1

Fellebbezésével a Ludwig‑Bölkow‑Systemtechnik GmbH az Európai Unió Törvényszéke 2016. február 19‑i Ludwig‑Bölkow‑Systemtechnik kontra Bizottság ítéletének (T‑53/14, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2016:88) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az részben helyt adott az annak megállapítására irányuló keresetének, hogy egyrészt az Európai Bizottság nem jogosult a fellebbező részére három szerződés alapján kifizetett előlegek visszatérítésének a követelésére, és másrészt a fellebbező nem köteles arra, hogy a Bizottság részére átalány‑kártérítést nyújtson.

2

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–19. pontja a következőképpen foglalja össze:

3

A fellebbező a Törvényszék Hivatalához 2014. január 20‑án benyújtott keresetlevelével keresetet terjesztett elő annak megállapítása iránt, hogy először is a Bizottság a három projekt költségeit nem a szerződéses előírások alapján számította ki, másodszor a HyWays projekt keretében az Uniónak a fellebbező részére kifizetett pénzügyi hozzájárulása alacsonyabb összegű volt, mint a Bizottság által kibocsátott két terhelési értesítésben szereplő összeg, harmadszor a Bizottság a HyApproval projekt keretében az irányítási költségeket tévesen átminősítette kutatási költségekké, negyedszer a fellebbező nem köteles arra, hogy a három projekt keretében átalány‑kártérítést fizessen a Bizottságnak, és végezetül, ötödször a Bizottság tévesen bocsátotta ki a vitatott terhelési értesítéseket, mivel a fellebbező által megfizetendő összegek alacsonyabbak, mint az értesítésekben szereplők.

4

Keresetének alátámasztása érdekében a fellebbező lényegében négy jogalapra hivatkozott. Az első jogalapot arra alapította, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg a projektköltségek kiszámítására vonatkozóan a fellebbező által javasolt módszernek az elfogadását. A fellebbező a második jogalapja keretében azzal érvelt, hogy a Bizottság tévesen hivatkozott arra, hogy a fellebbező a HyWays projekt keretében 604240,79 euró összegű pénzügyi hozzájárulásban részesült. A harmadik jogalap a HyApproval projektre vonatkozó szerződés keretében felmerült bizonyos költségeknek a téves átminősítésén alapult. Végezetül a negyedik jogalap a Bizottság átalány‑kártérítésre vonatkozó kérelmének a téves jellegére vonatkozott.

5

A Törvényszék a második és a harmadik kérelem vonatkozásában megállapította, hogy azokról már nem szükséges határozni, mivel a Bizottság a 3233150004 és 3233150006 számú jóváírási értesítések elfogadásával elismerte a fellebbező állításainak a megalapozottságát.

6

A Törvényszék elutasította a fellebbező által előterjesztett első, a projektköltségek számítási módszerére vonatkozó kérelmet. A megtámadott ítélet 58. pontjában többek között megállapította, hogy a Bizottság jogosan utasította el a költségek nyilvántartásának a fellebbező által előnyben részesített módszerét azzal az indokkal, hogy az olyan költségek bejelentéséhez vezet, amelyek az általános feltételek II.19 pontja (1) bekezdésének a) alpontja értelmében nem valósak, gazdaságilag nem észszerűek, és nem is szükségesek a projekt végrehajtásához.

7

Az átalány‑kártérítésekre vonatkozó negyedik kérelem tekintetében a Törvényszék megvizsgálta, hogy az általános feltételek II.30 pontjának a Bizottság által a jelen ügy körülményei között való alkalmazása megfelelt‑e a belga code civilnek (polgári törvénykönyv) a büntető szankciók alkalmazására vonatkozó szabályainak. E vizsgálat végén arra az álláspontra jutott, hogy a belga polgári törvénykönyv 1231. cikke alapján a fellebbező által megfizetendő átalány‑kártérítési összegeket le kell csökkenteni a fellebbező számára indokolatlanul kifizetett előlegek 10%‑ának megfelelő összegre.

8

Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

9

A Bizottság a fellebbezés elutasítását kéri, valamint azt, hogy a fellebbezőt kötelezzék a költségek viselésére.

10

Álláspontja szerint a fellebbezés elfogadhatatlan abban a részében, amelyben a Törvényszék által a megtámadott ítéletben elhatározott költségmegosztásra vonatkozik azon költségek tekintetében, melyek a kereset második és harmadik kérelméhez kapcsolódnak, melyek esetében a Törvényszék megállapította, hogy azokról már nem szükséges határozni.

11

A fellebbező a fellebbezésének alátámasztása érdekében öt jogalapra hivatkozik, amelyeket az indokolás hiányára, a jóhiszeműség elvének a megsértésére, a bizonyítékok elferdítésére, a belga polgári törvénykönyv 1162., 1134. és 1135. cikkének a megsértésére, valamint az átalány‑kártérítések alkalmazását érintő téves jogalkalmazásra alapít.

12

A fellebbező az első jogalapja keretében azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 51., 55. és 58. pontjában nem felelt meg az indokolási kötelezettségének, amikor elutasította az általa alkalmazott, óránkénti mértékekre vonatkozó számítási módszert amiatt, hogy e módszer magasabb költségeket eredményez, amelyek „nem valósak, gazdaságilag nem észszerűek, és nem szükségesek a projekt végrehajtásához”, és ezenfelül ahhoz vezet, hogy a Bizottság részt vesz „a fellebbező összes költségének a fedezésében, e költségeknek a projektekkel fennálló kapcsolatára vonatkozó elemzésektől függetlenül”.

13

A fellebbező kifejti, hogy az e pontokban szereplő indokok érthetetlenek, mivel az általa előnyben részesített hányados (költségek/elszámolható munkaórák) jóval szorosabb kapcsolatot mutatott a szerződésekben foglalt projektekkel, mint a Bizottság által felhasznált hányados (költségek/összes munkaóra [elszámolható és el nem számolható]). Ezen utóbbi ugyanis nem csak egyéb projekteket foglalt magában, hanem a projektekkel kapcsolatban nem álló összes munkaórát is.

14

A fellebbező a válaszbeadványában közli, hogy a projekt követése keretében szerzett ismeretek és a tökéletesítés valamennyi projektnek – így a vitatott projekteknek is – biztosítja és javítja a színvonalát. Ebből következően a projektek követésének és a tökéletesítésnek megfelelő költségek az általános feltételek II.19 pontjának (1) bekezdése és II.20 pontjának (1) bekezdése értelmében támogatható költségek.

15

A Bizottság úgy véli, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

16

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk által előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok formális kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, ami megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki. Ebből az következik, hogy a valamely jogi aktus megalapozottságának a vitatását célzó kifogások és érvek az indokolás hiányára vagy elégtelenségére alapított jogalap keretében nem relevánsak (2015. június 18‑iIpatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14 P, EU:C:2015:407, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17

Amennyiben a fellebbező által az első jogalap alátámasztása érdekében hivatkozott érvelést úgy lehet értelmezni, hogy az a Törvényszék által az óránkénti mértékek számításának a módszerére vonatkozóan alkalmazott értékelés megalapozottságának a vitatására irányul, vagy annak a megállapítására, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 51., 55. és 58. pontjában az értékelését ellentmondásosan és homályosan indokolta, ezt az érvelést megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

18

A Törvényszék ugyanis ezen ítélet 46‑48. pontjában emlékeztetett a támogatási szerződések keretében nyújtott uniós finanszírozás különleges jellemzőire azt megelőzően, hogy e jellemzők alapján megvizsgálta, hogy a Bizottság jogosult volt‑e arra, hogy elutasítsa a támogatható költségek meghatározásának a fellebbező által alkalmazott módszerét amiatt, hogy az nem felel meg a szerződéses előírásoknak.

19

Az említett ítélet 51. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező számítási módszere „azzal a hatással jár, hogy a vele együttműködők által ledolgozott bizonyos órákat kizár az óránkénti mértékek számításából, ideértve például a projekt követésére, a tökéletesítésre, a konferenciákon való részvételre, az ügyfelekkel való kapcsolat kutatására és követésére vonatkozó órákat, mivel ezen munkaórák célja nem a megrendelők részére való szolgáltatásnyújtás, és így azok nem számolhatóak el”. A Törvényszék álláspontja szerint „ebből az következik, hogy a nevezőt képező alap szűkebb, mint az összes munkaóra által képzett alap, következésképpen az óránkénti mértékek magasabbak lesznek”, így „a projektek keretében ténylegesen teljesített órákra alkalmazva a módszer a költségek jelentősebb mértékű elszámolásához vezet”.

20

A megtámadott ítélet 55. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „az óránkénti mértékek számítási alapjának a csökkenése és a támogatható költségek szintjének az ebből következő növekedése azzal a hatással jár, hogy a Bizottságnak rész kell vennie a fellebbező valamennyi költségének a fedezésében, a költségeknek az Unió finanszírozásának a tárgyát képező projektekkel fennálló kapcsolatára vonatkozó elemzésektől függetlenül”. A Törvényszék ebből ezen ítélet 56. pontjában arra következtet, hogy „bár e megközelítés jogszerű és érthető lehet a klasszikus szolgáltatásnyújtási szerződések keretében, […] az nem egyeztethető össze a szóban forgó támogatási szerződések sajátosságaival.”

21

Ebből következően a Törvényszék megállapította, hogy nem az a meghatározó, hogy a fellebbező által alkalmazott hányados szoros kapcsolatban áll‑e a támogatási szerződések tárgyát képező, szóban forgó projektekkel, hanem az, hogy az említett hányados alkalmazásával a költségek az összes munkaórán eloszlanak‑e, ami biztosítja, hogy az uniós költségvetés ne finanszírozza a projekt követését, a tökéletesítést, a konferenciákon való részvételt, és az ügyfelekkel való kapcsolat kutatását és követését érintő költségeket.

22

A Törvényszék tehát a megtámadott ítélet 58. pontjában ellentmondástól mentesen állapította meg, hogy a Bizottság jogosan utasította el a fellebbező által előnyben részesített költség‑nyilvántartási módszert amiatt, hogy az olyan költségek bejelentéséhez vezet, amelyek az általános feltételek II.19 pontja értelmében nem valósak, gazdaságilag nem észszerűek, és nem szükségesek a projekt végrehajtásához.

23

Ebből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

24

A fellebbező a második jogalapja keretében azzal érvel, hogy a Törvényszék azzal, hogy nem ismerte el, hogy a Bizottság megsértette a jóhiszeműség általános elvét, amelynek irányadónak kell lennie az uniós intézmények és a piaci szereplők közötti kapcsolatokra, maga is megsértette ezt az elvet.

25

A második jogalap első része keretében a fellebbező azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette az említett elvet, mivel az általános feltételek II.19 pontjában elmulasztotta annak a meghatározását, hogy a támogatható költségeket a szerződéses félnek hogyan kell kiszámítania. Álláspontja szerint a Bizottság általános elvek megfogalmazására szorítkozott, valamint az általános feltételek II.19 pontja (1) bekezdésének b) pontjában a szerződő félnek szokásos számviteli elveire való hivatkozásra. Azzal érvel, hogy a jóhiszeműség elve az uniós jognak a Bíróság által megállapított általános elvei közé tartozik. E tekintetben számos ítéletre hivatkozik, többek között a 1957. július 12‑iAlgera és társai kontra Assemblée commune ítéletre (7/56 és 3/57–7/57, EU:C:1957:7, 114. és 115. pont), valamint a 2004. április 29‑iIPK‑München és Bizottság ítéletre (C‑199/01 P és C‑200/01 P, EU:C:2004:249, 78. pont).

26

A második jogalap második része keretében a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék, mivel a megtámadott ítélet 50–63. pontjában elutasította az óránkénti mértékek számításának az általa előnyben részesített módszerét, és ezen ítélet 59. pontjában annak megállapítására szorítkozott, hogy a teljes költség modelljére való hivatkozás nem bizonyíthatja a fellebbező által alkalmazott számítási módszernek és többek között az általános feltételek II.19 pontja (1) bekezdése a) pontjának az összeegyeztethetőségét, szintén megsértette ezen elvet.

27

A Bizottság elsődlegesen azzal érvel, hogy a második jogalapot el kell utasítani elfogadhatatlanság miatt, és másodlagosan azt állítja, hogy az megalapozatlan.

28

A második jogalap első része tekintetében, amely a jóhiszeműség általános uniós jogi elvének a Bizottság általi megsértésén alapul, meg kell állapítani, hogy a fellebbező az e rész alátámasztása érdekében előterjesztett érvelésével csupán a bizottsági határozatot vitatja. Ez az érvelés tehát, amely nem a megtámadott ítéletre irányul, a fellebbezés keretében elfogadhatatlan.

29

E jogalap második része tekintetében, mely a jóhiszeműség elvének a Törvényszék általi megsértésén alapul, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, ha valamely félnek megengednék, hogy először a Bíróság előtt hozzon fel olyan jogalapot, amelyet a Törvényszéknél nem terjesztett elő, az azt jelentené, hogy az a Törvényszék által eldöntött jogvitán túlterjedő jogvitával fordulhatna a Bírósághoz. A fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre főszabály szerint a Törvényszék előtt megvitatott jogalapokra vonatkozó értékelés megítélésére korlátozódik. Mindazonáltal az olyan érv, amelyet első fokon nem hoztak fel, nem minősül a fellebbezési szakaszban elfogadhatatlan új jogalapnak, ha csupán a keresetben szereplő, a Törvényszék elé terjesztett jogalapban már kifejtett érvelés kiegészítését képezi (2016. július 28‑iTomana és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑330/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:601, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Mivel a fellebbező az említett jogalap ezen második része keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszéknek el kellett volna ismernie, hogy a Bizottság megsértette a jóhiszeműség elvét, meg kell állapítani, hogy ilyen érvelést a Törvényszék előtt nem terjesztettek elő. Következésképpen ezen utóbbit újnak kell tekinteni, és meg kell állapítani, hogy az elfogadhatatlan.

31

Így a második jogalapot elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

32

A harmadik jogalapja keretében a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat.

33

E jogalap első része keretében a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat és az általa az érvelésének az alátámasztása érdekében előterjesztett érveket, mivel a megtámadott ítélet 55., 56. és 58. pontjában azt állapította meg, hogy a fellebbező által alkalmazott költség‑nyilvántartási módszer ahhoz vezet, hogy a fellebbező olyan költségeket jelent be, amelyek nem valósak, gazdaságilag nem észszerűek, és a projektek megvalósításához nem is szükségesek, és ezért azok nem tekinthetők támogathatónak a szóban forgó projektek megvalósításához. E tekintetben megjegyzi, hogy a Törvényszék ezen ítélet 46. pontjában emlékeztetett arra, hogy „a támogatható költségek nem eredményezhetnek nyereséget a szerződő fél javára”. Márpedig egyrészt a fellebbező az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetében azt állította, hogy a számítási módszere nem eredményezett nyereséget, hanem ezzel ellentétben legfeljebb azzal a következménnyel járhat, hogy a projekthez kapcsolódó költségei megtérülnek, míg a Bizottság számítási módszere a számára jelentős veszteségeket okoz. Másrészt az említett ítélet 58. pontjában szereplő indok téves információkon alapul, mivel azok ellentétesek a fellebbező által előterjesztett és bizonyított információkkal.

34

A fellebbező az említett jogalap második része keretében a Törvényszékkel szemben azt kifogásolja, hogy a fellebbező által alkalmazott számítási módszerre vonatkozó bizonyítékok begyűjtése nélkül azt állapította meg, hogy a fellebbező nyereségre tett szert, és hogy nem áll fenn kellőképpen szoros kapcsolat a megtéríttetni kívánt költségek és a szóban forgó projektek között.

35

A fellebbező ugyanezen jogalap harmadik része keretében a Törvényszékkel szemben azt kifogásolja, hogy nem határozta meg az „összes költség” fogalmát, amikor a megtámadott ítélet 55. pontjában azt állapította meg, hogy a fellebbező számítási módszere ahhoz vezet, hogy a Bizottságnak részt kell vennie „a felperes összes költségének a fedezésében”.

36

Végezetül a fellebbező a harmadik jogalap negyedik részében azzal érvel, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan elferdítette a Bizottság érvelését, mivel a megtámadott ítélet 61. pontjában azt állapította meg, hogy az általános feltételek II.19 és azt követő pontjainak az értelmezése „világos”. Márpedig e feltételek értelmezése a Bizottság tekintetében is homályos volt, mivel az óránkénti mértékek hányadosának nevezőjeként egyszer a „személyzeti költségeket”, másszor az „összes költséget” vette figyelembe.

37

A Bizottság úgy véli, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

38

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a tényállás megállapítására – kivéve, ha megállapításainak tárgyi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered –, valamint az elfogadott bizonyítékok értékelésére. E tények megállapítása és e bizonyítékok értékelése, eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől, nem minősül olyan jogkérdésnek, amelynek felülvizsgálata a Bíróságra tartozna (2015. október 29‑iBizottság kontra ANKO ítélet, C‑78/14 P, EU:C:2015:732, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ha a fellebbező a bizonyítékoknak a Törvényszék általi elferdítésére hivatkozik, akkor az EUMSZ 256. cikk, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján pontosan meg kell jelölnie a Törvényszék által elferdített bizonyítékokat, és bizonyítania kell azokat az elemzési hibákat, amelyek a Törvényszéket az értékelése során ezen elferdítéshez vezették. Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül, hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése (2016. november 30‑iBizottság kontra Franciaország és Orange ítélet, C‑486/15 P, EU:C:2016:912, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Bár a fellebbező a harmadik jogalapja keretében a bizonyítékok elferdítésére hivatkozik, meg kell állapítani, hogy az említett jogalap alátámasztása érdekében előterjesztett első és negyedik rész keretében a fellebbező a Törvényszék azon ténybeli megállapításainak a kifogásolására szorítkozik, melyeket a Törvényszék egyrészt a megtámadott ítélet 55., 56. és 58. pontjában tett, és amelyek szerint lényegében a fellebbező számítási módszere nem valós, gazdaságilag nem észszerű, és a szóban forgó projektekhez nem szükséges költségek bejelentéséhez vezet, és amelyek ténybeli megállapításokat másrészt a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában tett, és amelyek szerint az általános feltételek II.19 és II.21 pontja világos. A fellebbező valójában a Bíróságtól e tekintetben új értékelést kér, annak pontos megjelölése nélkül, hogy a Törvényszék mely bizonyítékokat ferdítette el. A harmadik jogalap első és negyedik részét ezért elfogadhatatlannak kell tekinteni.

41

E jogalap második részét illetően meg kell állapítani, hogy a Törvényszékkel szemben nem kifogásolható, hogy nem gyűjtötte be a szükséges bizonyítékokat, mivel a fellebbezőnek kellett előterjesztenie adott esetben valamennyi olyan bizonyítékot, amely a Törvényszék elé terjesztett keresete keretében alátámaszthatja és megerősítheti az érveit (lásd ebben az értelemben: 2015. június 30‑iEvropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, C‑575/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:443, 21. pont).

42

A harmadik jogalap harmadik része tekintetében, melynek keretében a fellebbező azt kifogásolja a Törvényszékkel szemben, hogy nem határozta meg az „összes költségnek” a megtámadott ítélet 55. pontjában szereplő fogalmát, elegendő megállapítani, hogy ez az állítás nehezen érthető, és egy, a bizonyítékok elferdítésére alapított jogalap keretében irreleváns, mivel nem bizonyítékra vonatkozik.

43

Ebből következik, hogy a harmadik jogalapot részben elfogadhatatlanság és részben megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

44

A fellebbező a negyedik jogalapja keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 61. pontjában azt állapította meg, hogy az általános feltételek II.19–II.21 pontjának értelmezése világos a vitatott költségek meghatározásának a módszere tekintetében, és emiatt nincs helye a belga polgári jogi elvek alkalmazásának, megsértette a belga polgári törvénykönyv 1162., 1134. és 1135. cikkét.

45

A fellebbező e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottságnak világos módon és a szóban forgó szerződések megkötése előtt ki kellett volna kötnie a költségek meghatározásának a részletszabályait. A fellebbező véleménye szerint azáltal, hogy a Bizottság nem kötötte ki e részletszabályokat, a szerződések e tekintetben pontatlanok voltak. A szerződéseket ezért a belga jog fent hivatkozott rendelkezései alapján kellett volna értelmezni, melyek előírják, hogy a szerződés értelmezését érintő kétely esetén a szerződést a kikötést előíró ellen, azon fél javára kell értelmezni, aki a kötelezettséget vállalta, és a szerződő felek kötelesek a szerződések jóhiszemű teljesítésére. A fellebbező álláspontja szerint a Törvényszéknek azt kellett volna megállapítania, hogy az óránkénti mértékek kiszámítására vonatkozóan a fellebbező által javasolt módszer összeegyeztethető a szóban forgó szerződések általános feltételeivel és a belga polgári törvénykönyv fent hivatkozott rendelkezéseivel. A fellebbező érvelése szerint e körülmények között a Törvényszéknek a vitatott terhelési értesítéseket a szerződésekkel ellentétesnek, és így jogellenesnek kellett volna tekintenie.

46

A fellebbező e tekintetben arra is hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata, és többek között a 2015. február 26‑iPlanet kontra Bizottság ítélet (C‑564/13 P, EU:C:2015:124, 21. pont) alapján a belga polgári törvénykönyv 1162., 1134. és 1135. pontjának értelmezése és alkalmazása, ami a választottbírósági kikötés értelmében a szerződésekre alkalmazandó nemzeti jog körébe tartozik, olyan jogi kérdés, amely a Bíróság előtt fellebbezés keretében felvethető.

47

A Bizottság érvelése szerint a negyedik jogalapot elfogadhatatlanság vagy hatástalanság miatt el kell utasítani.

48

Negyedik jogalapja keretében a fellebbező a Törvényszékkel szemben lényegében azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet 61. pontjában nem alkalmazta a belga polgári törvénykönyv 1162., 1134. és 1135. cikkét, mivel a támogatható közvetlen és közvetett költségekre vonatkozóan az általános feltételek II.19‑II.21 pontjában előírt meghatározás világos, és emiatt a szerződések értelmezésére vonatkozóan nem szükséges a belga polgári jog által előírt elvek alkalmazása.

49

Meg kell azonban állapítani, hogy a fellebbező ezzel valójában az általános támogatási feltételek II.19‑II.21 pontjának azon értelmezését vitatja, amelynek keretében a Törvényszék azt állapította meg, hogy e pontok világosak. Márpedig valamely szerződéses rendelkezésnek a Törvényszék általi értelmezése ténykérdésnek minősül, amely a fellebbezés keretében önmagában nem képezheti a Bíróság felülvizsgálatának a tárgyát (lásd ebben az értelemben: 2015. október 29‑iBizottság kontra ANKO ítélet, C‑78/14 P, EU:C:2015:732, 23. pont).

50

Ebből következik, hogy a negyedik jogalapot elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

51

A fellebbező az ötödik jogalap alátámasztására szolgáló első rész keretében azzal érvel, hogy a Törvényszék nem teljesítette az indokolási kötelezettségét, mivel a megtámadott ítélet 79. pontjában anélkül, hogy e tekintetben egyéb megállapításokat tette volna, „nyilvánvalóan megalapozatlanként” elutasította a fellebbezőnek az általános feltételek II.30 pontjának a belga polgári törvénykönyv 1172. cikke által védett jó erkölccsel való ellentétességére vonatkozó érvelését.

52

A fellebbező e jogalap második része keretében azt kifogásolja a Törvényszékkel szemben, hogy elmulasztotta megvizsgálni az általános feltételek II.30 pontjának a semmisségére vonatkozó kérdést, jóllehet a fellebbező álláspontja szerint ez a pont figyelmen kívül hagyja a belga polgári törvénykönyv 1172. és 1231. cikkét. A fellebbező elismeri, hogy a Törvényszék korlátozta az általános feltételek II.30 pontja alkalmazásának a következményeit. Ennek céljából egyrészt a megtámadott ítélet 94. pontjában megállapította, hogy az említett pont nem alkalmazható önmagában az indokolatlanul kifizetett előlegek visszatérítése tekintetében bekövetkező késedelemből eredő kárra. Másrészt igénybe vette a belga polgári törvénykönyv 1231. cikkében előírt, azon lehetőséget, mely szerint a Bizottság által követelhető azon átalány‑kártérítés összege lecsökkenthető a visszatérítendő előlegek összegének 10%‑ára. A Törvényszék ezzel lecsökkentette a visszatérítendő összegeket, miközben fenntartotta az általános feltételek II.30 pontjának a jelen ügyre való alkalmazhatóságát. Márpedig a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszéknek ezen II.30 pont semmisségét kellett volna megállapítania, mivel az ellentétes a belga polgári törvénykönyv 1172. cikkével, és következésképpen a Törvényszéknek arra kellett volna következtetnie, hogy a fellebbező nem köteles semmilyen kártérítést fizetni.

53

A fellebbező e tekintetben a fogyasztók vonatkozásában alkalmazott tisztességtelen feltételek területén kialakított állandó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a Bíróság megállapította, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság a szerződés tisztességtelen általános feltételeit nem korlátozhatja kizárólag azok továbbra is jogszerű részére, hanem ellenkezőleg, ki kell zárnia azok alkalmazását a szerződő fél viszonylatában (2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 58. és azt követő pontok). A fellebbező nézete szerint ez az ítélkezési gyakorlat átvehető a jelen ügyre, mivel a fellebbező a fogyasztókhoz hasonlóan az uniós finanszírozásra vonatkozó szerződés gyengébb fele, akivel szemben a Bizottság általános szerződési feltételeit alkalmazzák anélkül, hogy tárgyalásra kerülhetne sor.

54

A Bizottság úgy véli, hogy az ötödik jogalapot el kell utasítani.

55

Az ötödik jogalap első része tekintetében, mely az indokolás hiányán alapszik, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának célja többek között annak vizsgálata, hogy a Törvényszék jogilag megkövetelt módon adott‑e választ a fellebbező által felhozott érvek összességére, másrészt pedig az arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék nem adott választ az elsőfokú eljárásban hivatkozott érvekre, lényegében az Európai Unió Bírósága alapokmányának – amely ennek 53. cikkének első bekezdése alapján alkalmazandó a Törvényszékre – a 36. cikkéből és a Törvényszék eljárási szabályzatának 117. cikkéből eredő indokolási kötelezettség megsértésére való hivatkozásnak felel meg (2017. május 11‑iDyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 37. pont).

56

Ezenkívül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a Törvényszéket terhelő indokolási kötelezettség keretében ezen utóbbi nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a jogvitában részt vevő felek által előadott összes érvet, és az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését (lásd: 2017. május 11‑iDyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, ECLI:EU:C:2017:357, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 79. pontjában nyilvánvalóan megalapozatlanként elutasította a fellebbezőnek az általános feltételek II.30 pontjának a belga polgári törvénykönyv 1172. cikke által védett közerkölccsel való ellentétességére vonatkozó érvelését. Ezzel ezen érvelés oly módon való elutasítására szorítkozott, hogy semmilyen indokot nem jelölt meg az értékelésének alátámasztása érdekében.

58

Bár igaz, hogy a Törvényszék a fellebbező állítását „nyilvánvalóan” megalapozatlanként utasította el, ez nem változtat azon, hogy egy fellebbező fél által hivatkozott érv elutasítása, bármilyen nyilvánvaló is, nem mentesíti a Törvényszéket a határozatának a megindokolására vonatkozó kötelezettség alól. A Törvényszék így az értékelése tekintetében elégtelenül indokolt, ami azonban a jelen ügyben nem vezethet a megtámadott ítélet megsemmisítéséhez.

59

Amint ugyanis a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjában megjegyezte, a negyedik, átalány‑kártérítésre vonatkozó kereseti kérelem vizsgálata annak ellenőrzését feltételezi, hogy e pontnak a Bizottság általi, a jelen ügy körülményei között való alkalmazása megfelelt‑e a belga polgári törvénykönyvnek a büntető szankciók alkalmazására vonatkozó szabályainak. Mivel a vitatott támogatási szerződésekre alkalmazandó belga jog e szankciók alkalmazását írja elő, és azt, hogy az ilyen büntető szankciónak a belga polgári törvénykönyv 1229. cikke, és amint arra a Törvényszék emlékeztet, a megtámadott ítélet 81. és 82. pontja értelmében az a hatása, hogy ellentételezi a fő kötelezettség teljesítésének késedelmét vagy elmulasztását, az általános feltételek II.30 pontjában előírt büntetőjogi szankció nem tekinthető jogellenesnek, vagy a jó erkölcsbe ütközőnek.

60

Az ötödik jogalap második része tekintetében meg kell állapítani, hogy az azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a belga polgári törvénykönyv 1172. és 1231. cikkét megsértették.

61

Márpedig amint az az ötödik jogalap első részének vizsgálatából következik, a Törvényszék nem sértette meg a belga polgári törvénykönyv 1172. cikkét. Ami az említett törvénykönyv 1231. cikkét érinti, elég emlékeztetni arra, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában jogosan emlékeztetett, hogy e rendelkezés nem a büntető szankciók érvényességét határozza meg, hanem lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a hitelező által követelt összeget lecsökkentse abban az esetben, ha az nyilvánvalóan meghaladja azt az összeget, amelyet a felek meghatározhattak a szóban forgó szerződés teljesítésének elmulasztásából eredő kár megtérítésére vonatkozóan.

62

Ezenfelül a 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítéletre (C‑618/10, EU:C:2012:349) alapított érvet illetően, mely annak alátámasztására irányul, hogy a Törvényszéknek az általános feltételek II.30 pontját alkalmazhatatlannak kellett volna minősítenie, meg kell állapítani, hogy az először a Bíróság előtt kerül előterjesztésre, így azt el kell utasítani a jelen ítélet 29. pontjában említettekkel azonos okok miatt.

63

Ebből következik, hogy az ötödik jogalapnak nem lehet helyt adni.

64

A fellebbező a megtámadott ítélet rendelkező része 4. pontjának a hatályon kívül helyezését kéri, mivel a Törvényszék azt állapította meg, hogy a fellebbező viseli a saját költségeit, ideértve a második és a harmadik kereseti kérelemhez kapcsolódó költségeket is, amelyek esetében a Törvényszék azt állapította meg, hogy azokról már nem szükséges határozni.

65

Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének második bekezdése szerint „a fellebbezés nem vonatkozhat kizárólag a költségek összegére vagy arra, hogy a költségek viselésére melyik felet kötelezték”. Emellett az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben a fellebbezés minden más jogalapját elutasították, a Törvényszék költségekre vonatkozó határozatának állítólagos jogellenességére utaló kérelmeket e rendelkezés alapján, mint elfogadhatatlant, el kell utasítani (lásd többek között: 2005. szeptember 16‑iSchmoldt és társai kontra Bizottság ítélet, C‑342/04 P, nem tették közzé, EU:C:2005:562, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Ebből következően mivel a Bíróság valamennyi egyéb fellebbezési jogalapot elutasított, a Törvényszék költségekre vonatkozó határozatának az állítólagos jogellenességét érintő kérelmeket elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

67

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

68

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott: