–

a Pensionsversicherungsanstalt képviseletében J. Milchram, A. Ehm és T. Mödlagl Rechtsanwälte,

–

CW képviseletében A. Pfeiffer Rechtsanwalt,

–

az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Van Hoof és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2012. május 22‑i 465/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2012. L 149., 4. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o., a továbbiakban: 883/2004 rendelet) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Pensionsversicherungsanstalt (nyugdíjbiztosítási intézet, Ausztria) és CW között rehabilitációs támogatás nyújtása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 883/2004 rendelet 3. cikke, amelynek címe „A rendelet alkalmazási köre”, (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]

[…]

[…]”

4

E rendelet 11. cikke, amely megállapítja az alkalmazandó jogszabályok meghatározására vonatkozó általános szabályokat, (1)–(3) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)   E cím alkalmazásában a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységük miatt vagy következtében pénzbeli ellátásokban részesülő személyeket úgy kell tekinteni, mint akik folytatják az említett tevékenységet. Ez nem vonatkozik a rokkantsági, öregségi vagy túlélő hozzátartozói nyugdíjakra, illetve munkahelyi balesetek vagy foglalkozási megbetegedések miatt nyújtott nyugdíjakra vagy határozatlan időtartamú kezelést fedező pénzbeli betegségi ellátásokra.

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

5

Az Allgemeines Sozialversicherungsgesetz (a társadalombiztosításról szóló általános törvény, BGBl. 189/1955) a Sozialrechts‑Änderungsgesetz 2012 (az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi törvény, BGBl. I, 3/2013) 2014. január 1‑jei hatálybalépését megelőző változatában azt írta elő, hogy a rokkantsági nyugdíj határozott időtartamra azon 1963. december 31‑ét követő születésű biztosítottak számára is nyújtható, akik rokkantsága ideiglenes.

6

A társadalombiztosításról szóló általános törvény az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi törvényből eredő változatában (a továbbiakban: ASVG) a rokkantsági nyugdíjban való részesülést a továbbiakban csupán azon személyek számára biztosítja, akik főként a valószínűsíthetően maradandó rokkantságuk miatt már nem térhetnek vissza a munkaerőpiacra, az ideiglenes rokkantság esetére pedig rehabilitációs támogatás és átképzési támogatás folyósítását írja elő.

7

A rehabilitációs támogatást az illetékes egészségbiztosítási intézmény folyósítja az egészségügyi rehabilitáció ideje alatt.

8

Az ASVG 8. §‑a (1) bekezdése 1. pontjának d) alpontja értelmében a rehabilitációs támogatás kedvezményezettjei a kötelező társadalombiztosítási rendszerben csak részben, vagyis kizárólag az egészségbiztosítási rendszerben biztosítottak.

9

Az ASVG 143a. §‑a, amely a rehabilitációs támogatásra vonatkozik, az (1) és (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   Azok a személyek, akik esetében kérelemre határozattal azt állapították meg, hogy [előreláthatólag legalább hat hónapos időtartamra teljesülnek az ideiglenes rokkantság (munkaképtelenség) feltételei, és esetükben nem alkalmazhatóak rehabilitációs szakmai intézkedések vagy rokkantsági nyugdíj], a referencia‑időponttól […]ideiglenes rokkantságuk (munkaképtelenség) időtartamára rehabilitációs támogatásra jogosultak. Az ideiglenes rokkantság (munkaképtelenség) további fennállását az egészségbiztosítási intézmény szükség szerint, legkésőbb azonban a rehabilitációs támogatás megállapítását vagy az utolsó szakvéleményezést követő egy év elteltével vizsgálja felül az ellátásszervezés keretében, mégpedig a Kompetenzzentrum Begutachtung [szakértői kompetenciaközpont] bevonásával. […] A nyugdíjbiztosítási intézmény határozattal állapítja meg a rehabilitációs támogatásra való jogosultság fennállását, illetve vonja vissza a támogatást.

(2)   A rehabilitációs támogatás azon […] táppénz, a 43. naptól pedig azon […] emelt összegű táppénz erejéig jár, amely a[z] […] egészségbiztosítási kötelezettséggel járó utolsó keresőtevékenység alapján járt volna […].”

10

Az ASVG‑nek az ellátásszervezésre vonatkozó 143b. §‑a a következőket írja elő:

„Az egészségbiztosítási intézmények átfogó támogatást nyújtanak a 8. § (1) bekezdése 1. pontjának d) alpontjában említett, kötelező biztosítási rendszerben biztosított személyek számára annak érdekében, hogy az orvostudomány állásának megfelelő kezelési folyamatot biztosítsanak a betegellátás és a munkaképesség helyreállítására irányuló rehabilitáció közötti átmenethez, és gondoskodjanak a szükséges ellátási mozzanatok optimális végrehajtásáról. Ennek keretében a betegellátás, valamint a munkaképesség helyreállítására irányuló egészségügyi rehabilitáció ideje alatt támogatni kell a biztosított személyt a megteendő további intézkedések koordinálása során, és útmutatást kell nyújtani számára oly módon, hogy az igények megfelelő felmérését követően egyéni ellátási tervet kell készíteni, amelyet az egyes szolgáltatók hajtanak végre. Az ellátásszervezés keretében figyelembe kell venni, hogy a biztosítottakról a […] kompetenciaközpontban rendszeresen szakvélemény készül […]. E célból az egészségbiztosítási intézményeknek megfelelő időben egyeztetniük kell az illetékes munkaügyi hivatallal és nyugdíjhatósággal. A nyugdíjhatóság az ellátásszervezési rendszer keretében a kompetenciaközponttól szakvélemény készítését kérheti.”

11

Az ASVG 255b. §‑a szerint a biztosítottnak a rehabilitációs támogatáshoz való joga többek között attól a feltételtől függ, hogy előreláthatólag legalább hat hónapos időtartamra teljesüljenek az ideiglenes rokkantság feltételei.

12

Az alapeljárás alperese, aki 1965‑ben született, osztrák állampolgár.

13

Miután Ausztriában rendelkezett lakóhellyel, és ott is dolgozott, 1990‑ben lakóhelyét Németországba helyezte át, és azóta ott lakik, valamint 2013‑ig ott folytatott szakmai tevékenységet. Ausztriában és Németországban 59 hónapnak, illetve 235 hónapnak megfelelő biztosítási időt szerzett meg.

14

2015. június 18‑án az alapügy alperese, bár Németországba költözése óta már nem volt tagja az osztrák kötelező társadalombiztosítási rendszernek, rokkantsági nyugdíj, másodlagosan orvos‑egészségügyi rehabilitációs intézkedések és rehabilitációs támogatás, és harmadlagosan foglalkozási rehabilitációs intézkedések biztosítása iránti kérelmet nyújtott be a nyugdíjhatósághoz.

15

A nyugdíjhatóság a kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy az alapügy alperese esetében nem áll fenn rokkantság, és mindenesetre nem tartozik az osztrák kötelező társadalombiztosítási rendszer hatálya alá, valamint nem bizonyította, hogy az említett rendszerhez kellőképpen kötődik.

16

Az alapeljárás alperese keresetet nyújtott be ezen elutasító határozattal szemben a Landesgericht Salzburg als Arbeits‑ und Sozialgerichthez (salzburgi szociális és munkaügyi regionális bíróság, Ausztria).

17

E bíróság a 2017. szeptember 29‑i ítéletében elismerte, hogy az alapügy alperese esetében legalább 2015. június 18‑tól kezdődően hat hónapra becsült időtartamra ideiglenes rokkantság áll fenn, és megállapította, hogy az említett alperes az osztrák társadalombiztosítási rendszerben az ideiglenes rokkantságának az időtartamára jogosult orvos‑egészségügyi rehabilitációs intézkedések biztosítására és rehabilitációs támogatásra. Az említett bíróság e keresetet ezzel szemben elutasította a rokkantsági nyugdíj és a foglalkozási rehabilitációs intézkedések biztosítása iránti kérelmet illetően.

18

Az Oberlandesgericht Linz als Berufungsgericht in Arbeits‑ und Sozialrechtssachen (szociális és munkaügyi fellebbviteli bíróságként eljáró linzi regionális felsőbíróság, Ausztria) a 2018. január 17‑i ítéletében elutasította a nyugdíjhatóság által ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezést.

19

A nyugdíjhatóság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria) az alapügy alperese által benyújtott kérelem teljes egészében történő elutasítása érdekében.

20

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az alapügy alperese azt állítja, hogy munkaképtelen, és szorosan kötődik Ausztriához, mivel e tagállam állampolgára, ott biztosítási időt szerzett, Ausztria közelében lakik, és rendszeres kapcsolatban áll az ott élő családtagjaival.

21

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata által a 883/2004 rendeletben előírt különböző típusú ellátások közötti különbségtételre vonatkozóan kialakított kritériumoknak megfelelően a rehabilitációs támogatás inkább az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett betegségi ellátásnak minősül.

22

Ezen ellátás ugyanis azon túlmenően, hogy az ideiglenes munkaképtelenség kockázatát fedezi, nem pedig az állandó vagy tartós munkaképtelenségét, szorosan kapcsolódik a munkaképesség visszaszerzésére irányuló orvos‑egészségügyi rehabilitációs intézkedésekhez, és a célja a jövedelemkiesés ellentételezése azon időszak vonatkozásában, amelynek során az érintett személynek orvos‑egészségügyi rehabilitációs intézkedéseknek kell magát alávetnie. Végezetül, e támogatás számításának módja a táppénz kiszámításához igazodik.

23

Így a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a rehabilitációs támogatás valóban betegségi ellátásnak minősül, az alapügy alperese, aki Németországban rendelkezik lakóhellyel, nem az osztrák, hanem a német jogszabályok hatálya alá tartozik. Az 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja szerint ugyanis a betegségi ellátásokra a lakóhely szerinti tagállam jogszabályai vonatkoznak.

24

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a rehabilitációs támogatásnak vannak bizonyos olyan jellemzői, amelyek azt a rokkantsági ellátáshoz közelíthetik. Így ezen támogatás nyújtásának feltétele a kötelező (egészségügyi és nyugdíj‑) biztosítási rendszerbe történő járulékfizetés, és az bizonyos várakozási idő leteltéhez kötött. Ezenfelül az csak a nyugdíjbiztosítási intézményhez rokkantsági nyugdíj iránt benyújtott kérelem útján igényelhető.

25

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal hozzáfűzi, hogy a rehabilitációs támogatás a célja és a kialakításának módja tekintetében különbözik a nyugellátástól vagy az ápolási ellátástól. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy a betegségi ellátásokkal szemben a pénzbeli ápolási ellátásoknak főszabály szerint nem rendeltetésük, hogy rövid ideig folyósítsák azokat (lásd ebben az értelemben: 2011. június 30‑ida Silva Martins ítélet, C‑388/09, EU:C:2011:439, 48. és 77–79. pont). Márpedig a rehabilitációs támogatásnak nem célja, hogy adott időtartamra korlátozódjon, és az orvos‑egészségügyi rehabilitációs intézkedések célja annak lehetővé tétele, hogy az érintett a belátható jövőben visszatérhessen a nemzeti munkaerőpiacra, és így elkerülje a tartós munkaképtelenséget.

26

A kérdést előterjesztő bíróság ezenfelül úgy véli, hogy bár a rehabilitációs támogatás a céljára tekintettel első ránézésre a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett munkanélküli‑ellátáshoz lehetne hasonlítható (1987. június 4‑iCampana ítélet, 375/85, EU:C:1987:253), az ilyen minősítést valójában ki kell zárni, mivel nem áll fenn kapcsolat a rehabilitációs támogatáshoz való jog és a munkanélküliség vagy a munkanélküliség kockázata között.

27

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáfűzi, hogy bár Németországban a priori nincs az osztrák rehabilitációs támogatáshoz hasonló ellátás, e körülmény nem korlátozhatja a szabad mozgást az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben.

28

E körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

29

Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az olyan ellátás, mint az alapügy tárgyát képező rehabilitációs támogatás, a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a), c) és h) pontja értelmében vett betegségi ellátásnak, rokkantsági ellátásnak vagy munkanélküli‑ellátásnak minősül-e.

30

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szociális biztonsági ellátásokat a különböző nemzeti jogszabályokra jellemző sajátságoktól függetlenül ugyanolyan természetűnek kell tekinteni, amennyiben tárgyuk és céljuk, valamint kiszámításuk alapja és nyújtásuk feltételei azonosak. Ellenben csupán formális jellemzők nem tekinthetők az ellátások osztályozásához alkalmazandó tényezőknek (2018. május 30‑iCzerwiński ítélet, C‑517/16, EU:C:2018:350, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Amennyiben a szociális biztonsági ellátások egyes csoportjai között kell különbséget tenni, az egyes ellátások által fedezett kockázatot kell alapul venni (2018. május 30‑iCzerwiński ítélet, C‑517/16, EU:C:2018:350, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett betegségi ellátás tehát az érdekelt tevékenységének ideiglenes felfüggesztésével járó kóros állapothoz fűződő kockázatot fedezi (lásd analógia útján: 2011. július 21‑iStewart ítélet, C‑503/09, EU:C:2011:500, 37. pont).

33

Ezzel szemben az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti rokkantsági ellátás célja főszabály szerint meghatározott mértékű munkaképtelenség kockázatának fedezése olyan esetben, amikor valószínűsíthető, hogy a munkaképtelenség állandó vagy tartós (lásd analógia útján: 2011. július 21‑iStewart ítélet, C‑503/09, EU:C:2011:500, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

A munkanélküli‑ellátás pedig az azon munkavállaló által a munkahely elvesztése következtében elszenvedett jövedelem elvesztésével kapcsolatos kockázatot fedezi, aki továbbra is munkaképes marad. Az e kockázat bekövetkeztét – vagyis a munkaviszony elvesztését – követően biztosított ellátás, amely az említett helyzet megszűnését – vagyis az érdekelt által folytatott keresőtevékenység megkezdését – követően már nem jár, munkanélküli‑ellátásnak tekintendő (2013. szeptember 19‑iHliddal és Bornand ítélet, C‑216/12 és C‑217/12, EU:C:2013:568, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

E megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló ellátást a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a), c) és h) pontja értelmében vett betegségi ellátásnak, rokkantsági ellátásnak vagy munkanélküli ellátásnak kell‑e tekinteni.

36

Először is, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a rehabilitációs támogatás attól a körülménytől függetlenül jár, hogy az érintett keresőtevékenységet folytat‑e, így ezen ellátás nem minősülhet az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett munkanélküli‑ellátásnak.

37

A rehabilitációs támogatás rokkantsági ellátásként vagy betegségi ellátásként való minősítését illetően meg kell állapítani, hogy az ASVG 255b. §‑a értelmében a rehabilitációs támogatást az előreláthatóan legalább hat hónap tartamú rokkantság esetén kell folyósítani abban az esetben, ha az érintett nem felel meg a nyugdíjra vonatkozó jogosultság feltételeinek.

38

Ezenfelül az ASVG 143a. §‑ának (1) bekezdése értelmében az ideiglenes rokkantság fennállását rendszeresen ellenőrzik, és amennyiben megállapítják, hogy a rokkantság megszűnt, a rehabilitációs támogatást felfüggesztik vagy megszüntetik.

39

Ebből következik, hogy az olyan ellátásnak, mint az alapügy tárgyát képező rehabilitációs támogatás, az ideiglenes munkaképtelenség kockázatának fedezése a célja, következésképpen azt az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett betegségi ellátásnak kell tekinteni.

40

E következtetést megerősíti az is, hogy az ASVG 143a. §‑ának (1) és (2) bekezdése, valamint 143b. §‑a értelmében a rehabilitációs támogatást az egészségbiztosítási intézmény folyósítja, és annak összege a táppénz összegéhez igazodik.

41

Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az olyan ellátás, mint az alapügy tárgyát képező rehabilitációs támogatás, a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett betegségi ellátásnak minősül.

42

A második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 883/2004 rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan helyzet, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelyben az olyan személlyel szemben, aki a származási tagállamának a szociális biztonsági rendszerében már nem biztosított, mivel az ott végzett keresőtevékenységét megszüntette, és a lakóhelyét más tagállamba helyezte át, amely utóbbi tagállamban dolgozott, és a biztosítási időszakának a jelentősebb részét is ott szerezte, a származási országának az illetékes intézménye megtagadja az olyan ellátást, mint az alapügy tárgyát képező rehabilitációs támogatás.

43

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy bár az egyes tagállamok szabályozásának kell meghatároznia a szociális biztonsági rendszerhez való csatlakozásra vonatkozó jog létezésével kapcsolatos feltételeket, a tagállamoknak e feltételek meghatározása során tiszteletben kell tartaniuk a hatályos uniós jog rendelkezéseit. Konkrétan a 883/2004 rendeletben kialakított kollíziós szabályok kötelezőek a tagállamokra nézve, és ez utóbbiaknak nincs lehetőségük meghatározni, hogy mennyiben alkalmazandó a saját szabályozásuk vagy más tagállam szabályozása (2019. május 8‑iInspecteur van de Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Következésképpen a szociális biztonsági rendszerben fennálló biztosításhoz való jog feltételei nem vezethetnek ahhoz, hogy a szóban forgó jogszabályok alkalmazási köréből kizárják azokat a személyeket, akik tekintetében a 883/2004 rendelet értelmében e jogszabályok alkalmazandók (2019. május 8‑iInspecteur van de Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak, és e jogszabályokat az említett rendelet II. címének rendelkezései szerint kell meghatározni.

46

A 883/2004 rendelet II. címének rendelkezései, amelybe e rendelet 11–16. cikke tartozik, teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, és azok célja nemcsak több nemzeti szabályozás egyidejű alkalmazásának és az esetlegesen ebből eredő bonyodalmaknak az elkerülése, hanem annak megakadályozása is, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó személyek – rájuk nézve irányadó szabályozás hiányában – a szociális biztonsági rendszer nyújtotta védelem nélkül maradjanak (2019. május 8‑iInspecteur van Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Konkrétabban a 883/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése tekintetében a Bíróság megállapította, hogy e rendelkezés célja – e rendelet 12–16. cikkére is figyelemmel – az alkalmazandó jogszabályok megállapítása azon személyek vonatkozásában, akik az említett 11. cikk (3) bekezdésének a)–e) pontja szerinti valamelyik helyzetben vannak (2019. május 8‑iInspecteur van Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

Az alapügy tárgyát képező helyzetet illetően az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az alapügy alperese, aki osztrák állampolgár, Németországban lakik, ahol 2013 óta nem folytat keresőtevékenységet.

49

Márpedig az olyan személy, mint az alapeljárás alperese, eleve nem tartozik sem a 883/2004 rendelet 12–16. cikkében előírt különös szabályok hatálya alá, amelyek azokra a személyekre vonatkoznak, akik kiküldetésben vannak, két vagy több tagállamban tevékenykednek, önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítást választottak, vagy az uniós intézmények segédszemélyzetének tagjai, és nem tartozik az e rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a)–d) pontjában előírt azon helyzetek körébe sem, amelyek azon személyekre vonatkoznak, akik valamely tagállamban munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységet folytatnak, köztisztviselők, munkanélküli‑ellátásban részesülő személyek, vagy egy tagállam fegyveres erőibe szolgálatra vagy polgári szolgálatra behívott vagy újból behívott személyek, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

50

Így az alapügy alperese a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának a hatálya alá tartozik, amely minden olyan személyre vonatkozik, aki nem tartozik e rendelet 11. cikke (3) bekezdése a)–d) pontjának a hatálya alá, és e személyek közé tartoznak többek között a gazdaságilag inaktív személyek (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iInspecteur van de Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 35. és 40. pont).

51

Márpedig a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja értelmében az olyan helyzetben, mint amely az alapügy tárgyát képezi, az alkalmazandó nemzeti jog az érintett személy lakóhelye szerinti tagállam joga, azaz a jelen esetben a német jog.

52

Figyelembe véve a 883/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a szociális biztonság terén egyetlen tagállam jogszabályainak alkalmazására vonatkozó szabályt, amelyet a jelen ítélet 45. pontja felidéz, valamint az e rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt azon szabályt, amely szerint a munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenységet nem folytató személyre egyedül a lakóhelye szerinti tagállam szociális jogszabályai vonatkoznak, az olyan helyzetben lévő személy, amelyben – amint az alapügyben – e személy már nem biztosított a származási országának a szociális biztonsági rendszerében, mivel ott megszüntette a keresőtevékenységét, és a lakóhelyét más tagállamba helyezte át, többé nem tartozik a származási országának a szociális biztonsági rendszerébe.

53

Így a jelen ügyben a Bíróságnak a jelen ítélet 43., 44. és 46. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatára tekintettel az alapügy alperesének a származási tagállamában – azaz az Osztrák Köztársaságban – található illetékes intézménynek nem róható fel, hogy megtagadta e személytől az olyan betegségi ellátás nyújtását, mint a rehabilitációs támogatás. E megtagadás ugyanis nem járt azzal a következménnyel, hogy a szóban forgó jogszabályok hatálya alól kizárt volna egy olyan személyt, akire e jogszabályok a 883/2004 rendelet értelmében alkalmazandók, és ennélfogva – a rá alkalmazandó jogszabályok hiányában – megfosztotta volna e személyt a védelemtől a szociális biztonság területén.

54

A fentiekből következik, hogy a 883/2004 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan helyzet, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelyben az olyan személlyel szemben, aki a származási tagállamának a szociális biztonsági rendszerében már nem biztosított, mivel az ott végzett keresőtevékenységét megszüntette, és a lakóhelyét más tagállamba helyezte át, amely utóbbi tagállamban dolgozott, és a biztosítási időszakának a jelentősebb részét is ott szerezte, a származási országának az illetékes intézménye megtagadja az olyan ellátást, mint az alapügy tárgyát képező rehabilitációs támogatás, mivel e személy nem az említett származási állam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, hanem a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak a hatálya alá.

55

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: