1.

Ez az ügy az összetett tudományos értékeléseknek a közigazgatási intézkedések jogszerűségére vonatkozó követelménnyel való összeegyeztetéséről szól. Azokban az esetekben, amikor a jogalkotó elfogadott egy listát az olyan „releváns tényezőkről”, amelyeket az ilyen értékelés során figyelembe kell venni, ezt a listát kimerítő felsorolásnak kell‑e tekinteni, amely alapján az ügyintézőknek az összes többi tényezőt figyelmen kívül kell hagyniuk? Ez az alapvető jogkérdés képezi a jelen fellebbezés hátterét.

2.

A „pitch, coal tar, high‑temperature” (szurok, kőszénkátrány, magas hőmérsékletű; a továbbiakban: CTPHT) (EK‑szám: 266‑028‑2) anyag magas hőmérsékletű kőszénkátrány lepárlásából nyert fekete, szilárd anyag. Egyfajta „UVCB”, vagyis összetett és változó összetételű anyag. A CTPHT‑t a 944/2013/EU rendelet ( 2 ) (a továbbiakban: vitatott rendelet) az Aquatic Acute 1 [Vízi akut 1] (H400) és az Aquatic Chronic 1 [Vízi krónikus 1] (H410) veszélyességi osztályba sorolta. Ez az osztályozás az „összegzéses módszer” alapján történt, amely az anyagokat az összetevőik osztályozása alapján sorolja be.

3.

A Bilbaína de Alquitranes, SA és társai ( 3 ) (a továbbiakban: ellenérdekű felek) CTPHT‑szállítók és ‑továbbfelhasználók. Az ellenérdekű felek a Törvényszék előtt vitatták a vitatott rendelet érvényességét. A Törvényszék a T‑689/13. sz. ügyben hozott ítéletével ( 4 ) a vitatott rendeletnek a CTPHT osztályozására vonatkozó részeit megsemmisítette (a továbbiakban: megtámadott ítélet). Ezt lényegében azzal az indokkal tette, hogy a CTPHT Aquatic Acute 1 (H400) és Aquatic Chronic 1 (H410) anyagként történő osztályozása során a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a CTPHT nehezen oldódik a vízben.

4.

A jelen fellebbezésével a Bizottság a megtámadott ítéletet vitatja, három jogalapot felhozva. Először is a Bizottság azzal érvel, hogy a megtámadott ítélet tekintetében hiányos az indokolás. Másodszor a Törvényszék nyilvánvaló hibát követett el, különösen amikor azt állapította meg, hogy a Bizottságnak az osztályozás „összegzéses módszerének” alkalmazásakor az összességében vett CTPHT oldhatóságát figyelembe kellett volna vennie. Harmadszor a Törvényszék túllépett a kérdés felülvizsgálatára irányuló jogkörének korlátain, és ennek során elferdítette az elé terjesztett bizonyítékokat.

5.

Az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló CLP‑rendelet ( 5 ) 1. cikke előírja, hogy „e rendelet célja az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének, valamint az anyagok, keverékek és […] árucikkek szabad mozgásának biztosítása a következők útján: a) az anyagok és keverékek osztályozására […] vonatkozó kritériumok harmonizálása […]”.

6.

Az V. cím az anyagok osztályozására vonatkozó harmonizációs szabályokat ír elő, lehetővé téve a tagállamoknak, hogy bizonyos esetekben harmonizált osztályozásra tegyenek javaslatot. Ilyen esetekben a javaslatot az 1907/2006/EK rendelet ( 6 ) (a továbbiakban: REACH‑rendelet) 76. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján létrehozott kockázatértékelési bizottsághoz nyújtják be, amely, miután lehetőséget biztosított az érintett feleknek arra, hogy ismertessék álláspontjaikat, véleményét továbbítja a Bizottságnak (a 37. cikk (4) bekezdése).

7.

A 37. cikk (5) bekezdése a következőket írja elő:

„Ha a Bizottság megállapítja, hogy az érintett anyag osztályozásának és címkézésének harmonizációja megfelelő, indokolatlan késedelem nélkül benyújt egy határozattervezetet az anyag[…] felvételéről.”

8.

Ezután a tervezetet az 54. cikk (3) bekezdésében említett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően fogadják el.

9.

A CLP‑rendelet I. mellékletének 4. része a „Környezeti veszélyek” címet viseli. A 4.1. pontban szerepelnek a vízi környezetre való veszélyesség szerinti besorolások.

10.

A 4.1.2.3. és a 4.1.2.4. pont, valamint a 4.1.0. táblázat értelmében:

„Az akut 1. kategóriában az anyagok osztályozásának kritériumait kizárólag az akut vízi toxicitásra vonatkozó adatok (EC50 vagy LC50) alapján határozzák meg. Valamely anyag krónikus 1–3 kategóriába történő besorolásának kritériumai többszintű megközelítést követnek, amelyben az első szint annak vizsgálata, hogy a krónikus toxicitásra vonatkozóan rendelkezésre álló információk elegendőek‑e a hosszú távú veszélyességi besoroláshoz. A krónikus toxicitásra vonatkozó megfelelő adatok hiányában a következő lépés a kétféle típusú információ, azaz az akut vízi toxicitásra és a környezeti sorsra (lebonthatóságra és bioakkumulációra) vonatkozó adatok kombinálása.

[…]

A rendszer ezenkívül bevezet egy »biztonsági háló« besorolást (amelyre krónikus 4. kategóriaként utalnak), ezt akkor alkalmazzák, ha a rendelkezésre álló adatok nem teszik lehetővé az akut 1. és a krónikus 1–3. kategóriára vonatkozó hivatalos kritériumok alapján történő besorolást, de a helyzet nem teljes mértékben megnyugtató (lásd a 4.1.0. táblázatban szereplő példát).

[…]

»Biztonsági háló« besorolás

Krónikus 4. kategória:

Az olyan esetekben, amikor az adatok nem teszik lehetővé a fenti kritériumok alapján történő besorolást, de a helyzet nem teljes mértékben megnyugtató. Például azok a rosszul oldódó anyagok, amelyek tekintetében nem jegyeztek fel akut toxicitást a vízoldhatóság szintjéig (4. megjegyzés), és amelyek a 4.1.2.9.5. szakasszal összhangban nem gyorsan lebonthatók, és a kísérletileg meghatározott BCF ≥ 500 (vagy, ennek hiányában, a log Kow ≥ 4), továbbá képességet mutatnak a bioakkumulációra, ebbe a kategóriába sorolandók, kivéve, ha tudományos bizonyíték támasztja alá a besorolás szükségességének a hiányát. Ilyen bizonyíték lehet a krónikus toxicitás NOEC > vízoldhatóság vagy > 1 mg/l, vagy a környezetben való gyors lebomlás más, a 4.1.2.9.5. szakaszban felsorolt módszerekkel kapott bizonyítékoktól különböző bizonyítéka.

[…]

4. megjegyzés:

A »nincs akut toxicitás« jelentése, hogy az L(E)C50 értéke(i) meghaladja/meghaladják a vízoldhatóság szintjét. A rosszul oldódó anyagok esetében (vízoldhatóság < 1 mg/l), ha bizonyított, hogy az akut vizsgálat képes az eredendő toxicitás valós mértékét feltárni.”

11.

Az I. melléklet 4.1.3. pontja, amely a „Keverékek osztályozási kritériumai” címet viseli, a következőket írja elő:

12.

Az I. melléklet 4.1.3.5.5. pontja ezután részletesen leírja az összegzéses módszert. A módszer lényegében a következőkből áll: i. a vizsgált anyag arányának meghatározása az egyes osztályozott összetevők szerint (százalékban); ii. az említett százalékok mindegyikének beszorzása egy M tényezővel (az együttható az adott összetevő veszélyességét mutatja) és iii. az összes összetevőre vonatkozó eredmény összeadása, amely megadja a végső százalékos adatot. Ezt az eredményt ezután összevetik a különböző osztályozásokra vonatkozó küszöbértékekkel (Krónikus 1., 2., 3. és Akut 1).

13.

A 944/2013 rendelet egyebek mellett a CTPHT‑t is a vízi toxicitás szempontjából az Aquatic Acute 1 és az Aquatic Chronic 1 veszélyességi osztályba sorolta.

14.

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–8. pontja ismerteti.

15.

Az ellenérdekű felek a CTPHT, egy magas hőmérsékletű kőszénkátrány lepárlásából nyert fekete, szilárd anyag szállítói és továbbfelhasználói. A CTPHT az ismeretlen vagy változó összetételű, összetett reakcióban keletkezett vagy biológiai eredetű anyagok (a továbbiakban: UVCB anyagok) közé tartozik, mivel kémiai összetétele alapján nem lehet teljeskörűen azonosítani.

16.

2011. november 21‑én az Európai Vegyianyag‑ügynökség (a továbbiakban: Ügynökség) kockázatértékelési bizottsága (a továbbiakban: RAC) ( 7 ) véleményt fogadott el a CTPHT‑ra vonatkozóan. Az említett vélemény, amelyhez csatoltak egy, a RAC részletes elemzését tartalmazó háttérdokumentumot (a továbbiakban: háttérdokumentum), egyebek mellett azt javasolta, hogy a CTPHT‑t az Aquatic Acute 1 (H400) és az Aquatic Chronic 1 (H410) osztályba sorolják.

17.

A RAC úgy ítélte meg, hogy a vízi toxicitásra vonatkozó osztályozás nem lehet „közvetlen”, magával a CTPHT‑val kapcsolatos adatokon alapuló, és az adatok gyengeségeire hivatkozott. Az adatokat ultraibolya (UV) sugárzás hiányában nyerték, annak ellenére, hogy a CTPHT egyes policiklikus aromás szénhidrogén (a továbbiakban: PAH) összetevői fototoxikusak. Emellett a szóban forgó tanulmányokat egyetlen töltéssel végezték.

18.

A RAC ezért azon a véleményen volt, hogy a CTPHT osztályozását egy alternatív módszer, az „összegzéses módszer” alapján kell végezni. E megközelítés szerint a CTPHT 16 PAH összetevőjét, amelyeket az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége (Environmental Protection Agency; a továbbiakban: EPA) elsődleges anyagokként határozott meg, és amelyekre a hatás és kitettség vonatkozásában elegendő adat állt rendelkezésre (a továbbiakban: 16 PAH‑összetevő), a vízi toxicitási hatásuk alapján külön elemezték. A RAC szerint azáltal, hogy egy olyan módszert alkalmaztak, amely abból áll, hogy a különböző PAH‑okhoz hozzárendelt szorzótényezők összegét megtalálják annak érdekében, hogy a CTPHT erősen toxikus összetevőinek nagyobb súlyt lehessen tulajdonítani, az elemzés azt mutatta ki, hogy a CTPHT‑t Aquatic Acute 1 (H400)‑ként és Aquatic Chronic 1 (H410)‑ként kell osztályozni.

19.

2013. október 2‑án a Bizottság a RAC véleménye alapján elfogadta a vitatott rendeletet, amely a CTPHT‑t az Aquatic Acute 1 (H400) és az Aquatic Chronic 1 (H410) veszélyességi osztályba sorolta.

20.

2013. december 20‑án az ellenérdekű felek eljárást indítottak a Törvényszék előtt a vitatott rendelet részleges megsemmisítése érdekében, amennyiben az a CTPHT‑t az Aquatic Acute 1 (H400) és az Aquatic Chronic 1 (H410) veszélyességi osztályba sorolta.

21.

2015. október 7‑i ítéletével a Törvényszék a keresetnek helyt adott, és részlegesen megsemmisítette a vitatott rendeletet.

22.

A megtámadott ítélet 32–34. pontjában, amely alább részletesen elemzésre kerül, a Törvényszék a következőket állapította meg:

23.

2015. december 17‑én benyújtott fellebbezésével a Bizottság arra kéri a Bíróságot, hogy a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül, az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé, és a költségekről jelenleg ne határozzon.

24.

Az ellenérdekű felek azt kérik a Bíróságtól, hogy utasítsa el a fellebbezést és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Az ellenérdekű felek azt kérik, hogy a Bíróság akkor is a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, ha a fellebbezésnek helyt ad.

25.

Az Ügynökség és a GrafTech Iberica mint a Törvényszék előtti eljárásban a Bizottságot, illetve az alpereseket támogató beavatkozók, szintén felek a jelen Bíróság előtti eljárásban.

26.

A dán, a német és a holland kormány a Bizottság oldalán beavatkozott a fellebbezési eljárásba.

27.

A Bíróság 2016. július 7‑i végzésével elutasította az ellenérdekű felek által 2016. március 24‑én benyújtott, ideiglenes intézkedések iránti kérelmet, amelyben lényegében a vitatott rendelet felfüggesztését kérték.

28.

A Bizottság, az ellenérdekű felek, az Ügynökség, valamint a dán, a német és a holland kormány nyújtott be írásbeli beadványt. A Bizottság, az ellenérdekű felek, az Ügynökség, a GrafTech Iberica SL, valamint a dán és a német kormány ismertette érveit a 2017. június 15‑i tárgyaláson.

29.

A Bíróság fellebbezését három jogalapra alapozza, amelyeket egymás után fogok megvizsgálni. Először is a Törvényszék nem teljesítette indokolási kötelezettségét (A). Másodszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett, amikor nem vette figyelembe az CTPHT összességének oldhatóságát (B). Harmadszor a Törvényszék túllépett a kérdés felülvizsgálatára irányuló jogkörének korlátain, és ennek során elferdítette az elé terjesztett bizonyítékokat (C).

30.

A Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét, és ezzel az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. és 53. cikkét. Ezzel kapcsolatban a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítéletből nem egyértelmű, hogy a Törvényszék úgy véli‑e, hogy i. a Bizottság tévedett akkor, amikor az összegzéses módszert alkalmazta (szemben egy másik, például a közvetlen osztályozási módszerrel), vagy ii. a Bizottság nem megfelelően alkalmazta az összegzéses módszert.

31.

Nem értek egyet azzal, hogy a megtámadott ítélet ebben a vonatkozásban nem egyértelmű.

32.

A megtámadott ítélet fő pontjaiból (32–34. pont, amelyeket a jelen indítvány 22. pontja ismertet) egyértelműen kiderül, hogy a Bizottság az összegzéses módszert nem megfelelően alkalmazta.

33.

A megtámadott ítélet 30. pontja szerint a Bizottság „nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy minden releváns tényezőt és körülményt mérlegeljen annak érdekében, hogy megfelelően figyelembe vegye a 16 PAH‑összetevőnek a CTPHT‑ban fennálló arányát, ezen összetevők kémiai hatását”.

34.

A Törvényszék tehát arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem vett figyelembe minden releváns tényezőt, amely lehetővé tette volna, hogy a CTPHT összetevőinek hatását megfelelően értékelje. Az összetevők értékelésére való hivatkozás egyértelműen arra utal, hogy a Törvényszéknek azzal kapcsolatban vannak aggályai, ahogyan a Bizottság az összegzéses módszert (az összetevők, nem pedig az anyag egészének osztályozásán alapuló módszer) alkalmazta.

35.

A megtámadott ítélet 31. pontjában a következő szerepel: „A háttérdokumentum 7.6. pontja értelmében a CTPHT összetevői alapján történő osztályozása szempontjából azt feltételezték, hogy a vizes fázisban a CTPHT‑ban jelen lévő valamennyi PAH oldódott, és így elérhetővé vált a vízi szervezetek számára”. (Kiemelés tőlem)

36.

Más szavakkal az összetevők osztályozásán alapuló módszer – az összegzéses módszer – alkalmazása során a Bizottság feltételezéssel élt az említett összetevők oldhatóságát illetően.

37.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 32–34. pontjában összekapcsolja ezt a feltételezést azzal, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a CTPHT egészének oldhatóságát. ( 8 ) A 34. pontban például a Törvényszék a következőket állapítja meg: „Mivel a CTPHT nehezen oldódik a vízben, a Bizottság semmiképp nem bizonyította, hogy az említett anyag szóban forgó osztályozását alapozhatta arra a feltételezésre, hogy a vizes fázisban a CTPHT‑ban jelen lévő összes PAH oldódott és elérhetővé vált a vízi szervezetek számára.” (Kiemelés tőlem)

38.

A vitatott rendelet részleges megsemmisítését igazoló nyilvánvaló értékelési hibát kifejezetten a CTPHT egésze gyenge oldhatóságának e figyelmen kívül hagyása képezte.

39.

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék aggálya arra a módra vonatkozik, ahogyan a Bizottság az összegzéses módszert alkalmazta, és nem pedig magának a módszernek a kiválasztására.

40.

A Törvényszék ezért nem sértette meg indokolási kötelezettségét. Javaslatom szerint az első fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

41.

Záró megjegyzésként megjegyzem, hogy az, hogy a Törvényszék tévesen állapította‑e meg, hogy a Bizottság az összegzéses módszer alkalmazásának részeként jogilag köteles volt figyelembe venni a CTPHT oldhatóságát, érdemi kérdés (amely az alábbi második jogalap keretében kerül elemzésre). Nem arra vonatkozik, hogy a Törvényszék indokolása megfelelő volt‑e, és ezért az első jogalap szempontjából nem releváns.

42.

Első jogalapjában a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott ítéletből nem egyértelmű, hogy i. a Bizottság tévedett akkor, amikor az összegzéses módszert alkalmazta, vagy ii. a Bizottság nem megfelelően alkalmazta az összegzéses módszert. Második jogalapjában a Bizottság egymás után vizsgálja a megtámadott ítélet e két alternatív értelmezését (a második jogalap első, illetve második részében), és arra a következtetésre jut, hogy mindkettőben téves jogalkalmazás merül fel.

43.

Az első jogalapra adott válaszom alapján, amelyben arra a következtetésre jutottam, hogy a Bizottság szerinti első értelmezés a Törvényszék ítéletének téves értelmezését jelenti, azt javasolom, hogy a Bíróság a második jogalap első részét mint megalapozatlant utasítsa el.

44.

A Bizottság azzal érvel, hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy elég adat áll‑e rendelkezésre a közvetlen osztályozási módszer, vagy ha nem, az interpolációs elvek alkalmazására. ( 9 ) Ugyanakkor, ha megállapította, hogy nincs elég adat a módszerek valamelyikének alkalmazására, és ezért az összegzéses módszer alkalmazása mellett döntött, a Bizottság nem vehet figyelembe más adatot vagy bizonyítékot, mint amelyeket a CLP‑rendelet I. mellékletében szereplő, az összegzéses módszert részletesen leíró szabályok kifejezetten meghatároznak.

45.

A Bizottság ebből az észrevételből négy következtetést von le. Először is, a Bizottság nem vétett értékelési hibát azzal, hogy az összességében vett CTPHT oldhatóságát az említett anyag osztályozásakor nem vette figyelembe. A CTPHT oldhatóságát ugyanis nem vehette figyelembe.

46.

Másodszor a Bizottság nem vétett értékelési hibát, amikor az összegzéses módszer alkalmazásakor azt feltételezte, hogy a CTPHT‑ban jelen lévő PAH‑ok a vízben feloldódtak. Ez a feltételezés magából az összegzéses módszerből ered.

47.

Harmadszor, a Bizottság igenis figyelembe vette, hogy milyen arányban vannak jelen a releváns összetevők a CTPHT‑ban, továbbá kémiai hatásukat, amint azt az összegzéses módszer és ítélkezési gyakorlat megköveteli (a megtámadott ítélet 29. pontja).

48.

Negyedszer a Törvényszék tévesen utalt arra, hogy az összegzéses módszer alkalmazásához az osztályozandó anyagot nagy arányban a releváns összetevőknek kell alkotniuk.

49.

A negyedik pontot illetően meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék nem utal ilyesmire, és e tekintetben a Bizottság tévesen értelmezi a megtámadott ítéletet. Valójában maga a Bizottság némileg óvatosan terjesztette elő ezt az érvet. Ezt a pontot ezért a továbbiakban nem vizsgálom.

50.

A Bizottság fenti első, második és harmadik pontja lényegében ugyanazt a kérdést veti fel. Az első és a harmadik pontot illetően a Bizottság mindkét esetben alapvetően vitatja a Törvényszék azon következtetését, miszerint az összességében vett CTPHT oldhatósága olyan releváns tényező volt, amelyet jogilag köteles volt figyelembe venni. A második pontot illetően a megtámadott ítélet valójában nem a Bizottsággal szemben nem magát a feltételezést kifogásolja, hanem azt, hogy az összességében vett CTPHT oldhatóságát nem vették figyelembe.

51.

Az alább kifejtett indokok alapján a Törvényszék véleményem szerint nem alkalmazta tévesen a jogot.

52.

A kérdés lényege az, hogy egy adott tényállásbeli elem mennyire „releváns”, és azt miként kell meghatározni.

53.

A megtámadott ítélet ( 10 ) az állandó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, miszerint valamely aktus elfogadása előtt a Bizottság köteles figyelembe venni „minden releváns tényezőt és körülményt azon helyzetre vonatkozóan, amelyet a jogi aktussal szabályozni kívánt”. Ez a kötelezettség egyértelműen visszavezethető a Bíróságnak a megfelelő ügyintézés általános kötelezettségével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára, amelyhez „a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden lényeges elemét gondosan és részrehajlás nélkül megvizsgálják, [valamint] az érdekelt azon joga, hogy kifejthesse az álláspontját, illetve megfelelően megindokolt határozatban részesüljön” ( 11 ).

54.

Nem gondolom – és tulajdonképpen az egyik fél sem állítja –, hogy az ítélkezési gyakorlat tévesen állapítja meg, hogy a Bizottság jogilag köteles az összes releváns tényezőt figyelembe venni. Azt sem állítja egyik fél sem, hogy a Bizottság a jelen ügyben valóban figyelembe vette az összességében vett CTPHT oldhatóságát az összegzéses módszer alkalmazása során. A vita inkább arra irányul, hogy az összességében vett CTPHT oldhatósága olyan „releváns tényezőnek” minősül‑e, amelyet az összegzéses módszer keretében figyelembe kell venni.

55.

Kiindulásképpen hangsúlyoznunk kell, hogy az, hogy valamely konkrét adat, jelentés, megállapítás stb. „releváns tényezőnek” minősül‑e, ami miatt jogilag kötelező figyelembe venni, valamint az, hogy a releváns tényezőt a gyakorlatban figyelembe vették‑e, főszabály szerint ténykérdések. Kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel egyfelől a tényállás megállapítására, kivéve ha az ügy hozzá benyújtott irataiból következően megállapításai tárgyilag tévesek, másfelől a tényállás értékelésére. ( 12 ) Következésképpen, amennyiben senki nem állítja, hogy a tényeket elferdítették, ( 13 ) a relevancia (újra)értékelése főszabály szerint nem tartozik a Bíróság hatáskörébe. ( 14 )

56.

Ugyanakkor a Bizottság érvelésének lényege végső soron az, hogy a CTPHT oldhatósága „irreleváns”, mivel az összegzéses módszer nem minősíti azt relevánsnak. Másként fogalmazva, a Bizottság nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel annak megállapítására, hogy mi minősül „releváns tényezőnek”, és jogilag azokat és csakis azokat az elemeket köteles figyelembe venni, amelyeket a CLP‑rendelet (I. mellékletének 4.1.3.5., 4.1.3.5.2., valamint 4.1.3.5.5. pontja) meghatároz.

57.

Az, hogy a CLP‑rendelet valóban kimerítő jelleggel határozza‑e meg, hogy mi minősül releváns tényezőnek – és ezzel megakadályozza‑e, hogy a Bizottság más tényezőket is figyelembe vegyen – jogkérdés.

58.

Véleményem szerint a Bizottság nincs ily módon megfosztva a mérlegelési jogkörétől. Köteles értékelni, hogy vannak‑e más releváns tényezők, és a 11. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, ha azonosít ilyen tényezőket, azokat jogilag köteles megvizsgálni. ( 15 )

59.

A fentiek összefoglalásaként, valamint annak érdekében, hogy a tárgyalt jogkérdés teljesen egyértelmű legyen, érdemes ezen a ponton kiemelni négy különböző jogkérdést, amely potenciálisan bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti:

60.

A második fellebbezési jogalap második részének keretében a fenti kérdések közül csupán az első képezi vita tárgyát.

61.

Az uniós jogalkotó főszabály szerint felruházhatja a Bizottságot olyan hatáskörökkel, amelyek alapján aktusokat fogadhat el, és ennek során bizonyos tényezők vizsgálatát kizárhatja. Kézenfekvő példa lehet olyan események figyelembevételének megtiltása az értékelés során, amelyek egy bizonyos időpont előtt történtek. Ugyanígy előírhat az uniós jogalkotó a Bizottságnak olyan feladatot, amely gyakorlatilag nem jár semmiféle mérlegelési jogkörrel, például súly vagy pénzügyi kifizetések kiszámítása matematikai képlet alkalmazásával.

62.

Azonban nem hiszem, hogy az említett helyzeteket össze lehetne hasonlítani olyan helyzetekkel, mint amilyen a jelen ügy tárgyát képezi, amelyek egy meglehetősen összetett (esetlegesen meghatározó) tudományos értékelési szakaszt is magukban foglalnak, és amelyek nagymértékben eltérő jellegűek.

63.

Amint a Bíróság korábban már kimondta, „a közigazgatási szervet megillető mérlegelési jogkör, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyes ügyekre jellemző, előre nem látható számos tényt figyelembe tudja venni, nem összeegyeztethetetlen a felperes által hivatkozott egyenlő bánásmód elvével […]. Ez az általános elv nem azt jelenti, hogy a szóban forgó rendelkezés alkalmazása során a közigazgatási szerv pusztán mechanikusan alkalmazza az előre meghatározott szabályokat és kritériumokat. Az ilyen értelmezés ellentétes lenne azzal, hogy az egyes ügyekre jellemző, gyakran bonyolult ténybeli megfontolásokat értékelni kell” ( 16 ).

64.

Habár a fenti idézet kontextusa eléggé más volt, jól érthető az általánosabb megállapítás. Ha valamely igazgatási szervnek azt írják elő, hogy nagyon összetett tényeket kényszerzubbonyban vizsgáljon, az torz, akár bizarr eredményeket szülhet.

65.

Nyilvánvaló, hogy a Bizottság nem azt állítja, hogy az egész értékelési folyamatban fennállt a mérlegelési jogkör hiánya, hanem erre csupán annak egyes részei tekintetében hivatkozik.

66.

Véleményem szerint azonban az említett elemzésben, ha nem is egy belső ellentmondás, de legalábbis egy nagyon kellemetlen párhuzamosság rejlik. Egyfelől a Bizottság megerősíti, hogy valamely adott osztályozási módszer megfelelőségét illetően tág mozgástérrel rendelkezik. Másfelől a többszintű megközelítés minden egyes módszerét szigorú hierarchikus rendben kell elbírálnia (közvetlen osztályozási módszer, interpolációs elveken alapuló besorolás, ( 17 )valamint az összegzéses módszer). Ezenfelül, amennyiben a Bizottság az összegzéses módszert választja, tagadja, hogy az összegzéses módszeren belül bármiféle mérlegelési jogköre lenne. „Mechanikusan” követnie kell a módszert, és nem vehet figyelembe olyan tényezőt, amelyet a CLP‑rendelet nem sorol fel kifejezetten.

67.

Nem értek egyet.

68.

Először is nem vagyok meggyőződve arról, hogy i. a megfelelő módszer kiválasztására vonatkozó tág mérlegelési jogkörnek, valamint ii. az annak alkalmazására vonatkozó mérlegelési jogkör teljes hiányának a Bizottság szerinti dichotómiája fennállna. Jellegénél fogva mindkét lépés, vagyis a módszer kiválasztása és megvalósítása is ugyanazon nagyon összetett tudományos kockázatértékelés részét képezi. A gyakorlatban elvárható, hogy a gondos ügyintéző először összegyűjtse a rendelkezésre álló adatokat. Ezen adatok egyes elemeinek elégséges (vagy elégtelen) volta alapján ezután eldönti, melyik módszert választja, természetesen figyelembe véve, hogy az egyes módszerekhez milyen adatok szükségesek.

69.

Nem zárhatom ki, hogy olyan esetekben, amikor a Bizottság az átfogóan tekintett értékelés keretében mérlegelési jogkörrel rendelkezik, az értékelésnek van(nak) olyan külön része(i), amelyek tekintetében valóban meg van fosztva mérlegelési jogkörétől. Azonban egyértelmű jogalap kell, hogy legyen az értékelés ily módon történő szétválasztására. A jelen ügyben nem látok ilyet.

70.

Szeretném hangsúlyozni, hogy semmiképpen nem arra utalok, hogy az értékelésnek a Bizottság által elért eredménye érdemileg fenntarthatatlan lenne. Nem ítélem meg a CTPHT helyes (vagy helytelen) osztályozását. Ezt az elemet csak azért említem meg, hogy rámutassak arra a mérlegelési jogkörre, amely a módszer kiválasztása, és így az egész összetett tudományos értékelés folyamata tekintetében fennáll.

71.

Hozzátenném, hogy tulajdonképpen nem egyértelmű, hogy ebben a konkrét ügyben a Bizottság mereven ragaszkodott‑e az általa javasolt megközelítéshez. A Bizottság azt állítja, hogy minden egyes módszert szigorú hierarchikus rendben kell elbírálnia, és ebben a vonatkozásban nincs mérlegelési jogköre. Úgy tűnik azonban, hogy valójában a Bizottság a CTPHT értékelése során az első módszerről (közvetlen osztályozás) egyből a harmadik módszerre (összegzéses módszer) ugrott, anélkül hogy a második módszert (interpolációs elvek) mint alternatívát kifejezetten megvizsgálta és elvetette volna.

72.

Van továbbá legalább négy olyan elem, amely véleményem szerint megerősíti, hogy el kell utasítani a Bizottság azon érvelését, miszerint egyáltalán nem volt mérlegelési jogköre.

73.

Először is magát a szöveget tekintve a CLP‑rendelet I. mellékletének a „Keverékek osztályozási kritériumai” címet viselő 4.1.3. pontjának megfogalmazása kétségtelenül utal valamiféle mérlegelési jogkörre: „Ahhoz, hogy minden rendelkezésre álló adatot felhasználjanak a keverékek vízi környezetre gyakorolt veszélyeinek besorolása érdekében, az alábbiakat alkalmazzák indokolt esetekben.” (Kiemelés tőlem)

74.

Az említett pont ezután leírja az osztályozás többszintű megközelítését. A CLP‑rendelet I. mellékletének az összegzéses módszer tartalmának alkalmazását előíró és azt leíró részeiben semmi nem tiltja, hogy a kifejezetten említetteken kívüli tényezőket is figyelembe vegyenek. ( 18 )

75.

Megértem ezzel kapcsolatban a Bizottságnak a közigazgatási aktusok jogszerűségével kapcsolatos érvelését, amely lényegében arra utal, hogy mivel közigazgatási hatóság, csak a jog keretein belül járhat el. Általánosságban ez az elképzelés üdvözlendő. Ebben a konkrét esetben azonban a szövegszerű és szisztematikus jogi keretek egyszerűen nem olyan szűkek, mint ahogy azt a Bizottság bemutatja.

76.

Másodszor a CLP‑rendelet tágabb kontextusát és nemzetközi eredetét is figyelembe kell venni. A CLP‑rendelet (6) preambulumbekezdése értelmében: „Ez a rendelet különböző nyilatkozatokat követ, amelyekkel a Közösség megerősítette az arra irányuló szándékát, hogy hozzájáruljon az osztályozási és címkézési kritériumok átfogó harmonizációjához, nemcsak az ENSZ szintjén, hanem a nemzetközileg elfogadott GHS‑kritériumoknak a közösségi jogszabályokba való beépítése révén is.”

77.

A vízi környezeti veszélyt illető osztályozás többszintű megközelítése ennek megfelelően a nemzetközi szinten a Vegyi anyagok osztályozásának és címkézésének globálisan harmonizált rendszere (a továbbiakban: GHS) keretében elfogadott megközelítést tükrözi. Valójában a CLP‑rendelet I. mellékletében szereplő megközelítésnek vannak olyan jelentős részei, amelyek szinte szó szerint megegyeznek a GHS‑iránymutatásban szereplő megfelelőjükkel. ( 19 )

78.

A GHS 9. melléklete teljesebb, mint a CLP‑rendelet 1. mellékletének 4. pontja. Véleményem szerint a 9. melléklet egyértelművé teszi, hogy lehet részletes iránymutatást adni, azonban ezen a területen nehéz olyan szabályokat előírni, amelyek teljesen szisztematikusan és mechanikusan alkalmazhatók. Például a GHS 9. melléklete az olyan „komplikált anyagokra” vonatkozó „értelmezési problémákkal” kapcsolatos kihívásokat sorol fel, amelyek közé tartoznak a „nehezen oldódó” anyagok és az „összetett vagy többkomponensű anyagok” ( 20 ).

79.

Mielőtt a harmonizált osztályozási rendszer leírását folytatná, a GHS 9. melléklete először is kijelenti, hogy „nem fűződhet remény ahhoz, hogy minden olyan helyzetet leírjon, amely az osztályozás során felmerül. Ezért olyan élő dokumentumnak tekintendő, amely részben leírja a rendszer alapelveit, vagyis inkább veszély‑, nem pedig kockázatalapú, továbbá meghatározza a rögzített kritériumokat. Emellett részben azt a szerepet is be kell töltenie, hogy a rendszer használata során felgyűlt tapasztalat adattáraként szolgáljon, hogy olyan értelmezések is belekerülhessenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a látszólag rögzített kritériumokat a nem szabványos helyzetek széles skálájára is alkalmazni lehessen” ( 21 ) (kiemelés tőlem).

80.

Ezért egyértelmű, hogy azok a nemzetközi szabványok, amelyeket az uniós jogalkotó a CLP‑rendelettel át kívánt venni, sokkal árnyaltabb megközelítést alkalmaznak. Elveket fogalmaznak meg, és bár nagyon részletes iránymutatást adnak, nyíltan elismerik, hogy vannak nehéz esetek, és a szabályok nem tekinthetők teljesen kimerítő jellegű ellenőrző listáknak.

81.

Harmadszor véleményem szerint fontos, hogy a konkrét ügyön túl a CLP‑rendelet átfogó rendszerét és működését is vizsgáljuk. A jelen ügyben a Bizottság a mérlegelési jogkör hiányával érvel, és ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy indokolt a legsúlyosabb veszélyként történő osztályozás. Ebben a konkrét ügyben ez a következtetés összhangban van a CLP‑rendeletnek az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzésével. Ugyanakkor mi a helyzet más esetekben, amikor az, hogy a Bizottság nem tud figyelembe venni más releváns tényezőket, végül alacsonyabb veszélyességi osztályozást eredményez, mint ami egyébként indokolt lenne?

82.

Igaz, hogy van egy „biztonsági háló” besorolás, amely lehetővé teszi, hogy az Aquatic Acute 1 vagy az Aquatic Chronic 1, 2 vagy 3 veszélyességi osztályba nem sorolt, azonban aggodalomra okot adó anyagokat az Aquatic Chronic 4 veszélyességi osztályba sorolják. Ez a lehetőség csökkenti a „túl alacsony” veszélyességi osztályba sorolás kockázatát.

83.

Ugyanakkor véleményem szerint egy „biztonsági hálót” annak megfelelően kell kezelni. Értelemszerűen csak végső megoldásként lehet igénybe venni. Ha olyan különleges fontosságú, releváns tényezők derülnek ki, amelyek komolyan megkérdőjelezik a „túl alacsony” veszélyességi besorolást, ezeket a fő értékelés részeként kell figyelembe venni.

84.

Ha van mérlegelési jogkör, akkor el kell fogadni, hogy ez mindkét irányban működhet. Ha olyan különleges fontosságú, releváns tényezők derülnek ki, amelyek alapján kiderül, hogy valamely veszélyességi besorolás „túl magas”, ezeket a tényezőket is a fő értékelés részeként kell figyelembe venni. Lényegében ez az ellenérdekű felek álláspontja.

85.

Hangsúlyozom, hogy a fentiek nem utalnak arra, hogy mi minősül „releváns tényezőnek”, vagy hogy azt hogyan kell súlyozni (lásd a fenti 59. pontot). Ezek első fokon a Bizottság részéről megválaszolandó kérdések. Felülvizsgálat esetén a Törvényszéknek kell vizsgálnia, hogy e tekintetben nyilvánvaló hibát vétettek‑e.

86.

Végezetül a Bíróság már tárgyalt egy CTPHT‑val kapcsolatos ügyet. Az azonos elnevezésű T‑93/10. sz., Bilbaína kontra ECHA ügy (fellebbezés folyamatban, C‑287/13 P, Bilbaína kontra ECHA) (a továbbiakban: Bilbaína I ügy) ( 22 )a jelen ügy szempontjából releváns vonatkozásaiban a CTPHT nagyon nehezen lebomló, biológiailag nagymértékben felhalmozódó (vPvB) anyagként való besorolására vonatkozott.

87.

Ahhoz, hogy valamely anyag vPvB‑nek minősüljön, a Bizottságnak követnie kell egyebek mellett az 1907/2006 rendelet XIII. mellékletében meghatározott követelményeket. A tényállás idején alkalmazandó változatban a vPvB anyagként való besorolás kritériumait a XIII. melléklet 1.1., 1.2. és 1.3. pontja tartalmazta. E kritériumok nem tesznek említést az anyag összetevőinek tulajdonságairól. A CTPHT‑t mégis vPvB‑nek minősítették az összetevői tulajdonságai alapján.

88.

A felperesek kifogásolták ezt a XIII. mellékletben meghatározott kritériumoktól való eltérést. A Törvényszék helyt adott a Bizottság megközelítésének. A fellebbezés során a Bíróság az említett ítéletet helybenhagyta, a Bilbaína I. ítélet 34. pontjában a következőket megállapítva: „Való igaz, hogy a REACH‑rendelet XIII. mellékletének a megtámadott határozat elfogadásának idején alkalmazandó változata nem írta elő kifejezetten, hogy valamely anyag a releváns összetevőinek PBT‑ vagy vPvB‑ tulajdonságai figyelembevételével besorolható. A fellebbezők érvelésével ellentétben ez azonban nem jelenti azt, hogy a REACH‑rendelet XIII. mellékletével ellentétes, ha valamely anyag releváns összetevőinek PBT‑ és vPvB‑tulajdonságait figyelembe veszik.”

89.

A Bíróság megerősítette, hogy az összetevők tulajdonságainak figyelembevétele ráadásul összhangban áll a rendelet célkitűzéseivel.

90.

A két ügy között nyilvánvaló különbségek vannak. Egyebek mellett a Bilbaína I ítélet a REACH‑rendeletre vonatkozott, nem pedig a CLP‑rendeletre. Ugyanakkor mindkét ügy ugyanazt az elvi kérdést veti fel. Mikor rendelkezik a Bizottság mérlegelési jogkörrel arra, hogy eltérjen egy anyag értékelésére vonatkozóan valamely rendeletben meghatározott kritériumoktól annak érdekében, hogy más releváns tényezőket meghatározzon? A Bilbaína I ügyben a Törvényszék és a Bíróság lényegében a következők alapján erősítették meg, hogy más releváns tényezők meghatározásához fennáll a mérlegelési jogkör: i. a megfogalmazásban nem szerepelt semmi, ami a mérlegelési jogkört kizárná; és ii. a szóban forgó tények figyelembevétele összhangban volt a REACH‑rendelet célkitűzésével.

91.

Amint az fentebb megállapításra került, a jelen ügyben a CLP‑rendelet I. mellékletében hasonlóképpen nem szerepel olyan megfogalmazás, amely egyértelműen kizárná az összegzéses módszer alkalmazása során más releváns tényezők meghatározását.

92.

A célkitűzéseket illetően a fenti 81–84. pontban szereplő megjegyzéseimre utalok. Amennyiben elfogadjuk, hogy főszabály szerint fennáll valamilyen mértékű mérlegelési jogkör, azt is el kell fogadnunk, hogy az kétirányú lehet. Gyakorolható oly módon, hogy az egyértelműen a magasabb, szigorúbb veszélyességi osztályozás irányába mutat. Gyakorolható azonban úgy is, hogy alacsonyabb, kevésbé szigorú osztályozást eredményez. Ez nem jelenti azt, hogy a CLP rendelet célkitűzései sérülnek, csupán azt, hogy a rendelkezésre álló információk teljesebb körű figyelembevételével az osztályozás a lehető legpontosabb lesz.

93.

A fenti pontokat együttvéve úgy vélem, hogy jogi szempontból a Bizottság rendelkezett mérlegelési jogkörrel arra, hogy a CLP‑rendelet megsértése nélkül az összegzéses módszer alkalmazása során más releváns tényezőket is meghatározzon.

94.

E következtetés levonása során ismételten hangsúlyozom, hogy az, hogy melyek ezek a releváns tényezők, olyan ténykérdés, amelyet, amennyiben a tények elferdítésére nem került sor, a Törvényszék elbírált, és a jelen Bíróság azt nem tárgyalhatja újra. Ezenfelül megjegyzem, hogy a Törvényszék egyáltalán nem állapította meg (és nem is tehette), hogy amennyiben – hipotetikusan – a Bizottság figyelembe vette volna a CTPHT alacsony oldhatóságát, nyilvánvaló hibát vétett volna azzal, ha a CTPHT‑t az Aquatic Acute 1 vagy az Aquatic Chronic 1 veszélyességi osztályba sorolta volna. Valójában az eredményezte a vitatott rendelet részleges megsemmisítését, hogy a Bizottság ezen elemet – amint azt a Törvényszék megerősítette – objektíve elmulasztotta figyelembe venni az indokolása keretében.

95.

Végezetül a fenti értékelés felveti azt a leszűkített kérdést is, hogy a jelen ügy konkrét kontextusában fennállt‑e mérlegelési jogkör. Ezen értékelés, bár utal e kérdéskörre, nem tesz megállapításokat a mérlegelési jogkör terjedelmére vonatkozóan abban az esetben, ha az alapjogszabály jelentős és részletes iránymutatást ad. Ez egy olyan kérdés, amelyet véleményem szerint érdemes megemlíteni, azonban a jelen fellebbezés során nem szükséges arra kitérni.

96.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a Bizottság az összegzéses módszert nem alkalmazta megfelelően, és azt javasolom, hogy a Bíróság a második jogalap második részét mint megalapozatlant utasítsa el. A fenti 55. pontra hivatkozva, amennyiben a második jogalap második részét úgy kell értelmezni, mint amely megkérdőjelezi a Törvényszéknek az összességében vett CTPHT oldhatóságának relevanciájára vonatkozó ténybeli értékelését, azt elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

97.

A Bizottság azzal érvel, hogy a Törvényszék túllépett a kérdés felülvizsgálatára irányuló jogkörének korlátain azáltal, hogy túllépett egy nyilvánvaló értékelési hibán, és a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítette, valamint ennek során elferdítette az elé terjesztett bizonyítékokat.

98.

A Bizottság lényegében azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen tulajdonított nagy jelentőséget annak a feltételezésnek, hogy a CTPHT PAH‑összetevői oldódnak a vízben. Ez csupán a tudományos értékelés alapjául szolgáló számos tény egyike volt. Ezenfelül a Törvényszék kiragadta azt a kontextusából.

99.

Nem értek egyet.

100.

Úgy vélem, hogy a Bizottság érvelése téves, mivel a megtámadott ítélet helytelen értelmezésén alapul. Amint azt a fenti 50. pontban kifejtettem, a Törvényszék nem kifejezetten azért marasztalja el a Bizottságot, mert azt feltételezte, hogy a CTPHT összetevői oldódnak a vízben. Nem állította, hogy a Bizottság nem élhetett ilyen feltételezéssel. Ehelyett a Törvényszék aggálya inkább arra irányul, hogy e feltételezés során a Bizottság nem vette figyelembe az összességében vett CTPHT oldhatóságát.

101.

A Bizottság harmadik jogalapja csupán ezen az alapon elutasítható megalapozatlanság miatt.

102.

Amennyiben azonban a harmadik jogalapot esetleg úgy kell értelmezni, hogy a Törvényszék a felülvizsgálat korlátait túllépte i. amikor az összességében vett CTPHT oldhatóságát releváns tényezőnek minősítette, vagy ii. túl nagy jelentőséget tulajdonított az említett tényezőnek, a következő észrevételeket teszem.

103.

Először is az, hogy a Bizottság rendelkezik‑e egyáltalán mérlegelési jogkörrel arra, hogy az összességében vett CTPHT oldhatóságát releváns tényezőnek minősítse, a fenti második jogalap második része keretében már elemzésre került. A válasz: igen.

104.

Másodszor, amint az a fenti 55. pontban kifejtésre került, az, hogy az összességében vett CTPHT oldhatósága „releváns tényezőnek” minősül‑e, ami miatt azt jogilag kötelező figyelembe venni, olyan ténykérdés, amelyet kizárólag a Törvényszék dönthet el, kivéve, ha a tényeket elferdítették. ( 23 )

105.

A Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, amikor a CTPHT összetevőinek oldhatóságára vonatkozó hivatkozást kontextusából kiragadta, és nem az összegzéses módszerrel összefüggésben vizsgálta jelentőségét. A Bizottság nem állítja kifejezetten, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, amikor az összességében vett CTPHT oldhatóságát mint releváns tényezőt határozta meg.

106.

Amennyiben azonban az érveit így kell értelmezni, elegendő megállapítani, hogy valamely anyag összességének az oldhatósága nyilvánvalóan nem marginális elem vagy apró részlet. Valamely anyag oldhatóságára a CLP‑rendelet I. mellékletének 4. pontja többször is utal a vízi toxicitás értékelésével összefüggésben, és az alacsony oldhatóság esetén kifejezetten nehézségek forrásaként jelölte meg. ( 24 ) A GHS 9. melléklete, amely az uniós jognak egyebek mellett a CLP‑rendelet 1. mellékletének 4. pontja ( 25 ) révén vált részévé, szintén hosszasan tárgyalja az oldhatóságot. Ezért a Törvényszék az említett tényező relevanciáját illetően nem ferdítette el a tényeket.

107.

Harmadszor, arra vonatkozóan, hogy a Törvényszék milyen jelentőséget tulajdonított az összességében vett CTPHT oldhatóságának, egyszerűen megjegyzem, hogy a megtámadott ítéletben erről egy szó sincs. A megtámadott ítélet nem állítja, hogy ha a Bizottság az összességében vett CTPHT oldhatóságát figyelembe vette volna, akkor az egyértelműen „lenyomta” volna a többi tényezőt. A Törvényszék csupán megállapította, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett, amikor nem vette figyelembe az összességében vett CTPHT oldhatóságát (lásd még a fenti 93. pontot).

108.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék nem lépett túl a vitatott rendelet jogszerűségének felülvizsgálatára irányuló jogkörének korlátain, és nem ferdítette el a bizonyítékokat. Ezért a harmadik fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

109.

Azt javaslom, hogy a Bíróság: