–

a Südbrandenburger Nahverkehrs GmbH képviseletében A.‑K. Pfeifer, M. Sandmaier és O. Grimm Rechtsanwälte,

–

az OSL Bus GmbH képviseletében A. Braun és D. Ledwon Rechtsanwälte,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Kellerbauer és C. Hödlmayr, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14‑i 77/187/EGK tanácsi irányelv (HL 1977. L 61., 26. o.) 1. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Reiner Grafe és Jürgen Pohle, valamint a Südbrandenburger Nahverkehrs GmbH (a továbbiakban: SBN) és az OSL Bus GmbH (a továbbiakban: OSL) között, az előbbieknek az SBN általi elbocsátásának jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.), amely 2001. április 11‑én lépett hatályba, egységes szerkezetbe foglalta a 77/187 irányelvet, amint az az (1) preambulumbekezdéséből kitűnik.

4

A 2001/23 irányelv (3) preambulumbekezdése szerint „[s]zükség van a munkavállalók védelmére a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekintettel jogaik védelmének biztosítására”.

5

Ezen irányelv (8) preambulumbekezdése szerint „[a] jogbiztonság és az átláthatóság érdekében szükségessé vált az átruházás jogi fogalmának tisztázása a Bíróság esetjogának fényében, „[e]z azonban nem változtatta meg a Bíróságnak a [77/187] irányelv hatályára vonatkozó értelmezését”.

6

A 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

[…]”

7

Ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

8

Az SBN a Landkreis Oberspreewald‑Lausitz (Oberspreewald–Lausitz járás, Németország) részére már 2008. augusztus 1‑je óta üzemeltette a helyi autóbuszos tömegközlekedést abban az időpontban, amikor e járás 2016 szeptemberében az érintett közlekedési szolgáltatásra vonatkozóan új közbeszerzési eljárást kezdeményezett.

9

Az SBN úgy döntött, hogy ezen eljárásban nem vesz részt, mivel úgy vélte, hogy nem tud benyújtani olyan ajánlatot, amely gazdasági szempontból fenntartható. Beszüntette a tevékenységét, és a munkavállalóival közölte, hogy elbocsátja őket. Az említett társaság 2017. január 19‑én az üzemi tanácsával átszervezési megállapodást kötött, és szociális tervet készített, az említett megállapodás előírta azt, hogy a munkavállalók végkielégítést kapnak, ha az új üzemeltető nem ajánlja fel átvételüket, az utóbbi általi újraalkalmazásuk esetén pedig elveszítik e kifizetést.

10

2017. augusztus 1‑jétől a Kraftverkehrsgesellschaft Dreiländereck mbH számára odaítélték az autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó szerződést. Az említett szolgáltatásokhoz e társaság leányvállalatot hozott létre, az OSL‑t, amelynek kizárólagos tulajdonosa. Ezen utóbbi az SBN buszvezetőinek és vezető személyzetének a többségét alkalmazásba vette.

11

A Kraftverkehrsgesellschaft Dreiländereck 2017 áprilisában közölte az SBN‑nel, hogy nem kívánja megvásárolni vagy bérbe venni ez utóbbi autóbuszait, autóbuszgarázsait, és egyéb üzemeltetési létesítményeit, valamint a műhelyszolgáltatásait sem veszi igénybe.

12

R. Grafe 1978 júliusától dolgozott teljes munkaidőben az SBN‑nél, illetve annak jogelődjénél autóbuszvezetőként és műszakvezetőként. Az SBN 2017. január 27‑i levelében 2017. augusztus 31‑i hatállyal elbocsátotta. 2017. szeptember 1‑je óta autóbuszvezetőként az OSL alkalmazásában áll. Ez utóbbi, mivel nem ismerte el az érintett korábbi munkavégzési időszakait, őt az alkalmazandó kollektív szerződésben előírt első fokozatba sorolta be.

13

Ebben az összefüggésben R. Grafe vitatja az SBN‑től való elbocsátását, és azzal érvel, hogy az OSL‑nek a szakmai besorolás során figyelembe kell vennie az SBN‑nél szerzett szolgálati idejét. Az alapeljárás e felperese és korábbi munkáltatója úgy véli, hogy az érdekelt munkaszerződése a 2001/23 irányelv értelmében vett vállalkozásátruházás útján átszállt az OSL‑re.

14

J. Pohle 1979 novembere óta autóbusz‑vezetőként és műszakvezetőként szintén az SBN‑nél dolgozott, teljes munkaidőben. E társaság a 2017. január 27‑i levelében közölte, hogy 2017. augusztus 31‑i hatállyal elbocsátja. Az új nyertes ajánlattevő nem alkalmazta őt. Ebben az összefüggésben vitatja az elbocsátását, és másodlagosan az SBN által kialakított szociális terv alapján 68034,56 euró összegű végkielégítés megfizetését kéri. Az utóbbi társaság viszontkeresetében azzal érvel, hogy J. Pohle munkaszerződése a vállalkozásátruházással átszállt az OSL‑re, következésképpen nem köteles végkielégítést fizetni.

15

Az OSL a 2001. január 25‑iLiikenne ítéletre (C‑172/99, EU:C:2001:59) hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy mivel a tárgyi termelési eszközöket, és többek között az autóbuszokat a jelen ügyben nem vette át, nem lehet szó a 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásátruházásról.

16

Az SBN arra hivatkozik, hogy az autóbuszoknak az érintett közbeszerzési szerződés új jogosultja általi átvétele a hatályos műszaki és környezetvédelmi szabványokra tekintettel ki volt zárva. Az ajánlati felhívásra vonatkozó előírások szerint ugyanis az autóbuszok maximum 15 évesek lehetnek. Ezenfelül azoknak meg kell felelniük legalább az „Euro 6” környezetvédelmi szabványnak is. Márpedig az említett, 10 éves időtartamra kötött közbeszerzési szerződés odaítélésének időpontjában az SBN autóbuszainak átlagos kora az SBN szerint 13 év volt. Ezenfelül azok csupán az „Euro 3” vagy az „Euro 4” szabványoknak feletek meg. Az említett autóbuszok nem teljesítették továbbá a fogyatékkal élő személyek számára való hozzáférhetőség követelményeit. Az SBN hozzáfűzi, hogy az autóbusz‑garázsokban nyújtott szolgáltatások igénybevétele szintén nem volt szükséges, mivel az autóbuszok karbantartása vagy javítása megoldható erre szakosodott műhelyekben.

17

Az SBN álláspontja szerint az érintett ajánlati felhívásból az következik, hogy az autóbuszvezetőknek érvényes engedéllyel kell rendelkezniük, ismerniük kell a jogi hátteret és a hatályos szakmai jogszabályokat, képeseknek kell lenniük arra, hogy az utasoknak információt nyújtsanak, jól kell ismerniük a hálózatot és a szakaszokat, valamint a szolgáltatás üzemeltetési területén az útvonalakat és a menetrendeket, a regionális autóbuszjáratokat és a csatlakozó járatokat, valamint vasúti útvonalakat és a tarifális feltételeket. Hozzáfűzi, hogy az említett autóbuszvezetők „szűkösen rendelkezésre álló erőforrások”. Szakértelmük és a hálózatra vonatkozó ismereteik alapján az SBN autóbuszvezetői 2017. augusztus 1‑jétől készen álltak a munkára, így a tömegközlekedési szolgáltatás folytonossága a járásban biztosítva volt. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a gazdasági egységet a járművezetők határozzák meg.

18

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság, amely a jogszabályi és a ténybeli háttérnek az SBN általi leírásával egyetért, azt a kérdést veti fel, hogy a 2001. január 25‑iLiikenne ítéletben (C‑172/99, EU:C:2001:59) kialakított megoldás alkalmazható‑e a jelen alapügyre.

19

E körülmények között az Arbeitsgericht Cottbus – Kammern Senftenberg Kammern Senftenberg (cottbusi munkaügyi bíróság – senftenbergi tanácsok, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

Előzetesen meg kell állapítani, hogy bár a kérdés a 77/187 irányelv értelmezésére vonatkozik, az alapügy tényállásának megvalósulása idején alkalmazandó jogszabály a 2001/23 irányelv, amely – amint az irányelv (8) preambulumbekezdése megállapítja – éppen azt célozza, hogy a 77/187 irányelvet a vállalkozásátruházás fogalmának a Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében történő tisztázása érdekében egységes szerkezetbe foglalja.

21

A kérdést előterjesztő bíróság a két kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely tevékenységnek egy gazdasági egység által közbeszerzési eljárás keretében történő átvétele esetén az, hogy ezen egység nem veszi át azokat az üzemeltetési eszközöket, amelyek az e tevékenységet korábban gyakorló gazdasági egység tulajdonában állnak, akadályát képezi annak, hogy e művelet vállalkozásátruházásnak minősüljön.

22

Emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében akkor van szó átruházásról, ha olyan gazdasági egység kerül átruházásra, amely megtartja identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson. Az egység fogalma tehát személyek és javak szervezett csoportjára utal, amely lehetővé teszi olyan gazdasági tevékenység gyakorlását, amelynek saját célja van.

23

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy annak meghatározásához, hogy fennáll‑e ilyen átruházás, a döntő kritérium az a körülmény, hogy a szóban forgó egység megőrzi‑e identitását, ami különösen az üzemeltetés tényleges folytatásából vagy átvételéből ered (2015. szeptember 9‑iFerreira da Silva e Brito és társai ítélet, C‑160/14, EU:C:2015:565, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Annak megállapításához, hogy e feltétel teljesül‑e, a szóban forgó műveletet jellemző összes ténykörülményt együttesen kell figyelembe venni, amelyek között szerepel az érintett vállalkozás vagy üzlet típusa; az, hogy sor került‑e tárgyi eszközök, azaz ingatlanok vagy ingóságok átruházására; az immateriális javak értéke az átvétel időpontjában; az, hogy sor került‑e a vállalkozás új vezetője által a személyi állomány jelentős részének átvételére, az ügyfélkör átadására; az átruházás előtti és utáni tevékenységek hasonlóságának mértéke; e tevékenységek esetleges felfüggesztésének időtartama. Ezek az elemek azonban a szempontoknak csupán egy részét jelentik az összes felmerülő jelenség megítélése során, és emiatt nem lehet azokat elszigetelten értékelni (2015. szeptember 9‑iFerreira da Silva e Brito és társai ítélet, C‑160/14, EU:C:2015:565, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A különböző kritériumoknak tulajdonítandó jelentőség tehát szükségszerűen változik a végzett tevékenységektől vagy a vállalkozásban, az üzletben vagy az érintett üzletrészben alkalmazott termelési, illetve üzemeltetési módszerektől függően (2015. szeptember 9‑iFerreira da Silva e Brito és társai ítélet, C‑160/14, EU:C:2015:565, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Arra is rá kell mutatni, hogy valamely gazdasági egység gazdasági tevékenységének egy másik egység általi puszta átvétele nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az előbbi megtartja identitását. Az ilyen egység identitását ugyanis nem lehet pusztán azzal a tevékenységgel azonosítani, amellyel az egységet megbízták. Ez az azonosság több, egymástól elválaszthatatlan elemből tevődik össze, mint például az egységet alkotó személyek, az egység besorolása, a munkaszervezése, a gazdálkodási módszerei vagy adott esetben a működtetéséhez rendelkezésére álló eszközök (2011. január 20‑iCLECE ítélet, C‑463/09, EU:C:2011:24, 41. pont; 2017. július 20‑iPiscarreta Ricardo ítélet, C‑416/16, EU:C:2017:574, 43. pont).

27

A fentiekből következően az átruházás megállapítása számos ténybeli megállapítást feltételez, és e kérdést in concreto a nemzeti bíróságnak kell értékelnie a Bíróság által megfogalmazott kritériumok alapján (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑iColino Siguënza ítélet, C‑472/16, EU:C:2018:646, 45. pont), valamint a 2001/23 irányelv által követett, különösen az irányelv (3) preambulumbekezdésében meghatározott célok fényében.

28

Ennek keretében a kérdést előterjesztő bíróság konkrétabban a 2001. január 25‑iLiikenne ítéletben (C‑172/99, EU:C:2001:59) kialakított megoldásnak a jelen ügyben való alkalmazásával kapcsolatban vet fel kérdést, amely ítéletnek egy olyan közbeszerzési szerződés képezte a tárgyát, amely hét regionális buszjáratot magában foglaló autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatás három éven át való nyújtására vonatkozott. Az új üzemeltető megvásárolta az alkalmazásába került egyes járművezetők egyenruháját, és a korábbi üzemeltetőtől csupán két autóbuszt bérelt néhány hónapig, az általa megrendelt gépjárművek leszállításáig.

29

A Bíróság, amikor a 77/187 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásátruházás fennállásáról állást foglalt, először is a 2001. január 25‑iLiikenne ítélet (C‑172/99, EU:C:2001:59) 39. pontjában hangsúlyozta, hogy az autóbusszal végzett szállítás nem tekinthető alapvetően a munkaerőn alapuló tevékenységnek, mivel jelentős tárgyi eszközöket és berendezéseket igényel. A Bíróság hozzátette, hogy következésképpen az érintett autóbuszjáratok üzemeltetéséhez használt tárgyi eszközöknek a szerződés korábbi jogosultja által az új jogosultra történő átruházásának a hiánya olyan körülménynek minősül, amelyet a vállalkozásátruházásként való minősítés során figyelembe kell venni. Ezt követően ezen ítélet 42. pontjában megállapította, hogy mivel az említett tevékenység gyakorlásához a tárgyi eszközök jelentős mértékben hozzájárulnak, az ilyen, az érintett egység megfelelő működéséhez elengedhetetlen eszközöknek az autóbuszos tömegközlekedésre vonatkozó szerződés régi jogosultja által az új jogosultra való átruházásának a hiánya annak megállapításához kell, hogy vezessen, hogy az érintett egység nem őrizte meg az identitását. Végül a Bíróság az említett ítélet 43. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy az említett ügyben felmerülthöz hasonló helyzetben a 77/187 irányelv nem alkalmazandó, mivel a szerződés korábbi és új jogosultja között nem került sor jelentős tárgyi eszközök átruházására.

30

Meg kell azonban állapítani, hogy mivel a 2001. január 25‑iLiikenne ítélet (C‑172/99, EU:C:2001:59) 39. pontjában a Bíróság gondot fordított annak hangsúlyozására, hogy az érintett autóbuszjáratok üzemeltetéséhez használt tárgyi eszközöknek a szerződés korábbi jogosultja által az új jogosultra történő átruházásának a hiánya olyan körülménynek minősül, amelyet figyelembe kell venni, ebből nem lehet arra következtetni, hogy az utasok buszos tömegközlekedését biztosító vállalkozás átruházását meghatározó egyetlen tényezőnek in abstracto az autóbuszok átvételét kell tekinteni.

31

Következésképpen annak meghatározása érdekében, hogy az autóbuszokhoz hasonló üzemeltetési eszközök átruházásának hiánya akadályát képezi‑e a vállalkozásátruházásként való minősítésnek, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie az előtte folyamatban lévő ügy sajátos körülményeit is.

32

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az ajánlatkérő által az üzemeltetési eszközökre vonatkozóan előírt új műszaki és környezeti szabványok tiszteletben tartása sem gazdasági, sem jogi szempontból nem tette lehetővé az ajánlattevő vállalkozás számára, hogy átvegye az alapügy tárgyát képező, a tömegközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési szerződés korábbi jogosultjának minősülő vállalkozás üzemeltetési eszközeit. Gazdasági szempontból ugyanis egy új üzemeltető számára nem lett volna észszerű átvenni az olyan járművekből álló meglévő autóbuszparkot, amelyek – mivel elérték az engedélyezett üzemeltetési időt, és mivel nem feleltek meg az ajánlatkérő által előírt követelményeknek – nem voltak működtethetők.

33

Másként fogalmazva, az új üzemeltető azon döntését, hogy nem veszi át az említett vállalkozás üzemeltetési eszközeit, külső korlátok kényszerítették ki, míg – amint arra a főtanácsnok az indítványának 54. pontjában rámutatott – a 2001. január 25‑iLiikenne ítélet (C‑172/99, EU:C:2001:59) alapjául szolgáló ügy tényállásának az ismertetésében semmi nem utal arra, hogy ebben az ügyben ez a helyzet állt volna fenn.

34

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott, a jelen ítélet 16. pontjában összefoglalt információkból kitűnik, hogy az ajánlatkérő által előírt műszaki és környezetvédelmi szabványokra tekintettel az alapügy tárgyát képező, tömegközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési szerződés korábbi jogosultjának minősülő vállalkozás, amennyiben e szerződésre vonatkozóan ajánlatot tesz, és a szerződést elnyeri, maga is arra kényszerült volna, hogy a közeljövőben lecserélje az üzemeltetési eszközeit.

35

Ebben az összefüggésben az üzemeltetési eszközök átruházásának hiánya, mivel az jogi, környezeti vagy műszaki korlátokból ered, nem képezi tehát szükségképpen akadályát annak, hogy az érintett tevékenység átvétele a 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „vállalkozásátruházásnak” minősüljön.

36

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania, hogy a jelen ítélet 24–26. pontjában említettek között más ténykörülmények lehetővé teszik‑e annak megállapítását, hogy az érintett jogalany identitása fennmaradt, és így fennáll a vállalkozásátruházás.

37

E tekintetben először is meg kell jegyezni, amint arra a főtanácsnok az indítványának 40. pontjában rámutatott, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az új üzemeltető olyan autóbuszos közlekedési szolgáltatást nyújt, amely alapvetően hasonló az előző vállalkozás által nyújtott szolgáltatáshoz, amelyet nem szakítottak meg, és azt valószínűsíthetően nagyrészt ugyanazokon az útvonalakon és ugyanazon utasok számára nyújtják.

38

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a tapasztalt autóbuszvezetők jelenléte egy olyan vidéki régióban, mint az Oberspreewald‑Lausitz járás, kulcsfontosságú az érintett tömegközlekedési szolgáltatás minőségének biztosítása szempontjából. E bíróság rámutat többek között arra, hogy az utóbbiaknak kellően ismerniük kell a szolgáltatás üzemeltetési területén az útvonalakat és a menetrendeket, a tarifális feltételeket, az egyéb regionális autóbuszjáratokat, a vasúti útvonalakat és a csatlakozó járatokat, mégpedig annak érdekében, hogy biztosítani lehessen nem csupán a menetjegyek eladását, hanem a tervezett utazás végrehajtásához szükséges információknak az utasok számára való megadását is.

39

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy mivel az olyan munkavállalói közösség, amely tartósan végez valamely közös tevékenységet, megfelelhet egy gazdasági egységnek, az ilyen egység az átruházásán túl is képes megtartani identitását, amikor az új vállalkozásvezető nem csupán folytatja az adott tevékenységet, hanem a létszám és szakértelem tekintetében átveszi az elődje által előzetesen erre a feladatra alkalmazott személyzet lényeges részét is. Ebben az esetben a új vállalkozásvezető megszerzi azon tényezők szervezett összességét, amelyek lehetővé teszik a számára az átadó vállalkozás valamennyi tevékenységének, vagy azok közül néhánynak az állandó jelleggel történő folytatását (lásd: 2011. január 20‑iCLECE ítélet, C‑463/09, EU:C:2011:24, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Így az alapügyben, tekintettel arra, hogy – amint az a jelen ítélet 32. és 35. pontjában megállapításra került – a gazdasági tevékenység végzéséhez szükséges üzemeltetési eszközök átvételének a hiánya nem akadályozza szükségszerűen az alapügy által érintett egység identitásának a fennmaradását, a járművezetők lényeges részének az átvétele olyan ténykörülménynek tekinthető, amelyet figyelembe kell venni az érintett művelet vállalkozásátruházásként való minősítéséhez. E tekintetben az alapügy tényállásából kitűnik, hogy az új üzemeltető által átvett személyzet ugyanolyan vagy hasonló feladatokat lát el, és rendelkezik azzal a képesítéssel és különleges szakértelemmel, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az érintett gazdasági tevékenységet megszakítás nélkül folytassák.

41

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan tevékenységnek a közbeszerzési eljárás keretében valamely gazdasági egység által történő átvétele esetén, amelynek a gyakorlásához jelentős üzemeltetési eszközök szükségesek, az, hogy ezen egység az ajánlatkérő által előírt jogi, környezetvédelmi és technikai követelmények miatt nem veszi át ezeket az üzemeltetési eszközöket, amelyek az e tevékenységet korábban gyakorló gazdasági egység tulajdonában állnak, nem képezheti szükségszerűen akadályát annak, hogy a gazdasági tevékenység ezen átruházása vállalkozásátruházásnak minősüljön, ha más ténykörülmények, mint például a személyzet lényeges részének az átvétele és az említett tevékenység megszakítás nélküli folytatása, lehetővé teszik az érintett gazdasági egység identitása megtartásának a megalapozását, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie.

42

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan tevékenységnek a közbeszerzési eljárás keretében valamely gazdasági egység által történő átvétele esetén, amelynek a gyakorlásához jelentős üzemeltetési eszközök szükségesek, az, hogy ezen egység az ajánlatkérő által előírt jogi, környezetvédelmi és technikai követelmények miatt nem veszi át ezeket az üzemeltetési eszközöket, amelyek az e tevékenységet korábban gyakorló gazdasági egység tulajdonában állnak, nem képezheti szükségszerűen akadályát annak, hogy a gazdasági tevékenység ezen átruházása vállalkozásátruházásnak minősüljön, ha más ténykörülmények, mint például a személyzet lényeges részének az átvétele és az említett tevékenység megszakítás nélküli folytatása, lehetővé teszik az érintett gazdasági egység identitása megtartásának a megalapozását, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie.