–

a német kormány képviseletében J. Möller és R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében J. Pavliš, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 4. cikkének, valamint az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 24. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az S, a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamból származó uniós polgár és a Familienkasse Niedersachsen‑Bremen der Bundesagentur für Arbeit (a szövetségi munkaügyi hivatal alsó‑szászországi és brémai családi támogatásokat folyósító pénztára, Németország; a továbbiakban: Familienkasse) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy az utóbbi elutasította S családi támogatások nyújtására iránt, németországi tartózkodásának első három hónapjára vonatkozóan előterjesztett kérelmét.

3

A 883/2004 rendelet 1. cikkének j), k) és z) pontja e rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:

[…]

4

E rendelet személyi hatályát illetően 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Ezt a rendeletet a tagállamok állampolgáraira, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre– akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak –, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira kell alkalmazni.”

5

Ugyanezen rendelet tárgyi hatályát illetően 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]

j) családi ellátások.”

6

A 883/2004 rendelet „Egyenlő bánásmód” című 4. cikke kimondja:

„E rendelet eltérő rendelkezései hiányában az e rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan jogok illetik meg, és ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint az adott tagállam állampolgárait.”

7

E rendelet 11. cikke a következőképpen határozza meg az alkalmazandó jogszabályok meghatározására vonatkozó általános szabályokat:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

[…]

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

[…]”

8

A 883/2004 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.) (11) preambulumbekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Amennyiben két vagy több tagállam intézményeinek álláspontja eltér az alaprendelet hatálya alá tartozó személy lakóhelyének meghatározását illetően, ezen intézmények közös megegyezéssel meghatározzák az érintett személy érdekeltségeinek központját, a releváns tényekre vonatkozóan rendelkezésre álló összes információ átfogó értékelése alapján, amely adott esetben az alábbiakat tartalmazhatja:

(2)   Amennyiben az (1) bekezdésben szereplő, releváns tényeken alapuló különböző ismérvek figyelembevétele nem vezet az intézmények közötti megállapodáshoz, a személynek az e tényekből és körülményekből, különösen a személy adott területre költözésének indokaiból kikövetkeztethető szándékát kell meghatározónak tekinteni a tényleges lakóhelyének megállapítása tekintetében.”

9

A 2004/38 irányelv (9), (10), (20) és (21) preambulumbekezdése az alábbiakat mondja ki:

[…]

10

Ezen irányelv 6. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Az uniós polgárokat érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtokában külön feltételek és más formai követelmények nélkül három hónapig megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén.

(2)   Az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni az érvényes útlevéllel rendelkező azon családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik, vagy hozzá csatlakoznak.”

11

Az említett irányelv 14. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„Az uniós polgárok és családtagjaik mindaddig rendelkeznek a 6. cikkben előírt tartózkodási joggal, amíg nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.”

12

Ugyanezen irányelv 24. cikke értelmében:

„(1)   A Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel, az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg a fogadó tagállam állampolgáraival. E jog kedvezménye kiterjed azokra a családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és tartózkodási joggal vagy huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek.

(2)   Az első bekezdéstől eltérve, a fogadó tagállam nem köteles szociális segítségnyújtásra való [helyesen: segítségnyújtási ellátásra való] jogosultságot biztosítani a tartózkodás első három hónapjában, vagy adott esetben a 14. cikk (4) bekezdésének b) pontjában előírt hosszabb időszakban, továbbá nem köteles a huzamos tartózkodási jog [helyesen: huzamos tartózkodáshoz való jog] megszerzését megelőzően szociális [helyesen: megélhetési költségek fedezésére szolgáló] segítséget nyújtani tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, amely segítség tanulmányi ösztöndíjat vagy diákhitelt biztosít a munkavállalókon, önálló vállalkozókon, e jogállásukat megtartó személyeken és családtagjaikon kívüli személyeknek.”

13

A 2019. július 18‑én hatályba lépett Gesetz gegen illegale Beschäftigung und Sozialleistungsmissbrauch (a jogellenes foglalkoztatásról és a szociális juttatásokkal való visszaélésről szóló törvénnyel (BGBl. 2019. I., 1066. o.) módosított Einkommensteuergesetz (a jövedelemadóról szóló törvény) 2009. október 8‑án közzétett változata (BGBl. 2009 I, 3366. o a továbbiakban: EStG.) 62. §‑ának szövege a következő:

„(1)   1A 63. § értelmében vett gyermekek tekintetében a jelen törvény értelmében családi támogatásra jogosult minden olyan személy, aki:

1. belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik

[…]

2Az (1) bekezdés szerinti családi támogatásra való jogosultsághoz a jogosultat a részére kiadott azonosítószámmal kell azonosítani […]. 3Az azonosítószám utólagos kiadása visszamenőleges hatályú azokra a hónapokra, amelyek során teljesülnek az első mondatban foglalt feltételek.

(1a)   1Ha az Európai Unió más tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás hatálya alá tartozó államnak az állampolgára belföldön létesít lakóhelyet vagy szokásos tartózkodási helyet, a lakóhely vagy a szokásos tartózkodási hely létesítését követő első három hónapra nem jogosult családi támogatásokra. 2Ez a szabály nem alkalmazható, ha bizonyítja, hogy a 2. § (1) bekezdése első mondatának 1–4. pontja értelmében belföldi jövedelmet szerez, a 19. § (1) bekezdése első mondatának 2. pontja szerinti jövedelmek kivételével. 3Az első mondatban említett időszak leteltét követően az ilyen állampolgár családi támogatás igénylésére jogosult, kivéve, ha a [Gesetz über die allgemeine Freizügigkeit von Unionsbürgern (az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló törvény)] 2. §‑ának (2) vagy (3) bekezdésében előírt feltételek nem teljesülnek, vagy ha csak az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló törvény 2. §‑a (2) bekezdése 1a. pontjában előírt feltételek teljesülnek, anélkül hogy e törvény 2. §‑ának (2) bekezdésében foglalt feltételek bármelyike korábban teljesült volna. 4Annak vizsgálata, hogy teljesülnek‑e a családi támogatásokra való jogosultság feltételei a második mondatnak megfelelően, kizárólag a Familienkasse hatáskörébe tartozik […]. 5Amennyiben ilyen esetben a Familienkasse elutasítja a gyermeknevelési támogatás iránti kérelmet, határozatát közölnie kell a bevándorlási ügyekben illetékes hatósággal. 6Ha a kérelmező hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználásával, illetve csalárd módon azt a látszatot kelti, hogy megfelel a családi támogatásra való jogosultság feltételeinek, a Familienkasse erről haladéktalanul tájékoztatja a bevándorlási ügyekben illetékes hatóságot.”

14

Az alapeljárás felperese, S három gyermek anyja, akik 2003‑ban, 2005‑ben, illetve 2010‑ben születtek. V, S házastársa, a gyermekek apja. A szülők és gyermekeik a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállam állampolgárai.

15

2015 májusában S első alkalommal kért három gyermeke után családi támogatást a Familienkassétól. E szervezet 2015. május 13‑i határozatával helyt adott e kérelemnek, és 2016. június 3‑ig rendszeresen kifizette számára e támogatásokat. Ez utóbbi időpontban az említett szervezet úgy határozott, hogy visszavonja 2015. május 13‑i határozatát, 2016 májusától megszünteti az említett támogatások S részére történő folyósítását, és az utóbbi hónapra folyósított családi támogatások visszatérítését követeli tőle. E határozatot azt követően hozták meg, hogy a nyilvántartó hatóság hivatalból törölte S‑t és három gyermekét a Bremerhavenben (Németország) található címükről, azzal az indokkal, hogy lakásuk üres volt.

16

2017 decemberében S családi támogatás iránti kérelmet nyújtott be három gyermeke közül kettő, N és A után a Familienkasse Nordrhein‑Westfalen Nordhoz (Észak‑Rajna‑Vesztfália családi támogatást folyósító pénztára, Németország), és egy Hernében (Németország) található címet adott meg. Az e szervezet által a megadott címre küldött leveleket azonban az „ismeretlen címzett” megjegyzéssel visszaküldték hozzá. 2018. augusztus 1‑jei határozatával az említett szervezet elutasította S kérelmét azzal az indokkal, hogy S nem rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel Németországban.

17

2019. október végén S a 2019. augusztus 1‑jén kezdődő időszakra vonatkozóan három gyermeke után újabb családi támogatás iránti kérelmet nyújtott be a Familienkasséhoz.

18

2019. december 27‑i határozatával a Familienkasse e kérelmet elutasította. E szervezet megállapította, hogy S, V és gyermekeik 2019. augusztus 19. óta Németországban tartózkodtak, amely időpont az e tagállam területére a származási tagállamból való beutazásuknak és egy bremerhaveni (Németország) lakásba való beköltözésüknek felel meg. Az említett szervezet azonban úgy ítélte meg, hogy S a németországi lakóhelyének létesítését követő első három hónapban nem szerzett belföldi jövedelmet. Következésképpen ugyanezen szervezet úgy határozott, hogy S nem felelt meg a családi támogatásra való jogosultság igényléséhez az EStG 62. §‑ának (1a) bekezdésében előírt feltételeknek.

19

2020. április 6‑i határozatával a Familienkasse elutasította az S által a 2019. december 27‑i határozatával szemben benyújtott panaszt, és ezzel helybenhagyta az utóbbi határozatot. Megállapította, hogy S a szóban forgó időszakban nem folytatott keresőtevékenységet, és hogy a V által a 2019. november 5. és 2019. december 12. közötti időszakban végzett tevékenység elhanyagolható volt.

20

S a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Finanzgericht Bremenhez (brémai adóügyi bíróság, Németország) fordult a családi támogatás iránti kérelmét elutasító határozat megsemmisítése és a Familienkasse arra való kötelezése iránt, hogy fizesse meg a 2019 augusztusa és októbere közötti időszakra vonatkozó családi támogatást.

21

A kérdést előterjesztő bíróság szerint először is a németországi családi támogatások a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett „családi ellátások” fogalmába tartoznak. Azokat ugyanis nem a kedvezményezettek járulékaiból, hanem adókból finanszírozzák. E támogatásokat jogilag meghatározott helyzetben, bármely jövedelmi feltételtől és a kérelmező személyes szükségletének bármiféle egyedi mérlegeléssel való vizsgálatától függetlenül nyújtják a jogosultaknak. E támogatások célja a családok kiadásainak fedezése.

22

Másodszor e bíróság megjegyzi, hogy az EStG 62. §‑ának (1a) bekezdése, amely a 2019 júliusában történt jogszabály‑módosításból ered, eltérő bánásmódot alkalmaz a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállam olyan állampolgára között, aki ez utóbbi tagállamban hoz létre lakóhelyet vagy szokásos tartózkodási helyet, és azon német állampolgár között, aki egy másik tagállamban való tartózkodását követően itt létesít lakóhelyet vagy szokásos tartózkodási helyet. E rendelkezés alkalmazásában ugyanis egy másik tagállam olyan állampolgára, mint S, nem részesülhet családi támogatásban tartózkodásának első három hónapjában, ha nem bizonyítja, hogy keresőtevékenységet folytat Németországban. Ezzel szemben a német állampolgár már ezen első három hónaptól kezdve támogatásban részesül, még abban az esetben is, ha nem folytat ilyen tevékenységet.

23

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az (1a) bekezdésnek az EStG 62. §‑ába való beiktatásáról rendelkező törvénytervezetben a német jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó eltérő bánásmód összeegyeztethető az uniós joggal, mivel lehetővé teszi a más tagállambeli állampolgárok olyan tömeges beáramlásának megakadályozását, amely indokolatlan terhet róna a német társadalombiztosítási rendszerre. Ezen eltérő bánásmódot egyébiránt igazolja a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése, mivel a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamnak az előbbi tagállamban keresőtevékenységet nem folytató állampolgárai által kapott családi támogatások e tagállam költségvetésére ugyanolyan hatást gyakorolnak, mint az említett állampolgároknak nyújtott szociális ellátások. Mindemellett az említett jogalkotó e törvénytervezetben nem foglalkozott kifejezetten a 883/2004 rendelet 4. cikkének esetleges következményével. Végül a német jogalkotó a 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítéletre (C‑308/14, EU:C:2016:436) hivatkozva ezen eltérő bánásmódot a fogadó tagállam költségvetése védelmének szükségességével igazolta.

24

Harmadszor, az előterjesztő bíróság kifejti, hogy az a kérdés azonban, hogy az alapügyben szóban forgó családi támogatások a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szociális segítségnyújtás” fogalma alá tartoznak‑e, a jogirodalomban vitatott. Így többek között azt állítják, hogy e családi támogatások nem tartoznak az említett fogalom körébe, hanem a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett „családi ellátásokként” tulajdonképpeni szociális biztonsági ellátásoknak minősülnek, mivel a juttatásuk nem függ jövedelemmel kapcsolatos feltételtől. Kétségtelen, hogy ilyen esetben a 883/2004 rendeletnek megfelelően a Németországi Szövetségi Köztársaság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy meghatározza a más tagállamok területén tartózkodó állampolgárai részére e tagállam területén végzett keresőtevékenység nélkül járó családi ellátások jogosultsági feltételeit. Mindazonáltal e rendelet 4. cikkében előírja az egyenlő bánásmód kötelezettségét, amelynek értelmében más tagállam állampolgárai részére ugyanolyan odaítélési feltételeket kell biztosítani, mint amelyek a saját állampolgárokra alkalmazandók. E rendelet egyetlen olyan rendelkezést sem tartalmaz, amely lehetővé tenné a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló eltérő bánásmód alkalmazását.

25

Végeredményben az alapügy eldöntése a kérdést előterjesztő bíróság szerint attól függ, hogy a 883/2004 rendelet 4. cikke tiltja‑e az EStG 62. §‑ának (1a) bekezdése által bevezetett közvetlen hátrányos megkülönböztetést, vagy az igazolható‑e a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében foglalt, az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés alapján.

26

E körülmények között a Finanzgericht Bremen (bremai pénzügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [2004/38 irányelv] 24. cikkét és a [883/2004 rendelet] 4. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében valamely másik tagállam olyan állampolgára, aki belföldön lakóhelyet vagy szokásos tartózkodási helyet létesít, és nem igazolja, hogy mezőgazdasági és erdőgazdálkodási tevékenységből, iparűzési tevékenységből, vállalkozói tevékenységből vagy munkaviszonyból származó belföldi jövedelemmel rendelkezik, a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye létesítésétől számított első három hónapban nem jogosult a [883/2004] rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti családi ellátásokra, miközben az érintett tagállam azonos helyzetben lévő állampolgára a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási tevékenységből, iparűzési tevékenységből, vállalkozói tevékenységből vagy munkaviszonyból származó belföldi jövedelem igazolása nélkül jogosult a [883/2004] rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti családi ellátásokra?”

27

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 883/2004 rendelet 4. cikkét és a 2004/38 irányelv 24. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállam olyan szabályozása, amelynek értelmében egy másik tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgártól, aki az előbbi tagállam területén szokásos tartózkodási helyet létesített, és gazdaságilag inaktív mivel e tagállam területén nem végez keresőtevékenységet, az említett tagállam területén történő tartózkodásának első három hónapja során megtagadják a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti „családi ellátásokat”, miközben e tagállam gazdaságilag inaktív állampolgára az ugyanezen tagállamba azután történő visszatérését követő három hónap során is jogosult ezen ellátásokra, hogy az uniós jog alapján gyakorolta a más tagállam területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát.

28

Először is, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően az uniós polgári jogállásnak az a rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen, lehetővé téve az azonos helyzetben lévők számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül, és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanabban a jogi bánásmódban részesüljenek (lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑iGrzelczyk ítélet, C‑184/99, EU:C:2001:458, 31. pont; 2021. július 15‑iThe Department for Communities in Northern Ireland ítélet, C‑709/20, EU:C:2021:602, 62. pont).

29

Minden uniós polgár hivatkozhat tehát az EUMSZ 18. cikkben foglalt és az EUM‑Szerződés más rendelkezései, valamint a 883/2004 rendelet 4. cikke és a 2004/38 irányelv 24. cikke által pontosan meghatározott, állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmára minden olyan helyzetben, amely az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik. E helyzetek közé tartozik többek között az EUMSZ 21. cikkben biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása, a Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel (lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑iGrzelczyk ítélet, C‑184/99, EU:C:2001:458, 32. és 33. pont; 2013. február 21‑iN. ítélet, C‑46/12, EU:C:2013:97, 28. pont; 2021. július 15‑iA [Állami egészségügyi ellátások] ítélet, C‑535/19, EU:C:2021:595, 40. és 42. pont).

30

A 2004/38 irányelv ilyen korlátozásokat és feltételeket állapít meg. Ez az irányelv egy fokozatos rendszert ír elő a fogadó tagállamban való tartózkodási jogra vonatkozóan, amely lényegében az ezen irányelvet megelőző uniós jogszabályokban és ítélkezési gyakorlatban előírt fokozatokat és feltételeket átvéve a huzamos tartózkodás jogához vezet (2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet, C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 38. pont).

31

A fogadó tagállamban való tartózkodás első három hónapját illetően, amely időtartamra az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés kizárólagosan vonatkozik, ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az uniós polgárokat érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtokában külön feltételek és más formai követelmények nélkül három hónapig megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén. Az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdése mindaddig fenntartja e jogot, amíg az uniós polgár és családtagjai nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet, C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 39. pont; 2016. február 25‑iGarcía‑Nieto és társai ítélet, C‑299/14, EU:C:2016:114, 42. pont).

32

Következésképpen az uniós polgár, még ha gazdaságilag inaktív is, a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek tiszteletben tartása mellett három hónapos tartózkodási joggal rendelkezik azon tagállamban, amelynek nem állampolgára.

33

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy S németországi tartózkodásának első három hónapja jogszerű tartózkodásnak minősült a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése alapján.

34

Másodszor, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből következik, hogy az alapeljárás a fogadó tagállam jogszabályai értelmében vett családi támogatások e tagállam általi nyújtására vonatkozik. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett „családi ellátásoknak” kell tekinteni a családoknak automatikusan, a személyes szükségletek bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül olyan objektív szempontok alapján nyújtott ellátásokat, mint többek között a család mérete, jövedelme és vagyona, amelyek a családok kiadásainak fedezésére irányulnak (lásd ebben az értelemben: 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 60. pont; 2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 22. pont).

35

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó családi támogatások esetében ez a helyzet, mivel azokat a kedvezményezetteknek jogilag meghatározott helyzetben nyújtják, amely helyzet független a személyes szükségleteiktől, és a folyósításuk nem a létfenntartásuk biztosítására, hanem a családi kiadások fedezésére irányul.

36

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja olyan „kollíziós szabályt” ír elő, amelynek célja az e rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt szociális biztonsági ellátások folyósítására alkalmazandó nemzeti jogszabályok meghatározása, amelyek között szerepelnek azok a családi ellátások is, amelyekben az említett rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a)–d) pontjában említetteken kívüli személyek, azaz többek között a gazdaságilag inaktív személyek részesülhetnek. E szabály alkalmazásából következik, hogy ez utóbbi személyek főszabály szerint a lakóhelyük szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 63. pont; 2021. július 15‑iA [Állami egészségügyi ellátások] ítélet, C‑535/19, EU:C:2021:595, 45. pont). A 883/2004 rendelet 1. cikkének j) pontja értelmében a „lakóhely” fogalma e rendelet alkalmazásában azt a helyet jelöli, amely az érintett személy szokásos tartózkodási helye.

37

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy S és családja az alapügyben szóban forgó három hónapos időszakban Németország területén létesített szokásos tartózkodási helyet. Mivel S gazdasági szempontból inaktív, úgy tűnik, hogy a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával és 3. cikke (1) bekezdésének j) pontjával összefüggésben értelmezett 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja értelmében a családi ellátások nyújtása tekintetében a német jogszabályok hatálya alá tartozik.

38

Ezen előzetes pontosításokra figyelemmel kell meghatározni, hogy amennyiben a gazdaságilag inaktív uniós polgár tartózkodása a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése alapján jogszerű, hivatkozhat‑e a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett családi ellátások nyújtása céljából a fogadó tagállam azon gazdaságilag inaktív állampolgáraival való egyenlő bánásmód elvére, akik e tagállamba azt követően térnek vissza, hogy az uniós jog alapján gyakorolták a más tagállam területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat.

39

Amint az a jelen ítélet 27. pontjából kitűnik, az előterjesztett kérdés mind a 883/2004 rendelet 4. cikkének, mind pedig a 2004/38 irányelv 24. cikkének értelmezésére vonatkozik annyiban, amennyiben mindkét fenti rendelkezés a hatálya alá tartozó területen kimondja az egyenlő bánásmód elvét.

40

Mivel e kérdés különösen a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdése hatályának meghatározásához kapcsolódik, a 883/2004 rendelet 4. cikkének vizsgálatát megelőzően e rendelkezés hatályát kell meghatározni.

41

A 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg e tagállam állampolgáraival.

42

Az egyenlő bánásmód elve tehát minden olyan uniós polgárt megillet, akinek a fogadó tagállam területén való tartózkodása megfelel az említett irányelvben meghatározott feltételeknek (lásd ebben az értelemben: 2014. november 11‑iDano ítélet, C‑333/13, EU:C:2014:2358, 69. pont; 2016. február 25‑iGarcía‑Nieto és társai ítélet, C‑299/14, EU:C:2016:114, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Mindazonáltal, a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése eltérést tesz lehetővé a fogadó tagállamban tartózkodó munkavállalókon, önálló vállalkozókon, e jogállásukat megtartó személyeken és családtagjaikon kívüli uniós polgárokat megillető egyenlő bánásmód elvétől, amikor előírja, hogy a fogadó tagállam nem köteles szociális segítségnyújtásra való jogosultságot biztosítani többek között a tartózkodás első három hónapjában (2013. szeptember 19‑iBrey ítélet, C‑140/12, EU:C:2013:565, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A fogadó tagállam tehát hivatkozhat a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében szereplő eltérésre annak érdekében, hogy az e tagállam területén való tartózkodáshoz való jogával élő uniós polgártól e tartózkodás első három hónapjában megtagadja a szociális segítségnyújtási ellátás nyújtását (lásd ebben az értelemben: 2016. február 25‑iGarcía‑Nieto és társai ítélet, C‑299/14, EU:C:2016:114, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Következésképpen meg kell határozni, hogy az alapügyben szóban forgó családi támogatások a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szociális segítségnyújtási ellátásoknak” minősülnek‑e.

46

E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy a „szociális segítségnyújtási ellátás” ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett fogalma az állami hatóságok által nemzeti, regionális vagy helyi szinten felállított támogatási rendszerek összességére vonatkozik, amelyekhez olyan egyén folyamodhat, aki nem rendelkezik a saját maga és családtagjai eltartásához elegendő forrásokkal, és e ténynél fogva tartózkodási ideje alatt terhet jelenthet a fogadó tagállam költségvetésére, ami az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet (2013. szeptember 19‑iBrey ítélet, C‑140/12, EU:C:2013:565, 61. pont; 2014. november 11‑iDano ítélet, C‑333/13, EU:C:2014:2358, 63. pont).

47

Márpedig, amint az a jelen ítélet 35. pontjában megállapításra került, az alapügyben szóban forgó családi támogatásokat kedvezményezettjük egyéni szükségleteitől függetlenül nyújtják, és azok nem a kedvezményezett megélhetésének biztosítására irányulnak.

48

Az ilyen támogatások tehát – amint azt a főtanácsnok az indítványának 54. pontjában megállapította – nem tartoznak a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szociális segítségnyújtási ellátások” fogalma alá.

49

E körülmények között azt is meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a német kormány írásbeli észrevételeiben javasolta – a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdését annak jogalkotói céljára figyelemmel úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „szociális segítségnyújtási ellátásokon” kívüli ellátások nyújtását illetően mégis lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy eltérjen azon egyenlő bánásmódtól, amely az uniós polgárokat a területén való, az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogszerű tartózkodás esetén főszabály szerint megilleti.

50

E célból egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy mint az EUMSZ 18. cikk első bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elve alóli kivételt – amely elvnek a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdése csupán különös kifejeződése – e 24. cikk (2) bekezdését szigorúan és a Szerződés rendelkezéseivel – ideértve az uniós polgárságra és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket – összhangban kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2013. február 21‑iN. ítélet, C‑46/12, EU:C:2013:97, 33. pont; 2020. október 6‑iJobcenter Krefeld ítélet, C‑181/19, EU:C:2020:794, 60. pont).

51

Másrészről, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2020. október 6‑iJobcenter Krefeld ítélet, C‑181/19, EU:C:2020:794, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Mindenekelőtt, ami a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének kifejezéseit illeti, e rendelkezés szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy e rendelkezéssel az uniós jogalkotó lehetővé kívánta volna tenni a fogadó tagállam számára, hogy eltérjen az egyenlő bánásmód elvétől, amely a területén jogszerűen tartózkodó uniós polgárokat a szociális segítségnyújtási ellátásoktól eltérő ellátások tekintetében főszabály szerint megilleti. Éppen ellenkezőleg, amint arra a főtanácsnok az indítványának 57. pontjában rámutatott, az említett rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy kizárólag a szociális segítségnyújtási ellátásokra vonatkozik.

53

Ezt követően a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének szabályozási hátterét illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 31. pontjából kitűnik – ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése mindaddig fenntartja a három hónapig terjedő tartózkodási jogot, amíg az uniós polgár és családtagjai „nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére”. E 14. cikk tehát megerősíti azt az értelmezést, amely szerint a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése alapján az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés lehetősége a szociális segítségnyújtási ellátásokra korlátozódik, és nem terjedhet ki a szociális biztonsági ellátásokra.

54

Végül ez az értelmezés összhangban áll a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének céljával, amely ezen irányelv (10) preambulumbekezdése szerint nem a tagállamok szociális biztonsági rendszere, hanem a „szociális segítségnyújtási rendszereik” pénzügyi egyensúlyának megőrzésére irányul.

55

Ebből következik, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 62. pontjában lényegében rámutatott – a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében előírt, az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés nem alkalmazható arra az esetre, amikor az uniós polgár a fogadó tagállamban való tartózkodásának első három hónapja során nem az e rendelkezés értelmében vett „szociális segítségnyújtási ellátásokat”, hanem az e 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett „családi ellátásokat” igényel.

56

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az a gazdaságilag inaktív uniós polgár, aki szokásos tartózkodási helyét a fogadó tagállamba helyezte át, a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának megfelelően a szociális biztonsági ellátások nyújtása tekintetében e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik.

57

E tekintetben a Bíróság korábban kimondta, hogy az e rendelkezés által követett cél nemcsak több nemzeti szabályozás adott helyzetre való egyidejű alkalmazásának és az esetlegesen ebből eredő bonyodalmaknak az elkerülése, hanem annak megakadályozása is, hogy e rendelet hatálya alá tartozó személyeket a rájuk alkalmazandó jogszabályok hiányában megfosszák a védelemtől a szociális biztonság területén (2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 64. pont; 2021. július 15‑iA [Állami egészségügyi ellátások] ítélet, C‑535/19, EU:C:2021:595, 46. pont).

58

A fentiekre tekintettel 883/2004 rendelet nem alakítja ki a szociális biztonság egységes rendszerét, hanem fenntartja a különböző nemzeti rendszereket, és egyetlen célja e rendszerek összehangolásának biztosítása a személyek szabad mozgása eredményes gyakorlásának biztosítása érdekében. E rendelet rendelkezéseinek, így 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának következésképpen nem célja a szociális biztonsági ellátásokra való jogosultság fennállására vonatkozó érdemi feltételek meghatározása (lásd ebben az értelemben: 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 65. és 67. pont). Bár a tagállamok így továbbra is hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy jogszabályaikban meghatározzák ezen ellátások nyújtásának feltételeit, e hatáskör gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot (lásd ebben az értelemben: 2013. április 11‑iJeltes és társai ítélet, C‑443/11, EU:C:2013:224, 59. pont).

59

E tekintetben a 883/2004 rendelet 4. cikke konkretizálja az egyenlő bánásmód elvét azon uniós polgárok tekintetében, akik a fogadó tagállamban az e rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében említett szociális biztonsági ellátásokat igényelnek (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iA [Állami egészségügyi ellátások] ítélet, C‑535/19, EU:C:2021:595, 40. pont).

60

E 4. cikk szerint a 883/2004 rendelet eltérő rendelkezései hiányában az e rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan jogok illetik meg, és ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint az adott tagállam állampolgárait.

61

Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 71. pontjában rámutatott, a 883/2004 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely lehetővé tenné a más tagállam állampolgárságával rendelkező azon uniós polgár fogadó tagállamának, aki az utóbbi tagállamban jogszerűen tartózkodik, hogy arra a körülményre tekintettel, hogy e polgár gazdaságilag inaktív, az említett polgár és saját állampolgárai között az e rendelet 1. cikkének z) pontjával együttesen értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti „családi ellátások” nyújtásának feltételeit illetően eltérő bánásmódot alkalmazzon. Következésképpen ugyanezen rendelet 4. cikkével ellentétes azon intézkedés, amely ilyen eltérő bánásmódot valósít meg.

62

A Bíróság korábban kétségtelenül kimondta, hogy semmi akadálya, hogy a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó ellátások gazdaságilag inaktív uniós polgároknak történő nyújtása ahhoz a követelményhez legyen kötve, hogy az érintettek teljesítsék a fogadó tagállam területén való jogszerű tartózkodás jogával való rendelkezéshez a 2004/38 irányelvben előírt feltételeket (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 19‑iBrey ítélet, C‑140/12, EU:C:2013:565, 44. pont; 2014. november 11‑iDano ítélet, C‑333/13, EU:C:2014:2358, 83. pont; 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 68. pont).

63

Mindemellett a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó uniós polgár, amint az a jelen ítélet 31‑33. pontjából kitűnik, ezen irányelv értelmében jogszerűen tartózkodik e tagállam területén.

64

Ebből következik, hogy az ilyen uniós polgárt megilleti a 883/2004 rendelet 4. cikkében előírt, az említett tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmód elve, ideértve azt az esetet is, ha a 2004/38 irányelv előző pontban említett rendelkezéseinek megfelelő, az említett tagállamban való tartózkodásának első három hónapjában gazdaságilag inaktív.

65

A fenti megfontolásokból következik, hogy az a gazdaságilag inaktív uniós polgár, aki a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése alapján az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállam területén tartózkodik, és szokásos tartózkodási helyet létesít az utóbbi tagállam területén, a fogadó tagállamban hivatkozhat a 883/2004 rendelet 4. cikkében kimondott egyenlő bánásmód elvére annak érdekében, hogy az említett rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett családi ellátásokban részesüljön.

66

Következésképpen, mivel az ilyen ellátásokhoz való hozzáférés terén a 883/2004 rendelet 4. cikke mondja ki az egyenlő bánásmód elvét, meg kell vizsgálni, hogy a jelen ítélet 27. pontjában említetthez hasonló nemzeti szabályozás e rendelkezéssel ellentétes eltérő bánásmódnak minősül‑e.

67

Az uniós polgár közvetlen hátrányos megkülönböztetésének minősül a fogadó tagállam olyan szabályozása, amely e polgárt a 883/2004 rendelet értelmében vett családi ellátásokból annak ellenére kizárja, hogy a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése értelmében jogszerűen tartózkodik e tagállam területén és ott szokásos tartózkodási helyet létesített, azzal az indokkal, hogy a fent említett polgár gazdaságilag inaktív, miközben e tagállam a saját állampolgárai részére – még ha gazdaságilag inaktívak is – ilyen ellátásokat nyújt, az e tagállamba azután történő visszatérésüktől kezdve, hogy az uniós jog alapján gyakorolták a más tagállam területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat.

68

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 73. pontjában rámutatott, és a jelen ítélet 61. pontjában kifejtettekre figyelemmel, az ilyen hátrányos megkülönböztetés a 883/2004 rendeletben kifejezetten előírt eltérés hiányában nem igazolható.

69

Következésképpen a 883/2004 rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a fogadó tagállam a jelen ítélet 67. pontjában említetthez hasonló szabályozást fogad el.

70

Hangsúlyozni kell azonban, hogy azon gazdaságilag inaktív uniós polgárnak, aki a fogadó tagállamban a 883/2004 rendelet értelmében vett családi ellátások nyújtásának feltételei kapcsán a fenti cikkben kimondott egyenlő bánásmód elvére hivatkozik, a 883/2004 rendelet 1. cikkének j) pontjával együttesen értelmezett 2. cikkének (1) bekezdése alapján azon első három hónapban, amelynek során a 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése alapján e tagállamban tartózkodási engedély jogosultja, szokásos tartózkodási hellyel kell rendelkeznie az említett tagállamban, nem pedig ideiglenesen kell ott tartózkodnia ugyanezen rendelet 1. cikkének k) pontja értelmében.

71

E tekintetben egyrészt a 987/2009 rendelet „A lakóhely meghatározásának elemei” című 11. cikke (1) bekezdésében számos tényezőt nevez meg az érintett személy lakóhelye szerinti tagállam meghatározása céljából. E cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy a 883/2004 rendelet értelmében vett „lakóhely” fogalmát e személy „tényleges” lakóhelyeként kell érteni.

72

Másrészt a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a „szokásos tartózkodási hely” fogalma alapvetően ténykérdést tükröz, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az adott ügyet jellemző valamennyi ténykörülmény alapján. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a feltétel, amely szerint a jelen ítélet 70. pontjában említett uniós polgárnak a fogadó tagállam területére kell áthelyeznie a szokásos tartózkodási helyét, azt feltélezi, hogy kinyilvánította arra irányuló szándékát, hogy érdekeltségeinek szokásos központját ténylegesen e tagállamban alakítja ki, valamint azt bizonyítja, hogy az említett tagállam területén való jelenlétét olyan kellő mértékű állandóság jellemzi, amely azt az ideiglenes tartózkodástól megkülönbözteti (lásd analógia útján: 2021. november 25‑iIB [Házastárs szokásos tartózkodási helye – Házasság felbontása] ítélet, C‑289/20, EU:C:2021:955, 58. pont).

73

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre a következő választ kell adni:

74

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, azzal ellentétes valamely tagállam olyan szabályozása, amelynek értelmében egy másik tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgártól, aki az előbbi tagállam területén szokásos tartózkodási helyet létesített, és gazdaságilag inaktív, mivel e tagállam területén nem végez keresőtevékenységet, az említett tagállam területén történő tartózkodásának első három hónapja során megtagadják a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti „családi ellátásokat”, miközben e tagállam gazdaságilag inaktív állampolgára az ugyanezen tagállamba azután történő visszatérését követő három hónap során is jogosult ezen ellátásokra, hogy az uniós jog alapján gyakorolta a más tagállam területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát.

Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az ilyen szabályozásra.