–

Juan képviseletében M. Díaz Perales abogada, és R. Rodríguez Nogueira procurador,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 45. cikkének, 49. cikke (3) bekezdésének és 50. cikkének, a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.; a továbbiakban: SMVE) 54. cikkének, valamint a 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 4. cikke 6. pontjának, az Európai Unió más tagállamaiban hozott ítéleteknek egy új büntetőeljárásban való figyelembevételéről szóló, 2008. július 24‑i 2008/675/IB tanácsi kerethatározatnak (HL 2008. L 220., 32. o.), és a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27‑i 2008/909/IB tanácsi kerethatározat (HL 2008. L 327., 27. o.) 8. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa, Juízo Central Criminal de Lisboa, Juiz 16 (a lisszaboni kerületi bíróság lisszaboni központi büntetőbírósága – 16. tanács, Portugália) által a Juannal szemben csalás minősített esete miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs Spanyolországban történő végrehajtása keretében terjesztették elő.

3

Az SMVE III. címének „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” című 3. fejezetében található 54. cikke a következőket írja elő:

„Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a [s]zerződő [f]elek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik [s]zerződő [f]él területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti [s]zerződő [f]él jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”

4

A 2002/584 kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okai” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága (a továbbiakban: végrehajtó igazságügyi hatóság) az alábbi esetekben tagadja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

[…]

[…]”

5

A kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okai” című 4. cikke értelmében:

„A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi esetekben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

[…]

[…]”

6

A 2014. november 12‑i ley orgánica 7/2014, sobre intercambio de información de antecedentes penales y consideración de resoluciones judiciales penales en la Unión Europea (a büntetett előéletre vonatkozó információk cseréjéről, valamint az Európai Unióban hozott büntetőítéletek figyelembevételéről szóló 7/2014. sz. sarkalatos törvény; a BOE 2014. november 13‑i 275. száma, 93204. o.) 14. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„[…] [A] más tagállamokban hozott jogerős büntetőítéletek nem érintik a következő határozatokat, és nem vezethetnek azok visszavonásához vagy felülvizsgálatához:

7

A büntetőeljárási törvény 988. cikkének harmadik bekezdése lényegében úgy rendelkezik, hogy amennyiben a több bűncselekmény miatt bűnösnek talált személyt különböző eljárásokban ítélték el olyan cselekmények miatt, amelyek egyetlen eljárás tárgyát képezhették volna, a Código Penal (büntető törvénykönyv) 76. cikkében meghatározott korlátokat kell alkalmazni. Ez utóbbi cikk szerint a büntetés tényleges végrehajtásának maximuma nem haladhatja meg a legsúlyosabb büntetés háromszorosát, és főszabály szerint nem haladhatja meg a 20 évet.

8

A spanyol állampolgárságú keresett személy fogva tartásban van Spanyolországban, ahol tizenegy év tíz hónap szabadságvesztés‑büntetését tölti. E büntetést csalás minősített esete és pénzmosás miatt szabta ki vele szemben az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) a 2018. július 13‑i ítéletével, amelyet a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) 2020. március 4‑i ítélete (a továbbiakban: spanyol ítélet) részben hatályon kívül helyezett.

9

2020. január 20‑án a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa, Juízo Central Criminal de Lisboa, Juiz 16 (a lisszaboni kerületi bíróság lisszaboni központi büntetőbírósága – 16. tanács) csalás bűntettének minősített esete miatt a keresett szemályt további hat év hat hónap szabadságvesztésre ítélte (a továbbiakban: portugál ítélet). Ezt követően e büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben, és azt továbbították az illetékes spanyol hatóságoknak (a továbbiakban: szóban forgó európai elfogatóparancs).

10

A szóban forgó európai elfogatóparancsból kitűnik, hogy a keresett személy 2001. május 30. óta egy Portugáliában letelepedett társaság (a továbbiakban: portugál társaság) igazgatótanácsának elnöke volt, amely társaság teljes mértékben egy Spanyolországban letelepedett társaság (a továbbiakban: spanyol társaság) ellenőrzése alatt állt, amely igazgatótanácsának a keresett személy 2001. január 29. óta szintén az elnöke volt.

11

A portugál társaság által Portugáliában folytatott fő tevékenység megegyezett a spanyol társaság által Spanyolországban végzett tevékenységgel, nevezetesen befektetési termékek forgalmazása azzal a garanciával, hogy azokat a szerződésben rögzített időszak végén a befektetett tőkének megfelelő, a pénzintézetek által szokásosan kínáltnál magasabb hozammal növelt értékben visszavásárolják. E tevékenységek valójában csalárd piramisjátékot takartak.

12

E befektetési termékek magánszemélyek általi tömeges igénybevétele a portugál társaság számára rendkívüli növekedést és terjeszkedést tett lehetővé. Miután 2006 áprilisának végén a spanyol igazságügyi hatóságok nyomozást folytattak a spanyol társasággal szemben, e társaság ugyanezen év májusában megszüntette a Spanyolország területén folytatott tevékenységét.

13

Amikor a portugál igazságügyi hatóságok beavatkozása a portugál társaság forrásgyűjtési tevékenységének is véget vetett, ez utóbbi társaság már nem tudta teljesíteni a befektetőkkel szemben vállalt visszavásárlási kötelezettséget, akik végeredményben jelentős pénzügyi veszteséget szenvedtek.

14

Ebben az összefüggésben a Juzgado Central de Instrucción no 1 de la Audiencia Nacional (a kiemelt ügyek országos bírósága 1. sz. központi vizsgálóbírósága, Spanyolország) 2021. december 20‑i végzésével megtagadta a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását azzal az indokkal, hogy a keresett személy spanyol állampolgár, azonban úgy határozott, hogy a Portugáliában kiszabott büntetést Spanyolországban kell végrehajtani.

15

A keresett személy, aki e végzéssel szemben fellebbezést nyújtott be az Audiencia Nacionalhoz (kiemelt ügyek országos bírósága), a kérdést előterjesztő bírósághoz, azt állítja, hogy a spanyol ítélet alapjául szolgáló tényállás megegyezik a portugál ítélet alapjául szolgáló tényállással, és a ne bis in idem elvének megsértésére hivatkozik. Következésképpen e személy szerint sem a szóban forgó európai elfogatóparancs, sem a portugál ítélet nem hajtható végre.

16

Márpedig e tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja egyrészt, hogy mind a tényállás ismertetéséből, mind pedig a spanyol ítélet indokolásából kitűnik, hogy az ítélet lényegében a spanyol társaság által Spanyolországban elkövetett csalásokra vonatkozik. Másrészt a portugál ítélet lényegében a portugál társaság által kizárólag Portugália területén végzett tevékenységet érinti. Egyébiránt a két ítéletben hivatkozott sértettek nem azonosak, a cselekményekért felelős személyek köre is csak részben azonos. Így a ne bis in idem elvére vonatkozó spanyol ítélkezési gyakorlatra is tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság hajlik annak megállapítására, hogy a jelen ügyben az „idem” feltétel nem tűnik teljesítettnek.

17

Mindemellett e bíróság pontosítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy nem olyan helyzetről van szó, amelyben a ne bis in idem elvét alkalmazni kellene, akkor is úgy kell tekinteni, hogy a jelen ügyben olyan büntetendő cselekmények együttese áll fenn, amelyek a spanyol büntetőjog értelmében „folytatólagosan elkövetett bűncselekménynek” minősíthetők. A folytatólagosan elkövetett bűncselekmény valamennyi cselekményt magában foglalja, ideértve a Portugáliában elkövetett cselekményeket is, és egyetlen büntetést kell kiszabni.

18

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben úgy véli, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amikor a folytatólagosan elkövetett bűncselekményt megvalósító cselekmények miatt két különböző büntetőeljárás indult, és azok különböző tagállamok különböző bíróságainak két határozatához vezettek, sem a spanyol jog, sem az uniós jog nem írja elő a büntetés felső határának meghatározása érdekében követendő eljárást.

19

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a jelen ügyben a büntetések arányossága elvének tiszteletben tartása céljából nem alkalmazhatja a büntetőeljárási törvény 988. cikkének harmadik bekezdésében előírt, a büntetések összbüntetésbe foglalásának spanyol eljárási mechanizmusát sem.

20

Mindenesetre ez a helyzet, amellett hogy sérti a bűncselekmények szankcionálása terén a büntetések arányosságának a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében előírt követelményét, sérti a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének a 2008/909 kerethatározatban előírt elvét, valamint a büntető ítéleteknek az Unió tagállamai közötti figyelembevételének a 2008/675 kerethatározatban előírt elvét, továbbá veszélyezteti a 2002/584 kerethatározat rendelkezéseinek, különösen 4. cikke 6. pontjának érvényre juttatását, és hatással van az uniós polgárok szabad mozgására.

21

E körülmények között az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

22

A Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének előterjesztésével egyidejűleg kérte, hogy e kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el. Kérelmének alátámasztása érdekében e bíróság kifejtette, hogy az alapügy „egy olyan büntetőeljárásra vonatkozik, amelyben az érintett személyt büntetés‑végrehajtási intézetben tartják fogva, ahol határozott időtartamú büntetést tölt, anélkül hogy biztos lenne abban, hogy szabadságvesztés‑büntetését végül mennyi ideig kell letöltenie, amely eljárás a büntetés‑végrehajtási rezsimet, az eltávozás lehetőségét, a végrehajtási fokozat megváltoztatását, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a büntetés‑végrehajtás utolsó szakaszában történő megszerzéséhez szükséges idő számítását is érinti”.

23

2022. március 16‑i határozatával a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy e kérelemnek nem szükséges helyt adni, mivel a sürgősségnek az eljárási szabályzat 107. cikkében előírt feltételei nem teljesülnek.

24

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez érdemi választ adjon. A Bíróságnak ebből a szempontból adott esetben át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. Az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2022. június 22‑iVolvo és DAF Trucks ítélet, C‑267/20, EU:C:2022:494, 28. pont).

25

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Juzgado Central de Instrucción no 1 de la Audiencia Nacional (a kiemelt ügyek országos bírósága 1. sz. központi vizsgálóbírósága) 2021. december 20‑i végzésével megtagadta a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását azzal az indokkal, hogy a keresett személy spanyol állampolgár, azonban úgy határozott, hogy a Portugáliában kiszabott büntetést Spanyolországban kell végrehajtani. Márpedig a keresett személy többek között a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontjára hivatkozva a kérdést előterjesztő bíróság előtt vitatja ezt a végzést, és azzal érvel, hogy a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását azon az alapon kell megtagadni, hogy valamely tagállam ugyanazon cselekményért már jogerősen elítélte.

26

E körülmények között, anélkül hogy határozni kellene a Charta 50. cikkéről vagy az SMVE 54. cikkéről, meg kell állapítani, hogy első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a valamely tagállam által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása olyan helyzetben, amikor az a bűncselekmény, amely miatt a keresett személyt a végrehajtó tagállamban jogerősen elítélték, és az a bűncselekmény, amely miatt e személlyel szemben a kibocsátó tagállamban büntetőeljárást folytatnak, a végrehajtó tagállam joga szerint „folytatólagosan elkövetett bűncselekménynek” minősül.

27

Amint az a 2002/584 kerethatározat 3. cikke 2. pontjának szövegéből kitűnik, ez a rendelkezés az európai elfogatóparancs végrehajtása olyan kötelező megtagadásának okáról rendelkezik, amelynek értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell tagadnia az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha arról tájékoztatják, hogy a keresett személyt valamely tagállamban ugyanazon cselekményért már jogerősen elítélték, feltéve hogy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélkező tagállam joga szerint az már nem hajtható végre.

28

Az említett rendelkezés célja annak elkerülése, hogy valamely személlyel szemben ugyanazon cselekmény miatt újból büntetőeljárás induljon, vagy újabb büntetőítélet szülessen, és a Charta 50. cikkében rögzített ne bis in idem elvét tükrözi, amelynek értelmében senkit sem lehet ugyanazon bűncselekményért kétszer büntetőeljárás alá vonni vagy büntetni (2018. július 25‑iAY [Elfogatóparancs – Tanú] ítélet, C‑268/17, EU:C:2018:602, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

A 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontjában szereplő, az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására okot adó egyik feltétel tehát az, hogy a keresett személyt „ugyanazon cselekményért” jogerősen elítélték.

30

Az „ugyanazon cselekmény” fogalmát illetően a Bíróság megállapította, hogy mivel a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontja e fogalmat illetően nem utal a tagállamok jogára, e rendelkezést az Unió egész területén önállóan és egységesen kell értelmezni (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Ezenkívül az említett fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag a történeti tényállásra vonatkozik, és magában foglalja az egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő konkrét körülmények együttesét, függetlenül e tényállás jogi minősítésétől és a védett jogi tárgytól (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Konkrétabban a Bíróság kimondta, hogy a történeti tényállás azonossága alatt olyan konkrét körülmények összességét kell érteni, amelyek lényegében azonos eseményekből erednek, mivel ugyanaz az elkövető szerepel bennük, valamint időben és térben elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elvvel kapcsolatos fenntartás] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ezzel szemben a ne bis in idem elve nem alkalmazandó, ha a szóban forgó tényállások nem azonosak, hanem csak hasonlóak (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elvvel kapcsolatos fenntartás] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Egyébiránt nem elegendő a tényállás azonosságának megállapításához önmagában az a körülmény, hogy egy adott ítéletben egy másik tagállam területéhez kapcsolódó tényállási elemet említenek. Azt is vizsgálni kell, hogy az ezen ítéletet meghozó bíróság e tényállási elemről ténylegesen állást foglalt‑e a bűncselekmény megállapítása, az eljárás alá vont személy e bűncselekményért való felelősségének megállapítása és adott esetben szankció kiszabása érdekében, oly módon, hogy az említett bűncselekményt úgy kell tekinteni, mint amely kiterjed e másik tagállam területére is (lásd ebben az értelemben: 2022. március 22‑iNordzucker és társai ítélet, C‑151/20, EU:C:2022:203, 44. pont).

35

A tényállás elbírálására kizárólagos hatáskörrel rendelkező, kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a jelen ügyben a portugál ítélet tárgyát képező tényállás a jelen ítélet 30–34. pontja értelmében véve azonos‑e a spanyol bíróságok által jogerősen elbírált tényállással. Mindezzel együtt a Bíróság iránymutatást adhat az említett bíróságnak az uniós jog értelmezésére vonatkozóan e tényállások azonosságának értékelésével összefüggésben (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elvvel kapcsolatos fenntartás] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

E tekintetben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a keresett személy Portugáliában reprodukálta a Spanyolországban folytatott csalárd tevékenységét. Noha azonos működési módszerrel végzett tevékenységekről van szó, azok különböző jogi személyek útján valósultak meg, amelyek közül az egyik a spanyolországi csalárd tevékenységre, a másik pedig a portugáliai csalárd tevékenységre összpontosított. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a Portugáliában, illetve Spanyolországban elkövetett cselekmények közötti átfedések csak átmenetiek voltak, mivel a csalárd tevékenység Portugáliában a nyomozás megindítását és a spanyolországi tevékenység megszüntetését követően is folytatódott. Ugyanígy a károsultak is eltérőek. Úgy tűnik tehát, hogy a Spanyolországban és a Portugáliában folytatott csalárd tevékenységek nem kapcsolódtak elválaszthatatlanul egymáshoz. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a spanyol ítélet az e tagállamban lakóhellyel rendelkező személyek sérelmére Spanyolországban elkövetett csalárd tevékenységre vonatkozik, míg a portugál ítélet a Portugáliában lakóhellyel rendelkező személyek sérelmére elkövetett csalárd tevékenységre.

37

E körülmények között, és a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel, úgy tűnik, hogy a spanyol és a portugál ítéletben alapul vett tényállások nem azonosak. A kérdést előterjesztő bíróság által felhozott azon körülmény, hogy a Spanyolországban elkövetett bűncselekményeket és a Portugáliában elkövetett bűncselekményeket a spanyol jog szerint folytatólagosan elkövetett bűncselekménynek kell minősíteni, nem teheti kérdésessé e következtetést, mivel a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontja a történeti tényállás objektív tényezők alapján történő értékelését teszi szükségessé, amely a jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően független annak nemzeti jog szerinti jogi minősítésétől.

38

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a valamely tagállam által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása olyan helyzetben, amikor a keresett személyt egy másik tagállamban már jogerősen elítélték, és az ezen ítéletben megállapított bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetését e tagállamban tölti, feltéve hogy e személlyel szemben a kibocsátó tagállamban ugyanazon cselekmény miatt folytatnak büntetőeljárást, ugyanakkor az „ugyanazon cselekmény” fennállásának megállapításához nem kell figyelembe venni a szóban forgó bűncselekményeknek a végrehajtó tagállam joga szerinti jogi minősítését.

39

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy abban az esetben, ha a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja, nem pedig e kerethatározat 3. cikkének 2. pontja alapján kell megtagadni, a Chartának a szabad mozgás és a büntetések arányosságának elvét rögzítő 45. cikkével, illetve 49. cikkének (3) bekezdésével, a 2002/584 kerethatározattal, valamint a más tagállamokban hozott ítéleteknek egy új büntetőeljárásban való figyelembevételéről szóló 2008/675 kerethatározattal és a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott ítéletekre történő alkalmazásáról szóló 2008/909 kerethatározattal összefüggésben értelmezve, ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem teszi lehetővé sem a Spanyolországban és egy másik tagállamban megvalósított, „folytatólagosan elkövetett bűncselekménynek” minősíthető cselekmények összessége miatt egyetlen büntetés kiszabását, sem pedig a másik tagállam bíróságai által kiszabott és Spanyolországban végrehajtandó büntetések összbüntetésbe foglalásának nemzeti mechanizmusát.

40

E tekintetben a spanyol kormány azzal az indokkal vitatja a második kérdés elfogadhatóságát, hogy egyrészt az alapeljárás tárgya a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó fellebbezés elbírálása, míg az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásával és a Portugáliában kiszabott büntetés Spanyolországban történő végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalás esetén a portugál ítélet elismeréséhez fűződő joghatásokkal adott esetben új eljárás keretében kellene foglalkozni. Másrészt a kért értelmezés elhamarkodott, mivel a spanyol végrehajtó igazságügyi hatóság még nem hozott jogerős határozatot a portugál ítélet Spanyolországban történő elismerésére és végrehajtására vonatkozóan. Ugyanakkor csak e határozat elfogadását követően merülne fel az a kérdés, hogy a Spanyolországban, illetve Portugáliában kiszabott büntetéseket esetleg ki kell‑e igazítani.

41

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az uniós jog értelmezéséhez támpontokat nyújt az utóbbinak, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához. Az előzetes döntéshozatalra utalás indoka tehát nem tanácsadói vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége (lásd ebben az értelemben: 2022. június 30‑iValstybės sienos apsaugos tarnyba és társai ítéletet, C‑72/22 PPU, EU:C:2022:505, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A Bíróság nem határozhat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről, ha nyilvánvaló, hogy az uniós jog kért értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, vagy ha a felvetett probléma hipotetikus jellegű (2023. január 19‑iUnilever Italia Mkt. Operations ítélet, C‑680/20, EU:C:2023:33, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A jelen ügyben tájékoztatás iránti kérelmet intéztek a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyben egyrészt a második kérdés és az előtte folyamatban lévő eljárás között szerinte fennálló kapcsolat pontosítására, másrészt pedig annak pontosítására kérték, hogy milyen okból szükséges e kérdés megválaszolása az alapeljárásban való határozathozatalhoz.

44

E kérelemre válaszul a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy a keresett személy Spanyolországban történő elítélésének a portugál ítélet spanyolországi végrehajtására gyakorolt esetleges joghatásaival az előtte folyamatban lévő eljárásban nem foglalkozik, és hogy az átadást megtagadó határozat jogerőre emelkedését követően egy másik bírósági eljárás indul a portugál ítélettel kiszabott büntetés Spanyolországban történő végrehajtása érdekében.

45

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az a kérdés, hogy a keresett személy Spanyolországban történő elítélése milyen joghatásokat fejt ki a portugál ítélet spanyolországi végrehajtása tekintetében, csak akkor merül fel, ha ez utóbbi ítélet elismeréséről határozatot hoznak, így e kérdés még nem merül fel a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtására vagy végrehajtásának megtagadására vonatkozó alapeljárásban.

46

Így meg kell állapítani, hogy a második kérdésre adandó válasz nem szükséges ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyamatban lévő ügyben határozni tudjon, következésképpen e kérdés elfogadhatatlan.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 3. cikkének 2. pontját

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes a valamely tagállam által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása olyan helyzetben, amikor a keresett személyt egy másik tagállamban már jogerősen elítélték, és az ezen ítéletben megállapított bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetését e tagállamban tölti, feltéve hogy e személlyel szemben a kibocsátó tagállamban ugyanazon cselekmény miatt folytatnak büntetőeljárást, ugyanakkor az „ugyanazon cselekmény” fennállásának megállapításához nem kell figyelembe venni a szóban forgó bűncselekményeknek a végrehajtó tagállam joga szerinti jogi minősítését.