–

Ch. Plessers képviseletében J. Nulens és M. Liesens advocaten,

–

a Prefaco NV képviseletében J. Van Acker és S. Sonck advocaten,

–

a belga kormány képviseletében M. Jacobs és L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: C. Raymaekers advocaat,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és M. Van Hoof, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.) 3–5. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Christa Plessers és a Prefaco NV, valamint a Belgische Staat (belga állam) között Ch. Plessers elbocsátásának jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2001/23 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.”

4

Ezen irányelv 4. cikke értelmében:

„(1)   A vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének átruházása önmagában nem teremt jogalapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Ez a rendelkezés nem akadályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez [helyesen: amelyeknek a munkaerő tekintetében változásokat eredményező gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű indokuk van].

A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az első albekezdés nem alkalmazható a munkavállalók olyan meghatározott kategóriáira, amelyekre az elbocsátás elleni védelem tekintetében nem vonatkozik a tagállamok törvénye és gyakorlata.

(2)   Amennyiben a munkaszerződés vagy a munkaviszony azért szűnik meg, mert az átruházás lényegesen megváltoztatja a munkafeltételeket a munkavállaló hátrányára, a munkáltatót terheli a felelősség a munkaszerződés vagy a munkaviszony megszűnéséért.”

5

Az említett irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, a 3. és a 4. cikk nem vonatkozik egy vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének olyan átruházására, amelyben az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más olyan fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, amely az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és az illetékes hatóság (illetve az illetékes hatóság által felhatalmazott esetleges csődgondnok) felügyelete alatt zajlik.”

6

A 2009. január 31‑i wet betreffende de continuïteit van de ondernemingen (a vállalkozások folytonosságáról szóló törvény, Belgisch Staatsblad, 2009. február 9., 8436. o.) 22. cikkének az alapeljárásra alkalmazandó szövege (a továbbiakban: LCE) a következőket írja elő:

„Amennyiben a bíróság nem döntött a reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás lefolytatása iránti kérelemről, függetlenül attól, hogy a kereset benyújtására, illetve a végrehajtás kezdeményezésére a kérelem benyújtását megelőzően vagy azt követően került sor:

7

Az LCE 60. cikkének első albekezdése a következőket fejti ki:

„Az átruházást elrendelő ítélet kijelöl egy bírósági megbízottat, akinek feladata az átruházás megszervezése és lebonyolítása az adós nevében. Az ítélet meghatározza az átruházás tárgyát, illetve ezt a bírósági megbízottra hagyhatja.”

8

Az LCE 61. cikkének 4. §‑a értelmében:

„A kedvezményezett választja meg, hogy mely munkavállalókat kívánja átvenni. E választásnak műszaki, gazdasági vagy szervezeti jellegű indokokon kell alapulnia és nem valósíthat meg tiltott hátrányos megkülönböztetést, különösen a munkavállalók képviselőjeként a vállalkozásban vagy a vállalkozás átruházott részében kifejtett tevékenység alapján.

Akkor tekintendő bizonyítottnak, hogy e tekintetben nem áll fenn tiltott hátrányos megkülönböztetés, ha a kedvezményezett által kiválasztott munkavállalók és a vállalkozásban vagy a vállalkozás átruházott részében működő képviselőik arányát tiszteletben tartják a kiválasztott munkavállalók teljes száma tekintetében.”

9

Az LCE 62. cikke értelmében:

„A kijelölt bírósági megbízott szervezi és végrehajtja a bíróság által elrendelt átruházást a szükséges és a vállalkozás gazdasági tevékenysége egészének vagy egy részének fenntartásához hasznos ingó vagy ingatlan vagyon értékesítésével vagy átruházásával.

Bekéri az ajánlatokat, ügyelve elsődlegesen arra, hogy a vállalkozás tevékenységének egészét vagy egy részét fenntartsák, és egyúttal figyelembe veszi a hitelezők jogait. […]

[…]”

10

Ch. Plessers az Echo NV alkalmazásában állt a houthalen‑helchtereni telephelyen (Belgium) 1992. augusztus 17‑től 2013 áprilisáig.

11

2012. április 23‑án a rechtbank van koophandel te Hasselt (hasselti kereskedelmi bíróság, Belgium) az Echo kérelmére reorganizációs fizetésképtelenségi eljárást indított az LCE 44–58. cikke alapján a hitelezők hozzájárulásának beszerzése érdekében. E vállalkozás részére 2012. október 23‑ig, majd 2013. április 22‑ig felfüggesztést biztosítottak.

12

2013. február 19‑én, azaz a felfüggesztés lejárta előtt a rechtbank van koophandel Hasselt (hasselti kereskedelmi bíróság) helyt adott az Echo által benyújtott, a megállapodással történő átruházás bíróság felhatalmazásával lefolytatott átruházássá való átalakítása iránti kérelemnek.

13

2013. április 22‑én ez a bíróság engedélyezte a bírósági megbízottak számára az ingó és ingatlan vagyonnak az Echo átvételére jelentkezett két társaság közül az egyik, a Prefaco részére történő átruházását. Ajánlatában a Prefaco felajánlotta 164 munkavállaló átvételét, ami az Echo teljes személyi állományának körülbelül kétharmada volt.

14

Az átruházási megállapodást 2013. április 22‑én írták alá. E megállapodás 9. melléklete tartalmazta az átveendő munkavállalók listáját. Ch. Plessers neve nem szerepelt ezen a listán.

15

Egyébként az említett megállapodás előírta, hogy az átruházás a rechtbank van koophandel te Hasselt (hasselti kereskedelmi bíróság) említett felhatalmazó ítéletének kelte utáni második munkanapon válik ténylegessé.

16

2013. április 23‑án a Prefaco telefonon kapcsolatba lépett az átvett munkavállalókkal, arra kérve őket, hogy másnap jelenjenek meg munkavégzésre. 2013. április 24‑én a Prefaco írásban is megerősítette ezt az átruházást. A többi munkavállalóval telefonon léptek kapcsolatba, és a bírósági megbízottak a 2013. április 24‑i levéllel tájékoztatták őket arról, hogy a Prefaco nem vette át őket.

17

E levél tartalma a következő volt:

„A jelen levél az [LCE] 64. cikke 2. §‑ának megfelelő hivatalos értesítésnek minősül. Az [Echo] tevékenysége ennek alapján 2013. április 22‑vel véget ért. Mivel Önt a fent hivatkozott kedvezményezettek nem vették át, a jelen levelet a munkáltatója – [az Echo] – részéről a szerződés megszüntetésének kell tekintenie. [Az Echo] esetleges hitelezőjeként felhívjuk a figyelmét arra, hogy az alulírott bírósági megbízottakkal szemben keletkezik követelése […]”.

18

A bírósági megbízottak emellett egy formanyomtatványt is küldtek Ch. Plessers részére, amely 2013. április 23‑át jelölte meg a szerződés megszűnésének időpontjaként.

19

2013. május 7‑i levelével Ch. Plessers felszólította a Prefacót, hogy vegye át. Az érintett szerint a Prefaco a houthalen‑helchtereni telephelyet 2013. április 22‑én kezdte el működtetni, vagyis azon a napon, amelyen a rechtbank van koophandel te Hasselt (hasselti kereskedelmi bíróság) meghozta ítéletét.

20

A Prefaco a 2013. május 16‑i levélben elutasította ezt a kérelmet, és az LCE 61. cikkének 4. §‑ára hivatkozott, amely biztosítja a kedvezményezettnek azt a jogot, hogy kiválassza azon munkavállalókat, akiket át szeretne venni, és akiket nem, feltéve egyrészt, hogy az ilyen döntésre műszaki, gazdasági vagy szervezeti okokból kerül sor, másrészt pedig hogy nem áll fenn tiltott megkülönböztetés. A Prefaco hozzátette, hogy a Ch. Plessers és az Echo között kötött munkaszerződés megszűnése után nem terhelte továbbfoglalkoztatási kötelezettség Ch. Plessers vonatkozásában.

21

Ch. Plessers 2014. április 11‑i keresetlevelével keresetet indított az arbeidsrechtbank te Antwerpen (antwerpeni munkaügyi bíróság, Belgium) előtt.

22

2015. július 24‑én Ch. Plessers ezenkívül perbe vonta a belga államot.

23

Az arbeidsrechtbank te Antwerpen (antwerpeni munkaügyi bíróság) 2016. május 23‑i ítéletével Ch. Plessers valamennyi kérelmét megalapozatlanként elutasította, és kötelezte az összes költség viselésére.

24

Ch. Plessers fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben az arbeidshof te Antwerpen, afdeling Hasselt (antwerpeni munkaügyi fellebbviteli bíróság Hasseltben eljáró kollégiuma, Belgium) előtt, amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető‑e az átvevőre [az LCE] […] 61. cikkének 4. §‑a által ráruházott választási jog [a 2001/23] irányelvvel, különösen ezen irányelv 3. és 5. cikkével, amennyiben erre »[a] bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárásra« az átadó vállalkozása vagy tevékenységei valamely részének vagy összességének fenntartása érdekében került sor?”

25

A Prefaco kételyeit fejezi ki az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatban, és megjegyzi, hogy álláspontja szerint a feltett kérdés az alapeljárás megoldása szempontjából nem releváns. Mivel ugyanis ez a jogvita két magánszemély között merül fel, Ch. Plessers nem hivatkozhat a 2001/23 irányelvre valamely egyértelmű nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazásának mellőzéséhez.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje többek között a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha ezek a kérdések uniós jogszabály értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (lásd ebben az értelemben: 2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 24. pont; 2018. február 7‑iAmerican Express ítélet, C‑304/16, EU:C:2018:66, 31. pont).

27

Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése vagy érvényességének kért értékelése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 25. pont; 2018. február 7‑iAmerican Express ítélet, C‑304/16, EU:C:2018:66, 32. pont).

28

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés a 2001/23 irányelv értelmezésére vonatkozik, rá kell mutatni arra, hogy kétségkívül magánszemélyek közötti jogvitáról van szó és a Bíróság állandó jelleggel kimondta, hogy valamely irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettséget, következésképpen arra ilyenként nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni. Mindazonáltal a Bíróság azt is többször megállapította, hogy a tagállamok irányelvből eredő kötelezettsége az abban előírt eredmény elérésére, valamint azon feladatuk, hogy megtegyenek valamennyi megfelelő általános és különös intézkedést e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében, a tagállamok minden hatóságára vonatkozik, beleértve hatáskörük keretén belül az igazságszolgáltatás szerveit is (2016. április 19‑iDI ítélet, C‑441/14, EU:C:2016:278, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ebből következik, hogy a nemzeti jog értelmezésére hivatott bíróságnak e jog alkalmazása során figyelembe kell vennie e jog szabályainak összességét, és az e jog által elfogadott értelmezési módszereket kell alkalmaznia azért, hogy azt a lehető legnagyobb mértékben a szóban forgó irányelv szövege és célja alapján értelmezze, annak érdekében, hogy elérje az irányelv által meghatározott eredményt, és ily módon megfeleljen az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének (2016. április 19‑iDI ítélet, C‑441/14, EU:C:2016:278, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A fentiekre tekintettel nem állapítható meg az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés semmilyen összefüggésben sincs az alapeljárás tárgyával, vagy hogy hipotetikus jellegű problémára vonatkozik.

31

Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

32

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdést. A Bíróság ezenkívül figyelembe vehet olyan uniós jogi szabályokat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésében nem hivatkozott (2016. október 13‑iM. és S. ítélet, C‑303/15, EU:C:2016:771, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. május 31‑iZheng ítélet, C‑190/17, EU:C:2018:357, 27. pont).

33

A jelen esetben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy az általa hivatkozott nemzeti jogi szabály megfelel‑e a 2001/23 irányelv 3. és 5. cikkének.

34

Márpedig egyrészt az így megfogalmazott említett kérdés a Bíróságot arra indítaná, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján bevezetett eljárás keretében valamely belső jogi szabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről döntsön, aminek a megtétele nem feladata (lásd ebben az értelemben: 2015. március 19‑iOTP Bank ítélet, C‑672/13, EU:C:2015:185, 29. pont).

35

Másrészt, jóllehet az említett kérdés nem érinti kifejezetten a 2001/23 irányelv 4. cikkét, ez a rendelkezés – amennyiben a munkavállalóknak az átadó vagy a kedvezményezett által az átruházás alapján végrehajtott bármely elbocsátásával szembeni védelmét érinti – relevánsnak mutatkozik a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó válaszhoz.

36

Ilyen körülmények között a feltett kérdést úgy kell átfogalmazni, hogy az lényegében arra irányul, hogy a 2001/23 irányelvet, különösen annak 3–5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a vállalkozásnak az átadó vagy tevékenységei egészének vagy egy részének fenntartása érdekében alkalmazott, bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás keretében történő átruházása esetén előírja, hogy a kedvezményezett jogosult kiválasztani az általa átvenni kívánt munkavállalókat.

37

E tekintetben elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében, amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, az ezen irányelv 3. és 4. cikke nem vonatkozik vállalkozások olyan átruházására, amelyben az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más olyan fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, amely az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és az illetékes hatóság felügyelete alatt zajlik.

38

Egyébiránt a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését szükségszerűen szigorúan kell értelmezni, mivel az főszabály szerint nem teszi lehetővé a munkavállalók védelmi rendszerének alkalmazását vállalkozások bizonyos átruházásai esetén, és így elszakad ezen irányelv fő célkitűzésétől (2017. június 22‑iFederatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 41. pont).

39

Következésképpen, először is azt kell meghatározni, hogy valamely vállalkozásnak az alapeljárásban szereplőhöz hasonló átruházása a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartozik‑e.

40

E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy meg kell győződni afelől, hogy az ilyen átruházás teljesíti‑e az e rendelkezés által támasztott három kumulatív feltételt, nevezetesen hogy az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, hogy ez az eljárás az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és hogy az az illetékes hatóság felügyelete alatt zajlik (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iFederatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 44. pont).

41

Mindenekelőtt azon feltételt illetően, miszerint az átadónak csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárás alatt kell állnia, rá kell mutatni arra, hogy az alapeljárásban szereplő nemzeti szabályozás szerint amennyiben a bíróság nem döntött a reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás lefolytatása iránti kérelemről, az adós nem nyilvánítható fizetésképtelenné, valamint társaság esetében nem kerülhet sor bírósági megszüntetésére.

42

Márpedig egyrészt, amint arra a főtanácsnok indítványának 55. pontjában rámutatott, a felek között nem vitatott, hogy a reorganizációs fizetésképtelenségi eljárást nem lehet csődeljárásnak tekinteni.

43

Másrészt, jóllehet az alapeljárásban szereplőhöz hasonló reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás az érintett vállalkozás fizetésképtelenségéhez vezethet, az ilyen következmény sem automatikus, sem pedig biztos.

44

Ezt követően azt a feltételt illetően, miszerint az eljárást az átadó vagyonának felszámolása céljából kell megindítani, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e feltételnek nem felel meg az érintett vállalkozás tevékenységeinek folytatására irányuló eljárás (2017. június 22‑iFederatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Márpedig, amint az a feltett kérdésnek magából a szövegéből kitűnik, az illetékes nemzeti bíróság a bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott ilyen reorganizációs fizetésképtelenségi eljárást az Echo vagy tevékenységei egészének vagy egy részének fenntartása érdekében indította.

46

Végezetül, azt a feltételt illetően, miszerint a szóban forgó eljárásnak az illetékes hatóság felügyelete alatt kell lezajlania, a nemzeti szabályozásból kitűnik, hogy egyrészt az átruházást elrendelő ítélettel kijelölt bírósági megbízott feladata az átruházás megszervezése és lebonyolítása az adós nevében. Másrészt, ennek a megbízottnak be kell kérnie az ajánlatokat, ügyelve elsődlegesen arra, hogy a vállalkozás tevékenységének egészét vagy egy részét fenntartsák, és egyúttal figyelembe veszi a hitelezők jogait. Több összehasonlítható ajánlat esetében annak az ajánlatnak adnak elsőbbséget, amely szociális megállapodással a munkaerő állandóságát biztosítja.

47

Márpedig, amint arra a főtanácsnok indítványának 68. pontjában rámutatott, a bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás keretében a megbízott által ily módon gyakorolt felügyelet nem teljesítheti ezt a feltételt, mivel annak terjedelme a fizetésképtelenségi eljárás során a megbízott által gyakorolt felügyeleténél korlátozottabb.

48

A fentiekből az következik, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, a bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás nem felel meg a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek, következésképpen az ilyen feltételek mellett végrehajtott átruházás nem tartozik az e rendelkezésben előírt kivétel hatálya alá.

49

Ezért meg kell állapítani, hogy a 2001/23 irányelv 3. és 4. cikke továbbra is alkalmazandó az alapeljárásban szereplőhöz hasonló ügyre.

50

E körülmények között másodszor meg kell határozni, hogy ezen irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a kedvezményezett jogosult kiválasztani az általa átvenni kívánt munkavállalókat.

51

E tekintetben mindenekelőtt a 2001/23 irányelv 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az átadót megillető, a vállalkozás átruházásának napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.

52

Amint azt ugyanis a Bíróság több alkalommal kimondta, a 2001/23 irányelv, beleértve annak 3. cikkét, arra irányul, hogy a vállalkozás vezetésének változása esetén biztosítsa a munkavállalók jogainak fenntartását, lehetővé téve számukra, hogy ugyanolyan feltételekkel maradhassanak az új munkáltató alkalmazásában, mint amilyenekben az átadóval megállapodtak. Az említett irányelv célja annak biztosítása, hogy a munkaszerződések, illetve munkaviszonyok a kedvezményezettel – amennyire lehetséges – módosítás nélkül folytatódjanak, annak megakadályozása érdekében, hogy az érintett munkavállalók önmagában az átruházás miatt kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljenek (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 15‑iBriot végzés, C‑386/09, EU:C:2010:526, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Ezt követően, a 2001/23 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a vállalkozás átruházása önmagában nem teremt jogalapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Mindamellett ez a rendelkezés nem akadályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek a munkaerő tekintetében változásokat eredményező gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű indokuk van.

54

E rendelkezés szövegéből következik, hogy a vállalkozás átruházásának összefüggésében bekövetkezett elbocsátásokat a munkaerő tekintetében olyan gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű indokokkal kell igazolni, amelyek lényegében véve nem kapcsolódnak az említett átruházáshoz.

55

A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a kedvezményezett és a bérbeadó közötti megállapodás hiánya az új bérleti szerződésről, egy másik üzlethelyiség találásának lehetetlensége, illetve a személyzet más üzletekbe való áthelyezésének lehetetlensége a 2001/23 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű indokoknak minősülhet (lásd ebben az értelemben: 2008. október 16‑iKirtruna és Vigano ítélet, C‑313/07, EU:C:2008:574, 46. pont).

56

A jelen esetben az alapeljárásban szereplő nemzeti szabályozásból kitűnik, hogy a kedvezményezett jogosult kiválasztani az általa átvenni kívánt munkavállalókat, ezt a választást azonban műszaki, gazdasági vagy szervezeti jellegű indokoknak kell igazolni, és az nem valósíthat meg tiltott hátrányos megkülönböztetést.

57

Márpedig az ilyen nemzeti szabályozás – ellentétben azzal a képpel, amelybe a 2001/23 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése illeszkedik – nem azokat a munkavállalókat érinti, akiket elbocsátanak, hanem azokat, akiknek a munkaszerződését átruházzák, tekintettel arra, hogy az ez utóbbi személyek kedvezményezett általi kiválasztása műszaki, gazdasági vagy szervezeti jellegű indokokon alapul.

58

Igaz ugyan, hogy az érintett kedvezményezett által ki nem választott, következésképpen elbocsátott munkavállalók hallgatólagosan, azonban szükségszerűen azok a munkavállalók, akik esetében semmilyen műszaki, gazdasági vagy szervezeti jellegű indok nem követeli meg az említett kedvezményezett szemszögéből a munkaszerződés átruházását, erre a kedvezményezettre az annak bizonyítására vonatkozó semmilyen kötelezettség nem vonatkozik, hogy az átruházás során bekövetkezett elbocsátások műszaki, gazdasági vagy szervezeti jellegű indokok miatt történtek.

59

Úgy tűnik tehát, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás alkalmazása komolyan veszélyeztetheti a 2001/23 irányelv azon fő célkitűzésének tiszteletben tartását, amely a 4. cikkének (1) bekezdésében került pontosításra és a jelen ítélet 52. pontjában felidézésre, nevezetesen a vállalkozás átruházása esetén a munkavállalók indokolatlan elbocsátásokkal szembeni védelme.

60

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy – amint az már a jelen ítélet 28. és 29. pontjában hangsúlyozásra került – a magánszemélyek közötti jogvitában eljáró olyan nemzeti bíróság, amely számára lehetetlen nemzeti jogának rendelkezéseit úgy értelmezni, hogy az összhangban álljon valamely át nem ültetett vagy nem megfelelően átültetett irányelvvel, kizárólag az uniós jog alapján nem köteles az ezen irányelv rendelkezéseivel ellentétes említett nemzeti rendelkezések alkalmazását mellőzni. Az a fél, akit a nemzeti jog említett irányelvvel való összeegyeztethetetlensége következtében sérelem ért, hivatkozhat ugyanakkor az 1991. november 19‑iFrancovich és társai ítéletből (C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428) eredő ítélkezési gyakorlatra annak érdekében, hogy adott esetben kártérítést kapjon a tagállamtól (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑iSmith ítélet, C‑122/17, EU:C:2018:631, 49. és 56. pont).

61

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/23 irányelvet, különösen annak 3–5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a vállalkozásnak az átadó vagy tevékenységei egészének vagy egy részének fenntartása érdekében alkalmazott, bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás keretében történő átruházása esetén előírja, hogy a kedvezményezett jogosult kiválasztani az általa átvenni kívánt munkavállalókat.

62

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelvet, különösen annak 3–5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a vállalkozásnak az átadó vagy tevékenységei egészének vagy egy részének fenntartása érdekében alkalmazott, bíróság felhatalmazásával történő átruházással lefolytatott reorganizációs fizetésképtelenségi eljárás keretében történő átruházása esetén előírja, hogy a kedvezményezett jogosult kiválasztani az általa átvenni kívánt munkavállalókat.