1. 

A fogyasztók védelme magas szintjének biztosítása mennyiben mond ellent a tagállamok eljárási autonómiájának a fogyasztóvédelmi szervezetek által indított, jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások tekintetében? El kell‑e ismerni ezeknek a szervezeteknek az eljáró bíróság illetékessége hiányát megállapító végzésével szembeni fellebbezési jogát a tisztességtelen feltételek elleni küzdelmük hatékonyságának biztosítása érdekében, miközben maga a nemzeti jog általánosságban kizárja ezt a lehetőséget, és lehetővé kell‑e tenni számukra az eddig maguknak a fogyasztóknak fenntartott kedvezőbb jogi fórumhoz való fordulás jogát? Lényegében ez a jelen előzetes döntéshozatali eljárás által felhozott kérdések értelme.

2.

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv ( 2 ) huszonharmadik preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy „azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek, amelyeknek valamely tagállam jogszabályai szerint jogos érdekükben áll a fogyasztók védelme, eljárásindítási lehetőséggel kell rendelkezniük – akár bíróság előtt a megfelelő peres eljárások megindítására, akár a panaszok eldöntésére hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv előtt, […] azonban ez a lehetőség nem jár együtt az egyes gazdasági ágazatokban alkalmazott általános feltételek előzetes ellenőrzésével”.

3.

A 93/13 irányelv huszonnegyedik preambulumbekezdése folytatja e gondolatmenetet, kimondva, hogy „a tagállamok bíróságainak és közigazgatási szerveinek megfelelő és hatékony eszközökkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy megszüntessék a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”.

4.

A 93/13 irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

(2)   Az (1) bekezdésben említett eszközök olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint jogos érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a vonatkozó nemzeti jogszabály értelmében bíróság vagy illetékes közigazgatási hatóság előtt annak megítélésére, hogy a fogyasztókkal kötendő szerződésekben általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, valamint megfelelő és hatékony eszközökkel élnek azért, hogy megszüntessék az ilyen feltételek alkalmazását.”

[…]”

5.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében releváns nemzeti jogi szabályozást a következőképpen lehet összefoglalni.

6.

A polgári peres eljárásról szóló törvény (Ley 1/200 de Enjunciamento Civil, ( 3 ) a továbbiakban: LEC) szerint az általános szerződési feltételek semmisségének megállapítása iránti eljárásokat a felperes székhelye szerint illetékes bíróság előtt kell megindítani. A jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások esetében – amelyek tárgya az alperes arra való kötelezése, hogy hagyjon fel a magatartásával, vagy annak megakadályozása, hogy e magatartás a jövőben megismétlődjön ( 4 ) – éppen ellenkezőleg, az a bíróság illetékes, amelynek területén az alperes – az eladó vagy a szolgáltató – lakóhelye vagy székhelye van, feltéve hogy e lakóhely vagy székhely Spanyolország területén található. ( 5 ) Az utóbbi illetékességi szabály tehát akkor alkalmazandó, amikor az érintett eljárás a fogyasztók akár kollektív, akár a szétszórt érdekeinek védelmére irányul, ( 6 ) és azt olyan fogyasztóvédelmi szervezet indítja, amely megfelel a törvény által előírt feltételeknek ( 7 ).

7.

Egyébiránt az eljáró bíróság illetékességének hiányát megállapító határozatok ellen egyáltalán nincs helye fellebbezésnek. ( 8 )

8.

Az Asociación de Consumidores Independientes de Castilla y León (a továbbiakban: ACICL) a Kasztília és León autonóm közösségbeli fogyasztók és felhasználók szervezeteinek nyilvántartásába felvett fogyasztóvédelmi szervezet. Székhelye Salamancában található. 110 tagja van és a 2010. évre szóló költségvetése 3941 euró volt. Tevékenysége a hivatkozott közösség területére terjed ki. Az ACICL semmilyen interregionális vagy nemzeti fogyasztóvédelmi szervezethez, illetve szövetséghez nem csatlakozott, illetve annak nem tagja. Egyébiránt megfelel a törvény által a fogyasztók kollektív érdekei bíróság előtti védelméhez előírt jogszabályi feltételeknek.

9.

Első fokon az ACICL a Juzgado de Primera Instancia no 4 y de lo Mercantil de Salamanca (Spanyolország) előtt indított jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást a Barcelonában székhellyel rendelkező Anuntis Segunda Mano SL társasággal szemben. Az eljárás kifejezetten a hivatkozott társaság internetes honlapján szereplő általános szerződési feltételekben található bizonyos rendelkezések semmisségének megállapítására ( 9 ) irányult – azzal érvelve, hogy e rendelkezések tisztességtelen feltételeknek minősülnek –, valamint az állítólagos tisztességtelen magatartás jövőbeli megtiltására.

10.

2011. április 6‑án hozott végzésével a Juzgado de Primera Instancia no 4 y de lo Mercantil de Salamanca az ACICL előtte indított eljárása tekintetében megállapította illetékességének hiányát. Véleménye szerint a LEC 52. cikke (1) bekezdésének 14. pontjából az következik, hogy a fogyasztók kollektív érdekei védelmében indított, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén az alperes székhelye van. A Juzgado de Primera Instancia no 4 y de lo Mercantil de Salamanca mindazonáltal hozzáfűzte, hogy az illetékessége hiányát kimondó végzés ellen fellebbezésnek van helye, még ha egyetlen nemzeti jogszabály sem biztosít ilyen lehetőséget.

11.

Az ACICL tehát az Audiencia Provincial de Salamancához fellebbezett. A kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben kétfajta problémára mutat rá.

12.

Egyrészt a nemzeti eljárási szabályok, és különösen a LEC 60. és 67. cikkének alkalmazásával az illetékesség hiányát megállapító határozat egyáltalán nem fellebbezhető meg, ezért amennyiben az ACICL meg kívánja indítani a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást, kénytelen kizárólag az alperes székhelye szerinti bírósághoz fordulni. A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy e körülmények között az a tény, hogy nincs helye fellebbezésnek a spanyol bíróságok olyan határozatai ellen, amelyek a fogyasztók szétszórt érdekeinek védelmében jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások keretében illetékességi hiányt állapítanak meg, nem képezi‑e akadályát általában az uniós jog, és különösen a 93/13 irányelv által kitűzött, a fogyasztók védelme magas szintjének biztosítására vonatkozó cél megvalósításának. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia a nemzeti eljárási szabályokat annak érdekében, hogy egy elé terjesztett fellebbezésről határozhasson.

13.

Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az az illetékességi szabály, amely szerint a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által indított jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást az eladó vagy szolgáltató székhelye szerint illetékes bíróságnál kell megindítani – amit az ACICL nem fog tudni megtenni, mivel alacsony költségvetésű és korlátozott területen fejti ki működését –, összeegyeztethető‑e először is az uniós joggal, másodszor a fogyasztók védelme magas szintjének célkitűzésével, harmadszor az ezen e területen a fogyasztóvédelmi szervezetek által indított eljárások elismert jelentőségével.

14.

E körülmények között az Audiencia Provincial de Salamanca úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság Hivatalához 2012. szeptember 11‑én érkezett, előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő két kérdést terjeszti a Bíróság elé:

15.

Az alapeljárás felperese, a spanyol kormány és az Európai Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé.

16.

Elsősorban a spanyol kormány által az első kérdés elfogadhatatlanságára vonatkozóan előterjesztett érvet fogom megvizsgálni, majd másodsorban a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából eredő, másodsorban a vizsgálatom szempontjából hasznos elvekre fogok emlékeztetni. harmadsorban a fent hivatkozott elvek, és különösen a hivatkozott elvek tükrében azt a helyzetet fogom elemezni, amikor valamely tagállam jogrendjében az illetékesség tekintetében nincs mód kétfokú bírósági eljárásra.

17.

Egyből el kell utasítani a spanyol kormány által előterjesztett azon érvet, miszerint a Bírósághoz intézett első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan azon indokból, hogy az ügy kizárólag belső jogi jellegű, és ezért a szóban forgó eljárási szabályt kizárólag a spanyol alkotmány által biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog védelmének tükrében kell elemezni. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az ACICL által a Juzgado de Primera Instancia no 4 y de lo Mercantil de Salamanca, valamint a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított eljárás célja, hogy az eljáró bíróság állapítsa meg az alapeljárásban alperes társaság által alkalmazott feltételek tisztességtelen voltát, és ezért nyilvánvalóan a 93/13 irányelv által a fogyasztók érdekében előírt felelősségre vonás – az adott esetben a hivatkozott irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi szervezetek fellépésének révén felmerülő – lehetőségének kérdését érinti.

18.

A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy „megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék […] a tisztességtelen feltételek alkalmazását”. A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy e megfelelő és hatékony eszközöknek magukban kell‑e foglalniuk azt a lehetőséget, hogy a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által indított eljárás keretében az illetékesség hiányáról hozott határozat ellen helye legyen fellebbezésnek.

19.

A 93/13 irányelv nem harmonizálja az ilyen szervezetek rendelkezésére álló eljárási eszközöket. Mindazonáltal a Bíróság szerint „egy irányelv végrehajtásának biztosítására szánt módozatok és eszközök megválasztásának szabadsága nem érinti a címzett tagállamok mindegyikének arra irányuló kötelezettségét, hogy az érintett irányelv teljes hatályának biztosítása érdekében – az irányelv céljával összhangban – minden szükséges intézkedést megtegyenek” ( 10 ). Az ismétlődő ítélkezési gyakorlat értelmében „[a] tagállamok irányelvből eredő kötelezettsége az abban előírt eredmény elérésére vonatkozó, valamint az [EUSZ 4. cikk (3) bekezdése] szerinti azon feladatuk, hogy megtegyék a megfelelő általános és különös intézkedéseket e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében, ezen államok minden hatóságára vonatkozik, beleértve hatáskörük keretén belül az igazságszolgáltatás szerveit is” ( 11 ), amelyeknek „feladata különösen a magánszemélyekre vonatkozó uniós rendelkezések bírói védelmének és teljes érvényesülésének biztosítása” ( 12 ). Ezen túlmenően az ilyen tárgyú uniós szabályozás hiányában – mint például az alapeljárás esetében– „minden tagállam belső jogrendjének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni azon keresetek eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét ( 13 ) e jogok hatékony védelmének biztosításának ( 14 ) sérelme nélkül.

20.

Ebből a szempontból ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy „azon [keresetek] eljárási szabályai, amelyek [az egyén uniós jogból származó jogai védelmét hivatottak] biztosít[ani], nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a [megfelelő] belső [jogi] keresetek [eljárási szabályai] ([az] egyenértékűség elve), valamint [az uniós] jogrend által biztosított jogok gyakorlását [nem tehetik] gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé […] ([a] tényleges érvényesülés elve)”. ( 15 )

21.

Az itt vizsgált kérdést tehát ezen megfontolások összességére tekintettel kell elemezni.

22.

A szóban forgó alapeljárás tárgyát képező helyzetet tehát az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére figyelemmel kell értékelni. Az egyenértékűség elve mindazonáltal ebben a helyzetben nem releváns. A tényleges érvényesülés elvére tekintettel kell tehát az ügyet megvizsgálni.

23.

Általánosságban meg kell jegyezni, hogy a fogyasztóvédelemre vonatkozóan az uniós jog nem tartalmaz különös kötelezettséget arra nézve, hogy a tagállamoknak hány bírósági eljárási szintet kell biztosítania. A bírósági rendszerek felépítése teljes mértékében a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik. Továbbá elfogadott, hogy a szerződések nem szándékoztak a már létezőkön kívül jogorvoslati utakat létrehozni, kivéve abban az esetben, ha a nemzeti jogrendszer egészéből az következik, hogy nem létezik olyan keresetfajta, amellyel, akár közvetett módon is, biztosítható lenne a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tiszteletben tartása. ( 16 )

24.

A jelen kérdés azt a problémát veti fel, amikor az eljáró bíróság illetékességének hiányát megállapító, valamint az adott ügy elbírálására illetékes bíróságot megnevező határozat nem fellebbezhető meg. Amint arra a Bizottság emlékeztetett, az uniós szinten e tárgyban létező egyetlen szabály magukra az uniós bíróságokra vonatkozik. A Szerződésekhez csatolt (3.), az Európai Unió Bíróságának Alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 54. cikkének második bekezdése úgy rendelkezik, hogy: „[h]a a Törvényszék megállapítja, hogy nincs hatásköre valamely olyan ügy megtárgyalására és eldöntésére, amely a Bíróság hatáskörébe tartozik, az ügyet átteszi a Bírósághoz; hasonlóképpen, ha a Bíróság megállapítja, hogy egy ügy a Törvényszék hatáskörébe tartozik, ezt az ügyet átteszi a Törvényszékhez, amely ezt követően az ügyben hatáskörének hiányát nem állapíthatja meg” ( 17 ). E határozatok ellen nincs helye jogorvoslatnak. ( 18 )

25.

Igaz, hogy az egyik uniós bíróságtól a másikhoz való áttétel az alapeljárás tárgyát képező háttérhez képest nem jár ugyanolyan földrajzi nehézségekkel.

26.

Mindazonáltal – és ez alapvető tényező az első kérdés megfelelő megértéséhez – az utóbbi azon nemzeti eljárási szabálynak, vagyis a LEC 67. cikke (1) bekezdésének uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelésére vonatkozik, amely szerint az illetékesség hiányát megállapító határozatok ellen egyáltalán nincs helye fellebbezésnek, miközben a hivatkozott nehézségek azon szabály, vagyis a LEC 52. cikke (1) bekezdése 14. pontjának alkalmazásából erednek, amely szerint a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást az eladó vagy szolgáltató lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes bíróság előtt kell megindítani. Mindazonáltal nem az utóbbi rendelkezés az itt vizsgált előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgya.

27.

E körülmények között az uniós bíróságokra alkalmazandó eljárási szabályokkal való összehasonlítás továbbra is releváns, és az tűnik ki belőle, hogy sem az uniós bíróságok jogorvoslati rendszere, sem a spanyol eljárási jog nem ír elő jogorvoslati lehetőséget az illetékesség/hatáskör hiányát megállapító határozatok tekintetében.

28.

A másodlagos jogforrásokat illetően sem a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19‑i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, ( 19 ) sem az annak helyébe lépő, a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 2009. április 23‑i 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 20 ) nem kívánt olyan részleteket szabályozni, mint például a tagállamoknak hány fokú bírósági eljárást kellene biztosítaniuk a fogyasztóvédelmi szervezetek kereseteire vonatkozóan az illetékesség hiányát megállapító határozatok tekintetében.

29.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezményt illetően érdekes megjegyezni, hogy a hivatkozott egyezmény 7. Kiegészítő Jegyzőkönyvéig ( 21 ) kellett várni arra, hogy az EJEE rendelkezzen a kétfokú bírósági eljárásról ( 22 ). Mindazonáltal, azonfelül, hogy a szóban forgó jogot e jegyzőkönyv kizárólag a büntetőjogi ügyekre nézve írja elő, meg kell jegyezni, hogy e jegyzőkönyvet még mindig nem ratifikálta az összes uniós tagállam. Ez is illusztrálja, hogy egyik tagállamról a másikra mennyire váltakozik a bírósági eljárások fokainak száma az érintett jogágtól függetlenül.

30.

A fogyasztóvédelmi szervezetek részére nyújtott bírósági garanciák terjedelmét pontosan előíró uniós szintű norma hiányában azt kell megállapítani, hogy az alapeljárás tárgyát képező azon nemzeti szabály, amely kizárja az illetékesség hiányát megállapító határozat elleni bármilyen jogorvoslatot, nem jár azzal, hogy az uniós jogrend által a szóban forgó szervezetnek biztosított jogok vagy előjogok gyakorlását nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé.

31.

Ezzel kapcsolatosan elsősorban meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy az ACICL nem fellebbezhet, csupán az illetékességre vonatkozik, és nem fosztja meg az ACICL‑t minden olyan jogorvoslati lehetőségtől, amely lehetővé teszi, hogy valamely bíróság érdemben elbírálja a szóban forgó szervezet szerinti állítólagos tisztességtelen feltételek alkalmazása megszüntetésére irányuló kérelmét. Ám mindenesetre egy jogorvoslati út biztosan nyitva áll előtte, ugyanis az érdemben eljáró bírósághoz való jutást biztosítja az illetékessége hiányát megállapító bíróság által kijelölt bíróság azon kötelezettsége, hogy nem állapíthatja meg saját illetékességének hiányát. Az igazságszolgáltatás megtagadásának bármilyen esete tehát ki van zárva.

32.

Másodsorban az a tény, hogy az AICLC nem fellebbezhet, nem jár azzal sem, hogy az alapeljárás alperesének székhelye szerinti bíróság illetékességére vonatkozó vita végleg lezárulna, mivel a barcelonai bíróság illetékességét újra meg lehet támadni, ( 23 ) amint a szóban forgó bíróság meghozza az ügy érdemére vonatkozó határozatát.

33.

Ha pontosan értem az ACICL esetében felmerülő nehézségeket, és figyelembe veszem, hogy nem fellebbezhető meg az a határozat, amely az alapeljárás felperesének székhelye szerinti földrajzi területen lezárja a bírósági eljárást, azt is el kell ismerni, hogy az ACICL egy másik, már illetékes bíróság előtt ugyanúgy eljárást indíthat, és így hozzájárulhat az irányelv által követett célkitűzéshez.

34.

Megismétlem, hogy az a tény, hogy egy földrajzilag eltérő székhelyű bíróság illetékes – amely miatt az ACICL‑nek nehézségei támadnak – per se, nem annak a következménye, hogy az illetékesség hiányát megállapító határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, hanem a LEC 52. cikke (1) bekezdésének 14. pontjából ered, amely rendelkezés a Bíróság elé terjesztett második kérdés központi eleme.

35.

Igaz, hogy a Juzgado de Primera Instancia no 4 y de lo Mercantil de Salamanca ezen megállapítását követően az ACICL kizárólag pénzügyi indokokból kénytelen lesz lemondani az eljárás megindításáról. Mindazonáltal véleményem szerint aligha állapítható mega tényleges érvényesülés elvének megsértése minden egyes olyan esetben, amikor – miután valamely jogalany ügyében a bíróság megállapítja illetékessége hiányát – költséges mivolta miatt lemond az eljárásindításról, feltéve természetesen, hogy az eljárás teljes költsége nem olyan túlzott mértékű, hogy az már elrettentő legyen. Márpedig az ACICL az ügy irataiban egyszer sem hivatkozott arra, hogy eltérő székhelyű illetékes bíróság kijelöléséből eredő költség objektíve túlzott mértékű lett volna.

36.

Ezzel szemben megállapításra került, hogy az eltérő székhelyű illetékes bíróság kijelölésének költségét szubjektíve nem viselheti az alapeljárás felperese. Mindazonáltal az ACICL sajátos anyagi helyzete olyan elem, amely véleményem szerint nem vehető figyelembe a tényleges érvényesülés elve tiszteletben tartásának értékelésekor. A nemzeti jogalkotók által a jogorvoslati utak felépítésére, valamint a megfelelő igazságszolgáltatás és az előreláthatóság általános érdekét szolgáló, az egyes határozatfajtákra irányadó bírósági eljárási szintek számára vonatkozóan meghatározott szabályoknak természetesen elsőbbséget kell élvezniük az egyéni érdekekkel szemben, és nem fogadható el, hogy e szabályok eseti alapon, a felek pénzügyi helyzetétől függően változzanak. ( 24 )

37.

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a tényleges érvényesülés elvének alkalmazását illetően „minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt” ( 25 ). Márpedig az általam már említett, arra vonatkozó elemek alapján, hogy a) az igazságszolgáltatás megtagadásának bármilyen esete ki van zárva, b) a fogyasztóvédelmi szervezet ténylegesen rendelkezésére álló jogorvoslati út létezése, valamint c) az illetékességre vonatkozó jogvita esetleges újbóli megtárgyalására lehetőség van, amint az ügy érdemében döntő határozatot meghozzák, úgy vélem, hogy a LEC 52. cikke (1) bekezdésének 14. pontja a 93/13 irányelv által a fogyasztóvédelmi szervezeteknek biztosított jogok gyakorlását nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé, illetve nem veszélyezteti az irányelv céljának megvalósítását.

38.

Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy az alapeljárás összefüggésében az uniós jog jelenlegi állása szerint a 93/13 irányelv által kitűzött, a fogyasztók védelme magas szintjének biztosítására vonatkozó cél megvalósításával együttesen értelmezett tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási jogszabály, amely szerint a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által indított, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás keretében eljáró bíróság illetékességének hiányát megállapító határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, amennyiben egyébként a nemzeti jog vizsgálatából az tűnik ki, hogy hogy a szóban forgó szervezetnek ténylegesen rendelkezésére áll olyan jogorvoslati út, amely révén követelését érdemben érvényesítheti.

39.

A Bírósághoz intézett második kérdés lényegében annak meghatározására irányul, hogy a fogyasztók védelmének magas szintje biztosításának uniós szinten kitűzött célt veszélyezteti‑e az a spanyol jogszabály, amelynek értelmében egy nem határokon átnyúló ügy összefüggésében a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által indított jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás elbírálására az eladó vagy szolgáltató lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság illetékes, amennyiben e lakóhely vagy székhely ismeretes.

40.

Tekintettel a Bíróságnak az első kérdésre adandó válaszára vonatkozó javaslatomra, igencsak kétlem, hogy a Bíróságnak hatásköre lenne a második kérdésre való válaszadásra, és e véleményemet ki is fejtem.

41.

Mivel azon vélemény felé hajlok, hogy az uniós jog az alapeljárás körülményei között nem követeli meg, hogy valamely, az illetékesség hiányát megállapító végzés ellen fellebbezni lehessen, az ACICL által a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított eljárás okafogyottá válik, amint a Bíróság megválaszolja a második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az ACICL fellebbezésének elbírálására, meg kell majd szüntetnie az eljárást. Következésképpen az ACICL‑nek a jogsértés megszüntetésére irányuló keresetét a LEC értelmében az illetékes – vagyis az eladó vagy szolgáltató székhelye szerinti – bíróság elé kell majd terjesztenie.

42.

Az a véleményem tehát, hogy e körülmények között amint a kérdést előterjesztő bíróság tudomást szerez a Bíróságnak az első kérdésre adott válaszáról, már nem járhat el annak a jogvitára nézve, amelynek tekintetében a második kérdés megválaszolása szükséges.

43.

Márpedig az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntést tekintetbe vevő határozatot kell hoznia. ( 26 ) Az előzetes döntéshozatali eljárás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége. ( 27 ) Ez az érdek a kérdést előterjesztő bíróság – ebben az esetben anyagi jogi – hatásköre hiányának megállapítását követően megszűnik.

44.

Mindazonáltal elképzelhető, hogy a Bíróság valamiféle megelőzésképpen az illetékes bíróság előtt induló eljárás tekintetében válaszoljon e kérdésre. Ez az eljárás azonban igencsak hipotetikus, mivel az ügy irataiból az tűnik ki, hogy az ACICL csekély mérete és költségvetése miatt elállhat a keresetindítástól. Továbbá még ha az ACICL végül jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást is indítana az illetékes bíróság előtt, e fórum előtt akkor sem fejthetné ki az illetékességre vonatkozó érveit, mivel a LEC értelmében és a negatív kollízió elkerülése érdekében az illetékességének hiányát megállapító bíróság által kijelölt bíróság nem jogosult kétségbe vonni saját illetékességét. Amint azt már említettem, valamint a spanyol kormány és a Bizottság ezen a ponton egybevágó tartalmú beadványai szerint a szóban forgó érvek csak az első fokú bíróság érdemi határozata elleni fellebbezés keretében lennének elfogadhatók.

45.

Ezért tehát alábbi rövid megfontolásokat nyilvánvalóan másodlagos jelleggel fejtem ki.

46.

Az ACICL helyzetét – amelyre nézve a jogvita tárgyát képező nemzeti illetékességi szabályt alkalmazták – a már említett egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tükrében kell megvizsgálni.

47.

A jogvita ebben az esetben nem érinti az egyenértékűség elvét.

48.

A tényleges érvényesülés elvét illetően az ACICL arra hivatkozik, hogy mérete, működési területének korlátozott volta és költségvetése miatt az eladó vagy szolgáltató székhelye szerint illetékes bíróság előtti jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás indítása olyan költségeket róna rá, amelyeket nem képes viselni, és következésképpen le kellene mondania a keresetindításról. Ez a helyzet jelentősen veszélyezteti a szóban forgó szervezet által követett cél megvalósítását amiatt, hogy ténylegesen korlátozná többek között az állítólagosan tisztességtelen feltételek megszüntetése iránti eljárás megindítására való képességét. Az ACICL esetében az ilyen eljárások keretében az kellene, hogy ugyanaz legyen az alkalmazandó bírósági illetékességi szabály, mint amely az eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben a fogyasztók által indított eljárásokra alkalmazandó, vagyis a kérelmező lakóhelye szerinti bíróság főszabály szerinti illetékessége.

49.

Ha jól értem az ACICL esetében felmerült problémát, azt is meg kell állapítanom, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy a fogyasztó részére fenntartott kedvezményes eljárási státusz a fogyasztóvédelmi szervezetekre is kiterjedjen.

50.

Először is, a 93/13 irányelv csupán annak előírására korlátozódik, hogy „azoknak a […] szervezeteknek, amelyeknek valamely […] jogos érdekükben áll a fogyasztók védelme, eljárásindítási lehetőséggel kell rendelkezniük […] olyan szerződési feltételek […] alkalmazása ellen, amelyeket a fogyasztókkal kötendő szerződésekben történő általános használatra dolgoztak ki” ( 28 ). A 93/13 irányelv 7. cikkében meghatározott megfelelő és hatékony eszközök többek között olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a szóban forgó szervezetek eljárást kezdeményezzenek a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság vagy illetékes közigazgatási hatóság előtt. ( 29 ) A szóban forgó irányelv egyáltalán nem tartalmaz előírást arra nézve, hogy az ilyen szervezetek mely bíróság előtt indíthatnak a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokat.

51.

Másodszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy „[a 93/13 irányelv] által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében”. ( 30 ) Ugyan teljes mértékben belátható, hogy a fogyasztók jogainak uniós jog által megszervezett felügyelete – a határokon átnyúló ügyletek összefüggésében elismert szabályok tükrében ( 31 ) – megköveteli a fogyasztó számára kedvezőbb bírósági hatáskör elismerését, további lépésre lenne szükség annak a tagállamokkal szembeni megkövetelése tekintetében, hogy a kedvezőbb bíróság hatáskörének kedvezményét a fogyasztóvédelmi szervezetekre is kiterjesszék. ( 32 )

52.

Anélkül, hogy tagadnánk ezen szervezetek működésének és a fogyasztók védelmének Unión belüli magas szintjének elérésében játszott alapvető szerepének fontosságát, ( 33 ) ugyanakkor el kell ismerni, hogy e szervezeteknek a valamely eladóval vagy szolgáltatóval szembeni fellépését lehetővé tevő eljárás nem mutat ugyanolyan egyensúlyi hiányt, mint a fent hivatkozott jogszabályban megfogalmazott helyzet. A jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás nem egy szerződésszegés miatt indítandó eljárás. ( 34 )

53.

A spanyol kormány és a Bizottság – szerintem sikeresen – megpróbálta e különbséget a 44/2001 rendeletben rögzített joghatósági szabályokra hivatkozva illusztrálni. Így arra hivatkoztak, hogy ebben az összefüggésben a Bíróság elutasította azt az elméletet, miszerint a valamely eladóval vagy szolgáltatóval kötött határon átnyúló szerződés másik felének minősülő fogyasztók által indított eljárásra vonatkozó különös joghatósági szabályokat analógia útján a fogyasztóvédelmi szervezetek által indított eljárásokra is alkalmazni kellett. ( 35 )

54.

Igaz, hogy a Bíróság a 93/13 irányelv összefüggésében meg nem tárgyalt szerződéses feltételt tisztességtelennek ítélt, ha a szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén e feltétel rendszeresen azzal az eredménnyel járt, hogy az eladó vagy szolgáltató székhelye szerinti bíróság illetékességét kötötte ki. ( 36 ) Mindazonáltal ebből nem következik az, hogy amikor ezen illetékességet – bármely szerződéses kerettől függetlenül – a nemzeti jogalkotó jelöli ki a fogyasztóvédelmi szervezetek által indított jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokra vonatkozóan, ez az illetékesség szükségszerűen ellentétes lesz a fogyasztók védelmére vonatkozó célkitűzéssel, vagy akár veszélyeztetheti a tényleges érvényesülés elvét.

55.

Úgy tűnik, hogy a fent hivatkozott 98/27 rendelet és 2009/22 rendelet megerősíti az attól függő megkülönböztetésen alapuló megközelítést, hogy egyrészt az eljárásra szerződésszegés keretében, vagy másrészt jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben kerül‑e sor, amely rendeletek szerint az alperes lakóhelye szerinti tagállam bíróságai ( 37 ) rendelkeznek joghatósággal a más tagállamokbeli fogyasztóvédelmi szervezetek vagy hasonló szervezetek által indított, az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok Közösségen belül elkövetett megsértésének megszüntetésére irányuló eljárások tekintetében.

56.

Ezen túlmenően az ACICL bizonyos pénzügyi áldozat árán mindennek ellenére úgy dönthetne, hogy vagy eljárást indít az illetékes bíróság előtt; vagy – amint arra a Bizottság hivatkozott – az állítólagosan tisztességtelen magatartást más, barcelonai tartományban eljárni képes szervezet tudomására hozhatja. Mindenesetre az ACICL részére konkrétan rendelkezésre álló jogorvoslati úton kívül e szervezet továbbra is segítséget nyújthat a fogyasztóknak a Kasztília és León autonóm közösségbeli bíróságok előtt egyedi szerződésszegés miatt indított eljárásaik keretében.

57.

Arra emlékeztetve zárom gondolatmenetemet, hogy a tényleges érvényesülés elve tiszteletben tartásának értékelése érdekében a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően ( 38 ) az egész eljárást kell figyelembe venni, valamint azt, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Márpedig a spanyol kormány beadványaiban a fogyasztóvédelmi szervezetek által indított, jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások eljárási szempontból történő kezelésére – mint például a biztosítéknyújtási kötelezettség feljegyzésére vagy az ilyen eljárások el nem évülésére – vonatkozóan nyújtott pontos adatok, valamint az előadott indokolás, amely szerint ezen illetékességi szabály az ellentétes tartalmú bírósági határozatok elkerülésének ( 39 ) és a meghozandó döntés eladó vagy szolgáltató általi végrehajtása megkönnyítésének ( 40 ) kettős célkitűzése arról győznek meg engem, hogy az alapeljárás tárgyát képező jogi szabályozás az érintett szervezeteknek általánosságban az uniós jog és különösen a 93/13 irányelv által biztosított jogainak gyakorlását nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé.

58.

Mindezen megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az Audiencia Provincial de Salamanca által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

„Az alapeljárás összefüggésében az uniós jog jelenlegi állása szerint fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv által kitűzött, a fogyasztók védelme magas szintjének biztosítására vonatkozó cél megvalósításával együttesen értelmezett tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási jogszabály, amely szerint a valamely fogyasztóvédelmi szervezet által indított, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás keretében eljáró bíróság illetékességének hiányát megállapító határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, amennyiben egyébként a nemzeti jog vizsgálatából az tűnik ki, hogy a szóban forgó szervezetnek ténylegesen rendelkezésére áll olyan jogorvoslati út, amely révén követelését érdemben érvényesítheti.”