INDOKOLÁS
1.A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE
A tengeri közlekedésből eredő üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről, valamint a 2009/16/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2015/757 rendeletet módosító (EU) 2023/957 rendeletet 2023. május 16-án hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és az 2023. június 5-én lépett hatályba.
E rendelet célja ismét módosítani az (EU) 2015/757 rendeletet a tengeri közlekedési tevékenységek uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe történő bevonása, valamint további üvegházhatásúgáz-kibocsátások és további hajótípusokból származó kibocsátások nyomon követése, jelentése és hitelesítése céljából.
A módosított (EU) 2015/757 rendelet 2. cikkének (1a) bekezdése szerint a rendeletet 2025. január 1-jétől alkalmazni kell az 5 000 bruttó tonnatartalom alatti, de a legalább 400 bruttó tonnatartalmú nyílt tengeri hajókra is az utolsó útiterv szerinti kikötőből egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőbe tartó útjaik során, egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőből a következő útiterv szerinti kikötőbe tartó útjaik során, valamint a tagállami joghatóság alatt álló kikötőkön belül kibocsátott üvegházhatású gázok vonatkozásában.
Az (EU) 2015/757 rendelet 2. cikkének (1b) bekezdése szerint a rendeletet 2025. január 1-jétől alkalmazni kell a legalább 5 000 bruttó tonnatartalmú nyílt tengeri hajókra is az utolsó útiterv szerinti kikötőből egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőbe tartó útjaik során, egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőből a következő útiterv szerinti kikötőbe tartó útjaik során, valamint a tagállami joghatóság alatt álló kikötőkön belül kibocsátott üvegházhatású gázok vonatkozásában.
Az (EU) 2015/757 rendelet 5. cikke szerint a társaságoknak az I. mellékletben megállapított módszerek valamelyikével meg kell határozniuk hajóik üvegházhatásúgáz-kibocsátásait, továbbá a rendelet II. mellékletben foglalt szabályok szerint nyomon kell követniük az egyéb releváns információkat.
Az (EU) 2015/757 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a rendelet I. és II. mellékletének módosítására annak érdekében, hogy figyelembe vegye a nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásainak a szóban forgó rendelet hatálya alá vonását, valamint hogy az említett mellékleteket hozzáigazítsa az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokhoz.
2.AZ AKTUS ELFOGADÁSÁT MEGELŐZŐ KONZULTÁCIÓK
A Bizottság 2018. március 27-én létrehozta az éghajlatváltozási politikával foglalkozó szakértői csoportot. E szakértői csoport 2024. június 18-án, július 3-án és szeptember 11-én ülésezett e felhatalmazáson alapuló rendelet előkészítése céljából. 2024. szeptember 11-én az éghajlat-politikával foglalkozó szakértői csoport és az Európai Fenntartható Hajózási Fórum együttes ülésére is sor került.
Az ülésekhez kapcsolódó dokumentumokat – a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodáshoz csatolt, a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokról szóló egyetértési megállapodásnak megfelelően – egyidejűleg továbbították az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A felhatalmazáson alapuló rendelet tervezetének szövegezésekor figyelembe vették a szakértői csoport észrevételeit.
2024. július 31. és szeptember 4. között a minőségi jogalkotási portálon négy héten keresztül lehetőség volt a felhatalmazáson alapuló rendelet szövegével kapcsolatos online visszajelzések benyújtására. 37 hozzászólás érkezett: 4 állampolgároktól, 7 vállalatoktól, 4 nem kormányzati szervezetektől, 5 állami hatóságoktól, 13 vállalkozói szövetségektől, 1 egy környezetvédelmi szervezettől, 1 egy szakszervezettől és 2 egyéb válaszadói kategóriáktól.
Az érdekelt felek összességében üdvözölték a felhatalmazáson alapuló rendelet mögött húzódó szándékot, és elismerték, hogy egyértelművé kell tenni, hogy 2025. január 1-jétől mely nyílt tengeri hajókra és mely üvegházhatásúgáz-kibocsátásokra kell az (EU) 2015/757 rendelet hatályát kiterjeszteni. Hangsúlyozták, hogy ez a szektor fontos szerepet játszik a tengerhasznosítási ágazat dekarbonizációjában. Többen kiemelték azonban, hogy a hatályos jogi keret az (EU) 2015/757 rendeletben meghatározott formájában nem igazodik kellőképpen a tengeri kitermelési ágazat sajátosságaihoz, és hosszú távú megoldásként a tevékenységalapú megközelítés felé való elmozdulást szorgalmazták, az útiterv szerinti kikötő és az út meghatározásának esetleges módosításaival. A nyílt tengeri hajók jegyzékének értelmezésével és a jegyzék gyakorlatban való alkalmazásával kapcsolatos lehetséges kihívások kérdése is felmerült. Számos érdekelt fél egy olyan megközelítés mellett érvelt, amely növelné az érintett hajók számát; például azáltal, hogy a szabályozást – a kifejezetten mentesített hajók kivételével – minden, nem szállítási tevékenységet végző hajóra kiterjesztené. A vontatóhajókról kifejezetten azon hajótípusok között tettek említést, amelyekre nem kellene kiterjeszteni a szabályozás hatályát. A Bizottság tudomásul vette az összes beérkezett észrevételt és javaslatot. Ezek közül több olyan jelentős módosítást eredményezett volna, amely túlmutatna a szóban forgó felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadására irányuló jogi felhatalmazáson. Az idevágó jogi korlátozások figyelembevételével a felhatalmazáson alapuló rendelet oly módon került kiigazításra, hogy az további nyílt tengeri hajókra is kiterjedjen, és egyértelművé tegye, hogy mely tanúsítványokat és dokumentumokat kell figyelembe venni. A Bizottság tudomásul vette továbbá több érdekelt fél arra irányuló kérését, hogy dolgozzon ki további megfelelő iránymutatást a felhatalmazáson alapuló rendelet végrehajtásának támogatása érdekében.
3.A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS JOGI ELEMEI
A felhatalmazáson alapuló rendelet módosítja az (EU) 2015/757 rendelet I. és II. mellékletét annak figyelembevétele érdekében, hogy 2025. január 1-jétől a legalább 400 bruttó tonnatartalmú nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásai is a rendelet hatálya alá tartozzanak, továbbá az I. és II. mellékletet jobban összehangolja a 2003/87/EK irányelv 14. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal, különösen az említett irányelv szerinti, a fenntartható üzemanyagok nulla kibocsátási tényezősként való besorolására vonatkozó szabályok tekintetében.
A BIZOTTSÁG (EU) .../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
(2024.10.16.)
az (EU) 2015/757 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásaira és a fenntartható üzemanyagok nulla kibocsátási tényezősként való besorolására vonatkozó szabályok tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a tengeri közlekedésből eredő üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről, valamint a 2009/16/EK irányelv módosításáról szóló, 2015. április 29-i (EU) 2015/757 európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
(1)Az (EU) 2015/757 rendelet meghatározza a tagállami joghatóság alatt álló kikötőkbe érkező, azokon belül tartózkodó vagy azokból távozó hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásainak és az e hajókkal kapcsolatos egyéb releváns információknak a pontos nyomon követésére, jelentésére és hitelesítésére vonatkozó szabályokat annak érdekében, hogy költséghatékony módon ösztönözze a tengeri közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését.
(2)Az (EU) 2015/757 rendelet I. melléklete meghatározza az üvegházhatásúgáz-kibocsátások tüzelőanyag-fogyasztáson alapuló nyomon követésének módszereit. Az (EU) 2015/757 rendelet II. melléklete meghatározza az egyéb releváns információk nyomon követésére irányadó szabályokat.
(3)Az (EU) 2015/757 rendelet az (EU) 2023/957 európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosításra került, főként azért, hogy 2025. január 1-jétől a nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásai is a rendelet hatálya alá tartozzanak. A „nyílt tengeri hajók” fogalmát azonban pontosítani kell annak érdekében, hogy a rendeletet egységesen alkalmazzák a hatálya alá tartozó üvegházhatásúgáz-kibocsátások meghatározásakor, mely kibocsátások túlmutatnak azokon, amelyekre a hatálya már eleve kiterjed a hajók kereskedelmi célú áru- vagy személyszállítást szolgáló mozgásával és tevékenységeivel összefüggésben. Ezért szabályokat kell megállapítani annak egyértelművé tétele érdekében, hogy mely hajókat és üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat kell belefoglalni a rendeletbe. Annak meghatározásakor, hogy egy hajót a nyílt tengeren vagy nyílt tengeri létesítményekben nyújtott szolgáltatási tevékenységek végzésére tervezték vagy tanúsították-e, figyelembe kell venni a hajó hatósági bizonyítványait vagy bármely más vonatkozó dokumentumot, beleértve a hajóosztályt is.
(4)2027. január 1-jétől a legalább 5 000 bruttó tonnatartalmú nyílt tengeri hajók a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó tengeri közlekedési tevékenységet végzőknek minősülnek. Az említett irányelv 3gg. cikkének (5) bekezdése szerint a Bizottságnak legkésőbb 2026. december 31-ig jelentést kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben megvizsgálja az 5 000 bruttó tonnatartalom alatti, de legalább 400 bruttó tonnatartalmú hajókból – köztük a nyílt tengeri hajókból – származó kibocsátásoknak az említett irányelvbe való felvételének megvalósíthatóságát, valamint annak gazdasági, környezeti és társadalmi hatásait. Az említett jelentésben figyelembe kell venni a 2003/87/EK irányelv és az (EU) 2015/757 rendelet közötti összefüggéseket is, és építeni kell az alkalmazásuk során szerzett tapasztalatokra. A jelentést adott esetben kísérhetik olyan jogalkotási javaslatok, amelyek az (EU) 2015/757 rendelet hatályának a nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásaira való kiterjesztésének első éveiben szerzett tapasztalatokból merítenek.
(5)Az (EU) 2015/757 rendelet II. mellékletében foglalt szabályokat naprakésszé kell tenni annak érdekében, hogy azok jobban igazodjanak a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) más ágazatokra alkalmazandó szabályaihoz a 2003/87/EK irányelv értelmében nulla kibocsátási tényezősként való besorolásra jogosult tüzelőanyagok tekintetében, különösen azért, hogy az alacsony kibocsátású szintetikus üzemanyagokat is be lehessen sorolni nulla kibocsátási tényezősként.
(6)Az (EU) 2015/757 rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.
(7)Mivel a nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásai 2025. január 1-jétől az (EU) 2015/757 rendelet hatálya alá tartoznak, az e rendeletben foglalt idevágó szabályokat is 2025. január 1-jétől kell alkalmazni.
(8)A tengeri közlekedés üvegházhatásúgáz-kibocsátásai a 2024. január 1-jén kezdődő jelentéstételi időszak óta részei az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszernek. A 2024. szeptember 23-i (EU) 2024/2493 bizottsági végrehajtási rendelettel módosított (EU) 2018/2066 bizottsági végrehajtási rendelet értelmében a 2003/87/EK irányelv értelmében nulla kibocsátási tényezősként való besorolásra jogosult tüzelőanyagok tekintetében a többi ETS-ágazatra vonatkozó szabályok 2024. január 1-jétől alkalmazandók. Ezért a következetesség, az egyértelműség és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében a nem biológiai eredetű, nulla kibocsátási tényezős besorolású megújuló üzemanyagokból, a széntartalom újrahasznosításával nyert üzemanyagokból és a szintetikus, alacsony kibocsátású üzemanyagokból származó kibocsátások nyomon követésére és jelentésére vonatkozó, e rendeletben meghatározott szabályokat is 2024. január 1-jétől kell alkalmazni,
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az (EU) 2015/757 rendelet a következőképpen módosul:
1.Az I. melléklet az A. rész után a következő AA. résszel egészül ki:
„AA. A NYÍLT TENGERI HAJÓK ÜVEGHÁZHATÁSÚGÁZ-KIBOCSÁTÁSAI
A nyílt tengeri hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásai az utolsó útiterv szerinti kikötőből egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőbe tartó útjaik során, egy tagállami joghatóság alatt álló kikötőből a következő útiterv szerinti kikötőbe tartó útjaik során, valamint a tagállami joghatóság alatt álló kikötőkön belüli a nyílt tengeren vagy nyílt tengeri létesítményekben nyújtott szolgáltatási tevékenységek végzésére tervezett vagy tanúsított következő, a jégtörőktől eltérő hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásait foglalják magukban:
a)horgonykezelő vontató- és ellátóhajó;
b)nyílt tengeri ellátóhajó;
c)személyzetszállító/ellátóhajó;
d)csővezeték-hordozó;
e)platformellátó hajó;
f)fúróhajó;
g)úszó termelő-, tároló- és kirakodóegység (FPSO), kőolaj;
h)gázfeldolgozó hajó;
i)úszó tároló- és kirakodóegység (FSO), földgáz;
j)FSO, kőolaj;
k)szálláshajó;
l)búvárkiszolgáló segédhajó;
m)nyílt tengeri építőipari hajó;
n)nyílt tengeri segédhajó;
o)csővezeték-süllyesztő hajó;
p)csővezeték-fektető;
q)csővezeték-fektető hajódaru;
r)kitermelésvizsgáló hajó;
s)készenléti biztonsági hajó;
t)árokásó segédhajó;
u)kúttalpkezelő hajó;
v)kábelfektető hajó;
w)kábeljavító hajó;
x)bányászhajó;
y)szélturbina-állító hajó;
z)üzembehelyezési karbantartó hajó;
aa)karbantartó hajó;
ab)munka-/szerelőhajó;
ac)kutató felmérőhajó;
ad)kotróhajó,
ae)tartályos kotróhajó.”
2.A II. melléklet C. részének 1.2. pontjában a második bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„Az 1.1. ponttól eltérve egy társaság nem alkalmazhatja az e rendelet I. mellékletének A. részében meghatározott szabályokat a szén-dioxid-kibocsátási tényezők meghatározása tekintetében, amennyiben nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagokat (RFNBO), széntartalom újrahasznosításával nyert üzemanyagot (RCF) vagy alacsony kibocsátású szintetikus üzemanyagot használ. Ilyen esetekben a szén-dioxid-kibocsátási tényezőt az (EU) 2018/2066 végrehajtási rendelet szerint kell meghatározni.”
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2025. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az 1. cikk 2. pontját azonban 2024. január 1-jétől kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, -án/-én. 2024.10.16.
a Bizottság részéről
elnök
Ursula VON DER LEYEN