—

a Franfinance SA képviseletében B. Soltner ügyvéd,

—

a francia kormány képviseletében G. de Bergues és R. Loosli-Surrans, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és A. Dittrich, meghatalmazotti minőségben,

—

a spanyol kormány képviseletében F. Díez Moreno, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,

—

az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében A. Aresu és J.-P. Keppenne, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1998. február 16-i 98/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 101., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 36. o.) módosított, a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1986. december 22-i 87/102/EGK tanácsi irányelv (HL 1987. L 42., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 326. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet egyrészről M. Rampion és M.-J. Godard, férjezett neve: Rampion (a továbbiakban: a Rampion házaspár), másrészről a Franfinance SA (a továbbiakban: Franfinance) és a K par K SAS (a továbbiakban: K par K) között folyamatban lévő eljárásban nyújtották be, amelynek tárgya egy ablakokra vonatkozó adásvételi szerződés, valamint az e szerződés finanszírozására felhasznált hitelkeret.

3

A 87/102 irányelv a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szól.

4

Ezen irányelv 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

(1)   „A tagállamok biztosítják, hogy a hitelszerződés léte ne befolyásolja az ilyen szerződés felhasználásával megvásárolt áru vagy szolgáltatás szállítójával szemben fennálló fogyasztói jogokat olyan esetekben, amikor az áruk vagy a szolgáltatások leszállítására nem kerül sor, vagy azok más okból nem felelnek meg a szerződésnek.

(2)   Amikor

a fogyasztót jogorvoslati jog illeti meg a hitelezővel szemben. A tagállamok meghatározzák, hogy e jogok milyen mértékben és milyen feltételek mellett gyakorolhatók.

(3)   A (2) bekezdés nem vonatkozik azokra az esetekre, ahol az adott ügylet által érintett összeg kisebb mint 200 [eurónak] megfelelő érték.”

5

A 87/102 irányelv 14. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a hitelszerződések ne térjenek el a fogyasztó hátrányára az irányelvet végrehajtó, vagy annak megfelelő nemzeti jogszabályokban foglalt előírásoktól.

(2)   A tagállamok biztosítják továbbá azt, hogy azok a rendelkezések, amelyeket ennek az irányelvnek a megvalósítására fogadnak el, nem kerülhetők meg a szerződések alakításával, különösen a hitelösszeg több szerződésre történő szétosztása révén.”

6

A code de la consommation (fogyasztóvédelmi törvény) L. 311-20. cikke a 87/102 irányelv 11. cikkének alkalmazása érdekében kijelenti, hogy „[a]mikor az előzetes ajánlat feltünteti a finanszírozott terméket, illetve szolgáltatást, az adós kötelezettségei csupán a termék leszállításától, illetve a szolgáltatás teljesítésétől lépnek hatályba […]”.

7

Ezzel kapcsolatban a code de la consommation L. 311-21. cikke pontosítja, hogy „[a] főszerződés végrehajtásának vitatása esetén a bíróság az eljárás befejeztéig felfüggesztheti a hitelszerződés végrehajtását. E hitelszerződés hatálytalannak vagy semmisnek tekintendő, amennyiben a bíróság azt a szerződést, amelynek tekintetében a hitelszerződést kötötték, felbontotta, vagy semmisnek nyilvánította […].”

8

2003. szeptember 5-én egy házaló ügynök látogatását követően a Rampion házaspár ablakokat rendelt a K par K-tól, összesen 6150 euró értékben. Az ennek érdekében kötött adásvételi szerződés szerint az ablakokat egy munkafelvevő szakember által végzett méretfelvételt követően hat és nyolc hét közötti határidő alatt kellett leszállítani.

9

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez az adásvételi szerződés teljesen a Franfinance által nyújtott hitelből finanszírozott adásvételt rögzít.

10

Ugyanazon a napon a Rampion házaspár a Franfinance-nál hitelkeret-szerződést írt alá, amelynek felső határa az eladási összeggel volt egyenlő. A hitelajánlat az eladó személyeként a „compte plate-forme K par K”-t tünteti fel, ám nem nevezi meg a finanszírozott terméket.

11

2003. november 27-én a megrendelt ablakok leszállításakor a Rampion házaspár észrevette, hogy az ablakkönyöklőket, valamint az ablaktokokat paraziták lepték el. A munkálatokat nem folytatták, és 2004. január 5-i levelükkel az érintettek felmondták az adásvételi szerződést.

12

Miután a szerződés felmondására irányuló kérelme sikertelen maradt, a Rampion házaspár 2004. október 29-i és november 2-i beadványával eljárást indított a K par K, valamint a Franfinance ellen, az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítása és következésképpen a hitelszerződés megszüntetése iránt, azon indokból, hogy az adásvételi szerződés – a code de la consommation által előírt követelménnyel ellentétben – nem tüntette fel pontosan az érintett termékek szállítási határidejét.

13

Másodlagosan a Rampion házaspár az adásvételi szerződés megszüntetését kérte azon indokból, hogy a K par K nem tett eleget felvilágosítási kötelezettségének, mivel ajánlotta a nyílászárók leszállítását és felszerelését, miközben a nyílászárók foglalata hibás volt.

14

Az alapeljárás alperesei különösen arra hivatkoztak, hogy a két szerződés egyáltalán nem függ össze, mivel a code de la consommation L. 311-20. cikkében előírt követelménnyel ellentétben a finanszírozott termék a hitelajánlatban nem került feltüntetésre. Ezenkívül hitelkeretről, és nem adásvétel finanszírozására szolgáló hitelről van szó.

15

A kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyó jogvita kapcsán hivatalból több, a code de la consommation fogyasztói hitellel és a házaló kereskedéssel kapcsolatos rendelkezésre vonatkozó jogalapot hozott fel.

16

Ilyen körülmények között a Tribunal d’instance de Saintes felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

17

A Franfinance először is arra hivatkozik, hogy – mivel az első előterjesztett kérdés tulajdonképpen a célhoz kötött hitel megállapíthatóságának feltételeire vonatkozó nemzeti rendelkezések alkalmazását érinti – a Bíróságnak nem feladata erről határozni. A 87/102 irányelv ugyanis csupán minimális harmonizációt ír elő, és a 11. cikk azt mondja ki, hogy a tagállamok határozzák meg, hogy a fogyasztó e jogokat milyen mértékben és milyen feltételek mellett gyakorolhatja a hitelezővel szemben.

18

E tekintetben el kell ismerni, hogy a 87/102 irányelv – amelynek 15. cikke, valamint huszonötödik preambulumbekezdése szerint az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat, hogy a fogyasztók védelmére szigorúbb intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be – a fogyasztói hitelekre vonatkozó nemzeti rendelkezések minimális harmonizációját írja csak elő.

19

Mindemellett az első előterjesztett kérdés kifejezetten a hivatkozott irányelv 11. cikkének értelmezésére vonatkozik, amelyet tudvalevőleg a code de la consommation L. 311-20 és L. 311-21 cikke ültetett át a francia jogba; e cikkek bizonyos feltételek mellett lehetővé teszik, hogy az adós a hitelszerződés felfüggesztését, felbontását, illetve megsemmisítését kérje.

20

Vagyis az arra a kérdésre adandó válasz, hogy adott esetben a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében a fogyasztót a hitelezővel szemben megillető jogorvoslati jog gyakorlását a nemzeti jog mennyiben teheti függővé az ebben a rendelkezésben meghatározottakon felül egyéb feltételektől, az első előterjesztett kérdés érdemi vizsgálatából derül ki. Bármely további feltétel kikötése ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy a nemzeti jogi rendelkezéseket eltávolítja az ezen irányelvben előirányozott harmonizációs szinttől, és ezért nem tekinthető eleve úgy, hogy arra csupán a nemzeti jog vonatkozik.

21

Másodszor a Franfinance úgy véli, hogy a Bíróság azért sem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy e kérdésben érdemi döntést hozzon, mert a kérdést előterjesztő bíróság valódi szándéka nem annak biztosítása, hogy az alapeljárásban az adósok a 87/102 irányelv 11. cikke értelmében hatékony jogorvoslathoz jussanak, hanem az, hogy a kérdéses szerződések közötti szoros összefüggés teljesen más célból elismerésre kerüljön. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis a francia jog szabályainak alkalmazására törekszik, amelyeknek jellege és tárgya eltér, mivel nem a fenti jogorvoslati jogot írják elő, hanem azt, hogy a hitelező automatikusan elveszti a kamatszedéshez való jogát, amennyiben a hitelajánlatban a szoros összefüggésre vonatkozó bizonyos adatok nem kerülnek feltüntetésre.

22

Az Európai Közösségek Bizottsága az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságát, illetve a Bíróság e kérdések megválaszolásával kapcsolatos hatáskörét illetően fenntartást fogalmazott meg, amelyet arra alapoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem tünteti fel pontosan annak indokát, hogy miért van szüksége e kérdések megválaszolására az alapeljárásban való érdemi döntéshozatal érdekében.

23

Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy a nemzeti bíróság által a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – a közösségi jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell (lásd a C-300/01. sz. Salzmann-ügyben 2003. május 15-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-4899. o.] 29. és 31. pontját, valamint a C-94/04. és C-202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben 2006. december 5-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-11421. o.] 25. pontját).

24

A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja (lásd különösen a C-379/98. sz. PreussenElektra-ügyben 2001. március 13-án hozott ítélet [EBHT 2001, I-2099. o.] 39. pontját, a C-466/04. sz., Acereda Herrera ügyben 2006. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5341. o.] 48. pontját, valamint a Cipolla és társai ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 25. pontját).

25

Márpedig meg kell állapítani, hogy nem nyilvánvaló, hogy a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve hogy a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű. Bár az első kérdés nagy általánosságban utal „a hitelszerződés és az e hitellel finanszírozott áruvásárlási vagy szolgáltatási szerződés szoros összefüggéséről szóló szabályokra”, az előzetes döntésre utaló határozatból nem derül ki, hogy ez a kérdés valójában csupán az 87/102 irányelv 11. cikkét átültető nemzeti jogszabályoktól eltérő egyéb rendelkezések, vagy az ezen irányelv hatálya alá tartozó szabályok alkalmazását érinti.

26

E körülmények között az első kérdés relevanciájával kapcsolatos vélelem nem dőlt meg.

27

Mindemellett, mivel a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EK 234. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban levő ügy eldöntéséhez hatékony választ adjon, adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az előterjesztett kérdéseket (lásd különösen a C-88/99. sz., Roquette Frères ügyben 2000. november 28-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-10465. o.] 18. pontját, a C-469/00. sz. Ravil-ügyben 2003. május 20-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-5053. o.] 27. pontját, valamint a C-286/05. sz. Haug-ügyben 2006. május 4-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-4121. o.] 17. pontját).

28

Ezért az első kérdést úgy kell érteni, hogy az arra vonatkozik, hogy a 87/102 irányelv 11. és 14. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes, ha a fogyasztót a hitelezővel szemben megillető és a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében szabályozott jogorvoslati jogot attól a feltételtől teszik függővé, hogy az előzetes hitelajánlat feltünteti-e a finanszírozott terméket vagy szolgáltatást.

29

A fentiekre tekintettel az első előterjesztett kérdést elfogadhatónak kell tekinteni.

30

A Bíróság elé észrevételt terjesztő összes kormány, illetve a Bizottság úgy véli, hogy a fogyasztót a hitelezővel szemben a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése alapján megillető jogorvoslati jog nem függhet a finanszírozott termék vagy szolgáltatás hitelszerződésben történő kifejezett feltüntetésétől. Ezzel kapcsolatosan e rendelkezés szövegezésére, valamint az irányelv által kitűzött célra – vagyis a fogyasztók védelmére – hivatkoznak.

31

A Franfinance ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a Rampion házaspárral kötött szerződése különálló hitelkeretnek minősül, amelyet több célra is fel lehet használni. A célhoz kötött hitellel szemben, amely egyetlen ügylet finanszírozását szolgálja, az ilyen hitelkeretre nem vonatkozik az irányelv 11. cikkében megfogalmazott szoros összefüggés szabálya, mivel a hitelező nem vállalhatja az egyes vásárlásokkal járó összes gazdasági kockázatot. Az esetleges visszaéléseket, illetve csalásokat esetenként kell elbírálni.

32

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 87/102 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének értelmében ezen irányelvet a hitelszerződésekre kell alkalmazni, amelyek ugyanezen cikk (2) bekezdése c) pontjának második albekezdése szerint „olyan szerződés[ek], amely[ek] alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt, vagy annak nyújtására ígéretet tesz, halasztott fizetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában”. A „hitelszerződés” fogalmának e tág meghatározását – amint arra a Bizottság a tárgyalás során hivatkozott – a 87/102 irányelv tizedik preambulumbekezdése megerősíti, amely kimondja, hogy „a fogyasztók jobb védelme érhető el bizonyos, a hitelezés minden formájára alkalmazandó feltételek elfogadásával”.

33

Mindemellett, amint az a 87/102 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának második albekezdéséből, 2. cikkéből, valamint tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik és tizennegyedik preambulumbekezdéséből kiderül, bizonyos hitelszerződés- vagy ügylettípusokat jellegükből adódóan részlegesen vagy egészében ki kell, illetve ki lehet zárni ennek az irányelvnek a hatálya alól. Az e rendelkezésekben felsorolt esetek között a hitelkeret nem szerepel.

34

A 87/102 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében az a hitelkeret sincs kizárva – még részlegesen sem – ezen irányelv hatálya alól, amelynek csak az a célja, hogy többször igénybe vehető hitelt bocsásson a fogyasztó rendelkezésére.

35

Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy e rendelkezés értelmében az irányelv nem alkalmazható „a folyószámla-kedvezmény formájában egy hitel- vagy pénzintézet által nyújtott olyan hitelekre, melyek nem hitelkártya elszámolások” [helyesen: a folyószámlahitel formájában hitel- vagy pénzintézet által nyújtott hitelekre, ám e kivétel nem vonatkozik a hitelkártya-elszámolásokra]. Mindemellett a 87/102 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében az irányelv 6. cikkének előírásait az ilyen hitelre is alkalmazni kell.

36

Márpedig a „folyószámlának” az említett 2. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerinti szigorúan – kivételként – értelmezendő fogalma – amint az a „folyószámlahitel formájában […] nyújtott hitel […]” megfogalmazásból kiderül – előfeltételezi, hogy e számla célja nem csupán arra korlátozódik, hogy az ügyfél számára hitelt nyújtson. Éppen ellenkezőleg: az ilyen folyószámla olyan többé-kevésbé általános elszámolási számlát képez, amely lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy pénzügyi műveleteket végezzen, és jellemzője, hogy az erre a számlára – akár maga az ügyfél által, akár harmadik személyek által – átutalt összegeknek nem feltétlenül az a rendeltetésük, hogy az e számlához kapcsolódóan nyújtott hitelt törlesszék. Másképpen fogalmazva: a folyószámlahitel formájában engedélyezett negatív egyenleg ennek a számlának csupán az egyik lehetséges állapotát jelenti, ugyanis e számla pozitív egyenleget is mutathat.

37

Egyébiránt sem a 87/102 irányelv rendszere, sem a célkitűzése – amely nevezetesen a fogyasztók védelmére vonatkozik – nem enged arra következtetni, hogy a hivatkozott irányelv hatálya alól ki lehetne vonni azokat a hitelkeret-szerződéseket, amelyek kizárólagos célja az, hogy többször igénybe vehető hitelt bocsássanak a fogyasztó rendelkezésére.

38

A 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének hatályával kapcsolatosan megjegyzendő, hogy e rendelkezés szövegezéséből – a Franfinance állításával ellentétben – nem következik, hogy e rendelkezés kizárólag az olyan hitelszerződésekre alkalmazandó, amelyek csupán egyetlen áruvásárlási, illetve szolgáltatási szerződés finanszírozására szolgálnak.

39

Amint azt indítványa 58. pontjában a főtanácsnok megjegyzi: a hivatkozott rendelkezés szövegezésének egyetlen részlete sem szól azon értelmezés mellett, hogy e szabály ne lenne alkalmazható a hitelkeretre. Különösen a „szerződés” szónak a 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének d) pontja végén egyes számban való említése – amely rendelkezés a jogorvoslati jog gyakorlásához megkövetelt feltételek egyikeként azt a körülményt határozza meg, hogy „a hitelszerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nem vagy csak részben kerül leszállításra, vagy az nem felel meg a szállítási szerződésnek” – nem indokolja a rendelkezés Franfinance általi megszorító értelmezését.

40

Ezenkívül a fenti irányelv 11. cikkének (3) bekezdése a (2) bekezdés alkalmazása alól kifejezett kivételt határoz meg. Azonban nem a hitelkeretet zárták ki általánosságban.

41

A Franfinance azon érvelésével kapcsolatosan, miszerint a 87/102 irányelv 11. cikke nem alkalmazható a hitelkeretre, mivel a hitelező nem vállalhatja az egyes vásárlásokkal járó valamennyi gazdasági kockázatot, meg kell jegyezni, hogy az ilyen kockázatok nagy mértékben csökkennek azzal, hogy e cikk (2) bekezdése csupán akkor teszi lehetővé, hogy a fogyasztó a hitelezővel szemben jogorvoslattal éljen, amikor a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel szerint „a hitelező és az áruszállító vagy a szolgáltatást nyújtó között előzetes megállapodás létezik arról, hogy a fogyasztó részére kizárólag az adott hitelező nyújthat hitelt ettől a szállítótól történő áru- vagy szolgáltatás vásárlására”, és ugyanezen (2) bekezdés c) pontjában rögzített feltétel szerint a fogyasztó a „hitelét ennek az előzetesen megkötött megállapodásnak a létrejöttét követően kapja”.

42

A 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének célkitűzése csak akkor érhető el, ha e rendelkezés akkor is alkalmazandó, amikor a hitel több célra is használható. Ezt a rendelkezést ugyanis a 87/102 irányelv huszonegyedik preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, miszerint többek között „az olyan áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek megszerzésére a fogyasztó hitelszerződést kötött, a fogyasztó részére az árut vagy szolgáltatást nyújtó féllel kötött szerződés által biztosított jogokon felül jogot kell biztosítani közvetlenül a hitelezővel szemben is, legalább az alábbiakban meghatározott körülmények esetében”.

43

Egyébiránt az a tény, hogy az ugyanazon hitelkeretből finanszírozott vásárlások egyike a 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének értelmében lehetővé teheti a fogyasztó részére, hogy a hitelezőhöz forduljon, nem jelenti szükségképpen azt, hogy a jogorvoslat a hitelkeret egészét is érinti. Amint azt indítványa 65. és azt követő pontjaiban a főtanácsnok kifejti: a 87/102 irányelv e rendelkezése lehetőséget ad arra, hogy a fogyasztóknak biztosított védelmet különféleképpen alakítsák ki a hitelkeretnek az egyetlen áruvásárláshoz kötött hitellel szembeni sajátosságainak figyelembevétele érdekében.

44

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése ugyanúgy alkalmazandó az egyetlen vásárlás finanszírozására szolgáló hitelre, mint a fogyasztó által többször igénybe vehető hitelkeretre.

45

Az arra vonatkozó kérdéssel kapcsolatosan, hogy vajon a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével ellentétes-e, ha az ezen irányelvben előírt jogorvoslati jog attól a feltételtől függ, hogy az előzetes hitelajánlat feltünteti-e a finanszírozott terméket vagy szolgáltatást, meg kell állapítani, hogy ez a feltétel nem szerepel az e rendelkezés első albekezdésében felsorolt öt konjunktív feltétel között.

46

Bár a fenti rendelkezés második albekezdése azt mondja ki, hogy a tagállamok határozzák meg, hogy „e jogok milyen mértékben és milyen feltételek mellett gyakorolhatók”. Mindemellett – amint erre a német kormány is felhívta a figyelmet, illetve amint azt indítványa 71. pontjában a főtanácsnok kifejtette – e rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy megengedi a tagállamoknak, hogy a fogyasztót a hitelezővel szemben megillető jogorvoslati jog gyakorlását a 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt taxatív módon felsoroltaktól eltérő egyéb feltételektől tegyék függővé.

47

Egyrészt ugyanis a 87/102 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének második albekezdése – amint az a szövegezéséből is kitűnik – előfeltételezi a fenti rendelkezés első albekezdésében meghatározott jogorvoslati jog fennállását. Másrészt a hivatkozott irányelv célkitűzésével – amely nevezetesen abból áll, hogy a fogyasztóknak a fogyasztói hitellel kapcsolatos védelmére vonatkozó minimumszabály minden tagállamban biztosított legyen – ellentétes lenne annak lehetővé tétele, hogy a fogyasztót az irányelv 11. cikke (2) bekezdésének értelmében a hitelezővel szemben megillető jogorvoslati jog gyakorlását olyan alaki feltételhez kössék, mint az alapeljárásban szereplő feltétel.

48

Ezt az értelmezést a 87/102 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése is alátámasztja, amelynek értelmében „[a] tagállamok biztosítják, hogy a hitelszerződések ne térjenek el a fogyasztó hátrányára az irányelvet végrehajtó, vagy annak megfelelő nemzeti jogszabályokban foglalt előírásoktól”, valamint a 14. cikk (2) bekezdése, miszerint „[a] tagállamok biztosítják továbbá azt, hogy azok a rendelkezések, amelyeket ennek az irányelvnek a megvalósítására fogadnak el, [ne legyenek megkerülhetők] a szerződések alakításával […]”.

49

A 87/102 irányelv 14. cikke tehát általánosságban hangsúlyozza azon jelentőséget, amelyet a közösségi jogalkotó az irányelvben előírt védelmi rendelkezéseknek és szigorú alkalmazásuknak tulajdonított. Ezenkívül – amint arra a francia, a német, az olasz és a spanyol kormány, valamint a Bizottság is hivatkozott – ugyanezen cikk (2) bekezdésével különösen ellentétes, hogy valamely nemzeti szabályozás lehetővé tegye a hitelező számára, hogy pusztán a finanszírozott termék vagy szolgáltatás feltüntetésének elmulasztása révén kibújhasson a fogyasztó által a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése alapján vele szemben kezdeményezett jogorvoslat alól.

50

A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 87/102 irányelv 11. és 14. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes, ha a fogyasztót a hitelezővel szemben megillető és az ezen irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében szabályozott jogorvoslati jogot attól a feltételtől teszik függővé, hogy az előzetes hitelajánlat feltünteti-e a finanszírozott terméket vagy szolgáltatást.

51

A Franfinance arra hivatkozik, hogy a második előterjesztett kérdés nem elfogadható, mivel nem járul hozzá az alapeljárásban felmerült jogvita eldöntéséhez. A kérdést előterjesztő bíróságnak nem kellett volna a főszerződés és a hitelszerződés közötti szoros összefüggés kérdését hivatalból felhozni, miután e kérdésre a Rampion házaspár közvetlenül is hivatkozott, mivel keresetükben azt kérték a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy az áruvásárlási szerződést nyilvánítsa semmisnek, és „következésképpen” szüntesse meg a járulékos finanszírozási szerződést.

52

A francia kormány a tárgyalás során fenntartotta, hogy a Rampion házaspár több jogalapot is felhozva az előzetes kérdést előterjesztő bíróságtól az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítását és következésképpen a hitelszerződés megszüntetését kérte, anélkül hogy a két szóban forgó szerződés szoros összefüggésének fennállására hivatkozott volna. Bár a kérdést előterjesztő bíróság e kérdést felvetette, azt valójában nem hivatalból tette, mert – ahogy arra a K par K és a Franfinance ellenkérelmében hivatkozott – az eladott termék hitelajánlaton való feltüntetésének hiányában a hitelszerződés nem minősült célhoz kötött hitelszerződésnek.

53

A Bizottság a tárgyalás során emlékeztetett, hogy nem biztos, hogy az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróság részéről szükséges volt hivatalból felvetni a szoros összefüggés kérdését. Azzal, hogy a Rampion házaspár az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítását követően a hitelszerződés megszüntetését kérte, ők maguk is a két szerződés közötti szoros összefüggésre támaszkodtak. Ezenkívül – a K par K és a Franfinance által az alapeljárásban védekezésképpen kifejtett érveikre tekintettel – felmerül az a kérdés, hogy az előzetes kérdést előterjesztő bíróság előtt nem merült-e már fel a hivatkozott szoros összefüggésre vonatkozó érvelés.

54

Emlékeztetni kell, hogy a jelen ítélet 24. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja.

55

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdéssel kapcsolatos döntésének indokaként kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy a Rampion házaspár nem hivatkozott a code de la consommation L. 311-20. és L. 311-21. cikkére. E körülmények között nem nyilvánvaló, hogy e kérdés – amely azzal kapcsolatos, hogy a [nemzeti] bíróság hivatalból alkalmazhatja a hivatkozott nemzeti jogszabályokat – nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve hogy a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű.

56

Ennél fogva a második kérdést elfogadhatónak kell tekinteni.

57

Az előzetes kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy úgy kell-e értelmezni a […] 87/102 irányelvet, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból alkalmazza az irányelv 11. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseit a nemzeti jogba átültető jogszabályokat, különösen azon indokból, hogy e rendelkezés célja szélesebb körű, mint a fogyasztók védelme, és a piacszervezésre is kiterjed.

58

A 87/102 irányelv céljára vonatkozó kérdés a Cour de cassation (Franciaország) ítélkezési gyakorlatának sajátos jogi hátterében merül fel, amely bíróság – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, különösen a francia kormány észrevételeiből kiderül – különbséget tesz a közérdekből hozott közrendi irányítási szabályok között, amelyeket a nemzeti bíróság hivatalból is felvethet, valamint a közrendi védelmi szabályok között, amelyek személyek valamely csoportjának érdekében kerültek elfogadásra, és amelyekre kizárólag az érdekelt csoporthoz tartozó személyek hivatkozhatnak. A fogyasztói hitelre vonatkozó szabályozás az utóbbi kategóriába tartozik.

59

A Bíróság többször is megállapította, hogy – amint az az irányelv preambulumából is kitűnik – a 87/102 irányelv elfogadásának kettős célja volt: egyrészt a fogyasztói hitelek közös piacának megteremtése (harmadik, negyedik és ötödik preambulumbekezdés), másrészt az ilyen hiteleket felvevő fogyasztók védelme (hatodik, hetedik és kilencedik preambulumbekezdés) (a C-208/98. sz., Berliner Kindl Brauerei ügyben 2000. március 23-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-1741. o.] 20. pontja, valamint a C-264/02. sz. Cofinoga-ügyben 2004. március 4-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-2157. o.] 25. pontja).

60

Ezenkívül az előzetes kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 87/102 irányelvre is átültethető-e a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amely a nemzeti bíróságok azon lehetőségére vonatkozik, hogy hivatalból hivatkozhatnak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. kötet, 2. fejezet, 288. o.) rendelkezéseire, és amely ítélkezési gyakorlat különösen a C-240/98–C-244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben 2000. június 27-én hozott ítéletből [EBHT 2000., I-4941. o.], valamint a C-473/00. sz. Cofidis-ügyben 2002. november 21-én hozott ítéletből [EBHT 2002., I-10875. o.] származik.

61

Az Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 26. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkében kitűzött célkitűzés – amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy írják elő, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve – csak akkor érhető el, ha a fogyasztóknak maguknak kell az ilyen feltételek tisztességtelen voltára hivatkozni. Olyan jogviták esetén, amelyeknek értéke gyakran nem túl magas, az ügyvédi díjak mértéke magasabb lehet, mint a szóban forgó összeg, és ez a tény elriaszthatja a fogyasztót attól, hogy jogorvoslattal éljen valamely tisztességtelen kikötés alkalmazása ellen. Bár jó néhány tagállamban az eljárási szabályok lehetővé teszik, hogy ilyen jogvitákban a magánszemélyek saját magukat képviseljék, fennáll az a nem elhanyagolható kockázat, hogy a fogyasztó tájékozatlanságból nem hivatkozik a vele szemben alkalmazott kikötés tisztességtelen voltára. Ebből következően csak akkor érhető el a fogyasztók hatékony védelme, ha a nemzeti bíróságnak lehetősége van az ilyen kikötések hivatalból történő értékelésére.

62

Az Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet e pontjára való hivatkozással a Bíróság a fent hivatkozott Cofidis-ítélet 33. pontjában megerősítette, hogy a [nemzeti] bíróság számára elismert azon lehetőség, hogy hivatalból megvizsgálja valamely szerződéses kikötés tisztességtelen voltát, szükségesnek minősült a fogyasztó hatékony védelmének biztosításához, különös tekintettel azon nem elhanyagolható kockázatra, amely abból ered, hogy a fogyasztó nem ismeri jogait, vagy nehézségekkel találja magát szemben ezek érvényesítése során (lásd továbbá a C-168/05. sz. Mostaza Claro-ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10421. o.] 28. pontját).

63

Amint arra a spanyol és az olasz kormány, valamint a Bizottság is hivatkozott, illetve amint azt indítványa 102. és azt követő pontjaiban a főtanácsnok kifejtette, ezek a megállapítások a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében előírt fogyasztóvédelemre is érvényesek.

64

E tekintetben emlékeztetni kell, hogy a hivatkozott irányelv 11. cikkének (2) bekezdése – miközben a jelen ítélet 59. pontjában kifejtett kettős célt követi – pontosan meghatározott körülmények között a fogyasztó részére az árut vagy szolgáltatást nyújtó féllel, illetve a hitelezővel kötött szerződés által biztosított jogokon felül további jogot kíván biztosítani közvetlenül a hitelezővel szemben (lásd a jelen ítélet 42. pontját).

65

Ez a célkitűzés nem valósítható meg hatékonyan, amennyiben a fogyasztónak saját magának kell hivatkoznia a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdését a nemzeti jogba átültető jogszabály értelmében a hitelezővel szemben őt megillető jogorvoslati jogára, különös tekintettel azon nem elhanyagolható kockázatra, amely abból ered, hogy a fogyasztó nem ismeri jogait, vagy nehézségekkel találja magát szemben ezek érvényesítése során. Amint azt indítványának 107. pontjában a főtanácsnok kifejtette, az a tény, hogy az alapeljárást a Rampion házaspár indította, és ezen eljárásban ügyvéd képviselte őket, még nem indokolja az ettől eltérő válaszadást, mivel a problémát a jelen ügy körülményeitől elvonatkoztatva kell megoldani.

66

A Franfinance ennek ellenére azzal érvel, hogy a második kérdés célja valójában az, hogy lehetővé tegye a francia jogban meghatározott szankció hivatalból történő megállapítását, azaz a hitelező kamatszedéshez való jogának elvesztését, olyan adatok hiányában is, amelyeknek a francia jog szerint szerepelniük kell a célhoz kötött hitellel kapcsolatos előzetes ajánlatban. Vagyis ebben az esetben valójában „magánjogi szankcióról” van szó, amelyet a bíróság nem állapíthat meg hivatalból, anélkül hogy meg ne sértené a rendelkezés elvét, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt európai egyezmény 6. cikkében meghatározott, a tisztességes eljáráshoz való jogot.

67

A francia kormány a tárgyalás során a C-430/93. és C-431/93. sz., van Schijndel és van Veen egyesített ügyekben 1995. december 14-én hozott ítéletre [EBHT 1995., I-4705. o.] hivatkozva ugyanígy arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a fogyasztó nem kéri a bíróságtól, hogy a hitelezőnek járó kamattartozást szüntesse meg, az említett bíróság nem hozhatja fel hivatalból azon érvet, hogy az előzetes hitelajánlat nem tünteti fel a finanszírozott terméket vagy szolgáltatást anélkül, hogy a döntése túl ne terjedne e fogyasztó kereseti kérelmén.

68

Ezzel kapcsolatosan megállapítandó, hogy a második kérdés – amint az a jelen ítélet 55. és 57. pontjából következik – csupán a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésére, valamint az e rendelkezés belső jogba való átültetését biztosító rendelkezésekre, vagyis a jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság szerint a code de la consommation L. 311-20 és L. 311-21 cikkére vonatkozik. Határozatában a kérdést előterjesztő bíróság egyáltalán nem tesz említést a hitelező kamatszedési jogosultságát megszüntető esetleges szankcióról. A Bíróság előtt az sem hangzott el, hogy a code de la consommation egyáltalán tartalmaz ilyen szankciót. A jelen elemzés keretében a fenti pontokban kifejtett érvek sem bírnak jelentőséggel, mivel ezen elemzés nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti bíróságnak van-e lehetősége a Franfinance által említett szankció hivatalból történő megállapítására.

69

Ennélfogva a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 87/102 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból alkalmazza az ezen irányelv 11. cikkének (2) bekezdését a belső jogba átültető rendelkezéseket.

70

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: