T‑264/03. sz. ügy
Jürgen Schmoldt és társai
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Megsemmisítés iránti kereset – Keresetindítási határidő – Természetes vagy jogi személyek – Őket személyükben érintő jogi aktusok – Határozat – Hőszigetelési szabványok – Elfogadhatatlanság”
Az Elsőfokú Bíróság végzése (harmadik tanács), 2004. május 25.
A végzés összefoglalása
1. Megsemmisítés iránti kereset – A közösségi bíróság hatásköre – Valamely intézmény elleni meghagyás iránti kérelem – Elfogadhatatlanság
(EK 230. és 233. cikk)
2. Eljárás – Keresetlevél – Formai követelmények – A felhozott jogalapok rövid ismertetése
(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk, első bekezdés és 53. cikk, első bekezdés; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)
3. Megsemmisítés iránti kereset – Határidők – Kiindulópont – A jogi aktusról való tudomásszerzés napja – Szubszidiárius jelleg – Az intézmény állandó gyakorlatát képező kihirdetés – A kihirdetési időpont kezdőnapnak tekintéséhez nem elengedhetetlen feltétel
(EK 230. cikk, (5) bekezdés)
4. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – A hőszigetelési szabványok feltalálhatósági helyének közzétételére vonatkozó határozat – Valamely bizottság elnöke által benyújtott kereset – Elfogadhatatlanság
(EK 230. cikk, negyedik bekezdés, 89/106 tanácsi irányelv, 5. cikk, (1) bekezdés; 2003/312 bizottsági határozat)
5. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – A hőszigetelési szabványok feltalálhatósági helyének közzétételére vonatkozó határozat – A felperes különleges helyzete figyelembevételének kötelezettsége valamely magasabb szintű jogi rendelkezés alapján – Hiány – Elfogadhatatlanság
(EK 230. cikk, (4) bekezdés, 89/106 tanácsi irányelv, 5. cikk, (1) bekezdés)
6. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – Egyesülés által benyújtott kereset – Az egyesülésnek vagy az egyesülés valamely tagjának állítólagos tárgyaló féli szerepe – Elfogadhatatlanság
(EK 230. cikk, negyedik bekezdés, 89/106 tanácsi irányelv, 5. cikk, (1) bekezdés)
7. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – A megtámadott aktus nyilvánvaló jogellenessége – A személyében való érintettség értékelésére gyakorolt hatás hiánya – Elfogadhatatlanság
(EK 230. és 233. cikk, (2) és(4) bekezdés)
8. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – A személyében való érintettség szükségessége feltételének contra legem értelmezése – Megengedhetetlenség
(EK 230. cikk, negyedik bekezdés)
1. Nem tartozik a közösségi bíróság hatáskörébe, hogy az általa végzett jogszerűségi felülvizsgálat keretében az intézményekkel szemben meghagyással éljen. Az EK 233. cikk értelmében azon intézmények kötelesek megtenni az említett megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, amelyek aktusait a Bíróság megsemmisítette.
(vö. 42. pont)
2. Az olyan absztrakt kijelentés, amely szerint a kifogásolt közlemény „jogalapja és indokolása” hiányzik, nem fejti ki, hogy mi a kereset jogalapja, így tehát nem felel meg sem a Bíróság alapokmánya 21. cikke első bekezdése követelményeinek, amely ezen alapokmány 53. cikke első bekezdésének értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra irányadó, sem pedig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §-a c) pontja követelményeinek, amely szerint a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid ismertetését.
(vö. 43. pont)
3. Az EK 230. cikk ötödik bekezdésének szövegéből következik, hogy az a nap, amikor a felperes a megtámadott jogi aktusról tudomást szerzett, a keresetindítás határidejének kezdőnapjaként a kihirdetés vagy a közlés napjához képest csak szubszidiárius jelleggel jön számításba.
Ha igaz is az, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a keresetindítási határidő a kihirdetés időpontjával kezdődött, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette, hogy a jogi aktus kihirdetése – még ha a kihirdetés nem is volt az alkalmazhatóság előfeltétele – az érintett intézmény állandó gyakorlatának felelt meg. Ebből azonban még nem lehet azt a következtetést levonni, hogy e gyakorlat elengedhetetlen előfeltétele lenne annak, hogy a jogi aktus kihirdetése jelentse a keresetindítási határidő kezdőnapját. Éppen ellenkezőleg, a megtámadott jogi aktus kihirdetése e tekintetben elégséges feltétel, és az állandó gyakorlat megléte e téren csak megerősíti ezt a következtetést.
(vö. 52., 58–59. pont)
4. Az a tény, hogy a hőszigetelő termékekre, geotextiliákra, rögzített tűzoltó berendezésekre és gipszelemekre vonatkozó szabványok feltalálhatósági helyének a 89/106 irányelvvel összhangban történő közzétételéről szóló 2003/312 bizottsági határozat – jogi természetéből és hatályából következően – általános jellegű, önmagában még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ellen magánszemély megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be. Márpedig általános hatályú jogi aktus természetes vagy jogi személyeket csak akkor érinthet személyükben, ha őket bizonyos különleges tulajdonságaik vagy olyan ténybeli körülmények miatt érinti, amelyek e személyeket minden más személlyel szemben jellemzik, és amelyek úgy egyénítik őket, mintha a jogi aktus címzettjei lennének.
Ezzel szemben az, hogy valamely személy valamilyen módon részt vesz valamely közösségi jogi aktus elfogadását eredményező eljárásban, csak akkor alkalmas arra, hogy ezt a személyt a kérdéses jogi aktus tekintetében egyénítse, ha számára az alkalmazandó közösségi szabályozás meghatározott eljárási garanciákat ír elő. E tekintetben az építési termékekre vonatkozó tagállami törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló módosított 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák az Európai Szabványügyi Bizottság és az építésügyi állandó bizottság javára léteznek, nem pedig a saját nevükben eljáró egyes tagjaik vagy elnökük javára. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a felperes saját nevében hivatkozhat ilyen eljárási garanciákra, az említett felperes jó hírnevének az e garanciák megsértése által történt állítólagos sérelme, mint olyan, nem egyénítheti őt az EK 230. cikk negyedik bekezdésének értelmében. A 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdésében előírt garanciáknak ugyanis nem az a célja, hogy védjék a rendelkezésben említett bizottságok tagjainak jó hírnevét – még akkor sem, ha az elnökről van szó –, hanem kizárólag az, hogy véleményt adjanak a Bizottság vagy valamely tagállam által benyújtott, harmonizált szabvány visszavonására irányuló kérelemről.
(vö. 95–96., 100–101., 103. pont)
5. Igaz ugyan, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak nyilvánított általános hatályú jogi aktusok ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereseteket akkor, ha valamely magasabb szintű jogi rendelkezés a jogi aktus kibocsátója számára előírja a felperes különleges helyzetének figyelembevételét, mivel a felperes által már megkötött, a vitás jogi aktus által érintett szerződések bizonyos esetekben jellemezhetnek egy ilyen különleges helyzetet. Az építési termékekre vonatkozó tagállami törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló módosított 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése azonban nem kötelezi a Bizottságot, hogy figyelembe vegye a felperesek vagy a harmonizált szabvány ellen tiltakozást benyújtó tagállam különleges helyzetét, csak az arra az esetre alkalmazandó eljárás megjelölésére szorítkozik, ha ilyen tiltakozást nyújtanak be.
(vö. 116–117. pont)
6. Különleges körülmények fennállása – mint például valamely egyesülés szerepvállalása olyan eljárás során, amely az EK 230. cikk értelmében vett jogi aktus elfogadásához vezetett – igazolhatja az egyesülés által benyújtott kereset elfogadhatóságát akkor is, ha tagjait a vitás jogi aktus nem érinti közvetlenül és személyükben, különösen ha a jogi aktus ezen egyesülés tárgyaló féli minőségét érintette.
E tekintetben, az építési termékekre vonatkozó tagállami törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló módosított 89/106 irányelv nem írja elő, hogy a Bizottságnak az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésén alapuló határozat elfogadása előtt olyan eljárást kellene lefolytatnia, amelynek keretében a nemzeti egyesülések – mint amilyen a felperes is – jogosultak lennének esetleges jogok érvényesítésére vagy meghallgatásra. Ezt a következtetést nem befolyásolja az állítólagos tárgyaló féli vagy vitapartneri szerep sem, amelyet valamely másik felperes, a korábbi felperesi egyesülés tagja, játszott azáltal, hogy részt vett az eljárásban. Még ha bizonyított lenne is e körülmény, akkor sem alapozná meg semmiképpen, hogy a felperes mint egyesülés saját érdekkel rendelkezzen az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján megsemmisítés iránti kereset benyújtására. A szóban forgó egyesülések keresetének elfogadhatósága ugyanis ezen egyesülések tárgyalóféli minőségén és nem tagjaik egyéni szerepén alapul.
(vö. 131., 134., 140–141. pont)
7. Valamely kereset megalapozottságának vizsgálata ugyanis egyáltalán nem befolyásolja a felperesek személyükben való érintettségének értékelését, mivel valamely természetes vagy jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága és az ilyen keresettel megtámadott jogi aktus megalapozottsága tekintetében végzett jogszerűségi felülvizsgálat az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti, illetve az EK 230. cikk második bekezdése szerinti eltérő vizsgálatot követel meg.
Egyébként, még ha bizonyítást nyerne is a megtámadott jogi aktus esetleges nyilvánvaló jogellenessége, az akkor sem indokolná a Szerződés által létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszer bírói értelmezés útján történő módosítását azon az alapon, hogy az EK 220. cikk értelmében az Elsőfokú Bíróság biztosítja a jog tiszteletben tartását az EK‑Szerződés értelmezése és alkalmazása során. Ez a körülmény semmiképpen nem teszi lehetővé, hogy elfogadhatónak nyilvánítsák olyan természetes vagy jogi személyek megsemmisítés iránti keresetét, akik az EK 230. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételeket nem teljesítik.
(vö. 148–149. pont)
8. Ha igaz is az, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti személyes érdek feltételét a hatékony bírói jogvédelem elvének fényében és a felperes egyénítésére alkalmas körülmények figyelembevételével kell értelmezni, ez az értelmezés nem vezethet ezen, az EK‑Szerződésben kifejezetten előírt feltétel elvetéséhez anélkül, hogy a közösségi bíróság túl ne lépné a Szerződés által ráruházott hatáskört. A Szerződés által létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszer bírói értelmezés útján történő módosítását tehát még akkor sem igazolhatná a jogorvoslat esetleges hiánya, ha az bizonyítást nyerne. E hiány semmiképpen nem teszi lehetővé, hogy elfogadhatóvá nyilvánítsák olyan természetes vagy jogi személyek keresetét, akik nem felelnek meg az EK 230. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(vö. 156–157. pont)
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (harmadik tanács)
2004. május 25.(*)
„Megsemmisítés iránti kereset – Keresetindítási határidő – Természetes vagy jogi személyek – Őket személyükben érintő jogi aktusok – Határozat – Hőszigetelési szabványok – Elfogadhatatlanság”
A T‑264/03. sz. ügyben,
Jürgen Schmoldt (lakóhelye: Dallgow-Döberitz [Németország]),
a Kaefer Isoliertechnik GmbH & Co. KG (székhelye: Bréma [Németország]),
a Hauptverband der Deutschen Bauindustrie e.V. ( székhelye: Berlin [Németország]) (képviseli őket: H.‑P. Schneider ügyvéd)
felpereseknek
az Európai Közösségek Bizottsága ( képviseli: K. Wiedner, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Böhlke ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes ellen
a hőszigetelő termékekre, geotextiliákra, rögzített tűzoltó berendezésekre és gipszelemekre vonatkozó szabványok feltalálhatósági helyének a 89/106/EGK tanácsi irányelvvel összhangban történő közzétételéről szóló, 2003. április 9-i 2003/312/EK bizottsági határozat (HL L 114., 50. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 31. kötet, 183. o.) 1. cikkének, a melléklet 1. táblázatával összefüggésben történő, megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (harmadik tanács),
tagjai: J. Azizi elnök, M. Jaeger és F. Dehousse bírák,
hivatalvezető: H. Jung,
meghozta a következő
Végzést
Jogi háttér
1 A 87/404/EGK (egyszerű nyomástartó edény), 88/378/EGK (játékok biztonsága), 89/106/EGK (építési termékek), 89/336/EGK (elektromágneses összeférhetőség), 89/392/EGK (gépek), 89/686/ EGK (egyéni védőeszközök), 90/384/EGK (nem automatikus működésű mérlegek), 90/385/EGK (aktív beültethető orvostechnikai eszközök), 90/396/EGK (gázüzemű berendezések), 91/263/EGK (távközlési végberendezések), 92/42/EGK (folyékony vagy gáznemű tüzelőanyaggal működő új melegvíz-kazánok) és 73/23/EGK (meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett villamossági berendezések) irányelv módosításáról szóló, 1993. július 22-i 93/68/EGK tanácsi irányelv (HL L 220., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 12. kötet, 173. o.) által módosított, az építési termékekre vonatkozó tagállami törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/106/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 9. kötet, 296. o.) (a továbbiakban: 89/106 irányelv) célja különösen, hogy megszüntesse az építési termékek szabad mozgásának akadályait.
2 A 89/106 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint ezen irányelv alkalmazásában „építési termék” „minden olyan termék, amelyet azért állítottak elő, hogy tartósan a magasépítés és a mélyépítés építményeibe építsék be”.
3 A 89/106 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy építési termékek csak akkor kerülhetnek forgalomba, ha használhatók a tervezett rendeltetésükre, azaz ha olyan jellemzőkkel rendelkeznek, hogy azok az építmények, amelyekbe beépítik, amelyekhez hozzáillesztik, amelyekre felszerelik vagy felállítják őket, szabályszerű tervezés és kivitelezés esetén eleget tesznek egyes alapvető követelményeknek, amennyiben és ahol ezen építményekre ilyen követelményeket tartalmazó szabályozás vonatkozik.
4 A 89/106 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ezek az alapvető követelmények előírások formájában az I. mellékletben szerepelnek. Az említett alapvető követelmények az építmények egyes jellemzőire vonatkoznak, mechanikai szilárdság és állandóság, tűzvédelem, higiénia, egészség és környezetvédelem, biztonságos használat, zajvédelem, energiatakarékosság és hőszigetelés terén.
5 A 89/106 irányelv egyebekben közösségi „műszaki előírások” elfogadásáról rendelkezik. A 89/106 irányelv 4. cikke (1) bekezdése második albekezdésének értelmében az Európai Szabványügyi Bizottság (a továbbiakban: CEN) vagy az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság az építési termékekre vonatkozó „szabványokat” vagy „műszaki engedélyeket” fogadhatnak el. Ezeket a szabványokat és műszaki engedélyeket együttesen „harmonizált szabványoknak” nevezik.
6 A CEN/TC 88 a CEN hőszigetelő termékek terén illetékes ága.
7 A harmonizált szabványok kidolgozására vonatkozó megbízást – a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL L 204., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.) megfelelően és a 89/106 irányelv 19. cikkében említett építésügyi állandó bizottság véleménye alapján – a Bizottság adja.
8 Amint az európai szabványügyi szervezetek elfogadták a harmonizált szabványokat a 89/106 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetik azok hivatkozásait.
9 A harmonizált szabványokat átültető nemzeti szabványoknak megfelelő termékek vonatkozásában vélelmezni kell az alapvető követelményeknek való megfelelést. Így a 89/106 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerint vélelmezni kell az építési termékek rendeltetésnek megfelelő használhatóságát, ha az építmények, amelyekhez felhasználásra kerülnek, szabályszerű tervezés és kivitelezés esetén az alapvető követelményeknek megfelelnek, és ha a termékek viselik az EK-jelet. Az EK-jel igazolja különösen, hogy az építési termékek megfelelnek azoknak a vonatkozó nemzeti szabványoknak, amelyek a harmonizált szabványokat átültetik, és amelyek hivatkozásait kihirdették az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
10 Végül a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint valamely tagállam tiltakozhat a harmonizált szabványok ellen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy azok nem felelnek meg az alapvető követelményeknek. Ilyen esetben az érintett tagállam, megadva tiltakozásának indokait, az építésügyi állandó bizottsághoz fordul. Az építésügyi állandó bizottság ekkor haladéktalanul állást foglal, amelynek figyelembevételével, a 98/34 irányelvvel felállított állandó bizottságnak a meghallgatását követően, a Bizottság közli a tagállamokkal, hogy az érintett szabványokat az Európai Unió Hivatalos Lapjából törölni kell-e vagy sem.
A jogvita alapját képező tényállás
11 2001. május 23-án a CEN a hőszigetelő termékek tekintetében tíz szabványt fogadott el, amelyek számozása EN 13162:2001-től EN 13171:2001-ig terjed (a továbbiakban: vitatott szabványok).
12 A vitatott szabványokat 2001. december 15-én bizottsági közlemény (HL C 358., 9. o., a továbbiakban: a 2001. december 15-i közlemény) útján hirdették ki a 89/106 irányelv végrehajtásának keretében az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában. Ez a bizottsági közlemény azt irányozta elő, hogy a vitatott szabványokat 2002. március 1-től harmonizált szabványként kell alkalmazni. A közlemény azonban 2003. március 1-ig „a harmonizált szabványok és a nemzeti műszaki előírások egymás mellett élésének” időszakát is előirányozta.
13 Ugyanezen közlemény második lábjegyzete egyébként úgy szól, hogy egyrészt ezen egymás mellett élés időszakának elteltével az építési termékek megfelelőségének vélelmét a harmonizált szabványokra kell alapítani, másrészt ezen időszak lejártának időpontja egybeesik az ezzel ellentétes nemzeti műszaki előírások hatályon kívül helyezésével.
14 2002. augusztus 9-i levelével a Németországi Szövetségi Köztársaság a 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően tiltakozást nyújtott be a vitatott szabványok ellen. Tiltakozásában különösen azt állította, hogy a vitatott szabványok nem teszik lehetővé annak vélelmezését, hogy azok az építmények, amelyekbe a termékeket beépítik, teljes mértékben eleget tesznek az alapvető követelményeknek.
15 2002. november 22-i jelentésében az építésügyi állandó bizottság egyik ad hoc csoportja jelezte, hogy megvizsgálta a vitatott normákat és bizonyos ajánlásokat fogalmazott meg. Az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportja kifejtette, hogy a vitatott szabványok valószínűleg javíthatóak, de semmilyen ok nem indokolja, hogy alkalmazásukat az „EK”-jel használata tekintetében felfüggesszék.
16 2003. január 28-án és 29-én ülésezett a 98/34 irányelv által létrehozott bizottság, és kedvező véleményt fogalmazott meg a Bizottságnak a Németországi Szövetségi Köztársaság tiltakozását elutasító határozattervezetéről.
17 2003. április 9-én a Bizottság elfogadta a hőszigetelő termékekre, geotextíliákra, rögzített tűzoltó berendezésekre és gipszelemekre vonatkozó szabványok feltalálhatósági helyének a 89/106/EGK tanácsi irányelvvel összhangban történő közzétételéről szóló 2003/312/EK irányelvet (HL L 114., 50. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 31. kötet, 183. o.), amellyel elutasította a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti tiltakozását (a továbbiakban: megtámadott határozat).
18 Megtámadott határozatában a Bizottság többek között megállapította, hogy az építésügyi állandó bizottság és a 98/34 irányelv által létrehozott bizottság keretében a CEN-nel és a nemzeti hatóságokkal folytatott konzultációk során nyert információk nem szolgáltattak bizonyítékot annak megalapozására, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által állított kockázat létezne. Ezért a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében úgy rendelkezett, hogy az említett határozat mellékletének 1. táblázatában megadott, vitatott szabványokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetett szabványok jegyzékéből nem vonja vissza.
19 A megtámadott határozatot 2003. május 8-án tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
20 Egy, az ügy irataiban nem megnevezett időpontban a Németországi Szövetségi Köztársaság az építésügyi állandó bizottságnál kérelmezte a vitatott szabványok és a nemzeti szabványok egymás mellett élése időszakának 2003. december 31-ig történő meghosszabbítását.
21 Az építésügyi állandó bizottság 2003. május 13-án és 14-én tartott 57. ülésén e meghosszabbításra irányuló kérelmet elutasította. Ugyanezen ülés során mégis úgy határoztak, hogy a vitatott szabványok és a nemzeti szabványok egymás mellett élésének időszakát visszaható hatállyal 2003. május 13-ig meghosszabbítják.
22 2003. május 22-én a vitatott szabványokat még egyszer kihirdették a 89/106 irányelv végrehajtásának keretében kiadott közleményben (HL C 120., 17. o.), a vitatott szabványok és a nemzeti szabványok egymás mellett élése lejáratának új időpontjával együtt (a továbbiakban: a 2003. május 22-i közlemény).
Az eljárás és a felek kérelmei
23 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. július 28-án benyújtott keresetlevelükben a felperesek, J. Schmoldt (a továbbiakban: első felperes), a Kaefer Isoliertechnik GmbH & Co. KG (a továbbiakban: második felperes) és a l’Hauptverband der Deutschen Bauindustrie e.V. (a továbbiakban: harmadik felperes) keresetet indítottak a megtámadott határozat megsemmisítése iránt. Az első felperes a CEN/TC 88 bizottság elnöke, az építésügyi állandó bizottság tagja és a harmadik felperes ügyvezetője. A második felperes hőszigetelő termékeket felhasználó német vállalkozás, amely a harmadik felperes tagja. A harmadik felperes olyan szövetség, amely az építőipar érdekeit képviseli Németországban.
24 Az Elsőfokú Bírósághoz ugyanazon a napon beérkezett külön beadványukban a felperesek azt is kérték, hogy az EK 243. cikke alapján az ideiglenes intézkedés tárgyában határozatot hozó bíró kötelezze a Bizottságot, hogy az Elsőfokú Bíróság határozatának meghozataláig hosszabbítsa meg a nemzeti szabványok és a vitatott szabványok egymás mellett élésének időszakát.
25 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. augusztus 27-én beérkezett beadványában a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §-a alapján elfogadhatatlansági kifogást nyújtott be. A felperesek 2003. október 20-án benyújtották ezen kifogással kapcsolatos észrevételeiket.
26 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. november 25-én beérkezett beadványában a Fachvereinigung Mineralfaserindustrie e.V. kérte, hogy az alperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.
27 2003. november 28-i végzésével az Elsőfokú Bíróság elnöke elutasította a felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelmét (az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑264/03. R. sz., Schmoldt és társai kontra Bizottság ügyben 2003. november 28-án hozott végzése [EBHT 0000. o.]).
28 A felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot e határozat mellékletének 1. táblázatával összefüggésben oly módon, hogy a 2001. december 15-i és a 2003. május 22-i közleményeket vonják vissza az Európai Unió Hivatalos Lapjából;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
29 Elfogadhatatlansági kifogása alapján a Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– a keresetet – mint elfogadhatatlant – utasítsa el;
– kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.
Indokolás
30 Az eljárási szabályzat 114. cikke 1. §-a értelmében az Elsőfokú Bíróság az elfogadhatatlanság tárgyában az ügy érdemének vizsgálata nélkül határozhat. Ugyanezen cikk 3. §-ának megfelelően, ha az Elsőfokú Bíróság másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli. Jelen esetben, az iratok megvizsgálását követően az Elsőfokú Bíróság úgy véli, elegendő információval rendelkezik ahhoz, hogy szóbeli szakasz nélkül határozzon a Bizottság kérelméről.
31 Elfogadhatatlansági kifogásában a Bizottság egyrészt azzal érvel, hogy a keresetet későn nyújtották be, másrészt azzal, hogy a felperesek az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyükben nem érintettek.
32 Előzetesen azonban meg kell határozni a jogvita tárgyát, amelynek tekintetében a felek véleménye eltér.
A jogvita tárgyáról
A felek érvei
33 A Bizottság úgy érvel, hogy a jogvita tárgyát nem lehet kiterjeszteni a 2001. december 15-i és 2003. május 22-i közleményekre, mivel ezek visszavonása a kereset elkerülhetetlen és közvetett következménye, és nem annak tárgya, amely kizárólag a megtámadott határozat 1. cikkének a megsemmisítése iránti kérelem.
34 A felperesek szerint jelen kereset célja a 2001. december 15-én kihirdetett, vitatott szabványok visszavonása, ideértve a 2003. május 22-i közlemény visszavonását is, amellyel a Bizottság a nemzeti és a közösségi szabványok egymás mellett élése időszakának végét 2003. május 13-ában határozta meg.
35 A felperesek emlékeztetnek arra, hogy a jogvita tárgya a megtámadott határozat 1. cikke, ugyanazon határozat mellékletének 1. táblázatával összefüggésben, amellyel a Bizottság – elutasítva a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint benyújtott tiltakozását – úgy határozott, hogy a vitatott szabványokat a szabványoknak az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetett jegyzékéből nem vonja vissza.
36 A felperesek azonban hangsúlyozzák, hogy ezek után a Bizottság a vitatott szabványokat egy 2003. május 22-i közleményben ismét kihirdette, és ily módon a 2001. december 15-i első közlemény hatályát vesztette.
37 A felperesek magyarázata szerint a 2001. december 15-i közleményt ők csak a helyzet világossá tétele érdekében említették meg keresetlevelükben. Ha ugyanis azt kérték volna, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kereset eredményessége esetén csak a 2003. május 22-i közleményben található szabványokat vonják vissza, úgy lehetett volna tekinteni, hogy ez a visszavonás nem érinti a 2001. december 15-i közleményt, és hogy az ebben található szabványok továbbra is hatályban maradnak.
38 A felperesek úgy vélik, hogy a 2003. május 22-i határozat nemcsak jogi következménye a megtámadott határozatnak, hanem a 89/106 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése által megkövetelt kihirdetés ismételt végrehajtása.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
39 Emlékeztetni kell, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikke értelmében úgy határozott, hogy az említett határozat mellékletének 1. táblázatában felsorolt, vitatott szabványokat nem vonja vissza a 2001. december 15-i közleményben kihirdetett szabványok jegyzékéből.
40 A vitatott szabványok tekintetében a 2003. május 22-én kihirdetett jegyzék – az e szabványok és a nemzeti szabványok egymás mellett élése időszakának lejártától eltekintve – azonos azokkal a jegyzékekkel, amelyeket a megtámadott határozat mellékleteként és a 2001. december 15-i közleményben hirdettek ki.
41 E körülmények között, amennyiben a felperesek a 2003. május 22-i közlemény megsemmisítését kérik, mivel az ismételten kihirdeti a vitatott szabványokat, keresetük egybeesik a megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítése iránti kérelmükkel, amelyet következésképpen ebben a keretben kell megvizsgálni.
42 Amennyiben azonban a felperesek a megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítése esetére azt kérik, hogy vonják vissza az Európai Unió Hivatalos Lapjából a 2001. december 15-i és a 2003. május 22-i közleményt, kérelmüket –mint elfogadhatatlant – el kell utasítani. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis nem tartozik a közösségi bíróság hatáskörébe, hogy az általa végzett jogszerűségi felülvizsgálat keretében az intézményekkel szemben meghagyással éljen. Az EK 233. cikk értelmében azon intézmények kötelesek megtenni az említett megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, amelyek aktusait a Bíróság megsemmisítette (lásd különösen a Bíróság C‑353/01. P. sz., Mattila kontra Tanács és Bizottság ügyben 2004. január 22-én hozott ítéletének [EBHT 0000. o.] 15. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑372/02. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2003. október 15-én hozott végzésének [EBHT 0000. o.,] 48. és 49. pontját).
43 Egyébiránt amennyiben a felperesek a 2003. május 22-i közleményben előírt, vitatott szabványok és a nemzeti szabványok egymás mellett élése időszaka lejártának módosítását támadják, meg kell állapítani, hogy a keresetlevél csak azt a közlést tartalmazza, hogy a közlemény „jogalapja és indokolása” hiányzik. Meg kell állapítani, hogy az olyan absztrakt kijelentés, amely nem fejti ki, hogy mi a kereset jogalapja, nem felel meg sem a Bíróság alapokmánya 21. cikke első bekezdése követelményeinek, amely ezen alapokmány 53. cikke első bekezdésének értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra irányadó, sem pedig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §-a c) pontja követelményeinek, amely szerint a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid ismertetését (az Elsőfokú Bíróság T‑293/01. sz., Ineichen kontra Bizottság ügyben 2003. március 5-én hozott ítéletének [EBHT 0000. o.] 84. pontja, valamint a T‑385/00. sz., Seiller kontra EBB ügyben 2003. június 17-én hozott ítéletének [EBHT 0000. o.] 40. pontja). Ezért a kereset e pontban is elfogadhatatlan.
44 Következésképpen e keresetet kizárólag annyiban kell megvizsgálni, amennyiben a felperesek a megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítését kérik.
A kereset elkésett benyújtásáról
A felek érvei
45 A Bizottság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely jogi aktusról való tudomásszerzés napja, mint a keresetindítási határidő kezdete, csak szubszidiárius jellegű kritérium a kihirdetés vagy a közlés napjához képest (a Bíróság C‑122/95. sz., Németország kontra Tanács ügyben 1998. március 10-én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑973.o.] 35. pontja). Ez érvényes különösen akkor, amikor a jogi aktus kihirdetése állandó gyakorlaton alapul, amennyiben a felperes ez esetben jogosan számíthat arra, hogy a jogi aktus kihirdetésére sor fog kerülni (a fent hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 37. pontja).
46 Jelen esetben azonban a megtámadott határozatról történő tudomásszerzésnek nincs ilyen szubszidiárius jellege, mivel az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése nem volt előírva. Az említett határozat elleni keresetindítás határideje formálisan nem a kihirdetés napjától, hanem attól a naptól kezdődött, amikor a felperesek arról tudomást szereztek. Ezért nem lehetséges az eljárási szabályzat 102. cikke 1. §-ának alkalmazása, amely úgy rendelkezik, hogy ha intézmény által hozott jogi aktus elleni eljárás kezdeményezésére nyitva álló határidő a jogi aktus kihirdetésével kezdődik, ezt a határidőt a jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől kell számítani.
47 Következésképpen a Bizottság szerint, mivel a 2003. április 9-én elfogadott határozatot 2003. május 8-án hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a felperesek legkésőbb ezen a napon tudomást szereztek róla. Ezért a 2003. július 28-án benyújtott kereset még az eljárási szabályzatban előírt, távolságra tekintettel járó határidő-hosszabbítás figyelembevételével is tíz nappal elkésett.
48 A felperesek vitatják, hogy a keresetet határidőn túl nyújtották volna be.
49 E tekintetben megjegyzik, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy a megtámadott határozatot velük nem közölte. A szóban forgó határozatról először az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésekor, 2003. május 8-án szereztek tudomást. Mivel keresetüket 2003. július 28-án nyújtották be, a tíznapos, távolságra tekintettel járó határidő-hosszabbítást is figyelembe véve betartották az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a szerinti, a kihirdetéstől számított tizennegyedik nap végétől számított két hónapos határidőt.
50 A felperesek véleménye szerint a közösségi intézmények intézkedéseinek vagy határozatainak ténylegesen bekövetkezett kihirdetése mindig az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-ában előírt határidő folyásának megkezdődését váltja ki.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
51 Az EK 230. cikk ötödik bekezdésének értelmében az e cikkben szabályozott eljárásokat, az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.
52 Az ítélkezési gyakorlat szerint már e rendelkezés megfogalmazásából is az következik, hogy az a nap, amikor a felperes a megtámadott jogi aktusról tudomást szerzett, a keresetindítás határidejének kezdőnapjaként a kihirdetés vagy a közlés napjához képest csak szubszidiárius jelleggel jön számításba (a fenti 45. pontban hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 35. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 61. pontja).
53 Jelen esetben a határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2003. május 8-án hirdették ki, így a keresetindítás határideje a felperesek vonatkozásában ettől a naptól kezdődik, nem pedig attól a naptól, amikor ők tudomást szerezhettek róla.
54 Az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a szerint a határidőt, amennyiben az a megtámadott jogi aktus kihirdetésétől kezdődik, a jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől számítják.
55 A Bizottság állításával ellentétben e kiegészítő határidő alkalmazását nem lehet kizárni azzal az indokolással, hogy a megtámadott határozat kihirdetése nem volt kötelező, és nem követte az intézmény állandó gyakorlatát, így a kihirdetés időpontja nem ekként, hanem csak a megtámadott határozatról való tudomásszerzés időpontjaként vehető számításba.
56 A fenti 45. pontban hivatkozott Németország kontra Tanács ítéletből ugyanis az következik, hogy az a nap, amikor a felperes a jogi aktusról tudomást szerez, a keresetindítás határideje kezdeteként a kihirdetés napjához képest csak szubszidiárius jelleggel jön számításba. Következésképpen, minthogy a megtámadott határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapjában ténylegesen kihirdették, e tény alapján a tudomásszerzés időpontja nem vehető számításba, és ezért nem alkalmazható.
57 Mivel az EK 230. cikk szerinti keresetindítási határidőt a jogviszonyok egyértelműségének és biztonságának biztosítása, valamint az igazságszolgáltatás során előforduló bármiféle hátrányos megkülönböztetés vagy önkényes bánásmód elkerülése érdekében vezették be (a Bíróság 152/85. sz., Misset kontra Tanács ügyben 1987. január 15-én hozott ítéletének [EBHT 1987., 223. o.] 11. pontja, a C‑246/95. sz. Coen-ügyben 1997. január 23-án hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑403. o.] 21. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑121/96. és T‑151/96. sz., Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság ügyben 1997. szeptember 18-án hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑1355. o.] 38. pontja), az említett határidő kezdetének meghatározása nem függhet attól, hogy az érintett intézmény rendelkezik-e állandó gyakorlattal e téren.
58 A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette, hogy a jogi aktus kihirdetése – még ha a kihirdetés nem is volt az alkalmazhatóság előfeltétele – az érintett intézmény állandó gyakorlatának felelt meg, mégpedig annak megállapítása érdekében, hogy a keresetindítási határidő a kihirdetés időpontjával kezdődött, hiszen a felperes ilyen esetben joggal számolhatott e jogi aktus kihirdetésével (a fenti 45. pontban hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 36–38. pontja és a fenti 52. pontban hivatkozott Alitalia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontja).
59 Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy e gyakorlat elengedhetetlen előfeltétele lenne annak, hogy a jogi aktus kihirdetése jelentse a keresetindítási határidő kezdőnapját. Éppen ellenkezőleg, az ítélkezési gyakorlat azt mutatja, hogy a megtámadott jogi aktus kihirdetése e tekintetben elégséges feltétel, és az állandó gyakorlat megléte e téren csak megerősíti ezt a következtetést (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑11/95. sz., Chemicals kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3235. o.] 49. pontját, a T‑123/97. sz., Salomon kontra Bizottság ügyben 1999. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑2925. o.] 43. pontját és a T‑190/00. sz., Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben 2003. november 27-én hozott ítéletének [EBHT 0000. o.] 30. és 31. pontját). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződésnek a jogalanyok keresetindítási jogáról szóló rendelkezéseit nem lehet megszorítóan értelmezni (a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletének [EBHT 1963., 197. o.,] 222. pontja).
60 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a szerinti tizennégynapos kiegészítő határidő a rendelkezés szövege szerint akkor alkalmazandó, „ha intézmény által hozott jogi aktus elleni eljárás kezdeményezésére nyitva álló határidő a jogi aktus kihirdetésével kezdődik”, nem pedig csak akkor, ha az említett kihirdetés a jogi aktus alkalmazhatóságának előfeltétele, illetve ha az érintett intézmény állandó gyakorlatának felel meg.
61 Következésképen a Bizottság nem hivatkozhat arra, hogy a jelen esetben az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a nem alkalmazható.
62 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a kereset benyújtásának állítólagos elkésése miatt benyújtott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani, mivel a jelen kereset 2003. július 28-án érkezett be, tehát azt – az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. és 2. §-a szerinti tizennégynapos határidővel és a távolságra tekintettel járó tíznapos határidővel történő meghosszabbítás figyelembevételével – az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetéstől számított két hónapon belül nyújtották be.
A felpereseknek a személyükben való érintettségéről
A felek érvei
63 A Bizottság azt állítja, hogy a felpereseket a megtámadott határozat személyükben nem érinti.
64 E tekintetben a Bizottság lényegében úgy érvel, hogy az első felperes keresetét a saját nevében és nem mint a CEN/TC 88 hivatalos képviselője nyújtotta be; a második felperest a megtámadott határozat ugyan jelentős mértékben érinti, de nem személyében; a harmadik felperes pedig nem vezetheti le keresetindítási jogát sem a megtámadott határozat által személyében nem érintett második felperes keresetindítási jogából, sem abból, hogy egyszerű résztvevő volt a Németországi Szövetségi Köztársaság által a 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének alapján benyújtott kérelem előkészítésében.
65 A felperesek úgy vélik, hogy a megtámadott határozat őket személyükben érinti.
66 A felperesek elsősorban úgy érvelnek, hogy mivel a kereset nyilvánvalóan megalapozott, a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogás joggal való visszaélést jelent.
67 Ebben az összefüggésben rámutatnak arra, hogy a Nizzai Szerződés 2003. február 1-jei hatályba lépése óta a jogállamiság elve az Európai Unió kifejezett alapját képezi (EU 6. cikk). Egyébként pedig az Európai Unió 2000. december 7-én Nizzában ünnepélyesen kihirdetett alapjogi chartája (HL C 364., 1. o.) biztosítja minden személynek azt a jogot, hogy ügyeit az Unió intézményei és szervei részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék (41. cikk), illetve hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz (47. cikk).
68 A felperesek hangsúlyozzák, hogy az EK 220. cikk értelmében az Elsőfokú Bíróság legfontosabb feladata, hogy biztosítsa a jog tiszteletben tartását az EK‑Szerződés értelmezése és alkalmazása során.
69 A felperesek szerint a megtámadott határozattal a Bizottság – az eljárási és alaki szabályok nyilvánvaló megsértésével – olyan európai szabványok alkalmazását követeli meg, amelyek hibáik sokasága, belső ellentmondásaik és hiányosságaik miatt az Európai Unión belüli egységes alkalmazást lehetetlenné teszik.
70 Másodsorban a felperesek úgy érvelnek, hogy mivel semmiféle más – még csak elméleti – lehetőségük sincs arra, hogy a megtámadott általános hatályú közösségi jogi aktus más módon történő bírói felülvizsgálatát kérjék, hatékony bírói jogvédelemhez való jogukat csak az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti egyéni kereset útján érvényesíthetik, ezért személyükben érintetteknek kell tekinteni őket.
71 E tekintetben a felperesek leszögezik, hogy a megtámadott határozatot kizárólag az Elsőfokú Bíróság előtt támadhatják meg, mivel jelen esetben a nemzeti bíróságoknál nem lehet keresetet benyújtani.
72 Amennyiben valamely természetes vagy jogi személyt egy általános hatályú közösségi jogi aktus közvetlenül érint, és amennyiben az EK 230. cikkének negyedik bekezdésén kívül a hatékony bírói jogvédelem minden más formája objektíve kizárt – akár mert az adott esetre a közösségi jog nem rendelkezik más jogorvoslati lehetőségről vagy eljárásról, akár mert a szóban forgó jogi aktus természeténél fogva nem tartozik a tagállamok bíróságainak hatáskörébe, és a nemzeti eljárásjog módosítása útján sem lehet ilyen jogorvoslati lehetőséget létrehozni –, a Bíróság C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítélete szerint (EBHT 2002., I‑6677. o.) ilyen kivételes esetekben nem lehet elfogadhatatlanná nyilvánítani valamely egyéni keresetet azzal az indokolással, hogy a felperes személyében nem érintett. A felperesek úgy vélik, hogy személyében érintettnek kell tekinteni minden olyan személyt, aki azt állítja, hogy valamely közösségi jogi aktus közvetlenül érinti jogait vagy jogilag védett érdekeit, amennyiben az említett jogi aktus ellen – az aktus természetéből adódóan – még a nemzeti jog ezirányú értelmezésének vagy módosításának megkísérlése révén sem rendelkezik más jogorvoslati lehetőséggel.
73 A felperesek szerint az ilyen kereset elfogadhatósága az Elsőfokú Bíróság előtt nem vezetne ahhoz, hogy mint feltétel megszűnik a felperes személyében való érintettségének követelménye, hanem – éppen ellenkezőleg – e feltétel értelmét és fontosságát bizonyítaná. Ez az elfogadhatóság ugyanis pontosan azokban a helyzetekben lenne fontos, amelyekben valamely közösségi intézkedés által közvetlenül érintett természetes vagy jogi személy – olyan okok miatt, amelyeket objektíve sem ő, sem az érintett tagállam, sem pedig annak bíróságai nem tudnak megváltoztatni – más módon semmilyen bírói jogvédelmet nem kaphatna.
74 A felperesek véleménye szerint európai szinten csak ez biztosíthatna hatékony bírói jogvédelmet, illetve teljes körű jogorvoslati és eljárási rendszert a közösségi intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatára, amint ezt a Bíróság a fenti 72. pontban hivatkozott, Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 39. és 40. pontjában megállapította.
75 Harmadsorban a felperesek úgy érvelnek, hogy a megtámadott határozat mindegyiküket személyükben érinti.
76 Ami az első felperest illeti, a felperesek kiemelik, hogy egyrészt őt a CEN/TC 88 elnökeként nem kérték fel, hogy az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjának keretében részt vegyen a vitatott szabványokra vonatkozó, megtámadott határozat elfogadásában, másrészt az állandó bizottság ad hoc csoportjának jelentésében való részvétele csak látszólagos volt.
77 E tekintetben a felperesek kifejtik, hogy az ad hoc csoportnak szakértői véleményt kellett adnia a Németországi Szövetségi Köztársaság által a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtott tiltakozásról, ám az említett bizottság ténylegesen soha nem ülésezett. A Bizottság ennek ellenére előterjesztette az említett ad hoc csoport e kérdésben adott véleményét, olyan hamis látszatot keltve, mintha az üggyel nem foglalkozó CEN/TC 88 egyetértését adta volna.
78 Ebben az összefüggésben a felperesek azt állítják, hogy amennyiben a CEN/TC 88 szabályszerűen részt vett volna az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportja jelentésének munkálataiban, akkor az első felperes a CEN/TC 88 elnökeként az eljárásban közvetlenül részt vett volna. Egyébként hangsúlyozzák, hogy az első felperest az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportja tagjának nevezték ki, és ő volt a csoport egyetlen tagja, aki a CEN/TC 88 esetleges álláspontjáról hiteles információkat adhatott volna.
79 Az első felperes ezért jogosult keresetet benyújtani a megtámadott határozat ellen, mivel nemcsak eljárási jogait sértették meg, hanem ezen kívül személyiségi jogait is, mivel a CEN/TC 88-cal való állítólagos konzultáció ártott a hőszigetelő anyagok szabványosításának terén élvezett nemzetközi jó hírnevének.
80 A felperesek emellett megemlítik, hogy az első felperes a harmadik felperes „hő-, hűtő- és hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szövetségi szakrészlegének ügyvezetője.
81 A második felperessel kapcsolatban a felperesek kiemelik, hogy mivel a hőszigetelő termékek jelentős – Németországban a legnagyobb, Európában pedig a második legnagyobb – felhasználója, a megtámadott határozat nagymértékben kihat jelenlegi szerződéseire, valamint nem veszi figyelembe különleges jogi kötelezettségeit. A felperest érintő normák tekintetében ugyanis konfliktus van a német és a közösségi jog között. Ezen túlmenően ki van téve annak is, hogy ügyfelei szavatossági igényeket érvényesítenek. Ebből következően a második felperes jelentős hátrányt szenved a más tagállami versenytársaihoz képest. Emellett, az EK 95. cikk (3) bekezdése értelmében, különösen az építőanyagok – a hibátlan teljesítésért felelő – felhasználói kötelesek a fogyasztó- és környezetvédelem terén magas szintű védelemről gondoskodni.
82 Egyébiránt a második felperes, mint a harmadik felperes „hő-, hűtő- és hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szövetségi szakrészlegének tagja, meghatározó módon vett részt a közösségi harmonizációt előkészítő német bizottság arra irányuló határozatában, hogy a 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően tiltakozást nyújtsanak be a vitatott szabványok ellen.
83 Ami pedig végezetül a harmadik felperest illeti, a felperesek hangsúlyozzák, hogy egyrészről tagja a nemzeti szabványügyi bizottságoknak, s ennek következtében közvetlenül részt vesz a CEN/TC 88 munkájában, másrészről pedig tagja a közösségi harmonizációt előkészítő német bizottságnak, amelyben az illetékes német minisztérium nemzeti szinten egyezteti az építésügyi állandó bizottságban képviselt álláspontot.
84 A felperesek szerint a megtámadott határozat miatt a harmadik felperes elveszíti azt a lehetőséget, hogy az általa képviselt vállalkozások érdekében fellépjen a hőszigetelő termékek közösségi szabványainak valamely új szövegváltozata – vagy legalább javítása – céljából. Egyébként, még ha úgy is tekintenénk, hogy az általa képviselt vállalkozások nem engedik át neki a keresetindítási jogukat, személyében való érintettsége abból eredne, hogy egyik ügyvezetőjén – az első felperesen – keresztül közvetlenül részt vett a megtámadott határozatot eredményező eljárásban. Az első felperes, a CEN/TC 88 elnöke, a Bizottsághoz intézett, 2002. november 28-i levelében úgy nyilatkozott, hogy nemcsak az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjának tagjaként kéri szabályos részvételét e grémiumban, hanem a harmadik felperes „hő-, hűtő- és hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szövetségi szakrészlegének igazgatójaként is. A felperesek szerint az első felperes kettős szerepkörében – mint az ad hoc csoport tagja és a harmadik felperes ügyvezetője – nemcsak megbeszéléseket és tárgyalásokat folytatott a Bizottsággal, hanem személyesen is be kellett volna őt vonni egy külön, formális eljárásba, ezért a harmadik felperest közvetlenül és személyében érintett egyesülésnek kell tekinteni.
85 Ezen okok alapján a felperesek úgy vélik, hogy jogosultak a jelen kereset benyújtására.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
86 Az EK 230. cikk értelmében „[b]ármely természetes vagy jogi személy […] indíthat eljárást a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti”.
87 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a rendelet és a határozat közötti különbségtétel kritériuma az, hogy a szóban forgó jogi aktusnak van-e általános hatálya vagy nincs (a Bíróság C‑10/95. P. sz., Asocarne kontra Tanács ügyben 1995. november 23-án hozott végzésének [EBHT 1995., I‑4149. o.] 28. pontja, a C‑87/95. P. sz., CNPAAP kontra Tanács ügyben 1996. április 24-én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑2003. o.] 33. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑114/96. sz., Biscuiterie-confiserie LOR és Confiserie du Tech kontra Bizottság ügyben 1999. március 26-án hozott végzésének [EBHT 1999., II‑913. o.] 26. pontja és a T‑45/02. sz., DOW AgroSciences kontra Parlament és Tanács ügyben 2003. május 6-án hozott végzésének [EBHT 0000. o.] 31. pontja).
88 Valamely jogi aktus általános hatállyal rendelkezik, amennyiben objektíve meghatározott helyzetekre kell alkalmazni, és joghatásait általános és absztrakt módon körülírt személyek tekintetében fejti ki (az Elsőfokú Bíróság T‑482/93. sz., Weber kontra Bizottság ügyben 1996. július 10-én hozott ítélete [EBHT 1996., II‑609. o.] 55. o, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
89 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy a Bizottság a jogi aktusok elfogadásának időpontjában ismerte azon gazdasági szereplőket, akikre ezeket a jogi aktusokat alkalmazni kell, rendeleti természetüket nem kérdőjelezi meg, amennyiben megállapított, hogy ezen alkalmazás a szóban forgó jogi aktus által meghatározott, objektív jogi vagy ténybeli helyzet alapján, ez utóbbi céljával kapcsolatban történik (a Bíróság C‑309/89. sz., Codorniu kontra Tanács ügyben 1994. május 18-án hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑1853. o.] 18. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑480/93. és 483/93. sz., Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság ügyben 1995. szeptember 14-én hozott ítéletének [EBHT., II‑2305. o.] 65. pontja és a T‑154/02. sz., Villiger Söhne kontra Tanács ügyben 2003. április 30-án hozott végzésének [EBHT 0000. o.] 49. pontja).
90 Jelen esetben a megtámadott határozatot a tagállamoknak címezték, s e határozat elutasítja egyik tagállam kérelmét, hogy a 89/106 irányelv alapján elfogadott egyes harmonizált szabványokat vonjanak vissza az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetett szabványok jegyzékéből.
91 A 89/106 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerint azonban különösen azon nemzeti szabványokra hivatkozva kell az építési termékek használhatóságát – és következésképpen az Európai Unióban történő forgalmazhatóságát – vélelmezni, amelyek átültetik a harmonizált szabványokat, és amelyeket az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdettek.
92 A 89/106 irányelv alapján elfogadott, harmonizált szabványoknak tehát az a céljuk, hogy meghatározzák az e gazdasági szereplők által forgalomba hozható és megvásárolható termékek jellemzőit. Így e szabványok hatást gyakorolnak különösen minden, az Európai Unióban építési termékeket termelőre és felhasználóra.
93 Következésképen, a megtámadott határozat, amely elutasítja a harmonizált szabványok visszavonását, objektíve meghatározott helyzetekre vonatkozik, és általánosan és absztraktan körülírt személyek vonatkozásában – azaz különösen az Európai Unióban építési termékeket termelőkre és felhasználókra – fejt ki jogi hatásokat.
94 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat jogi természete és hatálya alapján általános jellegű.
95 A megtámadott határozat – jogi természetéből és hatályából következő – általános jellege önmagában még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ellen magánszemély megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be (a Bíróság C‑358/89. sz., Extramet Industrie kontra Tanács ügyben 1991. május 16-án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2501. o.] 13. pontja és a fenti 89. pontban hivatkozott Codorniu kontra Tanács ügyben hozott ítélet 19. pontja; a fenti 89. pontban hivatkozott Antillean Rice Mills és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 66. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑167/02. sz., Établissements Toulorge kontra Parlament és Tanács ügyben 2003. március 21-én hozott végzésének [EBHT 0000. o.] 26. pontja és a fenti 89. pontban hivatkozott Villiger Söhne kontra Tanács ügyben hozott végzésének 40. pontja).
96 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely általános hatályú jogi aktus természetes vagy jogi személyeket csak akkor érinthet személyükben, ha őket bizonyos különleges tulajdonságaik vagy olyan ténybeli körülmények miatt érinti, amelyek e személyeket minden más személlyel szemben jellemzik, és amelyek úgy egyénítik őket, mintha a jogi aktus címzettjei lennének (a Bíróság a fenti 72. pontban hivatkozott, Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 36. pontja, valamint a C‑142/00. P., Bizottság kontra Nederlandse Antillen ügyben 2003. április 10-én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑3483. o.] 65. pontja; a Bíróság C‑2580/2. P. sz., Bactria kontra Bizottság ügyben 2003. december 12-én hozott végzésének [EBHT 0000. o.] 34. pontja; a fenti 89. pontban hivatkozott Villiger Söhne kontra Tanács ügyben hozott végzésének 44. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑392/02. sz., Solvay Pharmaceuticals kontra Tanács ügyben 2003. október 21-én hozott végzésének [EBHT 0000. o.] 78. pontja).
97 Jelen esetben tehát azt kell megvizsgálni, hogy a felpereseket bizonyos különleges tulajdonságaik vagy az őket jellemző ténybeli körülmények miatt – amelyek őket minden más személlyel szemben jellemeznék – érinti-e a megtámadott határozat.
Az első felperes keresetének elfogadhatóságáról
98 Annak bizonyítása céljából, hogy az első felperest a megtámadott határozat személyében érinti, a felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy az illető a CEN/TC 88 elnöke, valamint arra, hogy részt kellett vennie az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjában.
99 E tekintetben rögtön hangsúlyozni kell, hogy a CEN főtitkára a Bizottsághoz intézett 2003. augusztus 11-i levelében tájékoztatta a Bizottságot, hogy az első felperes az alapeljárás keretében nem jogosult a CEN-t képviselni, amit a felperesek egyike sem vitatott. Következésképpen az első felperes a keresetet csak saját nevében nyújtotta be, és csak a személyében rejlő tulajdonságok alapján kell megvizsgálni, van-e jogosultsága a megtámadott határozat ellen keresetet benyújtani, s nem szükséges határozni arról, hogy a CEN esetlegesen jogosult-e kereset benyújtására.
100 Az, hogy valamely személy valamilyen módon részt vesz valamely közösségi jogi aktus elfogadását eredményező eljárásban, csak akkor alkalmas arra, hogy ezt a személyt a kérdéses jogi aktus tekintetében egyénítse, ha számára az alkalmazandó közösségi szabályozás meghatározott eljárási garanciákat ír elő (az Elsőfokú Bíróság T‑60/96. sz., Merck és társai kontra Bizottság ügyben 1997. június 3-án hozott végzésének [EBHT 1997., II‑849. o.] 73. pontja, T‑109/97. sz., Molkerei Großbraunshain és Bene Nahrungs mittel kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15-én hozott végzésének [EBHT 1998., II‑3533. o.] 67. és 68. pontja és a T‑339/00. sz., Bactria kontra Bizottság ügyben 2002. április 29-én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2287. o.] 51. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑38/99–T‑50/99. sz., Sociedade Agrícola dos Arinhos és társai kontra Bizottság ügyben 2001. február 7-én hozott ítélete [EBHT 2001., II‑585. o.] 46. pontja).
101 Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák a CEN és az építésügyi állandó bizottság javára léteznek, nem pedig a saját nevükben eljáró egyes tagjaik vagy elnökük javára.
102 Következésképen – anélkül, hogy ebben a szakaszban dönteni kellene arról, vajon a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák individualizálják-e jogosultjaikat – meg kell állapítani, hogy az első felperes saját nevében nem hivatkozhat semmilyen eljárási garanciára, sem a 89/106 irányelv egyetlen olyan rendelkezésére, amelynek megsértése őt – a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a CEN/TC 88 elnökének minőségében vagy az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjának tagjaként – egyéníthetné.
103 Mindenesetre még ha feltételezzük is, hogy az első felperes saját nevében hivatkozhat ilyen eljárási garanciákra, hangsúlyozni kell, hogy az említett felperes jó hírnevének az e garanciák megsértése által történt állítólagos sérelme, mint olyan, nem egyénítheti őt az EK 230. cikk negyedik bekezdésének értelmében. A 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdésében előírt garanciáknak ugyanis nem az a célja, hogy védjék a rendelkezésben említett bizottságok tagjainak jó hírnevét – még akkor sem, ha az elnökről van szó –, hanem kizárólag az, hogy véleményt adjanak a Bizottság vagy valamely tagállam által benyújtott, harmonizált szabvány visszavonására irányuló kérelemről.
104 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első felperes – sem mint a CEN/TC 88 elnöke, sem mint az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjának tagja – nem jogosult saját nevében kereset benyújtására.
105 Másodsorban a felperesek az első felperes személyében való érintettségének bizonyítása érdekében arra hivatkoznak, hogy ő a harmadik felperes ügyvezetője.
106 Mivel azonban ez a keresetindítási jog – feltéve, hogy az bizonyítást nyer – a harmadik felperes keresetindítási jogából vezethető le, az első felperes csak abban az esetben érvelhetne az említett határozat általi személyében való érintettségével, amennyiben a harmadik felperes a maga személyében érintett lenne. Ezért ezt a kérdést a harmadik felperes keresetindítási jogának vizsgálata keretében kell megvizsgálni.
107 Következésképpen – a harmadik felperes keresetindítási jogának vizsgálatára is figyelemmel – meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat az első felperest az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében nem érinti.
A második felperes keresetének elfogadhatóságáról
108 A felperesek elsősorban azt állítják, hogy a második felperest azért érinti személyében a megtámadott határozat, mivel – lévén a hőszigetelési ágazatban Németország legnagyobb, Európa második legnagyobb vállalkozása – az építési termékek jelentős felhasználója.
109 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat azon vitatott, harmonizált szabványok visszavonását utasította el, amelyeket a 89/106 irányelvnek megfelelően fogadtak el. Ezek a harmonizált szabványok, amelyek célja, hogy az építési termékek jellemzőit meghatározzák, az Európai Unióban minden ilyen termék termelőjére és felhasználójára vonatkoznak.
110 Így meg kell állapítani, hogy a második felperest a megtámadott határozat csak a megnevezett termékeket gyártó, gazdasági szereplői objektív minőségében érinti, mégpedig ugyanolyan módon, mint a többi, azonos helyzetben lévő gazdasági szereplőt. Az ítélkezési gyakorlat szerint a második felperesnek önmagában ez a minősége nem alapozza meg az említett határozat általi, személyében való érintettséget (a Bíróság 11/82. sz., Piraiki-Patraiki és társai kontra Bizottság ügyben 1985. január 17-én hozott ítéletének [EBHT 1985., 207. o.] 14. pontja és a C‑451/98. sz., Antillean Rice Mills kontra Tanács ügyben 2001. november 22-én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑8949. o.] 51. pontja; a fenti 89. pontban hivatkozott Villiger Söhne kontra Tanács ügyben hozott végzés 47. pontja).
111 Ami azt az érvelést illeti, hogy a második felperes a vonatkozó termékek jelentős felhasználója az érintett piacon, meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy valamely általános hatályú jogi aktus az egyes jogalanyokra a konkrét esetben különböző hatással jár, még nem emeli ki őket a többi gazdasági szereplő közül, amennyiben e jogi aktus alkalmazása objektíve meghatározott helyzet alapján történik (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑138/98. sz., ACAV és társai kontra Tanács ügyben 2000. február 22-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑341. o.] 66. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a fenti 95. pontban hivatkozott Établissements Toulorge kontra Parlament és Tanács ügyben hozott végzés 63. pontját). Jelen esetben a megtámadott határozat a második felperest az építési termékek felhasználójaként, objektív helyzete alapján érinti.
112 Ugyanilyen kevéssé egyéníti a második felperest az a tény, hogy az építőipar azon 62 német vállalkozásának egyike, amelyek hőszigetelő termékeket használnak fel, és nemzeti szinten tagjai a „hő-, hűtés-, hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szövetségi szakrészlegnek. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – a fenti 89. pontban jelzetteknek megfelelően – az, hogy kisebb-nagyobb pontossággal meghatározható azon jogalanyok száma, vagy akár személye is, amelyekre valamely intézkedés vonatkozik, semmiképpen nem jelenti az, hogy e jogalanyokat az intézkedés által személyükben érintettnek kell tekinteni, amennyiben a jelen esethez hasonlóan az alkalmazás a szóban forgó jogi aktus által meghatározott objektív ténybeli vagy jogi helyzet alapján történik. Egyébként, mint azt a felperesek is hangsúlyozzák, a vitatott szabványok nemcsak az építési termékek felhasználóira, hanem a tagállamokra, az építési termékek termelőire és a felügyeleti szervekre is vonatkoznak.
113 Ami azt az érvelést illeti, hogy a megtámadott határozat a második felperest – különösen az ügyfelek által érvényesített szavatosság, sőt büntetőjogi felelősségre vonásának állítólagos kockázata miatt – hátrányos helyzetbe hozná más tagállamokban található versenytársaival szemben, meg kell állapítani, hogy még ha bizonyítást is nyerne ezen állítólagos kockázat elkerülhetetlensége, ami első pillantásra valószínűtlennek tűnik, ez akkor sem egyénítené az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében a felperest, mivel számos, németországi versenytársa is ugyanebben a helyzetben van.
114 Ugyanígy semmiképpen nem egyénítené a második felperest az a felhozott körülmény sem, hogy az EK 95. cikk (3) bekezdése értelmében a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem terén különösen az építési anyagok – a szabályos kivitelezéséért felelő – felhasználóinak kötelezettsége lenne a védelem magas szintjének a biztosítása, mivel még ha valóban fennállna is ez a kötelezettség, a felperes e tekintetben akkor is ugyanabban a helyzetben lenne, mint minden németországi és más, európai unióbeli tagállami versenytársa.
115 Végezetül, ami azt a megjegyzést illeti, hogy a megtámadott határozat jelentős mértékben érintené a második felperes jelenlegi szerződéseit, meg kell állapítani, hogy e körülmény alátámasztására semmilyen bizonyítékot nem mutattak be, így ezt nem lehet bizonyítottnak tekinteni, bár egyébként sem jelentene olyan helyzetet, amely e felperest kiemelné az építési termékek azon többi felhasználója köréből, akiknek szintén folyamatban vannak hasonló szerződéseik.
116 Igaz ugyan, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak nyilvánított általános hatályú jogi aktusok ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereseteket akkor, ha valamely magasabb szintű jogi rendelkezés a jogi aktus kibocsátója számára előírja a felperes különleges helyzetének figyelembevételét, mivel a felperes által már megkötött, a vitás jogi aktus által érintett szerződések bizonyos esetekben jellemezhetnek egy ilyen különleges helyzetet (a fenti 96. pontban hivatkozott Bizottság kontra Nederlandse Antillen ügyben hozott ítélet 72. és 75. pontja, valamint a fenti 89. pontban hivatkozott Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. és 74. pontja).
117 A jelen eset annyiban különbözik az említett ítéleteket eredményező esetektől, hogy itt nem létezik magasabb szintű jogi rendelkezés által előírt ilyen kötelezettség (a fenti 100. pontban hivatkozott Sociedade Agrícola dos Arinhos és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontja). E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek állításával ellentétben a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése nem kötelezi a Bizottságot, hogy figyelembe vegye a felperesek vagy a harmonizált szabvány ellen tiltakozást benyújtó tagállam különleges helyzetét, csak az arra az esetre alkalmazandó eljárás megjelölésére szorítkozik, ha ilyen tiltakozást nyújtanak be.
118 Következésképpen a felpereseknek a jelenlegi szerződéseken alapuló érvei semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy a második felperes individualizálását alátámasszák.
119 Ebből következik, hogy a második felperest – mint az építési termékek jelentős felhasználóját – a megtámadott határozat személyében nem érinti.
120 Másodsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy a második felperest azért is érinti személyében a megtámadott határozat, mert a harmadik felperes „hő-, hűtés-, hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szövetségi szakrészlegének tagjaként meghatározó szerepet játszott abban a döntésben, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése alapján tiltakozást nyújtson be a vitatott szabványok ellen.
121 Mint azt e tekintetben a fenti 100. pontban már kifejtettük, az, hogy valamely személy valamilyen módon részt vesz egy közösségi jogi aktus elfogadását eredményező eljárásban, nem egyéníti őt a kérdéses jogi aktus vonatkozásában, hacsak az alkalmazandó közösségi szabályozás bizonyos eljárási garanciákat elő nem ír számára.
122 Jelen esetben a 89/106 irányelv nem írja elő, hogy a Bizottság az említett irányelv 5. cikkének (1) bekezdésén alapuló határozat elfogadása előtt köteles lenne betartani valamely olyan eljárást, amelynek keretében a második felpereshez hasonló vállalkozásoknak vagy a szabványosítás tekintetében illetékes nemzeti szövetségeknek esetleges joguk vagy igényük lehetne a meghallgatásra.
123 Amint már a fenti 101. pontban megállapítást nyert, a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák csak a CEN és az építésügyi állandó bizottság, nem pedig az egyes vállalkozások és nemzeti szövetségek javára áll fenn.
124 Ennélfogva a második felperest nem lehet úgy tekinteni, mint akit a megtámadott határozat a harmadik felperes „hő-, hűtés- és hangszigetelési, valamint tűzvédelmi” szakrészlege tagjának minőségében személyében érint.
125 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a második felperest a megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében nem érinti.
A harmadik felperes keresetének elfogadhatóságáról
126 Ami a harmadik felperes személyében való érintettségét illeti, a felperesek azt állítják, hogy mivel a németországi építőipart képviseli, a megtámadott határozat elleni keresetindítási joga egyrészt a második felperes – mint annak egyik tagja – keresetindítási jogából adódik, másrészt pedig – az első felperes révén – abból, hogy részt vett a megtámadott határozat elfogadását eredményező eljárásban.
127 A harmadik felperesnek a tagjai keresetindítási jogán alapuló keresetindítási joga tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint jogalanyok valamely csoportja kollektív érdekeinek előmozdítása céljából létrehozott egyesülés nem tekinthető az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében érintettnek valamely olyan jogi aktus által, amely e csoport általános érdekeit érinti, és következésképpen nem nyújthat be tagjai nevében megsemmisítés iránti keresetet abban az esetben, ha tagjai ilyen keresetet egyénileg nem nyújthatnak be (a Bíróság C‑321/95. P. sz., Greenpeace és társai kontra Bizottság ügyben 1998. április 2-án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1651. o.] 14. és 29. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑447/93–T‑449/93. sz., AITEC és társai kontra Bizottság ügyben 1995. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1971. o.] 62. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑112/00. és T‑122/00. sz., Iberotam és társai kontra Bizottság ügyben 2001. január 24-én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑97. o.] 74. pontja és a T‑84/01. sz., Association contre l’heure d’été kontra Parlament és Tanács ügyben 2002. január 14-én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑99. o.] 25. pontja).
128 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 125. pontban megállapítást nyert – nincsenek olyan tényállási elemek, amelyek arra engednének következtetni, hogy a második felperes keresete elfogadható.
129 Egyebekben a felperesek semmi arra utaló érvet nem adtak elő, hogy a megtámadott határozat a harmadik felperes többi tagját személyében érintené.
130 Így tehát meg kell állapítani, hogy a harmadik felperes nem állíthatja eredményesen, hogy a megtámadott határozat személyében érinti azon az alapon, hogy tagjai maguk is megsemmisítés iránti keresetet nyújthatnának be az említett határozat ellen.
131 Ami másodsorban a harmadik felperesnek a megtámadott határozat kidolgozásának folyamatában való részvételét illeti, valóban igaz, hogy különleges körülmények fennállása – mint például valamely egyesülés szerepvállalása olyan eljárás során, amely az EK 230. cikk értelmében vett jogi aktus elfogadásához vezetett – igazolhatja az egyesülés által benyújtott kereset elfogadhatóságát akkor is, ha tagjait a vitás jogi aktus nem érinti közvetlenül és személyükben, különösen ha a jogi aktus ezen egyesülés tárgyaló féli minőségét érintette (lásd ebben az értelemben a Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben 1988. február 2-án hozott ítéletének [EBHT 1988., 219. o.] 21–24. pontját és a C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑1125. o.] 28–30. pontját).
132 Az ítélkezési gyakorlat szerint ilyen körülmények között az az egyesülés, amely a megtámadott jogi aktusnak nem címzettje, érdekelt lehet abban, hogy akkor is megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be a jogi aktus ellen, ha tagjai ezt egyénileg nem tehetnék meg (az Elsőfokú Bíróság T‑481/93. és T‑484/93. sz., Exporteurs in Levende Varkens és társai kontra Bizottság ügyben 1995. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2941. o.] 64. pontja; a 127. pontban hivatkozott Iberotam és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés, valamint a fenti 127. pontban hivatkozott Association contre l’heure d’été kontra Parlament és Tanács ügyben hozott végzés 25. pontja).
133 E körülmények között meg kell tehát vizsgálni, hogy a harmadik felperes állítólagos – az első felperes útján történő – részvétele a Németországi Szövetségi Köztársaság által benyújtott tiltakozás előkészítésében olyan különleges körülménynek minősül-e, amely az egyesülésnek, mint tagjai érdekeit képviselő szakmai szövetségnek, a hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében keresetindítási jogot biztosít.
134 E tekintetben – mint az a fenti 122. és 123. pontban már kifejtésre került – meg kell állapítani, hogy a 89/106 irányelv nem írja elő, hogy a Bizottságnak az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésén alapuló határozat elfogadása előtt olyan eljárást kellene lefolytatnia, amelynek keretében a nemzeti egyesülések – mint amilyen a harmadik felperes is – jogosultak lennének esetleges jogok érvényesítésére vagy meghallgatásra.
135 Így a harmadik felperes keresetindítási jogának megalapozása céljából nem hivatkozhat a tagjai érdekétől különböző, saját érdekre.
136 Hozzá kell tenni azt is, hogy a harmadik felperesnek a Bizottsághoz az első felperes útján eljuttatott 2002. november 28-i levele csak információnyújtás céljából született, mivel a Bizottság a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt eljárás keretében nem volt köteles sem a harmadik felperessel való konzultációra, sem annak meghallgatására (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑585/93. sz., Greenpeace és társai kontra Bizottság ügyben 1995. augusztus 9-én hozott végzésének [EBHT 1995., II‑2205. o.] 63. pontját).
137 Egyébiránt a felperesek nem állíthatják – mint azt írásbeli beadványaikban tették – hogy a fenti a 131. pontban hivatkozott Van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság a felperes egyesülés keresetének elfogadhatóságát egy egyesülésként létrehozott érdekcsoport egyszerű közvetítői szerepére alapozta, amely egyesülés írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bizottsághoz, szoros kapcsolatot tartva vele az egész eljárás során. A Bíróság ebben az ítéletben – nevezetesen a 23. pontban – ugyanis főképp azt hangsúlyozta, hogy egyrészt a felperes egyesülés aláírója volt annak a kedvezményes díjszabást létrehozó megállapodásnak, amelyet a Bizottság megtámadott határozatában az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok alapján vitatott, másrészt pedig hogy e minőségében ezen egyesülés köteles volt az említett jogi aktus végrehajtása érdekében arra, hogy az érintett gazdasági szereplővel díjszabási tárgyalásokat kezdeményezzen, és új megállapodást kössön. Meg kell állapítani, hogy e körülmények jelen esetben nem állnak fenn (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑86/96. sz., Arbeitsgemeinschaft Deutscher Luftfahrt‑Unternehmen és Hapag-Lloyd kontra Bizottság ügyben 1999. február 11-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑179. o.] 62. pontját).
138 Ugyanígy nem hasonlítható a harmadik felperes helyzete a fenti 131. pontban hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben szereplő felperesi egyesülés helyzetéhez. Igaz, úgy tűnik – és nem is vitatott –, hogy a harmadik felperes egyrészt tagja a nemzeti szabványügyi hatóságoknak, és így részt vesz a CEN/TC 88 munkájában, másrészt tagja a közösségi harmonizációt előkészítő német bizottságnak is, amelyben az illetékes német szövetségi minisztérium nemzeti szinten egyezteti azt az álláspontot, amelyet az építésügyi állandó bizottságban képviselni fog. Valamely nemzeti egyesülésnek a harmonizált szabványok közösségi kidolgozásában való ilyen közvetett részvétele azonban csak laza kapcsolatban van a megtámadott határozat tárgyával. Semmi esetre sem hasonlítható valamely olyan egyesülés helyzetéhez, amelyben az érintett gazdasági ágazat legfontosabb nemzetközi termelői egyesültek, és amely – mint a fenti 131. pontban hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben – világosan meghatározott és magával a határozat tárgyával összefüggő tárgyalóféli pozícióval rendelkezik, ezáltal pedig olyan ténybeli helyzetbe kerül, amely megkülönbözteti őt minden más személytől (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑106/98. P. sz., Comité d’entreprise de la Société française de production és társai kontra Bizottság ügyben 2000. május 23-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑3659. o.] 45. és 53. pontja, a fenti 137. pontban hivatkozott Arbeitsgemeinschaft Deutscher Luftfahrt-Unternehmen és Hapag-Lloyd kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 63. pontja). E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperesek egyébként sem nyújtottak be olyan bizonyítékot, amely megkülönböztetné a harmadik felperest a harmonizált szabványok közösségi kidolgozásában hasonló módon részt vevő más tagállami nemzeti egyesülésektől (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑135/96. sz., UEAPME kontra Tanács ügyben 1998. június 17-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2335. o.] 111. pontját).
139 A felperesek tehát nem hivatkozhatnak jogosan arra, hogy a harmadik felperes a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárásban a Bizottsággal szemben tárgyaló féli vagy vitapartneri minőséggel bír, amelyet a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a megtámadott határozat érint.
140 Ezt a következtetést nem befolyásolja az állítólagos tárgyaló féli vagy vitapartneri szerep, amelyet az első felperes játszott azáltal, hogy a CEN/TC 88 elnökeként részt vett az építésügyi állandó bizottság ad hoc csoportjának tagjaként és a harmadik felperes ügyvezetőjeként a Németországi Szövetségi Köztársaság által a 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdése alapján benyújtott tiltakozás előkészítésében.
141 Még ha bizonyított lenne is e körülmény, akkor sem alapozná meg semmiképpen, hogy a harmadik felperes mint egyesülés saját érdekkel rendelkezzen az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján megsemmisítés iránti kereset benyújtására. E tekintetben a felperesek véleményével ellentétben a Bíróság a fenti 131. pontban hivatkozott Van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében (21–24. pont) és a fenti 131. pontban hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében (29. és 30. pont) a szóban forgó egyesülések keresetének elfogadhatósága ezen egyesülések tárgyalóféli minőségén és nem tagjaik egyéni szerepén alapul.
142 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 101. pontban már megállapítást nyert, hogy a 89/106 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák kizárólag a CEN és az építésügyi állandó bizottság javára, nem pedig a saját nevükben eljáró egyes tagjaik vagy elnökeik javára léteznek.
143 Ennélfogva a harmadik felperest nem lehet a megtámadott határozat által személyében érintettnek tekinteni azon a címen, hogy részt vett a Németországi Szövetségi Köztársaság által a 89/106 irányelv 5. cikke (1) bekezdése szerint benyújtott tiltakozás előkészítésében.
144 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a harmadik felperest a megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében nem érinti. Ebből következik, hogy az első felperest – mint a harmadik felperes ügyvezetőjét – sem érinti személyében az említett határozat.
145 Mindezekből az következik, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a felperesek egyike sem tekinthető jogosultnak a jelen megsemmisítés iránti kereset benyújtására.
146 Meg kell azonban vizsgálni, hogy – amint azt a felperesek állítják – e következtetést nem kérdőjelezi-e meg egyrészt a kereset nyilvánvaló megalapozottsága, másrészt a hatékony bírói jogvédelem követelménye.
147 A kereset nyilvánvaló megalapozottsága kérdésében a felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló jogellenessége miatt a Bizottság elfogadhatatlansági kifogása joggal való visszaélésnek minősül.
148 E tekintetben elég annyit megállapítani, hogy az érv, miszerint a jelen kereset nyilvánvalóan megalapozott, teljesen lényegtelen a kereset elfogadhatóságának vizsgálata keretében. A kereset megalapozottságának vizsgálata ugyanis egyáltalán nem befolyásolja a felperesek személyükben való érintettségének értékelését, mivel valamely természetes vagy jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága és az ilyen keresettel megtámadott jogi aktus megalapozottsága tekintetében végzett jogszerűségi felülvizsgálat az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti, illetve az EK 230. cikk második bekezdése szerinti eltérő vizsgálatot követel meg (lásd ebben az értelemben a fenti 100. pontban hivatkozott Bactria kontra Bizottság ügyben 2002. április 29-én hozott végzés 53. pontját).
149 Egyébként hangsúlyozni kell, hogy – még ha bizonyítást nyerne is a megtámadott jogi aktus esetleges nyilvánvaló jogellenessége – az akkor sem indokolná a Szerződés által létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszer bírói értelmezés útján történő módosítását azon az alapon, hogy az EK 230. cikk értelmében az Elsőfokú Bíróság biztosítja a jog tiszteletben tartását az EK‑Szerződés értelmezése és alkalmazása során. Ez a körülmény egyetlen esetben sem teszi lehetővé, hogy elfogadhatónak nyilvánítsák olyan természetes vagy jogi személyek megsemmisítés iránti keresetét, akik az EK 230. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételeket nem teljesítik (lásd ebben az értelemben a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 44. pontját, a fenti 111. pontban hivatkozott ACAV és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 68. pontját, valamint a fenti 100. pontban hivatkozott Bactria kontra Bizottság ügyben 2002. április 22-én hozott végzés 54. pontját).
150 Ennélfogva a felpereseknek a kereset nyilvánvalóan megalapozott voltán alapuló érveit el kell utasítani.
151 Ami másodsorban a hatékony bírói jogvédelem követelményét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítéletében (40. pont) rámutatott, hogy az EK‑Szerződés egyrészt 230. és 241. cikkével, másrészt 234. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre abból a célból, hogy biztosítsa az intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatát, amely feladatot a közösségi bíróságra ruházta. Ebben a rendszerben azoknak a természetes és jogi személyeknek, akik az EK 230. cikk negyedik bekezdésében említett elfogadhatósági feltételek miatt az általános hatályú közösségi jogi aktusokat nem tudják közvetlenül megtámadni, az esettől függően lehetőségük van akár az EK 241. cikk értelmében másodlagosan a közösségi bíróság előtt, akár a nemzeti bíróságok előtt az ilyen jogi aktusok érvénytelenségére hivatkozni, és kieszközölni, hogy mivel e bíróságok maguk nem rendelkeznek hatáskörrel e jogi aktusok érvénytelenségének megállapítására, e tekintetben előzetes döntéshozatal iránti kérdésekkel forduljanak a Bírósághoz.
152 A Bíróság véleménye szerint tehát a tagállamok feladata olyan teljes körű jogorvoslati és eljárási rendszer előírása, amely a jog betartását hatékony bírói jogvédelem útján biztosítja (a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 41. pontja).
153 A felperesek érvelésével ellentétben ebből egyáltalán nem következik, hogy a nemzeti bíróságok előtti jogorvoslat állítólagos hiánya figyelembe vehető lenne annak érdekében, hogy valamely megsemmisítés iránti keresetet a közösségi bíróságok előtt elfogadhatóvá nyilvánítsanak.
154 Éppen ellenkezőleg, a Bíróság a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 43. pontjában megállapította, hogy az EK 230. cikk elfogadhatósági szabályait nem lehet úgy értelmezni, hogy a megsemmisítés iránti keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani, ha a nemzeti eljárási szabályoknak a közösségi bíróság által végzett konkrét vizsgálata kimutatja, hogy ezek nem teszik lehetővé az egyén számára olyan kereset benyújtását, amellyel a megtámadott közösségi jogi aktus érvényességét megkérdőjelezhetné.
155 A Bíróság szerint valamely megsemmisítés iránti közvetlen kereset a közösségi bíróság előtt akkor sem lenne elfogadható, ha a nemzeti eljárási szabályoknak ez utóbbi által elvégzett konkrét vizsgálata azt mutatná ki, hogy azok nem teszik lehetővé az egyén számára a megtámadott közösségi jogi aktus érvényességének a megkérdőjelezését (a fenti 96. pontban hivatkozott Bactria kontra Bizottság ügyben 2003. december 12-én hozott végzés 58. pontja). Az ilyen szabályozás ugyanis minden egyes konkrét esetben azt követelné meg, hogy a közösségi bíróság megvizsgálja és értelmezze a nemzeti eljárásjogot, ami meghaladná a közösségi jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét (a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 43. pontja).
156 A Bíróság mindenesetre egyértelműen leszögezte (a fenti 72. pontban hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 44. pontja), hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti személyes érdek feltételét a hatékony bírói jogvédelem elvének fényében és a felperes egyénítésére alkalmas körülmények figyelembevételével kell értelmezni, ez az értelmezés azonban nem vezethet ezen, az EK‑Szerződésben kifejezetten előírt feltétel elvetéséhez anélkül, hogy a közösségi bíróság túl ne lépné a Szerződés által ráruházott hatáskört.
157 A Szerződés által létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszer bírói értelmezés útján történő módosítását tehát még akkor sem igazolhatná a jogorvoslat esetleges hiánya, ha az bizonyítást nyerne. E hiány semmiképpen nem teszi lehetővé, hogy elfogadhatóvá nyilvánítsák olyan természetes vagy jogi személyek keresetét, akik nem felelnek meg az EK 230. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételeknek (a Bíróság C‑301/99. P. sz., Area Cova és társai kontra Tanács ügyben 2001. február 1-én hozott végzésének [EBHT 2001., I‑1005. o.] 47. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fenti 111. pontban hivatkozott ACAV és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 68. pontja; a fenti 100. pontban hivatkozott Bactria kontra Bizottság ügyben 2002. április 29-én hozott végzés 54. pontja, valamint a fenti 89. pontban hivatkozott Villiger Söhne kontra Tanács ügyben hozott végzés 61. pontja).
158 A felperesek ennélfogva nem hivatkozhatnak arra, hogy – amennyiben a megsemmisítés iránti keresetet elfogadhatatlannak nyilvánítják – megfosztják őket minden olyan lehetőségtől, hogy jogaikat bíróság előtt megvédjék, amire egyébként semmilyen bizonyítékot nem terjesztettek elő.
159 A hatékony bírói jogvédelem követelménye tehát nem kérdőjelezheti meg azt a következtetést, amely szerint a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mert a felpereseket a megtámadott jogi aktus személyükben nem érinti.
160 Figyelemmel a fentiekre, és anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni, hogy a felpereseket a megtámadott határozat közvetlenül érinti-e, a keresetet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
161 Ilyen körülmények között nem szükséges határozni a Fachvereinigung Mineralfaserindustrie beavatkozási kérelméről.
A költségekről
162 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti T‑264/03. R. sz. eljárás költségeit is.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (harmadik tanács)
a következő végzést hozta:
1) A keresetet – mint elfogadhatatlant – elutasítja.
2) A felperesek maguk viselik saját költségeiket, valamint az alperesek részéről felmerült költségeket, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti T‑264/03. R. sz. eljárás költségeit is.
Kelt Luxembourgban, 2004. június 8-án.
|
H. Jung |
J. Azizi |
|
hivatalvezető |
elnök |
* Az eljárás nyelve: német.