1. 

A béranyaság, amely az orvosilag asszisztált reprodukció egyre elterjedtebb formája, számos tagállamban érzékeny politikai és társadalmi kérdésnek minősül. Az Equality Tribunal (Írország) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a C.D.‑üggyel ( 2 ) együtt a béranyaság kérdésének aktualitását tanúsítja, annak még viszonylag marginális szerepe és a szabályozásával összefüggő jogi (és etikai) kérdések összetettsége ellenére. A tagállami szabályozás csakugyan sokrétű: van, ahol a béranyaság jogszerű, és különös szabályok vonatkoznak rá, máshol jogellenes, vagy – mint Írország esetében is – nincs szabályozva, és számottevő a tagállamok közötti eltérés a tekintetben is, hogy hogyan kellene szabályozni a béranyaságról szóló megállapodásokat és különösen az ahhoz kapcsolódó eljárásokat.

2. 

A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben egy terhesség kihordására képtelen nőnek béranyaságról szóló megállapodás alapján született genetikai gyermeke. Az uniós jog alapján jogosult‑e a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadságra? Ez a lényege a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdéseknek.

3.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló 2006. december 13‑i ENSZ‑egyezmény ( 3 ) (a továbbiakban: ENSZ‑egyezmény) e) preambulumbekezdése értelmében „a fogyatékosság egy változó fogalom, továbbá […] a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben”.

4.

Az ENSZ‑egyezmény 1. cikke szerint „[f]ogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását”.

5.

A 92/85 irányelv ( 4 ) nyolcadik preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók különös kockázati csoportnak tekintendők, és intézkedéseket kell hozni biztonságuk és egészségük biztosítása érdekében.

6.

A tizennegyedik preambulumbekezdés alapján a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók sebezhetősége szükségessé teszi számukra, hogy jogosultak legyenek szülési szabadságra.

7.

A 92/85 irányelv 1. cikke alapján ennek az irányelvnek az a célja, hogy „a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedéseket hajtson végre”.

8.

A 8. cikk alapján a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 2. cikkben ( 5 ) meghatározott munkavállalók jogosultak legyenek legalább 14 hetes folyamatos szülési szabadságra, amely a gyermekszülés előtt, illetve után a nemzeti jogszabályoknak, illetve gyakorlatnak megfelelően vehető igénybe.

9.

A 11. cikk (2) bekezdése a 8. cikkben szabályozott szülési szabadság időtartamához kapcsolódóan úgy rendelkezik, hogy biztosítani kell a 2. cikkben meghatározott munkavállalók munkabérének védelmét, illetve a megfelelő ellátáshoz való jogosultságát a szülési szabadság ideje alatt.

10.

A 2006/54 irányelv ( 6 ) (23) preambulumbekezdése a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely megerősíti, hogy a nőkkel szembeni hátrányos bánásmód a terhességgel vagy anyasággal kapcsolatban nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg, és ennek megfelelően megállapítja, hogy az irányelv kiterjed az ilyen bánásmódra. A – szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozó – (24) preambulumbekezdés mindezt kiegészíti azzal, hogy jogos a nők terhesség és anyaság alatti fizikai állapotának védelme, valamint a nemek közötti érdemi egyenlőség elérésének eszközéül szolgáló anyaságvédelmi intézkedések bevezetése.

11.

A (27) preambulumbekezdés alapján a tagállamok hatáskörébe tartozik „[az apasági vagy örökbefogadási szabadsághoz való jog megadására vonatkozó döntés meghozatala”. Emellett a tagállamok hatáskörébe tartozik „a felmentésen és a munkába való visszatérésen kívül minden olyan feltétel meghatározása, amely [az] irányelv hatályán kívül esik”.

12.

A 2006/54 irányelv 2. cikke tartalmazza a fogalommeghatározásokat az irányelv alkalmazásában.

13.

A 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján „közvetlen megkülönböztetés [helyesen: közvetlen hátrányos megkülönböztetés]” valósul meg, „ha egy személlyel szemben neme miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának”. A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján „közvetett megkülönböztetés [helyesen: közvetett hátrányos megkülönböztetés]” valósul meg, ha „egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek”. Ezenkívül a 2. cikk (2) bekezdésének c) pontja értelmében az irányelv hatálya alá tartozó hátrányos megkülönböztetés magában foglalja „egy nő kevésbé kedvező bánásmódban részesítés[ét] terhességgel vagy szülési szabadsággal kapcsolatban – a 92/85[…] irányelv értelmében”.

14.

A 4. cikk alapján tilos minden nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés a „díjazás minden vonatkozásában és minden feltételében”.

15.

A 14. cikk alapján tilos minden nemen alapuló alapú közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés a munkavállaláshoz és a képzéshez való hozzáférés, a foglalkoztatási és munkafeltételek, valamint munkavállalói szervezetben való tagság és részvétel vonatkozásában.

16.

A 2006/54 irányelv 16. cikke az apasági és örökbefogadási szabadságot szabályozza. A következők szerint rendelkezik:

„Ezen irányelv nem érinti a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy eltérő jogokat ismerjenek el az apasági és/vagy az örökbefogadási szabadsághoz. Az ezeket a jogokat elismerő tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megvédjék a munkavállaló férfiakat és nőket a jogok gyakorlása miatti elbocsátástól, továbbá biztosítják, hogy az említett szabadságokat követően ezek a személyek jogosultak legyenek arra, hogy visszatérjenek munkahelyükre vagy egy azzal azonos munkakörbe olyan feltételek mellett, amelyek számukra nem kevésbé kedvezőtlenek [helyesen: nem kedvezőtlenebbek], valamint hogy minden, a munkafeltételekben bekövetkezett javulás, amelyre távollétük alatt jogosultak lettek volna, rájuk is vonatkozzon.”

17.

A 2000/78 irányelv ( 7 ) (20) preambulumbekezdése alapján megfelelő intézkedéseket kell tenni azért, hogy a munkahelyeket a fogyatékosok igényeinek megfelelően alakítsák ki. Hatékony és gyakorlati intézkedések alatt „az épületek és a munkaeszközök megfelelő átalakításá[t], a munkaidő beosztásának és a feladatok szétosztásának a fogyatékosok igényeihez igazításá[t], illetve a képzés vagy beilleszkedés biztosításá[t]” kell érteni.

18.

A (21) preambulumbekezdés úgy rendelkezik, hogy „[a]nnak meghatározása érdekében, hogy a kérdéses intézkedések nem jelentenek‑e aránytalanul nagy terhet, figyelembe kell venni a felmerülő pénzügyi és egyéb költségeket, a szervezet vagy vállalkozás nagyságát és pénzügyi erőforrásait, valamint a köztámogatások vagy bármely más támogatás lehetőségét”.

19.

A 3. cikk a 2000/78 irányelv hatályát határozza meg. Ennek értelmében:

„(1)   A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: az állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

20.

A fogyatékos személyek igényeihez való „ésszerű alkalmazkodás” fogalmát az irányelv 5. cikke határozza meg. E rendelkezés alapján „a munkaadóknak meg kell tenniük a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az előmenetel […], kivéve, ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra”.

21.

Az ír jog nem szabályozza a béranyaságot. Nem biztosít tehát a jog szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadságot az olyan szülőknek, akiknek a gyermekei béranyaságról szóló megállapodás keretében születnek.

22.

A szülési szabadsággal kapcsolatban az 1994. évi (módosított) Maternity Protection Act ( 8 ) (az anyaság védelméről szóló törvény) 8. cikke úgy rendelkezik, hogy a „várandós munkavállalók” (kiemelés tőlem) jogosultak a „szülési szabadságként” ismert szabadságra. A szülési szabadság törvényes időtartama legalább 26 hét. A szülési szabadság kiadásához az szükséges, hogy a munkavállaló közölje a munkáltatóval azon szándékát, hogy szülési szabadságot szeretne kivenni, valamint hogy a terhesség fennállását és a szülés várható időpontját tanúsító orvosi vagy azzal egyenértékű igazolást bemutassa a munkáltatónak.

23.

Az örökbefogadási szabadságot az 1995. évi (módosított) Adoptive Leave Act ( 9 ) (az örökbefogadási szabadságról szóló törvény) szabályozza. E törvény 6. cikke értelmében a munkavállaló örökbe fogadó anya vagy az egyedülálló örökbe fogadó férfi munkavállaló a gyermek elhelyezésének napjától kezdődően örökbefogadási szabadságra jogosult. Az örökbefogadási szabadság törvényes időtartama a gyermek elhelyezésének napjától számított legalább 24 hét. Az örökbefogadási szabadság kiadásához az szükséges, hogy a munkavállaló előre közölje a munkáltatóval azon szándékát, hogy örökbefogadási szabadságot szeretne kivenni, valamint hogy az örökbefogadást tanúsító releváns dokumentumokat bemutassa a munkáltatónak. ( 10 )

24.

Z. tanárként dolgozik egy állami szerv által fenntartott írországi iskolában. Egy ritka betegségben szenved, melynek eredményeképpen – bár egészséges petefészkekkel rendelkezik, és egyébként fogamzóképes – nincs méhe, és nem képes a terhesség kihordására.

25.

Z. és férje gyermeket akartak, és ebből a célból megállapodtak egy béranyával, hogy az az Egyesült Államokban, Kaliforniában gyermeket szüljön. 2010 áprilisában a béranyaságról szóló megállapodás alapján gyermek született. A gyermek a házaspár genetikai gyermeke, és amerikai születési anyakönyvi kivonatában a béranyára vonatkozó bejegyzés nem szerepel.

26.

Z. a rá vonatkozó foglalkoztatási feltételek értelmében fizetett örökbefogadási szabadságra és fizetett szülési szabadságra jogosult. Az ír szabályozás vagy Z. munkaszerződése nem tartalmaz kifejezett rendelkezést a béranyaságról szóló megállapodás alapján megszületett gyermek születésekor felmerülő szabadságra vonatkozóan.

27.

A béranya várandóssága alatt ugyanakkor Z. jelezte az örökbefogadási szabadság igénybevételének szándékát. Mivel a fizetett szabadság kiadását megtagadták, és csupán fizetés nélküli szülői szabadságot kínáltak fel a számára, ( 11 ) Z. panaszt nyújtott be az Equality Tribunalhoz. Azt állította, hogy őt neme, családi állapota és fogyatékossága alapján hátrányos megkülönböztetés érte.

28.

Mivel kétségek merültek fel a releváns uniós jogi rendelkezés hatályával és értelmezésével kapcsolatban, az Equality Tribunal az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

29.

Z., a Government Department és a the Board of Management of a Community School Írországban (egy írországi minisztérium és egy önkormányzati iskola igazgatótanácsa), továbbá az ír és a portugál kormány, valamint a Parlament, a Tanács és a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő. A 2013. május 28‑i tárgyaláson Z., az ír kormány, a Parlament, a Tanács és a Bizottság előterjesztették szóbeli észrevételeiket.

30.

A jelen ügy társadalmi összefüggéseinek jobb megértése érdekében szükségesnek látom, hogy röviden vázoljam a béranyaság legfőbb (jogi és ténybeli) vonatkozásait. ( 12 )

31.

A béranyaságnak különböző formái vannak. A „hagyományos béranyaság” során a béranya (az a nő, aki a megbízó szülőket ( 13 ) hozzásegíti, hogy szülővé váljanak, azáltal hogy kihordja számukra a gyermeket) a megbízó apa spermájának és a saját petesejtjeinek felhasználásával esik teherbe. Ezzel szemben a vendéganyaság vagy kihordó anyaság olyan in vitro fertilizációs (IVF) kezeléssel jár, amelyben a megbízó anya vagy egy donor biztosítja a fertilizációs eljárásban felhasznált petesejtet. Az utóbbi típusú béranyaságról szóló megállapodások keretében a béranya genetikailag nem köthető az általa kihordott gyermekhez.

32.

A béranyaság igénybevételének okai jelentősen különbözőek lehetnek. A skála egyik végén vannak azok a személyek, akik személyes meggyőződésük miatt vállalnak béranyaság útján gyermeket. A másik végponton olyan párok vannak, akiknek meddőséggel, betegséggel vagy fogyatékossággal összefüggő különböző okok miatt nem lehet hagyományos úton gyermekük. A béranyaság lehetőséget nyújt az azonos nemű pároknak is arra, hogy teljesüljön az a vágyuk, hogy genetikailag a megbízó szülők egyikéhez kapcsolódó gyermekük szülessen.

33.

A béranyaság nem csupán az ilyen megállapodások szerződéses vonatkozásaihoz kapcsolódó összetett jogi problémákat vet fel (például, hogy az ilyen szerződés megkötése jogszerűnek minősül‑e, vagy sem, továbbá hogy milyen mértékben kaphat a béranya anyagi ellenszolgáltatást az általa nyújtott szolgáltatásért). A gyermek megszületését követően más problémás kérdések is felmerülnek.

34.

Az érintett tagállamtól függően a béranyaság keretében a gyermekszületés összetett jogi kérdések sorát veti fel, többek között: kit kell jogilag a gyermek szüleinek tekinteni? ( 14 ) Konkrétabban: milyen módon keletkeznek a megbízó szülők szülői jogai? Ettől elkülönülő, jóllehet ehhez szorosan kapcsolódó kérdés, hogy milyen mértékben kell, hogy megillessék a béranyaságot igénybe vevő szülőket az egyes jogosultságok, például a fizetett szülési vagy örökbefogadási szabadság. Néhány kivételtől eltekintve úgy tűnik, hogy ezek a kérdések, számos más kérdéssel együtt, amelyek az orvosilag asszisztált reprodukció e sajátos formájához kapcsolódnak, sok tagállamban még nem nyertek kielégítő szabályozást.

35.

Még összetettebb a kérdés a határokon átnyúló béranyaság esetén: a határokon átnyúló elem számos nehéz kérdést vet fel többek között az ilyen megállapodás alapján megszületett gyermekek családi és migrációs jogállásával kapcsolatban. A legtöbb tagállamban nyilvánvalóan nem problémamentes az ilyen megállapodások kereskedelmi jellege sem. ( 15 )

36.

A béranyaságot megengedően szabályozó jogrendszerekben, például Ukrajnában vagy az Egyesült Államokban, Kalifornia államban jogilag a megbízó szülők minősülnek a gyermek szüleinek. Ezzel szemben nem ritka, hogy az uniós tagállamokban a nemzeti jog elsősorban a szülő nőt (és az ő házastársát vagy partnerét) védi. Szükségtelen mondani, hogy az ilyen esetekben a kollíziós szabályok szigorú alkalmazása alapján kell dönteni, és különösen a béranyaságról szóló megállapodás alapján született gyermek és a megbízó szülők jogállására vonatkozó döntések meghozatalával kapcsolatos közrendi megfontolások olyan sajnálatos „jogi szürke zónához”, bizonytalan jogi helyzethez vezethetnek, amelyben a gyermekek szülők és a jogállás nélkül maradhatnak. ( 16 )

37.

A jelen ügy ezért – csakúgy, mint a jelenlegi szabályozási környezetben bármely, a béranyasággal kapcsolatos ügy – kétségkívül alapvető kérdéseket vet fel az orvosilag asszisztált reprodukció társadalmilag és kulturálisan elfogadott formáinak elhatárolásával kapcsolatban. E tekintetben nehéznek bizonyulhat, hogy különválasszuk a fent felsorolt jogi kérdéseket a béranyaság mögött húzódó politikai, etikai és kulturális megfontolásoktól.

38.

Mindezek után hangsúlyozni szeretném, hogy a jelen ügyben a Bíróságnak csupán abban a kérdésben kell döntést hoznia, hogy az uniós jog alapján védelmet élvez‑e annak a nőnek a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadsághoz való joga, akinek a genetikai gyermeke béranyaságról szóló megállapodás alapján született. Bár a kérdést előterjesztő bíróság a releváns másodlagos jog érvényessége tekintetében bizonytalan, én magam úgy vélem, hogy ez az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elsősorban és mindenekelőtt értelmezés iránti kérelem, amely a releváns másodlagos uniós jog értelmezésére vonatkozik.

39.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében két kérdésben kér iránymutatást. Elsőként: nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésként kizárja‑e a 2006/54 irányelv azt, hogy a béranyaságról szóló megállapodás alapján gyermeket vállaló anyától megtagadják a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadság kiadását? A második kérdés: ez a megtagadás fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e a 2000/78 irányelv alapján, tekintettel arra, hogy a megbízó anya olyan betegségben szenved, amely miatt nem tud szülni?

40.

E kérdésekre szükségképpen akkor lehet igenlő választ adni, ha az említett irányelveket a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között alkalmazni kell. Ebből következően a probléma lényege az e jogszabályok hatályának meghatározásában áll.

41.

Az alább részletesen kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy sem a 2006/54 irányelvből, sem a 2000/78 irányelvből nem lehet levezetni a Z.‑hez hasonló helyzetben lévő nő fizetett szabadsághoz való jogát. Elsőként a 2006/54 irányelvvel (és az uniós jogban a szülési szabadság különös szabályait megállapító 92/85 irányelvvel) foglalkozom. Ezt követően térek át a 2000/78 irányelv vizsgálatára.

42.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadság kiadásának megtagadása az előtte folyamatban lévő ügyben szereplőhöz hasonló körülmények között tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e a 2006/54 irányelv alapján. Bár az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem hivatkozik kifejezetten a 92/85 irányelvre, úgy vélem, hogy azzal kell kezdeni, hogy tisztázzuk a szülési szabadsággal kapcsolatban az uniós jog által biztosított védelem hatályát. Mégpedig azért, mert a jelen ügy azt a kérdést veti fel, hogy annak a nőnek, akinek a genetikai gyermeke béranyaságról szóló megállapodás alapján születik, a 92/85 irányelvben biztosított védelemmel összevethető védelmet kell‑e élveznie, azonos módon azzal a nővel, aki gyermeket szül.

43.

A 92/85 irányelv egyedül és kizárólag az uniós jog szerinti szülési szabadsághoz való jogot szabályozza.

44.

Amint azt Z. maga is elismeri, a 92/85 irányelv szerinti értelemben nem volt várandós és nem szült. Az EGK‑Szerződés 118a. cikke (jelenleg az EUMSZ 153. cikk) alapján elfogadott irányelv által biztosított védelmet illetően egyértelmű, hogy e védelem célja a várandós nők munkahelyi biztonsága és egészségvédelme javításának ösztönzése. ( 17 ) Célja egyszerűen megfogalmazva az ő fizikai és mentális állapotuk védelme. Ezt szemléltetendő, az irányelv nyolcadik preambulumbekezdése a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalókat különös kockázati csoportként határozza meg, és kimondja, hogy intézkedéseket kell hozni biztonságuk és egészségük védelme érdekében. ( 18 )

45.

Ráadásul a 92/85 irányelv gyermekágyas munkavállalók sebezhetőségét hangsúlyozó tizennegyedik preambulumbekezdésének és a szülési szabadságra vonatkozó 8. cikkének együttes értelmezéséből egyértelműen kitűnik, hogy az irányelv által biztosított egészségvédelem és biztonság a gyermeket szülő nőket célozza. A szülési szabadság ugyanis a meghatározása szerint „legalább 14 hetes” időszak, „amely a gyermekszülés előtt, illetve után” vehető igénybe (kiemelés tőlem). A 8. cikk célja tehát az, hogy védelmet biztosítson a nőknek, amikor különösen sebezhetők, mind a szülés előtt, mind azt követően. Ugyanezen gondolatmenet alapján a Bíróság is hangsúlyozta a szülési szabadság e vonatkozását, amikor megállapította, hogy a szülési szabadság – a szülői szabadsággal szemben – a nő biológiai állapotának és a nő és gyermeke közötti különleges kapcsolatnak a védelmére szolgál a terhességet és a gyermek születését követő időszakban. ( 19 )

46.

Ennél általánosabb szinten a 92/85 irányelv célja többek között, hogy a szülési szabadság eszközével segítse a női munkavállalókat a terhesség kihordásával és a gyermekszüléssel járó fizikai és mentális megterhelésből való felépülésben, valamint hogy megkönnyítse a munkaerőpiacra való visszatérésüket a szabadságuk lejárta után. Ennélfogva az irányelv a nemek közötti érdemi egyenlőség támogatásának eszközéül szolgál.

47.

Amint arra a fentiekben utalok, a 92/85 irányelv szerinti szülési szabadság mögöttes indokának értelmezése során a Bíróság kétségkívül jelentőséget tulajdonít annak a különleges kapcsolatnak is, amely a szülés után a nő és a gyermek között kialakul. Úgy vélem ugyanakkor, hogy ezt a célt csak összefüggésében lehet megérteni; a gyermek megszületésének (és a szoptatásnak) a logikus következményeként. Másként fogalmazva, ha ennek a célnak önálló jelentőséget tulajdonítanánk, álláspontom szerint nem lehetne ésszerűen a szülő nőkre korlátozni a 92/85 irányelv 8. cikke által biztosított védelem hatályát, hanem az szükségszerűen kiterjedne az örökbe fogadó anyákra vagy ténylegesen bármely más szülőre, aki újszülött gyermekének gondozását teljes körűen ellátja.

48.

Éppen az egyértelműen kinyilvánított cél, azaz a sebezhető állapotú munkavállalók egészségvédelmének és biztonsága védelmének célja miatt nem tudom úgy értelmezni a 92/85 irányelvet, hogy az védelemben részesíti a szülési szabadsággal egyenértékű fizetett szabadsághoz való jogot olyan anya esetében, akinek a genetikai gyermeke béranyaságról szóló megállapodás alapján született. Habár a béranyaság keretében született gyermek genetikai anyja csakugyan Z., nem vagyok meggyőződve arról, hogy önmagában ez a körülmény úgy értelmezhető, hogy az – az irányelv kifejezett megfogalmazása és egyértelműen kinyilvánított céljai ellenére – kiterjeszti a 92/85 irányelv hatályát általában az anyaságra vagy a szülőségre.

49.

Hozzátenném ugyanakkor, hogy a 92/85 irányelv által biztosított védelem szintje mindössze egy elfogadott minimum, a tagállamok természetesen ennél kiterjedtebb védelmet nyújthatnak mind a biológiai anyáknak, mind a béranyáknak és az örökbe fogadó anyáknak (és apáknak). Úgy tűnik számomra, hogy a tagállamok számottevő mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy a 92/85 irányelv 2. cikkének b) pontjában szabályozott szabadságtípuson túl olyan fizetett szabadsághoz való jogot biztosítsanak, amely – indokolt esetben – kiterjed azokra a munkavállalókra is, akik nem szültek gyermeket.

50.

Amennyiben azonban az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás nem terjeszti ki a szülési szabadsághoz való jogot a megbízó anyákra, ezt nem lehet úgy értelmezni, hogy ellentétes a 92/85 irányelvvel. Ez egészen egyszerűen azért van így, mert Z. nem tartozik a 92/85 irányelv személyi hatálya alá.

51.

Ezzel kapcsolatban le kell szögeznem, hogy a 92/85 irányelv hatályának kiterjesztése – következésképpen a fizetett szabadsághoz való jog olyan női munkavállalóra való kiterjesztése, akinek genetikai gyermeke béranyától született – ellentmondásos helyzethez vezetne, amennyiben a 92/85 irányelv kiterjesztené a fizetett szabadsághoz való jogot a béranyaságot igénybe vevő női munkavállalóra, azonban nem terjesztené ki ugyanezt a jogot ugyanezen az alapon a dolgozó örökbe fogadó anyára – vagy éppen az apákra, akár béranyaság igénybevétele esetén, akár egyéb esetben. A dolgok jelen állása mellett a tagállamoknak nincs az uniós jogból fakadó olyan kötelezettsége, hogy fizetett örökbefogadási, illetve szülői szabadságot biztosítsanak.

52.

Amint az a 92/85 irányelv nyolcadik preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 1. cikkéből egyértelműen kitűnik, az irányelv csupán a munkavállalók egy különös csoportjára terjed ki, akik tekintetében az uniós jogalkotó úgy vélte, hogy különös védelmet igényelnek. Erre tekintettel nem hiszem, hogy a béranyaságot igénybe vevő nő összehasonlítható helyzetben van azzal a nővel, aki várandósságát és a várandóssággal járó fizikális és mentális megterheléseket követően gyermeket szül.

53.

Amint ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, önmagában ez nem zárja ki a 2006/54 irányelv szerinti védelmet. Ezt megerősíti a Bíróság Mayr‑ügyben hozott ítélete, ( 20 ) amelynek az alapjául szolgáló ügy a várandósság fogalmának időbeli aspektusára vonatkozott az IVF kezeléssel összefüggésben.

54.

A 2006/54 irányelv alkalmazásához bizonyítani kell, hogy a panasz tárgyát képező eltérő bánásmód nemen alapult. Hogy szemléltessem, miért nem hiszem, hogy a jelen esetben ez lenne a helyzet, először kifejtem, hogy a jelen ügyet miért kell elhatárolni a Mayr‑ügytől. Ezt követően foglalkozom a megfelelő összehasonlítható helyzetben lévő személy azonosításának kérdésével.

55.

Előzetesen megjegyzem, hogy a Bíróság kiterjedt ítélkezési gyakorlata különbséget tesz egyfelől a 2006/54 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti, a terhességen vagy anyaságon alapuló hátrányos megkülönböztetés, másfelől az ugyanezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja vagy 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti nemen alapuló tiltott hátrányos megkülönböztetés egyéb formái között. ( 21 ) A „hasonló helyzetek hasonló kezelésének” elve, illetve az ellentétes oldalról „az eltérő helyzetek azonos kezelése tilalmának” elve alapján elfogadott, hogy míg a várandósságon vagy anyaságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megállapításának nem feltétele az összehasonlíthatóság fennállása a terhesség vagy anyaság (nemhez kötődő) feltétele miatt, ( 22 ) a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés más típusai esetében azonban igen.

56.

Konkrétabban a Mayr‑ügyben hozott ítéletet illetően emlékeztetek arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy az IVF‑kezelésen részt vevő munkavállaló nem hivatkozhat a felmondással kapcsolatban a 92/85 irányelvben biztosított védelemre, ha a megtermékenyített petesejteket még nem ültették be a méhébe. ( 23 ) A Bíróság azonban ezt követően megállapította, hogy a 92/85 irányelv értelmében nem várandós munkavállaló mindazonáltal hivatkozhat a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni védelemre, amelyet a 76/207/EGK irányelv ( 24 ) biztosít, amely helyébe a 2006/54 irányelv lépett. ( 25 )

57.

A Bíróság szerint, ha a női munkavállalónak azért mondanak fel, mert részt vesz egy bizonyos kezelésben ( 26 ), amely az in vitro fertilizációs eljárás kritikus szakaszát képezi, és amely közvetlenül kizárólag nőket érint, az a nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül. ( 27 ) Ennek az okfejtésnek az alapja a Dekker‑ügyben hozott ítéletig ( 28 ) vezethető vissza, amelyben a Bíróság megállapította, hogy csak a nőket érheti kedvezőtlenebb elbánás a várandósság miatt. Ezt a megállapítást kiterjesztve a Bíróság a Mayr‑ügyben hozott ítéletében megkülönböztette a (várandóssághoz kapcsolódó) nemhez kötődő orvosi kezeléseket és a (várandóssághoz kapcsolódó, de a szülési szabadság lejártát követően jelentkező) nemhez kötődő betegségeket. ( 29 )

58.

Úgy tűnik, hogy a Mayr‑ügyben hozott ítéletben követett megközelítés szorosan kapcsolódik az IVF‑kezelés céljához, vagyis az érintett nő várandósságának orvosi közreműködéssel történő létrehozásához. A 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése szerinti célra ( 30 ) – azaz a női munkavállalók, és különösen a várandós munkavállalók védelmére – való hivatkozás azt látszik megerősíteni, hogy ebben az ügyben a tiltott hátrányos megkülönböztetés abból a szoros kapcsolatból következett, amely egyrészről a szóban forgó, kizárólag nőket érintő kezelés (nemhez kötődő) sajátosságai, és másrészről az uniós jog alapján különleges védelmet élvező várandósság között áll fenn. ( 31 )

59.

Tekintettel arra, hogy a Z. panaszának tárgyát képező kedvezőtlenebb bánásmód nem az őt érintő IVF kezelés következtében létrejött – vagy éppen a jövőben létrejövő – várandósságához kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy egy gyermek nőnemű szülője, úgy vélem, hogy meg kell határozni az összehasonlítható helyzetben lévő férfiak csoportját.

60.

Ezenkívül hangsúlyozni szeretném, hogy a Mayr‑ügyben hozott ítélettel ellentétben a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben nincs szó elbocsátásról. Ez az ügy a díjazás egy sajátos formájára való jogosultságra vonatkozik, és ezért inkább a 2006/54 irányelv 4. cikkéhez kapcsolódik (bár a kérdést előterjesztő bíróság ezen irányelv 14. cikkére is hivatkozik), amely alapján tilos minden nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés a „díjazás minden vonatkozásában és minden feltételében”.

61.

E tekintetben nehezen tudom elfogadni, hogy Z.‑t nemen alapuló tiltott hátrányos megkülönböztetés érte.

62.

A jelen ügyben a Z. panaszának tárgyát képező eltérő bánásmód nem nemi alapon valósult meg, hanem abban áll, hogy a nemzeti hatóságok nem kezelték azonosan a megbízó anya helyzetét a szülő nő vagy az örökbe fogadó anya helyzetével. Ebből következően tehát a 2006/54 irányelv nem alkalmazandó a Z. panaszának tárgyát képező kedvezőtlenebb bánásmódra.

63.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a béranyaság keretében (vagy másként) született gyermek férfi szülőjét – összehasonlítható helyzetben – Z.‑vel pontosan azonos módon kezelnék: meg kell állapítani, hogy a nőnemű megbízó szülővel azonos módon nem lenne jogosult a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadságra. Álláspontom szerint önmagában ellentétes lenne az egyenlő bánásmód elvével, ha úgy értelmeznénk a 2006/54 irányelvet, hogy az kizárja, hogy megtagadják a fizetett szabadság kiadását a béranyaságot igénybe vevő nő számára. Ez az értelmezés azzal az ellentétes hatással járna, hogy hátrányos megkülönböztetés érné azokat a férfiakat, akik szülővé válnak, és akik a gyermek teljes körű gondozását ellátják. Álláspontom szerint az olyan nemek közötti különbségtétel, amely nem kapcsolódik a gyermek kihordásával és megszülésével járó különleges fizikai és mentális megterheléshez, ráadásul az anyaság és általában a szülőség közötti minőségi különbséggel kapcsolatos értékítélethez vezetne.

64.

Ezzel kapcsolatban arra hajlok, hogy a béranyaságról szóló megállapodás keretében anyává váló nő esetén az összehasonlítható helyzetben lévő személyek – ahogyan azt maga Z. is elismeri – az örökbe fogadó anyák (vagy adott esetben olyan szülők, akár férfiak, akár nők), akik nem szültek gyermeket. Z. – egy örökbe fogadó anyához hasonlóan – a várandóssággal és a gyermekszüléssel járó fizikai és mentális hatások nélkül vált anyává – jóllehet semmi esetre sem kívánom alábecsülni a béranyaság igénybevételével (vagy az örökbefogadással) járó nehézségeket.

65.

Az örökbefogadást illetően nincs az uniós jogban olyan rendelkezés, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy fizetett szabadságot biztosítsanak az örökbe fogadó szülőknek. A 2006/54 irányelv 16. cikkében foglalt szabályok csupán azt írják elő, hogy azokban a tagállamokban, amelyek elismerik az ilyen szabadsághoz való jogot, biztosítani kell az örökbefogadási vagy apasági szabadságot igénybe vevő férfiak és nők hátrányos megkülönböztetése elleni védelmet. A 2006/54 irányelv (27) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 16. cikkéből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az irányelv szerinti hátrányos megkülönböztetés csak olyan jog gyakorlása kapcsán valósulhat meg, amelyet a nemzeti jog elismer. Ugyanezen az alapon az irányelv értelmében a tagállamok szabadon meghozhatják az ilyen típusú szabadságokkal kapcsolatban általuk megfelelőnek tartott rendelkezéseket. ( 32 ) A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben Z. nem részesült kedvezőtlenebb elbánásban amiatt, hogy örökbefogadási szabadságot vett ki.

66.

Számomra úgy tűnik ugyanakkor, hogy nem lehet kizárni az örökbe fogadó anyákat érő kedvezőtlen bánásmódot.

67.

Erre tekintettel, abban az esetben, ha a nemzeti jog szabályozza a fizetett örökbefogadási szabadságot – vagy a szabadság más formáját, amely nem függ attól a különös feltételtől, hogy az érintett személy várandós volt‑e –, a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörében kell hagyni annak megítélését, hogy a nemzeti jog alapján az örökbe fogadó szülőkre és a béranyaságról szóló megállapodás keretében gyermeket vállaló (és a gyermek törvényes szüleiként elismert) szülőkre alkalmazott eltérő szabályok hátrányos megkülönböztetést valósítanak‑e meg. ( 33 )

68.

Összefoglalva úgy vélem, hogy a Z. panaszának tárgyát képező eltérő bánásmód nem valósít meg nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést, mivel a 2006/54 irányelvet nem lehet úgy értelmezni, hogy az kizárja az olyan nemzeti szabályozást, amely nem biztosít a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadságot annak a nőnek, aki béranyaságról szóló megállapodás alapján született gyermek genetikai anyja. ( 34 )

69.

Abban az esetben, ha a Bíróság az 1. kérdésre nemleges választ ad, a kérdést előterjesztő bíróság arra a további kérdésre keresi a választ, hogy a 2006/54 irányelv összeegyeztethető‑e az EUSZ 3. cikkel, az EUMSZ 8. cikkel és az EUMSZ 157. cikkel, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 21., 23., 33. és 34. cikkével.

70.

Először is egyértelmű, hogy az egyenlő bánásmód általános elve mellett a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezések is a másodlagos uniós jog felülvizsgálatának alapjául szolgálhatnak. ( 35 ) Az EUSZ 3. cikkét (amely az Európai Unió általános célkitűzéseit tartalmazza), különösen annak (3) bekezdését, valamint az EUMSZ 8. cikket és az EUMSZ 157. cikket illetően ugyanakkor rá szeretnék mutatni, hogy e rendelkezések releváns elemei a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkoznak. Figyelembe véve a fenti megállapítást, miszerint a megbízó anyák szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadságra való jogosultsága nem tartozik a 92/85 irányelv és a 2006/54 irányelv hatálya alá, az utóbbi irányelvnek az említett szerződéses rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének kérdése véleményem szerint nem merül fel.

71.

Másodszor a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által említett rendelkezéseit (a 21., 23., 33. és 34. cikk) illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése alapján a Charta rendelkezései csak annyiban kötelezik a tagállamokat, amennyiben azok az Unió jogát hajtják végre. Más szóval a Charta alkalmazásához bizonyítani kell az uniós joggal való kellően szoros kapcsolatot. Ebben az értelemben a Charta valamely rendelkezésére való hivatkozás nem elegendő ahhoz, hogy egy egyébként a nemzeti jog hatálya alá tartozó helyzetet az uniós jog hatálya alá lehessen vonni. ( 36 ) Ez azért van így, mert a Chartát csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben az ügy nem csupán a Charta valamely rendelkezésére, hanem az üggyel közvetlenül összefüggő másik uniós jogszabályra is vonatkozik. ( 37 ) Amint azt fent szemléltetni próbáltam, a jelen esetben úgy tűnik, hogy nem áll fenn ilyen kapcsolat.

72.

Azt is hozzátenném, hogy az 51. cikk (2) bekezdésében kinyilvánított elvvel összhangban a Charta nem terjeszti ki az uniós jog alkalmazási körét az Európai Unió hatáskörein túl. A Charta továbbá „nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az [Európai] Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat”.

73.

Bár a Chartát (és az elsődleges jog egészét) kétségkívül a másodlagos uniós szabályozás értelmezésén keresztül kell vizsgálni, ( 38 ) nem látom, hogy a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezéseire miként lehet hivatkozni úgy, hogy az a 2006/54 irányelv tárgyi hatályának kiterjesztéséhez vezessen. Amint azt a fentiekben bemutatom, a szóban forgó hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó panasz ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy Z.‑t nem kezelték azonos módon egy olyan nővel, aki szült, vagy egy örökbe fogadó anyával, amely helyzet nem tartozik az irányelv hatálya alá. Vagyis a – Charta 21. és 23. cikkével összhangban – a nemek közötti érdemi egyenlőség előmozdításával kapcsolatos alapvető jogalkotói választást tükröző konkrét szabályozási eszközt nem lehet pusztán az alapvető jogokra való hivatkozással úgy értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed a hátrányos megkülönböztetés más (lehetséges) formáira. ( 39 ) Ez a választás nem érintheti a 2006/54 irányelv érvényességét sem.

74.

Kétségtelen, hogy amennyiben valamely különleges helyzet (vagy személyek különleges csoportja) az uniós szabályozási eszköz hatálya alá tartozik, a Bíróság az „igencsak teleologikus” ( 40 ) értelmezés eszközeivel megkísérelheti megszüntetni a másodlagos és az elsődleges jog közötti ellentmondásokat. Ez volt a helyzet a Sturgeon‑ügyben hozott ítéletben, ( 41 ) ahol a 261/2004/EK rendelet ( 42 ) releváns rendelkezéseit a Bíróság az egyenlő bánásmód általános elve alapján értelmezte annak érdekében, hogy az e rendeletben biztosított védelem hatályát kiterjessze azokra az utasokra, akinek a repülőjárata késik. ( 43 ) Az ilyen értelmezéshez ugyanakkor elengedhetetlen mindenekelőtt, hogy a panasz tárgyát képező eltérő bánásmód a szóban forgó szabályozási eszköz hatály alá tartozzon. ( 44 ) A jelen esetben ez nincs így.

75.

Amint azt a fentiekben kifejtettem, nem tudom a létező jogszabályi rendelkezéseket úgy értelmezni, hogy azokból kötelezettség származik arra nézve, hogy fizetett szabadságot biztosítsanak egy olyan nőnek, aki – mint Z. – a gyermekvállalás érdekében béranyasághoz folyamodott. Az uniós jog kifejezetten szabályozza a gyermeket szülő nőket megillető fizetett szülési szabadságot. A szabadság más típusait illetően (különösen az örökbefogadási vagy szülői szabadságot illetően) a tagállamok érdemi diszkrecionális jogkörrel rendelkeznek az általuk megfelelőnek tartott rendelkezések megállapítására.

76.

A fenti megfontolásokra figyelemmel álláspontom szerint az 1. és 2. kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2006/54 irányelv nem alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben szereplőhöz hasonló körülmények között, ha a szülési, illetve örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadság kiadását megtagadják attól a nőtől, akinek a genetikai gyermeke béranyaságról szóló megállapodás alapján született. Ez a következtetés nem kérdőjelezi meg az irányelv érvényességét.

77.

A 3., 4., 5. és 6. kérdés a fogyatékosságra vonatkozik. Konkrétabban a kérdést előterjesztő bíróság bizonytalan abban, hogy a szülési vagy örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadság kiadásának megtagadása a 2000/78 irányelv szerinti fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e (lásd különösen a 3. kérdést). Ennek az az oka, hogy az érintett anya olyan betegségben szenved, amely miatt nem képes kihordani egy terhességet.

78.

Ezzel összefüggésben az Equality Tribunal arra a kérdésre is választ vár, hogy milyen jelentőséget kell tulajdonítani a 2000/78 irányelv értelmezése során az ENSZ‑egyezménynek, továbbá hogy ez az egyezmény érintheti‑e az említett irányelv érvényességét (5. és 6. kérdés). A 4. kérdés ezenkívül az elsődleges uniós jog bizonyos rendelkezéseivel kapcsolatban is felveti az érvényesség kérdését.

79.

Mindenekelőtt rámutatnék, hogy a Bíróság az 5. kérdést már részben megválaszolta a Ring‑ügyben a közelmúltban hozott ítéletében ( 45 ). Ebben az ügyben a Bíróság megerősítette, hogy a 2000/78 irányelvet lehetőség szerint az ENSZ‑egyezménnyel összhangban kell értelmezni. ( 46 ) Az Európai Unió által megkötött nemzetközi megállapodások az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése szerint kötelezőek az Unió intézményeire. Következésképpen az uniós aktusokkal szemben elsőbbségük van. ( 47 )

80.

Márpedig, mivel a 2000/78 irányelv azon uniós jogi aktusok egyike, amely ezen egyezmény által szabályozott tárgyra vonatkozik ( 48 ) – amely kérdésben valamennyi észrevételt előterjesztő fél egyetért –, egyértelmű, hogy az ENSZ‑egyezmény a 2000/78 irányelv értelmezésének kötelező viszonyítási pontját képezi.

81.

Ami az 5.és 6. kérdésben felvetett második problémát, azaz a 2000/78 irányelv ENSZ‑egyezménnyel való összeegyeztethetősége vizsgálatának lehetőségét illeti, az ítélkezési gyakorlat alapján nem vitatott, hogy a Bíróság valamely nemzetközi megállapodás alapján csak akkor vizsgálhatja a másodlagos uniós jog érvényességét, ha ez a megállapodás „természetével és rendszerével” nem ellentétes, és ha emellett a nemzetközi megállapodás rendelkezései tartalmukat tekintve feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnnek. ( 49 ) Amint azt alább részletesebben is kifejtem, nem hiszem, hogy az ENSZ‑egyezmény és konkrétan annak a kérdést előterjesztő bíróság által említett rendelkezései a 2000/78 irányelv érvényességére irányuló vizsgálat alapjául szolgálhatnának.

82.

Annak megállapítása érdekében, hogy a 2000/78 irányelvet alkalmazni kell‑e Z. helyzetére, először röviden ismertetem a fogyatékosság fogalmának fejlődését a 2000/78 irányelvvel összefüggésben. Ezt követően térek rá az irányelv hatályának vizsgálatára.

83.

Általánosan elfogadott, hogy (legalább) két, egymásnak ellentmondó fogyatékosságfogalmat lehet azonosítani: a fogyatékosság orvosi (vagy individuális) és annak társadalmi fogalmát. ( 50 )

84.

Az orvosi fogalom különös hangsúlyt fektet az egyénre és arra a károsodásra, amely megnehezíti az érintett személy számára, hogy az őt körülvevő társadalmi környezethez alkalmazkodjon, vagy hogy abba integrálódjon. Az orvosi modellel szemben a fogyatékosság társadalmi szempontú értelmezése, amely az összefüggésekre érzékeny megközelítésen alapul, a károsodás és az erre adott társadalmi reakció közötti kölcsönhatást emeli ki, illetve a társadalom annak érdekében történő megszervezését hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodjon a fogyatékossággal élő személyekhez. Fontos, hogy ez a modell a fogyatékosság teljesebb értelmezését nyújtja. Különös jelentőséggel bír az, hogy a fogyatékosság az összefüggéstől és a helyzettől függ: például egy hosszan tartó betegség, mint a cukorbetegség vagy éppen az allergia a körülvevő környezettől függően fogyatékosságnak minősülhet.

85.

Az ENSZ‑egyezmény a fogyatékosság társadalmi modelljét tükrözi. Felismeri, hogy a fogyatékosság „a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben” ( 51 ). Ezzel az értelmezéssel összhangban a fogyatékosság abból fakad, hogy a társadalmi környezet nem képes alkalmazkodni a fogyatékos emberek igényeihez. ( 52 ) Mivel a fogyatékosság társadalmi modellje túlterjeszkedik a hagyományosabb megfogalmazásban fogyatékosság alatt értett fogalom határain (ideértve többek között a szellemi fogyatékosságot is), az ENSZ‑egyezmény bizonyíthatóan erősebb és kiterjedtebb védelmet nyújt a hátrányos megkülönböztetéssel szemben, mint egy szűk, egyénközpontú meghatározás. Az egyezmény ugyanis felismeri, hogy a fogyatékosság „legalább annyira társadalmi képződmény, mint orvosi tény” ( 53 ).

86.

Ezzel a háttérrel rámutatnék arra, hogy a fogyatékosság fogalma jelentős fejlődésen ment keresztül a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a 2000/78 irányelv konkrét összefüggésében.

87.

A Bíróság Chacón Navas ügyben hozott ítélete ( 54 ) alapján a fogyatékosság fogalmát önállóan és egységesen kell értelmezni, nemcsak az egységes alkalmazás érdekében, hanem azért is, hogy az egyenlőség elvének a legteljesebb mértékű figyelembevétele biztosítva legyen. ( 55 ) Ebben az ügyben a Bíróság egy kifejezetten szűk fogyatékosságfogalmat fogadott el: azt olyan korlátozottságként határozta meg, amely valamilyen testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, és az érintettet akadályozza a szakmai életben való részvételben. ( 56 )

88.

A Ring‑ügyben hozott ítélet ugyanakkor érezhetően paradigmaváltást jelez a Bíróság ítélkezési gyakorlatában. Az ebben az ügyben hozott ítéletben a fogyatékosság uniós fogalma kifejezetten az ENSZ‑egyezmény fogalmához igazodik.

89.

A Bíróság az ENSZ‑egyezményre hivatkozva elismerte, hogy a fogyatékosságot „változó fogalomként” kell értelmezni. A 2000/78 irányelv konkrét összefüggésében a fogalom „olyan korlátozottságként értendő, amely különösen valamilyen testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben” ( 57 ). A fogyatékosság oka (veleszületett, baleset vagy betegség) irreleváns, azonban a károsodásnak „hosszan tartónak” kell lennie. ( 58 )

90.

Mindazonáltal figyelemre méltó különbség észlelhető az ENSZ‑egyezményben szereplő és a Ring‑ügyben hozott ítéletben választott meghatározás között. Míg az ENSZ‑egyezmény széles értelemben hivatkozik a társadalomban való részvételre, a Bíróság meghatározása csupán a szakmai életben való részvételre terjed ki.

91.

Véleményem szerint ez a különbség a 2000/78 irányelv hatályából következik, amelyet a jogalkotó e téren meghozott politikai döntései határoznak meg. Ezért végső soron elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a problémához, hogy mi tartozik uniós hatáskörbe, és mi nem. A probléma lényege ennek megfelelően a következő: az a betegség, amelyben Z. szenved, veszélyezteti‑e a szakmai életben való részvétellel kapcsolatos kilátásait?

92.

Ezzel kapcsolatban leszögezném, hogy a 2000/78 irányelv által követett cél az 1. cikkben foglaltak szerint az e rendelkezésben hivatkozott szempontok bármelyikén alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása. A fogyatékosság is e szempontok közé tartozik. Ahogy fent említettem, a fogalmat a Bíróság ítélkezési gyakorlatában utóbb határozta meg. ( 59 )

93.

Nincs kétségem afelől, hogy az a betegség, amelyben Z. szenved, olyan hosszan tartó korlátozást jelent, amely „különösen valamilyen testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul”. Tekintettel arra, hogy Z. saját gyermekre vágyik, a betegség, amelyben szenved, bizonyosan nagy gyötrelem forrása. A fogyatékosság ENSZ‑egyezményből következő, kiterjesztőbb társadalmi értelmezése alapján valóban elképzelhető, hogy bizonyos körülmények között ez a károsodás korlátozhatja az adott személy teljes és hatékony társadalmi szerepvállalását.

94.

Nem vagyok ugyanakkor meggyőződve arról, hogy a 2000/78 irányelvet a jelen ügy konkrét körülményei között alkalmazni kell.

95.

Nem gondolom, hogy az a betegség, amelyben Z. szenved, a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében „számos egyéb akadállyal együtt [korlátozza] az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben” (kiemelés tőlem). Amint azt a Bíróság megállapította, a 2000/78 irányelv szerinti „fogyatékosság” fogalmat az érintett személy munkavégzéssel és a szakmai tevékenység végzésével kapcsolatos lehetőségeivel kapcsolatban kell értelmezni. ( 60 ) Ez a megközelítés összhangban van az irányelv céljaival, nevezetesen a foglalkoztatással összefüggő hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemmel, és ebből következően azzal, hogy a fogyatékos személy hozzáférhessen valamely munkához, illetve azt végezhesse.

96.

Más szóval, mivel a fogyatékosság fogalmilag csak összefüggéseiben értelmezhető, ezért azt a kérdést, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazásában mi minősül fogyatékosságnak, e jogszabály mögöttes indoka alapján esetről esetre kell vizsgálni. Következésképpen a kérdés az, hogy a szóban forgó károsodás – más, akár fizikai, attitűdbeli vagy szervezeti akadályokkal együtt – korlátozza‑e a szakmai tevékenység végzését.

97.

Bármennyire mélyen igazságtalannak érzékelheti is az a személy, aki hagyományos módon szeretne gyermeket, hogy ez nem lehetséges, nem tudom úgy értelmezni a létező uniós jogszabályi kereteket, hogy abba az olyan helyzetek is beletartoznak, amelyek nem állnak összefüggésben az érintett személy munkaképességével. ( 61 ) E tekintetben hangsúlyozni kell a 2000/78 irányelv szerinti fogyatékosságfogalom elválaszthatatlanul funkcionális jellegét. Véleményem szerint azért, hogy egy korlátozást az irányelv hatálya alá lehessen vonni, meg kell állapítani a korlátozás és az érintett személy munkaképessége közötti kapcsolat fennállását. Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben szereplőhöz hasonló körülmények között ilyen kapcsolat nem áll fenn. ( 62 ) Az ügy irataiból nem következik, hogy a Z.‑t sújtó korlátozás megakadályozta volna őt a szakmai életben való részvételben.

98.

Ezért az a véleményem, hogy a Z. panaszának tárgyát képező kedvezőtlenebb bánásmód nem értelmezhető úgy, hogy az a 2000/78 irányelv 5. cikkének hatálya alá tartozik.

99.

Abban az esetben azonban, ha a Bíróság megítélése szerint a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben a 2000/78 irányelvet alkalmazni kell, az irányelv 5. cikke szerinti „ésszerű alkalmazkodás” követelményére vonatkozóan a következő észrevételeket teszem.

100.

Még ha az érvelés kedvéért feltételezzük is, hogy a Z. panaszának tárgyát képező hátrányos megkülönböztetés az irányelv tárgyi hatálya alá tartozik, nem látom, hogy miként lehetne a 2000/78 irányelv 5. cikkét úgy értelmezni, hogy az alapján a munkáltató köteles Z. körülményei között lévő munkavállalónak fizetett szabadságot biztosítani. E rendelkezés alapján ugyanis a munkáltató arra köteles, hogy bizonyos feltételek mellett megtegye a megfelelő intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, illetve az előmenetel.

101.

Kétségtelen, hogy a 2000/78 irányelv 5. cikkének vagy (20) preambulumbekezdésének megfogalmazásában nincs semmi, ami első ránézésre kizárná az 5. cikk olyan értelmezését, miszerint e rendelkezés alapján az ésszerű alkalmazkodás biztosítása érdekében kötelező fizetett szabadságot biztosítani.

102.

Míg az 5. cikk alapján a munkáltatók pusztán arra kötelesek, hogy megtegyék a „megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket”, a (20) preambulumbekezdés egy nem kimerítő felsorolást tartalmaz azokról az intézkedésekről, amelyek megfelelőnek bizonyulhatnak a munkahely fogyatékossághoz való alkalmazkodása körében: ezen intézkedések közé egyrészt szervezeti, másrészt olyan intézkedések tartoznak, amelyek célja, hogy a munkahelyet a fogyatékos személyek igényeihez igazítsa. Egyértelmű az is, hogy az igényt és azt, hogy az intézkedések megfelelőek‑e, minden egyes ügyben egyedileg kell vizsgálni. ( 63 ) Ezen túlmenően a 2000/78 irányelv 5. cikke szerinti cél alapján – vagyis hogy lehetővé váljon a fogyatékos személyek számára, hogy dolgozni kezdjenek és hogy tovább foglalkoztassák őket – ezt a rendelkezést tágan kell értelmezni. ( 64 )

103.

Ennek megfelelően az ésszerű alkalmazkodás a 2000/78 irányelv szerinti értelemben véve – és az ENSZ‑egyezmény 2. cikkével összhangban értelmezve –kiadásokat okozhat a munkáltatónak (akár az épületek átalakítása, akár a szervezeti intézkedések következtében). Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy az 5. cikk rögzíti azt is, hogy az alkalmazkodás nem róhat aránytalanul nagy terhet a munkáltatóra. A 2000/78 irányelv (21) preambulumbekezdése alapján különös fontossággal kell figyelembe venni „[az intézkedés nyomán] felmerülő pénzügyi és egyéb költségeket, a […] vállalkozás nagyságát és pénzügyi erőforrásait”.

104.

Ezzel kapcsolatban tökéletesen elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos körülmények között a (fizetés nélküli) szabadság biztosítása megfelelőnek bizonyul annak érdekében, hogy az érintett fogyatékos munkavállaló a 2000/78 irányelv céljaival összhangban folytathassa a munkavégzést és részt vehessen a szakmai tevékenységben. Nehezen tudom ugyanakkor elfogadni azt, hogy a 2000/78 irányelvből azt a kötelezettséget lehetne levezetni a munkáltatóra nézve, hogy fizetett szabadságot biztosítson a munkavállalónak.

105.

Az ésszerű alkalmazkodás követelménye mögött meghúzódó alapvető indok ugyanis az, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen a fogyatékos személyek szükségletei és a munkáltató igényei között. ( 65 )

106.

A Ring‑ügyben hozott ítéletében a Bíróság megállapította, hogy a munkaidő csökkentése a 2000/78 irányelv 5. cikke szerinti ésszerű alkalmazkodás eszköze lehet. Az ésszerű alkalmazkodás követelménye így kétségtelenül összeütközésbe kerülhet a munkáltatónak az üzleti tevékenysége szabad gyakorlásához való jogával és pénzügyi terhet jelenthet.

107.

Míg a munkaidő csökkentése kétségtelenül jelentős anyagi terhet ró a munkáltatóra, ugyanakkor egyensúlyt is teremt a munkavállaló és a munkáltató érdekei között: az alkalmazkodásért cserébe a munkavállaló quid pro quo továbbra is hozzájárul az intézmény teljesítményéhez. Bár a Ring‑ügyben kifejezetten nem merült fel ez a kérdés, úgy tűnik számomra, hogy a szóban fogó érdekek közötti megfelelő egyensúly megteremtése érdekében a munkaidő csökkentése mint az alkalmazkodás érdekében tett intézkedés szükségszerűen együtt jár az érintett személy fizetésének megfelelő csökkentésével.

108.

A munkaidő csökkentésével ellentétben a fizetett szabadság biztosítása csupán a munkavállaló érdekeit szolgálja. A fent leírt helyzettől eltérően a fizetett szabadság biztosítása nem csupán jelentős terhet ró a munkáltatóra; emellett azt sem biztosítja, hogy a kiigazítás ellentételezéseként a fogyatékos munkavállaló folytassa a szakmai életben való részvételét. Valójában, ha a fizetett szabadság biztosítása a munkaidő csökkentésével azonosnak minősülne, akkor abból kellene kiindulni, hogy a (fogyatékos) munkavállaló változatlanul visszatérne a munkába a szabadság lejártát követően. Azt sem lehet kizárni, hogy még több szabadság kiadására lenne szükség, ha a munkavállaló úgy döntene, hogy hasonló megállapodás alapján további gyermekeket vállal. Figyelemmel a számos bizonytalanságra, amelyek a munkáltató szempontjából a fizetett szabadság biztosítását övezik, ezek az intézkedések véleményem szerint nem lehetnek ésszerűen összevethetők. ( 66 )

109.

Ezen túlmenően nem tűnik úgy, hogy a Z.‑hez hasonló helyzetben lévő nőt sújtó korlátozás közvetlenül kapcsolódik ahhoz az igényéhez, hogy szabadságot vegyen ki. Az ésszerű alkalmazkodás értelmében ugyanis a munkáltató köteles megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek megkönnyítik a munkához jutást és a munkában való részvételt. ( 67 ) Mindezt megerősíti a 2000/78 irányelv (20) preambulumbekezdésének és 5. cikkének együttes értelmezése is.

110.

Természetesen igaz, hogy az alkalmazkodásnak az egyes egyedi esetekhez kell igazodnia. Ha azonban a szóban forgó intézkedések láthatóan nem állnak összefüggésben annak biztosításával, hogy az érintett fogyatékos személy munkához jusson, vagy képes legyen részt venni a munka világában, akkor az 5. cikket véleményem szerint nem lehet úgy értelmezni, hogy abból kötelezettség származik a munkáltatóra, hogy ilyen intézkedéseket hozzon. A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben ez az eset áll fenn. Az ügy irataiból kitűnik, hogy Z. azzal kapcsolatos igénye, hogy szabadságot vegyen ki, nem a szakmai tevékenységben való további részvétele biztosításának szükségszerű velejárója, hanem inkább a béranyaság igénybevételére vonatkozó döntésének a következménye.

111.

A 4., 5. és 6. kérdés a 2000/78 irányelv érvényességére vonatkozik. Konkrétabban, a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az irányelv összeegyeztethető‑e egyfelől az EUMSZ 10. cikkel és a Charta 21., 26. és 34. cikkével, másfelől az ENSZ‑egyezménnyel, vagy sem.

112.

Az EUMSZ 10. cikk egy generálklauzulát tartalmaz, amely egy olyan különös politikai célkitűzést nyilvánít ki, amely mellett az Európai Unió elkötelezett. Az egyéb okok mellett a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet tűzi ki célul: ennek megvalósulását szolgálja a 2000/78 irányelv a munkavállalás és foglalkoztatás terén. Értelmezésem szerint az elsődleges jogi rendelkezés nem állapít meg pontos jogokat vagy kötelezettséget, amelyek alapján a 2000/78 irányelv érvényessége kérdésessé válhat.

113.

Mivel véleményem szerint a 2000/78 irányelv nem alkalmazandó a jelen ügy körülményei között, analógia útján utalok a Chartával kapcsolatban a fenti 71–75. pontban tett megállapításaimra.

114.

A 2000/78 irányelv ENSZ‑egyezménnyel való összeegyeztethetőségét illetően rámutatnék, hogy az utóbbi nemzetközi jogszabályban foglalt kötelezettségek címzettjei a szerződő felek. Ezeknek kell meghozniuk – ha szükséges, jogalkotás útján – a fogyatékos személyek egyezményben biztosított jogainak érvényesüléséhez szükséges intézkedéseket. ( 68 ) Mivel az egyezményt programszerűen fogalmazták meg, azt nem tudom úgy értelmezni, hogy bármiféle olyan rendelkezést tartalmaz, amely esetében teljesül az a feltétel, hogy – amint azt fentebb kifejtem – a rendelkezésnek feltétel nélkülinek és kellően pontosnak kell lennie. Következésképpen úgy vélem, hogy az ENSZ‑egyezményre hivatkozva a 2000/78 irányelv érvényessége nem vitatható. ( 69 )

115.

Mindazonáltal röviden kitérek a kérdést előterjesztő bíróság által említett rendelkezésekre.

116.

Először is az ENSZ‑egyezmény 5., 6. és 28. cikke ( 70 ) nem kapcsolódik kifejezetten a foglalkoztatáshoz és a munkavégzéshez. Ezek a rendelkezések a szerződő felek számára előírt általános kötelezettségeket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy lépéseket tegyenek az ENSZ‑egyezmény céljainak elérése érdekében. Következésképpen nem látom, hogy e rendelkezések miként szolgálhatnának a 2000/78 irányelv érvényessége vitatásának alapjául.

117.

Másodszor az ENSZ‑egyezmény 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a „részes államok védik és segítik a munkához való jog érvényesülését – ideértve azokat is, akik a munkavégzés ideje alatt váltak fogyatékossá –, azáltal, hogy megteszik a szükséges lépéseket, akár törvényalkotás útján is, annak érdekében, hogy többek között […] a fogyatékossággal élő személyek méltányos és kedvező munkafeltételekhez való jogát másokkal azonos alapon védjék, beleértve az esélyegyenlőséget és az azonos értékű munkáért járó azonos díjazást […]”.

118.

Ez a rendelkezés tehát a szerződő felek diszkrecionális jogkörében hagyja, hogy meghatározzák az általuk elfogadandó intézkedéseket. Ezért az ENSZ‑egyezmény 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem korlátozza az Európai Unió szabadságát a tekintetben, hogy az ENSZ‑egyezményben foglalt jogok megvalósításának előmozdítása érdekében jogalkotási intézkedéseket hozzon.

119.

A fenti megállapításokra tekintettel úgy vélem, hogy a 3., 4., 5. és 6. kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv nem alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben szereplőhöz hasonló olyan körülmények között, amikor megtagadják a szülési, illetve örökbefogadási szabadsággal egyenértékű fizetett szabadság kiadását attól a nőtől, aki olyan betegségben szenved, amely miatt nem képes terhességet kihordani, és akinek a genetikai gyermeke béranyaságról szóló megállapodás alapján született. Ez a végkövetkeztetés nem kérdőjelezi meg az irányelv érvényességét.

120.

A fenti végkövetkeztetést nem érintve nagyban együttérzek a megbízó szülőkkel azok miatt a nehézségek miatt, amelyekkel kétségkívül szembesülnek a béranyaságról szóló megállapodás szabályozását övező, számos tagállamban fennálló jogi bizonytalanságok miatt. Nem hiszem ugyanakkor, hogy a Bíróságnak a jogalkotó helyébe kell lépnie azáltal, hogy olyan konstruktív értelmezést fogad el, amely alapján olyasmit kellene beleérteni a 2006/54 irányelv és a 2000/78 irányelv (vagy éppen a 92/85 irányelv) szövegébe, ami egyszerűen nincs benne. Véleményem szerint ez a jogalkotási jogkör csorbításával érne fel.

121.

A fizetett szabadságra való jogosultság bírósági jogértelmezéssel történő létrehozása olyan etikai jellegű kérdésekben való állásfoglalással járna, amelyekről jogalkotási eljárásban kell dönteni. Bár társadalmilag kívánatos a szülési vagy örökbefogadási szabadság védelme hatályának kiterjesztése (vagy éppen a béranyaságról szóló megállapodás esetére szóló külön szabadságtípus megalkotása), de az e cél eléréséhez szükséges jogalkotási intézkedések bevezetése a tagállamok, illetve az uniós jogalkotó feladata lesz.

122.

Ennek megfelelően azt javasolom, hogy a Bíróság az Equality Tribunal által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: