–

a Volvo Group Belgium NV képviseletében T. Lauwers advocaat,

–

a belga kormány képviseletében S. Baeyens, A. De Brouwer és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben, segítőik: T. Bricout és C. Decordier advocaten,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Ferrand és W. Roels, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 49. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Belgische Staat/Federale Overheidsdienst Financiën (belga állam/szövetségi adóhivatal) és egy külföldi illetőségű társaság belgiumi székhelyű leányvállalata, a Volvo Group Belgium NV között azon nemzeti szabályozásnak a Volvo Group Belgiumra gyakorolt hatásai tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely a külföldi illetőségű társaságok belföldi illetőségű leányvállalataira fairness taxot vet ki.

3

Az EUMSZ 49. cikk a következőképpen rendelkezik:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az 54. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.”

4

A 2013. július 30‑i wet houdende diverse bepaligen (az egyes rendelkezések megállapításáról szóló törvény; Belgisch Staatsblad, 2013. augusztus 1.) módosította a wetboek van de inkomstenbelastingen 1992‑t (a jövedelemadóról szóló 1992. évi törvénykönyv). Az e törvény 15. fejezetében szereplő 2. szakasz 1. alszakasza a „Fairness tax” címet viseli. Ezen alszakaszt a wet houdende diverse bepaligen 43–51. cikke alkotja, amely módosította e törvénykönyv 198., 207., 218., 219b., 233., 246., 275. és 463a. cikkét.

5

Az egyes rendelkezések megállapításáról szóló, 2013. július 30‑i törvénnyel módosított, a jövedelemadóról szóló 1992. évi törvénykönyv 198. cikke 1. §‑ának 1. pontja értelmében:

„Nem minősül működési költségnek:

1. a társasági adó, ideértve a 219a‑219b. cikk alapján fizetendő különadókat, a társasági adó terhére megfizetett összegek, és a jövedelem fizetésére kötelezett által a jogosult helyett a 261. cikk megsértésével megfizetett forrásadó, ide nem értve a 219. cikk alapján fizetendő különadót”.

6

E törvénykönyv 207. cikkének (2) bekezdése előírja:

„E levonások vagy az adózási időszakra vonatkozó veszteséggel való kompenzáció egyike sem vonható le a 79. cikk szerinti rendkívüli vagy ellenszolgáltatás nélküli kedvezményekből származó eredményből, sem az 53. cikk 24. pontja szerinti pénzügyi vagy bármely más kapott előnyökből, sem pedig a társaságnak a 219. cikk értelmében nem igazolt költségei vagy a társaság által kapott bármely előny után megállapított speciális különadó adóalapjából, sem azon nyereségből, amelyet a 198. cikk 1. §‑ának 9. és 12. pontja szerinti költségek terhelnek, sem a 194c. cikk 2. §‑a 4. bekezdésének a megsértéséből származó vagy a 194c. cikk 4. §‑a szerinti nyereségből, sem a 217. cikk 3. bekezdése szerinti tőkenyereségből, sem pedig a 219b. cikk szerinti osztalékból.”

7

Az említett törvénykönyv 219. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1. §   Azon adómegállapítási időszak tekintetében, amelynek során az osztalékokat a 18. cikk 1. §‑ának 1°–2°bis bekezdése alapján kifizetik, a következő bekezdésekben foglalt rendelkezések alapján különadó bevezetésére és megállapítására kerül sor.

E különadó független és adott esetben kiegészítő jellegű azon többi adónemhez képest, amelyet a jelen törvénykönyv más rendelkezései alapján vagy adott esetben különös jogszabályi rendelkezések végrehajtása keretében kell megfizetni.

2. §   E különadó alapjának a kiszámítása során a kiindulópont az adózási időszak vonatkozásában kifizetett bruttó osztalék és a ténylegesen a 215. és 216. cikk szerinti társaságiadó‑kötelezettség alá tartozó végleges adóköteles eredmény közötti pozitív különbség.

3. §   Az így megállapított adóalapot csökkentik a kifizetett osztalék korábbi időpontban, és legkésőbb a 2014‑es adóévben adóztatott céltartalékokból származó részével. E csökkentés alkalmazásában a már megadóztatott céltartalékok figyelembevételére elsődlegesen a legutóbb képzett céltartalékok tekintetében kerül sor.

A 2014‑es adóév vonatkozásában az ugyanezen adóévben kifizetett osztalékok ugyanezen adóévben adóztatott céltartalékként soha nem vehetők figyelembe.

4. §   Ezt követően a kapott eredmény felső határát olyan százalékos értéknek megfelelően határozzák meg, amely az alábbiak közötti arányt fejezi ki:

5. §   A fenti bekezdésekkel összhangban meghatározott adóalap semmilyen más módon nem korlátozható vagy csökkenthető.

6. §   A különadó mértéke az így kiszámított összeg 5%‑a.

7. §   Azok a társaságok, amelyek a társaságokról szóló törvénykönyv 15. cikke alapján azon adózási időszakhoz kapcsolódó adóév tekintetében, amelynek során az osztalékok kifizetésre kerültek, kis társaságoknak minősülnek, nem tartoznak az említett különadó hatálya alá.”

8

Ugyanezen törvénykönyv 233. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„Ezen túlmenően külön adót kell megállapítani a 219b. cikkben megállapított szabályokkal összhangban. Ezen intézkedés alkalmazásában a belga cégek tekintetében a »kifizetett osztalék« a társaság által kifizetett bruttó osztalék azon része, amely megfelel a belga cég könyv szerinti eredménye pozitív részének a társaság teljes számviteli eredményében.”

9

2015‑ben és 2016‑ban a Volvo Group Belgiumnak a 2015. adóévben 1056466,18 euró összegű társasági adót kellett fizetnie, amelyből 1052467,14 euró a fairness taxból származott, a 2016. adóévben pedig 773573,17 eurót, amiből 769881,87 euró származott a fairness taxból.

10

2016‑ban e társaság panaszt nyújtott be az ezen adókat megállapító határozatokkal szemben, arra hivatkozva, hogy a fairness tax ellentétes az uniós joggal, a kettős adóztatás elkerülésére irányuló egyezményekkel, valamint a belga alkotmánnyal. E tekintetben megjegyezte, hogy akkoriban megsemmisítés iránti kereset volt folyamatban a Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság, Belgium) előtt, és hogy ez utóbbi előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett a Bíróság elé a fairness taxszal és annak az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedés szabadságával való összeegyeztethetőségével kapcsolatban.

11

A Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság) 2018. március 1‑jei ítéletével megsemmisítette a fairness taxra vonatkozó rendelkezéseket, nevezetesen az egyes rendelkezések megállapításáról szóló 2013. július 30‑i törvény 43–49. cikkét, valamint 51. cikkének első és második bekezdését. Ezen ítéletet követően a Volvo Group Belgium által benyújtott panaszokat a 2019. december 9‑i határozatok mint megalapozatlanokat elutasították, tekintettel arra, hogy az említett bíróság a 2014 és 2018 közötti adóévek tekintetében fenntartotta a megsemmisített rendelkezések joghatásait.

12

2020. február 12‑én a Volvo Group Belgium a rechtbank van eerste aanleg Oost‑Vlaanderen, afdeling Genthez (a kelet‑flandriai elsőfokú bíróság genti részlege, Belgium) fordult, amely 2022. február 4‑i ítéletével hatályon kívül helyezte a 2015. és 2016. adóév tekintetében társasági adót megállapító határozatokat annyiban, amennyiben azok a Volvo Group Belgiumra fairness taxot vetettek ki.

13

Ezen ítélettel szemben a belga állam/szövetségi adóhivatal fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a hof van beroep te Genthez (genti fellebbviteli bíróság, Belgium).

14

A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság) azon határozata, amely fenntartja az e bíróság által megsemmisített, egyes rendelkezések megállapításáról szóló 2013. július 30‑i törvény rendelkezéseinek joghatásait, sérti‑e a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított szabadságát, amennyiben e határozat csak a külföldi illetőségű társaságok leányvállalataira alkalmazandó, míg a Belgiumban állandó telephellyel rendelkező külföldi illetőségű társaságokat nem érinti e rendelkezések fenntartása, következésképpen nem tartoznak a fairness tax hatálya alá.

15

E körülmények között a hof van beroep te Gent (genti fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ 49. cikket], hogy azzal ellentétes a kérdést előterjesztő bíróság előtt megtámadott olyan nemzeti szabályozás (amelyet a Grondwettelijk Hof [alkotmánybíróság] nevezetesen megsemmisített, de hatályában fenntartott, megsértve ezzel a szabad letelepedés jogát, aminek következtében a hatályában fenntartott nemzeti szabályozást nem kell alkalmazni a más tagállamban letelepedett, de állandó belgiumi telephellyel rendelkező társaságok által felosztott nyereség tekintetében), amely szerint

16

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 49. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a külföldi illetőségű társaság belföldi illetőségű leányvállalata az azon nyereség felosztását terhelő, úgynevezett fairness tax alanya, amely a nemzeti adórendszerben előírt bizonyos adókedvezmények igénybevétele miatt nem szerepel e leányvállalat végleges adóköteles eredményében, míg az e tagállamban állandó telephely vagy fióktelep útján gazdasági tevékenységet folytató külföldi illetőségű társaság nem alanya ezen adónak.

17

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a belga kormány írásbeli észrevételeiben jelzi, hogy a kérdést előterjesztő bíróság állításával ellentétben a fairness tax joghatásainak a Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság) által elhatározott fenntartása nemcsak a külföldi illetőségű társaságok leányvállalatait érintheti, hanem ez utóbbiak állandó telephelyeit is. E bíróság ugyanis a 2014 és 2018 közötti adóévek tekintetében általános jelleggel tartotta fenn a fairness taxot, mivel az egyetlen kivétel az a helyzet, amikor a külföldi leányvállalat egy olyan belga anyavállalatnak fizet osztalékot, amely a különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 2011. november 30‑i 2011/96/EU tanácsi irányelv (HL 2011. L 345., 8. o.) hatálya alá tartozik.

18

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata a Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság) által a fairness tax joghatásainak fenntartásáráról hozott határozat terjedelmének vizsgálata. Ugyanakkor az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködési rendszer keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti bíróság általi értelmezés helyességének vizsgálata vagy kétségbe vonása, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezenfelül a Bíróságnak, amikor valamely nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul hozzá, tartania kell magát a nemzeti jognak az említett bíróság által elé terjesztett értelmezéséhez (lásd ebben az értelemben: 2022. október 27‑iInstituto do Cinema e do Audiovisual ítélet, C‑411/21, EU:C:2022:836, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

Így az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata keretében és a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezésnek megfelelően abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy a fairness tax joghatásainak fenntartása nem vonatkozik a külföldi illetőségű társaságok állandó telephelyeire, hanem kizárólag ez utóbbiak olyan leányvállalataira, mint a Volvo Group Belgium.

20

A letelepedés szabadsága, amelyet az EUMSZ 49. cikk elismer az Európai Unió állampolgárai számára, magában foglalja a jogot a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások alapítására és irányítására a letelepedés szerinti tagállam joga által a saját állampolgáraira előírtakkal azonos feltételek szerint. Az EUMSZ 54. cikknek megfelelően magában foglalja, hogy a valamely tagállam jogszabályai alapján létrehozott olyan társaságok, amelyek létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye az Unió területén van, jogosultak tevékenységüket az érintett tagállamban leányvállalat, fióktelep vagy képviselet útján gyakorolni (2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21

Ami a társaságok EUMSZ 54. cikk értelmében vett székhelyét illeti, az a természetes személyek állampolgárságához hasonlóan annak meghatározására szolgál, hogy e társaság mennyiben kapcsolódik valamely állam jogrendjéhez. Ennek megfelelően a nemzeti adójogszabályoknak egyrészt valamely külföldi illetőségű társaság belföldi illetékességű leányvállalatára, másrészt pedig az ilyen társaság belföldi illetőségű fióktelepére vagy állandó telephelyére történő alkalmazása egy belföldi illetékességű, illetve egy külföldi illetőségű társaság adójogi kezelésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑iCofidis ítélet, C‑340/22, EU:C:2023:1019, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

Amint az az EUMSZ 49. cikk első bekezdésének második mondatából kitűnik, az kifejezetten meghagyja a gazdasági szereplők számára annak lehetőségét, hogy szabadon válasszák meg azt a jogi formát, amelyet megfelelőnek találnak más tagállamban kifejtett tevékenységükhöz. Ezt a szabad választási lehetőséget nem korlátozhatják hátrányosan megkülönböztető jellegű adójogi rendelkezések (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑iCofidis ítélet, C‑340/22, EU:C:2023:1019, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A más tagállamban folytatott tevékenységhez megfelelőnek tartott jogi forma megválasztása szabadságának célja tehát többek között az, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező gazdasági társaság számára lehetővé tegye más tagállamban fióktelep nyitását annak érdekében, hogy ott ugyanolyan feltételekkel folytathasson gazdasági tevékenységet, mint amelyek a leányvállalatra alkalmazandók (2006. február 23‑iCLT‑UFA ítélet, C‑253/03, EU:C:2006:129, 15. pont; 2012. szeptember 6‑iPhilips Electronics UK ítélet, C‑18/11, EU:C:2012:532, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, továbbá 2023. december 21‑iCofidis ítélet, C‑340/22, EU:C:2023:1019, 39. pont).

24

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely az EUMSZ 49. cikk által biztosított szabadságok gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi (2017. szeptember 7‑iEqiom és Enka ítélet, C‑6/16, EU:C:2017:641, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Konkrétan az adójogi rendelkezéseket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik a nyereség megadóztatására vonatkozó adórendszerüknek az uniós jog tiszteletben tartásával történő kialakítása, amennyiben e nyereség az érintett tagállam adóztatási joghatósága alá tartozik. Ebből következően a fogadó tagállam szabadon állapíthatja meg az e tagállamban működő társaságok különböző letelepedési formáira alkalmazandó adókötelezettséget keletkeztető tényt, adóalapot, valamint adómértéket, feltéve hogy a belföldi illetőségű társaságokkal összehasonlítható helyzetben lévő külföldi telephelyekkel szemben olyan bánásmódot biztosít, amely nem hátrányosan megkülönböztető (2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – az a döntés, hogy fenntartsák a fairness tax joghatásait, azon külföldi illetőségű társaságokat érinti, amelyek gazdasági tevékenységüket Belgiumban leányvállalaton, nem pedig állandó telephelyen vagy fióktelepen keresztül végzik. Úgy tűnik tehát, hogy a fairness tax joghatásainak fenntartása nem teszi lehetővé a külföldi illetőségű társaságok leányvállalatai számára, hogy ugyanolyan feltételek mellett gyakorolják tevékenységüket, mint amelyek az ilyen társaságok állandó telephelyeire vonatkoznak, így a nemzeti szabályozás alapján az előbbiek hátrányban vannak az utóbbiakhoz képest.

27

E körülmények között az ilyen, joghatások fenntartásáról szóló határozat alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye a más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok számára, hogy tevékenységüket Belgiumban leányvállalat útján gyakorolják (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 7‑iEqiom és Enka ítélet, C‑6/16, EU:C:2017:641, 55. és 56. pont).

28

Márpedig az olyan eltérő bánásmód, amely a jelen ítélet 22. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében korlátozhatja a más tagállamban folytatott tevékenység végzéséhez megfelelő jogi forma szabad megválasztását, az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkben biztosított letelepedés szabadsága korlátozásának minősülhet (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑iCofidis ítélet, C‑340/22, EU:C:2023:1019, 47. pont).

29

Ahhoz, hogy az ilyen eltérő bánásmód összeegyeztethető legyen az EUM‑Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel, az szükséges, hogy az olyan helyzetekre vonatkozzék, amelyek objektíve nem hasonlíthatók össze, vagy azt közérdeken alapuló nyomós ok indokolja (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑iCofidis ítélet, C‑340/22, EU:C:2023:1019, 48. pont; 2015. szeptember 2‑iGroupe Steria ítélet, C‑386/14, EU:C:2015:524, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A helyzetek objektív összehasonlíthatóságát illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a határokon átnyúló helyzetek belső helyzetekkel való összehasonlításáról van szó. A határokon átnyúló helyzeteknek a belső helyzetektől való megkülönböztetése érdekében a szóban forgó társaságok székhelyét kell alapul venni, amely – amint az a jelen ítélet 21. pontjában megállapításra került – annak meghatározására szolgál, hogy valamely társaság miként kapcsolódik valamely állam jogrendjéhez. Következésképpen a nemzeti adójogszabályoknak egyrészt valamely külföldi illetőségű társaság belföldi illetékességű leányvállalatára, másrészt pedig az ilyen társaság belföldi illetőségű állandó telephelyére történő alkalmazása egy belföldi illetékességű, illetve egy külföldi illetőségű társaság adójogi kezelésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 35. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Ezen objektív összehasonlítást a kérdéses nemzeti adójogi szabályozás céljának figyelembevételével kell elvégezni (lásd ebben az értelemben: 2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

E tekintetben a Bíróság a helyzetek összehasonlíthatóságát és a fairness taxról szóló, akkoriban hatályos belga szabályozás által követett célt illetően a következőket állapította meg. A fogadó tagállam olyan adójogi szabályozása tekintetében, amely annak elkerülésére irányul, hogy az ezen államban keletkezett nyereséget a nemzeti adójog szerinti bizonyos adókedvezmények igénybevétele folytán ne lehessen anélkül kifizetni, hogy azt az adóalanynál megadóztatnák, az említett tagállamban állandó telephely útján gazdasági tevékenységet folytató külföldi illetőségű adóalany helyzete összehasonlítható a belföldi illetőségű adóalany helyzetével. Ezen adójogi szabályozás a két esetben arra irányul, hogy ugyanezen tagállam a joghatósága alá tartozó nyereségek felett gyakorolhassa adóztatási joghatóságát (2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Márpedig az alapügyben a külföldi illetőségű társaságok állandó telephelyei és fióktelepei nem tartoznak a fairness tax hatálya alá.

34

Ebből következik, hogy a fairness tax joghatásainak a kérdést előterjesztő bíróság által értelmezett fenntartásáról szóló határozat keretében a Belga Királyság már nem gyakorolja adóztatási joghatóságát a külföldi illetőségű társaságok állandó telephelyeinek vagy fióktelepeinek nyeresége tekintetében. Így e külföldi illetőségű társaságok nincsenek összehasonlítható helyzetben az olyan belföldi illetőségű társaságokkal, mint valamely külföldi illetőségű társaság leányvállalata.

35

Következésképpen az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben nem állapítható meg az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadság korlátozása.

36

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a külföldi illetőségű társaság belföldi illetőségű leányvállalata az azon nyereség felosztását terhelő, úgynevezett fairness tax alanya, amely a nemzeti adórendszerben előírt bizonyos adókedvezmények igénybevétele miatt nem szerepel e leányvállalat végleges adóköteles eredményében, míg az e tagállamban állandó telephely vagy fióktelep útján gazdasági tevékenységet folytató külföldi illetőségű társaság nem alanya ezen adónak.

37

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a külföldi illetőségű társaság belföldi illetőségű leányvállalata az azon nyereség felosztását terhelő, úgynevezett fairness tax alanya, amely a nemzeti adórendszerben előírt bizonyos adókedvezmények igénybevétele miatt nem szerepel e leányvállalat végleges adóköteles eredményében, míg az e tagállamban állandó telephely vagy fióktelep útján gazdasági tevékenységet folytató külföldi illetőségű társaság nem alanya ezen adónak.