1

A Bank Tejarat fellebbezésében az Európai Unió Törvényszéke 2017. március 14‑iBank Tejarat kontra Tanács ítéletének (T‑346/15, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2017:164) a hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP tanácsi határozat módosításáról szóló, 2015. április 7‑i (KKBP) 2015/556 tanácsi határozatnak (HL 2015. L 92., 101. o.), valamint az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2015. április 7‑i (EU) 2015/549 tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL 2015. L 92., 12. o.) az őt érintő részükben (a továbbiakban: megtámadott jogi aktusok) történő megsemmisítését.

2

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 2010. június 9‑én elfogadta az 1929. (2010) sz. határozatot (a továbbiakban: 1929. sz. határozat), amelynek célja az volt, hogy kiterjessze a Biztonsági Tanács 1737. (2006) sz., 1747. (2007) sz. és 1803. (2008) sz. határozatában előírt korlátozó intézkedések hatályát, valamint további korlátozó intézkedéseket vezessen be az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben. E határozatban az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa különösen megemlíti, hogy „potenciális kapcsolat áll fenn Irán energiaágazatból származó bevételei és az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységei finanszírozása között.”

3

Egyfelől az Iráni Iszlám Köztársaság, másfelől a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, az Amerikai Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció, a Francia Köztársaság, valamint Nagy Britannia és Észak Írország Egyesült Királysága, továbbá az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője átfogó közös cselekvési tervet fogadott el Bécsben (Ausztria), 2015. július 14‑én, az iráni nukleáris kérdés hosszú távú és átfogó megoldása céljából (a továbbiakban: átfogó közös cselekvési terv).

4

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 2015. július 20‑án elfogadta a 2231. (2015) sz. határozatot, amelyben jóváhagyja az átfogó közös cselekvési tervet, annak teljes körű végrehajtására szólít fel az abban megjelölt határidőknek megfelelően, továbbá az e tervvel összhangban lévő intézkedéseket irányoz elő.

5

Az Európai Tanács 2010. június 17‑én felkérte az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadja el az 1929. sz. határozatban foglalt intézkedéseket végrehajtó, illetve azokat kísérő intézkedéseket annak érdekében, hogy tárgyalásos úton elősegítse a nukleáris programot és rakétaprogramot támogató érzékeny technológiák Iráni Iszlám Köztársaság általi fejlesztésével kapcsolatban élő aggályok eloszlatását. Ezen intézkedések különösen a kereskedelmi ágazatra, a pénzügyi ágazatra, az iráni közlekedési ágazatra, valamint a földgáz‑ és kőolajipar kulcsfontosságú ágazataira kell vonatkozniuk.

6

Az Európai Unió Tanácsa 2010. július 26‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP határozatot (HL 2010. L 195., 39. o., helyesbítés: HL 2010. L 197., 19. o.), amelynek II. melléklete felsorolja azon személyek és szervezetek nevét, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani. E határozat (22) preambulumbekezdése az 1929. sz. határozatra hivatkozik, és kimondja, hogy e határozat megállapította az Iráni Iszlám Köztársaság energiaágazatból származó bevételei és az atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységek finanszírozása között fennálló potenciális kapcsolatot.

7

2010. október 25‑én a Tanács a 2010/413 határozatban előírt korlátozó intézkedések Európai Unióban történő végrehajtásának biztosítása céljából elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 961/2010/EU rendeletet (HL 2010. L 281., 1. o.).

8

2012. január 23‑án a Tanács elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/35/KKBP határozatot (HL 2012. L 19., 22. o.; helyesbítés: HL 2012. L 31., 7. o.). E határozat (13) preambulumbekezdése szerint a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztását alkalmazni kell további olyan személyekre és szervezetekre, akik, illetve amelyek az iráni kormány támogatása révén lehetővé teszik, hogy az iráni kormány az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket végezzen vagy az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszereket fejlesszen, különösen az iráni kormánynak pénzügyi, logisztikai vagy anyagi támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre.

9

Az említett határozat módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontját, és beillesztett egy c) pontot, amely az alábbi személyekhez tartozó pénzeszközök befagyasztását írja elő:

10

A Tanács 2012. március 23‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 267/2012/EU rendeletet (HL 2012. L 88., 1. o.; helyesbítések: HL 2014. L 93., 85. o.; HL 2012. L 332., 31. o.), amely az Európai Unió tekintetében végrehajtja a 2012/35 határozatban foglalt korlátozó intézkedéseket.

11

E rendelet 23. cikkének (2) bekezdése előírja a IX. mellékletben felsorolt azon személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztását, akik, illetve amelyek a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának megfelelően úgy minősülnek, mint amelyek:

[…]

12

A 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2012. október 15‑i 2012/635/KKBP tanácsi határozat (HL 2012. L 282., 58. o.) a következőképpen módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának szövegét:

„az I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán kormánya, illetve a tulajdonában álló, vagy általa ellenőrzött szervezetek részére, vagy velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek részére támogatást nyújtanak; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza [helyesen: az I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán kormánya részére támogatást nyújtanak, és a tulajdonokban álló, vagy általuk ellenőrzött szervezetek, vagy a velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza].”

13

A 267/2012 rendelet módosításáról szóló, 2012. december 21‑i 1263/2012/EU rendelettel (HL 2012. L 356., 34. o.) a Tanács a következőképpen módosította ez utóbbi rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának szövegét:

„azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak és az annak tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteknek, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek”.

14

A fellebbező, a Bank Tejarat, iráni bank.

15

2012. január 23‑án a Tanács a 2012/35 határozattal és a 961/2010 rendelet végrehajtásáról szóló, 2012. január 23‑i 54/2012/EU végrehajtási rendelettel (HL 2012. L 19., 1. o., helyesbítés: HL 2012. L 31., 7. o.) felvette többek között a fellebbező nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében, illetve a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő azon személyek és szervezetek jegyzékére, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani. Az e jegyzékekbe való felvétel indokai azonosak voltak, és a következőképpen szóltak:

„A Bank Tajarat állami tulajdonban van, és közvetlenül előmozdította Irán nukleáris erőfeszítéseit; például 2011‑ben azzal segítette az ENSZ által jegyzékbe vett iráni atomenergia‑szervezetnek (AEOI) uránoxid‑keverék (U3O8, »yellow cake«) beszerzésére irányuló erőfeszítéseit, hogy megkönnyítette több tízmillió dollár e célú mozgatását. Az AEOI a nukleáris technológia területével kapcsolatos kutatásokkal és fejlesztésekkel foglalkozó fő iráni szervezet, amely a hasadóanyagok előállításával kapcsolatos programokat is irányítja.

A Bank Tejarat továbbá segítséget nyújtott jegyzékbe vett iráni bankoknak a nemzetközi szankciók megkerüléséhez, például közreműködött az ENSZ által jegyzékbe vett Shahid Hemmat Industrial Group fedőcégeinek részvételével zajló ügyletekben.

Az elmúlt néhány évben pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott az EU által jegyzékbe vett Mellat Bank és az iráni exportfejlesztési bank (Export Development Bank of Iran, EDBI) számára, és ezáltal az Iszlám Forrdalmi Gárda, az ENSZ által jegyzékbe vett védelmi iparágak szervezete (Defense Industries Organisation) és az ENSZ által jegyzékbe vett MODAFL leányvállalatainak és alárendelt szervezeteinek a tevékenységeit is támogatta.”

16

A 267/2012 rendelet 2012. március 23‑án ugyanezen indokokkal felvette a fellebbező nevét az e rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékbe.

17

A 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2012. augusztus 2‑i 2012/457/KKBP tanácsi határozat (HL 2012. L 208., 18. o.; helyesbítés: HL 2013. L 41., 13. o.) és a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2012. augusztus 2‑i 709/2012/EU végrehajtási rendelet (HL 2012. L 208., 2. o., helyesbítés: HL 2013. L 41., 14. o.) módosította a fellebbezőnek azon személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételének indokát, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani, pontosítva, hogy „[a] Bank Tajarat részben állami tulajdonban van”, az indokolás többi része nem módosult.

18

A Törvényszék a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélettel (T‑176/12, EU:T:2015:43) a fellebbezőt érintő részében megsemmisítette a 2012/35 határozatot, az 54/2012 végrehajtási rendeletet, a 267/2012 rendeletet és a 709/2012 végrehajtási rendeletet azzal az indokkal, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy a fellebbező támogatást nyújtott az atomfegyverek elterjedéséhez, valamint más személyeknek és szervezeteknek segítséget nyújtott a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedések megsértéséhez vagy azok elkerüléséhez. Ezt az ítéletet nem fellebbezték meg.

19

2015. április 7‑én a Tanács a megtámadott jogi aktusokkal a következőképpen megfogalmazott indokok alapján újra felvette a fellebbező nevét egyfelől a 2010/413 határozat II. mellékletében, másfelől a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő, azon személyek és szervezetek jegyzékére, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani (a továbbiakban: vitatott jegyzékek):

„A Bank Tejarat jelentős támogatást nyújt az iráni kormánynak azzal, hogy pénzügyi forrásokat és finanszírozási szolgáltatásokat biztosít olaj‑ és gázipari fejlesztési projektekhez. A kőolaj‑ és földgázágazat komoly finanszírozási forrás az iráni kormány számára, és a Bank Tejarat által finanszírozott projektek közül többet is az iráni kormány tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek leányvállalatai hajtanak végre. A Bank Tejarat emellett részben továbbra is az iráni kormány tulajdonában van és szorosan kapcsolódik hozzá, így a kormány jelentősen befolyásolni tudja a Bank Tejarat döntéseit, többek között az iráni kormány által kiemelt jelentőségűnek tekintett projektek finanszírozására vonatkozóan.

A Bank Tejarat a fentieken túlmenően finanszírozást nyújt különböző nyersolaj‑kitermelési és ‑finomítási projektekhez, amelyek szükségszerűen olyan kulcsfontosságú berendezések és technológiák beszerzését is megkövetelik az említett ágazatok számára, amelyeket tilos Iránnak átadni, így a Bank Tejarat tiltott áruk és technológiák beszerzésében vesz részt.”

20

Az átfogó közös cselekvési terv végrehajtása keretében a Tanács 2015. október 18‑án elfogadta egyfelől a 2010/413 módosításáról szóló (KKBP) 2015/1863 határozatot (HL 2015. L 274., 174. o.), amely a fellebbező tekintetében felfüggesztette a 2010/413 határozatban előírt korlátozó intézkedéseket, másfelől pedig a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/1862 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 274., 161. o.), amely törölte a nevét a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékről.

21

A 2015/1863 határozat alkalmazása kezdetének időpontjáról szóló, 2016. január 16‑i (KKBP) 2016/37 tanácsi határozat (HL 2016. L 11. I, 1. o.), illetve a 2015/1861 rendelet és a 2015/1862 végrehajtási rendelet alkalmazása kezdetének időpontjáról szóló értesítés (HL 2016. C 15. I, 1. o.) értelmében a 2015/1863 határozat és a 2015/1862 rendelet 2016. január 16‑tól alkalmazandó.

22

A Törvényszék Hivatalához 2015. június 18‑án benyújtott keresetlevelével a fellebbező megsemmisítés iránti keresetet indított a megtámadott jogi aktusokkal szemben, hét jogalapra hivatkozva, amelyek közül az elsőt az EUMSZ 266. cikk megsértésére, a másodikat eljárási visszaélésre, valamint a jogerő, a jogbiztonság és a bírósági határozatok jogereje elvének megsértésére, a harmadikat a tényleges érvényesülés elvének és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. és 13. cikkének megsértésére, a negyediket hatáskörrel való visszaélésre és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére, az ötödiket az alapvető jogainak – különösen a tulajdonhoz és jóhírnév védelméhez való jogának –, valamint az arányosság elvének megsértésére, a hatodikat az indokolási kötelezettség megsértése, a hetediket pedig nyilvánvaló értékelési hibára alapította.

23

A Törvényszék e jogalapok közül valamennyit, következésképpen a keresetet teljes egészében elutasította.

24

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

25

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

26

A Tanács azt állítja, hogy a fellebbezőnek nem fűződik érdeke a jelen fellebbezés elbírálásához, és ezért az elfogadhatatlan, mivel a 2015/1863 határozat és a 2015/1862 végrehajtási rendelet megszüntette a vele szemben hozott korlátozó intézkedéseket, valamint mivel a megtámadott jogi aktusok nem sértik a jóhírnevét.

27

A fellebbező azt állítja, hogy igenis érdeke fűződik a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez és a megtámadott jogi aktusok megsemmisítéséhez az általa a Törvényszék előtt indított és a T‑37/17. sz. alatt nyilvántartásba vett kártérítési kereset keretében, valamint e jogi aktusok jogellenességének megállapításához és a jóhírnevét ért sérelem nem kártalanító jellegű kártérítés formájában történő orvoslásához.

28

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke akkor áll fenn, ha az eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (2011. december 21‑iFranciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Márpedig a Bíróság kimondta, hogy annak a személynek, akinek, illetve amelynek a nevét felvették azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani, továbbra is legalábbis nem vagyoni érdeke fűződik e felvétel megsemmisítéséhez azért, hogy az uniós bírósággal ismertesse el azt, hogy soha nem kellett volna őt felvenni erre a listára, figyelemmel a jóhírnevére gyakorolt következményekre többek között azt követően, hogy nevét törölték az említett jegyzékből vagy vagyonának befagyasztását felfüggesztették (lásd ebben az értelemben: 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 70–72. pont; 2016. szeptember 8‑iIranian Offshore Engineering & Construction kontra Tanács ítélet, C‑459/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:646, 12. pont; 2017. június 15‑iAl‑Faqih és társai kontra Bizottság ítélet, C‑19/16 P, EU:C:2017:466, 36. pont).

30

Ebből következik, hogy a fellebbezőnek még akkor is – legalábbis nem vagyoni – érdeke fűződik a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételének megsemmisítéséhez, ha egyfelől a 2015/1863 határozat értelmében felfüggesztették vagyonának a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő jegyzékbe való újbóli felvételéből eredő befagyasztását, másfelől a 2015/1862 végrehajtási rendelet értelmében törölték a nevét a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékből.

31

A fellebbezés ezért elfogadható.

32

A Bank Tejarat fellebbezése alátámasztására négy jogalapra hivatkozik.

33

Az első jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele indokainak vitatására általa benyújtott bizonyítékok kezelése során, különösen azáltal, hogy a megtámadott ítélet 84–86. pontjában nem tulajdonított kellő súlyt az igazgatója tanúvallomásának. A Törvényszék ezáltal elferdítette a bizonyítékokat és lehetetlen terhet rótt rá, egyenlőtlenné téve az eljárást.

34

A második jogalapban, amely a megtámadott ítélet 83–114. pontjára irányul, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a szolgáltatott bizonyítékokat, amelyek egyértelműek voltak, és megfordította a bizonyítási terhet, rá róva azt, és ellenbizonyítást követelt meg tőle. A Törvényszék ezáltal figyelmen kívül hagyta azon döntő bizonyítékot, amelynek a fellebbező igazgatójának tanúvallomása minősült, és a Tanács által benyújtott, pontatlan, szelektív újságcikkek tartalmát részesítette előnyben, amelyek közül néhány, az iráni kőolajügyi minisztertől származó újságcikk propagandának minősül. A Törvényszék így tévesen támaszkodott az iráni kormánynak a fellebbező alaptőkéjében való kisebbségi részesedésére. A Törvényszék tehát nem vetette a Tanács által benyújtott bizonyítékokat teljes körű és szigorú vizsgálat alá.

35

A Tanács azt állítja, hogy az első jogalap nem megalapozott. A második jogalapot illetően úgy ítéli meg, hogy a fellebbező valójában a bizonyítékok újraértékelését kéri a Bíróságtól, ezért e jogalapot elfogadhatatlannak, másodlagosan megalapozatlannak kell nyilvánítani.

36

Az együttesen vizsgálandó első és második jogalapjával a fellebbező lényegében azt állítja, hogy a megtámadott jogi aktusokban szereplő indokolás, és különösen a kőolaj‑ és földgázágazatban különböző projektek finanszírozásában való részvételének értékelés keretében a Törvényszék megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, valamint elferdítette a bizonyítékokat.

37

A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a fellebbezés keretében a Bíróságnak nincs hatásköre a tényállás megállapítására és főszabályként a Törvényszék által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok vizsgálatára. Amennyiben ugyanis e bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket, továbbá a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. Ez az értékelés ezért – a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítését kivéve – nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek. A Bíróságnak a Törvényszék által tett megállapításokra irányuló felülvizsgálati jogköre viszont arra a kérdésre terjed ki, hogy a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e (2017. január 18‑iToshiba kontra Bizottság ítélet, C‑623/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:21, 39. pont; 2018. június 14‑iMakhlouf kontra Tanács ítélet, C‑458/17 P, nem tették közzé, EU:C:2018:441, 57. pont).

38

Ami azt a kérdést illeti, hogy a Törvényszék megsértette‑e a korlátozó intézkedések terén a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, emlékeztetni kell arra, hogy ezen intézkedések felülvizsgálata során az uniós bíróságoknak a Szerződés alapján biztosított hatáskörüknek megfelelően biztosítaniuk kell valamennyi uniós jogi aktus jogszerűségének – a főszabály szerint – teljes körű felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 97. pont; 2013. november 28‑iTanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 58. pont; 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 106. pont).

39

A Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy azon indokok jogszerűségének a felülvizsgálata címén, amelyeken valamely személy nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékére való felvételére vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. A jelen esetben ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok megalapozottak‑e, vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont; 2015. június 18‑iIpatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14 P, EU:C:2015:407, 42. pont; 2016. február 18‑iTanács kontra Bank Mellat ítélet, C‑176/13 P, EU:C:2016:96, 109. pont). Vitatás esetén továbbá az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni (2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121. pont; 2013. november 28‑iTanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 66. pont).

40

A jelen ügyben a Tanács a megtámadott jogi aktusokban szereplő indokolás megalapozottságának megállapítása érdekében az egyik tagállam javaslatán kívül számos nyilvános dokumentumot nyújtott be, így a megtámadott ítélet 65. pontjában felsorolt újságcikkeket, valamint a fellebbező ezen ítélet 108. pontjában idézett, 2014. évi éves jelentését. E dokumentumok alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 87–89., 107–109., 111. és 112. pontjában konkrétan megvizsgálta, hogy az említett indokokat a Tanács kellően alátámasztotta‑e, emellett figyelembe vette a fellebbező által – az általa benyújtott iratok alátámasztására – felhozott érveket, nevezetesen az igazgatójának a tanúvallomását és több belső dokumentumot.

41

Így meg kell állapítani, hogy a Törvényszék megvizsgálta az összes benyújtott bizonyítékot, és mind a Tanács, mind pedig a fellebbező által előterjesztett érveket. Márpedig a Törvényszék – annak megállapításával, hogy az ez utóbbi által benyújtott bizonyítékok nem cáfolják a Tanács által e bizonyítékokból levont következtetéseket – nem fordította meg a bizonyítási terhet, és nem kötelezte a fellebbezőt ellenbizonyításra.

42

Egyébként a Törvényszék által a megtámadott ítélet 110. és 114. pontjában tett azon megállapítás, amely szerint a Tanács ténybeli hiba és „nyilvánvaló értékelési hiba” nélkül állapíthatta meg, hogy a fellebbező a kőolaj‑ és földgázágazatban különböző projekteket finanszírozott, amint a megtámadott ítélet 85–109. pontjából következik, a megtámadott jogi aktusok indoklásában hivatkozott tények valóságának a Törvényszék általi vizsgálatán, valamint azon teljes körű felülvizsgálat elvégzésén alapul, amire a jelen ítélet 38. és 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően köteles.

43

E körülmények között a fellebbezőnek a bizonyítási teher megsértésére és megfordítására alapított érve valójában a tények és a bizonyítékok Törvényszék általi értékelésének, valamint a Törvényszék által e bizonyítékok számára tulajdonított bizonyító erő vitatására irányul. Márpedig ezen értékelés a jelen ítélet 37. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján – az e bizonyítékok elferdítésének esetét fenntartva – nem tartozik a Bíróság felülvizsgálata alá.

44

A bizonyítékok hivatkozott elferdítésével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek mutatkozik. Az ilyen elferdítésnek ugyanakkor nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése (2016. április 7‑iAkhras kontra Tanács ítélet, C‑193/15 P, EU:C:2016:219, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébként amennyiben a fellebbező a bizonyítékok elferdítésére hivatkozik, akkor pontosan meg kell jelölnie a Törvényszék által állítólagosan elferdített bizonyítékokat, és bizonyítania kell azokat az értékelési hibákat, amelyek megítélése szerint a Törvényszéket ehhez az elferdítéshez vezették (2015. december 3‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑280/14 P, EU:C:2015:792, 52. pont; 2017. október 19‑iYanukovych kontra Tanács ítélet, C‑598/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:786, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

A jelen esetben a megtámadott ítélet 83–86. pontjában szereplő, a fellebbező igazgatója által tett tanúvallomással kapcsolatos állításokat, valamint az e tanúvallomáson alapuló állításokat illetően meg kell állapítani, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy ezen állítások a Törvényszék olyan elemzési hibájának minősülnek, amely elferdítést eredményez. Továbbá sem a megtámadott ítélet 88. és 89. pontjában szereplő újságcikkekből, sem pedig a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 91–112. pontjában szereplő ténybeli megállapításaiból nem következik nyilvánvalóan semmilyen elferdítés. Éppen ellenkezőleg, e megállapítások azt mutatják, hogy a Törvényszék igenis figyelembe vette a fellebbező igazgatójának tanúvallomását, amelynek gyenge bizonyító erőt kellett tulajdonítani, amely nem érvényteleníthette a megtámadott ítélet 89. pontjában kifejtett, a Tanács által benyújtott dokumentumokból levont következtetést.

46

A fellebbező azt sugallja továbbá, hogy a Törvényszék elferdítette az említett tanúvallomást, amikor úgy ítélte meg, hogy nem lehet a sajátjától különbözőnek és függetlennek minősíteni, és hogy gyenge bizonyító erővel bír, mivel a fellebbező kérésére és az elsőfokú eljárás céljából tették, és hogy a fellebbezőnél igazgatói funkciót betöltő személytől származik. Márpedig ezen állítás nem valamely bizonyíték elferdítésére irányul, hanem a tények és bizonyítékok Törvényszék általi értékelésnek vitatására, ami a fellebbezés szakaszában nem fogadható el.

47

Következésképpen az első és a második fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

48

A fellebbező a harmadik jogalapjában, amely két részre oszlik, azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen ítélte meg úgy, hogy a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételének alapjául szolgáló, vitatott indokok – feltéve, hogy alátámasztottak – megfelelnek a jegyzékbevételi kritériumoknak.

49

A fellebbező a jogalap első része keretében azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 128–129. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy közvetlen pénzügyi támogatást nyújtott az iráni kormánynak, és hogy következésképpen a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt kritérium, amely ilyen támogatást követel meg, teljesül. Márpedig a Tanács állításai legfeljebb a közvetett pénzügyi támogatás tekintetében kifejtettek, amennyiben azt rója fel neki, hogy pénzügyi forrásokat és finanszírozási szolgáltatásokat biztosít olaj‑ és gázipari fejlesztési projektekhez, amelyek közül többet is az iráni kormány ellenőrzése alatt álló szervezetek leányvállalatai hajtanak végre.

50

A jogalap második részében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 133. pontjában kimondta, hogy tiltott áruk és technológiák beszerzésében vett részt, és hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kritérium teljesült, noha semmilyen módon nem vett részt ezen áruk vagy technológiák semmiféle beszerzésében.

51

A Tanács azt állítja, hogy a harmadik jogalap nem megalapozott. A fellebbező az iráni kormánynak nyújtott pénzügyi támogatással kapcsolatos kritériumot illetően tévesen véli úgy, hogy kizárólag a közvetlen támogatás tenné lehetővé valamely szervezetnek a vitatott jegyzékekbe való felvételének igazolását, különösen a 2010/413 határozat és a 267/2012 rendeletet célkitűzésére tekintettel. A tiltott áruk és technológiák beszerzésére vonatkozó feltétel pedig egyszerűen a személynek vagy a szervezetnek e beszerzésben való részvételét követeli meg.

52

A harmadik jogalap első részét illetően rá kell mutatni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 122. pontjában helyesen idézte fel azt, hogy a 2012/635 határozattal módosított 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint az 1263/2012 rendelettel módosított 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő, az iráni kormánynak nyújtott támogatás kritériumát úgy kell érteni, hogy az az érintett személy vagy szervezet saját tevékenységeire irányul, amelyek ugyan ilyenként nem állnak közvetlen vagy közvetett kapcsolatban az atomfegyverek elterjedésével, de elősegíthetik azt úgy, hogy erőforrásokat vagy anyagi, pénzügyi vagy logisztikai támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, amely lehetővé teszi számára az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek folytatását (lásd ebben az értelemben: 2016. március 1‑jeiNational Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 80. és 81. pont; 2016. április 7‑iCentral Bank of Iran kontra Tanács ítélet, C‑266/15 P, EU:C:2016:208, 44. pont).

53

Amint az a 2016. március 1‑jeiNational Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet (C‑440/14 P, EU:C:2016:128) 81. és 82. pontjából következik, e kritérium figyelembe veszi a különösen az 1929. sz. határozatban és a 2010/413 határozat (22) preambulumbekezdésében felidézett, „Irán energiaágazatából származó bevételei és az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységei finanszírozása közötti potenciális kapcsolatot” az iráni nukleáris program iráni kormány általi finanszírozására mért csapás érdekében. Az energiaágazat és az atomfegyverek elterjedése közötti kapcsolatot így maga az uniós jogalkotó állította fel.

54

Továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy e kritérium – a Tanács által követett célokkal összefüggésben értelmezve – az iráni kormánynak nyújtott támogatás azon formáira vonatkozik, amelyek mennyiségi vagy minőségi jelentőségüknél fogva hozzájárulnak az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos iráni tevékenységek folytatásához (lásd ebben az értelemben: 2016. március 1‑jeiNational Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 83. pont; 2017. április 4‑iSharif University of Technology kontra Tanács ítélet, C‑385/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:258, 64. pont).

55

E körülmények között a jelen ítélet 52. pontjában felidézett célra tekintettel az a fő kérdés, hogy az érintett személy vagy szervezet saját tevékenysége mennyiségi vagy minőségi jelentőségénél fogva elősegítheti‑e az atomfegyverek elterjedését azáltal, hogy olyan erőforrásokat vagy anyagi, pénzügyi vagy logisztikai támogatást nyújt az iráni kormánynak, amely lehetővé teszi számára az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek folytatását.

56

Márpedig a jelen esetben – amint a megtámadott ítélet 125–128. pontjából kiderül – a Törvényszék ténybeli állítások alapján állapította meg, hogy a fellebbező az iráni kőolaj‑ és földgázágazatban több kiterjedt, ipari létesítmények felújítására vagy újak létesítésére irányuló projekt finanszírozásában vett részt, amelyek közül néhány jelentős mértékben növelte e létesítmények, és így az Iráni Iszlám Köztársaság nyersolaj‑kitermelési és ‑finomítási kapacitását. A fellebbező nem vitatta a Törvényszék előtt e részvétel mennyiségi jelentőségét.

57

Ebből következik, hogy – a fellebbező pénzügyi tevékenységére tekintettel, amely kiterjedt projekteknek egy olyan ágazatban való finanszírozásából állt, amelynek az atomfegyverek elterjedésével fennálló kapcsolatát az alkalmazandó szabályozás megállapította – a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbező támogatást nyújtott az iráni kormánynak oly módon, hogy teljesült a 2012/635 határozattal módosított 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint az 1263/2012 rendelettel módosított 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő kritérium. Így a jelen esetben nem releváns az a kérdés, hogy az ilyen támogatást közvetlennek vagy közvetettnek kell‑e tekinteni.

58

E körülmények között megalapozottnak kell tekinteni a megtámadott ítélet rendelkező részét, amennyiben a megtámadott jogi aktusok újból felvették a fellebbező nevét a vitatott jegyzékekbe azzal az indokkal, hogy támogatást nyújtott az iráni kormánynak.

59

A harmadik fellebbezési jogalap második részét illetően meg kell jegyezni, hogy az annak megállapítására irányul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy azon jegyzékbevételi indok, amely szerint a fellebbezőt úgy lehet tekinteni, mint amely tiltott áruk és technológiák beszerzésében vesz részt, megfelel a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő kritériumnak.

60

Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, amennyiben – a megelőző jellegükre tekintettel – a korlátozó intézkedéseket elfogadó határozat jogszerűségének felülvizsgálatát illetően az uniós bíróság úgy véli, hogy az említett indokok legalább egyike kellően pontos és konkrét, alá van támasztva, valamint önmagában elegendő alapot képez e határozat alátámasztásához, az a körülmény, hogy a többi indok nem ilyen, nem igazolhatja az említett határozat megsemmisítését (2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Erre tekintettel, mivel – amint az a jelen ítélet 58. pontjából következik – a megtámadott ítélet rendelkező részét megalapozottnak kell tekinteni, amennyiben a megtámadott jogi aktusok újból felvették a fellebbező nevét a vitatott jegyzékekbe azzal az indokkal, hogy az iráni kormánynak nyújt támogatást, a Törvényszéknek a tiltott termékek és technológiák beszerzésére vonatkozó indokával kapcsolatos – feltéve, hogy bizonyított – téves jogalkalmazása nem vezethet a megtámadott jogi aktusok megsemmisítéséhez, így a harmadik fellebbezési jogalap második részét mint hatástalant el kell utasítani.

62

A fentiekre tekintettel a harmadik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

63

A fellebbező negyedik jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy a Tanács elfogadhatta a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételről szóló határozatot korábbi, és nem új, vagy újból feltárt magatartásra vonatkozó indokok alapján, holott ezeket az indokokat az első jegyzékbe vétele keretében lehetett és kellett volna felhozni. Valamely személy vagy szervezet nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek jegyzékébe való újbóli felvétele során a Tanács nem szorítkozhat az ilyen jegyzékekbe való eredeti felvételének megalapozásául szolgáló indokok módosítására. A Törvényszék így tévesen ítélte meg úgy, különösen a megtámadott ítélet 31., 32., 36–40., 45., 47. és 145. pontjában, hogy a Tanács nem sértette meg az EUMSZ 266. cikket, valamint a jogerő, a jogbiztonság és a bírósági határozatok jogereje elvét, hanem megsértette a hatékony jogvédelemhez való jog és a tényleges érvényesülés elvét, a Charta 47. cikkében, valamint az EJEE 6. és 13. cikkében biztosított jogokat, valamint a megfelelő ügyintézéshez való jogot.

64

A fellebbező hozzáteszi, hogy a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele – az EUMSZ 266. cikket megsértve – az eredeti jegyzékbe vétel felváltását jelenti, szemben a Törvényszék által kimondottakkal. Továbbá a Törvényszéknek arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a Tanács magatartása megkerülte és megfosztotta hatékony érvényesülésétől a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítéletet (T‑176/12, EU:T:2015:43), a gyakorlatban hatástalanná és hiábavalóvá téve a megsemmisítés iránti keresetet, továbbá eljárási visszaélést valósított meg. A fellebbező azt állítja továbbá, hogy a Charta 41. cikkét megsértve a helyzetét nem pártatlanul, tisztességesen és észszerű időn belül bírálták el, az újbóli felvétellel kapcsolatos eljárást nem lehetett volna elválasztani az azt megelőző jegyzékbe vételektől. A fellebbező végül azt állítja, hogy mivel e jogokat és elveket nem tartották tiszteletben, az újbóli jegyzékekbe vétele sérti az alapvető jogait, különösen a tulajdonhoz való jogát és az arányosság elvét.

65

A Tanács ezzel szemben úgy véli, hogy a fellebbező eredeti jegyzékbe vételének időpontjában nem volt köteles az összes jegyzékbevételi kritériumra és felhozható indokra hivatkozni, és az eredeti jegyzékbe vételről szóló határozatot megsemmisítő ítéletet követően határozatot fogadhat el az újból jegyzékbe vételről, amennyiben ezen új határozatot nem jellemzik ugyanazon tartalmi vagy eljárási hibák, mint amelyeket ezen ítélet megállapított.

66

A negyedik fellebbezési jogalap keretében a különböző uniós jogi elvek és alapvető jogok fellebbező által hivatkozott megsértése lényegében azon az érven alapul, amely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy azon szervezet, amelynek tekintetében megsemmisítésre kerültek a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések, újból felvehető azon szervezetek jegyzékébe, amelyek vagyonát be kell fagyasztani, amennyiben az újbóli indokolásban szereplő állítások nem egy új, vagy újból feltárt magatartásra vonatkoznak, ezért e szervezet első jegyzékbe vételekor elő kellett volna ezeket adni.

67

Legelőször is az EUMSZ 266. cikk értelmében az az intézmény, amelynek jogi aktusát megsemmisítették, köteles megtenni az e jogi aktust megsemmisítő ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

68

E rendelkezés szerint valamely jogi aktus semmissé vagy érvénytelenné nyilvánítása esetén az az intézmény, amely az aktust elfogadta, kizárólag az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket köteles megtenni. Következésképpen az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a megállapított jogsértés orvoslása céljából alkalmazandó eszközök megválasztása tekintetében, ideérte azt is, hogy ezen eszközöknek meg kell felelniük a szóban forgó ítélet rendelkező részének, valamint az annak szükséges alátámasztását képező indokolásnak (lásd ebben az értelemben: 2016. január 28‑iCM Eurologistik és GLS ítélet, C‑283/14 és C‑284/14, EU:C:2016:57, 75. és 76. pont; 2018. március 15‑iDeichmann ítélet, C‑256/16, EU:C:2018:187, 87. pont).

69

Az EUMSZ 266. cikk ugyanakkor önmagában nem ad választ arra a kérdésre, hogy a Tanács a megsemmisített jogi aktusokban szereplő indokoktól eltérő indokok alapján újra jegyzékbe vehet‑e valakit. E kérdés, amely annak meghatározását követeli meg, hogy a megsemmisítést kimondó ítélet korlátozza‑e a Tanács azon lehetőségét, hogy az újbóli jegyzékbe vételre vonatkozó jogi aktusokat fogadjon el, ellenben az anyagi jogerő elve alapján értékelhető.

70

Ezen elvvel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságok által hozott, megsemmisítést kimondó ítéletek a fellebbezési határidő lejártát követően anyagi jogerővel rendelkeznek. Ez nemcsak a megsemmisítést kimondó ítélet rendelkező részére vonatkozik, hanem kiterjed az indokolásra is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását alkotja, és ennélfogva elválaszthatatlan tőle (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint jogerő csak azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött (2011. március 29‑iThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet, C‑352/09 P, EU:C:2011:191, 123. pont; 2017. szeptember 13‑iPappalardo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/16 P, EU:C:2017:672, 37. pont).

72

A jelen esetben a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítéletben (T‑176/12, EU:T:2015:43) a Törvényszék megsemmisítette a fellebbező eredeti jegyzékbe vételét, és ezen ítélet 60. pontjában megállapította, hogy a Tanács állításai nem igazolhatják azt, hogy támogatta az atomfegyverek elterjedését, vagy más személyeknek és szervezeteknek segítséget nyújtott a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedések megsértéséhez vagy azok elkerüléséhez. Az említett ítélethez vezető eljárásban – amint ezen ítélet 40. és 41. pontjából kitűnik – a Tanács a fellebbezővel szembeni korlátozó intézkedések megalapozottságának bizonyítása érdekében egy tagállami javaslaton kívül csak egy, a fellebbezőtől származó levelet, valamint annak mellékletét nyújtotta be.

73

Tehát a ténybeli alapjuk alátámasztása céljából a Tanács által benyújtott bizonyítékok elégtelensége miatt semmisítette meg az említett ítélet a Tanács jogi aktusait. Az ilyen megállapításból, amelyhez a jelen ítélet 71. pontjában idézett ítélkezési gyakorlat szerint anyagi jogerő kapcsolódik, nem vonható le azon következtetés, hogy a Tanács ezt követően nem fogadhatott el más, a hivatkozott indokok valóságának bizonyítására irányuló bizonyítékokat, vagy soha nem bizonyíthatná, hogy a fellebbező támogatja az atomfegyverek elterjedését, vagy más személyeknek és szervezeteknek segítséget nyújt a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedések megsértéséhez vagy azok elkerüléséhez.

74

Márpedig meg kell állapítani, hogy a fellebbező nevének a vitatott jegyzékekbe a megtámadott jogi aktusokkal történő újbóli felvétele különböző jegyzékbevételi kritériumokon alapul, mint amelyek az eredeti, a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélettel (T‑176/12, EU:T:2015:43) megsemmisített felvételének alapjául szolgáltak, és így egy másik jogalapon alapultak, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 36. pontjában kimondta. Ezen túlmenően nem azonosak a megtámadott jogi aktusokban és a fellebbezőnek az eredeti jegyzékbe vételét követő jogi aktusokban szereplő indokok, valamint a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok.

75

A fellebbező azonban azt állítja, hogy amennyiben már az eredeti jegyzékbe vételekor rendelkezésre álltak azok a ténybeli elemek, amelyekre a Tanács a vitatott jegyzékekbe történő újbóli felvételéről szóló határozatát alapította, a Tanács ezen első jegyzékbe vétel alkalmával köteles lett volna a rendelkezésére álló összes bizonyítékot és a vele szembeni korlátozó intézkedések elrendelésének igazolására alkalmas jogi minősítéseket felhasználni.

76

E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy e kifogás nem vezethet az anyagi jogerő elve megsértésének megállapításához, mivel – amennyiben az említett bizonyítékokat és jogi minősítéseket feltételezhetően nem vette figyelembe a jogerős határozat – ezek nem minősülhetnek olyan jogi vagy ténybeli kérdéseknek, amelyeket ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött az említett határozat a jelen ítélet 71. pontjában idézett ítélkezési gyakorlat értelmében.

77

A fentiekből következően a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy a Tanács nem sértette meg a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélethez (T‑176/12, EU:T:2015:43) fűződő jogerőt, amikor a megtámadott jogi aktusokat a jelen ítélet 19. pontjában felidézett, az iráni kormánynak nyújtott támogatással kapcsolatos indokok alapján fogadta el.

78

A jogbiztonság elvét illetően meg kell állapítani, hogy a fellebbező fellebbezésében nem terjeszt elő pontos érvet annak alátámasztására, hogy ezen elv a jelen ügyben a jogerő elvéből eredő védelemnél szélesebb körű védelmet nyújt a más jegyzékbevételi kritériumokon vagy indokokon alapuló, új korlátozó intézkedések elfogadásával szemben azon személy vagy szervezet számára, akinek, illetve amelynek megsemmisítették az azon személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételét, akiknek, illetve amelyeknek vagyonát be kell fagyasztani.

79

Ami a hatékony bírói jogvédelem elvét illeti, ez az uniós jog egyik alapelvének minősül, amelyet jelenleg a Charta 47. cikke állapít meg. E cikk biztosítja az uniós jogban az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése és 13. cikke által biztosított védelmet (2017. május 16‑iBerlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen 47. cikk első bekezdése ugyanis megköveteli, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, a hivatkozott cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

80

Márpedig a hatékony bírói jogvédelem elve nem akadályozhatja meg a Tanácsot abban, hogy valamely személy vagy szervezet eredeti felvételének alapjául szolgáló indokoktól eltérő indokok alapján újból felvegye e személyt vagy szervezetet azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani. Ezen elv célja ugyanis annak biztosítása, hogy a sérelmet okozó aktust bíróság előtt meg lehessen támadni, és nem annak biztosítása, hogy egy új, különböző indokokon alapuló jogi aktust ne lehessen elfogadni.

81

Amint azt a Bíróság kimondta, amennyiben valamely uniós intézmény kereset tárgyát képező határozata megsemmisítésre kerül, azt úgy kell tekinteni, mintha soha nem létezett volna, és ezen intézmény, amely új határozatot kíván hozni, újbóli, teljes körű vizsgálatot végezhet, és hivatkozhat azoktól eltérő indokokra, mint amelyekre a megsemmisített határozatot alapozta (lásd analógia útján: 2003. március 6‑iInterporc kontra Bizottság ítélet, C‑41/00 P, EU:C:2003:125, 31. pont).

82

E körülmények között az olyan jogellenesség, amint amelyet a Törvényszék a 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítéletben (T‑176/12, EU:T:2015:43) a fellebbezőnek azon személyek és szervezetek jegyzékébe való első felvételekor megállapított, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát be kell fagyasztani, nem akadályozhatja meg a Tanácsot abban, hogy a helyzetének újbóli megvizsgálását követően új korlátozó intézkedéseket fogadjon el már létező vagy rendelkezésre álló tények alapján.

83

Azt is meg kell állapítani, hogy a jogerőre emelkedett, 2015. január 22‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélethez (T‑176/12, EU:T:2015:43) vezető eljárásban a fellebbező kérte és elérte a 2012‑ben elfogadott korlátozó intézkedések megsemmisítését, amelyeket tehát töröltek az uniós jogrendből, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 45. pontjában megállapította. Ebből következik, hogy a fellebbező hivatkozhat ezen ítéletre az általa a Törvényszék előtt indított és T‑37/17. sz. alatt nyilvántartásba vett kártérítési keresetet alátámasztása érdekében. A fellebbező továbbá rendelkezik azon lehetőséggel, amellyel élt, hogy új keresetet indítson az uniós bíróság előtt az újbóli jegyzékbevételről szóló határozat jogszerűségének felülvizsgálata érdekében, adott esetben az eredeti helyzetének visszaállítása, valamint kártérítés megítélése céljából.

84

Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadása nem minősül a hatékony bírói jogvédelem elve megsértésének, amint az a megtámadott ítélet 47. pontjából következik.

85

Egyébként a fellebbező nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná a Charta 41. cikkében foglalt, megfelelő ügyintézés elvének megsértését (lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑iN. ítélet, C‑604/12, EU:C:2014:302, 49. pont; 2014. július 17‑iYS és társai ítélet, C‑141/12 és C‑372/12, EU:C:2014:2081, 68. pont). Az ezen elvből eredő, minden személyt megillető azon jog, hogy ügyeit az Unió intézményei részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések elfogadása során, nem annak biztosítására irányul, hogy a Tanács a jövőben ne fogadhasson el új korlátozó intézkedéseket más indokok alapján.

86

A fellebbező továbbá nem terjesztett elő olyan bizonyítékot sem, amely alátámasztaná a Tanács hatáskörrel való visszaélését. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban olyan céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződések által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Törvényszék továbbá a megtámadott ítélet 144. pontjában megállapította, hogy a fellebbezőnek a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele a 2010/413 határozat és a 267/2012 rendelet rendelkezései által követett célok végrehajtását célozzák. Így a Törvényszék a megtámadott ítélet 146. pontjában helyesen utasította el a hatáskörrel való visszaélésre és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapot.

87

Végül a fellebbező azt állítja, hogy mivel azokat az elveket és jogokat, amelyeket a negyedik jogalapjának alátámasztására felhozott, nem tartották tiszteletben, a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele sérti az alapvető jogait, különösen a tulajdonhoz való jogát, valamint az arányosság elvét. Márpedig a fenti megfontolásokból következik, hogy a fellebbező által hivatkozott jogokat és elveket nem sértették meg. Mindemellett a fellebbező nem vitatja a megtámadott ítélet 147–165. pontját, amelyekben a Törvényszék elutasította az arra alapított jogalapját, hogy a Tanácsnak a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételéről szóló határozata sérti az alapvető jogokat, különösen a tulajdonhoz való jogát és az arányosság elvét.

88

A fentiekre tekintettel a negyedik fellebbezési jogalapot és a jelen fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

89

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

90

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein kívül a Tanács részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: