TEN/707
A méltányos, fenntartható és hosszú távon megfizethető
lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés
VÉLEMÉNY
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
A méltányos, fenntartható és hosszú távon megfizethető lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés
(saját kezdeményezésű vélemény)
Előadó: Raymond HENCKS
Társelőadó: EDELÉNYI András
|
Közgyűlési határozat:
|
2020. 02. 20.
|
|
Jogalap:
|
az eljárási szabályzat 32. cikkének (2) bekezdése
|
|
|
saját kezdeményezésű vélemény
|
|
|
|
|
Illetékes szekció:
|
„Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció
|
|
Elfogadás a szekcióülésen:
|
2020. 09. 03.
|
|
Elfogadás a plenáris ülésen:
|
2020. 09. 16.
|
|
Plenáris ülés száma:
|
554.
|
|
A szavazás eredménye:
(mellette/ellene/tartózkodott)
|
216/1/3
|
1.Következtetések és ajánlások
1.1A Covid19 okozta egészségügyi, gazdasági és szociális válság rámutatott arra, hogy mennyire súlyos a megfizethető lakhatással kapcsolatos válság, amellyel a tagállamok évek óta szembesülnek. A társadalom fertőzöttségi arányát közvetlenül befolyásoló lakhatási körülmények áldozatai különösen a hajléktalanok, a túlzsúfolt lakásokban élő háztartások, a szegényebb negyedek lakói, az idénymunkások és a bevándorlók. Bár a lakhatási politika továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik, a méltányos és megfizethető lakhatási lehetőségek hiánya miatt az Európai Unióban (EU) szükség van a lakhatásra vonatkozó európai cselekvési tervre. Ennek tartalmaznia kell egy olyan koherens és az Unió polgárai számára érthető intézkedéscsomagot, amely segíti a tagállamokat, az európai régiókat és városokat abban, hogy fenntartható módon növeljék a szociális és megfizethető lakhatási kínálatot, és hatékonyan lépjenek fel a hajléktalanság ellen.
1.2Az EU-nak mindenekelőtt gondoskodnia kell arról, hogy a lakhatás valódi egyetemes joggá váljon. Ez például az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 14. cikke szerinti rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott ágazati rendeletek révén biztosítható, amelyek meghatározzák a megfizethető és méltányos lakhatás biztosítására, érvényesítésére és finanszírozására vonatkozó elveket és feltételeket.
1.3Ebben az összefüggésben az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy kapcsolatot teremtsen a szociális jogok európai pillére és az európai szemeszter között. A lakhatási politika területén ennek a szociális lakhatás reformjával, a lakhatás hozzáférhetőségével és megfizethetőségével, valamint a lakhatási támogatások hatékonyságával kapcsolatos jobb nyomon követést kell eredményeznie. Az EGSZB ugyanakkor kitart amellett, hogy az európai szemeszter lakhatási politikáról szóló országspecifikus ajánlásainak elfogadása előtt konzultálni kell a szervezett civil társadalom képviselőivel. Az EGSZB kéri, hogy biztosítsanak nagyobb mozgásteret a szociális infrastruktúrába történő hosszú távú beruházások számára, és hogy azokat az államháztartási hiány kiszámításakor ne vegyék figyelembe a kormányzati elszámolásban.
1.4Egy, az alacsony költségekkel járó lakhatási kínálat kialakítását és fenntartását célzó, „a megfizethető, méltányos és megfelelő lakhatásba történő beruházásokat támogató európai alap” létrehozása lehetővé tenné az EU számára, hogy tevékenységeit és politikáit koherensebbé és az európai polgárok számára érthetőbbé tegye, különösen a zöld megállapodásnak az épületekre vonatkozó jövőbeli tervével és a szociális jogok európai pillérének jövőbeli cselekvési tervével összefüggésben.
1.5A tagállamoknak 2020-ban jelentést kell benyújtaniuk az Európai Rendszerkockázati Testülethez (ERKT) az ingatlanárak esetleges túlértékelésére vonatkozó mérésekről és az ERKT ajánlásai nyomán tett intézkedésekről vagy, azok elmaradása esetén, ennek indokáról. Létfontosságú, hogy e jelentés alapján már nagyon korai szakaszban azonosítsák azokat a sebezhető pontokat, amelyek pénzügyi, gazdasági és társadalmi válságokat eredményezhetnek, és ennek megfelelően lépéseket tegyenek.
1.6Az Európai Bizottságnak mielőbb el kell végeznie az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozatnak a szociális lakhatás célcsoportjára vonatkozó felülvizsgálatát, és le kell szögeznie, hogy a lakhatási politika nem korlátozódhat a szegénység kockázatának kitettek megsegítésére, hanem méltányos, megfizethető és hosszú távon fenntartható lakhatást kell biztosítania minden polgár, főként a hajléktalanok, a fiatal párok, az egyszülős családok vagy nagycsaládok, a munkavállalók és általában az európai lakhatási válság áldozatául esett középosztálybeliek számára. Ezzel összefüggésben az Európai Bizottságnak javaslatot kell tennie a túl magas lakhatási költségek közös definíciójára, valamint az ezek értékelésére szolgáló harmonizált módszertanra. Ezenkívül normatív szabályozást kell tervbe vennie az üres lakások és az építkezési célra szánt földterületek spekulatív célú birtoklása ellen, és keretet kell szabnia a megfizethető lakások rövid távú, turisztikai célú kiadásra történő fenntartása gyakorlatának.
1.7Végezetül az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az uniós lakhatás helyzetéről szóló éves jelentéshez való hozzájárulásként évente szervezzen egy a megfizethető lakhatásnak szentelt európai csúcstalálkozót. Ezen valamennyi érdekelt félnek részt kellene vennie, hogy megvizsgálják az említett, a megfizethető lakhatásra vonatkozó európai cselekvési terv végrehajtását és nyomon követését.
2.Általános megjegyzések
2.1Annak ellenére, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája tartalmazza a lakhatási támogatáshoz való hozzáférést és a szociális jogok európai pillére rögzíti a szociális lakás vagy a minőségi lakhatáshoz nyújtott támogatás elérhetőségét, az uniós szövegek még mindig nem ismerik el ténylegesen a méltányos lakhatáshoz való jogot, így az a gyakorlatban nem nagyon tud megvalósulni. Ezt bizonyítja az is, hogy a hajléktalanok, a rossz lakáskörülmények között élők, illetve a túlzottan magas lakhatási költségekkel szembesülő háztartások száma egyre növekszik. A gyakorlatban az európai polgárnak nincs valódi joga arra, hogy méltányos és megfizethető lakhatáshoz jusson. E joga mindössze a lakhatási támogatáshoz, szociális lakáshoz vagy átmeneti szükségszálláshoz való hozzáférésre korlátozódik olyan esetekben, amikor a tagállami jog és gyakorlat értelmében rászorulónak minősül, valamint attól függően, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő lakás.
2.2A lakóingatlan-piac dinamikája nem képes kielégíteni az igények összességét. A lakóingatlanok folyamatos drágulása növekvő egyenlőtlenségeket eredményezett egész Európában. Ilyen módon egyre több háztartás áldozza költségvetésének több mint 40%-át a lakhatásra, ami túlzottan magas lakhatási költséget jelent; az európai polgárok 11%-a olyan helyzetbe került, amelyben személyes jövedelmének (lakhatási támogatás nélkül) több mint 40%-át lakhatásra fordítja, minden huszadik polgár pedig túlzsúfolt, alapvető szolgáltatásokat nem biztosító ingatlanban él.
2.3A gazdasági és demográfiai struktúrák mellett az árszínvonal is tagállamonként nagyban különbözik. Ehhez hozzáadódik a fővárosok, a kisebb városok és a többi terület közötti jelentős árkülönbség is.
2.4Sok európai nagyváros és városkörnyéki régió ingatlanpiacára jellemző a foglalkoztatási lehetőségeket kereső háztartások mozgását követő jelentős keresletnövekedés, szemben a földterületek korlátozott rendelkezésre állásával, az emelkedő építési költségekkel és a növekvő népsűrűséggel, valamint a befektetői spekulációk miatt szűkös lakáskínálattal. A földtulajdon szűkös erőforrás, amelynek használata egyre erősebb versenyt indukál a különböző felhasználási módok között – lakhatás, állami infrastruktúra, mezőgazdaság, erdészet, kereskedelmi vagy ipari hasznosítás, közlekedés, biológiai sokféleség, öntözőterületek, szabadidős tevékenységek stb. –, így sok esetben a földterület ára jelenti a lakhatásnak azt az összetevőjét, amely a legkevésbé megfizethető. A nagyvárosi és városkörnyéki lakóingatlanok drágulása a lakhatásból való kirekesztettség, a hajléktalanság és a rossz lakhatási körülmények terjedésében nyilvánul meg, ami immár a fiatalokat, az egyszülős családokat és a nagycsaládokat, a munkavállalókat és általánosabban a középosztálybelieket is sújtja, akik a túlságosan drága lakhatási költségek miatt arra kényszerültek, hogy a városokból kiköltözzenek a vidéki területekre.
A lakosság e rétegeinek áttelepülése viszont kisebb-nagyobb mértékben növeli a vidéki lakhatás költségeit, ami többek között társadalmi szegregációt, a kizárólag lakhatási célú övezetek (alvóvárosok) megjelenését, megnövekedett mobilitást, a tájkép megváltozását, a talaj mesterséges átalakítását, valamint az infrastruktúra bővülését és a közösség költségeinek növekedését eredményezi.
2.5A tagállamok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek általános érdekű szociális szolgáltatásaik – ezen belül a lakhatás – meghatározására, megszervezésére és finanszírozására. Ez a hatáskör azonban nem mentesíti őket az Unió értékeinek (emberi méltóság, egyenlőség, megkülönböztetésmentesség, emberi jogok stb.), valamint a lakhatásra vonatkozó közösségi szabályoknak, többek között az EUMSZ-hez csatolt, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló (26.) jegyzőkönyvnek való megfelelés alól, amely felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a magas minőségi szintet, magas fokú biztonságot és megfizethetőséget, az egyenlő bánásmódot, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását. Az Európai Bizottságnak mint a szerződések őrének ezért fontos a szerepe, és be kell avatkoznia, ha a tagállamok nem teljesítik kötelezettségeiket.
Az Európai Bizottság azonban az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás keretében erősen korlátozza a tagállamok hatásköreit, kijelentve, hogy a szociális lakhatást kizárólag a leginkább rászoruló háztartások számára kell fenntartani. A lakhatási válság azonban sokkal szélesebb rétegeket érint. Ugyanakkor a közhatóságok a megfizethető lakhatási lehetőségeket teremtő program keretében kizárólag piaci áron értékesíthetnek építési telket; ezt az árat pedig összetett eljárás szerint, előzetesen kell meghatározni.
2.6Ezenkívül a tagállamokban a szociális és megfizethető lakhatásra irányuló állami beruházások erőteljesen visszaestek a kereskedelmi bankok e beruházások finanszírozásából történő kivonulása, a gazdasági és költségvetési válság, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktum miatt. Így pedig nem lehet a növekvő igényt a piacit kiegészítő többletkínálattal kielégíteni, már csak azért sem, mivel egyes tagállamokban egyre általánosabbá válik a szociális lakásállomány privatizálása.
2.7Ezt a feszültséget az internetes platformok is táplálják a helyi lakáspiacokon: a kereslet a nemzetközi migrációs tendenciákkal összhangban koncentrálódott és globális idegenforgalmiszálláshely-platformok alakultak ki, ami ahhoz vezetett, hogy a legvonzóbb városokban a megfizethető lakásokat kivonják a piacról és inkább rövid távú szállásokként adják bérbe. Ehhez hozzáadódnak a nemzetközi tőkeegyesítő társasági alapok (nyugdíjalapok, biztosítótársaságok, tőkebefektetési alapok stb.) stratégiái, amelyek – tekintettel a nagyon alacsony pénzügyi hozamra (kamatlábak, osztalékok stb.) – nagyszabású ingatlanberuházásokat indítottak, ami tovább növeli az árakat.
2.8Az Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) 2016. október 31-i ajánlásaiban megjegyzi, hogy a múltbeli pénzügyi válságok rámutattak arra, hogy az ingatlanpiacok nem fenntartható fejlődése súlyos következményekkel járhat a pénzügyi rendszer és a gazdaság egészének stabilitására nézve is. Az ERKT 2019-ben egyes tagállamok részére figyelmeztetést adott ki „a lakóingatlan-szektort középtávon érintő sebezhetőségekről”.
2.9A Covid19-világjárvány megbénította az ingatlanpiacot. Az egészségügyi válság nyomán fennáll annak a kockázata, hogy súlyos következmények jelentkeznek a lakásépítési ágazatban. Ami a kínálati oldalt illeti, a pandémia következményei elleni küzdelem gazdasági és szociális kiadásai jelentősen megterhelik a jövőbeli állami költségvetéseket, emiatt pedig az állami hatóságok és szervek által a háztartásoknak nyújtott támogatások és a szociális lakásokba történő beruházások valószínűleg jelentősen csökkenni fognak. A keresleti oldalon a súlyosbodó munkanélküliséggel és elszegényedéssel arányosan növekedni fog azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek már nem rendelkeznek az ahhoz szükséges jövedelemmel, hogy az ingatlanpiacon juthassanak lakáshoz.
2.10A zöld megállapodás épületekre vonatkozó tervét és a szociális jogok európai pillérét lehetőségnek kell tekinteni arra, hogy az EU lakhatással kapcsolatos politikái a tagállami politikák és gyakorlatok tiszteletben tartása mellett kézzelfogható és átlátható eredményeket mutassanak fel. Ennek eléréséhez például fel kell kérni a pénzintézeteket (EKB, EBB, EBA) és az „InvestEU” eszközt, hogy a végső fogyasztók érdekében indítsák újra a közberuházásokat, és jelentős mértékben növeljék a kedvezményes hosszú távú hiteleket és a beruházók, valamint az építőipar számára nyújtott garanciákat.
3.Túlzottan magas lakhatási költségek
3.1Tagadhatatlan, hogy sok háztartás túlzottan magas lakhatási költségekkel szembesül, és a lakhatás a legjelentősebb fogyasztási célú kiadás és rendkívül nagy terhet jelent, amelyet más alapvető szükségletek rovására kénytelenek fedezni. Ez sok európai polgárt a túlzott eladósodás, a társadalmi lecsúszás vagy kirekesztés fokozott veszélyének tesz ki.
3.2Uniós szinten nincsen egyetértés azt illetően, hogy mit jelentenek és miből tevődnek össze a túlzottan magas lakhatási költségek. Az Eurostat szerint a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át meghaladó lakhatási kiadás túlzott költségnek tekintendő; az Európai Bizottság több dokumentumában viszont ez a küszöb a rendelkezésre álló jövedelem egyharmada. Az egészségügyi válság ráadásul arra kényszeríti az alacsony jövedelmű háztartásokat, hogy bérleti díjaik kifizetéséhez igénybe vegyék tartalékaikat, és ez még inkább kiteszi őket a túlzott eladósodás kockázatának.
3.3Egyébként az EU-ban is rendszeresen módszertani viták tárgyát képezi a túlzott lakhatási költségek definíciója; a nemzeti statisztikai intézetek is különböző értékelési módszereket alkalmaznak. A közös irányvonalak kidolgozásakor elengedhetetlen a társadalmi-gazdasági realitások figyelembevétele.
3.4A túlzottan magas lakhatási költségek ma már nemcsak a legelesettebbeket sújtják, akik az elszegényedés kockázatával küzdenek, hanem azokat is, akiknek a jövedelme túlságosan magas ahhoz, hogy szociális lakást kaphassanak, viszont túlságosan alacsony ahhoz, hogy magánpiaci feltételek mellett találhassanak szálláslehetőséget. Számukra a munkahelyükhöz közel eső városban vagy városrészben található megfelelő ingatlanok sok esetben megfizethetetlenek. Ezért kénytelenek munkahelyüktől távol eső környékre költözni, emiatt pedig – bár élvezik a nagy agglomerációkon kívüli alacsonyabb lakhatási költségek előnyeit – más költségeik merülnek fel, amelyek a mobilitási problémákkal, a környezetvédelmi nyomással és más nehézségekkel kapcsolatosak. A középosztály városközpontból való elvándorlása funkcionális egyensúlyhiányokhoz vezet, növelve a lakások iránti keresletet, valamint a lakbérek és a környezetszennyezés szintjét, ami az otthon és a munkahely közötti ingázással függ össze.
3.5A tagállami lakhatási politikák tehát nem korlátozódhatnak kizárólag arra, hogy segítsenek a kiszolgáltatott helyzetben lévőknek „tetőt találni a fejük fölé”, hanem biztosítaniuk kell, hogy a lakhatást a családi helyzethez igazítsák, elősegítve a lakóhelyek minőségének – különösen a meglévő lakóhelyek felújítása révén történő – javulását, vagyis méltányos és megfizethető lakhatást kell garantálniuk minden polgár számára, akinek a lakhatás ára vagy minősége problémát okoz.
4.A szociális lakhatás
4.1A tagállamokban alkalmazott megközelítések és koncepciók sokfélesége miatt nem létezik európai szintű modell a szociális lakhatásra. Mindazonáltal bizonyos közös trendek a tagállamok többségében megfigyelhetők: decentralizáció a regionális és helyi önkormányzatok javára, a kiszolgáltatottabb népességi csoportok újbóli középpontba helyezése, a szociálislakás-kínálatba történő közberuházások csökkenése és a rendelkezésre álló állomány pénzzé tétele a szociális bérlakások értékesítése révén amiatt, hogy a szociális bérlakások bérbeadói esetenként sem a normáknak való megfelelést, sem a felújítások elvégzését nem tudják garantálni.
4.2Az EU-ban a lakhatáshoz való jog a szociális lakhatásban vagy az alacsony költségekkel járó lakhatási lehetőségekben testesül meg, és garantálnia kell, hogy minden rászoruló személy méltányos lakhatáshoz jusson megfizethető áron/lakbérért, teljesítve ezáltal a tagállamokra és az EU-ra az európai és nemzetközi szinten aláírt egyezményekből, nyilatkozatokból, chartákból és szerződésekből eredően háruló kötelezettségeket.
4.3Az Európai Bizottság európai versenyhatóságként hozott határozatában a szociális lakhatás fogalma meglehetősen korlátozó: előírja, hogy az állami támogatásokra vonatkozó értesítési kötelezettség alól mentesülő szociális lakások kizárólag „hátrányos helyzetű állampolgároknak vagy olyan, kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportoknak biztosítanak lakóhelyet, amelyek korlátozott fizetőképességük következtében piaci feltételek között nem tudnak lakást találni”. A szociális lakhatás e korlátozó meghatározása ma már nem felel meg az európai lakhatási válság mértékének, sem pedig a tagállamok által a szociális lakások bérbeadói számára előírt szolgáltatási kötelezettségeknek, amelyek a hajléktalanok kapcsán alkalmazott „első a lakhatás” elvtől egészen a középosztálybeliek számára megfizethető vagy közepes árszínvonalú lakások európai nagyvárosokban történő biztosításáig terjednek.
4.4Egy 2006-os közleményben az Európai Bizottság a szociális lakhatást az általános érdekű szociális szolgáltatások közé sorolta, amelyekre vonatkozik a szubszidiaritás elve és amelyek (elviekben) széles mérlegelési jogkört biztosítanak a tagállamok számára a szolgáltatások meghatározása, megszervezése és finanszírozása terén.
4.5E szabadság gyakorlása során azonban a tagállamoknak figyelembe kell venniük az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a szociális területen nyújtott szinte valamennyi szolgáltatás (a szolidaritáson alapuló szociális biztonsági rendszerek kivételével) gazdasági tevékenységnek minősül.
4.6Következésképpen a szociális lakhatásra vonatkozó külön jogi keret hiányában az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó közösségi rendelkezéseket, különösen az EUMSZ 14. cikkét és a Lisszaboni Szerződéshez csatolt (26.) jegyzőkönyvet kell alkalmazni a szociális lakhatásra.
4.7Ebből következik, hogy az Uniónak és tagállamainak saját hatáskörükben és a Szerződések alkalmazási körén belül garantálniuk kell, hogy a szociális lakások biztosítása olyan – elsősorban gazdasági és pénzügyi – elvek alapján és feltételek mellett működjön, amelyek lehetővé teszik számukra feladataik teljesítését.
4.8A marginalizálódott közösségeket célzó szociális és speciális igényeknek megfelelő lakások építésének vagy hőszigetelésének társfinanszírozásához jelentős európai finanszírozás áll rendelkezésre a szociális lakások üzemeltetői számára, különösen az európai alapok, az EBB, az Európa Tanács Fejlesztési Bankja, a 2. stratégiai beruházási Juncker-terv, az európai zöld megállapodás keretében létrehozandó beruházási alap, valamint a „NextGenerationEU” gazdaságélénkítési terv, ezen belül pedig különösen a Méltányos Átállást Támogató Alap, a REACT-EU és az InvestEU révén.
Így az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Beruházási Alap (EBA) hosszú távú kölcsönökkel támogatja a szociális lakások üzemeltetőit, a köz- és magánszféra közötti partnerségeket (PPP-k), az érdekképviseleti egyesüléseket, valamint a közvetítő bankokat és a projekttársaságokat. Egyes esetekben a magasabb kockázat vállalásához az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) támogatása szükséges. Ezért ezeket a hosszú távú, szociális infrastruktúrákra irányuló beruházásokat az európai polgárok számára érthetővé kell tenni.
4.9A zöld megállapodás épületekkel kapcsolatos tervének tervezetéhez és az épületekre, illetve különösen szociális és magánlakásokra vonatkozó „hőszigetelési hullámmal” kapcsolatos célkitűzéséhez külön befektetési alapot is kellene társítani, valamint támogatást a hőszigeteléssel foglalkozó helyi ágazatok strukturálásához, hiszen ezek helyben teremtenek munkahelyeket és méretgazdaságossági lehetőségeket biztosítanak. Példa erre az EU által társfinanszírozott „EnergieSprong” nevű projekt.
4.10Tagállami szinten egy sor intézkedés létezik a fenntartható lakások népszerűsítésére. Ilyen például az alacsony költségű lakások építése, illetve egyéni támogatások biztosítása a lakáshitel megszerzéséhez szükséges induló tőke összegyűjtéséhez – ami a lakáshitel törlesztőrészletének csökkentését célozza –, a leghátrányosabb helyzetben levő háztartások segítéséhez abban, hogy méltányosan bérelhessenek megfelelő lakást, illetve a lakóépületek fenntartható energetikai felújításának és a megújuló energiák kiaknázásának az ösztönzéséhez. Tagállami szinten azonban az ösztönző vagy adópolitikák nincsenek összehangolva, és nem mindig mozdítják elő a lakóközösség társadalmi keveredését. Ezenkívül minden tagállamnak független szolgáltatás keretében a lehető legtöbb tájékoztatást és tanácsot kellene nyújtania minden típusú információval kapcsolatban a magánszemélyek számára elérhető lakhatási támogatások vonatkozásában, valamint a magán- és közszférabeli beruházóknak a támogatott társasházak építésének keretében nyújtott állami támogatásokról.
4.11Mindezek a kezdeményezések és támogatások ugyanakkor nem elegendőek ahhoz, hogy megoldják a megfizethető és méltányos lakhatási lehetőségek hiányát. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a szociális jogok európai pillére 19. alapelvének és a zöld megállapodás épületekre vonatkozó jövőbeli tervének a végrehajtása keretében javaslatot kellene tennie egy, a méltányos és megfizethető lakhatásra vonatkozó európai cselekvési tervre.
5.A méltányos és megfizethető lakhatásra vonatkozó európai cselekvési terv: hosszú távú beruházás annak érdekében, hogy Európa szorosabb kapcsolatba kerüljön polgáraival és térségeivel
5.1Még ha a lakhatási politika változatlanul a tagállamok hatáskörében marad is, a megfelelő lakások hiánya, amellyel az EU szembesül, olyan európai szintű cselekvési tervet tesz szükségessé a méltányos és megfizethető lakhatás kapcsán, amelynek koherens és egyértelmű intézkedései segítik a tagállamokat, valamint az európai régiókat és városokat abban, hogy fenntartható módon alakítsanak ki egy új, megfizethető szociálislakás-kínálatot az érintett helyi ingatlanpiacokon, javítva eközben azok energetikai teljesítményét.
5.2Európai szinten nincsen egyetemes módon definiálva a megfizethető lakhatáshoz való tényleges jog, ugyanis minden, különleges nehézségekkel küzdő személy vagy család csupán támogatásra jogosult a közösség részéről annak érdekében, hogy hozzáférjen a méltányos lakhatási lehetőséghez vagy megtartsa azt. Ráadásul megfelelő lakáskínálat hiányában a lakhatási jog – még ha érvényesíthető is – elméleti jog marad. Az EGSZB ezért kéri, hogy a közösségi jogban rögzítsék a lakhatáshoz való tényleges jogot.
5.3Az Európai Bizottságnak biztosítania kell, hogy e jogot olyan proaktív politika kísérje, amely támogatja a szociális és megfizethető lakhatási kínálat állami távlati tervezéséhez szükséges hosszú távú beruházásokat. A tervezés során pedig általános szabályként kell alkalmazni a társadalmi keveredést és a minőségre vonatkozó minimumszabályokat. Az EGSZB arra kéri az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy az EUMSZ 14. cikkével összhangban, rendes jogalkotási eljárás keretében ágazati rendelettel állapítsák meg a megfizethető lakhatás biztosítására, építésére és finanszírozására vonatkozó elveket és feltételeket.
5.4Az Európai Bizottságnak el kell végeznie az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozat felülvizsgálatát a szociális lakhatáshoz való jog kedvezményezettjeinek célcsoportjára vonatkozóan, és le kell szögeznie, hogy a lakhatási politika nem korlátozódhat a szegénység kockázatának kitettek megsegítésére, hanem méltányos, megfizethető és hosszú távon fenntartható lakhatást kell biztosítania minden polgár számára, ideértve a hajléktalanokat és a megfelelő lakások hiányának áldozatul esett középosztálybelieket is. Helyénvaló továbbá rendelkezéseket hozni az üres lakások és az építkezési célra szánt földterületek spekulatív célú birtoklásának szabályozására, és meg kell határozni a rövid távú, turisztikai célú lakásbérleti gyakorlatok kereteit, különválasztva a lakás tulajdonjogát a használattól, amely közjónak minősül és közérdeket szolgál, és amelyet keretbe kell foglalni a lakások hozzáférhetősége érdekében.
5.5Az Európai Bizottságnak hasonlóképpen javaslatot kell tennie a megfizethető lakás és a túl magas lakhatási költségek közös definíciójára, valamint az ezek értékelésére szolgáló harmonizált módszertanra.
5.6A tagállamoknak 2020-ban jelentést kell benyújtaniuk az Európai Rendszerkockázati Testülethez az ingatlanárak esetleges túlértékelésére vonatkozó mérésekről és az ERKT ajánlásai nyomán tett intézkedésekről vagy, azok elmaradása esetén, ennek indokáról. Létfontosságú, hogy e jelentés alapján már nagyon korai szakaszban azonosítsák azokat a sebezhető pontokat, amelyek pénzügyi válságokat eredményezhetnek. Az EGSZB úgy véli, hogy ezt a jelentést 2021-ben módosítani kell egy másikkal, amely a Covid19-válságnak betudható esetleges következményeket mutatja be.
5.7Ebben az összefüggésben az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy kapcsolatot teremtsen a szociális jogok európai pillére és az európai szemeszter között. A lakhatási politika területén ennek a szociális lakhatás reformjával, a lakhatás hozzáférhetőségével és megfizethetőségével, valamint a lakhatási támogatások hatékonyságával kapcsolatos jobb nyomon követést kell eredményeznie. Az EGSZB ugyanakkor kitart amellett, hogy az európai szemeszter lakhatási politikáról szóló országspecifikus ajánlásainak elfogadása előtt konzultálni kell a szervezett civil társadalom képviselőivel.
5.8Az európai kohéziós politikának az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament által jelenleg tárgyalt, a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó felülvizsgálatára irányuló javaslat célja, hogy 2,2 milliárd euróról 4 milliárd euróra növelje a szociális lakhatást célzó költségvetést. Az EGSZB kéri, hogy biztosítsanak nagyobb mozgásteret a szociális infrastruktúrába történő hosszú távú beruházások számára, és hogy azokat az államháztartási hiány kiszámításakor ne vegyék figyelembe a kormányzati elszámolásban. Az EU nem ösztönözheti a tagállamokat arra, hogy újból beruházzanak a szociális infrastruktúrába, miközben a Stabilitási és Növekedési Paktum keretében maximálja ezeket a beruházásokat.
5.9Egy, a lakhatási kínálat kialakítását és fenntartását célzó, „a megfizethető lakhatásba történő beruházásokat támogató európai alap” létrehozása lehetővé tenné az EU számára, hogy tevékenységeit és politikáit koherensebbé és az európai polgárok számára érthetőbbé tegye, különösen a zöld megállapodásnak az épületekre vonatkozó jövőbeli tervével és a szociális jogok európai pillérének jövőbeli cselekvési tervével összefüggésben.
5.10Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az uniós lakhatás helyzetéről szóló éves jelentéshez való hozzájárulásként évente szervezzen egy a megfizethető lakhatásnak szentelt európai csúcstalálkozót. Ezen valamennyi érdekelt félnek részt kellene vennie, hogy megvizsgálják az említett, a megfizethető lakhatásra vonatkozó európai cselekvési terv végrehajtását és nyomon követését.
5.11Végezetül az EGSZB úgy véli, hogy a „szociális lakhatás” fogalma gyakran vált ki előítéleteket, amennyiben nem a keveredés, a sokféleség és a társadalmi befogadás általános érdekű küldetésének keretében használják. Emlékeztet ezért arra, hogy a szociális lakhatásba irányuló beruházás hasznos a munkahelyteremtés és a zöld gazdaságra való átállás szempontjából is.
Kelt Brüsszelben, 2020. szeptember 16-án.
Luca JAHIER
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke
_____________