1

Keresetlevelében az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

2

Az 1999/31 irányelv (18) preambulumbekezdése kimondja:

„[M]ivel a lerakással történő hulladékártalmatlanítási módszer sajátosságai miatt a hulladéklerakók minden kategóriájára speciális engedélyezési eljárást kell bevezetni a [hulladékokról szóló, 1975. július 15‑i 75/442/EGK tanácsi irányelvben (HL 1975. L 194., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 23. o.)] már megállapított általános engedélyezési követelményeknek és a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló, 1996. szeptember 24‑i 96/61/EK [tanácsi] irányelv [(HL 1996. L 257., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 80. o.)] általános követelményeinek megfelelően; mivel arról, hogy a hulladéklerakó az engedélynek valóban megfelel, az illetékes hatóságnak a lerakási tevékenység megkezdése előtt ellenőrzés keretében kell meggyőződnie.”

3

Ezen irányelv „Általános cél” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik a (2) bekezdésében:

„A hulladéklerakók műszaki jellemzőit illetően ez az irányelv tartalmazza a [96/61] irányelv hatálya alá tartozó lerakókra vonatkozó műszaki követelményeket, abból a célból, hogy a fenti irányelvben leírt általános követelmények konkrét megfogalmazást nyerjenek. Ha ennek az irányelvnek a követelményeit betartják, a 96/61/EK irányelv idevágó követelményei is teljesültnek tekintendők.”

4

Az 1999/31 irányelv 7. cikkének g) pontja értelmében a tagállamok intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a hulladéklerakó létesítésére vonatkozó engedély iránti kérelem adatokat tartalmazzon a lezárással és az utógondozással kapcsolatos eljárások tervéről.

5

Az említett irányelv „Az engedély megadásának feltételei” című 8. cikke értelmében:

„A tagállamok intézkedéseket tesznek annak elérésére, hogy:

6

Az 1999/31 irányelv „Lezárás és utógondozási eljárások” című 13. cikke értelmében:

„A tagállamok biztosítják, hogy adott esetben az engedélynek megfelelően:

7

Az 1999/31 irányelv „Meglévő hulladéklerakók” című 14. cikke a következőket írja elő:

„A tagállamok intézkedéseket tesznek annak biztosítására, hogy az ezen irányelv átvételekor [helyesen: átültetésekor] engedéllyel rendelkező vagy működő hulladéklerakók működésüket csak akkor folytathassák, ha az alább leírt lépéseket a lehető leghamarabb, de legkésőbb a 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott időponttól számított nyolc éven belül megteszik:

[…]”

8

A C‑331/11. sz. ítéletben a Bíróság akként határozott, hogy a Szlovák Köztársaság, mivel anélkül engedélyezte a Žilina‑Považský Chlmec‑i (Szlovákia) hulladéklerakó működését, hogy benyújtották volna annak fejlesztési tervét, valamint hogy végleges határozat született volna arról, hogy az említett hulladéklerakó a jóváhagyott fejlesztési terv alapján folytathatja‑e működését, nem teljesítette az 1999/31 irányelv 14. cikkének a)–c) pontjából eredő kötelezettségeit.

9

A C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésének vizsgálata keretében a Bizottság a 2013. április 30‑i levelében tájékoztatást kért a Szlovák Köztársaságtól az ezen ítéletben foglaltak teljesítése érdekében elfogadott intézkedésekről, valamint az esetleges további intézkedések elfogadásának menetrendjéről.

10

A 2013. június 7‑i válaszában a Szlovák Köztársaság rámutatott arra, hogy az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság 2013. május 31‑én új eljárást indított a szóban forgó hulladéklerakó integrált engedélyének módosítása érdekében. Emellett jelezte a hulladéklerakó lezárására és az utógondozásának biztosítására irányuló szándékát, azzal, hogy az erre vonatkozó végleges határozatot a tervek szerint legkésőbb 2013. október 31‑én fogadják el.

11

A Bizottság 2013. november 21‑én felszólító levelet küldött a Szlovák Köztársaságnak, amely levélben emlékeztetett arra, hogy a Szlovák Köztársaság továbbra sem teljesítette a C‑331/11. sz. ítéletből eredő kötelezettségeit, és felhívta e tagállamot, hogy két hónapon belül tegye meg észrevételeit.

12

A Szlovák Köztársaság e felhívásra válaszul 2014. január 13‑án arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy 2013. október 21‑én határozatot hoztak a szóban forgó hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárásáról és rekultivációjáról, azonban a hulladéklerakó 2c blokkját képező területek tulajdonjogával kapcsolatos jogvita miatt felfüggesztették a hulladéklerakó e blokkjának lezárására és rekultivációjára vonatkozó eljárást. Mindenesetre az említett válasz szerint 2014. január 7. óta tilos a telep működtetése.

13

A Bizottság 2014. május 5‑én értesítést kapott a Szlovák Köztársaságtól az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság központi szervének 2014. április 10‑én hozott két határozatáról. Az első határozattal e hatóság megsemmisítette az említett 2013. október 21‑i határozatot, és újbóli vizsgálatra bocsátotta az ügyet. A második határozatával ideiglenes intézkedéseket fogadott el, amelyekkel elrendelte az üzemeltetővel szemben, hogy az tartózkodjon a telepen történő hulladéklerakással kapcsolatos tevékenységektől.

14

Egy évvel később, 2015. május 6‑án a Szlovák Köztársaság arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a szóban forgó hulladéklerakó lezárására új időpontot, 2015. december közepét tűzték ki.

15

2015. december 23‑án e tagállam megküldte a Bizottságnak a környezeti hatásvizsgálati eljárás naprakésszé tett menetrendjét, és 2016. májusra tűzte ki a szóban forgó hulladéklerakó végleges lezárására vonatkozó határozathozatal időpontját.

16

2016. augusztus 26‑án a Szlovák Köztársaság arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság 2016. augusztus 15‑én ismét a hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárásáról, valamint a szóban forgó telep működtetésének megszüntetéséről határozott.

17

Az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság központi szerve által 2016. november 9‑én hozott határozat helybenhagyta e 2016. augusztus 15‑i határozatot.

18

A 2016. augusztus 15‑i és 2016. november 9‑i határozatokkal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, azonban a Szlovák Köztársaság rámutat arra, hogy e kérelem nem rendelkezik halasztó hatállyal az említett határozatokra nézve.

19

Mivel a Szlovák Köztársaság nem hozta meg az előírt határidőn belül a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, a Bizottság az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdése alapján előterjesztette a jelen keresetet.

20

2017. november 14‑én, az írásbeli szakasz befejezését követően a Szlovák Köztársaság további információkat közölt a Bírósággal a szóban forgó hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárásával és rekultivációjával, valamint egy folyamatban lévő jogalkotási eljárással kapcsolatban.

21

Mivel megítélése szerint ezen információk alapján nem állapítható meg, hogy e tagállam teljesítette volna a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltakat, a Bizottság kivétel nélkül fenntartotta a kereseti kérelmeit.

22

A Szlovák Köztársaság szerint a kereset elfogadhatatlan, mivel eltérések vannak a C‑331/11. sz. ítélet, a 2013. november 21‑i felszólító levél és a jelen ügyben benyújtott keresetlevélben foglaltak között.

23

E tagállam lényegében azt állítja, hogy a keresetlevélben a Bizottság azt rója fel neki, hogy még nem került sor a szóban forgó hulladéklerakónak az 1999/31 irányelv 13. cikke szerinti előírásokkal összhangban történő teljes lezárására. Márpedig a C‑331/11. sz. ítéletnek nem képezte tárgyát e rendelkezés tiszteletben tartása, és a 2013. november 21‑i felszólító levélben sem hivatkoztak az említett rendelkezés megsértésére.

24

A Bizottság szerint a keresete elfogadható.

25

Először is, ami a C‑331/11. sz. ítélet és a jelen ügyben benyújtott keresetlevélben foglaltak közötti állítólagos eltérést illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ezen ítéletben a Bíróság akként határozott, hogy a Szlovák Köztársaság, mivel anélkül engedélyezte a szóban forgó hulladéklerakó működését, hogy benyújtották volna annak fejlesztési tervét, valamint hogy végleges határozat született volna arról, hogy az említett hulladéklerakó a jóváhagyott fejlesztési terv alapján folytathatja‑e működését, nem teljesítette az 1999/31 irányelv 14. cikkének a)–c) pontjából eredő kötelezettségeit.

26

Márpedig az 1999/31 irányelv 14. cikke, amely az a) pontjában azt a kötelezettséget rója a meglévő hulladéklerakók üzemeltetőire, hogy készítsék el, és az illetékes hatóságnak jóváhagyás végett nyújtsák be a telep fejlesztési tervét, a b) pontjában arra kötelezi a tagállamokat, hogy e fejlesztési terv bemutatását követően az említett terv és ezen irányelv alapján hozzanak végleges határozatot arról, hogy a működés folytatható‑e. E tekintetben a b) pont alapján két lehetőség áll a tagállamok rendelkezésére. Vagy engedélyezi az illetékes nemzeti hatóság a működés folytatását az említett irányelv 8. cikkével összhangban, vagy az érintett tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy ugyanezen irányelv 7. cikke g) pontjának és 13. cikkének megfelelően a lehető legrövidebb időn belül lezárják a telepet.

27

Ezért az arról való gondoskodásra vonatkozó kötelezettség, hogy kizárólag az 1999/31 irányelv követelményeinek eleget tevő hulladéklerakók folytathassák a működésüket, magában foglalja a működésük folytatására vonatkozó engedéllyel nem rendelkező hulladéklerakók lezárását (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑iBizottság kontra Bulgária ítélet, C‑145/14, nem tették közzé, EU:C:2015:502, 30. pont; 2016. február 25‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑454/14, nem tették közzé, EU:C:2016:117, 59. pont).

28

Ebből az következik, hogy amennyiben valamely tagállam az 1999/31 irányelv 14. cikkét úgy hajtja végre, hogy a hulladéklerakó további működésének engedélyezése helyett a hulladéklerakó lezárásáról határoz, úgy tiszteletben kell tartania a lezárási eljárásra vonatkozó, az ezen irányelv 13. cikkében előírt követelményeket.

29

Az 1999/31 irányelv 13. cikkét tehát akkor is tiszteletben kell tartani, ha a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések részeként a Szlovák Köztársaság le kívánta zárni a szóban forgó hulladéklerakót. Ezért nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottság túllépett a C‑331/11. sz. ítélet által meghatározott tárgyon, amikor a keresetét az 1999/31 irányelv e 13. cikkére alapította.

30

Másodszor, ami a 2013. november 21‑i felszólító levél és a jelen ügyben előterjesztett keresetlevélben foglaltak közötti állítólagos eltérést illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a C‑331/11. sz. ítélet kihirdetését követően a Szlovák Köztársaság nem jelölte meg pontosan a Bizottság számára, hogy a szóban forgó hulladéklerakó működésének folytatása vagy e hulladéklerakó lezárása mellett dönt‑e.

31

Így a pert megelőző eljárás első szakaszában, vagyis az említett 2013. november 21‑i felszólító levél megküldése előtt e tagállam mindössze arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság a hulladéklerakó integrált engedélyének módosítása érdekében új eljárást indított, továbbá hogy tervbe vették e hulladéklerakó jövőbeli lezárását, és erről legkésőbb 2013. október 31‑ig végleges határozatot hoznak.

32

Márpedig 2013. november 21‑ig a Szlovák Köztársaság nem tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy e tekintetben határozatot hoztak volna, ezért a Bizottság az említett időpontban nem ismerhette a Szlovák Köztársaság azzal kapcsolatos végső döntését, hogy a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésére rendelkezésre álló mely lehetőséget választja.

33

Ezért nem róható fel a Bizottságnak, hogy a felszólító levélben nem jelölte meg egyértelműbben azokat a pontokat, amelyek tekintetében ezen intézmény szerint e tagállam nem teljesítette a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltakat.

34

A Szlovák Köztársaság első ízben csupán a pert megelőző eljárás EUMSZ 260. cikk (2) bekezdése szerinti második szakaszában, azaz a 2013. november 21‑i felszólító levél megküldését követően nyújtott tájékoztatást a Bizottság számára a hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárásáról és rekultivációjáról szóló határozat elfogadásáról, majd e határozat megsemmisítéséről, és végül egy új határozat illetékes közigazgatási hatóság általi elfogadásáról és annak e hatóság központi szerve általi későbbi helybenhagyásáról. Ehhez hasonlóan az említett tagállam szintén a pert megelőző eljárás e második szakaszában közölte a hulladéklerakó lezárására kitűzött időpontot, illetve tájékoztatta a Bizottságot e határidő meghosszabbításáról.

35

Mivel a jelen jogvitának a C‑331/11. sz. ítélettel meghatározott tárgya az 1999/31 irányelv 13. cikkére is kiterjed, és mivel a Szlovák Köztársaság éppen azáltal kívánja teljesíteni az ezen ítéletben foglaltakat – amely szándékáról csak a 2013. november 21‑i felszólító levél kézhezvételét követően tájékoztatta kellő egyértelműséggel a Bizottságot –, hogy lezárja az érintett hulladéklerakót, a Bizottság a jelen ügyet megindító keresetlevelében hivatkozhat e 13. cikkre és az abban előírt követelményekre.

36

Első kifogásával a Bizottság azt rója fel a Szlovák Köztársaságnak, hogy az nem hozott az 1999/31 irányelv 14. cikkével összhangban a szóban forgó hulladéklerakó működésének folytatására vagy e hulladéklerakó lezárására vonatkozó végleges határozatot. A Bizottság különösen azt hangsúlyozza, hogy e tagállam, jóllehet 2013. június 7‑én, 2014. július 8‑án, 2015. május 6‑án és 2015. december 23‑án jelezte neki az e hulladéklerakó végleges bezárására irányuló szándékát, mind a mai napig nem mutatott be erre vonatkozó végleges határozatot.

37

Válaszában a Bizottság mindehhez hozzáteszi, hogy mivel a szóban forgó hulladéklerakó nem rendelkezik a szlovák hatóságok által jóváhagyott fejlesztési tervvel, és a működésének folytatását engedélyező végleges határozatot sem fogadtak el, az említett hulladéklerakót – az 1999/31 irányelv 7. cikkének g) pontjával és 13. cikkével összhangban – ezen irányelv 14. cikkének b) pontja alapján le kell zárni. E tekintetben a szóban forgó hulladéklerakó működésének megszüntetéséről szóló 2016. augusztus 15‑i határozatot helybenhagyó 2016. november 9‑i határozat nem minősül az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja értelmében vett végleges határozatnak, mivel e határozat nem hivatkozik az e hulladéklerakóra vonatkozó fejlesztési tervre, és e határozattal szemben jogorvoslati kérelmet terjesztettek elő.

38

E kifogásra válaszul a Szlovák Köztársaság arra hivatkozik, hogy két különböző módon is jogszerűen teljesíthette a C‑331/11. sz. ítéletből eredő kötelezettségeket, nevezetesen azáltal, hogy engedélyezi a szóban forgó hulladéklerakó működését a fejlesztési terv és az e hulladéklerakó működésének folytatására vonatkozó végleges határozat alapján, vagy ellenkezőleg, nem engedélyezi azt. Márpedig a Szlovák Köztársaság rámutat arra, hogy e második lehetőséget választotta, mivel úgy határozott, hogy nem engedélyezi az említett hulladéklerakó működésének folytatását, továbbá hogy lezárja és rekultiválja e hulladéklerakót.

39

E tagállam rámutat arra, hogy az 1999/31 irányelv 14. cikke nem ír elő olyan kötelezettséget, amely szerint a fejlesztési terv benyújtásának és jóváhagyásának meg kell előznie a meglévő hulladéklerakók működésének megszüntetéséről szóló végleges határozat meghozatalát. E tagállam mindenesetre arra hivatkozik, hogy még ha a jelen esetben fejlesztési tervre is lett volna szükség, az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság 2015. december 15‑i határozatával sor került egy ilyen terv jóváhagyására.

40

A Szlovák Köztársaság ezenfelül azt állítja, hogy a szóban forgó hulladéklerakóban 2014. január 7. óta nem engedélyezett a hulladékok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységek folytatása. Ráadásul a 2016. augusztus 15‑én elfogadott határozat megtiltotta e hulladéklerakó működésének folytatását, valamint a 2c blokk kivételével elrendelte a lerakó legkésőbb 2016. november 9‑i hatállyal történő lezárását és rekultivációját.

41

Második kifogásával a Bizottság azt rója fel a Szlovák Köztársaságnak, hogy az nem hozta meg az 1999/31 irányelv 13. cikkével összhangban a hulladéklerakó tényleges lezárásához szükséges intézkedéseket. A Bizottság szerint – jóllehet e tagállam jelezte a Bizottságnak, hogy az illetékes környezetvédelmi közigazgatási hatóság határozza meg azokat a feltételeket és intézkedéseket, amelyek révén biztosítható a hulladéklerakó utógondozása – az e tagállam által e tekintetben hozott intézkedések elégtelenek.

42

A Bizottság rámutat arra, hogy az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja értelmében a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy azokat a lerakókat, amelyek a működésük folytatásához szükséges engedélyt nem kapták meg, ezen irányelv 7. cikke g) pontjának és 13. cikkének megfelelően a lehető legrövidebb időn belül lezárják.

43

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az 1999/31 irányelv 13. cikkének b) pontja szerint egy hulladéklerakó azután tekinthető véglegesen lezártnak, hogy az illetékes hatóság elvégezte az utolsó helyszíni ellenőrzést, értékelte mindazokat a jelentéseket, amelyeket az üzemeltető benyújtott, és jóváhagyta a lezárást. A jelen esetben ezért a szóban forgó hulladéklerakó végleges lezárására irányuló átfogó eljárás csak azt követően tekinthető befejezettnek, hogy a hulladékgazdálkodásért felelős nemzeti hatóság az 1999/31 irányelv 13. cikkét átültető szlovák szabályozással összhangban tanúsítványt állított ki.

44

Végül a Bizottság szerint a 2016. augusztus 15‑i határozat nem tekinthető véglegesnek, mivel azzal szemben jogorvoslati kérelmet terjesztettek elő.

45

E kifogásra válaszul a Szlovák Köztársaság arra hivatkozik, hogy a szóban forgó hulladéklerakó végleges lezárására irányuló eljárások időbeli sorrendje egyértelművé teszi, hogy a hulladéklerakó tényleges lezárása objektíve igen hosszú időt vesz igénybe.

46

Az illetékes nemzeti hatóságok jelentős erőfeszítései ellenére ezért mind ez idáig nem kerülhetett sor az említett hulladéklerakó teljes és végleges lezárására.

47

Emlékeztetni kell arra, hogy a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez az illetékes szlovák hatóságoknak az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontjával összhangban vagy engedélyezniük kell a szóban forgó hulladéklerakó működésének folytatását az ezen irányelv követelményeinek megfelelő fejlesztési terv alapján, vagy az említett irányelv 13. cikkének tiszteletben tartása mellett el kell rendelniük a működés megszüntetését, és véglegesen le kell zárniuk e hulladéklerakót.

48

Meg kell tehát vizsgálni, hogy a szlovák hatóságok meghozták‑e az előírt határidőn belül az e hulladéklerakó működésének folytatására vagy a hulladéklerakó lezárására vonatkozó végleges határozatot, illetve hogy adott esetben elégségesnek tekintendők‑e az e hatóságok által a tényleges lezárás érdekében hozott intézkedések, amit a Bizottság az első, illetve a második kifogásában vitat.

49

Az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése szerinti kötelezettségszegés fennállásának a megítéléséhez szükséges referencia‑időpont az e rendelkezés alapján küldött felszólító levélben megállapított határidő lejárta (2017. július 13‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑388/16, nem tették közzé, EU:C:2017:548, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

A jelen ügyben a Bizottság 2013. november 21‑én küldte meg a felszólító levelet, ezért a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpont az e levélben megállapított határidő lejárta, azaz 2014. január 21.

51

Ami az első kifogást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 2013. november 21‑i felszólító levélre 2014. január 13‑án adott válaszában a Szlovák Köztársaság rámutatott arra, hogy 2014. január 7. óta tilos a vitatott telep működtetése, valamint hogy 2013. október 21‑én a szóban forgó hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárására és rekultivációjára vonatkozó határozatot fogadtak el.

52

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy e 2013. október 21‑i határozat megléte nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze a Bizottság első kifogásának megalapozottságát.

53

A Szlovák Köztársaság ugyanis egyrészt maga is elismeri, hogy a 2013. október 21‑i határozat nem terjedt ki e hulladéklerakó 2c blokkjára, mivel felfüggesztették az e blokkra vonatkozó lezárási és rekultivációs eljárást.

54

Másrészt, jóllehet a 2013. október 21‑i határozat valóban elrendelte a hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárását és rekultivációját, e határozatot az illetékes közigazgatási hatóság központi szerve 2014. április 10‑én visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, és az ügy újbóli vizsgálatra utalásáról határozott.

55

Ebből az következik, hogy a felszólító levélben kitűzött határidő lejártakor, azaz 2014. január 21‑én még nem fogadtak el a szóban forgó hulladéklerakó működésének folytatására vagy az e hulladéklerakó lezárására vonatkozó végleges, az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja értelmében vett határozatot.

56

E körülmények között a Bizottság első kifogása megalapozott.

57

Ami a második kifogást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az 1999/31 irányelv 14. cikke b) pontjának második mondata értelmében, ha valamely tagállam nem engedélyezi egy hulladéklerakó működésének folytatását, akkor az 1999/31 irányelv 13. cikkében előírt eljárásnak megfelelően köteles azt véglegesen lezárni.

58

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a további hulladéklerakás megszüntetése nem elegendő az említett kötelezettség teljesítéséhez, mivel a tagállamnak azt is biztosítania kell, hogy végrehajtsák az ahhoz szükséges, lezárással kapcsolatos munkálatokat, hogy az érintett hulladéklerakó megfeleljen az 1999/31 irányelvnek (lásd ebben az értelemben: 2016. február 25‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑454/14, nem tették közzé, EU:C:2016:117, 60. és 61. pont).

59

A jelen esetben a Szlovák Köztársaság nem állítja azt, hogy a szóban forgó hulladéklerakó tekintetében 2014. január 21‑ig befejezték volna az 1999/31 irányelv 13. cikke szerinti lezárási eljárást. Mindössze rámutat arra, hogy a számos eljárási lépésre tekintettel e hulladéklerakó végleges lezárása hosszú időt vesz igénybe, és az illetékes hatóságok jelentős erőfeszítései ellenére mind ez idáig nem kerülhetett sor az említett hulladéklerakó teljes és végleges lezárására.

60

Mindazonáltal nem fogadható el a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésében mutatkozó késedelem ilyen igazolása. Amint azt a Bíróság több alkalommal hangsúlyozta, az uniós jogból eredő kötelezettségek nemteljesítésének igazolása végett a tagállam nem hivatkozhat kifogásként belső jogrendszerének rendelkezéseire, gyakorlatára vagy helyzeteire (2017. július 13‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑388/16, nem tették közzé, EU:C:2017:548, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

E körülmények között a Bizottság második kifogása is megalapozott.

62

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Szlovák Köztársaság, mivel nem tett meg a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges minden intézkedést, nem teljesítette az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

63

A Bizottság – annak kifejtését követően, hogy a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítésében mutatkozó tartós késedelem önmagában a jogszerűség és a jogbiztonság Unión belüli elvének súlyos megsértését képezi – azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze a Szlovák Köztársaságot kényszerítő bírság, valamint átalányösszeg megfizetésére.

64

E kényszerítő bírság és átalányösszeg összegét illetően a Bizottság „A jogsértési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt átalányösszegek és kényszerítő bírságok meghatározásához használt adatok naprakésszé tétele” című, 2015. augusztus 6‑i közleményével (HL 2015. C 257., 1. o.) naprakésszé tett, „Az EK 228. cikk végrehajtása” című 2005. december 13‑i (SEC(2005) 1658) közleményére (a továbbiakban: 2005. évi közlemény) hivatkozik.

65

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2005. évi közlemény értelmében a szankció kiszabásának három alapvető szemponton kell alapulnia, nevezetesen a jogsértés súlyán, a jogsértés időtartamán, továbbá annak szükségességén, hogy a szankció elrettentő hatású legyen.

66

A megállapított jogsértés súlyát illetően a Bizottság először is a jogsértés tárgyát képező – nevezetesen az 1999/31 irányelvben szereplő – uniós szabályok jelentőségét, másodszor pedig e jogsértés egyéni és közérdekre – például az emberi egészség és a környezet védelmére – gyakorolt következményeit hangsúlyozza. E tekintetben rámutat arra, hogy e védelemhez az szükséges, hogy a hulladéklerakóba kerülő hulladék ne jelentsen veszélyt az emberi egészségre és a környezetre. E célból ezért az említett irányelv 14. cikkével összhangban elengedhetetlen, hogy az illetékes hatóságok végleges határozatot hozzanak a meglévő hulladéklerakók működésének folytatásáról vagy e hulladéklerakók lezárásáról. Ehhez hasonlóan az említett irányelv 13. cikke a lezárási eljárással és a telepek lezárást követő utógondozásával kapcsolatos követelményeket állapít meg. Harmadszor, a Bizottság szerint mindazonáltal figyelembe kell venni, hogy csupán egyetlen hulladéklerakóról van szó, hogy az érintett földrajzi terület a szóban forgó terület határai közé korlátozódik, továbbá hogy 2013. december 30‑tól kezdődően felfüggesztették az e telepen történő hulladéklerakást. Enyhítő körülmények címén figyelembe kell venni továbbá a Szlovák Köztársaság által a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítése érdekében hozott intézkedéseket, jóllehet ezek az intézkedések nem bizonyultak elégségesnek.

67

Ezen elemek összességére tekintettel a Bizottság megítélése szerint a 2005. évi közleményben megállapított, 1‑től 20‑ig terjedő skálán a 2‑es súlyossági együtthatót kell alkalmazni.

68

A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság azt állítja, hogy 65 hónappal a C‑331/11. sz. ítélet kihirdetését követően határozott a jelen eljárás megindításáról, ami a 3‑as együttható alkalmazását indokolja.

69

Ami az eljárás alá vont tagállam fizetési képességét tükröző együtthatót – az ún. „n” tényezőt – illeti, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2005. évi közlemény azt 1,69‑ben határozza meg a Szlovák Köztársaság tekintetében.

70

A Bizottság ez alapján arra a következtetésre jut, hogy az e közleményben említett szabály alkalmazásával a kényszerítő bírság megfelelő összege napi 6793,80 euró.

71

A Szlovák Köztársaság a jogsértés időtartamát illetően azt állítja, hogy a szóban forgó hulladéklerakóban 2014. január 7. óta nem engedélyezett a hulladékok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységek folytatása. Ezenfelül ténybeli és jogi szempontból egyaránt rendkívül összetett ügyről van szó, amelynek a kezelését jelentősen késleltették az említett hulladéklerakóval kapcsolatos különböző határozatokkal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek, valamint a környezeti hatásvizsgálat 2016. november 9‑i határozatot megelőző lefolytatásának kötelezettsége.

72

Ami a kötelezettségszegés súlyát illeti, a Szlovák Köztársaság, miután megismételte azon álláspontját, miszerint a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésével összefüggésben elfogadhatatlanok az 1999/31 irányelv 13. cikkéből eredő anyagi jogi követelmények megsértésére alapított kifogások, arra hivatkozik, hogy a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésével kapcsolatos késedelem hatásai mindenesetre elenyészőek, mivel az érintett terület kis kiterjedésű és nem határos más tagállamokkal. Ehhez hasonlóan figyelembe kell venni a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítése érdekében egymást követően tett erőfeszítéseket, és különösen azt, hogy 2016. november 9‑én a 2c blokk kivételével határozatot hoztak a szóban forgó hulladéklerakó működésének megszüntetéséről, illetve e hulladéklerakó lezárásáról és rekultivációjáról. A Szlovák Köztársaság emellett hangsúlyozza, hogy a pert megelőző eljárás során teljeskörűen együttműködött a Bizottsággal, valamint hogy korábban sosem marasztalták el hasonló ügyben.

73

A Szlovák Köztársaság szerint ezért a kényszerítő bírságot a Bizottság által javasoltnál alacsonyabb összegben kell megállapítani.

74

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kényszerítő bírság kiszabása főszabály szerint csak akkor igazolt, ha a korábbi ítéletben foglaltak teljesítésének elmulasztásán alapuló kötelezettségszegés fennmarad a tényállás Bíróság általi vizsgálatáig (2016. szeptember 7‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑584/14, EU:C:2016:636, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

A jelen esetben ez a helyzet.

76

A felek között ugyanis nem vitatott, hogy a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontjáig nem hoztak az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja alapján a szóban forgó hulladéklerakó 2c blokkjának lezárására vonatkozó végleges határozatot.

77

Szintén nem vitatott a felek között, hogy e vizsgálat időpontjáig nem került sor a hulladéklerakó lezárásával kapcsolatos eljárás ezen irányelv 13. cikkével összhangban történő befejezésére.

78

Mindazonáltal rá kell mutatni arra, hogy az illetékes közigazgatási hatóság központi szerve által 2016. november 9‑én hozott határozat, amely helybenhagyta e hatóság 2016. augusztus 15‑i határozatát, a szóban forgó hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárására és rekultivációjára, valamint a telep működésének megszüntetésére vonatkozó végleges határozatnak minősül.

79

Jóllehet a Bizottság a határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelemre hivatkozva megkérdőjelezi e határozat végleges jellegét, ezen intézmény nem vitatja a Szlovák Köztársaság arra vonatkozó megjegyzéseit, hogy e jogorvoslat nem rendelkezik halasztó hatállyal az említett határozatra nézve.

80

Ráadásul a főtanácsnok az indítványa 64. pontjában rámutatott arra, hogy a hatékony bírósági jogvédelmet biztosító jogunióban a közigazgatási határozatok főszabály szerint bírósági felülvizsgálatnak vethetők alá, és az illetékes hatóságok nem akadályozhatják meg az ilyen jogorvoslati kérelmek előterjesztését.

81

Ugyanakkor, mivel a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítését hiányosnak kell tekinteni, hiszen a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontjáig nem fogadtak el az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja értelmében vett, a szóban forgó hulladéklerakó 2c blokkjának lezárására vonatkozó végleges határozat, továbbá nem került sor ezen irányelv 13. cikkével összhangban a hulladéklerakó lezárásával kapcsolatos eljárás befejezésére, a Bíróság megállapítja, hogy a Szlovák Köztársaság kényszerítő bírság megfizetésére való kötelezése megfelelő pénzügyi eszköz az említett ítéletben foglaltak maradéktalan teljesítésének biztosításához.

82

Az e területen rendelkezésére álló mérlegelési jogkörének gyakorlása során a Bíróság feladata, hogy úgy határozza meg a kényszerítő bírságot, hogy az egyrészt megfeleljen a körülményeknek, másrészt arányos legyen a megállapított kötelezettségszegéssel, valamint az érintett tagállam fizetési képességével (2015. október 15‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑167/14, nem tették közzé, EU:C:2015:684, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83

A Bizottság kényszerítő bírságra vonatkozó javaslatai nem kötik a Bíróságot, azok csak hasznos hivatkozási alapként szolgálnak. Ugyanígy a Bizottság közleményeiben foglalt iránymutatások sem kötik a Bíróságot, de hozzájárulnak az átláthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság biztosításához a Bizottság azon tevékenységével kapcsolatban, amikor ezen intézmény javaslatokat tesz a Bíróságnak. A Bíróságnak ugyanis az EUMSZ 260. cikk (2) bekezdése alapján, olyan kötelezettségszegéssel kapcsolatban indított eljárásban, amely annak ellenére fennáll valamely tagállam terhére, hogy ugyanezen kötelezettségszegés az EUMSZ 258. cikk címén hozott első ítéletben már megállapítást nyert, továbbra is meg kell őriznie szabadságát a kiszabandó kényszerítő bírság olyan összegének és formájának meghatározása tekintetében, amelyet megfelelőnek vél e tagállam arra való ösztönzésére, hogy teljesítse a Bíróság első ítéletéből eredő kötelezettségeit (2016. június 22‑iBizottság kontra Portugália ítélet, C‑557/14, EU:C:2016:471, 69. pont).

84

A kényszerítő bírság összegének meghatározásához az uniós jog egységes és hatékony alkalmazása céljából e bírság kényszerítő jellegének biztosítása érdekében figyelembe veendő alapvető szempontok főszabály szerint a következők: a jogsértés súlya, a jogsértés időtartama és a szóban forgó tagállam fizetési képessége. E szempontok alkalmazásához a Bíróságnak figyelembe kell vennie különösen az ítéletben foglaltak teljesítése elmaradásának a magán‑ és közérdekeket érintő következményeit, továbbá azt, hogy az érintett tagállamot milyen sürgősen kell a kötelezettségei teljesítésére szorítani (2016. június 22‑iBizottság kontra Portugália ítélet, C‑557/14, EU:C:2016:471, 70. pont).

85

Ami először is a jogsértés súlyát illeti, meg kell állapítani, hogy a megállapított kötelezettségszegés területileg behatárolt jellege ellenére az 1999/31 irányelv 13. és 14. cikkéből eredő kötelezettségek Szlovák Köztársaság általi megsértése hatást gyakorolhat a környezetre és az emberi egészségre.

86

Mindenekelőtt rá kell mutatni azonban arra, hogy amellett, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset egyetlen hulladéklerakóra vonatkozik, az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja alapján 2016. augusztus 15‑én határozatot hoztak e hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának végleges lezárásáról, amely határozatot 2016. november 9‑én helybenhagytak.

87

Ezenfelül, jóllehet még nem fejezték be az ezen irányelv 13. cikkének előírásaival összhangban a végleges lezárásra irányuló eljárást, mivel az a jelen esetben jelentős munkálatokkal és intézkedésekkel jár együtt, figyelembe kell venni, hogy 2014. január 7‑ével megszüntették a telep működését.

88

Végül, a Szlovák Köztársaság együttműködött a Bizottsággal a jelen ügyhöz kapcsolódó pert megelőző eljárás során.

89

Másodszor, ami a jogsértés időtartamát illeti, ezen időtartam értékelésekor figyelembe kell venni a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontját.

90

Márpedig a jelen esetben a jogsértésnek a C‑331/11. sz. ítélet kihirdetése napjától számított időtartama jelentékeny, mintegy öt év.

91

Harmadszor, a Szlovák Köztársaság nem terjesztett a Bíróság elé a fizetési képességével kapcsolatos elemeket.

92

A jelen ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett a Bíróság megállapítja, hogy napi 5000 euró összegű kényszerítő bírság kiszabása megfelelő a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítésének biztosításához.

93

A Szlovák Köztársaságot tehát kötelezni kell arra, hogy a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések megtételében való késedelemért a jelen ítélet kihirdetésétől az előbb említett ítéletben foglaltak teljesítéséig napi 5000 euró összegű kényszerítő bírságot fizessen a Bizottságnak.

94

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze a Szlovák Köztársaságot napi 743,60 euró átalányösszeg megfizetésére – amely összeg a 220 euróban megállapított egységes átalányalapnak a 2‑es súlyossági együtthatóval és az 1,69 értékű „n” tényezővel való szorzatából adódik – a C‑331/11. sz. ítélet kihirdetésének időpontjától a jelen ítélet kihirdetésének napjáig, vagy a C‑331/11. sz. ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések Szlovák Köztársaság általi meghozatalának időpontjáig, amennyiben e teljesítésre a jelen ítélet kihirdetését megelőzően kerül sor, fenntartva ugyanakkor, hogy az átalányösszeg összesen legalább 939000 euró legyen.

95

A Szlovák Köztársaság a Bizottság által a jelen ügyben javasolt különböző pénzbeli szankciókra, nevezetesen a kényszerítő bírságra és az átalányösszegre vonatkozó számos elemet terjeszt a Bíróság elé, amelyek lényegét a jelen ítélet 71–73. pontja ismerteti.

96

A Bíróság az érintett területen rendelkezésére álló mérlegelési jogkörének gyakorlása során jogosult halmazatban kényszerítő bírságot és átalányösszeget kiszabni (2018. február 22‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑328/16, EU:C:2018:98, 116. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

Az átalányösszeg megfizetésére kötelezés alapvetően az érintett tagállam kötelezettségei végrehajtása elmulasztásának a magán‑ és közérdeket érintő következményei értékelésén alapul, különösen, ha a kötelezettségszegés az azt először megállapító ítélet óta tartó hosszú időszakon keresztül tartósan fennállt (lásd ebben az értelemben: 2014. május 13‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑184/11, EU:C:2014:316, 59. pont).

98

Az átalányösszeg megfizetésére való kötelezésre, és ezen összeg megállapítására minden egyes esetben a megállapított kötelezettségszegés jellemzőivel, valamint az EUMSZ 260. cikk alapján megindított eljárásban érintett tagállam által tanúsított magatartással összefüggő, releváns tényezők összessége alapján kell, hogy sor kerüljön. E tekintetben az említett rendelkezés széles mérlegelési jogkört biztosít a Bíróság számára annak eldöntésében, hogy kiszabjon‑e ilyen szankciót, és ha igen, milyen összegben (2014. december 2‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑196/13, EU:C:2014:2407, 114. pont).

99

Ebben az esetben a jelen ítéletben megállapított kötelezettségszegés eredetét képező elemek, vagyis egyrészt az, hogy az előírt határidőn belül nem fogadtak el a szóban forgó hulladéklerakó lezárására vonatkozó, az 1999/31 irányelv 14. cikkének b) pontja értelmében vett végleges határozatot, másrészt pedig, hogy nem került sor ezen irányelv 13. cikkével összhangban e hulladéklerakó végleges lezárására – tekintettel arra, hogy ezek az elemek veszélyt jelentenek a környezetre és az emberi egészségre, és mivel hatékonyan meg kell előzni, hogy a jövőben ismét sor kerülhessen az uniós jog hasonló megsértésére –, olyan visszatartó erejű intézkedés elfogadását igazolják, mint az átalányösszeg megfizetésére való kötelezés.

100

E körülményekre tekintettel a Bíróság feladata, hogy mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében oly módon határozza meg ezen átalányösszeget, hogy az egyrészről a körülményeknek megfelelő, másrészről pedig az elkövetett jogsértéssel arányos legyen (2015. október 15‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑167/14, nem tették közzé, EU:C:2015:684, 75. pont).

101

Az e tekintetben releváns tényezők közé tartozik többek között a megállapított jogsértés súlya és az az időtartam, amelynek során az azt megállapító ítélet kihirdetése óta a felrótt jogsértés fennállt (2014. december 2‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑378/13, EU:C:2014:2405, 76. pont).

102

A jelen esetben figyelembe veendő körülmények többek között a jelen ítélet 85–91. pontjában szereplő, a jogsértés időtartamával és súlyával, valamint a szóban forgó tagállam fizetési képességével kapcsolatos megfontolásokból erednek.

103

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy – a szlovák hatóságok által a C‑331/11. sz. ítélet végrehajtása érdekében egymást követően tett erőfeszítések ellenére, és tekintettel arra, hogy 2014. január 7‑ével megszüntették a szóban forgó hulladéklerakó működését – a hulladéklerakó 2a és 2b blokkjának lezárására és rekultivációjára, valamint az e blokkok működésének megszüntetésére vonatkozó végleges határozat elfogadására csupán 2016. augusztus 15‑én, e határozat helybenhagyására pedig 2016. november 9‑én, vagyis három évvel az említett ítélet kihirdetését követően került sor, anélkül azonban, hogy a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontjáig sor került volna az említett hulladéklerakó lezárásával kapcsolatos eljárás befejezésére. Ami a 2c blokkot illeti, az említett vizsgálatig nem hoztak a lezárásra vonatkozó végleges határozatot, és még csak meg sem indították a lezárási eljárást. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a szóban forgó jogsértés jelentékeny időszakon keresztül fennállt.

104

Másodszor, ami a jogsértés súlyát illeti, figyelembe kell venni – függetlenül attól, hogy a jogsértés területileg behatárolt jellegű, valamint hogy a Szlovák Köztársaság együttműködött a Bizottsággal a jelen ügyhöz kapcsolódó pert megelőző eljárás során – az 1999/31 irányelv 13. és 14. cikkéből eredő kötelezettségek e tagállam általi megsértésének a környezetre és az emberi egészségre esetlegesen gyakorolt következményeit.

105

Ezen elemek összességére tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a Szlovák Köztársaság által megfizetendő átalányösszeg 1000000 euróban való megállapítása a jelen ügy körülményeinek méltányos értékelését képezi.

106

Következésképpen a Szlovák Köztáraságot kötelezni kell arra, hogy 1000000 euró átalányösszeget fizessen a Bizottságnak.

107

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Szlovák Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: