(1)

A 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) célja, hogy megvédje a munkavállalókat a munkahelyen a rákkeltő anyagoknak és mutagéneknek való expozícióból eredő egészségügyi és biztonsági kockázatokkal szemben. Az említett irányelv egységes szintű védelmet ír elő a rákkeltő anyagoknak és mutagéneknek való foglalkozási expozícióval kapcsolatos kockázatokkal szemben, egy olyan általános elvi keret révén, amely lehetővé teszi a tagállamok számára a minimumkövetelmények egységes alkalmazásának biztosítását. Ezen minimumkövetelmények célja a munkavállalók uniós szintű védelme. A tagállamok szigorúbb intézkedéseket is meghatározhatnak.

(2)

A 2004/37/EK irányelv azáltal, hogy Unió-szerte minimumkövetelményeket határoz meg a munkavállalók védelmére vonatkozóan, javítja az egyértelműséget, és hozzájárul az egyenlőbb versenyfeltételekhez azon ágazatok gazdasági szereplői számára, amelyek az említett irányelv hatálya alá tartozó anyagokat használnak fel, ezáltal bizonyítva az e területen való uniós fellépés fontosságát.

(3)

A legújabb tudományos bizonyítékok szerint a reprodukciót károsító anyagok káros hatást gyakorolhatnak a felnőtt férfiak és nők szexuális működésére és termékenységére, valamint az utódok fejlődésére. A rákkeltő anyagokhoz és mutagénekhez hasonlóan a reprodukciót károsító anyagok különös aggodalomra okot adó anyagok, amelyek súlyos és visszafordíthatatlan hatást gyakorolhatnak a munkavállalók egészségére. Ezért a reprodukciót károsító anyagokat a 2004/37/EK irányelv keretében is szabályozni kell annak érdekében, hogy javuljon az összhang többek között az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (4), és uniós szinten hasonló szintű minimális védelmet lehessen biztosítani.

(4)

A legtöbb reprodukciót károsító anyag esetében tudományosan lehetséges meghatározni azon szinteket, amelyek alatt az expozíció nem vezetne káros egészségügyi hatásokhoz. Az expozíció minimalizálását célzó, a 2004/37/EK irányelvben megállapított követelményeket csak azon reprodukciót károsító anyagokra kell alkalmazni, amelyek esetében nem lehet biztonságos expozíciós szintet megállapítani, és amelyeket a 2004/37/EK irányelv III. mellékletének megjegyzés oszlopában „küszöbérték nélküliként” azonosítanak. Valamennyi egyéb reprodukciót károsító anyag tekintetében a munkáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy a munkavállalók expozíciójával kapcsolatos kockázat a lehető legkisebbre csökkenjen.

(5)

A legújabb tudományos adatok szerint egyes konkrét esetekben biológiai határértékekre lehet szükség a munkavállalók egyes rákkeltő anyagoknak, mutagéneknek vagy reprodukciót károsító anyagoknak való expozícióval szembeni védelme érdekében. A biológiai határértékeket és a releváns kapcsolódó rendelkezéseket ezért bele kell foglalni a 2004/37/EK irányelvbe.

(6)

A szociális jogok európai pillérének (5) – amelyet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közösen jelentett be 2017. november 17-én a tisztességes munkafeltételekről és a növekedésről megrendezett szociális csúcstalálkozón – 10. elve biztosítja a munkavállalók egészségének és biztonságának magas szintű védelméhez való jogot a munkájuk során, beleértve a rákkeltő anyagoknak, a mutagéneknek és a reprodukciót károsító anyagoknak való expozícióval szembeni védelmet is a munkahelyen.

(7)

A kötelező erejű foglalkozási expozíciós határértékek fontos elemei a munkavállalók védelmét szolgáló, a 2004/37/EK irányelvben megállapított általános rendelkezéseknek, és azokat nem szabad túllépni. Határértékeket és egyéb közvetlenül kapcsolódó rendelkezéseket kell megállapítani valamennyi olyan rákkeltő anyagra, mutagénre és reprodukciót károsító anyagra vonatkozóan, amelyek esetében az elérhető információk, ideértve a naprakész tudományos és műszaki adatokat is, ezt lehetővé teszik.

(8)

A mutagének és a legtöbb rákkeltő anyag esetében nem lehetséges tudományosan azonosítani azon szinteket, amelyek alatt az expozíció nem eredményezne káros egészségügyi hatásokat. Bár a rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatban a munkahelyi expozícióra vonatkozó határértékeknek a 2004/37/EK irányelvben történő meghatározása nem szünteti meg teljes egészében a munkájuk során való expozícióból eredő, a munkavállalók egészségét és biztonságát érintő kockázatokat (fennmaradó kockázat), mindazonáltal hozzájárul az ilyen expozícióból eredő kockázatok jelentős csökkentéséhez, az említett irányelvben elfogadott fokozatos és célirányos megközelítés révén.

(9)

A kötelező erejű foglalkozási expozíciós határértékek nem érintik a munkáltatóknak a 2004/37/EK irányelv alapján fennálló egyéb kötelezettségeit – így például a rákkeltő anyagok, mutagének és reprodukciót károsító anyagok munkahelyi használatának csökkentését, a munkavállalók rákkeltő anyagoknak, mutagéneknek és reprodukciót károsító anyagoknak való expozíciójának megelőzését és csökkentését – vagy az e célból végrehajtandó intézkedéseket. Az említett intézkedéseknek – a műszakilag lehetséges mértékben – ki kell terjedniük a rákkeltő anyag, a mutagén és a reprodukciót károsító anyag olyan anyaggal, keverékkel vagy eljárással való helyettesítésére, amely nem veszélyes, vagy amely kevésbé veszélyes a munkavállalók egészségére, egy zárt rendszer alkalmazására, illetve a munkavállalók expozíciós szintjének csökkentésére irányuló egyéb intézkedésekre.

(10)

A munkavállalóknak elegendő és megfelelő képzésben kell részesülniük, ha rákkeltő anyagoknak, mutagéneknek vagy reprodukciót károsító anyagoknak vannak kitéve vagy lehetnek kitéve, beleértve az egyes veszélyes gyógyszerekben található anyagokat is. A munkáltató által a 2004/37/EK irányelv 11. cikke értelmében nyújtandó képzést az új vagy megváltozott kockázat figyelembevétele érdekében ki kell igazítani, különösen a munkavállalók új rákkeltő anyagoknak, mutagéneknek vagy reprodukciót károsító anyagoknak vagy több különböző rákkeltő anyagnak, mutagénnek vagy reprodukciót károsító anyagnak való expozíciója esetén, beleértve a veszélyes gyógyszereket is, vagy a munkával kapcsolatos körülmények megváltozása esetén.

(11)

Egyes veszélyes gyógyszerek egy vagy több olyan anyagot tartalmaznak, amelyek megfelelnek az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) szerint rákkeltőként (1A. vagy 1B. kategória), mutagénként (1A. vagy 1B. kategória) vagy reprodukciót károsító anyagként (1A. vagy 1B. kategória) való besorolás kritériumainak, és ezért a 2004/37/EK irányelv hatálya alá tartoznak. A munkavállalók, a munkáltatók és a végrehajtó hatóságok számára azonban nem könnyen hozzáférhetők az arra vonatkozó egyértelmű és naprakész információk, hogy egy adott gyógyszer megfelel-e az említett kritériumoknak. A 2004/37/EK irányelv megfelelő végrehajtásának biztosítása, valamint az említett veszélyes gyógyszerek használatának és a kezelésükkel kapcsolatos kockázatoknak az egyértelművé tétele érdekében lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy segítsék a munkáltatókat azok azonosításában. A Bizottság az Európai Unió 2021–2027-es munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági stratégiai keretéről szóló, 2021. június 28-i bizottsági közleménnyel összhangban iránymutatásokat kell, hogy biztosítson – többek között a képzésre, a protokollokra, a felügyeletre és a nyomon követésre vonatkozóan – a munkavállalók veszélyes gyógyszereknek való expozíciójával szembeni védelme érdekében.

(12)

A 2004/37/EK irányelv 3. cikkében előírt kockázatértékelés tekintetében a munkáltatóknak az említett irányelv hatálya alá tartozó veszélyes gyógyszereknek való expozíció értékelésekor különös figyelmet kell fordítaniuk annak biztosítására, hogy az ilyen termékek helyettesítésére vonatkozó követelmény ne veszélyeztesse a betegek egészségét.

(13)

Ez az irányelv megerősíti a munkavállalók egészségvédelmét és biztonságát a munkahelyen. A rendelkezésre álló információk – többek között naprakész tudományos és műszaki adatok – fényében a 2004/37/EK irányelvben új határértékeket kell megállapítani, amelyeknek a társadalmi-gazdasági hatásnak, valamint az expozíciómérési protokollok és technikák munkahelyen való rendelkezésre állásának alapos értékelésén kell alapulniuk. Az említett információknak lehetőség szerint tartalmazniuk kell a dolgozók egészségére vonatkozó fennmaradó kockázatokat, az 1907/2006/EK rendelettel létrehozott Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) kockázatértékelési bizottságának (RAC) véleményeit, valamint a 2003. július 22-i tanácsi határozattal (7) létrehozott munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottság (ACSH) véleményeit. Az uniós szinten közzétett, a fennmaradó kockázattal kapcsolatos információk értékesek bármely, a rákkeltő anyagoknak, a mutagéneknek és a reprodukciót károsító anyagoknak való foglalkozási expozícióból eredő kockázatok korlátozását célul kitűző jövőbeli munka számára.

(14)

A Bizottságnak meg kell bíznia az ACSH-t, hogy a rendelkezésre álló információk – többek között tudományos és műszaki adatok – alapján vizsgálja meg egy kockázatalapú módszertan elfogadásának lehetőségét azzal a céllal, hogy a határértékeket olyan expozíciós szinten határozzák meg, amely megfelel valamely káros egészségügyi hatás – például a rák – kialakulása kockázatának, beleértve annak lehetőségét is, hogy ezeket egy felső és egy alsó kockázati szint közötti tartományban határozzák meg.

(15)

A RAC és az ACSH ajánlásaival összhangban – amennyiben lehetséges – a belélegzésen keresztüli expozíciós útra vonatkozó határértékeket határoznak meg egy nyolc órás idővel súlyozott átlagnak megfelelő referencia-időszakkal kapcsolatban (hosszú távú expozíciós határértékek), egyes rákkeltő anyagokra, mutagénekre és reprodukciót károsító anyagokra vonatkozóan pedig rövidebb, tizenöt perces idővel súlyozott átlagnak megfelelő referencia-időszakkal kapcsolatban (rövid távú expozíciós határértékek), a rövid távú expozícióból eredő hatásoknak a lehetséges mértékben történő korlátozása érdekében.

(16)

A lehető legnagyobb védelem biztosítása érdekében valamennyi rákkeltő anyag, mutagén és reprodukciót károsító anyag esetében a belégzésen kívül figyelembe kell venni más felszívódási utakat is, ideértve a bőrön keresztüli felszívódás lehetőségét. Az 1272/2008/EK rendelet további megjegyzéseket állapít meg a veszélyes anyagokra és keverékekre vonatkozóan.

(17)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó rákkeltő anyagok egészségügyi hatásainak értékelése a RAC által nyújtott releváns tudományos szakértői véleményen alapul. A Bizottság Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatósága és az Európai Vegyianyag-ügynökség által aláírt, szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodás szerint a RAC tudományos értékeléseket készít minden egyes kiválasztott, prioritást élvező vegyi anyag toxikológiai profiljáról a munkavállalók egészségére kifejtett káros hatásaival összefüggésben.

(18)

Az akrilnitril megfelel az 1272/2008/EK rendelettel összhangban a rákkeltő anyagként (1B. kategória) való besorolás kritériumainak, és ezért a 2004/37/EK irányelv értelmében rákkeltő anyagnak minősül. A rendelkezésre álló információk – többek között tudományos és műszaki adatok – alapján az említett rákkeltő anyag tekintetében lehetséges hosszú és rövid távú határértéket meghatározni. Az akrilnitril a bőrön keresztül is felszívódhat. Ezért helyénvaló a 2004/37/EK irányelv hatálya alá tartozó akrilnitrilre vonatkozóan rhx határértéket meghatározni, és ahhoz a „bőr” megjegyzést hozzáfűzni. Az ACSH – a RAC véleménye alapján – egyetértett azzal, hogy az akrilnitril biológiai monitorozása hasznos volna. A biológiai monitorozás gyakorlati használatáról szóló útmutató fejlesztésekor ezt figyelembe kell venni.

(19)

Az akrilnitril tekintetében előfordulhat, hogy az 1 mg/m3 (0,45 ppm) határértéket és a 4 mg/m3 (1,8 ppm) rövid távú határértéket nehéz teljesíteni rövid távon. Ezen irányelv hatálybalépésétől számított négy éves átmeneti időszakot kell bevezetni, amikortól az említett foglalkozási expozíciós határértékek alkalmazandók.

(20)

A nikkelvegyületek megfelelnek az 1272/2008/EK rendelettel összhangban a rákkeltő anyagként (1A. kategória) való besorolás kritériumainak, és ezért a 2004/37/EK irányelv értelmében rákkeltő anyagnak minősülnek. A rendelkezésre álló információk – többek között tudományos és műszaki adatok alapján – a rákkeltő anyagok ezen csoportjának tekintetében lehetséges határértékeket meghatározni. A nikkelvegyületeknek való munkahelyi expozíció okozhat bőrszenzibilizációt és légúti szenzibilizációt is. Ezért helyénvaló a 2004/37/EK irányelv hatálya alá tartozó nikkelvegyületeknek mind a belélegezhető, mind a respirábilis frakcióira vonatkozóan határértékeket meghatározni, valamint azokhoz „bőr” és légzőszervi szenzibilizáció”-ra vonatkozó megjegyzést hozzáfűzni.

(21)

A nikkelvegyületek tekintetében előfordulhat, hogy a respirábilis frakció esetében a 0,01 mg/m3, a belélegezhető frakció esetében pedig a 0,05 mg/m3 határértéket nehéz teljesíteni számos ágazatban vagy folyamatban, így különösen az olvasztás, a finomítás és a hegesztés során. Továbbá, mivel azonos kockázatkezelési intézkedések alkalmazhatók mind a króm(VI)-, mind a nikkelvegyületek esetében, a rákkeltő anyagok e két csoportjának való expozíció csökkentését célzó átmeneti intézkedéseket össze kell hangolni. Ezért egy 2025. január 17-ig tartó átmeneti időszakot kell bevezetni, amely alatt a nikkelvegyületek belélegezhető frakciói esetében 0,1 mg/m3 határértéket kell alkalmazni. Az átmeneti időszak biztosítaná az összhangot a (EU) 2017/2398 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (8) a króm(VI)-vegyületekre elfogadott foglalkozási expozíciós határértékek alkalmazásának kezdőnapjával.

(22)

A benzol megfelel az 1272/2008/EK rendelettel összhangban a rákkeltő anyagként (1A. kategória) való besorolás kritériumainak, és ezért a 2004/37/EK irányelv értelmében rákkeltő anyagnak minősül. A benzol bőrön keresztül is felszívódhat. A 2004/37/EK irányelv III. mellékletében a benzolra vonatkozóan meghatározott határértéket felül kell vizsgálni a frissebb tudományos adatok fényében, és helyénvaló megtartani a „bőr” megjegyzést. Az ACSH – a RAC véleménye alapján – egyetértett azzal, hogy a benzol biológiai monitorozása hasznos volna. A biológiai monitorozás gyakorlati használatáról szóló útmutató fejlesztésekor ezt figyelembe kell venni.

(23)

A benzol tekintetében előfordulhat, hogy a 0,2 ppm (0,66 mg/m3) felülvizsgált határértéket egyes ágazatokban rövid távon nehéz teljesíteni. Ezen irányelv hatálybalépését követően négy éves átmeneti időszakot kell ezért bevezetni. Átmeneti intézkedésként az (EU) 2019/130 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (9) előírt 1 ppm (3,25 mg/m3) határértéket kell továbbra is alkalmazni 2024. április 5-ig, és 0,5 ppm (1,65 mg/m3) átmeneti határértéket kell alkalmazni 2024. április 5-től 2026. április 5-ig.

(24)

A kristályos szilícium-dioxid belélegezhető porára vonatkozóan az (EU) 2017/2398 irányelv III. mellékletében meghatározott határértéket a 2004/37/EK irányelv szerinti bizottsági értékelések, valamint a friss tudományos és műszaki adatok fényében felül kell vizsgálni.

(25)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 154. cikkének megfelelően a Bizottság kétszakaszos, uniós szintű konzultációt folytatott a szociális partnerekkel. Konzultált továbbá az ACSH-val, amely az irányelv tárgyát képező valamennyi, prioritást élvező anyagra vonatkozóan véleményt fogadott el, mindegyikre egy vagy több kötelező erejű foglalkozási expozíciós határértéket, valamint adott esetben megjegyzéseket ajánlott.

(26)

Az irányelvben megállapított határértékeket rendszeresen ellenőrizni kell, és felül kell vizsgálni az 1907/2006/EK rendelettel való összhang biztosítása érdekében. A benzol tekintetében a Bizottság az ACSH-val szoros együttműködésben értékelni fogja a foglalkozási expozíciós határértékek további csökkentésének megvalósíthatóságát, figyelembe véve a RAC 2018. évi véleményét és minden új releváns információt.

(27)

mivel ezen irányelv célját – nevezetesen, hogy védje a munkavállalókat azoktól az egészségüket és biztonságukat veszélyeztető kockázatoktól, amelyek a munkájuk során rákkeltő anyagoknak, mutagéneknek vagy reprodukciót károsító anyagoknak való expozícióból erednek vagy eredhetnek, beleértve az ilyen kockázatok megelőzését is – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban terjedelme és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(28)

mivel ezen irányelv a munkavállalók egészségének és biztonságának a munkahelyen való védelmére vonatkozik, azt a hatálybalépésének időpontjától számított két éven belül át kell ültetni.

(29)

A 2004/37/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

A 2006/112/EK irányelvet és a 2008/118/EK tanácsi irányelvet (2) módosította az (EU) 2019/2235 tanácsi irányelv (3), amely héa- és jövedékiadó-mentességet vezetett be az uniós kereten belül végzett védelmi tevékenységek tekintetében. Ezeket a mentességeket a tagállamoknak 2022. július 1-jétől kellett alkalmazniuk.

(2)

A 2006/112/EK irányelvet tovább módosította az (EU) 2021/1159 tanácsi irányelv (4), amely új héamentességet vezetett be a Covid19-világjárványra válaszul uniós szinten hozott intézkedésekre vonatkozóan. Tekintettel a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos helyzet sürgősségére, ezeket a mentességeket a tagállamoknak 2021. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal kellett alkalmazniuk.

(3)

A 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (5) II. mellékletében szereplő héa- és/vagy jövedékiadó-mentességi igazolás (a továbbiakban: az igazolás) annak megerősítésére szolgál, hogy egy adott ügylet a 2006/112/EK irányelv 151. cikke szerinti héa- és/vagy jövedékiadó-mentességben részesül. Annak érdekében, hogy a tagállamok egységes módon alkalmazhassák az uniós kereten belül végzett védelmi tevékenységekre vonatkozó új héamentességet és a Covid19-világjárványra válaszul uniós szinten hozott intézkedésekre vonatkozó új héamentességet, az igazolást módosítani kell.

(4)

A Covid19-világjárványra válaszul uniós szinten hozott intézkedésekre vonatkozó új héamentességek tekintetében az igazolást módosítani kell annak érdekében, hogy támogatható szervként szerepeljen a Bizottság, illetve bármely, az uniós jog alapján létrehozott ügynökség vagy szerv, amennyiben a Bizottság, illetve az adott ügynökség vagy szerv a feladatait végzi a Covid19-világjárványra válaszul. Annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a szükségtelen adminisztratív terhek azon helyzetekben, amikor a mentességet élvező termékértékesítéseket és szolgáltatásnyújtásokat az igazolás jelenlegi változatának felhasználásával már feldolgozták, helyénvaló, hogy az e rendelettel módosított igazolás ne legyen visszamenőleges hatállyal alkalmazandó.

(5)

Az uniós kereten belül végzett védelmi feladatokra vonatkozó új héamentesség tekintetében az igazolást módosítani kell annak érdekében, hogy támogatható szervként magában foglalja a Bizottságot, illetve bármely, az uniós jog alapján létrehozott ügynökséget vagy szervet, amennyiben a Bizottság, illetve az adott ügynökség vagy szerv a feladatait végzi a Covid19-világjárványra válaszul, valamint a közös biztonság- és védelempolitika (KVBP) keretében folytatott uniós tevékenységben részt vevő valamely tagállam fegyveres erőit is. E célból és a tagállamok (EU) 2019/2235 irányelvnek való megfeleléséhez szükséges törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek kezdőnapjával összhangban az igazolást 2022. július 1-jei hatállyal kell módosítani.

(6)

Tekintettel a Covid19-világjárványra válaszul uniós szinten hozott intézkedésekre vonatkozó új héamentességek visszamenőleges hatályára, e rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján hatályba kell lépnie.

(7)

A 282/2011/EU végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2021. február 17-én szubvencióellenes vizsgálatot indított az Indiából és az Indonéziából (a továbbiakban együtt: érintett országok) származó, rozsdamentes acélból készült hidegen síkhengerelt termékek (a továbbiakban: hidegen síkhengerelt acéltermékek, vizsgált termék) behozatalára vonatkozóan. A Bizottság az eljárás megindításáról értesítést (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló értesítés) tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (2).

(2)

A Bizottság azt követően indított vizsgálatot, hogy 2021. január 4-én az Európai Acélszövetség (a továbbiakban: Eurofer, panaszos) az alaprendelet 10. cikkének (6) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a hidegen síkhengerelt acéltermékek uniós gazdasági ágazata nevében. A panasz bizonyítékokat tartalmazott a támogatásra, illetve az abból eredő kárra vonatkozóan, és ez elegendőnek bizonyult a vizsgálat megindításához.

(3)

A szubvencióellenes vizsgálat megindítása előtt a Bizottság értesítette India kormányát (a továbbiakban: indiai kormány) (3), valamint Indonézia kormányát (a továbbiakban: indonéz kormány) (4) arról, hogy megfelelő módon dokumentált panaszt nyújtottak be a Bizottsághoz, és az alaprendelet 10. cikkének (7) bekezdésével összhangban konzultációra kérte fel az indiai és az indonéz kormányt. Az indiai kormánnyal 2021. február 10-én, míg az indonéz kormánnyal 2021. február 15-én került sor konzultációra. Mindazonáltal egyik kormánnyal sem sikerült kölcsönösen elfogadható megoldást találni.

(4)

A Bizottság 2021. november 18-án egy 2020. szeptember 30-án közzétett, a dömpingellenes eljárás megindításáról szóló értesítés útján indított vizsgálat nyomán (a továbbiakban: külön dömpingellenes vizsgálat) (5) végleges dömpingellenes vámokat vetett ki és véglegesen beszedte az Indiából és az Indonéziából származó ugyanazon termék behozatalára kivetett ideiglenes vámokat (6) (a továbbiakban: dömpingellenes rendelet).

(5)

Az e szubvencióellenes vizsgálat, illetve a külön dömpingellenes vizsgálat keretében végzett, a kárra, az ok-okozati összefüggésre és az uniós érdekre vonatkozó elemzések értelemszerűen megegyeznek, mivel az uniós gazdasági ágazat meghatározása és a mintában szereplő uniós gyártók mindkét vizsgálatban azonosak, és a figyelembe vett időszak és a vizsgálati időszak is megegyezik.

(6)

A panaszos 2021. április 7-én kérelmezte a behozatalok nyilvántartásba vételét. A Bizottság elemezte a kérelmet, de megállapította, hogy nem került sor az érintett országokban kiegyenlíthető támogatásban részesülő termék viszonylag rövid időn belüli tömeges behozatalára. Az eljárás megindítását követő hét hónapban a hidegen síkhengerelt acéltermékek Indiából és Indonéziából érkező behozatala 46 %-kal csökkent a vizsgálati időszak alatti behozatalhoz képest. Ezért a behozatalok nyilvántartásba vételére vonatkozó, a 24. cikk (5) bekezdésében foglalt feltétel nem teljesült, és a Bizottság az érintett termék behozatalaira vonatkozóan nem vezetett be nyilvántartásbavételi kötelezettséget.

(7)

A támogatásokra és a kárra vonatkozó vizsgálat a 2019. július 1-jétől 2020. június 30-ig tartó időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak) terjedt ki. A kár vizsgálata szempontjából lényeges tendenciák vizsgálata a 2017. január 1-jétől a vizsgálati időszak végéig tartó időszakra (a továbbiakban: figyelembe vett időszak) terjedt ki. Mindkét időszak megegyezik a külön dömpingellenes vizsgálatban tekintetbe vett hasonló időszakokkal.

(8)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben felkérte az érdekelt feleket, hogy a vizsgálatban való részvétel érdekében vegyék fel vele a kapcsolatot. A Bizottság emellett külön tájékoztatta a panaszost, az indiai kormányt, az indonéz kormányt, az érintett országok ismert exportáló gyártóit, valamint az ismert uniós importőröket és felhasználókat a vizsgálat megindításáról, és felkérte őket az abban való részvételre.

(9)

Az érdekelt felek lehetőséget kaptak arra, hogy észrevételeket tegyenek a vizsgálat megindításával kapcsolatban, és kérjék a Bizottság és/vagy a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő előtti meghallgatásukat. Az Eurofer és egy másik társaság meghallgatására került sor.

(10)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben szintén felkérte a Kínai Népköztársaság hatóságait (a továbbiakban: kínai kormány) a vizsgálatban érdekelt félként való részvételre. A Bizottság továbbá tájékoztatta a kínai kormányt a vizsgálat megindításáról, és kifejezetten hivatkozott az érdekelt félként való részvételre vonatkozó felkérésre, amely az eljárás megindításáról szóló értesítésben szerepelt. Ezt követően a kínai kormány tájékoztatta a Bizottságot, hogy a vizsgálatban bejelentkezett érdekelt félként.

(11)

A Bizottság 2021. október 11-én tájékoztatáskéréssel fordult a kínai kormányhoz.

(12)

A kínai kormány nem válaszolt a Bizottság tájékoztatáskérésére, hanem 2021. október 21-én benyújtotta magával a tájékoztatáskéréssel kapcsolatos észrevételeit.

(13)

Ebben a beadványban a kínai kormány egyrészt kijelentette, hogy a Bizottság eljárásai sérthetik a WTO szabályait és az uniós jogot.

(14)

Először is a kínai kormány kijelentette, hogy a Bizottság nem tájékoztatta a kínai kormányt a panasz benyújtásáról, nem folytatott az eljárás megindítása előtt konzultációt a kínai kormánnyal, nem tájékoztatta a kínai kormányt az eljárás megindításáról, valamint nem kérte fel közvetlenül arra, hogy érdekelt félként részt vegyen a vizsgálatban. Azt is hozzátette, hogy mivel a kínai kormány nem exportáló ország, az nem a WTO szabályai értelmében vett érdekelt tag vagy fél, a felhívásban nincs meghatározva a jogalap, illetve nem felel meg az alapvető eljárási követelményeknek.

(15)

A Bizottság megjegyezte, hogy ezek az állítások tényszerűen nem helytállóak. Valójában miután az érdekelt félként való részvételre vonatkozó felhívás szerepelt az eljárás megindításáról szóló értesítésben, amelyet az Európai Unió Hivatalos Lapjában2021. február 17-én tettek közzé, a Bizottság ugyanazon a napon elküldte a kínai kormánynak az eljárás megindításáról szóló értesítést, kifejezetten felhívva annak figyelmét az érdekelt félként való részvételre vonatkozó felhívásra. Kezdetben a kínai kormány egy 2021. február 19-i e-mailben hozzáférést kért a nyilvános aktához. Az említett e-mailre aznap küldött válaszában a Bizottság ismét kifejezetten megkérdezte a kínai kormányt, hogy a nyilvános aktához való hozzáférésre irányuló kérésével az volt-e a szándéka, hogy érdekelt félként nyilvántartásba vegye. Ugyanazon a napon a kínai kormány megerősítette a Bizottság részére, hogy bejelentkezett érdekelt félként. Az e-mailben lezajlott teljes üzenetváltás elérhető a nyilvános aktában. A Bizottság tehát közvetlenül tájékoztatta a kínai kormányt az eljárás megindításáról szóló értesítésről, sőt mi több, kétszer is felkérte, hogy érdekelt félként vegyen részt az eljárásban. Ezenkívül a Bizottság nem kéri fel a kínai kormányt az eljárás megindítását megelőző konzultációra, mivel a Bizottság azt várta, hogy az indonéz kormány tisztázza a kínai kormánynak az indonéz exportáló gyártók számára nyújtott közvetett pénzügyi támogatásban betöltött szerepét. Így, tekintve, hogy a Bizottságnak nem állt szándékában a Kína által nyújtott esetleges kiegyenlíthető támogatások vizsgálata, hanem pusztán az indonéz kormány által a kínai kormány pénzügyi támogatása révén nyújtott támogatásokat kívánta megvizsgálni, nem volt jogi előírás, hogy az eljárás megindítását megelőzően folytasson konzultációt a kínai kormánnyal.

(16)

Másodszor, a kínai kormány kijelentette, hogy azért kérte, hogy nyomon követhesse az ügy előrehaladását, mivel aggódik amiatt, hogy a Bizottság megsértheti a WTO szabályait és az uniós jogot, de a kínai kormány nem tartozik a vizsgálat hatálya alá, és nem köteles semmilyen információt szolgáltatni a vizsgálat során. Valójában a Bizottság – a kínai kormány szerint – már megsértette a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-megállapodást (a továbbiakban: a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás) és az alaprendeletet a Kínai Népköztársaságból (a továbbiakban: Kína) és Egyiptomból származó egyes szőtt és/vagy tűzött üvegrost szövetek behozatalára vonatkozó szubvencióellenes vizsgálat során, amely 2019. május 16-án indult (7) és 2020. június 15-én végleges kiegyenlítő vámok kivetését eredményezte (8) (a továbbiakban: az üvegrost szövetekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálat), azáltal, hogy a Kína és Egyiptom közötti szokásos kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködést belevette az úgynevezett országok közötti kereszttámogatások körébe.

(17)

A Bizottság emlékeztetett arra, hogy nem a kínai kormány kérte az ügy előrehaladásának nyomon követését, hanem maga a Bizottság kérte fel a kínai kormányt az eljárás megindításáról szóló értesítésben, hogy az jelentkezzen be érdekelt félként. Ami az üvegrost szövetekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálattal kapcsolatos állításokat illeti, a Bizottság általánosnak és megalapozatlannak ítélte azokat, és az egyébként sem képezi a jelen vizsgálat tárgyát. A Bizottság mindenesetre megjegyezte, hogy a kínai kormány által nyújtott pénzügyi támogatás, amennyiben az ilyen támogatás az indonéz kormánynak tulajdonítható, a jelen vizsgálat hatálya alá tartozik. Ebben az összefüggésben tehát szükség van a kínai kormány által nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó információkra.

(18)

Harmadszor, a kínai kormány megjegyezte, hogy a Bizottság az eljárás megindítását követő első nyolc hónapban nem küldött részére semmilyen tájékoztatáskérést, ellentétben a WTO azon követelményével, miszerint a vizsgáló hatóságoknak a lehető leghamarabb meg kell határozniuk az érdekelt felektől kért információkat, és hogy a válaszadási határidő 10 nap volt a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 12.1.1. cikkében és az alaprendelet 11. cikke (2) bekezdésében előírt 37 nap helyett.

(19)

A Bizottság megjegyezte, hogy a tájékoztatáskérés kínai kormánynak történő elküldésének időpontja a vizsgálat fejleményeinek volt tulajdonítható. A kínai kormánytól bekért elemek nem voltak teljesen egyértelműek a vizsgálat elején, és a tájékoztatáskérés olyan szempontokon alapult, amelyek további vizsgálatot igényeltek az indonéz felekkel folytatott első távoli ellenőrzést követően. Ezenkívül a Bizottság azt válaszolta, hogy „tájékoztatáskérést”, nem pedig „kérdőívet” küldött a kínai kormánynak. A határidőre vonatkozó követelmények, amelyekre a kínai kormány hivatkozott, csak a kérdőívekre vonatkoznak. A tájékoztatáskérésben megszabott határidő elegendő volt a kért információk benyújtásához. Mindenesetre, ha a kínai kormány túl szorosnak ítélte volna meg a határidőt, kérhette volna annak meghosszabbítását, amit nem tett.

(20)

Az indiai kormány nem nyújtott be írásos észrevételeket sem az eljárás megindítását megelőző konzultáció előtt, sem azok után. A konzultáció során azonban az indiai kormány azzal érvelt, hogy a panasz általánosságban nem tartalmaz elegendő bizonyítékot az állítólagos támogatási programok létezésére vonatkozóan.

(21)

A Bizottság figyelembe vette az indiai kormány észrevételeit. Mindazonáltal, amint azt a bizonyítékok elegendő jellegéről készített feljegyzés (a továbbiakban: feljegyzés) (9) részletesen ismerteti, a Bizottság a támogatásra vonatkozó állítások vizsgálatát követően arra a következtetésre jutott, hogy a panasz – a Bizottság rendelkezésére álló és a feljegyzésben felsorolt bizonyítékokkal együtt – elegendő olyan bizonyítékot tartalmazott, amely az Indiából származó érintett termék támogatásának meglétét mutatja.

(22)

Az indonéz kormány 2021. február 15-én benyújtotta az eljárás megindítását megelőző, aznap lezajlott konzultáció során elhangzott nyilatkozatainak írásos változatát. Ebben a beadványban azzal érvelt, hogy a panasz általánosságban nem tartalmaz elegendő bizonyítékot az állítólagos támogatási programok létezésére vonatkozóan.

(23)

A Bizottság figyelembe vette ezt a beadványt a bizonyítékok elegendő jellegéről készített feljegyzés megszövegezésének szakaszában, és tiszteletteljesen nem értett egyet az indonéz kormány észrevételeivel. A Bizottság ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a panasz – a Bizottság rendelkezésére álló és a bizonyítékok elegendő jellegéről készített feljegyzésben felsorolt bizonyítékokkal együtt – elegendő olyan bizonyítékot tartalmazott, amely a támogatás meglétét mutatja. Mindenesetre a Bizottság különös figyelmet fordított az indonéz kormány által a vizsgálat során kiemelt elemekre.

(24)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben közölte, hogy az alaprendelet 27. cikke alapján mintavételt végezhet az érdekelt felek körében.

(25)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben jelezte azt a döntését, hogy a vizsgálat alá vonandó uniós gyártók számát egy minta kiválasztásával észszerű mértékűre korlátozza, és ideiglenesen kiválasztott egy uniós gyártókból álló mintát. A Bizottság az uniós gyártók által az eljárás megindítását megelőző állandó értékelés keretében bejelentett termelési és uniós értékesítési mennyiségek alapján, a gyártók földrajzi helyzetét is figyelembe véve választotta ki az ideiglenes mintát. Az így létrehozott ideiglenes minta három uniós gyártóból állt, amelyek négy különböző tagállamban működtek, és együtt a hasonló termék uniós termelésének több mint 60 %-át, értékesítésének pedig közel 70 %-át képviselték. Az ideiglenes minta részletei az érdekelt felek számára betekintésre összeállított aktában hozzáférhetők voltak, és az érdekelt felek lehetőséget kaptak észrevételeik megtételére. Észrevétel nem érkezett.

(26)

Miután az előírt határidőn belül nem érkezett észrevétel, a Bizottság véglegesítette az uniós gyártókból álló ideiglenes mintát. A mintában az Acciai Speciali Terni S.p.A., az Aperam Stainless Europe és az Outokumpu Stainless OY szerepelt. A végleges minta reprezentatív az uniós gazdasági ágazatra nézve. Ez a minta egybeesett az uniós gyártóknak a külön dömpingellenes vizsgálatban alkalmazott mintájával.

(27)

Annak érdekében, hogy eldönthesse, szükséges-e a mintavétel, és ha igen, kiválaszthassa a mintát, a Bizottság felkérte az ismert független importőröket az eljárás megindításáról szóló értesítésben meghatározott információk benyújtására.

(28)

Egy független importőr jelentkezett érdekelt félként, és nyújtotta be a kért információkat. A benyújtott válaszok kis számára való tekintettel nem volt szükség mintavételre. E döntéssel kapcsolatban az érdekelt felek nem tettek észrevételeket. A Bizottság a szóban forgó importőrt felkérte arra, hogy töltsön ki kérdőívet.

(29)

Figyelembe véve az érintett országok exportáló gyártóinak potenciálisan nagy számát, az eljárás megindításáról szóló értesítés India és Indonézia esetében rendelkezett a mintavételről. A Bizottság ezért – annak érdekében, hogy eldönthesse, szükséges-e a mintavétel, és ha igen, kiválaszthassa a mintát – felkérte az Indiában és az Indonéziában működő összes ismert exportáló gyártót, hogy nyújtsák be az eljárás megindításáról szóló értesítésben meghatározott információkat.

(30)

Emellett a Bizottság felkérte India Európai Unió mellett működő képviseletét és az Indonéz Köztársaság brüsszeli nagykövetségét, hogy nevezze meg azokat az esetleges további exportáló gyártókat és/vagy lépjen kapcsolatba azokkal, amelyek adott esetben részt kívánnak venni a vizsgálatban.

(31)

Két indiai vállalat (illetve vállalatcsoport) nyújtott be a mintavételezéssel kapcsolatos választ. A két szóban forgó exportáló gyártó, a Chromeni Steels Private Limited (a továbbiakban: Chromeni) és a Jindal csoport a hidegen síkhengerelt acéltermékek Indiából az Unióba irányuló exportjának 100 %-át adta a vizsgálati időszak alatt. A Bizottság ezért lemondott a mintavételről India tekintetében.

(32)

A Jindal csoport (India) hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártásában és értékesítésében érintett része két exportáló gyártóból, két kereskedőből, egy szolgáltatóból és egy nyersanyag-beszállítóból áll.

(33)

A Jindal csoport vertikálisan integrált tevékenységeket folytató vállalat, kezdve a koksz, gáz és a ferrokróm gyártásától, a folyékony rozsdamentes acél, a lemeztuskók és a melegen hengerelt tekercsek gyártásán át a hidegen síkhengerelt acéltermékek előállításáig.

(34)

A Chromeni nem vertikálisan integrált. Melegen hengerelt rozsdamentesacél tekercsekből állít elő hidegen síkhengerelt acéltermékeket.

(35)

Három indonéz exportáló gyártó, illetve exportáló gyártói csoport nyújtotta be a kért információkat és járult hozzá ahhoz, hogy felvegyék a mintába. Az alaprendelet 27. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság két exportáló gyártói csoportból álló mintát választott ki az Indonéziából a vizsgálati időszak alatt az Unióba irányuló export azon legnagyobb reprezentatív mennyisége alapján, amelyet a rendelkezésre álló időn belül megfelelően meg lehetett vizsgálni: E két exportáló gyártói csoport a PT. Indonesia Ruipu Nickel and Chrome Alloy (a továbbiakban: IRNC) és a PT. Jindal Stainless Indonesia (a továbbiakban: Jindal Indonesia). A mintában szereplő exportáló gyártói csoportok a vizsgálati időszakban a hidegen síkhengerelt acéltermékek Indonéziából az Unióba irányuló bejelentett kínai exportjának 71 %-át adták.

(36)

Az IRNC egy vertikálisan integrált vállalat. Nikkelércből állító elő hidegen síkhengerelt acéltermékeket, ezért rendelkezik saját kohókkal. Az IRNC továbbá egy olyan vállalatokból álló csoport tagja, amelyek különféle típusú acéltermékeket állítanak elő és szintén vertikálisan integráltak (a nikkelércből indulnak ki, ezért saját kohójuk van), és upstream acéltermékeket szállítanak az IRNC-nek a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártásához. Ezek a vállalatok (az IRNC vállalattal együtt a továbbiakban: IRNC csoport) a PT. Indonesia Guang Ching Nickel and Stainless Steel Industry (a továbbiakban: GCNS), a PT Indonesia Tsingshan Stainless Steel (a továbbiakban: ITSS), a PT. Sulawesi Mining Investment (a továbbiakban: SMI), valamint a PT. Tsingshan Steel Indonesia (a továbbiakban: TSI). Mindegyikük az indonéziai Morowali Ipari Parkban található.

(37)

A Jindal Indonesia nem vertikálisan integrált. Rozsdamentes acélból készült tekercsekből állít elő hidegen síkhengerelt acéltermékeket.

(38)

A Bizottság a minta kiválasztásáról az alaprendelet 27. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultált valamennyi ismert érintett exportáló gyártóval, valamint az indonéz kormánnyal. Nem érkezett észrevétel, és így a minta megerősítést nyert.

(39)

A mintavételi űrlapot visszaküldő harmadik indonéz exportáló gyártó arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy nem kíván az alaprendelet 27. cikkének (3) bekezdése alapján egyedi vizsgálatot kérni. Mindazonáltal a Bizottság tájékoztatta a mintában nem szereplő exportáló gyártót arról, hogy neki is kell töltenie a kérdőívet, ha egyedi vizsgálatot kíván kérni. Az exportáló gyártó azonban nem válaszolt a kérdőívre. Ezért nem lehetett egyedi vizsgálatot végezni.

(40)

A Bizottság kérdőíveket küldött a mintában szereplő három uniós gyártónak, a panaszosnak, az egy független importőrnek, amely jelentkezett, valamint az érintett országokban működő négy exportáló gyártónak. A Bizottság ugyanezeket a kérdőíveket az eljárás megindításának napján hozzáférhetővé tette az interneten is (10).

(41)

A kérdőívre a mintába felvett három uniós gyártótól, a panaszostól, egy független importőrtől, a két indiai exportáló gyártótól és mintában szereplő két indonéz exportáló gyártótól érkezett válasz.

(42)

Emellett a Bizottság az indiai kormánynak és az indonéz kormánynak is küldött kérdőívet.

(43)

Az indiai kormánynak szóló kérdőív egyedi kérdőíveket is magában foglalt, amelyeket a Bizottság a következők számára állított össze: i. minden olyan pénzügyi intézmény, amely kölcsönt vagy exporthitelt nyújtott a vizsgált vállalatoknak vagy azok vásárlóinak (exportvásárlói hitelek keretében), ii. a két indiai exportáló gyártó számára a vizsgált termék előállításához állítólagosan a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosított inputok (króm- és vasérc) 10 legnagyobb gyártójának és forgalmazójának.

(44)

Az indonéz kormány számára összeállított kérdőív tartalmazott egy egyedi kérdőívet a Lembaga Pembiayaan Ekspor Indonesia (a továbbiakban: Indonesia Eximbank) számára. Ezt a pénzügyi intézményt a panasz kifejezetten közjogi szervként, illetve olyan szervként említette, amelyet az indonéz kormány támogatásnyújtással megbízott vagy arra utasított. Ezenkívül – adminisztráció megkönnyítése érdekében – a Bizottság felkérte az indonéz kormányt, hogy továbbítson egyedi kérdőíveket i. bármely más pénzügyi intézménynek, amely kölcsönt vagy exporthitelt nyújtott a mintában szereplő vállalatok vagy a mintában szereplő vállalatok vásárlói részére (exportvásárlói hitelek keretében) (11), ii. a vizsgált termék fő inputjainak 10 legjelentősebb gyártója és forgalmazója részére, valamint a szóban forgó anyagok bármely más olyan inputgyártója és -forgalmazója részére, akik a mintába felvett két vállalat részére inputot szállítottak, és iii. a PT. Asuransi Asei Indonesia (a továbbiakban: ASEI) részére, amelyre a panasz kifejezetten olyan szervezetként hivatkozott, amely kedvezményes alapon nyújt exporthitel-biztosítást, potenciálisan a vizsgált termék gyártói számára is.

(45)

Ezenkívül az indonéz kormánynak küldött kérdőív tartalmazott egy, a PT. Indonesia Morowali Industrial Parknak (a továbbiakban: IMIP) szánt kérdőívet. Ez a vállalat üzemelteti az ipari parkot, ahol az IRNC, a mintában szereplő egyik exportáló gyártó székhelye található. Mivel az IMIP az IRNC-vel kapcsolatban álló vállalat, a Bizottság az IRNC-t is felkérte arra, hogy az említett kérdőívet juttassa el az IMIP-nek.

(46)

A Bizottság arra is felkérte az indonéz kormányt, hogy gyűjtsön össze minden, e szervezetek által adott választ, és közvetlenül a Bizottsághoz juttassa el azokat.

(47)

A Bizottság megkapta a kérdőívre adott válaszokat az indiai kormánytól, amelyek azonban nem tartalmazták a (43) preambulumbekezdésben említett egyedi kérdőívekre adott válaszokat, valamint az indonéz kormánytól, amelyek az Indonesia Eximbanktól, három másik pénzintézettől és a következő tizenegy inputbeszállítótól kapott válaszokat tartalmaztak: négy szénbányászattal foglalkozó vállalat (a PT. Sungai Danau Jaya, a PT. Tanah Bumbu Resources, a PT. Wahana Baratama Mining és a PT. Bukit Asam Tbk), három nikkelércbányászattal foglalkozó vállalat (a PT. GAG Nikel, a PT. Ceria Nugraha Indotama és a PT. Tiran Indonesia), négy nikkelérc- és szénkereskedelmi vállalat (a PT. Ekasa Yad Resouces, a PT. Batu Bara Global Energy, a PT. Rwood Resources Indonesia, és a PT. Bumi Nusantara Jaya), valamint az ASEI és az IMIP. A Bizottság az IRNC-től is megkapta az IMIP kérdőívére adott válaszait.

(48)

A Covid19-világjárvány kitörése, valamint a különböző tagállamok és harmadik országok által bevezetett korlátozó intézkedések miatt a Bizottság a vizsgálat ideiglenes szakaszában nem tudott az alaprendelet 16. cikke értelmében ellenőrző látogatásokat tenni. A Bizottság ehelyett az adatok egybevetésével távolról ellenőrizte az ideiglenes ténymegállapításokhoz szükségesnek ítélt összes információt, összhangban a Covid19-világjárványnak a dömpingellenes és szubvencióellenes vizsgálatokra gyakorolt hatásáról szóló közleményével (12).

(49)

Az alaprendelet 28. cikke alkalmazásának sérelme nélkül a Bizottság az adatok egybevetésével, videokonferencia során ellenőrizte az indiai kormány és az indonéz kormány kérdőívre adott válaszait. Az illetékes minisztériumok tisztviselői részt vettek a távoli ellenőrzésen. Az indonéz kormány távoli ellenőrzése magában foglalta az Indonesia Eximbank és két inputbeszállító, nevezetesen a PT. Gag Nikel és a PT. Sungai Danau Jaya által szolgáltatott információk távoli ellenőrzését is.

(50)

A Bizottság továbbá a következő vállalkozások/felek esetében végzett távoli ellenőrzéseket:

(51)

2021. október 20-án az alaprendelet 29a. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság tájékoztatta az érdekelt feleket arról a szándékáról, hogy nem vezet be ideiglenes intézkedéseket, és folytatja a vizsgálatot.

(52)

A Bizottság folytatta azon információk összegyűjtését és ellenőrzését, amelyeket szükségesnek tartott végleges ténymegállapításainak megfogalmazásához.

(53)

2021. december 17-én a Bizottság valamennyi felet tájékoztatta azokról lényeges tényekről és szempontokról, amelyek alapján végleges kiegyenlítő vámot kíván kivetni az érintett termék behozatalára vonatkozóan (a továbbiakban: az érdekelt felek végső tájékoztatása). Valamennyi fél számára biztosítottak egy határidőt a tájékoztatással kapcsolatos észrevételeik megtételére. Az érdekelt felek lehetőséget kaptak arra, hogy észrevételeket tegyenek a vizsgálat megindításával kapcsolatban, és kérjék a Bizottság és/vagy a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő előtti meghallgatásukat.

(54)

Ezt követően, 2022. január 21-én az érdekelt felek további újabb végső tájékoztatást kaptak (a továbbiakban: az érdekelt felek újabb végső tájékoztatása), és Bizottság a felek számára egy meghatározott időszakot biztosított a tájékoztatással kapcsolatos észrevételeik megtételére. Az érdekelt feleknek lehetősége nyílt a Bizottsággal és/vagy a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselővel tartandó meghallgatás kérelmezésére.

(55)

A panaszostól, az indiai kormánytól, az indonéz kormánytól, a kínai kormánytól, a mintában szereplő exportáló gyártóktól, a független importőrtől (LSI), valamint az importőröket és forgalmazókat tömörítő konzorciumtól (Euranimi) érkeztek észrevételek.

(56)

Amennyiben a felek kérelmezték, lehetőséget kaptak szóbeli meghallgatásra is. Meghallgatásra az IRNC csoport és az Euranimi részvételével került sor.

(57)

Az érdekelt felek által benyújtott észrevételeket a Bizottság mérlegelte, és indokolt esetben e rendeletben figyelembe vette.

(58)

Az IRNC csoport azt állította, hogy sérült a védelemhez való joga, mivel nem kapott elegendő időt az érdekelt felek végső tájékoztatására vonatkozó észrevételei összeállítására. Válaszul a Bizottság kiemelte, hogy az IRNC csoport kezdetben 18 napos határidőt kapott észrevételei megtételére, ami jóval meghaladja a törvényben előírt 10 napos határidőt, amelyet a Bizottság a végső tájékoztatáskor az érdekelt feleknek biztosítani köteles. Emellett a Bizottság három napos hosszabbítást is engedélyezett a vállalatnak annak kérésére. Ezért a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az IRNC csoport elegendő időt kapott arra, hogy benyújtsa az érdekelt felek végső tájékoztatásával kapcsolatos észrevételeit, és ezért elutasította ezt az állítást.

(59)

A Jindal csoport és a Jindal Indonesia felkérte a Bizottságot annak biztosítására, hogy a javasolt kiegyenlítő vámokat és az acélra vonatkozó védintézkedéseket nem alkalmazzák halmozottan, ahogyan azt a dömpingellenes rendelet tette.

(60)

Ezzel a kérdéssel az (1083)–(1084) preambulumbekezdés foglalkozik.

(61)

A jogbiztonság érdekében a Jindal csoport és a Jindal Indonesia azt is kérte a Bizottságtól, hogy a kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló rendeletjavaslatot foglalja bele az (EU) 2019/1382 rendeletbe (13).

(62)

A Bizottság megjegyezte, hogy a 3. cikk már foglalkozik az e rendelet szerint kivetett vámok és az (EU) 2019/159/EU rendelet szerint kivetett vámok közötti kölcsönhatás kérdésével (14). Az (EU) 2019/1382 rendelet legutóbbi módosításában a Bizottság már bejelentette, hogy a jövőben minden, a védintézkedés hatálya alá is tartozó acéltermékekre vonatkozó dömpingellenes és/vagy szubvencióellenes rendelet tartalmaz majd olyan egyedi rendelkezéseket, amelyek megakadályozzák a kontingensen felüli védintézkedésekre vonatkozó vámmal való egyidejű alkalmazásukat (15).

(63)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követőeb az Euranimi és az LSI amellett érvelt, hogy a Bizottságnak az alaprendelet 24. cikkének (4) bekezdése alapján fel kellene függesztenie az intézkedéseket.

(64)

A Bizottság visszaigazolta az e felek által közölt információk kézhezvételét, és emlékeztette őket, hogy amennyiben helyénvalónak ítéli, az intézkedések felfüggesztése mellett dönthet, ha a piaci viszonyok ideiglenesen annyira megváltoznak, hogy valószínűleg nem keletkezik ismét kár a felfüggesztés eredményeként, és ha ez az Unió érdekében áll.

(65)

A jelen vizsgálatban érintett termék: az Indiából és az Indonéziából származó, jelenleg a 7219 31 00, 7219 32 10, 7219 32 90, 7219 33 10, 7219 33 90, 7219 34 10, 7219 34 90, 7219 35 10, 7219 35 90, 7219 90 20, 7219 90 80, 7220 20 21, 7220 20 29, 7220 20 41, 7220 20 49, 7220 20 81, 7220 20 89, 7220 90 20 és 7220 90 80 KN-kódok alá tartozó, rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt (hidegen tömörített), de tovább nem megmunkált termékek. A megadott KN-kódok csak tájékoztató jellegűek.

(66)

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a következő termékek azonos alapvető fizikai, kémiai és műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek, és alapvető felhasználási területeik is megegyeznek:

(67)

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ezek a termékek az alaprendelet 2. cikkének c) pontja értelmében hasonló termékek.

(68)

Az egyik uniós gyártó, amely importőrként és végfelhasználóként is tevékenykedett, a 200-as és a 201-es acélminőségű rozsdamentes acélból készült hidegen hengerelt termékeknek a termékkörből való kizárását kérte. A vizsgálat megállapította, hogy az ilyen termékek tulajdonságaikat tekintve egymással felcserélhetők. A Bizottság megállapította továbbá, hogy e kizárás iránti kérelemnek az elfogadása valóban indokolatlan terhet róna a vámhatóságokra, amelyeknek minden egyes szállítmány esetében laboratóriumi vizsgálatot kellene végezniük és ellenőrizniük kellene a végfelhasználást. Továbbá a vállalat által a 200-as és 201-es acélminőségű termékek és az érintett országokból származó egyéb termékek általa végrehajtott beszerzéseire vonatkozóan szolgáltatott adatok azt mutatták, hogy a jelenlegi vizsgálat termékkörébe tartozó egyéb termékeket is vásárolt ezekből az országokból, ami magában rejti a keresztkompenzáció veszélyét. Továbbá, jóllehet a vállalat azt állítja, hogy ezeknek az acélminőségeknek az esetében csak egy végfelhasználás lehetséges, nem zárható ki, hogy ezeknek az acélminőségeknek más felhasználási módjai is lehetnek.

(69)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a termék kizárása iránti kérelem jóváhagyása nem lenne helyénvaló, így e kérelmet elutasította.

(70)

A panaszban, az eljárás megindításáról szóló értesítésben és a Bizottság által összeállított kérdőívre adott válaszokban szereplő információk alapján a vélelmezett támogatásnyújtás vizsgálata az indiai kormány következő támogatásaira terjedt ki:

(71)

A panaszos azt állította, hogy az indiai bankok szállítás előtti exportfinanszírozást biztosítanak azoknak az exportőröknek, akik az eladott árukért az áruk szállítása előtt fizetést igényelnek. Hasonlóképpen a szállítás utáni exportfinanszírozás olyan kölcsön, amelyet pénzintézetek nyújtanak exportőröknek. Ezt a rendszert a Reserve Bank of India (RBI), az indiai központi bank működteti. Azt állították továbbá, hogy az indiai kormány – a központi bankja útján – indiai magánbankokat bíz meg vagy utasít arra, hogy közvetlen transzfer formájában nyújtsanak pénzügyi hozzájárulást (az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja, valamint 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának iv. alpontja). Ahhoz, hogy ezekből a rendszerekből részesülhessen, az exportőrnek csupán igazolnia kell az export tényét, anélkül, hogy bármely kockázatértékelés elvégzése szükséges lenne. Az exportőr gazdasági előnye tehát az így kapott kedvezményes kamatláb és az Indiában elérhető hasonló kölcsönök piaci kamatlába közötti különbség.

(72)

Az egyik indiai exportáló gyártó korlátozott mértékben szállítás előtti hiteleket vett igénybe a vizsgálati időszakban.

(73)

A társaság az állami és magánbankok által megnyitott forgótőke-konstrukciók (hitelkeretek) keretében vett igénybe szállítás előtti hiteleket. A társaság nyitott hitelkerete esetében alkalmazott kamatlábat a piaci feltételeknek megfelelően, a más állami és magánbankok (ideértve a nemzetközi bankokat is) által felszámított szinten állapították meg. A kamatláb az INR-ben denominált exporthitelek esetében a banki irányadó hitelkamatlábon (BPLR), míg az USD-ben denominált exporthitelek a londoni ajánlott bankközi alapkamatlábon (LIBOR) alapult. Mindkét esetben a Bizottság erre egy kamatfelárat is felszámított a vállalat hitelminősítése alapján. Ugyanezeket a hitelkereteket alkalmazta a Bizottság a belföldi, rövid lejáratú finanszírozásra is.

(74)

A két indiai exportáló gyártó nem vett igénybe szállítás utáni exporthitelt a vizsgálati időszak alatt.

(75)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezeket a rendszereket.

(76)

A panaszos azt állította, hogy a kamatkiegyenlítési rendszer (IES) közvetlen transzfer formájában pénzügyi hozzájárulást nyújt az exportőröknek oly módon, hogy az érintett exportőrök hitelezőinek megfelelő kompenzációt biztosít azon kamat 3–5 %-ának megfelelő összegben, amely bizonyos hiteleknél egyébként esedékes lett volna.

(77)

A két indiai exportáló gyártó a vizsgálati időszak alatt nem vette igénybe a kamatkiegyenlítési rendszert.

(78)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(79)

Az indiai kormány két exporthitel-ügynökség 100 %-os tulajdonosa: az Export Credit Guarantee Corporation of India Ltd (ECGC) és az Exim Bank of India. Mindkét ügynökség fő célja az indiai export előmozdítása. A panaszos azt állította, hogy az említett ügynökségek által nyújtott ösztönzőkből az exportőröknek gazdasági előnye származik, mivel a piaci feltételeknél kevésbé szigorú feltételek mellett jutnak biztosításhoz, hitelgaranciákhoz, hitelkeretekhez és exporthitelekhez.

(80)

A két indiai exportáló gyártó nem vett igénybe az ECGC vagy az Exim Bank által nyújtott hitelgaranciákat, exporthiteleket vagy hitelkereteket.

(81)

A Jindal csoporthoz tartozó két gyártó számára azonban az ECGC nyújtott biztosítási fedezetet. Mindazonáltal a Bizottság úgy találta, hogy ezek a biztosítási szerződések nem tértek el a szokásos piaci feltételektől. A biztosítási díjak mértéke a maximálisan fedezendő veszteségtől, a kötvény hatálya alá tartozó országoktól és vevőktől, valamint a korábbi káreseményektől, azaz a vállalatok kockázati profiljától függött. A Bizottság ellenőrizte, hogy az összes biztosítási és egyéb díjat megfizették-e.

(82)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(83)

A panaszos azt állította, hogy indiai kormány ágazatspecifikus kedvezményes kölcsönöket nyújt az Indiai Állami Bankon (SBI) és az Acélipari Fejlesztési Alapon (SDF) keresztül a rozsdamentesacél-gyártók számára.

(84)

Az SBI volt az egyik bank, amely hosszú lejáratú hiteleket folyósított a Jindal csoportnak, de a Bizottság nem találta azokat ágazatspecifikusnak vagy kedvezményesnek. A kamatláb a kamatfelárral növelt banki referencia alapkamat alapján került megállapításra. Az SBI által felszámított kamatláb ugyanis valamivel magasabb volt, mint a Jindal csoportnak hasonló futamidejű, hosszú lejáratú hiteleket nyújtó magánbankok által felszámított kamatláb.

(85)

A két indiai exportáló gyártó a vizsgálati időszak alatt nem kapott hitelt az Acélipari Fejlesztési Alapból.

(86)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(87)

A panaszos azt állította, hogy India kormánya az SDF-en keresztül kutatási-fejlesztési támogatásokat nyújt az acélgyártók számára. A kutatási-fejlesztési támogatások közvetlenül az Acélügyi Minisztériumtól is elnyerhetők.

(88)

A két indiai exportáló gyártó a vizsgálati időszak alatt nem részesült sem kutatási-fejlesztési támogatásban, sem pedig a vizsgálati időszakhoz rendelhető támogatásban.

(89)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(90)

A panaszos azt állította, hogy a vizsgált termék gyártói számos export előtti és utáni vámvisszatérítési rendszerben részesülnek, amelyek keretében az importált nyersanyagok vagy beruházási javak mentesülhetnek a behozatali vámok és adók alól. Ezekből a rendszerekből az exportáló gyártóknak az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében gazdasági előnye származik, amely a kormányzat által elengedett bevétel összegével, tehát a be nem szedett vámok és adók összegével egyenlő.

(91)

Amint a (117)–(205) preambulumbekezdésben kifejtésre került, egyik vagy mindkét indiai exportáló gyártó részesült a vámmentességi és -elengedési rendszerek, nevezetesen az AAS, a DDS, az EPCGS és a MEIS némelyikéből.

(92)

A vizsgálati időszakban azonban a két exportáló gyártó egyike sem részesült a DFIA-rendszerből, és nem voltak kváziexportnak minősített belföldi értékesítési ügyletek sem. A Bizottságnak ezért a továbbiakban nem kellett vizsgálnia az utóbbi két rendszert.

(93)

A panaszos azt állította, hogy a vizsgált termék gyártói számos adókedvezményben részesülnek, mivel exportorientált egységként nyilvántartásba vannak véve vagy egy különleges gazdasági övezetben helyezkednek el.

(94)

A vizsgálati időszak alatt azonban a két indiai exportáló gyártó egyike sem volt exportorientált egységként nyilvántartásba véve, és nem részesült semmilyen korábbi beruházási javakra nyújtott támogatásban exportorientált egységként, amelyet a vizsgálati időszakhoz lehetett volna rendelni, továbbá a két indiai exportáló gyártó egyike sem található különleges gazdasági övezetben.

(95)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezeket a rendszereket.

(96)

A panaszos azt állította, hogy a vizsgált termék gyártói jövedelemadó-levonásban és -mentességben részesülnek, többek között az alábbi programok keretében:

(97)

A két indiai exportáló gyártó nem részesült jövedelemadó-mentességben, -levonásban vagy csökkentett adókulcsban a vizsgálati időszak során.

(98)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(99)

A panaszos azt állította, hogy az indiai kormány olyan szakpolitikát hajtott végre, amelynek részét képezték a vasércre kivetett magas exportadók. A kormány ezzel biztosította e termékek belföldi kínálatának növekedését, és garantálta, hogy a vasárak jóval a nemzetközi szint alatt maradjanak. Ezek a kiviteli vámok más elemekkel együtt az indiai kormány részéről a nyersanyagtermelők arra történő megbízásának vagy utasításának minősültek, hogy a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosítsanak inputokat az indiai gyártóknak.

(100)

A két indiai exportáló gyártó közül azonban egyik sem használ vasércet a gyártási folyamatában. A Bizottságnak ezért a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezt a rendszert.

(101)

A panaszos azt állította, hogy az indiai kormány kormányzati közbeszerzések útján támogatta a rozsdamentes acélból készült hidegen síkhengerelt termékek indiai ágazatát. Állítása szerint a kormányhivatalok kötelesek meghatározott minimális arányban (15 % és 50 % között) indiai acélt és vasat használni a közbeszerzéseikben. Továbbá ha külföldi ajánlattevő kínálja a legalacsonyabb árat, ennek az ajánlattevőnek legfeljebb a megrendelni kívánt mennyiség fele ítélhető oda. A másik felét olyan helyi beszállítónak kell odaítélni, amelynek árajánlata a külföldi ajánlattevő által kínált árnál legfeljebb 20 %-kal magasabb. A hatékonyabb külföldi ajánlattevő csak akkor nyerheti el a szerződés fennmaradó részét, ha egyetlen helyi beszállító sem képes a legalacsonyabb árnál legfeljebb 20 %-kal magasabb árat kínálni (ami, tekintve a széles ártartományt, meglehetősen valószínűtlen eset).

(102)

Az indiai exportáló gyártók egyike sikeresen vett részt a vizsgálati időszakban a kormányzati közbeszerzési eljárásokban.

(103)

A Bizottság ellenőrizte a vizsgálati időszakban az érintett indiai vállalathoz köthető összes közbeszerzési eljárást és ajánlatot. Konkrét támogatásra utaló elemet nem talált.

(104)

Az ajánlatokat az interneten, az adott indiai közigazgatási egység, intézmény vagy állami vállalat (például az Indiai Vasúttársaság) weboldalán teszik közzé, és a vállalatok szabadon tehetnek ajánlatot. Bevett gyakorlat, hogy a beszerzendő mennyiség két vállalat között oszlik meg. A legalacsonyabb árat kínáló vállalatnak ítélik oda a szerződés 60 %-át, míg a második legalacsonyabb árat kínáló vállalatnak a szerződés fennmaradó 40 %-át, azzal a feltétellel, hogy az árát a nyertes ajánlattevő által kínált árhoz hozzáigazítja. Ez a szabály akkor is érvényesül, ha egyik vagy mindkét érintett vállalat külföldi ajánlattevő.

(105)

Nem vitatott, hogy egyes közbeszerzési eljárásokban csak belföldi vállalatok vehetnek részt. Ha azonban külföldi ajánlattevők előtt is nyitva áll az eljárás, a panaszos állításával ellentétben nincs árdiszkrimináció. A belföldi szállítókra érvényes árpreferencia (20 %) csak a beruházási javakkal kapcsolatos közbeszerzések esetében létezik (16).

(106)

A Bizottság ellenőrizte, hogy a vizsgálati időszakban a hidegen síkhengerelt acéltermékek ezen indiai gyártója számára odaítélt közbeszerzési eljárások során (függetlenül attól, hogy az érintett eljárások nyitva álltak-e vagy sem a külföldi ajánlattevők előtt) a kiválasztott vállalat minden esetben valóban vagy a legalacsonyabb árat kínálta, vagy a második legjobb ajánlattal rendelkező vállalatként az árát a legalacsonyabb ajánlott árhoz kellett igazítania.

(107)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a panaszos azt állította, hogy a külföldi ajánlattevők egyes közbeszerzési eljárásokból való kizárása a verseny csökkenéséhez, és ebből kifolyólag összességében magasabb árakhoz vezetett, amelyek a megfelelő díjazásnál nagyobb összeg megfizetése ellenében történő árubeszerzések révén pénzügyi hozzájárulással voltak egyenlőek.

(108)

A panaszos észrevételezte továbbá, hogy az indiai közbeszerzési szabályok azáltal, hogy bizonyos ajánlattételi eljárásokból kizárják a külföldi behozatalt, az indiai gyártók számára garantálnak bizonyos mennyiségű beszerzést, amelyből azoknak önmagában is gazdasági előnyük származik.

(109)

A Bizottság egyetért azzal, hogy a külföldi ajánlattevők kizárása potenciálisan csökkenti a versenyt, és csak a belföldi ajánlattevők előtt nyitva álló piacot eredményezhet. A Jindal csoport által közbeszerzési eljárás keretében értékesített mennyiség azonban elhanyagolható volt a vállalat vizsgálati időszakbeli teljes belföldi értékesítéséhez viszonyítva. Emellett azon közbeszerzési eljárások elemzése során, amelyeket a hidegen síkhengerelt acéltermékek ezen indiai gyártója a vizsgálati időszakban megnyert, a Bizottság nem észlelt jelentős különbségeket a külföldi vállalatok előtt nyitva álló ajánlattételi eljárások és a külföldiek részvétele nélkül lefolytatott eljárások nyertes ajánlattevőinek árszintje között. Következésképpen ebben az esetben a Bizottság nem állapított meg az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett lényeges gazdasági előnyt.

(110)

A panaszos azt állította, hogy az Exim Bank hitelkereteket és vásárlói hiteleket kínál. Ezeket az ösztönzőket nem az exportőrök, hanem külföldi kormányok, külföldi fejlesztési bankok és pénzügyi intézmények, külföldi kereskedelmi bankok vagy más szervezetek számára nyújtják. A finanszírozás lehetővé teszi számukra, hogy halasztott fizetési feltételekkel vásárolhassanak indiai exportőröktől.

(111)

A vizsgálati időszak alatt a vizsgálat tárgyát képező exportáló gyártók egyike számára sem biztosított az Exim Bank hitelkeretet vagy vásárlói hitelt.

(112)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezeket a rendszereket.

(113)

A panaszos azt állította, hogy az indiai kormány által nyújtott támogatásokon kívül a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártóinak egy része részesülhet a Gudzsarát állam kormánya által biztosított állami szintű támogatási rendszerekben. A panasz négy helyi rendszert sorol fel, amelyek az alábbiak:

(114)

A vizsgált indiai exportáló gyártóknak csak egyike található Gudzsarát államban, és vehetné esetlegesen igénybe a fentiekben felsorolt helyi támogatási rendszereket. A Bizottság azonban arra a megállapításra jutott, hogy a vállalat nem részesült e rendszer egyike által kínált gazdasági előnyökben sem.

(115)

Következésképpen a Bizottságnak a továbbiakban nem kellett vizsgálnia ezeket a rendszereket.

(116)

A Bizottság megállapította, hogy egyetlen exportáló gyártó vette igénybe ezt az intézkedést a vizsgálati időszak alatt. Mivel azonban úgy tűnt, hogy a szóban forgó vállalat ebből származó gazdasági előnye elhanyagolható volt (0,02 %), a Bizottság úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vizsgálja ezt az intézkedést.

(117)

Az előzetes engedélyezési rendszer, a beruházási javak exportösztönzési rendszere és az indiai árukiviteli rendszer a külkereskedelem fejlesztéséről és szabályozásáról szóló 1992. évi törvényen (Foreign Trade [Development and Regulation] Act 1992 [No. 22 of 1992], a továbbiakban: külkereskedelmi törvény) alapul, amely 1992. augusztus 7-én lépett hatályba. A külkereskedelmi törvény feljogosítja az indiai kormányt, hogy az export-import politikával kapcsolatban közleményeket adjon ki. Ezek összefoglalása a „Foreign Trade Policy” (külkereskedelem-politikai) dokumentumokban található, amelyeket a Kereskedelmi Minisztérium rendszerint ötévente ad ki és rendszeresen frissít.

(118)

A vizsgálati időszak szempontjából a 2015–2020. évi külkereskedelem-politikai dokumentum (a továbbiakban: 2015–2020. évi KPD) releváns. Az indiai kormány a 2015–2020. évi KPD dokumentumra irányadó eljárásokat a „Handbook of Procedures, 2015-20” (Eljárási kézikönyv, 2015–2020) című dokumentumban (a továbbiakban: 2015–2020. évi EK) is meghatározza.

(119)

A vámvisszatérítési rendszer az 1962. évi vámtörvény (Customs Act of 1962) 75. szakaszán, az 1944. évi központi jövedékiadó-törvény (Central Excise Act of 1944) 37. szakaszán, az 1994. évi pénzügyi törvény (Financial Act of 1994) 93.A és 94. szakaszán, valamint a vámok, a központi jövedéki adó és a szolgáltatási adó visszatérítéséről szóló 1995. évi szabályzaton (Customs, Central Excise Duties and Service Tax Drawback Rules of 1995) alapul. A visszatérítési rátákat időszakosan teszik közzé.

(120)

Általános észrevételként meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem tudta észszerű időn belül befejezni az ezen alszakaszban ismertetett vám-visszatérítési rendszerek keretében megvalósult kiviteli és behozatali ügyletekkel kapcsolatos egyes dokumentumoknak a távoli ellenőrzés során kért és megállapodott távoli ellenőrzését. E tekintetben – az alaprendelet 28. cikkének (3) bekezdése alapján – a Bizottság a rendelkezésre álló legjobb tényeket használta fel abban az esetben, amikor eltéréseket talált a vállalatok és az indiai kormány által közölt számadatok között.

(121)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az egyik indiai exportáló gyártó azt állította, hogy az előzetes engedélyezési rendszer, a vámvisszatérítési rendszer és az indiai árukiviteli rendszer célja a vállalat által az exporttermékek gyártásához felhasznált nyersanyagok behozatala után fizetett vámok semlegesítése, ezért e három rendszerből a vállalatnak nem származik gazdasági előnye.

(122)

Ezzel a kijelentéssel ellentétben azonban a vállalatoknak a vámvisszatérítési rendszer és az indiai árukiviteli rendszer keretében nyújtott gazdasági előnyök nem állnak közvetlen kapcsolatban az adott vállalat által az exporttermékek gyártásához felhasznált nyersanyagok behozatalára kivetett vámokkal.

(123)

A vámvisszatérítési rendszer esetében az exportáló vállalat készpénzes kifizetésekben részesül, amelyek kizárólag a kivitele FOB-alapon számított értékéhez kapcsolódnak. Az érintett vállalattól egyáltalán nem várják el, hogy nyersanyagot importáljon.

(124)

Az indiai árukiviteli rendszer (MEIS) esetében az exportáló gyártó olyan vámkedvezmény-utalványokat kap, amelyek értékesíthetők a piacon, vagy beszámíthatók a jövőben kivetett behozatali vámokba, a beszámítás azonban nem korlátozódik az azon exporttermékek gyártásához felhasznált nyersanyagokra kivetett behozatali vámokra, amelyek kapcsán az adott vámkedvezmény-utalványt kibocsátották. Így a MEIS keretében adott vámkedvezmény-utalványok beszámíthatók bármely esedékes behozatali vámba, beleértve a beruházási javakra kivetett behozatali vámokat is. Akkor is beválthatók, ha a cég egyáltalán nem importál semmit.

(125)

Csak az előzetes engedélyezési rendszer (AAS) esetében van közvetlen kapcsolat a vállalat által importált nyersanyagok behozatalivám-mentessége és az exportált termékek között. Így a Bizottság nem kezeli a vámmentességet a vállalat számára nyújtott gazdasági előnyként, feltéve, hogy ez utóbbi bizonyítani tudja az AAS keretében importált nyersanyagoknak az exportált végtermékek gyártása során történt tényleges felhasználását.

(126)

A Bizottság megállapította, hogy egy indiai exportáló gyártó vette igénybe az előzetes engedélyezési rendszert a vizsgálati időszak alatt.

(127)

A rendszer részletes leírását a 2015–2020. évi KPD 4.03–4.24. szakasza, valamint a 2015–2020. évi EK és a 2015–2020. évi AEK 4.04–4.52. szakasza tartalmazza.

(128)

Az előzetes engedélyezési rendszer hat alrendszerből áll, amelyeket a következő szakaszban ismertetünk részletesebben. Ezek az alrendszerek több más szempont mellett az igénybevételi jogosultságot illetően is eltérnek egymástól. A gyártó exportőrök és a támogató gyártókhoz „kapcsolódó” kereskedő exportőrök az előzetes engedélyezési rendszer „tényleges export” és „éves igény” alrendszerére jogosultak. Az előzetes engedélyezési rendszer „közbenső beszállítás” alrendszerének igénybevételére a végső exportőr részére szállító gyártó-exportőrök jogosultak. Azok a fővállalkozók, amelyek a 2015–2020. évi KPD 7.02. bekezdésében említett „kváziexport” kategóriák, mint például az exportorientált egységek beszállítói, jogosultak a kváziexportra vonatkozó AAS-alrendszer igénybevételére. Végezetül az „előzetes mentesítő határozat” és a „fedezett belföldi akkreditív” alrendszer keretében a kváziexport esetében igénybe vehető kedvezményekre a gyártó-exportőrök közbenső beszállítói jogosultak.

(129)

Az előzetes engedélyt az alábbiakban ismertetett helyzetekben lehet kibocsátani.

(130)

Tényleges (fizikai) export: Ez a fő alrendszer. Lehetővé teszi az egy konkrét exportált késztermék gyártásához szükséges inputok vámmentes behozatalát. Ebben az összefüggésben a „tényleges” jelző arra utal, hogy az exportterméknek ténylegesen el kell hagynia India területét. Az engedély meghatározza az importtámogatást és az exportkötelezettséget, beleértve az exporttermék fajtáját is.

(131)

Éves igény: Az ilyen engedély nem egy adott exporttermékhez, hanem egy szélesebb termékcsoporthoz (például vegyi és kapcsolódó termékek) kapcsolódik. Az engedély jogosultja – a korábbi exportteljesítménye alapján megállapított értékhatárig – vámmentesen importálhatja az adott termékcsoportba tartozó termék gyártásához szükséges valamennyi inputot. Az adott termékcsoportba tartozó és az említett vámmentes nyersanyag felhasználásával gyártott bármely terméket exportálhatja.

(132)

Közbenső beszállítás: Ez az alrendszer azokat az eseteket öleli fel, amikor két gyártó szándékozik ugyanazt az exportterméket gyártani, és felosztják egymás között a gyártási folyamatot. A közbenső terméket előállító gyártó-exportőr az inputokat vámmentesen importálhatja, és ebből a célból a rendszer keretében a közbenső beszállításokra előzetes engedélyt igényelhet. A végső exportőr fejezi be a gyártást, és köteles a befejezett terméket exportálni.

(133)

Kváziexport: Ez az alrendszer lehetővé teszi a fővállalkozó számára, hogy a „kváziexportként” értékesített áruk előállításához szükséges inputokat vámmentesen importálja. Az indiai kormány szerint a kváziexport azokat az ügyleteket jelenti, amelyekben a szállított áru nem hagyja el az ország területét. Számos szállítási kategóriát tekintenek kváziexportnak, feltéve, hogy az árukat Indiában állítják elő; ide tartozik például egy exportorientált egységhez vagy egy különleges gazdasági övezetben található vállalathoz történő áruszállítás.

(134)

Előzetes mentesítő határozat (ARO): Az előzetes engedély jogosultjának, amennyiben közvetlen behozatal helyett belföldi forrásból kíván alapanyagot beszerezni, lehetősége van arra, hogy azt az ARO-k ellenében szerezze be. Ilyen esetekben az előzetes engedélyeket ARO-ként érvényesítik, és az abban meghatározott áruk szállításakor azokat belföldi szállítóra ruházzák át. Az ARO átruházása feljogosítja a belföldi szállítót a 2015–2020. évi KPD 7.03. bekezdésében meghatározott kváziexport-kedvezményekre (azaz közbenső szállításra/kváziexportra vonatkozó AAS rendszerre, kváziexport-visszatérítésre, valamint a végső jövedéki adó visszatérítésére). Az előzetes mentesítő határozatok rendszere a beszállítónak juttatja vissza az adókat és a vámokat, nem pedig a vám jóváírása vagy visszafizetése formájában a végső exportőrnek. Az adók és a vámok visszatérítése belföldi és importált inputok esetében egyaránt igénybe vehető.

(135)

Fedezett belföldi akkreditív: Ez az alrendszer szintén az előzetes engedély jogosultjának végzett belföldi szállításokra vonatkozik. Az előzetes engedély jogosultja kérheti valamely banktól belföldi akkreditív belföldi szállító javára történő megnyitását. Az engedélyt a bank közvetlen import esetében kizárólag az importálás helyett belföldről beszerzett áruk értéke és mennyisége tekintetében érvényesíti. A belföldi szállító jogosult lesz a 2015–2020. évi KPD 7.03. bekezdésében említett kváziexport-kedvezményekre (azaz az előzetes engedélyezési rendszer „köztes szállítások”, illetve „exportnak tekintett műveletek” alrendszerei igénybevételére, az exportnak tekintett műveletekre nyújtandó export-visszatérítésre, valamint a végső jövedéki adó visszatérítésére).

(136)

A Bizottság megállapította, hogy a vizsgálati időszak alatt a rendszert igénybe vevő egyetlen exportáló gyártó engedményekben részesült az első alrendszer, vagyis az AAS „tényleges export” alrendszere keretében. Ezért az igénybe nem vett többi alrendszer kiegyenlíthetőségét nem szükséges megállapítani.

(137)

Az előzetes engedély jogosultjának jogszabályban előírt kötelezettsége, hogy az indiai hatóságok általi ellenőrzés céljából a vámmentesen importált vagy belföldről beszerzett áruk felhasználásáról valósághű és megfelelő nyilvántartást, azaz tényleges felhasználás-nyilvántartást vezessen meghatározott formátumban (lásd a 2015–2020. évi EK 4.51. szakaszát és 4.H függelékét). Ezt a nyilvántartást független okleveles könyvvizsgálónak vagy kontrollernek kell ellenőriznie, aki igazolást ad ki arról, hogy megtörtént az előírt nyilvántartások és a vonatkozó dokumentumok vizsgálata, és a 4.H függelék alapján szolgáltatott információk minden tekintetben valósághűek és helytállóak.

(138)

Ami a felülvizsgálati időszakban az érintett vállalat által igénybe vett „tényleges export” alrendszer alkalmazását illeti, az indiai kormány mind az importtámogatás, mind az exportkötelezettség mennyiségét és értékét rögzíti, és azokat az engedélyen feltünteti. Emellett a behozatalkor és a kivitelkor a kormánytisztviselők dokumentálják az engedélyen a megfelelő ügyleteket. Az előzetes engedélyezési rendszer keretében engedélyezett import mennyiségét az indiai kormány standard input-output normák alapján határozza meg, amelyek a legtöbb termékre, így a vizsgálat tárgyát képező termékre is rendelkezésre állnak.

(139)

Az importált inputok nem ruházhatók át, és azokat az adott exporttermék előállításához kell felhasználni. Az exportkötelezettséget egy meghatározott, az engedély kiadásától számított időkereten belül kell teljesíteni (18 hónap, amely két alkalommal, egyenként 6 hónappal meghosszabbítható).

(140)

Az importált inputok és az exportált késztermékek között nem kell egyértelmű kapcsolatnak lennie. Az importált elszámolható inputok a vizsgálat tárgyát képező terméktől eltérő termék előállításához is felhasználhatók. Emellett lehetőség van a különböző termékekre vonatkozó engedélyek egyesítésére. Ez azt jelenti, hogy az egy adott termékre az előzetes engedélyezési rendszer keretében kiadott engedélyben megjelölt export feljogosíthat az egy másik termékre az előzetes engedélyezési rendszer keretében kiadott engedélyben megjelölt inputok vámmentes importjára.

(141)

A vizsgálat során kiderült, hogy az exportáló gyártó által felhasznált, az előzetes engedélyezési rendszer keretében kiadott engedélyek egyike sem került még lezárásra. Az exportáló gyártó ezért az AAS engedélyei tekintetében semmilyen, a 4.H függelék szerinti formanyomtatványt nem tudott felmutatni. Emellett az exportáló gyártó elismerte, hogy felhasználási nyilvántartása nem teszi lehetővé az importált nyersanyagok tényleges felhasználásának megállapítását, illetve azoknak az előállított és exportált késztermékekhez való társítását. Megjegyzendő, hogy a szóban forgó gyártó több szinten is vertikálisan integrált vállalat:

és az importált nyersanyagokat a 2. szakaszban használják fel, ahol összekeverik azokat az 1. szakaszban gyártott vagy belföldről beszerzett nyersanyagokkal.

(142)

A behozatalivám-mentesség az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében támogatásnak minősül, mert az indiai kormány által nyújtott pénzügyi hozzájárulásnak minősül, tekintettel arra, hogy egyébként megfizetendő vámbevétel elengedését jelenti, és a vizsgált exportőrnek – likviditásának javításán keresztül – gazdasági előnye származik belőle.

(143)

Az előzetes engedélyezési rendszer „tényleges export” alrendszerének igénybevétele a jogszabályok szerint az exportteljesítmény függvénye, ennélfogva az alaprendelet 4. cikke (4) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján egyedi és kiegyenlíthető. Exportra vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül a rendszer keretében egyetlen vállalat sem juthat gazdasági előnyhöz.

(144)

A szóban forgó alrendszer nem tekinthető az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében megengedhető vámkedvezményrendszernek vagy helyettesítő vámkedvezményrendszernek. Az alrendszer nem felel meg az alaprendelet I. mellékletének i) pontjában, II. mellékletében (a vámkedvezmény fogalommeghatározása és szabályai) és III. mellékletében (a helyettesítő vámkedvezmény fogalommeghatározása és szabályai) megállapított szabályoknak. Az indiai kormány nem alkalmazott ténylegesen ellenőrzési rendszert vagy eljárást annak igazolására, hogy az inputokat valóban az exportált termék gyártásához használták-e fel, és ha igen, milyen mennyiségben (az alaprendelet II. mellékletének 4. pontja; a helyettesítő vámkedvezményrendszerek esetében az alaprendelet III. mellékletének II.2. pontja). A Bizottság továbbá úgy ítéli meg, hogy a vizsgálat tárgyát képező termékre vonatkozó input-output normák nem kellően pontosak, és önmagukban nem alkothatnak a tényleges felhasználás ellenőrzésére szolgáló rendszert, mert nem teszik lehetővé az indiai kormány számára annak kellő pontosságú ellenőrzését, hogy az exporttermék előállításához mennyi inputot használtak fel. Továbbá az indiai kormány nem végzett további vizsgálatokat a ténylegesen érintett inputokra vonatkozóan, ahogyan ténylegesen alkalmazott ellenőrzési rendszer hiányában el kellene járni (az alaprendelet II. mellékletének 5. pontja és III. mellékletének II.3. pontja).

(145)

Az alrendszer ezért kiegyenlíthető.

(146)

Engedélyezett vám-visszatérítési rendszerek hiányában és mivel a Bizottságnak nem áll módjában a releváns inputok tényleges felhasználási arányát ellenőrizni, az elengedett vámok teljes összege (alapvám és vámilleték) túlzott mértékű vámelengedésnek minősül, amely pedig az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjával összhangban kiegyenlíthető támogatásnak minősül.

(147)

Az exportáló gyártót a Bizottság 2021. november 22-i levélben tájékoztatta azon szándékáról, hogy alkalmazni kívánja az alaprendelet 28. cikkét, valamint az e tekintetben rendelkezésre álló legjobb tényekről.

(148)

Ellentétben a vállalat további állításaival, miszerint az AAS keretében szerzett gazdasági előny kiszámításának e módszertana eltér a Bizottság korábbi gyakorlatától, és puszta feltételezéseken és következtetéseken alapul, a Bizottság újfent megjegyzi, hogy a vállalat nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek lehetővé tennék a tényleges túlzott mértékű vámelengedés kiszámítását.

(149)

Az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összhangban a vállalatnál a támogatás megszerzése érdekében felmerült díjakat – ahol ezt a vállalat kérte – a Bizottság levonta a támogatás teljes összegéből.

(150)

Az alaprendelet 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság ezt a túlzott mértékű vámelengedést részarányosan szét kell osztani a teljes exportforgalomra (az volt a megfelelő nevező), mivel a támogatás a kiviteli teljesítmény függvénye.

(151)

E rendszer esetében a vizsgálati időszak alatt megállapított támogatás mértéke 0,05 %.

(152)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a szóban forgó indiai exportáló gyártó megismételte az alaprendelet 28. cikkének indokolatlan alkalmazására és az e rendszer keretében a vállalat által szerzett gazdasági előny Bizottság általi kiszámításának módszerére vonatkozó állításait.

(153)

Nem nyújtottak be azonban új érvet. Emlékeztetni szükséges arra, hogy a Bizottságnak nem volt más lehetősége, mint a rendelkezésre álló legjobb tényekre hivatkozni, mivel a vállalat nem szolgáltatott olyan adatot, amely lehetővé tenné az e rendszer keretében megvalósult túlzott mértékű vámelengedés szabványos kiszámítását. Mindenesetre, figyelembe véve a (151) preambulumbekezdésben említettek szerint megállapított támogatási mértéket, a Bizottság úgy határozott, hogy nem egyenlíti ki a Jindal csoportnak az AAS keretében juttatott, elhanyagolható gazdasági előnyt.

(154)

A Bizottság megállapította, hogy egy indiai exportáló gyártó vette igénybe a vámvisszatérítési rendszert a vizsgálati időszak alatt.

(155)

A felülvizsgálati időszakban alkalmazandó jogalap a vámok és a központi jövedéki adó visszatérítéséről szóló 1995. évi szabályzatnak a 2006-os módosítás szerinti változata (17) (a továbbiakban: 1995. évi szabályzat) volt, amely helyett később elfogadták a vámok és a központi jövedéki adó visszatérítéséről szóló 2017. évi szabályzatot (18) (a továbbiakban: 2017. évi szabályzat), amely 2017. október 1-jén lépett hatályba. A vámvisszatérítési rendszer keretében alkalmazandó számítási módszert az 1995. évi szabályzat 3. szakaszának (2) bekezdése határozza meg. Az 1995. évi szabályzat 12. szakasza (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja szerint az exportáló gyártóknak a rendszer igénybevételéhez kérelmet kell benyújtaniuk. A 2017. évi szabályzatban ezek a szabályok változatlanok maradtak, és a 3. szakasz (2) bekezdésének, illetve a 13. szakasz (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának felelnek meg.

(156)

Emellett a 3. szakasz (2) bekezdésével, valamint a 12. szakasz (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja szerinti, az exportőrök által megteendő nyilatkozattal összefüggésben alkalmazandó végrehajtási szabályokat a 24/2001. sz. körrendeletben (19) foglalt konkrét utasítások határozzák meg.

(157)

A vámvisszatérítési rendszerről szóló 1995. évi szabályzat 4. szakasza szerint a 3. szakasz alapján meghatározott összegeket vagy rátákat a központi kormányzat felülvizsgálhatja. A kormányzat számos módosítást hajtott végre: a rátákat legutóbb a „95/2018. számú közlemény – VÁMOK” és a „07/2020. számú közlemény – VÁMOK” dokumentumokkal módosították. Ennek eredményeként a vizsgált termék esetében a DDS támogatási ráta az exportált termékek FOB-alapon számított értékének 1,8 %-a, illetve 1,6 %-a volt a vizsgálati időszak első és második felében (20). Ugyanazok a DDS támogatási ráták alkalmazandók a kérdéses indiai társaság által exportált melegen hengerelt rozsdamentesacél termékekre.

(158)

A rendszer igénybevételére minden gyártó-exportőr és kereskedő-exportőr jogosult.

(159)

A rendszer keretében minden, a rendszer hatálya alá tartozó terméket exportáló vállalat az exportált termék FOB-alapon meghatározott bejelentett értékének egy meghatározott százalékával megegyező összeg visszatérítésére jogosult. A vámok és a központi jövedéki adó visszatérítéséről szóló szabályzat 3. szakaszának (2) bekezdése meghatározza a támogatás összegének számítási módját:

(160)

Más szóval az indiai kormány a visszatérítendő összeget az importált nyersanyagok után fizetett vám iparági átlagértékére és az indiai kormány által a rendszer hatálya alá tartozó exportáruk gyártóira nézve reprezentatívnak tekintett átlagos iparági felhasználási arányra alapozta. Ezután az indiai kormány a visszatérítendő összeget a rendszer hatálya alá tartozó exportált termékek átlagos exportértékének százalékában fejezi ki.

(161)

Az indiai kormány e százalék alapján határozza meg azon vámvisszatérítés összegét, amely minden arra jogosult exportőrt megillet. A rendszer keretében adott visszatérítés rátáját az indiai kormány termékenként határozza meg.

(162)

Ahhoz, hogy a rendszerben részt vehessen, a vállalatnak exportálnia kell. Amikor egy szállítmány adatait rögzítik a vámhatóság számítógépes rendszerében, jelzik, hogy az exportra a vámvisszatérítési rendszer keretében kerül sor, és visszavonhatatlanul rögzítik a vámvisszatérítési rendszer keretében visszatérítendő összeget. Miután a fuvarozó kitöltötte az általános exportnyilatkozatot (Export General Manifest), és a vámhatóság meggyőződött arról, hogy az általános exportnyilatkozaton és a fuvarokmányon szereplő adatok megfelelnek egymásnak, minden feltétel teljesül a visszatérítendő összeg akár az exportőr bankszámlájára közvetlen utalással, akár intézvényezés útján történő kifizetésének engedélyezéséhez.

(163)

Az exportőrnek emellett a banki megvalósulási bizonylat (Bank Realisation Certificate) segítségével igazolnia kell, hogy hozzájutott az exportból származó bevételhez. Ez a dokumentum a visszatérítendő összeg kifizetése után is benyújtható, de ha az exportőr meghatározott határidőn belül nem nyújtja azt be, a kifizetett összeget az indiai kormány visszafizetteti.

(164)

A visszatérített összeg tetszőleges célra felhasználható, és az indiai számviteli standardok szerint az exportkötelezettség teljesítésekor a kereskedelmi számlákban eredményszemléleti alapon elszámolható bevételként.

(165)

A vonatkozó jogszabályok és közigazgatási utasítások értelmében az indiai vámhatóság nem követelhet bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a vámvisszatérítést igénylő exportőrnek az exportált termék gyártásához szükséges nyersanyagok vonatkozásában vámfizetési kötelezettsége keletkezett vagy fog keletkezni. A távoli ellenőrzés során az indiai kormány továbbá megerősítette, hogy a fentiekben említett 3. szakasz (2) bekezdése szerint számított teljes támogatási ráta vonatkozik azokra a vállalatokra, amelyek az összes nyersanyagot kizárólag belföldi beszállítóktól szerzik be.

(166)

A vámvisszatérítési rendszer az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében támogatást nyújt. Az úgynevezett vámvisszatérítés összege az indiai kormánytól származó pénzügyi hozzájárulás, mivel az indiai kormány részéről közvetlen finanszírozás formájában történik. Az így képződő összeg felhasználására nem vonatkozik korlátozás. Emellett a vámvisszatérítés összege gazdasági előnyt juttat az exportőrnek, mivel növeli likviditását.

(167)

Az export esetében adott visszatérítés rátáját az indiai kormány termékenként határozza meg. Ugyanakkor bár a támogatást vámvisszatérítésnek nevezik, a rendszer az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében nem rendelkezik a megengedhető vámkedvezményrendszerek vagy helyettesítő vámkedvezményrendszerek minden jellemzőjével, és nem felel meg az alaprendelet I. mellékletének i) pontjában, II. mellékletében (a vámkedvezmény fogalommeghatározása és szabályai) és III. mellékletében (a helyettesítő vámkedvezmény fogalommeghatározása és szabályai) megállapított szabályoknak sem. Az exportőrnek kifizetett pénzösszeg nem feltétlenül kapcsolódik a nyersanyagokra ténylegesen kifizetett behozatali vámokhoz, és nem olyan vámelismervényhez kapcsolódik, amelynek segítségével a nyersanyagok múltbeli vagy jövőbeli importjához kapcsolódó behozatali vámok kiegyenlíthetők. Emellett nincs olyan rendszer vagy eljárás, amelynek segítségével igazolható, hogy a gyártás során milyen inputokat milyen mennyiségben használtak fel az exportált termékek előállításához. Továbbá az indiai kormány nem végzett további vizsgálatokat a ténylegesen érintett inputokra vonatkozóan, ahogyan ténylegesen alkalmazott ellenőrzési rendszer hiányában el kellene járni (az alaprendelet II. mellékletének 5. pontja és III. mellékletének II.3. pontja).

(168)

Az exportőrök általi exportot követően az indiai kormány által nyújtott kifizetés az exportteljesítmény függvénye, ezért a rendszer az alaprendelet 4. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében egyedi és kiegyenlíthető.

(169)

A fentiek alapján a Bizottság megállapította, hogy a vámvisszatérítési rendszer kiegyenlíthető.

(170)

Az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésével és 5. cikkével összhangban a Bizottság a kiegyenlíthető támogatások összegét a kedvezményezettnek juttatott és a vizsgálati időszak alatt feltárt gazdasági előny alapján számította ki. Ebben a tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kedvezményezettnek akkor származik gazdasági előnye, amikor e rendszer alapján sor kerül egy exportügyletre. Jelenleg az indiai kormány köteles megfizetni a visszatérítés összegét, ami az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében pénzügyi hozzájárulásnak minősül. Amint a vámhatóságok kiadják a kiviteli fuvarszámlát – amely többek között megjelöli az adott kiviteli ügyletre nyújtandó vámvisszatérítés összegét –, megszűnik az indiai kormány rendelkezési joga a támogatás megadása felett.

(171)

A fentiek fényében indokoltnak tekinthető a DDS keretében biztosított gazdasági előnyöket úgy értékelni, mint a rendszer keretében a vizsgálati időszakban megvalósuló valamennyi exporttranzakcióra megkapott vámvisszatérítések összegét. A Bizottság figyelembe vette az indiai exportáló gyártó összes exporttranzakciójára megkapott vámvisszatérítések összegét, mivel a vállalat csak a vizsgált terméket és melegen hengerelt rozsdamentesacél termékeket exportál, amelyek a vizsgált termék előállítására szolgáló féltermékek, és amelyekre ugyanazok a DDS támogatási ráták érvényesek.

(172)

Az alaprendelet 7. cikke (2) bekezdése értelmében a Bizottság e támogatási összeget részarányosan szétosztotta a vállalat vizsgálati időszak alatti exportforgalmára (az volt a megfelelő nevező), mivel a támogatást az exportteljesítmény függvényében adták, és megítélésének alapjául nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szolgált.

(173)

E rendszer esetében a vizsgálati időszak alatt a Jindal csoport esetében megállapított támogatás mértéke 1,65 %.

(174)

A Bizottság megállapította, hogy két indiai exportáló gyártó az EPCGS keretében olyan koncessziókat kapott, amelyeket a vizsgálati időszakban az érintett termék vonatkozásában nyújtottak.

(175)

Az EPCGS részletes leírása a 2015–2020. évi KPD 5. fejezetében, valamint a 2015–2020. évi EK 5. fejezetében található.

(176)

Az intézkedés igénybevételére a gyártó-exportőrök, a támogató gyártókhoz „kötődő” kereskedő-exportőrök és a szolgáltatók jogosultak.

(177)

Exportkötelezettség vállalásával a vállalat csökkentett vámtétel mellett importálhat (új és legfeljebb tízéves használt) beruházási javakat. Ebből a célból az indiai kormány – kérelemre, díjfizetés ellenében – engedélyt ad ki. A rendszer az annak keretében importált beruházási javak mindegyikére csökkentett vámtételt biztosít. Az exportkötelezettség teljesítése érdekében az importált beruházási javakat bizonyos idő alatt bizonyos mennyiségű exportra szánt áru előállítására kell felhasználni. A 2015–2020. évi KPD és a 2015–2020. évi AKPD szerint a rendszer keretében a beruházási javak 0 %-os vámtétellel importálhatók. A 2015 előtt importált beruházási javak esetében azonban 3 %-os vámtételre is volt lehetőség – ebben az esetben hosszabb idő állt rendelkezésre az exportkötelezettség teljesítésérére. A megtakarított vám hatszorosát kitevő exportkötelezettséget legfeljebb hat éven belül kell teljesíteni.

(178)

Az engedély jogosultja a beruházási javakat belföldi forrásból is beszerezheti. Ilyenkor a beruházási javak belföldi gyártója a beruházási javak gyártásához szükséges összetevőket vámmentesen importálhatja. Alternatívaképpen a belföldi gyártó az engedély jogosultja számára szállított beruházási javak tekintetében igénybe veheti a kváziexport esetében járó kedvezményeket.

(179)

A beruházási javak exportösztönzési rendszere az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősül. A vámcsökkentés az indiai kormány által nyújtott pénzügyi hozzájárulást képez, mivel ez az engedmény csökkenti az indiai kormány azon vámbevételeit, amelyek máskülönben esedékesek lennének. Ezen túlmenően a vámcsökkentés gazdasági előnyhöz juttatja az exportőrt, mert az importálásnál megtakarított vám növeli a vállalat likviditását.

(180)

Ezenkívül a beruházási javak exportösztönzési rendszere jogilag az exportteljesítménytől függ, mivel az engedély exportkötelezettség vállalása nélkül nem nyerhető el. A rendszer ennélfogva az alaprendelet 4. cikke (4) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján egyedi és kiegyenlíthető.

(181)

Az EPCGS az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében nem tekinthető sem megengedhető vám-visszatérítési rendszernek sem helyettesítő vámkedvezményrendszernek. A beruházási javak nem tartoznak az ilyen engedélyezett rendszerek hatálya alá, amint azt az alaprendelet I. mellékletének I) pontja meghatározza, mivel nem használják őket el az exportált termékek előállítása során.

(182)

A kiegyenlíthető támogatások összegét az alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében az importált beruházási javak vonatkozásában meg nem fizetett vámok alapján számították ki, az érintett gazdasági ágazatban az ilyen beruházási javak szokásos értékcsökkenési időszakát tükröző időszakra elosztva. Az így kiszámított és a vizsgálati időszakra vonatkozó összeget kiigazították az adott időszakra érvényes kamatlábakkal, annak érdekében, hogy ez tükrözze a pénzösszeg teljes időszakra vonatkozó értékét. Erre a célra a Bizottság a vizsgálati időszak alatt Indiában érvényes kereskedelmi kamatlábat ítélte megfelelőnek.

(183)

Az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összhangban a vállalatoknál a támogatás megszerzése érdekében felmerült díjakat – ahol ezt a vállalat kérte – a Bizottság levonta a támogatás teljes összegéből.

(184)

Az alaprendelet 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően e támogatási összeget az érintett termék vizsgálati időszak alatti megfelelő exportforgalmára vetítették ki (nevező), mivel a támogatás az exportteljesítmény függvénye, és megítélésének alapjául nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szolgált. Az egyik indiai vállalat esetében a Bizottság a vizsgált termék exportforgalmát használta nevezőként, mivel a vállalat az EPCGS keretében beszerzett berendezéseket kizárólag az érintett termék előállításához használja.

(185)

Az egyik indiai exportáló gyártó a számításoknál nevezőként használt exportforgalom kiigazítását kérte. A vállalat azzal érvelt, hogy a vizsgálati időszakban éppen megkezdték a termelést, és csupán kapacitásuk 15 %-át érték el. Ezért a vállalat kérte exportforgalmának extrapolálását a kapacitása teljes mértékű kihasználásának mérlegeléséhez.

(186)

A támogatás mértékének kiszámítása azonban mindig a tényleges forgalom alapján történik. Nem feltételezhető, hogy a felfutási szakaszt követően a vállalat teljes mértékben kihasználja majd kapacitását. A belföldi és az exportforgalom jövőbeli megoszlásának aránya is csak spekuláció lenne. A Bizottság ezért elutasította ezt az állítást.

(187)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a vállalat megismételte az erre irányuló kérését, hangsúlyozva, hogy az EPCGS egyszeri szubvenció, ezért a nevező kiigazítása nélkül elvégzett számítás nem tükrözi megfelelően a vállalatnak nyújtott gazdasági előnyt, amely jelenleg a felfutási szakaszban van.

(188)

Az EPCGS valóban egyszeri szubvenció, és a Bizottság ekként is kezelte: a rendszer keretében juttatott gazdasági előny összegét a vizsgálati időszakra vetített, figyelembe véve a szóban forgó beruházási javak értékcsökkenési időszakát. A Bizottság azonban nem módosíthatja a nevezőt oly módon, hogy feltételezésekbe bocsátkozik a vállalat lehetséges jövőbeli exportforgalmára vonatkozóan, amint azt a (186) preambulumbekezdés már kiemelte. Ezért a Bizottság fenntartja a számítási módszert.

(189)

E rendszer esetében a Chromeni esetében megállapított, a vizsgálati időszaknak tulajdonított támogatás mértéke 5,69 %, míg a Jindal csoport esetében 0,36 % volt.

(190)

A Bizottság megállapította, hogy két indiai exportáló gyártó vette igénybe az indiai árukiviteli rendszert a vizsgálati időszak alatt.

(191)

Az indiai árukiviteli rendszer részletes leírását a 2015–2020. évi KPD és a 2015–2020. évi AKPD 3. fejezete, valamint a 2015–2020. évi EK és a 2015–2020. évi AEK 3. fejezete tartalmazza.

(192)

A rendszer igénybevételére minden gyártó-exportőr és kereskedő-exportőr jogosult.

(193)

Az indiai árukiviteli rendszert az igénybevételére jogosult vállalatok akkor vehetik igénybe, ha meghatározott termékeket az „A” csoportba („hagyományos piacok”, köztük az összes EU-tagállam), a „B” csoportba („fejlődő és fókuszpiacok”) vagy a „C” csoportba („egyéb piacok”) besorolt országok valamelyikébe exportálnak. Az egyes csoportokba tartozó országokat, valamint az adott csoport esetében kedvezményre jogosító termékeket és a kedvezmény mértékét a 2015–2020. évi AKPD 3.B függeléke sorolja fel.

(194)

A kedvezmény az export FOB-alapon számított értéke egy meghatározott százalékának megfelelő összegre szóló vámelismervény formájában jelenik meg. A MEIS támogatási ráta a vizsgálati időszakban 2 % volt (21).

(195)

A 2015–2020. évi KPD 3.06. szakasza szerint egyes exporttípusok – például az importált és az átrakodott termékek exportja, a kváziexport, a szolgáltatásexport, valamint a különleges gazdasági övezetben működő egységek és az exportorientált egységek exportforgalma – nem tartoznak a rendszer hatálya alá.

(196)

A 2015–2020. évi AEK 3.13. szakasza szerint az indiai árukiviteli rendszer keretében kiadott vámelismervények szabadon átruházhatók, és a kiadás időpontjától számított 18 hónapig, 2016. január 1-jei vagy azt követő kiadás esetén a kiadás időpontjától számított 24 hónapig érvényesek.

(197)

A vámelismervények felhasználhatók i. az inputok és a termékek (ideértve a beruházási javakat is) importját terhelő vám megfizetésére; ii. az inputok és a termékek (ideértve a beruházási javakat is) belföldi beszerzését terhelő jövedéki adó megfizetésére; iii. a szolgáltatások beszerzését terhelő szolgáltatási adó megfizetésére.

(198)

Az indiai árukiviteli rendszer keretében igényelhető kedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmet internetes úton, a Külkereskedelmi Főigazgatóság internetes honlapján keresztül kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell a vonatkozó okmányokat (szállítólevél, banki megvalósulási bizonylat, a kirakodás igazolása). Az indiai kormány illetékes regionális hatósága az okmányok ellenőrzését követően kiadja a vámelismervényt. Ha az exportőr rendelkezésre bocsátja a vonatkozó okmányokat, a regionális hatóság nem tagadhatja meg a vámelismervény kiadását.

(199)

A MEIS az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében támogatást nyújt. Az indiai árukiviteli rendszer keretében kiadott vámelismervény útján rendelkezésre bocsátott összeg az indiai kormány által nyújtott pénzügyi hozzájárulást képez, tekintettel arra, hogy végső soron a beruházási javak után fizetett behozatali vámok kiegyenlítésére szolgál, azaz csökkenti az indai kormány egyébként esedékes vámbevételét. Emellett az indiai árukiviteli rendszer keretében kiadott vámelismervény révén az exportőr jut gazdasági előnyhöz, azaz nem az a személy, amelyet az adott importvámfizetési kötelezettség terheli.

(200)

Ezen túlmenően a MEIS jogilag az exportteljesítménytől függ, és ennélfogva az alaprendelet 4. cikke (4) bekezdése a) pontjának első albekezdése alapján egyedi és kiegyenlíthető támogatásnak tekintendő.

(201)

Megjegyzendő, hogy a MEIS a vizsgálati időszak után, 2021. január 1-jén járt le. A cégek azonban 2021 végéig még igényelhetnek a MEIS keretében adott vámkedvezmény-utalványokat a 2020-ban lebonyolított exporttranzakciók kapcsán. Ezenkívül a vállalatok 2023. szeptember 15-ig beszámíthatják a 2021-ben kapott vámkedvezmény-utalványokat az esedékes kiviteli vámokba. Így a rendszer keretében sor került gazdasági előnyök nyújtására a vizsgálati időszak alatt, sőt mi több, ez az intézkedések bevezetése után is folytatódik.

(202)

Az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésével és 5. cikkével összhangban a Bizottság a kiegyenlíthető támogatások összegét a kedvezményezettnek juttatott és a vizsgálati időszak alatt feltárt gazdasági előny alapján számította ki. Ebben a tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kedvezményezettnek akkor származik gazdasági előnye, amikor e rendszer alapján sor kerül egy exportügyletre. Ekkor az indiai kormány kiadja a vámelismervényt, amelynek tárgyösszegét az exportáló gyártó követelésként könyveli el, és bármikor felhasználhatja. Ez az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja alapján pénzügyi hozzájárulásnak minősül. Attól fogva, hogy a vámhatóságok kiadják a kiviteli fuvarokmányt, az indiai kormány nem tagadhatja meg a támogatás nyújtását. A fentiek fényében a Bizottság indokoltnak tekintette a MEIS keretében biztosított előnyöket úgy értékelni, mint a rendszer keretében a vizsgálati időszakban megvalósuló valamennyi exportügyletre megkapott tételek összegét. A Bizottság figyelembe vette az indiai exportálók gyártó összes exporttranzakciójára a MEIS keretében megkapott tételek összegét, mivel a vállalatok csak a vizsgált terméket és melegen hengerelt rozsdamentesacél termékeket exportálnak, amelyek a vizsgált termék előállítására szolgáló féltermékek, és amelyekre ugyanazok a MEIS támogatási ráták érvényesek.

(203)

Az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összhangban a vállalatoknál a támogatás megszerzése érdekében felmerült díjakat – ahol ezt a vállalat kérte – a Bizottság levonta a támogatás teljes összegéből.

(204)

Az alaprendelet 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően a Bizottság ezt a támogatási összeget részarányosan szétosztotta a vállalatok vizsgálati időszak alatti teljes exportforgalmára (az volt a megfelelő nevező), tekintettel arra, hogy a támogatás az exportteljesítmény függvénye, és odaítélése nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint történt.

(205)

E rendszer esetében a Chromeni esetében megállapított támogatás mértéke 1,87 %, míg a Jindal csoport esetében 1,92 % volt a vizsgálati időszakban.

(206)

A panaszos azt állította, hogy az indiai kormány mesterségesen csökkenti a helyi ipar kulcsfontosságú inputjainak költségeit azáltal, hogy számos szabályozási intézkedéssel, többek között exportkorlátozással (például kiviteli vámmal, exportengedélyekkel és állami kereskedelmi vállalatoknak a kivitelbe történő bevonásával), arra ösztönzi a krómérc-bányászattal foglalkozó indiai vállalatokat, hogy a krómércet a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosítsák a hidegen síkhengerelt rozsdamentesacél termékek downstream indiai ágazata számára.

(207)

A panaszos továbbá azt állította, hogy az indiai kormány teljes mértékben ellenőrzi a krómérc bányászatát Indiában. Törvényei és rendeletei révén az indiai kormány határozza meg, hogy ki termelhet ki krómot (az engedéllyel rendelkező bányavállalatok). A bányavállalatok némelyike esetében állami tulajdonrészesedés és/vagy az állam jelenléte is tapasztalható. Így a bányavállalatokat az indiai kormány hatáskörrel ruházza fel a saját politikai célkitűzéseinek megvalósítására.

(208)

Mivel a krómércet főként ferrokróm előállítására használják, amelyet főként a rozsdamentes acél előállításához használnak, ebben a gazdasági előnyben a hidegen síkhengerelt rozsdamentesacél termékek azon indiai gyártói részesültek, amelyek ferrokrómot és rozsdamentes acélt egyaránt gyártanak.

(209)

A krómércre vonatkozó bányászati szakpolitikát az indiai Bányászati Minisztériumon keresztül kezelik. Az ásványianyag-kivitel kezelése szintén az indiai Kereskedelmi és Ipari Minisztérium feladatkörébe tartozik.

(210)

Mind a központi kormány és a regionális önkormányzatok létfontosságú szerepet játszanak a bányászatban (beleértve a krómérc bányászatát is) azáltal, hogy meghatározzák a nemzeti bányászati politikákat, szabványokat, irányelveket és kritériumokat, valamint határozatot hoznak a bányászati engedélyezési eljárásokban.

(211)

Az e területre vonatkozó szabályok és rendeletek jogalapja:

(212)

A Bizottság megállapította, hogy a hidegen síkhengerelt acéltermékek egyik vertikálisan integrált indiai exportáló gyártója belföldről szerzett be krómércet ferrokróm előállításához, amelyet a szóban forgó gyártó lemeztuskók, majd ezt követően melegen hengerelt tekercsek, végül pedig hidegen síkhengerelt termékek gyártására használt.

(213)

A vállalat a vizsgálati időszakban a krómércet túlnyomó részt az Odisha Mining Corporation (a továbbiakban: OMC) állami tulajdonú vállalattól szerezte be. Kisebb mennyiségű, két állítólagosan magánkézben lévő bányavállalattól és egy kereskedelmi társaságtól történt beszerzésekről is beszámoltak.

(214)

A Bizottság tájékoztatta az indonéz kormányt, hogy lehetséges, hogy az alaprendelet 28. cikkének (1) bekezdése szerint a rendelkezésre álló tényekre kell támaszkodnia annak vizsgálatakor, hogy megvalósult-e a hidegen síkhengerelt acéltermékek ágazatának – többek között a krómérc megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg megfizetése ellenében történő rendelkezésre bocsátásán keresztül – nyújtott állítólagos támogatás, és ha igen, akkor milyen mértékben.

(215)

A Bizottság a kérdőíven, a hiánypótlásra felhívó levélben, valamint a távoli ellenőrzés során is kérte az indiai kormányt, hogy adjon át bizonyos információkat a krómérc-beszállítókkal és a krómérc indiai belföldi piacának működésével kapcsolatosan. Ezek a tájékoztatáskérések többek között a jogi és intézményi keretre, a krómérc piacának szervezésére, az indiai krómércgyártókra, az ármegállapítási mechanizmusokra és az árakra, valamint a vállalatok tulajdoni viszonyaira vonatkozó kérdéseket tartalmaztak.

(216)

Az eljárás megindításakor a Bizottság felkérte az indiai kormányt, hogy juttassa el a szubvencióellenes kérdőívhez csatolt B. függeléket (a krómérc szállítói számára összeállított kérdőívet) a 10 legnagyobb krómércgyártónak és -forgalmazónak, valamint a krómérc bármely más olyan gyártójának és forgalmazójának, amelyek az exportáló gyártók részére krómércet szállított. A B függelék egy Word-dokumentumból („Appendix B_Input supplier”) és egy Excel-fájlból („Appendix B - Input suppliers tables”) állt. Nem érkezett a B függelékre vonatkozó válasz.

(217)

A Bizottság az indiai kormánynak címzett, 2021. augusztus 25-i hiánypótlásra felhívó levelében nyugtázta, hogy nem kapott választ a kérdőív B. függelékére.

(218)

A Bizottság a távoli ellenőrzés alatt és azt követően is tájékoztatta az indiai kormányt, hogy még mindig nem állnak rendelkezésére az indiai piacon a krómérc teljes termelésére és felhasználására vonatkozó információk. Az indiai kormány azt is jelezte, hogy nem tud a kérdéses nyersanyag indiai belföldi áraira vonatkozó árstatisztikákat szolgáltatni. Emellett továbbra is maradtak nyitott kérdések a piac szerkezetével és szereplőivel, valamint azzal kapcsolatban, hogy azok állami vagy magán tulajdonban vannak-e. Végül a Bizottság továbbra is hiányolta a megfelelő jogalapot a krómércre kivetett exportadók tekintetében.

(219)

A Bizottság következésképpen 2021. december 8-án tájékoztatta az indiai kormányt, hogy szándékában áll az alaprendelet 28. cikkének (1) bekezdése szerint a rendelkezésre álló tényeket felhasználni. E levél kézhezvétele után az indiai kormány először a hiányzó információknak csupán igen csekély részét nyújtotta be, főként a piac szerkezetére, egyes bányavállalatok tulajdoni viszonyaira, valamint a kiviteli vám jogalapjára vonatkozó információkat. A szóban forgó információkat tartalmazó beadvány csupán néhány oldalból állt, és nem tartalmazott alátámasztó bizonyítékokat. Ezután az indiai kormány újabb levelet küldött, amelyben általánosságban kifogásolta az alaprendelet 28. cikke (1) bekezdésének alkalmazását, és azzal érvelt, hogy a Bizottságnak figyelembe kell vennie a benyújtott kiegészítő információkat, és így tartózkodnia kell a rendelkezésre álló tények felhasználásától.

(220)

A Bizottság válaszában először is megjegyezte, hogy az indiai kormány többször is elmulasztotta benyújtani ezeket az információkat, amikor a vizsgálat során erre felkérték, és hogy a kiegészítő információk a vizsgálat nagyon késői szakaszában juttatták el a Bizottsághoz, így azokat nem lehetett figyelembe venni. Időközben a Bizottság nyilvános forrásokból megszerezte a bányavállalatok tulajdoni viszonyaira és a krómércre kivetett kiviteli vámokra vonatkozó, hiányzó információkat. Ezért a Bizottság megállapította, hogy az indiai kormány nem nyújtotta be az alaprendelet 28. cikke (1) bekezdésének első mondatában előírt információkat, és hogy az indiai kormány által a vizsgálat ilyen késői szakaszában szolgáltatott információkat nem lehetett az alaprendelet 28. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően felhasználni. Mindenesetre a Bizottságnak a rendelkezésre álló egyéb tényekkel még ki kellett egészítenie az indiai kormány által szolgáltatott csekély információt a hiányzó részek, főként az árképzés, valamint az indiai kormány szerepe és a beszállítókra (beleértve a krómérc piacán tevékenykedő magánszereplőket is) gyakorolt befolyása tekintetében. Ebből adódóan a Bizottság fenntartotta, hogy az alaprendelet 28. cikkének (1) bekezdésére, és abból kifolyólag a rendelkezésre álló tényekre kell támaszkodnia.

(221)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indiai kormány megismételte álláspontját, miszerint az alaprendelet 28. cikkének alkalmazása indokolatlan, mivel a Bizottság által kért valamennyi információt benyújtották.

(222)

A (220) preambulumbekezdésben részletesen kifejtettek szerint azonban ezek az információkat a vizsgálat nagyon késői szakaszában juttatták el a Bizottsághoz, illetve hiányosak voltak. Ez különösen olyan kulcsfontosságú elemeket érintett, mint a krómérc piacának szerkezete, az árképzési módszertan vagy a krómérc belső felhasználása. Ezért, bár a Bizottság a lehető legnagyobb mértékben felhasználta az indiai kormány által szolgáltatott információkat, további forrásokra és a rendelkezésre álló legjobb tényekre is támaszkodnia kellett.

(223)

A kiegyenlíthető támogatás meglétének megállapításához az alaprendelet 3. és 4. cikke értelmében három elemnek kell fennállnia: i. pénzügyi hozzájárulás, ii. gazdasági előny és iii. egyedi jelleg (az alaprendelet 3. cikke).

(224)

A vizsgálat először értékelte, hogy az indiai kormány „közjogi szervként” eljáró bányavállalatokon keresztül biztosított-e krómot a rozsdamentesacél-gyártóknak. Az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 2. cikkének b) pontja szerinti ezen értékelésre vonatkozó jogi normák és értelmezés a WTO közjogi szervekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából erednek.

(225)

A WTO vonatkozó ítélkezési gyakorlata (33) szerint a közjogi szerv olyan jogalany, amely „kormányzati hatáskörrel rendelkezik, ilyen hatáskört gyakorol, vagy ilyen hatáskörrel ruházták fel”. A közjogi szervi minőséggel kapcsolatos vizsgálatokat eseti alapon kell elvégezni, kellő figyelemmel „az érintett szervezet alapvető jellemzőire és feladataira”, annak „a kormányzattal fennálló kapcsolatára”, valamint „a vizsgált szervezet működése szerinti ország jogszabályi és gazdasági környezetére”. Az egyes esetek konkrét körülményeitől függően a releváns bizonyítékok lehetnek többek között: i. arra vonatkozó bizonyítékok, hogy „egy adott szervezet ténylegesen ellát kormányzati feladatokat”, különösen abban az esetben, ha e bizonyítékok „tartós és rendszeres gyakorlatról tanúskodnak”. ii. bizonyítékok „azon ágazatra vonatkozó kormányzati politikák hatályára és tartalmára, amelyben a vizsgált szervezet működik”; és iii. arra vonatkozó bizonyítékok, hogy a kormány „érdemi ellenőrzést gyakorol egy jogalany és annak magatartása felett”. Egy közjogi szervi minőséggel kapcsolatos vizsgálat során a vizsgálatot végző hatóság köteles „értékelni és kellően figyelembe venni a szervezet valamennyi lényeges jellemzőjét”, és megvizsgálni minden típusú bizonyítékot, amely az értékelés szempontjából releváns lehet; ennek során el kell kerülnie, hogy „kizárólag vagy indokolatlanul egyetlen jellemzőre összpontosítson anélkül, hogy kellő figyelmet szentelne más jellemzőknek, amelyek relevánsak lehetnek”.

(226)

Annak érdekében, hogy egy szervezetet egy adott esetben helytállóan közjogi szervnek lehessen minősíteni, érdemes lehet megvizsgálni, hogy vajon „[a szervezet] funkciói vagy magatartása olyan jellegűek, amelyek az érintett tag jogrendjében rendszerint kormányzatinak minősülnek”, valamint általánosságban a WTO-tagok szervezeteinek besorolását és funkcióit. Tehát az, hogy a feladatok vagy magatartás olyan jellegűek-e, amelyek az érintett tag jogrendjében rendszerint kormányzatinak minősülnek, releváns szempont lehet annak meghatározásakor, hogy egy adott szervezet közjogi szerv-e vagy sem.

(227)

A szűk értelemben vett kormányzat változatos eszköztárral rendelkezik ahhoz, hogy hatáskörrel ruházzon fel szervezeteket. Ebből következően különböző típusú bizonyítékok lehetnek fontosak annak bizonyítása szempontjából, hogy egy adott szervezetet felruháztak-e ilyen jellegű hatáskörrel. Amennyiben a bizonyítékok amellett szólnak, hogy egy adott szervezet ténylegesen ellát kormányzati feladatokat, akkor ez egyúttal arra is bizonyítékul szolgálhat, hogy rendelkezik kormányzati hatáskörökkel, vagy hogy átruháztak rá kormányzati hatásköröket, különösen abban az esetben, ha e bizonyítékok tartós és rendszeres gyakorlatról tanúskodnak.

(228)

Annak bizonyítéka, hogy a kormány érdemi ellenőrzést gyakorol-e egy jogalany és annak magatartása felett, bizonyos körülmények között bizonyíték lehet arra, hogy az érintett jogalany kormányzati hatáskör birtokában van, és e hatáskört a kormányzati feladatok ellátása keretében gyakorolja. Ugyanis az a tény, hogy egy szervezet kormányzati tulajdonban, bár nem döntő feltétel, más elemekkel együtt bizonyítékként szolgálhat. A szervezet és a szűk értelemben vett kormány közötti, pusztán formális kapcsolatok feltehetően nem jelentenek kellő alapot ahhoz, hogy megállapítható legyen a kormányzati hatáskörrel való rendelkezés. Így például önmagában az, hogy a kormányzat egy adott szervezet többségi részvényese, még nem bizonyítja a kormányzat érdemi ellenőrzését a szóban forgó szervezet tevékenysége felett, még kevésbé pedig azt, hogy a kormány ez utóbbit kormányzati hatáskörrel ruházta fel. Bizonyos esetekben azonban, amikor a bizonyítékokból több, kifejezetten a kormányzati ellenőrzésre utaló jel olvasható ki, és rendelkezésre állnak arra utaló bizonyítékok is, hogy ezt az ellenőrzést érdemi módon gyakorolják, akkor e bizonyítékok arra engedhetnek következtetni, hogy az érintett szervezet kormányzati hatáskört gyakorol.

(229)

A közjogi szervi minőséggel kapcsolatos vizsgálat középpontjában nem az áll, hogy az állítólagosan pénzügyi hozzájárulást eredményező magatartás logikai kapcsolatban áll-e egy meghatározott „kormányzati funkcióval”. E tekintetben a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 1.1. cikke a) pontjának 1. alpontja szerinti, az állami szervek meghatározására vonatkozó jogi normák nem írnak elő olyan meghatározott mértékű vagy jellegű kapcsolatot, amelynek megállapítása feltétlenül szükséges lenne egy meghatározott kormányzati funkció és a szóban forgó pénzügyi hozzájárulás között. A vonatkozó vizsgálat inkább az ilyen magatartást tanúsító szervezettől, annak alapvető jellemzőitől és a kormánnyal való kapcsolatától függ. Ez a jogalanyra való összpontosítás, szemben az állítólagos pénzügyi hozzájárulást eredményező magatartással, összeegyeztethető azzal a ténnyel, hogy a (szűk értelemben vett) „kormány” és egy „köztestület” mutat „bizonyos fokú hasonlóságot vagy átfedést a lényeges jellemzőik között”, azaz mindkettő „kormányzati” jellegű.

(230)

Egy adott szervezet magatartásának vagy gyakorlatának jellege mindenképpen bizonyítéknak minősülhet egy közjogi szervi minőséggel kapcsolatos vizsgálat szempontjából. Valójában egy szervezet magatartása – különösen, ha „tartós és rendszeres gyakorlatról” tanúskodik – egyike a különféle típusú bizonyítékoknak, amelyek – az egyes vizsgálatok körülményeitől függően – fényt deríthetnek egy szervezet alapvető jellemzőire, és annak a szűk értelemben vett kormánnyal való kapcsolatára. Az ilyen bizonyítékok értékelése azonban arra a központi kérdésre keresi a választ, hogy maga a szervezet vajon rendelkezik-e azokkal az alapvető jellemzőkkel és funkciókkal, amely miatt közjogi szervnek minősül. Például a DS379 sz. WTO-ügyben felmerültek olyan információk, amelyek a kínai állami tulajdonú kereskedelmi bankokkal kapcsolatban relevánsak voltak annak értékelése szempontjából, hogy egy szervezet közjogi szerv-e, és azt igazolták, hogy: i. „[a]z állami tulajdonú kereskedelmi bankok központi irodáinak vezérigazgatóit a kormány nevezi ki, és a [KKP] jelentős befolyással bír kiválasztásukban”; valamint ii. az állami tulajdonú kereskedelmi bankok „továbbra sem rendelkeznek megfelelő kockázatkezelési és elemzői készségekkel”. Ezek a bizonyítékok nem korlátozódtak önmagában az állami tulajdonú kereskedelmi bankok hitelezési tevékenységére, sokkal inkább azok szervezeti jellemzőire, döntéshozatali jogkörére és a kínai kormánnyal való általános kapcsolatára vonatkoztak. Így a WTO Fellebbezési Testülete a DS379 sz. ügyben megjegyezte, hogy bár az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma figyelembe vette az állami tulajdonú kereskedelmi bankok magatartására [„a kölcsönnyújtásra”] vonatkozó bizonyítékokat, ezt a szóban forgó szervezetek alapvető jellemzőire és a kínai kormányzattal fennálló kapcsolatára vonatkozó vizsgálata keretében tette. Ezek az állami tulajdonú kereskedelmi bankok kormányzati feladatokat láttak el a kínai kormány nevében.

(231)

Emellett a Fellebbezési Testülete azt is fontosnak ítélte, hogy a szóban forgó kormány nem működött együtt a vizsgálat során. A DS379 sz. ügyben ugyanis a Fellebbezési Testület megerősítette az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának azon megállapítását, hogy a kínai állami tulajdonú kereskedelmi bankok a bevont famentes papírokra vonatkozó vizsgálatban „közjogi szerveknek” minősülnek a következő megfontolások alapján: i. a kínai bankszektor közel teljes körű állami tulajdona; ii. a kereskedelmi banktörvény 34. cikke értelmében a bankok arra kaptak utasítást, hogy „a hitelezési tevékenységüket a nemzetgazdaság és a társadalmi fejlődés igényeinek megfelelően, illetve az állami iparpolitika iránymutatásai alapján végezzék”. iii. nyilvántartásba vett bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy az állami tulajdonú kereskedelmi bankok továbbra sem rendelkeznek megfelelő kockázatkezelési és elemzői készségekkel; valamint iv. az a tény, hogy „a vizsgálat során az [Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma] nem kapta meg a szükséges bizonyítékokat azon folyamatnak átfogó dokumentálásához, amelynek keretében a papíriparban hiteleket kérvényeznek, nyújtanak és bírálnak el” (34).

(232)

Végül pedig ahhoz, hogy a szóban forgó állami tulajdonú vállalatok közjogi szerveknek minősüljenek, nem kell, hogy azok feltétlenül a kínai kormány ellenőrzése alatt álljanak a downstream gyártóknak történt minden input-értékesítés során.

(233)

Összegezve: annak megállapításához, hogy a krómércet beszállító indiai bányavállalatok „közjogi szerveknek” minősülnek-e, meg kell vizsgálni ezen vállalatok alapvető jellemzőit és feladatait, valamint az indiai kormányhoz fűződő kapcsolatukat. Az állami tulajdonlásra, a közvetlen állami irányításra, valamint az indiai kormánynak bizonyos szakpolitikai célok elérése érdekében a piacba való beavatkozására vonatkozó bizonyítékokból kiderülhet, hogy a bányavállalatok kormányzati feladatokat látnak el az indiai kormány nevében (olyan helyzetben is, amikor az adott kormány nem működik együtt).

(234)

A Bizottság először is adatokat gyűjtött az állami tulajdonrészekről, valamint az állami tulajdonú, krómércbányászattal foglalkozó vállalatok feletti kormányzati ellenőrzésre utaló egyéb kifejezett jelekről. Ennél fogva a Bizottság csak az OMC által szolgáltatott információkra támaszkodhatott, amely az egyetlen olyan bányavállalat volt, amely legalább a távoli ellenőrzés szakaszában együttműködött a vizsgálatban, és amely szinte kizárólagos beszállítója volt a hidegen síkhengerelt acéltermékek azon indiai exportáló gyártójának, amely a (212) preambulumbekezdésben említettek szerint belföldről szerzett be krómércet a vizsgálati időszak során.

(235)

Az indiai kormány kijelentette, hogy a vizsgálati időszakban két aktív állami tulajdonban lévő krómércgyártó volt, az OMC és az Industrial Development Corporation of Orissa Ltd, amelyek a teljes termelés 21 %-át tették ki. A második állami tulajdonban lévő krómércbányászati vállalat kibocsátása minimális volt a vizsgálati időszakban.

(236)

Az indiai kormány adatai hat magántulajdonban lévő bányatársaságra is utaltak, nevezetesen a Misrilal Mines Ltd, a B.C. Mohanty & Sons Ltd, a Ferro Alloys Corporation Ltd, az Indian Metals and Ferro Alloys Ltd, a Balasore Alloys Ltd, valamint a Tata Steel Mining társaságokra. A nyilvánosan elérhető információk szerint azonban ezek közül négy belső felhasználásra állít elő krómércet ferrokróm gyártásához, így nem tevékenykednek a szabadpiacon. Továbbá a fennmaradó két bányavállalat bányászati engedélye a vizsgálati időszak alatt lejárt. Engedélyüket a Tata Steel Mining vásárolta meg a saját ferrokrómgyártásának bővítését támogassa. E vállalatok közül elsőnek még korlátozott volt a termelése a vizsgálati időszakban (a teljes termelés 9 %-a).

(237)

Ennek eredményeként az indiai krómérc nem kötött piaca két állami tulajdonú bányavállalatra korlátozódik, amelyek közül az egyik marginális szereplő (a teljes termelés 0,1 %-át teszik ki), ebből kifolyólag valójában az OMC az egyetlen krómércbeszállító a szabadpiacon.

(238)

A vizsgálat feltárta, hogy az OMC 100 %-ban állami tulajdonban van. Ezenkívül az alapszabály szerint az igazgatótanács elnöke, az ügyvezető igazgató és az egyik igazgató az Indiai Adminisztratív Szolgálat (állami vállalatokért felelős minisztérium) tagja, egy igazgató pedig a pénzügyminisztériumot képviseli. Ezenkívül a vállalat alapszabálya szerint az összes igazgató kinevezése és javadalmazása Odisha állam kormányzójának hatáskörébe tartozik.

(239)

Végül, az OMC alapszabályának 54A. cikke szerint „a kormányzó időről időre kiadhat általa megfelelőnek ítélt iránymutatásokat és utasításokat a társaság pénzügyeire, üzletvitelére és ügyeire vonatkozóan, az igazgatók pedig megfelelően betartják és végrehajtják ezeket az iránymutatásokat vagy utasításokat”.

(240)

A fentiek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a nem kötött krómérc piacát egyetlen társaság, nevezetesen az OMC uralja, amely teljes mértékben állami tulajdonban van, és amely egyúttal az állam irányítása és ellenőrzése alatt áll. Valójában a tulajdonrészesedése, a vállalat vezetésében való jelenléte, valamint üzleti döntések irányítása révén indiai kormány érdemi befolyást gyakorol az OMC-re és annak magatartására.

(241)

A Bizottság értékelte, hogy a bányavállalatok, és különösen az OMC rendelkeznek-e kormányzati hatáskörrel, és gyakorolják-e ezt a hatáskört kormányzati feladatok ellátása során.

(242)

Az indiai kormány erős befolyása és az OMC feletti érdemi befolyása abban is megmutatkozik, hogy az indiai kormány az elmúlt években a krómérc tekintetében szigorúan szabályozott környezetet teremtett többek között engedélyezési követelményekkel párosuló exportkorlátozások révén, előnyben részesítve a belső felhasználásra történő bányászatot, valamint a belföldi piaci beszerzési és értékesítési árak felett állami tulajdonú szolgáltatókon keresztül gyakorolt ellenőrzés révén. A bizonyítékok azt mutatták, hogy a bányavállalatok, beleértve a krómérc tekintetében az OMC-t is, az indiai kormány szakpolitikai célkitűzéseivel összhangban cselekszenek, ebből kifolyólag kormányzati feladatokat látnak el.

(243)

A bányászati engedélyek kedvezményes megadására vonatkozó iránymutatások megfogalmazása céljából az Acélügyi Minisztérium által létrehozott szakértői csoport már 2005-ben jelentést tett közzé (a Dang-jelentés) (35), amely számos vonatkozó megállapítást és ajánlást tartalmazott.

(244)

Már akkoriban is megállapítást nyert, hogy

„A vasérc, a mangánérc és a krómérc az acélágazat kritikus nyersanyagai. Az acél- és vaságazat (amely a nemzetgazdaság központi ágazata) gyors és szabályos növekedésének elengedhetetlen feltétele, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben, hosszú távon, kellő időben és biztosan rendelkezésre álljanak (36)”.

„A bányászat költségeinek és az ilyen árakon történő export nettó bevételének összehasonlítása azt mutatja, hogy néhány indiai krómexportőr rendkívüli haszonra tesz szert egy szűkös, nem megújuló ásványi erőforrás megőrzése árán. Bár India a világ ismert krómérckészleteinek kevesebb mint 1 %-ával rendelkezik, a globális krómérc-kereskedelemben rendkívül aránytalan, 35 %-os részesedésre tett szert. Az öt legfontosabb gyártó Indiában – a TISCO, az Orissa Mining Corporation Ltd, a Balasore Alloys Ltd, a Ferro Alloys Corporation Ltd és a Jindal Strips Ltd teszik ki a teljes termelés mintegy 90 %-át […] Tekintettel a kiváló minőségű krómérckészletek nagyon korlátozott mennyiségére, elengedhetetlennek tűnik e természetes érc kivitelének korlátozása, amely iránt nagy keresletet támasztanak a belföldi acél- és ötvözetgyártók […] (37) ”.

(utólagos kiemelés).

„Jóllehet a világ 122 krómérc-készletének mindössze 1 %-a található az országban, az indiai export jelenleg a világkereskedelem 35 %-át teszi ki, ami meglehetősen aránytalan. Ez egyértelműen a bányászati költségek és a nettó exportbevétel közötti magas haszonkulcs okozta aberráció. A természetes krómérc exportját teljesen le kell állítani” (38)

(utólagos kiemelés).

„Tekintettel a bányászati költségek és az exportárak közötti számottevő különbségre, a kormánynak fontolóra kell vennie lépcsőzetes kiviteli vámok kivetését minden króm valamennyi formájának – beleértve a koncentrátumokat is – kivitelére, már amennyiben az egyáltalán megengedett” (39).

„A bányászatról és ásványi anyagokról (ezek fejlesztéséről és szabályozásáról) szóló 1957. évi törvény céljaival összhangban, a vasérchez hasonlóan, a hozzáadott értéket képviselő vasötvözetek/krómacélok előállításához krómércet igénylő belföldi üzemeket abszolút előnyben kell részesíteni a krómbányászati engedélyek odaítélésekor” (40).

„Miután az acélgyártókat (részben) belső felhasználásra termelő bányák révén kiemelt elsőbbségben részesítették, elengedhetetlen, hogy sor kerüljön szakpolitikai intézkedésekre egy önmagában is globálisan versenyképes bányászati ágazat ösztönzése, a bányászati tudomány világszintű referenciaértékeihez való alkalmazkodás, valamennyi kibányászott anyag optimális hasznosítása, feldolgozása, a szisztematikus és időhöz kötött kutatás, valamint a környezet és a biológiai sokféleség megőrzése érdekében. Az ilyen hivatásos bányászati vállalkozások, függetlenül attól, hogy az állami vagy a magánszektorban tevékenykednek, kötelesek mindenekelőtt a termelésük egy bizonyos minimális hányadát (mondjuk 70 %-át) a belföldi felhasználók igényeinek kielégítése céljából elkülöníteni” (41)

(utólagos kiemelés).

(245)

A Dang-jelentés tehát azt mutatja, hogy a krómércet a belföldi acélipar létfontosságú erőforrásának tekintették, az exportárakat túl magasnak ítélték a belföldi árakhoz viszonyítva, és a belföldi árak észszerű szinten tartása érdekében indokolt volt az exportkorlátozások és a belső felhasználásra történő termelést segítő kedvezményes bányászati engedélyek kombinációjának alkalmazása. A Dang-jelentés továbbá rámutat az indiai kormány azon szándékára, hogy – mint a „nemzetgazdaság alapágazatát” – erőteljesen szabályozza a krómércágazatot.

(246)

Továbbá az acéliparral foglalkozó munkacsoport tizenkettedik ötéves tervről szóló, 2011. novemberi jelentése (42) egyértelműen megállapítja az alábbiakat:

„A kromitot főként a kohászati ágazatban használják vasötvözetek, például ferrokróm, alacsony széntartalmú ferrokróm és szilícium-króm előállításához, amelyeket adalékként használnak rozsdamentes acélok és speciális ötvözött acélok előállításához. (43)”

„Az acélágazat a krómércek kivitelének korlátozására törekedett. A kormányzat bevezetett egy fiskális keretet a krómércek túlzott mértékű kivitelének visszaszorítására (44)”.

(utólagos kiemelés).

„Az indiai krómágazat fejlesztésére vonatkozó főbb ajánlások az alábbiak: […] v. Az ország kromitforrásai nem bőségesek. Az ország a világ összes kromitérckészletének mindössze 1,8 %-ával rendelkezik, ugyanakkor kivitele a világkereskedelem 30–35 %-át teszi ki. Ezért sürgősen cselekedni kell, hogy megőrizzük ezt a kritikus jelentőségű termelési tényezőt a belföldi ipar számára, és a kivitelt akadályozó adóügyi intézkedéseket kell bevezetni (45).”

(247)

Végül az indiai kormány 2019. évi Nemzeti ásványianyag-politikája azt is kimondja, hogy törekedni kell a belföldi ipar támogatására, és erőfeszítéseket kell tenni a bányászati engedélyek tekintetében, hogy biztosítsák a downstream ágazat megszakítás nélküli ércellátását.

(248)

A Bizottság ezt követően felmérte, hogy ezt a politikai szándékot miként valósították meg jogalkotási és szabályozási szempontból. Először is, ami az exportkorlátozásokat illeti, az indiai kormány számos intézkedést hozott a krómérc exportjának visszaszorítása érdekében, amelyek ellenőrizhetők az Acélügyi Minisztérium honlapján (46) és az OECD ipari nyersanyagokra vonatkozó exportkorlátozásokat tartalmazó adatbázisában (a továbbiakban: OECD-adatbázis) (47).

(249)

A fő intézkedés egy eredetileg 2008-ban kivetett kiviteli vám, tonnánként 2 000 INR összegű specifikus vám formájában (48). E vámot a formáját tekintve 2012-ben, a tizenkettedik ötéves terv kezdetén tonnánként 30 %-os értékvámra változtatták, és ez a szint továbbra is érvényes (49). Az OECD-adatbázis szerint az intézkedés célja „A belföldi ellátás biztosítása; további feldolgozás/hozzáadott érték teremtésének előmozdítása”.

(250)

Az egyéb exportkorlátozások közé tartoznak az engedélyezési követelmények és a minősített exportőrök listája (amelyen a gyakorlatban csak az állami kereskedelmi vállalat, a Metal and Mineral Trading Corporation szerepel) bizonyos minőségű krómércek esetében, valamint a krómérc Bangladesbe és Pakisztánba (az egyedüli országok, amelyek vasúti összeköttetéssel rendelkeznek Indiával) vasúton történő szállítása során az indiai vasúttársaság alapfuvardíjaira kivetett „zsúfoltsági pótlék”.

(251)

A politika leginkább szembetűnő hatása az volt, hogy a célzott exportkorlátozások 2008-as bevezetését, majd 2012-es szigorítását követően nagymértékben csökkent a krómérc exportvolumene. A krómérc kivitelének alakulását az alábbi ábra szemlélteti:

IND, krómkivitel (HS 261000)

L0882022HU110120220309HU0001.0002141141Az Európai Parlament és a Tanács együttes nyilatkozata a 2004/37/EK irányelv hatályárólAz Európai Parlament és a Tanács egyetért abban, hogy azok a veszélyes gyógyszerek, amelyek egy vagy több olyan anyagot tartalmaznak, amelyek megfelelnek az 1272/2008/EK rendelet szerinti rákkeltőként (1A. vagy 1B. kategória), mutagénként (1A. vagy 1B. kategória) vagy reprodukciót károsító anyagként (1A. vagy 1B. kategória) való besorolás kritériumainak, a 2004/37/EK irányelv hatálya alá tartoznak. A veszélyes gyógyszerekre ennek megfelelően a 2004/37/EK irányelv valamennyi követelménye alkalmazandó.

(252)

Az indiai kormány a célzott exportkorlátozásokkal tehát elérte azt a célját, hogy visszaszorítsa az exportot, és gondoskodjon arról, hogy a krómérc folyamatosan a belföldi feldolgozóipari ágazat rendelkezésére álljon.

(253)

Ezeket az exportvolumeneket a krómérc belföldi felhasználásának fényében kell tekinteni. Az indiai kormány válaszában csak korlátozott adatokat közölt a krómérckivitellel kapcsolatban (a 2018/2019-es pénzügyi évtől (50) a 2020/2021-es pénzügyi évig tartó időszak vonatkozásában), míg a belföldi termelésre és felhasználásra vonatkozó adatokat a 2016/2017-es pénzügyi évtől a 2019/2020-as pénzügyi évig tartó időszak vonatkozásában. Mindkét adathalmazt bizalmas jelleggel közölték. Mindazonáltal ennek alapján össze lehet hasonlítani az exportvolumeneket és a belföldi felhasználást a 2019/2020-as pénzügyi évre (amely a vizsgálati időszak 9 hónapját lefedi) és az azt megelőző 2018/2019-es pénzügyi évre vonatkozóan. Az exportvolumen egyik pénzügyi évben sem érte el a belföldi felhasználás 1,5 %-át. Megjegyzendő, hogy a behozatal részesedése a belföldi piacon szintén jelentéktelen volt.

(254)

Az indiai piacot továbbá állandó és irracionális termelési kapacitásfelesleg jellemezte a belföldi fogyasztás és a kivitel behozatallal csökkentett összegéhez képest. Erre a kapacitásfeleslegre az indiai kormány nem tudott magyarázattal szolgálni. Ez a kapacitásfelesleg tehát csak azzal magyarázható, hogy a bányavállalatok, beleértve a krómérc ágazatban az OMC-t is, kormányzati feladatokat láttak el (így különösen biztosították a megfelelő krómércellátást, összhangban az indiai kormánynak a feldolgozóipar támogatására vonatkozó szakpolitikai célkitűzéseivel, hogy támogassák a downstream ágazatot és hozzáadott értéket teremtsenek az ellátási lánc számára).

(255)

Másodszor, a Bizottság megállapította, hogy az indiai kormány ásványi anyagokkal kapcsolatos koncessziókról szóló 2016. évi szabályzata szerint a belső felhasználásra termelő bányák a bányászati engedélyük lejártakor elővásárlási joggal rendelkeznek. Az 1957-es (2015-ben módosított) bányászatról és ásványi anyagokról és ezek fejlesztéséről szóló törvény 8a. cikke szintén előírja a bányászati engedélyek meghosszabbítását a belső felhasználók számára, és ismételten kiemeli, hogy a belső felhasználók elővásárlási joggal rendelkeznek a bányászati engedélyekre vonatkozó árveréseken. A (244) preambulumbekezdésben foglaltakkal összhangban ez lehetővé teszi, hogy a bányászati engedélyek túlnyomórészt a downstream ferrokrómgyártók kezében maradjanak. Valójában – a (236) preambulumbekezdésben említettek szerint – a Bizottság azt is megállapította, hogy az összes magántulajdonban lévő krómércbányászattal foglalkozó vállalat ténylegesen belső felhasználásra történő gyártáshoz használta az ércet. Így a külső határok lezárása és a bányászati engedélyeknek a belső felhasználást előnyben részesítő kiosztása következtében csak egy meghatározó állami tulajdonú szereplő maradt a piacon – nevezetesen az OMC –, amely így ellenőrzést gyakorolt a nem kötött belföldi piacon elérhető krómérc mennyiségei és árai felett. Az indiai piacon a krómérc domináns beszállítójaként az OMC-nek az indiai kormány azon szakpolitikai célkitűzéseinek összhangban kell eljárnia, hogy – az alább részletesen kifejtettek szerint – alacsony árak révén támogassa a downstream ágazatot, és így kormányzati feladatokat lát el.

(256)

A következő lépésben a Bizottság ellenőrizte, hogy a krómércet a gyakorlatban a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosították-e a termelők, különösen az OMC.

(257)

A (213) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint az indiai kormány nem tudott a krómérc indiai belföldi áraira vonatkozó árképzési információkat vagy árstatisztikákat szolgáltatni. Az indiai nem kötött piacon megvalósuló krómérc-értékesítések túlnyomó többségét az OMC hajtja végre, és ez igaz a Jindal csoport beszerzéseinek túlnyomó többségére is. Ezeket az értékesítéseket a Bizottság tehát az egész indiai szabadpiacra nézve reprezentatívnak tekintette.

(258)

Ezt a krómércet az OMC elektronikus árverések során értékesíti. A vizsgálat azonban megállapította, hogy az OMC korlátozta a hozzáférést ezekhez az elektronikus árverésekhez: A havi termelés 70 %-át garantáltan az Orisza államban található úgynevezett „hosszú távú megrendelők” kapják. Csak downstream ferrokrómgyártók jogosultak hosszú távú megrendelői státuszra, és a garantált kvóták nem haladhatják meg a vállalatok egyedi ferrokróm-termelési kapacitását. Ez azt mutatja, hogy az OMC a kormányzati feladatok ellátása során a gyakorlatban más formában alkalmazza a krómércmennyiségek downstream ferrokrómtermelőknek preferenciális alapon történő kiosztását, ahogy az már a bányászati engedélyek kiosztásának szintjén is megfigyelhető. A fennmaradó 30 %-ot az Orisza államon kívül elhelyezkedő, belföldi downstream gyártók (a kereskedők kivételével) számára tartják fenn.

(259)

Így a szabadpiacon a krómérckínálatot az OMC szabályozza, és – amint azt a (242)–(255) preambulumbekezdés kiemeli, az indiai kormány általános szándékával és jogszabályi keretével összhangban – azt túlnyomórészt a feldolgozóipar felé tereli.

(260)

Mégis bizonyítékok támasztják alá, hogy az elektronikus árverés útján kínált kis mennyiségek árképzése nem a vállalatok szabad ajánlattételén alapul. Az árverés egy adott kikiáltási árról indul, amelyről az OMC igazgatótanácsa önkényesen dönt. Az indiai kormány kifejtette, hogy a vizsgálati időszakot követő időszakban ezt a kikiáltási árat a downstream termék, azaz a ferrokróm nemzetközi árának egy adott hányadában (ami 13,5 %-nak felel meg) határozták meg. Az indiai kormány azonban nem tudott arra magyarázattal szolgálni, hogy miképpen határozták meg ezt a törtet/korrekciós tényezőt. További elemzést követően a Bizottság megállapította, hogy a vizsgálati időszak utáni árak korrekciós tényezője valójában az OMC igazgatótanácsa által határozatban megszabott múltbeli krómércárak átlagán alapult. A Bizottság nem kapott hozzáférést az igazgatótanács korábbi határozataihoz, és az indiai kormány nem tudta elmagyarázni az e határozatok mögött meghúzódó elveket. A Bizottság nem talált továbbá semmilyen objektív összefüggést a korrekciós tényező és a krómérc ferrokrómmá történő átalakításának költsége között. Ezért a Bizottságnak az alaprendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló tényeket kellett felhasználnia a krómérc ára tekintetében.

(261)

Ezt illetően a Bizottság megjegyezte, hogy amint azt az indiai kormány is elismerte, az alapár minden ok nélkül, önkényesen alacsony volt a nemzetközi árakhoz képest. Úgy tűnik, hogy az ilyen mesterségesen alacsonyan tartott árak összhangban vannak az indiai kormány azon politikájával, miszerint olcsó belföldi krómércet kíván biztosítani a downstream ágazat számára. Ezenkívül a Bizottság empirikus bizonyítékokat is megvizsgált. Annak áttekintésekor, hogy az OMC milyen beszerzési árakon biztosította a szóban forgó nyersanyagot a Jindal csoport számára, a Bizottság megállapította, hogy ezek az árak a krómérc típusától függően 15–40 %-kal alacsonyabbak voltak, mint a Törökországból származó krómércért (amely leginkább hasonlít az indiai krómérchez) annak fő exportpiacán (Kínában) felszámított, megfelelő exportárak. Ennek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az elektronikus árverésen értékesített krómérc alapárát a krómérc piaci áraihoz képest mesterségesen alacsony szinten határozták meg. A krómérc ára szintén túl alacsony volt a downstream termékhez (vagyis a ferrokrómhoz) viszonyítva. Ezért a Bizottság elutasította az indiai kormány és az OMC azon állításait, miszerint a ferrokrómárak releváns voltak a krómércárak szempontjából.

(262)

Ennélfogva a bizonyítékok azt mutatták, hogy az OMC, amely a legmeghatározóbb krómércbeszállító a szabadpiacon, és amelytől az indiai exportőr gyártó beszerezte ezt a nyersanyagot a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártási folyamatában való további felhasználásra, nem piaci szereplőként viselkedett, hanem a krómérc biztosítása során az OMC kormányzati feladatokat látott el az indiai kormány nevében, összhangban az indiai kormány azon szakpolitikai célkitűzéseivel, hogy előnyben részesítse a downstream ágazatot.

(263)

Az indiai jogi és gazdasági környezet azt mutatja, hogy a krómércet szállító bányavállalatok, és különösen az állami tulajdonban lévő OMC kormányzati hatáskört birtokolnak, gyakorolnak, illetve azokat ilyen hatáskörrel ruházták fel. A krómérc – más indiai ásványi anyagokhoz hasonlóan – egy olyan természeti erőforrás, amelyet az indiai kormány nemzetgazdaságának központi ágazataként kezel. Az indiai kormány egy sor intézkedést vezetett be (nevezetesen túlkínálatot és alacsony belföldi árakat eredményező exportkorlátozások életbe léptetése, valamint az ércárverések alapárainak mesterségesen alacsony szintre állítása az érintett gyártók számára), amelyek azt jelzik, hogy a krómércbeszállítók, és különösen az OMC felett érdemi befolyást gyakorol az indiai kormány a kormányzati feladatok ellátása során. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tehát a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az indiai kormány az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának iii. alpontja értelmében – a rendelkezést a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 1.1. cikke a) pontjának iii. alpontja szerinti vonatkozó WTO-előírással összhangban értelmezve és alkalmazva – a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosított krómércet a rozsdamentesacél-ágazat számára.

(264)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Jindal csoport megjegyezte, hogy az árverési rendszer célja nem a krómérc alacsony áron történő biztosítása, hanem a kormány bevételének maximalizálása a krómérc lehető legmagasabb áron történő értékesítése révén. Ezenkívül a vállalat jelezte, hogy az indiai kormány nem szabja meg a krómérc árát, hanem csupán az árverésen alkalmazandó minimális árat határozza meg.

(265)

Végül a vállalat arra a tényre hivatkozott, hogy a ferrokróm indiai exportárai magasabbak voltak, mint a Dél-Afrikából, Kazahsztánból és Törökországból származó ferrokróm exportárai, ami a vállalat szerint azt jelenti, hogy a Jindal csoport nem részesül a ferrokrómgyártásra használt, támogatott krómérc gazdasági előnyeiből.

(266)

A vállalat által felhozott első két érv azonban nem érvényteleníti a Bizottságnak a krómércárverésekkel kapcsolatos fő következtetését, amelyet a (258)–(261) preambulumbekezdés ismertet, nevezetesen hogy az árveréshez való hozzáférés és az értékesítési mennyiségek korlátozottak, a minimális árat az OMC igazgatótanácsa önkényesen dönti el, és annak szintje mesterségesen alacsony. A fentiek együttes eredményeként a végső árverési ár valóban meghaladja a minimális árat, de még mindig nem piaci alapú, amint azt különösen a török árakkal való összehasonlítás mutatja ((261) preambulumbekezdés).

(267)

Az is megjegyzendő, hogy a Jindal csoportnak a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében biztosított krómérc befolyásolja a vállalat által később belsőleg, a rozsdamentes acél gyártásához felhasznált ferrokróm előállítási költségét. Tehát az indiai kormány a krómérc szintjén – nem pedig a downstream termék, vagyis a ferrokróm szintjén – biztosít pénzügyi hozzájárulást. Ezért az indiai ferrokróm exportárainak a más országokból származó ferrokróm exportáraival való összehasonlítása irreleváns.

(268)

Figyelembe véve a fentieket, a Bizottság fenntartotta a (263) preambulumbekezdésben található következtetését.

(269)

Az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésével és 5. cikkével összhangban a Bizottság megállapította a gazdasági előny fennállását, és a vizsgálati időszakban a kedvezményezettnek juttatott, azonosított gazdasági előny alapján kiszámította a kiegyenlíthető támogatások összegét.

(270)

A vizsgált indiai exportáló gyártók közül csupán egy (a Jindal csoport) szerzett be krómércet ferrokróm és végső soron hidegen síkhengerelt acéltermékek előállításához.

(271)

Első lépésként a Bizottság a vállalat által a forma (például morzsalékos vagy koncentrátum) és a króm-oxid-tartalom alapján meghatározott érctípusok szerinti bontásban meghatározta a Jindal csoport által a vizsgálati időszakban beszerzett krómérc volumeneit és súlyozott átlagárait. A különböző típusú krómércek árkülönbségét a két említett paraméter befolyásolja.

(272)

Második lépésként a Bizottság az egyes beszerzett krómérctípusok tényleges árait helyettesítette a megfelelő referenciaárral.

(273)

A Bizottság megállapította, hogy Indiában a piac szerkezete az uralkodó piaci viszonyok minden elemét befolyásolja. Ezen túlmenően a (257) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint az egyik domináns szereplő, amely a szabadpiacon lényegében 100 %-os piaci részesedéssel rendelkezik, közjogi szervként eljárva érvényesíti az árait. Emiatt sem a hidegen síkhengerelt acéltermékek indiai gyártói esetében, sem pedig az indiai piac más részein nem lehetett meghatározni torzítatlan krómércárat. Következésképpen Indiában nincs olyan belföldi ár, amelyet megfelelő referenciaértékként lehetne használni.

(274)

Ezért – az alaprendelet 6. cikke d) pontjának második bekezdésével összhangban – a Bizottság egy másik ország figyelembevételével külső referenciaértéket állapított meg, és ezt az uralkodó indiai piaci viszonyoknak megfelelően kiigazította.

(275)

A Bizottság megkísérelte meghatározni azon krómérc torzítatlan árát, amelyet egy másik reprezentatív ország bányájában termelnek ki, majd szimulálni, mintha ez a bánya valójában Indiában lenne. Világszinten a krómérc legnagyobb részét Dél-Afrikából Kínába exportálják. A Bizottság ezért a Dél-Afrikából Kínába irányuló export árát vizsgálta meg lehetséges referenciaárként. Azonban megállapította, hogy a Dél-Afrikából származó krómérc a két legfontosabb paraméter, a króm-oxid-tartalom és króm-vas arány tekintetében jelentősen különbözik az Indiából származó krómérctől (51).

(276)

A panaszos által javasolt alternatív referenciaérték a Törökországból (amely egyben a világ egyik legnagyobb termelője) Kínába exportált krómérc ára volt. A Bizottság megállapította, hogy a (275) preambulumbekezdésben jelzett két paraméter sokkal közelebb áll egymáshoz a török és az indiai krómérc, mint a dél-afrikai és az indiai krómérc esetében (52).

(277)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Jindal csoport vitatta a Bizottság azon ténymegállapításait, miszerint az olyan paraméterek miatt, mint a króm-oxid-tartalom és a króm-vas arány, az indiai krómérc jobban hasonlít a török, mint a dél-afrikai krómérchez. A vállalat jelezte, hogy a króm-vas arányt csak azonos króm-oxid-tartalmú krómércek esetében szabad összehasonlítani. A vállalat szerint a 40–42 %-os króm-oxid-tartalmú török krómérc króm-vas aránya 2,6 és 2,8 között van, ami jóval nagyobb, mint az azonos króm-oxid-tartalmú indiai vagy dél-afrikai érc esetében.

(278)

A (281) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint a Bizottság nem a Jindal csoport által említett 40–42 %-os krómércet használta fel az alapvető referenciaérték megállapítására. A Bizottság által alapvető referenciaértékként kiválasztott érc 46–48 %-os króm-oxid-tartalommal, valamint 2,5-es króm-vas aránnyal rendelkezik (53). Ezért nagyon hasonlít az ehhez hasonló króm-oxid-tartalmú indiai érchez, amint azt maga a Jindal csoport is megerősítette beadványában:

„Az indiai krómérc króm-vas aránya csak 46 %-os Cr2O3-szint mellett lesz 2,4.” (54)

„Ahhoz, hogy az indiai krómérc króm-vas aránya 2,6 és 2,8 között legyen, az indiai ércnek sokkal magasabb, 48–50 %-os vagy annál is magasabb Cr2O3-tartalma kellene, hogy legyen.” (55)

A fentiek megerősítik, hogy az indiai érc – 1,3–1,5 króm-vas arányával – sokkal inkább hasonlít a török érchez, mintsem a dél-afrikaihoz (56).

(279)

Ezenkívül az Indiai Szabványügyi Hivatal (Bureau of Indian Standards) IS:10818-1984 sz., a fémkohászati ágazatnak szánt kromitról szóló specifikációja szerint (57) a rozsdamentesacél-gyártáshoz használt magas széntartalmú ferrokróm előállításánál a normál króm-vas arány körülbelül 2,8. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság által kiválasztott referenciaérték a krómércnek a Jindal csoport általi végfelhasználása (vagyis a rozsdamentes acél előállítása céljából magas széntartalmú ferrokrómmá történő átalakítás) szempontjából is reprezentatívabb, mint a dél-afrikai alternatíva.

(280)

Ezenkívül a Bizottság tudomásul vette az indiai exportáló gyártónak a török és az indiai krómérc között azok fizikai megjelenésében és króm-oxid-tartalmában továbbra is fennálló különbségekre vonatkozó állításait. Ezeket a különbségeket azonban a Bizottság a (289) preambulumbekezdésben ismertetett kiigazításokkal orvosolta.

(281)

A Bizottság ezt követően a vizsgálati időszakban a Kínába irányuló török export súlyozott átlagárát használta alapvető referenciaértékként (58). A tonnánkénti 209 USD alap referenciaérték 46–48 %-os króm-oxid-tartalmú, koncentrátum formátumú, CIF-paritáson szállított krómércre vonatkozott.

(282)

A Bizottság a fellebbviteli testület azon határozatát is figyelembe vette, miszerint a szállítási díjak tekintetében történő kiigazítást a kérdéses áru rendelkezésre bocsátásának helye szerinti országban általánosan jellemző szállítási díjak alapján kell elvégezni (59). A krómérc Jindal csoport által közölt beszerzési árai 99,96 %-ban gyártelepi paritással (azaz a bányában történő átvétellel) voltak megadva.

(283)

A Bizottság ezért az alap referenciaárat a gyártelepi szintre kiigazította. A CIF-árból levonta a tengeri szállítási és biztosítási költségeket (60), valamint a törökországi belföldi fuvarozási költségeket (61).

(284)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indiai kormány jelezte, hogy a Bizottság által a Törökországból Kínába irányuló kivitel CIF-árának a gyártelepi szintre való kiigazításához használt OECD-adatok csak 2016-ig voltak elérhetők. Az indiai kormány továbbá azt állította, hogy a vonatkozó mutatónak a vizsgálati időszakra való extrapolálása nem tekinthető az árak objektív vizsgálatának.

(285)

A Bizottság azonban nem csupán az OECD által 2016-ra megadott CIF–FOB arányt extrapolálta. A vizsgálati időszak kapcsán végrehajtott kiigazítás a 2016 és a vizsgálati időszak közötti szállítási és biztosítási költségek tényleges különbségein alapult, amint azt a Baltic Exchange Dry Index (a továbbiakban: BDI) mutatja a húsz fő tengeri szállítási útvonalra vonatkozóan. A gyártelepi alap referenciaár részletes számítását a Jindal csoportnak megküldött egyedi tájékoztató dokumentum tartalmazza.

(286)

A fuvarozási és biztosítási költségek kiigazításainak Bizottság által végzett kiszámítását a Jindal csoport a tájékoztatást követő beadványában is vitatta. A vállalat alternatív adatforrást javasolt a Törökországból Kínába irányuló kivitel CIF-árának FOB szintre kiigazításához (62). A Jindal csoport szerint ez az adatforrás jobban tükrözte a Törökország és Kína között a vizsgálati időszakban ténylegesen felmerült szállítási költségeket, mint az OECD és a BDI adatai, amelyek „az összes szállítási útvonal súlyozott átlaga”.

(287)

A Jindal csoport által benyújtott árajánlat azonban csak a vizsgálati időszak egy hónapját fedi le, általánosságban a Törökország és „Északkelet-Ázsia” közötti szállításra vonatkozik, valamint annak tárgya nátrium-karbonát – nem pedig krómérc – szállítása. A Bizottság által használt, az OECD-től származó alap CIF–FOB arány az egész évet, az adott tengeri útvonalat (Törökország–Kína) és az adott terméket (krómérc és koncentrátumok) veszi figyelembe. A Bizottság csak a BDI alapján (a 2016-ban és a vizsgálati időszakban felmerült költségek különbsége miatt) végzett költségkiigazítás során használt olyan adatot, amely több tengeri útvonal átlaga.

(288)

Figyelembe véve a fentieket, a Bizottság fenntartotta az alap referenciaár gyártelepi szintre történő kiigazításához használt módszert.

(289)

A Bizottság további kiigazítást hajtott végre az alap gyártelepi referenciaáron az érc fizikai megjelenése és króm-oxid-tartalma alapján, annak érdekében, hogy a Jindal csoport által a vizsgálati időszakban beszerzett ércek minden egyes típusához egyedi referenciaárat határozzon meg. A fizikai megjelenés kapcsán végrehajtott kiigazítás a Jindal csoport által biztosított brikettezési (morzsalékos érc), valamint pelletizálási és szinterezési költségeken (érckoncentrátum) alapult. A króm-oxid-tartalommal kapcsolatos kiigazítás a króm olvasztási költségére vonatkozó, a panaszos által megadott mutatón alapult (63). A króm-vas arányban fennálló különbségek kapcsán a Bizottság nem hajtott végre kiigazítást, mivel ez a paraméter nagyon hasonló a török és az indiai érc esetében. Ez óvatos megközelítés volt, mivel az indiai érc króm-vas aránya valamivel magasabb, ami normál esetben magasabb árat eredményezne azonos megjelenési formájú és azonos króm-oxid-tartalmú érc esetében.

(290)

Mivel a török krómércet nem érintik az indiai piacot torzító kormányzati intézkedések, és a két országban uralkodó piaci feltételek – beleértve a minőséget, a rendelkezésre állást, a forgalomképességet, a szállítást, valamint az egyéb beszerzési és értékesítési feltételeket is – hasonlóak, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a krómérc ára Törökországban hasonló ahhoz, amelyet az indiai kormány torzító intézkedéseinek hiányában Indiában felszámítanának.

(291)

Végezetül a Bizottság összehasonlította azt a tényleges beszerzési költséget, amely a Jindal csoportnál a vizsgálati időszakban a belföldi krómérc beszerzése kapcsán felmerült, azzal a költséggel, amelyet akkor fizettek volna, ha az érctípusonkénti árakat a megfelelő referenciaárakkal helyettesítenénk.

(292)

A különbözet teljes összege jelenti azt a „megtakarítást”, amelyet a torzult indiai piacon krómércet vásárló indiai gyártó realizált ahhoz az árhoz képest, amelyet torzulás hiányában fizetett volna. Végeredményben ez a teljes összeg jelenti az indiai kormány által a vizsgálati időszakban az indiai gyártónak biztosított gazdasági előnyt.

(293)

A referenciaértékekre és biztosított gazdasági előnyre vonatkozó részletes számításokat a Bizottság a szóban forgó indiai exportáló gyártó rendelkezésére bocsátotta az egyedi tájékoztató dokumentumban.

(294)

Az alaprendelet 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság ezeket a támogatási összegeket részarányosan szétosztotta a vállalat vizsgálati időszak alatti teljes exportforgalmára (az volt a megfelelő nevező), mivel a támogatás az érintett termék és annak upstream terméke (melegen hengerelt tekercsek) mindennemű gyártása tekintetében gazdasági előnyt jelentett, és nem kizárólag az exportra gyártás szempontjából.

(295)

Az indiai kormány krómérc megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében történő biztosításával kapcsolatos beavatkozásának célja, hogy gazdasági előnyhöz juttasson bizonyos iparágakat, különösen a rozsdamentesacél-ágazatot, beleértve a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártóit is. Következésképpen a támogatás az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében egyedinek minősül. A krómérc sajátos jellemzői miatt a támogatás felhasználásának lehetősége egy meghatározott iparágra korlátozódik, ez azonban nem jelenti azt, hogy tovább kell korlátozni a támogatást ennek az iparágnak valamely ágazatára ahhoz, hogy egyedi legyen (64).

(296)

A fentiekre tekintettel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az indiai kormány beavatkozásai az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében egyedinek minősülnek, és kizárólag a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártóit érintik.

(297)

A fentiekben említett elemek összessége fényében a Bizottság megállapította, hogy a krómérc indiai kormány által történő biztosítását – az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának iii. alpontja, illetve 3. cikkének (2) bekezdése értelmében – áruk rendelkezésre bocsátásának formájában nyújtott egyedi támogatásnak kell tekinteni, amely révén a támogatásban részesülő vállalkozást gazdasági előnnyel ruházták fel.

(298)

A Jindal csoport esetében megállapított támogatási mérték 0,45 % volt.

(299)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a panaszos megjegyezte, hogy a Bizottság ténymegállapításai felfedték, hogy az integrált exportáló gyártók esetében azonosított támogatások nagy többsége a hidegen síkhengerelt acéltermékek gyártási folyamatának upstream szakaszait érinti. A panaszos szerint ez azt jelenti, hogy a hidegen síkhengerelt acéltermékek nem integrált indiai gyártója – a Chromeni – is részesülhetett az indiai és/vagy indonéz upstream gyártóknak nyújtott támogatásokból. Ez akkor fordulhatott elő, ha a Jindal csoport (India) belföldön upstream termékeket értékesített a Chromeninak, vagy ha a Chromeni Indonéziából származó, támogatott upstream termékeket vásárolt.

(300)

A Chromeni gyártási folyamatának elemzése és a vállalat vizsgálati időszakban megvalósult nyersanyagbeszerzései alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a vállalatnak nem származhatott gazdasági előnye az Indiából származó, támogatott upstream termékek vásárlásából.

(301)

A Chromeni azonban upstream termékeket, nevezetesen melegen hengerelt tekercseket vásárolt egy vele kapcsolatban álló indonéz vállalattól, amelynek gazdasági előnye származhatott a nikkelércnek az indonéz kormány által a megfelelő díjazásnál kisebb összeg megfizetése ellenében történő biztosításából (lásd a 4.3. szakaszt). E tekintetben a Bizottság nem tudott ténymegállapításokat tenni, mivel az ügy aktájában nem szerepeltek olyan elemek, amelyek alapján értékelni lehetne ezt a kérdést.

(302)

A megállapított kiegyenlíthető támogatási összegek az alábbiak voltak:

(303)

Figyelembe véve az indiai gyártók nagyfokú (100 %-os) együttműködését, a Bizottság helyénvalónak tartotta, hogy az Indiára vonatkozó fennmaradó támogatási mértéket a legmagasabb egyedi támogatási mérték szintjén, azaz 7,56 %-ban állapítsa meg.

(304)

A panaszban, az eljárás megindításáról szóló értesítésben és a Bizottság által összeállított kérdőívre adott válaszokban szereplő információk alapján a vélelmezett támogatásnyújtás vizsgálata az indonéz kormány következő támogatásaira terjedt ki:

(305)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően tett észrevételeiben az IRNC csoport azt állította, hogy a Bizottság helytelen értékesítési adatokat használt két kapcsolt vállalat áthárítási arányának kiszámításához.

(306)

A Bizottság ezt az állítást megalapozottnak találta, ezért ennek megfelelően felülvizsgálta a vonatkozó áthárítási arányokat.

(307)

Indonézia jelentős nikkelforrásokkal rendelkezik. 2020-ban nikkelforrásait 21 millió tonnára (65) (1,1 milliárd tonna nikkelérc) becsülték, ami a világ ismert nikkelérckészletének mintegy 20 %-a.

(308)

A múltban Indonézia volt az egyik legnagyobb nikkelérctermelő. Mivel azonban Indonézia belföldi nikkelérc-feldolgozási kapacitása korlátozott volt (amint azt a (315) preambulumbekezdés kifejtette, csak két kohóval rendelkeztek), nikkelércének nagy részét hagyományosan exportálta, főleg Kínába.

(309)

A nikkelérc-kitermelési arány jelentősen nőtt Indonéziában, az 1996. évi mintegy 5 millió tonnáról 2007-re mintegy 10 millió tonnára, majd 2013-ra 70 millió tonnára. Ezt a gyorsulást a nikkeltartalmú nikkel-nyersvasat előállító kínai üzemek/kohók által támasztott kereslet okozta. A nikkeltartalmú nikkel-nyersvas vas és nikkel alacsony nikkeltartalmú ötvözete. Az indonéz nikkelérc különösen alkalmas a nikkeltartalmú nikkel-nyersvasnak a Kínában használatos technológiával történő előállítására.

1. táblázat

A nikkelérc indonéz kivitele (tonnában)