1. 

Mik a feltételei és a korlátai a Bizottság arra irányuló hatáskörének, hogy határozat formájában vállalkozásoktól információt kérjen az uniós versenyszabályok esetleges megsértésére vonatkozó vizsgálattal összefüggésben?

2. 

Lényegében ezek azok a kulcskérdések, amelyeket a HeidelbergCement AG (a továbbiakban: HeidelbergCement vagy fellebbező) Törvényszék ítéletével szemben benyújtott fellebbezése felvet, amelyben az utóbbi elutasította az 1/2003/EK rendelet ( 2 ) 18. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott azon bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet, amely jelentős mennyiségű információ benyújtását kérte a hivatkozott társaságtól.

3. 

Nagymértékben hasonló kérdéseket vetett fel továbbá három másik fellebbezés, amelyeket a cementpiacon tevékenykedő más társaságok nyújtottak be a Törvényszék három olyan ítéletével szemben, amelyben a Törvényszék nagyrészt ugyancsak elutasította a HeidelbergCement által megtámadottal megegyező bizottsági határozatokkal szembeni kereseteiket. A hivatkozott másik három eljárásban ( 3 ) is ma ismertetem indítványaimat. A jelen indítványt ezért a hivatkozott indítványokkal együtt kell értelmezni.

4.

Az 1/2003 rendelet (23) preambulumbekezdése értelmében:

„A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy előírja a[z EUMSZ 101. cikk]ben megtiltott bármilyen megállapodás, döntés vagy összehangolt magatartás, illetve a[z EUMSZ 102. cikk]ben tiltott erőfölénnyel való visszaélés felderítéséhez szükséges információk megadását az egész Közösségben megkövetelhesse. A Bizottság határozatának betartása során a vállalkozások nem kényszeríthetők annak bevallására, hogy jogsértést követtek el, viszont minden esetben kötelesek megválaszolni a tényszerű kérdéseket és átadni a dokumentumokat még akkor is, ha ezek az információk felhasználhatók velük vagy egy másik vállalkozással szemben a jogsértés fennállásának megállapítására.”

5.

Az 1/2003 rendelet „Információkérés” című 18. cikke, amennyiben releváns, a következőkről rendelkezik:

„(1)   A Bizottság az e rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében egyszerű kérelem vagy határozat formájában felkérheti a vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait, hogy nyújtsanak be minden szükséges információt.

(2)   Az egyszerű információkérésnek a vállalkozás vagy a vállalkozások társulása részére történő megküldésekor a Bizottság közli a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtani, és utal azokra a szankciókra, amelyeket a hiányos vagy félrevezető információnyújtás esetére a 23. cikk előír.

(3)   Ha a Bizottság határozat útján kéri a vállalkozásokat vagy a vállalkozások társulásait az információszolgáltatásra, közli a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtani. A Bizottság utal a 23. cikkben előírt szankciókra, valamint utal a 24. cikkben előírt szankciókra vagy kiszabja azokat. Utal továbbá arra a jogra, hogy határozata a Bírósággal felülvizsgáltatható.

[…]”

6.

A Bizottság 2008‑ban és 2009‑ben – az 1/2003 rendelet 20. cikke értelmében eljárva – számos helyszíni vizsgálatot folytatott a cementiparban tevékenykedő több társaság helyiségeiben, beleértve a HeidelbergCementet is. 2009‑ben és 2010‑ben ezeket a helyszíni vizsgálatokat számos, az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti információkérés követte.

7.

2010. november 8‑i levelében a Bizottság arról értesítette a HeidelbergCementet, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében információkérő határozatot kíván küldeni ez utóbbinak, és továbbította a hivatkozott határozathoz általa mellékelni kívánt kérdőív tervezetét. A HeidelbergCement 2010. november 16‑án benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak.

8.

2010. december 6‑án a Bizottság arról értesítette a HeidelbergCementet, hogy úgy határozott, hogy vele és hét másik társasággal szemben az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és a 773/2004/EK rendelet ( 4 ) 2. cikke értelmében megindítja az eljárást az EUMSZ 101. cikk olyan feltételezett megsértései miatt, amelyek az EGT területén kívüli országokból az EGT területére érkező behozatalok korlátozásait, piacfelosztást, árösszehangolást, valamint a cement és kapcsolódó termékek piacán kapcsolódó versenyellenes magatartásokat foglaltak magukban.

9.

2011. március 30‑án a Bizottság elfogadta az 1/2003/EK tanácsi rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárásban hozott (COMP/39520 – „cement és kapcsolódó termékek”‑ügy) C(2011) 2361 végleges bizottsági határozatot (a továbbiakban: vitatott határozat).

10.

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében a hivatkozott rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében egyszerű kérelem vagy határozat formájában felkérheti a vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait, hogy nyújtsanak be minden szükséges információt (a vitatott határozat (3) preambulumbekezdése). Annak kiemelését követően, hogy a felperest értesítették a Bizottság azon szándékáról, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti határozatot fogadjon el, és hogy az előbbi benyújtotta a kérdőív tervezetéhez kapcsolódó észrevételeit (a vitatott határozat (4) és (5) preambulumbekezdése), a Bizottság határozatban szólította fel a felperest az I. mellékletben szereplő kérdőív megválaszolására. Konkrétan az I. melléklet 94 oldalt és 11 kérdéscsoportot tartalmazott. A hivatkozott kérdőívre adandó válaszokra vonatkozó utasításokat a II. melléklet tartalmazta, míg a válaszmodelleket a III. mellékletben bocsátották rendelkezésre.

11.

A Bizottság felhívta továbbá a figyelmet a feltételezett jogsértésekre (a vitatott határozat (2) preambulumbekezdése), amelyet a következőképpen jellemzett: „[a] feltételezett jogsértések a cement és a kapcsolódó termékek piacán az Európai Gazdasági Térségen (a továbbiakban: EGT) belüli kereskedelmi forgalom korlátozására, beleértve az EGT‑n kívüli országokból származó, EGT‑be irányuló behozatalok korlátozását, a piacok felosztására, az árak összehangolására és kapcsolódó versenyellenes magatartásokra vonatkoznak”. A kért információ jellegére és terjedelmére, valamint a versenyszabályok feltételezett megsértésének súlyosságára hivatkozva a Bizottság úgy ítélte megfelelőnek, hogy tizenkét hetet adjon a fellebbezőnek az első tíz kérdéscsoport megválaszolására, és két hetet a tizenegyedik csoport megválaszolására (a vitatott határozat (8) preambulumbekezdése).

12.

A vitatott határozat rendelkező része a következőket tartalmazza:

„1. cikk

A HeidelbergCement az Európai Unióban székhellyel rendelkező, és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt a jelen határozat I. mellékletében említett információkat e határozat II. és III. mellékletében kért módon az 1–10. kérdés tekintetében nyitva álló, a jelen határozat közléséről számított tizenkét héten belül, illetve a 11. kérdés tekintetében nyitva álló két héten belül benyújtja. Valamennyi melléklet a jelen határozat szerves részét képezi.

2. cikk

A jelen határozat címzettje a HeidelbergCement, az Európai Unióban székhellyel rendelkező és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt.”

13.

A vitatott határozat kézhezvételekor a HeidelbergCement a határidő meghosszabbítását kérte néhány kérdéscsoport megválaszolása vonatkozásában. A hivatkozott kérelem eredeti elutasítását követően a HeidelbergCement további kérelmét követően a Bizottság öt hét hosszabbítást biztosított a fellebbezőnek az első tíz kérdéscsoport megválaszolására.

14.

2011. április 18‑án, május 6‑án és augusztus 2‑án a HeidelbergCement megadta a Bizottság által küldött kérdőívre vonatkozó válaszait.

15.

2011. június 10‑én benyújtott keresetében a HeidelbergCement azt kérte a Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a vitatott határozatot.

16.

2011. június 17‑i külön kérelmével a HeidelbergCement azt kérte a Törvényszéktől, hogy függessze fel a vitatott határozat végrehajtását. 2011. június 29‑i végzésével a Törvényszék elnöke elutasította a hivatkozott kérelmeket.

17.

A 2014. március 14‑i HeidelbergCement kontra Bizottság ítéletével (T‑302/11, a továbbiakban: megtámadott ítélet) ( 5 ) a Törvényszék elutasította a keresetet, és a HeidelbergCementet kötelezte a költségek viselésére.

18.

A Bírósághoz 2014. május 20‑án benyújtott fellebbezésében a HeidelbergCement azt kéri, hogy a Bíróság:

19.

A Bizottság a maga részéről azt kéri, hogy a Bíróság:

20.

A HeidelbergCement és a Bizottság a 2015. június 3‑án tartott tárgyaláson adták elő szóbeli észrevételeiket.

21.

Fellebbezésében a HeidelbergCement hét jogalapra hivatkozik. E jogalapok érdemének értékelését megelőzően azonban röviden bemutatom az 1/2003 rendelet által kialakított rendszer néhány kulcsfontosságú szempontját a Bizottság által kiadott információkérésekre tekintettel.

22.

Az 1/2003 rendelet széleskörű vizsgálati hatásköröket biztosít a Bizottságnak. ( 6 ) E hatáskörök célja az, hogy lehetővé tegye a hivatkozott intézmény számára az Európai Unióban a versenyszabályok hatékony és egységes alkalmazásának biztosítását, amely feladatot az uniós Szerződések bíztak rá. ( 7 ) Ennek érdekében a Bizottság széleskörű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntésekor, hogy először, éljen‑e a hivatkozott hatáskörökkel, ( 8 ) és ha igen, akkor melyik a megfelelő pillanat erre, ( 9 ) és melyek a vizsgálat tárgyát képező releváns tények. ( 10 )

23.

Ez a mérlegelési mozgástér mindazonáltal nem korlátlan. Vizsgálati hatásköreinek gyakorlása során ugyanis a Bizottságnak figyelembe kell vennie az általános jogelveket, és az uniós jogban elismert alapelveket. ( 11 ) Ezek között különös jelentőséggel bír a vállalkozások védelemhez való joga biztosításának szükségessége az eljárás során, ( 12 ) bizonyos körülmények között beleértve azt a jogot, hogy önmagukra nézve ne tegyenek terhelő nyilatkozatot. ( 13 )

24.

A Bíróság továbbá számos alkalommal hangsúlyozta, hogy az uniós jog általános elve, hogy az egyéneket védeni kell a hatóságok által a magántevékenységeikbe való önkényes vagy aránytalan beavatkozásokkal szemben, beleértve azt is, amikor e hatóságok versenyszabályok végrehajtását végzik. ( 14 ) A vizsgálati intézkedés önkényes, ha a valamely vállalkozás alapvető jogaiba való beavatkozás igazolására alkalmas tények hiányában fogadták el, ( 15 ) és aránytalan, ha túlzott, és ezért elfogadhatatlan beavatkozást jelent a hivatkozott jogokba. ( 16 )

25.

A Bizottság határozat útján való információkérésre irányuló hatáskörét illetően egyértelmű, hogy a Bizottság bármely, esetlegesen a releváns információ birtokában lévő vállalkozáshoz intézheti a határozatát, tekintet nélkül annak a feltételezett jogsértésben való érintettségére. Ez a hatáskör magában foglalja azt, hogy a társaságoktól választ kérjen konkrét kérdésekre, és hogy kérje a birtokukban lévő dokumentumok átadását. ( 17 ) A kért információnak „szükségesnek” kell lennie ahhoz, hogy a Bizottság érvényesíthesse az EUMSZ 101. és 102. cikket.

26.

Noha az uniós versenyszabályok megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a Bizottság viseli, ( 18 ) a vizsgálati intézkedések hatálya alá tartozó vállalkozásokat mindazonáltal terheli a hivatkozott intézménnyel való aktív együttműködés kötelezettsége. ( 19 )

27.

Annak érdekében, hogy a hivatkozott vállalkozások megérthessék az együttműködési kötelezettségük mértékét, védelemhez való joguk megtartása mellett, ( 20 ) a Bizottságnak a határozatban közölnie kell a kérelem jogalapját és célját. ( 21 )

28.

A továbbiakban a fentiekre tekintettel fogom értékelni a fellebbező által előadott jogalapokat.

29.

Első jogalapjával – amely a megtámadott ítélet 23–43., és 47. pontja ellen irányul – a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az 1/2003 rendelet 18. cikkét akkor, amikor elutasította a vitatott határozat elégtelen indokolására irányuló kifogását. A fellebbező szerint a vitatott határozat különösen a tekintetben nem tartalmazott részleteket, hogy milyen jellegűek az állítólagos jogsértések, valamint az érintett termékek és földrajzi piacok tekintetében. A HeidelbergCement e tekintetben kifogásolja a Törvényszék elégtelen indokolását is.

30.

A Bizottság azt állítja, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az eljárás még korai szakaszban volt a vitatott határozat meghozatalakor. Az információkérés nem tartalmazhat olyan szintű részletességet, amelyet a vizsgálat végén elfogadott határozatoktól el lehet várni, mint például a kifogásközléstől.

31.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és az uniós bíróságok felülvizsgálhassák az aktus jogszerűségét. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. ( 22 )

32.

Az 1/2003 rendelet 20. cikke szerinti helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok tekintetében a Bíróság nemrég megerősítette azt, hogy a Bizottság nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére, amennyiben világosan megjelöli a vizsgálni kívánt feltételezéseket. Bár a Bizottságnak a lehető legpontosabban meg kell jelölnie, mit keres, valamint azokat az elemeket, amelyekre a vizsgálatnak ki kell terjednie, a vizsgálati határozatban nem feltétlenül kell pontosan meghatározni az érintett piacot, a feltételezett jogsértések jogi minősítését vagy a jogsértések elkövetésének idejét, feltéve hogy e vizsgálati határozat a már említett alapvető elemeket tartalmazza. Ugyanis a helyszíni vizsgálatokra általában a vizsgálat elején kerül sor, következésképpen a Bizottságnak ebben a szakaszban még nem állnak rendelkezésére az ezen szempontokra vonatkozó pontos információk. A helyszíni vizsgálat célja éppen a gyanított jogsértésre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizhesse gyanújának helytállóságát és pontosabb jogi értékelést végezhessen. ( 23 )

33.

Számomra úgy tűnik, hogy ezek az elvek – mutatis mutandis – alkalmazandók az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében információt kérő határozatokra is. Egyértelmű, hogy mindkét fajta intézkedés ugyanazt a célt szolgálja, és a tények összegyűjtését valósítja meg. Bár nem azonos kifejezésekkel szövegezték meg, a két rendelkezés viszonylagos hasonlósága ugyancsak a kettő egységes értelmezése mellett szól. ( 24 )

34.

Mindezek alapján az a döntő kérdés, hogy a Törvényszék helyesen vizsgálta‑e meg a vitatott határozatban szereplő indokolás megfelelőségét. Más szavakkal kifejezve, a kérdés a következő: figyelembe véve az eljárás azon szakaszát, amelyben elfogadták a vitatott határozatot, kellőképpen egyértelmű‑e a kérdéses indokolás egyrészt ahhoz, hogy lehetővé tegye a címzettnek a védelemhez való jogának gyakorlását és a Bizottsággal való együttműködésre irányuló kötelezettségének megértését, másrészt pedig ahhoz, hogy lehetővé tegye az uniós bíróságok felülvizsgálati jogkörének gyakorlását?

35.

Meglátásom szerint a hivatkozott kérdésre nemleges választ kell adni.

36.

A fellebbező három elemet kifogásol az indokolásban: i. a feltételezett jogsértések leírását, ii. azok földrajzi kiterjedését, és iii. a jogsértésekkel érintett termékeket. Valóban igaz az, hogy – a Törvényszék szóhasználatával élve – ezen elemek mindegyikének megfogalmazása „igen általános, és pontosításra szorult volna, így e tekintetben kifogásolható” ( 25 ).

37.

A feltételezett jogsértések tekintetében a vitatott határozat (2) preambulumbekezdése kimondja: „[a] feltételezett jogsértések a […] kereskedelmi forgalom korlátozására, beleértve [a] […] behozatalok korlátozását, a piacok felosztására, az árak összehangolására és kapcsolódó versenyellenes magatartásokra vonatkoztak”. A lehetséges jogsértéseknek ez a leírása nem csupán meglehetősen felszínesnek („[a] kereskedelmi forgalom korlátozására”, „beleértve [a] […] behozatalok korlátozását”) tűnik, hanem mindent átfogó jellegűnek („kapcsolódó versenyellenes magatartásokra”) is. A „piacok felosztására” és az „árak összehangolására” való hivatkozások – ilyen általános jellegüknél fogva – kevéssé segítik elő a Bizottság által feltételezett magatartás jellegének pontosabb körülhatárolását. Valójában a legtöbb kartell tartalmazza a piacfelosztás és az ármeghatározás elemeit. A gyakorlatban az EUMSZ 101. cikk által tiltott megállapodásfajták túlnyomó többsége beleilleni látszik ebbe a leírásba.

38.

A feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedése tekintetében a vitatott határozat az EGT területén a kereskedelmi forgalom korlátozását említi, beleértve az EGT területén kívüli országokból az EGT területére érkező behozatalok korlátozását. Igaz, hogy az érintett piac földrajzi összetevőjét nem kell meghatározni a 18. cikk szerinti határozatban, ( 26 ) mégis hivatkozni lehetett volna legalább néhányra az érintett országok közül. Különösen az nem egyértelmű, hogy az esetlegesen érintett piac az egész EGT területét érinti, vagy csupán részeit, és ha igen, akkor melyeket.

39.

Végül, a vitatott határozat még megfoghatatlanabb akkor, amikor a vizsgálat tárgyát képező termékek kifejtésére kerül sor. A gyakorlatban csupán a cementet azonosították érintett termékként, hiszen – a többi esetében – a határozat a „[cementhez] kapcsolódó termékek piacára” hivatkozik. Ismétlem, ez a leírás nem csupán rendkívül felületes (mennyire szorosan kell „kapcsolódniuk” a termékeknek a cementhez?), hanem esetlegesen magában foglalja az összes olyan termékfajtát, amelyek tekintetében a fellebbező (eladóként vagy vásárlóként) tevékenységet folytat.

40.

A Törvényszék szerint ( 27 ) a vitatott határozatban a részletek hiányát részben enyhíti az a tény, hogy kifejezetten visszautal a Bizottság eljárást megindító határozatára, amely további információkat tartalmazott a feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedéséről és az érintett termékek típusáról.

41.

A HeidelbergCement kétségbe vonja, hogy a vitatott határozat hibái orvosolhatók pusztán a valamely korábbi határozatra való hivatkozással, és mindenesetre kiemeli, hogy az eljárást megindító határozatból ugyanígy hiányzik a részletesség.

42.

Álláspontom szerint az olyan kötelezettségeket megállapító uniós aktusoknak, amelyek az egyének vagy vállalkozások magánszférájába való beavatkozást jelentenek, és amelyek nemteljesítésük esetén súlyos pénzügyi szankciók kiszabásának kockázatát hordozzák magukban, alapvetően olyan indokolással kell rendelkezniük, amely önmagában is megáll. ( 28 ) Ezen egyének vagy vállalkozások számára ugyanis fontos lehetővé tenni a hivatkozott aktus indokolásának túlzott értelmezési erőfeszítések nélküli megértését azért, ( 29 ) hogy hatékonyan és időben gyakorolhassák jogaikat. Ez különösen azon aktusok esetében igaz, amelyek kifejezett hivatkozásokat tartalmaznak valamely különböző indokolást tartalmazó korábbi aktusokra. A két aktus közötti bármilyen jelentős különbség bizonytalanság forrása lehet a címzett számára.

43.

A fentiek ellenére úgy vélem, hogy a jelen ügyben – kivételként – a Törvényszék helyesen járt el annak megállapításakor, hogy a vitatott határozat indokolását az eljárást megindító határozatban szereplő indokolással összefüggésben lehet értelmezni. A két határozatot ugyanazon vizsgálat keretében fogadták el, és nyilvánvalóan ugyanazon feltételezett jogsértésekre vonatkoznak. Ezen túlmenően mindkettőt rövid időn belül fogadták el. Ennél is fontosabb az, hogy semmi nem utal a két határozatban szereplő indokolás közötti jelentős különbségre. Ezért úgy vélem, hogy a jelen ügyben az első határozat a második határozat olyan „összefüggésének” tekinthető, amelyet a címzett nem hagyhatott figyelmen kívül. ( 30 )

44.

Ettől függetlenül, ha igaz az, hogy az első határozat jelentősebb részleteket tartalmazott a feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedése tekintetében (kifejtve, hogy a hivatkozott jogsértések érintették Ausztriát, Belgiumot, a Cseh Köztársaságot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Luxemburgot, Hollandiát, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot), nem volt ugyanilyen pontos a hivatkozott jogsértések jellege és az érintett termékek vonatkozásában. Különösen a hivatkozott határozat 4. oldalán az egyik lábjegyzetben szereplő „cement és kapcsolódó termékek” fogalmához nyújtott magyarázat tartalmaz esetlegesen igen tág és össze nem illő termékcsoportot.

45.

Ennek ellenére úgy vélem, hogy az a tény, hogy az indokolás bizonyos szempontból túl általánosnak vagy valamiképpen felületesnek bizonyulhat, még nem eredményez érvénytelenséget akkor, ha a határozat többi része lehetővé teszi a címzett és az uniós bíróságok számára kellő pontossággal annak megértését, hogy a Bizottság milyen információt kér, és miért. ( 31 ) Ugyanis, még ha csupán közvetetten vagy bennefoglaltan is, de a feltett kérdések tárgya további fényt deríthet az esetleges nem kellő pontossággal megfogalmazott indokolásra. Végtére is a nagyon pontos és jól irányzott kérdések elkerülhetetlenül felfedik a Bizottság vizsgálatának terjdelmét. Ez számomra különösen igaznak tűnik az eljárás korai szakaszában elfogadott aktusok esetében, amikor a vizsgálat terjedelme nem teljesen és véglegesen meghatározott, és valóban szükség lehet annak jövőbeli korlátozására vagy kiterjesztésére a később összegyűjtött információ következményeként.

46.

A jelen ügyben azonban ennek épp az ellenkezője igaz. A HeidelbergCementnek feltett kérdések rendkívül nagy számúak és nagyon különböző fajta információra vonatkoznak. Véleményem szerint rendkívül bonyolult az olyan kérdések között azonosítani az azokat összefűző gondolatot, amelyek a termelési létesítmények szén‑dioxid‑kibocsátásának mennyiségétől és költségeitől ( 32 ) az értékesített termékek rakományai szállítási módjáig és a megtett útig ( 33 ); a rakományokhoz használt csomagolás fajtájától ( 34 ) a hivatkozott rakományok szállítási és biztosítási költségéig ( 35 ); az építési engedélyekre vonatkozó statisztikáktól ( 36 ) az ügyfelek héaazonosítójáig ( 37 ), valamint a termelési létesítményekben alkalmazott technológiától és üzemanyagtól ( 38 ) a hivatkozott létesítmények javítási és fenntartási költségéig ( 39 ) terjednek. Ezen túlmenően néhány feltett kérdés nem tűnik teljes mértékben összhangban állónak az eljárást megindító, korábbi határozatban szereplővel: például a (különösen jelentős terjedelmű, tíz évet átfogó információra vonatkozó ( 40 )) 3. és 4. kérdés nem korlátozódik az eljárást megindító határozatban esetlegesen érintettként megjelölt tagállamokra.

47.

Mellékesen, ha az ezen kérdéseket összefűző gondolat a vállalkozás bevételi és kiadási szerkezetének teljes feltérképezésére irányulna annak érdekében, hogy a Bizottság ökonometriai módszerekkel elemezhesse azt (összehasonlítva azt a cementágazatban tevékenykedő más társaságokéval), akkor megkérdőjelezhető lenne, hogy az ilyen széles körű, mindent átfogó információkérés egyáltalán megfelelő‑e a 18. cikk értelmében. Hacsak a Bizottságnak nem állnak a rendelkezésére a kifogásolható magatartásra utaló olyan valószínűsítő körülmények, amelyekhez az ilyen elemzés szükséges támogatást nyújthat, az ilyen információkérés sokkal inkább az 1/2003 rendelet 17. cikke szerinti ágazati vizsgálat esetében lehetne megfelelő. ( 41 )

48.

Ilyen körülmények között egyetértek a fellebbezővel abban, hogy a Bizottság információkérésének célja nem volt kellőképpen világos és egyértelmű. Következésképpen rendkívül bonyolult volt a hivatkozott vállalkozás számára megérteni a feltételezett jogsértéseket annak érdekében, hogy megérthesse a Bizottsággal való együttműködési kötelezettségének mértékét, és szükség esetén gyakorolhassa védelemhez való jogát, például azáltal, hogy megtagadja az általa jogellenesnek tartott kérdésekre a válaszadást. Még inkább azért, mert – ahogyan azt maga a Törvényszék is elismerte – bizonyos kérdések olyan információkra vonatkoztak, amelyek nem tisztán ténybeli elemekből álltak, és értékítéletet tartalmaztak, ( 42 ) más kérdések pedig viszonylag pontatlanok voltak. ( 43 ) Így e kérdések tekintetében a fellebbező nem zárhatta ki könnyen azt, hogy önmagára nézve terhelő válaszokat ad.

49.

A részletesség e hiánya – ellentétben a Bizottság érveivel – nem igazolható azzal a ténnyel, hogy a vizsgálat korai szakaszában fogadták el a vitatott határozatot. A hivatkozott határozatot ugyanis mintegy három évvel a vizsgálat kezdetét követően hozták meg. A hivatkozott időtartam alatt számos helyszíni vizsgálatra került sor, és a Bizottság már kibocsátott olyan igen részletes információkéréseket, amelyeket – a HeidelbergCementet is beleértve – az érintett vállalkozások megválaszoltak. Valójában a vitatott határozat elfogadását néhány hónappal megelőzően a Bizottság úgy vélte, hogy elegendő elemet gyűjtött össze az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és a 773/2004 rendelet 2. cikke szerinti eljárásindításhoz. Ezek az elemek lehetővé kellett volna, hogy tegyék a Bizottság számára a részletesebb indokolás biztosítását a vitatott határozatban.

50.

A tárgyaláson maga a Bizottság mondta ki azt, hogy az indokolásban szükséges részletesség többek között a Bizottság birtokában lévő azon információtól függ, amellyel a 18. cikk szerinti határozat meghozatalakor rendelkezik. Ez igaznak vélem. Mégis, véleményem szerint ez szükségszerűen magában foglalja azt is, hogy a valamely vizsgálat kezdetekor elfogadott határozat (például az a határozat, amely felszólítja a vállalkozást arra, hogy vesse alá magát a 20. cikk szerinti helyszíni vizsgálatnak, vagy a 18. cikk (3) bekezdése szerinti legelső információkérő határozat) tekintetében elfogadhatónak minősíthető indokolás nem lehet ugyanúgy elfogadható azon határozat esetében, amelyet a vizsgálat sokkal későbbi szakaszában fogadnak el, amikor a Bizottság kiterjedtebb információval rendelkezik a feltételezett jogsértésekről.

51.

Ilyen körülmények között megbocsáthatatlannak tartom azt, hogy az előző években már a Bizottság rendelkezésére bocsátott valamennyi információ ellenére, és a vitatott határozatban szereplő további erőfeszítések ellenére a HeidelbergCementnek továbbra is „sötétben kellett tapogatóznia” a Bizottság vizsgálatának terjedelme tekintetében.

52.

Úgy hiszem továbbá, hogy jelentősen megnehezítették a felülvizsgálati hatáskör uniós bíróságok általi gyakorlását a vitatott határozat jogszerűsége tekintetében. A hivatkozott határozatban szereplő, a feltételezett jogsértésekre vonatkozó hiányos információkra tekintettel (még az eljárást megindító határozattal összefüggésben értelmezve is) az uniós bíróságoknak hogyan kellene értékelni például a kért információ bizonyos meghatározott részeinek szükségességét, vagy az egész kérelem arányos jellegét? ( 44 )

53.

Egyrészt minél tágabban és felületesebben fogalmazzák meg az indokolást, annál egyértelműbben kitűnhet a feltételezett jogsértés és a kért információ közötti összefüggés. Mégsem fogadható el az, hogy a gondatlanságból vagy szándékosan a szükséges pontosság nélkül megfogalmazott indokolás nem várt következménye az legyen, hogy kiszélesíti azon információk fajtáinak körét, amelyeket a 18. cikk alkalmazásában „szükségesnek” lehet tekinteni.

54.

Másrészt, mivel az információkérés arányossága többek között a feltételezett jogsértés súlyosságától, az érintett vállalkozás részvételének jellegétől, a kért bizonyíték fontosságától, valamint azon hasznos információ mennyiségétől és fajtájától függ, amellyel a Bizottság szerint a kérdéses vállalkozás rendelkezik, ( 45 ) ezt az értékelést is nagyon nehéz elvégezni. Az uniós bíróságok értékelhetik a valamely konkrét információkéréssel összefüggésben felmerült munkaterhet, de az ezen szempontokra vonatkozó további részletek hiányában nem tudják megállapítani azt, hogy közérdek igazolja‑e a vállalkozástól az ilyen kérelem megválaszolásával összefüggésben elvárt erőfeszítéseket.

55.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az EUMSZ 296. cikket és az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdését az információkérést elrendelő határozatban megkövetelt indokolás tekintetében. Ezért a megtámadott ítéletet annyiban hatályon kívül kell helyezni, amennyiben a Törvényszék a hivatkozott ítélet 23–43. pontjában szereplő indokok alapján megállapította azt, hogy a vitatott határozat megfelelő indokolást tartalmazott.

56.

Második jogalapjával – amely a megtámadott ítélet 44–46. pontja ellen irányul – a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék tévedett annak megállapításakor, hogy a vitatott határozat indokolásának nem kell foglalkoznia a Bizottság által elfogadott jogi eszköz (az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti határozat az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerű kérés helyett) megválasztásával, vagy a hivatkozott eszközben megállapított határidőkkel.

57.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el ezt a jogalapot.

58.

Úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy a vitatott határozatnak nem kell tartalmaznia a Bizottság által használt jogi eszköz megválasztására vagy a kért információ rendelkezésre bocsátásának határidejére vonatkozó konkrét és kifejezett indokolást.

59.

Az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése csupán azt követeli meg a határozattól, hogy „köz[ölje] a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtani”. Míg a hivatkozott rendelkezés előírja a Bizottságnak, hogy többek között közölje a kérelem célját, nem – legalábbis kifejezetten nem – írja elő azt, hogy meg kell magyarázni a jogi eszköz megválasztását vagy a megállapított határidőket.

60.

Ezzel összhangban feltételezhetjük, hogy az uniós jogalkotó úgy vélte, hogy a jogi eszköz és a határidő megválasztása mögött húzódó okokat rendszerint ki lehet következtetni a vizsgálat céljának kellőképpen részletes bemutatásából. A Bíróság National Panasonic kontra Bizottság ítélete ( 46 ) – amelyre a megtámadott ítélet 44. pontja hivatkozik – analógia útján alkalmazhatónak tűnik számomra a jelen ügyre, és így megerősíti a 18. cikk szerinti indokolási kötelezettség javasolt értelmezését.

61.

Nem hiszem továbbá azt, hogy az EUMSZ 296. cikkből kikövetkeztethető lenne a Bizottságot e tekintetben terhelő bármilyen további kötelezettség. Ahogyan fent említettem, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelelő‑e, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogi szabályok összességére való tekintettel is. ( 47 ) Az a tény, hogy az intézmények valamely aktusának címzettje ismerte a hivatkozott aktus elfogadásának összefüggéseit, ( 48 ) például részt vett az elfogadásához vezető eljárásban, vagy hozzájárult ahhoz, ( 49 ) igazolhatja a viszonylag tömör jellegű indokolást.

62.

A vitatott határozatot az EUMSZ 101. cikk olyan lehetséges megsértéseire irányuló vizsgálattal összefüggésben hozták meg, amelyekben gyanítható volt a fellebbező részvétele. A fellebbezőt valóban már több alkalommal érintette a hivatkozott vizsgálat, és tájékoztatták a Bizottság azon szándékáról, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti határozatot fog elfogadni.

63.

Ezen túlmenően az előírt konkrét formátum, valamint az eljárást megindító határozatban szereplő, más vállalkozásokra való hivatkozás ismeretében a fellebbezőnek nem kerülhette el a figyelmét az, hogy a vitatott határozatban kért információk nagy része olyan adatokból állt, amelyeket a Bizottság valamennyi hivatkozott vállalkozástól bekért a hivatkozott adatok összehasonlításának elvégzése érdekében. ( 50 ) A Bizottság csak akkor végezhetett el érdemi összehasonlítást, ha megközelítőleg azonos időpontban rendelkezésére bocsátották a kért információt, és az pontos és teljes volt. A hibák vagy késedelmek, még egyetlen válaszadó esetén is, azt jelentették volna, hogy a Bizottság által tervezett összehasonlítás nem lesz kivitelezhető, de legalábbis nem lesz kellőképpen megbízható.

64.

Ilyen körülmények között a Bizottság jogosan tekinthette úgy, hogy a 18. cikk (3) bekezdése szerinti, kötelező erővel rendelkező határozat elfogadása a legmegfelelőbb módszer annak biztosítására, hogy a kért információ a lehető legteljesebb és leghelyesebb legyen, és a kívánt határidőn belül benyújtsák azt. A Bizottság jogosan feltételezhette azt is, hogy a határozat címzettje megérthette a kötelező erővel rendelkező határozat igénybevétele mögötti indokokat.

65.

A kérdések megválaszolásának benyújtására meghatározott határidők meghatározása tekintetében megjegyzem, ahogyan azt a megtámadott ítélet 46. pontja helyesen megállapítja, hogy a vitatott határozat (2) preambulumbekezdése röviden megmagyarázta a vitatott határozatban a két különböző fajtájú kérdéscsoport esetében megállapított két különböző határidőt. A fellebbezőt így olyan helyzetbe hozták, amelyből megérthette azt, hogy azt követően döntötték el a hivatkozott határidőket, hogy a Bizottság a kért információ mennyiségét mérlegelte a vizsgálat viszonylagos gyors lefolytatásának szükségességével szemben.

66.

A Törvényszéket ezért nem lehet e tekintetben kritikával illetni. Ez a következtetés nem hagyja a vállalkozásokat megfelelő bírói védelem nélkül – ahogyan arra a fellebbező utalni tűnik –, mivel az uniós bíróságok nyilvánvalóan jogosultak annak ellenőrzésére, hogy jogilag téves‑e a jogi eszköz vagy a megállapított határidő megválasztása, például az arányosság elvének megsértése miatt. ( 51 ) A fellebbező azonban a jelen fellebbviteli eljárásban nem adott elő ilyen érvelést.

67.

Mindezekre tekintettel az a véleményem, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

68.

Harmadik jogalapjával – amely a megtámadott ítélet 48–80. pontja ellen irányul – a HeidelbergCement azért illeti kritikával a Törvényszéket, ahogyan az az 1/2003 rendelet 18. cikke szerint kért információ „szükségességének” követelményét értelmezte. Ezen jogalap alátámasztására több érvet hozott fel. Először, a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék elmulasztotta megvizsgálni azt, hogy a Bizottságnak a vitatott határozat elfogadását megelőzően elegendő arra utaló valószínűsítő körülmény állt‑e a rendelkezésére, hogy esetlegesen megsértették az EUMSZ 101. cikket. Ilyen vizsgálat hiányában lehetetlen bírói úton felülvizsgálni azt, hogy a szóban forgó ügyben teljesült‑e a szükségesség kritériuma. Másodszor, a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék 18. cikkre vonatkozó értelmezése lényegében korlátlan mérlegelési mozgástérrel ruházza fel a Bizottságot, a hivatkozott rendelkezés szövegével ellentétesen. Harmadszor, a HeidelbergCement azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elmulasztotta értékelni a Bizottság által kért bizonyos meghatározott fajtájú információk szükségességét, amikor kimondta, hogy az eljárás későbbi szakaszában lehetőség lesz bírósági felülvizsgálatra. Negyedszer, a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen fogadta el azt, hogy a Bizottság jogosult volt olyan információt kérni, amelynek már birtokában volt.

69.

A Bizottság azzal érvel, hogy a fellebbező érvei a kérdőív 1A., 1B., 3. és 4. kérdésére korlátozódnak. Ezt követően annak előadásával folytatja, hogy a Törvényszéket nem lehet kritikával illetni azon vizsgálat elmulasztásáért, hogy a Bizottság birtokában volt‑e a 18. cikk (3) bekezdése szerinti határozat elfogadásának igazolásához elegendő valószínűsítő körülménynek, mivel a fellebbező első fokon ezt nem kifogásolta. A Bizottság azzal is érvel, hogy a vizsgálat korai szakaszában nem várható el a feltételezett jogsértés és a kért információ közötti pontos összefüggés megállapítása. A Bizottság mindenesetre úgy véli, hogy a Törvényszék ellenőrizte azt, hogy a kért információk tekintetében fennállt‑e az ilyen kapcsolat. Végül a Bizottság megvédi a Törvényszék azon következtetését, hogy bizonyos körülmények között jogosult a valamely vállalkozás által már rendelkezésre bocsátott információk ismételt bekérésére.

70.

A Bizottság által az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében kért információnak „szükségesnek” kell lennie a Bizottság számára az EUMSZ 101. és 102. cikkének érvényesítéséhez. ( 52 ) A Bizottság e tekintetben széleskörű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. ( 53 ) Különösen, alapvetően a Bizottság feladata eldönteni azt, hogy valamely meghatározott információ vagy dokumentum „szükséges‑e” a vizsgálatához. ( 54 )

71.

Ez a mérlegelési mozgástér mindazonáltal nem korlátlan, mindenesetre pedig vonatkozik rá az uniós bíróságok általi felülvizsgálat. ( 55 ) Igaz, hogy a „szükséges” kifejezést nem lehet túlságosan szó szerint értelmezni úgy, hogy a kért információnak a Bizottság által feltételezett jogsértések megállapításához conditio sine qua non minőséggel kell rendelkeznie. ( 56 ) Mégis a hivatkozott kifejezés túlságosan laza értelmezése sem lehetséges: ahogyan arra Jacobs főtanácsnok rámutatott a SEP‑ügyre vonatkozó indítványában, a valamely dokumentum és a feltételezett jogsértés közötti puszta kapcsolat nem elegendő a Bizottság közlésre irányuló kérelmének igazolásához. ( 57 ) Egyetértek. Valóban, abban az esetben, ha az lett volna az uniós jogalkotó szándéka, hogy e tekintetben szinte korlátlan mérlegelési mozgásteret biztosítson a Bizottságnak, akkor a 18. cikk (3) bekezdés vélhetően „vonatkozó” vagy „kapcsolódó” információra hivatkozott volna a „szükséges” információ helyett.

72.

Ezért úgy kell értelmezni a „szükséges” kifejezést, hogy az azt jelenti, hogy olyan összefüggésnek kell fennállnia a kért információ és a feltételezett jogsértés között, amely kellőképpen szoros ahhoz, hogy a Bizottság a kérelem időpontjában ésszerűen feltételezhesse azt, hogy az előbbi segítségére lesz a folyamatban lévő vizsgálattal összefüggő kötelezettségeinek ellátásában. ( 58 ) A szükségesség követelményének vizsgálata más szavakkal kifejezve annak elemzését kívánja meg, hogy a kérelem elfogadásának időpontjában eljáró Bizottság szempontjából nézve a valamely vállalkozástól követelt információ támogathatja‑e a Bizottságot annak ellenőrzése során, hogy sor került‑e a feltételezett jogsértésre, és annak pontos jellegének és terjedelmének megállapítása során.

73.

Ezen a ponton fontosnak tűnik hozzátenni, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérés célja nem az uniós versenyszabályok valamely adott ágazatban vagy valamely adott vállalkozás általi bármely esetleges megsértésének felderítése. A hivatkozott rendelkezés ugyanis – az ugyanazon rendelet helyszíni vizsgálatról szóló 20. cikkéhez hasonlóan – azt követeli meg a Bizottságtól, hogy rendelkezésére álljon számos olyan valószínűsítő körülmény, amely alapján felmerül bizonyos konkrét jogsértések fennállásának gyanúja, ( 59 ) még akkor is, ha a kérelem címzettjének nem kell szükségszerűen az ezen jogsértésekért felelős vállalkozások valamelyikének lennie. A gyanú ésszerű indokát megalapozó konkrét valószínűsítő körülmények hiányában ( 60 ) a 18. cikk (3) bekezdése szerinti információkérő határozat elfogadása önkényes vizsgálati intézkedésnek tekinthető. ( 61 )

74.

A 18. cikk szerinti kérelmet igazoló konkrét valószínűsítő körülmények hiánya mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a Bizottságot megfosztanák a vizsgálat lehetőségétől olyan esetben, amikor úgy véli, hogy a belső piaci gazdaság néhány ágazata nem működik megfelelően. Valójában az 1/2003 rendelet 17. cikke lehetővé teszi a Bizottság számára néhány gazdasági ágazatnak vagy ágazatokon átnyúlóan a megállapodások valamely típusainak vizsgálatát, amennyiben a tagállamok közötti kereskedelem alakulása, az árak merevsége vagy egyéb körülmények azt jelzik, hogy a belső piaci verseny esetleg korlátozott vagy torzult. A 17. cikk azonban eltérő jogi eszközt biztosít: a 18. cikk – amelynek értelmében elfogadták a vitatott határozatot – nem teszi lehetővé a Bizottság számára azt, hogy konkrét gyanú hiányában, találomra hozzon információkérést elrendelő határozatokat. ( 62 )

75.

Ahogyan a Törvényszék megállapította, a 18. cikk (3) bekezdése értelmében elfogadott határozatnak nem kell hivatkozást tartalmaznia ezen valószínűsítő körülményekre, feltéve hogy világosan azonosítja az általa vizsgált feltételezéseket. ( 63 ) A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a Bizottság nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat címzettjével. ( 64 ) Ez az elv számomra alkalmazandónak tűnik a vállalkozásoktól a 18. cikk (3) bekezdése értelmében információt kérő határozatok tekintetében is.

76.

A 18. cikk szerinti határozat elfogadását támogató valószínűsítő körülmények létezése és elegendősége bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti abban az esetben, ha valamely vállalkozás vitatja a hivatkozott határozat jogszerűségét. ( 65 ) A bírósági eljárás során a Bizottságtól ezért megkövetelhető a gyanúját megalapozó bizonyítékok közzététele azért, hogy az uniós bíróság ellenőrizhesse azt, hogy önkényes volt‑e a vitatott határozat. ( 66 ) Valamely határozat önkényes jellege mindazonáltal olyan kérdés, amely különbözik a hivatkozott határozatban kért információ „szükségességétől”. Olyan kérdés is, amelyet az uniós bíróságok hivatalból nem vethetnek fel; az uniós bíróságok előtt eljáró fél feladata erre vonatkozó különös jogalap előterjesztése.

77.

Előzetesen foglalkoznom kell két, a Bizottság által a jelen jogalap elfogadhatóságával összefüggésben előadott előzetes kifogással.

78.

Egyrészt úgy tűnik számomra, hogy a Bizottságnak meglehetősen igaza van annak kiemelésekor, hogy első fokon a fellebbező nem érvelt azzal, hogy a Bizottságnak nem volt a vitatott határozat elfogadásához elegendő valószínűsítő körülmény a birtokában. Következésképpen egyetértek a Bizottsággal abban, hogy nem lehet e tekintetben kritikával illetni a Törvényszéket amiatt, hogy nem vizsgálta a hivatkozott kérdést.

79.

Másrészt nem hiszem, hogy a Bizottságnak igaza van abban, hogy a harmadik jogalap a Törvényszék 1A., 1B., 3 és 4. kérdésre vonatkozó megállapításaira korlátozódik. Valójában első fokon a fellebbező kifogásolta a vitatott határozatban szereplő nem megfelelő indokolást, amely álláspontja szerint lehetetlenné tette számára annak ellenőrzését, hogy a kért információ „szükséges” volt‑e az 1/2003 rendelet 18. cikkének értelmében.

80.

A HeidelbergCement Törvényszék elé terjesztett kérelme meglehetősen egyértelmű abban, hogy elsősorban azzal érvelt, hogy a kért információ szükséges jellegének ellenőrzése lehetetlen volt a vitatott határozat pontosságának hiányában. A Bizottság által hivatkozott konkrét kérdéseket csak példaképpen hozták fel annak szemléltetésére, hogy – ahogyan azt a fellebbező kifejezetten hangsúlyozta – még az indokolás elegendőnek tekintése esetén sem volt szembetűnő a kért információ és a feltételezett jogsértések közötti összefüggés. A csupán az 1A., 1B., 3. és 4. kérdésre összpontosító érvelést tehát kizárólag másodlagosan és alárendelt jelleggel adták elő.

81.

Ezzel együtt az első jogalapnál kifejtett indokok alapján a fellebbező által előadott első érvelés megalapozottnak tűnik számomra: ha az információkérés nem rendelkezik viszonylag jól meghatározott céllal, akkor a hivatkozott kérelem címzettje hogyan tudná megvizsgálni azt, hogy a kérelemben szereplő valamennyi kérdéscsoport tekintetében teljesülnek‑e a 18. cikk követelményei?

82.

Korábbi ítélkezési gyakorlatában a Törvényszék maga hangsúlyozta a vizsgálat céljának leírása és a kért információ szükséges jellege közötti összefüggés jelentőségét. Ahogyan azt a Törvényszék kifejtette, a szükségességnek a 18. cikkben előírt feltételét a vizsgálat céljával összefüggésben kell értékelni, amint azt kötelező jelleggel maga az információkérés is tartalmazza. A Bizottság kizárólag olyan információk közlését kérheti, amelyek alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék azon feltételezett jogsértések vizsgálatát, amelyek a vizsgálatot indokolják, és amelyek feltüntetésre kerültek az információkérésben. ( 67 ) Jacobs főtanácsnok ugyancsak hangsúlyozta a vizsgálat terjedelmének magában a határozatban kifejtendő, elegendő részletezésének fontosságát. ( 68 )

83.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék tehát nem csupán jóváhagyta a nem megfelelő indokolás alapján kért információ „szükségességét” (figyelmen kívül hagyva az e tekintetben kialakított korábbi ítélkezési gyakorlatát), hanem – és ez még fontosabb – tévesen is értelmezte a „szükségesség” követelményét. A Törvényszék valójában elfogadni látszik azt, hogy a kért információ és a feltételezett jogsértés között fennálló bármely kapcsolat elegendő a hivatkozott követelmény teljesüléséhez.

84.

Az a tény, hogy a Törvényszék téves tesztet alkalmazott a szükségességgel összefüggésben, először a megtámadott ítélet 54–58. pontjából válik nyilvánvalóvá. A HeidelbergCement azzal érvelt, hogy a Bizottság által kért bizonyos információelemek nem lehetnének hasznosak a vizsgálat szempontjából, mivel az információ számos különböző, eltérően is árazott termékre összevontan vonatkozott. Ilyen körülmények között a fellebbező álláspontja szerint nem lehet érdemben összehasonlítani az árakat az EGT területén belül. A HeidelbergCement érvelésének érdemi megfontolása nélkül a Törvényszék gyorsan elutasította azt azzal, hogy a hivatkozott információ: i. a feltételezett jogsértésekkel kapcsolatban állónak tekinthető, ii. a benyújtott adatok megbízhatóságának hiányára alapított kifogás nem befolyásolja az információkérés jogszerűségét, iii. a Bizottság feladata annak mérlegelése, hogy az összegyűjtött információ lehetővé teszi‑e számára azt, hogy a felperessel szemben megállapítsa az említett jogsértések közül egy vagy több fennállását, miközben fennmarad a felperes azon lehetősége, hogy adott esetben az esetleges kifogásközlésre adott válaszában vagy a végleges határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset alátámasztása keretében a kért információ bizonyító erejét vitassa.

85.

A Törvényszék e tekintetben előadott érvelése hibásnak tűnik. Tekintet nélkül arra, hogy a HeidelbergCement kifogásai helyesek voltak‑e, nem lehet azokat elutasítani annak egyszerű megállapításával, hogy a kért információ és a feltételezett jogsértések között fennállt valamilyenfajta kapcsolat, és ez elegendő volt. Az a kulcskérdés, hogy a hivatkozott információról ésszerűen elvárható volt‑e az, hogy a Bizottság segítségére lesz. E szempont fontosságát mindazonáltal kifejezetten elutasította a Törvényszék, amely megállapítja, hogy a kért információ hasznosságának esetleges hiánya semmi esetre sem érinti a vitatott határozat jogszerűségét. Ez nyilvánvalóan téves. Egyetértek azzal, hogy a Bizottságnak széleskörű mérlegelési mozgásteret kell biztosítani annak eldöntése során, hogy mely információ tekinthető hasznosnak (és ezért „szükségesnek” a 18. cikk értelmében), de az uniós bíróságok nem kerülhetik el a hivatkozott mérlegelési mozgástér mindenfajta felülvizsgálatának elvégzését. Ha a Bizottság által kért információ nyilvánvalóan lényegtelen volt a vizsgálat szempontjából, akkor ez a Törvényszék megállapításával ellentétben érinti a vitatott határozat jogszerűségét.

86.

Az a tény, hogy a fellebbező az esetleges kifogásközlésre adott válaszában, vagy a végleges határozattal szembeni megsemmisítés iránti kereset alátámasztása keretében vitathatta volna a szóban forgó információ bizonyító erejét, nem érinti a vitatott határozat jogszerűségét. Az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében nem szükséges információ kérésére vonatkozó határozat (teljes egészében vagy részben) jogellenes, és ilyenként az uniós bíróságoknak meg kell semmisíteni azt. A hivatkozott rendelkezés szövege nagyon egyértelmű a tekintetben, hogy az ilyen határozat jogszerűségét a bíróság azonnal felülvizsgálhatja; a 18. cikk (3) bekezdése értelmében a Bizottság határozatának emellett „[u]tal[nia kell] arra a jogra, hogy [az] […] a Bírósággal felülvizsgáltatható”.

87.

A szükségességi követelmény Törvényszék általi téves alkalmazása kiderül másodszor a megtámadott ítélet 60–80. pontjából. A HeidelbergCement azzal érvelt, hogy a vitatott határozat megsértette a 18. cikket azzal, hogy több kérdés olyan információ közlését várta tőle, amelyet már közölt a korábbi információkérések megválaszolása során.

88.

A Törvényszék először emlékeztetett azon ítélkezési gyakorlatára, amelynek értelmében a már a Bizottság birtokában lévő dokumentumban szereplő információk megszerzésére irányuló információkérés alapvetően nem tekinthető a vizsgálat érdekében való szükségesség által indokoltnak. Megállapította továbbá, hogy az olyan határozat, amely a címzettet a korábban már kért információk ismételt benyújtására kötelezi amiatt, hogy közülük néhány a Bizottság véleménye szerint egyszerűen nem helytálló, a vizsgálat érdekében szükségessel aránytalan teher lehet, következésképpen nem egyeztethető össze sem az arányosság elvével, sem pedig a szükségesség követelményével. A Törvényszék hozzátette végül, hogy álláspontja szerint a vállalkozások által nyújtott válaszok feldolgozásának megkönnyítésére irányuló törekvés sem indokolhatja azt, hogy az említett vállalkozások kötelesek új formában benyújtani a Bizottságnak már birtokában lévő információkat. ( 69 )

89.

A Törvényszék e tekintetben kifejtett érvelése meggyőzőnek tűnik számomra. Úgy tűnik, hogy a kifejtett elvek közvetlenül a 18. cikkben biztosított „szükségesség” kritériumából fakadnak. ( 70 ) Mégis, a hivatkozott elvek szóban forgó ügyre való alkalmazása nem ugyanilyen meggyőző.

90.

A Törvényszék kifejtette, hogy a kérdőív igen nagy mértékben olyan információ ismételt benyújtására kötelezte a fellebbezőt, amelyet az már a Bizottság rendelkezésére bocsátott. Ezzel összefüggésben a Törvényszék elutasította a Bizottság által előadott azon érvet, miszerint a vitatott határozat a HeidelbergCement által korábban megadott információk feltételezett hibáinak orvoslására is szolgált: a Törvényszék csak egyetlen feltételezett hibára talált példát. A Törvényszék megállapította továbbá, hogy a Bizottság olyan határozatokat fogadott el a 18. cikk értelmében, amelyek közel azonosak voltak a vizsgálattal érintett valamennyi vállalkozás esetében. Ez azt jelentette, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az egyes hivatkozott vállalkozások (a HeidelbergCementet is beleértve) által korábban rendelkezésre bocsátott információt. A Törvényszék valóban megállapította, hogy a vitatott határozatot legalább részben azzal a céllal fogadták el, hogy beszerezzék a fellebbezőtől korábbi válaszainak egységesített változatát. ( 71 )

91.

Ezen megállapítások ellenére a Törvényszék elutasította a HeidelbergCement érveit annak megjegyzésével, hogy néhány kérdés olyan információra vonatkozott, amelyet korábban nem kértek, míg mások részletesebbek voltak a korábbi információkéréseknél azáltal, hogy konkrétabbak voltak megváltoztatott terjedelmük vagy további változók hozzáadása révén. Mindezek alapján a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az a tény, hogy a kérdőív célja friss vagy részletesebb információ biztosítása volt, igazolta azt, hogy a kért információ szükséges volt. ( 72 )

92.

A Törvényszék által levont következtetés zavaró: elfogadni tűnik azt, hogy a 18. cikk szerinti követelményeknek eleget tevőnek tekinthető a kérdések szövegében eszközölt bármely olyan változás, amely arra utal, hogy a válaszoknak tartalmazni kell további vagy részletesebb információt. Ez akkor is igaz lenne, ha a további vagy részletesebb információ csupán viszonylag csekély részét képezi a teljes kért információnak. A megtámadott ítéletben hivatkozott és a fellebbezőnek már korábbi kérelmekben feltett kérdések futólagos összehasonlítása is feltárja ugyanis azt, hogy a hivatkozott kérdések közötti eltérés szintje gyakran minimális. Nem kétséges, hogy ahogyan azt maga a vitatott határozat megállapítja a (6) preambulumebekezdésében, céljainak egyike a korábban rendelkezésre bocsátott információk egységesített változatának beszerzése volt. Így különösen, a hivatkozott egységesítést a Bizottság által kért formátumban kellett rendelkezésre bocsátani, lehetővé téve az általa kapott valamennyi adat gyors összehasonlítását.

93.

Nem vitatott továbbá, hogy a Bizottság által kért néhány információ a nyilvánosság számára hozzáférhető volt, és hogy a Bizottság könnyen megszerezhette volna más módon is azokat (például internetes kereséssel).

94.

Az ilyen információkérés arányosságára vonatkozó kérdést félretéve, aligha látom azt, hogy megfelelően értelmezve hogyan teljesülhet a „szükségesség” követelménye.

95.

A fent hivatkozott valamennyi indok alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti szükségesség követelményének alkalmazása során. A fellebbező harmadik jogalapjának ennek megfelelően helyt kell adni, és annyiban hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet, amennyiben a Törvényszék a hivatkozott ítélet 48–80. pontjában elutasította a fellebbező vitatott határozatban kért információ szükségességére vonatkozó megsemmisítési jogalapját.

96.

Negyedik jogalapjával a HeidelbergCement azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 81–85. pontjában tévesen értelmezte és alkalmazta az 1/2003 rendelet 18. cikkét akkor, amikor elfogadta azt, hogy a Bizottság jogosult volt a határozat címzettjétől konkrét formátumban elvárni a kért információ rendelkezésre bocsátását. A fellebbező azzal érvel, hogy a Bizottság nem követelheti meg a vállalkozásoktól a kért információ konkrét és szigorú utasítások szerinti rendelkezésre bocsátását.

97.

A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék e tekintetben nem alkalmazta tévesen a jogot. A Bizottságnak jogosultnak kell lennie a szükségesnek tartott formátumban megkövetelni a vállalkozástól a kért információt. A 18. cikk ilyen értelmezését támogatja az 1/2003 rendelet ( 73 ) (23) preambulumbekezdése is, amely a „szükséges” információra hivatkozik.

98.

Elsőként emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet szerinti eljárások nem büntetőjogi jellegűek; olyan közigazgatási eljárások, amelyek mindazonáltal súlyos bírságok kiszabásához vezethetnek az uniós versenyszabályok megsértéséért felelősnek bizonyuló vállalkozások esetében.

99.

Így ezen eljárásokkal összefüggésben nem áll fenn a hallgatáshoz való abszolút jog. ( 74 ) Ahogyan azt az állandó ítélkezési gyakorlat megállapítja, az ilyen eljárásban részt vevő a vállalkozások kötelesek aktívan együttműködni a Bizottsággal, ami azzal jár, hogy kötelesek a Bizottság rendelkezésére bocsátani minden, a vizsgálat tárgyával kapcsolatos információt. ( 75 )

100.

Az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében a Bizottság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a társaságoktól választ kérjen különös kérdésekre, és hogy kérje a birtokukban lévő dokumentumok átadását. ( 76 ) A vállalkozásnak akkor is együtt kell működnie, ha a rendelkezésre bocsátandó információt a Bizottság a hátrányára használhatja fel. ( 77 )

101.

A Bizottság vizsgálati hatáskörei ugyanis kizárólag azok, amelyeket az 1/2003 rendelet ruház rá, és annak érdekében, hogy feltárhassa az uniós versenyszabályok megsértését és eljárhasson azok esetében, nagymértékben a maguk a vállalkozások által rendelkezésre bocsátott információra kell támaszkodnia (valamint a helyszíni vizsgálatok során talált dokumentumokra).

102.

Ezzel együtt ismét csak hangsúlyoznom kell, hogy az 1/2003 rendelet által kialakított rendszer értelmében az uniós versenyszabályok megsértésének bizonyítása a Bizottság feladata (vagy adott esetben a nemzeti versenyhatóságoké). ( 78 ) Ezzel összhangban még a hallgatáshoz való jog nélkül sem várható el a vállalkozásoktól olyan feladatok elvégzése, amely valójában az ügy felderítéséhez és vizsgálatához tartoznak.

103.

A jelen fellebbezési jogalap által felvetett alapvető kérdés annak körülhatárolására vonatkozik, hogy a Bizottságnak milyen szerepe van a versenyszabályok állítólagos megsértésének vizsgálata során, és milyen szerepe van a vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a Bizottsággal való együttműködés során. Pontosabban a szóban forgó ügyben felmerülő kulcskérdések egyike az, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkében szereplő „információ” fogalma értelmezhető‑e úgy, hogy megengedi a Bizottságnak azt, hogy a vállalkozásoktól megkövetelje a kért információ pontosan meghatározott formában való rendelkezésre bocsátását.

104.

Úgy vélem, hogy erre a kérdésre alapvetően nemleges választ kell adni.

105.

Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az 1/2003 rendelet (23) preambulumbekezdésének és 18. cikkének szövege (az információ „szükségességére” hivatkozva) arra utal, hogy a Bizottság kérheti a címzettektől az információ olyan formátumban való rendelkezésre bocsátását, amely hasznos lehet a vizsgálatához. A Bizottság 1/2003 rendelet szerinti vizsgálati hatáskörének hatékonysága megóvásának szükségessége szükségszerűen magában foglalja azt, hogy a rendelkezésre bocsátott információ ne csupán helyes és teljes, hanem a hivatkozott intézmény számára könnyen érthető és kiaknázható is legyen. A hivatkozott információt ezzel összhangban nem lehet összevissza, rendszertelen vagy töredékes módon rendelkezésre bocsátani. Ezen túlmenően a vállalkozások nem áraszthatják el a Bizottságot nem kért dokumentumokkal és adatokkal, a Bizottságra bízva a lényeges információ kiszűrését.

106.

Az „információ” fogalmát mindazonáltal nem lehet annyira kiszélesíteni, hogy azt jelentse, hogy a vállalkozásoktól elvárható olyan feladatok elvégzése, amelyek az ügy felépítéséhez tartoznak, és következésképpen rendszerint a Bizottság munkatársai végzik azokat. Az 1/2003 rendelet 18. cikkében szereplő kötelezettség az „információ benyújtására” korlátozódik, vagy ahogyan azt a Bíróság kifejtette az ítélkezési gyakorlatában, az információ rendelkezésre bocsátására. ( 79 ) A hivatkozott rendelkezésben sehol nem hivatkoznak kifejezetten az információ benyújtásán túlmutató kötelezettségekre.

107.

Ezzel összhangban úgy vélem, hogy a Bizottság alapvetően nem jogosult az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében a határozat címzettjétől elvárni azt, hogy – minden körülmények között – valamely konkrét formátumban bocsássa rendelkezésre a kért információt. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a vállalkozás minden esetben egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja a Bizottság által a rendelkezésre bocsátandó információval összefüggésben kért formátumot. Az ilyen magatartás ellentétes lenne az aktív együttműködési kötelezettséggel. A vállalkozásoknak tehát kellőképpen tekintettel kell lenniük a Bizottság által a kért információ benyújtásával összefüggésben kért formátumra.

108.

A gyakorlatban a Bizottság által a társaságoktól elvárható formázási műveletek álláspontom szerint a benyújtandó információ jellegétől függnek. A szóban forgó ügy tárgyát képező információk esetében három különböző faját lehet azonosítani: i. a Bizottság általi könnyebb érthetőség és használat érdekében némi rendezést és összeállítást igénylő információ; ii. a Bizottság számára azonnal elküldhető formában létező információ, mivel ez utóbbi könnyen értelmezhette és felhasználhatta azt; valamint iii. a nyilvánosság számára hozzáférhető információ.

109.

Ami az első információfajtát illeti, az olyan információt tartalmazott, amelyet a határozat címzettjének elkerülhetetlenül rendeznie kellett, mielőtt be tudta volna nyújtani a Bizottságnak. Ezért úgy tűnik számomra, hogy az aktív együttműködési kötelezettségből következik, hogy ilyen körülmények között a vállalkozástól elvárható az, hogy erőfeszítéseket tegyen a Bizottság által kért formátum követésére. Amennyiben a Bizottság által választott formátum nem jelent jelentősen nagyobb terhet az egyéb alkalmazható formátumokhoz képest, akkor a kérdéses vállalkozástól ésszerűen elvárható a Bizottság utasításainak való megfelelés.

110.

A második és harmadik információfajta tekintetében azonban nem hiszem, hogy elfogadhatónak tekinthető lenne a vonatkozó információ átformázására vonatkozó bármilyen kérelem. Mivel a határozat címzettje azonnal képes volt benyújtani a kért információt olyan formátumban, amelyben a Bizottság könnyen értelmezhette és feldolgozhatta azt, nem látom indokát annak, hogy az adatoknak a Bizottság által a vizsgálata szempontjából a legmegfelelőbbnek tartott formátumba való átformálása irányuló műveleteket miért ne végezhették volna el magának a Bizottságnak a munkatársai.

111.

Ilyen körülmények között a Bizottság nagyszámú adat átformálására irányuló követelését mutatis mutandis össze lehet hasonlítani az arra irányuló követeléssel, hogy a valamely vállalkozás birtokában lévő számos hosszú dokumentumot fordítsák le valamely másik nyelvre. Az a tény, hogy a Bizottság munkatársai esetleg nem rendelkeznek a szükséges nyelvtudással, álláspontom szerint nem igazolná az ilyen követelést.

112.

Ezzel összefüggésben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a tagállami szintű, adózással vagy értékpapírokkal összefüggő kérdések tekintetében fennálló szabályokkal ellentétben az uniós jogrendben nincsenek kifejezett szabályok arra, hogy a vállalkozásoknak hogyan kell rendszerezniük és tárolniuk az 1/2003 rendelet szerinti vizsgálatok szempontjából esetlegesen lényeges adatokat és dokumentumokat. A vállalkozások ezért szabadon használhatják a birtokukban lévő információk általuk legjobbnak tartott szervezési és tárolási módjait. Ha a versenyszabályok állítólagos megsértésére irányuló vizsgálattal összefüggésben a Bizottság eltérő módon kívánja rendszereztetni a hivatkozott információt, ez olyan feladat, amely tulajdonképpen az ügy előkészítéséhez tartozik.

113.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság 18. cikk szerinti információkérésre irányuló hatáskörének alapvetően szükségszerűen magában kell foglalnia azt, hogy a hivatkozott intézmény valamely konkrét formátumban kérje a rendelkezésre bocsátandó információt. Hozzátette továbbá, hogy e hatáskör gyakorlására azonban korlátok vonatkoznak, az arányosság elvéből és abból fakadóan, hogy a vállalkozások nem kötelezhetők az önvádra. ( 80 ) A Törvényszék ezt követően az arányosság szemszögéből nézve folytatta a vitatott határozat vizsgálatát, és arra a következtetésre jutott, hogy az a címzett számára „különösen jelentős munkaterhet” kiváltó mivolta ellenére ( 81 ) nem sértette meg a hivatkozott elvet. ( 82 )

114.

A fenti 98–112. pontban kifejtett indokok alapján tévesnek tartom ezt az indokolást. Következésképpen a Törvényszék a szóban forgó ügyben tévesen értelmezte az információnak az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti fogalmát.

115.

Úgy vélem, hogy helyes értelmezés mellett a 18. cikk nem engedte meg a Bizottságnak annak előírását a fellebbező számára, hogy a hivatkozott határozat II. és III. mellékletében szereplő különös formátumban ( 83 ) biztosítsa a vitatott határozatban kért valamennyi információt.

116.

A legnagyobb fokú szigor jellemzi azokat az utasításokat, amelyeket a Bizottságnak való információnyújtás módja tekintetében adtak meg. A kért formátumnak való teljes mértékű megfelelést szankciókkal való kifejezett fenyegetéssel biztosították. A kérdőív elején található szövegdobozban a Bizottság (vastagított és aláhúzott betűkkel) a következőket írja: „Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az Ön által adott válasz tévesnek vagy félrevezetőnek minősülhet a következő meghatározások és utasítások figyelmen kívül hagyása esetén”.

117.

Így a Bizottság nem csupán a fellebbező által rendezendő információ benyújtásához várt el valamely konkrét formátumot, hanem valójában azt kérte, hogy mennyiségétől és jellegétől függetlenül az összes információt ( 84 ) a hivatkozott formátumban nyújtsák be.

118.

Álláspontom szerint ez elfogadhatatlan. A Bizottság kérésének következményeként a fellebbezőtől azt várták el, hogy olyan formázási (és átformázási) műveleteket végezzen el, amelyet alapvetően a Bizottságnak kellett volna elvégeznie.

119.

Először, ahogyan azt a fellebbező kifejtette – és a Bizottság nem vitatta –, a legtöbb kért adatot azonnal be lehetett nyújtani a fellebbező adatbázisaiban tárolt formátumban. Ehelyett az a tény, hogy a Bizottság pontosan meghatározott és szigorú formátumot követelt meg ezen adatok esetében, igen jelentős többletmunkát okozott, pusztán az adatok átformázása érdekében.

120.

Másodszor, a Bizottság olyan információ benyújtását is kérte a fellebbezőtől, amely nyilvánvalóan hozzáférhető volt a nyilvánosság számára. A vitatott határozat II. mellékletének 10. pontja például a következőket tartalmazza: „Valamennyi pénznemben megállapított értéket euróban kell kifejezni. Ha a használt helyi valuta nem euró, akkor kérjük, végezze el az euróra való átváltást a referencia‑időszak vonatkozásában az Európai Központi Bank által közzétett hivatalos átváltási árfolyam alkalmazásával”. A tárgyaláson a Bizottságot megkérték annak kifejtésére, hogy ezeket a számításokat miért nem tudták elvégezni a saját munkatársai. A Bizottság nem adott választ.

121.

Harmadszor, míg a jelen fellebbezési jogalappal összefüggésben nem vitatott az információ mennyisége, nem vitatható, hogy a fellebbezőtől kért formázási feladatok jelentős mennyiséget képviseltek, összetettek és megterhelők voltak. A Törvényszék előtti kérelmében a HeidelbergCement szerepeltetett néhány részletes becslést a Bizottság kérdőívének megválaszolásához szükséges munkaórák száma és a kapcsolódó költségek vonatkozásában. Becsléseinek alátámasztására bizonyítékot is felajánlott. A Bizottság a saját részéről csupán vitatta a hivatkozott becsléseket azt állítva, hogy a fellebbező nem biztosított elegendő vagy megbízható bizonyítékot. A Bizottság azonban nem szolgált semmilyen konkrét adattal a kifogásainak alátámasztásához, és nem is jelölte meg a hivatkozott becslések esetleges tévedéseit. A tárgyaláson a Bizottságtól megkérdezték annak okait, hogy miért vélte úgy, hogy a HeidelbergCement túlbecsülte a hivatkozott számokat, és hogy álláspontja szerint melyek lennének a megbízhatóbb számok. A Bizottság nem tudott semmilyen hozzávetőleges becslést felmutatni, és nem is nyújtott magyarázatot arra, hogy miért ne lehetne hihetőnek tekinteni a fellebbező által kínált becsléseket.

122.

Lényegében úgy tűnik számomra, hogy a szóban forgó ügyben a fellebbezőtől olyan kiterjedt, összetett, időigényes irodai és adminisztratív feladatokat vártak el a kért információ benyújtásakor, hogy úgy tűnt, az ellene szóló ügy felépítését lényegében „kiszervezték” a vizsgálattal érintett vállalkozásnak.

123.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a fellebbező helyesen állítja azt, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az 1/2003 rendelet 18. cikkét. A fellebbező negyedik jogalapjának következésképpen helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet annyiban hatályon kívül kell helyezni, amennyiben a hivatkozott ítélet 23–43. pontjában szereplő indokok alapján a Törvényszék megállapította azt, hogy a Bizottság jogosult volt a vitatott határozat II. és III. mellékletében bemutatott formátumnak megfelelően kérni az I. mellékletben hivatkozott információt.

124.

Az ötödik jogalappal, amely a megtámadott ítélet 101–108. pontja ellen irányul, a HeidelbergCement a Törvényszéknek a vitatott határozatban meghatározott határidők arányosságára vonatkozó értékelését vitatja. A HeidelbergCement különösen azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy a hivatkozott határidők ésszerűek voltak, figyelembe véve a HeidelbergCement méretével és arányaival rendelkező vállalkozás számára elérhető eszközöket. Ez az érintett vállalkozás számára elérhető gazdasági eszközöktől függően különböző határidőket megállapító információkéréseket eredményezne.

125.

A Bizottság a maga részéről megjegyzi, hogy a fellebbező csupán a megtámadott ítélet 107. pontját kifogásolja, nem pedig a Törvényszék érvelésének további részeit, és kéri a Bíróságtól e jogalap elutasítását.

126.

A Bizottság jelen jogalap terjedelmére vonatkozó észrevételei helyesek: a fellebbező pusztán azt a tényt kifogásolja, hogy a Törvényszék a kérdéses határidők arányosságának értékelése során a HeidelbergCement méretével és arányaival rendelkező vállalkozás számára elérhető eszközökre hivatkozott.

127.

Nem győztek meg továbbá teljes mértékben a HeidelbergCement által e kérdés vonatkozásában előadottak sem.

128.

Az információkérést elrendelő határozatban megállapított határidők tekintetében az arányosság elvének tiszteletben tartásához a Bizottságnak (és a hivatkozott kérelem jogszerűségét felülvizsgáló uniós bíróságoknak) szükségszerűen figyelembe kell vennie a hivatkozott kérelem címzettje számára elérhető eszközöket. Hogyan lehetne enélkül értékelni azt, hogy valamely adott kérelem túlzott vagy aránytalan terhet ró‑e valamely konkrét vállalkozásra? A Bizottság és az uniós bíróságok által e tekintetben megoldandó egyenlet két fő változót tartalmaz: egyrészt a kért információ mennyiségét és összetettségét, és másrészt a címzett hivatkozott információ rendelkezésre bocsátására való tényleges képességét.

129.

A kért információ mennyisége és összetettsége nyilvánvalóan számos változótól függ: a feltételezett jogsértés súlyosságától, az érintett vállalkozás részvételének jellegétől, a kért bizonyíték fontosságától, annak a hasznos információnak a mennyiségétől és fajtájától, amelyről a Bizottság úgy véli, hogy a kérdéses vállalkozás birtokában van. ( 85 )

130.

A címzett kért információ rendelkezésre bocsátására való tényleges képessége főként a számára elérhető (emberi erőforrásokra vonatkozó, műszaki és pénzügyi) eszközöktől függ.

131.

Ezért a 18. cikk (3) bekezdése értelmében meghozott határozat címzettje méretének és arányainak megfelelő vállalkozás számára rendszerint elérhető eszközök számomra azon tényezők egyikének tűnnek, amelyeket figyelembe lehet venni annak megállapításakor, hogy valójában a címzettől ésszerűen elvárható‑e a Bizottság által meghatározott határidőn belüli válaszadás. Egyértelmű, hogy – ahogyan azt maga a fellebbező is elismeri – a kis, családi vállalkozások számára túlzott mértékű feladat kevésbé lehet megterhelő a több ezer munkavállalót foglalkoztató, kifinomult nemzetközi vállalkozások számára.

132.

Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt – ahogyan azzal a fellebbező érvelt –, hogy a Bizottságnak valamennyi címzett részére különböző határidőt tartalmazó információkérést kellene küldenie. Az ugyanazon információkérés különböző vállalkozásoknak való elküldése esetében ugyanis a Bizottság meghatározhat olyan határidőt is, amely valamennyi érintett vállalkozás számára arányos.

133.

Mindemellett úgy hiszem, hogy túlértékelni sem szabad a vállalkozások eszközeinek fontosságát. Különösen a valamely vállalkozásra rótt teher nem lehet aritmetikailag arányos annak eszközeivel. A nagy vállalkozásoknak lehet több személyzete, nagyobb pénzügyi kapacitása és fejlettebb informatikai eszközei, de ez nem jelenti azt, hogy a Bizottság kivételes erőfeszítéseket követelhet a hivatkozott vállalkozásoktól. Végül is nem a vállalkozások feladata a Bizottság feladatainak elvégzése, és ez a hivatkozott vállalkozás méretétől és a rendelkezésére álló eszközöktől függetlenül igaz.

134.

A jelen fellebbezési jogalappal összefüggésben azonban a fellebbező nem érvelt azzal, hogy a Törvényszék tévesen mérlegelte a vitatott határozat jelentette munkaterhet a válaszadási kapacitásához képest, vagy hogy a vitatott határozatban megállapított határidők arányos jellegének értékelése során figyelmen kívül hagyott volna további lényeges elemeket. Ahogyan mondtam, pusztán azt a tényt kifogásolta, hogy a Törvényszék figyelembe vette a számára elérhető eszközöket. Ezért nem kell tovább vizsgálni a vitatott határozat arányosságát.

135.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy nem megalapozottak a fellebbezőnek a megtámadott ítélet 101–108. pontjára vonatkozó kifogásai.

136.

Hatodik fellebbezési jogalapjával a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 109–114. pontjában nem kifogásolta a vitatott határozatban szereplő bizonyos kérdések felületességét. Elsőként, a megtámadott ítélet indokolása állítólag ellentmondásos annyiban, amennyiben a Törvényszék először megállapította, hogy az információkérés felületes volt, és következőként azt, hogy kellően egyértelmű volt. Másodikként, a Törvényszék bizonyíthatóan megfosztotta a HeidelbergCementet a hatékony bírói jogvédelemtől annak kimondásával, hogy bizonyos kérdések pontatlan jellege adott esetben megtámadható a vállalkozásra a hivatkozott kérdések megválaszolásának elmulasztása miatt esetlegesen kiszabott bírság elleni keresettel.

137.

A Bizottság a maga részéről azzal érvel, hogy a vitatott határozat nem tartalmazott nem egyértelmű vagy kétséges kérdéseket. Legfeljebb olyan, általános módon megfogalmazott kérdéseket tartalmazott, amelyek így tág mozgásteret biztosítottak a fellebbező számára a megfelelő válasz biztosításához.

138.

A megtámadott ítélet e tekintetben is ahelyett, hogy bölcs „salamoni döntést” képviselne, úgy tűnik, sokkal inkább úgymond „félbevágta a gyermeket” annak érdekében, hogy mindkét félnek nyújtson valamit. A levont következtetés számomra mégsem meggyőző.

139.

A Törvényszék először emlékeztet a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amelynek értelmében a jogbiztonság elve megköveteli azt, hogy az intézmények joghatást kiváltó valamennyi aktusának egyértelműnek és pontosnak kell lennie annak érdekében, hogy az érintett személyek kétségkívül ismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és megtehessék az ennek megfelelő lépéseket. ( 86 ) Ez a követelmény annál is inkább jelentőséggel bír a jelen összefüggésben, mivel, ahogyan azt maga a Törvényszék hangsúlyozta, a fellebbező az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérés címzettjeként nem csak az azért rá kirótt bírság vagy kényszerítő bírság veszélyét kockáztatta, mert hiányos vagy elkésett információt nyújt be vagy elmulasztja az információnyújtást, hanem az amiatt rá kirótt bírság kiszabását is, mert a Bizottság által tévesnek vagy félrevezetőnek minősített információt nyújt be. ( 87 )

140.

A Törvényszék annak megállapításával folytatta, hogy bizonyos kérdések olyan kifejezéseket használtak, amelyek valóban „viszonylag felületesek” voltak, de ez nem tekinthető a jogbiztonság elve megsértésének; ennek az az oka, hogy felületes kérdés esetén a Bizottság nem róhatja meg a kérdéses vállalkozást a nem megfelelő válasz miatt. A kérdések felületességét ezzel összhangban figyelembe kell venni az uniós bíróságoknak az érintett vállalkozásra bírságot kiszabó határozat jogszerűségének felülvizsgálata során. ( 88 )

141.

Véleményem szerint a HeidelbergCement e tekintetben előadott mindkét kifogása megalapozott.

142.

Először, a megtámadott ítélet rendkívül rövid, és bizonyos mértékben ellentétes jellege álláspontom szerint kifogásolható. A Törvényszék megállapította, hogy néhány kérdést felületesen fogalmaztak meg, igaz, csak bizonyos mértékben („viszonylag felületesen”); ezt követően azonban gyorsan megállapította, hogy azok nem voltak kellőképpen felületesek ahhoz, hogy a vitatott határozatot olyan kétségesnek lehessen találni, hogy ezzel sérüljön a jogbiztonság elve.

143.

Ez az indokolás két kritikai megjegyzést igényel. Először, a Törvényszék azt tűnik elfogadni, hogy valamely kérdés (vagy számos kérdés) pontosságának hiányossága csak annyiban jelentős, amennyiben a teljes határozat homályossá válik. Ez nem igaz. Ha bizonyos kérdések valóban felületesek, akkor a Törvényszéknek a csak az e kérdésekre vonatkozó rész tekintetében meg kellett volna semmisítenie a vitatott határozatot. ( 89 ) Másodszor, a Bíróság számára lehetetlen ellenőrizni azt, hogy bizonyos kérdések a HeidelbergCement érvelésének megfelelően kellőképpen felületesek voltak‑e. A megtámadott ítélet nem tartalmaz utalást a felületesnek talált kérdések azonosítása és mennyisége tekintetében, sem azon indokok tekintetében, amelyek miatt a hivatkozott kérdések csupán viszonylagosan voltak felületesek. Mindezt azon tény ellenére, hogy a Törvényszék elé terjesztett kérelmében a HeidelbergCement felsorolta azokat a kérdéseket, amelyek álláspontja szerint nem voltak kellőképpen pontosak, és részletesen kifejtette azt, hogy milyen (technikai vagy nyelvi) indokokra alapozza a hivatkozott kérdésekkel szembeni kifogásait.

144.

Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék elé terjesztett kérelméhez a fellebbező mellékelte a Bizottságnak írt, 2010. november 16‑i levelét, amelyben jelezte a kérdőív tervezetében szereplő különböző kérdések ellentmondásosságát, és számos tisztázást kért a Bizottságtól. A Bizottság lényegében nem tagadta azt, hogy bár a következő hónapokban számos alkalommal történt kapcsolatfelvétel munkatársai és a HeidelbergCement képviselői között, az utóbbi által e levélben felvetett aggodalmak nagyrészt megválaszolatlanok maradtak.

145.

Másodszor, az a tény, hogy a fellebbező a kapcsolódó kérdések felületességére hivatkozva jogosult lehet a hiányos vagy félrevezető információadás miatt rá kiszabott bírság megtámadására, nem jelenti azt, hogy az uniós bíróságok nem vonhatják le (vagy ne kellene levonniuk) a szükséges következtetéseket a jogbiztonság elvének Bizottság általi esetleges megsértéséből. Ahogyan korábban kifejtettem, a Törvényszék e tekintetben ismertetett indokolása megfosztani tűnik az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdését annak hatékony alkalmazhatóságától. ( 90 )

146.

Mindezen megfontolásokra tekintettel helyt kell adni annak a jogalapnak, amely a megtámadott ítélet 109–114. pontjában szereplő indokolás elégtelen voltát és ellentmondásosságát kifogásolja.

147.

Hetedik fellebbezési jogalapjával – amely a megtámadott ítélet 115–139. pontja ellen irányul – a HeidelbergCement azzal érvel, hogy a Törvényszék rendkívül korlátozó módon értelmezte tekintetében az önvádra kötelezés tilalmát, és hogy el is mulasztotta ennek biztosítását a szóban forgó ügyben.

148.

A Bizottság vitatja a fellebbező által előadott érveket. Hangsúlyozza, hogy az 1D. kérdés nem írta elő a HeidelbergCement számára azt, hogy jogilag értékeljen vagy minősítsen valamely konkrét magatartást, csupán azt, hogy mutassa be a negyedéves bruttó haszonkulcsok kiszámításának módszerét. Ha nem létezett ilyen módszer a HeidelbergCementnél, akkor a vállalkozás tartózkodhatott volna a válaszadástól.

149.

Hasznosnak tűnik előzetesen emlékeztetni arra, hogy az 1/2003 rendelet (23) preambulumbekezdése hivatkozik a vállalkozások tekintetében a Bizottság információkérő határozatának teljesítése során fennálló önvádra kötelezés tilalmára. Ezt a tilalmat már a Bíróság is elismerte, még a hivatkozott rendelet elfogadása előtt. ( 91 ) Ez ugyanis a vállalkozások azon védelemhez való jogának egyik alapvető összetevője, amelyet biztosítani kell a Bizottság által az 1/2003 rendelet alapján indított eljárásokban.

150.

Kezdetnek a Bizottság által előadott bizonyos előzetes érvekkel foglalkozom, amelyeket nem tartok meggyőzőnek. Először, véleményem szerint nyilvánvalóan téves a Bizottság azon érve, hogy a HeidelbergCement tartózkodhatott volna a válaszadástól akkor, ha a vállalkozás esetében nem létezik a kérthez hasonló módszer. A Törvényszék valójában már elutasította a hasonló érvet arra rámutatással, hogy a kérdést kógensen fogalmazták meg, és ezért a fellebbező köteles volt arra válaszolni. ( 92 ) Másodszor, álláspontom szerint a Bizottság tévesen mutatja be az 1D. kérdés jellegét: az a kérdés nem az általa használt módszert kérte a HeidelbergCementtől, ha van olyan, hanem a vállalkozás által a negyedéves bruttó haszonkulcsok kiszámítására megfelelőnek ítélt módszert. A különbség nem csekély jelentőségű; a kérdés nem csupán tényekre vonatkozik, hanem véleménykifejtést is követel a felperestől, ahogyan azt a Törvényszék helyesen megállapította. ( 93 )

151.

Mindezek alapján most megvizsgálom először azt, hogy a Törvényszék túl megszorító módon értelmezte‑e az önvádra kötelezés tilalmát, és másodszor azt, hogy azt helyesen alkalmazták‑e a szóban forgó ügyben.

152.

A megtámadott ítélet 121. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy különbséget kell tenni a tisztán tényszerűnek minősíthető kérdések és az olyan kérdések között, amelyek nem azok. A Törvényszék véleménye szerint csak a tisztán tényszerűnek nem minősíthető kérdések esetén kell megbizonyosodni arról, hogy az ilyen kérdés magában foglalhatja‑e olyan jogsértés tényének elismerését, amelynek bizonyítása a Bizottság feladata. A 124. pontban a Törvényszék megállapította, hogy nem sértheti a vállalkozás védelemhez való jogát az olyan kérdés, amely adatokat kér a vállalkozástól anélkül, hogy vélemény kifejtésére szólítaná fel a vállalkozást.

153.

Álláspontom szerint ez az önvádra kötelezés tilalmának téves értelmezése. Az 1/2003 rendelet (23) preambulumbekezdésében szereplő valamelyest kétséges megfogalmazás ( 94 ) ellenére e tekintetben fontos, de nem szükségszerűen meghatározó elem az, hogy valamely kérdés csak tényekre vonatkozó információ (mint például az adatok összeállítása, ténykörülmények tisztázása, objektív jellegű tények bemutatása stb.) megadását írja‑e elő a vállalkozás számára. Az a tény, hogy valamely vállalkozástól nem kérnek szubjektív jellegű információt, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos körülmények között sérülhet a hivatkozott vállalkozás esetében az önvádra kötelezés tilalma.

154.

A Bíróság következetesen olyan kérdésekre hivatkozott, amelyek „magukban foglalhatják a jogsértés tényének elismerését” ( 95 ). A Bíróság által választott kifejezések nem jelentéktelenek. ( 96 ) A PVC II‑ítéletben a Bíróság tovább egyértelműsítette az önváddal kapcsolatban végzendő tesztet: az a legfontosabb, hogy a kérdés címzettjét jelentő vállalkozástól származó válasz valóban egyenértékű‑e jogsértés elismerésével. ( 97 )

155.

A hivatkozott ítélkezési gyakorlat azt jelenti, hogy a Bizottság nem tehet fel olyan kérdéseket, amelyeknek megválaszolása magában foglalhatja a kérdéses vállalkozás részéről a bűnösség elismerését.

156.

Álláspontom szerint például nem kétséges, hogy a Bizottság nem kérdezheti meg a vállalkozásokat arról, hogy valamely adott találkozón képviselőik megállapodtak‑e a versenytársaik képviselőivel az árak emelésében, vagy elfogadták‑e azt, hogy bizonyos nemzeti piacokon nem versenyeznek egymással. Az ilyen kérdéseket lehet ugyan tisztán tényszerűként jellemezni, mégis egyértelműen sértenék a vállalkozás arra irányuló jogát, hogy nem kell önvádat megalapozó információt rendelkezésre bocsátania, mivel a válasz azonos lehet az EUMSZ 101. cikk megsértésének kifejezett elismerésével.

157.

Az önvádra kötelezés tilalmának javasolt értelmezését támogatja a Bíróság ítélkezési gyakorlata is. Az Orkem‑ítéletben és a Solvay‑ítéletben is a Bíróság részben megsemmisítette a Bizottság akkori 17. sz. EGK rendelet ( 98 ) 11. cikke szerinti információkérő határozatait. A Bíróság megállapította, hogy amennyiben a feltett kérdések közül néhány magában foglalhatta azon jogsértés tényének vállalkozás általi elismerését, amelynek bizonyítása a Bizottság feladata, annyiban megsértették a hivatkozott vállalkozások védelemhez való jogát. ( 99 ) Megjegyzem, a hivatkozott kérdések közül néhányat teljesen vagy nagymértékben tényszerűként lehet jellemezni. A Bizottság kontra SGL Carbon ítéletben a Bíróság megerősítette, hogy a Bizottság nem kötelezheti azt a vállalkozást, amely elismerte, hogy figyelmeztette a grafitelektróda‑iparban tevékenykedő más vállalkozásokat annak lehetőségéről, hogy a Bizottság vizsgálatot folytat ellenük, arra, hogy adja meg a hivatkozott vállalkozások nevét. ( 100 ) Ezt a kérdést is teljes mértékben tényszerűnek lehet tekinteni.

158.

Így bizonyos körülmények között kifogásolható lehet valamely kérdés, mivel az arra adandó válasz akkor is magában foglalhatja a bűnösség elismerését, ha csupán tényekre és nem a hivatkozott tényekről kialakított véleményre kérdez rá. Következésképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor az önvádra kötelezés tilalmát értelmezte.

159.

A fortiori, a Bizottság véleményétől eltérően akkor is sérthetik a kérdések a vállalkozás tekintetében az önvádra kötelezés tilalmát, ha a címzettől nem kérik jogi értékelés vagy jogi vélemény rendelkezésre bocsátását. Ez igen egyértelműen a fenti 157. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ered: a Bíróság által kifogásolt egyik kérdés sem követelte meg az érintett vállalkozásoktól jogi értékelés benyújtását. Ezért az a tény, hogy az 1D. kérdés nem követelte meg a HeidelbergCementtől jogi jellegű vélemények kifejtését, még nem zárja ki szükségszerűen annak lehetőségét, hogy a hivatkozott kérdés sértheti az önvádra kötelezés tilalmát.

160.

E következtetésre jutva a teljesség kedvéért most megvizsgálom azt, hogy a szóban forgó ügyben tévesen alkalmazták‑e az önvádra kötelezés tilalmát.

161.

A megtámadott ítélet 132. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a HeidelbergCement által az 1D. kérdésre adandó értékelés „gyakorlatilag a haszonkulcsa szintjének minősítése volt”, és hogy „versenyellenes gyakorlatok fennállására mutató bizonyítékot jelenthetett”. Jóllehet a megtámadott ítélet szövege nem teljes mértékben egyértelmű, azt tűnik megállapítani, hogy a hivatkozott kérdésre adott válasszal a fellebbezőt valóban arra kötelezték, hogy ismerje el a feltételezett jogsértésekben való részvételét.

162.

A Törvényszék azonban azzal folytatta, hogy az 1D. kérdés önvádra kötelező jellege ellenére figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a kérelmező a közigazgatási eljárás későbbi szakaszában vagy a Bizottság végleges határozatával szemben előterjesztett fellebbezéssel jogosult volt a hivatkozott kérdésre adott válaszának alternatív értelmezésének előadására, olyan értelmezésére, amely eltérhet a Bizottság által esetlegesen elfogadottól. ( 101 ) Ezzel az indokolással a Törvényszék elutasította a HeidelbergCement érveit.

163.

A Törvényszék indokolása meglehetősen rejtélyes. Az a tény, hogy a HeidelbergCement akkor is kifogásolhatta volna az 1D. kérdés önvádra kötelező jellegét, ha és amikor a Bizottság elfogadta a rá bírságot kiszabó határozatot (vagy azért, mert nem válaszolt a hivatkozott kérdésre, vagy mert megsértette az EUMSZ 101. cikket), még nem jelenti azt, hogy az uniós bíróságok nem kifogásolhatják (vagy ne kellene kifogásolniuk) azt, hogy a szóban forgó eljárás keretében a Bizottság megsértette a hivatkozott vállalkozás védelemhez való jogát. Ahogyan arra a fenti 86. és 145. pont utal, a Törvényszék e tekintetben kifejtett indokolása megfosztaná a határozat címzettjét az arra irányuló jogától, hogy az aktust felülvizsgáltassa az uniós bíróságokkal, ahogyan azt az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése kifejezetten tartalmazza.

164.

A valamely vállalkozás védelemhez való joga azonnali biztosításának szükségessége – a fellebbezőéhez hasonló helyzetben – annál is inkább fontos, mert a Bíróság eddig még nem foglalt állást a tekintetben, hogy a kötelező jellegű, önvádra kötelezést megvalósító kérdésre válaszoló vállalkozás ezzel lemond‑e jogairól, és következésképpen a Bizottság felhasználhatja‑e bizonyítékként a hivatkozott választ. ( 102 ) Bizonyos szakírók szerint ilyen körülmények között a kérdéses vállalkozás később nem kifogásolhatja a hivatkozott információ felhasználását arra hivatkozva, hogy a kérdés megsértette a védelemhez való jogát, és ezért nem lett volna szabad feltenni azt. ( 103 )

165.

A Törvényszéknek azon kulcskérdésre kellett volna összpontosítania az elemzését, hogy az 1D. kérdésre való válaszadás a HeidelbergCement vonatkozásában egyenértékűnek tekinthető‑e a jogsértés elismerésével.

166.

A Törvényszék azonban úgy tűnik, hogy elsiklott e kérdés fölött, és nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban. Személy szerint megjegyzem, hogy az 1D. kérdés megszövegezése bizonyos hasonlóságot mutat két olyan kérdéssel, amelyeket a Bíróság kifogásolhatónak minősített az Orkem‑ítéletben és a Solvay‑ítéletben azért, mert arra kötelezhették a vállalkozást, hogy ismerje el az (akkori) EGK‑Szerződés 85. cikke által tiltott megállapodásban való részvételét. ( 104 ) A szóban forgó ügyben sem lehet egyértelműen kizárni azt, hogy az arra irányuló kérdésével, hogy a vállalkozás fejtse ki véleményét a negyedéves bruttó haszonkulcsok kiszámításának legjobb módszeréről, a Bizottság azt kívánta elérni, hogy a hivatkozott vállalkozás ismerje el azt, hogy részt vett az árak versenytársaival közös meghatározásában vagy összehangolásában.

167.

Mivel egyértelmű, hogy a Törvényszék mindenesetre tévesen értelmezte az önvádra kötelezés tilalmát, szükségtelennek tartom azt, hogy ennél mélyrehatóbban foglalkozzak ezzel a szemponttal.

168.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a megtámadott ítéletet ezzel összhangban hatályon kívül kell helyezni annyiban, amennyiben a 115–139. pontjában elutasította a fellebbezőnek az önvádra kötelezés tilalmának megsértésére irányuló jogalapját.

169.

A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezi. Amennyiben az eljárás lehetővé teszi, maga hoz végleges ítéletet az ügyben. Vissza is utalhatja az ügyet határozathozatalra a Törvényszékhez.

170.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a fellebbező által előadott hét fellebbezési jogalapból ötnek helyt kell adni, és ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet.

171.

A Törvényszék és a Bíróság rendelkezésére álló tények és az előttük kölcsönösen kifejtett álláspontok ismeretében lehetségesnek tartom, hogy a Bíróság végleges ítéletet hozzon ebben a kérdésben. ( 105 )

172.

A Törvényszék előtti kérelmében a HeidelbergCement öt jogalapot terjesztett elő a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

173.

A fent kifejtett megfontolásokra tekintettel álláspontom szerint a vitatott határozat három fő okból volt jogellenes: elégtelen indokolást tartalmazott a kérelem célja tekintetében (lásd: a jelen indítvány 31–55. pontja); nem tett eleget a szükségesség követelményének (lásd: a jelen indítvány 70–95. pontja), és tévesen értelmezte az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti „információ” fogalmát (lásd: a jelen indítvány 98–123. pontja). A téves jogalkalmazás ezen esetei közül mindegyik önmagában elegendő a teljes határozat megsemmisítéséhez. Következésképpen szükségtelennek tartom megvizsgálni azt, hogy a megalapozott volt‑e fellebbező által első fokon előadott többi jogalap.

174.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

175.

Ha a Bíróság egyetért a fellebbezéssel kapcsolatos értékelésemmel, akkor az eljárási szabályzat 137., 138. és 184. cikkével összhangban a Bizottságot kötelezi az első‑ és másodfokú eljárások költségeinek megfizetésére egyaránt.

176.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság: