1

Fellebbezésével a fellebbező az Európai Unió Törvényszéke 2018. november 8‑iTroszczynski kontra Parlament ítéletének (T‑550/17, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2018:754) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a fellebbező parlamenti mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló, 2017. június 14‑i parlamenti határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti keresetét.

2

Az EU‑ és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. sz. jegyzőkönyv (HL 2016. C 202., 266. o.; a továbbiakban: jegyzőkönyv) 8. cikke a következőket írja elő:

„A feladataik ellátása során kifejtett véleményük vagy leadott szavazatuk miatt az Európai Parlament tagjai ellen nem folytatható vizsgálat, nem vehetők őrizetbe és nem vonhatók bírósági eljárás alá.”

3

A jegyzőkönyv 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az Európai Parlament ülésszakainak ideje alatt, az Európai Parlament tagjai:

A mentesség akkor is megilleti a tagokat, amikor az Európai Parlament üléseinek helyére utaznak, illetve onnan visszatérnek.

Nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor valamely tagot bűncselekmény elkövetésében tetten érnek, továbbá a mentesség nem akadályozhatja meg az Európai Parlamentet azon jogának gyakorlásában, hogy valamely tagjának mentességét felfüggessze.”

4

Az Európai Parlament eljárási szabályzata (8. parlamenti ciklus – 2017. január „Kiváltságok és mentességek” címet viselő 5. cikke (2) bekezdésének második mondata a következőket írja elő:

„A parlamenti mentelmi jog nem a képviselők személyes kiváltsága, hanem a teljes Parlament és az egyes képviselők függetlenségének biztosítéka.”

5

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–10. pontja tartalmazza, és azokat a jelen eljárás szempontjából a következőképpen lehet összefoglalni.

6

A fellebbezőt európai parlamenti képviselővé választották a 8. parlamenti ciklussal kapcsolatban 2014. május 22. és 25. között megtartott választásokon.

7

2015. szeptember 23‑án egy fényképet tettek közzé a fellebbező Twitter‑falán, amelyen nők egy csoportja volt látható, akik olyan ruhát viseltek, amely a szemük kivételével teljesen elfedte az arcukat, és akikről úgy tűnt, hogy az egyik Caisse d’allocations familiales (családtámogatási pénztár; a továbbiakban: CAF) előtt várakoznak. A fényképet a következő megjegyzés kísérte: „2014. december 9., Rosny‑Sous‑Bois, CAF. A teljes alakos lepel viselését elvileg tiltja a törvény…” (a továbbiakban: vitatott tweet).

8

Miután 2015. november 27‑én a Seine‑Saint‑Denis megyei (Franciaország) CAF vezérigazgatója állami intézmény rágalmazása miatt feljelentést tett, 2016. január 19‑én a procureur de la République de Bobigny (bobignyi államügyész, Franciaország) nyomozást indított „egy személy vagy egy csoport származása, vagy meghatározott etnikai csoporthoz, nemzethez, fajhoz vagy valláshoz való tartozása vagy nem tartozása miatti gyűlöletre vagy erőszakra való uszítás” és nyilvános rágalmazás ügyében.

9

A fellebbezőt a nyomozási bíró először 2016. szeptember 20‑án idézte be. A fellebbező parlamenti mentelmi jogára hivatkozva kifogásolta az idézést.

10

2016. szeptember 23‑i kérelmében a tribunal de grande instance de Bobigny (bobignyi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) nyomozási bírája az említett mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem Parlamenthez történő benyújtását kérte.

11

2016. december 1‑jén a francia igazságügyi miniszter továbbította ezt a kérelmet a Parlament elnökének.

12

2017. április 11‑én a fellebbezőt meghallgatta a Parlament Jogi Bizottsága.

13

2017. június 14‑én a Parlament elfogadta a vitatott határozatot.

14

2018. április 26‑i végzésében a tribunal de grande instance de Bobigny‑nak (bobignyi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) a nyomozásért felelős alelnöke a büntetőbíróság elé utalta a fellebbező ügyét.

15

A Törvényszék Hivatalához 2017. augusztus 12‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező a vitatott határozat megsemmisítésére, valamint az e határozat által állítólag okozott nem vagyoni kár megtérítésére irányuló keresetet terjesztett elő.

16

Kereseti kérelmeinek alátámasztására a fellebbező négy jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első a jegyzőkönyv 8. cikkének a megsértésén, a második a jegyzőkönyv 9. cikkének a megsértésén, a harmadik az indokolási kötelezettségnek, valamint az egyenlő bánásmód elvének és a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén, a negyedik pedig a védelemhez való jog megsértésén, továbbá a Parlament eljárási szabályzata 9. cikkének (9) bekezdésére és 150. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó jogellenességi kifogáson alapult.

17

A Törvényszék az első és a második jogalapot együttesen vizsgálta, és – a megtámadott ítélet 34. pontjában – elöljáróban emlékeztetett arra, hogy ha a parlamenti mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel összefüggésben eljárva a Parlament arra a következtetésre jut, hogy az e kérelem alapjául szolgáló tények nem tartoznak a jegyzőkönyv 8. cikkének hatálya alá, azt kell megvizsgálnia, hogy a képviselőt e tények tekintetében megilleti‑e a jegyzőkönyv 9. cikkében előírt mentesség, és ha igen, döntenie kell arról, hogy fel kell‑e függeszteni e mentességet, vagy sem.

18

A Törvényszék ezután a fellebbező által az e két jogalap alátámasztása érdekében kifejtett érvelést öt részre osztotta, amelyek közül az első azon alapult, hogy a francia alkotmány 26. cikke alkalmazandó a vitatott tweetre, a második azon, hogy az említett tweet a fellebbező által a képviselői feladatainak ellátása során kifejtett, a jegyzőkönyv 8. cikke értelmében vett véleménynek minősül, a harmadik a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jog megsértésén, amelyet a Parlament a fellebbező parlamenti mentelmi jogának jogtalan felfüggesztésével követett el, a negyedik azon, hogy nem a fellebbező tette közzé a vitatott tweetet, az ötödik pedig a fellebbező és a Parlament függetlenségének megsértésén alapult.

19

A Törvényszék az első részt mint hatástalant utasította el. A megtámadott ítélet 41. pontjában megállapította, hogy az az indok, amely alapján a Parlament megállapította, hogy a fellebbezőre nem vonatkozhat a francia alkotmány 26. cikke, nem azzal függ össze, hogy a vitatott kijelentést a Twitteren tették, hanem inkább azzal, hogy a vitatott tweet nem minősíthető a fellebbező által a képviselői feladatok ellátása során kifejtett, a jegyzőkönyv 8. cikke szerinti véleménynek vagy leadott szavazatnak.

20

A Törvényszék a második részt mint megalapozatlant utasította el. A Törvényszék a megtámadott ítélet 53. pontjában lényegében megállapította, hogy a vitatott tweet egy, az arc közterületen történő elfedését tiltó francia törvény be nem tartásának helytelenítésére vonatkozott, egy közfeladatot ellátó szerv előtt, Franciaország területén tervezett konkrét eseménnyel kapcsolatban, és azt nem lehetett az aktuális hírekről vagy a Parlament által tárgyalt kérdésekről való általánosabb állásfoglalásnak minősíteni. A Törvényszék ebből – a megtámadott ítélet 54. pontjában – azt a következtetést vonta le, hogy nem állt fenn közvetlen és nyilvánvalóan adott kapcsolat a vitatott tweet és a fellebbező képviselői feladatai között, valamint hogy következésképpen a Parlament nyilvánvaló értékelési hiba nélkül állapította meg azt, hogy a fellebbezővel szemben megfogalmazott vádak nem a fellebbező által a parlamenti képviselői feladatainak ellátása során kifejtett, a jegyzőkönyv 8. cikke szerinti véleményekre vagy leadott szavazatokra vonatkoznak.

21

A Törvényszék a harmadik részt is mint megalapozatlant utasította el. Jóllehet a megtámadott ítélet 58. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a jegyzőkönyv 8. cikke szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságának védelméhez, ezen ítélet 59. pontjában megállapította, hogy a fellebbezővel szemben felrótt tények nem tartoznak az említett cikk hatálya alá, következésképpen a Parlament nem sértette meg ezt a szabadságot.

22

A Törvényszék a negyedik részt mint hatástalant utasította el. A megtámadott ítélet 61. és 62. pontjában megállapította egyrészről, hogy az a kérdés, hogy a mentelmi jog felfüggesztésének feltételei fennállnak‑e az erre irányuló kérelem benyújtásakor, különbözik attól a kérdéstől, amely annak meghatározásában áll, hogy a szóban forgó képviselővel szemben felrótt tények bizonyítottak‑e, másrészről pedig megállapította, hogy nem a Parlament feladata állást foglalni arról, hogy ezek a tények felróhatók‑e a fellebbezővel szemben.

23

Végül, a Törvényszék az ötödik kifogást mint megalapozatlant utasította el. A Törvényszék a megtámadott ítélet 66. és 67. pontjában megállapította, hogy mivel a jegyzőkönyv 9. cikke engedélyezi a Parlament számára a képviselőket megillető mentelmi jog felfüggesztését, nem róható fel ezzel az intézménnyel szemben, hogy – a jelen ügy körülményeire és a francia igazságügyi miniszter által továbbított kérelemre tekintettel – célszerűnek tartotta a fellebbező mentelmi jogának felfüggesztését azzal a céllal, hogy a francia igazságügyi hatóságok lefolytathassák az általuk megindított nyomozást.

24

Ami a harmadik jogalapot illeti – amelynek első része az indokolási kötelezettségnek és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén, a második pedig a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén alapult –, a Törvényszék a megtámadott ítélet 102. pontjában azt teljes egészében elutasította.

25

E jogalap első részét illetően – amelyben a fellebbező azt állította, hogy a Parlament anélkül alkalmazott vele szemben a hasonló helyzetben lévő képviselőkhöz képest eltérő bánásmódot, hogy azt megfelelően indokolta volna – a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjában elöljáróban pontosította, hogy a Parlament Jogi és Belső Piaci Bizottságának a „11/2003. sz. közlemény a képviselők részére” címet viselő és „A mentelmi jognak a kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyv [9]. cikkével összhangban történő felfüggesztése. A véleménynyilvánítással kapcsolatos ügyek alapján megállapított elvek” tárgyú, 2003. június 6‑i dokumentuma (a továbbiakban: 11/2003. sz. közlemény) – amelyre a fellebbező ezen első rész alátámasztása céljából hivatkozik – nem minősül a Parlament EUMSZ 288. cikk értelmében vett jogi aktusának, és nem rendelkezik kötelező erővel. A Törvényszék ezután, a megtámadott ítélet 80. és 81. pontjában megállapította egyrészről, hogy mivel a fellebbező nem pontosította sem azokat a cselekményeket, illetve megnyilvánulásokat, amelyeket azon képviselőkkel szemben róttak fel, akikre a fellebbező szerint ezt a közleményt alkalmazták, és azokat a körülményeket sem pontosította, amelyek között a szóban forgó tényekre sor került, nem bizonyította, hogy e képviselők helyzete hasonló az övéhez. Másrészről – mivel a jelen ügyben nem állt fenn közvetlen kapcsolat a vitatott tweet és a fellebbező képviselői feladatai között – a fellebbező nem bizonyította, hogy a Parlament eltért az említett közleményben szereplő azon elvtől, amely szerint a mentelmi jog nem függeszthető fel abban az esetben, ha azok a cselekmények, amelyekkel a képviselőt megvádolták, politikai tevékenységébe tartoznak, vagy azzal közvetlenül kapcsolatosak.

26

A Törvényszék ugyanezen jogalap második részét illetően a megtámadott ítélet 88. és 99. pontjában megállapította, hogy a fellebbező a politikai ideológia tekintetében fennálló különbségen kívül semmilyen konkrét bizonyítékot nem terjesztett elő annak igazolására, hogy a francia kormány – és többek között a francia igazságügyi miniszter – üldözné a Front nationalt, amelynek a fellebbező a tagja, valamint arra sem, hogy kizárólag vagy akár részben a fellebbező Front nationalbeli tagsága alapján indítottak nyomozást. A Törvényszék – a megtámadott ítélet 94. pontjában – azt is megállapította, hogy semmilyen bizonyíték nem enged arra következtetni, hogy a fellebbező parlamenti mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet olyan bírósági eljárás keretében terjesztették elő, amelyet többek között a határidők tekintetében rendellenesen folytattak le. A Törvényszék végül a megtámadott ítélet 96. pontjában megállapította, hogy a fellebbező által ezzel összefüggésben hivatkozott egyik tényező sem – azaz hogy a vitatott tweetet a fellebbező asszisztense fogalmazta meg, hogy a fellebbező azonnal törölte azt, amikor arról tudomást szerzett, hogy marasztaló ítélet esetén fennáll annak a kockázata, hogy mellékbüntetésként passzív választójogának elvesztését, valamint európai parlamenti képviselői mandátumának és valamennyi választott tisztségnek elvesztését szabják ki – szerepel azon körülmények között, amelyeket a Parlamentnek figyelembe kell vennie annak meghatározása során, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e a parlamenti mentelmi jognak a jegyzőkönyv 9. cikke alapján történő felfüggesztésére vonatkozó feltételek.

27

A Törvényszék a teljesség érdekében – a megtámadott ítélet 101. pontjában – megállapította, hogy a büntetőbíróság elé utalásról szóló, a jelen ítélet 14. pontjában említett végzést a vitatott határozatot követően hozták, és hogy az ellentmond a fellebbező azzal kapcsolatos érvelésének, hogy a francia igazságügyi hatóságok részéről fumus persecutionis áll fenn. A Törvényszék ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az említett végzés értelmében többek között az a körülmény, hogy nem a fellebbező tette közzé a vitatott tweetet, nem akadályozza azt, hogy a loi du 29 juillet 1881 sur la liberté de la presse (a sajtószabadságról szóló, 1881. július 29‑i törvény; JORF, 1881. július 30., 4201. o.; a továbbiakban: 1881. július 29‑i törvény) alkalmazandó változata alapján eljárást folytassanak le vele szemben.

28

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

29

A Parlament azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

30

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező két jogalapot hoz fel, amelyek egyetlen, „Az uniós jog Törvényszék általi megsértése – téves jogalkalmazás és a tényállás téves jogi minősítése – nyilvánvaló értékelési hiba” című szakaszban találhatók. A fellebbező konkrétan azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy „nyilvánvaló értékelési hibákat” követett el a keresetben szereplő második és harmadik jogalap elemzése során egyaránt, amely hibák „következményekkel jártak a megnyilvánulásoknak és azok kontextusának a Törvényszék általi jogi minősítésére”, továbbá amely hibák eredményeként tévesen mellőzték a jegyzőkönyv 8. és 9. cikkében foglalt rendelkezések fellebbező javára való alkalmazását.

31

Első jogalapjában a fellebbező – a megtámadott ítélet 47. és 52–54. pontjára hivatkozva – azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy nem minősítette a vitatott tweetet a képviselői feladatainak ellátása során kifejtett véleménynek. E jogalap alátámasztása céljából a fellebbező három érvre hivatkozik.

32

Elsősorban, a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a vitatott tweetben kommentált esemény – Franciaországon belüli földrajzi elhelyezkedésénél fogva – nem tartozik egy európai parlamenti képviselő érdeklődésére számot tartó témák körébe, holott valamennyi képviselő a saját országának választott tisztségviselője, aki a választóit képviseli, és akinek a megbízatása során fenn kell tartania velük a szükséges kapcsolatot, különösen az őket érdeklő vagy érintő témák felvetése révén.

33

Másodsorban, a Törvényszék tévesen vélte úgy, hogy a vélemény szükségszerűen általános állásfoglalást képez, kizárva ezzel a valamely konkrét eseményre való mindennemű utalást. A fellebbező álláspontja szerint ez a megállapítás ellentétes mind a 11/2003. sz. közleménnyel, és különösen annak 2. elvével, mind pedig az 1881. július 29‑i törvénnyel, amely alapján a vitatott tweet véleménynek minősülne. A fellebbező végezetül a 2009. október 8‑i Brunet‑Lecomte és Tanant kontra Franciaország ítéletre (CE:ECHR:2009:1008JUD001266206) hivatkozik, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a becsületsértő vagy rágalmazó megnyilvánulások a politikai vita részei lehetnek, és azok a véleménynyilvánítás szabadsága képezte alapvető jog védelme alatt állhatnak, amennyiben közérdek indokolja azok megvitatását.

34

Harmadsorban, a Törvényszék tévesen vélte úgy, hogy az, hogy egy képviselő a francia törvénnyel ellentétes valamely magatartásra helyezi a hangsúlyt, nem minősül aktuális hírnek. A fellebbező e tekintetben egyrészről azzal érvel, hogy a teljes testet eltakaró lepel közterületen való viselése az iszlámhoz tartozás külső megnyilvánulásaként „a közéletet és a nők jogait egyaránt érintő, közérdekű kérdés”. Másrészről, a Törvényszéknek alkalmaznia kellett volna a 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítéletben (C‑163/10, EU:C:2011:543) kialakított ítélkezési gyakorlatot, amely értelmében a képviselő parlamenti mentelmi joga felfüggesztésének megtagadásához azt kell tisztázni, hogy választópolgárainak általános érdekében, politikai tevékenységei keretében avatkozott‑e be.

35

A Parlament a maga részéről úgy véli, hogy ez a három érv a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul, és hogy ezért az első jogalapot mint megalapozatlant kell elutasítani.

36

Első jogalapjában a fellebbező lényegében azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy megsértette a jegyzőkönyv 8. cikkét annak megállapításakor, hogy a vitatott tweet nem képez az e rendelkezés értelmében vett, a képviselői feladatok ellátása során kifejtett véleményt.

37

E tekintetben elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a jegyzőkönyv 8. cikke az európai parlamenti képviselők szabad véleménynyilvánításának és függetlenségének védelmére irányuló különös rendelkezést képez, vagyis megakadályoz a képviselői feladatok ellátása során az e képviselők által kifejtett vélemény vagy leadott szavazat miatti minden bírósági eljárást (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítélet, C‑163/10, EU:C:2011:543, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Másodsorban, a jegyzőkönyv 8. cikkének – tekintettel céljára, és szövegére, amely kifejezetten utal az európai parlamenti képviselők által kifejtett véleményekre és leadott szavazatokra is – alapvetően az a rendeltetése, hogy azt az e képviselők által magán az Európai Parlamenten belül tett nyilatkozatokra kelljen alkalmazni. Nem kizárt azonban, hogy a képviselők által az Európai Parlamenten kívül tett valamely nyilatkozat a képviselői feladatok ellátása során kifejtett véleménynek minősüljön, mivel az ilyen vélemény létezése nem a nyilatkozat megtételének helyétől, hanem a nyilatkozat jellegétől és tartalmától függ. A „vélemény” e rendelkezés értelmében vett fogalmát olyan tágan kell értelmezni, hogy az magában foglalja mindazokat a megnyilvánulásokat és nyilatkozatokat, amelyek – tartalmuknál fogva – szubjektív értékeléseket képező állításoknak számítanak (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítélet, C‑163/10, EU:C:2011:543, 29., 30. és 32. pont).

39

Harmadsorban, amennyiben a jegyzőkönyv 8. cikkében előírt mentelmi jog véglegesen megakadályozhatja a nemzeti igazságügyi hatóságokat és bíróságokat abban, hogy gyakorolják a bűncselekmények üldözésére és szankcionálására irányuló hatásköreiket, ezáltal pedig az ilyen véleményekkel sértett személyeket megfoszthatja a bírósághoz fordulás jogától, így többek között attól a lehetőségtől, hogy a polgári ügyekben eljáró bíróságok előtt elérjék a bekövetkezett károk megtérítését, a képviselő által kifejtett vélemény és a képviselői feladatok között fennálló kapcsolatnak közvetlennek és nyilvánvalóan adottnak kell lennie (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítélet, C‑163/10, EU:C:2011:543, 33–35. pont).

40

Negyedsorban, a jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjában előírt parlamenti sérthetetlenségtől eltérően, amely a nemzeti jogtól függ, a jegyzőkönyv 8. cikkében biztosított mentelmi jog terjedelmét – a nemzeti jogszabályokra hivatkozás hiányában – kizárólag az uniós jog alapján kell megállapítani (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítélet, C‑163/10, EU:C:2011:543, 25. pont).

41

A jelen ügyben, az első jogalap alátámasztására felhozott első érvet illetően meg kell állapítani – amint arra a főtanácsnok indítványának 61–63. pontjában rámutatott –, hogy a fellebbező érvelésével ellentétben a Törvényszék nem azt állította, hogy a vitatott tweetben kommentált állítólagos esemény – a Franciaországon belüli földrajzi elhelyezkedésénél fogva – nem tartozik a valamely európai parlamenti képviselő érdeklődésére számot tartó témák körébe. A Törvényszék azt sem zárta ki, hogy az iszlámmal és a nők jogainak a megsértésével összefüggő kérdéskörökhöz kapcsolható események ténylegesen közérdekű kérdéseknek minősülhetnek. A Törvényszék a megtámadott ítélet 53. pontjában lényegében megállapította, hogy mivel a vitatott tweet inkább egy, a francia törvénnyel ellentétes magatartás hangsúlyozására irányuló szándékot fejezett ki, semmint a nők jogainak védelmére irányuló szándékot, nem lehet azt az aktuális hírekről vagy a Parlament által tárgyalt kérdésekről való általánosabb állásfoglalásnak minősíteni.

42

Ebből következik, hogy az első jogalap alátámasztására előadott első érv a megtámadott ítélet téves értelmezéséből indul ki, ezért azt el kell utasítani.

43

Az első jogalap alátámasztására felhozott második érvet illetően először is meg kell állapítani – amint arra a főtanácsnok 64. és 65. pontjában rámutatott –, hogy a megtámadott ítélet 46. pontjában a Törvényszék a „vélemény” jegyzőkönyv 8. cikke értelmében vett fogalmát nem korlátozta az általános állásfoglalásokra oly módon, hogy a valamely konkrét eseményre való mindennemű utalást kizárt volna. A Törvényszék – éppen ellenkezőleg – a Bíróságnak a „vélemény” fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva emlékeztetett arra, hogy az említett fogalmat tágan kell értelmezni, hogy az magában foglalja mindazokat a megnyilvánulásokat és nyilatkozatokat, amelyek – tartalmuknál fogva – szubjektív értékeléseket képező állításoknak számítanak. A Törvényszék tehát nem korlátozta indokolatlanul ezt a fogalmat, elemzésének végén pusztán annak megállapítására szorítkozott, hogy nem áll fenn közvetlen és nyilvánvalóan adott kapcsolat a vitatott tweet és a fellebbező képviselői feladatai között.

44

Másodszor, a fellebbező által hivatkozott 11/2003. sz. közlemény – jogilag nem kötelező jellegének sérelme nélkül – 2. elve mindössze annyit pontosít, hogy a nyilvános gyűléseken, politikai kiadványokban, a sajtóban, könyvekben, a televízióban, politikai röpirat aláírásával és akár a bíróságokon – akár valamely nemzeti parlamentben a közönség számára fenntartott karzaton – tett nyilatkozatok a képviselő politikai tevékenységébe tartozó véleménynyilvánításnak tekintendők, így nem járnak a mentelmi jog felfüggesztésével, ugyanakkor nem határozza meg az ahhoz szükséges feltételeket, hogy ezek a vélemények – a képviselők által feladataik ellátása során kifejtett véleményükként vagy leadott szavazatukként – konkrétan a jegyzőkönyv 8. cikkének hatálya alá tartozhassanak. A közlemény egyik részére sem lehet tehát hivatkozni a Törvényszék azon megállapításával szemben, amely szerint a vitatott tweet nem tartozott a fellebbező képviselői feladatainak ellátásába, a jegyzőkönyvnek a többek között a 2011. szeptember 6‑iPatriciello ítéletben (C‑163/10, EU:C:2011:543, 32–35. pont) értelmezett 8. cikke szerint.

45

Harmadszor, amennyiben – a jelen ítélet 40. pontjában felidézetteknek megfelelően – a jegyzőkönyv 8. cikkében előírt mentelmi jog terjedelmét kizárólag az uniós jog alapján kell megállapítani, a fellebbezőnek az 1881. július 29‑i törvényen alapuló érve irreleváns, és azt mint hatástalant kell elutasítani.

46

Negyedszer, a fellebbező által hivatkozott, az Emberi Jogok Európai Bíróságának a 2009. október 8‑i Brunet‑Lecomte és Tanant kontra Franciaország ítélete (CE:ECHR:2009:1008JUD001266206) sem bír relevanciával ebben a kontextusban. Elegendő megállapítani, hogy ez az ítélet nem arra a kérdésre vonatkozik, hogy egy kijelentés a parlamenti képviselő által a feladatainak ellátása során kifejtett véleményt képez‑e, hanem – amint azt maga a fellebbező jelzi – arra a lehetőségre vonatkozik, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy egy rágalmazó megnyilvánulás védelmet élvez a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jog címén.

47

Az első jogalap alátámasztására felhozott harmadik érvet illetően meg kell állapítani, hogy – a fellebbező érvelésével ellentétben – a Törvényszék nem azt állapította meg, hogy nem minősül aktuális hírnek az, hogy valamely képviselő egy nemzeti törvénnyel ellentétes valamely magatartásra helyezi a hangsúlyt. A megtámadott ítélet 53. pontjában ugyanis a Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy a vitatott tweet inkább egy, az egyik francia törvénnyel ellentétes magatartás hangsúlyozására irányuló szándéknak tűnik, nem pedig a nők jogainak védelmére irányuló szándék kifejeződésének, ily módon az, hogy a fellebbező a Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának póttagja, nem teheti lehetővé a vitatott tweetnek a fellebbező által ellátott képviselői feladatokkal való összekapcsolását.

48

Ebből következik, hogy a jegyzőkönyv 8. cikkének Törvényszék általi megsértésére alapított első jogalapot mint megalapozatlant kell elutasítani.

49

Második jogalapjában a fellebbező – a megtámadott ítélet 61., 62., 96., 100. és 101. pontjára hivatkozva – lényegében azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy helybenhagyta a vitatott határozatot annak téves megállapításával, hogy teljesülnek a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztéséhez szükséges feltételek. E jogalap alátámasztása céljából a fellebbező három érvre hivatkozik.

50

Elsősorban, a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy nem a Parlament feladata vizsgálni, hogy bizonyítottak‑e az azon képviselővel szemben felrótt tények, aki esetében a parlamenti mentelmi jog felfüggesztését kérik, holott a Parlament vizsgálta és elismerte ezeket a tényeket.

51

Másodsorban, a Törvényszék nem a jogilag helytálló következtetéseket vonta le az 1881. július 29‑i törvény 42. cikkéből, amely – mivel „lépcsőzetes felelősséget” állapít meg – lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok számára a vitatott tweet valódi szerzőjének, a jelen ügyben a fellebbező asszisztensének a felelősségre vonását.

52

Harmadsorban, a megtámadott ítélet 101. pontjában, a Törvényszék az ügy büntetőbíróság elé utalásáról szóló, a jelen ítélet 14. pontjában említett végzésből fordított jogi következtetést vont le ahhoz képest, mint amit abból le kellett volna vonnia, mivel nem a fellebbező tette közzé a vitatott tweetet, és azt azonnal törölte, amikor arról tudomást szerzett, ami bizonyítja, hogy egyáltalán nem állt szándékában bűncselekményt elkövetni. Egyebekben az, hogy kizárólag a fellebbező ellen indítottak eljárást büntetőbíróság előtt, miközben a vitatott tweet valódi szerzőjével szemben a büntetőigény elévült, a bírónak a vele szembeni düheként értelmezhető, és olyan szándékról tanúskodik, hogy neki politikai téren ártsanak, amely a fumus persecutionisra jellemző magatartás.

53

A Parlament úgy véli, hogy a második jogalap elfogadhatatlan, mivel az annak alátámasztására hivatkozott három érv nem felel meg sem az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből, a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából és 169. cikkéből, valamint a Törvényszék által elkövetett, a fellebbezés alátámasztása céljából felhozható hibák meghatározásával kapcsolatos bírósági ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeknek, sem pedig azoknak a feltételeknek, amelyek mellett a bizonyítékok téves értelését a Bíróság fellebbezés keretében felülvizsgálhatja. A Parlament többek között a 2013. június 27‑iConcal kontra Bizottság végzésre (C‑570/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:440, 13. pont) és a 2010. szeptember 16‑iDominio de la Vega kontra OHIM végzésre (C‑459/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:533, 44. pont) támaszkodik.

54

Második jogalapjában a fellebbező lényegében azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy a vitatott határozat helybenhagyásával megsértette a jegyzőkönyv 9. cikkét.

55

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a második jogalap alátámasztására előadott érvelés megfelelő módon határozza meg a fellebbező által a Törvényszékkel szemben felrótt hibákat, ily módon – a Parlament érvelésével ellentétben – ezt a jogalapot nem kell eleve elfogadhatatlanként elutasítani.

56

E jogalap érdemi vizsgálatát illetően emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet a jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontja előírja, hogy a Parlament ülésszakainak ideje alatt a Parlament tagjai saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik, ugyanezen cikk harmadik bekezdése pontosítja, hogy a Parlament dönthet arról, hogy valamely tagjának mentelmi jogát felfüggeszti.

57

A második jogalap alátámasztására felhozott első érvet illetően rá kell mutatni, hogy a Törvényszék – a megtámadott ítélet 61., 62. és 96. pontjában – helytállóan állapította meg, hogy az a kérdés, hogy a jegyzőkönyv 9. cikke értelmében fennállnak‑e a parlamenti mentelmi jog felfüggesztésének feltételei az erre irányuló kérelem benyújtásakor, különbözik attól a kérdéstől, amely annak meghatározásában áll, hogy a szóban forgó képviselőnek felrótt tények bizonyítottak‑e, amennyiben ez a kérdés a tagállami hatóságok hatáskörébe tartozik.

58

Igaz ugyan – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában megállapította –, hogy a Parlament a vitatott határozatban elismerte, hogy nem a fellebbező volt a vitatott tweet szerzője, valamint hogy a fellebbező azonnal törölte azt, amikor arról tudomást szerzett, ez a megállapítás pusztán a fellebbező parlamenti mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelem alátámasztása céljából a Parlament tudomására hozott körülmények kifejtésére irányult, és egyáltalán nem minősülhet a fellebbezőnek a Twitter‑fiók asszisztens általi esetleges használatával kapcsolatban fennálló felelőssége értékelésének, amely miatt a Parlament a jegyzőkönyv 9. cikke alapján – adott esetben – megtagadhatja a fellebbező parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését. A Törvényszék tehát nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy ez a körülmény nem befolyásolja a vitatott határozat jogszerűségét.

59

A második jogalap alátámasztására felhozott második érvet illetően – amellyel a fellebbező azt rója fel a Törvényszékkel szemben, hogy nem a megfelelő jogi következtetéseket vonta az 1881. július 29‑i törvény 42. cikkéből –, meg kell állapítani, hogy sem a vitatott határozat elfogadása során a Parlamentnek, sem a vitatott határozat jogszerűségének vizsgálata során a Törvényszéknek nem feladata az 1881. július 29‑i törvény alkalmazása. Ez az érv tehát hatástalan.

60

A harmadik érvet illetően elegendő megállapítani, hogy az a megtámadott ítélet 101. pontjára vonatkozik, amely – amint azt maga a Törvényszék jelzi – az ezen ítélet 99. és 100. pontjában szereplő indokoláshoz képest a teljesség érdekében kifejtett indokolást tartalmaz. Márpedig egyrészről a fellebbező nem vitatja az említett ítélet 99. pontját, másrészről pedig az ítélet 100. pontja – amint az a jelen ítélet 58. pontjából kitűnik – semmiféle jogi hibát nem tartalmaz. E körülmények között ezt az érvet mint hatástalant kell elutasítani (lásd ebben az értelemben: 2018. május 30‑iAzoulay és társai kontra Parlament ítélet, C‑390/17 P, EU:C:2018:347, 29. pont).

61

Következésképpen a második jogalapot részben mint megalapozatlant, részben pedig mint hatástalant kell elutasítani.

62

A fentiek összességéből következik, hogy a jelen fellebbezést el kell utasítani.

63

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell a jelen fellebbezéssel kapcsolatban felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: