–

a Komisia za energiyno i vodno regulirane (KEVR) képviseletében I. Ivanov, meghatalmazotti minőségben,

–

a bolgár kormány képviseletében E. Petranova és L. Zaharieva, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében O. Beynet és P. Mihaylova, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 55. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 94. o.), a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az 1228/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 714/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 211., 15. o.), a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló, 2011. október 25‑i 1227/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 326., 1. o.), és a kapacitásfelosztásra és a szűk keresztmetszetek kezelésére vonatkozó iránymutatás létrehozásáról szóló, 2015. július 24‑i (EU) 2015/1222 bizottsági rendelet (HL 2015. L 197., 24. o.) több rendelkezésének, valamint az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Balgarska energiyna borsa AD (BEB), bolgár jog szerinti társaság és a Komisiyata za energiyno i vodno regulirane (energia és vízszabályozási bizottság, Bulgária; a továbbiakban: KEVR) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy a KEVR nem adta meg a BEB‑nek a villamosenergia‑átvitelre, a kiegyenlítési és független átvitelirendszer‑üzemeltetői csoport koordinálására vonatkozó engedélyt.

3

A 2009/72 irányelv (9), (11), (12), (16), (17) és (19) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

4

A 2009/72 irányelvnek a „Fogalommeghatározások” című 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

[…]”

5

A 2009/72 irányelvnek „Az átviteli rendszerek és az átvitelirendszer‑üzemeltetők szétválasztása” című 9. cikke szerint:

„(1)   A tagállamok 2012. március 3‑tól gondoskodnak arról, hogy:

[…]

(8)   Amennyiben 2009. szeptember 3‑án az átviteli rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, a tagállam dönthet úgy, hogy nem alkalmazza az (1) bekezdést.

Ilyen esetben az érintett tagállamok:

[…]”

6

A 2009/72 irányelvnek „Az átvitelirendszer‑üzemeltetők kijelölése” című 10. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A vállalkozásokat jóváhagyásukat és átvitelirendszer‑üzemeltetővé való kijelölésüket megelőzően az e cikk (4), (5) és (6) bekezdésében és a [714/2009 rendelet] 3. cikkében megállapított eljárások szerint tanúsítani kell.

(2)   A tagállamok jóváhagyják és átvitelirendszer‑üzemeltetőnek jelölik ki azokat a vállalkozásokat, amelyek átviteli rendszerben tulajdonnal rendelkezzenek, és amelyekről a nemzeti szabályozó hatóság az alábbi tanúsítási eljárásnak megfelelően tanúsítja, hogy teljesítik a 9. cikk követelményeit. Az átvitelirendszer‑üzemeltetők kijelölését be kell jelenteni a Bizottságnak és közzé kell tenni az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

[…]”

7

Ezen irányelv „Független rendszer‑üzemeltető” című 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Amennyiben 2009. szeptember 3‑án az átviteli rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák a 9. cikk (1) bekezdését, és az átvitelirendszer‑tulajdonos javaslatára független rendszer‑üzemeltetőt jelölnek ki. Az ilyen kijelölést a Bizottságnak jóvá kell hagynia.”

8

Az említett irányelvnek „Az átvitelirendszer‑tulajdonosok szétválasztása” című 14. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A vertikálisan integrált vállalkozás részét képező átvitelirendszer‑tulajdonosnak – ha független rendszer‑üzemeltetőt jelöltek ki – legalább társasági formájában, valamint szervezete és döntéshozatala szempontjából függetlennek kell lennie az átvitelhez nem kapcsolódó egyéb tevékenységektől.”

9

A 2009/72 irányelvnek a 17–23. cikket magában foglaló V. fejezete a „Független átvitelirendszer‑üzemeltető[re]” vonatkozik.

10

Az említett irányelv „Jelentések” című 47. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

„A Bizottság 2013. március 3‑ig – az általános felülvizsgálat részeként – részletes, célzott jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben bemutatja, hogy az V. fejezet szerinti szétválasztási követelmények milyen mértékben bizonyultak eredményesnek az átvitelirendszer‑üzemeltetők teljes körű és valódi függetlenségének biztosítása terén, a hatékony és eredményes szétválasztást használva fel viszonyítási alapként.”

11

A 714/2009 rendeletnek „Az átvitelirendszer‑üzemeltetők tanúsítása” című 3. cikke értelmében:

„(1)   A Bizottság a 2009/72/EK irányelv 10. cikkének (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az átvitelirendszer‑üzemeltető tanúsításáról szóló határozatra vonatkozó minden bejelentést annak kézhezvétele után haladéktalanul megvizsgál. A Bizottság az ilyen bejelentés kézhezvételének napját követő két hónapon belül véleményt nyilvánít az érintett nemzeti szabályozó hatóság részére arról, hogy az megfelel‑e a 2009/72/EK irányelv 10. cikke (2) bekezdésének vagy 11. cikkének és 9. cikkének.

Az első albekezdésben említett vélemény kidolgozásakor a Bizottság felkérheti az Ügynökséget a nemzeti szabályozó hatóság határozatának véleményezésére. Ilyen esetben az abban az albekezdésben említett két hónapos időszakot további két hónappal meg kell hosszabbítani.

Ha a Bizottság az első és a második albekezdésben említett időszakon belül nem nyilvánít véleményt, akkor úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság nem emel kifogást a szabályozó hatóság határozatával szemben.

(2)   A Bizottság véleményének kézhezvételétől számított két hónapon belül a nemzeti szabályozó hatóság – a legnagyobb mértékben figyelembe véve ezt a véleményt – végső határozatot fogad el az átvitelirendszer‑üzemeltető tanúsításáról. A szabályozó hatóság határozatát és a Bizottság véleményét együtt kell közzétenni.

[…]”

12

Az 1227/2011 rendelet (3) preambulumbekezdése kimondja:

„Az Európai Értékpapírpiaci Szabályozók Bizottságának és a Villamosenergia‑ és Gázipari Szabályozó Hatóságok Európai Csoportjának tanácsai megerősítették, hogy a jelenlegi szabályozás hatálya nem feltétlenül terjed ki a szükséges mértékben a villamosenergia‑ és a gázpiacok integritásával összefüggő kérdésekre, és azt az ajánlást is megfogalmazták, hogy érdemes lenne megfontolni egy, az energiaágazatra szabott, megfelelő jogszabályi keret kialakítását, amely megakadályozza a piaci visszaéléseket és figyelembe veszi azokat az ágazatspecifikus körülményeket, amelyekre egyéb irányelvek és rendeletek nem terjednek ki.”

13

Az 1227/2011 rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]”

14

A 2015/1222 rendelet „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az egynél több átvitelirendszer‑üzemeltetővel rendelkező tagállamokban e rendelet az adott tagállamon belüli valamennyi átvitelirendszer‑üzemeltetőre vonatkozik. Ha egy átvitelirendszer‑üzemeltetőnek nincs az e rendelet szerinti egy vagy több kötelezettséghez kapcsolódó funkciója, akkor a tagállamok előírhatják, hogy az ilyen kötelezettségek teljesítésének feladatát ruházzák rá egy vagy több, meghatározott átvitelirendszer‑üzemeltetőre.”

15

A Zakon za Energetikata (az energiáról szóló törvény, a továbbiakban: ZE) 21. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a KEVR kiadja a villamosenergia‑átviteli engedélyeket.

16

A ZE 21. cikke (1) bekezdésének 27. pontja szerint a KEVR tanúsítja az átvitelirendszer‑üzemeltetőt a függetlenséggel szemben támasztott követelményeknek való megfelelés tekintetében, figyelemmel kíséri azok teljesítését, és továbbítja a megfelelő értesítéseket az Európai Bizottság részére.

17

A ZE 39. cikke (1) bekezdésének 2. pontja értelmében a villamosenergia‑átvitel az engedélyköteles tevékenységek közé tartozik.

18

A ZE 43. cikke (1) bekezdésének 1. pontja szerint egyetlen villamosenergia‑átviteli engedély adható ki az állam területén.

19

A ZE nyolcadik fejezetének „a” része meghatározza az átvitelirendszer‑üzemeltető tanúsítására és a beruházásokra vonatkozó szabályokat.

20

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2013. december 27‑én a BEB „villamosenergia‑átvitel és a kiegyenlítési csoport koordinátora, független átvitelirendszer‑üzemeltető” engedély megadására irányuló kérelmet terjesztett a KEVR elé.

21

Mivel e kérelmet hallgatólagosan elutasították, a BEB 2014. április 24‑én e határozat megsemmisítése iránti kérelmet terjesztett a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária) elé.

22

A 2015. június 9‑i ítéletében a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság) megsemmisítette az említett határozatot, mivel az nem felelt meg az indokolási követelményeknek.

23

Az említett ítélet végrehajtása keretében a KEVR a 2015. október 6‑i határozatában mint teljes egészében elfogadhatatlant elutasította a BEB által 2013. december 27‑én előterjesztett kérelmet.

24

A KEVR lényegében úgy ítélte meg, hogy a ZE 43. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a villamosenergia‑átviteli tevékenységre vonatkozóan csak egyetlen engedély adható ki Bulgáriában. Márpedig a 2013. december 18‑i határozatával a KEVR már 35 évre megadta ezt az engedélyt az Elektroenergien sistemen operator EAD‑nak (a továbbiakban: ESO). A kiegyenlítésicsoport‑koordinátori tevékenységet illetően a KEVR hangsúlyozta, hogy az e tevékenységhez fűződő jogok és kötelezettségek előfeltétele a villamosenergia‑átviteli tevékenység gyakorlása. Végül, a független átvitelirendszer‑üzemeltető tevékenység tekintetében a KEVR megjegyezte, hogy kizárólag a villamosenergia‑átviteli rendszer üzemeltetője, jelen esetben az ESO tanúsítható és jelölhető ki az említett engedélynek megfelelően.

25

2015. október 6‑án a BEB keresetet indított a KEVR határozata ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

26

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy egyrészt a 2009/72 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egyes követelményeket Bulgáriában tiszteletben tartják‑e, másrészt pedig hogy az adott területen villamosenergia‑átviteli engedéllyel rendelkezők számának korlátozása összeegyeztethető‑e az Európai Uniónak a versenyképes európai energiapiac kialakítására irányuló célkitűzésével.

27

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett – együttesen vizsgálandó – első, második, harmadik és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 2009/72 irányelv (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (1) bekezdése b)–d) pontjának értelmezését kéri.

29

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ezekre a kérdésekre alapvetően a kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatos kételyei adnak magyarázatot, hogy a bolgár villamosenergia‑átviteli rendszer tekintetében az ESO független átvitelirendszer‑üzemeltetőkénti tanúsítása és kijelölése megfelelt‑e az említett rendelkezésekben meghatározott követelményeknek.

30

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2016. szeptember 22‑iMicrosoft Mobile Sales International és társai ítélet, C‑110/15, EU:C:2016:717, 18. pont).

31

A nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2015. december 17‑iTall ítélet, C‑239/14, EU:C:2015:824, 34. pont). Az előzetes döntéshozatalra utalás ugyanis nem az általános vagy hipotetikus kérdésekkel kapcsolatos tanácsadó vélemények megfogalmazására irányul, hanem arra, hogy az uniós jogra vonatkozó jogvita tényleges megoldása szükségének eleget tegyen (2016. november 10‑iPrivate Equity Insurance Group ítélet, C‑156/15, EU:C:2016:851, 56. pont).

32

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló tényezőkből, így a kérdést előterjesztő bíróságnak a Bíróság információkérésére adott válaszából egyértelműen kitűnik, hogy a villamosenergia‑átviteli rendszerek és a villamosenergia‑termelési vagy ‑ellátási feladatok szétválasztása érdekében Bulgáriában egyetlen független átvitelirendszer‑üzemeltetőt jelöltek ki.

33

A tagállamok azon jogát, hogy egy ilyen független átvitelirendszer‑üzemeltetőt jelölhetnek ki, a 2009/72 irányelv 9. cikke (8) bekezdésének b) pontja rögzíti. E rendelkezés értelmében, amennyiben 2009. szeptember 3‑án az átviteli rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, a tagállam dönthet úgy, hogy nem alkalmazza az ezen irányelv 9. cikkének a tulajdonjogi szétválasztásra vonatkozó (1) bekezdését. Ez a döntés azt feltételezi, hogy az érintett tagállam megfelel az említett irányelv V. fejezetében előírt követelményeknek; ez fejezet magában foglalja a független átvitelirendszer‑üzemeltetőre vonatkozó 17–23. cikket.

34

A kérdést előterjesztő bíróság által az ESO függetlenségével kapcsolatban kifejtett aggályokat illetően meg kell jegyezni, hogy a 2009/72 irányelv (16), (17) és (19) preambulumbekezdéséből, valamint 47. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy az ezen irányelv V. fejezetében előírt szétválasztási követelmények az átvitelirendszer‑üzemeltetőknek a kitermelési és ellátási tevékenységek szempontjából vett, teljes körű és valódi függetlenségének biztosítását szolgálják.

35

Következésképpen a jelen ügyben a bolgár villamosenergia‑átviteli rendszer tekintetében az ESO független átvitelirendszer‑üzemeltetőkénti tanúsításakor és kijelölésekor a 2009/72 irányelv 17–23. cikkében, nem pedig ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában meghatározott követelményeket kellett tiszteletben tartani.

36

E körülmények között egyértelmű, hogy a 2009/72 irányelv (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (1) bekezdése b)–d) pontjának értelmezésével kapcsolatban a Bíróság elé terjesztett kérdések irrelevánsak az alapjogvita megoldása szempontjából.

37

A fentiekből az következik, hogy az első, a második, a harmadik és az ötödik kérdés elfogadhatatlan.

38

A negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2009/72 irányelv, a 714/2009 rendelet, az 1227/2011 rendelet és a 2015/1222 rendelet lehetővé teszi‑e valamely tagállam számára, hogy korlátozza azon személyek számát, akik részére villamosenergia‑átviteli engedélyt ad egy meghatározott területen.

39

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság információkérésére adott válaszában pontosította, hogy ez a kérdés konkrétan a 2009/72 irányelv 9., 10., 13. és 14. cikkére, a 714/2009 rendelet 3. cikkére, az 1227/2011 rendelet (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének 3. pontjára, valamint a 2015/1222 rendelet 1. cikkének (3) bekezdésére vonatkozik.

40

Először is, ami a 2009/72 irányelv 13. és 14. cikkét illeti, ezek a rendelkezések arra az esetre vonatkoznak, amikor az átviteli rendszer 2009. szeptember 3‑án egy vertikálisan integrált vállalkozás része, az érintett tagállam pedig úgy dönt, hogy ezen irányelv 9. cikke (8) bekezdésének a) pontja alapján független rendszer‑üzemeltetőt jelöl ki.

41

Márpedig, amint az a jelen ítélet 32. és 33. pontjából következik, az átviteli rendszer üzemeltetésének és a villamosenergia‑termelési és ‑ellátási tevékenységeknek a szétválasztása megvalósult Bulgáriában a 2009/72 irányelv 9. cikke (8) bekezdésének b) pontjában meghatározott azon lehetőség alkalmazásával, hogy független átvitelirendszer‑üzemeltetőt jelöltek ki.

42

Ami az 1227/2011 rendelet (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének 3. pontját illeti, bár ez a rendelkezés azt határozza meg, hogy mi értendő a „piaci manipuláció megkísérlése” alatt, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő tényezők egyikéből sem lehet arra következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben ezzel a helyzettel találná szemben magát.

43

Továbbá a 2009/72 irányelv 9. és 10. cikkét, illetve a 714/2009 rendelet 3. cikkét illetően meg kell jegyezni, hogy ezek, az átviteli rendszer és az átvitelirendszer‑üzemeltetők szétválasztását szabályozó, valamint ez utóbbiak tanúsítására és kijelölésére vonatkozó rendelkezések a tagállamok területén történő villamosenergia‑átviteli tevékenység engedélyezésére vonatkozó szabályokat nem foglalnak magukban.

44

A jelen ítélet 24. pontjában kifejtett megfontolások alapján valóban úgy tűnik, hogy a bolgár jogszabályok csakis a villamosenergia‑átviteli tevékenység gyakorlására kiadott engedély jogosultja számára tartják fenn annak lehetőségét, hogy a bolgár átviteli rendszer üzemeltetőjeként tanúsítsák és kijelöljék.

45

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2009/72 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése szerint a tagállamok jóváhagyják és átvitelirendszer‑üzemeltetőnek jelölik ki azokat a vállalkozásokat, amelyek az átviteli rendszerben tulajdonnal rendelkezzenek, és amelyekről a nemzeti szabályozó hatóság tanúsítja, hogy teljesítik a 9. cikk követelményeit.

46

Amint az ugyanis az említett irányelv (11) preambulumbekezdéséből kitűnik, a tulajdonjogi szétválasztás azt feltételezi, hogy a hálózat tulajdonosát jelölik ki rendszer‑üzemeltetőnek, és függetlenné teszik az ellátási és termelési érdekektől.

47

Mindazonáltal a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett tényezők egyrészt azt bizonyítják, hogy Bulgáriában egyetlen villamosenergia‑átviteli rendszer létezik, másrészt pedig azt, hogy ez a rendszer, amely 2009. szeptember 3‑án a vertikálisan integrált Natsionalna elektricheska kompaniya vállalkozás tulajdonában állt, azóta az ESO tulajdonába került.

48

Így a Bíróság rendelkezésére álló információkra tekintettel semmi nem utal arra, hogy a BEB alapügyben előterjesztett kérelme a 2009/72 irányelv 10. cikkének az átvitelirendszer‑tulajdonos vállalkozások átvitelirendszer‑üzemeltetőkénti tanúsítására és kijelölésére vonatkozó (2) bekezdésének hatálya alá tartozna.

49

Ami a 2015/1222 rendelet 1. cikkének (3) bekezdését illeti, ez a rendelkezés csupán általános jelleggel utal arra az esetre, amikor egy tagállamon belül több átvitelirendszer‑üzemeltető van jelen.

50

A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/72 irányelv 9., 10., 13. és 14. cikkével, a 714/2009 rendelet 3. cikkével, az 1227/2011 rendelet (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének 3. pontjával, valamint a 2015/1222 rendelet 1. cikkének (3) bekezdésével – olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van – nem ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely korlátozza azon személyek számát, akik részére valamely meghatározott területen villamosenergia‑átviteli engedély adható.

51

A hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy valamely tagállam azon jogszabálya, amely szerint csak egyetlen villamosenergia‑átviteli engedély adható ki az állam területén, korlátozza‑e a versenyt az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk értelmében véve.

52

E tekintetben, noha az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk csakis a vállalkozások tevékenységét érinti, és nem vonatkozik a tagállamoktól származó törvényi vagy rendeleti intézkedésekre, e cikkek ettől még – az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezve, amely együttműködési kötelezettséget ír elő – kötelezik a tagállamokat arra, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan – akár törvényi, akár pedig rendeleti – intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy sértsék a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését (2016. december 8‑iEurosaneamientos és társai ítélet, C‑532/15 és C‑538/15, EU:C:2016:932, 34. pont).

53

Továbbá az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését és az EUMSZ 101. cikkét sérti az, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EUMSZ 101. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű döntések meghozatalának felelősségét magánpiaci szereplőkre ruházza (2016. december 8‑iEurosaneamientos és társai ítélet, C‑532/15 és C‑538/15, EU:C:2016:932, 35. pont).

54

Egyébiránt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely tagállam megsérti az EUMSZ 102. cikkben és az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdésében felállított tilalmat, ha már pusztán a kérdéses vállalkozásnak juttatott különleges vagy kizárólagos jogok gyakorlása is e vállalkozás erőfölényének visszaélésszerű kihasználásával jár, vagy ha e jogok ilyen visszaélés elkövetésére indító helyzetet teremthetnek. Ugyanakkor az erőfölényes helyzet EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése értelmében vett különleges vagy kizárólagos jogok juttatásával való létrehozásának ténye önmagában még nem összeegyeztethetetlen az EUMSZ 102. cikkel (lásd ebben az értelemben: 2015. július 2‑iGullotta és Farmacia di Gullotta Davide & C. ítélet, C‑497/12, EU:C:2015:436, 23. pont).

55

Ebben az összefüggésben, a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében, amely szerint a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑iKonstantinides ítélet, C‑475/11, EU:C:2013:542, 42. pont), az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdést úgy kell érteni, hogy az az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével és az EUMSZ 106. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkre vonatkozik.

56

Ugyanakkor az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének szüksége megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa felvetett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak (2013. december 5‑iZentralbetriebsrat der gemeinnützigen Salzburger Landeskliniken ítélet, C‑514/12, EU:C:2013:799, 17. pont). Az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás során a Bíróság ugyanis kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését vagy érvényességét (2013. december 5‑iNordecon és Ramboll Eesti ítélet, C‑561/12, EU:C:2013:793, 28. pont).

57

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a pontosság ezen követelménye különösen vonatkozik a versenyjog területére, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek (2015. július 16‑iStriani és társai végzés, C‑299/15, nem tették közzé, EU:C:2015:519, 25. pont).

58

Hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban előadott információk nem csak arra szolgálnak, hogy lehetővé tegyék, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adjon, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai, valamint az egyéb érdekelt felek az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23. cikkének megfelelően benyújthassák érdemi észrevételeiket (2012. november 27‑iPringle ítélet, C‑370/12, EU:C:2012:756, 85. pont).

59

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelynek ismerete a kérdést előterjesztő bíróságtól az EUMSZ 267. cikkben létrehozott együttműködés keretében elvárható, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania (2016. július 5‑iOgnyanov ítélet, C‑614/14, EU:C:2016:514, 19. pont).

60

Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat, amely lényegében csupán a versenyképes európai energiapiac kialakításának szükségességére hivatkozik, nem tartalmaz arra vonatkozóan magyarázatot, hogy a kérdést előterjesztő bíróság milyen indokok alapján véli úgy, hogy az alapügy tárgyát képező jogszabály sértheti az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével és az EUMSZ 106. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket.

61

E körülmények között, mivel a Bíróság nem rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy hasznos választ adjon a hatodik kérdésre, meg kell állapítani, hogy ez a kérdés elfogadhatatlan.

62

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9., 10., 13. és 14. cikkével, a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az 1228/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 714/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkével, a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló, 2011. október 25‑i 1227/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének 3. pontjával, valamint a kapacitásfelosztásra és a szűk keresztmetszetek kezelésére vonatkozó iránymutatás létrehozásáról szóló, 2015. július 24‑i (EU) 2015/1222 bizottsági rendelet 1. cikkének (3) bekezdésével – olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van – nem ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely korlátozza azon személyek számát, akik részére valamely meghatározott területen villamosenergia‑átviteli engedély adható.