1

Fellebbezésükkel Harry Shindler, Christopher David Randolph, Douglas Edward Watson, Michael Charles Strawson, Hilary Elizabeth Walker, Sarah Caroline Griffiths, James Graham Cherrill, Anita Ruddell Tuttell, Joséphine French és William John Tobbin az Európai Unió Törvényszéke 2021. június 8‑i Shindler és társai kontra Tanács végzésének (T‑198/20, a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2021:348) hatályon kívül helyezését kérik, amely végzéssel a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította az egyrészt a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás (HL 2020. L 29., 7. o.; a továbbiakban: kilépési megállapodás), másrészt a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás megkötéséről szóló, 2020. január 30‑i (EU) 2020/135 tanácsi határozat (HL 2020. L 29., 1. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) (a továbbiakban együttesen: vitatott jogi aktusok) teljes vagy részleges megsemmisítésére irányuló keresetüket.

2

A fellebbezők Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának Írországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban lakóhellyel rendelkező állampolgárai.

3

2016. június 23‑án az Egyesült Királyság állampolgárai népszavazás keretében az országuk Európai Unióból való kilépését támogatták.

4

Az Egyesült Királyság 2017. március 29‑én bejelentette az Európai Tanácsnak azon szándékát, hogy az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése alapján kilép az Unióból.

5

2020. január 24‑én az Unió és az Egyesült Királyság képviselői aláírták a kilépési megállapodást.

6

2020. január 30‑án az Európai Unió Tanácsa elfogadta a vitatott határozatot. E határozat 1. cikke értelmében a kilépési megállapodást a Tanács az Unió és az Európai Atomenergia‑közösség nevében jóváhagyta.

7

2020. január 31‑én az Egyesült Királyság kilépett az Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből. 2020. február 1‑jén hatályba lépett a kilépési megállapodás.

8

A fellebbezők a Törvényszék Hivatalához 2020. március 30‑án benyújtott keresetlevelükkel a vitatott jogi aktusok teljes vagy részleges megsemmisítése iránti keresetet terjesztettek elő.

9

2020. április 21‑én a fellebbezők beadványt nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy a Törvényszék előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. 2020. április 28‑án a Törvényszék elnöke úgy határozott, hogy e beadványt nem csatolja az iratokhoz.

10

A Törvényszék Hivatalához 2020. július 14‑én benyújtott külön iratban a Tanács a kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó kifogást emelt.

11

2020. augusztus 21‑én a fellebbezők előterjesztették az ezen elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiket.

12

2020. november 5‑i végzésével a Törvényszék úgy határozott, hogy az említett elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt, a költségekről pedig nem határozott.

13

2021. január 18‑án a Tanács ellenkérelmet nyújtott be. 2021. február 11‑én a Törvényszék kibővített tizedik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy ezt az ellenkérelmet nem küldi meg a fellebbezőknek.

14

A Törvényszék Hivatalához 2021. január 19‑én benyújtott levelükben a fellebbezők a kereset vizsgálatára irányuló eljárás felfüggesztését kérték. A Törvényszék Hivatalához 2021. február 8‑án benyújtott levelében a Tanács előterjesztette az e felfüggesztés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeit. 2021. február 10‑i határozatával a Törvényszék kibővített tizedik tanácsának elnöke elutasította az említett felfüggesztés iránti kérelmet.

15

A megtámadott végzés 19–21. pontjában a Törvényszék először is megállapította, hogy bár korábban úgy határozott, hogy a Tanács elfogadhatatlansági kifogásáról az eljárást befejező határozatban dönt, az iratok alapján elegendő információval rendelkezik ahhoz, hogy az eljárási szabályzata 130. cikkének megfelelően végzéssel határozzon.

16

Másodszor, ami a kereset tárgyát illeti, a Törvényszék a megtámadott végzés 22–28. pontjában emlékeztetett arra, hogy az Unió által kötött nemzetközi megállapodással szembeni kereset elbírálása során az uniós bíróság e keresetet úgy minősíti át, mint amely az e megállapodás megkötését jóváhagyó határozat ellen irányul, majd ezt követően a fellebbezők által benyújtott keresetet átminősítette úgy, mint amely kizárólag a vitatott határozat ellen irányul.

17

Harmadszor, ami a Tanács által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogás megalapozottságát illeti, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbezők nem felelnek meg az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi jog egyik feltételének sem.

18

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott végzés 32. pontjában rámutatott, hogy a fellebbezők kereshetőségi jogának értékelése céljából nemcsak a vitatott határozatot, hanem a kilépési megállapodás jellegét és tartalmát is figyelembe kell venni.

19

Ebben az összefüggésben a Törvényszék a megtámadott végzés 33. pontjában először is megállapította, hogy a fellebbezők nem címzettjei sem a vitatott határozatnak, sem a kilépési megállapodásnak, következésképpen az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének első fordulata alapján nem rendelkeznek jogorvoslathoz való joggal.

20

Másodszor, a fellebbezőknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második fordulatára, nevezetesen azon feltételre tekintettel fennálló kereshetőségi jogát illetően, amely szerint a felperesnek személyében kell érintettnek lenni, a Törvényszék a megtámadott végzés 49. pontjában emlékeztetett arra, hogy a fellebbezőknek kell igazolniuk, hogy a vitatott határozat, amennyiben megfosztja őket uniós polgári jogállásuktól és az e jogálláshoz kapcsolódó jogoktól, sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal egy ilyen határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őket.

21

A Törvényszék a megtámadott végzés 57. pontjában megállapította, hogy a fellebbezőket személyükben nem érinti a vitatott határozat, és ebből következően – anélkül hogy vizsgálni kellene, hogy e határozat közvetlenül érinti‑e őket – nem rendelkeznek kereshetőségi joggal az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második fordulata alapján.

22

Harmadszor, a fellebbezőknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulatára tekintettel fennálló kereshetőségi jogát illetően a Törvényszék a megtámadott végzés 62–64. pontjában megállapította, hogy a vitatott határozat „általános hatályú nem jogalkotási aktus”.

23

A Törvényszék a megtámadott végzés 80. és 81. pontjában úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata értelmében vett „rendeleti jellegű jogi aktusok” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy nem tartoznak ezek közé a nemzetközi megállapodás megkötését jóváhagyó határozatok, mint amilyen a vitatott határozat is, amely egy uniós tagállam kilépésének szabályait meghatározó megállapodás megkötését hagyja jóvá.

24

E körülmények között a Törvényszék a megtámadott végzés 82. és 83. pontjában megállapította, hogy a fellebbezők az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata alapján nem rendelkeznek kereshetőségi joggal, a Tanács elfogadhatatlansági kifogásának helyt kell adni, következésképpen a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

25

A Bíróság Hivatalához 2021. augusztus 13‑án benyújtott beadványukkal a fellebbezők fellebbezést nyújtottak be a megtámadott végzéssel szemben.

26

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

27

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

28

A Bíróság Hivatalához 2023. január 6‑án és 9‑én benyújtott beadványukban a felek válaszoltak a Bíróság által az eljárási szabályzatának 61. cikke alapján feltett írásban megválaszolandó kérdésre, amely a 2022. június 9‑iPréfet du Gers és Institut national de la statistique et des études économiques ítéletből (C‑673/20, EU:C:2022:449) a Törvényszékhez benyújtott kereset elfogadhatóságának értékelése tekintetében levonandó esetleges következtetésekre vonatkozott.

29

A Bíróság Hivatalához 2023. március 1‑jén benyújtott beadványában a fellebbezők képviselője tájékoztatta a Bíróságot H. Shindler 2023. február 20‑án bekövetkezett haláláról, és nem jelezte, hogy a jogutódok folytatják‑e az eljárást.

30

Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők lényegében két jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az első a Törvényszék előtti eljárás szabálytalanságán, a második pedig a kereset elfogadhatóságának értékelése során felmerült téves jogalkalmazáson alapul.

31

Az első fellebbezési jogalappal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék megsértette az eljárási szabályzatának 130. cikkét, valamint a tisztességes eljárás elvét.

32

E tekintetben a fellebbezők elsősorban azt állítják, hogy e cikk célja, hogy lehetővé tegye a felek számára, hogy a Törvényszék elé terjesztett valamennyi jogalapot megvitathassák, és ennek érdekében betartsák a számukra megállapított új határidőket. A fellebbezők így egyrészt azt sérelmezik, hogy a Törvényszék e cikk alapján a Tanács érdemi védekezésének előterjesztésére határidőt állapított meg, anélkül hogy ezt követően új határidőt biztosított volna számukra, hogy észrevételeket tehessenek akár az ezen intézmény által felhívott elfogadhatatlansági kifogással, akár az általa benyújtott ellenkérelemmel kapcsolatban.

33

Másrészt a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megtagadta ezen ellenkérelem velük való közlését, és keresetüket a megtámadott végzéssel tárgyalás tartása nélkül elutasította, anélkül hogy bármilyen információt nyújtott volna az eljárás azon határozatot követő további menetéről, hogy a kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.

34

A fellebbezők ebből levezetve előadják, hogy „tévedésben voltak” a Törvényszék előtti eljárás lefolytatása tekintetében, és hogy az eljárásban részt vevő feleket nem kezelték egyenrangúként, a fellebbezők e tekintetben arra hivatkoznak, hogy nem volt lehetőségük álláspontjuk kifejtésére. A Törvényszék ezáltal megsértette a fegyveregyenlőség elvét, amely az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében biztosított tisztességes eljárás fogalmának részét képezi.

35

A fellebbezők továbbá azt állítják, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzata 64. cikkének megsértésével határozott, mivel e cikk értelmében „kizárólag azokat az eljárási iratokat és mellékleteket veszi figyelembe, amelyeket a felek képviselői megismerhettek, és azokról nyilatkozhattak”. A fellebbezők szerint ezt az eljárási szabálytalanságot megerősíti az a tény, hogy a Törvényszék a T‑231/20. sz. Price kontra Tanács ügyben közölte a felperessel a Tanács által benyújtott ellenkérelmet.

36

Másodsorban a fellebbezők előadják, hogy 2021. január 19‑én a Törvényszék eljárási szabályzatának 69. cikke alapján kérték az eljárás felfüggesztését annak érdekében, hogy a Törvényszék arról az Európai Unió Bírósága alapokmányának 54. cikke szerint „a felek meghallgatását követően” határozzon. A feleket azonban e felfüggesztés iránti kérelemmel kapcsolatban egyáltalán nem hallgatták meg.

37

Harmadsorban a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék anélkül hozott határozatot, hogy határozott volna a Tanács arra irányuló kérelméről, hogy a Törvényszék a Bírósághoz forduljon „a [fellebbezők] által előterjesztett érdemi kérdések”, és a tribunal judiciaire de Perpignan (perpignani elsőfokú bíróság, Franciaország) és a tribunal judiciaire d’Auch (auchi elsőfokú bíróság, Franciaország) által az EUMSZ 267. cikk alapján előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyát képező kérdések azonossága miatt.

38

A Tanács arra hivatkozik, hogy az első fellebbezési jogalapot nyilvánvalóan el kell utasítani.

39

Először is, ami azokat az állításokat illeti, amelyekkel a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megsértette az eljárási szabályzatának 64. és 130. cikkét, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az a tény, hogy a Törvényszék e szabályzat 130. cikkének (7) bekezdése alapján úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező ítéletben dönt, azt jelenti, hogy már nincs lehetősége arra, hogy a keresetet mint elfogadhatatlant az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével, indokolt végzéssel elutasítsa. A Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (6) bekezdéséből ugyanis éppen ellenkezőleg az következik, hogy elfogadhatatlansági vagy a hatáskör hiányára alapozott kifogás esetén a Törvényszék határozhat úgy, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát (lásd ebben az értelemben: 2008. február 19‑iTokai Europe kontra Bizottság végzés, C‑262/07 P, nem tették közzé, EU:C:2008:95, 26. és 27. pont).

40

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem követett el eljárási szabálytalanságot, amikor először úgy határozott, hogy az eljárási szabályzata 130. cikkének (7) bekezdése alapján a Tanács elfogadhatatlansági kifogásáról az eljárást befejező határozatban dönt, majd ezt követően indokolt végzést hozott.

41

Egyébiránt a megtámadott végzés 10. pontjából kitűnik, hogy 2020. augusztus 21‑én a fellebbezők benyújtották a Törvényszék Hivatalához az ezen elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiket. Következésképpen elegendő megállapítani, hogy mivel a fellebbezők az említett elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban észrevételeket tehettek, és mivel a Törvényszék indokolt végzéssel való döntésre szorítkozott anélkül, hogy érdemi kérdésekről döntött volna, a kontradiktórius eljárás elve, és ennélfogva a fellebbezők védelemhez való joga nem sérült.

42

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy mivel a Törvényszék a megtámadott végzésben nem határozott az ügy érdeméről, nem sértette meg eljárási szabályzatának 64. cikkét sem, mivel nyilvánvaló, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe a Tanács által benyújtott ellenkérelmet. E megfontolásokat a fellebbezők állításával ellentétben nem teszi megkérdőjelezhetővé az a tény, hogy a Törvényszék egy másik eljárás keretében közölte a felperessel a Tanács által benyújtott ellenkérelmet.

43

Másodszor, ami azokat az állításokat illeti, amelyekkel a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem hallgatta meg a feleket az Európai Unió Bírósága alapokmányának 54. cikke és a Törvényszék eljárási szabályzatának 69. cikke alapján benyújtott, az eljárás felfüggesztése iránti kérelmükkel kapcsolatban, a megtámadott végzés 16. pontjából kitűnik, hogy a fellebbezők 2021. január 19‑én az eljárás felfüggesztése iránti kérelmet nyújtottak be, a Tanács pedig 2021. február 8‑án előterjesztette az e felfüggesztés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeit, és a Törvényszék kibővített tizedik tanácsának elnöke 2021. február 10‑i határozatával elutasította az említett felfüggesztés iránti kérelmet. Következésképpen ezen állításoknak nem lehet helyt adni, és azokat el kell utasítani.

44

Harmadszor, ami azokat az állításokat illeti, amelyekkel a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék anélkül hozott határozatot, hogy határozott volna a Tanács arra irányuló kérelméről, hogy a Bírósághoz forduljon „a [fellebbezők] által előterjesztett érdemi kérdések”, és a tribunal judiciaire de Perpignan (perpignani elsőfokú bíróság) és a tribunal judiciaire d’Auch (auchi elsőfokú bíróság) által az EUMSZ 267. cikk alapján előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyát képező kérdések „azonossága” miatt, a Törvényszék előtti ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a Tanács ilyen kérelmet terjesztett volna elő. Következésképpen ezeket az állításokat is el kell utasítani.

45

A fenti megfontolásokra tekintettel a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

46

A második fellebbezési jogalappal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második és harmadik fordulatára tekintettel fennálló kereshetőségi joguk értékelése során. E fellebbezési jogalap két részre oszlik.

47

A második fellebbezési jogalap első részében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat nem minősülhet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata értelmében vett „rendeleti jellegű jogi aktusnak”.

48

A fellebbezők emlékeztetnek arra, hogy a Bíróság a 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítéletben (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 60. pont) kimondta, hogy a „rendeleti jellegű jogi aktus” kritériumának az a célja, hogy lehetővé tegye a természetes és jogi személyek számára, hogy kevésbé szigorú feltételek mellett indíthassanak megsemmisítés iránti keresetet az általános hatályú jogi aktusok ellen, kizárva e körből a jogalkotási aktusokat. Márpedig a Törvényszék a megtámadott végzés 61. és 62., valamint 67–81. pontjában olyan „egyéb feltételt” állapított meg, amely nem következik az ezen ítéletből levezethető ítélkezési gyakorlatból.

49

E tekintetben a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a megtámadott végzésben úgy ítélte meg, hogy a kilépési megállapodás egy nemzetközi megállapodás. Azt állítják, hogy az Egyesült Királyság még az Unió tagállama volt e megállapodás aláírásának időpontjában, így azt az Unió „belső jogi aktusának” kell tekinteni.

50

A fellebbezők szerint a kilépési megállapodás jellegét alátámasztja egyrészt magának a megállapodásnak a tárgya, amely – amint az a hatodik preambulumbekezdéséből kitűnik – az uniós jog által teremtett helyzetek rendezése, másrészt pedig az említett megállapodásnak az Egyesült Királyság szuverenitásának korlátozását tanúsító rendelkezései, mint például a 6. cikke, amely előírja, hogy az uniós jog továbbra is alkalmazandó, amennyiben arra a kilépési megállapodás hivatkozik, valamint a 4. cikke, amely úgy rendelkezik, hogy jogvita esetén az Egyesült Királyság igazságügyi és közigazgatási hatóságainak megfelelően figyelembe kell venniük a Bíróságnak az e megállapodás 126. cikkében foglalt, „átmeneti időszaknak” nevezett időszak végét követően kiadott vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

51

A fellebbezők vitatják továbbá a Törvényszék által a megtámadott végzésben a „rendeleti jellegű jogi aktusokra” vonatkozóan végzett elemzést, konkrétan azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a nemzetközi megállapodás megkötését jóváhagyó határozatok ilyen aktusoknak tekinthetők‑e. A fellebbezők különösen azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe az EUMSZ 275. cikket. Mivel e cikk úgy rendelkezik, hogy bizonyos nemzetközi megállapodások vagy bizonyos jogi aktusok tekintetében az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel, a jelen ügyben az a kérdés merül fel, hogy „a kilépési megállapodás a közös kül‑ és biztonságpolitika hatálya alá tartozó jogi aktus‑e, vagy azt az e politikára vonatkozó rendelkezések alapján fogadták‑e el”. Márpedig a fellebbezők szerint sem a nemzetközi megállapodás megkötését jóváhagyó határozat, sem e megállapodás aláírása nem tartozik a közös kül‑ és biztonságpolitika hatálya alá, így a vitatott jogi aktusok tekintetében nem zárható ki a Bíróság hatásköre.

52

A fellebbezők vitatják továbbá a Törvényszék álláspontját az Unió által kötött nemzetközi megállapodásoknak a többi általános hatályú jogi aktussal szembeni elsőbbségével kapcsolatban. Ezzel összefüggésben azt állítják, hogy a Bíróság hatásköre az uniós intézmények valamennyi jogi aktusára kiterjed, függetlenül attól, hogy jogalkotás aktusról van‑e szó, és ebből következően a nemzetközi megállapodások az EUMSZ 263. cikk hatálya alá tartozó rendeleti jellegű jogi aktusok.

53

Márpedig a fellebbezők azt állítják, hogy a vitatott jogi aktusok olyan rendeleti jellegű jogi aktusok, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket, és amelyek joghatásai – mint például az uniós polgári jogállás és az e jogálláshoz kapcsolódó jogok elvesztése – nem függnek az ilyen intézkedések meglététől. Úgy vélik, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulatára tekintettel kereshetőségi joggal rendelkeznek e jogi aktusokkal szemben.

54

A második fellebbezési jogalap második részében a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második fordulatára tekintettel fennálló kereshetőségi joguk értékelését illetően, mivel helyzetük sajátossága azt bizonyítja, hogy a vitatott jogi aktusok személyükben érintik őket.

55

A fellebbezők ezzel összefüggésben azt állítják, hogy „megfosztották őket attól, hogy demokratikusan tiltakozzanak az európai polgárságuk elvesztése ellen”, holott a vitatott határozat őket „közvetlenül és személyükben érinti”.

56

E tekintetben a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott végzés 51. pontjában, amikor megállapította, hogy a vitatott határozat „az Egyesült Királyság állampolgáraiként fennálló objektív jellemzőjük miatt” érinti őket. A fellebbezők emlékeztetnek arra, hogy keresetük a vitatott jogi aktusok megsemmisítésére irányult, „amennyiben azok nem tart[ották] fenn az európai polgárságot és annak attribútumait”, és hogy annak bizonyítására irányult, hogy az Egyesült Királyságnak az Unióban lakóhellyel rendelkező állampolgárai „meghatározott személyek csoportját” alkotják, így „kihagyásuk” jobban érinti őket, mint más személyeket. A felperes személyében való érintettségére vonatkozó feltételt tehát a vitatott határozatnak a fellebbezőkre gyakorolt hatásaira, nem pedig kizárólag a tárgyára tekintettel kell értékelni.

57

A fellebbezők vitatják továbbá a Törvényszéknek a megtámadott végzés 52. pontjában szereplő azon megállapításait, amelyek szerint az általuk hivatkozott körülmények nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a fellebbezők az e végzés 41. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett „személyek meghatározott köréhez” tartoznak.

58

A fellebbezők ezzel összefüggésben előadják, hogy azt a kérdést, hogy teljesül‑e a felperes személyében való érintettségére vonatkozó feltétel, a vitatott jogi aktusok együttes hatásai alapján is értékelni kell. Véleményük szerint a rendeleti jellegű jogi aktusok nagyszámú személyt érinthetnek, de e feltétel csak annak figyelembevételével értékelhető ténylegesen, hogy milyen módon érintik ezen aktusok ezeknek a személyeknek az egyéni helyzetét. Így a fellebbezők „személyek meghatározott körének” részét képezik annyiban, amennyiben potenciális egyesült királysági választók a francia helyhatósági választásokon, és amennyiben a fellebbezők között vannak Franciaországban már megválasztott brit önkormányzati képviselők, Franciaországban lakóhellyel rendelkező személyek, valamint olyan személyek, akik nem igényelhettek spanyol és egyesült királysági kettős állampolgárságot. Egyébiránt az uniós polgári jogállás és az e jogálláshoz kapcsolódó jogok elvesztése más sajátos következményekkel, például életszínvonaluk csökkenésével is járt, ami a kereshetőségi jogot megalapozó érdeket bizonyítja.

59

A Tanács vitatja a fellebbezők állításait, és arra hivatkozik, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a fellebbezőknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második és harmadik fordulatára tekintettel nincs kereshetőségi joguk.

60

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbezők keresete az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján elfogadhatatlan, a megtámadott végzés 57., illetve 81. pontjában megállapítva, hogy a vitatott határozat a fellebbezőket – az e rendelkezés második fordulata értelmében véve – személyükben nem érinti, valamint hogy e határozat nem minősíthető az említett rendelkezés harmadik fordulata értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak. Pergazdaságossági okokból a Törvényszék abból az előfeltevésből indult ki, hogy az uniós polgári jogállás és az e jogálláshoz kapcsolódó jogok „elvesztése” vagy „megvonása” az említett határozat elfogadásának következménye.

61

Anélkül, hogy vizsgálni kellene, hogy a Törvényszék e döntése kapcsán felmerült‑e a téves jogalkalmazás, a Bíróság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék előtt indított megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságával kapcsolatos valamennyi körülmény olyan imperatív jogalap lehet, amelyet a Bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, ha fellebbezéssel fordulnak hozzá (2013. szeptember 5‑iClientEarth kontra Tanács végzés, C‑573/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:564, 20. pont; 2021. február 4‑iPilatus Bank kontra EKB végzés, C‑701/19 P, nem tették közzé, EU:C:2021:99, 23. pont).

62

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, először is, valamely természetes vagy jogi személy által olyan jogi aktussal szemben benyújtott kereset, amelynek e személy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem címzettje, csak akkor elfogadható, ha e személynek kereshetőségi joga van, amely két esetben fordulhat elő. Egyrészt ilyen kereset csak azzal a feltétellel indítható, ha e jogi aktus őt közvetlenül és személyében érinti. Másrészt ilyen személy keresetet indíthat olyan végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó, rendeleti jellegű jogi aktussal szemben, amely őt közvetlenül érinti (lásd ebben az értelemben többek között: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 19. pont; 2015. szeptember 17‑iMory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 59. pont).

63

Másodszor, valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, ha a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat. Az eljáráshoz fűződő érdek így minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül (lásd ebben az értelemben: 1995. október 19‑iRendo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑19/93 P, EU:C:1995:339, 13. pont; 2015. szeptember 17‑iMory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 55. és 58. pont). Ezzel szemben hiányzik az eljáráshoz fűződő érdek, ha valamely kereset sikeressége semmiképpen sem vezethetne a felperes számára kedvező eredmény elérésére (lásd ebben az értelemben: 2011. június 9‑iEvropaïki Dynamiki kontra EKB ítélet, C‑401/09 P, EU:C:2011:370, 49. pont; 2017. november 23‑iBionorica és Diapharm kontra Bizottság ítélet, C‑596/15 P és C‑597/15 P, EU:C:2017:886, 85. pont).

64

Harmadszor, az eljáráshoz fűződő érdek és a kereshetőségi jog egymástól elkülönülő elfogadhatósági feltételeknek minősülnek, amelyeket a természetes vagy jogi személynek egyszerre kell teljesítenie ahhoz, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján benyújtott megsemmisítés iránti keresete elfogadható legyen (2015. szeptember 17‑iMory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

A jelen ügy körülményeire tekintettel, és anélkül, hogy vizsgálni kellene, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor a megtámadott végzés 45–57., 61., 62. és 67–81. pontjában foglaltak szerint döntött, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy hivatalból kell vizsgálnia a fellebbezők eljáráshoz fűződő érdeke fennállásának kérdését.

66

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból. A kilépésre vonatkozó döntés csupán az érintett tagállam akaratától függ, az alkotmányos követelményeinek tiszteletben tartása mellett, és így kizárólag a szuverén akaratától függ (lásd ebben az értelemben: 2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 50. pont; 2022. június 9‑iPréfet du Gers és Institut national de la statistique et des études économiques ítélet, C‑673/20, EU:C:2022:449, 53. pont).

67

Egyébiránt, mivel valamely tagállam állampolgárságának megléte az EUSZ 9. cikknek és az EUMSZ 20. cikk (1) bekezdésének megfelelően elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki megszerezhesse és megőrizhesse az uniós polgári jogállást, valamint hogy megillesse őt az ahhoz kapcsolódó jogok teljes terjedelme, ezen állampolgárság elvesztése tehát az érintett személy számára az e jogállás és e jogok elvesztését vonja maga után (2022. június 9‑iPréfet du Gers és Institut national de la statistique et des études économiques ítélet, C‑673/20, EU:C:2022:449, 57. pont).

68

A fellebbezők számára tehát az uniós polgár jogállásának elvesztése, és következésképpen az e jogálláshoz kapcsolódó jogok elvesztése kizárólag az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépésre vonatkozó, az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése szerinti szuverén döntésének automatikus következménye (lásd ebben az értelemben: 2022. június 9‑iPréfet du Gers és Institut national de la statistique et des études économiques ítélet, C‑673/20, EU:C:2022:449, 59. pont), és az nem a kilépési megállapodásból vagy a vitatott határozatból következik.

69

Következésképpen a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani annyiban, amennyiben az azon indokolás alapján irányul a vitatott jogi aktusok ellen, hogy e jogi aktusok a fellebbezők számára az uniós polgári jogállás és az e jogálláshoz kapcsolódó jogok elvesztését eredményezték, jóllehet ez kizárólag az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépésre vonatkozó, az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése szerinti szuverén döntésének a következménye.

70

A vitatott határozat megsemmisítéséből ugyanis nem származhat olyan előny a fellebbezők számára, amely megalapozhatná az eljáráshoz fűződő érdeküket, mivel e jogvesztést semmiképpen nem tenné vitathatóvá e megsemmisítés.

71

Mivel a fellebbezőknek nem fűződik érdekük a vitatott határozat ellen indított eljáráshoz, nem kell megvizsgálni a kereshetőségi joguknak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második és harmadik fordulatára tekintettel történő téves értékelésére alapított érvelésüket. Az ilyen esetleges téves jogalkalmazás ugyanis nem befolyásolná a jogvita kimenetelét, és nem érintené a megtámadott végzés rendelkező részét annyiban, amennyiben a keresetet mint elfogadhatatlant elutasították (lásd ebben az értelemben: 2022. március 24‑iWagenknecht kontra Bizottság ítélet, C‑130/21 P, EU:C:2022:226, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

Ebből következik, hogy a jelen ítélet 69. és 70. pontjában kifejtett indokokból a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott végzés 83. pontjában megállapította, hogy a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

73

A második fellebbezési jogalapot tehát el kell utasítani.

74

A fenti megfontolások összességére tekintettel a fellebbezést el kell utasítani.

75

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

76

Ezen eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

77

A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeiken felül az ez utóbbi részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: