1. 

A Bundesverwaltungsgericht jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelme két évvel a Trianel‑ügyben hozott ítéletet ( 2 ) követően alkalmat nyújt a Bíróság számára, hogy a 2003/35/EK irányelvvel ( 3 ) módosított 85/337/EGK irányelv (a továbbiakban: KHV‑irányelv) ( 4 ) 10a. cikkének értelmezésével kapcsolatban a német közigazgatási joggal és közigazgatási eljárásjoggal való összefüggésben ismételten állást foglaljon.

2. 

Míg a Trianel‑ügyben hozott ítélet a nem kormányzati környezetvédelmi szervezeteknek a KHV‑irányelv 10a. cikkének keretében biztosított, tagállami igazságszolgáltatáshoz való jogát érintette, a jelen eljárás tárgya egyrészt a rendelkezés időbeli hatálya, másrészt és különösen az ebben előírt felülvizsgálat terjedelme.

3. 

A kérdések a Land Rheinland‑Pfalz építési tervet jóváhagyó vízjogi határozata elleni kereset keretében merülnek fel, amelyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a környezeti hatásvizsgálatot (a továbbiakban: KHV) szabálytalanul végezték el.

4.

A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló ENSZ‐EGB‑egyezményt (a továbbiakban: Århusi Egyezmény) az Európai Közösség 1998. június 25‑én írta alá, 2001. október 30‑án lépett hatályba, és az Európai Közösség nevében 2005. február 17‑én fogadták el. ( 5 ) A Németországi Szövetségi Köztársaság az Århusi Egyezményt 1998. június 25‑én írta alá, és 2007. január 15‑én ratifikálta.

5.

Az Århusi Egyezmény rendelkezéseit szokásosan három pilléren alapuló modellként szemléltetik, minek során egy pillér a környezeti információkhoz való hozzáférést, egy másik a nyilvánosságnak a környezetvédelmi ügyekben lefolytatott eljárásokban való részvételét, egy harmadik pedig a környezetvédelmi ügyekben biztosított igazságszolgáltatáshoz való jogot érinti. ( 6 )

6.

Az Århusi Egyezmény hatodik, hetedik, nyolcadik, tizenharmadik és tizennyolcadik preambulumbekezdése a következő:

[…]

[…]

7.

Az Århusi Egyezmény 1. cikke az egyezmény célját rögzíti.

„A jelen és jövő generációkban élő minden egyén azon jogának védelme érdekében, hogy egészségének és jólétének megfelelő környezetben éljen, ezen egyezményben részes valamennyi Fél garantálja a nyilvánosság számára a jogot az információk hozzáférhetőségéhez, a döntéshozatalban való részvételhez és az igazságszolgáltatás igénybevételéhez a környezetvédelmi ügyekben a jelen Egyezmény rendelkezései szerint.”

8.

Az 2. cikk (5) bekezdése úgy határozza meg az „érintett nyilvánosságot”, hogy az „a nyilvánosság azon […] része, amelyet a környezeti döntéshozatal befolyásol, vagy valószínűleg befolyásol, vagy ahhoz érdeke fűződik […]”. A „nyilvánosság” fogalma a 2. cikk (4) bekezdése szerint többek között „egy vagy több természetes vagy jogi személy[t]” foglal magában.

9.

A 3. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A Felek az Egyezmény rendelkezéseinek megvalósításához szükséges egyértelmű, átlátható és következetes keret létrehozása és fenntartása céljából meghozzák a szükséges jogi, szabályozásbeli és egyéb intézkedéseket, beleértve azon intézkedéseket is, melyek célja a kompatibilitás biztosítása az ezen Egyezményben foglalt tájékoztatási, részvételi és igazságszolgáltatási kötelezettség megvalósításáról szóló rendelkezések között.”

10.

Az Århusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése a következő:

„Valamennyi Fél, nemzeti jogszabályainak keretein belül, biztosítja az érintett nyilvánosság azon tagjai számára, akik

A kellő érdek és a jogsérelem fogalmát a nemzeti jogszabályok követelményeivel, valamint azzal a céllal összhangban kell meghatározni, miszerint ezen Egyezmény hatálya alatt [helyesen: az ezen Egyezmény hatálya alá tartozó ügyekben] az érintett nyilvánosság kapjon széles körű hozzáférési lehetőséget az igazságszolgáltatáshoz [helyesen: nyilvánosságot széles körben illesse meg az igazságszolgáltatáshoz való jog]. […]

Ezen bekezdés rendelkezései, ahol ezt a nemzeti szabályozás előírja, nem zárhatják ki azon követelményt, amely egy adminisztratív hatóság előtti felülvizsgálati eljárásnak az ügy jogi útra terelése előtti megindítására és lefolytatására vonatkozik [helyesen: E (2) bekezdés rendelkezései nem zárják ki a közigazgatási hatóság előtti előzetes jogorvoslati kérelem benyújtásának lehetőségét, illetve nem mentesítenek a belső jogban adott esetben előírt azon kötelezettség alól, hogy a bírósági eljárás megindítása előtt ki kell meríteni a közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket].”

11.

Az uniós jognak az Århusi Egyezménnyel történő összehangolása érdekében az Egyezmény Közösség általi ratifikációja előtt elfogadták a 2003/35 irányelvet. ( 7 ) Ez módosította a KHV‑irányelvet és a 96/61/EK irányelvet (a továbbiakban: KIMCS‑irányelv) ( 8 )„annak biztosítása érdekében, hogy azok teljes mértékben összeegyeztethetők legyenek [az Århusi Egyezmény] rendelkezéseivel, különösen annak [...] 9. cikke (2) [...] bekezdésével” ( 9 ).

12.

A 2003/35 irányelv (9) preambulumbekezdése előírja:

„Az [Århusi Egyezmény] 9. cikkének (2) és (4) bekezdése előírja a bírósági és egyéb eljárásokhoz való jogot a határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárási jogszerűségének a kifogásolása céljából az egyezmény 6. cikkének a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel.”

13.

A 2003/35 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első mondata a következő:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2005. június 25‑éig megfeleljenek.”

14.

A 2003/35 irányelv 3. cikke a KHV‑irányelv több módosítását tartalmazza. Így többek között a KHV‑irányelv 1. cikkének (2) bekezdése az „érintett nyilvánosság” fogalmának következő meghatározásával egészül ki: „a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban érintett vagy valószínűleg érintett, illetve abban érdekelt nyilvánosság [...]”. A „nyilvánosság” fogalma egy további fogalommeghatározás szerint – ahogy az Århusi Egyezmény keretében – többek között „egy vagy több természetes vagy jogi személy[t]” foglal magában.

15.

Ezenkívül a 2003/35 irányelv egy új 10a. cikket hoz létre a KHV‑irányelvben. Ennek szövege a következő:

„A tagállamok biztosítják, hogy vonatkozó nemzeti jogrendszerükkel összhangban az érintett nyilvánosság azon tagjainak, akik:

a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtt felülvizsgálati eljáráshoz legyen joguk a határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárási jogszerűségének kifogásolása céljából ezen irányelvnek a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel [helyesen: a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtti, arra irányuló jogorvoslati eljáráshoz legyen joguk, hogy vitassák az ezen irányelv nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozó határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárásjogi jogszerűségét].

A tagállamok meghatározzák, hogy az eljárás melyik szakaszában kezdeményezhető a határozatok, jogi aktusok és mulasztások kifogásolása [helyesen: az eljárás melyik szakaszában támadhatók meg a határozatok, a jogi aktusok és a mulasztások].

Azt, hogy mi minősül kellő mértékű érdekeltségnek és jogsérelemnek, azt a tagállamok határozzák meg, összhangban azzal a célkitűzéssel, amely szerint biztosítják az érintett nyilvánosságnak az igazságszolgáltatáshoz [helyesen: a bírósághoz forduláshoz] való széles körű jogát. [...]

E cikk rendelkezései nem zárják ki a közigazgatási hatóság előtt folytatott előzetes felülvizsgálati [helyesen: jogorvoslati] eljárás lehetőségét, és nem érintik a bírósági felülvizsgálati [helyesen: jogorvoslati] eljárások kezdeményezését megelőzően a közigazgatási felülvizsgálati [helyesen: jogorvoslati] eljárások kimerítésének a követelményét, amennyiben a nemzeti jog alapján ilyen követelmény fennáll. [...]”

16.

A KHV‑irányelvet 2012. február 17‑én hatályon kívül helyezték, és a 2011/92/EU irányelvvel kodifikálták és váltották fel, ( 10 ) minek során az új irányelv 11. cikke felel meg a KHV‑irányelv 10a. cikkének. A jelen tényállás időpontjára tekintettel a KHV‑irányelvet kell alkalmazni.

17.

A Verwaltungsgerichtsordnung (a közigazgatási bírósági rendtartás, a továbbiakban: VwGO) ( 11 ) 61. §‑a a következő:

„Az eljárásban ügyfélként vehetnek részt

18.

A Verwaltungsverfahrensgesetz (a továbbiakban: VwVfG) ( 12 ) 46. §‑a az eljárási és formai hibák következményeit rögzíti:

„Valamely, a 44. § szerint nem semmis közigazgatási aktus megsemmisítése nem kérhető kizárólag azért, mert az eljárásra, a formára vagy az illetékességre vonatkozó rendelkezések megsértésével jött létre, ha nyilvánvaló, hogy a jogsértés a döntést érdemben nem befolyásolta.”

19.

A 2003/35 irányelv jogorvoslatra vonatkozó előírásainak átültetését szolgáló rendelkezések a Gesetz über ergänzende Vorschriften zu Rechtsbehelfen in Umweltangelegenheiten nach der EG‑Richtlinie 2003/35/EG‑ben (a 2003/35 irányelv szerinti környezetvédelmi ügyekben igénybe vehető jogorvoslatokkal összefüggő kiegészítő rendelkezésekről szóló törvény, Umwelt‑Rechtsbehelfsgesetz, a továbbiakban: UmwRG) ( 13 ) találhatók. E törvény 1. §‑ának (1) bekezdése a következő:

„E törvényt

alapján környezeti hatásvizsgálatra kötelezhető projektek megengedhetőségére vonatkozó határozatokkal szembeni jogorvoslatokra kell alkalmazni.”

20.

Az UmwRG 4. §‑a a következő:

„(1)   Az 1. § (1) bekezdése első mondatának 1. pontja szerinti, a projektek megengedhetőségére vonatkozó határozatok megsemmisítése akkor kérhető, ha nem került sor a Gesetz über die Umweltverträglichkeitsprüfung […] rendelkezései szerint

(3)   Az (1) és (2) bekezdés megfelelően alkalmazandó a Verwaltungsgerichtsordnung 61. §‑ának 1. és 2. pontja szerinti ügyfelek által benyújtott jogorvoslati kérelmekre is.”

21.

Átmeneti rendelkezésként az UmwRG 5. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „E törvény azokra az 1. § (1) bekezdésének első mondata szerinti eljárásokra alkalmazandó, amelyeket 2005. június 25‑e után indítottak vagy kellett volna megindítani. […]”

22.

A Gesetz über die Umweltverträglichkeitsprüfung (a környezetre gyakorolt hatás vizsgálatáról szóló törvény, a továbbiakban: UVPG) ( 14 )2. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A környezeti hatásvizsgálat a projektek megengedhetőségére vonatkozó határozat meghozatalára szolgáló közigazgatási hatósági eljárás szerves részét képezi. […]

(3)   az (1) bekezdés első mondata szerinti határozatoknak minősülnek

23.

Az alapügy tárgya a Land Rheinland‑Pfalz (Rheinland‑Pfalz szövetségi tartomány) által a Waldsee/Altrip/Neuhofen víztározónak a Felső‑Rajnai‑síkságon, Mannheim és Ludwigshafen városoktól délre történő létesítése tárgyában hozott, építési tervet jóváhagyó vízjogi határozattal szembeni kereset.

24.

A tervezett, árvíz elleni védelmet szolgáló víztározó alapterülete körülbelül 327 hektár. Ennek egy részét a Rajna a vízállásától függően rendszeresen el fogja árasztani, egy másik részét a Rajnai‑síkság mélyen fekvő lakott, ipari és infrastrukturális területeinek védelme érdekében rendkívüli árvizek esetén el fogják árasztani. A tervezett projekt 200 évig védelmet fog nyújtani az árvízzel szemben. A tározó létesítése érdekében számos építési intézkedés van tervbe véve.

25.

A terv elsősorban mezőgazdasági birtokokat és erdőterületeket érint. A tározó egy része azonban a 2004 májusában bejelentett „Rheinniederung Speyer‑Ludwigshafen” elnevezésű, az élőhelyirányelv szerinti területen helyezkedik el. A projekt közelében egy további, az élőhelyirányelv szerinti terület, valamint két európai madárrezervátum is található.

26.

A 2002. január 31‑i levelében az alperes Land elsőfokú vízügyi hatósága mint projektgazda a Struktur‑ und Genehmigungsdirektion Süd des Landes Rheinland‑Pfalztól a víztározóra vonatkozó építési terv jóváhagyását kérte. A tervet a 2006. június 20‑i határozat jóváhagyta.

27.

Az építés tervet jóváhagyó e határozattal szemben a Gemeinde Altrip, a Gebrüder Hört GbR és W. Schneider (a továbbiakban: felperesek) keresetet nyújtottak be. Többek között arra hivatkoztak, hogy a víztározóra vonatkozóan elvégzett KHV jelentős hiányosságokban szenved.

28.

A tervezett víztározó a Gemeinde Altrip község területének 12%‑át foglalja el. A község ezenkívül több, a jóváhagyott projekt területén található ingatlan tulajdonosa.

29.

A Gebrüder Hört GbR gyümölcs‑ és zöldségtermesztéssel foglalkozik. Tagjai a víztározó területén elhelyezkedő földterületek tulajdonosai és haszonbérlői, amely földterületek közül néhányat gátak létesítésére kívánnak igénybe venni.

30.

W. Schneider a tervezett víztározó közelében fekvő több ingatlan, többek között egy lakóingatlan és egy szabadidős tevékenységre szolgáló területen elhelyezkedő, táborhely céljára használt ingatlanok tulajdonosa.

31.

A Verwaltungsgericht a keresetet a 2007. december 13‑i ítéletével elutasította.

32.

A felperesek ez ellen benyújtott fellebbezését az Oberverwaltungsgericht Rheinland‑Pfalz a 2009. február 12‑i ítéletével elutasította. A bíróság véleménye szerint a felperesek nem kifogásolhatják a KHV hiányát az UmwRG‑re hivatkozással, mivel ezt a törvényt az 5. §‑ának (1) bekezdése szerint csak a 2005. június 25‑e után indított eljárásokra kell alkalmazni. E tekintetben nem szükséges választ adni arra a kérdésre, hogy az UmwRG 4. §‑ának (1) bekezdése alapján a felperesek kérhetik‑e egyáltalán az építési tervet jóváhagyó határozat megsemmisítését a KHV szabálytalan elvégzése esetén, jóllehet ez a rendelkezés csak a KHV teljes elmaradását szabályozza. Kétséges az is, hogy teljesítik‑e a felperesek a Bundesverwaltungsgericht ítélkezési gyakorlatában megfogalmazott oksági követelményt.

33.

A felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Bundesverwaltungsgerichthez.

34.

A Bundesverwaltungsgericht, ahogy az Oberverwaltungsgericht Rheinland‑Pfalz is, az UmwRG 5. §‑ának (1) bekezdése alapján – amely szerint az UmwRG‑t csak a 2005. június 25‑e után indított eljárásokra kell alkalmazni – már az időbeli hatály szempontjából nem tartja alkalmazandónak a törvényt. Kétségbe vonja azonban, hogy ez megfelel‑e az uniós jog előírásainak.

35.

Még ha az UmwRG az időbeli hatálya alapján alkalmazandó is lenne, a Bundesverwaltungsgericht érvei szerint a felpereseknek a KHV szabálytalanságára alapozott kifogása a 2003/35 irányelv német átültetését követően nem lehetne eredményes. Az UmwRG 4. §‑ának (1) bekezdése szerint, amely az UmwRG 4. §‑ának (3) bekezdése és a VwGO 61. §‑ának 1. pontja szerint alkalmazandó, a határozatok megsemmisítése akkor kérhető, ha nem került sor a szükséges KHV‑nek vagy az egyedi eset KHV‑kötelezettség szempontjából történő, szükséges előzetes vizsgálatának az elvégzésére vagy pótlására. Az UmwRG 4. §‑a (1) bekezdésének más értelmezése a norma szövegére és keletkezéstörténetére tekintettel nem lehetséges. Az eljárási hibáknak a Wells‑ügyben hozott ítélet ( 15 ) alapján az UmwRG törvényjavaslatában ( 16 ) eredetileg szükségesnek tartott messzemenő relevanciája ugyanis a jogalkotási eljárásban nem tudott érvényesülni. A Bundesverwaltungsgericht e norma tekintetében is kétségét fejezi ki azt illetően, hogy az eleget tesz‑e az irányelv előírásainak.

36.

Amennyiben a határozatok vitatásának ilyen korlátozása nem megengedett, a Bundesverwaltungsgericht számára felmerül a kérdés, hogy a nemzeti jogban az állandó ítélkezési gyakorlatban alkalmazott azon követelmények, amelyek a határozatok eljárásjogi jogszerűségének bíróság előtti eredményes vitatásával kapcsolatos esélyeket korlátozzák, összeegyeztethetők‑e az európai joggal.

37.

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bundesverwaltungsgericht a 2012. január 10‑i végzéssel az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdések tisztázását kérte a Bíróságtól az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal útján:

38.

Az alapügy felperesei, a Land Rheinland‑Pfalz, a Németországi Szövetségi Köztársaság, Írország és a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztettek elő.

39.

Ugyanezek a felek tettek észrevételeket a 2013. január 16‑án tartott tárgyaláson.

40.

A Bundesverwaltungsgericht három kérdést tesz fel a Bíróságnak, amelyek mindegyike a KHV‑irányelv 10a. cikke által biztosított jogorvoslati eljáráshoz való jogot érinti, minek során a második és a harmadik kérdést az előző kérdésre adandó válasz függvényében teszik fel. Az első kérdés célja a megfelelő norma időbeli hatályának tisztázása. Amennyiben a Bíróság a normát ratione temporis alkalmazandónak tartja, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésben az ilyen felülvizsgálat terjedelmével kell foglalkoznia. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a határozatok eljárásjogi jogszerűségének vitatása tekintetében a KHV‑irányelv 10a. cikkének átültetése céljából elfogadott nemzeti jogi rendelkezések alkalmazhatóságának a KHV el nem végzése esetére történő korlátozásának megengedhetőségét tárgyalja. Amennyiben az ilyen korlátozás nem jogszerű, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel a felülvizsgálat terjedelmét kell tisztázni, különösen azon kérdés tekintetében, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlatban alkalmazott, az oksági követelményre és valamely szubjektív jog megsértésére vonatkozó, a határozatok eljárásjogi jogszerűségük tekintetében történő eredményes vitatásával szemben támasztott feltételek összhangban állnak‑e az európai joggal.

41.

Írország az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést elfogadhatatlannak tartja. A Bundesverwaltungsgericht végzése nem tartalmaz arra vonatkozó információkat, hogy a felperesek a KHV milyen szabálytalanságára hivatkoznak. E tekintetben arra hívják fel a Bíróságot, hogy hipotetikus jellegű kérdésekről döntsön, amelyekre adandó válasz nincs hatással a jelen jogvitára.

42.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az ügy sajátosságaira figyelemmel főszabály szerint a jogvitában eljáró nemzeti bíróság feladata annak megítélése, hogy egyrészt szükséges‑e az előzetes döntéshozatal, másrészt a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak‑e. ( 17 )

43.

A Bíróság ettől az elvtől csak akkor térhet el, ha az uniós jog értelmezése „nyilvánvalóan” ( 18 ) nem bír jelentőséggel a folyamatban lévő ügy szempontjából. Ezt követve a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróságnak a nemzeti joggal és a tényállással kapcsolatos fejtegetéseire tekintettel csak néhány esetben jutott arra a következtetésre, hogy a feltett kérdések tisztán hipotetikus jellegűek, ( 19 ) vagy hogy a jogvitát mesterségesen hozták létre. ( 20 )

44.

A Bundesverwaltungsgericht végzéséből az következik, hogy a vitatott projekthez szükséges KHV‑t elvégezték, és azt a felperesek szabálytalanként kifogásolták. A végzésből azonban nem állapítható meg, hogy a felperesek a keresetben milyen szabálytalanságra hivatkoztak.

45.

Ez azonban nem eredményezi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés elfogadhatatlanságát. A második kérdés tekintetében ez már abból következik, hogy a Bundesverwaltungsgericht által szolgáltatott információk szerint a jelenleg hatályos német jog alapján elvégzett KHV esetén a határozat megsemmisítése nem kérhető a hivatkozott eljárásjogi szabálytalanság jellegétől függetlenül. A kérdést előterjesztő bíróság szerint már önmagában a KHV szabálytalanság tekintetében történő felülvizsgálhatósága az eljárásnak az Oberverwaltungsgerichthez történő visszautalását eredményezné. Erre az esetre merül fel a német jogban eddig az ítélkezési gyakorlat által alkalmazott követelményeknek vagy más olyan követelményeknek az európai joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozóan az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel feltett kérdés, amelyeket a Bundesverwaltungsgerichtnek az általa szolgáltatott információk szerint jogi értékelésként elő kell írnia az Oberverwaltungsgericht számára. Még ha az eljárási szabálytalanság jellegére vonatkozó információk hiánya a jelen ügyben nem is enged meg a harmadik kérdésre adandó végleges, részletes válaszokat, a Bíróság – ahogy a Bizottság helytállóan megjegyzi – elégséges információval rendelkezik ahhoz, hogy a Bíróság és a kérdést előterjesztő bíróság közötti együttműködési viszony keretében hasznos választ adjon a kérdésre.

46.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés tehát elfogadható.

47.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a Bundesverwaltunsggericht a KHV‑irányelvnek a 2003/35 irányelvvel bevezetett 10a. cikkének időbeli hatályára vonatkozó kérdést tesz fel a 2003/35 irányelv átültetését szolgáló nemzeti törvényben szereplő, az UmwRG 5. §‑a (1) bekezdésében foglalt, fent ismertetett rendelkezésre tekintettel. A 2003/35 irányelv e tekintetben úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak 2005. június 25‑éig kell az irányelvnek megfelelniük (6. cikk (1) bekezdése, 1. o.). Kérdéses azonban, hogy ez azt jelenti‑e, hogy a tagállamoknak a KHV‑irányelv 10a. cikke által előírt jogorvoslati eljáráshoz való jogot az ezen időponttól indított hatósági engedélyezési eljárások tekintetében kell biztosítaniuk, vagy ezt a jogot olyan eljárásokra vonatkozóan is biztosítani kell, amelyeket ugyan ezen időpont előtt indítottak, amelyekben azonban az engedélyeket csak ezen időpontot követően adták ki.

48.

A Németországi Szövetségi Köztársaság és Írország azt az álláspontot képviseli, hogy a 2003/35 irányelv nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikke által előírt jogorvoslati lehetőséget olyan engedélyezési eljárásokra vonatkozóan előírják, amelyeket a 2003/35 irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt indítottak, még ha az engedélyt csak az átültetésre nyitva álló határidő lejárta után adták is ki. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett további kérdésekkel kapcsolatos fejtegetéseik e tekintetben másodlagosak. Rheinland‑Pfalz a Németországi Szövetségi Köztársaság jogi álláspontjához csatlakozik.

49.

Ezzel szemben a felperesek úgy vélik, hogy a 2003/35 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikkét átültető nemzeti rendelkezéseket az olyan hatósági engedélyezési eljárásokra alkalmazzák, amelyekben az engedélyt 2005. június 25‑e után adták ki, függetlenül attól, hogy mikor indították az eljárást. A Bizottság is alkalmazandónak tartja a KHV‑irányelv 10a. cikkét a 2005. június 25‑én már megindított engedélyezési eljárásokra.

50.

Véleményem szerint a KHV‑irányelv 10a. cikkét a jelen ügyhöz hasonló esetekben alkalmazni kell.

51.

A tagállamoknak az irányelveket az átültetésre előírt határidőn belül át kell ültetniük a nemzeti jogba. ( 21 ) Az irányelv által biztosított jogokat e határidőn belül biztosítani kell, amennyiben az irányelv kifejezetten nem ír elő kivételeket. Ha valamely tagállam e kötelezettséget nem teljesíti, az ismert feltételek mellett az irányelv e tekintetben releváns rendelkezései közvetlen hatályának veszélye fenyeget. ( 22 )

52.

Ezen elv problematikus lehet, ha ezáltal egy már megkezdődött vagy akár befejezett tényállásra egy új rendelkezést kell alkalmazni. Amennyiben az uniós jogi aktus ilyen esetre nem tartalmaz kifejezett átmeneti rendelkezést, a Bíróság az időbeli hatályt a jogbiztonság (a visszaható hatály tilalma), a bizalomvédelem és a jogi aktus hatékony érvényesülésének biztosítása elvének figyelembevételével történő értelmezése útján állapítja meg. ( 23 )

53.

A Bíróságnak többször alkalmaznia kellett ezt az elvet. Így megállapította, hogy az eljárásjogi rendelkezések a hatályba lépésük időpontjában folyamatban lévő jogvitákra is vonatkoznak, az uniós jog anyagi jogi szabályai azonban rendszerint csak a hatálybalépésüket követően keletkezett jogviszonyokra. ( 24 ) A tényállás jövőbeli következményeire ezzel szemben az új rendelkezés főszabály szerint alkalmazandó. ( 25 ) A KHV elvégzésére vonatkozó kötelezettségre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy e kötelezettség nem vonatkozik az olyan esetekre, amikor a projekt engedélyezésére vonatkozó kérelem hivatalos benyújtásának időpontja megelőzi a KHV‑irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejártának időpontját. ( 26 )

54.

A jelen ügy a KHV‑irányelv 10a. cikke által biztosított új jogorvoslati lehetőségnek az átültetésre nyitva álló határidő lejártával az ebben az időpontban már megindított engedélyezési eljárásokra történő alkalmazásával kapcsolatos kérdést érinti. A 2003/35 irányelv nem tartalmaz átmeneti rendelkezést erre az esetre.

55.

A KHV‑irányelv 10a. cikkének a jogbiztonság (a visszaható hatály tilalma), a bizalomvédelem és az irányelv hatékony érvényesülésének biztosítása elvének figyelembevételével történő értelmezéséből az következik, hogy a rendelkezést alkalmazni kell az olyan hatósági engedélyezési eljárásokra, amelyeket a 2003/35 irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt indítottak, amelyek azonban abban az időpontban még nem fejeződtek be jogerősen.

56.

Az irányelv hatékony és határidőben történő átültetéséhez fűződő érdek a KHV‑irányelv 10a. cikkének az átültetésre nyitva álló határidő lejártával történő alkalmazása mellett szól. Még ha az új jogorvoslati lehetőségeknek az új jogorvoslati lehetőségek létrehozásának időpontjában folyamatban lévő eljárásokra történő alkalmazásában – ahogy Németország és Írország – a visszaható hatály gyenge elemét ( 27 ) akarjuk is felismerni, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve nem zárja ki a norma ilyen esetekben történő alkalmazását. Ezek az elvek, és nem a jelen ügyhöz hasonló esetekben kevéssé hasznos, eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezésekre történő felosztás a meghatározó az irányelv időbeli hatályának értelmezésével kapcsolatos kérdés szempontjából.

57.

Németország és Írország érveivel ellentétben a Bíróságnak a KHV elvégzésére vonatkozó kötelezettség időbeli hatályával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából sem következik más.

58.

A Bíróság ezen ítélkezési gyakorlat keretében abból indult ki, hogy a KHV‑irányelv többnyire olyan nagyobb volumenű projekteket érint, amelyek kivitelezése sok időt igényel. A már megindított eljárásoknak az irányelv speciális követelményeivel történő további késleltetése megváltoztatja a már kialakult helyzetet. ( 28 ) A projektgazda e tekintetben a kérelem benyújtásakor az eljárás menetére vonatkozó feltételezéseire hagyatkozhat, és nem kell az eljárás további megnehezítésével számolnia.

59.

Ahogy a Bundesverwaltungsgericht jogosan megállapítja, a jelen ügyben nem támasztanak új követelményeket a közigazgatási eljárásra vagy a folyamatban lévő bírósági eljárásokra vonatkozóan. Sokkal inkább a jogorvoslati eljáráshoz való jog kiterjesztéséről van szó a már korábban kötelező jogi előírások betartása tekintetében. A bizalomvédelem elve nem terjedhet ki az abba vetett bizalomra, hogy a hatályos jog betartását nem vizsgálják. Jóllehet a jogorvoslati lehetőségek kiterjesztése során a nagyobb volumenű projektek esetében ténylegesen számolni kell késedelemmel. Ez azonban csak a már kötelező előírások jogi felülvizsgálatának következménye. Az ilyen késedelmet a projektgazdának el kell fogadnia. Az irányelv hatékony érvényesüléséhez fűződő érdek e tekintetben elsőbbséget élvez.

60.

Az irányelv hatékony és határidőben történő átültetéséhez fűződő érdeket a jelen ügyben még az is erősíti, hogy az irányelv az AÅrhusi Egyezmény rendelkezéseit ülteti át, amely egyezmény 2005. február 17‑én a Közösségre vonatkozóan hatályba lépett, és az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése szerint kötelező az Unió intézményeire és tagállamaira. ( 29 ) Amennyiben a KHV‑irányelv 10a. cikke csak az átültetésre nyitva álló határidő lejártát követően indított eljárásokra lenne alkalmazandó, akkor az Århusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése szerint biztosítandó jogorvoslati eljáráshoz való jogot a releváns engedélyezési eljárás jelentős időtartamára tekintettel évekig nem biztosítanák.

61.

Meg kell tehát állapítani, hogy a 2003/35 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok kötelesek a KHV‑irányelv 10a. cikkét átültető nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását olyan hatósági engedélyezési eljárásokra is kiterjeszteni, amelyeket 2005. június 25‑e előtt indítottak, és amelyek ezen időpontig még nem fejeződtek be jogerősen. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó igenlő válasz esetére feltett második kérdést meg kell válaszolni.

62.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel a Bundesverwaltungsgericht azt akarja megtudni, hogy a tagállamok a KHV‑irányelv 10a. cikke alapján kötelesek‑e a határozatok eljárásjogi jogszerűségének vitatása vonatkozásában a KHV‑irányelv 10a. cikkét átültető nemzeti jogi rendelkezések alkalmazhatóságát az ugyan elvégzett, de szabálytalan KHV esetére is kiterjeszteni.

63.

Írország kivételével az eljárásban részt vevő összes fél azt az álláspontot képviseli, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy a bírósági jogorvoslat lehetőségét a szabálytalanul elvégzett KHV esetére is kiterjesszék. A Németországi Szövetségi Köztársaság úgy véli, hogy a német jog e követelményt már teljesíti, mivel az UmwRG 4. §‑ának (1) bekezdése mellett alkalmazandó VwVfG 46. §‑a szerint az engedélyezésről szóló határozat megsemmisítése a KHV szabálytalan elvégzése esetén is kérhető. Írország a jelen ügyben kifogásolt szabálytalanságra vonatkozó hiányzó információk tekintetében a tagállamok eljárási autonómiájára utal, amelyet az irányelv célkitűzéseivel összhangban kell gyakorolni.

64.

A Németországi Szövetségi Köztársaság fejtegetései vonatkozásában először is meg kell állapítani, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jog értelmezésére. A nemzeti bíróságokkal való együttműködési viszony keretében a Bíróságnak e tekintetben a nemzeti bíróságok által a nemzeti jogról adott tájékoztatásra kell hagyatkoznia.

65.

Már a KHV‑irányelv 10a. cikkének szövege egyértelmű az előírt eljárás keretében történő felülvizsgálat főszabály szerinti terjedelme tekintetében. A rendelkezés szerint a tagállamok biztosítják, hogy az érintett nyilvánosság azon tagjainak, akik a normában megjelölt két feltétel egyikét vagylagosan teljesítik, „a bíróság […] előtti, arra irányuló jogorvoslati eljáráshoz legyen joguk, hogy vitassák az ezen irányelv nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseinek a hatálya alá tartozó határozatok […] anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségét” ( 30 ). A kiemelt szakasz szó szerint az Århusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdését ülteti át. ( 31 )

66.

A Bíróság logikusan állapította meg a Trianel‑ügyben, hogy a rendelkezés semmiképpen sem korlátozza az ilyen kérelem alátámasztására hivatkozott jogalapokat. ( 32 )

67.

Egy KHV‑köteles engedélyezési eljárás jogorvoslati lehetőségeinek a KHV el nem végzésének („teljes elmaradás”) esetére történő korlátozása nem összeegyeztethető ezekkel a rendelkezésekkel. A KHV szabálytalanságának kifogásolása főszabály szerint nem zárható ki.

68.

A második kérdésre ennélfogva azt a választ kell adni, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a rendelkezés által előírt jogorvoslati eljárásban a határozatok eljárásjogi jogszerűségének vitatásának az ugyan elvégzett, de szabálytalan KHV esetében is lehetségesnek kell lennie. Így a Bundesverwaltungsgericht előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és utolsó kérdésére is választ kell adni, amely kérdést a jogorvoslati eljárásnak a KHV szabálytalanságára történő kiterjesztésének esetére tették fel.

69.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság annak a kérdésnek a tisztázását kéri, hogy milyen terjedelemben kell a KHV‑irányelv nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozó határozatok eljárási szabálytalanságok miatti bíróság előtti vitatásának lehetségesnek lennie és a határozat megsemmisítését eredményeznie olyan esetekben, amelyekben valamely tagállam közigazgatási eljárásjoga a KHV‑irányelv 10a. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint az érintett nyilvánosság tagjainak bírósági jogorvoslati eljáráshoz való jogát jogsérelemre való hivatkozástól teszi függővé. E tekintetben a bíróság különösen azt szeretné megtudni, hogy az eljárási szabálytalanságok relevanciájának a nemzeti ítélkezési gyakorlatban együttesen alkalmazott két korlátozása – az oksági követelmény és a felperes anyagi jogi jogállásának érintettsége – megengedett‑e.

70.

A jobb megértés érdekében célszerű a nemzeti ítélkezési gyakorlatban alkalmazott e két követelményt a felek előadása és az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján kellő rövidséggel bemutatni.

71.

Az úgynevezett „oksági követelmény” kimondja, hogy valamely határozat eljárási szabálytalanság alapján történő eredményes vitatásához az eset körülményei alapján konkrét lehetőségnek kell fennállnia arra, hogy az eljárási szabálytalanság nélkül a megtámadott határozattól eltérő határozat született volna. ( 33 )

72.

Ezenkívül az eljárási szabálytalanságnak a felperest megillető „anyagi jogi jogállást” kell érintenie. A nemzeti ítélkezési gyakorlat értelmében azonban – a Bundesverwaltungsgericht szerint – az UPVG és más speciális törvények eljárásjogi rendelkezései nem hoznak létre önállóan érvényesíthető eljárásjogi jogállásokat a KHV‑köteles projekt által érintett személy számára. ( 34 ) A felek érveiből az következik, hogy a felperest megillető anyagi jogi jogállásra vonatkozó követelmény a kereset megalapozottsága keretében is jelentőséggel bír. Ez azt jelentené, hogy e követelmény korlátozza a felülvizsgálat terjedelmét az olyan keresetek vonatkozásában, amelyek az elfogadhatóság keretében a kereshetőségi jog követelményét teljesítik – jellemzően azért, mert például a felperes a tulajdonjogának esetleges megsértésére hivatkozik. ( 35 )

73.

A felek egyértelműen eltérő álláspontot képviselnek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés tekintetében. A felperesek a fent ismertetett két követelményt nem tartják összeegyeztethetőnek az európai joggal. Ehelyett az eljárási szabálytalanságok álláspontjuk szerint szélesebb körben relevánsak. Az EUMSZ 263. cikk második bekezdése alapján legalábbis a lényeges eljárási szabályok megsértését figyelembe kell venni a határozat eljárásjogi jogszerűségének bíróság előtti vitatása esetén, kivéve, ha a konkrét esetben nyilvánvalóan kizárható, hogy a szabálytalanság az eredményt érdemben befolyásolta. A nyilvánosság részvételével összefüggő jogszabályok és a KHV‑irányelv 3. cikke e tekintetben lényeges eljárási szabályok.

74.

A tagállamok eljárási autonómiájának keretében a Németországi Szövetségi Köztársaság az ítélkezési gyakorlatban kialakított oksági követelményt az európai joggal összeegyeztethetőnek tartja. A Land Rheinland‑Pfalz csatlakozik ehhez az állásponthoz.

75.

Írország úgy véli, hogy a tagállamok eljárási autonómiájára tekintettel a tagállamok feladata annak meghatározása, hogy mely jogi aktusok, mulasztások vagy határozatok tartoznak a KHV‑irányelv 10a. cikke szerinti felülvizsgálat hatálya alá, és mi minősül jogsérelemnek, minek során ezt az irányelv azon célkitűzésével összhangban kell meghatározniuk, hogy az érintett nyilvánosság számára biztosítani kell a jogorvoslathoz való jogot.

76.

Végül a Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy a nemzeti bíróságnak érdemben legalább az összes olyan eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezést vizsgálnia kell, amely az uniós jogból és annak nemzeti átültetéséből következik, anélkül hogy a vizsgálat a kereshetőségi jogot létrehozó jogi normára vagy valamely anyagi jogi jogállás megsértésére lenne korlátozva.

77.

A súlyos eljárási szabálytalanságokra nem vonatkozhat oksági követelmény, mindazonáltal a kevésbé jelentős eljárási szabálytalanságok akkor nem eredményezik a határozat megsemmisítését, ha a hatóság meggyőzően bizonyítja, hogy az ügy körülményei alapján nem áll fenn annak konkrét lehetősége, hogy az eljárási szabálytalanság nélkül a megtámadott határozattól eltérő határozat született volna.

78.

Az irányelv nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozó határozatokat érintő eljárási szabálytalanságok a bíróság előtti vitatás keretében relevánsak, amennyiben nem jelentéktelenek a KHV‑irányelv céljainak elérése szempontjából.

79.

A jelen eljárás nem az első alkalom, amikor a Bíróság a KHV‑irányelv 10a. cikkének értelmezésével foglalkozik. Már a fejtegetéseim elején utaltam arra, hogy különösen a Trianel‑ügy adott okot e rendelkezés vizsgálatára.

80.

Abban az ügyben a Bíróság lényegében a KHV‑irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett nem kormányzati szervezeteknek az irányelv 10a. cikke szerinti jogorvoslati eljáráshoz való jogának terjedelmével foglalkozott. A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy az ilyen nem kormányzati szervezeteket nem lehet megfosztani annak lehetőségétől, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikke szerinti, egy releváns engedélyező határozattal szembeni jogorvoslati eljárás keretében a bíróság előtt az uniós jogból eredő, környezetvédelmi célú szabályok megsértésére hivatkozzanak, hogy e szabályok kizárólag a közösség, és nem az egyén érdekeit védi. E tekintetben az ítéletből megállapítható, hogy az ilyen korlátozás sem a kereset elfogadhatóságának szintjén, sem annak megalapozottsága szintjén nem alkalmazható. ( 36 ) A Németországi Szövetségi Köztársaság, amelynek nemzeti joga okot adott a Trianel‑ügy Bíróság elé terjesztésére, levonta a következményeket az ítéletből. ( 37 )

81.

A jelen eljárás a Trianel‑üggyel ellentétben olyan természetes és jogi személyeket érint, amelyek mind a KHV‑irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerinti érintett nyilvánosság részét képezik, anélkül hogy az ott megjelölt nem kormányzati szervezetnek minősülnének.

82.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott válaszomban már kifejtettem, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikke az érintett nyilvánosság vonatkozásában nem engedi meg a releváns határozatok jogorvoslati lehetőségének a szükséges KHV el nem végzése esetére történő korlátozását.

83.

Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy az uniós jog a KHV‑irányelv 10a. cikke keretében részletes előírásokat tartalmaz a megfelelő jogorvoslat keretében történő felülvizsgálat terjedelmére vonatkozóan. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok az eljárási autonómiájuk alapján főszabály szerint sokkal inkább szabályozási mozgástérrel rendelkeznek a KHV‑irányelv 10a. cikkének (és az Århusi Egyezmény ezzel végrehajtott 9. cikke (2) bekezdésének) végrehajtása során. E tekintetben maguk szabályozhatják azt az eljárást, amellyel a jogorvoslathoz való megfelelő jogot biztosítják. Ennek során két korlátozásnak vannak alávetve: a rendelkezések nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső esetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). ( 38 )

84.

A KHV‑irányelv 10a. cikke által előírt jogorvoslati eljárás keretében történő felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó uniós jogi rendelkezések különösen a tényleges érvényesülés elvéből következnek. Az egyenértékűség elvének megsértésére a jelen eljárásban nincs utalás.

85.

Ahogy már az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre vonatkozó javaslatomban kifejtettem, a KHV‑irányelv 10a. cikkének szövege egyértelműen rendelkezik a határozatok eljárásjogi jogszerűségének a norma által előírt eljárásban történő felülvizsgálatáról. A rendelkezés e tekintetben semmilyen módon nem korlátozza azokat az indokokat, amelyeket a megfelelő jogorvoslat alátámasztása érdekében fel lehet hozni.

86.

Mindazonáltal a KHV‑irányelv 10a. cikke megengedi a tagállamoknak, hogy az érintett nyilvánosság tagjainak a rendelkezés által előírt jogorvoslati eljáráshoz való jogát feltételhez kössék. E tekintetben a tagállamok az eljárási autonómiájuk kifejeződéseként két alternatíva közül választhatnak: az első alternatíva a „kellő [mértékű érdekeltség]” fennállása, a második a Németország által választott „jogsérelemre [hivatkozás], amennyiben a tagállam közigazgatási eljárásjoga ezt előfeltételként írja elő”. A KHV‑irányelv 10a. cikke szerint a tagállamok maguk határozzák meg továbbá azt, hogy mi minősül jogsérelemnek. Ezt azonban azzal a célkitűzéssel összhangban kell meghatározni, hogy az érintett nyilvánosság számára széles körben biztosítani kell a bírósághoz fordulás jogát.

87.

Hatással van‑e a 10a. cikkben felsorolt e két alternatíva a biztosítandó jogorvoslati eljárás keretében történő felülvizsgálat terjedelmére?

88.

A norma szövege azt sugallja, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikkében megjelölt két alternatíva esetében a megfelelő jogorvoslat elfogadhatóságára vonatkozó feltétel leírásáról van szó. Amennyiben e feltétel teljesül, sor kerül a „határozatok anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségének” érdemi vizsgálatára. Az alternatívák tekintetében a Bíróság is kifejezetten „a kereset elfogadhatóságát [illető] […] feltétel[re]” utal. ( 39 )

89.

A KHV‑irányelv 10a. cikkének az AÅrhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésére tekintettel ( 40 ) a nemzetközi joggal összhangban történő értelmezése megerősíti, hogy a KHV‑irányelv 10a. cikkében megjelölt két feltételnek a jogorvoslati eljárás megengedhetőségének, nem pedig a felülvizsgálat terjedelmének korlátozását kell lehetővé tennie. Az Egyezmény értelmezési segítségeként figyelembe vehető Implementation Guide ( 41 ) ugyanis a megfelelő követelményt sokatmondóan a standing követelményének nevezi. ( 42 )

90.

E tekintetben csatlakozom Sharpston főtanácsnok véleményéhez, aki a két alternatívát szintén azzal magyarázza, hogy az Århusi Egyezményt aláíró államok ezek révén figyelembe akarták venni a kereshetőségi jog vizsgálatának különböző nemzeti szabályait. ( 43 )

91.

Ennélfogva a felülvizsgálat terjedelmének tekintetében eljárásjogi szempontból továbbra is fennáll a tény, hogy a KHV‑irányelv a határozatok eljárásjogi jogszerűségének felülvizsgálatát írja elő, és semmilyen módon nem korlátozza a megfelelő jogorvoslat alátámasztása érdekében felhozható indokokat. A tényleges érvényesülés elve szerint ez a jogorvoslati lehetőség az uniós jogból eredő, környezetvédelmi célú szabályok vonatkozásában nem tehető gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé. Az e szabályokat követő nemzeti jogorvoslat megfelel az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének is, amely szerint a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek. A felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatban további megállapításokat a kifogásolt konkrét eljárási szabálytalanságra vonatkozó előadás hiányára tekintettel nem lehet tenni.

92.

A következőkben először azt szeretném vizsgálni, hogy a felperes anyagi jogi jogállásának érintettségére vonatkozó követelmény a Bundesverwaltungsgericht által ismertetett formában a KHV‑irányelv 10a. cikk által szabályozott területen megfelel‑e az irányelv rendelkezéseinek. Az érintett tagállam közigazgatási jogtudománya az utóbbi években intenzíven foglalkozott a témával, és a Trianel‑ítélkezési gyakorlat befolyása alatt vita tárgyát képezte, hogy mennyiben tartható fenn a valamely szubjektív jog megsértésére vonatkozó követelmény a környezetvédelmi jog területén és a KHV során történt eljárási szabálytalanságok tekintetében is. ( 44 )

93.

A KHV‑irányelv 10a. cikkének gondos – különösen annak értelme és célja szerint történő – értelmezése azt jelzi, hogy a követelmény a Bundesverwaltungsgericht által ismertetett formában nem felel meg az irányelv előírásainak.

94.

Ahogy fent megállapítottam, a 10a. cikk szövege (többek között) az eljárási jogszerűség vitatására irányuló jogorvoslati eljárást az e tekintetben az alátámasztás érdekében felhozott indokok korlátozására való utalás nélkül írja elő. Ennek során a norma megengedi a jogorvoslati eljáráshoz való jognak az érintett nyilvánosság olyan tagjaira történő korlátozását, amelyek jogsérelemre hivatkoznak. Ezt a koncepciót maguk a tagállamok határozzák meg annak a célkitűzésnek a kifejezett figyelembevételével, hogy az érintett nyilvánosság számára széles körben biztosítsák a bírósághoz fordulás jogát. Mindazonáltal e követelmény esetében – erre is utaltam már – megengedett elfogadhatósági követelményről van szó, nem pedig a felülvizsgálat terjedelmének lehetséges korlátozásáról. A felülvizsgálat terjedelmének korlátozása tehát e követelménnyel nem indokolható.

95.

Figyelembe kell venni továbbá, hogy az Århusi Egyezmény, amelynek átültetésére a KHV‑irányelv 10a. cikke szolgál, értékes utalásokat tesz a norma célkitűzésére. Az Egyezmény célja az 1. cikke szerint, hogy hozzájáruljon a jólétnek megfelelő környezethez való jog védelméhez. Erre vonatkozóan bizonyos eljárásjogi rendelkezéseket írnak elő (az információhoz való hozzáférés, a nyilvánosság részvétele), és biztosítják a tényleges igazságszolgáltatáshoz való jogot.

96.

Az Egyezmény hetedik és nyolcadik preambulumbekezdése is megmagyarázza a környezetvédelmi ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog hátterét. E jogot az állampolgárok számára az egészséges környezethez való jog biztosítása és azon kötelezettségük teljesítése érdekében biztosítják, hogy védjék és javítsák a környezetet a jelenlegi és jövőbeli generációk javára.

97.

Ez véleményem szerint két következménnyel jár. Egyrészt az eljárásjogi rendelkezéseknek és az ilyen rendelkezések betartásának a környezetvédelmi jogban is alapvető funkciója van a biztosított jogok védelme szempontjából. Ezzel magyarázható azon részvételi jogok növekvő jelentősége a környezetvédelmi jogban, amelyek nem csak a határozatok legitimálása elemének, hanem a környezetvédelem javítása elemének is minősülnek. ( 45 ) Az eljárás ilyen értelmezése a KHV szabályos elvégzésének értékét is megmagyarázza. ( 46 ) E körülmények alapján egyértelmű, hogy miért említi a KHV‑irányelv 10a. cikke azonos szinten az anyagi jogi és az eljárásjogi jogszerűség felülvizsgálatát.

98.

Másrészt az Århusi Egyezmény a környezet védelmét nem az e célból létrehozott nem kormányzati szervezetek különös funkciójának tekinti, hanem az egyént jogosultnak – sőt, kötelesnek tekinti a környezeti érdekek védelmére. ( 47 ) Az egyének keresete alapján történő felülvizsgálat terjedelmének korlátozása e tekintetben nem indokolható azzal, hogy a környezetvédelmi egyesületek általánosságban síkra szállhatnak a környezeti érdekekért. Jóllehet a kereshetőségi jog tekintetében a környezetvédelmi egyesületek jogállása a 10a. cikk (3) bekezdésének második és harmadik mondata alapján privilegizált, mivel a rendelkezés szerint olyan jogaik vannak, amelyek sérülhetnek. ( 48 ) A megalapozottság keretében azonban nincs arra vonatkozó utalás, hogy az érintett nyilvánosság tagjai rosszabb helyzetben vannak, mint a környezetvédelmi egyesületek. Ahogy az Århusi Egyezmény említett rendelkezései jelzik, az állampolgár e tekintetben maga válik a környezetvédelem végrehajtási szervévé, ( 49 ) ami olyan feladat, amelyet – ahogy a felperesek kifejtik – a környezetvédelmi egyesületek a hiányzó pénzügyi eszközök miatt csak korlátozottan tudnak ellátni.

99.

A fentiek alapján a nemzeti jog a KHV‑irányelv (környezetvédelmi jogi) keretében az eljárásjogi jogszerűségre vonatkozó kérdéseket nem vonhatja ki az érintett nyilvánosság tagjainak keresete alapján végzett bírósági felülvizsgálat hatálya alól. Ez sértené a tényleges érvényesülés elvét, és nem minősülne a KHV‑irányelv 10a. cikke megfelelő, az európai joggal összhangban lévő átültetésének. Amennyiben a szubjektív jogsérelemre történő hivatkozás követelménye az uniós jogból eredő, környezetvédelmi célú szabályokat kizárja a KHV‑irányelv 10a. cikke szerinti jogorvoslati eljárás keretében végzett felülvizsgálat hatálya alól, ahogy a Bundesverwaltungsgericht előadása szerint a jelen ügyben történt, véleményem szerint e követelmény nem tartható fenn.

100.

Ilyen körülmények alapján értelmezhető a Bíróságnak a Trianel‑ügyben tett azon megállapítása is, amely szerint „a nemzeti jogalkotónak lehetősége [...] van arra, hogy azokat a jogokat, amelyek megsértésére valamely magánszemély hivatkozhat a 85/337 irányelv 10a. cikkében szereplő határozatokkal, jogi aktusokkal vagy mulasztásokkal szembeni jogorvoslati eljárás keretében, kizárólag az alanyi közjogi jogokra korlátozza [...]” ( 50 ). Az alanyi közjogi jogok fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az uniós jogi, környezetvédelmi célú szabályokra a magánszemélyek a megalapozottság keretében hivatkozhatnak. E tekintetben – erre utal az Århusi Egyezmény 1. cikkében említett, az egészségnek és a jólétnek megfelelő környezetben való élethez való jog is – az objektív és a szubjektív értelemben vett jogvédelem között konvergencia áll fenn.

101.

Az Egyezmény Jogkövetési Bizottsága is a 9. cikk (2) bekezdése megsértésének tekinti a környezetvédelmi jogi igényeknek a keretesek közül való, a szomszédjogi keresetek saját jogokra történő korlátozása alapján történő kizárását és a környezetvédelmi jognak e koncepcióból történő kizárását. Még ha ez a rendelkezés nem is kötelező a Bíróság számára, ( 51 ) alátámasztja az Egyezményre vonatkozó értelmezésemet. ( 52 )

102.

Az oksági követelmény szempontjából hasonló mércéket kell figyelembe venni. A tagállamok kétségtelenül e tekintetben is eljárási autonómiával rendelkeznek. Eszerint az eljárási szabálytalanságok relevanciájának megítélésére vonatkozó oksági követelmény főszabály szerint nem kizárt. Ennek során azonban figyelembe kell venni az egyenértékűség elvét és a tényleges érvényesülés elvét. Tehát az oksági követelményt is különösen a tényleges érvényesülés elve alapján kell megítélni. ( 53 ) Ismét nincs utalás az egyenértékűség elvének megsértésére.

103.

Ennélfogva az oksági követelmény nem akadályozhatja a KHV‑irányelv 10a. cikkéből eredő jogok gyakorlását.

104.

Ahogy fent rámutattam, éppen az itt érintett területen jut különös szerep az eljárásnak a hatékony környezetvédelem biztosítása érdekében. Mindazonáltal a jogorvoslati eljáráshoz való jog az eljárási szabálytalanságok tekintetében csak akkor hatékony, ha a kifogás eredményessége nem eleve kizárt. Az oksági követelmény szabályozásának meg kell felelnie az eljárás különös jelentőségének az európai környezetvédelmi jog keretében is, és nem zárhatja ki gyakorlatilag az eljárási szabálytalanságokat a felülvizsgálat hatálya alól.

105.

Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy minden eljárási szabálytalanságnak a határozat megsemmisítését kell eredményeznie. Ezt jelzi már az uniós jogi aktusokra vonatkozó hibák következményeivel fennálló párhuzam. Az EUMSZ 263. cikk második bekezdése e tekintetben előírja, hogy a Bíróság „hatáskörrel rendelkezik az olyan keresetek tekintetében, amelyeket valamely tagállam, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság nyújt be […] lényeges eljárási szabályok megsértése […] miatt.” Ezt az ítélkezési gyakorlat – leegyszerűsítve – úgy alkalmazza, hogy az aktus a különösen jelentős eljárási szabályok megsértése esetén minden további nélkül semmis, ( 54 ) kevésbé jelentős szabályok esetén valamilyen következménnyel kell járnia. ( 55 ) Az e rendelkezés keretében kialakított követelmények a tagállamok eljárási autonómiája miatt nem alkalmazhatók minden további nélkül a KHV‑irányelv 10a. cikkére.

106.

Az oksági követelmény alkalmazása során sokkal inkább figyelembe kell venni a tényleges érvényesülés elvét. Ez azt jelenti, hogy e követelménnyel – különösen többek között az indokolási és bizonyítási tehernek a követelmény keretében történő szabályozása révén – az uniós jogból eredő, környezetvédelmi célú eljárásjogi szabályokra való hivatkozást nem lehet gyakorlatilag kizárni. A különösen jelentős eljárási szabályok vonatkozásában e tekintetben teljesen le kell mondani a közigazgatási eljárás eredményével kapcsolatos oksági követelményről.

107.

A fenti indokok alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja a Bundesverwaltungsgericht által előterjesztett kérdésekre: