I – Jogi háttér

II – A jogvita előzményei és a vitatott határozat

III – A Törvényszék előtti eljárások és a megtámadott ítélet

IV – A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás

V – A fellebbezésekről

A – A jogalapok összefoglalása

B – A jogalapok vizsgálata

1. A leányvállalatok jogsértő magatartása anyavállalataiknak való betudhatóságára vonatkozó jogalapokról

a) Az Alstom‑csoport társaságai által felhozott első, a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapról

i) Az Alstom‑csoport társaságai által felhozott első jogalap első részéről

– A felek érvei

– A Bíróság álláspontja

ii) Az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott első jogalap második részéről

b) Az Areva által felhozott első és az Alstom‑csoport társaságai által felhozott második, a Törvényszék indokolási kötelezettségének megsértésére vonatkozó jogalapról

i) Az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott második jogalap első részéről

ii) Az Areva által felhozott első jogalapról és az Alstom‑csoport társaságai által felhozott második jogalap második részéről

– A felek érvei

– A Bíróság álláspontja

iii) Az Alstom‑csoport társaságai második jogalapjának negyedik részéről

c) Az Alstom‑csoport társaságai által felhozott harmadik, az EUMSZ 101. cikk, és különösen a jogsértés betudhatóságával kapcsolatos szabályok, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog és az ártatlanság vélelme jogelvének megsértésére vonatkozó jogalapról

i) Az Alstom‑csoport társaságai által felhozott harmadik jogalap első részéről

ii) Az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott harmadik jogalap második részéről

2. A bírság megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályok alkalmazásával kapcsolatos jogalapokról

a) Az Arevával és az Alstommal mint anyavállalatokkal szemben meghatározott de facto egyetemlegesség

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

– Az elfogadhatóságról

– Az ügy érdeméről

b) A bírság adóstársak közötti belső megoszlására vonatkozó érvek

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

3. Az Areva által felhozott negyedik, az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének a vele szemben kiszabott bírság meghatározása során történő megsértésére vonatkozó jogalapról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

4. Az Alstom által felhozott ötödik, a hatékony jogorvoslathoz való jog elvének megsértésére vonatkozó jogalapról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

VI – A költségekről

1

Fellebbezéseikkel az Areva SA (a továbbiakban: Areva), az Alstom SA (a továbbiakban: Alstom), a T&D Holding SA, az Alstom Grid SAS és az Alstom Grid AG (a továbbiakban az utóbbi négy társaság együttesen: az Alstom‑csoporthoz tartozó társaságok, illetve ezen öt társaság együttesen: a fellebbező társaságok) az Európai Unió Törvényszéke T-117/07. és T-121/07. sz., Areva és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. március 3-án hozott ítéletének (EBHT 2011., II-633. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik annyiban, amennyiben a Törvényszék ezen ítéletével elutasította az elsődlegesen az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügy) 2007. január 24‑én hozott C(2006) 6762 végleges bizottsági határozat – amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (HL 2008. C 5., 7. o., a továbbiakban: vitatott határozat) – részleges megsemmisítésére, másodlagosan a hivatkozott határozattal kiszabott bírság összegének csökkentésére irányuló keresetüket.

2

A[z EK 81. cikkben] és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) „Bírságok” című 23. cikke így rendelkezik:

„[...]

(2)   A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

[...]

(3)   A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.

[...]”

3

E rendelet „A Bíróság felülvizsgálata” című 31. cikke értelmében:

„A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

4

A jogvita alapját képező tényállás – amelyet a megtámadott ítélet 1–35. pontja tartalmaz – a következőképpen foglalható össze.

5

A jogvita a gázszigetelt kapcsolóberendezések (a továbbiakban: gázszigetelt kapcsolóberendezések) eladásaival kapcsolatos kartellre vonatkozik, amely termékeket a villamosenergia‑hálózatokon áramló energia ellenőrzésére használják. Olyan erősáramú villamos berendezésekről van szó, amelyek a kulcsrakész villamossági alállomások fő alkotórészei.

6

A megtámadott ítélet 6–9. pontjában a jogvitában érintett különböző társaságok így kerülnek bemutatásra:

7

2004. március 3‑án az ABB Ltd (a továbbiakban: ABB) értesítette a Bizottságot a gázszigetelt kapcsolóberendezések ágazatában fennálló versenyellenes magatartásokról, és szóbeli mentességi kérelmet terjesztett elő a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) értelmében. 2004. április 25‑én a Bizottság feltételes mentességet adott az ABB‑nek.

8

A Bizottság az ABB nyilatkozatai alapján vizsgálatot indított, és 2004. május 11‑én és 12‑én szúrópróbaszerű helyszíni vizsgálatot tartott többek között az Areva T&D SA helyiségeiben. 2006. április 20‑án a Bizottság kifogásközlést fogadott el, amelyet az Alstomon és az Areva‑csoporthoz tartozó társaságain kívül az ABB‑nak, a Fuji Electric Holdings Co., Ltd‑nek és a Fuji Electric Systems Co., Ltd‑nek, a Hitachinak és a Hitachi Europe Ltd‑nek, a Japan AE Power Systems Corp.‑nek, a Mitsubishi Electric System Corp.‑nek, a Nuova Magrini Galileo SpA‑nak, a Schneider Electric SA‑nak, a Siemens AG‑nek, a Toshiba Corp.‑nek, valamint öt olyan társaságnak küldött el, amelyeknek a VA Technologie AG volt az anyavállalata, magát a VA Technologie‑t is beleértve.

9

2007. január 24‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amelyről a kifogásközlés húsz címzett társaságát értesítette.

10

A megtámadott ítélet 29–31. pontjában a szóban forgó kartellnek a vitatott határozatban megállapított sajátosságai az alábbiak szerint kerültek összefoglalásra:

11

A Bizottság a megállapított tények és a jogi értékelés alapján kimondta, hogy az érintett vállalkozások megsértették az EK 81. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás ([HL 1994. L 1., 3. o.], a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét, és bírságot szabott ki velük szemben, amelynek összegét a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint az engedékenységi közleményben foglalt módszernek megfelelően számította ki.

12

A Bizottság az engedékenységi közlemény alkalmazásával úgy határozott, hogy helyt kell adni az ABB mentesség iránti kérelmének, ám a többi társaság – így többek között az Areva – által benyújtott engedékenység iránti kérelmeket el kell utasítani.

13

A vitatott határozat 1. és 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1. cikk

A következő vállalkozások megsértették az [EK 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét] azáltal, hogy az említett időszakokban az [Európai Gazdasági Térségben (EGT)] a [gázszigetelt kapcsolóberendezésekre vonatkozó] projektek ágazatában számos megállapodásban és összehangolt magatartásban vettek részt:

[…]

[...]

2. cikk

Az 1. cikkben megállapított jogsértések miatt a Bizottság a bírságok összegét:

[...]

állapítja meg [...]”

14

A fellebbező társaságok által nyújtott információkból kitűnik, hogy 2010. június 7‑én az Areva átruházta a T&D ágazatban kifejtett összes tevékenységét. Az Alstom többek között az átviteli tevékenységeket vásárolta fel. Ezt követően az Areva T&D Holding SA T&D Holding SA‑ra változtatta a nevét, az Areva T&D SA pedig Alstom Grid SAS lett, tehát az Areva T&D AG jelenleg Alstom Grid AG néven ismert.

15

A megtámadott ítélet 50. pontjából kitűnik, hogy az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok megsemmisítés iránti keresetük alátámasztására hét jogalapra hivatkoztak, amelyeket a Törvényszék a következőképpen foglalt össze:

„Az első jogalap az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A második jogalap lényegében a jogsértések betudhatóságának az EK 81. cikk (1) bekezdéséből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdéséből eredő szabályai megsértésére, valamint a jogbiztonság és a visszaható hatály tilalma általános elvének megsértésére vonatkozik. A harmadik jogalap lényegében a jogsértések betudhatóságának az EK 81. cikk (1) bekezdéséből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdéséből eredő szabályainak megsértésére vonatkozik. A negyedik jogalap lényegében az EK 81. cikk (1) bekezdéséből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdéséből eredő, a jogsértések betudhatóságára vonatkozó szabályok és a bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősségre vonatkozó szabályok megsértésére, az EK 7. cikk megsértésére, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosság, a jogbiztonság, a visszaható hatály tilalma és a általános elvének és a hatékony bírói jogvédelem általános elvének megsértésére vonatkozik. Az ötödik jogalap az EK 81. cikk (1) bekezdéséből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdéséből eredő, a bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősségre vonatkozó szabályok megsértésére vonatkozik. A hatodik jogalap lényegében az [1/2003] rendelet […] 23. cikke (2) bekezdése a) pontjának, valamint az [iránymutatás] […] 2. pontjának megsértésére, értékelési hibára, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosság általános elvének megsértésére vonatkozik. Végül a hetedik jogalap lényegében értékelési hibára és az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdése, valamint az engedékenységi közlemény megsértésére vonatkozik.”

16

A Törvényszék a megtámadott ítélet 51. pontjában az Alstom által a keresete alátámasztásaképpen felhozott nyolc jogalapot a következőképpen foglalta össze:

„Az első jogalap a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére vonatkozik. A második jogalap lényegében az EK 81. cikkből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkéből eredő, a bírságok megfizetéséért való egyetemleges felelősségre vonatkozó szabályok megsértésére, a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítése általános elvének megsértésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A harmadik jogalap az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A negyedik jogalap elsősorban a jogsértések betudhatóságának az EK 81. cikk (1) bekezdéséből és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdéséből eredő szabályainak megsértésére, valamint téves jogalkalmazásra, másodlagosan pedig az 1/2003 rendelet 25. cikkének megsértésére vonatkozik. Az ötödik jogalap lényegében értékelési hibára, az iránymutatás megsértésére, az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A hatodik jogalap lényegében a jogsértés folytonosságára vonatkozó, az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdéséből és a módosított, az [EK 81. cikk] és [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i első 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 15. cikkének (2) bekezdéséből eredő bizonyítási szabályok megsértésére, valamint a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozik. A hetedik jogalap a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének és az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozik. A nyolcadik jogalap lényegében az iránymutatás megsértésére és másodlagosan az arányosság elvének megsértésére vonatkozik.”

17

A Törvényszék a megtámadott ítélet 317. pontjában helyt adott a fellebbezők által az arányosság, valamint az egyenlő bánásmód, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére vonatkozóan felhozott jogalapoknak, és a vitatott határozat 2. cikke b) és c) pontjának megsemmisítéséről határozott annyiban, amennyiben az az Alstommal és az Areva‑csoporthoz tartozó társaságokkal szemben a jogsértésben betöltött irányító szerep mint súlyosító körülmény alapján bírságuk alapösszegének 50%‑os emelését írta elő, a Siemensszel szembeni emeléssel megegyezően.

18

Ezen ítélet 323. pontjában a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának keretében e súlyosító körülmény alapján a bírság alapösszege emelésének mértékét az Alstom és az Areva T&D SA tekintetében 35%‑ban, valamint az Areva T&D AG, az Areva és az Areva T&D Holding tekintetében 20%‑ban állapította meg, és ennek alapján módosította a vitatott határozat 2. cikkének b) és c) pontjában kiszabott bírság összegét.

19

A Törvényszék az Alstom az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok által felhozott összes többi jogalapot elutasította.

20

A Törvényszék továbbá a megtámadott ítélet rendelkező részének 2) pontjában megsemmisítette a vitatott határozat 2. cikkének b) és c) pontját, és ezen ítélet rendelkező részének 3) pontjában a bírságok összegét a következőképpen állapította meg:

21

Fellebbezésében az Areva azt kéri, hogy a Bíróság:

22

Fellebbezésükben az Alstom‑csoport társaságai azt kérik, hogy a Bíróság:

23

A Bíróság elnöke a 2011. július 20‑i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑247/11. és a C‑253/11. sz. ügyeket.

24

Az Areva fellebbezése alátámasztására négy, az ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló jogalapra hivatkozik, amelyek közül a három részből álló első jogalap arra vonatkozik, hogy az Areva által 2004. január 9. és május 11. között az Areva T&D SA és Areva T&D AG feletti meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának elemzése során a Törvényszék megsértette az indokolással és a védelemhez való joggal kapcsolatos szabályokat azáltal, hogy:

25

Az Areva további három jogalapja a Törvényszék általi téves jogalkalmazás alábbi eseteire hivatkozik:

26

Az Alstom‑csoport társaságai fellebbezésük alátámasztására öt, az ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló jogalapra – amelyek közül egyesek több részből állnak – hivatkoznak, amelyek arra vonatkoznak, hogy:

27

Első jogalapjuk első részében – amely a megtámadott ítélet 90–99. pontjára vonatkozik – az Alstom‑csoport társaságai azzal érvelnek, hogy a Törvényszéknek el kellett volna marasztalnia a Bizottságot indokolási kötelezettségének megsértéséért. Így különösen, a Bizottság nem válaszolt az Alstom kifogásközlésre adott válasza 90–150. pontjában ismertetett érvekre, amelyeket az e válaszhoz mellékelt dokumentumokkal támasztott alá, és amelyek a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére irányultak. Ezek a bizonyítékok bizonyítják, hogy az Alstom által a leányvállalatai tőkéjében fennálló 100%‑os részesedésből eredő felelősségre alapított vélelem ellenére e leányvállalatok a jogsértés időszakában anyavállalatukhoz képest önállóan határozták meg piaci magatartásukat.

28

Az Alstom‑csoport társaságai ezenkívül arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék – többek között a megtámadott ítélet 95. pontjában – elferdítette a vitatott határozatot, mivel az említett határozat (345)–(347) preambulumbekezdése egyáltalán nem foglalja össze a kifogásközlésre adott válasz 90–150. pontját.

29

A Bizottság az Alstom‑csoport társaságai által előterjesztett érvek elutasítását kéri.

30

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat versenyjogi szabályokat sértő magatartását többek között, ha a leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd különösen a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-8237. o.] 58. pontját, valamint a C‑628/10. P. és C‑14/11. P. sz., Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben 2012. július 19‑én hozott ítélet 43. pontját).

31

Ilyen helyzetben ugyanis, mivel az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ezáltal az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozásnak minősül, a Bizottság jogosult a bírságkiszabó határozatot az anyavállalatnak címezni anélkül, hogy köteles lenne az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét bizonyítani (lásd a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját, valamint a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 44. pontját).

32

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat 100%‑os tőkerészesedéssel rendelkezik az uniós versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatában, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására (a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 46. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

E körülmények között ahhoz, hogy a Bizottság arra következtethessen, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol valamely leányvállalata üzletpolitikájára, elegendő, ha bizonyítja, hogy az e leányvállalatnak az egyedüli tulajdonosa. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve, ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást folytat (a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontja, valamint a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 47. pontja).

34

Ezen túlmenően, amennyiben az uniós versenyjogi szabályok alkalmazásában hozott határozat több címzetthez szól, és a jogsértés betudhatóságára vonatkozik, e határozatnak megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell. Így, amennyiben valamely anyavállalat felelős a leányvállalata jogsértő magatartásáért, az ilyen határozatnak főszabály szerint részletesen ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolják a jogsértés e társaságnak való betudhatóságát (a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 75. pontja).

35

Meg kell állapítani különösen, hogy egy olyan bizottsági határozat tekintetében, amely egyes címzettek esetében kizárólagosan a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelemre támaszkodik, a Bizottság minden esetben köteles – hacsak nem akarja e vélelmet gyakorlatilag megdönthetetlenné tenni – megfelelően feltárni annak címzettjei előtt azokat az okokat, amelyek miatt a ténybeli és jogi elemek nem voltak elegendők a hivatkozott vélelem megdöntéséhez (a C-521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-8947. o.] 153. pontja).

36

Mindazonáltal a Bizottság egyáltalán nem köteles kizárólag erre a vélelemre támaszkodni. Ugyanis semmi nem akadályozza meg ezt az intézményt abban, hogy az anyavállalat által a leányvállalatára gyakorolt tényleges befolyást más bizonyítékokkal vagy az ilyen bizonyítékok és a hivatkozott vélelem együttes figyelembevételével bizonyítsa (a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 49. pontja).

37

A jelen ügyben – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. pontjában megállapította – a vitatott határozat (335), (348)–(356) és (358) preambulumbekezdéséből kifejezetten kitűnik, hogy a Bizottság az Alstomnak az azon leányvállalatok által elkövetett jogsértésekért fennálló felelősségének megállapítása érdekében, amelyek tőkéjének kizárólagos tulajdonosa volt, végül nem kizárólag a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelemre hivatkozott, hanem inkább az ún. „kettős alapú” értékelési módszerre támaszkodott, így e vélelem és más bizonyítékok kombinációját használta fel, vagyis a közigazgatási eljárás során felmerült és a hivatkozott vélelmet alátámasztó ténybeli elemeket vette figyelembe (lásd analógia útján a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 50. pontját).

38

Amint azt a főtanácsnok indítványának 25. és 26. pontjában kifejtette, a vitatott határozatban kifejtett megfontolásokra figyelemmel nem lehet azt állítani, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértésért való felelősség Alstomnak való betudása tárgyában ne nyújtott volna az ítélkezési gyakorlat követelményeinek megfelelő, részletes indokolást.

39

Ez az indokolás ugyanis megfelel az egyedi határozatokra vonatkozó indokolási kötelezettség célkitűzésének, amely abból áll, hogy – a bírósági felülvizsgálat lehetővé tételén kívül – az érintett részére elegendő tájékoztatást biztosítson annak eldöntéséhez, hogy a határozat adott esetben szenved‑e valamely, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibában (lásd analógia útján a C‑508/11. P. sz., ENI kontra Bizottság ügyben 2013. május 8‑án hozott ítélet 71. pontját).

40

Így különösen az Alstom által a kifogásközlésre adott válaszának 90–150. pontjában a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére felhozott érvek kapcsán ugyan úgy tűnik, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem tért ki az összes elemre, mindazonáltal elegendő tájékoztatást biztosított az érintett részére annak eldöntéséhez, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy adott esetben szenved‑e valamely, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibában, valamint a Törvényszék részére ahhoz, hogy felülvizsgálhassa e határozat jogszerűségét (lásd ebben az értelemben különösen a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 462. pontját, valamint a fent hivatkozott ENI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontját).

41

Amint azt a főtanácsnok indítványának 28. pontjában kifejtette, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértés Alstomnak való betudhatóságának a vitatott határozatban szereplő, kettős alapú értékelési módszer szerinti részletes indokolása keretében többek között átfogóan értékelte az Alstom által a kifogásközlésre adott válaszának 90–150. pontjában felhozott érveket annyiban, amennyiben azok relevánsak lehettek a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntése tekintetében.

42

Amint az már a jelen ítélet 37. pontjában kifejtésre került, a vitatott határozathoz hasonló határozatban– amely a leányvállalat által elkövetett jogsértés anyavállalatnak való betudhatóságát a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem és az ebben a határozatban részletesen kifejtett bizonyítékok kombinációját felhasználva kettős alapú módszerre alapozza – az ilyen átfogó értékelés főszabály szerint megfelel a Bizottságtól megkövetelt mértékű indokolási kötelezettségnek, amennyiben lehetővé teszi az anyavállalat részére azon indokok megismerését, amelyek miatt a Bizottság úgy határozott, hogy neki tudja be a leányvállalata által elkövetett jogsértésért fennálló felelősséget.

43

Az Alstom‑csoport társaságai egyébként nem fejtették ki, hogy a vitatott határozat állítólagosan hiányos indokolása mennyiben akadályozta meg őket abban, hogy hatékonyan megvédjék jogaikat a Törvényszék előtt, illetve mennyiben akadályozta az utóbbit felülvizsgálati jogköre gyakorlásában. Éppen ellenkezőleg, a Törvényszék által a megtámadott ítélet 93–97. pontjában az Alstom részéről a meghatározó befolyás gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntése érdekben előterjesztett érvek kapcsán végzett részletes vizsgálat inkább azt támasztja alá, hogy az Alstom képes volt hatékonyan megvédeni jogait a Törvényszék előtt, és az utóbbi képes volt felülvizsgálati jogköre gyakorlására (lásd analógia útján a C‑421/11. P. sz., Total és Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2012. február 7‑én hozott végzés 57. pontját, valamint a C‑495/11. P. sz., Total et Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 13‑án hozott ítélet 50. pontját).

44

Ezenfelül az indokolás megkövetelt mértékével kapcsolatosan elöljáróban rá kell mutatni, hogy az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott C-521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-8947. o.) alapjául szolgáló ügytől eltérően a jelen ügyben ezek a társaságok nem az első olyan bizottsági határozattal szembesültek, amelyben a Bizottság szokásos megközelítését módosítva kizárólag az anyavállalat által a leányvállalatra gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkozó vélelem alapján tudta be a jogsértést az anyavállalatnak (lásd analógia útján a fent hivatkozott Total és Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2012. február 7‑én hozott végzés 58. pontját).

45

Végül, amint az a megtámadott ítélet 97. pontjából kitűnik, az Alstom‑csoport társaságai által állítottakkal ellentétben semmiféle akadálya nem volt annak, hogy a leányvállalatai által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség Alstomnak való betudhatósága érdekében a Bizottság többek között harmadik személyek – jelen esetben az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok – által nyújtott elemekre támaszkodjon.

46

A fentiekből következően az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott első jogalap első részét el kell utasítani.

47

Az első jogalap második – a megtámadott ítélet 200. pontjára vonatkozó – részében az Alstom‑csoport társaságai azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem marasztalta el a Bizottságot azért, hogy nem indokolta meg külön, hogy miért kötelezte az Alstomot és az Areva T&D SA‑t a velük szemben kiszabott bírság egyetemleges megfizetésére annak ellenére, hogy a határozat elfogadásának időpontjában már nem alkottak gazdasági egységet.

48

E második részt el kell utasítani.

49

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, ha valamely leányvállalat jogsértő magatartása az anyavállalatának tudható be, úgy tekinthető, hogy e társaságok a jogsértés időtartama alatt ugyanazon gazdasági egység részét képezik, és ezáltal az uniós versenyjog értelmében egyetlen vállalkozásnak minősülnek. Következésképpen e körülmények között a Bizottságnak jogában áll az anyavállalatot a leányvállalatának a hivatkozott időszak alatt tanúsított jogsértő magatartásáért egyetemlegesen felelősségre vonni, és ebből következően a leányvállalattal szemben kiszabott bírság megfizetésére kötelezni (lásd ebben az értelemben különösen a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, valamint Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 44. és 47. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

50

E megszilárdult elvre figyelemmel a Törvényszék a megtámadott ítélet 200. pontjában helyesen ítélte úgy, hogy a Bizottságnak a vitatott határozatban jogában állt megállapítani, hogy azon puszta tény, hogy a jogsértést megállapító határozat elfogadásának időpontjában a jogsértést elkövető leányvállalat és az az anyavállalat, amelynek e jogsértést be lehetett tudni, már nem alkotott gazdasági egységet, illetve az EK 81. cikk értelmében vett egyetlen vállalkozást, nem lehet akadálya annak, hogy a Bizottság éljen azzal a lehetőséggel, hogy úgy szab ki bírságot, hogy azt e társaságoknak egyetemlegesen kelljen megfizetniük, és ezt ne kelljen külön indokolnia.

51

E feltételek mellett – mivel az Alstom‑csoport társaságai által felhozott első jogalap első részének vizsgálatából kitűnik, hogy a Bizottság a vitatott határozatot jogilag megkövetelt módon indokolta, ugyanis lehetővé tette az Alstom számára, hogy megismerje azon indokokat, amelyek alapján a Bizottság neki tudta be a leányvállalatai által elkövetett jogsértő magatartást, a Törvényszék számára pedig azt, hogy gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét – nem kifogásolható, hogy a Törvényszék nem marasztalta el a Bizottságot amiatt, hogy nem indokolta külön, hogy miért szabott ki olyan bírságot, amelyet azon társaságoknak egyetemlegesen kell megfizetniük, amelyek már nem alkotnak gazdasági egységet.

52

Ez még inkább igaz, mivel – amint azt a főtanácsnok indítványának 39. és 40. pontjában megjegyezte – a határozat elfogadásának időpontjában gazdasági egységet már nem alkotó társaságokkal szembeni bírság kiszabása nem tér el a Bizottság korábbi gyakorlatától, ennélfogva a megkövetelt indokolás mértéke is enyhébb lehet.

53

Ebből az következik, hogy az Alstom‑csoport társaságai első jogalapjának második részét, és ebből következően az egész első jogalapot el kell utasítani.

54

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék az általa hozott határozat indokait, a Bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd különösen a fent hivatkozott ENI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontját).

55

Ugyanakkor az indokolási kötelezettséget illetően a Törvényszék nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a jogvita felei által előadott összes érvet. Az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd különösen a C‑439/11. P. sz., Ziegler kontra Bizottság ügyben 2013. július 11‑én hozott ítélet 82. pontját).

56

Ezen túlmenően, az EUMSZ 263. cikkben említett jogszerűségi vizsgálat keretében az uniós bíróság semmiképpen nem helyettesítheti a megtámadott jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásával (lásd különösen a C‑73/11. P., Frucona Košice kontra Bizottság ügyben 2013. január 24‑én hozott ítélet 89. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

57

Mindazonáltal nem állítható, hogy a Törvényszék a saját indokolásával helyettesítette a Bizottságnak a leányvállalat által elkövetett jogsértés anyavállalatnak való betudhatóságával kapcsolatos indokolását, amennyiben a szóban forgó ítélet indokolása a fellebbezők által a Törvényszék előtt felhozott, a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére irányuló elemekre vonatkozik, amely elemeket a Törvényszék a vitatott határozat jogszerűségének vizsgálata során köteles megvizsgálni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Total és Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2012. február 7‑én hozott végzés 65. pontját, valamint a fent hivatkozott Total és Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 13‑án hozott végzés 60. pontját).

58

Az Alstom‑csoport társaságai második jogalapjuk első részével azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 101–110. pontjában a saját érvelésével helyettesítette a Bizottság érvelését. A Törvényszék a hivatkozott pontokban az Alstom által a kifogásközlésre adott válasz 90–150. pontjában az 1992. december 7. és 2004. január 8. közötti időszakban a leányvállalataira gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkozó vélelem megdöntésére irányuló érveket vizsgálta. Mindazonáltal ilyen értékelés nem szerepelt a vitatott határozatban, ennélfogva a Törvényszék azokkal kiegészítette e határozat szövegét.

59

Ez az érvelés azon az előfeltételezésen alapul, miszerint a Bizottság a vitatott határozatban nem vizsgálta meg megfelelően az Alstom által a kifogásközlésre adott válasz 90–150. pontjában hivatkozott elemeket.

60

Márpedig, amint az az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott első jogalap vizsgálatából kitűnik, ez az előfeltételezés nem fogadható el, ugyanis – amint az a jelen ítélet 42. pontjában megállapításra került – a vitatott határozat megfelelő indokolást tartalmaz az Alstomnak a leányvállalatai által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség betudhatóságának kérdésével kapcsolatosan, amely magában foglalja az Alstom által a kifogásközlésre adott válasza 90–150. pontjában hivatkozott elemekre vonatkozó átfogó álláspontot.

61

Amint az a jelen ítélet 57. pontjából kitűnik, nem kifogásolható ezenfelül, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 102–110. pontjában a kifogásközlésre adott válasz 90–150. pontjával kapcsolatosan a vitatott határozatban találhatóhoz hasonló indokolást fejtett ki, mivel a Törvényszék a megtámadott ítélet hivatkozott pontjaiban az Alstom által a közigazgatási eljárás során előterjesztett érvek és bizonyítékok részletesebb vizsgálatára szorítkozott.

62

Következésképpen az Alstom‑csoport társaságai második jogalapjának első részét el kell utasítani.

63

A megtámadott ítélet 144–152. pontjára vonatkozó első jogalapjában az Areva arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette az indokolási kötelezettséget, valamint a védelemhez való jogát.

64

Először is, a megtámadott ítélet 150. pontjában, a Törvényszék saját indokolásával helyettesítette a Bizottság indokolását azáltal, hogy utólagosan két új körülménnyel egészítette ki a vitatott határozatot azon állítások elutasítása érdekében, amelyek szerint a 2004. január 9. és 2004. május 11. közötti időszak során az Areva és az Areva T & D Holding SA nem rendelkezett kellő tapasztalattal a T&D ágazatot illetően ahhoz, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolhassanak az Areva T&D SA és az Areva T&D AG (a továbbiakban együttesen: T&D leányvállalatok) magatartására.

65

Ezek az új elemek azon állításból állnak, amely szerint nem volt kizárt, hogy az Alstom T&D leányvállalatainak átruházására irányuló, 2003. szeptemberi megállapodás megkötése és e leányvállalatok 2004. január 8‑i tényleges átadása között az Areva és az Areva T&D Holding SA megismerhette a T&D ágazatot, illetve az sem volt kizárt, hogy az a tény, hogy a csoporton kívülről vettek fel új vezetőt e leányvállalatokhoz, lehetővé tette az Areva számára, hogy szakértelemre tegyen szert a T&D ágazatot illetően.

66

Továbbá a Törvényszék megfontolásai nem tették lehetővé azon indokok megértését, amelyek miatt nem adott helyt az Areva érveinek, így a megtámadott ítélet indokolása téves.

67

Végül a Törvényszék megsértette az Areva védelemhez való jogát is. Azáltal, hogy olyan körülményekre támaszkodott, amelyek valójában csupán feltételezések vagy elméleti lehetőségek voltak, a Törvényszék megdönthetetlenné tette a ténylegesen meghatározó befolyás gyakorlására alapított vélelmet, és probatio diabolicát alkalmazott az Arevával szemben, arra kötelezve az utóbbit, hogy negatív bizonyítékot terjesszen elő a T&D leányvállalatok magatartására gyakorolt hatás elmaradását illetően. A Törvényszék nem biztosított lehetőséget az Areva számára arra, hogy ismertesse álláspontját a vitatott határozatot kiegészítő két új körülmény tárgyában.

68

Második jogalapjuk második részében az Alstom‑csoport társaságai lényegében ugyanarra, az Areva által az első jogalapjában az indokolási kötelezettség Törvényszék általi megsértésére vonatkozóan felhozott kifogásra hivatkoznak.

69

A Bizottság visszautasítja ezeket az érveket. Kifejti különösen, hogy az Areva által felhozott jogalap elfogadhatatlan, mivel az Areva valójában a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését vitatta.

70

Elsősorban, az Areva által először mint elfogadhatatlant el kell utasítani a válasza benyújtásakor hivatkozott azon érvelést, amelyben azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem marasztalta el a Bizottságot az Areva T&D leányvállalatok feletti meghatározó tényleges gyakorlásának elemzése keretében fennálló indokolási kötelezettség megsértése miatt.

71

Ez az érvelés alapjában különbözik az Areva által a fellebbezésében kifejtett érvektől, amelyek csupán a Törvényszék indokolási kötelezettségére vonatkoznak.

72

Megállapítandó, hogy a szóban forgó érvelés az eljárási szabályzat 127. cikkében és 190. cikkében megfogalmazott szabály értelmében az eljárás során kifejtett új jogalap, amelyet el kell utasítani mint elfogadhatatlant, mivel az nem olyan jogi vagy ténybeli elemeken alapul, amelyek az eljárás során merültek fel (lásd különösen a C‑239/11. P., C‑489/11. P. és C‑498/11. P., Siemens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2013. december 19‑én hozott ítélet 371. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

73

Másodsorban a jelen ítélet 54–57. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra figyelemmel az Areva és az Alstom‑csoport társaságai által felhozott azon érvet kell megvizsgálni, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 150. pontjában a vitatott határozat indokolását két állítólagosan új bizonyítékkal egészítette ki, amelyeket a jelen ítélet 64. pontja ismertet.

74

E tekintetben a Törvényszék által a megtámadott ítélet 144–152. pontjában a kereset harmadik jogalapjára válaszul kifejtett érvelés részét képező 150. pontot kell megvizsgálni, amely jogalappal az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok arra hivatkoztak a Törvényszék előtt, hogy az Areva és az Areva T&D Holding SA anyavállalat nem rendelkezett kellő tapasztalattal a T&D ágazatot illetően ahhoz, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolhassanak a T&D leányvállalatok magatartására.

75

Márpedig, amint azt lényegében a főtanácsnok is megállapította indítványának 65–71. pontjában, ez a vizsgálat arra mutat rá, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 150. pontjában egyáltalán nem fűzött két új elemet a vitatott határozat indokolásához, és nem helyettesítette saját indokolásával a vitatott határozat indokolását, hanem csupán arra szorítkozott e határozat jogszerűségi felülvizsgálata keretében, hogy részletesen válaszolt az előtte a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére felhozott érvekre, amelyek arra vonatkoztak, hogy a kifogásolt jogsértés nem volt az Areva és az Areva T&D Holding SA anyavállalatoknak betudható, mivel azok nem rendelkeztek megfelelő szakértelemmel a T&D ágazatot illetően.

76

Harmadsorban el kell utasítani az Areva azon érvét, miszerint a Törvényszéknek a vitatott határozatot állítólagosan kiegészítő két új körülményre vonatkozó érvelése nem tette lehetővé számára, hogy magyarázatot kapjon arra, hogy e körülmények mennyiben igazolhatják a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó megállapítást.

77

E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy – amint az a jelen ítélet 75. pontjából következik – az Areva által megjelölt két elem nem alapozza meg a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának megállapítását, hanem azok pusztán olyan érveknek minősülnek, amelyeket a Törvényszék az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok által a közigazgatási eljárás során, majd a Törvényszék előtt hivatkozott azon érvelésre válaszul fejtett ki, amely szerint a szóban forgó csoport anyavállalatai a T&D ágazatban fennálló tapasztalatuk hiányában nem tudtak ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolni az érintett leányvállalatokra.

78

Negyedsorban el kell utasítani az Arevának a védelemhez való jogának abban álló megsértésére vonatkozó érvelését, hogy nem tudott állást foglalni e két, állítólagosan új elemre nézve. Ugyanis a védelemhez való joga egyáltalán nem sérülhetett, mivel a jelen ítélet 75. pontjából az következik, hogy a szóban forgó elemeket a Törvényszék maguk az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok által felhozott érvekre válaszul fejtette ki.

79

Ötödsorban az Areva azon érvét is el kell utasítani mint megalapozatlant, miszerint a Törvényszék megsértette a védelemhez való jogát azzal, hogy probatio diabolicát alkalmazott vele szemben, arra kötelezve az utóbbit, hogy negatív bizonyítékot terjesszen elő a leányvállalatok magatartására gyakorolt hatás elmaradását illetően.

80

Ugyanis a Törvényszéknek az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok által a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntése érdekében szolgáltatott elemekkel kapcsolatosan alkalmazott megközelítése összességében nézve nem minősül probatio diabolicának. Az ítélkezési gyakorlatból következően a hivatkozott vélelmet megdönteni szándékozó jogalanyok feladata a szóban forgó leányvállalatot az anyavállalattal összekötő szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó összes olyan bizonyíték nyújtása, amelyről úgy vélik, hogy bizonyítják, hogy az anyavállalat és leányvállalata nem alkotott gazdasági egységet (a fent hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

81

Az a tény, hogy egy vélelem nehezen megdönthető, önmagában nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen lenne, főleg amikor azoknak a jogalanyoknak, amelyekkel szemben e vélelem felállításra kerül, e bizonyítékokat leginkább saját tevékenységük keretében kell keresniük (a fent hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontja).

82

A fentiek összességére figyelemmel az Areva első jogalapját és az Alstom‑csoport társaságai második jogalapjának második részét el kell utasítani.

83

Az Alstom‑csoport társaságai második jogalapjuk negyedik részében arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben két szempontból sem tett eleget indokolási kötelezettségének, mivel annak 206. pontja alapján nem állapítható meg egyrészt az, hogy a Bizottság – anélkül, hogy erre a vitatott határozatban indokolást adna – miért szabhatott ki bírságokat olyan jogalanyokkal szemben, amelyek a vitatott határozat elfogadásának időpontjában már nem alkottak gazdasági egységet, másrészt pedig az, hogy miért volt irreleváns az általuk hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

84

E tekintetben a jelen ítélet 49 és 50. pontjában kifejtett megfontolásokra figyelemmel elegendő annak megállapítása, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy a megtámadott ítélet 200. pontjában azt állapította meg, hogy nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem indokolta meg a határozatban külön, hogy az Alstommal és az Areva T&D SA‑val szemben egyetemlegesen megfizetendő bírságot szabott ki, figyelemmel arra a tényre, hogy a vitatott határozat elfogadásának időpontjában már nem alkottak gazdasági egységet, illetve ezen ítélet 206. pontjában kimondta, hogy az ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy csak olyan társaságokra lehetne egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabni, amelyek a bírságot kiszabó határozat meghozatalának napján egyetlen gazdasági egységet képeztek.

85

Ennélfogva az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott második jogalap negyedik részét el kell utasítani.

86

Ebből következően az Areva által hivatkozott első jogalapot, valamint az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott második jogalapot – e jogalap harmadik részének kivételével, amelyet később vizsgálunk meg – el kell utasítani.

87

Az Alstom‑csoport társaságai harmadik jogalapjuk első részében azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a meghatározó befolyás gyakorlása vélelmének a megtámadott ítélet 84–110. pontjában való alkalmazása során az anyavállalat által a leányvállalatára gyakorolt meghatározó befolyás meghatározását fogadta el anélkül, hogy az bármilyen kapcsolatban lett volna az érintett piacon tanúsított tényleges magatartással, és ennélfogva megdönthetetlenné tette ezt a vélelmet.

88

Különösen arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék – miután a meghatározó befolyás tényleges gyakorlását pusztán az anyavállalat és egyik leányvállalata között fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokból vezette le olyan pontos tények helyett, amelyek az érintett piacon tanúsított tényleges magatartáshoz kapcsolódnak – túllépi az ésszerűség határait, és probatio diabolica nyújtására kötelezi az Alstomot, ugyanis e társaság csak úgy tudja megdönteni a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelmet, hogy letagadja a szóban forgó kapcsolatok, és ennélfogva a saját létezését.

89

E tekintetben meg kell állapítani először is, hogy az Alstom‑csoport társaságai állításaival ellentétben a Törvényszék a meghatározó befolyás tényleges gyakorlását nem pusztán az anyavállalat és egyik leányvállalata között fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatok fennállásából vezette le.

90

A megtámadott ítélet 103. pontjában ugyanis a Törvényszék azt állapította meg, hogy az Alstom által a közigazgatási eljárás során benyújtott dokumentumok azt támasztják alá, hogy az Alstom‑csoportnak az Alstom felelőssége alá rendelt igazgatósága részt vett az Alstom‑csoport T&D ágazatát és a különböző tevékenységi ágait illetően a piaci magatartás meghatározásában, és hogy állandóan ellenőrizte e magatartásnak az említett ágazat és a különböző tevékenységi ágai általi követését.

91

Továbbá, amint arra a Bizottság helyesen hivatkozott, az utóbbi – azon pontos tények keretében, amelyek az érintett piacon tanúsított tényleges magatartásokra vonatkoznak – nem kötelezhető annak bizonyítására, hogy egy olyan helyzetben, amelyben a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem alkalmazható – adott esetben ennek a kettős alapú értékelési módszer alkalmazásába való foglalásával, amint az a jelen ügyben is történt –, az anyavállalat ténylegesen használta a leányvállalataival fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokat, mivel ez a kötelezettség teljes mértékben megfosztaná e vélelmet annak hatékonyságától.

92

Egyébiránt, amint az a jelen ítélet 80. és 81. pontjából kitűnik, nem állítható, hogy a Törvényszék valójában e vélelem megdönthetetlen változatát alkalmazta volna, és probatio diabolicára kötelezte az Alstomot a szóban forgó vélelem megdöntése érdekében felhozott elemekre nézve.

93

Végül a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelemnek a tisztességes eljáráshoz való jog és az ártatlanság vélelme jogelvével való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan a Bíróság már megállapította, hogy az ilyen vélelem arányban áll a kitűzött jogszerű céllal, ennélfogva elfogadható keretek között marad, mivel egyrészt a versenyszabályokkal – különösen az EK 81. cikkel – ellentétes magatartások megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés jelentősége, másrészt egyes uniós jogi alapelvek, így különösen az ártatlanság vélelmének elve, a büntetések egyéniesítésének elve és a jogbiztonság elve, valamint a védelemhez való jog követelményei közötti egyensúly megteremtésére törekszik, ideértve a fegyveregyenlőség elvét is. Pont emiatt megdönthető e vélelem (lásd ebben az értelemben különösen a fent hivatkozott ENI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját, valamint a C‑501/11. P. sz., Schindler Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2013. július 18‑án hozott ítélet 107. és 108. pontját).

94

Ennélfogva az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

95

Az Alstom‑csoport társaságai harmadik jogalapjuk második részében azt kifogásolják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 144–152. pontjában helyben hagyta a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy az Areva T&D Holding SA 2004. január 9. és május 11. között ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az Areva T&D SA és a Areva T&D AG felett. A Törvényszék a Bizottság értékelésének igazolása érdekében az ezen ítélet 150. pontjában az Areva által már az első jogalapja keretében kifogásolt – a jelen ítélet 65. pontjában tárgyalt – két elemre támaszkodott.

96

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Alstom‑csoport társaságai által ezzel kapcsolatosan felhozott érvek jelentős mértékben átfedésben állnak az Areva által az első jogalapjában a megtámadott ítélet ugyanezen pontjaival szemben felhozott érvekkel.

97

Mindazonáltal a Bíróság ezeket az érveket a jelen ítélet 77. pontjában az Areva által felhozott első jogalapra adott válaszában már elutasította, és abból az tűnik ki, hogy a Törvényszék az Areva által a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntése érdekében felhozott érvek összességének vizsgálata során elemezte az Areva által felhozott érveket, és árnyaltan, óvatosan megfogalmazva megállapította, hogy ezek az elemek nem voltak alkalmasak annak bizonyítására, hogy a meghatározó befolyást nem gyakorolták ténylegesen.

98

A Törvényszék ezáltal – amint az a jelen ítélet 80., 81. és 92. pontjában megállapításra került – egyáltalán nem követelt az Alstommal szemben olyan probatio diabolicát, amely a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelmet megdönthetetlenné tette volna.

99

Ezen túlmenően az Alstom érvelése – amennyiben azt kifogásolja, hogy a Törvényszék ténybelileg tévesen értékelte e két elemet, anélkül hogy bizonyítaná ezeknek az elferdítését – elfogadhatatlan.

100

Ebből következően, mivel az Alstom‑csoport társaságai által hivatkozott harmadik jogalap második része sem elfogadható, e harmadik jogalapot egészében el kell utasítani.

101

Az Areva második és harmadik jogalapja keretében, az Alstom‑csoport társaságai pedig egyrészt második jogalapjuk harmadik részében, másrészt negyedik jogalapjukban a Bizottság által azon indokból felelősségre vont különböző jogi személyekkel szemben kiszabott bírságok megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályok Törvényszék általi értelmezéséből és alkalmazásából eredő, több szempontból téves jogalkalmazásra hivatkoznak, hogy ugyanazon, az uniós versenyjogi szabályokat megsértőként meghatározott vállalkozás részét képezik.

102

A fellebbező társaságok által hivatkozott érvek első csoportja a Bizottság által az Arevával és az Alstommal szemben a versenyjogi jogsértést elkövető leányvállalatok egymást követő anyavállalatainak minőségében kiszabott bírság megfizetésére vonatkozó „de facto” egyetemlegességre vonatkozik, amit a Törvényszék nem szankcionált, miközben az ellentétes különösen a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvével.

103

Az érveknek a szóban forgó fellebbezők által hivatkozott, az ugyanezen elvek, valamint az EK 7. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó második csoportja a megtámadott ítéletben szereplő, az egyetemlegesség belső viszonyát érintő egyes megfontolásokat, vagyis a Törvényszék által kimondott olyan elveket érinti, amelyek az egyetemleges adóstársak által megfizetendő bírság egymás közötti, belső viszonyukban fennálló részarányának meghatározására irányadók, miután a bírság egy vagy több adóstárs általi megfizetésével a Bizottság követelése megszűnik.

104

A fellebbező társaságok azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megsértette a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvét azáltal, hogy nem kérdőjelezte meg a bírságok megfizetéséért fennálló egyetemlegességre vonatkozó szabályok Bizottság általi alkalmazását, ugyanis a Bizottság az uniós versenyjogi jogsértést elkövető leányvállalatok egymást követő anyavállalataiként az Alstom és az Areva de facto egyetemlegességét állapította meg, miközben e két anyavállalat soha nem alkotott egymással gazdasági egységet.

105

Az Areva hozzáfűzi, hogy a Törvényszék maga is megsértette ezeket az elveket azáltal, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében úgy szabta ki a módosított összegű bírságokat, hogy ezáltal ő is de facto egyetemlegességet hozott létre.

106

Az Alstom‑csoport társaságai azzal érvelnek, hogy ez a de facto egyetemlegesség egyrészt abból a tényből ered, hogy az Arevával és a T&D leányvállalatokkal szemben egyetemlegesen kiszabott 25500000 euró – a Törvényszék által 20400000 euróra csökkentett – bírságösszeget teljesen magában foglalja az Alstommal és régi leányvállalatával, az Areva T&D SA‑val szemben kiszabott 53550000 euró – a Törvényszék által 48195000 euróra csökkentett – bírság, másrészt pedig abból, hogy azok a legfelső összegek, amelyek megfizetéséért az egymást követő anyavállalatok felelősek, meghaladják a leányvállalat által fizetendő bírság összegét.

107

A bírság megállapításának ezen, úgynevezett „lépcsőzetes” technikája következtében az Alstom és az Areva között de facto egyetemlegesség jön létre, mivel a Bizottság által valamely anyavállalattól ténylegesen beszedett összeg közvetlen hatással van arra, hogy a Bizottság milyen összeget követelhet a másik anyavállalattól, miközben az uniós versenyjogi szabályok értelmében e társaságok soha nem képezték ugyanazon vállalkozás részét. Ezen túlmenően ez a technika nem teszi lehetővé a szóban forgó anyavállalatok számára, hogy egyértelműen megismerhessék az általuk külön‑külön fizetendő bírság pontos összegét.

108

A Törvényszék a T-40/06. sz., Trioplast Industrier kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 13-án hozott ítéletben (EBHT 2010., II-4893. o.) a jelen ügy tárgyát képező jogsértésekkel lényegében azonos versenyjogi jogsértéseket elkövető leányvállalatok anyavállalatainak jogutódlásával kapcsolatosan azt erősítette meg, hogy az egyetemlegesség külső viszonya meghatározásának ilyen technikája ellentétes a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvével.

109

A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy a fellebbező társaságok által hivatkozott jogalapok újak, és ennélfogva elfogadhatatlanok, mivel annak kifogásolására irányulnak, hogy a Törvényszék nem marasztalta el a Bizottságot azért, mert de facto egyetemlegességet hozott létre az Areva és az Alstom anyavállalatok között. Olyan jogalapokról van szó, amelyekre a szóban forgó társaságok első fokon nem hivatkoztak, miközben azt megtehették volna. A Törvényszék előtt hivatkozott egyetemlegességgel kapcsolatos szabályokra vonatkozó jogalapok csupán a vitatott határozatban meghatározott, az Areva T&D SA és az egyes egymást követő anyavállalatai, vagyis az Alstom és az Areva közötti de facto vagy de iure egyetemlegességre vonatkoztak.

110

A Bizottság a jogalapok érdemét tekintve másodlagosan arra hivatkozik, hogy az Areva T&D SA‑nak a szóban forgó jogsértés elkövetésének időszaka alatti átruházása az egymást követő anyavállalatok és e leányvállalat közötti kettős egyetemlegesség fennállását eredményezi. Mindazonáltal, még ha az egyetemlegesség létrehozásának a jelen ügyben rögzített módszere azzal is jár, hogy az Areva és az Alstom által fizetendő összegek fedik egymást, ez nem teszi de iure egymással egyetemlegesen felelőssé azokat. Ami ugyanis jogilag releváns, az az egyes anyavállalatoknak az átruházott leányvállalattal együttesen fennálló egyetemleges felelőssége.

111

Ezen túlmenően, amennyiben a leányvállalatot az egymást követő anyavállalataival együttesen vonják felelősségre, egyáltalán nem ellentétes az uniós joggal az e társaságok által egyenként fizetendő bírságnak a teljes, a leányvállalattal szemben megállapított kiindulási összegével megegyező kiindulási összegének kiszámítása. A fellebbező társaságok által állítottakkal ellentétben a fent hivatkozott Trioplast Industrier kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontjában a Törvényszék megerősítette e módszer jogszerűségét, amely egyébiránt előnyösebb a szóban forgó anyavállalatokra nézve, mint az ilyen esetekben számba vehető egyéb módszerek.

112

A Bizottság elfogadhatatlansági kifogást emel a fellebbező társaságok által a Bizottság által az Areva és Alstom között létrehozott de facto egyetemlegességre vonatkozóan felhozott érvekkel szemben, arra hivatkozva, hogy a fellebbező társaságok keresetükben nem hivatkoztak ezen érvekre. Első fokon e társaságok arra szorítkoztak, hogy az Areva T&D SA és az egyes egymást követő anyavállalatai közötti de iure egyetemlegességet kifogásolták. Ennélfogva olyan új jogalapokról van szó, amelyek a fellebbezés szakaszában elfogadhatatlanok.

113

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ha valamely félnek megengedhető lenne, hogy először a Bíróság előtt hozzon fel olyan jogalapot, amelyet a Törvényszék előtt nem terjesztett elő, az azt jelentené, hogy az a Törvényszék által eldöntött jogvitán túlterjedő jogvitával fordulhatna a Bírósághoz. A Bíróság hatásköre a fellebbezés során főszabály szerint a Törvényszék előtt megvitatott jogalapok ez utóbbi általi értékelésének vizsgálatára korlátozódik (lásd különösen a fent hivatkozott ítélet Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 111. pontját).

114

Mindazonáltal az olyan érv, amelyet első fokon nem hoztak fel, nem minősül a fellebbezési szakaszban elfogadhatatlan új jogalapnak, ha csupán a keresetben szereplő, a Törvényszék elé terjesztett jogalapban már kifejtett érvelés kiegészítését képezi (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Siemens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 287. pontját).

115

Meg kell állapítani – amint arra a főtanácsnok indítványának 117–120. pontjában lényegében rámutatott –, hogy az Alstom a keresetének a bírságok megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályoknak különösen a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvéből eredő megsértésére vonatkozó második jogalapjában kifejezetten a bírság meghatározásának azon technikáját kifogásoló érveléssel élt, amely módszer az Alstom által az Areva T&D SA‑val egyetemlegesen megfizetendő bírságösszegbe belefoglalja azt a bírságösszeget, amelyet az Areva a régi T&D leányvállalataival együtt köteles megfizetni.

116

Ennélfogva az Alstom ugyan első fokon nem hivatkozott kifejezetten azon kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy a Bizottság „de facto” egyetemlegességet hozott létre, mindazonáltal meg kell állapítani, hogy – a fellebbezésében hivatkozott jogalapjával megegyező jogi alapon – kifejezetten kifogásolta azt a technikát, amelyből ez az egyetemlegesség következik. Következésképpen az Alstomnak az erre a de facto egyetemlegességre vonatkozó érvelése nem minősül a fellebbezési szakaszban elfogadhatatlan új jogalapnak, mivel csupán a keresetben szereplő, a Törvényszék elé terjesztett jogalapban már kifejtett érvelés kiegészítését képezi.

117

Az Arevát illetően meg kell állapítani, hogy az utóbbi a Törvényszék előtt hivatkozott arra a jogbiztonságból eredő és az egyetemlegességre vonatkozó szabályokkal kapcsolatos jogalapra, amely részben egybeesik a fellebbezésben előterjesztett, és a de facto egyetemlegességet kifogásoló jogalappal. Ugyan az első fokon felhozott jogalap önmagában csak az Areva T&D SA és Alstom közötti de iure egyetemlegességre vonatkozott, ám az is igaz, hogy az Areva e jogalap keretében az Areva T&D SA és az egyes, egymást követő anyavállalatai közötti kettős egyetemlegességgel kapcsolatos kérdésekre hivatkozott.

118

Egyébiránt – amint arra az Areva hivatkozott – a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának keretében ugyanezen „lépcsőzetes” megállapítási módszer alkalmazásával szabott ki bírságot. Ebből következően a Törvényszék erre a módszerre támaszkodott, ennélfogva a szóban forgó módszer alkalmazásából eredő de facto egyetemlegességre vonatkozó érv a megtámadott ítéletből ered, és annak megalapozottságát a fellebbezés keretében lehet kifogásolni (lásd ebben az értelemben a C‑231/11. P.–C‑233/11. P. sz., Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2014. április 10‑én hozott ítélet 102. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

119

E feltételek mellett a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

120

Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben több jogi személy is felelősségre vonható az uniós versenyjogi szabályok megsértésében való részvételért amiatt, hogy ugyanazon vállalkozás részét képezik, amellyel szemben ez a jogsértés kifogásolható, a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében jogosult velük szemben egyetemleges bírságot kiszabni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint a Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 39–51. pontját).

121

Mindazonáltal, amennyiben a Bizottság úgy határoz, hogy szankcionálási jogkörét gyakorolja, nem határozhatja meg szabadon az egyetemlegesség külső viszonyát, és különösen a bírság azon összegét, amelynek teljes megfizetését az egyes egyetemleges adóstársaktól követelheti (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 52. és 54. pontját).

122

Ugyanis, mivel a bírságok megfizetésére vonatkozó egyetemleges felelősség uniós jogi fogalma a vállalkozás fogalmának csupán ipso iure megnyilvánulása, a bírság azon összegének meghatározása, amelynek teljes megfizetését a Bizottság az egyes adóstársaktól követelheti, a jelen ügyben a vállalkozás ezen fogalmát alkalmazza (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint a Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 51. és 57. pontját).

123

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződések szerzői úgy határoztak, hogy a vállalkozás fogalmát használják valamely, az EK 81. cikk és EK 82. cikk alkalmazásával szankcionálható versenyjogi jogsértés elkövetőjének megnevezésére, és nem más, így például a társaság vagy a jogi személy fogalmát (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 42. pontja).

124

Egyébiránt az uniós jogalkotó az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében a vállalkozás ugyanezen fogalmát alkalmazta azon jogalany meghatározására, amellyel szemben a Bizottság bírságot szabhat ki az uniós versenyjogi szabályok megsértésének szankcionálása érdekében.

125

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós versenyjog értelmében a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. E fogalmat úgy kell értelmezni, hogy gazdasági egységet jelöl, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 43. pontját).

126

Ezenfelül az egyetemlegesség külső viszonyának, vagyis a Bizottság és a vállalkozást alkotó, azon különböző személyek közötti viszonynak meghatározása keretében, amelyeket az e vállalkozással szemben kiszabott bírság teljes összegének megfizetésére kötelezhet, a Bizottságnak bizonyos korlátokkal kell szembenéznie.

127

A Bizottság tehát köteles a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét tiszteletben tartani, amely elv megköveteli, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében az egyetemlegesen megfizetendő bírság összegét az érintett vállalkozással szemben egyedileg kifogásolt jogsértés súlya és időtartama alapján határozza meg (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint a Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 52. pontja).

128

Ugyanennek keretében a Bizottságnak továbbá tiszteletben kell tartania a jogbiztonság elvét, amely megköveteli, hogy az uniós intézmények által hozott aktusok egyértelműek és pontosak legyenek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az érdekeltek számára, hogy egyértelműen megismerhessék az azokból eredő jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (lásd ebben az értelemben különösen a C‑201/09. P. és C-216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai egyesített ügyekben 2011. március 29-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-2239. o.] 68. pontját).

129

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság által az Areva T&D SA mint leányvállalat és az egyes egymást követő anyavállalatai, az Alstom és az Areva közötti egyetemlegesség meghatározása érdekében választott, és a Törvényszék által helyben hagyott módszer, amely abból áll, hogy az Areva és az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok által egyetemlegesen megfizetendő bírságösszegbe belefoglalja azt a bírságösszeget, amelyet az Alstom és a szóban forgó leányvállalat egyetemlegesen köteles megfizetni, ugyan önmagában formailag nem hoz létre egyetemlegességet a szóban forgó anyavállalatok között, valójában mégis ugyanolyan jogkövetkezményeket hozhat létre, mint amelyek egy ilyen jogviszonyból erednek.

130

Ugyanis az egyetemlegesség külső viszonyának ilyen meghatározása azzal járhat, hogy először is arra kötelezik az egyik anyavállalatot, hogy a Bizottság felé fizesse meg a versenyjogi jogsértést elkövető leányvállalat egymást követő anyavállalatai által megfizetendő bírság teljes összegét, miközben ezen anyavállalatok az uniós versenyjog értelmében soha nem képezték ugyanazon vállalkozás részét. Másodszor, miután a bírságok szóban forgó anyavállalat általi teljes megfizetésével a Bizottság követelése megszűnik, az utóbbi adott esetben kénytelen lesz a nemzeti bíróság előtti kötelezés iránti kereset keretében követelni, hogy a másik anyavállalat térítse meg részére a bírságok azon részarányát, amelynek megfizetéséért felelős, kitéve magát azon kockázatnak, hogy a másik anyavállalat esetlegesen fizetésképtelen.

131

Márpedig az egyetemlegesség e formája ellentétes a jelen ítélet 127. pontjában hivatkozott büntetések és szankciók egyéniesítésének elvével. Ugyanis az egyetemlegesség e formája azt teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy az egyik anyavállalattal a jogsértési időszak másik szakasza miatt az azon vállalkozással szemben kifogásolt jogsértéseket szankcionáló bírságot megfizetését követelje, amely vállalkozásnak ezen anyavállalat soha nem képezte részét – és amelynek adott esetben a másik anyavállalat volt a része –, és ne azon vállalkozás egyetemleges felelőssége részarányának megfelelő összeg megfizetését, amelynek a jogsértés e vállalkozás általi elkövetésekor részét képezte.

132

Továbbá, ugyan az egyetemlegesség mint eszköz lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy csökkentse az ugyanazon vállalkozás részét képező valamely társaság esetleges fizetésképtelenségének kockázatát, ami hozzájárul eljárása hatékonyságához, valamint a versenyjogi jogsértések üldözésének terén történő elrettentésre vonatkozó célkitűzéshez (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 59. pontja), ám a Bizottság ezt az eszközt nem használhatja oly módon, hogy az egyik társaság fizetésképtelenségének kockázatát a másik társaságra terheli, miközben e két társaság soha nem képezte ugyanazon vállalkozás részét.

133

Amikor a Bizottság valamely jogsértést elkövető leányvállalatot azon anyavállalataival egyetemlegesen szándékozik szankcionálni, amelyekkel a jogsértés időtartama alatt egymást követően alkotott egyetlen elkülönülő vállalkozást, ezen elv megköveteli, hogy a Bizottság a szóban forgó vállalkozásokra nézve külön‑külön rögzítse azon bírság összegét, amelyet az e vállalkozást alkotó társaságoknak az érintett vállalkozással szemben egyedileg kifogásolt jogsértés súlya és időtartama alapján egyetemlegesen kell megfizetniük.

134

Igaz, a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvéből nem következik, hogy az egyetemlegesség ilyen formájában a velük szemben egy vagy több társasággal egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó határozatból minden egyes társaságnak le kell tudnia vezetnie azon részarányt, amely az egyetemleges adótársaikkal való kapcsolatában terheli őket azt követően, hogy a Bizottság követelése megszűnik (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint a Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontja).

135

Ezzel szemben ezen elv az egyetemlegesség külső viszonya terén megköveteli, hogy az egyetemlegesség ilyen formájában e határozatból minden egymást követő anyavállalatnak le kell tudnia vezetni a leányvállalattal szemben kiszabott bírságrésznek megfelelő megfizetéséért fennálló egyetemleges felelőssége azon részarányát, amely neki betudható, és amelyet a Bizottság tőle követelhet.

136

E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a bírság azon teljes összege, amelynek megfizetéséért a Bizottság az Arevát és az Alstomot egyetemlegesen tette felelőssé, vagyis a 25500000 euró – a Törvényszék által 20400000 euróra csökkentett – összeg, valamint az 53550000 euró – a Törvényszék által 48195000 euróra csökkentett – összeg, meghaladja a szóban forgó társaságokkal szemben az Areva T&D SA leányvállalattal egyetemlegesen kiszabott bírság összegét, vagyis az 53550000 eurót, amit a Törvényszék 48195000 euróra csökkentett.

137

Márpedig a jelen ügyhöz hasonló helyzetben az Areva és az Alstom az elkövetett jogsértésért anyavállalatként fennálló felelőssége kizárólag a hozzájuk egymást követően tartozó leányvállalattól származtatott felelősség (lásd analógia útján a C‑286/11. P. sz., Bizottság kontra Tomkins ügyben 2013. január 22‑én hozott ítélet 43. és 49. pontját).

138

Ebből következően azon teljes összeg, amelynek megfizetésére az anyavállalatokat kötelezhetik, nem haladhatja meg azt az összeget, amelynek megfizetésére a leányvállalatot kötelezik.

139

Ezenkívül a jogbiztonság elvének megsértését is meg kell állapítani, mivel a Bizottság által az egyetemlegességnek a vitatott határozatban szereplőhöz hasonló módon történő megállapítása nem teszi lehetővé, hogy a szóban forgó anyavállalatok egyértelműen megismerjék azt a bírságösszeget, amelyet azon időszak után kell megfizetniük, amely tekintetében a Bizottság megállapította a jogsértésért a leányvállalatukkal egyetemlegesen fennálló felelősségüket.

140

Ezt a jogi bizonytalanságot nem lehet az eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó, a Törvényszék által a megtámadott ítélet 215. pontjában említett egyenlő mértékű felelősség szabályával orvosolni, amelynek értelmében, amennyiben a Bizottság a több társasággal szemben egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó határozatában egyáltalán nem tesz olyan megállapítást, amely szerint a vállalkozáson belül egyes társaságok más társaságoknál nagyobb mértékben felelősek a szóban forgó vállalkozásnak a jogsértésben az adott időszak során való részvételéért, úgy kell tekinteni, hogy e társaságok felelőssége egyenlő, és ennélfogva egyenlő részarányban kell viselniük a velük szemben egyetemlegesen kiszabott összegeket.

141

Az uniós jog ugyanis nem ír elő ilyen szabályt (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 70. és 71. pontja). Egyébiránt ez a szabály csupán a bírság adóstársak közötti belső megoszlására vonatkozik azt követően, hogy a Bizottság követelése megszűnik, és nem arra, hogy az egyetemlegesség külső megjelenése során hogyan kerülnek meghatározásra azok az összegek, amelyeket a Bizottság a jogsértés időtartama alatt egymást követő vállalkozásokhoz tartozó jogi személyektől követelhet.

142

Végül, amint arra a főtanácsnok indítványának 141. pontjában rámutatott, a Bizottság azon érve, miszerint megtehette, hogy a jogsértő leányvállalattal és az egymást követő anyavállalataival szemben kiszabandó bírságot ugyanazon, a leányvállalatra nézve meghatározott kiindulási összegre alapozva számítja ki, nem vonja kétségbe azon következtetést, miszerint a Bizottság által megállapított és a Törvényszék által helybenhagyott egyetemleges felelősségi forma sérti a büntetések egyéniesítésének és a jogbiztonságnak az elvét.

143

Először a fellebbező társaságok azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megsértette a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvét azáltal, hogy a megtámadott ítélet 215. pontjában megállapította, hogy a jelen ítélet 140. pontjában említett, eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó egyenlő mértékű felelősségre vonatkozó szabályra tekintettel a vitatott határozatból minden szankcionált társaság megállapíthatja azt a részösszeget, amelyet az egyetemleges adóstársaival fennálló viszonyában viselnie kell, mivel az ilyen, eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó szabály ellentétes az egyetemleges felelősség uniós jogi fogalmával.

144

Másodszor a fellebbező társaságok arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy az egyenlő mértékű felelősség szabályára támaszkodott, amikor a megtámadott ítélet 236. pontjában megállapította, hogy a Bizottság nem ruházta át a nemzeti bíróságra vagy a választottbíróságra a bírság megfizetéséhez való hozzájárulásuk meghatározására vonatkozó hatáskört. Amennyiben ugyanis a Bizottság elmulasztja az egyes adóstársakra eső részösszegek meghatározását, ezzel az EK 7. cikket megsértve hallgatólagosan átruházza e hatáskört egy harmadik személyre, vagyis a nemzeti bíróságra vagy a választottbíróságra.

145

Harmadszor a fellebbező társaságok arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a jogbiztonság elvének megsértésére és a bizottsági hatáskör jogellenes átruházására vonatkozó érvek elutasítása során az egyenlő mértékű felelősség szabályára támaszkodva megsértette indokolási kötelezettségét, mivel ezáltal a vitatott határozat tartalmát további indokok hozzáfűzésével módosította, ami egyébként ellentétes volt a Bizottság szándékával.

146

A Bizottság úgy véli, hogy a hatáskörök jogellenes átruházására vonatkozó jogalap új, és ennélfogva elfogadhatatlan, és mindenesetre megalapozatlan, mivel azon a téves előfeltételezésen nyugszik, miszerint a Bizottság az egyetemleges adóstársak által megfizetendő bírság belső viszonyukban történő megoszlásának meghatározására vonatkozó jogkörrel rendelkezik, miközben szankcionálási jogköre csupán az egyetemlegesség külső viszonyát érinti. Ezzel szemben lényegében osztja a Törvényszék által a megtámadott ítélet 215. pontjában hivatkozott egyenlő mértékű felelősség szabályával szembeni kifogást, ám arra kéri a Bíróságot, hogy a Törvényszék indokolását helyettesítse saját indokolásával annak érdekében, hogy a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvének megsértésére vonatkozó kifogásokat el lehessen utasítani.

147

Elöljáróban el kell utasítani az Alstom‑csoport társaságai által a Bizottság szankcionálási hatásköre jogellenes átruházásával kapcsolatosan kifejtett érveléssel szemben felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

148

Ugyanis, mivel minden félnek rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy a neki sérelmet okozó ítélet minden jogalapját vitassa, amennyiben a Törvényszék két ügyet egyesített, és egy ítéletet hozott, amely az eljárás felei által a Törvényszék előtt előadott jogalapok összességére válaszol, illetve, hogy vitassa a csak a másik egyesített ügy felperese által a Törvényszék előtt előadott jogalapokra vonatkozó érveléseket, amennyiben ezek számára sérelmet okoznak (a C‑444/11. P. sz., Team Relocations és társai kontra Bizottság ügyben 2013. július 11‑én hozott ítélet 34. pontja).

149

Először is, az első fokon felperes társaságok által a megtámadott ítélet 215. és 236. pontjával szemben felhozott érveket illetően, meg kell állapítani, hogy ezen érvek a megtámadott ítélet 214. pontjában kifejtett azon előfeltételezésen nyugszanak, miszerint a Bizottságnak az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében fennálló azon hatásköre, hogy egyetemlegesen megfizetendő bírságot szabjon ki több olyan jogi személlyel szemben, amelyek egyetlen vállalkozás részét képezik, magában foglalja az egyetemleges adóstársak által megfizetendő bírság belső viszonyukban történő megoszlásának meghatározására vonatkozó kizárólagos jogkört azt követően, hogy megfizették a Bizottság részére a bírság teljes összegét, és következésképpen az utóbbinak már nem áll fenn követelése.

150

Márpedig a Törvényszék ezen előfeltételezés alkalmazásával tévesen alkalmazta a jogot.

151

A Bizottság szankcionálási jogköre ugyanis arra korlátozódik, hogy meghatározza azon bírság összegét – vagyis az egyetemlegesség külső viszonyát –, amelyet több olyan jogi személy egyetemlegesen köteles részére megfizetni, amelyek ugyanazon vállalkozás részét képezik, ám nem terjed ki arra, hogy a bírságnak az egyetemleges adóstársak által belső egyetemlegességi viszonyuk keretében fizetendő részösszegeit meghatározza (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 58. pontja).

152

Ezzel szemben, amennyiben az adóstársak nem rögzítették szerződés keretében az egyetemlegesen kiszabott bírság rájuk eső részarányát, az uniós jog betartása mellett a nemzeti bíróságok feladata e részarányoknak a nemzeti jog alkalmazásával történő meghatározása (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 62. pontja).

153

Ebből következően a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 215. pontjában lényegében azt állapította meg, hogy amennyiben a Bizottság a több társasággal szemben egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó határozatában egyáltalán nem tesz olyan megállapítást, amely szerint a vállalkozáson belül egyes társaságok nagyobb mértékben voltak felelősek a szóban forgó vállalkozásnak a kartellben az adott időszak során való részvételéért, mint más társaságok, úgy kell tekinteni, hogy e társaságok felelőssége egyenlő, és ennélfogva egyenlő arányban kell viselniük a velük szemben egyetemlegesen kiszabott összegeket (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 69. pontja).

154

Továbbá ebből következően a Törvényszék nem alapozhatott az egyenlő mértékű felelősség ezen, eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó szabályára annak a megtámadott ítélet 216. és 236. pontjában való megállapítása érdekében, hogy a szankcionált társaságok egyértelműen megismerhették azokat a pénzügyi következményeket, amelyek számukra az általuk egyetemlegesen megfizetendő bírság kiszabásából következhetnek, és hogy a Bizottság nem ruházta át a nemzeti bíróságra vagy választottbíróságra a szankcionálására vonatkozó ráruházott hatáskörét.

155

Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a Törvényszék valamely ítéletének indokolása az uniós jogot sérti, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti az ítélet hatályon kívül helyezését, a Bíróságnak pedig a Törvényszék indokolását a saját indokolásával kell helyettesítenie (lásd ebben az értelemben különösen a C‑120/06. P. és C-121/06. P. sz., FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-6513. o.] 187. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

156

Márpedig a fentiekre figyelemmel úgy tűnik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet hivatkozott 216. és 236. pontjában nyilvánvalóan helyesen határozott úgy, hogy elutasítja a jogbiztonság elvének megsértésére és a bizottsági hatáskör jogellenes átruházására vonatkozó érveket.

157

Egyrészt ugyanis, mivel a Bizottság nem rendelkezik az egyetemlegesen kiszabott bírság összege belső megoszlásának meghatározására vonatkozó hatáskörrel, nem várható el, hogy a vele szemben egy vagy több más társasággal együtt egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó határozatból minden egyes társaság levezethesse azon részarányt, amelyet az egyetemleges adótársaival való viszonyában viselnie kell azt követően, hogy a Bizottság követelése megszűnik (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint a Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontja). Szerződéses megállapodás hiányában e részarányt a nemzeti bíróságnak kell meghatároznia. Ennélfogva e részaránynak az egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó bizottsági határozatban való meghatározásának hiánya önmagában nem minősül a jogbiztonság elve megsértésének.

158

Másrészt, mivel az egyetemlegesen megfizetendő bírság összege belső megoszlásának meghatározása a nemzeti bíróság vagy választottbíróság, és nem a Bizottság feladata, az utóbbi egyáltalán nem marasztalható el azért, hogy jogellenesen ruházta volna át e hatáskört azáltal, hogy a vitatott határozatban nem határozta meg az egyetemleges adóstársak által megfizetendő bírság belső viszonyukban történő megoszlását.

159

E megfontolásokból következően a felhozott jogalapok mindenesetre nyilvánvalóan megalapozatlanok, és ezért a jelen ítélet 157. és 158. pontjában említett jogi indokok alapján – amelyekkel nem kell a Törvényszék által a megtámadott ítélet 216. és 236. pontjában kifejtett indokolást helyettesíteni – a fellebbezéseket e részükben el kell utasítani.

160

Másodszor és utoljára, azt az érvet is el kell utasítani, amely szerint a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét. A Törvényszék ugyanis nem marasztalható el azért, hogy a vitatott határozat indokolását a sajátjával helyettesítette. A Törvényszék ugyanis e határozat felülvizsgálata során teljes mértékben jogosult volt a szóban forgó jogalapokat elutasítani olyan indokok alapján, mint például az eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó egyenlő mértékű felelősség szabálya, még akkor is, ha ezen indokolás érdemében jogilag tévesnek bizonyult.

161

A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy az Areva által hivatkozott második és harmadik jogalap, valamint az Alstom‑csoport társaságai által felhozott második jogalap harmadik része és negyedik jogalap megalapozottak annyiban, amennyiben azt kifogásolják, hogy a Bizottság és a Törvényszék de facto egyetemlegességet hozott létre az Areva és az Alstom között, és ezzel a Törvényszék megsértette a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvéből eredő, a bírságok megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályokat.

162

Az Areva arra hivatkozik, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során a Törvényszéknek értékelnie kellett volna, hogy az Arevával szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összege arányos‑e a jogsértés súlyához és időtartamához képest, valamint hogy megfelel‑e az egyenlő bánásmód elvének. Ezen elvek alkalmazásával a Törvényszéknek csökkentenie kellett volna azon bírság legfelső összegét, amelynek vonatkozásában a Bizottság az Areva egyetemleges felelősségét megállapította.

163

Az arányosság elvének hivatkozott megsértése abból a tényből ered, hogy a Bizottság egy csupán négy hónapig tartó jogsértés miatt kötelezte az Arevát arra, hogy egyetemlegesen fizessen meg egy olyan összeget, amely körülbelül a fele annak az összegnek, amelyet az Alstom köteles egyetemlegesen megfizetni egy tizenkét évig tartó jogsértés után, illetve körülbelül a kétszerese annak az összegnek, amelyeket kizárólag az Alstomnak kell megfizetnie a kartellben való négy év időtartamú közvetlen részvétele miatt.

164

A Törvényszék az egyenlő bánásmód elvét is megsértette, mivel helyben hagyta a vitatott határozatot annak ellenére, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértésben való részvétel időtartamára figyelemmel sokkal szigorúbban szankcionálta az Arevát, mint az Alstomot, noha az Alstom a kartell egyik alapító társasága volt, valamint az Alstom kartellben való részvételének időtartama 47‑szer hosszabb volt az Areva részvételének időtartamánál, és az Alstom forgalma meghaladta az Areváét.

165

A Bizottság azt állítja, hogy ez a jogalap elfogadhatatlan, különösen mivel az Areva első fokon nem hivatkozott rá, továbbá mivel nem minősül olyan közrenden alapuló jogalapnak, amelyet a Törvényszéknek hivatalból fel kellett volna hoznia. A jogalap érdemét illetően arra hivatkozik, hogy az Arevával szemben kiszabott bírság meghatározása nem kifogásolható, különösen mivel az az iránymutatás alkalmazásával került kiszámításra.

166

A jelen jogalap elfogadhatóságát illetően elöljáróban meg kell állapítani – amint arra a főtanácsnok indítványának 189. pontjában rámutatott –, hogy az Areva‑csoporthoz tartozó társaságok keresetükben nem hoztak fel az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapuló olyan jogalapot, amelyben arra hivatkoztak volna, hogy az Arevával szemben kiszabott bírság ezen elvek megsértése folytán jogellenes. Ugyan vitathatatlan, hogy e társaságok hivatkoztak az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésére, ám e kifogások egy teljesen eltérő kérdésre, mégpedig az Alstom és az Areva T&D SA társaság egyetemleges kötelezésére vonatkoztak.

167

Így tehát új jogalapról van szó, amely a jelen ítélet 113. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság előtti fellebbezés keretében elfogadhatatlan.

168

Egyébiránt – amint arra a főtanácsnok indítványának 191. pontjában ugyancsak rámutatott – ugyan az Areva T&D SA‑nak az Alstom részére történő továbbruházása a kereset és a fellebbezés benyújtása közötti időszakban történt, ez a tény nem képez olyan új ténybeli körülményt, amely igazolná e jogalap elfogadhatóságát, mivel e jogalap nem ezen a körülményen alapul.

169

Mindazonáltal az Areva által hivatkozott negyedik jogalap elfogadható annyiban, amennyiben az Areva abban azt kifogásolja, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében nem vizsgálta meg, hogy a vele szemben többek között az Areva T&D SA‑val egyetemlegesen kiszabott bírság az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértése miatt nem jogellenes‑e, illetve azt, hogy felülvizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot.

170

Amint az a jelen ítélet 118. pontjában említésre került, az olyan jogalapra, amely a megtámadott ítéletből ered, a fellebbezés keretében lehet hivatkozni.

171

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUM‑Szerződés által előírt jogszerűségi felülvizsgálaton felül a Törvényszék az EUMSZ 261. cikkben és az 1/2003 rendelet 31. cikkében elismert korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik, amely feljogosítja arra, hogy a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy a kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje (lásd különösen a fent hivatkozott Siemens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 334. pontját, valamint a C‑586/12. P. sz., Koninklijke Wegenbouw Stevin kontra Bizottság ügyben 2013. december 19‑én hozott ítélet 32. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

172

A Bíróság hangsúlyozta azonban, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius. A közrenden alapuló jogalapok kivételével, amelyeket a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, a felperesnek kell felhoznia a jogalapokat a megtámadott határozattal szemben, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében (a fent hivatkozott Siemens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 335. pontja).

173

A Bíróság továbbá megjegyezte, hogy ezen eljárási követelmény nem mond ellent azon szabálynak, miszerint a versenyjogi szabályok megsértése esetén a Bizottság feladata, hogy az általa megállapított jogsértéseket bizonyítsa, és megállapítsa, mely bizonyítékok alkalmasak arra, hogy jogilag megkövetelt módon bizonyítsák a jogsértést alkotó tényállás fennállását. A felperesnek pedig az a feladata a bírósági jogorvoslat keretében, hogy megjelölje a megtámadott határozat vitatott elemeit, e tekintetben kifogásokat fogalmazzon meg, és olyan bizonyítékokat terjesszen elő, amelyek a kifogásai megalapozottságának bizonyítására alkalmas komoly ténykörülményeknek minősülhetnek (a fent hivatkozott Siemens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 336. pontja).

174

Márpedig nem úgy tűnik, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre a megtámadott ítélet 318–323. pontban szereplő gyakorlásának keretében megsértette volna ezen elveket.

175

A Törvényszék ugyanis a hivatkozott pontokban – miután ezen ítélet 317. pontjában megállapította, hogy a fellebbezőknek az arányosság és az egyenlő bánásmód elvére vonatkozó jogalapjai megalapozottak annyiban, amennyiben a Bizottság az Alstommal és az Areva‑csoporthoz tartozó társaságokkal szemben a jogsértésben betöltött irányító szerepük mint súlyosító körülmény alapján bírságuk alapösszegének 50%‑os emelését írta elő, a Siemensszel szembeni emeléssel megegyezően – módosította az Alstommal és az Arevával szemben egyetemlegesen kiszabott bírságokat, és ezen emelés mértékét 35%‑ra, illetve 20%‑ra csökkentette.

176

Márpedig a Törvényszék ebben a konkrét helyzetben korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának keretében nem volt köteles az Arevával szemben kiszabott bírságra vonatkozóan az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértése tekintetében esetlegesen felhozható más, az Areva által a fellebbezésében előterjesztettekhez hasonló kifogásokat hivatalból megvizsgálni.

177

Végül az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bíróságnak, amennyiben fellebbezés keretén belül jogi kérdésekről határoz, nem feladata, hogy méltányossági okokból a sajátjával helyettesítse az Törvényszék értékelését, mivel az uniós jog megsértése miatt a vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összegéről korlátlan felülvizsgálati jogkörében dönt. Így a bírság összegének nem megfelelő szintje folytán csak akkor lehetne megállapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a szankció mértéke nem csupán nem megfelelő, hanem oly mértékben eltúlzott, hogy már aránytalan (a C‑70/12. P. sz., Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ügyben 2013. május 30‑án hozott ítélet 57. pontja).

178

E tekintetben az Arevával szemben kiszabott bírság összegének állítólagosan azon indokból aránytalan jellegéből, hogy az utóbbi rövid ideig vett részt a jogsértésben, nem következik, hogy az Arevával szemben egyetemlegesen kiszabott bírság oly mértékben eltúlzott lenne, hogy az már aránytalan legyen.

179

Amint ugyanis arra a Bizottság hivatkozott, ezt az összeget az iránymutatásban meghatározott módszertan szerint számította ki. E tekintetben vitathatatlan, hogy az a körülmény, hogy az Areva kartellben való részvételének tartama igen rövid volt, tükröződött abban, hogy a Bizottság e kiindulási összeget nem növelte a jogsértés időtartama alapján, miközben az Alstom esetében a Bizottság e kiindulási összeget 155%‑kal növelte a szóban forgó kartellben való 15 év 8 hónapig tartó részvétele miatt.

180

Mindazonáltal az a tény, hogy az Areva részvétele a hivatkozott jogsértésben nagyon rövid volt – amint az jellegéből következik, illetve amint az a bírság számításában, különösen pedig a kiindulási összeg meghatározásában tükröződik –, semmilyen módon nem hat ki a jogsértés súlyára.

181

Márpedig, az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének értelmében a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind az érintett vállalkozással szemben kifogásolt jogsértés súlyát, mind annak időtartamát (a fent hivatkozott Bizottság kontra Siemens Österreich és társai, valamint Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 52. pontja).

182

E körülmények között az Areva negyedik jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

183

Az Alstom‑csoport társaságai ötödik jogalapjukkal arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 223–230. pontjában tévedett az Alstom által a hatékony jogorvoslathoz és a bírói jogvédelemhez való jog megsértésére vonatkozóan felhozott első jogalap terjedelmét illetően, és ennélfogva nem válaszolt e jogalapra.

184

A Törvényszék a hivatkozott pontokban a bírósági felülvizsgálat követelményét, és különösen azt a tényt vizsgálta meg, hogy az Alstom és az Areva T&D SA igenis élt azon jogával, hogy jogorvoslattal ténylegesen élve a vitatott határozatot bírósági felülvizsgálatra terjessze elő. Mindazonáltal az Areva által a Törvényszék előtt felhozott első jogalap a keresetindítással való élés szabadságára vonatkozott, amelyet az Alstom és az Areva T&D SA egyetemleges elmarasztalásának hatása korlátozott.

185

A Bizottság azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 223–230. pontjában megfelelő választ adott az Alstom‑csoport társaságai által első fokon felhozott érvelésre.

186

Az Alstom‑csoport társaságai állításaival ellentétben a megtámadott ítélet 223–230. pontjának értelmezéséből kitűnik, hogy a Törvényszék egyáltalán nem tévedett az Alstom érvelésének terjedelmét illetően, és megfelelően válaszolt a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére vonatkozóan felhozott jogalapra.

187

Az említett ítéletben ugyanis a Törvényszék – miután a 224–227. pontban emlékeztetett a releváns ítélkezési gyakorlatra – megalapozottan ítélte úgy, hogy az Alstom és az Areva T&D SA Bizottság általi egyetemleges elmarasztalása nem sértette mindkét társaság, vagyis a vitatott határozat címzettjeinek azon jogát, hogy az uniós jog által biztosított jogorvoslattal ténylegesen élve e határozatot bírósági felülvizsgálatra terjesszék elő.

188

Az Alstom‑csoport társaságai azzal érvelnek, hogy a Törvényszék nem tárgyalta a keresetindítással való élés szabadságának korlátozását, ami a bírságnak az Alstommal és az Areva T&D SA‑val szembeni egyetemleges kiszabásából következik. Így mivel az Areva T&D SA keresetet indított, az Alstomnak ugyanezt kellett tennie annak elkerülése érdekében, hogy neki kelljen megfizetnie a kiszabott bírság teljes összegét, miközben ha az Areva T&D SA nem indított volna keresetet, ez utóbbinak kellett volna e bírság összegét megfizetnie, és az Alstom által indított eljárás nem befolyásolhatta volna a szóban forgó bírság összegét.

189

E tekintetben meg kell állapítani, hogy e korlát csupán az Alstommal és az Areva T&D SA‑val szembeni egyetemleges bírság kiszabásának kikerülhetetlen következménye. E következmény ugyan bizonyosan befolyásolta az egyetemleges adóstársak stratégiáját, ám önmagában nem vezetett a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértéséhez. Az egyes adóstársak ugyanis megőrizték a keresetindításhoz való jogukat, amellyel egyébként – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 228. pontjában meg is állapította – mind az Alstom, mind az Areva T&D SA élt.

190

Ebből következően az Alstom ötödik jogalapját el kell utasítani.

191

A fellebbező társaságok által hivatkozott jogalapok összességének vizsgálatából kitűnik, hogy egyrészt az Areva által felhozott második és harmadik jogalapnak, valamint az Alstom‑csoport társaságai által előterjesztett második jogalap harmadik részének és negyedik jogalapnak helyt kell adni annyiban, amennyiben azok azt kifogásolják, hogy a Bizottság és a Törvényszék de facto egyetemlegességet hozott létre az Areva és az Alstom között, és ezzel a Törvényszék megsértette a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvéből eredő, a bírságok megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályokat, másrészt viszont a fellebbezéseket ezt meghaladó részükben el kell utasítani.

192

Ebből először is az következik, hogy a megtámadott ítélet rendelkező része 3) pontjának második francia bekezdését hatályon kívül kell helyezni.

193

Továbbá, mivel az Európai Unió Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének értelmében a per állása megengedi, végleges ítélet hozható.

194

E tekintetben megállapítandó, hogy az egyetemlegességnek a vitatott határozat 2. cikkének c) pontjában szereplő meghatározása megegyezik a Törvényszék által korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlását, majd a bírság összegének csökkentését követően a megtámadott ítélet rendelkező része 3) pontjának második francia bekezdésében elfogadott meghatározással.

195

Ennélfogva, mivel a fellebbező társaságok első fokon a vitatott határozat 2. cikke c) pontjának megsemmisítését kérték, e rendelkezést a megtámadott ítélet rendelkező része 3) pontja második francia bekezdésének hatályon kívül helyezéséhez vezető indokokkal – amelyek a jelen ítélet 129–142. pontjában található – megegyező indokok alapján meg kell semmisíteni.

196

Végül a Bíróság az EUMSZ 261. cikkének értelmében az 1/2003 rendelet 31. cikkében elismert korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében úgy ítéli meg, hogy az egyetemlegességre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazása azt követeli meg, hogy a bírságok összege a Bizottság és a Törvényszék által alkalmazott módszerrel ellentétben a jogbiztonság és a büntetések egyéniesítésének elvéből eredő, a bírságok megfizetésének egyetemlegességére vonatkozó szabályokat tiszteletben tartva kerüljön meghatározásra.

197

Ebből következően a jelen ítélet 138. pontjában kimondottakra figyelemmel, és a szóban forgó társaságoknak a jelen ítélet 14. pontjában rögzített névváltozására tekintettel az Alstommal szemben az Alstom Grid SAS‑szal egyetemlegesen megfizetendő 27795000 euró összegű bírság kiszabásának, az Arevával, a T&D Holdinggal és az Alstom Grid AG‑val szemben az Alstom Grid SAS‑szal egyetemlegesen megfizetendő 20400000 euró összegű bírság kiszabásának van helye.

198

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikke (2) bekezdésének értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

199

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

200

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Ugyanezen rendelkezés szerint, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Bíróság határozhat úgy, hogy valamely fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

201

Mivel az Areva és az Alstom‑csoport társaságainak fellebbezései részben megalapozottak, a Bizottságot kell kötelezni mind az első fokú eljárásban, mind a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségein felül az Arevának és az Alstom‑csoport társaságainak az első fokú eljárásban, valamint a fellebbezési eljárásban felmerült költségei egyötödének viselésére. Az Areva és az Alstom‑csoport társaságai maguk viselik az első fokú eljárásban, valamint a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeik négyötödét.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: