNPM kizárólagos tulajdonában lévő SPCo 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatának, a SICC-nek tudja be a jogsértést, nem pedig az első két vállalkozásnak, nem befolyásolja a visszaesésre vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazásának lehetőségét.

254

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 35–52. pontból kitűnik, hogy a Bizottság a jelen ügyben jogosan tudta be a jogsértést az STT-nek (korábban STT plc).

255

Ami a KNPM megszűnésére vonatkozó érvet illeti, a Törvényszék emlékeztet arra, hogy el kell kerülni, hogy a vállalkozások kibújhassanak a szankciók alól azon egyszerű ténynél fogva, hogy a személyazonosságuk módosult a szerkezetátalakításokat, átruházásokat vagy más jogi vagy szervezeti változásokat követően, annak érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe a versenyszabályokkal ellentétes magatartások elrettentő szankciókkal történő megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés (a Bíróság 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15-én hozott ítéletének [EBHT 1970., 661. o.] 173. pontja; C-289/04. P. sz., Showa Denko kontra Bizottság ügyben 2006. június 29-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-5859. o.] 61. pontja; C-76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-4405. o.] 22. pontja, valamint fenti 44. pontban hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítéletének 41. pontja). Ennélfogva e megszűnés nem járhat következményekkel arra vonatkozóan, hogy a visszaesést alkalmazni lehessen a továbbra is létező vállalkozásra.

256

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperesek tévesen vélték úgy, hogy a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek nem teljesülnek. A Bizottság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a felpereseket visszaesőknek tekintette.

257

A felperesek másodszor másodlagosan úgy vélik, hogy az indokolási kötelezettsége keretében a Bizottságnak kellett volna a megtámadott határozatban azt alátámasztó bizonyítékokkal szolgálni, hogy a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képező jogsértéseket be lehetett volna tudni az STT-nek (korábban STT plc), és hogy ez utóbbi ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az említett határozatok tárgyát képező jogsértéseket elkövető leányvállalat, a SICC jogsértő magatartására.

258

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, továbbá az indokolás követelményét az ügy körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére és a címzettek, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns ténybeli és jogi elemre kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is (lásd a fenti 108–111. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

259

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírság kiszámítását illetően az indokolási kötelezettség igen különös jelentőséggel bír (a fenti 109. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontja). Így, amikor a Bizottság a visszaesés mint súlyosító körülmény alkalmazása céljából az EK 81. cikk értelmében vett „vállalkozás” fogalmára kíván hivatkozni, olyan részletes és pontos elemekkel kell szolgálnia, amelyek alátámasztják az állítását.

260

A jelen ügyben a Bizottság a kifogásközlésben jelezte, hogy súlyosító körülménynek minősíti azon tényt, hogy ugyanazon vállalkozásokkal szemben korábban hasonló jogsértéseket állapítottak meg (a megtámadott határozat (336) preambulumbekezdése). A felperesek a kifogásközlésre adott válaszukban csupán azzal érveltek, hogy a Bizottság korábbi határozatai által címzett jogalanyokat semmi nem fűzte az útépítési bitumennel kapcsolatban Hollandiában folytatott tevékenységhez.

261

A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a Shell vállalkozás a leányvállalata, a SICC közvetítésével már tárgyát képezte a korábbi tiltó polipropilén-határozatnak és PVC II-határozatnak (a megtámadott határozat (336)–(338) preambulumbekezdése). Ezenkívül kifejezetten utalt arra, hogy meg kell vizsgálni, hogy e különböző jogsértéseket ugyanazon vállalkozás követte-e el, továbbá hogy a vállalkozás részét képező jogalanyoknak, a termékeknek és a személyzetnek nem kell szükségképpen ugyanazoknak lenniük e határozatok mindegyike esetében, és hogy a jelen ügyben a felelősségnek szentelt fejezetben megállapította, hogy a Shellt alkotó jogalanyok, amelyek a kérdéses jogsértésben részt vettek, ugyanazon vállalkozás részét képezik, mint amely a korábbi jogsértésekben részt vett (a megtámadott határozat (337) preambulumbekezdése).

262

A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (213) preambulumbekezdésében hangsúlyozta különösen, hogy a PVC II-határozat és az e határozatra vonatkozó, a fenti 52. pontban hivatkozott „PVC II” egyesített ügyekben hozott ítélet 312. pontja egyértelműen bizonyította, hogy a SICC azon egyetlen Shell vállalkozás részét képezte, amely a jogsértést elkövette, még akkor is, ha akkoriban a Bizottság úgy döntött, hogy a határozatot nem a csoport anyavállalatainak címezi. A Bizottság ugyanígy kifejtette, hogy a polipropilén-ügyben a SICC-kel szemben kiszabott szankció a Shell-csoport egészére alkalmazandó volt (a megtámadott határozat (196) preambulumbekezdése). A Bizottság ezenkívül jelezte, hogy a jelen ügyben a két korábbi üggyel ellentétben nem tudott meghatározni a jogsértés teljes időtartamára vonatkozóan egyetlen jogalanyt, amely a csoporton belül a két anyavállalat szintje alatti szinten koordináló vagy stratégiai tervező szerepet játszott volna. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a PVC II-határozatban (a (44) és (46) preambulumbekezdés) a Bizottság kifejtette, hogy „jelentős ipari csoportok esetén a határozat címzettjeként általában a holdingot vagy a »székhelyet« nevezik meg, noha magát a vállalkozást az anyavállalat és valamennyi leányvállalata által alkotott egység képezi”, azonban figyelemmel a Shell sajátos kétpólusú szerkezetére, és azon tényre, hogy nem volt olyan egyetlen székhely, amelyhez a határozatot címezhette volna, úgy döntött, hogy a határozatot a SICC-nek címezi.

263

Ami a felperesek által megfogalmazott, azzal kapcsolatos kifogást illeti, hogy a Bizottság nem szolgáltatott azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy az STT (korábban STT plc) ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a polipropilén-határozat és a PVC II-határozat tárgyát képező jogsértéseket elkövető leányvállalat, a SICC jogsértő magatartására, emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 36–52. pontban kifejtett elveknek megfelelően a Bizottságnak nem kellett megjelölnie ilyen bizonyítékokat, mivel a SICC a jogsértések elkövetése időpontjában az STT plc (később STT) és a KNPM 100%-os közös tulajdonában volt, és hogy e körülményt a felperesek sosem vitatták.

264

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság által kifejtett indokolás az ítélkezési gyakorlat által felállított követelményekre tekintettel kellően részletes és pontos, mivel lehetővé tette a felperesek számára, hogy megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és mivel elégséges ahhoz, hogy a Törvényszék gyakorolja felülvizsgálati jogkörét. A felperesek így egyértelműen megérthették azon érvelést, amely alapján a Bizottság megállapította, hogy a kérdéses három jogsértést ugyanazon vállalkozás követte el.

265

A felperesek harmadszor úgy vélik, hogy a bírság alapösszege visszaesés címén való 50%-os növelésének mértéke aránytalan, figyelemmel azon tényre, hogy e jogsértésben a Shell egyetlen magas beosztású vezetője sem vett részt, az SNV-nek a jogsértésben részt vevő alkalmazottja viszont nem vett részt a két korábbi kartellben, és az SNV-nek az értékesítésekkel elért nyeresége a bírság összegéhez képest elhanyagolható volt.

266

Előzetesen rá kell mutatni, hogy a felperesek érvéből nem tűnik ki egyértelműen, hogy e kifogással azt állítják-e, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét, vagy azt kérik, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva vizsgálja meg, hogy arányos-e a bírság alapösszege növelésének mértéke, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban visszaesés címén alkalmazott.

267

Mindenesetre az uniós bíróság már emlékeztetett arra, hogy a bírság összegének meghatározásakor a Bizottságnak biztosítania kell fellépése elrettentő jellegét (a Törvényszék T-228/97. sz., Irish Sugar kontra Bizottság ügyben 1999. október 7-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II-2969. o.] 245. pontja), és hogy a visszaesés a bírság alapösszegének jelentős növelését indokoló körülmény, mivel azt bizonyítja, hogy a korábban kiszabott szankció nem volt kellően elrettentő (a fenti 38. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 293. pontja). Ugyanígy az a tény, hogy valamely vállalkozásra az adott piaci jelentőségével aránytalan bírságot szabtak ki, nem a visszaesés körülményének nyilvánvalóan kiterjesztő értelmezéséből következik, hanem azon megfontolások összességéből, amelyeket a Bizottság joggal figyelembe vehet ahhoz, hogy meghatározza a bírság összegét, mivel a jogsértések súlyát számos tényező – mint például az ügy sajátos körülményei, összefüggései és a bírságok elrettentő hatása – függvényében kell értékelni, anélkül azonban, hogy létezne olyan kötelező erejű vagy a kimerítő lista, amely a kötelezően figyelembe veendő szempontokat tartalmazza (a Törvényszék T-38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4407. o.] 368. és 369. pontja).

268

Egyébiránt ki kell emelni, hogy a Bizottság a visszaesés címén történő növelés mértékének megállapításakor figyelembe veheti az érintett vállalkozásnak a versenyszabályok megsértésére való hajlamára utaló ténykörülményeket, beleértve a kérdéses jogsértések között eltelt időt is (a Törvényszék T-122/04. sz., Outokumpu és Luvata kontra Bizottság ügyben 2009. május 6-án hozott ítéletének [EBHT 2009., II-1135. o.] 62. pontja). A jelen ügyben először is ki kell emelni, hogy a kérdéses jogsértés a megtámadott határozat meghozatala időpontjában a harmadik ugyanolyan típusú jogsértés volt, amely miatt a Shell vállalkozás bizottsági határozat tárgyát képezte. Közelebbről ki kell emelni, hogy a polipropilén-határozatban és a PVC II-határozatban szóban forgó jogsértések a jelen ügy alapjául szolgáló jogsértéshez hasonlóan árcélkitűzések rögzítését, illetve piaci részesedések felosztását célozták. Egyébiránt a Törvényszék már megállapította, hogy 50%-os növelés indokolt akkor, ha a különböző jogsértések között tíz évnél rövidebb időszak telt el, ahogyan a jelen ügyben is erről van szó, mivel a kartell 1994-ben kezdődött (a fenti 267. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 354. és 355. pontja). Végül hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a 2006. november 29-i határozatában megállapította, hogy a Shell vállalkozás megsértette az EK 81. cikket azáltal, hogy 1996. május 20-tól1999. május 31-ig más vállalkozásokkal együtt olyan megállapodásban vett részt, amelynek keretében a gumi és a polimerizációs emulzióval előállított sztirol-butadién gumi ágazatában árcélkitűzések rögzítésében, az ügyfelek megnemtámadási megállapodások alapján történő elosztásában, valamint az árakra, a versenytársakra és az ügyfelekre vonatkozó érzékeny információk cseréjében állapodtak meg (az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke értelmében megindított eljárás[ban] [COMP/F/38.638 – „butadién gumi és polimerizációs emulzióval előállított sztirol-butadién gumi”-ügy] 2006. november 29-én hozott C (2006) 5700 végleges bizottsági határozat).

269

E körülmények között a felperesek által hivatkozott egyetlen elem alapján sem állapítható meg, hogy aránytalan lenne a bírság alapösszegének annak érdekében való 50%-os növelése, hogy magatartását a versenyszabályok betartásának irányába tereljék. Ennélfogva e kifogást el kell utasítani, mivel egyrészről a Bizottság így eljárva nem sértette meg az arányosság elvét, másrészről pedig a felperesek által felhozott érvek nem igazolják azt, hogy a Törvényszék a Bizottság értékelésétől eltérő értékelést végezzen.

270

Negyedszer és végül a felperesek először a 2012. január 26-i tárgyaláson előadták, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat, amikor nem biztosított számukra lehetőséget arra, hogy megdöntsék azon vélelmet, miszerint az STT plc (később STT) és a KNPM ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a két korábbi jogsértés miatt szankcionált anyavállalataikra.

271

Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-a c) pontjának és 48. cikke 2. §-ának együttes rendelkezéseiből kitűnik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell különösen a felhozott jogalapok rövid ismertetését, és hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Azon jogalapot azonban, amely valamely korábban a keresetlevélben közvetlenül vagy közvetve kifejtett jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell nyilvánítani (a Bíróság C-430/00. P. sz., Dürbeck kontra Bizottság ügyben 2001. november 13-án hozott végzésének [EBHT 2001., I-8547. o.] 17. pontja).

272

Egyébiránt korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a bíróság új jogalapot vagy érvet csak azon két feltétellel fogadhat el, ha az a határozathozatala céljából hatásos, és nem alapul a keresetlevélben felhozottaktól eltérő jogellenességi okon (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-104/97. P. sz., Atlanta kontra Európai Közösség ügyben 1999. október 14-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-6983. o.] 27–29. pontját).

273

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperesek az írásbeli szakaszban nem hoztak fel egyetlen, a védelemhez való joguk amiatt történt megsértésére vonatkozó jogalapot, hogy nem volt lehetőségük azon vélelem megdöntésére, miszerint az STT plc (később STT) és a KNPM ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a két korábbi jogsértés miatt szankcionált anyavállalataikra. A felperesek egyébiránt semmilyen információval nem szolgáltak azzal kapcsolatban, hogy e jogalap olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Végül, ellentétben azzal, amit a felperesek a 2012. január 26-i tárgyaláson állítottak, e jogalap nem tekinthető a keresetlevélben felhozott, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap kiegészítésének.

274

Ennélfogva e fentiekből következik, hogy e jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

275

Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy a jelen ügyben a felpereseknek a közigazgatási eljárásban lehetőségük volt arra, hogy bizonyítékokkal szolgáljanak annak alátámasztására, hogy az első két jogsértés miatt szankcionált vállalkozás nem ugyanaz volt, mint a jelen jogsértés tárgyát képező vállalkozás, mivel a Bizottság a polipropilén-határozatot és a PVC II-határozatot, valamint a fenti 187. pontban hivatkozott Shell kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet megemlítve a kifogásközlésben (93. és 283. pont) jelezte, hogy a múltban már megállapították a Shell vállalkozás felelősségét az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésekért.

276

A fentiek összességéből kitűnik egyrészről, hogy a Bizottság visszaesés címén megalapozottan növelte 50%-kal a bírság alapösszegét, másrészről pedig hogy a Törvényszék e növelést arányosnak tekinti.

277

A fenti 140–237. pontból kitűnik, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az SNV a kérdéses jogsértésben felbujtói és irányítói szerepet játszott. A Törvényszék úgy véli, hogy e megállapítás indokolja azt, hogy az SNV által a kérdéses jogsértésben játszott szerep értékelését illetően gyakorolja korlátlan felülvizsgálati jogkörét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a felperesek esetében a bírságkiszabási iránymutatás 2. pontjának harmadik francia bekezdésében említett súlyosító körülmény címén a bírság alapösszegére egyszeri 50%-os növelést alkalmazott.

278

A Törvényszék úgy véli, hogy a felperesek esetében alkalmazott említett növelést törölni indokolt.

279

A Törvényszék e megváltoztatás következtében megállapítja, hogy a megtámadott határozat 2. cikkének l) pontjában a felperesekkel szemben kiszabott bírság összegét 81 millió euróra kell csökkenteni.

280

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 87. cikkének 3. §-a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

281

Mivel a jelen ügyben a felperesek kérelmeik jelentős részében pervesztesek lettek, a jelen ügy körülményeinek helyes mérlegelése azt kívánja, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

282

Egyébiránt el kell utasítani a felpereseknek a költségek viselésére vonatkozó kereseti kérelme keretében előterjesztett arra irányuló kérelmét, hogy a Törvényszék a Bizottságot kötelezze a bírság megfizetéséből vagy a bankgarancia nyújtásából eredő költségek viselésére. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis e költségek nem képezik az eljárás költségeinek részét (lásd ebben az értelemben a fenti 77. pontban hivatkozott „Cement” egyesített ügyekben hozott ítélet 5133. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita alapját képező tényállás

1. A felperesek

2. A közigazgatási eljárás

3. A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1. A jogsértés anyavállalatoknak való betudhatóságával kapcsolatban elkövetett téves jogalkalmazásra és mérlegelési hibákra alapított, első jogalapról

A téves jogalkalmazásról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

– Azon vélelemről, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatára

– E vélelem két olyan anyavállalatra való alkalmazásáról, amelyek együttesen leányvállalatuk 100%-ával rendelkeznek

– Azon vélelem megdönthető jellegéről, miszerint az anyavállalat a 100%-os tulajdonában álló leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol

Az azon vélelem megdöntésére hivatott elemekről, miszerint az anyavállalat a leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

2. A lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésére alapított, második jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A kifogásközlést követően keletkezett dokumentumokba való betekintésre vonatkozó általános elvek

A jelen ügyben való alkalmazás

3. A bírság alapösszegének kiszámítása és a jogsértés időtartamának meghatározása során elkövetett ténybeli hibákra és téves jogalkalmazásra alapított, harmadik jogalapról

A jogsértés súlyáról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

– A felperesek érveinek a jogszerűség vizsgálata keretében történő megvizsgálása

– A felperesek érveinek a korlátlan felülvizsgálati jogkör keretében történő vizsgálata

A jogsértés időtartamáról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

4. A súlyosító körülményekkel kapcsolatos ténybeli hibákra és téves jogalkalmazásra alapított, negyedik jogalapról

Az SNV irányítói szerepéről

A felek érvei

– A KWS-nek tett arra vonatkozó javaslatról, hogy a W5-nek különleges engedményeket adjon

– Az arra irányuló kísérletekről, hogy az ExxonMobilt meggyőzzék arról, csatlakozzon a kartellhez

A Törvényszék álláspontja

– A felbujtói szerepre vonatkozó általános elvek

– A felperesek által szolgáltatott tanúvallomás elfogadhatósága

– A W5-nek nyújtott különleges engedményről

– Az arra irányuló kísérletekről, hogy az ExxonMobilt meggyőzzék arról, csatlakozzon a kartellhez

– A felbujtói szerepre vonatkozó megállapítás

Az SNV irányítói szerepéről

A felek érvei

– Az SNV által 1994-ben és 1995-ben a szállítók nevében a KWS-sel folytatott tárgyalásokon játszott szerepről

– Azon tényről, hogy az SNV 1996-tól kezdve a KWS-sel előzetesen határozott a szállítók és a W5 közötti találkozó szervezésének lehetőségéről

– Az SNV-nek a szállítók közötti előkészítő találkozókon játszott döntő szerepéről

– Az SNV által a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozókon a szállítók szóvivőjeként játszott szerepről

– A kartell végrehajtásának ellenőrzéséről

A Törvényszék álláspontja

– Az irányítói szerepre vonatkozó általános elvek

– Az SNV által 1994-ben és 1995-ben a KWS-sel a szállítók nevében folytatott tárgyalásokon játszott szerepről

– Azon tényről, hogy 1996-tól kezdve az SNV a KWS-sel előzetesen döntött a szállítók és a W5 közötti találkozó szervezésének lehetőségéről

– Az SNV-nek a szállítók közötti előkészítő találkozókon játszott döntő szerepéről

– Az SNV által a bitumennel kapcsolatos összehangolást célzó találkozókon a szállítók szóvivőjeként játszott szerepről

– A kartell végrehajtásának ellenőrzéséről

– Az SNV irányítói szerepére vonatkozó megállapítás

A visszaesésről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A súlyosító körülményekre vonatkozó megállapítás

A költségekről