(1)

A 91/271/EGK tanácsi irányelvet (4) több alkalommal jelentős mértékben módosították (5). Mivel további módosítások szükségesek, az irányelvet az áttekinthetőség érdekében célszerű átdolgozni.

(2)

A víz az alapvetően fontos közjavak egyike, amely mindenkié és mindenkit megillet. Alapvető, pótolhatatlan és az élethez nélkülözhetetlen természeti erőforrásként három – társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi – dimenzióban kell szemlélni, illetve e dimenziókba kell integrálni.

(3)

A 91/271/EGK irányelv meghatározza a települési szennyvíz összegyűjtésének, kezelésének és kibocsátásának, valamint az egyes ipari ágazatokból származó, biológiailag lebontható szennyvíz kibocsátásának jogi keretét. A települési szennyvizet a háztartási szennyvíz, a települési csapadékvíz-lefolyás és az egyéb eredetű, nem háztartási szennyvíz különböző keverékei alkothatják. Az olyan intézmények, mint például az irodaépületek, iskolák, az ételkészítést végző konyhák szennyvize, amely főleg az emberi anyagcseréből származik, háztartási szennyvíznek minősül. A 91/271/EGK irányelv célja, hogy megóvja a környezetet a nem megfelelően kezelt települési szennyvíz kibocsátásának káros hatásaitól. Az irányelv hozzájárult a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (6) és egyéb vonatkozó uniós jogban megállapított célkitűzések eléréséhez. Ennek az irányelvnek továbbra is ugyanezt a célkitűzést kell követnie, ugyanakkor az emberek, az állatok és az ökoszisztémák egészségének fenntartható egyensúlyára és optimalizálására irányuló „egy egészség” megközelítéssel összhangban hozzá kell járulnia a közegészség védelméhez is, például azokban az esetekben, amikor a települési szennyvizet fürdővizekbe vagy ivóvízkinyerésre használt víztestekbe bocsátják ki, vagy amikor a települési szennyvíz a közegészségügyi szempontból releváns paraméterek egyik mutatójaként szolgál. Az irányelvnek biztosítania kell továbbá a szanitációhoz, valamint a települési szennyvíz gyűjtésére és kezelésére irányuló tevékenységek irányításával kapcsolatos kulcsfontosságú információkhoz való hozzáférést. Ennek az irányelvnek emellett arra kell törekednie, hogy a digitalizáció optimális kihasználása mellett növelje az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és a települési ökoszisztémák helyreállítását célzó intézkedésekkel való szinergiákat, különösen a települési szennyvízgazdálkodás integrált tervezése révén. Végezetül az irányelvnek hozzá kell járulnia a települési szennyvíz gyűjtésével és kezelésével kapcsolatos tevékenységekből származó üvegházhatású gáz (a továbbiakban: ÜHG) kibocsátásának fokozatos csökkentéséhez, különösen a nitrogénkibocsátás további csökkentése, valamint az energiahatékonyság és a megújulóenergia-termelés előmozdítása révén, és ezáltal segítenie kell az (EU) 2021/1119 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (7) meghatározott, 2050-re vonatkozó klímasemlegességi célkitűzés elérését. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 193. cikkével összhangban a tagállamok megállapíthatnak az ezen irányelvben meghatározott minimumkövetelményeknél szigorúbb követelményeket is. A tagállamok fontolóra vehetik például az ezen irányelvben foglaltaknál szorosabb határidők vagy alacsonyabb küszöbértékek alkalmazását, az energia- vagy klímasemlegesség gyorsabb elérését, vagy a nemzeti kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereik tekintetében további követelmények megállapítását, vagy e rendszerek alkalmazási körének bővítését.

(4)

A „Célravezető és hatásos szabályozás program” keretében a Bizottság 2019-ben elvégezte a 91/271/EGK irányelv értékelését (a továbbiakban: az értékelés). Az értékelés alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az említett irányelv bizonyos rendelkezéseit naprakésszé kell tenni. Három olyan fontos, a települési szennyvízből származó kiküszöbölhető szennyezőforrást azonosítottak, amelyekkel az említett irányelv teljeskörűen nem foglalkozik, ezek nevezetesen: a csapadékvíz-túlfolyás és a települési csapadékvíz-lefolyásból eredő szennyezett kibocsátás, a potenciálisan rosszul működő egyedi rendszerek (azaz a gyűjtőrendszerekbe be nem kerülő háztartási szennyvizet kezelő rendszerek), valamint a kis agglomerációk, amelyekre jelenleg nem terjed ki teljes mértékben a 91/271/EGK irányelv hatálya. Ez a három szennyezőforrás jelentősen terheli az Unió felszíni víztesteit. Emellett az értékelésről szóló jelentés azt is kiemelte, hogy javítani kell a települési szennyvízzel kapcsolatos tevékenységek átláthatóságát és irányítását, a települési szennyvízkezelési ágazat által kínált lehetőséget megragadva ki kell használni a megújulóenergia-fejlesztési potenciált és kézzelfogható lépéseket kell tenni az energiasemlegesség felé, hozzájárulva a klímasemlegességhez, valamint a közegészségügyi intézkedések támogatása céljából harmonizálni kell az egészségügyi paraméterek, például a Covid19-vírus és annak variánsai tekintetében végzett települési szennyvízzel kapcsolatos felügyeletet.

(5)

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség európai vizekről szóló, 2018-as jelentése szerint a kis agglomerációk az Unió felszíni víztesteinek 11 %-ára jelentős hatást gyakorolnak. Az ilyen agglomerációkból származó szennyezés hatékonyabb megszüntetése és a kezeletlen települési szennyvíz környezetbe történő kibocsátásának megelőzése érdekében ezen irányelv hatályának minden legalább 1 000 lakosegyenértékű (LE) terhelésű agglomerációra ki kell terjednie.

(6)

A települési szennyvíz környezetbe történő kibocsátása előtti hatékony kezelése érdekében a legalább 1 000 LE terhelésű agglomerációk valamennyi települési szennyvizét gyűjtőrendszerekben kell összegyűjteni, kivéve, ha a tagállamok megindokolják az ezen irányelv szerinti egyedi rendszerek használatára vonatkozó eltérés szükségességét. Az agglomerációik kijelölésekor a tagállamoknak a hektáronkénti 10–25 LE terhelés indikatív referenciaküszöböt kell figyelembe venniük, amely felett a valamely meghatározott területen található népesség – esetlegesen gazdasági tevékenységgel együtt – elegendően koncentráltnak minősül. Amennyiben már működnek gyűjtőrendszerek, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy arra minden háztartásiszennyvíz-kibocsátó rá legyen kötve.

(7)

Az ezen irányelv által bevezetett új követelmények végrehajtásához jelentős beruházásokra lesz szükség. Ezért figyelembe kell venni minden tagállam sajátos helyzetét, és ha ez helyénvaló, bizonyos nehezen teljesíthető követelmények tekintetében ki kell igazítani a végrehajtás határidejét. Így például lehetővé kell tenni, hogy azok a tagállamok, amelyekben jelentős számú kisebb agglomerációt érintenek ennek az irányelvnek az 1 000 és 2 000 LE közötti terhelésű agglomerációk települési szennyvizének összegyűjtésére és kezelésére vonatkozó új követelményei, az első nemzeti végrehajtási programjukban meghosszabbíthassák az említett új követelményeknek való megfelelés határidejét. Ugyanez vonatkozik azokra a tagállamokra is, amelyekben nagy – például 50 % feletti –azoknak a létesítményeknek a száma, amelyeknél ezen irányelv új követelményeivel összhangban ki kell építeni a harmadlagos kezelést. Az említett határidőktől történő eltérésekhez kapcsolódóan a százalékos arány kiszámításánál nem kell figyelembe venni azokat a 2 000 LE alatti terhelésű agglomerációkat, ahol már működnek gyűjtőrendszerek, és a települési szennyvizet egy másik agglomerációban található szennyvíztisztító telepre vezetik be. Ezen túlmenően az Unióhoz legutóbb csatlakozott három tagállamnak, nevezetesen Bulgáriának, Horvátországnak és Romániának a közelmúltban új beruházásokat kellett végrehajtaniuk a 91/271/EGK irányelv követelményeinek való megfelelés érdekében. Ezen túlmenően az említett tagállamokat nagyszámú olyan vidéki térség jellemzi, amelyekben a népesség elöregedésén túl nagyarányú elvándorlás is tapasztalható. Ezért figyelembe kell venni az említett tagállamok sajátos helyzetét, és lehetővé kell tenni számukra, hogy első nemzeti végrehajtási programjukban meghosszabbítsák az említett új követelményeknek való megfelelés határidejét.

(8)

Amennyiben infrastrukturális munkálatok – mint például gyűjtőrendszerek vagy települési szennyvíztisztító telepek építése – során régészeti szempontból értékes lelőhelyeket találnak, a munkálatok gyakran késedelmet szenvednek amiatt, hogy a területen a nemzeti joggal összhangban régészeti vizsgálatokat kell végezni. Ezért ezekben a konkrét esetekben helyénvaló kiigazítani a végrehajtási határidőket. Konkrétabban, amennyiben egy tagállam megállapítja, hogy a kulturális örökség megőrzésének igénye különösen megnehezíti a szükséges infrastruktúra megépítését, lehetővé kell tenni számára, hogy meghatározott területeken kiigazítsa a végrehajtási határidőket, és ennek megfelelően aktualizálja nemzeti végrehajtási programját. A határidő-hosszabbítást az egyes területekre vonatkozóan kell meghatározni és annak a lehető legrövidebb időre, de legfeljebb 8 évre kell korlátozódnia. A kulturális örökség fogalmát az 1972. évi UNESCO világörökségi egyezmény 1. cikkében szereplő fogalommeghatározás szerint kell értelmezni.

(9)

Amennyiben bizonyítható, hogy egy települési szennyvízgyűjtő rendszer létrehozása vagy egy gyűjtőrendszerre történő rákötés nem járna előnyökkel a környezetre vagy az emberi egészégre nézve, nem lenne műszakilag megvalósítható, vagy túlzott költségeket vonna maga után – és csak az említett esetekben –, lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a települési szennyvíz gyűjtésére, tárolására és/vagy kezelésére egyedi rendszereket alkalmazzanak, feltéve, hogy biztosítják a környezet és az emberi egészség ugyanolyan szintű védelmét, mint a másodlagos és harmadlagos kezelés. Az egyedi rendszerek lehetnek többek között különböző típusú gyűjtő-, tároló- vagy kezelőrendszerek, mint például természetalapú megoldások, kis kapacitású szennyvíztisztító rendszerek, vagy olyan ideiglenes tartályok, amelyekből rendszeresen elszállítják a szennyvizet szennyvíztisztító telepekre. A tagállamoknak emellett meg kell osztaniuk egymással a legjobb gyakorlatokat az egyedi rendszerek használatával és működésével kapcsolatban.

(10)

A tagállamoknak nemzeti, regionális vagy helyi nyilvántartásokat kell létrehozniuk a területükön használt egyedi rendszerek és ideiglenes tárolók azonosítására, és minden szükséges intézkedést meg kell hozniuk annak biztosítása érdekében, hogy az ilyen rendszerek tervezése és karbantartása megfelelő legyen, valamint hogy a rendszerek megfelelését kockázatalapú megközelítés alapján rendszeresen ellenőrizzék. A tagállamoknak különösen azt kell biztosítaniuk, hogy a települési szennyvíz gyűjtésére, tárolására vagy kezelésére használt egyedi rendszerek vízzáróak és szivárgásmentesek legyenek, valamint hogy rendszeresen és meghatározott időközönként sor kerüljön a rendszerek monitorozására és helyszíni ellenőrzésére. Figyelembe véve az ilyen rendszerek kialakításának az új tervezési követelményekhez való hozzáigazításával járó aránytalan költségeket, az új tervezési követelményeket nem kell alkalmazni az ezen irányelv hatálybalépése előtt létrehozott rendszerekre. Amennyiben nemzeti szinten a legalább 2 000 LE terhelésű agglomerációkból származó településiszennyvíz-terhelés több mint 2 %-ának gyűjtésére vagy kezelésére egyedi rendszereket használnak, a tagállamoknak meg kell indokolniuk a Bizottság felé, hogy miért használnak gyűjtőrendszerek helyett egyedi rendszereket, igazolniuk kell, hogy e rendszerek megfelelnek az ezen irányelvben megállapított előírásoknak, továbbá be kell mutatniuk az ilyen rendszerek használatának csökkentése érdekében hozott intézkedéseket.

(11)

A csapadék, például az eső, a hó vagy az olvadékvíz eredményképpen keletkező csapadékvíz-túlfolyások és a települési csapadékvíz-lefolyások továbbra is a környezetbe kibocsátott szennyezés jelentős forrásai. Az ilyen túlfolyások és lefolyások az urbanizációnak és a csapadék klímaváltozással összefüggésben megváltozott eloszlásának együttes hatásaiból kifolyólag várhatóan növekedni fognak. A települési szennyvízgazdálkodási infrastruktúra ezért különösen érzékeny az éghajlatváltozásra. Az említett szennyezőforrás csökkentésére irányuló megoldásokat helyi szinten, a helyi sajátosságok figyelembevételével kell meghatározni. E megoldásoknak a települési területek integrált mennyiségi és minőségi vízgazdálkodásán kell alapulniuk. Ezért a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a legalább 100 000 LE terhelésű agglomerációkra vonatkozóan helyi szinten integrált települési szennyvízgazdálkodási tervek kerüljenek kidolgozásra, mivel a kibocsátott szennyezés jelentős részéért ezek az agglomerációk felelősek. Ezenkívül integrált települési szennyvízgazdálkodási terveket kell kidolgozni a 10 000 és 100 000 LE közötti terhelésű agglomerációk esetében is, amennyiben a csapadékvíz-túlfolyás vagy a települési csapadékvíz-lefolyás kockázatot jelent a környezetre vagy a közegészségre nézve. Ezekben a tervekben olyan intézkedéseket kell meghatározni, amelyek célja, hogy a csapadékvíz-túlfolyásokból származó szennyezést az I. melléklet 1. és 2. táblázatában szereplő szennyező anyagok tekintetében a száraz időben mért vízhozamra számított éves településiszennyvíz-terhelés legfeljebb 2 %-ára korlátozzák.

(12)

Az említett terveknek tartalmazniuk kell a csapadékvíz-túlfolyásokból származó szennyezés csökkentésére irányuló intézkedéseket, és foglalkozniuk kell az elválasztott rendszerben gyűjtött települési csapadékvíz-lefolyásból származó, esetleg jelentős mértékű szennyezéssel, így például sűrűn lakott területeken a hosszabb száraz időszakokat követő első esőzések okozta szennyezéssel. Az említett terveknek olyan intézkedéseket is tartalmazniuk kell, amelyek a forrásnál előzik meg a szennyezést, és előnyben részesítik a természetalapú megoldásokat azokkal szemben, amelyek szürke infrastruktúra létrehozását tennék szükségessé. Az említett intézkedések magukban foglalhatják a tiszta esővizek gyűjtőrendszerekbe való bejutásának elkerülését célzó megelőző intézkedéseket, vagy ideiglenes tárolást – ideértve a természetes vízmegtartást is –, valamint az első esőzésekből eredő nagy mennyiségű lefolyás vagy túlfolyások megfelelő kezelését. A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy a városi területeken növeljék a zöld és kék tereket, továbbá arra, hogy figyelembe vegyék a városi természeti platformot, amely iránymutatással szolgál és tudásanyagot kínál a városok és a nagyvárosok támogatása érdekben. Az integrált települési szennyvízgazdálkodási tervek általi kellő lefedettség és a csapadékvízzel kapcsolatos problémák megoldásának biztosítása érdekében az említett terveket az érintett agglomerációk vízgyűjtő területeire vonatkozóan kell kidolgozni.

(13)

Az integrált települési szennyvízgazdálkodási tervek költséghatékonyságának biztosítása érdekében fontos, hogy azok a városi területeken már alkalmazott legjobb gyakorlatokon alapuljanak. Ezért a mérlegelendő intézkedéseknek a helyi körülmények alapos elemzésére kell támaszkodniuk, és a megelőző szemléletet kell előnyben részesíteniük, amelynek célja a tiszta esővizek elvezetésének korlátozása és a meglévő infrastruktúra használatának optimalizálása energiamegtakarítások elérése és a kibocsátások csökkentéséhez való hozzájárulás érdekében. A „zöld” és „kék” fejlesztéseket és beruházásokat előnyben részesítve új szürke infrastruktúrát csak a feltétlenül szükséges mértékben szabad előirányozni.

(14)

A környezetnek, különösen a part menti és a tengeri környezetnek a nem megfelelően kezelt településiszennyvíz-kibocsátás káros hatásaitól való megvédése érdekében – beleértve a felszíni és felszín alatti vizek, valamint az ivóvíz védelmét is –, valamint a közegészség védelme érdekében a legalább 1 000 LE terhelésű agglomerációk minden településiszennyvíz-kibocsátása esetében másodlagos kezelést kell alkalmazni. Ezen irányelv hatályának a kisebb agglomerációkra való kiterjesztése miatt a tagállamok számára elegendő időt kell biztosítani az ezen irányelvben meghatározott kötelezettségek teljesítéséhez szükséges infrastruktúra létrehozására. Hasonlóképpen elegendő időt kell biztosítani a tagállamok számára a szennyvízkezelő infrastruktúrájuk fejlesztésére a települési szennyvizüket parti tengervizekbe vagy „kevésbé érzékeny területekre” kibocsátó agglomerációk esetében, amelyek tekintetében a 91/271/EGK irányelv nem írta elő a másodlagos kezelést.

(15)

A magashegyi régiókban– nevezetesen az 1 500 m feletti magasságon található régiókban – és a befolyó pontnál 6 oC fok alatti negyedéves átlaghőmérséklet jellemezte hideg éghajlatú területeken található, 2 000 LE alatti terhelésű kis agglomerációkban történő kibocsátások esetében – ahol az alacsony hőmérséklet miatt nehéz hatékony biológiai tisztítást alkalmazni – meg kell engedni a másodlagos kezelésnél kevésbé szigorú kezelés alkalmazását, feltéve, hogy részletes vizsgálatok igazolják, hogy az ilyen kibocsátások nem hatnak károsan a környezetre vagy az emberi egészségre. Hasonlóképpen lehetővé kell tenni az említett eltérés alkalmazását a mélytengeri vizekbe történő olyan kibocsátások tekintetében is, amelyek 150 000 LE alatti terhelésű, 275 000 főnél kevesebb lakosú, nehéz topográfiával, így például meredek lejtőkkel jellemzett, gyéren lakott legkülső régiókban található olyan kisebb agglomerációkból származnak, amelyek a települési szennyvizüket a nyílt óceán mélytengeri vizeibe bocsátják ki, aminek során a befogadó vizekbe kibocsátott települési szennyvíz nagymértékben felhígul. Mindazonáltal a valamennyi tagállammal szembeni egyenlő bánásmód biztosítása, valamint a környezetnek és az emberi egészségnek az Unió egész területén történő magas szintű védelme érdekében az említett eltérést 20 évre kell korlátozni – ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a fennmaradó települési szennyvíztisztító telepeken fokozatosan ki lehessen építeni a másodlagos kezelést azokon a területeken, ahol a másodlagos kezelés esetleg nehezebben alkalmazható. Az említett eltérést akkor lehet megadni, ha részletes vizsgálatok igazolják, hogy az említett kibocsátások nem hatnak károsan a környezetre vagy az emberi egészségre, és nem érintik a befogadó vizek más releváns uniós jognak – így például a 2000/60/EK, a 2006/7/EK (8) vagy a 2008/56/EK (9) európai parlamenti és tanácsi irányelvnek – való megfelelését.

(16)

Az értékelés kimutatta, hogy a 91/271/EGK irányelv végrehajtása révén a nitrogén- és a foszforkibocsátás jelentős csökkenése elérésre került. Mindazonáltal az értékelés szerint a települési szennyvíztisztító telepekről e szennyező anyagok továbbra is nagy mennyiségben jutnak a környezetbe, ami közvetlenül vezet az uniós víztestek és tengerek eutrofizációjához. E szennyezés egy része elkerülhető, mivel a műszaki fejlődés és a legjobb gyakorlatok azt mutatják, hogy a 91/271/EGK irányelv alapján a nitrogénre és a foszforra megállapított kibocsátási határértékek elavultak, és azokat szigorítani kell, különösen a nagyobb szennyvíztisztító telepek esetében. A harmadlagos kezelést szisztematikusan kötelezővé kell tenni a legalább 150 000 LE terhelést kezelő települési szennyvíztisztító telepeken, mivel ezek a telepek továbbra is fontos nitrogén- és foszforkibocsátási forrást jelentenek.

(17)

A harmadlagos kezelést kötelezővé kell tenni az olyan, legalább 10 000 LE terhelésű agglomerációkban is, amelyek eutrofizációnak kitett vagy annak kockázata által érintett területekre bocsátanak ki szennyvizet. Annak érdekében, hogy az eutrofizáció visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket a teljes vízgyűjtő terület érintett medencéinek szintjén össze lehessen hangolni, és az Unió egészében biztosítani lehessen az érzékeny területek következetes kijelölését, ebben az irányelvben fel kell sorolni azokat a területeket, ahol az eutrofizáció a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint problémát jelent. Ezenkívül a vonatkozó uniós jog koherenciájának biztosítása érdekében a tagállamoknak azonosítaniuk kell az országhatáraikon belül található, eutrofizációnak kitett vagy potenciálisan kitett egyéb területeket, és meg kell állapítaniuk, hogy az említett területek nitrogén- vagy a foszfor-érzékenyek-e, illetve egyszerre nitrogén- és foszforérzékenyek-e, különösen a 91/676/EGK tanácsi irányelv (10), a 2000/60/EK irányelv és a 2008/56/EK irányelv értelmében gyűjtött adatok alapján. A határértékek szigorítása, az eutrofizációra érzékeny területek egységesebb és inkluzívabb azonosítása, valamint az összes nagy létesítményre vonatkozóan a harmadlagos kezelés biztosítására vonatkozó kötelezettség előírása együttesen járulna hozzá az eutrofizáció mérsékléséhez. Mivel ehhez nemzeti szinten további beruházásokra lesz szükség, a tagállamoknak elegendő időt kell biztosítani a szükséges infrastruktúra kialakítására.

(18)

A Bizottság több stratégiájának alapjául szolgáló bizottsági közleményekben – nevezetesen „A műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos európai stratégia” című, 2018. január 16-án kiadott, „Az Európai Unió környezetbe kerülő gyógyszerekkel kapcsolatos stratégiai megközelítése” című, 2019. március 11-én kiadott, „A vegyi anyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégia a toxikus anyagoktól mentes környezetért” című, 2020. október 14-én kiadott és a „Bolygónk egészségessé tétele mindenki számára – Uniós cselekvési terv: »Út a szennyezőanyag-mentes levegő, víz és talaj felé«” című, 2021. május 12-én kiadott négy közleményben – kifejtett legújabb tudományos ismeretek rávilágítanak arra, hogy intézkedéseket kell hozni a ma már az Unió valamennyi vizében rutinszerűen kimutatható mikroszennyező anyagok problémájának kezelése érdekében. E mikroszennyező anyagok némelyike már alacsony – mikrogramm/liter, vagy annál kisebb nagyságrendű – koncentrációban is veszélyt jelent a közegészségre és a környezetre. Bár már az elsődleges, másodlagos és harmadlagos kezelés is eltávolít néhány mikroszennyező anyagot, további kezelést, azaz negyedleges kezelést kell bevezetni annak biztosítása érdekében, hogy további mikroszennyező anyagok széles skálája eltávolításra kerüljön a települési szennyvízből. A negyedleges kezelésnek elsőként a szerves mikroszennyező anyagokra kell összpontosítania, amelyek a szennyezés jelentős részét teszik ki, és amelyek tekintetében már kialakításra kerültek eltávolítási technológiák. A negyedleges kezelést az elővigyázatosság elve alapján, kockázatalapú megközelítés együttes alkalmazásával kell előírni. Ezért minden, legalább 150 000 LE terhelést kezelő települési szennyvíztisztító telepnek negyedleges kezelést kell biztosítania, mivel a mikroszennyező anyagok környezetbe történő kibocsátásának jelentős részéért ezek a létesítmények a felelősek, és a mikroszennyező anyagoknak a települési szennyvíztisztító telepek általi, ilyen nagyságrendű eltávolítása költséghatékony. A legalább 150 000 LE terhelést kezelő szennyvíztisztító telepek esetében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a szükséges beruházások kiemelt kezelését, hogy haladéktalanul megtörténjen az olyan létesítmények fejlesztése, amelyek esetében a környezetre és az emberi egészségre jelentett kockázatok a legmagasabbak. A legalább 10 000 LE terhelésű agglomerációk esetében a tagállamok számára egyértelmű, pontosan meghatározandó kritériumok alapján elő kell írni, hogy a mikroszennyező anyagokkal való szennyezés szempontjából érzékenynek minősített területeken negyedleges kezelést alkalmazzanak. E területek között szerepelniük kell az olyan helyeknek, ahol a kezelt települési szennyvíznek a víztestekbe történő kibocsátása alacsony hígítási arányt eredményez, vagy ahol a fogadó víztesteket ivóvíz előállítására, kagyló- és rákfélék tenyésztésére, vagy fürdővízként használják. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy ne alkalmazzanak negyedleges kezelést az említett területeken, ha valamely kockázatértékelés azt mutatja, hogy a mikroszennyező anyagok nem jelentenek potenciális veszélyt a környezetre vagy az emberi egészségre nézve. A legalább 10 000 LE terhelésű agglomerációk esetében a víztestek minden más típusa tekintetében a tagállamoknak szabványosított kockázatértékelés alapján értékelniük kell azokat a kockázatokat, amelyeket a települési szennyvízben jelen lévő mikroszennyező anyagok kibocsátása jelent a környezetre vagy a közegészségre, és csak akkor kell negyedleges kezelést alkalmazniuk, ha ez a kockázatértékelés alapján szükséges. Amennyiben egy legalább 10 000 LE terhelésű, a mikroszennyező anyagokkal való szennyezés szempontjából érzékenynek minősített agglomerációban több települési szennyvíztisztító telep található, csak a kockázatnak kitett területre kibocsátó telepekre vonatkozóan kell előírni negyedleges kezelés alkalmazását. Annak érdekében, hogy a tagállamoknak elegendő idejük legyen a szükséges infrastruktúra megtervezésére és megvalósítására, a negyedleges kezelés követelményét 2045-ig fokozatosan, egyértelmű köztes célkitűzéseket beiktatva kell alkalmazni.

(19)

Annak érdekében, hogy a települési szennyvíztisztító telepek kibocsátásai folyamatosan megfeleljenek a másodlagos, harmadlagos és negyedleges kezelésre vonatkozó követelményeknek, ezen irányelv követelményeivel összhangban mintákat kell venni, és ezeknek a mintáknak meg kell felelniük az ebben az irányelvben meghatározott paraméter-határértékeknek. Annak figyelembevétele érdekében, hogy az említett minták eredményei technikai okokból eltérőek lehetnek, meg kell határozni, hogy mennyi lehet azon minták maximálisan megengedett száma, amelyek nem felelnek meg az említett paraméter-határértékeknek.

(20)

A mikroszennyező anyagok települési szennyvízből való eltávolításához szükséges negyedleges kezelés többletköltségekkel – például a monitoringhoz és az egyes települési szennyvíztisztító telepeken telepítendő új, fejlett berendezésekhez kapcsolódó költségekkel – fog járni. E többletköltségek fedezése érdekében, valamint az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott, „a szennyező fizet” elvvel összhangban alapvető fontosságú, hogy azok a gyártók, amelyek olyan anyagokat tartalmazó termékeket hoznak forgalomba az Unióban, amelyek a termékek életciklusa végén mikroszennyező anyagként a települési szennyvízbe kerülnek, felelősséget vállaljanak a szakmai tevékenységük során keletkező anyagok eltávolításához szükséges további kezeléséért. Ennek elérésére egy kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer a legmegfelelőbb eszköz, mivel korlátozná az adófizetőkre és a vízdíjakra gyakorolt pénzügyi hatást, ugyanakkor ösztönözné a környezetbarátabb termékek kifejlesztését. Ezzel összefüggésben a kiterjesztett gyártói felelősséget attól függetlenül alkalmazni kell, hogy a termékeket forgalomba hozták-e, vagy azok egyes összetevőit valamely tagállamban vagy egy harmadik országban gyártották-e, hogy a gyártóknak van-e bejegyzett székhelye az Unióban, vagy hogy a terméket digitális platformon keresztül hozzák-e forgalomba. Jelenleg a gyógyszerek és a kozmetikumok maradékanyagai jelentik a települési szennyvízben található mikroszennyező anyagok azon fő forrásait, amelyek negyedleges kezelést igényelnek. Ezért e két termékcsoportra kiterjesztett gyártói felelősséget kell alkalmazni. A településiszennyvíz-monitoring eredményei és a legfrissebb tudományos adatok alapján a Bizottságnak rendszeresen értékelnie kell, hogy más termékeket is be kell-e vonni a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá.

(21)

A rendelkezésre álló adatok szerint a termékeknek a kiterjesztett gyártói felelősség következtében esetlegesen emelkedő költsége vagy az uniós piacon termékeket forgalomba hozó ágazatok haszonkulcsának esetleges csökkenése uniós szinten elenyésző lenne, és nem veszélyeztetné az uniós piacon az említett termékek megfizethetőségét, rendelkezésre állását vagy hozzáférhetőségét. A tagállamoknak azonban figyelembe kell venniük a kiterjesztett gyártói felelősségre vonatkozó követelmények alkalmazásának az uniós piacon forgalomba hozott termékek– különösen a gyógyszerek – hozzáférhetőségére, rendelkezésre állására és megfizethetőségére nemzeti szinten gyakorolt lehetséges hatásait, valamint az említett követelmények alkalmazásának az egyenlő versenyfeltételekre gyakorolt lehetséges hatásait. A tagállamok többek között a negyedleges kezeléssel kapcsolatos költségek egy részének finanszírozása révén intézkedéseket hozhatnak annak biztosítására, hogy elegendő forrás álljon rendelkezésre. Tekintettel arra, hogy a tagállamok a végrehajtás tekintetében különböző megközelítéseket választhatnak, figyelmet kell fordítani a belső piac működésére, és ezen irányelv bármely soron következő értékelése során a Bizottságnak fel kell mérnie az e tekintetben esetlegesen mutatkozó hatásokat.

(22)

Mindazonáltal lehetővé kell tenni a kiterjesztett gyártói felelősségből eredő kötelezettségek alóli mentességet. Mentességet kell adni például, ha a gyártó által az uniós piacon forgalomba hozott termékekben található anyagok teljes mennyisége csekély, azaz évi 1 tonnánál kevesebb, mivel ilyen esetekben a gyártóra háruló további adminisztratív teher a környezeti előnyökhöz képest aránytalan lenne. A mentességet a termékek azon része esetében is lehetővé kell tenni, amelyre vonatkozóan a gyártó bizonyítani tudja, hogy a termék életciklusának végén nem keletkeznek mikroszennyező anyagok, vagy ha bizonyítható, hogy a termékből származó maradékanyagok a szennyvízben és a környezetben biológiailag gyorsan lebonthatók, vagy nem is jutnak el a települési szennyvíztisztító telepekre. A Bizottságnak meg kell állapítania azokat a részletes kritériumokat, amelyek segítségével azonosítani lehet az uniós piacon forgalomba hozott azon termékeket, amelyekből életciklusuk végén nem jutnak mikroszennyező anyagok a települési szennyvízbe, figyelembe véve ezek veszélyességét és biológiai lebonthatóságát. Az említett kritériumok kidolgozása során a Bizottságnak figyelembe kell vennie az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (11) már meghatározott kritériumokat, valamint a rendelkezésre álló tudományos vagy egyéb műszaki információkat, többek között a vonatkozó nemzetközi szabványokat is. Az említett kritériumokat a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerekkel kapcsolatos, ebben az irányelvben meghatározott kötelezettségek hatálybalépése előtt kell megállapítani.

(23)

Az esetleges belső piaci torzulások elkerülése érdekében ebben az irányelvben a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer végrehajtására vonatkozóan a minimumkövetelményeket kell megállapítani, míg a rendszer gyakorlati megszervezéséről nemzeti szinten kell dönteni. Az olyan anyagok és termékek kiváltásának elősegítése érdekében, amelyekből mikroszennyező maradékanyagok kerülnek a települési szennyvízbe, a gyártók által fizetett hozzájárulásnak arányosnak kell lennie az általuk forgalomba hozott termékekben található anyagok mennyiségével és az említett anyagok és azok maradékanyagainak veszélyességével. A hozzájárulásoknak fedezniük kell a mikroszennyező anyagok monitoringjára irányuló tevékenységgel, a tagállami piacokon forgalomba hozott termékek mennyiségére és veszélyességére vonatkozó statisztikák gyűjtésével, jelentésével és pártatlan ellenőrzésével, valamint a települési szennyvíz negyedleges kezelésének hatékony alkalmazásával összefüggő beruházási és üzemeltetési költségeket, de nem haladhatják meg azokat. Az említett hozzájárulásoknak fedezniük kell az ezen irányelv hatálybalépésének napján már üzemelő negyedleges kezelés üzemeltetési költségeit is, amennyiben ez szükséges a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer szerinti kötelezettségek teljesítéséhez. Fedeznie kell továbbá az üzemelő negyedleges kezelések beruházási költségeinek egy részét is, figyelemmel a beruházások értékcsökkenésére és az ezen irányelvben megállapított finanszírozási kötelezettségek határidejére. Mivel a települési szennyvíz kezelése kollektív módon történik, helyénvaló előírni a gyártók számára, hogy csatlakozzanak egy olyan központosított szervezethez, amely a nevükben teljesíteni tudja a kiterjesztett gyártói felelősségen alapuló kötelezettségeiket.

(24)

Az értékelés azt is kimutatta, hogy a települési szennyvízkezelési ágazatnak lehetősége van saját energiafogyasztásának jelentős csökkentésére és megújuló energia előállítására, például a települési szennyvíztisztító telepeken rendelkezésre álló felületek napenergia-termelésre való jobb kihasználása vagy az iszapból történő biogáz-előállítás, valamint hő- vagy mozgási energia vagy egyéb megújuló energiaforrás révén. Az értékelés arra is rámutatott, hogy egyértelmű jogi kötelezettségek nélkül csak részleges előrelépés várható az említett ágazatban. Ezzel összefüggésben elő kell írni a tagállamok számára, hogy gondoskodjanak arról, hogy a területükön található, legalább 10 000 LE terhelést kezelő valamennyi települési szennyvíztisztító telep által felhasznált éves energia teljes mennyisége ne haladja meg az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) 2. cikkének 1. pontjában meghatározott, megújuló energiaforrásokból előállított energiának az említett települési szennyvíztisztító telepek által előállított mennyiségét. Az egyes települési szennyvíztisztító telepek sajátosságainak figyelembevétele, a szükséges beruházások optimalizálása, valamint az energiasemlegességi célkitűzés eléréséhez szükséges rugalmasság biztosítása, és emellett a megújulóenergia-termelési és az energiamegtakarítási potenciál maradéktalan elérésének garantálása érdekében e célkitűzést nem az egyes szennyvíztisztító telepek szintjén, hanem nemzeti szinten kell teljesíteni. Ehhez figyelembe kell venni a települési szennyvíztisztító telepek üzemeltetői vagy tulajdonosai által – akár a helyszínen, akár máshol – előállított valamennyi megújuló energiát, így például a hidraulikus, nap-, hő- és szélenergiát, vagy a biogázt. Az említett célkitűzést 2045. december 31-ig fokozatosan, köztes célkitűzéseket beiktatva kell teljesíteni. Lehetővé kell tenni, hogy 2040-ben és 2045-ben – feltételekhez kötött eltérés alkalmazásával – külső forrásokból is beszerezhető legyen korlátozott mennyiségű, nem fosszilis energia, amely nem kapcsolódik közvetlenül a települési szennyvízkezelési tevékenységekhez. A települési szennyvíztisztító telep tulajdonosai vagy üzemeltetői által vagy nevében előállított energiának nem képezheti részét a vásárolt megújuló energia. Az említett energiasemlegességi célkitűzés elérése hozzá fog járulni különösen a települési szennyvízkezelési ágazat elkerülhető ÜHG-kibocsátásának csökkentéséhez, és eközben segíti a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célkitűzések és a kapcsolódó nemzeti és uniós célkitűzések, így például az (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (13) meghatározott célkitűzések elérését. Az energiasemlegesség megvalósítását célzó kezdeményezések ugyanakkor nem vezethetnek a metán- vagy a dinitrogén-oxid-kibocsátás növekedéséhez. Az (EU) 2018/2001 irányelvvel összhangban a tagállamoknak meg kell könnyíteniük a települési szennyvízkezelési ágazat energiasemlegességének eléréséhez szükséges megújulóenergia-projektek engedélyezésére irányuló eljárásokat. Az uniós alapú biogáz- vagy napenergia-termelés ösztönzése, és emellett az energiahatékonysági intézkedések fokozása az energiahatékonyság elsődlegességének az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (14) meghatározott elvével összhangban – amely elv azt jelenti, hogy az energiapolitika kialakítása és a releváns beruházási döntések meghozatala során a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni a költséghatékony energiahatékonysági intézkedéseket –, valamint a digitalizáció optimális kihasználása hozzá fog járulni az Unió energiafüggőségének csökkentéséhez, azaz a Bizottság „»REPowerEU« terv” című, 2022. május 18-i közleményében megfogalmazott egyik célkitűzéshez is. Mindez összhangban áll az (EU) 2018/844 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (15) és az (EU) 2018/2001 irányelvvel is, amelyek értelmében a települési szennyvíztisztító telepek a megújuló energia szempontjából „célterületnek”, azaz a megújuló forrásokból energiát előállító üzemek telepítésére különösen alkalmas helyszínnek minősülnek. Az energiasemlegességi célkitűzésnek az egyes települési szennyvíztisztító telepekre és gyűjtőrendszerekre vonatkozó optimális intézkedések révén történő elérése érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy négyévente az (EU) 2023/1791 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (16) meghatározottak szerinti energetikai auditokra kerüljön sor. Az említett auditok során azonosítani kell azt is, hogy hol van lehetőség az energiafogyasztás csökkentésére, a hulladékhő költséghatékony visszanyerésre és felhasználására akár a helyszínen, akár központi energiaellátás révén, vagy hogy a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (17) VI. mellékletében meghatározott kritériumok alapján hol van lehetőség a megújuló energia költséghatékony felhasználására vagy előállítására.

(25)

Mivel a metánkibocsátás csökkentése arányosan nagyobb hatást gyakorol az éghajlatváltozás mérséklésére, mint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és mivel a települési szennyvízkezelési ágazatot a metánkibocsátás tekintetében az egyik fő kibocsátó ágazatként azonosították, annak biztosítása érdekében, hogy a települési szennyvízkezelési ágazat hozzájáruljon az (EU) 2021/1119 rendeletnek a klímasemlegesség legkésőbb 2050-re történő megvalósítására irányuló célkitűzéséhez, az említett ágazatnak – az ENSZ glasgow-i éghajlatváltozási konferenciáján (COP 26) elindított „globális metánkibocsátás csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalás” elnevezésű kezdeményezésben foglaltak szerint és az (EU) 2024/1787 európai parlamenti és tanácsi rendelet (18) alapján történő metánkibocsátás-csökkentéshez hasonlóan – nyomon kell követnie a metánkibocsátást és törekednie kell annak csökkentésére.

(26)

Mivel a vízszennyezés határokon átnyúló jellege miatt az egymással szomszédos tagállamoknak vagy harmadik országoknak szükségképpen együtt kell működniük az ilyen szennyezés kezelése és a szennyezőforrás megszüntetését célzó intézkedések meghatározása terén, a tagállamok számára elő kell írni, hogy tájékoztassák egymást vagy az érintett harmadik országot arról, ha az egyik tagállamban vagy harmadik országban kibocsátott települési szennyvízből származó jelentős vízszennyezés hatással van vagy valószínűleg hatással lesz egy másik tagállam vagy harmadik ország vízminőségére. A vízfolyások alsó szakaszát érintő jelentős mértékű nem szándékos szennyezés esetében azonnal meg kell adni erről a tájékoztatást, és kellő időben közölni kell a meghozott intézkedéseket. Ha a tagállamok korábban megállapodást kötöttek egymás között vagy harmadik országokkal a vizeket érintő környezeti kérdésekről, az említett megállapodások keretében történő együttműködést figyelembe lehet venni. A Bizottságnak tájékoztatást kell kapnia az ilyen szennyezésről, és szükség esetén a tagállamok kérésére részt kell vennie az ezzel kapcsolatos megbeszéléseken. Fontos továbbá kezelni az egyes tagállamokkal közös víztestekkel rendelkező harmadik országokból származó, országhatárokon átterjedő szennyezést. A harmadik országokkal az onnan származó vagy oda érkező szennyezés kezelése céljából való együttműködés és koordináció az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló egyezménye (19) vagy más vonatkozó regionális egyezmények, például a regionális tengeri vagy folyókról szóló egyezmények keretében is folytatható.

(27)

A környezet és az emberi egészség védelmének biztosítása érdekében a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az ezen irányelv követelményeinek való megfelelés érdekében épített gyűjtőrendszereket és települési szennyvíztisztító telepeket úgy tervezzék, építsék meg, üzemeltessék és tartsák karban, hogy azok megfelelő teljesítménye a szokásos helyi éghajlati viszonyok mindegyike között biztosított legyen. Mivel a településiszennyvíz-infrastruktúrát az (EU) 2022/2557 európai parlamenti és tanácsi irányelv (20) kritikus szervezetként ismerte el, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról is, hogy a települési szennyvíztisztító telepek és gyűjtőrendszerek tervezése, építése és üzemeltetése során szem előtt tartsák e telepek és rendszerek sérülékenységét az éghajlatváltozás miatt bekövetkező szélsőséges eseményekkel összefüggésben.

(28)

A települési szennyvíztisztító telepek fogadnak nem háztartási szennyvizet, beleértve ipari szennyvizet, amely a 91/271/EGK irányelv által nem szabályozott számos szennyező anyagot tartalmazhat, így például nehézfémeket, mikroműanyagokat, mikroszennyező anyagokat és egyéb vegyi anyagokat, köztük perfluor- és polifluor-alkil vegyületeket (PFA-vegyületek). Az ilyen nem háztartási szennyvíz származhat például ipari vagy kereskedelmi létesítményekből, vagy kórházakból és egyéb egészségügyi létesítményekből. Az ilyen típusú szennyezéssel kapcsolatos ismeretek a legtöbb esetben hiányosak, ami ronthatja a kezelési folyamat működését és hozzájárulhat a befogadó vizek szennyezéséhez, továbbá egyúttal az iszap hasznosítását és a kezelt szennyvíz újrafelhasználását is akadályozhatja. A tagállamoknak ezért rendszeresen monitorozniuk és jelenteniük kell a települési szennyvíztisztító telepekre beérkező és a víztestekbe kibocsátott ilyen nem háztartási szennyezést. A nem háztartási szennyvíz kibocsátásából származó szennyezés forrásnál történő megelőzése érdekében a gyűjtőrendszerekre rákötött ipari létesítményekből vagy vállalkozásoktól származó kibocsátásokat az illetékes hatóság vagy más erre felhatalmazott testület által elfogadott, illetve kiadott előzetes szabályozáshoz vagy egyedi engedélyhez, vagy mindkettőhöz kell kötni. Annak érdekében, hogy a gyűjtőrendszerek és a települési szennyvíztisztító telepek műszakilag képesek legyenek a beérkező szennyezés fogadására és kezelésére, az említett engedélyek kiadása, illetve az említett előzetes szabályozás elfogadása előtt konzultálni kell a nem háztartási szennyvizet fogadó települési szennyvíztisztító telepeket működtető üzemeltetőkkel, továbbá tájékoztatni kell őket, és lehetővé kell tenni számukra, hogy kezelési folyamataik kiigazítása érdekében kérésre betekinthessenek a kiadott engedélyekbe. Amennyiben a befolyó vizekben nem háztartási szennyezést azonosítanak, a tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell hozniuk a szennyezés keletkezési helyén történő csökkentésére azáltal, hogy a szennyezőforrások azonosítása céljából fokozzák a gyűjtőrendszerekben található szennyező anyagok monitorozását, és szükség esetén felülvizsgálják az érintett csatlakoztatott települési szennyvíztisztító telepek engedélyeit.

(29)

Az Unió vízkészleteire egyre nagyobb nyomás nehezedik, ami az Unió egyes területein állandó vagy átmeneti vízhiányt eredményez. A kezelt települési szennyvíz szélesebb körű újrafelhasználása, ezáltal pedig a felszíni és felszín alatti víztestekből történő édesvíz-kivétel korlátozása javítaná az Unió reagálási képességét a vízkészletekre nehezedő növekvő nyomás tekintetében. Ezért ösztönözni kell, és ahol csak helyénvaló, meg kell valósítani a kezelt települési szennyvíz minden megfelelő célra való újrafelhasználását, különösen a vízhiánnyal küzdő területeken, biztosítva ugyanakkor a befogadó vizek ökológiai vízigényét, valamint figyelembe véve, hogy a befogadó víztestek 2000/60/EK irányelvben meghatározott, jó ökológiai és kémiai állapotára vonatkozó célkitűzéseket teljesíteni kell. Ennek elérése érdekében a tagállamoknak a 2000/60/EK irányelv alapján végzett hatásvizsgálatuk során monitorozniuk kell, hogy a kezelt települési szennyvíz újrafelhasználása milyen hatást gyakorol a befogadó vizek ökológiai vízigényére. A kezelt települési szennyvíz újrafelhasználására nyíló potenciál értékelése során figyelembe kell venni a 2000/60/EK irányelv alapján kidolgozott vízgyűjtő-gazdálkodási terveket, valamint az (EU) 2020/741 európai parlamenti és tanácsi rendelet (21) 2. cikkének (2) bekezdése szerinti tagállami határozatokat, valamint azt, hogy biztosítani kell a befogadó víztesteknek a 2000/60/EK irányelvben meghatározott, jó ökológiai és kémiai állapotára vonatkozó célkitűzések teljesülését. A települési szennyvíz kezelésére vonatkozó követelmények szigorítása, valamint a szennyezés forrásnál történő jobb monitorozására, nyomon követésére és csökkentésére irányuló intézkedések hatással lesznek a kezelt települési szennyvíz minőségére, és ezáltal elő fogják segíteni a víz újrafelhasználását. Amennyiben a víz újrafelhasználása mezőgazdasági öntözés céljára szolgál, azt az (EU) 2020/741 rendelettel összhangban kell végezni. Ha ez helyénvaló, a kezelt települési szennyvíz biztonságos újrafelhasználásának biztosítása érdekében a tagállamoknak meg kell fontolniuk az újrafelhasznált vagy a jövőben újrafelhasználásra kerülő települési szennyvíz negyedleges kezelését. Amennyiben tagállami szinten rendelkezésre állnak az alkalmazkodóképes vízgazdálkodásra irányuló stratégiák, azokban meg kell fontolni a kezelt települési szennyvíz újrafelhasználásának előmozdítására és a magára az ilyen újrafelhasználásra vonatkozó intézkedéseket.

(30)

A települési szennyvízben található tápanyagok hasznosak lehetnek azokban az esetekben, amikor a kezelt települési szennyvizet az (EU) 2020/741 rendelettel összhangban a mezőgazdaságban újrafelhasználják. Ezekben az esetekben a tagállamok számára – a környezet és az emberi egészség legmagasabb szintű védelmének biztosítása érdekében meghatározott feltételek mellett –a kezelt települési szennyvíznek a kizárólag a mezőgazdaságban újrafelhasználásra kerülő része tekintetében lehetővé kell tenni az eltérést attól a kötelezettségtől, hogy ezen irányelvvel összhangban a harmadlagos kezelést alkalmazzanak.

(31)

Ezen irányelv megfelelő végrehajtása és különösen a kibocsátási határértékek tiszteletben tartása érdekében fontos monitorozni a kezelt települési szennyvíz környezetbe történő kibocsátását. A monitoring céljából létre kell hozni egy kötelező nemzeti szintű előzetes szabályozást vagy egyedi engedélyezési rendszert – vagy mindkettőt – a kezelt települési szennyvíz környezetbe történő kibocsátására vonatkozóan. Ezen túlmenően azt megakadályozandó, hogy nem szándékosan biomédiumok kerüljenek a biomédiumokat használó települési szennyvíztisztító telepekről a környezetbe, elengedhetetlen, hogy a kibocsátási engedélyek vagy a szabályozás – vagy mindkettő – konkrét kötelezettségeket tartalmazzanak az ilyen kibocsátások folyamatos monitorozására és megelőzésére vonatkozóan. Az említett biomédiumok általában műanyagból készülnek, és többek között biohordozók, biogyöngyök vagy polisztirol gyöngyök lehetnek.

(32)

Annak érdekében, hogy továbbra is megfeleljenek ezen irányelv követelményeinek, a tagállamoknak szükség esetén a lakosság számához és a kapcsolódó háztartásiszennyvíz-terheléshez kell igazítaniuk a települési szennyvízgyűjtésére és kezelésére szolgáló infrastruktúrájukat. Az ilyen infrastruktúra építéséből és átalakításából eredő kibocsátásoknak a víztestekre gyakorolt lehetséges hatása, feltéve, hogy az ebben az irányelvben meghatározott valamennyi feltétel teljesül, nem tekinthető a 2000/60/EK irányelv szerinti kötelezettségeik megsértésének.

(33)

A környezet védelme érdekében az egyes ipari ágazatokból származó, biológiailag lebontható, nem háztartási szennyvíz környezetbe történő közvetlen kibocsátását megfelelő követelményekhez kell kötni. E követelményeknek biztosítaniuk kell, hogy a meghatározott ipari ágazatokból származó közvetlen kibocsátásokat a környezet és az emberi egészség védelme érdekében szükség szerint másodlagos, harmadlagos és negyedleges kezelésnek vessék alá, és hogy azok a végső elemzés alapján megfeleljenek a kezelt szennyvíz tekintetében meghatározott paramétereknek, vagy biztosított legyen a környezet azonos szintű védelme.

(34)

Az EUMSZ 168. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió fellépése kiegészíti a nemzeti politikákat, és a népegészségügyi helyzet javítására, valamint a betegségek megelőzésére irányul. A települési szennyvízre vonatkozó releváns közegészségügyi adatok optimális felhasználása érdekében megelőzés vagy korai előrejelzés céljából – például a járványok vagy világjárványok kitörésére utaló jelként a települési szennyvízben található egyes vírusok kimutatására történő kimutatása érdekében – a települési szennyvízzel kapcsolatos felügyeletet kell létrehozni és alkalmazni. A tagállamoknak párbeszédet és koordinációt kell kialakítaniuk a közegészségügyért felelős illetékes hatóságok és a települési szennyvíz kezeléséért felelős illetékes hatóságok között. E koordináció keretében egyértelműen meg kell határozni az említett illetékes hatóságok szerepeit, felelősségi köreit és a hozzájuk rendelt költségeket. A tagállamoknak össze kell állítaniuk a települési szennyvízben monitorozandó, közegészségügyi szempontból releváns paraméterek listáját, valamint meg kell határozniuk a mintavétel gyakoriságát és helyét, figyelembe véve többek között az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), az Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatóság (HERA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait, és fontolóra kell venniük a következő egészségügyi paraméterek felvételét az említett listára: SARS-CoV-2 és variánsai, poliovírus, influenzavírus, újonnan megjelenő kórokozók és bármely más, relevánsnak tekinthető közegészségügyi paraméter. A Covid19-világjárvány során gyűjtött információk és az (EU) 2021/472 bizottsági ajánlás (22) végrehajtása során szerzett tapasztalatok alapján a tagállamok számára elő kell írni, hogy egészségügyi szükséghelyzet esetén monitorozzák a releváns egészségügyi paramétereket a települési szennyvízben. Az alkalmazott módszerek harmonizálásának biztosítása érdekében a tagállamoknak lehetőség szerint a SARS-CoV-2 és variánsai nyomon követésére vonatkozóan az (EU) 2021/472 ajánlásban meghatározott mintavételi és elemzési módszereket kell alkalmazniuk.

(35)

Az Unió elismeri, különösen a Bizottságnak „Az egységes egészségügyi megközelítés szerinti európai cselekvési terv az antimikrobiális rezisztencia (AMR) leküzdése érdekében” című, 2017. június 29-i közleményében, hogy foglalkozni kell az antimikrobiális rezisztencia (a továbbiakban: AMR) kérdésével, és elfogadta az antimikrobiális rezisztencia leküzdésére irányuló, az „egy egészség” megközelítésen alapuló európai cselekvési tervet. A WHO szerint a települési szennyvíz elismerten és dokumentáltan az antimikrobiális szerek és metabolitjaik, valamint az antimikrobiális szerekkel szemben ellenálló baktériumok és génjeik egyik fő forrása. Az AMR fő forrásaival kapcsolatos ismeretek bővítése érdekében kötelezettséget kell bevezetni az AMR települési szennyvízben való jelenlétének monitorozására, hogy továbbfejlesszük tudományos ismereteinket, és a jövőben megfelelő intézkedéseket hozhassunk.

(36)

Ez az irányelv a WHO által elismert „egy egészség” megközelítést olyan integrált, egységet teremtő megközelítésként ismeri el, amelynek célja az emberek, az állatok és az ökoszisztémák egészsége közötti fenntartható egyensúly megvalósítása és optimalizálása. Az „egy egészség” megközelítés elismeri, hogy az emberek, a házi- és vadon élő állatok, a növények, valamint a tágabb környezet – beleértve az ökoszisztémákat is – egészsége szorosan összekapcsolódik egymással és kölcsönösen függ egymástól.

(37)

A környezet és az emberi egészség védelme érdekében a tagállamoknak meg kell határozniuk és értékelniük kell a települési szennyvíz kezelése által okozott kockázatokat. A kockázatértékelés magában foglalhat egy, a kémiai keverékekre is kiterjedő széles körű kémiai szűrést vagy biológiai hatáson alapuló módszereket – vagy mindkettőt – az olyan anyagok azonosítása érdekében, amelyek többek között a vízi élővilág vagy az ivóvíz- vagy a fürdővíz-minőség szempontjából aggodalomra adnak okot. Ennek az azonosításnak az alapján, és amennyiben az uniós vízügyi jogszabályok követelményeinek való megfeleléshez szükséges, a tagállamoknak az ezen irányelvben meghatározott minimumkövetelmények teljesítéséhez szükséges intézkedéseknél szigorúbb intézkedéseket kell hozniuk a települési szennyvíz gyűjtése és kezelése tekintetében. Az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdésével összhangban és a 2000/60/EK irányelv 11. cikkének (3) bekezdésében előírt vagy azzal összhangban meghozott intézkedéseken túlmenően a tagállamoknak prioritásként kell kezelniük, hogy előmozdítsák a szennyező anyagok forrásnál történő kontrollját a befogadó víztestek szennyezésének megelőzése érdekében. A tagállamoknak megelőző intézkedéseket kell hozniuk különösen annak érdekében, hogy korlátozzák annak kockázatát, hogy szándékosan és nem szándékosan kibocsátott mikroműanyagok jussanak be a települési szennyvízbe és az iszapba.

(38)

A helyzettől függően az említett szigorúbb intézkedések magukban foglalhatják többek között gyűjtőrendszerek létrehozását, integrált települési szennyvízgazdálkodási tervek kidolgozását vagy a települési szennyvíz másodlagos, harmadlagos vagy negyedleges kezelésének alkalmazását olyan agglomerációk vagy települési szennyvíztisztító telepek esetében, amelyek nem érik el az általános követelmények alkalmazását szükségessé tevő LE-küszöbértékeket. Magukban foglalhatnak továbbá a minimumkövetelmények betartásához szükségesnél vagy a kezelt települési szennyvíz fertőtlenítése tekintetében a 2006/7/EK irányelvnek való megfeleléshez szükségesnél fejlettebb technológiával történő kezelését is.

(39)

Az ENSZ-nek a tiszta vízre és a szanitációra vonatkozó 6.2 fenntartható fejlődési célja értelmében a tagállamok feladata 2030-ig a „megfelelő és méltányos szanitáció és higiénés körülmények biztosítása mindenki számára és a szabadban történő székletürítés gyakorlatának megszüntetése, külön figyelmet fordítva a nők és lányok, valamint a kiszolgáltatott helyzetű személyek szükségleteire”. A szanitációs létesítményeknek lehetővé kell tenniük az emberi vizelet, a széklet és a menstruációs vér biztonságos kezelését és ártalmatlanítását, valamint a menstruációs termékek cseréjét. Ezenkívül a szociális jogok európai pillérének 20. alapelve kimondja, hogy mindenkinek joga van a jó minőségű alapvető szolgáltatásokhoz, többek között a vízellátáshoz és a higiénés létesítményekhez és szolgáltatásokhoz. Ennek fényében, valamint a WHO szanitációs és egészségügyi iránymutatásaiban foglalt ajánlásokkal, továbbá az 1999. június 17-én Londonban aláírt „A határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló 1992. évi egyezményhez kapcsolódó Víz és Egészség Jegyzőkönyvvel” (23) összhangban a tagállamoknak nemzeti szinten kell foglalkozniuk a megfelelő higiénés létesítményekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés kérdésével. Ezt olyan intézkedések révén kell megvalósítaniuk, amelyek mindenki számára biztosítják a megfelelő szanitációhoz való hozzáférést, például szanitációs létesítmények közterületeken való létrehozásával, valamint a közigazgatási intézményekben és a középületekben a megfelelő szanitációs létesítmények ingyenes elérhetővé tételének ösztönzésével vagy megfizethetővé tételével, ideértve a létesítmények és szolgáltatások minden fajtáját, így például a vízöblítéses és a száraz illemhelyeket is. E létesítményeknél szem előtt kell tartani a biztonságos üzemeltetést, ami azt jelenti, hogy adott esetben mindenkor hozzáférhetőnek kell lenniük mindenki számára, többek között a sajátos szükségletekkel rendelkező személyek, így például a gyermekek, az idősek, a fogyatékossággal élők és a hajléktalanok számára, hogy olyan helyen kell elhelyezkedniük, amely biztosítja a felhasználók maximális biztonságát, valamint hogy használatuknak higiénés és műszaki szempontból biztonságosnak kell lennie. Az is fontos, hogy ilyen létesítmények kellő számban álljanak rendelkezésre, hogy mindenki szükség szerint igénybe vehesse azokat, és a várakozási idő ne legyen indokolatlanul hosszú. Megfelelő szinten, a szubszidiaritás elvét szem előtt tartva kell dönteni arról, hogy a közterületeken mennyi szanitációs létesítmény az elegendő.

(40)

Az „Egyenlőségközpontú Unió: a romák egyenlőségének, társadalmi befogadásának és részvételének előmozdítását célzó uniós stratégiai keretrendszer” című, 2020. október 7-i bizottsági közlemény elismerte a kisebbségi kultúrák – így például a roma és vándorló, akár letelepedett, akár állandó lakhellyel nem rendelkező csoportok – sajátos helyzetét, és különösen a higiénés létesítményekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférésük hiányát, és szorgalmazta az alapvető szolgáltatásokhoz való tényleges és egyenlő hozzáférés biztosítását. Összességében helyénvaló, hogy a tagállamok különös figyelmet fordítsanak a kiszolgáltatott csoportokra vagy a társadalmi-gazdasági helyzetükkel, etnikai hovatartozásukkal, szexualitásukkal, nemükkel, fogyatékosságukkal, hajléktalanságukkal, jogállásukkal, vallási meggyőződésükkel vagy egyéb okokkal kapcsolatos tényezők miatt marginalizált csoportokra, és meghozzák az e csoportok szanitációs létesítményekhez való hozzáférésének biztosításához szükséges intézkedéseket. Fontos, hogy e csoportok meghatározása összhangban legyen az (EU) 2020/2184 európai parlamenti és tanácsi irányelv (24) 16. cikkének (1) bekezdésével. A kiszolgáltatott és marginalizált csoportok szanitációhoz való hozzáférésének javítását célzó intézkedések magukban foglalhatják a köz- vagy magánterületeken ingyenesen vagy alacsony szolgáltatási díj ellenében, valamint a közigazgatás épületeiben igénybe vehető szanitációs létesítmények biztosítását, a települési szennyvíz összegyűjtésére szolgáló megfelelő rendszerekre való rákötés javítását vagy fenntartását, valamint tájékoztatást arról, hogy hol találhatók a legközelebbi szanitációs létesítmények.

(41)

A Tanács által 2019. június 17-én elfogadott, a biztonságos ivóvízről és a megfelelő higiénés létesítményekről szóló uniós emberi jogi iránymutatások szerint különös figyelmet kell fordítani a nők és lányok szükségleteire, mivel ők különösen ki vannak téve támadásoknak, szexuális és nemi alapú erőszaknak, zaklatásnak és a biztonságukat fenyegető egyéb veszélyeknek, amikor otthonukon kívüli higiénés létesítményeket vesznek igénybe. Ez összhangban van a 2018. november 19-én elfogadott, a vízdiplomáciáról szóló tanácsi következtetésekkel, amelyek újólag megerősítették annak fontosságát, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontja beépüljön a vízdiplomáciába. Ezért a tagállamoknak különös figyelmet kell fordítaniuk a nőkre és lányokra mint kiszolgáltatott csoportokra, és meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy javítsák vagy fenntartsák a szanitációhoz való biztonságos hozzáférésüket.

(42)

Az értékelés azzal a következtetéssel zárult, hogy az iszapgazdálkodást jobban össze kellene hangolni a körforgásos gazdaság és a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (25) 4. cikkében meghatározottak szerinti hulladékhierarchia elveivel. A nem háztartási kibocsátásokból származó szennyezés forrásnál történő jobb monitorozására és csökkentésére irányuló intézkedések hozzá fognak járulni a keletkező iszap minőségének javításához és biztosítani fogják annak biztonságos mezőgazdasági felhasználását. A tápanyagoknak, köztük a kritikus fontosságú anyagnak minősülő foszfornak az iszapból való megfelelő és biztonságos visszanyerése érdekében uniós szinten meg kell határozni egy összesített minimális újrafelhasználási és újrafeldolgozási arányt. A tagállamok számára lehetővé kell tenni annak megválasztását, hogy újrafelhasználják vagy újrafeldolgozzák – vagy újrafelhasználják és újrafeldolgozzák – a települési szennyvizet, vagy az iszapot – vagy mindkettőt – a foszfor visszanyerése érdekében. Az összesített minimális újrafelhasználási és újrafeldolgozási aránynak figyelembe kell vennie az iszap foszfortartalmát, amely területenként változhat. Figyelembe kell vennie továbbá az egyes nemzeti piacok telítettségi szintjét, például a szerves forrásokból – így az állattenyésztésből – származó egyéb foszforforrások rendelkezésre állását és a mezőgazdaságban történő felhasználásának lehetőségeit. A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy a mikroszennyező anyagok jelenlétére vonatkozó ismeretek bővítése, valamint a környezet és az emberi egészség védelme érdekében monitorozzák az iszapban lévő mikroszennyező anyagokat, különösen, ha fennáll a kockázata annak, hogy mikroszennyező anyagok halmozódnak fel az iszapban, és ha az iszap a mezőgazdaságban újrafelhasználásra kerül. A tápanyagok megfelelő és biztonságos visszanyerését és mezőgazdasági újrafelhasználását ösztönözni kell a mezőgazdasági ágazat rezilienciájának és fenntarthatóságának támogatása, valamint az uniós műtrágyaipar stratégiai autonómiájához való hozzájárulás érdekében. Ezzel összefüggésben a tagállamoknak – szem előtt tartva a nemzeti és helyi gazdasági hasznosítási lehetőségeket – intézkedéseket kell hozniuk a települési szennyvízből és iszapból visszanyert tápanyagok előállításának és beszerzésének ösztönzésére. Az iszap mezőgazdasági újrafelhasználásakor különös figyelmet kell fordítani a mikroműanyagokra. A mikroműanyagokat ezért szisztematikusan monitorozni kell az iszap mezőgazdasági újrafelhasználása esetén. Az így kapott információk elengedhetetlenek a biztonságos mezőgazdasági iszapgazdálkodáshoz és a vonatkozó uniós szakpolitika esetleges felülvizsgálatához.

(43)

Az ezen irányelv új követelményeinek való megfelelés ellenőrzése érdekében kellő monitoringra van szükség a mikroszennyező anyagokra, a nem háztartási szennyezésre, az energiasemlegességre, a csapadékvíz-túlfolyásra és a települési csapadékvíz-lefolyásokra vonatkozóan. A monitoringot digitális eszközök használatával kell támogatni, amennyiben ez műszakilag megvalósítható és célravezető. Különösen a gyűjtőrendszerek és a települési szennyvíztisztító telepek üzemeltetése tekintetében kell szisztematikusan fontolóra venni digitális eszközök használatát. A települési szennyvizekben található mikroszennyező anyagok mennyiségének csökkentésére irányuló negyedleges kezelés megfelelésének ellenőrzéséhez elegendő a reprezentatív mikroszennyező anyagok korlátozott körének monitorozása. A monitorozás gyakoriságát illetően a Svájcban jelenleg alkalmazott, jelenlegi legjobb gyakorlatokra kell építeni. A költséghatékonyság érdekében ezeket a kötelezettségeket a települési szennyvíztisztító telepek és az agglomerációk méretéhez kell igazítani. Az ilyen monitoring céljából ez az irányelv mintavételt ír elő. Minden mintavétel alkalmával a települési szennyvíztisztító telep befolyó és kibocsátási pontjánál egyaránt mintát kell venni. A monitoring a nyolcadik környezetvédelmi cselekvési programban (26) meghatározott átfogó környezetvédelmi nyomonkövetési keret, konkrétabban pedig az azt alátámasztó, a Bizottság „Bolygónk egészségessé tétele mindenki számára – Uniós cselekvési terv: »Út a szennyezőanyag-mentes levegő, víz és talaj felé«” című, 2021. május 12-i közleményében meghatározott, a szennyezőanyag-mentesség figyelemmel kísérésére és jövőbeli alakulására vonatkozó keret számára történő adatszolgáltatáshoz is hozzá fog járulni.

(44)

A mikroműanyagokat és a releváns mikroszennyező anyagokat adott esetben monitorozni kell a csapadékvíz- túlfolyásokban és az elválasztott rendszerekből származó települési csapadékvíz-lefolyásokban, olyan reprezentatív mintavételi program segítségével, amely lehetővé teszi a koncentráció becslését a vízminőség modellezése céljából. Az ÜHG-kibocsátást elemzéssel, számításokkal és adott esetben modellezéssel alátámasztva kell monitorozni.

(45)

A környezet védelmének biztosítása, valamint annak garantálása érdekében, hogy az ezen irányelv végrehajtásához és az egyéb uniós jog végrehajtása keretében elvégzendő kockázatértékelés keretében megfelelő intézkedésekre kerüljön sor, a tagállamoknak a települési szennyvíztisztító telepek befolyó és kibocsátási pontjainál a szennyező anyagok széles körét kell monitorozniuk. A szükségtelen terhek elkerülése érdekében csak a települési szennyvízben várhatóan előforduló szennyező anyagokat kell monitorozni, figyelembe véve, hogy – többek között nem háztartási szennyvízforrásokból – rendkívül sokféle szennyező anyag juthat el a települési szennyvíztisztító telepekre. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy csökkentsék a monitorozás gyakoriságát, ha a későbbi mintavételek során nem találnak szennyező anyagokat. A legfrissebb adatok konkrétabban azt mutatják, hogy a települési szennyvízben PFA-vegyületek találhatók, néha magas koncentrációban. A legfrissebb tudományos bizonyítékok szerint a PFA-vegyületek perzisztenciájuk miatt problémát jelentenek a környezet és a közegészségügy számára. Ezért alapvetően fontos egyrészről jobban megérteni, hogy a PFA-vegyületek milyen útvonalakon jutnak a környezetbe, másrészről monitorozni ezeket a vegyületeket a települési szennyvíztisztító telepek befolyó és kibocsátási pontjainál. A PFA-vegyületeknek való kitettség magas kockázata és ezen vegyületeknek az egészségre gyakorolt hatása miatt a monitorozást ott kell elkezdeni, ahol a kibocsátások elérik az ivóvízkivételii pont vízgyűjtő területeket.

(46)

Az adminisztratív terhek csökkentése és a digitalizáció kínálta lehetőségek jobb kihasználása érdekében javítani és egyszerűsíteni kell az ezen irányelv végrehajtásáról szóló jelentéstételt, és ennek érdekében meg kell szüntetni a tagállamok azon kötelezettségét, hogy kétévente jelentést tegyenek a Bizottságnak, valamint a Bizottság azon kötelezettségét, hogy kétévente jelentéseket tegyen közzé. Ezt fel kell váltani azzal a követelménnyel, hogy a tagállamok az EEA támogatásával javítsák és rendszeresen frissítsék a 91/271/EGK irányelv alapján létrehozott, meglévő nemzeti szabványosított adatállományokat. Ezeket az adatállományokat a Bizottság az ezen irányelvnek való megfelelés ellenőrzésére fogja felhasználni. Helyénvaló, hogy a jelentéstételi modellt az EEA a tagállamokkal együttműködésben dolgozza ki. A Bizottság és az EEA számára hozzáférést kell biztosítani a nemzeti adatbázisokhoz. Az ezen irányelv alkalmazására vonatkozó teljes körű tájékoztatás érdekében az adatállományoknak információkat kell tartalmazniuk a települési szennyvíztisztító telepek kezelési követelményeknek való megfeleléséről (megfelel/nem felel meg, a kibocsátott szennyező anyagok terhelése és koncentrációja), az energiasemlegességi célkitűzések elérésének szintjéről, a legalább 10 000 LE terhelésű szennyvíztisztító telepek ÜHG-kibocsátásáról, valamint a tagállamok által a csapadékvíz-túlfolyásokkal és a települési csapadékvíz-lefolyással, a szanitációhoz való hozzáféréssel és az egyedi rendszerekkel végzett kezeléssel összefüggésben hozott intézkedésekről. Ezen túlmenően az adatok felhasználásának optimalizálása és a teljes átláthatóság elősegítése érdekében biztosítani kell a 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (27) való teljes összhangot. Az említett adatállományok révén gyűjtött információknak elő kell segíteniük a települési szennyvíztisztító telepek teljesítményével kapcsolatos legjobb gyakorlatok uniós szintű összehasonlítását és cseréjét. Az információknak és adatoknak a nyilvánosság rendelkezésre bocsátásával járó adminisztratív terheket illetően mindenkor tiszteletben kell tartani az arányosság elvét.

(47)

A 91/27/EGK irányelv végrehajtásának finanszírozása a vízdíjakból és közpénzekből történik, beleértve az uniós finanszírozást is. A jövőben a kiterjesztett gyártói felelősség révén biztosítani kell, hogy a negyedleges kezelés költségeit legalább részben az érintett iparágak viseljék, kiegészítve a finanszírozás más típusaival. A 91/271/EGK irányelv végrehajtását a múltban az Unió kohéziós politikája, valamint a Horizont 2020 és a LIFE keretébe tartozó programok is jelentős mértékben támogatták. Ezen irányelv időben történő és megfelelő végrehajtása érdekében alapvetően fontos, hogy a tagállamok nemzeti végrehajtási programot hozzanak létre, amely a szükséges beruházások hosszú távú programozása mellett magában foglal egy finanszírozási stratégiát. Ezekről a nemzeti végrehajtási programokról jelentést kell tenni a Bizottságnak. Az adminisztratív terhek korlátozása érdekében ezt a követelményt nem kell alkalmazni azokra a tagállamokra, amelyekben az agglomerációk több mint 95 %-a megfelel a szennyvíz kezelésére és összegyűjtésére vonatkozó fő kötelezettségeknek. Ezen irányelv végrehajtásának folytatása érdekében a Bizottságnak figyelembe kell vennie a tagállamok által a következő, és az azt követő többéves pénzügyi keret előkészítése céljából bejelentett nemzeti végrehajtási programokat, és a tagállamoknak késedelem nélkül létre kell hozniuk az előírt kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert.

(48)

A települési szennyvíz összegyűjtésének és kezelésének ágazata egy sajátos, kötött piac, ahol a gyűjtőrendszerre rákötött állami és kisvállalkozásoknak nincs lehetőségük megválasztani az üzemeltetőiket. Ezért fontos biztosítani, hogy a nyilvánosság megismerhesse az üzemeltetők fő teljesítménymutatóit, így például a szennyvízkezelés elért szintjét, a kezelés költségeit, a felhasznált és előállított energia mennyiségét, valamint a kapcsolódó ÜHG-kibocsátást és szénlábnyomot. Annak érdekében, hogy a nyilvánosság jobban tisztában legyen a települési szennyvíz kezelésének következményeivel, az egyes háztartások éves szennyvízgyűjtési és -kezelési költségeire vonatkozó kulcsfontosságú információkat – legalább a 10 000 LE feletti terhelésű, és lehetőleg az 1 000 LE feletti terhelésű agglomerációkban is – könnyen hozzáférhető módon – például a számlákon – meg kell adni, míg más részletes információkat az üzemeltető vagy az illetékes hatóság honlapján online, felhasználóbarát formátumban kell hozzáférhetővé tenni.

(49)

A 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (28) az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, 1998. évi egyezményével (a továbbiakban: az Aarhusi Egyezmény) (29) összhangban biztosítja a tagállamokban a környezeti információkhoz való hozzáférést. Az Aarhusi Egyezmény széles körű kötelezettségekről rendelkezik az ilyen információk kérésre történő rendelkezésre bocsátására és aktív terjesztésére vonatkozóan is. Fontos, hogy ezen irányelvnek az információkhoz való hozzáférésre és az adatmegosztási megállapodásokra vonatkozó rendelkezései kiegészítsék az említett irányelvet azon kötelezettség létrehozásával, hogy a települési szennyvíz gyűjtésére és kezelésére vonatkozó online információkat felhasználóbarát módon, külön jogi szabályozás létrehozása nélkül a nyilvánosság számára hozzáférhetővé kell tenni.

(50)

Ezen irányelv hatékonysága és az uniós környezetvédelmi politika keretében a közegészség védelmére irányuló célja megköveteli, hogy a természetes vagy jogi személyek, vagy adott esetben szabályszerűen létrehozott szervezeteik bírósági eljárás során hivatkozhassanak erre az irányelvre, és a nemzeti bíróságok az uniós jog elemeként figyelembe vehessék azt, többek között – adott esetben – a nemzeti hatóságok határozatainak felülvizsgálata céljából. Ezenkívül az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. cikkének (3) bekezdésében megállapított lojális együttműködés elvének értelmében a tagállami bíróságok feladata, hogy biztosítsák a személyek uniós jogból eredő jogainak jogvédelmét. Az EUSZ 19. cikkének (1) bekezdése továbbá arra kötelezi a tagállamokat, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek. Ezt a nemzeti szabályokkal összhangban kell megtenni, anélkül, hogy sérülne a kártérítésre vonatkozó rendelkezés hatékonysága. Ezenkívül az Aarhusi Egyezménnyel összhangban az érintett nyilvánosság tagjai számára biztosítani kell az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jogot, ezzel is védve az egyén azon jogát, hogy személyes egészsége és jólléte szempontjából megfelelő környezetben éljen.

(51)

Ezen irányelvnek a tudományos és műszaki fejlődéshez való hozzáigazítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el azzal a céllal, hogy módosítsa a mellékletek egyes részeit a monitoringnak a legkorszerűbb monitoringmódszerekhez való –beleértve a digitális eszközök optimális használatát célzó és az egyéb vonatkozó uniós jogban alkalmazott releváns módszerekre figyelemmel történő – hozzáigazítása tekintetében, továbbá a harmadlagos és a negyedleges kezelésre vonatkozó követelmények eredményértékelése tekintetében, valamint a nem háztartási szennyvíz gyűjtőrendszerekbe és települési szennyvíztisztító telepekbe történő kibocsátására vonatkozó előzetes szabályozásra és egyedi engedélyekre vonatkozó követelmények tekintetében, továbbá azzal a céllal, hogy kiegészítse ezt az irányelvet azáltal, hogy meghatározza az iszapból és települési szennyvízből származó foszfor összesített minimális újrafelhasználási és újrafeldolgozási arányát, figyelembe véve a foszfor visszanyerésére rendelkezésre álló technológiákat, erőforrásokat és a visszanyerés gazdasági életképességét, és naprakésszé tegye a nyilvánosság számára online közzéteendő és a háztartások rendelkezésére bocsátandó információk körét. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban (30) megállapított elvekkel összhangban kerüljön sor. Így különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(52)

Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a következők tekintetében: az egyedi rendszerek tervezésére vonatkozó szabványok elfogadása; az egyedi rendszerekkel kapcsolatban a jelentéstétel formátumának, valamint a szolgáltatandó információk részletességi szintjének megállapítása, a negyedleges kezelés összefüggésében alkalmazandó kockázatértékelés formátumának és módszerének megállapítására vonatkozóan, a negyedleges kezelés mutatóira vonatkozó monitoring- és értékelési módszerek, valamint az energiasemlegességre vonatkozó célkitűzések elfogadása; az egyes termékek kiterjesztett gyártói felelősség alóli mentesítésének alkalmazására vonatkozó közös feltételek és kritériumok megállapítása; az integrált települési szennyvízgazdálkodási tervek kidolgozásának támogatására szolgáló módszertanok kidolgozása; a szennyezéscsökkentésre vonatkozó terhelésalapú – mint például a csapadékvíz-túlfolyások mennyiségén és gyakoriságán, a települési csapadékvíz-lefolyás révén kibocsátott szennyezés mennyiségén alapuló – indikatív célkitűzés alternatív mutatóinak vagy más releváns alternatív mutatóknak a kidolgozása; valamint a települési szennyvízben és iszapban az antimikrobiális rezisztencia, a közvetlen és közvetett ÜHG-kibocsátás és a mikroműanyagok mérésére vonatkozó minimális mintavételi gyakoriság és módszerek kidolgozása; a települési szennyvízben valószínűsíthetően megtalálható releváns szennyező anyagok minimumjegyzékének meghatározása, beleértve a települési szennyvízben valószínűsíthetően megtalálható releváns szennyező anyagok azonosítását szolgáló módszertant és kritériumok megállapítását bizonyos monitorozandó szennyező anyagok kizárásának felülvizsgálatára vonatkozóan; harmonizált módszertan meghatározása az „összes perfluor- és polifluor-alkil vegyület (PFA-vegyület)” és a „PFAS-vegyületek összege” mutatók települési szennyvízben való mérésére; valamint az ezen irányelv végrehajtásáról a tagállamok által benyújtandó és az EEA által összeállítandó információk bemutatására vonatkozó formátum és részletes szabályok elfogadása. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (31) megfelelően kell gyakorolni.

(53)

A tagállamok megállapítják az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést ezek végrehajtására. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, és adott esetben figyelembe kell venniük a felelősségre vont természetes vagy jogi személy pénzügyi helyzetét.

(54)

A jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás alapján a Bizottságnak az ezen irányelv átültetésére meghatározott időponttól számított bizonyos időszakon belül el kell végeznie ezen irányelv értékelését. Az értékelésnek az ezen irányelv végrehajtása során gyűjtött tapasztalatokon és adatokon, a rendelkezésre álló WHO-ajánlásokon, valamint a releváns tudományos, analitikai és epidemiológiai adatokon kell alapulnia. Az értékelésben külön figyelmet kell fordítani a következőkre: a települési szennyvízzel kapcsolatos felügyelet keretében használt közegészségügyi paraméterek megfelelőségének elemzése; a közegészségügyi paraméterek kötelező monitoringjának hozzáadott értéke; annak elemzése, hogy szükséges-e kiigazítani a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek jegyzékét, beleértve a mentességekre vonatkozó feltételeket; annak elemzése, hogy milyen hatást gyakorolhatnak a belső piac működésére a tagállamok által a gyártókra vonatkozóan meghatározott, potenciálisan eltérő hozzájárulási arányok; elemzés egy kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer kidolgozásának megvalósíthatóságáról és helyénvalóságáról az olyan termékekre vonatkozóan, amelyek PFA-vegyületek és mikroműanyagok keletkezéséhez vezetnek; elemzés a nemzeti célértékeket és intézkedéseket tartalmazó nemzeti víz-újrafelhasználási tervek kötelező előírásának hozzáadott értékéről és helyénvalóságáról; az energiasemlegességi célkitűzés értékelése az ágazat magasabb szintű energetikai autonómiája műszaki és gazdasági megvalósíthatóságának, valamint környezeti és éghajlati előnyeinek elemzése céljából; értékelés a településiszennyvíz-ágazatból származó közvetlen és közvetett ÜHG-kibocsátás mérésének lehetőségeiről; annak értékelése, hogy lehetséges-e a települési szennyvízkezelési ágazat klímasemlegességének elérése és az ahhoz szükséges idő, valamint annak értékelése, hogy megvalósítható és helyénvaló-e, hogy az iszapból vagy a települési szennyvízből – vagy mindkettőből – származó nitrogénre vonatkozóan uniós szintű minimális újrafelhasználási és újrafeldolgozási arányokat állapítsanak meg.

(55)

A 91/271/EGK irányelv Mayotte-nak a 2014-es, az EUMSZ 349. cikke szerinti legkülső régióvá válása miatt a szigetre vonatkozóan külön határidőket állapít meg. Ezért Mayotte tekintetében el kell halasztani a legalább 2 000 LE terhelésű agglomerációkból származó települési szennyvíz esetében a gyűjtőrendszerek létrehozására és a másodlagos kezelés alkalmazására vonatkozó kötelezettségek alkalmazását.

(56)

Helyénvaló megvizsgálni Mayotte-nak és az Unió EUMSZ 349. cikkében felsorolt egyéb legkülső régióinak sajátos helyzetét, amely régiók támogatása tekintetében az említett cikk egyedi intézkedéseket ír elő. E területek települési szennyvízkezelése tekintetében különös figyelmet kell fordítani e területek kedvezőtlen domborzati viszonyaira és szigetjellegére.

(57)

A környezetvédelem folyamatosságának biztosítása érdekében fontos, hogy a tagállamok a harmadlagos kezelésnek legalább a jelenlegi szintjét mindaddig fenntartsák, amíg a foszfor és a nitrogén csökkentésére vonatkozó új követelmények hatályba lépnek. Ezért a 91/271/EGK irányelv 5. cikkét az új követelmények hatálybalépéséig továbbra is alkalmazni kell.

(58)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a környezet és a közegészség védelmét, a települési szennyvíz gyűjtésére és -kezelésére irányuló tevékenységek klímasemlegességének elérése felé történő előrelépést, a szanitációhoz való hozzáférés javítását és a közegészségügyi szempontból releváns paraméterekkel kapcsolatos rendszeres felügyelet biztosítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az EUSZ 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(59)

Az ezen irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettség csak azokat a rendelkezéseket érinti, amelyek a 91/271/EGK irányelvhez képest jelentős mértékben módosultak. A változatlan rendelkezések átültetésére vonatkozó kötelezettség a korábbi irányelvből ered.

(60)

Ez az irányelv nem érinti a VII. melléklet B. részében megjelölt irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,

1.

„települési szennyvíz”: a következők valamelyike:

2.

„háztartási szennyvíz”: a lakóterületek, szolgáltató üzemek, valamint intézmények szennyvize, amely főleg emberi anyagcseréből vagy háztartási tevékenységekből, vagy mindkettőből származik;

3.

„nem háztartási szennyvíz”: a háztartási szennyvíztől és a települési csapadékvíz-lefolyástól eltérő olyan szennyvíz, amelyet kereskedelmi tevékenység, vagy ipari vagy gazdasági tevékenységek folytatására szolgáló helyiségből bocsátanak ki:

4.

„agglomeráció”: olyan terület, ahol a lakosegyenértékben kifejezett népesség – a gazdasági tevékenységekkel együtt vagy anélkül tekintve – elegendően koncentrált ahhoz, hogy a települési szennyvizet összegyűjtsék és egy vagy több települési szennyvíztisztító telepre, vagy egy vagy több végső kibocsátási pontra vezessék;

5.

„települési csapadékvíz-lefolyás”: az agglomerációkban egyesített vagy elválasztott rendszerű szennyvízcsatornák révén összegyűjtött csapadék;

6.

„csapadékvíz-túlfolyás”: a kezeletlen települési szennyvíznek az egyesített rendszerű szennyvízcsatornákból a befogadó vizekbe történő, csapadék vagy rendszerhiba okozta kibocsátása;

7.

„gyűjtőrendszer”: olyan vezetékrendszer, amely összegyűjti és elvezeti a települési szennyvizet;

8.

„egyesített rendszerű szennyvízcsatorna”: a települési szennyvizet és a települési csapadékvíz-lefolyást egyben összegyűjtő és elvezető csatorna;

9.

„elválasztott rendszerű szennyvízcsatorna”: olyan csatorna, amely elválasztva gyűjti össze és vezeti el az alábbiak egyikét:

10.

„1 lakosegyenérték” vagy „1 LE”: az a szerves, biológiailag lebontható napi terhelés, amelynek ötnapos biokémiai oxigénigénye (BOI5) 60 g oxigén/nap;

11.

„elsődleges kezelés”: a települési szennyvíz fizikai vagy kémiai, vagy fizikai és kémiai kezelése, amely magában foglalja a lebegőanyag kiülepítését, vagy más eljárásokat, amelyek során a bejövő szennyvíz BOI5 értéke legalább 20 %-kal és az összes lebegőanyag mennyisége legalább 50 %-kal csökken a kibocsátás előtt;

12.

„másodlagos kezelés”: a települési szennyvíznek általában biológiai tisztítást és utóülepítést magában foglaló vagy más olyan eljárással való tisztítása, amely csökkenti a települési szennyvízben a biológiailag lebontható szerves anyag mennyiségét;

13.

„harmadlagos kezelés”: a települési szennyvíz kezelése olyan eljárással, amely a települési szennyvízben csökkenti a nitrogént vagy a foszfort, vagy mindkettőt;

14.

„negyedleges kezelés”: a települési szennyvíz kezelése olyan eljárással, amely csökkenti a mikroszennyező anyagok széles körét a települési szennyvízben;

15.

„iszap”: a települési szennyvíz települési szennyvíztisztító telepen történő kezeléséből származó szerves vagy szervetlen maradékanyagok a darabos szennyezés, a zsír, egyéb törmelék, valamint az előkezelési lépésből származó egyéb leválasztott és maradékanyagok kivételével;

16.

„eutrofizáció:” tápanyagoknak, különösen nitrogén- vagy foszforvegyületeknek, vagy mindkettőnek a vízben való feldúsulása, ami algák és magasabb rendű növények növekedésének felgyorsulását okozza, és ezzel a biológiai egyensúly megbomlásához, és a szóban forgó víz minőségének romlásához vezet;

17.

„mikroszennyező anyag”: az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének 1. pontjában meghatározottak szerinti olyan anyag, beleértve bomlástermékeit is, amely általában jelen van a vízi környezetben, a települési szennyvízben vagy az iszapban, és amely az 1272/2008/EK rendelet (32) I. mellékletének 3. és 4. részében meghatározott releváns kritériumok alapján a környezetre vagy az emberi egészségre veszélyesnek tekinthető, még alacsony koncentrációban is;

18.

„hígítási arány”: a befogadó vizek kibocsátás helyén mért éves vízhozama utolsó ötéves átlagának a felszíni vizekbe kibocsátott települési szennyvíz éves mennyiségének utolsó ötéves átlagához viszonyított aránya;

19.

„gyártó”: minden olyan előállító, importőr vagy forgalmazó, amely – többek között a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (33) 2. cikkének 7. pontjában meghatározottak szerinti távollevők között kötött szerződések révén – szakmai tevékenysége keretében termékeket hoz forgalomba valamely tagállamban;

20.

„gyártói felelősségi szervezet”: a gyártók 9. és 10. cikk szerinti kötelezettségeinek teljesítése érdekében létrehozott, nemzeti szinten elismert szervezet;

21.

„szanitáció”: az emberi vizelet és széklet biztonságos, higiénikus, veszélytelen, valamint társadalmi és kulturális szempontból elfogadható kezelésére és ártalmatlanítására, valamint a menstruációs termékeknek a magánélet védelmét és a méltóságot biztosító cseréjére és ártalmatlanítására szolgáló létesítmények és szolgáltatások;

22.

„antimikrobiális rezisztencia”: mikroorganizmusok azon képessége, hogy életben maradjanak vagy növekedjenek valamely antimikrobiális szer olyan koncentrációjú jelenléte mellett, amely rendszerint elegendő ahhoz, hogy gátolja az ugyanazon fajhoz tartozó mikroorganizmusok növekedését vagy elpusztítsa azokat;

23.

„egy egészség”: az (EU) 2022/2371 európai parlamenti és tanácsi rendelet (34) 3. cikke 7. pontjában meghatározottak szerinti „egy egészség”;

24.

„érintett nyilvánosság”: az ezen irányelv 6., 7. vagy 8. cikkében meghatározott kötelezettségek végrehajtására vonatkozó döntés meghozatala által érintett vagy valószínűleg érintett, vagy abban érdekelt nyilvánosság; e fogalommeghatározás alkalmazásában a környezet vagy az emberi egészség védelmét előmozdító olyan nem kormányzati szervezeteket, amelyek megfelelnek a nemzeti jog szerinti követelményeknek, érdekeltnek kell tekinteni;

25.

„biomédium”: a települési szennyvíz kezeléséhez szükséges baktériumok tenyésztéséhez használt, rendszerint műanyagból készült bármilyen hordozó;

26.

„forgalomba hozatal”: a termék első alkalommal történő forgalmazása valamely tagállami piacon;

27.

„terhelés”: a települési szennyvízben a biológiailag lebontható szerves anyag biokémiai oxigénigényben (BOI5) mért, lakosegyenértékben (LE) kifejezett mennyisége, vagy bármely más szennyező anyag vagy tápanyag időben kifejezett fajlagos mennyisége;

28.

„egyedi rendszer”: olyan szanitációs létesítmény, amely a háztartási szennyvizet gyűjtőrendszerre rá nem kötött épületekből vagy épületrészekből összegyűjti, tárolja, kezeli vagy ártalmatlanítja.

a)

azonosítják a szanitációs létesítményekhez való hozzáféréssel nem vagy csak korlátozottan rendelkező személyeket, különös figyelmet fordítva a kiszolgáltatott és marginalizált csoportokra, valamint megindokolják a hozzáférés hiányát;

b)

felmérik a szanitációs létesítményekhez való hozzáférés javításának lehetőségeit az említett személyek tekintetében;

c)

minden legalább 10 000 LE terhelésű agglomerációban ösztönzik, hogy a közterületeken elegendő számú, ingyenesen és – különösen a nők számára – biztonságosan hozzáférhető szanitációs létesítmény kerüljön létrehozásra, és gondoskodnak a nyilvánosság e létesítményekről való megfelelő tájékoztatásáról.

d)

minden legalább 5 000 LE terhelésű agglomerációban ösztönzik az illetékes hatóságokat, hogy a középületekben – különösen a közigazgatási célú épületekben – elegendő számú ingyenes szanitációs létesítményt bocsássanak rendelkezésre;

e)

ösztönzik, hogy az éttermekben, üzletekben és hasonló, a nyilvánosság előtt nyitott magánterületeken található szanitációs létesítményeket mindenki számára rendelkezésre bocsássák, ingyenesen vagy alacsony szolgáltatási díj ellenében.