1.

Az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az európai uniós védjegyről szóló 2017/1001 rendelet ( 2 ) 124. cikke a) és d) pontjának, valamint 128. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2.

A kérelmet a KP, valamint TV és a Gemeinde Bodman‑Ludwigshafen (Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata) között egy európai uniós szóvédjegy bitorlása miatt előterjesztett kereset és az e védjegy törlésére irányuló viszontkereset tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az uniós védjegybíróság abban az esetben is hatáskörrel rendelkezik‑e a védjegy törlése iránti viszontkereset tekintetében, ha e védjegy jogosultja elállt a védjegybitorlási alapkeresettől.

4.

A 2017/1001 rendelet (31), (32) és (33) preambulumbekezdése szerint:

5.

E rendelet 1. cikkének (2) bekezdése a következőket mondja ki:

„ Az európai uniós védjegyoltalom egységes, és az Unió egész területén azonos hatállyal rendelkezik: csak az Unió egésze tekintetében lajstromozható, ruházható át vagy lehet róla lemondani, illetve képezheti megszűnést megállapító vagy törlést kimondó, illetve használatát tiltó határozat tárgyát. Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, ezt az elvet kell alkalmazni.”

6.

Az említett rendelet 6. cikkével összhangban az európai uniós védjegy lajstromozással szerezhető meg.

7.

E rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az európai uniós védjegyet a Hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben viszontkereset alapján törölni kell

[…]”.

8.

E rendeletnek „A hivatal eljárása megszűnés vagy törlés esetén” címet viselő 5. szakaszában szereplő 63. cikkének (3) bekezdése a következőket állapítja meg:

„A megszűnés megállapítására irányuló, illetve a törlési kérelmet el kell utasítani, ha ugyanazon felek között ugyanazon kérdésben és jogalapon benyújtott kérelem tárgyában a Hivatal vagy a 123. cikkben említett európai uniós védjegybíróságok egyike korábban már érdemben határozott, és a Hivatalnak vagy az említett védjegybíróságnak a kérelemre vonatkozó határozata jogerőre emelkedett.”

9.

A 2017/1001 rendelet 123. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok területükön a lehető legkorlátozottabb számban kijelölnek első‑ és másodfokon eljáró olyan nemzeti bíróságokat, amelyek az e rendelettel rájuk ruházott hatáskörben járnak el.”

10.

A 2017/1001 rendelet 124. cikkének a) és d) pontja a következőképpen szól:

„Az európai uniós védjegybíróságnak a következő ügyekben van kizárólagos joghatósága:

[…]

11.

Az említett rendelet 127. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az európai uniós védjegybíróság az európai uniós védjegyoltalmat mindaddig érvényesnek tekinti, amíg azt az alperes az oltalom megszűnésének megállapítása vagy a védjegy törlése iránt előterjesztett viszontkeresetben vitássá nem teszi.”

12.

A 2017/1001 rendelet 128. cikke értelmében:

„(1)   A megszűnés megállapítására vagy a törlésre irányuló viszontkereset kizárólag az e rendelet szerinti megszűnési vagy törlési okokon alapulhat.

(2)   Az európai uniós védjegybíróság a megszűnés megállapítására vagy a törlésre irányuló viszontkeresetet elutasítja, ha ugyanazon felek között ugyanazon kérdésben és jogalapon benyújtott kérelem tárgyában a Hivatal korábban jogerősen döntött.

[…]

(4)   Azon európai uniós védjegybíróság, amelyhez európai uniós védjegyoltalom megszűnésének megállapítására vagy törlésére irányuló viszontkeresetet nyújtottak be, csak azt követően vizsgálhatja a viszontkeresetet, hogy az érdekelt fél vagy a bíróság tájékoztatta a Hivatalt a viszontkereset benyújtásának időpontjáról. Az erre vonatkozó információt a Hivatalnak rögzítenie kell a lajstromban. A Hivatalnak tájékoztatnia kell a bíróságot arról, ha az európai uniós védjegyoltalom megszűnésének megállapítására vagy törlésére irányuló kérelmet még a viszontkereset indítása előtt benyújtották, a bíróságnak pedig a kérelemről hozott határozat jogerőre emelkedéséig vagy a kérelem visszavonásáig a 132. cikk (1) bekezdésével összhangban fel kell függesztenie az eljárást.

[…]

(6)   Ha az európai uniós védjegybíróság az európai uniós védjegyoltalom megszűnésének megállapítása vagy a védjegy törlése céljából előterjesztett viszontkereset ügyében jogerős ítéletet hozott, az ítélet egy példányát a bíróság vagy a nemzeti eljárásban érintett felek valamelyike haladéktalanul megküldi a Hivatalnak. A Hivatal vagy az érdekelt felek tájékoztatást kérhetnek az ítélet megküldéséről. A Hivatalnak az ítéletre vonatkozó bejegyzést rögzítenie kell a lajstromban, és meg kell tennie azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy eleget tegyen az ítélet rendelkező részében foglaltaknak.

(7)   Az európai uniós védjegybíróság az európai uniós védjegyoltalom megszűnésének megállapítása vagy a védjegy törlése iránt előterjesztett viszontkereset tárgyalásakor az európai uniós védjegy jogosultjának kérelmére és a felek meghallgatását követően az eljárást felfüggesztheti, és felhívhatja az alperest, hogy az általa megjelölt határidőn belül a megszűnés megállapítására irányuló, illetve törlési kérelmet nyújtson be a Hivatalhoz. Ha a kérelem benyújtására az előírt határidőn belül nem kerül sor, az eljárást folytatni kell, és a viszontkeresetet visszavontnak kell tekinteni. A 132. cikk (3) bekezdését alkalmazni kell.”

13.

Az említett rendelet „Alkalmazandó jog” címet viselő 129. cikke értelmében:

„(1)   Az európai uniós védjegybíróság e rendeletet alkalmazza.

(2)   Az e rendelet által nem szabályozott, védjegyre vonatkozó valamennyi kérdésre az érintett európai uniós védjegybíróságnak a vonatkozó nemzeti jogot kell alkalmaznia.

(3)   Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az európai uniós védjegybíróság a székhelye szerinti államnak azokat az eljárási szabályait alkalmazza, amelyek irányadók a nemzeti védjegyekkel összefüggő azonos tárgyú perekben”.

14.

E rendelet 132. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 124. cikkben említett pert tárgyaló európai uniós védjegybíróság a nemleges megállapításra irányuló per kivételével, vagy ha a tárgyalást nyomós okból folytatni kell a felek meghallgatását követően hivatalból vagy a felek egyikének kérelmére – az ellenérdekű fél meghallgatását követően – felfüggeszti az eljárást, ha az európai uniós védjegy érvényessége tárgyában egy másik európai uniós védjegybíróság előtt előterjesztett viszontkereset alapján eljárás folyik, vagy a Hivatalhoz a megszűnés megállapítására irányuló vagy törlési kérelmet nyújtottak be.

(2)   A Hivatal a megszűnés megállapítására irányuló vagy a törlési kérelem tárgyában folyó eljárás során a felek meghallgatását követően hivatalból vagy a felek egyikének kérelmére – az ellenérdekű fél meghallgatását követően – felfüggeszti az eljárást, ha az európai uniós védjegy érvényessége tárgyában európai uniós védjegybíróság előtt előterjesztett viszontkereset alapján eljárás folyik, kivéve, ha a tárgyalást nyomós okból folytatni kell. Az európai uniós védjegybíróság azonban az előtte folyó eljárásban részt vevő felek bármelyikének kérelmére – az eljárásban részt vevő felek meghallgatását követően – felfüggesztheti az eljárást. A Hivatal ebben az esetben folytatja az előtte felfüggesztett eljárást.

(3)   Ha az európai uniós védjegybíróság az eljárást felfüggeszti, a felfüggesztés időtartamára ideiglenes, illetve biztosítási intézkedést hozhat.”

15.

A Zivilprozessordnung (a polgári perrendtartásról szóló német törvénykönyv; a továbbiakban: ZPO) 33. cikkének (1) bekezdése értelmében viszontkeresetet lehet benyújtani a keresetet elbíráló bírósághoz, ha az ellenkövetelés tárgya és az alapkereset tárgya vagy az azzal szemben benyújtott védekezés jogalapjai között jogi kapcsolat áll fenn.

16.

A ZPO „Perfüggőség” című 261. cikke (3) bekezdésének 2. pontjában úgy rendelkezik, hogy a keresettel megkeresett bíróság hatáskörét nem érinti a hatáskört megalapozó körülmények megváltozása.

17.

KP az APFELZÜGE európai uniós szóvédjegy jogosultja, amely védjegyet 2017. október 19‑én lajstromozták a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás (a továbbiakban: Nizzai Megállapodás) ( 4 ) szerinti 35., 41. és 43. osztályba ( 5 )tartozó szolgáltatások tekintetében. Nem vitatott, hogy az „Apfelzügle” kifejezés az alma betakarítására szolgáló kocsisort jelöli, amely több, traktor által vontatott pótkocsiból áll.

18.

2018. szeptember 26‑án mind TV, mind Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata a Facebook fiókján keresztül friss alma gyűjtésére és kóstolására irányuló tevékenységet hirdetett meg Apfelzüglével megtett körút keretében.

19.

KP ezért védjegybitorlási keresetet nyújtott be a Landgericht Münchenhez (müncheni regionális bíróság, Németország), amelyben azt kérte, hogy TV és Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata részére tiltsa meg az „Apfelzügle” kifejezés használatát az említett védjegy által megjelölt szolgáltatások tekintetében. Az alperesek e bíróság előtt viszontkeresetet nyújtottak be azon védjegy törlése iránt, amelynek KP a jogosultja.

20.

A Landgericht München (müncheni regionális bíróság) előtt tartott tárgyaláson KP elállt a védjegybitorlási keresettől. Az elállás ellenére TV és Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata fenntartotta viszontkeresetét.

21.

A Landgericht München (müncheni regionális bíróság) 2020. március 10‑i ítéletével – a viszontkereseteket elfogadhatónak ítélve – a vitatott védjegyet csak a 41. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében törölte, az alperesek kérelmét a fennmaradó részében elutasította.

22.

Ezen ítélet ellen Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata fellebbezést nyújtott be az Oberlandesgericht Münchenhez (müncheni regionális felsőbíróság), és továbbra is azt kérte az eljáró bíróságtól, hogy a Nizzai Megállapodás szerinti 35. és 43. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében is adjon helyt a törlés iránti viszontkeresetnek.

23.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) előadja, hogy az alapkeresettől való elállást követően először az alperesek által előterjesztett viszontkeresetek elfogadhatóságát kell értékelnie, és rámutat arra, hogy e tekintetben nem köti az elsőfokú bíróság határozata.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy a németországi többségi álláspont szerint a jelen ügyhöz hasonló esetet nem a 2017/1001 rendelet, hanem az e rendelet 129. cikkének (3) bekezdésében foglalt hivatkozás alapján a német polgári eljárásra vonatkozó rendelkezések szabályozzák. Pontosabban a ZPO 261. cikke (3) bekezdésének 2. pontja alkalmazandó, amely szerint a védjegybíróságnak a törlés iránti viszontkereset elbírálására vonatkozó hatásköre független a védjegybitorlási kereset kimenetelétől, és ezért az nem szűnik meg az utóbbitól való elállás esetén.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság, kétségbe vonva ezt a megoldást, megjegyzi, hogy:

26.

Ennek figyelembevételével az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) szerint az európai uniós védjegybíróság nem dönthet a 2017/1001 rendelet 128. cikke értelmében vett, az európai uniós védjegy törlése iránti viszontkeresetről, ha elálltak azon védjegybitorlási keresettől, amelyre benyújtották a viszontkeresetet, mivel ebben az esetben már nincs szükség az alperes ilyen védekezési eszközének elismerésére. Egyébiránt egy olyan megállapításról van szó, amely magából a 2017/1001 rendeletből is levezethető, így a nemzeti jogszabályokra való hivatkozás nem releváns.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezt az értelmezést támasztja alá a 2017. október 19‑i Raimund ítélet ( 6 ) (a továbbiakban: Raimund ítélet) is, amely szerint a törlés iránti keresetet a védjegybitorlási keresetet megelőzően kell megvizsgálni. Továbbá az nem róna túlzott és aránytalan terhet a viszontkeresetet benyújtó alperesre, mivel a 2017/1001 rendelet 63. cikke alapján továbbra is lehetősége lenne a Hivatalhoz fordulni.

28.

E körülményekre tekintettel az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az (EU) 2017/1001 rendelet 124. cikkének d) pontját és 128. cikkét, hogy az európai uniós védjegybíróság még azt követően is rendelkezik hatáskörrel az európai uniós védjegynek a rendelet 128. cikke értelmében vett viszontkeresettel kért törléséről való döntéshozatalra, hogy az ezen európai uniós védjegyre alapított, a 124. cikk a) pontja értelmében vett védjegybitorlási keresettől érvényesen elálltak?”

29.

Bodman‑Ludwigshafen önkormányzata és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be a jelen eljárásban a Bíróság alapokmányának 23. cikke alapján.

30.

Boldman‑Ludwigshafen önkormányzata úgy véli, hogy a viszontkeresetet a védjegybitorlási keresettől független önálló jogorvoslatnak kell tekinteni, és a rendeletnek a szóban forgó esetre vonatkozó konkrét rendelkezéseinek hiányában a német polgári perrendtartásról szóló törvénykönyvet kell alkalmazni, amely szerint a keresettel megkeresett bíróság hatáskörét nem érinti az e hatáskörét megalapozó körülmények megváltozása. Ezért azt javasolja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre igenlő választ adjanak.

31.

A Bizottság ezzel szemben kizárja, hogy a nemzeti bíróság azt követően is hatáskörrel rendelkezik az európai uniós védjegy törlésére vonatkozó viszontkereset tárgyában való döntéshozatalra, hogy érvényesen elálltak a védjegybitorlási alapkeresettől. E következtetés igazolására különösen a védjegy törlése iránti viszontkereset járulékos jellegére helyezi a hangsúlyt: az alperes védekezéséről van szó, amely csak a védjegybitorlási kereset keretében gyakorolható, és amely így szükségszerűen függ ez utóbbi meglététől, és ezért nem tekinthető függetlennek.

32.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) annak eldöntését kéri a Bíróságtól, hogy a 2017/1001 rendelet alapján az uniós védjegybíróság még a keresettől való érvényes elállást követően is rendelkezik‑e hatáskörrel az európai uniós védjegynek az azon alperes viszontkeresetével kért törléséről való döntéshozatalra, akivel szemben a védjegybitorlási keresetet benyújtották.

33.

A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett hatásköri kérdés vizsgálatának előfeltétele a viszontkereset fogalmának értelmezése, valamint annak értékelése, hogy a viszontkereset az alapkeresethez képest önálló vagy járulékos jellegű‑e.

34.

Ha ugyanis ezt a kérelmet – a Bizottság javaslata szerint – az alapkeresethez képest járulékos jellegűnek tekintenénk, az természeténél fogva az alapkereset sorsát osztaná. Ezért ebben az esetben a simul stabunt simul cadent elvet kell alkalmazni. Ha viszont a viszontkereset az önálló kérelem jellemzőivel bír, azt nem érintenék az alapkeresetet esetlegesen megszüntető események.

35.

Bár a „viszontkereset” kifejezés a 2017/1001 rendelet számos rendelkezésében megtalálható, ez utóbbiak nem adnak meghatározást az általa megjelölt fogalomról, és nem tartalmaznak kifejezett utalást sem a tagállami jogra az e kifejezésnek tulajdonítandó jelentés és terjedelem tekintetében. Ezért úgy vélem, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban a „viszontkereset” fogalmát különösen a 2017/1001 rendelet 128. cikke értelmében az uniós jog önálló fogalmának kell tekinteni, és az Unió területén egységesen kell értelmezni, az említett rendelkezések kifejezéseinek, valamint szövegkörnyezetének, és azon szabályozás célkitűzéseinek figyelembevételével, amelynek az részét képezi. ( 7 )

36.

Véleményem szerint kizártnak kell tekinteni a nemzeti eljárási szabályozásban alkalmazott minősítések alkalmazását, annak ellenére, hogy a 2017/1001 rendelet 129. cikkének (3) bekezdése értelmében e szabályozások alkalmazandók, ha a rendelet másként nem rendelkezik. A viszontkereset fogalma terjedelmének a 2017/1001 rendelet szerinti értelmezése ugyanis – amint azt később látni fogjuk – érinti a Hivatal és a védjegybíróságok vonatkozó hatásköreinek meghatározását. Ilyen körülmények között helyénvaló, hogy e rendelet keretében ezt a fogalmat objektív módon, a nemzeti jogszabályoktól függetlenül alkalmazzák.

37.

Amint azt Campos Sánchez Bordona főtanácsnok a Raimund ügyre vonatkozó indítványában helyesen megjegyezte, „viszontkereset” alatt általában az alperes által egy vele szemben indított eljárás során a felperessel szemben ugyanazon bíróság előtt azzal a céllal benyújtott kérelmet kell érteni, hogy az ellenfele állításainak egyszerű elutasításától különböző előnyt érjen el. A viszontkereset céljaiként el szokták ismerni a pergazdaságosságot és azon veszély elkerülését, hogy egymásnak ellentmondó ítéletek szülessenek. ( 8 )

38.

A fentiek fényében meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet – amelynek célja a (4) preambulumbekezdése szerint a védjegyekre vonatkozó olyan uniós rendelkezések megalkotása, „amelyek révén a vállalkozások egyetlen eljárási rend keretében egységes oltalmat élvező, az Unió területének egészére kiterjedő hatályú európai uniós védjegyet szerezhetnek” ( 9 ) – az európai uniós védjegyek érvényességének felülvizsgálatára vonatkozó összetett rendszert hoz létre, amelyben mind a Hivatal, mind a védjegybíróságok számára szerepet szán. ( 10 )

39.

Az európai uniós védjegy törlése iránti keresetre a jogalkotó egy olyan közvetlen és központosított közigazgatási eljárást épített ki, amelyet a Hivatal folytat le az uniós bíróság felügyelete mellett. A 2017/1001 rendelet 63. cikke értelmében ugyanis az európai uniós védjegy törlése iránti kérelem elbírálására irányuló hatáskör elsődlegesen a Hivatalt illeti meg, amelynek határozatai megtámadhatók az ugyanezen Hivatalnál felállított fellebbezési tanácsok előtt, amelyek határozataival szemben pedig a Törvényszék előtt lehet keresettel élni. ( 11 )

40.

Ezzel szemben a védjegybíróságok „kizárólagos” joghatósággal rendelkeznek – a 2017/1001 rendelet 124. cikkének d) pontja értelmében – abban az esetben, amikor az előttük indított védjegybitorlási eljárásban a védjegy törlése iránt viszontkeresetet nyújtanak be. ( 12 )

41.

A védjegybíróságok ilyen joghatósággal való felruházásának – összhangban az uniós jogalkotó azon döntésével, hogy az uniós védjegybitorlással kapcsolatos jogviták vizsgálatát szakosított nemzeti bíróságok elé irányítsa – kettős célja van. Egyrészt lehetővé teszi az alperes számára, hogy a bíróság előtt a védjegy érvényességének vitatására kiterjedő érdemi védekezést terjeszthessen elő a Hivatal e területre vonatkozó, főszabály szerinti hatásköre ellenére. Másrészt a megfelelő igazságszolgáltatás szándékát tükrözi, lehetővé téve a felek számára, hogy ugyanazon eljárás keretében ugyanazon bíróság döntsön a kölcsönös követeléseikről. Ennélfogva azt az uniós védjegyek oltalmának biztosítására irányuló – a 2017/1001 rendelet (32) és (33) preambulumbekezdéséből levezethető – követelmény is alátámasztja, elkerülve az egymásnak ellentmondó határozatokat és megőrizve az európai uniós védjegyoltalom egységes jellegét.

42.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet 127. cikkének (1) bekezdése a védjegybíróságok előtti eljárások tekintetében az európai uniós védjegy érvényességének vélelmét írja elő, amely csak akkor dönthető meg, ha az alperes törlés iránti viszontkeresetet nyújt be. ( 13 ) Más szóval, az alperes nem hivatkozhat pusztán kifogásként az európai uniós védjegy érvénytelenségére kizárólag a felperes keresete megalapozottságának vitatása céljából, ( 14 ) hanem egyúttal kifejezetten kérnie kell az európai uniós védjegybíróságtól, hogy törölje az említett védjegyet. ( 15 )

43.

Amint azt Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok a Raimund ügyre vonatkozó indítványában megjegyezte, ( 16 ) ez a választás összhangban áll a védjegyoltalom egységes jellegével, amely választás az érvényességgel kapcsolatos döntéshozatalt támogatja, ami megmagyarázza e határozatnak az Unió egész területére kiterjedő hatályát. Azok az ítéletek, amelyekben a védjegyet a viszontkeresetnek helyt adva törlik, erga omnes hatályúak, és a 2017/1001 rendelet 128. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Hivatalnak az ítéletre vonatkozó bejegyzést rögzítenie kell a lajstromban, és meg kell tennie azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy eleget tegyen az ítélet rendelkező részében foglaltaknak. ( 17 )

44.

A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy kapcsolat áll fenn az eredeti védjegybitorlási kereset és a védjegy törlése iránti viszontkereset között. Ez utóbbit valójában „járulékosan” a védjegybitorlás megállapítására irányuló eljárás keretében gyakorolják, és annak – legalábbis részben – védekező célja van, és ha annak helyt adnak, az az alapkereset elutasítását eredményezheti.

45.

A viszontkereset célja ugyanakkor nem korlátozódik erre: az az ipari tulajdonjog erga omnes hatályú megszűnéséhez vezethet, és így túlmutat az eljáráson és az alperes puszta védekezési szükségletein, akinek – amint azt a vizsgált eset egyértelműen mutatja – a védjegybitorlási keresettől való elállás esetén is fennmarad az ahhoz fűződő érdeke, hogy a keresetének helyt adjanak.

46.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy – a Bizottság állításával ellentétben – a védjegy törlésére irányuló, a 2017/1001 rendelet 128. cikke szerinti viszontkereset nem pusztán járulékos jellegű a védjegybitorlási alapkeresethez képest, hanem még ha nem is teljesen önálló, de legalábbis hibrid jelleggel bír, amely ellenálló képességgel ruházza fel a védjegybitorlási keresettel kapcsolatos megszüntető eseményekkel szemben.

47.

A Bizottság által az írásbeli észrevételeiben előadott érvek véleményem szerint nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék ezt a következtetést. Egyrészt a viszontkeresetnek a 2017/1001 rendelet 127. cikkének (1) bekezdése szerinti esetlegessége – amely kereset egy már megindult eljárás keretébe illeszkedik ( 18 ) – és annak a védjegybitorlási perben kizárólag az alperes által történő benyújthatósága nem más, mint előterjesztésének eljárási feltételei, és nem teszik lehetővé az annak jellegére vonatkozó következtetések levonását. Másrészt, amint azt már kifejtettem, a 2017/1001 rendelet 127. és 128. cikkének rendelkezései nemcsak azt teszik lehetővé, hogy a védjegybitorlási perben az alperes az európai uniós védjegy érvényességének vélelmét megdöntve érdemben védekezzen, hanem elismerik az ahhoz való jogát is, hogy a viszontkeresetben a védjegyet törlő erga omnes hatályú ítélet meghozatalát kérje, amely ítélet jogerőre emelkedését követően jogalapot jelent az európai uniós védjegyek lajstromából való törléshez. ( 19 )

48.

Végezetül a Bizottság, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által javasoltakkal ellentétben nem hiszem, hogy a Raimund ítéletből olyan értelmezést alátámasztó érveket lehetne levezetni, amely szerint a viszontkereset azon eljárás megszüntető eseményeit követi, amelybe illeszkedik. Ez az ítélet ugyanis csak annak megállapítására korlátozódik, hogy a törlés iránti viszontkeresetnek a védjegybitorlási kereset elutasítását megelőzően helyt kell adni, amennyiben ugyanazon törlési okokat egyszerű kifogásként is felhozták. Ez az ítélet azonban semmit sem mond a védjegybitorlási keresettől való elállás azon eljárási kérdésre gyakorolt hatásairól, amelyhez a viszontkereset kapcsolódik.

49.

A 2017/1001 rendelet 128. cikke szerinti viszontkereset jellegére vonatkozóan a jelen indítvány 46. pontjában levont következtetés összhangban van azzal az értelmezéssel, amelyet a Bíróság az eljárási jog ezen intézményéről a Brüsszeli Egyezmény által létrehozott rendszer keretében ad, ( 20 ) amely először a 44/2001 rendeletbe, ( 21 ) majd a jelenleg hatályos 1215/2012 rendeletbe került be.

50.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a joghatóságról, valamint az ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló fent említett szabályozás a közösségi és az uniós védjegyről szóló, az idők során egymást követő különböző rendeletekben következetesen kifejezett hivatkozás tárgyát képezte, amelyet minden esetben alkalmazni rendeltek az e rendeletek által létrehozott szabályozási rendszereken belül. Így a közösségi védjegyről szóló 40/1994 rendelet és a 2017/1001 rendelet – amelyek megelőzték a 2017/1001 rendeletet – a Brüsszeli Egyezményre, illetve a 44/2001 rendeletre utaltak, kiterjesztve azok alkalmazását az európai uniós védjegyek szabályozására is annak érdekében, hogy a közösségi védjegyekkel kapcsolatos keresetek tekintetében megosszák a joghatóságot a különböző tagállamok között. ( 22 ) Jelenleg a 2017/1001 rendelet 122. cikke mondja ki e szabályozás alkalmazását „az európai uniós védjegybejelentésekkel és az európai uniós védjegyekkel összefüggő ügyekben, valamint nemzeti védjegyekkel és európai uniós védjegyekkel összefüggő, egyidejűleg vagy egymást követően indított ügyekben”, ha maga a rendelet másként nem rendelkezik, és a (2) bekezdésben kifejezetten utal az e tárgyra vonatkozó legújabb szabályozásra, nevezetesen az 1215/2012 rendeletben foglalt szabályozásra.

51.

A fentiek alapján tehát úgy tűnik számomra, hogy a viszontkereset fogalmát a joghatóságról szóló fent említett rendeletekkel és az ezekkel foglalkozó ítélkezési gyakorlattal összhangban kell értelmezni. ( 23 )

52.

A fentiek alapján megjegyzem, hogy már az 1995. július 13‑i Danværn Production ítélettől ( 24 ) fogva, amelyben a Bíróságnak arról kellett határoznia, hogy az alperes által benyújtott kártérítési kérelmet a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 3. pontja ( 25 ) értelmében vett „viszontkeresetnek” kell‑e tekinteni, egyértelmű különbséget kell tenni a felperes kérelmétől elhatárolható, annak elmarasztalása iránti kérelmet tartalmazó viszontkereset, valamint az egyszerű kifogás között, amely egy védekezési eszköz, és az alapkeresethez képest nem rendelkezik önállósággal, és kizárólag az alapkereset megbénítására irányul. ( 26 ) A kérdést Léger főtanácsnok is behatóan vizsgálta a fent említett ítélet alapjául szolgáló ügyben. Indítványában többek között kiemelte, hogy a viszontkereset „az eljárás során az így felperessé váló alperes által előterjesztett új kérelem […]”, „külön marasztalásra irányuló kérelmet tartalmaz, nem korlátozódik az eredeti felperes követeléseinek elutasítására”, valamint lefolyása és sorsa „független az alapkeresettől, így nem szűnik meg a felperes keresettől való elállása esetén”. ( 27 )

53.

A Bíróság újabban a 2016. október 12‑i Kostanjevec ítéletben ( 28 ) foglalkozott a viszontkereset fogalmával, amely ítélet többek között a 44/2001 rendelet 6. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozott. Ez alkalommal a Bíróság kimondta, hogy a viszontkereset „lényegében az alperes elmarasztalása iránti olyan külön kérelmet érint, amely adott esetben az alperes által követeltet meghaladó összegre is irányulhat, és akkor is érvényesíthető, ha az alperes követelését elutasították”. ( 29 )

54.

Végső soron tehát az imént hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján az az álláspont nyer megerősítést, amely szerint a viszontkereset az alperes saját jogorvoslati lehetősége, aki – kihasználva a felperes vele szemben benyújtott keresetét – ugyanabban az eljárásban kiterjeszti az eldöntendő kérdést, és önálló viszontkeresetet nyújt be, amely túlmutat a felperes keresetének puszta elutasítására irányuló kérelmen, és amely az e keresetet megszüntető eseményektől függetlenül is érvényesíthető.

55.

Attól még, hogy ily módon bizonyítást nyert, hogy a viszontkereset nem csupán járulékos jelleggel bír, nem mondhatjuk azt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolásra került. Ebben a szakaszban ugyanis az a kérdés, hogy a védjegybitorlási kereset megszűnését követően a viszontkereset elbírálására vonatkozó hatáskört a 2017/1001 rendelet 63. cikkében foglalt, elsődleges kereseti kérelem útján benyújtott törlési kérelemre irányadó szabályok alapján kell‑e meghatározni, és ebből következően azzal a Hivatalt rendelkezik, vagy egyéb elvek alapján azzal továbbra is a keresettel megkeresett védjegybíróság rendelkezik.

56.

A kérdést előterjesztő bíróság a Bizottsághoz hasonlóan úgy véli, hogy a védjegybíróság hatáskörének kivételes jellegéből, amely abból a tényből eredeztethető, hogy az mint nemzeti bíróság csak kivételes esetekben semmisítheti meg az európai uniós védjegy lajstromozására vonatkozó aktushoz hasonló uniós jogi aktusokat, az vezethető le, hogy a hatáskört a Hivatalra kell ruházni.

57.

Emellett a javaslatot alátámasztandó az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) úgy ítéli meg, hogy a 2017/1001 rendelet rendszerint a Hivatalt részesíti előnyben az érvényesség felülvizsgálatánál. Ez az előnyben részesítés különösen a rendelet 128. cikkének (7) bekezdéséből vezethető le, amely szerint a védjegyjogosult kérelmére a védjegybíróság dönthet arról, hogy a Hivatal határozzon a törlés iránti keresetről.

58.

Szerintem a két érv nem döntő.

59.

Mindenekelőtt úgy tűnik számomra, hogy az európai uniós védjegyek érvényességének kérdésében a Hivatal és a védjegybíróságok közötti hatáskörmegosztás nem jelent főszabály‑kivétel viszonyt az előbbi és az utóbbi hatásköre viszonylatában, hanem inkább egymást kiegészítő kapcsolat jellemzi a jogszabály céljának elérése érdekében, amely – amint azt már említettem – e védjegyek oltalmának biztosítása, elkerülve a bíróságok és a Hivatal egymásnak ellentmondó határozatait és megőrizve az uniós védjegyoltalom egységes jellegét.

60.

Amint ugyanis arra Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok a Raimund ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozó indítványában rámutatott, az európai uniós védjegyek lajstromozási eljárásától eltérően, „amely az EUIPO kizárólagos – a nemzeti bíróság valamennyi határozata számára áttörhetetlen – feladataként került meghatározásra”, a valamely európai uniós védjegy érvénytelenségének megállapítására vonatkozó hatáskör „meg van osztva” a védjegybíróságok és a Hivatal között. ( 30 )

61.

De még ha ezt el is szeretnénk ismerni, nem tűnik úgy számomra, hogy a védjegybíróság törlés iránti viszontkereset elbírálására vonatkozó hatáskörének kivételes jellege befolyásolhatja a feltett kérdés megválaszolását. Kétségtelen ugyanis, hogy a viszontkereset benyújtásakor az egy olyan ügyhöz kapcsolódott, amelynek tekintetében a védjegybíróság rendelkezett hatáskörrel. Ehhez „dinamikus” nézőpontból hozzáteszem, hogy a keresetnek az előző pontokban széles körben tárgyalt viszontkereseti jellege eredeti jellegű, létezésénél fogva a benyújtásakor fennálló helyzethez kapcsolódik, a későbbi eljárási fejleményektől függetlenül. Más szóval, a viszontkereset nem válik elsődlegessé az eljárást megindító alapkereset megszűnése miatt.

62.

Tehát, még ha el is szeretnénk ismerni a védjegybíróságok hatáskörének kivételes jellegét, úgy vélem, hogy ez a hatáskör fennállna az alapeljáráséhoz hasonló helyzetben is, amelyben az alapkeresettől elálltak. Nem a nemzeti bíróságok hatáskörének analóg alkalmazásáról van szó, amelyet e hatáskör kivételes természete tilt, hanem annak rendes alkalmazásáról a rendelkezés által kifejezetten megjelölt esetben.

63.

Ami a 2017/1001 rendelet 128. cikkének (7) bekezdését illeti, nem tagadható, hogy az uniós jogalkotó azon szándékát fejezi ki, hogy előmozdítsa a védjegy érvényességének és a kapcsolódó jog megszűnéséhez vezető események Hivatal általi központosított értékelését. Kiemelem továbbá, hogy a rendelet 132. cikkének (2) bekezdése is ugyanebbe az irányba mutat, amely még abban az esetben is, ha a védjegybíróság a keresettel korábban megkeresett szerv, lehetővé teszi, hogy e bíróság a fél kérelmére az előtte folyamatban lévő eljárást a Hivatal döntéshozataláig felfüggessze, amely előtt később indítottak eljárást ugyanezen tárgyban.

64.

Ezek a szabályok azonban ahelyett, hogy azt az álláspontot támasztanák alá, amely szerint a védjegybíróság hatásköre a védjegybitorlási keresettől való elállás következtében megszűnne, inkább annak elutasítását erősítik. Amint azok szövegéből kitűnik, azok elismerik a védjegybíróság mérlegelési jogkörét (a „felfüggesztheti” szó használata e tekintetben nem hagy kétséget), amely bíróság a védjegyjogosult arra vonatkozó kérelme esetén, hogy az érvényesség kérdésének elbírálását utalják a Hivatal elé, a felek meghallgatását követően minden esetben dönthet úgy, hogy maga határoz a viszontkeresetről.

65.

Ellentmondana tehát a rendelet rendszerének – amely kifejezetten mérlegelési jogkört biztosít a védjegybíróságnak a jogosult arra vonatkozó kérelme esetén, hogy az érvényesség kérdésének elbírálását utalják a Hivatal elé –, ha elismernénk, hogy a védjegyjogosult a védjegybitorlási keresettől való elállásával minden esetben a védjegybíróság hatáskörének megszűnését idézi elő az utóbbi általi bármely értékeléstől függetlenül.

66.

Következésképpen úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által felhozott érvek nem perdöntőek. Ezzel szemben úgy vélem, hogy a kérdést a perpetuatio fori általános elve alapján kell megoldani. Természetesen mindezt az uniós jog értelmében anélkül, hogy a 2017/1001 rendelet 129. cikkének (3) bekezdésében foglalt hivatkozás alapján a nemzeti eljárásjog azon rendelkezéseihez kellene folyamodni, amelyek kimondják ezt az elvet. ( 31 )

67.

Ezen elv értelmében általában véve, ha már a joghatósággal rendelkező bírósághoz fordultak, akkor az abban az esetben is megtartja joghatóságát, ha a joghatóság megállapításának alapjául szolgáló kapcsolótényező a bírósági eljárás időtartama alatt megváltozik. ( 32 ) Ezen elv azon kár elkerülésére irányul, amelyet a peres felek akkor szenvednének el, ha a joghatóság megállapításának alapjául szolgáló körülményeknek az eljárás során bekövetkezett megváltozása miatt megszűnne annak a bíróságnak a joghatósága, amely előtt az ügyet megindították.

68.

Kétségtelen, hogy az uniós jog ismeri ezt az elvet. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni a 2007. október 11‑i Freeport ítéletet, ( 33 ) amely kifejezetten a kereset benyújtásának pillanatát tekintette referenciapontnak a keresetek közötti kapcsolat fennállásának megítélésénél a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerinti joghatóság megállapítása szempontjából.

69.

Lásd még Jääskinen főtanácsnok ( 34 ) CDC Hydrogen Peroxide ügyre vonatkozó 2014. december 11‑i indítványát, valamint a Bíróság által ugyanebben az ügyben hozott 2015. május 21‑i ítéletet, amely szintén a 44/2001 rendeletre vonatkozik. Ezen alkalommal a perpetuatio fori elve alapján megállapítást nyert, hogy a keresettel megkeresett bíróság joghatósága, amelyet az alperesek egyikének lakóhelye alapján határoztak meg, a joghatóságot megalapozó alperessel szemben előterjesztett keresettől való elállás esetén sem szűnik meg. ( 35 )

70.

A perpetuatio fori elve képezte továbbá a 2006. január 17‑i Staubitz–Schreiber ítélet ( 36 ) alapját, ahol a Bíróság úgy értelmezte az 1346/2000 rendeletet, ( 37 ) hogy abban az esetben is, ha az adós a kérelem benyújtását követően, de az eljárás megindítása előtt másik tagállam területére helyezi fő érdekeltségeinek központját, továbbra is annak a tagállamnak a bírósága rendelkezik joghatósággal a fizetésképtelenségi eljárás megindítására, amelynek területén az adós fő érdekeltségeinek központja található abban az időpontban, amikor az adós a fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet benyújtja.

71.

A perpetuatio fori elvére emlékeztet továbbá Szpunar főtanácsnok a Carl Gendreau ügyben ( 38 )2014. szeptember 24‑én előterjesztett állásfoglalásában, valamint az A. ügyre ( 39 ) vonatkozó 2019. március 27‑i indítványában és a Novo Banco ügyre ( 40 ) vonatkozó 2020. április 30‑i indítványában.

72.

A szóban forgó elv megtalálható továbbá a „Brüsszel IIa” rendelet alkalmazására vonatkozó gyakorlati útmutatóban ( 41 ), és a Nemzetközi Magánjogi Intézet is megerősítette azt az 1981. évi dijoni ülésén. ( 42 ) Emellett a perpetuatio fori számos jogrendszerben megtalálható. Ismeretes többek között a német, olasz, francia és spanyol jogban.

73.

Végezetül meg kell jegyezni, hogy ezt az elvet a Bíróság és a Törvényszék közötti hatáskörmegosztás keretében is alkalmazták. Az IAMA Consulting végzés alapjául szolgáló ügyben – a Közösség által kötött szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján eljáró – Törvényszék megküldte a Bíróságnak a Bizottság által megfogalmazott viszontkeresetet, miután elfogadhatatlannak nyilvánította a felperes társaság által előterjesztett kereseteket. ( 43 ) A Törvényszék megállapította, hogy a Bíróság rendelkezik hatáskörrel e kereset elbírálására az EK 225. cikk (1) bekezdésének a Bíróság akkor hatályos alapokmánya 51. cikkével összefüggésben értelmezett rendelkezése alapján, amelynek értelmében a Közösség intézményei által benyújtott keresetek elbírálása a Bíróság hatáskörébe tartoznak. A Bíróság először is arra emlékeztetett, hogy a közösségi igazságszolgáltatási rendszer akkoriban a felperesi minőségre összpontosítva pontosan lehatárolta a Bíróság és a Törvényszék megfelelő hatásköreit oly módon, hogy e két bíróság közül az egyiknek a kereset tárgyában való határozathozatalra vonatkozó hatásköre szükségszerűen kizárta a másik hatáskörét. ( 44 ) A következőkben pontosította, hogy „[a] jogorvoslatok közösségi jogi rendszerében az alapkereset elbírálására irányuló hatáskör magában foglalja a minden olyan viszontkereset elbírálására irányuló hatáskört, amelyet a kereset alapjául szolgálóval azonos aktusra vagy tényállásra vonatkozó, ugyanazon eljárásban nyújtottak be”, és hogy ez a hatáskör különösen a pergazdaságossági érdeken alapul. ( 45 ) Végül a Bíróság megjegyezte, hogy az a tény, hogy a keresetet elutasították, és ezért a viszontkereset elvesztette esetleges jellegét, nem szüntette meg a Törvényszéknek az e kereset eldöntésére vonatkozó hatáskörét. ( 46 )

74.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a perpetuatio fori elvét a jelen ügyben is alkalmazni kell. E tekintetben a 2017/1001 rendelet 122. cikkében foglalt, a joghatóságról, valamint az ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló szabályozásra vonatkozó hivatkozást tartom relevánsnak, amely szabályozás tekintetében a fent említett ítélkezési gyakorlat a perpetuatio fori elvét alkalmazhatónak ítélte. Ha ugyanis ennek az elvnek az alkalmazhatósága nem vitatható, amikor az uniós védjegyekkel kapcsolatos keresetek tekintetében a joghatóság különböző tagállamok közötti megosztásáról van szó, akkor nem látom okát, hogy miért kellene más következtetésre jutni a jelen ügyben, amelyben valójában a bírósági vagy kvázi bírósági hatáskör telepítésének szabályairól van szó.

75.

A perpetuatio fori elve egyébként a joghatóságnak a viszontkereset benyújtásakor történő rögzítésével garantálja a jogbiztonságot, és elkerüli a pergazdaságosság elvére és az alperes védelemhez való jogára nézve véleményem szerint jelentős hátrányos következményeket, amik abból erednek, hogy az alapkeresettől való elállásnak jelentőséget tulajdonítanak.

76.

Példaként tekintsük azt az esetet, amikor egy bonyolult és költséges vizsgálattal kísért vagy akár a fellebbezés szakaszában járó eljárás vége felé a felperes eláll a védjegybitorlási keresettől, mert felismeri a valószínű elutasítást, amellyel szembesülne. Az a körülmény, hogy a védjegybíróság a viszontkereset tekintetében már nem rendelkezik hatáskörrel, arra kötelezné az alperest, hogy újra megindítsa az eljárást a Hivatal előtt.

77.

Nem tűnik vitathatónak számomra, hogy az elvégzett tevékenység és az elsőfokú eljárással eltöltött idő semmibe vételével az eljárás/pergazdaságosság elve sérül, amely elv nemcsak a bíróság tevékenységét, hanem a Hivatal közigazgatási tevékenységét is jellemzi, tekintettel arra, hogy egymást átfedő tevékenységek megkettőzéséről lenne szó, amely a 2017/1001 rendelet alapján egyenértékű eredményekhez vezetne. Az alperesnek emellett többletköltségeket kellene viselnie a Hivatal előtti eljárás megindításával összefüggésben. Meg kell jegyezni, hogy ezek a negatív következmények automatikusan erednének azon döntésből – az alapkeresettől való elállásból –, amelyet azon személy hozott meg, aki a viszontkereset tekintetében ellenérdekű fél.

78.

A felkínált értelmezés nincs ellentmondásban a 2017/1001 rendeletben foglalt szabályozás sajátos céljával.

79.

Amint azt már említettem, a 2017/1001 rendelet (32) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy a szóban forgó szabályozás alapján elengedhetetlen, hogy „az európai uniós védjegyek érvényessége és bitorlása tárgyában hozott határozatok az Unió egész területére kiterjedő hatállyal bírjanak, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülhetők legyenek a bíróságok, illetve a Hivatal által hozott határozatok közötti ellentmondások, továbbá, hogy megőrizhető legyen az európai uniós védjegyek egységes jellege”.

80.

Márpedig a szóban forgó szabályozás és a védjegybíróságnak a törlés iránti viszontkeresetek elbírálására vonatkozó hatásköre eredetének alapjául szolgáló célokat nem érintik a védjegybitorlási alapkeresetet megszüntető események. Ez utóbbiak ugyanis nem eredményeznek több eljárást, mivel az eljárás egyetlen szerv előtt folyik, és nem befolyásolják a nemzeti védjegybíróság védjegy érvényességére vonatkozó határozatának erga omnes hatályát sem. Ennélfogva teljesülnek a pergazdaságosságra és a védjegyoltalomnak az egész Unión belüli egységességére vonatkozó követelmények. Emellett nem áll fenn az egymásnak ellentmondó határozatok veszélye, mivel a kérdést elbíráló szerv egyetlen szerv.

81.

Összefoglalva a fentiekben kifejtett okok összessége alapján úgy vélem, hogy a védjegybíróság még azt követően is hatáskörrel rendelkezik az európai uniós védjegynek a rendelet 128. cikke értelmében vett viszontkeresettel kért törléséről való döntéshozatalra, hogy a védjegybitorlási alapkeresettől érvényesen elálltak.

82.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

„Az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 124. cikkének d) pontját és 128. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az európai uniós védjegybíróság még azt követően is hatáskörrel rendelkezik az európai uniós védjegynek a rendelet 128. cikke értelmében vett viszontkeresettel kért törléséről való döntéshozatalra, hogy az ezen európai uniós védjegyre alapított, a 124. cikk a) pontja értelmében vett védjegybitorlási keresettől érvényesen elálltak.”