–

az Impuls Leasing România IFN SA képviseletében N. M. Ionescu ügyvéd,

–

a román kormány képviseletében E. Gane, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében N. Ruiz García, C. Gheorghiu és M. Carpus Carcea, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) értelmezésére irányul.

2

E kérelmet IO és az Impuls Leasing România IFN SA (a továbbiakban: ILR) között, lízingszerződésre vonatkozó végrehajtási intézkedésekkel szemben az alapeljárás felperese által előterjesztett végrehajtási kifogás tárgyában terjesztették elő.

3

A 93/13 irányelv huszonnegyedik preambulumbekezdése kimondja, hogy „a tagállamok bíróságainak és közigazgatási szerveinek megfelelő és hatékony eszközökkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy megszüntessék a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”.

4

Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„(1) A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

5

Az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

6

A polgári perrendtartásról szóló törvényt módosította a Legea nr. 310/2018 pentru modificarea și completarea Legii nr. 134/2010 privind Codul de procedură civilă, precum și pentru modificarea și completarea altor normative act (a polgári perrendtartásról szóló 134/2010. sz. törvény, valamint egyéb jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló 310/2018. sz. törvény; a Monitorul Oficial al României I. részének 2018. december 18‑i 1074. száma), amely 2018. december 21‑én lépett hatályba. Mivel az alapügyben szóban forgó végrehajtási kérelmet 2019. március 26‑án nyújtották be, arra e törvénykönyvnek az e törvénnyel módosított rendelkezései (a továbbiakban: módosított polgári perrendtartás) irányadók.

7

A módosított polgári perrendtartás 24. cikke előírja:

„Az új eljárási törvény rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően indult eljárásokra és végrehajtásokra kell alkalmazni.”

8

A módosított polgári perrendtartás 632. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Végrehajtást csak végrehajtható okirat alapján lehet megindítani.”

9

A módosított polgári perrendtartás 638. cikke (1) bekezdésének 4. pontja értelmében:

„Végrehajtható okiratoknak minősülnek és végrehajthatóak továbbá azok a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vagy egyéb okiratok is, amelyeket törvény végrehajthatónak minősít.”

10

A módosított polgári perrendtartás 638. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Az (1) bekezdés 2. és 4. pontjában előírt értékpapírok végrehajtásának felfüggesztése a megsemmisítésére irányuló érdemi kereset keretében is kérhető. A 719. cikk rendelkezései megfelelően alkalmazandók.”

11

A módosított polgári perrendtartás 713. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha a végrehajtás alapját bírósági határozattól eltérő végrehajtható okirat képezi, a kifogás alátámasztása érdekében a végrehajtható okiratban meghatározott követelés megalapozottságával kapcsolatos ténybeli és jogi alapok kizárólag akkor hozhatók fel, ha a törvény nem rendelkezik a szóban forgó végrehajtható okirat megsemmisítésére irányuló eljárásjogi jogorvoslatról, beleértve a polgári jogi keresetet is.”

12

Az Ordonanța Guvernului nr. 51/1997 privind operațiunile de leasing și societățile de leasing (a lízingügyletekről és a lízingtársaságokról szóló, 51/1997. sz. kormányrendelet) 8. cikke értelmében:

„A lízingszerződések, valamint a lízingszerződésben vállalt kötelezettségek biztosítására létrehozott dologi és személyi biztosítékok végrehajtható okiratnak minősülnek.”

13

Az 51/1997. sz. kormányrendelet 15. cikke szerint:

„Ha a szerződés másként nem rendelkezik, abban az esetben, ha a lízingbe vevő/használó a lízingszerződésben meghatározott lejárattól számított két egymást követő hónapon belül nem teljesíti a bérleti díj teljes összegének megfizetésére vonatkozó kötelezettségét, a lízingbe adó/bérbeadó a lízingszerződést felmondhatja, és a lízingbe vevő/használó köteles a vagyontárgyat visszaszolgáltatni és valamennyi, a lízingszerződés szerinti visszaszolgáltatás időpontjáig esedékessé vált összeget megfizetni.”

14

Az 51/1997. sz. kormányrendelet 10. cikkének d) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A lízingbevevő/használó vállalja, hogy megfizeti a lízingszerződésnek megfelelően esedékessé vált valamennyi összeget – bérleti díjak, biztosítási díjak, adók, illetékek – a szerződésben meghatározott összeg erejéig és határidőn belül.”

15

A 93/13 irányelvet a Legea nr. 193/2000 privind clauzele abuzive din contractele încheiate între profesioniști și consumatori (az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 193/2000. sz. törvény) ültette át a román jogba.

16

A 193/2000. sz. törvény 1. cikke értelmében:

„(1)   Minden olyan szerződésnek, amelyet eladók vagy szolgáltatók kötnek fogyasztókkal termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás céljából, olyan világos és egyértelmű szerződési feltételeket kell tartalmaznia, amelyek megértéséhez nem szükséges szakismeret.

(2)   Egyes szerződési feltételek értelmezésével kapcsolatos kétség esetén e feltételeket a fogyasztó javára kell értelmezni.

(3)   Tilos tisztességtelen feltételek kikötése az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben.”

17

A 193/2000. sz. törvény 2. cikke szerint:

„(1)   „»Fogyasztó« minden olyan természetes személy vagy természetes személyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezete, aki vagy amely az e törvény hatálya alá tartozó szerződés alapján olyan célból jár el, amely kívül esik saját kereskedelmi, ipari vagy termelői, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén.

(2)   »Eladó« vagy »szolgáltató« minden olyan természetes személy vagy engedéllyel rendelkező jogi személy, aki vagy amely az e törvény hatálya alá tartozó szerződés alapján kereskedelmi, ipari vagy termelői, kézműipari vagy szakmai célú tevékenységet folytat, valamint bármely más olyan személy, aki ugyanezen célból az elsőként említett személy nevében vagy megbízásából jár el.”

18

A 193/2000. sz. törvény 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A fogyasztóval közvetlenül meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha önmagában vagy a szerződés más rendelkezéseivel együtt a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

(2)   Valamely szerződési feltétel minden olyan esetben a fogyasztóval közvetlenül meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt úgy határozták meg, hogy a fogyasztó annak tartalmát a szabványszerződésekhez, illetve a kereskedők által valamely termék vagy szolgáltatás piacán alkalmazott általános adásvételi szerződési feltételekhez hasonlóan nem tudta befolyásolni.

(3)   Az a tény, hogy a szerződési feltételek bizonyos elemeit vagy az egyik feltételt a fogyasztóval közvetlenül megtárgyaltak, nem zárja ki a jelen törvény rendelkezéseinek alkalmazhatóságát a szerződés többi részére, ha a szerződés átfogó megítélése arra enged következtetni, hogy az eladó vagy szolgáltató egyoldalúan előre meghatározta szerződést. Ha az eladó vagy szolgáltató azt állítja, hogy egy korábban megfogalmazott szabványfeltételt a fogyasztóval közvetlenül megtárgyalt, az ő feladata az erre vonatkozó bizonyítékok bemutatása.

(4)   A jelen törvény szerves részét képező melléklet tartalmazza a tisztességtelennek minősülő feltételek példálózó jellegű felsorolását.

(5)   A jelen törvény rendelkezéseire is figyelemmel, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét a következők alapján kell megítélni:

(6)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

19

A 193/2000. sz. törvény 6. cikke értelmében:

„A szerződésben foglalt és akár személyesen, akár jogszabály által felhatalmazott szervek útján megállapított tisztességtelen feltételek a fogyasztóval szemben nem váltanak ki joghatást, és a szerződés a fogyasztó beleegyezésével kizárólag akkor marad hatályos, ha ez az említett feltételek elhagyása után továbbra is lehetséges.”

20

A 193/2000. sz. törvény melléklete (1) bekezdésének i) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Tisztességtelen feltételnek minősülnek az olyan szerződési rendelkezések, amelyek a szerződéses kötelezettségeit nem teljesítő fogyasztót az eladót vagy szolgáltatót ért kárhoz képest aránytalanul magas kártérítés megfizetésére kötelezik.”

21

IO 2008. augusztus 20‑án 48 hónapos időtartamra lízingszerződést kötött az ILR‑rel egy gépjárműre, amelynek hozzáadottérték‑adó (héa) nélküli értéke 7810,94 euró volt. A szerződés rendelkezéseiből kitűnik, hogy a finanszírozott érték 6248,75 euró volt, a kamatlábat 8,25%‑ban állapították meg, a 4%‑ban megállapított hitelnyújtási illeték 312,44 euró, a kezelési díj pedig havi 5 euró volt. E szerződés előírta, hogy a szerződéses kötelezettségek be nem tartása esetén a lízingbe adó kérheti a lízingbe vevő szerződéses kötelezettségeinek végrehajtását és kártérítés megfizetését, illetve együttesen vagy vagylagosan bármely általa szükségesnek ítélt intézkedést megtehet, illetve felmondhatja a szerződést előzetes felszólítás vagy szükséges további alaki követelmény, bírósági vagy választottbírósági eljárás nélkül, kártérítés megfizetése mellett.

22

Mivel IO 2009. december 7‑én már nem tudta kifizetni a megállapított bérleti díjakat, a szóban forgó lízingszerződést megszüntették. 2010. március 19‑én az érintett gépjárművet az említett, végrehajtható okiratnak minősülő, szerződés alapján visszaadták az ILR‑nek, és 2010. június 29‑én 5294,12 eurós, héát is tartalmazó összegért értékesítették.

23

A szerződés megszüntetését követően az ILR 2010. október 15‑én végrehajtási eljárást indított 12592,32 román lej (RON) (hozzávetőleg 2547 EUR) összegre, a végrehajtható okirat alapján fennálló követelések, nevezetesen a kifizetetlen bérleti díjak, a felszólítási díjak, a kötbérek, az árfolyamkülönbözet, a biztosítási díjak és a behajtási költségek behajtása érdekében.

24

2013. március 28‑án az ILR végrehajtási kérelmet nyújtott be IO ellen 70601,12 RON (hozzávetőleg 14280 euró) összegre vonatkozóan. A Judecătoria Sectorului 1 București (bukaresti 1. kerületi helyi bíróság, Románia) 2015. november 13‑i, polgári ügyben hozott ítéletével a jóváhagyta a harmadik személynél történő foglalást.

25

2016. november 16‑án végrehajtási intézkedéssel megszüntették a végrehajtást azzal az indokkal, hogy IO vagyonában nincsenek lefoglalható vagyontárgyak.

26

2019. március 26‑án az ILR újabb végrehajtási kérelmet nyújtott be IO‑val szemben 137502,84 RON (hozzávetőleg 27900 euró) összegű követelés kiegyenlítése érdekében, amely követelés a kiállított és ki nem fizetett adószámlák, a késedelmi kötbérek, a finanszírozott és vissza nem fizetett tőke fennmaradó része, a szerződéses kötelezettségek nemteljesítéséből eredő tartozások, valamint a behajtási költségek összegének felelt meg.

27

2019. április 12‑i végzésével a Judecătoria Sectorului 2 București (bukaresti 2. kerületi helyi bíróság, Románia) jóváhagyta a végrehajtást a követelt összeg és a végrehajtási költségek erejéig, amely költségeket később, végrehajtói intézkedés útján 8719,29 RON (hozzávetőleg 1764 euró) összegben határoztak meg.

28

2019. május 24‑én IO kifogást terjesztett elő a végrehajtással szemben. Kifogásának alátámasztása érdekében IO arra hivatkozott, hogy a hároméves elévülési idő – amelynek során az ILR a lízingszerződésben foglalt végrehajtható okirat alapján jogosult volt végrehajtást kérni – 2010‑ben kezdődött, amikor már nem fizette a lízingszerződéshez kapcsolódó lízingdíjakat, és az akkor járt le, amikor az ILR benyújtotta a második végrehajtási kérelmet. Arra is emlékeztet, hogy egy 6248,75 euró összegű kezdő finanszírozás esetében – amelynek jelentős részét megfizette a 2008 és 2010 közötti időszakban – az ILR 2019‑ben egy második végrehajtási eljárást indított, körülbelül 30000 euró összegre.

29

Az ILR ezzel szemben azt állítja, hogy nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes követelése van IO‑val szemben – amely a lízingszerződés megszűnésének időpontjában a finanszírozott tőke fennmaradó részéből, a kamatokból, a késedelmi kötbérből, a biztosítónak fizetett biztosítási díjakból, a behajtási jutalékból és a kiegyenlítetlen számlák összegéből áll –, amely követelésből levonásra került a lízingszerződés tárgyát képező gépjármű eladási ára.

30

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az IO ellen indított végrehajtási eljárás alapjául szolgáló lízingszerződés tartalmaz bizonyos feltételeket, amelyek a 93/13 irányelvet a román jogba átültető 193/2000. sz. törvény alapján tisztességtelennek tekinthetők. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvény 713. cikke (2) bekezdésének a 310/2018. sz. törvény általi módosítását megelőzően hatályos változata értelmében a nemzeti bíróság a végrehajtási kifogás alapján vizsgálhatta a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, ha azok semmisségének megállapítására nem volt külön eljárási lehetőség. Ugyanakkor e törvénykönyvnek az említett törvénnyel módosított és az alapügy tárgyát képező jogvitára alkalmazandó 713. cikkének (2) bekezdése értelmében e bíróság a módosítást követően csak akkor vizsgálhatja az ilyen szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, ha e szerződések semmisségének megállapítására, a polgári jogi kereseteket is ideértve, semmilyen eljárási lehetőség nincs. A 193/2000. sz. törvény azonban jelenleg lehetőséget biztosít a fogyasztóknak olyan polgári jogi kereset előterjesztésére, amelynek keretében a nemzeti bíróság vizsgálhatja a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét.

31

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy a tényleges érvényesülés elvének megfelelően a nemzeti végrehajtási mechanizmusok nem lehetetleníthetik el vagy nehezíthetik meg túlzottan a gyakorlatban az uniós jog által a fogyasztókra ruházott jogok érvényesítését. E jogok hatékony védelme azonban csak abban az esetben biztosítható, ha a nemzeti eljárási rendszer magának a végrehajtási eljárásnak a keretében lehetővé teszi a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálatát. A módosított polgári perrendtartás 713. cikke (2) bekezdésének a 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetősége tehát kétséges, hiszen a fogyasztóknak polgári jogi keresetet kell benyújtaniuk, és nem érvényesíthetik végrehajtási kifogás útján az irányelv által rájuk ruházott jogokat.

32

Ilyen körülmények között a Judecătoria Sectorului 2 București (bukaresti 2. kerületi helyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A tényleges érvényesülés elvére figyelemmel úgy kell‑e értelmezni a 93/13/EGK irányelvet, hogy azzal ellentétes a végrehajtási kifogás elfogadhatóságának feltételeivel kapcsolatos, hatályos román szabályozáshoz – a [módosított] polgári perrendtartásról szóló törvény 713. cikkének (2) bekezdéséhez – hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a végrehajtási kifogás keretében azon okból nem teszi lehetővé annak a fogyasztó kérelmére vagy a bíróság által hivatalból történő vizsgálatát, hogy egy végrehajtható okiratnak minősülő lízingszerződés feltételei tisztességtelenek‑e, mert létezik olyan polgári jogi kereset, amelynek keretében az »eladó vagy szolgáltató« és a »fogyasztó« között létrejött szerződés az ezen irányelv értelmében vett tisztességtelen feltételek fennállása szempontjából vizsgálható?”

33

Az ILR azzal érvel, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására, mivel az a nemzeti jog értelmezésére vonatkozik.

34

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az alapügy konkrét tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik (2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ilyen eljárás keretében a Bíróság hatásköre tehát kizárólag az uniós jog rendelkezéseinek vizsgálatára terjed ki (2018. július 11‑iSomoza Hermo és Ilunión Seguridad ítélet, C‑60/17, EU:C:2018:559, 44. pont).

35

A jelen ügyben is erről van szó.

36

Elegendő ugyanis megállapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a 93/13 irányelv értelmezését kéri a Bíróságtól annak érdekében, hogy eldönthesse az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó jogvitát.

37

A Bíróság ennélfogva hatáskörrel rendelkezik a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására.

38

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a végrehajtási eljárásban eljáró, végrehajtási kifogást elbíráló bíróság számára amiatt nem teszi lehetővé, hogy hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére értékelje a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött, végrehajtható okiratnak minősülő szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét, hogy létezik olyan polgári jogi kereset, amely alapján az ilyen szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét az e jogorvoslatot elbíráló bíróság vizsgálhatja.

39

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében (lásd különösen: 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

E hátrányos helyzetre tekintettel ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (lásd különösen: 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 53. és 55. pont; 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 41. pont).

41

Ennek kapcsán a Bíróság már több esetben megállapította, hogy a nemzeti bíróság – amennyiben a rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges jogi és ténybeli elemek – hivatalból köteles vizsgálni a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet (2013. március 14‑iAziz‑ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15, C‑308/15, EU:C:2016:980, 58. pont; 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 43. pont).

42

Ezenkívül a 93/13 irányelv – amint az 7. cikkének az irányelv huszonnegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdéséből következik – arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendelkezzenek megfelelő és hatékony eszközökről annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását (2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Jóllehet a Bíróság már több vonatkozásban, továbbá a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeket figyelembe véve meghatározta, hogy a nemzeti bíróságnak milyen módon kell biztosítania az ezen irányelv alapján a fogyasztókat megillető jogok védelmét, ez nem változtat azon, hogy az uniós jog főszabály szerint nem harmonizálja a valamely szerződési feltétel állítólag tisztességtelen jellegének vizsgálatára irányuló eljárásokat, ezért az ilyen eljárások az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, azzal a feltétellel azonban, hogy ezek az eljárások nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű belső jogi esetekre vonatkozók (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (lásd többek között: 2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 45. és 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Az egyenértékűség elvét illetően meg kell állapítani, hogy nem áll a Bíróság rendelkezésére olyan adat, amely alapján kétségbe lehetne vonni az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás ezen elvvel való összhangját.

45

A tényleges érvényesülés elvét illetően meg kell állapítani, hogy minden olyan esetet, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási szabály lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, annak figyelembevételével kell megvizsgálni, hogy mi a helye e szabálynak az eljárás egészében, annak menetében, és mik a sajátosságai, valamint adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti jogrendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve és az eljárás szabályos lefolytatásának elve (2021. április 22‑iProfi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 53. bekezdés). Mindazonáltal ezen eljárások különös jellegzetességei nem tekinthetők olyan tényezőnek, amely érintheti a 93/13 irányelv rendelkezései alapján a fogyasztókat megillető jogi védelmet (2016. április 21‑iRadlinger és Radlingerová ítélet, C‑377/14, EU:C:2016:283, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Ezenkívül a Bíróság kifejtette, hogy a tagállamok azon kötelezettsége, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tényleges érvényesülését, különösen a 93/13 irányelvből eredő jogok esetében magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem követelményét, amelyet az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése megerősít, és amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke is tartalmaz, amely többek között az ilyen jogokra alapított keresetekre vonatkozó eljárási szabályok meghatározására is alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑iBNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

E tekintetben a Bíróság kimondta ugyanis, hogy az érintett szerződés feltételeinek esetlegesen tisztességtelen jellege hatékony vizsgálatának hiányában nem lehet garantálni a 93/13 irányelv által biztosított jogok tiszteletben tartását (2020. június 4‑iKancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

Ebből következik, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott, a nemzeti jogokban meghatározott feltételek nem sérthetik az e rendelkezés alapján a fogyasztókat megillető jogok lényegét, vagyis hogy egy tisztességtelennek minősülő feltétel ne legyen kötelező rájuk nézve (2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 71. pont; 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 51. pont).

49

Így a Bíróság már emlékeztetett arra, hogy az ezen irányelvben a fogyasztók részére biztosított jogok tényleges védelme csak akkor biztosítható, ha a nemzeti eljárási rendszer lehetővé teszi a fizetési meghagyásos eljárás vagy a fizetési meghagyás végrehajtási eljárásának keretében az érintett szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálatát (lásd többek között: 2016. február 18‑iFinanmadrid EFC ítélet, C‑49/14, EU:C:2016:98, 46. pont; 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet, C‑176/17, EU:C:2018:711, 44. pont).

50

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy ha a nemzeti szabályozás nem írja elő a fizetési meghagyás végrehajtása iránti eljárás keretében az érintett szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének bíróság általi, hivatalból történő értékelését, akkor e szabályozást úgy kell tekinteni, hogy az gátolja a 93/13 irányelv által megvalósítani kívánt védelem tényleges érvényesülését, feltéve hogy nem rendelkezik ilyen vizsgálatról a fizetési meghagyás kibocsátásának szakaszában, vagy – amennyiben e vizsgálatról kizárólag a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás szakaszában rendelkezik –, feltéve hogy nem elhanyagolható annak a kockázata, hogy az érintett fogyasztók nem terjesztik elő a megkövetelt ellentmondást akár az erre vonatkozóan előírt különösen rövid határidő miatt, akár a jogi lépésnek a vitatott összeghez viszonyított költsége miatt, vagy akár azért, mert a nemzeti jogszabályok nem írják elő a jogaik terjedelmének meghatározásához szükséges információk fogyasztókkal való közlését (2018. szeptember 20‑iEOS KSI Slovensko ítélet, C‑448/17, EU:C:2018:745, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A Bíróság azt is kimondta, hogy ezt az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem teszi lehetővé sem azt, hogy a végrehajtás elrendelésére hatáskörrel rendelkező bíróság a jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretében akár hivatalból, akár a fogyasztó kérelmére értékelje az azon szerződésben szereplő szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amelyből a követelt tartozás származik, és amely a végrehajtás jogcímének alapját képezi, sem pedig azt, hogy olyan ideiglenes intézkedéseket hozzon, mint többek között a végrehajtás felfüggesztése, ha ezen intézkedések elrendelése szükséges az említett szerződési feltétel tisztességtelen jellegének ezzel összefüggő érdemi vizsgálatára hatáskörrel rendelkező bíróság végleges határozata teljes érvényesülésének biztosításához (lásd: 2013. november 14‑iBanco Popular Español és Banco de Valencia végzés, C‑537/12 és C‑116/13, EU:C:2013:759, 60. pont; 2014. július 17‑iSánchez Morcillo és Abril García ítélet, C‑169/14, EU:C:2014:2099, 28. pont).

52

A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapügyben a kérdést előterjesztő bíróság 2019. április 12‑i végzésével jóváhagyta a szóban forgó szerződés végrehajtását. Ezenkívül úgy tűnik, hogy e szerződés feltételeinek esetlegesen tisztességtelen jellege korábban nem képezte bírósági vizsgálat tárgyát.

53

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a módosított polgári perrendtartás 713. cikkének (2) bekezdése már nem teszi lehetővé a végrehajtási eljárásban eljáró bíróság számára, hogy végrehajtási kifogás alapján akár hivatalból, akár a fogyasztó kérelmére vizsgálja a végrehajtható okiratnak minősülő lízingszerződésben szereplő feltételek tisztességtelen jellegét, mivel ilyen vizsgálatot az ügy érdemében eljáró bíróság polgári jogi kereset keretében végezhet, amely nincs határidőhöz kötve, és e bíróság a 193/2000. sz. törvény alapján jogosult a végrehajtási eljárás felfüggesztésére.

54

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Addiko Bank ügyben 2019. június 26‑án hozott ítélet (C‑407/18, EU:C:2019:C:2019:537) 61. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az a tény, hogy a nemzeti jog értelmében annak ellenőrzését, hogy egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött jelzáloghitel‑szerződésben előforduló feltételek esetlegesen tisztességtelenek‑e, nem végezheti el az ilyen szerződés végrehajtására irányuló kérelemről határozó bíró, hanem azt utólagosan és adott esetben kizárólag az ügy érdemében eljáró azon bíróság teheti meg, amelyhez a fogyasztó az ilyen tisztességtelen feltételek semmisségének megállapítása iránti keresetet nyújtott be, nyilvánvalóan nem elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a fogyasztóknak a 93/13 irányelv által megkívánt védelmének teljes érvényesülését.

55

A Bíróság ugyanis kimondta, hogy abban az esetben, ha a végrehajtási eljárás az ügy érdemében eljáró bíróság azon határozatának kihirdetését megelőzően befejeződik, amely megállapítja az e végrehajtás alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és ebből következően ezen eljárás semmisségét, e határozat az említett fogyasztó számára csak kártérítésből álló utólagos védelmet nyújthatna, amely tökéletlennek és elégtelennek bizonyulna, illetve a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal szemben nem lenne sem megfelelő, sem hatékony eszköz ahhoz, hogy az érintett feltétel alkalmazását megszüntessék (2019. november 6‑iBNP Paribas Personal Finance SA Paris Sucursala Bucureşti és Secapital végzés, C‑75/19, nem tették közzé, EU:C:2019:950, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Kétségtelen, hogy a 2013. november 14‑i végzés (C‑537/12 és C‑116/13, EU:C:2013:759), illetőleg a 2014. július 17‑i ítélet (C‑169/14, EU:C:2014:2099) alapjául szolgáló Banco Popular Español és Banco de Valencia ügy, valamint a Sánchez Morcillo és Abril García ügy ténybeli és eljárási körülményeitől eltérően, amelyek keretében a nemzeti jog nem tette lehetővé a bíróság számára, hogy a szerződési feltételek érdemi vizsgálatának befejezéséig ideiglenes intézkedéseket hozzon, a jelen ügyben a végrehajtási eljárásra vonatkozó keresettől különböző kereset tárgyában eljáró bíróság jogosult az említett eljárás felfüggesztésére.

57

A Bizottságnak a román kormány által nem vitatott észrevételeiből kitűnik azonban, hogy az ügy érdemében eljáró bírósághoz benyújtott külön kereset esetén a végrehajtás felfüggesztését kérő fogyasztónak a kereseti követelés értéke alapján számított biztosítékot kell fizetnie.

58

E tekintetben a jelen ítélet 50. pontjában idézett ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a peres eljárás költségei a vitatott tartozás összegéhez viszonyítva nem lehetnek olyan mértékűek, hogy a fogyasztót visszatartsák a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének vizsgálata érdekében a bírósági eljárás megindításától (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 54. pont; 2016. február 18‑iFinanmadrid EFC ítélet, C‑49/14, EU:C:2016:98, 52. és 54. pont; 2018. szeptember 20‑iEOS KSI Slovensko ítélet, C‑448/17, EU:C:2018:745, 46. pont).

59

Valószínű azonban, hogy egy fizetési hátralékban lévő adós nem rendelkezik a megkövetelt biztosítékhoz szükséges pénzügyi forrásokkal (2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 60. pont). Ez még inkább így van akkor, ha – amint arra a főtanácsnok indítványának 58. pontjában rámutatott – az előterjesztett kereseti követelések értéke jelentősen meghaladja a szerződés teljes értékét, amint az a jelen esetben is fennállni látszik.

60

E megfontolások összességéből következően a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a végrehajtási eljárásban eljáró, végrehajtási kifogást elbíráló bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy az hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére értékelje a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött, végrehajtható okiratnak minősülő szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét, mivel az ügy érdemében eljáró bíróság, amelyhez a polgári jog alapján külön keresetet lehet benyújtani az ilyen szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálata érdekében, az érdemi döntés meghozataláig csak olyan mértékű biztosíték megfizetése ellenében jogosult a végrehajtási eljárás felfüggesztésére, amely alkalmas arra, hogy a fogyasztót visszatartsa az ilyen kereset benyújtásától és fenntartásától.

61

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely követelésre vonatkozó végrehajtási eljárásban eljáró, végrehajtási kifogást elbíráló bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére értékelje a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött, végrehajtható okiratnak minősülő szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét, mivel az ügy érdemében eljáró bíróság, amelyhez a polgári jog alapján külön keresetet lehet benyújtani az ilyen szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálata érdekében, az érdemi döntés meghozataláig csak olyan mértékű biztosíték megfizetése ellenében jogosult a végrehajtási eljárás felfüggesztésére, amely alkalmas arra, hogy a fogyasztót visszatartsa az ilyen kereset benyújtásától és fenntartásától.