—

F. Palacios de la Villa képviseletében P. Bernal de Pablo Blanco abogado,

—

a Cortefiel Servicios SA képviseletében D. López González abogado,

—

a spanyol kormány képviseletében M. Muñoz Pérez, meghatalmazotti minőségben,

—

Írország képviseletében D. J. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben, segítői: N. Travers és F. O’Dubhghaill BL, valamint N. McLaughlin és N. McCutcheon solicitors,

—

a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster és M. de Mol, valamint P. P. J. van Ginneken, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében R. Caudwell, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Dashwood barrister,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J. Enegren és R. Vidal Puig, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 13. cikk, valamint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) 2. cikke (1) bekezdésének és 6. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Jelen kérelmet a Félix Palacios de la Villa és munkáltatója, a Cortefiel Servicios SA (a továbbiakban: Cortefiel) között fennálló jogvita keretén belül terjesztették elő, amelynek tárgya a felperes munkaviszonyának a törvény erejénél fogva történő megszűnése azon tényből kifolyólag, hogy betöltötte azt a nemzeti szabályozás által 65 évben rögzített korhatárt, amely után a munkavállaló kényszernyugdíjazható.

3

A 2000/78 irányelv az EK 13. cikk alapján került elfogadásra. Az irányelv (4), (6), (8), (9), (11)–(14), (25) és (36) preambulumbekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4

A 2000/78 irányelv célja 1. cikkének értelmében „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”.

5

A 2000/78 irányelv „A hátrányos megkülönböztetés fogalma” című 2. cikke (1) bekezdésében és (2) bekezdésének a) pontjában az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

6

Az irányelv „Az irányelv hatálya” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is a következőkre tekintettel:

[…]

[…]”

7

Az irányelv „Az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolása” című 6. cikke értelmében:

„(1)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy jogszerű cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:

(2)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben a rendszerbe történő belépés korhatárhoz kötése, továbbá a nyugdíjra vagy rokkantsági ellátásra való jogosultság – beleértve az ilyen rendszerek alapján a foglalkoztatottak vagy a foglalkoztatottak csoportjai, illetve kategóriái részvételének különböző életkorhoz kötését – és az ilyen rendszerekkel kapcsolatos biztosításmatematikai számításokban az életkor használata nem jelent az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, feltéve, hogy ez nem eredményez a nemi hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.”

8

A 2000/78 irányelv „Minimumkövetelmények” alcímű 8. cikkének szövegezése az alábbi:

„(1)   A tagállamok bevezethetnek, illetve fenntarthatnak olyan intézkedéseket, amelyek az ezen irányelvben meghatározottaknál kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően.

(2)   Ezen irányelv végrehajtása semmilyen körülmények között nem jelenthet jogalapot az irányelv hatálya alá tartozó területeken a hátrányos megkülönböztetés elleni védelemnek a tagállamok által már elért szintjéhez képest történő csökkentésére.”

9

Az irányelvnek „Az irányelv betartása” című 16. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsák

10

A 2000/78 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének értelmében a tagállamok legkésőbb 2003. december 2-ig meghozzák azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, vagy megbízhatják a szociális partnereket, azok közös kérése alapján, ezen irányelv végrehajtásával, a kollektív szerződéseket illető rendelkezések vonatkozásában. A tagállamok ezekben az esetekben biztosítják, hogy a szociális partnerek legkésőbb 2003. december 2-ig megállapodás formájában bevezessék a szükséges intézkedéseket. Az érintett tagállamok minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy biztosítsák a szociális partnerek számára azt, hogy azok mindig biztosítani tudják az irányelv által előírt eredményeket. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

11

1980 és 2001 között a spanyol jogalkotó a munkanélküliség felszámolása céljából a meghatározott életkort elért munkavállalók kényszernyugdíjazásának mechanizmusát alkalmazta.

12

Ennek megfelelően a munkavállalók jogállásáról szóló 1980. március 10-i 8/1980 törvény (Ley 8/1980 del Estatuto de los Trabajadores) ötödik kiegészítő rendelkezése így szól:

„A munkaképesség, valamint a munkaviszony megszűnése a kormány által a társadalombiztosítás és a munkaerőpiac felvevőképessége függvényében meghatározott korhatártól függ. A korhatár minden esetben 69 év, az öregségi nyugdíjra vonatkozó várakozási idő letölthetőségének sérelme nélkül.

Kollektív szerződés tárgyalása keretében szabadon kiköthetők más korhatárok, a társadalombiztosítás területén e tekintetben elfogadott rendelkezések sérelme nélkül.”

13

Az 1995. március 24-i 1/1995 királyi törvényerejű rendelet (BOE no 75, 1995. március 29., 9654. o.) megerősítette a munkavállalók jogállásáról szóló törvény átdolgozott szövegét, amelynek tizedik kiegészítő rendelkezése (a továbbiakban: tizedik kiegészítő rendelkezés) lényegében átvette a 8/1980 törvény ötödik kiegészítő rendelkezését, lehetővé téve a kényszernyugdíjazás mint foglalkoztatáspolitikai eszköz alkalmazását.

14

A munkaerőpiac reformjának a foglalkoztatottság fokozása és minősége tekintetében sürgető intézkedéseiről szóló, 2001. március 2-i 5/2001 törvényrendelet, amelyet a 2001. július 9-i 12/2001 törvény léptetett hatályba, 2001. július 11-i hatállyal hatályon kívül helyezte a munkavállalók jogállásáról szóló törvény átdolgozott szövegének tizedik kiegészítő rendelkezését.

15

A kérdést előterjesztő bíróság bemutatja e tekintetben, hogy a gazdasági helyzet javítása vonatkozásában a spanyol jogalkotó a kényszernyugdíjazást többé nem tekinti a foglalkoztatáspolitikát elősegítő eszköznek, és úgy véli, ez az eszköz terhet jelent a társadalombiztosítás számára, ezáltal úgy határozott, hogy a kényszernyugdíjazást ösztönző politikát felváltja a rugalmas nyugdíjrendszer megvalósításának támogatását célzó eszközökkel.

16

A munkavállalók jogállásáról szóló 8/1980 törvény 4. és 17. cikkének – a 2000/78 irányelv spanyol jogba való átültetését célzó – a pénzügyi, közigazgatási és szociális intézkedésekről szóló, 2003. december 30-i 62/2003 törvénnyel (BOE 313. sz., 2003. december 31., 46874. o.) módosított, 2004. január 1-jén hatályba lépett szövege többek között az életkoron alapuló, hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvéről rendelkezik.

17

A munkáltatók jogállásáról szóló törvény 4. cikke (2) bekezdésének értelmében:

„A munkavégzés keretén belül a munkavállalónak joga van ahhoz:

[…]

[…]”

18

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 17. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Semmis minden olyan jogszabályi, kollektív szerződésbeli rendelkezés, munkaszerződés és munkáltatói határozat, amely – akár közvetlen, akár közvetett módon – életkoron […] alapuló hátrányos megkülönböztetést eredményez”.

19

A kérdést előterjesztő bíróság állítása szerint a munkavállalók jogállásáról szóló törvény tizedik átmeneti rendelkezésének hatályon kívül helyezése számos jogvitát eredményezett a kollektív szerződéseknek a munkavállalók kényszernyugdíjazását lehetővé tevő kikötései érvényességének tárgyában.

20

Ezt követően a spanyol jogalkotó elfogadta a kollektív szerződések rendes nyugdíjkorhatár elérésére vonatkozó kikötéseiről szóló, 2005. július 1-jei 14/2005 törvényt (Ley 14/2005 sobre las cláusulas de los convenios colectivos referidas al cumplimiento de la edad ordinaria de jubilación) (BOE 157. sz., 2005. július 2., 23634. o.), amely 2005. július 3-án lépett hatályba.

21

Ezen törvény újból bevezette a kényszernyugdíjazás mechanizmusát, ám ennek különböző feltételeit határozta meg annak függvényében, hogy a végleges rendről vagy az ugyanezen törvényben foglalt átmeneti rendről van-e szó.

22

Így az e törvény hatálybalépését követően létrejött kollektív szerződések vonatkozásában a törvény egyetlen cikke az alábbiak szerint állítja vissza a munkavállalók jogállásáról szóló törvény tizedik kiegészítő rendelkezését:

„A kollektív szerződések tartalmazhatnak olyan kikötéseket, amelyek lehetővé teszik a társadalombiztosítás területén elfogadott jogszabályokban meghatározott rendes nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek:

23

A 14/2005 törvény hatálybalépését megelőzően létrejött kollektív szerződések vonatkozásában e törvény egyetlen átmeneti rendelkezése (a továbbiakban: egyetlen átmeneti rendelkezés) az előző pontban idézett két feltétel közül csupán a másodikat köti ki, kizárva a foglalkoztatáspolitikára vonatkozó jogszerű cél elérésére történő bármiféle hivatkozást.

24

A hivatkozott egyetlen átmeneti rendelkezés szövegezése az alábbi:

„Az ezen törvény hatálybalépését megelőzően létrejött kollektív szerződések azon kikötései, amelyek a rendes nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről rendelkeznek, érvényesnek tekintendők, amennyiben az érintett munkavállaló kitöltötte a minimális járulékfizetési időt, és megfelel a társadalombiztosítás területén elfogadott jogszabályok által a járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultsághoz előírt feltételeknek.

A fenti bekezdés nem alkalmazható a törvény hatálybalépését megelőzően véglegessé vált jogi helyzetekre.”

25

Az alapügy felperesei között fennálló viszonyokat a Madridi Autonóm Közösség textilkereskedelmi ágazatra vonatkozó kollektív szerződése (a továbbiakban: kollektív szerződés) szabályozza.

26

A kollektív szerződés 2005. március 10-én jött létre, és az ezt követő május 26-án került közzétételre. 3. cikke értelmében érvényessége 2005. december 31-ig tart. Mivel ez a 14/2005 törvény hatálybalépését megelőzően jött létre, vonatkozásában alkalmazandó az egyetlen átmeneti rendelkezés.

27

A kollektív szerződés 19. cikkének harmadik bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A foglalkoztatás elősegítésének céljából a nyugdíjkorhatárt 65 évben állapítjuk meg, kivéve, ha az érintett munkavállaló nem töltötte ki az öregségi nyugdíjra való jogosultság eléréséhez előírt várakozási időt; ebben az esetben folytathatja a munkát a várakozási idő letöltéséig.”

28

A kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróságnak megküldött iratokból kiderül, hogy Félix Palacios de la Villa, aki 1940. február 3-án született, a Cortefiel társaságnál dolgozott 1981. augusztus 17-e óta mint szervezési igazgató.

29

2005. július 18-i levelével a Cortefiel értesítette őt munkaviszonyának a törvény erejénél fogva történő megszűnéséről, mivel elérte a kényszernyugdíjazás kollektív szerződés 19. cikkének harmadik bekezdésében foglalt korhatárát, és mivel 2005. július 2-án kihirdetésre került a 14/2005 törvényt, amely egyetlen átmeneti rendelkezésével lehetőséget teremt erre az intézkedésre.

30

Vitathatatlan, hogy akkor, amikor a Cortefiel értesítette munkaviszonyának megszűnéséről, Félix Palacios de la Villa kitöltötte azt a szolgálati időt, amely a társadalombiztosítás által folyósított öregségi nyugdíjra jogosít, amely a 2347,78 euróban megállapított járulékalap 100%-ának felel meg, a nemzeti szabályozás által előírt felső határ sérelme nélkül.

31

2005. augusztus 9-én Félix Palacios de la Villa, mivel úgy vélte, hogy az említett értesítés felmondásnak tekintendő, keresetet nyújtott be ez ellen a Juzgado de lo Social no 33 de Madrid előtt. Ezen keresetében azt kéri, hogy a bíróság mondja ki a vele szemben alkalmazott intézkedés semmisségét, mivel az sérti alapvető jogait, különösen pedig az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jogát, lévén a hivatkozott intézkedés azon az egyetlen körülményen alapul, hogy betöltötte 65. életévét.

32

A Cortefiel azt állítja ugyanakkor, hogy Félix Palacios de la Villa munkaviszonyának megszüntetése megfelel a kollektív szerződés 19. cikke harmadik bekezdésének, valamint az egyetlen átmeneti rendelkezésnek, továbbá nem ellentétes a közösségi jog követelményeivel.

33

A kérdést előterjesztő bíróság kijelenti, komoly kétségeket táplál a tekintetben, hogy az egyetlen átmeneti rendelkezés első bekezdése összeegyeztethető-e a közösségi joggal, és hogy ezen bekezdés lehetővé teszi-e a 14/2005 törvény hatálybalépésekor fennálló kollektív szerződések azon kikötéseinek fenntartását, amelyek a munkavállalók kényszernyugdíjazásáról rendelkeznek, amennyiben e munkavállalók elérték az előírt nyugdíjkorhatárt, és teljesítik a nemzeti társadalombiztosítási jogszabályokban meghatározott egyéb, járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra jogosító feltételeket. E rendelkezés ugyanis nem írja elő, hogy a munkaviszonynak a nyugdíjkorhatár eléréséből következő megszűnését az érintett tagállam által folytatott foglalkoztatáspolitika indokolja, míg a hivatkozott törvény hatálybalépését követően életbe lépő megállapodások kizárólag akkor tartalmazhatnak a kényszernyugdíjazásra vonatkozó rendelkezéseket, ha az érintett munkavállalók nyugdíjra való jogosultságának feltételén túl ezen intézkedés a nemzeti foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos és a kollektív szerződésben rögzített célokat valósít meg, mint amilyen a foglalkoztatás erősödő stabilitása, az ideiglenes alkalmazotti szerződések határozatlan idejű szerződésekké alakítása, a foglalkoztatás elősegítése, új munkavállalók vagy a munka minőségének javítása.

34

E feltételekkel ugyanezen törvény alkalmazásában és ugyanezen gazdasági körülmények között a 65. életévét betöltött munkavállalók eltérő bánásmódban részesülnek azon egyetlen körülmény miatt, hogy a rájuk vonatkozó kollektív szerződés a 14/2005 törvény közzétételét, vagyis 2005. július 2-át megelőzően vagy pedig azt követően vált alkalmazhatóvá, lévén ha a kollektív szerződés ezt az időpontot megelőzően hatályban volt, egyáltalában nem kell tekintetbe venni a foglalkoztatáspolitika követelményeit, noha azokat a 2000/78 irányelv előírja, amely átültetésének határideje 2003. december 2-án járt le.

35

Ismert, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése kivételt enged az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alól bizonyos jogszerű célok elérése érdekében, feltéve, hogy a megvalósítást célzó eszközök megfelelőek és szükségesek, és a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a munkavállalók jogállásáról szóló törvény tizedik kiegészítő rendelkezésében foglalt végleges rend vitathatatlanul az említett 6. cikke (1) bekezdése alá tartozik, mivel konkrét kapcsolat meglétét köti ki a munkavállalók nyugdíjazása és a jogszerű foglalkoztatáspolitikai cél között.

36

Ugyanakkor az egyetlen átmeneti rendelkezés első bekezdése nem rendelkezik ilyen kapcsolat meglétéről, ennélfogva úgy tűnik, nem felel meg a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. Egyébként a 2001. évtől kezdve a munkaerőpiac alakulása egyértelműen kedvező volt, és a spanyol jogalkotónak a szociális partnerek által szorgalmazott azon döntése, hogy bevezeti a hivatkozott átmeneti intézkedést, nem valósított meg más célt, mint a Tribunal Supremo ítélkezési gyakorlatának megváltoztatását. A Tribunal Constitucional ilyen esetben semmiképp nem hagyta volna helyben, hogy a kollektív szerződés önmagában objektív és ésszerű igazolásul szolgáljon egy meghatározott életkort elért munkavállaló kényszernyugdíjazásához.

37

Az előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az EK 13. cikk és a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése pontos és feltétel nélküli szabályokat alkot, amelyek a közösségi jog elsőbbsége elvének megfelelően arra kötelezik a nemzeti bíróságot, hogy tekintsen el a közösségi joggal ellentétes nemzeti jog alkalmazásától, így az egyetlen átmeneti rendelkezés esetében is.

38

Egyébiránt a C-15/96. sz., Schöning-Kougebetopoulou ügyben 1998. január 15-én hozott ítéletében (EBHT 1998., I-47. o.) a Bíróság a közösségi joggal ellentétesnek nyilvánított egy kollektív szerződésben foglalt kikötést, mivel az hátrányos megkülönböztetést valósított meg, és úgy vélte, a nemzeti bíróságnak ilyen esetben, anélkül hogy kérnie kellene vagy meg kellene várnia ezen rendelkezés kollektív tárgyalás vagy más eljárás által történő előzetes megsemmisítését, az ezen hátrányos megkülönböztetést szenvedő csoport tagjaira ugyanazon rendszert kell alkalmaznia, mint amely a többi munkavállalót megilleti.

39

Következésképpen ha a közösségi jogot úgy kellene értelmezni, hogy az ténylegesen ellentétes az egyetlen átmeneti rendelkezés első bekezdésének jelen ügyre történő alkalmazásával, a kollektív szerződés 19. cikke (3) bekezdésének jogalapja elvész, és ennélfogva nem alkalmazható az alapügyben.

40

Ilyen körülmények között a Juzgado de lo Social no 33 de Madrid az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

41

Az első kérdés kielégítő megválaszolása céljából először is azt kell meghatározni, hogy a 2000/78 irányelvet alkalmazni kell-e az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetre, majd másodsorban és adott esetben azt, hogy ezen irányelv mennyiben képezheti akadályát a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozotthoz hasonló szabályozásnak.

42

E vonatkozásban, amint az címéből és preambulumából, úgy mint tartalmából és rendeltetéséből következik, a 2000/78 irányelv célja olyan általános keret létrehozása, amely „a foglalkoztatás és a munkavégzés” során egyenlő bánásmódot biztosít mindenki számára azáltal, hogy megfelelő védelmet nyújt az 1. cikkben említett okok valamelyikén, köztük az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

43

Még pontosabban a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjából következik, hogy a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet „minden személyre alkalmazni kell […] a következőkre tekintettel: […] alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást”.

44

Nyilvánvaló, hogy (14) preambulumbekezdése értelmében a 2000/78 irányelv nem érinti a nyugdíjkorhatárt meghatározó nemzeti rendelkezéseket. Ugyanakkor ez a preambulumbekezdés annak pontosítására szorítkozik csupán, hogy ezen irányelv nem érinti a tagállamok hatáskörét a nyugdíjkorhatár meghatározásának területén, de az irányelvvel egyáltalában nem ellentétes az irányelvnek a munkaviszony így meghatározott nyugdíjkorhatár elérése folytán bekövetkező megszűnését szabályozó nemzeti intézkedésekre történő alkalmazása.

45

Márpedig az alapügy tárgyát képező szabályozás, amely érvényesnek tekinti a munkáltató és a munkavállaló között fennálló munkaviszony automatikus megszűnését, amennyiben az utóbbi betölti a 65. életévét, kihatással van a feleket kötő munkaviszony időtartamára, valamint – általánosabb jelleggel – az érintett munkavállaló szakmai tevékenységének gyakorlására, mivel megakadályozza az aktív életvitel folytatásában.

46

Következésképpen egy ilyen természetű szabályozást úgy kell tekinteni, hogy az a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében vett „alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást” tekintetében állapít meg szabályokat.

47

Ilyen körülmények között a fenti irányelvet alkalmazni kell a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő peres eljárás tárgyát képező helyzetre.

48

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy bármilyen életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti jogszabály, amely érvényesnek tekinti a kollektív szerződésekben megállapított, kényszernyugdíjazásra vonatkozó azon kikötéseket, amelyek a kényszernyugdíjazás előfeltételéül csupán azt írják elő, hogy a munkavállaló elérje a nemzeti szabályozás által 65 évben megállapított nyugdíjkorhatárt, és teljesítse a járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultságra vonatkozó társadalombiztosítási jogi feltételeket.

49

E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy 1. cikkének megfelelően a 2000/78 irányelv tárgya a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott számos feltételen, köztük az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.

50

A 2000/78 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében ezen irányelv alkalmazásában az „egyenlő bánásmód elve” azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni. Az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben az 1. cikkben hivatkozott okok bármelyike alapján.

51

Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozást, amelynek értelmében az a tény, hogy a munkavállaló elérte az ezen szabályozás által meghatározott nyugdíjkorhatárt, a munkaviszony automatikus megszűnéséhez vezet, úgy kell tekinteni, hogy az közvetlen módon kedvezőtlenebb elbánásban részesíti az ezen életkort elért munkavállalókat a többi aktív személy összességéhez képest. Egy ilyen szabályozás tehát közvetlenül a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdésének a) pontja szerinti, az életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít meg.

52

Ugyanakkor pontosan az életkoron alapuló eltérő bánásmód vonatkozásában az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdéséből következik, hogy az ilyen eltérő bánásmód nem jelent az említett irányelv 2. cikke által tiltott hátrányos megkülönböztetést, „ha – a nemzeti jog keretein belül – egy jogszerű cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek”. Ugyanezen bekezdés második albekezdése az eltérő bánásmód első bekezdésben foglalt jellemzők szerinti több példáját sorolja fel, amelyek tehát összeegyeztethetőek a közösségi jog követelményeivel.

53

Jelen esetben fontos megjegyezni, hogy – miként arra indítványának 71. pontjában a főtanácsnok rámutatott – a munkavállalók kényszernyugdíjazásáról rendelkező kikötések kollektív szerződésekbe történő illesztését lehetővé tevő egyetlen átmeneti rendelkezés a szociális partnerek szorgalmazására került elfogadásra, olyan belpolitika keretein belül, amelynek célja a munkához jutásnak a munkalehetőségek nemzedékek közötti jobb elosztása révén történő elősegítése.

54

A kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, hogy az említett szabályozás nem hivatkozik kifejezetten ilyen jellegű célra.

55

Ez az egyetlen körülmény ugyanakkor nem meghatározó.

56

A 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdéséből ugyanis nem lehet arra következtetni, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás előírt célokra vonatkozó pontatlansága következtében automatikusan ki lenne zárva e szabályozásnak e rendelkezés címén való igazolhatósága.

57

Ilyen pontosítás hiányában mindamellett fontos, hogy egyéb, az érintett intézkedés általános összefüggéséből adódó körülmények lehetővé tegyék az intézkedés mögött megbúvó cél meghatározását a jogszerűség, valamint a cél megvalósításához alkalmazott eszközök megfelelő és szükségszerű jellegére vonatkozó bírósági felülvizsgálat végett.

58

Jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság magyarázataiból következik először is, hogy a bizonyos életkort elért munkavállalók kényszernyugdíjazása 1980-ban került bevezetésre a spanyol szabályozásba magas fokú munkanélküliséggel jellemezhető gazdasági helyzetben abból a célból, hogy a nemzeti foglalkoztatáspolitika keretein belül lehetőséget biztosítson a munkaerőpiacon az állást kereső személyeknek.

59

Másodsorban ez a cél kifejezést nyert a tizedik kiegészítő rendelkezés által.

60

Harmadsorban e kiegészítő rendelkezés 2001-ben történt hatályon kívül helyezését követően és a versenyképességről, állandó foglalkoztatásról és társadalmi kohézióról szóló 2004. évi társadalmi párbeszéd nyilatkozatának a spanyol kormány, valamint a munkáltatói és szakszervezetek részéről történt aláírása következtében a 14/2005 törvénnyel a spanyol jogalkotó újból bevezette a kényszernyugdíjazás mechanizmusát. Ennek célja önmagában az volt, hogy lehetőséget kínáljon a munkaerőpiacon az álláskeresőknek. Azt a lehetőséget, hogy a kollektív szerződések kikötései rendelkezzenek a munkaviszony nyugdíjkorhatár elérése folytán történő megszűnéséről, a törvény egyetlen cikke annak a feltételnek a teljesülésétől teszi függővé, hogy „ez az intézkedés a kollektív szerződésben meghatározott jogszerű és a foglalkoztatáspolitikának megfelelő célokhoz” kapcsolódjék, mint amilyen „az ideiglenes alkalmazotti szerződések határozatlan idejű szerződésekké alakítása, a foglalkoztatás elősegítése [vagy] új munkavállalók felvétele”.

61

Ilyen összefüggésben és tekintettel egyrészt a számos jogvitára annak tárgyában, hogyan kezelendők az említett tizedik kiegészítő rendelkezés hatályon kívül helyezését követően a munkavállalók jogállásáról szóló 8/1980 vagy 1/1995 törvény változatának hatálya alatt létrejött kollektív szerződésekben szereplő nyugdíjazásra vonatkozó kikötések, másrészt az ezekből eredő, szociális partnereket érintő jogbizonytalanságra, az egyetlen átmeneti rendelkezés megerősítette annak lehetőségét, hogy a fenti kollektív szerződések alkalmazásában kiköthető legyen a nyugdíjkorhatár.

62

Visszahelyezve így saját összefüggésébe, az egyetlen átmeneti rendelkezés célja a nemzeti munkaerőpiac a munkaerőpiac – többek között a munkanélküliség enyhítése érdekében történő – szabályozása.

63

Ezt az álláspontot megerősíti még azon körülmény, hogy jelen esetben a kollektív szerződés 19. cikkének harmadik albekezdése kifejezetten említi a „foglalkoztatás elősegítésének célját”, mint az ezen rendelkezés által bevezetett intézkedés célkitűzését.

64

Márpedig ezen közérdekű cél jogszerűsége ésszerűen nem vonható kétségbe, lévén úgy a foglalkoztatáspolitika, mint a munkaerő-piaci helyzet szerepel a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésében foglalt célkitűzések tárgyai között, és az EU 2. cikk első bekezdése első franciabekezdésének, illetve az EK 2. cikknek megfelelően a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása szerepel mind az Európai Unió, mind az Európai Közösség célkitűzései között.

65

Ezentúl a Bíróság kimondta, hogy az alkalmazás előmozdítása vitathatatlanul a társadalom- vagy foglalkoztatáspolitika legitim céljának minősül (lásd többek között a Bíróság C-208/05. sz. ITC-ügyben 2007. január 11-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-181. o.] 39. pontját), és ezt a megállapítást nyilvánvalóan alkalmazni kell a nemzeti munkaerő-piaci politika eszközeire, amely célja egyes munkavállalói kategóriák bevonása az aktív keresők körébe.

66

Ennélfogva főszabályként úgy kell tekinteni, hogy az alapügyben érintett szabályozásához hasonló célkitűzés, a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének megfelelően, „objektíven és ésszerűen” igazolhatja a „nemzeti jog keretein belül” a tagállamok által elrendelt, életkoron alapuló eltérő bánásmódot.

67

A továbbiakban a fenti rendelkezés értelmében azt kell még megvizsgálni, hogy e jogszerű cél elérésének eszközei „megfelelők és szükségesek”-e.

68

Ilyen összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi jog jelen állása szerint a tagállamok, valamint adott esetben a nemzeti szintű szociális partnerek, széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek nemcsak a szociál- és foglalkoztatáspolitika területét érintő célok, hanem e kitűzött célok elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is (e tekintetben lásd a Bíróság C-144/04. sz. Mangold-ügyben 2005. november 22-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-9981. o.] 63. pontját).

69

Amint az a 2000/78 irányelv (25) preambulumbekezdésében szereplő „külön rendelkezések, amelyek a tagállamok helyzetének megfelelően különbözhetnek” kifejezésből következik, pontosan ez az eset áll fenn, amikor az illetékes nemzeti hatóságoknak választaniuk kell a politikai, gazdasági, demográfiai és/vagy költségvetési rendet érintő megfontolások függvényében, és tekintettel egy adott tagállam munkaerőpiacának konkrét helyzetére, hogy meghosszabbítják a munkavállalók aktív kereső időszakát, vagy épp ellenkezőleg: a munkavállalók minél korábbi nyugállományba vonulásáról rendelkeznek.

70

Egyébiránt a nemzeti, regionális vagy ágazati szintű illetékes hatóságoknak rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy módosíthassanak egy közérdekű, jogszerű cél érdekében bevezetett eszközt, például az érintett tagállam foglalkoztatási helyzetének alakulásához igazítva azt. Az a tény tehát, hogy jelen esetben a kényszernyugdíjazási eljárás Spanyolországban újra bevezetésre került, miután néhány évre hatályon kívül helyezték, nem bír jelentőséggel.

71

Tehát a tagállamok illetékes hatóságainak feladata, hogy megtalálják a helyes egyensúlyt a különböző fennálló érdekek között. Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az ezen összefüggésben elfogadott nemzeti intézkedések nem haladhatják meg azt, ami megfelelő és szükséges az érintett tagállam célkitűzéseinek eléréséhez.

72

Márpedig egy tagállam hatóságai ésszerűen vélhetik úgy, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló intézkedés megfelelő és szükséges lehet a nemzeti foglalkoztatáspolitika keretein belül hivatkozott jogszerű cél eléréséhez, amely a teljes foglalkoztatottságnak a munkaerőpiachoz való hozzáférés elősegítése révén történő előmozdítása.

73

Ráadásul ezt az eszközt nem lehet úgy tekinteni, hogy túlzott mértékben sértené a nyugdíjkorhatár elérése folytán kényszernyugdíjazott munkavállalók jogos elvárásait, mivel a vonatkozó szabályozás nem csupán egy meghatározott életkoron alapul, hanem szem előtt tartja azt a körülményt is, hogy az érdekeltek szakmai pályafutásuk befejeztével az alapügyben felmerült nemzeti nyugdíjrendszerben előírthoz hasonló, ésszerűnek tekinthető mértékű öregségi nyugdíj biztosítása révén pénzügyi ellentételezésben részesüljenek.

74

Jelen ügyben a nemzeti szabályozás lehetőséget teremt a szociális partnereknek, hogy kollektív szerződések útján, tehát nem elhanyagolható rugalmassággal, élhessenek a kényszernyugdíjazás mechanizmusának alkalmazásával, ezáltal nem csupán az érintett munkaerőpiac átfogó helyzete, de a szóban forgó munkakörök egyéni jellegzetességei is kellően tekintetbe vehetők.

75

E körülményekre tekintettel nem lehet érvényesen azt állítani, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás összeegyeztethetetlen a 2000/78 irányelvben foglalt követelményekkel.

76

Tekintettel a 2000/78 irányelv fenti értelmezésére, nem szükséges, hogy a Bíróság állást foglaljon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben ugyancsak szereplő és az irányelv elfogadásának alapjául szolgáló EK 13. cikkről.

77

Mindezekre tekintettel az első kérdésre adandó válasz az, hogy a 2000/78 irányelv által elismerthez hasonló bármilyen, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti jogszabály, amely érvényesnek minősíti a kollektív szerződésekben megállapított, kényszernyugdíjazásra vonatkozó azon kikötéseket, amelyek a kényszernyugdíjazás előfeltételéül csupán azt írják elő, hogy a munkavállaló elérje a nemzeti szabályozás által 65 évben megállapított nyugdíjkorhatárt, és teljesítse a járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultságra vonatkozó társadalombiztosítási jogi feltételeket, amennyiben:

78

Tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott nemleges válaszra, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre nem kell válaszolni.

79

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv által elismerthez hasonló bármilyen, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti jogszabály, amely érvényesnek minősíti a kollektív szerződésekben megállapított, kényszernyugdíjazásra vonatkozó azon kikötéseket, amelyek a kényszernyugdíjazás előfeltételéül csupán azt írják elő, hogy a munkavállaló elérje a nemzeti szabályozás által 65 évben megállapított nyugdíjkorhatárt, és teljesítse a járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultságra vonatkozó társadalombiztosítási jogi feltételeket, amennyiben: