–

a Legatoria Editoriale Giovanni Olivotto (L.E.G.O.) SpA képviseletében A. Fantini és G. Scaccia avvocati,

–

a Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA képviseletében S. Fidanzia és A. Gigliola avvocati,

–

az ED & F Man Liquid Products Italia Srl képviseletében C. E. Rossi és F. P. Francica avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Palatiello avvocato dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Gattinara és Talabér‑Ritz K., meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23‑i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 140., 16. o.) 18. cikkének értelmezésére vonatkozik a 2009/28/EK és a 2009/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelést igazoló „nemzetközi fenntarthatósági és szén‑dioxid‑kibocsátási tanúsítvány” elismeréséről szóló, 2011. július 19‑i bizottsági végrehajtási határozattal (HL 2011. L 190., 79. o.) összefüggésben.

2

E kérelmet a Legatoria Editoriale Giovanni Olivotto SpA (L.E.G.O.) és a Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA (a továbbiakban: GSE), a Ministero dell’Ambiente e della Tutela del Mare e del Territorio (környezeti, tenger és területvédelmi minisztérium, Olaszország), a Ministero dello Sviluppo Economico (gazdasági fejlesztési minisztérium, Olaszország), valamint a Ministero delle Politiche Agricole e Forestali (mezőgazdasági és erdőpolitikai minisztérium, Olaszország) annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy nem kerültek benyújtásra a L.E.G.O. hőerőművének működéséhez használt folyékony bio‑energiahordozókra vonatkozó fenntarthatósági tanúsítványok, ami által ezen erőmű kikerült zöld tanúsítványainak ösztönző rendszeréből.

3

A 2009/28 irányelv (65), (67), (76) és (79) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

[…]

4

A 2009/28 irányelv 2. cikkének második bekezdése a következőképpen határozza meg a „biomassza”, a „folyékony bio‑energiahordozók” és a „bioüzemanyag” fogalmát:

„[…]

[…]

5

Ezen irányelvnek „A bioüzemanyagokra és a folyékony bio‑energiahordozókra vonatkozó fenntarthatósági kritériumok” című 17. cikke (1) bekezdése ekképp rendelkezik:

„Tekintet nélkül arra, hogy a nyersanyagokat a[z Unió] területén belül vagy kívül termesztették‑e, a bioüzemanyagokat és a folyékony bio‑energiahordozókat az a), b) és c) pontban említett célokra csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha azok teljesítik a (2)–[(6)] bekezdésben meghatározott fenntarthatósági kritériumokat:

[…]”

6

Az említett irányelv 17. cikkének (2)–[(6)] bekezdése határozza meg a bioüzemanyagok és folyékony bio‑energiahordozók termelésére vonatkozó fenntarthatósági kritériumokat.

7

Ugyanezen irányelv 17. cikkének (8) bekezdése előírja:

„Az e cikknek megfelelően előállított bioüzemanyagoknak és folyékony bio‑energiahordozóknak az (1) bekezdés a), b) és c) pontjában említett célokra való figyelembevételét a tagállamok más fenntarthatósági indokok alapján nem utasíthatják el.”

8

A 2009/28 irányelv „A bioüzemanyagokra és egyéb[,] a bio‑energiahordozókra vonatkozó fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés ellenőrzése” című 18. cikke előírja:

„(1)   Amennyiben a bioüzemanyagokat és a folyékony bio‑energiahordozókat figyelembe veszik a 17. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett célokra, a tagállamoknak elő kell írniuk a gazdasági szereplők számára annak bizonyítását, hogy a 17. cikk (2)–(5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumok teljesültek. Ebből a célból a gazdasági szereplők számára tömegmérlegrendszer alkalmazását kell előírni, amely:

[…]

(3)   A tagállamok intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a gazdasági szereplők megbízható információkat nyújtsanak be, és hogy kérésre bocsássák a többi tagállam [helyesen: a tagállam] rendelkezésére az információk előállításához felhasznált adatokat. A tagállamok előírják a gazdasági szereplők számára, hogy az általuk benyújtott információk tekintetében dolgozzák ki a független audit megfelelő normáit, és mellékeljék az audit elvégzésével kapcsolatos bizonyítékokat. Az audit során meg kell vizsgálni, hogy a gazdasági szereplők által használt rendszerek a pontosság, a megbízhatóság és a csalásbiztosság tekintetében megfelelnek‑e az előírásoknak. Értékelni kell továbbá a mintavétel gyakoriságát és módszerét és az adatok megbízhatóságát.

Az első albekezdésében említett információk magukban foglalják különösen a 17. cikk (2)–(5) bekezdésében említett fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelésre, a talaj, a víz és a levegő védelme, a degradálódott földterületek helyreállítása, a vízhiánnyal küzdő területeken a túlzott vízfogyasztás elkerülése érdekében foganatosított intézkedésekre, továbbá a 17. cikk (7) bekezdésének második albekezdésében említett elemek figyelembevétele érdekében foganatosított intézkedésekre vonatkozó megfelelő és lényeges információkat.

[…]

Az ebben a bekezdésben megállapított kötelezettségek mind a[z Unión] belül előállított, mind a behozott bioüzemanyagokra és folyékony bio‑energiahordozókra vonatkoznak.

(4)   […]

A Bizottság határozhat úgy, hogy a biomasszatermékek termelésével kapcsolatban szabványokat megállapító önkéntes nemzeti vagy nemzetközi rendszereknek pontos adatokat kell tartalmazniuk a 17. cikk (2) bekezdésének céljaira, vagy bizonyítaniuk kell, hogy a bioüzemanyag‑szállítmányok megfelelnek a 17. cikk (3) és (5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak. A Bizottság határozhat úgy, hogy az említett rendszereknek tájékoztatás céljából pontos adatokat kell tartalmazniuk az olyan területek megőrzése céljából hozott intézkedésekre vonatkozóan, amelyek kritikus helyzetben alap‑ökoszisztémáknak nyújtanak segítséget (mint például a vízgyűjtővédelem és az eróziógátlás), a talaj, a víz és a levegő védelme, a degradálódott földterületek helyreállítása, valamint a vízhiánnyal küzdő területeken a túlzott vízfogyasztás elkerülése érdekében foganatosított intézkedésekre és a 17. cikk (7) bekezdésének második albekezdésében említett kérdésekre vonatkozóan. […]

[…]

(5)   A Bizottság a (4) bekezdés alapján csak akkor fogad el határozatot, ha a szóban forgó megállapodás vagy rendszer megfelel a megbízhatóság, az átláthatóság és a független audit tekintetében támasztott megfelelő normáknak. Az üvegházhatásúgázkibocsátás‑megtakarítás mérésére létrehozott rendszereknek meg kell továbbá felelniük az V. mellékletben meghatározott módszertani követelményeknek. […]

[…]

(7)   Ha egy gazdasági szereplő az e cikk (4) bekezdése alapján hozott határozat tárgyát képező megállapodásnak vagy rendszernek megfelelően nyert bizonyítékokat vagy adatokat ajánl fel, a határozat által érintett mértékben a tagállam nem kötelezi az adatszolgáltatót arra, hogy további bizonyítékokkal támassza alá a 17. cikk (2)–(5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelést, sem pedig arra, hogy információkat szolgáltasson az e cikk (3) bekezdésének második albekezdésében említett intézkedésekről.

[…]”

9

2. cikke értelmében a 2011/438 végrehajtási határozat a hatálybalépésének időpontjától, azaz 2016. augusztus 9‑től számított öt évig volt érvényes. Mindazonáltal, tekintettel az alapügy tényállásának megvalósulási időpontjára, e végrehajtási határozatot kell figyelembe venni.

10

Az említett végrehajtási határozat (4) és (6)–(8) preambulumbekezdése kimondta:

[…]

11

Ugyanezen végrehajtási rendelet 1. cikke értelmében:

„A[z ISCC‑tanúsítványt] kibocsátó rendszer, amelynek elismerésével kapcsolatban 2011. március 18‑án érkezett kérelem a Bizottsághoz, megfelelően tanúsítja, hogy a bioüzemanyag‑szállítmányok teljesítik a [2009/28] irányelv 17. cikke (3) bekezdésének a), b) és c) pontjában, valamint 17. cikke (4) és (5) bekezdésében […] foglalt fenntarthatósági kritériumokat. A rendszer továbbá úgy tekintendő, hogy a [2009/28] irányelv 17. cikkének (2) bekezdése, valamint a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről, valamint a 93/12/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 1998. október 13‑i 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 350., 58. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 23. kötet, 182. o.) 7b. cikkének (2) bekezdése szempontjából is helytálló adatokat tartalmaz.

A rendszer tanúsítványa emellett a [2009/28] irányelv 18. cikkének (1) bekezdése, illetve a [98/70] irányelv 7c. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeknek való megfelelés tanúsítására is alkalmazható.”

12

A 2012. január 23‑i decreto interministeriale del che istituisce il „Sistema di certificazione nazionale della sostenibilità dei biocarburanti e dei bioliquidi” (a bioüzemanyagok és a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatóságának nemzeti tanúsítási rendszeréről szóló, 2012. január 23‑i környezet‑, terület‑ és tengervédelmi minisztériumközi rendelet, a GURI 2012. február 7‑i 31. száma; a továbbiakban: 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet) 2. cikke (2) bekezdésének i) és p) pontja, valamint (3) bekezdése a következő meghatározásokat tartalmazza:

„(2)   […]

[…]

[…]

(3)   Gazdasági szereplőnek minősül […]:

13

E minisztériumközi rendelet 8. cikke figyelembe veszi azon gazdasági szereplők helyzetét, akik nem csatlakoznak a nemzeti tanúsítási rendszerhez, és a következőket írja elő:

„(1)   Kizárólag a [98/70] irányelv 7c. cikkének (4) bekezdése szerinti határozat tárgyát képező önkéntes rendszer hatálya alá tartozó elemek tekintetében, az ezen önkéntes rendszerhez csatlakozó gazdasági szereplők a szállítási láncban következő gazdasági szereplő vagy a szállító vagy felhasználó részére szolgáltatott információk és állítások megbízhatóságát az e rendszerek által a szállítmányt kísérő bizonyítványban feltüntetendő bizonyíték és adatok kiadásával igazolják. E bizonyítékokat vagy adatokat saját maguk hitelesítik […].

[…]

(4)   Amennyiben az első bekezdés szerinti önkéntes rendszerek és a második bekezdés szerinti megállapodások nem biztosítják valamennyi fenntarthatósági kritérium és az tömegmérleg felhasználásának ellenőrzését, a szállítási láncban részt vevő csatlakozó gazdasági szereplők kötelesek ezen ellenőrzést az önkéntes rendszerek vagy megállapodások hatálya alá nem tartozó elemek tekintetében a nemzeti tanúsítási rendszer útján elvégezni.

[…]”

14

A 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet 12. cikke értelmében:

„(1)   A jelen rendelet értelmében a 8. cikk (1) bekezdésétől eltérően a folyékony bio‑energiahordozót szállító láncban részt vevő gazdasági szereplők csatlakozhatnak a [98/70] irányelv 7c. cikke (4) bekezdésének második albekezdése szerinti határozat tárgyát képező önkéntes rendszerekhez, amelyet a bioüzemanyagokra is alkalmazni kell, amennyiben azok teljesítik a (2) bekezdés szerinti feltételeket.

(2)   A folyékony bio‑energiahordozót szállító láncban részt vevő, az (1) bekezdés szerinti gazdasági szereplők kötelesek a szállítmányt a szállítási lánc egészén végigkísérő nyilatkozatban vagy tanúsítványban feltüntetni a 7. cikk (5), (6), (7) és (8) bekezdésében foglalt információkat […].”

15

A L.E.G.O. egy olasz jog szerinti, nyomdát üzemeltető társaság. Ezen belül egy 0,840 megawatt éves átlagos névleges teljesítményű, nyers pálmaolajjal, azaz folyékony bio‑energiahordozóval táplált hőerőművet működtet.

16

2011. május 20‑án ezt az erőművet megújuló energiaforrásokkal működtetett erőműnek ismerte el a GSE, olasz közjogi társaság, amelynek feladata, hogy támogatásokat juttasson az energiának az ilyen forrásokkal történő előállításához. Ily módon a L.E.G.O. csatlakozott a zöld bizonyítványokat (ZB) alkalmazó, ösztönző rendszerhez a 2012. és 2014. közötti időszakra vonatkozóan összesen 14698 ZB erejéig, 1610421,58 euró ellenértékben.

17

2014. szeptember 29‑i határozatában a GSE a L.E.G.O. által szolgáltatott iratok alapján úgy ítélte meg, hogy nem felel meg a támogatási rendszer kritériumainak, és a 2012. és 2014. közötti időszak vonatkozásában kifizetett összegek teljességének visszafizetését követelte.

18

A GSE határozatát elsősorban azzal az indokkal támasztotta alá, hogy a hőerőművet létrehozó társaság, a Movendi Srl nem nyújtotta be a fenntarthatósági tanúsítványokat. E társaság az ED&F Man Liquid Products Italia Srl‑től és az Unigrà Srl‑től történő, e hőerőmű üzemeltetéséhez használt folyékony bio‑energiahordozó vásárlásában közvetítőként is eljár. Bár e terméket közvetlenül értékesítik és szállítják a L.E.G.O. számára, a GSE szerint a Movendit a 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet értelmében vett „gazdasági szereplőnek” kell minősíteni, aki még akkor is köteles benyújtani a fenntarthatósági tanúsítványokat, ha ezeket már benyújtotta az ED&F Man Liquid Products Italia és az Unigrà. Egyébiránt az e két szállító által kibocsátott fenntarthatósági tanúsítvány keltezése későbbi, mint a szállítás tényleges időpontja, jóllehet a GSE szerint ezeket az egyes folyékony bio‑energiahordozó szállítmányok kísérőjeként kellett volna kiállítani.

19

A L.E.G.O. keresetet nyújtott be e határozattal szemben a Tribunale Regionale Amministrativo per il Lazióhoz (Lazio tartományi közigazgatási bírósága, Olaszország), amely 2016. január 29‑i ítéletében úgy határozott, hogy a GSE jogszerűen minősítette a Movendit az olasz szabályozás értelmében vett gazdasági szereplőnek, következésképpen arra kötelezte, hogy maga nyújtsa be a szóban forgó folyékony bio‑energiahordozó fenntarthatósági tanúsítványát.

20

E bíróság szerint ugyanis, bár a 2009/28 irányelv nem részletezi, ki tekinthető gazdasági szereplőnek, mindazonáltal lehetővé teszi a tagállamok számára annak meghatározását, hogy melyek a szükséges információk, illetve kik azok a személyek, akiknek tiszteletben kell tartani a fenntarthatósági kritériumokat. Következésképpen „gazdasági szereplőnek” kell minősíteni minden olyan személyt, aki részt vesz az ellátási hálózatban, a Movendihez hasonló közvetítőket is beleértve, akik fizikai értelemben nem veszik birtokba az érintett folyékony bio‑energiahordozót.

21

2016. május 13‑án a L.E.G.O. fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Consiglio di Statóhoz (államtanács, Olaszország).

22

E bíróság úgy véli, hogy elengedhetetlen az uniós jog hatályának meghatározása annak megállapítása céljából, hogy azzal ellentétes‑e a nemzeti szabályozás, és különösen a 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet 8. és 12. cikke, amelyek arra kötelezik az önkéntes tanúsítási rendszerhez csatlakozott gazdasági szereplőket, hogy adott esetben az említett rendszer ellenőrzését a nemzeti tanúsítási rendszer segítségével egészítsék ki, és a szállítmányokat az ellátási lánc teljes hosszában végigkísérő nyilatkozatokban vagy tanúsítványokon tüntessék fel a 2009/28 irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő információkat.

23

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a L.E.G.O. fellebbezésében azt állítja, hogy – mivel a szállítók, az ED&F Man Liquid Products Italia és az Unigrà csatlakoztak a 2011/438 végrehajtási rendelet által elismert ISCC önkéntes ellenőrzési rendszerhez – a nemzeti rendszer nem írhat elő az említett önkéntes rendszerhez viszonyítva olyan további kötelezettségeket, mint például a közvetítők azon kötelezettsége, hogy benyújtsák a fenntarthatósági tanúsítványokat.

24

Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelme egyrészt arra vonatkozik, hogy azokat a gazdasági szereplőket, akik általában a Bizottság határozatainak tárgyát képező önkéntes ellenőrzési rendszerekhez csatlakoznak, alá lehet‑e vetni a nemzeti tanúsítási rendszerben előírt további kötelezettségeknek, illetve, másrészt pedig arra, hogy az ellátási lánc részét alkotó gazdasági szereplőket kötelezni lehet‑e arra, hogy a kísérő nyilatkozatokat és tanúsítványokat a kért információkkal egészítsék ki. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy mivel a nemzeti szabályozásnak az a célja, hogy biztosítsa a termék nyomon követését, illetve fenntartható jellegét a szállítási lánc teljes hosszában, a Movendihez hasonló közvetítők nem zárhatók ki az említett kötelezettség alól.

25

E körülmények között a Consiglio di Stato (államtanács) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

26

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2009/28 irányelv 18. cikkének (7) bekezdését a 2011/438 végrehajtási határozattal összefüggésben, hogy azzal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely különös, a fenntarthatósági tanúsítás valamely olyan önkéntes rendszere által előírtaktól eltérő és súlyosabb feltételeket támaszt a gazdasági szereplőkkel szemben, mint a Bizottság által az említett irányelv 18. cikkének (4) bekezdésével összhangban elfogadott említett végrehajtási határozatban elismert „ISCC” rendszer.

27

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a 2009/28 irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdése sorolja fel azokat a kritériumokat, amelyeket tiszteletben kell tartani a bioüzemanyagok és a bio‑energiahordozók tekintetében ahhoz, hogy azokat megújuló energiaforrásnak lehessen minősíteni.

28

Amint az a 2009/28 irányelvnek a (65) és (67) preambulumbekezdése fényében értelmezett 17. cikkéből is következik, az uniós jogalkotó, elsősorban az EUMSZ 114. cikkre támaszkodva azon fenntarthatósági kritériumokat kívánta harmonizálni, amelyeknek a bioüzemanyagoknak és a folyékony bio‑energiahordozóknak mindenképpen meg kell felelniük ahhoz, hogy az azokból termelt energiát figyelembe lehessen venni az egyes tagállamokban az e 17. cikk (1) bekezdésének a), b), illetve c) pontjában említett három célból. Az említett célok a következők: annak ellenőrzése, hogy a tagállamok mennyiben tesznek eleget egyrészt az ezen irányelv 3. cikkében említett nemzeti célkitűzéseiknek, másrészt pedig a megújuló energia területén fennálló kötelezettségeiknek, valamint a bioüzemanyagok fogyasztásáért adható nemzeti pénzügyi támogatás esetleges engedélyezése (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 28. pont).

29

Az említett fenntarthatósági kritériumok harmonizációja kimerítő jellegű, ugyanis a 2009/28 irányelv 17. cikkének (8) bekezdése rögzíti, hogy a tagállamok az e cikkben foglalt fenntarthatósági kritériumoknak megfelelő bioüzemanyagok és folyékony bio‑energiahordozók e három célból való figyelembevételét más fenntarthatósági indokok alapján nem utasíthatják el (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 32. pont).

30

A fenntarthatósági kritériumok tiszteletben tartásának a bioüzemanyagok és a folyékony bio‑energiahordozók tekintetében történő vizsgálatát illetően, amint az a 2009/28 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének első mondatából is következik, ha azokat figyelembe kell venni az ezen irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében említett célokra, a tagállamoknak kötelezniük kell a gazdasági szereplőket annak bizonyítására, hogy az e cikk (2)–(5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumokat tiszteletben tartották.

31

E célból a tagállamoknak, amint az a 2009/28 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének második mondatából is következik, meg kell követelniük az említett szereplőktől, hogy tömegmérlegrendszert alkalmazzanak, amely – amint azt e rendelkezés a)–c) pontja részletezi – először is megengedi az eltérő fenntarthatósági jellemzőkkel rendelkező nyersanyagszállítmányok vagy bioüzemanyagok összekeverését, másodszor előírja, hogy a fenntarthatósági jellemzőkkel kapcsolatos információk és az említett szállítmányok mérete a keverékhez rendelve megmaradjon, illetve, harmadszor, biztosítja, hogy a keverékből kivett minden szállítmány összege azonos fenntarthatósági jellemzőkkel kerüljön leírásra, és ugyanolyan mennyiségben, mint a keverékhez adott összes szállítmány összege.

32

Ezen összefüggésben – amint azt a főtanácsnok is kiemeli indítványának 42. pontjában – a tömegmérlegrendszer, többek között, az egyes tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai által előírt nemzeti rendszerrel hajtható végre a 2009/28 irányelv 18. cikke (3) bekezdésének megfelelően, vagy pedig olyan önkéntes nemzeti vagy nemzetközi rendszerekkel, mint például az ISCC‑rendszer, amelyeket a Bizottság a 2009/28 irányelv 18. cikkének (4) és (5) bekezdése szerinti feltételek alapján ismer el.

33

E tekintetben az említett irányelv 18. cikkének (7) bekezdéséből az következik, hogy ha egy gazdasági szereplő a 2009/28 irányelv 18. cikkének (4) bekezdése alapján hozott bizottsági határozat tárgyát képező megállapodásnak vagy rendszernek megfelelően nyert bizonyítékokat vagy adatokat ajánl fel, az e határozat által előírt mértékben a tagállamok nem kötelezhetik az adatszolgáltatót arra, hogy további bizonyítékokkal támassza alá az ezen irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelést.

34

Ezzel szemben, ha a Bizottság nem fogadott el egy adott tanúsítási rendszerre vonatkozó határozatot, vagy ha e határozat azt mondja ki, hogy e rendszer nem fedi le a 2009/28 irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdésében meghatározott összes fenntarthatósági kritériumot, a tagállamok e mértékben szabadon kötelezhetik a gazdasági szereplőket arra, hogy tiszteletben tartsák az említett kritériumok tiszteletben tartása ellenőrzésének biztosítására irányuló nemzeti szabályozást.

35

Következésképpen ahhoz, hogy választ lehessen adni az első kérdésre, meg kell határozni a Bizottság által a 2009/28 irányelv 18. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott 2011/438 végrehajtási határozat hatályát az alapügyben szóban forgó tanúsítási rendszert illetően.

36

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ISCC‑rendszer e végrehajtási határozat általi, ötéves időszakra történő elismerése kizárólag a bioüzemanyagok fenntarthatósága vonatkozásában érvényes, a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatósága tekintetében pedig nem, amint az e határozat 1. cikkének első bekezdéséből következik. Ebből következik, hogy mivel a 2011/438 végrehajtási határozat tárgyát képező ISCC‑rendszer a tömegmérlegmódszert használja a bioüzemanyagok fenntarthatóságának bizonyításához, láthatóan nem korlátozhatja azt a hatáskört, amellyel a 2009/28 irányelv 18. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében a tagállamok rendelkeznek a 2009/28 irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdésében rögzített fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés ellenőrzése módozatainak meghatározását illetően a folyékony bio‑energiahordozók vonatkozásában.

37

A 2009/28 irányelv 18. cikkének (4) bekezdése ugyanis, mivel lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy úgy határozzon, hogy valamely önkéntes nemzeti vagy nemzetközi rendszer az ezen irányelv 17. cikkének (2)–(5) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés bizonyítására szolgál, csak a bioüzemanyagokra volt alkalmazható a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK irányelv és a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelv módosításáról szóló, 2015. szeptember 9‑i (EU) 2015/1513 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 239., 1. o.) elfogadásáig, amely 2015. október 15‑én lépett hatályba, és amely bevezette annak lehetőségét, hogy a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatóságát önkéntes rendszerek által lehessen tanúsítani.

38

E tekintetben ki kell emelni, hogy – amint az a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének h) és i) pontjából következik – a folyékony bio‑energiahordozók és a bioüzemanyagok két eltérő fogalomnak minősülnek, mivel ez utóbbiak közé csak a közlekedésben használt folyékony üzemanyagok tartoznak, míg az előbbiek a közlekedéstől eltérő célokra energiaforrásként használt folyékony üzemanyagokat jelentik.

39

A jelen ügyben a L.E.G.O. részese volt a ZB‑k ösztönző rendszerének a 2012. és 2014. közötti időszakban egy megújuló energiaforrásokból kiindulva folyékony bio‑energiahordozóval, nevezetesen pálmaolajjal táplált hőerőmű tekintetében. 2014. szeptember 29‑i határozatával a hatáskörrel rendelkező hatóság az e jogcímen kifizetett összegek visszatérítését követelte, különösen azon tény okán, hogy nem tartották tiszteletben azokat a kötelezettségeket, amelyek a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatóságának bizonyítása tekintetében a nemzeti tanúsítási rendszerből erednek.

40

E körülmények között, és tekintettel arra, hogy a 2011/438 végrehajtási határozat csak a bioüzemanyagok vonatkozásában ismerte el az ISCC‑rendszert, az olasz szabályozás által a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatóságának ellenőrzése tekintetében előírt további feltételek nem esnek a 2009/28 irányelv 18. cikkének (7) bekezdésében megfogalmazott tilalom hatálya alá.

41

A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/28 irányelv 18. cikkének (7) bekezdését a 2011/438 végrehajtási határozattal összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely különös, a fenntarthatósági tanúsítás valamely olyan önkéntes rendszere által előírtaktól eltérő és súlyosabb feltételeket ír elő a gazdasági szereplők számára a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatóságának tanúsítása tekintetében, mint az említett irányelv 18. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Bizottság által elfogadott említett végrehajtási határozatban elismert ISCC‑rendszer, mivel e rendszer kizárólag a bioüzemanyagok tekintetében került jóváhagyásra, és mivel az említett feltételek csak a folyékony bio‑energiahordozókra vonatkoznak.

42

A második kérdés, amely az első kérdésre adandó nemleges válasz esetére került előterjesztésre, lényegében annak meghatározására irányul, hogy az uniós jogot, és különösen a 2009/28 irányelv 18. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy valamely, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatósága ellenőrzésének olyan nemzeti rendszerét vezeti be, amely azt írja elő, hogy az érintett termékkel kapcsolatos ellátási láncban részt vevő gazdasági szereplők, akkor is, ha olyan közvetítőkön keresztül cselekszenek, akiknek fizikailag nem kerülnek birtokába a folyékony bio‑energiahordozók szállítmányai, kötelesek tiszteletben tartani az említett rendszerből eredő bizonyos tanúsítási, közlési és információs kötelezettségeket.

43

Amint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét formálisan az uniós jog bizonyos rendelkezéseire hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az értelmezés minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges (2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A jelen ügyben, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság formálisan nem kérdezte a Bíróságot a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek értelmezéséről, azt is meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a főtanácsnok javasolta indítványának 87. pontjában – valamely, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás ellentétes‑e az EUMSZ 34. cikkel.

45

Először is azt kell megállapítani, hogy a 2009/28 irányelv ugyan használja a „gazdasági szereplő” fogalmát, de nem határozza meg azt. Tekintettel azon kifejezések általános jellegére, amelyekkel ezen irányelv 18. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában megfogalmazásra kerültek a kritériumok, a Bíróság joggal állapította már meg, hogy az említett rendelkezés nem harmonizálta teljes mértékben a tömegmérlegrendszerhez kapcsolódó ellenőrzési módszert. Következésképpen a tagállamok – az említett rendelkezés a)–c) pontjában felsorolt általános követelmények tiszteletben tartása mellett – továbbra is jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek akkor, amikor pontosabban kell meghatározniuk azokat a konkrét feltételeket, amelyek mellett az érintett gazdasági szereplőknek egy ilyen rendszert alkalmazniuk kell (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 40. és 77. pont).

46

Másodsorban, amint az a 2009/28 irányelv (76) preambulumbekezdéséből is következik, az ezen irányelv 18. cikkének (1) bekezdésében szereplő tömegmérlegmódszer azon alapul, hogy a folyékony bio‑energiahordozók előállítása és az Unión belüli fogyasztása között fizikai kapcsolat áll fenn a megfelelőség ellenőrzése érdekében, elkerülve az ipar észszerűtlenül nagy terhelését.

47

A jelen ügyben a 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet 12. cikkének (2) bekezdéséből, a 66/2005 törvényerejű rendelettel, valamint ugyanezen minisztériumközi rendelet 2. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összefüggésben az következik, hogy e szabályozás annak kötelezettségét, hogy a folyékony bio‑energiahordozó szállítmányokat kísérő nyilatkozatokon vagy tanúsítványokon fel kell tüntetni azon információkat, amelyek lehetővé teszik fenntarthatóságuk megállapítását, minden olyan gazdasági szereplővel szemben előírja, akik részt vesznek a folyékony bio‑energiahordozók ellátási láncában, azon közvetítőket is beleértve, akik fizikailag nem birtokolják az említett termékeket.

48

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az tűnik ki, hogy az a tény, hogy a közvetítők „gazdasági szereplőknek” minősülnek, a 2009/28 irányelv 18. cikkének (3) bekezdésével összhangban arra irányul, hogy az ellátási lánc teljes hosszában biztosítani lehessen a folyékonybioenergiahordozó‑szállítmányok nyomonkövetését, ily módon lehetővé téve előállításuk és értékesítésük hatékonyabb ellenőrzését a csalások kockázatának csökkentése érdekében.

49

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2009/28 irányelv 18. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamok intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a gazdasági szereplők megbízható információkat nyújtsanak be, és hogy kérésre az érintett tagállam rendelkezésére bocsássák az érintett termék fenntarthatósági jellemzőire vonatkozó információk előállításához felhasznált adatokat. A tagállamok azt is előírják a gazdasági szereplők számára, hogy az általuk benyújtott információk tekintetében dolgozzák ki a független ellenőrzés megfelelő normáit, és mellékeljék az annak elvégzésével kapcsolatos bizonyítékokat, amely ellenőrzés során meg kell vizsgálni, hogy a gazdasági szereplők által használt rendszerek a pontosság, a megbízhatóság és a csalásbiztosság tekintetében megfelelnek‑e az előírásoknak.

50

Mivel, egyfelől, a „gazdasági szereplő” fogalmát a 2009/28 irányelv nem határozza meg, másfelől pedig az uniós jogalkotó által a tömegmérlegrendszerhez kapcsolódó ellenőrzésnek az uniós jogalkotó által végrehajtott harmonizáció jelenleg állapotára tekintettel meg kell állapítani, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak – az uniós jog tiszteletben tartása mellett történő – előírása tekintetében, hogy mely gazdasági szereplőknek kell bizonyítaniuk, hogy tiszteletben tartották az említett 17. cikk (2)–(5) bekezdésében felsorolt fenntarthatósági kritériumokat.

51

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a 2009/28 irányelv 18. cikk (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy valamely, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatósága ellenőrzésének nemzeti rendszerét vezeti be, amely azt írja elő, hogy a termékkel kapcsolatos ellátási láncban részt vevő valamennyi gazdasági szereplő, akkor is, ha olyan közvetítőkön keresztül cselekszik, akiknek fizikailag nem kerülnek birtokába a folyékony bio‑energiahordozók szállítmányai, köteles tiszteletben tartani bizonyos, az említett rendszerből eredő tanúsítási, közlési és információs kötelezettségeket.

52

Először is emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben valamely tárgykör uniós szinten teljes harmonizáció tárgyát képezte, minden arra vonatkozó nemzeti intézkedést e harmonizációs rendelkezés, és nem az elsődleges jog szempontjából kell értelmezni (2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 57. pont).

53

Amint az többek között a 2009/28 irányelv (25) preambulumbekezdéséből következik, az uniós jogalkotó, anélkül hogy a zöld energiaellátás nemzeti rendszereinek kimerítő jellegű harmonizálását kívánta volna megteremteni, egyrészt abból a megállapításból indult ki, hogy a tagállamok különböző támogatási mechanizmusokat alkalmaznak, másrészt pedig azon elvből, hogy biztosítani kell azok megfelelő működtetését a befektetői bizalom megtartása, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok az említett irányelvben számukra meghatározott, kötelező átfogó nemzeti célok teljesítését célzó, hatékony nemzeti intézkedéseket fogadhassanak el (2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 59. pont).

54

Egyébiránt – amint az a jelen ítélet 45. pontjából kitűnik – a 2009/28 irányelv 8. cikke nem harmonizálta kimerítően a tömegmérlegrendszerhez fűződő ellenőrzési módszert, ily módon a tagállamok továbbra is széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az említett cikk végrehajtása tekintetében. Ily módon eljárva is kötelesek azonban arra, hogy továbbra is tiszteletben tartsák az EUMSZ 34. cikket (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 78. pont).

55

Következésképpen a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit kell értelmezni annak meghatározása érdekében, hogy ellentétes‑e az EUMSZ 34. cikkel az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a termékkel kapcsolatos ellátási láncban részt vevő gazdasági szereplők, akkor is, ha olyan közvetítőkön keresztül cselekszenek, akiknek fizikailag nem kerülnek birtokába a folyékony bio‑energiahordozók, kötelesek tiszteletben tartani bizonyos, valamely nemzeti rendszerből eredő tanúsítási, közlési és információs kötelezettségeket.

56

A jelen ügyben, amint az a Bírósághoz benyújtott iratokból, valamint a tárgyalás során az ED & F Man Liquid Products Italia által szolgáltatott információkból is kitűnik, az alapügyben szóban forgó folyékony bio‑energiahordozót, a pálmaolajat Indonéziában állítják elő, az Unióba importálják, Franciaországban bocsátják szabad forgalomba, és ott raktározzák, majd Olaszországba szállítják, hogy a L.E.G.O. számára értékesítsék.

57

Az EUMSZ 28. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok közötti mennyiségi korlátozásoknak az EUMSZ 34–37. cikkbe foglalt tilalmát a tagállamokból származó, továbbá a harmadik országokból érkező és a tagállamokban szabad forgalomban lévő termékekre egyaránt alkalmazni kell.

58

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 34. cikk azzal, hogy megtiltja a tagállamok között a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseket, minden olyan nemzeti intézkedésre vonatkozik, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet (2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Az EUMSZ 34. cikk értelmében vett, a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseknek kell tekinteni az áruk szabad mozgásának olyan akadályait, amelyek abból erednek, hogy valamely tagállam – a nemzeti jogszabályok harmonizációjának hiányában – a más tagállamból származó, ott jogszerűen forgalmazott árukra az ez utóbbiakra vonatkozó feltételekkel kapcsolatos szabályokat alkalmaz, még akkor is, ha ezek a szabályok megkülönböztetés nélkül minden termékre vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 22‑iBizottság kontra Cseh Köztársaság ítélet, C‑525/14, EU:C:2016:714, 35. pont).

60

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás által az azon közvetítőkkel szemben előírt, fenntarthatósági tanúsítványok benyújtására irányuló kötelezettség, akiknek fizikailag nem kerül birtokába a részvételükkel lefolytatott ügylet tárgyát képező bio‑energiahordozó, alkalmas arra, hogy – legalább is közvetetten és potenciálisan – akadályozza az ilyen, más tagállamokból származó termékek behozatalát.

61

Egy ilyen kötelezettség ugyanis azzal a hatással jár, hogy nehezebbé teszi a folyékony bio‑energiahordozók behozatalát, mivel azoknak a közvetítőknek is, akikre a 2009/28 irányelv 18. cikkének értelmében nem vonatkozik e tanúsítási kötelezettség, mindazonáltal be kell nyújtaniuk az említett tanúsítványt, adminisztratív kötelezettségek alá kell vetniük magukat, és e tény okán fizetniük kell ennek járulékos költségeit, ha folyékony bio‑energiahordozót importálnak Olaszországba.

62

Következésképpen az ilyen nemzeti szabályozás a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, amely főszabály szerint összeegyeztethetetlen az EUMSZ 34. cikkből eredő uniós jogi kötelezettségekkel, hacsak e szabályozás objektíven nem igazolható (lásd analógia útján: 2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 75. pont).

63

A mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedést jelentő nemzeti szabályozást vagy nemzeti gyakorlatot csak az EUMSZ 36. cikkben felsorolt valamely közérdeken alapuló kényszerítő ok, illetve feltétlenül érvényesítendő követelmény igazolhatja. Bármelyik esetben a nemzeti intézkedésnek az arányosság elvével összhangban alkalmasnak kell lennie az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 76. pont).

64

E tekintetben a bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy azok a nemzeti intézkedések, amelyek akadályozhatják az Unión belüli kereskedelmet, többek között a környezetvédelem területéhez tartozó kényszerítő követelményekkel igazolhatók. Márpedig a megújuló energiaforrások felhasználása a villamosenergia‑termeléshez, amelynek ösztönzésére irányul az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás is, a környezetvédelmet szolgálja, hiszen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, amely gázok a klímaváltozás elsődleges okai közé sorolandók, és amelynek leküzdése mellett az Unió és a tagállamok elkötelezték magukat (lásd ebben az értelemben: 2001. március 13‑iPreussenElektra ítélet, C‑379/98, EU:C:2001:160, 73. pont; 2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 77., 78. és 82. pont; 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 85–88. pont).

65

E tény okán az ilyen nemzeti szabályozás, mivel a megújuló energiák felhasználását részesíti előnyben, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelmére is irányul, amely az EUMSZ 36. cikkben felsorolt közérdeken alapuló okok egyike (lásd ebben az értelemben: 2017. június 22‑iE.ON Biofor Sverige ítélet, C‑549/15, EU:C:2017:490, 89. pont).

66

Ráadásul, amint azt a főtanácsnok is megjegyzi indítványának 97. pontjában, mivel az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a fenntartható folyékony bio‑energiahordozók előállítási és elosztási folyamatában részt vevő valamennyi gazdasági szereplőt – a közvetítőket is beleértve – arra kötelez, hogy fenntarthatósági tanúsítványokat nyújtsanak be, hozzájárul ahhoz, hogy el lehessen kerülni a csalás kockázatát a folyékony bio‑energiahordozók ellátási láncában.

67

Márpedig a bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a környezet védelmére, valamint a csalás elleni küzdelemre irányuló cél igazolhatja az Unión belüli kereskedelem akadályozására alkalmas nemzeti intézkedéseket, feltéve hogy ezen intézkedések arányosak az általuk elérni kívánt céllal (2011. október 6‑iBonnarde ítélet, C‑443/10, EU:C:2011:641, 34. pont).

68

Azt kell tehát megvizsgálni, amint az a jelen ítélet 63. pontjából is következik, hogy valamely, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás megfelel‑e az arányosság elvéből fakadó követelményeknek, tehát alkalmas‑e az általa elérni kívánt jogszerű cél megvalósítására, és szükséges‑e ahhoz (lásd ebben az értelemben: 2014. július 1‑jeiÅlands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 83. pont).

69

E tekintetben meg kell állapítani, hogy egy olyan nemzeti rendelkezés, mint a 2012. január 23‑i minisztériumközi rendelet 12. cikkének (2) bekezdése, garantálja a termék nyomonkövetését a termelési és szállítási hálózatban, valamint fenntarthatóságát is annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a pálmaolaj esetleges átalakítását vagy hamisítását. Egy olyan közvetítőnek ugyanis, mint a Movendi, amelynek az alapügyben szóban forgó folyékony bio‑energiahordozó jogi tulajdonában van, a vonatkozó dokumentációt is beleértve, a végfelhasználónak való értékesítés előtt lehetősége van arra, hogy módosíthassa annak tulajdonságait, harmadik személy rendelkezésére bocsáthassa, és más, tanúsítvánnyal nem rendelkező folyadékokkal vagy folyékony bio‑energiahordozókkal keverje össze azt. Ily módon az említett nemzeti rendelkezés, mivel a folyékony bio‑energiahordozók ellátási láncának valamennyi szereplőjére vonatkozik, hozzájárul az e folyékony bio‑energiahordozó fenntartását érintő csalás kockázatának megakadályozásához. Következésképpen e szabályozás az általa követett jogszerű célkitűzés elérésére alkalmas intézkedésnek minősíthető.

70

Ily módon az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás hozzájárulhat az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelmére irányuló, a jelen ítélet 63–66. pontjában említett célkitűzéseknek.

71

Az ilyen szabályozás szükséges jellegét illetően meg kell állapítani, hogy bár az olyan közvetítő, mint az alapügyben a Movendi, fizikailag nem birtokolja az azon ügylet tárgyát képező folyékony bio‑energiahordozókat, amelyben részt vesz, mindazonáltal annak jogi tulajdonosa lesz, és főszabály szerint e tény okán lehetősége van arra, hogy azt elszállítsa, megváltoztassa az összetételét, vagy meghamisítsa a vonatkozó dokumentumokat. Következésképpen el kell ismerni, hogy az Olasz Köztársaság joggal ítélheti meg úgy, hogy az említett intézkedés e kockázatok megelőzésével szükséges volt a kitűzött célok eléréséhez.

72

A fenti megfontolások összességére figyelemmel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot, különösen az EUMSZ 34. cikket, valamint a 2009/28 irányelv 18. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy valamely, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás a folyékony bio‑energiahordozók fenntarthatósága ellenőrzésének nemzeti rendszerét vezeti be, és előírja, hogy a termékkel kapcsolatos ellátási láncban részt vevő gazdasági szereplők, akkor is, ha olyan közvetítőkön keresztül cselekszenek, akiknek fizikailag nem kerülnek birtokába a folyékony bio‑energiahordozók, kötelesek tiszteletben tartani az említett rendszerből eredő bizonyos tanúsítási, közlési és információs kötelezettségeket.

73

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: