1.

A jelen ügyben az Európai Bizottság azt kéri, hogy „a Bíróság állapítsa meg, hogy a Belga Királyság – mivel legkésőbb 2016. január 1‑jéig nem fogadta el a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló, 2014. május 15‑i 2014/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek[ ( 2 )] való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, vagy legalábbis nem közölte azokat a Bizottsággal – nem teljesítette az ezen irányelv 13. cikkéből eredő kötelezettségeit” ( 3 ).

2.

Ezenfelül a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság „az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének megfelelően a jelen ügyben az ítélet kihirdetésének napjától kezdve kötelezze a Belga Királyságot napi 54639,36 euró összegű kényszerítő bírság[…] megfizetésére a [2014/61] irányelv átültetését célzó intézkedések közlésére irányuló kötelezettség elmulasztása miatt” ( 4 ).

3.

A jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tehát két részből áll, amelyek közül az első egy irányelv átültetésének (részleges) elmulasztásából álló klasszikus kötelezettségszegés kérdését érinti, míg a második egy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésén alapuló pénzügyi szankció ( 5 ) kérdésére vonatkozik. Az eljárás első része nem vet fel jogi problémát, ezenkívül nem is vitatott az eljárásban részt vevő felek között. ( 6 ) Ezzel szemben a második résszel összefüggésben felvetett jogi kérdéskör vitatott egyrészt a Bizottság, másrészt pedig a Belga Királyság és a beavatkozó tagállamok között. ( 7 )

4.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdését a Lisszaboni Szerződés iktatta be. Olyan mechanizmust ír elő, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy pénzügyi szankciót szabjon ki a tagállammal szemben a jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetését célzó intézkedések közlésére irányuló kötelezettség elmulasztása miatti első elmarasztalástól kezdve.

5.

A Bíróság eddig nem hozott döntést az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének értelmezését illetően. A Bíróság elé vitathatatlanul számos olyan ügyet terjesztettek, amelyben a Bizottság az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének alkalmazását kérte. Ezek azonban eddig minden alkalommal az ítélethozatal előtt megoldódtak az érintett tagállam és a Bizottság között, aminek eredményeként az utóbbi minden ilyen esetben elállt a keresettől, néha az utolsó pillanatban. ( 8 )

6.

A jelen ügy tehát lehetővé tehetné a Bíróság számára, hogy értelmezze ezt a rendelkezést. ( 9 )

7.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapvető problémákat vet fel az Unió jogrendjét illetően. A jelen ügyben elsődleges célom – mondhatni elsődleges aggodalmam – azt jelezni a Bíróság felé, hogy e rendelkezés bármilyen értelmezésének túl kell mennie azon a közhelyen, amely szerint az irányelvek gyors, teljes és helyes átültetése létfontosságú az uniós jog egységes alkalmazása céljából.

8.

A 2014/61 irányelvnek az „Átültetés a nemzeti jogba” című 13. cikke szerint: ( 10 )

„A tagállamok 2016. január 1‑jéig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, és tájékoztatják azokról a Bizottságot.

Az említett rendelkezéseket 2016. július 1‑jétől alkalmazzák.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.”

9.

A 2014/61 irányelv 13. cikkének értelmében a tagállamok kötelesek voltak arra, hogy elfogadják és kihirdessék azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2016. január 1‑jéig megfeleljenek, és kötelesek voltak azokról tájékoztatni a Bizottságot.

10.

Mivel ezen időpontig semmilyen, az említett irányelv átültetéséhez szükséges nemzeti intézkedésről nem tájékoztatták a Bizottságot, az 2016. március 23‑án felszólító levelet intézett a Belga Királysághoz.

11.

Mivel a Belga Királyság válaszából az tűnt ki, hogy 2016. július 11‑én az átültetéshez szükséges intézkedések előkészítés alatt álltak, a Bizottság 2016. szeptember 30‑án indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, és felszólította, hogy két hónapon belül hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a véleményben foglaltaknak megfeleljenek.

12.

Miután engedélyezték a válaszadásra nyitva álló határidő meghosszabbítását, a Belga Királyság a 2017. február 21‑i és március 28‑i levelekkel válaszolt az indokolással ellátott véleményre, arról tájékoztatva a Bizottságot, hogy a 2014/61 irányelv átültetése folyamatban van. Ezekhez a levelekhez csatolták az átültetéshez szükséges intézkedések tervezeteit, valamint a Région de Bruxelles‑Capitale (Brüsszel‑Főváros Régió) útépítési terveiről szóló 2008. július 3‑i rendelet egységes szerkezetbe foglalt változatát.

13.

Miután úgy ítélte meg, hogy elmaradt mind a 2014/61 irányelv teljes átültetése, mind pedig az irányelv teljes átültetéséhez szükséges nemzeti intézkedések bejelentése, valamint hogy a Belga Királyság ily módon elmulasztotta az őt az említett irányelv 13. cikke alapján terhelő kötelezettségek teljesítését, a Bizottság 2017. július 13‑án úgy döntött, hogy benyújtja a jelen keresetet.

14.

2017. szeptember 15‑én benyújtott keresetlevelével a Bizottság azt kifogásolta, hogy a Belga Királyság egyrészt nem fogadott el minden, a 2014/61 irányelvnek való megfeleléshez szükséges intézkedést, másrészt pedig mindenesetre nem jelentette be azokat neki.

15.

Ellenkérelmében a Belga Királyság a 2014/61 irányelv rendelkezései átültetésének előrehaladására hivatkozott, kiemelve, hogy a rendelkezések többségét átültették a belga jogba, a szövetségi állam, a régiók és a közösségek közötti hatáskörmegosztásnak megfelelően, valamint hogy a még át nem ültetett rendelkezések vonatkozásában a szükséges intézkedéseket meghozták vagy azok folyamatban vannak.

16.

Válaszában a Bizottság kiemelte, hogy a 2014/61 irányelv Belga Királyság általi átültetésében a keresetlevél benyújtása óta megállapítható jelentős előrelépések ellenére még mindig további intézkedések elfogadására van szükség annak teljes átültetése céljából. Ennek szükségességét egyébként maguk a belga hatóságok is elismerik. Következésképpen, mérsékelve azon napi kényszerítő bírság összegét, amelynek megfizetésére a Belga Királyságot kötelezni kéri, a Bizottság fenntartotta kérelmeit.

17.

2018. február 5‑én a Bíróság engedélyezte a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, Írország, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Litván Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság számára, hogy a Belga Királyság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozzanak. 2018. november 21‑én a Bíróság engedélyezte Románia számára, hogy a Belga Királyság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozzon.

18.

A 2019. január 22‑én tartott tárgyaláson a belga kormány és a Bizottság, valamint a német, az észt, a spanyol, a francia, az olasz, a magyar, az osztrák és a román kormány terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

19.

Mindenekelőtt a Belga Királysággal szemben az EUMSZ 258. cikk alapján kifogásolt kötelezettségszegéseket vizsgálom meg (A. rész), majd az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésén alapuló pénzügyi szankciók kényesebb kérdését (B. rész).

20.

A Bizottság azt kifogásolja, hogy a Belga Királyság nem ültette át a 2014/61 irányelv rendelkezéseit a nemzeti jogba 2016. január 1‑jéig, az említett irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében az irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések meghozatalára előírt időpontig, valamint hogy nem jelentette be az átültetéshez szükséges intézkedéseket.

21.

A Belga Királyság nem vitatja e kifogást.

22.

Ebből következően „nem vitatott kötelezettségszegéssel” állunk szemben: a Belga Királyság nem ültette át a 2014/61 irányelvet az előírt határidőben, továbbá nem tájékoztatta a Bizottságot az ezen irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében előírtak szerint az átültetéshez szükséges intézkedésekről.

23.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az irányelv alapján fennálló kötelezettségek megszegését a tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni. ( 11 )

24.

Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy azáltal, hogy nem fogadott el az előírt határidőn belül minden, a 2014/61 irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezést, vagy legalábbis nem közölte azokat a Bizottsággal, a Belga Királyság nem teljesítette az ezen irányelv 13. cikkéből eredő kötelezettségeit.

25.

A jelen ügy kulcskérdése vitathatatlanul az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének értelmezését, vagyis e rendelkezés jelen ügyben való alkalmazásának módját érinti.

26.

Az EUMSZ 288. cikk (3) bekezdése értelmében „az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja”. Az uniós jogrendszer e sajátos jogi aktusa a nemzeti rendelkezések harmonizációját szolgáló jogi aktus.

27.

Az irányelv kiváló és emblematikus példája annak, ahogyan a nemzeti jogrendszerek összekapcsolódnak az uniós jogrenddel. A helyes átültetés tehát elsődleges fontosságú, mind az irányelv hatékony érvényesülése, mind pedig az egész Unióban történő egységes alkalmazása szempontjából.

28.

Az irányelvekkel kapcsolatos kétszakaszos jogalkotási eljárás jelentős ellenőrzési tevékenységet igényel. Mivel az irányelveket a tagállamoknak kell átültetniük, azok nem csak az eltérések, de a hibák forrását is jelentik. ( 12 ) Az eddig tapasztalatok ily módon azt támasztották alá, hogy a második szakasz nem nyilvánvaló, valamint hogy a tagállamok általi átültetés gyakran jobban biztosítható a Bizottság következetes ellenőrzése révén. Következésképpen a Bizottság az átültetési gyakorlatokat folyamatosan nyomon követi és statisztikailag értékeli.

29.

Az irányelvek nemzeti jogba történő átültetését illetően hagyományosan a jogsértések három jelentős típusát különböztetik meg. Az első az átültető intézkedések közlésének elmulasztásával (a tagállam az irányelv átültetéséhez szükséges intézkedéseket az előírt határidőn belül nem jelentette be a Bizottságnak), a második a megfelelés hiányával (a tagállam által hozott átültető intézkedések nem felelnek meg az uniós irányelvek előírásainak), végül a harmadik a helytelen vagy rossz alkalmazással (még ha formálisan át is ültették az irányelvet, azt a nemzeti hatóságok nem alkalmazzák helyesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák) kapcsolatos.

30.

Hangsúlyozni kell, hogy e kategorizálást maga a Bizottság is alkalmazza. ( 13 )

31.

Ahhoz, hogy megfelelően el tudja látni a Szerződések őreként betöltött szerepét, és ellenőrizni tudja, hogy a tagállam helyesen ültette‑e át az irányelv rendelkezéseit a nemzeti jogba, a Bizottságot tehát tájékoztatni kell a tagállamok által hozott átültető intézkedésekről. ( 14 )

32.

Gyakori, hogy a tagállamok nem felelnek meg az irányelvek átültetési követelményeinek, az irányelvek helytelen alkalmazása pedig egyike az uniós jog tagállamok általi helytelen alkalmazása leggyakoribb és legsúlyosabb eseteinek. ( 15 )

33.

Az irányelvek immár tartalmazzák az irányelvre a nemzeti átültető aktusban való hivatkozás kötelezettségét. E független hivatkozási kötelezettség miatt átültető intézkedésekre akkor is szükség van, ha a nemzeti jogszabály érdemben már megfelel az irányelv követelményeinek. Az átültetés nyomon követésének megkönnyítése érdekében az irányelvek gyakran előírták a tagállamok számára – már a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően is –, hogy jelentsék be a meghozott átültető intézkedéseket. ( 16 ) Ezenfelül, az átültetés ellenőrzésének megkönnyítése érdekében a Bizottság rendszeresen előírja a tagállamok számára, hogy nyújtsanak be számára megfelelési táblázatot, amelyben feltüntetik, hogy az adott irányelv egyes rendelkezéseit miként ültetik át a nemzeti jogba. ( 17 )

34.

A Lisszaboni Szerződés az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében előírt eljárással egészítette ki az ezen ellenőrzés céljából a Bizottság rendelkezésére álló eszközöket.

35.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése logikájának megértése érdekében álláspontom szerint célszerű azt távlatból szemlélni, és e rendelkezést történeti és rendszertani összefüggésében vizsgálni.

36.

Ennek érdekében röviden kitérek e rendelkezésnek a vita tárgyát képező céljára.

37.

E tekintetben két álláspont fogalmazódik meg. Egyrészt az, amely szerint az e rendelkezés által kialakított mechanizmus célja az, hogy közvetlenül szankcionálja az átültető rendelkezések bejelentésének elmaradását. Ezt az álláspontot képviseli többek között a Bizottság, ( 18 ) a jogirodalom egy része, ( 19 ) illetve hallgatólagosan Wathelet főtanácsnok ( 20 ) és Tanchev főtanácsnok ( 21 ) is. E megközelítés alapján az átültető rendelkezések előírt határidőn belüli bejelentésének elmaradása önmagában megalapozhatja a pénzügyi szankciók kiszabását. A fizetési kötelezettség haladéktalanul, vagyis az ítélet meghozatalának időpontjában is hatályba léphet, vagy pedig a Bíróság által az ítéletben meghatározott későbbi időpontban.

38.

Másrészt, a másik álláspont szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése által kialakított mechanizmus a Bíróság azon ítéletének végre nem hajtását szankcionálja, amely megállapítja, hogy a tagállam elmulasztotta az átültető intézkedések bejelentésére irányuló kötelezettségének teljesítését. ( 22 ) E megközelítés szerint a Bíróság által a kötelezettségszegést ( 23 ) megállapító ítéletben kiszabott pénzügyi szankció csak későbbi időpontban esedékes, mivel a pénzügyi szankció indoka éppen ezen ítélet végre nem hajtása. E megközelítés szerint ugyanis az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének indoka az, hogy a tagállammal szemben azonnal, vagyis a jogsértésre vonatkozó ítélet meghozatalának időpontjában szankciót lehet kiszabni, ha a jogsértés nyilvánvaló, ami azt jelenti, hogy megállapítása nem jelent problémát. Kizárólag ilyen helyzetben indokolt az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás meggyorsítása és a Bíróság ismételt eljárásának elmaradása.

39.

Úgy vélem, hogy az első megközelítés első ránézésre vonzóbbnak tűnhet, mint a második. Mindenképpen olyan megközelítésről van szó, amelyet a tagállamok irányelvek átültetésével kapcsolatos beszámolóit ismerő – sőt azok által frusztrált – személyek intuíciója sugall. Mindazonáltal az alább kifejtett okokból úgy vélem, hogy a második megközelítés a helyes.

40.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének szövege szolgáltatja az első információkat.

41.

Emlékeztetek arra, hogy e rendelkezés második albekezdése szerint „[h]a az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy jogsértés történt, a tagállamot – a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű – átalányösszeg vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti. A fizetési kötelezettség az Európai Unió Bíróságának ítéletében megállapított időpontban válik esedékessé”. E szöveg álláspontom szerint értelemszerűen azt jelenti, hogy a fizetési kötelezettség szükségképpen az ítélet meghozatalát követő időpontban áll be. Ezzel szemben nem lehet kizárni az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése szövegének olyan értelmezését, amely szerint a fizetési kötelezettség egybeeshet az ítélet meghozatalával. Noha úgy vélem, hogy e második értelmezés valószínűtlenebb, mint az első, meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének szövege nem egyértelmű, és nem lehet azt állítani, hogy a kérdésre adandó válasz kétséget kizáróan következik e rendelkezés szövegéből.

42.

Rendszertani szempontból nem lehet véletlen az, hogy a szóban forgó rendelkezés abban a cikkben szerepel, amely a Bíróság ítéleteinek teljesítéséről és nemteljesítéséről szól, vagyis az EUMSZ 260. cikkben, nem pedig a kötelezettségszegés megállapítása iránti rendes eljárással összefüggésben, vagyis az EUMSZ 258. cikkben.

43.

A kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás az uniós jog tagállamok általi végrehajtása biztosításának klasszikus „központosított” módja. ( 24 ) Ennek érdekében az EUMSZ 258. cikk lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy az eredménytelen pert megelőző eljárást követően ( 25 ) az Európai Unió Bíróságához forduljon, míg a – ritkán alkalmazott – EUMSZ 259. cikk hasonló eljárást ( 26 ) ír elő minden (más) tagállam számára. ( 27 )

44.

Az EUMSZ 260. cikk rendelkezik az EUMSZ 258. és 259. cikk alapján hozott ítéletek joghatásairól és végrehajtásáról. ( 28 )

45.

Ennek érdekében az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Bíróság megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette valamely kötelezettségét, az adott államnak meg kell tennie a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

46.

Az EUMSZ 258. és 259. cikk, valamint az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdésének rendelkezései egyébként megegyeznek az 1957. évi Római Szerződésben szereplő rendelkezésekkel. ( 29 )

47.

A Maastrichti Szerződés által beiktatott EUMSZ 260. cikk (2) bekezdése a pénzügyi szankciók kiszabásával kapcsolatos eljárásról szól, abban az esetben, ha az érintett tagállam nem teszi meg a kötelezettségszegést megállapító ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. ( 30 ) Ez az „ismételt kötelezettségszegésnek” nevezett eljárás tehát egy második szakaszt jelent abban az értelemben, hogy arra csak azt követően kerül sor, hogy meghoztak egy kötelezettségszegést megállapító első ítéletet.

48.

A Lisszaboni Szerződés által beiktatott EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése, amely eddig nem volt a Bíróság ítéletének tárgya, ( 31 ) úgy rendelkezik, hogy ha a Bizottság az EUMSZ 258. cikknek megfelelően azon az alapon nyújt be keresetet a Bírósághoz, hogy az érintett tagállam nem tett eleget valamely, jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetésére elfogadott intézkedései bejelentésére vonatkozó kötelezettségének, a Bizottság, amennyiben megfelelőnek ítéli, meghatározhatja az érintett tagállam által fizetendő átalányösszegnek vagy kényszerítő bírságnak az általa az adott körülmények között megfelelőnek tartott mértékét. Ha az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy jogsértés történt, a tagállamot – a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű – átalányösszeg vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti. A fizetési kötelezettség az Európai Unió Bíróságának ítéletében megállapított időpontban válik esedékessé.

49.

Egy olyan rendelkezés beiktatása az EUMSZ 260. cikkbe, amely nem egy ítélet végrehajtását szabályozza, hanem egy olyan kötelezettséget, amely az EUMSZ 258. cikk révén teljesíthető, teljesen ellentétes lenne a rendszertani logikával. Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése tehát csak a Bíróság ítéletének nemteljesítésére vonatkozhat.

50.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének keletkezéstörténete alátámasztja az általam javasolt megközelítést. ( 32 ) Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében szereplő rendelkezés megfogalmazása ugyanis az Európai Konvent keretében létrehozott munkacsoporttól ( 33 ) ered. Ennek zárójelentése olyan javaslatokat tartalmaz, ( 34 ) amelyek szerint „biztosítani kell a Bizottság számára a lehetőséget, hogy egyszerre (ugyanabban az eljárásban) terjesszen a Bíróság elé kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet az [EUMSZ 258. cikk] alapján, valamint szankció kiszabására irányuló kérelmet. Ha a Bizottság kérelme alapján a Bíróság a szankciót ugyanabban az elmarasztaló ítéletben szabja ki, az ilyen szankció az ítélet kimondásától ( 35 ) számított bizonyos határidő elteltével alkalmazandó, amennyiben az alperes állam nem tesz eleget az elmarasztalásnak […]. E mechanizmus lehetővé teszi az eljárás megkönnyítését és meggyorsítását, különösen a nemzeti átültető intézkedés »be nem jelentésével« ( 36 ) kapcsolatos ügyekre vonatkozó szankciók esetében.” ( 37 ) E javaslatokat szinte szóról szóra átvette az Európai Konvent elnöksége ( 38 ) az új rendelkezés tervezete kapcsán: ( 39 )„[…] Az (új) (3) bekezdés egy a Bizottság által a munkacsoport elé terjesztett javaslat eredménye. Arról van szó, hogy biztosítani kell a Bizottság számára a lehetőséget, hogy egyszerre (ugyanabban az eljárásban) terjesszen a Bíróság elé keresetet az [EUMSZ 258. cikk] alapján, valamint szankció kiszabására irányuló kérelmet. Ha a Bizottság kérelme alapján a Bíróság a szankciót ugyanabban az elmarasztaló ítéletben szabja ki, az ilyen szankció az ítélet kimondásától számított bizonyos határidő elteltével alkalmazandó, amennyiben az alperes állam nem tesz eleget az elmarasztalásnak […] E mechanizmus lehetővé teszi az eljárás jelentős megkönnyítését és meggyorsítását a nemzeti átültető intézkedés »be nem jelentésével« kapcsolatos ügyekre vonatkozó szankciók esetében. […]”

51.

Ezek az idézetek álláspontom szerint egyértelműen azt mutatják, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének szövegezői az ítélet végrehajtásának elmaradásával kapcsolatos eljárást kívántak kialakítani.

52.

E tekintetben nagyobb súlyt tulajdonítok az EUM‑Szerződés szövegezői szándékának – amelynek egyértelműsége álláspontom szerint egyáltalán nem kétséges –, mint a Bizottság által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 260. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról szóló közleményében rögzített értelmezésnek. Nehezen tudom ugyanis elképzeli ebben az esetben a jelen eljárás egyik fele által elfogadott, a soft law körébe tartozó jogi aktus előnyben részesítését egy mindenképpen figyelembe veendő módon Európa jövőjével foglalkozó, mindaddig előzmény nélküli Konvent keretében kidolgozott előkészítő anyagokkal szemben. ( 40 )

53.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének céljával kapcsolatban egy alapvetőbb jelentőségű észrevételem is van. A jogsértésre vonatkozó eljárásban a pénzügyi szankciókat tudomásom szerint soha nem értelmezték úgy, hogy azok büntető jellegűek és az uniós anyagi jog tiszteletben tartásának elmaradását szankcionálják.

54.

E tekintetben az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdése szerinti eljárással összefüggő jogsértés „immár nem pusztán a Bíróság által az [EUMSZ 258. cikk] szerinti eljárás során megállapított jogsértés (a továbbiakban: eredeti jogsértés), hanem összetett jogsértésként kezelendő, amely egyesíti az eredeti jogsértést az [EUMSZ 260. cikk (1) bekezdésből] következő, a Bíróság ítéletének való megfelelésre vonatkozó sajátos kötelezettséggel” ( 41 ).

55.

Tágabb szempontból e kettős jogsértés háttere az, hogy az Unió jogon alapuló unió, ( 42 ) amelyben elsődleges fontosságú, hogy figyelembe kell venni és végre kell hajtani az ítéleteket.

56.

Ha elfogadnánk, hogy az irányelv rendelkezései átültetésének elmulasztása és az átültető intézkedések bejelentésének elmaradása önmagukban képezik a pénzügyi szankciók indokát, az ellentétes lenne a kettős jogsértés e logikájával. E helyzet így bizonyos fokú inkoherenciát hordozna, mivel az átültető intézkedések bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése gyakran kevésbé ártalmas, mint más uniós jogi jogsértések.

57.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése tehát pénzügyi szankciók lehetőségét írja elő egy gyorsított eljárás keretében olyan esetekre, amelyekben egyértelműen kitűnik, hogy valamely tagállam elmulasztotta kötelezettségei teljesítését. E rendelkezés lényegileg egy, a Bíróság előtt azt megelőzően lefolytatott felesleges per elkerülését célozza, hogy szankciókat lehetne kiszabni. Ezen eljárás célja egy újabb eljárás elkerülése az átültető intézkedések bejelentése elmaradásának egyszerű eseteiben, a pergazdaságosság és a források optimális elosztása érdekében. E célt éppen az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján érik el, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy szankciókat szabjon ki az eljárás első szakaszától kezdve, valamint hogy kimondja, hogy e szankciók automatikusan hatályba lépnek egy későbbi időpontban, amennyiben az EUMSZ 258. cikk alapján hozott ítéletet nem hajtják végre. ( 43 )

58.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése céljának megállapítását követően most megvizsgálom az e rendelkezésben rögzített feltételeket.

59.

Értelmezni kell tehát az „átültetésére elfogadott intézkedések bejelentésére vonatkozó kötelezettségek” fogalmát. Mit jelentenek pontosan ezek az első ránézésre egyértelműnek tűnő kifejezések?

60.

Három álláspont különböztethető meg.

61.

Az első, többek között az e tekintetben a Belga Királyság támogatása érdekében beavatkozó kormányok által támogatott belga kormány által előadott álláspont szerint e kifejezések csak azt a helyzetet kívánják lefedni, amelyben egy tagállam teljesen inaktív maradt valamely irányelv nemzeti jogba történő átültetést illetően, és ily módon elmulasztotta az előírt határidőn belül meghozni az irányelv átültetését szolgáló intézkedéseket, illetve azok bejelentését a Bizottság felé.

62.

A Bizottság ezzel szemben egy második álláspontot képvisel, amely szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése mind az átültetés, illetve az átültető intézkedések közlésének teljes elmaradására, mind pedig az részleges átültetésre, illetve az intézkedések részleges bejelentésére vonatkozik.

63.

Wathelet ( 44 ) és Tanchev ( 45 ) főtanácsnokok egy harmadik álláspontot ismertetnek, amely szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése három helyzetre vonatkozik, vagyis a bejelentés teljes elmaradására, a hiányos átültetést jelentő intézkedések bejelentésére és az irányelv helytelen átültetését jelentő intézkedések bejelentésére.

64.

Ezzel kapcsolatban a szakirodalom is teljesen megosztott. ( 46 )

65.

Bevallom, számomra egyik ismertetett álláspont sem meggyőző.

66.

Mindenekelőtt komoly kétségeim vannak a második és a harmadik álláspontot illetően. Ezek az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének kiterjesztő értelmezését jelentik, és véleményem szerint nem veszik kellőképpen figyelembe e rendelkezés szövegét, a Szerződésben elfoglalt rendszertani helyét, keletkezéstörténetét és célját.

67.

E megközelítések álláspontom szerint a gyakorlatban nem igazán követhetőek, mivel azon kérdés részletes vizsgálatát igénylik, hogy az irányelvet az érintett tagállam átültette‑e, vagy sem, ami ellentétes az eljárás hatékonyságának és gyorsaságának céljával.

68.

Én ugyanis nem úgy értelmezem az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdését, hogy az az irányelv átültetése elmaradásának anyagi jogi feltételét tartalmazza, hanem mint amely az átültető intézkedések bejelentésének elmaradásával kapcsolatos eljárásjogi ( 47 ) feltételt rögzíti.

69.

A kényszerítő bírság vagy átalányösszeg megfizetésére kötelezést kiváltó esemény az, hogy az érintett tagállam megsérti bejelentési kötelezettségét. Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében hivatkozott kötelezettség nem az átültető intézkedések elfogadására irányul, hanem azok bejelentésére. ( 48 ) Nem arról van szó, hogy tagadnám, hogy a bejelentési és az átültetési kötelezettség kapcsolódik egymáshoz, abban az értelemben, hogy a bejelentési kötelezettség valósítja meg az átültetési kötelezettséget. ( 49 ) Ez azonban egyáltalán nem változtat az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének egyértelmű szövegén, amely nem magukra az átültető intézkedésekre hivatkozik, hanem azok bejelentésére.

70.

Ily módon az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése első albekezdésének szövegét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés egyértelmű korlátot szab a Bizottság pénzügyi szankció kiszabásának kérelmezésére irányuló jogköre terjedelmének.

71.

Azon helyzetek, amelyekben a tagállam nem jelent be a Bizottságnak semmilyen átültető intézkedést az előírt határidőben azzal az indokkal, hogy nem hozott semmilyen átültető intézkedést, az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésében hivatkozott helyzetekhez hasonlítanak. A jogi helyzet főszabály szerint mindkét esetben egyértelmű. ( 50 ) Nem áll fenn semmilyen jogbizonytalanság és ebből következően nincs szükség a Bíróság (első) egyértelműsítő ítéletének meghozatalára. Ezzel szemben a részleges, hiányos vagy helytelen átültetés kérdése nem egyszerű kérdés, hanem éppen ellenkezőleg, igen bonyolult. ( 51 )

72.

Ebben az összefüggésben egyetértek azzal a véleménnyel, amely szerint „az átültetés (nem) teljes körű vagy (nem) megfelelő jellege közötti különbségtételnek nincs létjogosultsága” ( 52 ).

73.

A hiányos átültetés és a helytelen átültetés elhatárolásának megkísérlése nem csupán bonyolítja a dolgokat, hanem egy hibát is eredményez. ( 53 ) A hiányos átültetés ugyanis fogalmilag helytelen átültetés is. ( 54 ) Ezenkívül a helytelen átültetés gyakran egy irányelv bizonyos részeit átültető vagy tükröző nemzeti intézkedések hiányát jelenti. A legtöbb helytelen átültetés esetében egy irányelv rendelkezései többé‑kevésbé fontos részeinek hiánya azonosítható a releváns nemzeti jogszabályokban.

74.

Azon elgondolás híveinek kulcsérve, amely szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése nem csupán a bejelentés teljes elmaradására terjed ki, hanem a részleges bejelentésre, sőt az irányelv helytelen átültetésére is, a hatékony érvényesülés: kizárólag az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének lehető legtágabb értelmezése garantálhatja, hogy a rendelkezés az irányelvek tagállamok általi átültetése biztosításának valóban hatékony eszközét jelenti.

75.

Ez az érv – ha egyáltalán – csak akkor lehetne meggyőző, ha azon az előfeltevésen alapulna, amely szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése nem a Bíróság ítélete tiszteletben tartása elmaradásának, hanem az átültető intézkedések bejelentése elmaradásának szankcionálására irányul. Következésképpen a hatékony érvényesülésre vonatkozó megfontolásoknak álláspontom szerint nem lehet helyt adni.

76.

A Bizottság ezenkívül úgy véli, hogy „[a]mennyiben a tagállam minden szükséges módon megindokolta az irányelv véleménye szerint hiánytalan átültetését, a Bizottság esetleg úgy ítél[het]i meg, hogy a tagállam nem szegte meg az átültetési intézkedések bejelentésére vonatkozó kötelezettségét, és következésképpen nem alkalmazandó [az EUMSZ 260. cikk] (3) bekezdése” ( 55 ).

77.

Még ha egyáltalán nem is kívánom megkérdőjelezni a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a Bizottságot megillető diszkrecionális jogkört, megjegyzem, hogy úgy tűnik, hogy a Bizottságot a tagállamok szubjektív megfontolásai vezénylik. Ugyanakkor az EUMSZ 258. cikkben, ( 56 ) valamint az EUMSZ 260. cikkben ( 57 ) előírt eljárás a tagállami kötelezettségek elmulasztásának objektív megállapításán alapul.

78.

Következésképpen nem látom, hogy miként lehetne helyt adni a Bizottság ezen állításának, amely ténylegesen az EUMSZ 260. cikk szerinti eljárás morális alapúvá tételére irányuló szubjektív szempontot vezet be. ( 58 ) Egyébiránt a Bizottság logikájának követése azon érdemi kérdés részletes elemzését követelné meg, hogy az irányelvet átültették‑e, vagy sem.

79.

Fennmarad az az állítás, amely szerint az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése kizárólag azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tagállam teljesen inaktív marad.

80.

Ez az álláspont, ha nem foglalná magában azokat a helyzeteket is, amelyekben a tagállam „átültető intézkedésként” olyan intézkedéseket jelent be a Bizottságnak, amelyek semmilyen kapcsolatban nem állnak az átültetendő irányelvvel, ( 59 ) számomra nem lenne meggyőző. Az ilyen „szimulált bejelentés” ugyanis a bejelentés elmaradását jelenti. Amennyiben első ránézésre, érdemi vizsgálat nélkül bebizonyosodik, hogy az intézkedések semmilyen kapcsolatban nem állnak az irányelvvel, akkor nem lehet észszerűen az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése értelmében vett átültető intézkedésekről beszélni. ( 60 ) Ha első ránézésre az állapítható meg, hogy a bejelentett intézkedések egyáltalán nem minősülnek átültetésnek, akkor a bejelentés elmaradásának esete áll fenn.

81.

Ennélfogva az olyan helyzet, amelyben „szembetűnő”, hogy a Bizottság felé bejelentett átültető intézkedésekre vonatkozó információknak semmilyen kapcsolata nincs az irányelv rendelkezéseivel, az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése értelmében vett „bejelentés elmulasztásának” tekinthető. ( 61 )

82.

Most az a kérdés merül fel, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében rögzített feltételek teljesülnek‑e a jelen ügyben, vagyis hogy e rendelkezés ratione materiae alkalmazandó‑e a jelen ügyben.

83.

Véleményem szerint nem.

84.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság „az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének megfelelően a jelen ügyben az ítélet kihirdetésének napjától kezdve kötelezze a Belga Királyságot napi 54639,36 euró összegű kényszerítő bírság[…] megfizetésére a [2014/61] irányelv átültetését célzó intézkedések közlésére irányuló kötelezettség elmulasztása miatt” ( 62 ).

85.

Ez az összeg a Bíróság előtt folyamatban lévő eljárás során fokozatosan csökkent, mivel a Belga Királyság fokozatosan átültette az irányelvet.

86.

A pénzügyi szankció kiszabásának meghatározása szempontjából a referencia‑időpont a tényállás Bíróság általi megvizsgálásának időpontja. Ez a Bíróságnak az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésével ( 63 ) kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlata, amely álláspontom szerint teljes mértékben átültethető az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésére. ( 64 )

87.

A tárgyalás során a Bizottság arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy úgy véli, hogy az átültetés hiányosságai kizárólag Bruxelles‑Capitale (Brüsszel‑Főváros) régió vonatkozásában állnak fenn, és azok kizárólag egyes rendelkezéseket, mégpedig a 2014/61 irányelv 2. cikkének 7. pontjában, ( 65 ) 8. pontjában, ( 66 ) 9. pontjában, ( 67 ) és 11. pontjában, ( 68 ) valamint 4. cikkének (5) bekezdésében ( 69 ) és 8. cikkében ( 70 ) szereplő meghatározásokat érintik. E fejleményekre figyelemmel a Bizottság úgy döntött, hogy „1‑re” csökkenti a súlyossági együtthatót, és azt kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királysággal szemben 6071,04 euró összegű napi kényszerítő bírságot szabjon ki.

88.

A Belga Királyság nem vitatja a kifogásolt átültetési hiányosságokat.

89.

Ezenkívül a Belga Királyság bejelentette a Bizottságnak a már megvalósított átültetési intézkedéseket. A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy e kormány „nem tett eleget [a 2014/61] irányelv átültetésére elfogadott intézkedései bejelentésére vonatkozó kötelezettségének”.

90.

A fent kifejtett szempontok alapján, valamint mivel e tagállam fokozatosan bejelentette a Bizottság felé az átültetési intézkedéseket, nem lehet úgy tekinteni, hogy a Belga Királyság nem tett eleget bejelentési kötelezettségének.

91.

Ennélfogva a Bizottságnak az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésére vonatkozó kérelmének nem lehet helyt adni.

92.

A Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királysággal szemben 6071,04 euró összegű napi kényszerítő bírságot szabjon ki.

93.

Noha nem tartom szükségesnek, hogy véleményt formáljak a napi kényszerítő bírság összegének pontos számítását illetően a jelen ügyben, mivel úgy vélem, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése a jelen esetben nem alkalmazható, mindazonáltal két rövid, általános jellegű megjegyzést teszek a pénzügyi szankciókat illetően, arra az esetre, ha a Bíróság arra a következtetésre jutna, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése a jelen ügyben alkalmazható.

94.

A pénzügyi szankciók célja az, hogy a tagállam megfeleljen az uniós jognak, valamint hogy megakadályozza az új jogsértéseket. ( 71 ) E szankciók célja nem erkölcsi, hanem gyakorlati.

95.

Kiindulásként rá kell mutatni, hogy általában ( 72 ) az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésével összefüggésben kialakított elvek az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésére is vonatkoznak. ( 73 ) E tekintetben az alábbi két megjegyzést teszem.

96.

Először is, mivel az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdéséhez hasonlóan az a célja, hogy szankcionálja a Bíróság ítélete végrehajtásának elmaradását, a Bizottság a pénzügyi szankciók számításának ugyanolyan módját alkalmazhatja e két bekezdéssel összefüggésben. ( 74 ) Mindenesetre a Bíróságot nem kötik a Bizottság javaslatai, sem a szankció alkalmazását, ( 75 ) sem pedig annak számításának módját illetően. ( 76 )

97.

Másodszor felmerül a kérdés, hogy a Bíróságnak az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amely azt a kérdést érinti, hogy a Bíróság kiszabhat‑e olyan pénzügyi szankciót, amelyet a Bizottság nem kért, átültethető‑e az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésére. ( 77 )

98.

Véleményem szerint nem.

99.

Az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdésétől eltérően az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése egy fontos elemmel egészül ki: az utóbbi rendelkezés kimondja, hogy a Bíróság a tagállammal szemben „a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű” pénzügyi szankciót szabhat ki. ( 78 ) Még ha az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése nem is a kiszabandó pénzügyi szankció kiválasztását említi, hanem csak annak összegét, ( 79 ) e megfogalmazás kihatással van a pénzügyi szankció megválasztására. Hogy illusztráljam az általam elmondottakat: a Bizottság 6071,04 euró összegű napi kényszerítő bírság kiszabását kéri. Ha a Bíróság úgy döntene, hogy a napi kényszerítő bírság mellett átalányösszeget is kiszab, akkor hogyan maradhatna „a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű” pénzügyi szankció keretében? A kényszerítő bírság csökkentése révén? Mivel napi kényszerítő bírságról van szó, amelynek a tagállam által fizetett összege a jogsértés tartamától (folytatásától) függ a Bíróság által ítéletében megállapított időponttól számítva (azt követően), mi ezen összeg korlátja? Ezt nem lehet meghatározni.

100.

Az „a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű” kifejezést tehát úgy értelmezem, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése a Bíróságra ruházza a pénzügyi szankciók kiszabásával kapcsolatos hatáskört, a súlyosabb szankció alkalmazásának általános tilalma mellett. ( 80 )

101.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Mivel a Bizottság és a Belga Királyság egy‑egy kereseti kérelem vonatkozásában részlegesen lett pernyertes, úgy kell határozni, hogy maguk viselik saját költségeiket.

102.

A Bíróság eljárási szabályzata 140. cikkének (1) bekezdése értelmében a német, az észt, az ír, a spanyol, a francia, az olasz, a litván, a magyar, az osztrák és a román kormány maga viseli saját költségeit.

103.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: