–

MT képviseletében P. Ruth és D. Pinzger Rechtsanwälte,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch és J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,

–

a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben, segítőik: P. Vlaemminck advocaat és M. Thibault avocate,

–

a magyar kormány képviseletében Kissné Berta R., Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,

–

a portugál kormány képviseletében P. Barros da Costa, A. Silva Coelho és L. Inez Fernandes, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Braun, L. Malferrari és L. Armati, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 56. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 49. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az MT és a Landespolizeidirektion Steiermark (stájerországi tartományi rendőrkapitányság, Ausztria) között tiltott szerencsejáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésére bocsátásában megnyilvánuló szabálysértés miatt vele szemben kiszabott szankciók tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1989. november 28‑i Glücksspielgesetz (a szerencsejátékról szóló szövetségi törvény; BGBl. 620/1989, a továbbiakban: GSpG) „Lottójáték” című 2. §‑ában a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A lottójáték olyan szerencsejáték,

[…]

(4)   Tiltott az olyan lottójáték, amely tekintetében nem adtak koncessziót vagy engedélyt a jelen szövetségi törvény alapján, és amely nincs kizárva a szövetségi államot a 4. § értelmében megillető szerencsejáték‑monopólium alól.

[…]”

4

A GSpG „Szabálysértési rendelkezések” című 52. §‑a az alábbiakat írja elő:

„(1)   Szabálysértést követ el, és a szabálysértési hatóság által kiszabott, az 1. pontban említett esetben legfeljebb 60000 euró összegű, a 2–11. pontban említett esetekben legfeljebb 22000 euró összegű pénzbírsággal büntetendő:

[…]

(2)   Az (1) bekezdés 1. pontjának legfeljebb három játékautomatával vagy egyéb elkövetési tárggyal megvalósított megsértése esetén játékautomatánként, illetve egyéb elkövetési tárgyanként 1000 eurótól 10000 euróig terjedő pénzbírság, ismételt elkövetés esetén pedig 3000 eurótól 30000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki; háromnál több játékautomatával vagy egyéb elkövetési tárggyal megvalósított szabálysértés esetén játékautomatánként, illetve egyéb elkövetési tárgyanként 3000 eurótól 30000 euróig terjedő pénzbírság, ismételt elkövetés esetén pedig 6000 eurótól 60000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki.”

5

A Verwaltungsstrafgesetz (a szabálysértésekről szóló törvény; BGBl. 52/1991, a továbbiakban: VStG) alapeljárásra alkalmazandó változatának „A felelősség különleges esetei” című 9. §‑a szerint:

„(1)   A közigazgatási rendelkezések jogi személyek […] általi betartását illetően – eltérő közigazgatási rendelkezés hiányában és amennyiben felelős megbízottat nem jelöltek ki ((2) bekezdés) – szabálysértési felelősséggel a társaság külső képviseletére hivatott személy tartozik.

[…]

(7)   A jogi személyek […], valamint a (3) bekezdésben említett természetes személyek egyetemlegesen felelnek a társaság külső képviseletére hivatott személlyel vagy a felelős megbízottal szemben kiszabott pénzbírságokért, a pénzben kifejezett egyéb jogkövetkezményekért és az eljárási költségekért.”

6

A VStG „Pénzbírság helyébe lépő elzárás” című 16. §‑a a következőket írja elő:

„(1)   Pénzbírság kiszabása esetén egyúttal a pénzbírság behajthatatlanságának esetére a pénzbírság helyébe lépő elzárást is meg kell állapítani.

(2)   A pénzbírság helyébe lépő elzárás nem haladhatja meg a szabálysértésért kiszabható elzárás maximumát, és amennyiben elzárás nincs kilátásba helyezve, illetve más rendelkezés hiányában, nem haladhatja meg a két hetet. A pénzbírság helyébe lépő elzárás hat hetet meghaladóan nem állapítható meg. Az ilyen büntetést a büntetéskiszabásra vonatkozó szabályok alapján, a 12. § figyelembevétele nélkül kell meghatározni.

[…]”

7

A VStG „Büntetéskiszabás” című 19. §‑a a következőképpen szól:

„(1)   A büntetés kiszabásának alapját a védett jogi tárgy jelentősége és e jogi tárgy elkövetés általi veszélyeztetésének intenzitása képezi.

[…]”

8

A VStG‑nek „A büntetés kivételes enyhítése” című 20. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben lényegesen több enyhítő körülmény áll fenn, mint súlyosító körülmény, vagy amennyiben a terhelt fiatalkorú, a büntetés minimuma a felére csökkenthető.”

9

A VStG‑nek „A szabálysértési eljárás költségei” című 64. §‑a a következőket írja elő:

„(1)   A szabálysértési határozatban ki kell mondani, hogy az eljárás alá vont személy köteles hozzájárulni a szabálysértési eljárás költségeihez.

(2)   E hozzájárulást az elsőfokú eljárás tekintetében a kiszabott büntetés 10%‑ában, legalább azonban tíz euróban kell megállapítani; szabálysértési elzárás kiszabása esetén a költségszámítás szempontjából egynapi szabálysértési elzárást 100 euróként kell beszámítani. […]

[…]”

10

A Verwaltungsgerichtsverfahrensgesetz (a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény, BGBl. I., 33/2013) alapeljárásra alkalmazandó változatának 38. §‑a előírja többek között a VStG rendelkezéseinek a közigazgatási peres eljárás keretében történő alkalmazását.

11

2016. április 30. és május 3. között az MT által képviselt társaság vállalkozási tevékenység keretében egy meghatározott létesítményben tíz játékautomatát bocsátott a nyilvánosság rendelkezésére. A szóban forgó szerencsejáték szervezője egy Szlovákiában székhellyel rendelkező társaság.

12

Az alapeljárás felperese a VStG 9. §‑ának megfelelően szabálysértési határozattal a GSpG 52. §‑a (1) bekezdése 1. pontjának harmadik fordulata szerinti szabálysértés elkövetése miatt felelősségre vonta ezt a társaságot. E törvény 52. §‑ának (2) bekezdése értelmében a szabálysértési hatóság szabálysértésenként 10000 euró összegű pénzbírságot, valamint a VStG 16. §‑a alapján, amely a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény alapeljárásra alkalmazandó változatának 38. §‑a értelmében alkalmazandó, a pénzbírság helyébe lépő három napi szabálysértési elzárást szabott ki, vagyis a tíz játékautomata tekintetében összesen 100000 euró pénzbírságot és a pénzbírság helyébe lépő 30 nap elzárást. A VStG 64. §‑ának (2) bekezdése alapján további 10000 euró megfizetésére kötelezte az eljárás költségeihez való hozzájárulás címén.

13

E határozattal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Landesverwaltungsgericht Steiermarkhoz (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság, Ausztria), amelyet e bíróság elutasított.

14

Az alapeljárás felperese e bíróság ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) elé. Ez utóbbi bíróság ezt az ítéletet a szabálysértési felelősséget megállapító részében helybenhagyta, a szabálysértési büntetésre vonatkozó részében azonban hatályon kívül helyezte.

15

Az ügy visszautalását követően a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) szabálysértésenként 4000 euróra csökkentette a kiszabott pénzbírság összegét, és a pénzbírság helyébe lépő elzárást egy napban állapította meg, azaz a tíz játékautomata tekintetében összesen 40000 euró összegű pénzbírságot és a pénzbírság helyébe lépő tíz nap elzárást szabott ki. Az eljárás költségeihez való hozzájárulást 4000 euróban állapította meg.

16

Az alapeljárás felperese e büntetéskiszabás ellen újabb felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

17

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az előtte folyamatban lévő felülvizsgálati eljárás keretében a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) első fokon megvizsgálta a szolgáltatásnyújtás szabadságának a szóban forgó monopólium‑rendszer általi megsértését, amely során a Bíróság által megállapított szempontokra tekintettel átfogó értékelést végzett, és arra a következtetésre jutott, hogy a GSpG‑nek a játékautomatán játszható szerencsejátékok koncesszió hiányában történő szervezését büntetni rendelő rendelkezései nem ellentétesek az uniós joggal.

18

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy a szankció jogszerűségének értékelése attól függ, hogy a GSpG rendelkezései a VStG‑nek a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) által a büntetés meghatározása érdekében alkalmazandó rendelkezéseivel együttesen értelmezve összeegyeztethetők‑e az EUMSZ 56. cikkel, és adott esetben a Charta 49. cikkének (3) bekezdésével.

19

E körülmények között a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

Az alapeljárás felperese azt állítja, hogy az első kérdés hipotetikus, mivel az alapeljárás keretében – és ellentétben azzal, amit e kérdés szövege sugall – a kérdést előterjesztő bíróság maga nem vizsgálta meg a szóban forgó monopólium‑rendszert a Bíróság által megállapított kritériumok szerint.

21

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések valamely uniós jogi szabály értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2018. november 13‑iČepelnik ítélet, C‑33/17, EU:C:2018:896, 20. pont; 2020. április 2‑iCoty Germany ítélet, C‑567/18, EU:C:2020:267, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

Ennélfogva az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. november 13‑iČepelnik ítélet, C‑33/17, EU:C:2018:896, 21. pont; 2020. április 2‑iCoty Germany ítélet, C‑567/18, EU:C:2020:267, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 17. pontjában megállapításra került, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) első fokon értékelte a GSpG‑nek a játékautomatán játszható szerencsejátékok koncesszió hiányában történő szervezését büntetni rendelő rendelkezéseinek uniós joggal való összeegyeztethetőségét. E megállapításra tekintettel, amelyet a Bíróság nem hivatott az EUMSZ 267. cikken alapuló eljárás keretében megkérdőjelezni, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az alapügy felperesével szemben a GSpG‑nek a VStG rendelkezéseivel összefüggésben értelmezett rendelkezései alapján kiszabott szankció jogszerűségének vizsgálata keretében kifejezetten feladata‑e e szankciónak az EUMSZ 56. cikkre tekintettel történő értékelése. Ennélfogva nem vitatható, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hozandó ítélet uniós joggal való összeegyeztethetősége az előterjesztett kérdésre adott választól függ, amely kérdés tehát nem hipotetikus jellegű.

24

Ebből következik, hogy az első kérdés elfogadható.

25

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 56. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy a szerencsejátékok területén fennálló monopólium megsértése miatt indított szabálysértési eljárás keretében az ilyen szabálysértés miatt kiszabott szankció jogszerűségének vizsgálatára hivatott nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell az alkalmazandó szabályozásban előírt szankciók EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségét, ha a monopólium‑rendszer bevezetése korábban már az említett rendelkezéssel összeegyeztethetőnek bizonyult.

26

Az osztrák és a belga kormány, valamint lényegében a magyar kormány azt állítja, hogy az EUMSZ 56. cikkre tekintettel nem kell külön megvizsgálni a monopólium tiszteletben tartásának biztosítására irányuló szankciókra vonatkozó nemzeti szabályokat, mivel azokat főszabály szerint már vizsgálták a szóban forgó korlátozó szabályozás elfogadását és végrehajtását kísérő körülmények átfogó értékelése keretében. Ezzel szemben a portugál kormány, az Európai Bizottság és lényegében MT arra hivatkozik, hogy az ilyen szabályokat e rendelkezés és különösen az arányosság elve alapján külön vizsgálatnak kell alávetni.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy azon tagállami szabályozásokat illetően, amelyek az e tagállamban a szerencsejáték‑ágazatban folytatott tevékenység gyakorlását többek között a koncesszió és rendőrségi engedély megszerzésének kötelezettségétől teszik függővé, és amelyek büntetőjogi szankciókat írnak elő a szóban forgó szabályozás megsértése esetén, a nemzeti szabályozás által alkalmazott minden egyes korlátozás esetében külön kell vizsgálni többek között azt, hogy alkalmas‑e az adott tagállam által elérni kívánt cél vagy célok megvalósításának biztosítására, és nem lép‑e túl az annak megvalósításához szükséges mértéken (lásd ebben az értelemben: 2007. március 6‑iPlacanica és társai ítélet, C‑338/04, C‑359/04 és C‑360/04, EU:C:2007:133, 40. és 49. pont). E követelményre ezt követően a Bíróság többször is emlékeztetett (2010. szeptember 8‑iStoß és társai ítélet, C‑316/07, C‑358/07–C‑360/07, C‑409/07 és C‑410/07, EU:C:2010:504, 93. pont; 2018. február 28‑iSporting Odds ítélet, C‑3/17, EU:C:2018:130, 22. pont; 2021. május 18‑iFluctus és társai végzés, C‑920/19, nem tették közzé, EU:C:2021:395, 29. pont).

28

Következésképpen a szerencsejátékok területén fennálló monopólium megsértése miatt kiszabott szankció jogszerűségének vizsgálatára hivatott nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell e korlátozás EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségét (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 12‑iMaksimovic és társai ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 33. pont), még akkor is, ha e monopólium létrehozását kísérő többi korlátozást már az említett rendelkezéssel összeegyeztethetőnek nyilvánították.

29

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül kitűnik, hogy valamely korlátozó szabályozás EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségének vizsgálata keretében a nemzeti bíróságnak már átfogóan értékelnie kellett nemcsak e szabályozás elfogadását, hanem annak végrehajtását kísérő körülményeket is (lásd ebben az értelemben: 2016. június 30‑iAdmiral Casinos & Entertainment ítélet, C‑464/15, EU:C:2016:500, 31. pont; 2017. június 14‑iOnline Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ami szükségszerűen magában foglalja az e szabályozás által konkrétan előírt szankciórendszert, amelynek alapján a szabálysértési határozatot elfogadták.

30

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben kifejtette, hogy a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) az alapeljárás keretében a Bíróság által megállapított szempontokra tekintettel úgy ítélte meg, hogy a GSpG‑nek a játékautomatán játszható szerencsejátékok koncesszió hiányában történő szervezését büntetni rendelő rendelkezései nem ellentétesek az uniós joggal.

31

Az osztrák kormány hangsúlyozta, hogy a Landesverwaltungsgericht Steiermark (stájerországi tartományi közigazgatási bíróság) által levont következtetés megfelel az osztrák legfelsőbb bíróságok állandó ítélkezési gyakorlatának, amelyek e vizsgálat keretében szisztematikusan figyelembe veszik a GSpG 52. §‑ában előírt szankciókra vonatkozó, a tiltott szerencsejátékokkal szembeni hatékony küzdelemre irányuló rendelkezéseket.

32

Mindazonáltal egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg, hogy ez az értékelés kifejezetten erre a cikkre vonatkozott‑e. Másrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból mindenesetre kitűnik, hogy az alapügy felperesével szemben kiszabott szankciókat nemcsak a GSpG 52. §‑a alapján, hanem a VStG közigazgatási peres eljárásokra alkalmazandó 16. és 64. §‑át is alapul véve állapították meg, amely rendelkezések a szankciót kiszabó valamennyi szabálysértési határozattal egyidejűleg a pénzbírság helyébe lépő elzárás és a szabálysértési eljárás költségeihez való hozzájárulás megállapítását is előírják.

33

Márpedig azon körülményt illetően, hogy a szankciókat nem a GSpG, hanem a VStG‑ben foglalt általános rendelkezések írják elő, emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen szankcióknak – a kiszabás konkrét részletszabályait is figyelembe véve – minden esetben meg kell felelniük az uniós jognak, és tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog által biztosított alapvető szabadságokat (lásd ebben az értelemben: 2007. március 6‑iPlacanica és társai ítélet, C‑338/04, C‑359/04 és C‑360/04, EU:C:2007:133, 68. pont; 2017. december 20‑iGlobal Starnet ítélet, C‑322/16, EU:C:2017:985, 61. pont; 2021. február 11‑iK. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Ennélfogva el kell végezni az alapügyben szóban forgó szankciórendszer EUMSZ 56. cikkre tekintettel való külön vizsgálatát.

35

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy szerencsejátékok területén fennálló monopólium megsértése miatt indított szabálysértési eljárás keretében az ilyen szabálysértés miatt kiszabott szankció jogszerűségének vizsgálatára hivatott nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell az alkalmazandó szabályozásban előírt szankciók EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségét, figyelembe véve a büntetéskiszabás konkrét részletszabályait.

36

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 56. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely tiltott lottójáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésére bocsátása esetén kötelezően előírja:

37

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy bár a szerencsejátékok terén kiszabható szankciókra vonatkozó szabályozás a tagállamok hatáskörébe tartozik, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog korlátokat szab e hatáskörnek, mivel az ilyen szabályozás nem korlátozhatja az uniós jog által biztosított alapvető szabadságokat (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iSjöberg és Gerdin ítélet, C‑447/08 és C‑448/08, EU:C:2010:415, 49. pont; 2020. november 19‑iZW ítélet, C‑454/19, EU:C:2020:947, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi (2019. szeptember 12‑iMaksimovic és társai ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

E tekintetben az olyan nemzeti szabályozás, amely a szolgáltatóval szemben szankciókat ír elő az olyan kötelezettségek be nem tartása esetére, amelyek már önmagukban a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását jelentik, alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye e szabadság gyakorlását, ennélfogva pedig a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 12‑iMaksimovic és társai ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 33. és 34. pont).

40

Mindemellett az állandó ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy azon nemzeti intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák vagy kevésbé vonzóvá tegyék az EUM‑Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, mégis megengedhetők, ha nyomós közérdek indokolja őket, alkalmasak az általuk követett cél megvalósításának biztosítására, és ha nem lépik túl az annak megvalósításához szükséges mértéket (2019. szeptember 12‑iMaksimovic és társai ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A Bíróság egyébiránt pontosította, hogy a tagállamok szabadon állapíthatják meg a szerencsejátékokkal kapcsolatos politikájuk célkitűzéseit, és adott esetben szabadon határozhatják meg a kívánt védelem pontos szintjét. Az általuk előírt korlátozásoknak azonban arányosságuk vonatkozásában meg kell felelniük a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következő feltételeknek (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iSjöberg és Gerdin ítélet, C‑447/08 és C‑448/08, EU:C:2010:415, 39. pont).

42

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ha valamely tagállam nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okokra hivatkozik az olyan szabályozás igazolása érdekében, amely akadályozhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását, az ilyen, uniós jog által előírt igazolást az általános uniós jogelvek és különösen az immár a Charta által biztosított alapvető jogok fényében kell értelmezni. Ezt a nemzeti szabályozást tehát csak akkor lehet a szolgáltatásnyújtás szabadsága alóli kivételnek tekinteni, ha összhangban van az alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet, C‑390/12, EU:C:2014:281, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy amennyiben az uniós jog lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy eltérjenek az EUMSZ 56. cikktől, és korlátozásokat vezessenek be a szerencsejáték‑szolgáltatások nyújtása terén, és amennyiben e korlátozások közérdeken alapuló kényszerítő okoknak felelnek meg, alkalmasak az általuk követett cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az annak megvalósításához szükséges mértéket, az e korlátozások betartása érdekében kilátásba helyezett szabálysértési és büntetőjogi szankciók kapcsán úgy kell tekinteni, hogy azok ugyanazon közérdeken alapuló kényszerítő okoknak felelnek meg, mint maguk a korlátozások.

44

Másodszor meg kell állapítani, hogy főszabály szerint a szerencsejáték‑szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos korlátozó szabályozás megsértése esetére kilátásba helyezett szabálysértési vagy büntetőjogi szankciók kiszabása alkalmas e szabályozás tiszteletben tartásának biztosítására, ennélfogva pedig alkalmas az e tekintetben követett cél megvalósításának biztosítására.

45

Harmadszor az is szükséges, hogy a kiszabott szankciók szigorúsága összhangban álljon az általuk büntetett jogsértések súlyával, különösen a tényleges visszatartó erő biztosítása révén, ugyanakkor ne lépje túl az említett célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2020. március 5‑iOPR‑Finance ítélet, C‑679/18, EU:C:2020:167, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amely követelmény többek között a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében szereplő, a büntetések arányosságának elvéből következik (lásd ebben az értelemben: 2018. március 20‑iMenci ítélet, C‑524/15, EU:C:2018:197, 55. pont).

46

Elsősorban, ami az engedély nélküli játékautomatánként kilátásba helyezett minimumbírság kiszabását illeti, az ilyen szankció önmagában nem tűnik aránytalannak a szóban forgó szabálysértések súlyához képest, mivel a játékautomatán játszható szerencsejátékok jogellenes rendelkezésre bocsátása, amelyek jellegüknél fogva kívül esnek a közigazgatási hatóságok ellenőrzésén, és amelyek esetében a törvény által a játékosok védelme érdekében előírt intézkedések betartása nem vizsgálható, és amelyek – amint azt az osztrák kormány kiemeli – alkalmasak arra, hogy a társadalomra különösen káros hatást gyakoroljanak, mivel – amint a Bíróság azt már megállapította – a szerencsejátékok költekezésre ösztönöznek, amelynek káros egyéni és társadalmi következményei lehetnek (1994. március 24‑iSchindler ítélet, C‑275/92, EU:C:1994:119, 60. pont; lásd még ebben az értelemben: 2007. március 6‑iPlacanica és társai ítélet, C‑338/04, C‑359/04 és C‑360/04, EU:C:2007:133, 47. pont; 2010. június 3‑iSporting Exchange ítélet, C‑203/08, EU:C:2010:307, 27. pont; 2011. szeptember 15‑iDickinger és Ömer ítélet, C‑347/09, EU:C:2011:582, 45. pont).

47

A minimumbírság összegét illetően a nemzeti bíróságnak a szankció arányosságának értékeléséhez figyelembe kell venni a kiszabható pénzbírság összege és az elkövetett jogsértésből származó gazdasági előny közötti arányt annak érdekében, hogy a jogsértőket visszatartsák az ilyen jogsértés elkövetésétől (lásd ebben az értelemben: 2021. február 11‑iK. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 49. pont). Mindazonáltal az ügy összes körülményét figyelembe véve meg kell győződnie arról, hogy az így kiszabott minimumösszeg nem aránytalan ezen előnyhöz képest.

48

Azon körülményt illetően, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás nem ír elő felső határt a kiszabott pénzbírságok teljes összegére vonatkozóan, meg kell jegyezni, hogy a pénzbírság minimumösszegének felső határ nélküli halmozása abban az esetben, ha a szabálysértés több engedély nélküli játékautomatát érint, kétségtelenül jelentős összegű pénzbírság kiszabásához vezethet.

49

Mindazonáltal, amint arra mind a kérdést előterjesztő bíróság, amely a szóban forgó szankciók összegét a GSpG 52. §‑ának (2) bekezdésébe beiktató törvény tervezetéhez fűzött magyarázatokra hivatkozik, mind az osztrák és a belga kormány, mind pedig a Bizottság rámutatott, az ilyen intézkedés többek között lehetővé teszi a büntetni rendelt szabálysértéssel elérhető gazdasági előny ellensúlyozását, ezáltal pedig egyre kevésbé vonzóvá teszi a jogellenes rendelkezésre bocsátást, ennélfogva önmagában nem sérti az arányosság elvét. Ugyanakkor a nemzeti bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a kiszabott pénzbírságok abszolút összege ne legyen aránytalan ezen előnyhöz képest.

50

Ami másodsorban a pénzbírság helyébe lépő elzárás kiszabását illeti, meg kell állapítani, hogy önmagában az ilyen szankció kiszabása sem tűnik aránytalannak a szóban forgó szabálysértések jellegéhez és súlyához mérten, mivel – amint arra az osztrák kormány rámutat – annak biztosítására irányul, hogy a pénzbírság behajthatatlansága esetén e szabálysértések ténylegesen büntethetők legyenek.

51

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az ilyen szankció kiszabását minden egyes esetben közérdeken alapuló konkrét okok kell hogy igazolják (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2021. január 19., Lacatus kontra Svájc ítélet, ECLI:CE:ECHR:2021:0119JUD001406515, 110. §), mivel az az érintett személy vonatkozásában különösen súlyos következményekkel jár (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 12‑iMaksimovic és társai ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló szabálysértések esetében a pénzbírság helyébe lépő elzárás szabálysértésenként nem haladhatja meg a két hetet.

53

E tekintetben meg kell állapítani, hogy mivel a szabályozással ellentétes minden játékautomata vagy egyéb tárgy alkalmas arra, hogy megalapozza az ilyen szabálysértési elzárás kiszabását, és mivel az alkalmazandó szabályozás nem ír elő felső határt a pénzbírság helyébe lépő elzárás teljes időtartamát illetően, az ilyen szankciók halmozása jelentős időtartamú, pénzbírság helyébe lépő elzárás kiszabásához vezethet, és így előfordulhat, hogy nem áll arányban a megállapított szabálysértések súlyával, amelyek vonatkozásában az alkalmazandó szabályozás csupán pénzbírságot helyez kilátásba. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a ténylegesen kiszabott, pénzbírság helyébe lépő elzárás időtartamára tekintettel ez a helyzet áll‑e fenn.

54

Ebben az összefüggésben az osztrák kormány arra hivatkozott, hogy a szabályozás nem határozza meg a pénzbírság helyébe lépő elzárás általános minimumát, mivel az ilyen büntetésnek a kiszabott pénzbírságnak kell megfelelnie.

55

Mindazonáltal ez a körülmény nem lehet döntő, mivel a pénzbírság helyébe lépő elzárás nem felelhet meg az arányosság elvének önmagában amiatt, hogy a tagállam hatóságai – kizárólag saját mérlegelésük alapján – csökkenthetik annak időtartamát (lásd analógia útján: 2020. március 3‑iGoogle Ireland ítélet, C‑482/18, EU:C:2020:141, 53. pont).

56

Harmadsorban, ami a kiszabott pénzbírság 10%‑ában meghatározott, eljárási költségekhez való hozzájárulás kiszabását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az eljárási költségek beszedése főszabály szerint hozzájárul az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működéséhez, mivel az ilyen költségek felszámítása a tagállamok igazságszolgáltatási tevékenysége finanszírozásának forrását képezik (2016. június 30‑iToma és Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci ítélet, C‑205/15, EU:C:2016:499, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva nem lehet úgy tekinteni, hogy önmagában az ilyen hozzájárulás előírása sérti az arányosság elvét.

57

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az említett költségekhez való hozzájárulás konkrét összege, mivel azt a kiszabott pénzbírság összegének meghatározott százaléka alapján állapítják meg, és tekintettel e pénzbírság felső határának hiányára, nem túlzott‑e az ilyen eljárás tényleges költségeihez mérten, és nem sérti‑e a Charta 47. cikkében biztosított bírósághoz fordulás jogát (lásd ebben az értelemben: 2012. november 6‑iOtis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont).

58

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely tiltott lottójáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása esetén kötelezően előírja:

59

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

60

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: