(1)

Az éghajlatváltozás olyan egzisztenciális fenyegetést jelent, amely fokozott törekvést és az éghajlat-politikai fellépés megerősítését követeli meg az Unió és a tagállamok részéről. Az Unió elkötelezett az éghajlatváltozás kezelésére tett erőfeszítések erősítése és az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodás (a továbbiakban: a Párizsi Megállapodás) (4) végrehajtása mellett, annak elvei által vezérelve és a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek alapján, a Párizsi Megállapodás hosszú távú hőmérsékleti célkitűzésével összefüggésben.

(2)

A Bizottság 2019. december 11-i, „Az európai zöld megállapodás” (a továbbiakban: az európai zöld megállapodás) című közleményében új növekedési stratégiaként az Uniót olyan igazságos és virágzó társadalommá kívánja alakítani, amely modern, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággal rendelkezik, ahol 2050-re megszűnik a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás, és ahol a gazdaság növekedése nem erőforrásfüggő. Az európai zöld megállapodás célja továbbá az Unió természeti tőkéjének védelme, megőrzése és fejlesztése, valamint a polgárok egészségének és jóllétének védelme a környezettel kapcsolatos kockázatokkal és hatásokkal szemben. Ugyanakkor az átmenetnek igazságosnak és inkluzívnak kell lennie, hogy senki ne legyen hátrahagyva.

(3)

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) az iparosodás előtti szintekhez képest mért 1,5 °C-os globális hőmérséklet-emelkedés hatásaival és a kapcsolódó globális üvegházhatásúgáz-kibocsátási pályákkal – az éghajlatváltozás veszélyére, a fenntartható fejlődésre és a szegénység felszámolására irányuló erőfeszítésekre adott globális válasz megerősítésével összefüggésben – foglalkozó 2018-as különjelentésében szilárd tudományos alapot nyújt az éghajlatváltozás kezeléséhez, rámutat arra, hogy szükség van egy mielőbbi erőteljesebb éghajlat-politikai fellépésre és a klímasemleges gazdaságra való átállás folytatására. E jelentés megerősíti, hogy sürgősen csökkenteni kell az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, valamint hogy az éghajlatváltozásnak betudható hőmérséklet-emelkedés mértékét 1,5 °C-ra kell korlátozni, különösen annak érdekében, hogy csökkenjen a szélsőséges időjárási események és a fordulópontok elérésének valószínűsége. A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) biológiai sokféleségről és ökoszisztéma-szolgáltatásokról szóló 2019-es globális értékelő jelentése szerint világszerte csökken a biológiai sokféleség, amelynek harmadik legjelentősebb okozója az éghajlatváltozás.

(4)

Egy hosszú távú célkitűzés rögzítése alapvető fontosságú a gazdasági és társadalmi átalakuláshoz, a minőségi munkahelyekhez, a fenntartható növekedéshez és az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez történő hozzájárulás, valamint a Párizsi Megállapodásban meghatározott hosszú távú hőmérsékleti cél igazságos, társadalmilag kiegyensúlyozott, méltányos és költséghatékony módon történő elérése érdekében.

(5)

Szükség van az éghajlathoz kapcsolódó fokozódó egészségügyi kockázatok, többek között a gyakoribb és intenzívebb hőhullámok, erdőtüzek és áradások, az élelmiszer- és élelmezésbiztonságot, valamint az ivóvízbiztonságot és a vízellátás biztonságát érintő fenyegetések, továbbá a fertőző betegségek megjelenésének és terjedésének kezelésére. „Az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens Unió létrehozása – Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó új uniós stratégia” című, 2021. február 24-i közleményében bejelentetteknek megfelelően a Bizottság az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás európai platformja (CLIMATE-ADAPT) keretében létrehozta az Európai Éghajlat- és Egészségvédelmi Megfigyelőközpontot az éghajlatváltozás okozta egészségügyi veszélyek jobb megértése, előrejelzése és minimalizálása érdekében.

(6)

Ez a rendelet tiszteletben tartja és figyelembe veszi az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert alapelveket és alapvető jogokat, különösen a Charta 37. cikkét, amelynek célja annak előmozdítása, hogy a magas szintű környezetvédelmet és a környezet minőségének javítását a fenntartható fejlődés elvével összhangban építsék be az uniós politikákba.

(7)

Az éghajlat-politikai fellépésnek lehetőséget kell jelentenie az uniós gazdaság valamennyi ágazata számára arra, hogy segítse az ipari vezető szerep biztosítását a globális innováció terén. Az Unió szabályozási keretének és az ipar erőfeszítéseinek következtében a gazdasági növekedés függetleníthető az üvegházhatásúgáz-kibocsátástól. 1990 és 2019 között például az Unió 24 %-kal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását, míg ugyanebben az időszakban a gazdaság 60 %-kal növekedett. Az uniós szinten elfogadott kötelező erejű jogszabályok és egyéb kezdeményezések sérelme nélkül a gazdaság valamennyi ágazatának – beleértve az energiaszektort, az ipart, a közlekedést, a fűtési és hűtési ágazatot, valamint az épületeket, a mezőgazdaságot, a hulladékgazdálkodást és a földhasználatot, a földhasználat-megváltoztatást és az erdőgazdálkodást, függetlenül attól, hogy ezen ágazatok az Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (a továbbiakban: EU ETS) hatálya alá tartoznak-e vagy sem – szerepet kell játszania abban, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy 2050-re elérjék a klímasemlegességet az Unión belül. Az összes gazdasági szereplő részvételének fokozása érdekében a Bizottságnak a kulcsfontosságú érdekelt felek inkluzív és reprezentatív összefogásával elő kell segítenie az ágazatspecifikus éghajlat-politikai párbeszédeket és partnerségeket annak érdekében, hogy magukat az ágazatokat is ösztönözzék indikatív önkéntes ütemtervek kidolgozására és a klímasemlegesség uniós célkitűzésének 2050-ig történő elérését célzó átállásuk megtervezésére. Ezek az ütemtervek értékes segítséget nyújthatnak az ágazatoknak a klímasemleges gazdaságra való átálláshoz szükséges beruházások megtervezésében, és a klímasemleges megoldások megvalósításában való ágazati szerepvállalás megerősítésére is szolgálhatnak. Ezek az ütemtervek kiegészíthetik azokat a meglévő kezdeményezéseket is – többek között az Európai Akkumulátorszövetséget és az Európai Tisztahidrogén-szövetséget –, amelyek az ipari együttműködést támogatják a klímasemlegességre való átállás terén.

(8)

A Párizsi Megállapodás 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában hosszú távú hőmérsékleti célt tűz ki, és a 2. cikk (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás képességének fokozása, valamint a 2. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint a finanszírozási források áramlásának az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátást és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens fejlődést célzó pályával való összhangba hozásával az éghajlatváltozás veszélyére adott globális válasz megerősítését célozza. E rendeletnek – az Unió Párizsi Megállapodáshoz való hozzájárulásának általános kereteként – biztosítania kell, hogy mind az Unió, mind a tagállamok hozzájáruljanak az éghajlatváltozásra adott – a Párizsi Megállapodásban említett – globális válaszhoz.

(9)

Az Unió és a tagállamok éghajlat-politikai fellépésének célja, hogy az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjével összefüggésben és a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek megvalósítására törekedve megvédje az embereket és a bolygót, a jólétet, az életszínvonalat, a gazdaságot, az egészséget, az élelmiszerrendszereket, az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség integritását az éghajlatváltozás veszélyével szemben, a bolygó tűrőképességének határain belül maximalizálja az életszínvonalat, valamint növelje a rezilienciát, és csökkentse a társadalom éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottságát. Ennek fényében az Unió és a tagállamok intézkedéseit az Európai Unió működéséről szóló szerződésben rögzített elővigyázatosság elvének és „a szennyező fizet” elvnek kell vezérelnie, és figyelembe kell venni az energiaunió által megfogalmazott, az energiahatékonyság elsődlegességének elvét, valamint az európai zöld megállapodás „ne árts” elvét.

(10)

A klímasemlegesség eléréséhez valamennyi olyan gazdasági ágazatnak hozzá kell járulnia, amelyek esetében a kibocsátást vagy az üvegházhatásúgáz-elnyelést az uniós jog szabályozza.

(11)

Tekintettel az energiatermelés és -fogyasztás jelentőségére az üvegházhatásúgáz-kibocsátás szintje vonatkozásában, a megújuló energia alkalmazásán, egy jól működő belső energiapiacon, valamint az energiahatékonyság javításán alapuló és egyúttal az energiaszegénységet mérséklő, biztonságos, fenntartható és megfizethető energiarendszerre való átállás biztosítása alapvető fontosságú. A digitális transzformáció, a technológiai innováció és a kutatás-fejlesztés szintén fontos mozgatórugói a klímasemlegességi célkitűzés elérésének.

(12)

Az Unió keretszabályozást vezetett be a 2030-ra kitűzött azon üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési célérték elérése érdekében, amelyet a Párizsi Megállapodás hatálybalépése előtt, 2014-ben fogadtak el. E célértéket végrehajtó jogszabályok közé tartozik többek között a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5), amely létrehozza az EU ETS-t, az (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet (6), amely bevezette a 2030-ig teljesítendő üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések nemzeti célértékeit, valamint az (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet (7), amely előírja a tagállamok számára, hogy egyensúlyba hozzák a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátást és -elnyelést.

(13)

Az EU ETS az Unió éghajlat-politikájának sarokköve, és kulcsfontosságú eszköz a üvegházhatásúgáz-kibocsátások költséghatékony csökkentéséhez.

(14)

A Bizottság a „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményében olyan jövőképet ismertetett, amelyben egy társadalmilag méltányos és költséghatékony átmenet révén az Unióban 2050-re elérhetővé válik az üvegházhatásúgáz-kibocsátás nulla nettó szintje.

(15)

Az Unió a 2016. november 30-i„Tiszta energia minden európainak” csomag révén ambiciózus dekarbonizációs menetrendet követett, különösen egy erőteljes energiaunió kiépítése révén – amely magában foglalja a 2012/27/EU (8) és az (EU) 2018/2001 (9) európai parlamenti és tanácsi irányelvben 2030-ra kitűzött energiahatékonysági és megújulóenergia-alkalmazási célokat is –, valamint megerősítve a vonatkozó jogszabályokat, többek között a 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (10).

(16)

Az Unió globális vezető szerepet tölt be a klímasemlegességre való átállásban, és szilárd elhatározása, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszköz – köztük a klímadiplomácia – révén segítse a globális törekvés szintjének növelését, és megerősítse az éghajlatváltozásra adott globális választ.

(17)

Az Uniónak 2050 után is folytatnia kell éghajlat-politikai fellépését, és meg kell őriznie nemzetközi vezető szerepét ezen a területen annak érdekében, hogy a Párizsi Megállapodásban meghatározott hosszú távú hőmérsékleti cél teljesítésére törekedve és az IPCC, az IPBES és az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület tudományos értékeléseit, valamint más nemzetközi szervek értékeléseit követve megvédje az embereket és a bolygót a veszélyes éghajlatváltozás veszélyétől.

(18)

A kibocsátásáthelyezés kockázata továbbra is fennáll azon nemzetközi partnerek tekintetében, amelyek nem osztják az Unió éghajlatvédelmi normáit. A Bizottság ezért az ilyen kockázatoknak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival összeegyeztethető módon való mérséklése érdekében kiválasztott ágazatok esetében javaslatot szándékozik tenni az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusra. Emellett fontos fenntartani a versenyképes klímasemleges uniós gazdaságra való átállást lehetővé tevő technológiai megoldásokat és innovációkat támogató, egyúttal a beruházások biztonságát biztosító eredményes szakpolitikai ösztönzőket.

(19)

Az Európai Parlament az európai zöld megállapodásról szóló, 2020. január 15-i állásfoglalásában a klímasemleges társadalom legkésőbb 2050-ig való szükségszerű megvalósítását kérte, és azt, hogy tegyék ezt európai sikertörténetté, valamint az éghajlati és környezeti vészhelyzetről szóló, 2019. november 28-i állásfoglalásában megállapította, hogy éghajlati és környezeti vészhelyzet áll fenn. Többször felszólította továbbá az Uniót a 2030-as éghajlat-politikai célértékének növelésére, valamint arra, hogy e megnövelt célértéket emeljék be ebbe a rendeletbe. Az Európai Tanács 2019. december 12-i következtetéseiben jóváhagyta azt a célkitűzést, hogy az Unió a Párizsi Megállapodásban kitűzött célokkal összhangban 2050-ig klímasemlegességet érjen el, és emellett elismerte azt is, hogy a költséghatékony, méltányos, valamint társadalmilag kiegyensúlyozott és igazságos átmenet biztosítása érdekében megfelelő eszközöket, ösztönzőket, támogatást és beruházásokat magában foglaló, valamint minden tagállam számára előnyös támogató keretet kell létrehozni, amely tekintettel van a kiindulási pontok tekintetében eltérő nemzeti körülményekre. Azt is megállapította, hogy az átálláshoz jelentős köz- és magánberuházásokra lesz szükség. Az Unió 2020. március 6-án az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) elé terjesztette a hosszú távú alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátást támogató fejlesztési stratégiáját, 2020. december 17-én pedig nemzetileg meghatározott hozzájárulását, azok Tanács általi elfogadását követően.

(20)

Az Uniónak arra kell törekednie, hogy az Unión belül 2050-ig egyensúlyt érjen el az üvegházhatású gázok egész gazdaságra kiterjedő, emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásai és nyelőnkénti eltávolításai között, továbbá adott esetben ezután negatív kibocsátást érjen el. E célkitűzésnek magában kell foglalnia az uniós jogban szabályozott, Unión belüli üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat és -elnyeléseket. Lehetővé kell tenni, hogy az ilyen kibocsátásokkal és elnyelésekkel a vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai jogszabályok felülvizsgálatának keretében foglalkozzanak. A nyelők közé tartoznak az uniós üvegházhatású gázok UNFCCC-jegyzékében ismertetett természetes és technológiai megoldások. A szén-dioxid-leválasztáson és -tároláson (CCS) és a szén-dioxid-leválasztáson és -hasznosításon (CCU) alapuló megoldások szerepet játszhatnak a dekarbonizációban, különösen az ilyen technológiát választó tagállamokban az ipari technológiai kibocsátások csökkentése tekintetében. Az Unió egészére vonatkozó, 2050-ig teljesítendő klímasemlegességi célkitűzés megvalósítására a tagállamoknak közösen kell törekedniük, és a tagállamoknak, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak meg kell tenniük a célkitűzés eléréséhez szükséges intézkedéseket. Az uniós szintű intézkedések a célkitűzés eléréséhez szükséges intézkedések fontos részét fogják képezni.

(21)

Az Európai Tanács a 2007. március 8-i és 9-i következtetéseiben jóváhagyta az Unió 2020-ra teljesítendő üvegházhatásúgáz-kibocsátási célértékét, 2014. október 23-i és 24-i következtetéseiben pedig a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretét. E rendeletnek a 2040-re teljesítendő uniós éghajlat-politikai célérték meghatározásáról szóló rendelkezései nem érintik az Európai Tanácsnak a Szerződésekben meghatározott azon szerepét, hogy az uniós éghajlat-politika kidolgozása tekintetében meghatározza az Unió általános politikai irányvonalát és prioritásait.

(22)

A szénelnyelők alapvető szerepet játszanak a klímasemlegességre való átállásban az Unióban, és ebben az összefüggésben különösen a mezőgazdasági, az erdészeti és a földhasználati ágazatok hozzájárulása jelentős. „A termelőtől a fogyasztóig stratégia a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszerért” című, 2020. május 20-i közleményében bejelentetteknek megfelelően a Bizottság a közelgő széngazdálkodási kezdeményezés keretében egy olyan új zöld üzleti modellt fog előmozdítani, amely jutalmazza a gazdálkodókat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentéséért és a szén-dioxid-eltávolításért. Ezen túlmenően „A tisztább és .versenyképesebb Európát szolgáló, körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv” című, 2020. március 11-i közleményében a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy olyan szabályozási keretet dolgoz ki a szén-dioxid-eltávolítás tanúsítására, amely megbízható és átlátható szén-dioxid-elszámoláson alapul a szén-dioxid-eltávolítás hitelességének nyomon követése és ellenőrzése érdekében, biztosítva ugyanakkor, hogy ne érje káros hatás a környezetet, különösen a biológiai sokféleséget, a népegészségügyet, valamint a társadalmi vagy gazdasági célkitűzéseket

(23)

Az ökoszisztémák helyreállítása az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett segítené a természetes nyelők fenntartását, kezelését és bővítését, valamint a biológiai sokféleség előmozdítását. Az erdők „hármas szerepe” – nevezetesen mint szénnyelők, -tárolók és -helyettesítők – emellett hozzájárul a légkörben lévő üvegházhatású gázok csökkentéséhez, biztosítva egyúttal, hogy az erdők tovább növekedjenek, és számos más szolgálatot tegyenek.

(24)

Feltétlenül szükség van tudományos ismeretekre és a rendelkezésre álló legjobb, naprakész bizonyítékokra, valamint tényszerű és átlátható információkra, és ezekkel kell alátámasztani az Unió éghajlat-politikai fellépését és a klímasemlegesség 2050-ig történő elérésére irányuló erőfeszítéseket. Létre kell hozni egy éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testületet (a továbbiakban: a tanácsadó testület) annak érdekében, hogy függetlensége, valamint tudományos és technikai szakértelme révén referenciapontként szolgáljon az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos ismeretek tekintetében. A tanácsadó testületnek feladatai ellátása során függetlenül eljárva ki kell egészítenie az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) munkáját. Megbízatásának el kell kerülnie az IPCC nemzetközi szintű megbízatásával való átfedést. Ezért a tanácsadó testület létrehozása érdekében módosítani kell a 401/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (11). A nemzeti éghajlat-politikai tanácsadó szervek – azokban a tagállamokban, ahol léteznek ilyenek – fontos szerepet játszhatnak többek között abban, hogy az érintett tagállam előírásainak megfelelően tudományos szakvéleményt adjanak az érintett nemzeti hatóságoknak az éghajlat-politikával kapcsolatban. Ezért azok a tagállamok, amelyek ezt még nem tették meg, felkérést kapnak arra, hogy hozzanak létre egy nemzeti éghajlat-politikai tanácsadó szervet.

(25)

A klímasemlegességre való átálláshoz a teljes szakpolitikai spektrumnak változnia kell, és mind a gazdaság összes ágazatának, mind a társadalom egészének közös erőfeszítésére is szükség van, amint azt az európai zöld megállapodás is kiemeli. Az Európai Tanács 2019. december 12-i következtetéseiben rámutatott, hogy minden releváns uniós jogszabálynak és szakpolitikának összhangban kell lennie a klímasemlegességi célkitűzés megvalósításával, és hozzá kell járulnia ahhoz, tiszteletben tartva az egyenlő versenyfeltételeket, továbbá felkérte a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy ehhez szükség van-e a hatályos szabályok kiigazítására.

(26)

Amint azt az európai zöld megállapodásban bejelentette, a Bizottság „Az EU 2030-ra vonatkozó éghajlatvédelmi törekvésének fokozása – Beruházás a klímasemleges jövőbe az európai polgárok érdekében” című, 2020. szeptember 17-i közleményében értékelte az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó uniós célt. A Bizottság ezen értékelésére átfogó hatásvizsgálat alapján, valamint az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (12) összhangban a neki benyújtott integrált nemzeti energia- és klímatervekről készített elemzése figyelembevételével került sor. A 2050-ig tartó időszakra vonatkozó klímasemlegességi célkitűzésre figyelemmel 2030-ig csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint fokozni kell az elnyelést oly módon, hogy a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás – azaz az elnyelések levonása utáni kibocsátás – az Unió területén és gazdaságának egészében 2030-ig legalább 55 %-kal csökkenjen az 1990-es szinthez képest. Az Európai Tanács a 2020. december 10-i és 11-i következtetéseiben jóváhagyta ezt a célértéket. Emellett kezdeti iránymutatással szolgált annak megvalósítására vonatkozóan. Ez az új, 2030-ra teljesítendő uniós éghajlat-politikai célérték az (EU) 2018/1999 rendelet 2. cikkének 11. pontja alkalmazásában egy későbbiekben elfogadott célérték, és ezért felváltja az említett pontban meghatározott, az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozó, 2030-ra az Unió egészében teljesítendő célt. Ezenfelül a Bizottságnak 2021. június 30-ig meg kell vizsgálnia, hogy a 2030-ra teljesítendő uniós éghajlat-politikai célértéket végrehajtó vonatkozó uniós jogszabályokat miként kellene módosítani annak érdekében, hogy az ilyen nettókibocsátás-csökkentést el lehessen érni. Ennek fényében a Bizottság bejelentette a vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai jogszabályok felülvizsgálatát, amelynek elfogadására egy, többek között a megújuló energiaforrásokra, az energiahatékonyságra, a földhasználatra, az energiaadózásra, a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokra, erőfeszítés-megosztásra és az EU ETS-re kiterjedő csomagban kerül majd sor.

A Bizottság értékelni szándékozik olyan további uniós intézkedések – mint például erős szolidaritási mechanizmust tartalmazó piaci alapú intézkedések – bevezetésének hatásait, amelyek kiegészíthetik a meglévő intézkedéseket.

(27)

A Bizottság által elvégzett értékelések szerint az (EU) 2018/841 rendelet 4. cikke szerinti meglévő kötelezettségvállalások 2030-ban 225 millió tonna szén-dioxid-egyenérték nettó szénelnyelést eredményeznek. Annak biztosítása érdekében, hogy 2030-ig elegendő kibocsátás-csökkentési erőfeszítés megvalósítására kerüljön sor, helyénvaló a nettó elnyelésnek a 2030-ra teljesítendő uniós éghajlat-politikai célértékhez való hozzájárulását erre a szintre korlátozni. Ez nem érinti a vonatkozó uniós jogszabályoknak a célérték elérésének lehetővé tétele érdekében történő felülvizsgálatát.

(28)

Az uniós költségvetés és az (EU) 2020/2094 tanácsi rendelettel (13) létrehozott Európai Uniós Helyreállítási Eszköz keretében felmerülő kiadások hozzájárulnak az éghajlat-politikai célkitűzésekhez azáltal, hogy a kiadások teljes összegének legalább 30 %-át – hatékony módszertan alapján és az ágazati jogszabályokkal összhangban– éghajlat-politikai célkitűzések támogatására fordítják.

(29)

A klímasemlegesség 2050-ig történő elérésére irányuló célkitűzés, valamint a Párizsi Megállapodás szerinti nemzetközi kötelezettségvállalások fényében folyamatos erőfeszítésekre van szükség az e célkitűzéssel összeegyeztethetetlen – különösen a fosszilis tüzelőanyagokat érintő – energiatámogatások fokozatos megszüntetése érdekében, anélkül, hogy ez befolyásolná az energiaszegénység csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.

(30)

A kiszámíthatóság és a bizalom minden gazdasági szereplő – köztük a vállalkozások, a munkavállalók, a beruházók és a fogyasztók – számára való megteremtése, az idővel az üvegházhatásúgáz-kibocsátás fokozatos csökkentésének, valamint a klímasemlegességre való átállás visszafordíthatatlanságának biztosítása érdekében a Bizottságnak – legkésőbb hat hónappal a Párizsi Megállapodás alapján elvégzett első globális értékelést követően – adott esetben egy 2040-re teljesítendő, köztes uniós éghajlat-politikai célértéket kell javasolnia. A Bizottság – figyelembe véve az uniós előrehaladásról és intézkedésekről, valamint a nemzeti intézkedésekről szóló értékelések megállapításait, továbbá a globális értékelés eredményeit és a nemzetközi fejleményeket, többek között a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások közös időkereteivel kapcsolatban – javaslatokat tehet a köztes célérték felülvizsgálatára. Az uniós éghajlat-politikák átláthatóságának és elszámoltathatóságának növelésére szolgáló eszközként a Bizottságnak a 2040-re teljesítendő uniós éghajlat-politikai célértékre irányuló jogalkotási javaslatának elkészítésekor közzé kell tennie az Unió üvegházhatású gázokkal kapcsolatos, a 2030 és 2050 közötti időszakra szóló tervezett indikatív költségvetését – amely azon nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátások indikatív teljes mennyiségét jelenti, amelyek kibocsátására az említett időszakban várhatóan sor kerül anélkül, hogy veszélybe kerülnének az Unió Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásai –, valamint az említett indikatív költségvetés alapjául szolgáló módszertant.

(31)

Az alkalmazkodás kulcsfontosságú eleme az éghajlatváltozásra adott hosszú távú globális válasznak. Az éghajlatváltozás káros hatásai meghaladhatják a tagállamok alkalmazkodási képességt. Következésképpen a tagállamoknak és az Uniónak a Párizsi Megállapodás 7. cikke szerint fokozniuk kell az alkalmazkodóképességüket, meg kell erősíteniük a rezilienciát, és csökkenteniük kell az éghajlatváltozásnak való kiszolgáltatottságot, valamint maximalizálniuk kell az egyéb szakpolitikákkal és jogszabályokkal kapcsolatos járulékos előnyöket. A Bizottságnak a Párizsi Megállapodással összhangban uniós stratégiát kell elfogadnia az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról. A tagállamoknak nemzeti szintű átfogó alkalmazkodási stratégiákat és terveket kell elfogadniuk megbízható éghajlatváltozási és sebezhetőségi elemzések, előrehaladási értékelések és mutatók alapján, valamint a rendelkezésre álló legjobb és legutóbbi tudományos bizonyítékokra támaszkodva. Az Uniónak kedvező szabályozási környezet kialakítására kell törekednie az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó tagállami szakpolitikák és intézkedések tekintetében. Ahhoz, hogy javuljon az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás képessége, a gazdaság valamennyi ágazatának és a társadalom egészének közös erőfeszítéseket kell tennie, valamint biztosítani kell a szakpolitikai koherenciát és következetességet minden vonatkozó jogszabály és szakpolitika tekintetében.

(32)

Az ökoszisztémák, a lakosság és a gazdaságok az Unió valamennyi régiójában az éghajlatváltozás olyan jelentős hatásainak lesznek kitéve, mint például a szélsőséges meleg, az áradások, az aszályok, a vízhiány, a tengerszint emelkedése, az olvadó gleccserek, az erdőtüzek, a széltörések és a mezőgazdasági veszteségek. A legutóbbi szélsőséges események máris jelentősen kihatottak az ökoszisztémákra, és hatással voltak az erdők és a mezőgazdasági területek szénmegkötési és szén-dioxid-tárolási kapacitására. Az alkalmazkodóképességnek és a rezilienciának az ENSZ fenntartható fejlődési céljait figyelembe vevő fokozása, illetve megerősítése segíti az éghajlatváltozás hatásainak minimalizálását, az elkerülhetetlen hatások társadalmilag kiegyensúlyozott kezelését, valamint az életkörülmények javítását az érintett térségekben. Az ilyen jellegű hatásokra való korai felkészülés költséghatékony, és jelentős járulékos előnyökkel is járhat az ökoszisztémák, az egészség és a gazdaság szempontjából. A természetalapú megoldások különösen kedvezőek lehetnek az éghajlatváltozás mérséklése, az ahhoz való alkalmazkodás és a biológiai sokféleség védelme szempontjából.

(33)

A többéves pénzügyi keret alapján létrehozott vonatkozó programok előírják a projektek éghajlattal szembeni sebezhetőségre és kockázatokra vonatkozó értékelése révén történő átvilágítását annak biztosítása érdekében, hogy e projektek – többek között a megfelelő alkalmazkodási intézkedések révén – reziliensek legyenek az éghajlatváltozás lehetséges káros hatásaival szemben, és hogy e projektek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás költségeit és az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések pozitív hatásait beépítsék a költség-haszon elemzésbe. Ez hozzájárul ahhoz, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos sebezhetőségi és alkalmazkodási értékelések beépüljenek az uniós költségvetés keretében hozott beruházási és tervezési döntésekbe.

(34)

A klímasemlegességi célkitűzés eléréséhez szükséges uniós és nemzeti szintű intézkedések meghozatalakor a tagállamoknak, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak figyelembe kell vennie többek között: a klímasemlegességre való átállás hozzájárulását a közegészségügyhöz, a környezet minőségéhez, a polgárok jóllétéhez, a társadalom virágzásához, a foglalkoztatáshoz és a gazdaság versenyképességéhez; az energetikai átmenetet, a megerősített energiabiztonságot és az energiaszegénység kezelését; az élelmezésbiztonságot és annak megfizethetőségét; a fenntartható és intelligens mobilitási és közlekedési rendszerek fejlődését; a tagállamok közötti és azokon belüli méltányosságot és szolidaritást, gazdasági képességeik, nemzeti körülményeik – mint például a szigetek sajátosságaira – és az idővel bekövetkező konvergencia iránti igény fényében; a megfelelő oktatási és képzési programokon keresztül megvalósuló igazságos és társadalmilag méltányos átmenet szükségességét; a rendelkezésre álló legjobb és legutóbbi tudományos bizonyítékokat, különösen az IPCC által közzétett megállapításokat; az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok beruházási és tervezési döntésekbe való beépítése iránti igényt; a költséghatékonyságot és a technológiasemlegességet az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének és elnyelésének elérése, valamint a reziliencia megerősítése tekintetében; továbbá a környezeti integritás és a törekvés mértékének idővel történő előrehaladását.

(35)

A Bizottság az európai zöld megállapodásban foglaltak szerint 2020. december 9-én közleményt fogadott el „Fenntartható és intelligens mobilitási stratégia – az európai közlekedés időtálló pályára állítása” címmel. A stratégia meghatározza az európai közlekedés fenntartható és intelligens jövőjére vonatkozó ütemtervet, valamint a közlekedési ágazat tekintetében célként kitűzött, 2050-ig elérendő 90 %-os kibocsátáscsökkentés megvalósítását célzó cselekvési tervet.

(36)

A Bizottságnak – az e rendeletben meghatározott információk, többek között az (EU) 2018/1999 rendelet szerint benyújtott és bejelentett információk alapján – rendszeresen értékelnie kell az előrehaladást annak biztosítása érdekében, hogy az Unió és a tagállamok továbbra is jó úton haladjanak a klímasemlegességi célkitűzés elérése felé, és előrehaladjanak az alkalmazkodás terén. Annak érdekében, hogy időben elő lehessen készíteni a Párizsi Megállapodás 14. cikkében említett globális értékelést, az említett értékelés következtetéseit 2023-tól kezdve ötévente, szeptember 30-ig kell közzétenni. Ez azt jelenti, hogy az említett rendelet 29. cikkének (5) bekezdése és 35. cikke szerinti jelentéseket, valamint – az érintett években – a 29. cikk (1) bekezdése és az e rendelet 32. cikke szerinti kapcsolódó jelentéseket az említett értékelés következtetéseivel egyidejűleg kell benyújtani az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A Bizottságnak a Szerződésekkel összhangban meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, amennyiben a klímasemlegességi célkitűzés elérése irányába vagy az alkalmazkodás terén a tagállamok által közösen tett előrelépés nem kielégítő, vagy az uniós intézkedések nem állnak összhangban a klímasemlegességi célkitűzéssel, vagy nem megfelelőek az alkalmazkodóképesség fokozása, a reziliencia megerősítése vagy a kiszolgáltatottság csökkentése szempontjából. A Bizottságnak rendszeresen értékelnie kell a vonatkozó nemzeti intézkedéseket is, és ha arra a következtetésre jut, hogy egy tagállam intézkedései nincsenek összhangban a klímasemlegességi célkitűzéssel vagy nem megfelelőek az alkalmazkodóképesség fokozása, a reziliencia megerősítése és az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottság csökkentése szempontjából, ajánlásokat kell kiadnia.

(37)

A Bizottságnak olyan megbízható és objektív értékelést kell biztosítania, amely a legnaprakészebb tudományos, technikai és társadalmi-gazdasági eredményeken alapul, és független szakértők széles körétől származó információkat tükröz, valamint értékelését releváns információkra, többek között a tagállamok által benyújtott és bejelentett információkra, az EEA, a tanácsadó testület és a Bizottság Közös Kutatóközpontjának jelentéseire, a rendelkezésre álló legjobb és legutóbbi tudományos bizonyítékokra, többek között az IPCC, az IPBES és más nemzetközi szervek jelentéseire, továbbá a Kopernikusz uniós Föld-megfigyelési program által szolgáltatott Föld-megfigyelési adatokra kell alapoznia. A Bizottságnak értékeléseit ezenkívül egy olyan indikatív, lineáris teljesítési pályára kell alapoznia, amely a 2030-ra és 2040-re teljesítendő uniós éghajlat-politikai célértékeket – azok elfogadását követően – összeköti az Unió klímasemlegességi célkitűzésével, továbbá indikatív eszközként szolgál az uniós klímasemlegességi célkitűzés elérése irányába tett kollektív előrelépés becsléséhez és értékeléséhez. Az indikatív, lineáris teljesítési pálya nem érint semmilyen 2040-re teljesítendő uniós éghajlat-politikai célérték meghatározására irányuló döntést. Mivel a Bizottság elkötelezte magát annak feltárása mellett, hogy az európai zöld megállapodással összefüggésben miként használhatja fel a közszektor az uniós taxonómiát, ennek az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (14) összhangban ki kell terjednie a környezeti szempontból fenntartható uniós vagy tagállami beruházásokkal kapcsolatos információkra is, amikor ezek rendelkezésre állnak. A Bizottságnak, amennyiben elérhetőek, európai és globális statisztikákat és adatokat kell használnia szakértői vizsgálat bevonásával. Az EEA-nak – adott esetben és éves munkaprogramjával összhangban – segítenie kell a Bizottság munkáját.

(38)

mivel a polgárok és a közösségek jelentős szerepet játszanak a klímasemlegesség irányába történő átalakulás motorjaként, egy inkluzív és hozzáférhető folyamat részeként minden szinten, többek között nemzeti, regionális és nemzeti szinten ösztönözni kell és elő kell segíteni a nyilvánosság és a társadalom éghajlat-politikai fellépésbe való intenzív bevonását. A Bizottságnak ezért a társadalom minden részével – ezen belül a gazdaság különböző ágazatait képviselő érdekelt felekkel – együtt kell működnie a klímasemleges és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens társadalom érdekében történő fellépésük lehetővé tétele és előmozdítása céljából, többek között az európai éghajlati paktum elindítása révén.

(39)

A Bizottságnak a jogalkotás minőségének javítására vonatkozó elvek melletti elkötelezettségével összhangban az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése tekintetében törekednie kell az uniós eszközök koherenciájára. A klímasemlegességi célkitűzés elérése irányába tett előrelépés mérésére szolgáló rendszerhez és a célkitűzés érdekében hozott intézkedések következetességéhez az (EU) 2018/1999 rendeletben meghatározott irányítási keretnek alapul kell szolgálnia, és azoknak e kerettel összhangban kell állniuk, figyelembe véve az energiaunió mind az öt dimenzióját. Különösen a rendszeres jelentéstétel rendszerét és a Bizottság által a jelentés alapján folytatott értékelés és fellépés ütemezését hozzá kell igazítani a tagállamokra vonatkozó, az (EU) 2018/1999 rendeletben meghatározott információbenyújtási és beszámolási követelményekhez. Az (EU) 2018/1999 rendeletet ezért módosítani kell annak érdekében, hogy a vonatkozó rendelkezései tartalmazzák a klímasemlegességi célkitűzést.

(40)

Az éghajlatváltozás fogalmából adódóan határokon átnyúló kihívás, így uniós szinten összehangolt fellépésre van szükség a nemzeti szakpolitikák hatékony kiegészítéséhez és megerősítéséhez. Mivel e rendelet célját, nevezetesen az Unió klímasemlegességének 2050-ig történő elérését, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a rendelet terjedelme és hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,

(1)

Az 1005/2008/EK rendelet V. fejezete megállapítja a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan (IUU) halászatot folytató halászhajók azonosítására szolgáló eljárásokat, valamint az ilyen hajók uniós listájának (a továbbiakban: uniós lista) összeállítására vonatkozó eljárásokat. Az említett rendelet 37. cikke előírja a szóban forgó listán szereplő halászhajók tekintetében meghozandó intézkedések körét.

(2)

Az uniós listát a 468/2010/EU bizottsági rendelet (2) állapította meg, majd később a 724/2011/EU (3), az 1234/2012/EU (4), a 672/2013/EU (5), a 137/2014/EU (6), az (EU) 2015/1296 (7), az (EU) 2016/1852 (8), az (EU) 2017/2178 (9), az (EU) 2018/1883 (10) és az (EU) 2020/269 (11) végrehajtási rendelet módosította.

(3)

Az 1005/2008/EK rendelet 30. cikkének (1) bekezdése szerint az IUU-hajóknak a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által elfogadott listáin szereplő halászhajókat fel kell venni az uniós listára.

(4)

Vonatkozó szabályaival összhangban valamennyi regionális halászati gazdálkodási szervezet megállapítja az IUU-halászhajók listáját, és azt rendszeresen frissíti (12).

(5)

Az 1005/2008/EK rendelet 30. cikke szerint a Bizottságnak az IUU-halászatban feltételezhetően vagy bizonyítottan részt vevő halászhajók listáinak a regionális halászati gazdálkodási szervezetektől történő kézhezvételét követően naprakésszé kell tennie az uniós listát. Mivel a Bizottság megkapta az új listákat a regionális halászati gazdálkodási szervezetektől, ideje aktualizálni az uniós listát.

(6)

Tekintettel arra, hogy a regionális halászati gazdálkodási szervezetek listáira való felvétele időpontjától függően egy adott hajó különböző nevek és/vagy lobogók alatt is szerepelhet a listán, az egyes regionális halászati gazdálkodási szervezetek által megállapított különböző neveket és/vagy lobogókat az aktualizált uniós listának is tartalmaznia kell.

(7)

Az uniós listán jelenleg szereplő „Bellator” hajót (13) a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezet („SPRFMO”) törölte a listájáról, összhangban e regionális halászati gazdálkodási szervezet 04-2020 hivatkozási számú védelmi és gazdálkodási intézkedésével. Mivel a határozatot a megfelelő regionális halászati gazdálkodási szervezet hozta, az 1005/2008/EK rendelet 30. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételnek megfelelően, az említett hajót ennek megfelelően annak ellenére törölni kell az uniós listáról, hogy azt az Indiai-óceán déli részére vonatkozó halászati megállapodás („SIOFA”), az Indiai-óceáni Tonhalbizottság („IOTC”) és az Északkelet-atlanti Halászati Bizottság („NEAFC”) által létrehozott listáról még nem törölték.

(8)

Az uniós listán jelenleg szereplő „Uthaiwan/Wisdom Sea reefer” hajót (14) az Indiai-óceáni Tonhalbizottság („IOTC”) törölte a listájáról, összhangban e regionális halászati gazdálkodási szervezet 18/03 határozatával. Mivel a határozatot a megfelelő regionális halászati gazdálkodási szervezet hozta, az 1005/2008/EK rendelet 30. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételnek megfelelően, az említett hajót ennek megfelelően annak ellenére törölni kell az uniós listáról, hogy azt az Indiai-óceán déli részére vonatkozó halászati megállapodás („SIOFA”) által létrehozott listáról még nem törölték.

(9)

A „Nefelin” elnevezésű hajót (15) a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság („GFCM”) regionális halászati gazdálkodási szervezet – a GFCM/33/209/8. sz. ajánlással összhangban – törölte a listájáról. A szóban forgó hajót ezért annak ellenére nem kell felvenni az uniós listára, hogy az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság („ICCAT”) és az Indiai-óceáni Tonhalbizottság („IOTC”) még nem törölte a listájáról.

(10)

A (9) preambulumbekezdésben említett hajót nem vették fel az (EU) 2018/1883 végrehajtási rendelettel módosított uniós listára, mivel a Bizottság a szóban forgó rendelet elfogadását követően kapta meg az IUU-halászatban feltételezhetően vagy bizonyítottan részt vevő halászhajóknak a megfelelő regionális halászati gazdálkodási szervezet által elfogadott listáját.

(11)

A 468/2010/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(12)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Halászati és Akvakultúraágazati Bizottság véleményével,

(1)

Az (EU) 2019/1020 rendelet 25. cikkének (6) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó, az uniós piacra belépő termékek tekintetében az említett rendelet 25. cikkének (1) bekezdése alapján általuk kijelölt hatóságok által végzett ellenőrzésekről részletes statisztikai adatokat nyújtsanak be a Bizottsághoz. Az (EU) 2019/1020 rendelet kifejezetten rendelkezik arról, hogy e statisztikai adatoknak ki kell terjedniük a termékek ellenőrzése terén a termékbiztonság és a megfelelőség tekintetében végrehajtott beavatkozások számára.

(2)

E statisztikai adatok részleteit meg kell határozni.

(3)

Az olyan esetekben, amikor az (EU) 2019/1020 rendelet 25. cikkének (1) bekezdése alapján kijelölt hatóságok intézkedése nyomán a piacfelügyeleti hatóságok az említett rendelet 28. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján megtagadják egy termék szabad forgalomba bocsátását, a beavatkozások számára vonatkozó statisztikai adatokat hasznos volna kiegészíteni az érintett termékkel kapcsolatos részletesebb információkkal, mert ez hozzájárulna a termékbiztonság és a megfelelés ügyének és tendenciáinak jobb megértéséhez. A benyújtott statisztikai adatok emellett a kockázatkezelés javításához is hozzájárulhatnak.

(4)

Míg az ellenőrzések terén végrehajtott beavatkozásokkal kapcsolatban a Bizottsághoz benyújtott statisztikai adatoknak ki kell terjedniük az uniós piacra belépő termékek valamennyi ellenőrzésére, csak azokra az ellenőrzésekre kell vonatkozniuk, amelyek esetében a kijelölt hatóságok ténylegesen beavatkoztak. Ezért a statisztikai adatok nem tartalmazhatnak kizárólag elektronikus adatfeldolgozási eljárásokkal végzett ellenőrzésekre vonatkozó adatokat.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az (EU) 2019/1020 rendelet 43. cikkével létrehozott bizottság véleményével,

(1)

A referenciamutatók az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja alapján kritikusnak tekinthetők. A 20. cikk (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a referenciamutatóknak – az ilyen referenciamutatók kritikus referenciamutatónak történő minősítése érdekében – olyan adatszolgáltatók által szolgáltatott bemeneti adatokon kell alapulniuk, amelyek többségükben valamely tagállam területén találhatók, és azokat az adott tagállamban kritikusnak kell minősíteni. A Bizottság 2016. augusztus 11-én elfogadta az (EU) 2016/1368 bizottsági végrehajtási rendeletet (2), amely létrehozta a kritikus referenciamutatók jegyzékét.

(2)

Az (EU) 2016/1011 rendelet alkalmazandó az Európai Gazdasági Térségben (EGT), és 2019. december 6-án átültették a norvég jogba.

(3)

2020. december 3-án a norvég illetékes hatóság, a Finanstilsynet, az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján javasolta, hogy az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) ismerje el kritikus referenciamutatóként a norvég bankközi kamatláb (NIBOR) elnevezésű mutatót, mivel a NIBOR Norvégiában kritikusnak minősül, és olyan adatszolgáltatók adatszolgáltatásán alapul, amelyek mindegyike Norvégiában található.

(4)

A NIBOR az azon kamatlábak átlaga alapján számított referencia-kamatláb, amelyek mellett a norvég pénzpiacon aktív bankok hajlandóak különböző futamidőkre fedezetlen pénzeszközöket kölcsönözni egymásnak. A NIBOR-t napi alapon, öt különböző futamidőre kell meghatározni: egy hétre, valamint egy, két, három és hat hónapra. A NIBOR-panelben 2020. december 3-án hat bank vett részt, mindegyik norvégiai székhelyű.

(5)

Az ESMA-nak benyújtott értékelésben a Finanstilsynet megállapította, hogy ha a NIBOR-t beszüntetnék, vagy azt olyan bemeneti adat vagy olyan adatszolgáltatói panel alapján állítanák elő, amely már nem teljes mértékben tükrözi a mögöttes piaci vagy gazdasági valóságot, az Norvégiában jelentős kedvezőtlen hatást gyakorolna a pénzügyi piacok működésére.

(6)

A Finanstilsynet adatai szerint a NIBOR-t a háztartásoknak és nem pénzügyi intézményeknek nyújtott hiteleknél használják referenciaként, amelyek összege körülbelül 418 milliárd EUR, ami a Norvégiában háztartásoknak és nem pénzügyi intézményeknek nyújtott összes hitel 94 %-ának, valamint Norvégia bruttó hazai terméke (GDP) 136 %-ának felel meg. A NIBOR emellett a változó kamatozású norvég kötvényállomány teljes névértékének körülbelül 60 %-ánál szolgál a kamatszelvény-kifizetések referenciájaként, összesen mintegy 130 milliárd EUR értékben. A Finanstilsynet egyetlen központi szerződő féltől származó adatok alapján azt is igazolta, hogy 2020 októberétől a NIBOR kimagasló összegben, legalább 1988 milliárd EUR névérték tekintetében referenciaként szolgál a tőzsdén kívüli származtatott kamatügyletekben. Végül a Finanstilsynet jelezte, hogy a NIBOR-t jelenleg befektetési alapoknál is referenciaként használják, és az érintett alapok összesített nettó eszközértéke eléri a 0,3 milliárd EUR-t. A NIBOR-t referenciaként használó pénzügyi eszközök és pénzügyi ügyletek teljes értéke ezért legalább nyolcszor nagyobb Norvégia bruttó nemzeti termékénél.

(7)

A Finanstilsynet értékelése megállapítja, hogy a NIBOR alapvető fontosságú a norvég pénzügyi stabilitás és piaci integritás szempontjából, továbbá megszüntetése vagy megbízhatatlansága Norvégiában jelentős kedvezőtlen hatást gyakorolna a pénzügyi piacok működésére, a vállalkozásokra és a fogyasztókra, mivel azt hitelek, fogyasztóihitel-termékek, tőzsdén kívüli származtatott kamatügyletek és befektetési alapok kapcsán egyaránt használják.

(8)

Az ESMA 2021. január 28-án a Bizottságnak megküldött véleménye szerint a Finanstilsynet értékelése megfelel az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikkének (3) bekezdésében szereplő követelményeknek, továbbá a Finanstilsynet kvantitatív adatokkal támasztotta alá a NIBOR kritikus referenciamutatóként való elismerésének jogosultságát, illetve a NIBOR-nak a norvég gazdaságban betöltött létfontosságú szerepére vonatkozó analitikai érvelést.

(9)

Az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottságnak legalább kétévente felül kell vizsgálnia a kritikus referenciamutatók jegyzékét, és ezeket a referenciamutatókat az Unióban található referenciamutató-kezelőknek kell előállítaniuk. 2020. január 31-én az Egyesült Királyság kilépett az Unióból. Az Egyesült Királyságban található referenciamutató-kezelők által előállított referenciamutatók ezért már nem minősülhetnek kritikus referenciamutatóknak, és törölni kell azokat az (EU) 2016/1368 végrehajtási rendelet mellékletében szereplő kritikus referenciamutatók jegyzékéből. A londoni bankközi kamatlábat (LIBOR) 2017. december 19-én kritikus referenciamutatónak minősítették, ezért a LIBOR-t törölni kell az (EU) 2016/1368 végrehajtási rendelet mellékletében szereplő kritikus referenciamutatók jegyzékéből.

(10)

Az (EU) 2016/1011 rendeletet az (EU) 2019/2175 európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) módosította többek között oly módon, hogy 2022. január 1-jétől az ESMÁ-t jelölte meg az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjában említett kritikus referenciamutatók kezelőinek illetékes hatóságaként. A kritikus referenciamutatók kezelőinek az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett hatásköre azonban az érintett illetékes nemzeti hatóságnál marad. Ezért a kritikus referenciamutatóknak a Bizottság által összeállított jegyzékében indokolt különbséget tenni az (EU) 2016/1011 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjában említett kritikus referenciamutatók és az említett rendelet 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett kritikus referenciamutatók között.

(11)

Az (EU) 2016/1368 végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(12)

A NIBOR alapvető fontosságára, széles körű használatára és a norvégiai tőkeelosztásban betöltött szerepére tekintettel e rendeletnek sürgősséggel hatályba kell lépnie.

(13)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az Európai Értékpapír-bizottság véleményével,

(1)

A Bizottság 2020. november 7-én elfogadta a Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési egyetértése szerint egy kereskedelmi vitát követően hozott döntés nyomán elrendelt, az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékekre vonatkozó kereskedelempolitikai intézkedésekről szóló (EU) 2020/1646 végrehajtási rendeletet (2), amely kiegészítő vámok alkalmazásáról rendelkezik az Egyesült Államokból származó több termék Unióba történő behozatalára vonatkozóan.

(2)

Az (EU) 2020/1646 végrehajtási rendelet (9) preambulumbekezdése értelmében a Bizottság hajlandó felfüggeszteni a rendelet alkalmazását, amennyiben az Egyesült Államok egyes termékek esetében felfüggeszti az Európai Unióból történő behozatallal szemben alkalmazott ellenintézkedéseit a nagy polgári légi járművek tekintetében folyó WTO-vitákkal összefüggésben.

(3)

Miután az Egyesült Államokkal megállapodás született arról, hogy az összes intézkedést négy hónapra kölcsönösen felfüggesztik, a Bizottság 2021. március 9-én elfogadta a Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési egyetértése szerint egy kereskedelmi vitát követően hozott döntés nyomán az (EU) 2020/1646 végrehajtási rendelettel elrendelt, az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékekre vonatkozó kereskedelempolitikai intézkedések felfüggesztéséről szóló (EU) 2021/425 végrehajtási rendeletet (3), amely 2021. július 10-ig felfüggesztette az (EU) 2020/1646 végrehajtási rendelet alkalmazását.

(4)

Valdis Dombrovskis ügyvezető alelnök és Katherine Tai, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője 2021. június 15-én megállapodásra jutott a nagy polgári légi járművekre vonatkozó együttműködés keretéről, amely szerint „mindegyik fél szándéka az, hogy öt évre felfüggesztik ellenintézkedéseik alkalmazását”.

(5)

A 654/2014/EU rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével összhangban „amennyiben a rendelet értelmében elfogadott kereskedelempolitikai intézkedéseket ki kell igazítani, a Bizottság – a 4. cikk (2) és (3) bekezdésének megfelelően – a 8. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében bármely megfelelő módosítást bevezethet”.

(6)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az (EU) 2015/1843 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (4) létrehozott, a kereskedelmi akadályokkal foglalkozó bizottság véleményével,

(1)

A Bíróság tizennégy bírájának és hat főtanácsnokának hivatali ideje 2021. október 6-án lejár.

(2)

A 2021. október 7-jén kezdődő és 2027. október 6-án lejáró időszakra bírákat és főtanácsnokokat kell kinevezni e tisztségek betöltésére.

(3)

Jelöltként javasolták Küllike JÜRIMÄE-t a bírósági bírói megbízatásának megújítása céljából.

(4)

Jelöltként javasolták Manuel CAMPOS SÁNCHEZ-BORDONA-t a bírósági főtanácsnoki megbízatásának megújítása céljából.

(5)

Jelöltként javasolták Maria LOURDES ARASTEY SAHÚN-t az első bírósági bírói megbízatására való kinevezése céljából.

(6)

Jelöltként javasolták Tamara ĆAPETA-t a bírósági főtanácsnoki tisztségre való kinevezése céljából.

(7)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 255. cikke által létrehozott bizottság kedvező véleményt adott a Bíróságra bíráknak és főtanácsnokoknak jelölt említett személyeknek a feladatra való alkalmasságáról,

(1)

A 2001/83/EK irányelv 54a. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az orvosi rendelvényhez kötött gyógyszereken el kell helyezni az irányelv 54. cikkének o) pontjában említett biztonsági elemeket, azon gyógyszerek kivételével, amelyeket az említett irányelv 54a. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett eljárásnak megfelelően jegyzékbe vettek. Az (EU) 2016/161 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete felsorolja azokat az orvosi rendelvényhez kötött gyógyszereket vagy termékkategóriákat, amelyeken nem helyezendők el biztonsági elemek a hamisításuk kockázata, illetve az abból eredő kockázat alapján. A cink-D-glükonát orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer nem szerepel e jegyzékben.

(2)

2019. február 15-én a német illetékes hatóság a 2001/83/EK irányelv 54a. cikke (4) bekezdésének és az (EU) 2016/161 felhatalmazáson alapuló rendelet 46. cikke (2) bekezdésének megfelelően arról tájékoztatta a Bizottságot e-mailben, hogy a cinci-D-glükonát orvosi rendelvényhez kötött gyógyszert nem tekintik a hamisítás kockázatának kitettnek a 2001/83/EK irányelv 54a. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott kritériumok alapján. A német illetékes hatóság úgy ítélte meg, hogy a cink-D-glükonátot ezért mentesíteni kell a 2001/83/EK irányelv 54. cikkének o) pontjában említett biztonsági elemek elhelyezésére vonatkozó követelmény alól.

(3)

A Bizottság értékelte az érintett gyógyszer hamisításának kockázatát és az abból eredő kockázatot, figyelembe véve a 2001/83/EK irányelv 54a. cikke (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt kritériumokat. A szóban forgó gyógyszert súlyos betegségek, például a Wilson-kór és az Acrodermatitis enteropathica rendellenesség kezelésére engedélyezték, ezért a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kezelhető betegségek súlyossága alapján az említett irányelv 54a. cikke (2) bekezdése b) pontjának iv. pontjában említettek szerint a hamisításból eredő kockázatok nem elhanyagolhatók. Ennek fényében a gyógyszer nem felel meg a kapcsolódó feltételeknek.

(4)

Így a cink-D-glükonát gyógyszert nem helyénvaló felvenni az (EU) 2016/161 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletébe, és az nem mentesíthető a 2001/83/EK irányelv 54. cikkének o) pontjában említett biztonsági elemek elhelyezésére vonatkozó követelmény alól.

(5)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az Európai Bizottságnak az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek biztonsági elemeiről szóló felhatalmazáson alapuló jogi aktussal foglalkozó szakértői csoportja értékelésével,

(1)

Az (EU) 2021/953 rendelet meghatározza az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (a továbbiakban: uniós digitális Covid-igazolvány) kiállítására, ellenőrzésére és elfogadására vonatkozó keretet azzal a céllal, hogy megkönnyítse a birtokosai számára a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlását a Covid19-világjárvány idején. Hozzájárul továbbá a szabad mozgásra vonatkozó, a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az uniós joggal összhangban a tagállamok által bevezetett korlátozások fokozatos és koordinált módon történő feloldásának megkönnyítéséhez.

(2)

Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség között a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás (2) (a továbbiakban: FMOPA) alapján kölcsönösen beutazáshoz és tartózkodáshoz való jog illeti meg az uniós polgárokat és a svájci állampolgárokat. Noha az FMOPA I. melléklete 5. cikkének (1) bekezdésében rendelkezik a szabad mozgás népegészségügyi okokból történő korlátozásának lehetőségéről, nem tartalmaz az uniós jogi aktusok beépítésére vonatkozó mechanizmust. Ezért az (EU) 2021/953 rendelet 3. cikkének (10) bekezdésében foglalt felhatalmazás Svájcra is kiterjed.

(3)

2021. június 4-én Svájc rendeletet fogadott el a Covid-igazolványokról (3) (a továbbiakban: a Covid-igazolványokról szóló svájci rendelet), amely jogalapot biztosít a Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok kiállításához.

(4)

Svájc 2021. június 23-án arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy csak a Svájcban engedélyezett Covid19-oltóanyagokra vonatkozóan állít ki interoperábilis oltási igazolványokat. Ezek jelenleg a Comirnaty, a Moderna és a Janssen Covid19-oltóanyagok, amelyek az (EU) 2021/953 rendelet 5. cikke (5) bekezdése első albekezdésének hatálya alá tartozó Covid19-oltóanyagoknak felelnek meg. Svájc továbbá arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az egyes adagok beadását követően állítja ki a Covid19 oltási igazolványokat, és azokban egyértelműen feltünteti, hogy az oltási sorozat lezárult-e vagy sem.

(5)

Svájc arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy a 2021. január 21-i tanácsi ajánlás (4)alapján csak az 1082/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat (5) 17. cikkével létrehozott Egészségügyi Biztonsági Bizottság által jóváhagyott, a Covid19 antigén gyorstesztek közös és frissített jegyzékében felsorolt nukleinsav-amplifikációs tesztekre vagy antigén gyorstesztekre vonatkozóan fog interoperábilis tesztigazolványokat kiállítani.

(6)

Ezen túlmenően Svájc arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy legkorábban 11 nappal a pozitív teszt után állít ki interoperábilis gyógyultsági igazolványokat, amelyek legfeljebb 180 napig érvényesek.

(7)

Svájc arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy a Covid-igazolványok kiállítására szolgáló, a Covid-igazolványokról szóló svájci rendelet szerinti rendszere megfelel az (EU) 2021/1073 bizottsági végrehajtási határozatban (6) meghatározott technikai előírásoknak.

(8)

A Bizottság 2021. június 9-én technikai teszteket végzett, amelyek igazolták, hogy a Svájc által a Covid-igazolványokról szóló svájci rendelettel összhangban kiállított Covid19-igazolványok technikailag alkalmasak arra, hogy azokat a tagállamok az (EU) 2021/953 rendelet alapján létrehozott bizalmi keretrendszer felhasználásával ellenőrizzék.

(9)

2021. június 23-án Svájc hivatalos biztosítékokat nyújtott arra vonatkozóan is, hogy elfogadja a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolásokat.

(10)

Svájc mindenekelőtt arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy ha a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az FMOPA-val összhangban bevezetett, a szabad mozgásra vonatkozó korlátozások feloldásához elfogad oltási igazolást, azonos feltételek mellett elfogadja az uniós tagállamok által az (EU) 2021/953 rendeletnek megfelelően kiállított azon Covid19-oltóanyagra vonatkozó oltási igazolványokat is, amelyre a 726/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) értelmében forgalombahozatali engedélyt adtak ki. Svájc ugyanezen célból továbbá elfogadhat a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendeletnek megfelelően kiállított oltási igazolványokat olyan Covid19-oltóanyagra vonatkozóan is, amelyre valamely tagállam illetékes hatósága a 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) értelmében forgalombahozatali engedélyt adott ki, olyan Covid19-oltóanyagra vonatkozóan, amelynek forgalmazását az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében ideiglenesen engedélyezték vagy olyan Covid19-oltóanyagra vonatkozóan, amely szerepel a WHO vészhelyzeti felhasználási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján. Ha Svájc elfogad ilyen Covid19-oltóanyagokra oltási igazolást, azonos feltételek mellett elfogadja a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendeletnek megfelelően ugyanezen Covid19-oltóanyagokra vonatkozóan kiállított oltási igazolványokat is.

(11)

Svájc továbbá arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy ha Svájc a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az FMOPA-val összhangban bevezetett, a szabad mozgásra vonatkozó korlátozások feloldása érdekében – és figyelembe véve a határ menti közösségek sajátos helyzetét is – a SARS-CoV-2 fertőzés kimutatására szolgáló teszt elvégzésének igazolását írja elő, azonos feltételek mellett elfogadja a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendeletnek megfelelően kiállított, negatív eredményt mutató tesztigazolványokat is.

(12)

Svájc arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy ha Svájc a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az FMOPA-val összhangban bevezetett, a szabad mozgásra vonatkozó korlátozások feloldása érdekében elfogadja a SARS-CoV-2 fertőzésből való gyógyultságra vonatkozó igazolást, azonos feltételek mellett elfogadja a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendeletnek megfelelően kiállított gyógyultsági igazolványokat is.

(13)

Ugyanakkor 2021. június 9-én egy technikai teszt igazolta, hogy a tagállamok által kiállított uniós digitális Covid-igazolványok technikailag alkalmasak arra, hogy azokat Svájc az (EU) 2021/953 rendelet alapján létrehozott bizalmi keretrendszer felhasználásával ellenőrizze.

(14)

Ezért rendelkezésre állnak az annak megállapításához szükséges elemek, hogy a Svájc által a Covid-igazolványokról szóló svájci rendelettel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal egyenértékűnek kell tekinteni.

(15)

Tehát a Svájc által a Covid-igazolványokról szóló svájci rendelettel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelet 5. cikkének (5) bekezdésében, 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (8) bekezdésében említett feltételek mellett el kell fogadni. Ennek megfelelően, ha a tagállamok a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében bevezetett, a szabad mozgásra vonatkozó korlátozások feloldásához elfogadnak oltási igazolást, a SARS-CoV-2 fertőzésből való gyógyultságra vonatkozó igazolást vagy a SARS-CoV-2 fertőzés kimutatására szolgáló teszt elvégzésének igazolását, azonos feltételek mellett el kell fogadniuk a Svájc által a Covid-igazolványokról szóló svájci rendeletnek megfelelően kiállított gyógyultsági igazolványokat vagy negatív eredményt mutató tesztigazolványokat, és azon Covid19-oltóanyagra vonatkozó oltási igazolványokat is, amelyre a 726/2004/EK rendelet értelmében forgalombahozatali engedélyt adtak ki. A tagállamok ugyanezen célból elfogadhatnak a Svájc által olyan Covid19-oltóanyagra vonatkozóan kiállított oltási igazolványokat is, amely esetében Svájc illetékes hatósága a Covid-igazolványokról szóló svájci rendeletnek megfelelően forgalombahozatali engedélyt adott ki, viszont amelyre a 726/2004/EK rendelet értelmében nem adtak ki forgalombahozatali engedélyt.

(16)

Az uniós érdekeknek különösen a népegészségügy terén történő védelme érdekében a Bizottság élhet azzal a hatáskörével, hogy felfüggesztheti vagy megszüntetheti ezt a határozatot, ha már nem teljesülnek az (EU) 2021/953 rendelet 3. cikkének (10) bekezdésében foglalt feltételek.

(17)

Ahhoz, hogy ez a határozat működőképes legyen, Svájcot hozzá kell kapcsolni az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, az uniós digitális Covid-igazolvány bizalmi keretrendszeréhez.

(18)

Mivel Svájcot a lehető leggyorsabban hozzá kell kapcsolni az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, az uniós digitális Covid-igazolvány bizalmi keretrendszeréhez, ennek a határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján hatályba kell lépnie.

(19)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az 2021/953/EU rendelet 14. cikke alapján létrehozott bizottság véleményével,