INDOKOLÁS
1.A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE
Az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet új uniós keretet hoz létre a mezőgazdaság három ágazatához (a borokhoz, a szeszes italokhoz és a mezőgazdasági termékekhez) kapcsolódó földrajzi árujelzőkre vonatkozóan. E célból a szükséges mértékben módosítja, illetve hatályon kívül helyezi azokat a rendeleteket – nevezetesen a borok kapcsán az 1308/2013/EU rendeletet, a szeszes italok tekintetében az (EU) 2019/787 rendeletet, a mezőgazdasági termékekkel és az élelmiszerekkel összefüggésben pedig az 1151/2012/EU rendeletet –, amelyek korábban külön keretrendszereket határoztak meg az említett ágazatok vonatkozásában. Az (EU) 2024/1143 rendelet többek között szükség szerint törölte, módosította vagy felváltotta az 1308/2013/EU rendelet rendelkezéseit, és felhatalmazta a Bizottságot arra, hogy felhatalmazáson alapuló és végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el a földrajzi árujelzők bejegyzésére vonatkozó új egységes eljárás meghatározása céljából valamennyi érintett mezőgazdasági ágazat, vagyis a borok, a szeszes italok és a mezőgazdasági termékek tekintetében.
Következésképpen a Bizottságnak az 1308/2013/EU rendeletben adott felhatalmazások alapján – az (EU) 2024/1143 rendeletnek és az abban előírt felhatalmazásoknak való megfeleléshez szükséges mértékben – törölnie vagy módosítania kell az 1308/2013/EU rendelet alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és végrehajtási jogi aktusok vonatkozó rendelkezéseit. Ez érinti az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet és az (EU) 2019/34 bizottsági végrehajtási rendeletet is, amelyeket módosítani kell, mivel a földrajzi árujelzőkre vonatkozóktól eltérő rendelkezéseket is tartalmaznak.
E felhatalmazáson alapuló jogi aktus célja az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a borágazati eredetmegjelölésekre, földrajzi jelzésekre és hagyományos kifejezésekre vonatkozó oltalom iránti kérelmek, a kifogásolási eljárás, a használatra vonatkozó korlátozások, a termékleírások módosítása, az oltalom törlése, valamint a címkézés és a kiszerelés tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosítása. A szóban forgó módosítás azon szabályok elhagyásából áll, amelyekre már nincs szükség, mivel felváltották őket az (EU) 2024/1143 rendeletben és az (EU) 2024/1143 rendelet szerinti felhatalmazások nyomán elfogadott, felhatalmazáson alapuló, illetve végrehajtási jogi aktusokban előírt szabályok; ez egyben az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet szövegének egyéb kiigazításait is szükségessé teszi.
2.AZ AKTUS ELFOGADÁSÁT MEGELŐZŐ KONZULTÁCIÓK
A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés fenntarthatóságával és minőségével foglalkozó szakértői csoport, valamint a mezőgazdasági piacokkal és különösen az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet hatálya alá tartozó szempontokkal foglalkozó szakértői csoport borászati alcsoportja, valamint ugyanezen szakértői csoport szeszes italok tekintetében illetékes alcsoportja által megtartott közös üléseken konzultációkra került sor mind a 27 tagállam szakértőinek a bevonásával.
Ezeken az üléseken a Bizottság előterjesztette a szöveg legfrissebb módosított változatát, amelyben messzemenően figyelembe vette az előző üléseken tett, illetve a Bizottsághoz írásban eljuttatott észrevételeket és megjegyzéseket.
A konzultációs folyamat eredményeként széles körű egyetértés alakult ki a felhatalmazáson alapuló rendelet tervezetéről.
A visszajelzési mechanizmus alkalmazására a minőségi jogalkotási portálon 2024. augusztus 12. és 2024. szeptember 9. között került sor. Egy észrevétel érkezett. A kapott visszajelzés nyomán nem került sor a jogi aktus felülvizsgálatára.
3.A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS JOGI ELEMEI
Ez a felhatalmazáson alapuló jogi aktus oly módon módosítja az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a borágazati eredetmegjelölésekre, földrajzi jelzésekre és hagyományos kifejezésekre vonatkozó oltalom iránti kérelmek, a kifogásolási eljárás, a használatra vonatkozó korlátozások, a termékleírások módosítása, az oltalom törlése, valamint a címkézés és a kiszerelés tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet, hogy annak rendelkezéseit az (EU) 2024/1143 rendeletnek és az abban előírt felhatalmazásoknak való megfeleléshez szükséges mértékben törli, illetve módosítja.
A BIZOTTSÁG (EU) .../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
(2024.10.30.)
az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a borágazati eredetmegjelölésekre, földrajzi jelzésekre és hagyományos kifejezésekre vonatkozó oltalom iránti kérelmek, a kifogásolási eljárás, a használatra vonatkozó korlátozások, a termékleírások módosítása, az oltalom törlése, valamint a címkézés és a kiszerelés tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 109. cikkére,
mivel:
(1)Az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet meghatározza a földrajzi árujelzők bejegyzésének és oltalmának a mezőgazdaság három ágazatára – a borokra, a szeszes italokra és a mezőgazdasági termékekre – kiterjedő egységes közös uniós keretét. E célból a szóban forgó rendelet a szükséges mértékben módosította, illetve hatályon kívül helyezte azokat a rendeleteket, amelyek korábban külön keretrendszereket határoztak meg az említett ágazatok vonatkozásában: az 1308/2013/EU rendelet a borágazati földrajzi árujelzők, az (EU) 2019/787 európai parlamenti és tanácsi rendelet pedig a szeszes italok ágazatának földrajzi jelzései tekintetében módosult, míg a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek ágazatához kapcsolódó földrajzi árujelzőket szabályozó 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályát vesztette.
(2)Az (EU) 2024/1143 rendelet értelmében a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat és végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el a borokra, a szeszes italokra és a mezőgazdasági termékekre kiterjedő mezőgazdasági ágazatokhoz kapcsolódó földrajzi árujelzők bejegyzésére irányuló egységes eljárás meghatározása céljából. Ebből következően az ágazati rendeletekben előírt felhatalmazások alapján korábban elfogadott felhatalmazáson alapuló, illetve végrehajtási jogi aktusokat az (EU) 2024/1143 rendeletnek és az azon alapuló másodlagos jogszabályoknak való megfelelésükhöz szükséges mértékben módosítani kell vagy hatályon kívül kell helyezni.
(3)Az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet kiegészíti az 1308/2013/EU rendeletet, többek között az eredetmegjelölések és a földrajzi jelzések oltalmának kérelmezése, a kifogásolási eljárás, a használatra vonatkozó korlátozások, a termékleírások módosításai, az oltalom törlése, valamint a címkézés és a kiszerelés tekintetében. A földrajzi árujelzőkre vonatkozó, az (EU) 2024/1143 rendelettel létrehozott új uniós keretben, amely három mezőgazdasági ágazatra (a borokra, a szeszes italokra és a mezőgazdasági termékekre) terjed ki, az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendeletben megállapított szabályokat részben az (EU) 2024/1143 rendelet egyes rendelkezései, részben pedig az (EU) 2024/XXXX felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben [Kiadóhivatal: kérjük, illesszék be a C(2024) 8001 dokumentum hivatkozását] foglalt rendelkezések váltják fel; az utóbb említett rendelet többek között a felszólalási eljárásokra, az uniós módosításokra, valamint a standard és az átmeneti módosítások jóváhagyására és közlésére vonatkozó szabályokkal egészíti ki az (EU) 2024/1143 rendeletet. Ezért a borágazat tekintetében indokolt elhagyni az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelet egyes rendelkezéseit, mivel összeegyeztethetetlenek lennének azokkal az (EU) 2024/1143 rendelet vagy az (EU) 2024/XXXX felhatalmazáson alapuló rendelet [Kiadóhivatal: kérjük, illesszék be a C(2024) 8001 dokumentum hivatkozását] keretében elfogadott rendelkezésekkel, amelyek szintén alkalmazandóak a borágazatra.
(4)Mindazonáltal fenn kell tartani az elnevezés bejegyzésének nyelve, a bornak a meghatározott földrajzi területen történő csomagolásával (a palackozást is ideértve) kapcsolatos követelmény indokolása, a körülhatárolt földrajzi területen történő előállításra vonatkozó eltérések, valamint az „oltalom alatt álló eredetmegjelölés” kifejezés címkéken történő használatára vonatkozó kötelezettséghez kapcsolódó eltérések tekintetében az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében, 4. cikkének (2) bekezdésében, 5. cikkében, illetve 23. cikkében meghatározott rendelkezéseket, mivel ezek alapvető fontosságúak a rendszer szempontjából, ugyanakkor nem szerepelnek az (EU) 2024/1143 rendeletben, és az (EU) 2024/XXXX felhatalmazáson alapuló rendeletbe [Kiadóhivatal: kérjük, illesszék be a C(2024) 8001 dokumentum hivatkozását] sem foglalhatók bele az (EU) 2024/1143 rendelet szerinti felhatalmazások alapján.
(5)Az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelet azon rendelkezéseit is fenn kell tartani, amelyek nem érintik a földrajzi árujelzőket.
(6)Az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelet a következőképpen módosul:
1.A cím helyébe a következő szöveg lép:
„A Bizottság (EU) 2019/33 felhatalmazáson alapuló rendelete (2018. október 17.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az eredetmegjelölésekre és a földrajzi jelzésekre vonatkozó oltalom iránti kérelmek és címkézési követelmények, a hagyományos kifejezésekre vonatkozó oltalom iránti kérelmek, kifogásolási, módosítási és törlési eljárások, valamint a címkézés és a kiszerelés tekintetében a borágazatban alkalmazandó szabályokkal történő kiegészítéséről”.
2.Az 1. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„1. cikk
Tárgy
Ez a rendelet az 1308/2013/EU rendeletet kiegészítő szabályokat állapít meg a következők vonatkozásában:
a) a borágazathoz kapcsolódó oltalom alatt álló eredetmegjelölések és oltalom alatt álló földrajzi jelzések tekintetében:
i. az oltalomban részesítendő elnevezés;
ii. a termékleírásra vonatkozó további követelmények;
iii. a körülhatárolt földrajzi területen történő előállítás tekintetében biztosított eltérések;
iv. a »jelölések« címkéken való használatára vonatkozó kötelezettség tekintetében biztosított eltérések;
b) a borágazathoz kapcsolódó hagyományos kifejezések tekintetében:
i. az oltalom iránti kérelmek;
ii. a kifogásolási eljárás;
iii. a módosítások;
iv. a törlés;
c) általában a borágazat tekintetében: a címkézés és a kiszerelés.”
3.A 2. cikk (2) bekezdését, a 3. cikket, a 4. cikk (1) bekezdését és a 7–21. cikket el kell hagyni.
4.Az 59. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„59. cikk
Eljárási nyelv
Az e rendeletben szabályozott kérdések tekintetében a Bizottságnak küldött valamennyi dokumentumot és információt az Unió hivatalos nyelveinek egyikén kell benyújtani, vagy mellékelni kell hozzá egy, az említett nyelvek egyikén készült hiteles fordítást.”
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, -án/-én. 2024.10.30.
elnök
Ursula VON DER LEYEN