1. 

A jelen ügyben a Bíróságot a 2201/2003/EK rendelet ( 2 ) 11. cikke (1) bekezdésének, és különösen az e rendelkezésben meghatározott „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezésére kérik.

2. 

A jelen ügy alapját az olasz állampolgárságú OL és a görög állampolgárságú PQ házastársak közötti per képezi, akiknek közös gyermeke megállapodásuk szerint Görögországban született. A per tárgya egészen pontosan az OL által a kérdést előterjesztő bírósághoz (Monomeles Protodikeio Athinon [athéni egyesbíróság, Görögország]) benyújtott, a gyermek Olaszországba történő visszavitele iránti kérelem, amely tagállam a gyermek szüleinek közös tartózkodási helye volt a gyermek születése előtt.

3. 

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy ahhoz, hogy adott tagállamot a csecsemő szokásos tartózkodási helyeként határozzák meg, szükséges‑e a gyermek jelenléte az adott tagállamban, valamint, hogy ilyen körülmény hiányában más tényezőket, mint a szülők e tagállamban való korábbi közös tartózkodását, meghatározó jelentőségűnek lehet‑e tekinteni a gyermek szokásos tartózkodási helyének megállapítása során.

4. 

E tekintetben a jelen ügy szükségessé teszi, hogy a Bíróság egyrészt pontosítsa a „Brüsszel IIa” rendelettel összefüggésben a „szokásos tartózkodási hely” fogalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát, másrészt egyértelműsítse azokat a lényeges körülményeket, amelyeket figyelembe kell venni a csecsemő szokásos tartózkodási helyének meghatározása során, annak megállapítása érdekében, hogy az a körülmény, hogy a gyermek az apja akarata ellenére az anyjával abban a tagállamban maradt, amelyikben született, megvalósít‑e a szóban forgó rendelet 11. cikke értelmében vett jogellenes elvitelt vagy visszatartást.

5. 

Ahogyan azt az alábbiakban részletesen ismertetem, a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke nem arra hivatott, hogy az alapügyhöz hasonló tényállásokra alkalmazzák.

6.

A gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény (kihirdette: az 1986. évi 14. tvr.; a továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény) célja különösen – mint ahogyan az a preambulumában foglaltakból következik –, hogy nemzetközileg védje a gyermeket jogellenes elvitelének vagy visszatartásának káros következményeitől, és hogy megteremtse a gyermeknek a szokásos tartózkodási helye szerinti államba történő azonnali visszavitelének biztosítására szolgáló eljárásokat. Ezt az egyezményt az Olasz Köztársaság és a Görög Köztársaság is ratifikálta.

7.

Az egyezmény 3. cikke értelmében:

„A gyermek elvitele vagy elrejtése [helyesen: visszatartása] jogellenes, ha az:

Az a) pontban említett felügyeleti jogosultság keletkezhet különösen jogszabály, bírói vagy államigazgatási határozat, vagy az azon Állam joga szerint joghatással bíró egyezség alapján.”

8.

Ugyanezen egyezmény 5. cikkének a) pontja előírja, hogy az egyezmény alkalmazásában a „felügyeleti jog” magában foglalja a gyermek személye felőli gondoskodás jogát, így különösen a jogosultságot a gyermek tartózkodási helyének meghatározására.

9.

A „Brüsszel IIa” rendelet (12) preambulumbekezdése értelmében:

„Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével [helyesen: A szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság vonatkozásában e rendeletben megállapított szabályokat a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételével] alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye [helyesen: kivéve a gyermek tartózkodási helye megváltozásának bizonyos eseteit], vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.”

10.

E rendelet (17) preambulumbekezdése így fogalmaz:

„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében a gyermek visszavitelét haladéktalanul el kell érni, és ebből a célból az [1980. évi] Hágai Egyezményt kell továbbra is alkalmazni, az e rendelet rendelkezéseivel, különösen a 11. cikkel kiegészített formában. […]”

11.

E rendelet „Hatály” címet viselő 1. cikke az (1) bekezdésében így rendelkezik:

„Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:

[…]

12.

Az említett rendelet 2. cikke a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:

„[…]

7)   »szülői felelősség«: egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján [helyesen: illetve hatályos megállapodás alapján] gyakorol. A szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási [helyesen: kapcsolattartási] jogot is;

8)   »szülői felelősség gyakorlója«: olyan személy, aki szülői felelősséget gyakorol egy gyermek felett;

9)   »felügyeleti jog«: a gyermek gondozásával kapcsolatos jogok és kötelességek, és különösen a gyermek tartózkodási helye meghatározásának joga;

[…]

11)   »jogellenes elvitel vagy visszatartás«: egy gyermek elvitele vagy visszatartása,

13.

Ugyanezen rendelet „Általános joghatóság” című 8. cikke értelmében:

„(1)   Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésékor [helyesen: aki a bíróság eljárásának kezdeményezésekor] az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

(2)   Az (1) bekezdést a 9., 10. és 12. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.”

14.

A „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke, amely a „Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében” címet viseli, az alábbiak szerint rendelkezik:

„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt [helyesen: a jogellenes elvitelt] vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez, és:

15.

A rendeletnek „A gyermek visszavitele” című 11. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok a[z] [1980. évi] Hágai Egyezmény alapján hozzon [helyesen: hozzanak] határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét, akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak.

[…]”

16.

A „Brüsszel IIa” rendelet 13. cikke, amely a „A gyermek jelenléte szerinti joghatóság” címet viseli, a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.

[…]”

17.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy OL és PQ 2013. december 1‑jén házasságot kötöttek, és közös tartózkodási helyük Olaszország volt.

18.

Amikor PQ nyolc hónapos terhes volt, a házastársak Görögországba mentek, hogy PQ ott szülhesse meg a gyermeküket.

19.

2016. február 3‑án Görögországban életet adott a kislányuknak, aki születése óta anyjával ebben a tagállamban maradt.

20.

A gyermek születését követően OL visszatért Olaszországba. OL azt állítja, hogy hozzájárult ahhoz, hogy PQ a gyermekükkel 2016 májusáig Görögországban maradjon, amely időpontra a felesége és a gyermeke Olaszországba történő visszaérkezését várta. 2016 júniusában azonban PQ úgy döntött, hogy a gyermekkel Görögországban marad.

21.

PQ álláspontja szerint a házastársak nem határozták meg pontosan az Olaszországba történő visszatérés időpontját. PQ többek között azt állítja, hogy 2016 májusában, majd 2016 júniusában OL meglátogatta PQ‑t és gyermeküket Athénban, Görögországban. Megállapodtak, hogy a nyári vakációt augusztus hónapban együtt töltik Görögországban.

22.

2016 júliusában OL házasság felbontása iránti keresetet nyújtott be az olasz bíróságokhoz. 2016. július 18‑án kelt keresetével kérte a tribunale di Anconát (anconai bíróság, Olaszország), hogy egyrészről bontsa fel a házasságot, másrészről ítélje meg részére lányuk kizárólagos felügyeleti jogát. Kérte továbbá a szükséges intézkedések megtételét a gyermek Olaszországba történő visszavitelének biztosítása érdekében.

23.

Az olasz hatóságok 2016. július 12‑én kelt levelének kézhezvételét követően, 2016. július 22‑én PQ postai úton egy nyilatkozatot küldött Ancona megye anyakönyvi hivatalának, amelyben kijelentette, hogy szándékában áll visszatérni Olaszországba, és a szokásos tartózkodási helye továbbra is ebben az országban van.

24.

2016. november 7‑én kelt végzésével a tribunale di Ancona (anconai bíróság) elnöke a gyermek Olaszországba történő visszavitele iránti kérelem tekintetében az eljárást megszüntette, mivel a gyermek mindig is egy Olasz Köztársaságtól elérő tagállamban tartózkodott, és jelenleg is ott tartózkodik.

25.

OL 2016. december 2‑án fellebbezést nyújtott be az eljárást megszüntető határozattal szemben a Corte d’appello d’Ancona‑hoz (anconai fellebbviteli bíróság, Olaszország). E bíróság 2017. január 20‑án kelt, és azóta jogerőssé vált határozatával hatályában fenntartotta a tribunale di Ancona (anconai bíróság) elnökének eljárást megszüntető határozatát.

26.

OL ezzel egyidejűleg, 2016. október 20‑án a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult, annak érdekében, hogy az rendelje el a lánya Olaszországba történő visszavitelét.

27.

A Bíróság számára rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy OL több alkalommal is meg tudta látogatni gyermekét annak megszületése óta, ideértve a bontóper OL általi kezdeményezését követően tett látogatásokat is.

28.

Az elektronikus levelezésből kitűnik, hogy PQ 2017. január 19‑én engedélyezte OL számára, hogy akkor látogassa meg gyermekét PQ szüleinek lakóhelyén, amikor csak szeretné, azzal a feltétellel azonban, hogy e helyet a gyermekkel nem hagyhatja el. 2017. január 20‑án kelt levelében OL azt válaszolta, hogy álláspontja szerint PQ megakadályozza őt abban, hogy a gyermekét láthassa, és ezzel megsérti a felügyeleti jogát.

29.

Mivel kétségei voltak afelől, hogy az OL által benyújtott visszavitel iránti kérelem elbírálására rendelkezik‑e joghatósággal, a kérdést előterjesztő bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást és az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Hogyan kell értelmezni [a „Brüsszel IIa” rendelet] 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett »szokásos tartózkodási hely« fogalmát az olyan csecsemő esetében, aki előre nem látható körülmények vagy vis maior folytán attól a helytől eltérő helyen született, amelyet a szülői felelősséget felette együttesen gyakoroló szülők szokásos tartózkodási helyként határoztak meg számára, és akit azóta az egyik szülő jogellenesen visszatartott abban az országban, ahol született, illetve akit harmadik országba vittek el? Pontosabban a fizikai jelenlét valamennyi esetben szükséges és nyilvánvaló előfeltétele‑e valamely személy, különösen egy újszülött szokásos tartózkodási helye megállapításának?”

30.

OL, PQ, a görög kormány és az Európai Bizottság nyújtottak be írásbeli észrevételeket.

31.

2017. május 4‑én tárgyalás tartására került sor, amelyen részt vett OL, PQ, a görög kormány, Nagy‑Britannia kormánya, valamint a Bizottság.

32.

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását.

33.

E kérelmet azzal indokolta, hogy az ügy egy olyan, alig egyéves gyermeket érint, aki már több mint kilenc hónapja van távol az apjától anélkül, hogy ez utóbbinak lehetősége lenne vele kapcsolatot tartani. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a jelenlegi helyzet fenntartása súlyos károkat okozhat a gyermek és apjának jövőbeli kapcsolatában.

34.

Megállapítva, hogy a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatásának feltételei fennállnak, a Bíróság ötödik tanácsa az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően 2017. március 16‑án helyt adott a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására sürgősségi eljárásban kerüljön sor.

35.

Először is, meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyet egyedülállóvá teszi, hogy az érintett gyermek egyik helyről a másikra történő földrajzi elvitelére soha nem került sor. Mindazonáltal OL a gyermek Olaszországba történő visszavitele iránti kérelmet nyújtott be; ez az a tagállam, ahol OL és PQ közös tartózkodási helye volt a gyermekük születése előtt.

36.

A kérdést előterjesztő bíróság e különleges körülmények között kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa a „szokásos tartózkodási hely” fogalmával kapcsolatos jogértelmezését, amely a „Brüsszel IIa” rendelet kulcsfontosságú fogalma. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ugyanis az tűnik ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a tekintetben, hogy mekkora jelentőséget kell tulajdonítani a gyermek Görögországban való fizikai jelenlétének, illetve, hogy lehetséges‑e a gyermek szokásos tartózkodási helyének Olaszországot tekinteni, ahol a szülők közös tartózkodási helye volt.

37.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása céljából a Bíróság ítélkezési gyakorlata által kidolgozott szempontok az alapügyben nem irányadók, az újszülöttnek vagy csecsemőnek a felette felügyeleti jogot gyakorló személytől való teljes függősége miatt.

38.

E bíróság álláspontja e tekintetben az, hogy a csecsemők esetén célszerűbb lenne elsődleges szempontként a szülőknek a gyermek születését megelőzően kinyilvánított akaratát figyelembe venni. Álláspontja szerint egy ilyen megközelítés lehetővé tenné a „Brüsszel IIa” rendelet és az 1980. évi Hágai Egyezmény védelmi keretrendszerének kiterjesztését a jelen ügyhöz hasonló esetekre.

39.

Másképpen fogalmazva, a kérdést előterjesztő bíróság annak kimondását kéri a Bíróságtól, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke értelmében vett visszavitel iránti kérelem keretében a csecsemő szokásos tartózkodási helyének meghatározása tekintetében nem szükséges feltétel a visszavinni kért gyermek korábbi fizikai jelenléte abban a tagállamban, ahova a visszavitelét kérik.

40.

Következésképpen, álláspontom szerint, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés egyrészről azt a kérdést veti fel, hogy hogyan kell értelmezni a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „szokásos tartózkodási hely” fogalmát, másrészről pedig azt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik‑e joghatósággal a gyermek visszavitelének elrendelésére abba a tagállamba, amelyben előzőleg a szülők közös tartózkodási helye volt, amennyiben a gyermek a szülői felelősséget közösen gyakorló szülők akaratának megfelelően a szülők közös tartózkodási helyétől eltérő tagállamban született, és ezt követően anyjával a születési helye szerinti tagállamban maradt.

41.

Bár végső soron a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia azon gyermek szokásos tartózkodási helyét, akinek a visszavitele érdekében kérelmet nyújtottak be hozzá, a Bíróság mindazonáltal iránymutatást nyújthat a kérdést előterjesztő bíróság számára.

42.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához fel kell idézni először a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának szerepét a „Brüsszel IIa” rendelet alkalmazásában, másodszor pedig a Bíróság által e fogalomnak a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása tekintetében kialakított ítélkezési gyakorlatot.

43.

A „Brüsszel IIa” rendelet jelentős mértékben az 1980. évi Hágai Egyezményre épül, különösen a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása miatti visszavitel iránti kérelmeket szabályozó eljárásrend tekintetében. Ahelyett azonban, hogy az említett egyezmény helyébe lépne, e rendelet célja az egyezményben foglalt visszavitel iránti kérelmekkel kapcsolatos szabályok kiegészítése és pontosítása. ( 3 ) Ahogyan azt a Bíróság kifejtette, a „Brüsszel IIa” rendeletben foglalt rendelkezések elválaszthatatlan normatív egységet alkotnak, amely az Unión belül jogellenesen elvitt gyermekek visszavitelére vonatkozó eljárásokra alkalmazandó. ( 4 )

44.

A „Brüsszel IIa” rendelet által felállított rendszer alkalmazásában a „szokásos tartózkodási hely” fogalma az általános joghatóság megállapításának egyik szempontja.

45.

Az említett rendelet 8. cikke értelmében a gyermek feletti szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetére ugyanezen rendelet 10. cikke előírja, hogy azon tagállam bíróságai, amelyben a gyermek a jogellenes elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, megtartják a joghatóságukat az ügy érdemének eldöntésére.

46.

Ugyanis, e rendelet 11. cikke értelmében, amely a gyermek visszavitele iránti kérelmeket szabályozza, és amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyát képezi, e cikk olyan gyermek esetében alkalmazandó, akit jogellenesen elvittek vagy visszatartanak egy olyan tagállamban, amely eltér attól a tagállamtól, ahol a gyermek a jogellenes elvitelét vagy visszatartását közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.

47.

Végül, a „Brüsszel IIa” rendelet 13. cikkének (1) bekezdése meghatároz egy kiegészítő szempontot ( 5 ) a joghatóság megállapításának érdekében. E rendelkezés értelmében, amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg és a joghatóság nem állapítható meg a joghatóság tekintetében történő megállapodásról szóló 12. cikk ( 6 ) alapján sem, akkor azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.

48.

Másképpen szólva, a „szokásos tartózkodási hely” fogalma, mint az általános joghatóság megállapításának egyik szempontja, biztosítja a „Brüsszel IIa” rendelet elsődleges céljának megvalósulását, amely a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben a joghatóság megállapítása fizikai közelség alapján. ( 7 )

49.

Különösen az említett rendelet 10. és 11. cikkei tekintetében szükséges hangsúlyozni a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának kettős szerepét.

50.

Először, a gyermek szokásos tartózkodási helye a gyermeket érintő szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben joghatósággal rendelkező tagállam meghatározása szempontjából bír relevanciával. Mint ahogyan az a fentiekben megállapításra került, a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke értelmében jogellenes elvitel vagy visszatartás esetén azon tagállam bíróságai, amelyben a jogellenes elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, megtartják a joghatóságukat.

51.

Másodszor, a „szokásos tartózkodási hely” fogalma kulcsfontosságú tényező annak meghatározása tekintetében, hogy a gyermeknek a szóban forgó rendelet 11. cikke szerinti jogellenes elvitelére vagy visszatartására sor került‑e. Egy visszavitel iránti kérelem ugyanis csak akkor lehet eredményes, ha bizonyítást nyer, hogy a gyermeket, akinek a visszavitelét kérik, jogellenesen elvitték vagy visszatartották egy olyan tagállamban, amely eltér attól a tagállamtól, amelyben a jogellenes elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási helye volt.

52.

A „Brüsszel IIa” rendelet által létrehozott joghatósági rendszer megfelelő működéséhez szükséges vitathatatlan jelentősége ellenére e rendelet nem határozza meg a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát.

53.

Ugyanis, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában ( 8 ) alkalmazott megközelítés szerint a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása valamennyi ügyben egyedi mérlegelés tárgyát képezi. ( 9 )

54.

E mérlegelés alapvetően tényszerű jellege ellenére – amely a kérdést előterjesztő bíróság feladata – a Bíróság tett néhány fontos egyértelműsítő megállapítást azon szempontok tekintetében, amelyek fényében a gyermek szokásos tartózkodási helyét meg kell állapítani.

55.

A következetes ítélkezési gyakorlat értelmében a gyermek „szokásos tartózkodási helyének” fogalmát és terjedelmét a gyermek mindenek felett álló érdekére és különösen a földrajzi közelség szempontjára tekintettel kell meghatározni. E fogalom annak a helynek felel meg, ahol a gyermeknek a szociális és családi környezetbe való, bizonyos fokú beilleszkedése megvalósul. Ezt a helyet a nemzeti bíróságnak az adott ügy konkrét tényállásának valamennyi sajátos körülménye alapján kell megállapítania. Releváns tényezőnek minősülnek például a gyermek valamely tagállam területén való tartózkodásának körülményei és okai, valamint a gyermek állampolgársága. ( 10 )

56.

A gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározására alkalmas tényezők közül a gyermek érintett tagállamban való fizikai jelenléte kiemelkedő jelentőséggel bír. ( 11 )

57.

A Bíróság álláspontja szerint ahhoz, hogy egy gyermek szokásos tartózkodási helye valamely adott tagállamban megállapítható legyen, legalábbis az szükséges, hogy a gyermek fizikailag jelen legyen ebben a tagállamban. Következésképpen, önmagában az a tény, hogy a gyermek valamely tagállam állampolgárságával rendelkezik, nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy itt van a szokásos tartózkodási helye. ( 12 )

58.

A szokásos tartózkodási hely egyik tagállamból a másikba történő áthelyezése tekintetében az is megállapításra került, hogy a gyermek adott tagállamban való fizikai jelenlétén kívül más olyan tényezőknek is fenn kell állniuk, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez a jelenlét semmiképpen sem ideiglenes vagy alkalmi jellegű. ( 13 )

59.

E tekintetben, szintén a tartózkodási hely áthelyezése kapcsán a tartózkodás időtartama önmagában nem döntő jelentőségű. Természetesen a szokásos tartózkodási helyet meg kell különböztetni az egyszerű átmeneti vagy esetleges jelenléttől. Főszabály szerint a tartózkodásnak el kell érnie egy bizonyos időtartamot ahhoz, hogy kellően stabilnak minősüljön. Ebben az értelemben a szokásos tartózkodási hely fogadó tagállamba való áthelyezéséhez ugyanis mindenekelőtt az érdekelt azon akaratát kell figyelembe venni, hogy ott – a tartósság igényével – érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központját jelölje ki. Egyebekben a Bíróság megállapította, hogy a tartózkodás időtartama a tartózkodás állandóságának értékelésével összefüggésben csupán jelzésként szolgál, ennek értékelését pedig az adott ügy konkrét tényállása valamennyi körülményének tükrében kell elvégezni. A Bíróság álláspontja szerint meghatározó jelzésnek minősül a szülők vagy adott esetben a szülői felelősség egyedüli gyakorlójának azon szándéka, hogy a gyermekkel egy másik tagállamban letelepedjen, vagy bizonyos kézzelfogható intézkedések megtétele, mint a fogadó tagállamban történő lakásszerzés vagy lakásbérlés. ( 14 )

60.

Konkrétabban a csecsemők tekintetében a Bíróság a Mercredi ítélet alapját képező ügyben kimondta, hogy a gyermek családi és szociális környezete, amely szokásos tartózkodási helyének meghatározása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, a gyermek korának függvényében változó, különböző tényezőkből áll össze. Mivel egy csecsemő teljes mértékben az őt körülvevő személyektől függ, a kisgyermekek környezetét döntően a családi környezet jelenti, amelyet az a személy vagy azok a személyek határoznak meg, akikkel a gyermek együtt él, akik őt ténylegesen nevelik és gondozzák. ( 15 )

61.

Következésképpen az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen kitűnik, hogy a szokásos tartózkodási helynek egy adott tagállamban való megállapíthatóságához szükséges az, hogy a gyermek legalább jelen legyen e tagállamban, ( 16 ) a többi figyelembe veendő tényező pedig az adott ügy körülményeitől függően változik.

62.

Ennélfogva azt kell eldönteni, hogy ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazandó‑e a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között, vagyis amikor a gyermek egyik tagállamból a másikba történő fizikai elvitelére nem kerül sor. Különösen azt kell eldönteni, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke értelmében a fizikai jelenléttől mint feltételtől el lehet‑e tekinteni akkor, ha a gyermek az anyjával maradt abban a tagállamban, amelyben született.

63.

Ezzel a kérdéssel az alábbiakban foglalkozom.

64.

Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy az ítélkezési gyakorlat fent ismertetett fejleményei a „Brüsszel IIa” rendelet 8. és 10. cikkeihez kapcsolódnak. Így lehet azzal érvelni, hogy az említett ítélkezési gyakorlat megállapításai a jelen ügy – amelynek tárgyát ugyanezen rendelet 11. cikke képezi – eldöntése szempontjából nem meghatározóak. Ugyanakkor e tekintetben ki kell emelni, hogy a Bíróság kifejezetten kimondta, hogy a gyermek „szokásos tartózkodási helye”„Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke szerinti fogalmának tartalma nem térhet el a rendelet 8. és 10. cikkével kapcsolatban megállapított tartalomtól. ( 17 )

65.

Következésképpen, számomra nem tűnik lehetségesnek az említett ítélkezési gyakorlat figyelmen kívül hagyása csupán azon az alapon, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az említett rendelet 11. cikkének, nem pedig a 10. cikkének értelmezésére irányul. Mindenesetre, ahogyan az alábbiakban részletesen kifejtésre kerül, a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt „differenciált” értelmezése ellentétes lenne a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének céljával, azaz a gyermek jogellenes elvitelét vagy visszatartását megelőzően fennálló helyzet visszaállításával.

66.

A jelen ügyben a gyermek, akinek a visszavitelét a kérdést előterjesztő bíróságtól kérték, születése óta Görögországban tartózkodik, és ezt az országot sohasem hagyta el.

67.

Ahogyan azt a görög kormány is észrevételezte, Görögországban történő tartózkodása során a gyermek szükségszerűen kapcsolatokat alakított ki, nem csak az anyjával, PQ‑val, aki a felügyeletét ellátja, és napi szinten gondozza, hanem ugyanígy, szélesebb körben azzal az egyetlen családi környezettel is, amely őt születése óta ismeri, vagyis PQ szüleivel. Többek között a Mercredi ítéletből ( 18 ) következő ítélkezési gyakorlat szerint egy kisgyermek szükségszerűen és azonnal beilleszkedik az őt körülvevő olyan szociális és családi környezetbe, amelytől függ.

68.

A Bizottság által előadottakkal összhangban meg kell jegyezni, hogy amennyiben a gyermek, akinek az Olaszországba történő visszavitelét a kérdést előterjesztő bíróságtól kérték, sosem volt fizikailag jelen ebben az országban, úgy nem tűnik valószínűnek, hogy az érdekeltségeinek központja ebben az országban volna megtalálható.

69.

Következésképpen, első ránézésre a Bíróság ítélkezési gyakorlata által felvázolt szempontrendszer alkalmazásával nem tűnik valószínűnek, hogy a gyermek, akinek a visszavitelét az alapügyben kérik, Görögországtól eltérő más országban rendelkezhet ilyen tartózkodási hellyel. Mindez különösen arra tekintettel igaz, hogy az ítélkezési gyakorlat által elfogadott megközelítés szerint a fizikai jelenlét a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása szempontjából releváns további tényezők mérlegelésének előfeltételét képezi.

70.

Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tisztában van ezzel a patthelyzettel, azon tényezők hiányát illetően, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy a gyermek szorosabban kapcsolódik Olaszországhoz, mint Görögországhoz. Így, e probléma kezelése érdekében a csecsemő szokásos tartózkodási helyének meghatározása tekintetében arra vár választ, hogy mekkora jelentőséget kell tulajdonítani a szülők korábbi közös olaszországi tartózkodásának, és különösen annak a ténynek, hogy különválásukat megelőzően abban állapodtak meg, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban lesz, és végül annak, hogy PQ terhességének nyolcadik hónapjáig ebben az országban maradt.

71.

Természetesen a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározásához az adott ügy konkrét tényállásának valamennyi körülményét figyelembe kell venni. Így a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy valamennyi releváns körülményt megvizsgáljon annak megállapítása érdekében, hogy a gyermek érdekeltségeinek központja hol található. E tekintetben, a Bíróság által általánosan elfogadott megközelítéssel összhangban, a gyermek fizikai jelenlétén túl az egyik figyelembe veendő szempont kétségkívül a gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló szülők akarata és azok szokásos tartózkodási helye. ( 19 )

72.

Ugyanakkor, a gyermek Olaszországban való korábbi fizikai jelenlétének hiányában a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott körülményeknek álláspontom szerint nem lehet döntő jelentőséget tulajdonítani azon gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása során, akinek a visszavitelét a kérdést előterjesztő bíróságnál kérelmezték.

73.

Több ok is alátámasztja e következtetést.

74.

Először, ki kell emelni, hogy nem vitatott, hogy a szülők akarata az volt, hogy a gyermek Görögországban szülessen meg, és egy bizonyos időre anyjával ott maradjon. ( 20 )

75.

Így, ellentétben azzal, amit az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerinti megfogalmazásban sugallni látszik, a gyermek Görögországban való jelenléte nem véletlen.

76.

Másodszor, ki kell emelni, hogy a szokásos tartózkodási hely, mint az uniós jog ( 21 ) autonóm fogalma, egy ténybeli fogalom. Ahogyan arra Szpunar főtanácsnok emlékeztetett, a „szokásos tartózkodási hely” fogalma független minden arra irányuló kérdéstől, hogy a tartózkodási helyet jogszerűen létesítették‑e, vagy sem. Ellentétes esetben ugyanis a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke meg lenne fosztva értelmétől, mivel ez a rendelkezés annak ellenére lehetővé teszi szokásos tartózkodási hely létesítését, hogy az elvitel vagy visszatartás jogellenes. ( 22 )

77.

A jelen ügyben, még ha megállapítást is nyert, hogy a tény, hogy PQ OL hozzájárulása nélkül a gyermekkel Görögországban maradt, megfosztotta OL‑t a szülői felügyeleti joga gyakorlásának lehetőségétől, ez nem változtat azon, hogy e körülmény nincs hatással azon kérdésre, hogy a gyermeknek ténylegesen hol található a szokásos tartózkodási helye.

78.

Ráadásul, ellentétben az egyes nemzeti bíróságok ( 23 ) által esetlegesen alkalmazott gyakorlattal – amelyek látszólag a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának jogi megközelítését követik, azzal, hogy a hangsúlyt a gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló személyek szokásos tartózkodási helyére, vagy még általánosabban a család egységére helyezik – ( 24 )a szülők valamely tagállamban létesített szokásos tartózkodási helye a gyermek e tagállamban való korábbi fizikai jelenlétének hiányában nem lehet meghatározó.

79.

Végül, ezzel összefüggésben, a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt, a fizikai jelenlét szempontjának figyelmen kívül hagyását támogató megközelítés bizonyára alkalmas lenne a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke és az 1980. évi Hágai Egyezmény hatályának kiterjesztésére az alapügyhöz hasonló ügyekre. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet elsősorban a joghatóság megállapítását szabályozza. Amennyiben az említett rendelet 11. cikke nem alkalmazható a jelen ügyhöz hasonló helyzetben, az OL‑t nem akadályozza meg abban, hogy e rendelet 8. cikke értelmében a jelen ügy érdeme tekintetében – amely a gyermekével kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozik – a joghatósággal rendelkező bíróság előtt jogait érvényesítse.

80.

Harmadszor, és e megfontolásokkal összhangban hangsúlyozom, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke a gyermek „visszavitelére” utal, nem pedig annak első alkalommal való elvitelére egy olyan helyre, ahol még sosem tartózkodott. E tekintetben az említett rendelkezés és az 1980. évi Hágai Egyezmény 3. cikkének célja egyértelműen a korábban fennálló helyzet visszaállítása. Ezzel szemben, az említett rendelkezéseknek egyáltalán nem célja, hogy olyan helyzetet hozzanak létre, amely sosem létezett, mint az alapügyben, vagyis az olaszországi családi életet, amelyet a szülők még különválásukat megelőzően terveztek el. ( 25 )

81.

Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kívül, hogy létezhetnek olyan különleges körülmények, amelyek fennállása esetén a fizikai jelenlét feltételétől el lehet tekinteni. Ugyanakkor a jelen sürgősségi eljárásban elbírálandó ügy nem alkalmas ezen alapvető kérdés mélyreható vizsgálatára. Az alapügy körülményeire tekintettel ugyanis e kérdést nem szükséges megválaszolni ahhoz, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre hasznos választ lehessen adni.

82.

Célszerűnek tűnik azonban kiemelni, hogy ilyen esetben, figyelembe véve különösen a szokásos tartózkodási hely ténybeli jellegét, szükséges lenne, hogy konkrét kapcsolat alakuljon ki a gyermek tényleges tartózkodása szerinti tagállamtól eltérő tagállammal.

83.

Az ilyen kapcsolatnak, a gyermek mindenek felett álló érdekének megfelelően erős és valós indokokon kell alapulnia, amely így alkalmas lehet arra, hogy a gyermek fizikai jelenléténél nagyobb súllyal essen latba. Nyilvánvalóan nem elegendő az olyan kapcsolat, amely arra a lehetőségre alapoz, hogy egy adott tagállam az előre nem látható jövőben a gyermek szokásos tartózkodási helye lesz, anélkül, hogy e lehetőséget más konkrét kapcsolatok alátámasztanák, oly módon, hogy a gyermek fizikai jelenlétének szükséges feltételétől el lehessen tekinteni.

84.

Továbbá, ezzel összefüggésben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szülői felelősséggel kapcsolatos kérdésekben a „Brüsszel IIa” rendelet általános logikája a fizikai közelségen alapul, amely elsősorban a gyermek fizikai jelenlétében nyilvánul meg. Ugyanis, arra az esetre, ha a gyermek fizikai jelenléte nem állapítható meg, a „Brüsszel IIa” rendelet 13. cikkében foglalt kiegészítő joghatósági szabály kimondja, hogy azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelyben a gyermek jelen van.

85.

Negyedszer, hangsúlyoznom kell, hogy ha elfogadnánk a kérdést előterjesztő bíróságnak a PQ terhessége alatti olaszországi tartózkodásával kapcsolatos érvelését, az annak elfogadásához vezetne, hogy egy még meg nem született gyermek a „Brüsszel IIa” rendelet hatálya alá tartozhat.

86.

Vitathatatlan, hogy az említett rendelet nem rendelkezik erről a kérdésről. Álláspontom szerint azonban nem lenne helyénvaló a szóban forgó rendelet olyan értelmezése, hogy az már a gyermek születését megelőzően is alkalmazandó.

87.

A „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke hatályának ilyen értelmezése ugyanis olyan el nem hanyagolható következményekkel járna, amelyek kétségkívül nem álltak a jogalkotó szándékában. Az ilyen értelmezés különösen azt eredményezné, hogy egy terhes nő azon választása, hogy a születendő gyermek apjáétól eltérő tagállamban telepedik le, a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke értelmében jogellenes elvitelt vagy visszatartást valósítana meg.

88.

Ötödször és végezetül, hangsúlyozom, hogy amint az a fentiekben megállapításra került, a gyermek szokásos tartózkodási helyét a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételével kell meghatározni.

89.

Ahogyan azt a Bizottság is megjegyezte, a gyermeknek egy adott tagállamban való szokásos tartózkodási helyének meghatározása érdekében olyan szempontok figyelembevétele, mint a szülők szándéka vagy a szülők korábbi közös tartózkodása egy tagállamban, úgy is, hogy a gyermek e tagállamban sosem volt fizikailag jelen, alkalmas arra, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét veszélyeztesse, mivel a vele kapcsolatos ügyekben olyan tagállam bíróságainak lenne joghatóságuk, amely a gyermekhez nincs földrajzilag közel. Véleményem szerint ez szöges ellentétben áll a „Brüsszel IIa” rendelet elsődleges céljával, azaz a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben a joghatóság fizikai közelség alapján történő megállapításával. ( 26 )

90.

A jelen ügyben felmerülhet a kérdés, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke alapján melyek lehetnek azok a körülmények, amelyek lehetővé tehetnék azt, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyeként Olaszország kerüljön meghatározásra. Hangsúlyozom ugyanis, hogy az egyetlen családi környezet, amelyet a gyermek ismer, és amelybe születése óta beilleszkedett, Görögországban található.

91.

Következésképpen, álláspontom szerint a gyermek „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének (1) bekezdése szerinti szokásos tartózkodási helye megállapításának előfeltétele a gyermek fizikai jelenléte abban a tagállamban, amelybe a visszavitelét kérik. Így, a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények közt nem valósít meg az e rendelkezés értelmében jogellenes elvitelt vagy visszatartást, ha a gyermek, aki a szülei közös tartózkodási helyétől eltérő tagállamban született, anyjával a születése helye szerinti tagállamban maradt.

92.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság, Görögország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az alábbi választ adja:

A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a gyermek e rendelkezés szerinti szokásos tartózkodási helye megállapításának előfeltétele a gyermek fizikai jelenléte abban a tagállamban, amelybe a visszavitelét kérik. Ennélfogva az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között nem valósít meg e rendelkezés értelmében jogellenes elvitelt vagy visszatartást az, ha a gyermek, aki a szülei közös tartózkodási helyétől eltérő tagállamban született, anyjával a születése helye szerinti tagállamban maradt.