(1)

Az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) 129. cikke bizonyos feltételek mellett lehetőséget biztosít a fedezett kötvények kedvezményes kezelésére. Az (EU) 2019/2162 európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) meghatározza a fedezett kötvények fő elemeit, és rendelkezik a fedezett kötvények fogalmának közös meghatározásáról.

(2)

A Bizottság 2013. december 20-án felkérte az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (6) létrehozott európai felügyeleti hatóságot (Európai Bankhatóság, EBH), hogy nyilvánítson véleményt az 575/2013/EU rendelet 129. cikkében foglalt fedezett kötvények kockázati súlyainak megfelelősége tekintetében. Az EBH 2014. július 1-jei véleménye szerint az 575/2013/EU rendeletben előírt kedvezményes kockázatisúly-kezelés elviekben megfelelő prudenciális kezelés. Az EBH ugyanakkor javasolta a kockázati súlyok kedvezményes kezelésére alapot adó jogosultsági követelmények kiegészítési lehetőségének további megfontolását annak érdekében, hogy azok kiterjedjenek legalább a likviditási kockázat csökkentésének és a túlfedezetnek, az illetékes hatóságok szerepének és a befektetők tájékoztatására vonatkozó hatályos követelmények továbbfejlesztésének a területeire.

(3)

Az EBH véleménye alapján helyénvaló a fedezett kötvényekre vonatkozó kiegészítő követelményeket elfogadni, ezáltal javítva az 575/2013/EU rendelet szerinti kedvezményes tőkekövetelményekben való részesülésre jogosult fedezett kötvények minőségét.

(4)

Az illetékes hatóságok részben eltekinthetnek az 1. hitelminőségi besoroláshoz tartozó, a hitelintézetekkel szembeni, a fedezeti halmazban lévő kitettségekre vonatkozó követelmény alkalmazásától, és helyette engedélyezhetik a 2. hitelminőségi besoroláshoz tartozó kitettségeket a kibocsátó intézmény forgalomban lévő fedezettkötvény-állománya névértéke teljes kitettségének legfeljebb 10 %-áig. Az ilyen részleges mentesség azonban csak az EBH-val folytatott előzetes konzultáció után alkalmazható és csak akkor, ha az 1. hitelminőségi besorolásra vonatkozó követelmény alkalmazása bizonyíthatóan jelentős koncentrációs problémákhoz vezet az érintett tagállamokban. Mivel a tagállamok többségében – az euroövezeten belül és kívül egyaránt – egyre nehezebb megfelelni a külső hitelminősítő intézetek által kiadott 1. hitelminőségi besoroláshoz tartozó kitettségre vonatkozó követelményeknek, az ilyen részleges mentesség alkalmazását a legnagyobb fedezettkötvény-piaccal rendelkező tagállamok szükségesnek tekintették. A hitelintézetekkel szembeni kitettségek fedezett kötvények biztosítékaként való használatának egyszerűsítése, valamint az esetleges koncentrációs problémák orvoslása érdekében az 575/2013/EU rendeletet módosítani kell egy olyan szabály megállapítása révén, amely az EBH-val való konzultáció követelménye nélkül lehetővé teszi a hitelintézetekkel szembeni, az 1. hitelminőségi besorolás helyett a 2. hitelminőségi besoroláshoz tartozó kitettségeket a kibocsátó intézmény forgalomban lévő fedezettkötvény-állománya névértékének legfeljebb 10 %-áig . Lehetővé kell tenni a 3. hitelminőségi besorolás alkalmazását a rövid lejáratú betétek és a származtatott termékek esetében egyes tagállamokban, amennyiben az 1. vagy a 2. hitelminőségi besorolás követelményének való megfelelés túlzottan nehéznek bizonyulna. Az (EU) 2019/2162 irányelv alapján kijelölt illetékes hatóságokat fel kell jogosítani arra, hogy az EBH-val folytatott konzultációt követően lehetővé tegyék a 3. hitelminőségi besorolás alkalmazását a származtatott ügyletek esetében az esetleges koncentrációs problémák kezelése érdekében.

(5)

A francia Fonds Communs de Titrisation vagy ahhoz hasonló, lakóingatlanokkal vagy kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos kitettségek értékpapírosítását végző szervezet által kibocsátott előre sorolt értékjegyekkel fedezett hitelek olyan elfogadható eszközök, amelyek a fedezett kötvények fennálló kibocsátása névértékének legfeljebb 10 %-áig a fedezett kötvények biztosítékaként használhatók (az úgynevezett 10 %-os felső határ). Az 575/2013/EU rendelet 496. cikke azonban lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok eltekintsenek a 10 %-os felső határtól. Továbbá az említett rendelet 503. cikkének (4) bekezdése előírja a Bizottság számára annak megvizsgálását, hogy helyénvaló-e az az eltérés, amely lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok eltekintsenek a 10 %-os felső határtól. A Bizottság e tekintetben 2013. december 22-én kikérte az EBH véleményét. Az EBH véleményében közölte, hogy a francia Fonds Communs de Titrisation vagy ahhoz hasonló, lakóingatlanokkal vagy kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos kitettségek értékpapírosítását végző szervezet által kibocsátott előre sorolt értékjegyek biztosítékként való használata prudenciális aggályokat vetne fel az értékjegyekkel fedezett fedezettkötvény-program kettős rétegű szerkezete miatt, és ezért elégtelen áttekinthetőséghez vezetne a fedezeti halmaz hitelminősége tekintetében. Következésképpen az EBH azt ajánlotta, hogy 2017. december 31. után szűnjön meg az említett rendelet 496. cikkében jelenleg előírt, az előre sorolt értékjegyekre vonatkozó 10 %-os felső határtól való eltérés.

(6)

A lakóingatlannal vagy kereskedelmi ingatlannal fedezett értékpapíroknak a fedezeti halmazba való felvételét csak kevés nemzeti fedezettkötvény-keretszabályozás teszi lehetővé. Az ilyen struktúrák alkalmazása visszaszorulóban van, és úgy tekinthető, hogy szükségtelenül bonyolítja a fedezettkötvény-programokat. Helyénvaló tehát teljesen megszüntetni az ilyen struktúrák elfogadható eszközként való alkalmazását.

(7)

Az 575/2013/EU rendeletnek megfelelő, csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrákon belül kibocsátott fedezett kötvényeket szintén használják elfogadható biztosítékként. A csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrák prudenciális szempontból nem jelentenek kiegészítő kockázatot, mert nem vetik fel ugyanazokat az összetettségi kérdéseket, mint a francia Fonds Communs de Titrisation vagy ahhoz hasonló, lakóingatlanokkal vagy kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos kitettségek értékpapírosítását végző szervezet által kibocsátott előre sorolt értékjegyekkel fedezett hitelek használata. Az EBH véleménye szerint a fedezett kötvények csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrákkal való fedezetét a kibocsátó hitelintézet forgalomban lévő fedezettkötvény-állományának összegéhez kapcsolódó korlátozás nélkül lehetővé kell tenni. A csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrákban ezért el kell hagyni a hitelintézetekkel szembeni kitettséggel kapcsolatos 15 %-os, illetve 10 %-os korlátozás alkalmazásának követelményét. Az említett, csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrákat az (EU) 2019/2162 irányelv szabályozza.

(8)

A fedezett kötvények tekintetében a fedezett kötvényeket fedező ingatlanokra vonatkozó értékelési elveket kell alkalmazni annak érdekében, hogy az említett kötvények megfeleljenek a kedvezményes kezelés követelményeinek. A fedezett kötvények biztosítékaként szolgáló eszközök elfogadhatóságának követelményei azokhoz az általános minőségi jellemzőkhöz kapcsolódnak, amelyek a fedezeti halmaz szilárdságát biztosítják, és ezért azokat az (EU) 2019/2162 irányelvben kell megállapítani. Az értékelési módszerre vonatkozó rendelkezéseket ennek megfelelően az említett irányelvben kell megállapítani, és a jelzálog-hitelbiztosítéki érték meghatározására vonatkozó szabályozástechnikai standardok nem alkalmazandók a fedezett kötvényekre vonatkozó, említett elfogadhatósági kritériumok tekintetében.

(9)

A fedezett kötvények hitelminőségének biztosításához a hitelfedezeti arány korlátozása is szükséges. Az 575/2013/EU rendelet 129. cikkének (1) bekezdése korlátokat állapít meg a jelzálogjog és a hajókra bejegyzett tengeri zálogjog hitelfedezeti arányára vonatkozóan, de nem határozza meg az említett arány alkalmazásának módját. Ez bizonytalansághoz vezethet. A hitelfedezeti arányra vonatkozó korlátokat puha fedezeti korlátként kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy bár a mögöttes kölcsön mérete nem korlátozott, ez a kölcsön csak az eszközök hitelfedezeti arányra vonatkozó korlátokon belül működhet biztosítékként. A hitelfedezeti arányra vonatkozó korlátok meghatározzák a kölcsön azon százalékos részét, amely hozzájárul a kötelezettségek előírt fedezetéhez. Helyénvaló tehát pontosítani, hogy a hitelfedezeti arányra vonatkozó korlátok a kölcsön azon részét határozzák meg, amely hozzájárul a fedezett kötvény fedezetéhez.

(10)

A nagyobb egyértelműség biztosítása érdekében a hitelfedezeti arányra vonatkozó korlátokat a kölcsön teljes futamidejére alkalmazni kell. A hitelfedezeti arányra vonatkozó tényleges korlátoknak nem szabad változniuk, hanem lakáshitelek esetében a lakóingatlan értéke 80 %-ának, kereskedelmi hitelek esetében a kereskedelmi ingatlan értéke 60 %-ának, hajók esetében pedig a hajó értéke 60 %-ának kell maradniuk azzal, hogy kereskedelmi hitelek esetében ez az érték a kereskedelmi ingatlan értékének 70 %-áig emelhető. A kereskedelmi ingatlanok fogalmát az említett típusú ingatlanok általános meghatározásával összhangban kell értelmezni, azaz „nem lakáscélú” ingatlanként, ideértve azt az esetet is, ha azok nonprofit szervezetek tulajdonában vannak.

(11)

A kedvezményes kezelésben részesülő fedezett kötvények minőségének további javítása érdekében az ilyen kedvezményes kezelés feltételéül kell szabni egy minimális szintű túlfedezet meglétét, ami azt jelenti, hogy a biztosíték szintjének meg kell haladnia az (EU) 2019/2162 irányelvben említett fedezeti követelményeket. E követelmény előírása mérsékelné a kibocsátó fizetésképtelensége vagy szanálása esetén felmerülő legjelentősebb kockázatokat. Amennyiben valamely tagállam úgy dönt, hogy magasabb túlfedezettségi minimumszintet alkalmaz a területén található hitelintézetek által kibocsátott fedezett kötvényekre, ez nem akadályozhatja a hitelintézeteket abban, hogy az e rendeletnek megfelelő, alacsonyabb túlfedezettségi minimumszinttel rendelkező egyéb fedezett kötvényekbe fektessenek be és élvezzék az e rendelet rendelkezései által biztosított előnyöket.

(12)

A fedezett kötvényekbe befektető hitelintézeteket legalább félévente bizonyos információkkal kell ellátni e fedezett kötvényekről. Az átláthatósági követelmények a fedezett kötvények elengedhetetlen részei, amelyek biztosítják a tájékoztatás egységes szintjét, és lehetővé teszik, hogy a befektetők elvégezzék a szükséges kockázatértékelést, ami növeli az összehasonlíthatóságot, az átláthatóságot és a piac stabilitását. Az átláthatósági követelményeknek az (EU) 2019/2162 irányelvben való megállapítása révén helyénvaló ezért biztosítani, hogy az említett követelmények minden fedezett kötvényre alkalmazandók legyenek. Az 575/2013/EU rendeletből ennek megfelelően törölni kell az ilyen követelményeket.

(13)

A fedezett kötvények hosszú távú finanszírozási eszközök, amelyeket ennek megfelelően többéves tervezett futamidővel bocsátanak ki. Ezért biztosítani kell, hogy e rendelet ne befolyásolja a 2007. december 31. vagy 2022. július 8. előtt kibocsátott fedezett kötvények futamidejét. E célkitűzés elérése érdekében a 2007. december 31. előtt kibocsátott fedezett kötvényeknek továbbra is mentesülniük kell az 575/2013/EU rendeletben az elfogadható eszközök, a túlfedezet és a helyettesítő eszközök tekintetében előírt követelmények alól. Emellett az 575/2013/EU rendeletnek megfelelő és 2022. július 8. előtt kibocsátott egyéb fedezett kötvényeket mentesíteni kell a túlfedezetre és a helyettesítő eszközökre vonatkozó követelmények alól, és futamidejük alatt továbbra is biztosítani kell az említett rendeletben megállapított kedvezményes kezelésre való jogosultságukat.

(14)

Ezt a rendeletet az (EU) 2019/2162 irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni. A fedezett kötvények kibocsátására vonatkozó strukturális jellemzőket megállapító új keretszabályozás, illetve a kedvezményes kezelésre vonatkozó módosított követelmények következetes alkalmazásának biztosítása érdekében e rendelet alkalmazásának kezdőnapját el kell halasztani oly módon, hogy az egybeessen azzal a nappal, amelytől kezdve a tagállamoknak az említett irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezéseket alkalmazniuk kell.

(15)

Az 575/2013/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 169. cikkének (1) bekezdése és 169. cikke (2) bekezdésének a) pontja előírja, hogy az Unió az EUMSZ 114. cikke alapján elfogadott intézkedésekkel hozzájárul a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 38. cikke előírja, hogy az Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét.

(2)

Az Unió egész területén biztosítani kell a fogyasztóvédelmi jog hatékony alkalmazását. Azonban a fogyasztóvédelmi és marketingjog átfogó célravezetőségi vizsgálata, amelyet a Bizottság 2016 és 2017 között végzett a Célravezető és hatásos szabályozás (REFIT) program keretében, megállapította, hogy az uniós fogyasztóvédelmi jog hatékonyságát veszélyezteti a tudatosság kereskedők és fogyasztók körében tapasztalható hiánya, és hogy gyakrabban ki lehetne használni a létező jogorvoslati lehetőségeket.

(3)

Az Unió számos olyan intézkedést hozott, amelyek célja a fogyasztók, kereskedők és jogi szakemberek fogyasztói jogokkal kapcsolatos tudatosságának növelése, valamint a fogyasztói jogok érvényesítésének és a fogyasztói jogorvoslatoknak a javítása. Ugyanakkor továbbra is hiányosságok figyelhetők meg a nemzeti jog terén az olyan igazán hatékony és arányos szankciók tekintetében, amelyek elrettentő hatásúak lennének és büntetnék az Unión belül a jogsértéseket, továbbá nem állnak rendelkezésre megfelelő egyéni jogorvoslatok a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (3) átültető nemzeti jogszabályok megsértése nyomán megkárosított fogyasztók számára, valamint hiányosságok figyelhetők meg a 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) szerinti, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárást illetően. A jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás felülvizsgálatára a 2009/22/EK irányelvet módosító és felváltó külön eszköz révén kell sort keríteni.

(4)

A 98/6/EK (5), 2005/29/EK és 2011/83/EU (6) európai parlamenti és tanácsi irányelv előírja a tagállamok számára, hogy az említett irányelveket átültető nemzeti rendelkezések megsértésének esetére hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat határozzanak meg. Emellett az (EU) 2017/2394 európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) 21. cikke előírja a tagállamok számára, hogy hatékony, eredményes és koordinált végrehajtási intézkedéseket tegyenek – többek között szankciókat szabjanak ki – a kiterjedt jogsértés vagy uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértés megszüntetése vagy megtiltása érdekében.

(5)

A szankciókra vonatkozó jelenlegi nemzeti szabályokban jelentős eltérések figyelhetők meg az Unióban. Nem minden tagállam biztosítja, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű pénzbírságok legyenek kiszabhatók a kiterjedt jogsértésekért vagy az uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésekért felelős kereskedőkre. Ezért a 98/6/EK, a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelvek szankciókra vonatkozó meglévő szabályait tovább kell fejleszteni, és ezzel egyidejűleg a 93/13/EGK tanácsi irányelvet (8) új, szankciókra vonatkozó szabályokkal kell kiegészíteni.

(6)

Továbbra is a tagállamok hatáskörébe kell tartoznia annak, hogy megválasszák az alkalmazandó szankciók típusát, illetve nemzeti jogrendjükben meghatározzák a megfelelő eljárásokat, amelyek révén szankciókat szabnak ki a jelen irányelv által módosított 93/13/EGK, 98/6/EK, 2005/29/EK és 2011/83/EU irányelv megsértése esetére.

(7)

A szankciók következetesebb alkalmazásának megkönnyítése érdekében a szankciók alkalmazására vonatkozó közös és nem kimerítő jellegű indikatív kritériumokat kell belefoglalni a 93/13/EGK, a 98/6/EK és a 2011/83/EU irányelvbe, különösen az (EU) 2017/2394 rendeletben meghatározott, Unión belüli jogsértésekre, kiterjedt jogsértésekre és uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésekre vonatkozóan. Ezeknek a kritériumoknak ki kell terjedniük például a jogsértés jellegére, súlyosságára, mértékére és fennállásának időtartamára, illetve arra, hogy az okozott sérelmet illetően a kereskedő milyen jogorvoslati lehetőségeket biztosít a fogyasztók számára. Az ugyanazon elkövető általi ismételt jogsértések az ilyen jogsértések elkövetése iránti hajlandóságról tanúskodnak, következésképpen egyértelműen rávilágítanak a magatartás súlyosságára, és ennek megfelelően annak szükségességére, hogy a szankció mértékét megfelelő elrettentő erővel bíró szintre kell emelni. A jogsértés nyomán elért pénzügyi előnyöket vagy a jogsértés útján elkerült veszteségeket is figyelembe kell venni, amennyiben az erre vonatkozó adatok elérhetőek. Az eset körülményei szempontjából releváns egyéb súlyosító vagy enyhítő tényezőket szintén figyelembe lehet venni.

(8)

Előfordulhat, hogy a szankciók alkalmazására vonatkozó közös és nem kimerítő jellegű indikatív kritériumok nem minden jogsértés esetén alkalmazhatók a szankciókkal kapcsolatos döntés meghozatalában, különösen a nem súlyos jogsértések esetében. A tagállamoknak a szankciók kiszabására vonatkozó egyéb jogi alapelveket is figyelembe kell venniük, mint például a non bis in idem elvét.

(9)

Az (EU) 2017/2394 rendelet 21. cikkének megfelelően a tagállamok összehangolt fellépéssel érintett illetékes hatóságainak illetékességi területükön meg kell hozniuk a kiterjedt jogsértésért vagy uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésért felelős kereskedő elleni valamennyi szükséges végrehajtási intézkedést e jogsértés megszüntetése vagy megtiltása érdekében. Adott esetben szankciókat, például pénzbírságot vagy kényszerítő bírságot kell kiszabniuk a kiterjedt jogsértésért vagy az uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésért felelős kereskedőre. A végrehajtási intézkedéseket hatékony, eredményes és koordinált módon kell megtenni a kiterjedt jogsértés vagy az uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértés megszüntetése vagy megtiltása érdekében. Az összehangolt fellépéssel érintett illetékes hatóságoknak törekedniük kell arra, hogy az említett jogsértéssel érintett tagállamokban a végrehajtási intézkedéseket egyidejűleg tegyék meg.

(10)

Annak biztosítása érdekében, hogy a tagállami hatóságok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat szabhassanak ki az olyan kiterjedt jogsértésekért és uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésekért, amelyek az (EU) 2017/2394 rendeletnek megfelelően összehangolt vizsgálat és végrehajtás tárgyát képezik, a pénzbírságoknak szerepelniük kell az ilyen jogsértésekért kiszabható szankciók elemei között. A pénzbírságok elrettentő hatásának biztosítása érdekében a tagállamoknak az ilyen jogsértésekért kiszabható pénzbírság maximális összegét a kereskedő által az adott tagállamban vagy tagállamokban bonyolított árbevétel legalább 4 %-ában kell meghatározniuk a nemzeti jogukban. A kereskedők egyes esetekben vállalatcsoportok is lehetnek.

(11)

Az (EU) 2017/2394 rendelet 9. és 10. cikke értelmében a szankciók kiszabásakor adott esetben megfelelően figyelembe kell venni a kérdéses jogsértés jellegét, súlyosságát és fennállásának időtartamát. A kiszabott szankcióknak arányosnak kell lenniük, és azokat az uniós és nemzeti joggal – többek között az alkalmazandó eljárási biztosítékokkal és a Chartában foglalt elvekkel – összhangban kell végrehajtani. Végezetül, a kiszabott szankcióknak a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgáló uniós jogszabályok megsértésének jellegével és a jogsértés által ténylegesen vagy valószínűsíthetően okozott teljes sérelemmel arányosnak kell lenniük. A szankciók kiszabásával kapcsolatos hatásköröket vagy közvetlenül, az illetékes hatóságok által, saját hatáskörben, vagy adott esetben más illetékes hatóságok vagy egyéb hatóságok közreműködésével, vagy adott esetben a kijelölt szervek utasítása által, vagy a szükséges határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkező bíróságok megkeresése, illetve – a szükséges határozat meghozatalára irányuló megkeresés elutasítása esetén – fellebbezés útján kell gyakorolni.

(12)

Azokban az esetekben, amikor az (EU) 2017/2394 rendelet szerinti összehangolt fellépés eredményeképpen az említett rendelet szerinti egyetlen illetékes hatóság szab ki bírságot a kiterjedt jogsértésért vagy az uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésért felelős kereskedőre, akkor ennek a hatóságnak képesnek kell lennie a kereskedő által az összehangolt végrehajtási fellépés által érintett valamennyi tagállamban bonyolított éves árbevétel legalább 4 %-ának megfelelő pénzbírság kiszabására.

(13)

A tagállamok nem akadályozhatók meg abban, hogy nemzeti jogukban magasabb maximális árbevétel-alapú bírságokat tartsanak fenn vagy vezessenek be a kiterjedt jogsértésekért vagy uniós dimenzióval rendelkező kiterjedt jogsértésekért. Lehetőséget kell biztosítani a tagállamok számára arra is, hogy e pénzbírságokat a kereskedő világszintű árbevétele alapján határozzák meg, illetve hogy a pénzbírságokra vonatkozó szabályokat kiterjesszék más, ezen irányelvnek az (EU) 2017/2394 rendelet 21. cikkéhez kapcsolódó rendelkezései alá nem tartozó jogsértésekre is. Az a követelmény, amelynek értelmében a pénzbírság mértékét legalább a kereskedő éves árbevételének 4 %-ában kell megállapítani, nem alkalmazandó a jogsértés beszüntetését célzó kényszerítő bírságokra, így például a határozatok, végzések, ideiglenes intézkedések, kereskedői kötelezettségvállalások vagy egyéb intézkedések betartásának elmulasztásáért kiszabott napi bírságokra vonatkozó kiegészítő szabályokra.

(14)

A 93/13/EGK irányelv elrettentő erejének megerősítése érdekében abba bele kell foglalni a szankciókkal kapcsolatos szabályokat is. A tagállamok szabadon dönthetnek az említett irányelv megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó közigazgatási vagy bírósági eljárásról. Különösen, a közigazgatási hatóságok vagy a nemzeti bíróságok szankciókat vethetnek ki, amennyiben, például közigazgatási hatóság által kezdeményezett jogi eljárások alapján, tisztességtelennek találnak egyes szerződési feltételeket. A szankciókat közigazgatási hatóságok vagy nemzeti bíróságok akkor is alkalmazhatják, ha az eladó vagy szolgáltató olyan szerződési feltételeket alkalmaz, amelyeket a nemzeti jog minden körülmények között kifejezetten tisztességtelennek határoz meg, illetve amikor az eladó vagy szolgáltató olyan szerződési feltételt alkalmaz, amelyről jogerős, kötelező erejű határozat megállapította, hogy tisztességtelen. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a közigazgatási hatóságok is jogosultak megállapítani a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét. A közigazgatási hatóságok vagy a nemzeti bíróságok a szankciót abban a határozatban is kivethetik, amely megállapította a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét. A tagállamok az egyéni jogorvoslattal és a szankciókkal kapcsolatos bármilyen nemzeti szintű fellépés koordinációját szolgáló megfelelő mechanizmusokat is meghatározhatnak.

(15)

A pénzbírságokból befolyó összegek elosztásakor a tagállamoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztók általános érdekeinek védelmét, valamint más védett közérdekeket is.

(16)

A tisztességtelen gyakorlatok minden hatásának megszüntetése érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megfelelő jogorvoslatok álljanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok által megkárosított fogyasztók rendelkezésére. Az egyéni jogorvoslatok egyértelmű keretének bevezetése megkönnyítené a magánszemélyek általi jogérvényesítést. A fogyasztó számára arányos és hatékony módon lehetőséget kell biztosítani kártérítés, illetve adott esetben árcsökkentés igénybevételére, valamint a szerződés felmondására. A tagállamok nem akadályozhatók meg abban, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok által megkárosított fogyasztók számára egyéb jogorvoslatokra vonatkozó, például javításhoz vagy cseréhez való jogokat tartsanak fenn vagy vezessenek be az ilyen gyakorlatok hatásainak teljes megszüntetése érdekében. A tagállamok nem akadályozhatók meg abban, hogy feltételeket határozzanak meg a fogyasztói jogorvoslatok alkalmazása és következményei tekintetében. A jogorvoslat alkalmazásakor adott esetben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat súlyosságát és jellegét, a fogyasztó által elszenvedett kárt és más releváns körülményeket, például a kereskedő általi kötelesség- vagy szerződésszegést is figyelembe lehet venni.

(17)

A fogyasztóvédelmi és marketingjog célravezetőségi vizsgálata, illetve a 2011/83/EU irányelv ezzel párhuzamosan végzett értékelése több olyan területet azonosított, amelyeken szükség van a meglévő uniós fogyasztóvédelmi szabályok korszerűsítésére. Tekintettel a digitális eszközök folyamatos fejlődésére az uniós fogyasztóvédelmi jog kiigazítása szükséges.

(18)

A fogyasztók vonatkozásában jelentős hatással bír az, ha az online keresőalkalmazás szolgáltatója egyes kereskedelmi ajánlatokat előrébb rangsorol vagy kiemelt elhelyezést biztosít számukra az internetes keresés eredményei között.

(19)

A rangsorolás a kereskedők ajánlatainak relatív kiemelését vagy a keresési eredményekhez rendelt relevanciát jelenti, az onlinekeresőprogram-szolgáltatók által bemutatott, megszervezett vagy közölt módon, például szekvenciális algoritmusok, minősítési és értékelési mechanizmusok, vizuális kiemelések vagy más rangsorolási eszközök, vagy ezek kombinációi használatának eredményeként.

(20)

E tekintetben módosítani kell a 2005/29/EK irányelv I. mellékletét annak egyértelművé tétele érdekében, hogy tiltani kell azt a gyakorlatot, amely során a kereskedő a fogyasztó online keresési lekérdezése alapján megjelenített keresési eredmények formájában anélkül közöl információkat a fogyasztóval, hogy egyértelműen felfedné a fizetett hirdetéseket, vagy a kifejezetten a termékeknek a keresési eredmények közötti magasabb rangsorolását célzó fizetést. Amikor egy kereskedő közvetlenül vagy közvetett módon fizetett az online keresőalkalmazás szolgáltatójának azért, hogy egy terméket magasabbra rangsoroljon a keresési eredmények között, akkor erről az online keresőalkalmazás szolgáltatójának tömör, könnyen hozzáférhető és érthető módon tájékoztatnia kell a fogyasztókat. Közvetett fizetés megvalósulhat olyan további kötelezettségvállalás formájában az online keresőalkalmazás szolgáltatója irányában a kereskedő részéről, amelynek konkrét hatása a termék magasabbra rangsorolása. A közvetett fizetés jelenthet magasabb tranzakciónkénti jutalékot, illetve különféle, konkrétan magasabb rangsorolást eredményező kompenzációs rendszereket. Az általános szolgáltatások – például az online keresőalkalmazás szolgáltatója által a kereskedőnek kínált funkciók széles körét lefedő listázási díjak vagy tagdíjak – ellentételezése nem tekintendő kifejezetten a termék magasabbra rangsorolását célzó fizetésnek, feltéve, hogy e fizetések rendeltetése nem a termék magasabbra rangsorolása. Online keresőalkalmazás szolgáltatói különféle típusú online kereskedők lehetnek, ideértve a közvetítőket, például online piacokat, a keresőprogramokat és az összehasonlító weboldalakat is.

(21)

A rangsorolást meghatározó fő paraméterekre vonatkozó átláthatósági követelményeket az (EU) 2019/1150 európai parlamenti és tanácsi rendelet (9) is szabályozza. Az említett rendelet átláthatósági követelményei az online közvetítők széles körére vonatkoznak, ideértve az online piacokat is, ám csupán a kereskedők és az online közvetítők között alkalmazandóak. Ezért hasonló átláthatósági követelményeket kell bevezetni a 2005/29/EK irányelvbe is, biztosítandó a megfelelő átláthatóságot a fogyasztók irányában, kivéve az onlinekeresőprogram-szolgáltatókat, amelyek már a rendelet értelmében kötelesek rögzíteni a rangsorolás meghatározásánál külön-külön vagy együttesen a legjelentősebb szerepet játszó fő paramétereket és azok viszonylagos jelentőségét azáltal, hogy könnyen és nyilvánosan hozzáférhető módon egyszerű és közérthető leírást helyeznek el online keresőprogramjaik felületén.

(22)

Azoknak a kereskedőknek, amelyek lehetőséget biztosítanak a fogyasztók számára arra, hogy különböző kereskedők vagy fogyasztók által ajánlott termékekre és szolgáltatásokra – például utazásra, szállásra és szabadidős tevékenységekre – vonatkozó keresést végezzenek, tájékoztatniuk kell a fogyasztókat a lekérdezés eredményeként megjelenített ajánlatok rangsorolásának meghatározásánál alapértelmezésben használt fő paraméterekről és azok viszonylagos jelentőségéről más paraméterekhez képest. Ennek a tájékoztatásnak tömörnek, valamint kiemelt helyen könnyen és közvetlenül elérhetőnek kell lennie. A fő paraméter fogalma a rangsorolással összefüggésben használt bármely általános kritériumot, folyamatot, algoritmusokba épített különös jeleket vagy más kiigazítási vagy visszavetési mechanizmust jelent.

(23)

A rangsorolást meghatározó fő paraméterekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség nem érinti az (EU) 2016/943 európai parlamenti és tanácsi irányelvet (10). A kereskedők számára nem írható elő, hogy felfedjék rangsorolási mechanizmusaik részletes működését, többek között az algoritmusokat. A kereskedőknek közzé kell tenniük a rangsorolást meghatározó fő paraméterek általános leírását, ismertetve a kereskedő által alapértelmezésben használt fő paramétereket, valamint azok más paraméterekhez képest meglévő viszonylagos jelentőségét, e leírást azonban nem kell minden egyes lekérdezésre lebontva egyéni módon bemutatni.

(24)

Amikor a fogyasztóknak online piacokon kínálnak termékeket, akkor a 2011/83/EU irányelv által előírt szerződéskötést megelőző tájékoztatás nyújtásában az online piac szolgáltatója és a harmadik fél forgalmazó egyaránt részt vesz. Ennek eredményeképp az online piacokat használó fogyasztók számára nem világos, hogy ki a szerződéses partnerük, és ez hogyan érinti a jogaikat és kötelezettségeiket.

(25)

A 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv alkalmazásában az online piacok fogalommeghatározásának meg kell egyeznie az 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (11) és az (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (12) szereplő meghatározással. Ugyanakkor szükség van a meghatározás korszerűsítésére és technológiai szempontból semlegessé tételére, hogy az az új technológiákra is kiterjedjen. Ezért helyénvaló a „weboldal” megnevezés helyett az (EU) 2017/2394 rendeletben és az (EU) 2018/302 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (13) használt „online interfész” kifejezéssel összhangban a kereskedő által vagy nevében üzemeltetett szoftverre utalni – ideértve a weboldalt, a weboldal egy részét vagy egy alkalmazást is.

(26)

Ezért a 2005/29/EK irányelvben és a 2011/83/EU irányelvben az online piacokra vonatkozó olyan tájékoztatási követelményeket kell meghatározni, amelyek előírják az online piacokat használó fogyasztók tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy az ajánlatok rangsorolása milyen fő paraméterek alapján történik, és hogy egy kereskedővel vagy egy nem kereskedői jogállással rendelkező személlyel, például egy másik fogyasztóval lépnek-e szerződésre.

(27)

Az online piacok szolgáltatóinak tájékoztatniuk kell a fogyasztókat arról, hogy az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél kereskedőnek vagy nem kereskedői jogállással rendelkező személynek minősül-e, a harmadik fél által feléjük tett nyilatkozat alapján. Amennyiben az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél azt nyilatkozza jogállásáról, hogy az nem kereskedői, akkor az online piac szolgáltatója rövid nyilatkozatban rögzíti, hogy az uniós fogyasztóvédelmi jogból eredő fogyasztói jogok nem alkalmazandóak a megkötött szerződésre. Ezen túlmenően a fogyasztókat tájékoztatni kell arról, hogy a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek megoszlanak az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél és az online piac szolgáltatója között. A tájékoztatást egyértelmű és érthető módon kell biztosítani, nem pedig csupán az általános szerződési feltételekben vagy hasonló szerződéses dokumentumokban. Az online piacok szolgáltatóira vonatkozó tájékoztatási követelményeknek arányosnak kell lenniük. E követelményeknek megfelelő egyensúlyt kell teremteniük a fogyasztók magas szintű védelme és az online piacok szolgáltatóinak versenyképessége között. Az online piacok szolgáltatói számára nem írható elő az egyes fogyasztói jogok felsorolása, amikor arról tájékoztatják a fogyasztókat, hogy azok nem alkalmazandóak. Ez nem érinti a 2011/83/EU irányelvben és különösen annak 6. cikke (1) bekezdésében meghatározott, a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó követelményeket. A fogyasztói jogok biztosítására vonatkozó felelősségről nyújtandó tájékoztatás tartalma az online piac szolgáltatója és az érintett harmadik fél kereskedők közötti szerződéses megállapodásoktól függ. Az online piac szolgáltatója jelezheti, hogy a fogyasztói jogok biztosításáért egyedül a harmadik fél kereskedő felelős, illetve ismertetheti egyes saját felelősségeit, azokban az esetekben, amikor vállalja a felelősséget a szerződés egyes vonatkozásaiért, például a kiszállításért vagy az elállási jog gyakorlásáért.

(28)

A 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) 15. cikke (1) bekezdésének megfelelően az online piacok szolgáltatói nem kötelezhetők a harmadik fél forgalmazók jogállásának ellenőrzésére. Ehelyett az online piacok szolgáltatóinak fel kell kérniük az online piacon harmadik félként forgalmazókat, hogy a fogyasztóvédelmi jog szempontjából jelezzék a kereskedői vagy nem kereskedői jogállásukat, és továbbítsák ezt az információt az online piac szolgáltatójának.

(29)

Az online piacokkal kapcsolatos gyors technológiai fejlődést, valamint a fogyasztóvédelem magas szintje biztosításának szükségességét szem előtt tartva a tagállamok számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy ezzel a céllal konkrét további intézkedéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn. Ezeknek az intézkedéseknek arányosnak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, és nem érinthetik a 2000/31/EK irányelvet.

(30)

A digitális tartalom és a digitális szolgáltatás a 2011/83/EU irányelvben meghatározott fogalmát hozzá kell igazítani az (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (15) alkalmazott fogalmakhoz. Az (EU) 2019/770 irányelv hatálya alá tartozó digitális tartalmak közé tartozik az egyszeri szolgáltatás, az egyedi szolgáltatási aktusok sorozata, valamint az egy adott időszak alatt történő folyamatos szolgáltatás. A folyamatos tartalomszolgáltatásnak, illetve szolgáltatásnyújtásnak nem feltétlenül kell hosszú távú tartalomszolgáltatásnak, illetve szolgáltatásnyújtásnak lennie. Egy videoklip webes közvetítését (streaming) adott időszakon keresztül nyújtott folyamatos szolgáltatásnak kell tekinteni, függetlenül az audiovizuális fájl tényleges hosszától. Emiatt nehéz lehet megkülönböztetést tenni a digitális tartalom és a digitális szolgáltatások bizonyos típusai között, hiszen mindkettőnek része lehet a kereskedő általi, a szerződés ideje alatti folyamatos szolgáltatás. Digitális szolgáltatások például a videó- és audióanyagok megosztását lehetővé tevő szolgáltatások, valamint az egyéb tárhelyszolgáltatás, szövegszerkesztés vagy játékok, illetve a felhőalapú tárhely, a webalapú e-mail, a közösségi média és a felhőalkalmazások. A szolgáltató folyamatos részvétele indokolja a 2011/83/EU irányelv elállási joggal kapcsolatos szabályainak alkalmazását, mivel ez ténylegesen lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy a szerződés megkötésétől számított 14 napos időszak alatt kipróbálja a szolgáltatást, és eldöntse, hogy meg akarja-e tartani vagy sem. A nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződések jellemzője, hogy egyszeri szolgáltatással biztosítják a fogyasztó számára az adott digitális tartalmat vagy tartalmakat, például zene- vagy videofájlokat. A nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződések továbbra is kivételt képeznek a 2011/83/EU irányelv 16. cikke első bekezdésének m) pontjában meghatározott elállási jog alól, amelynek értelmében a szerződés teljesítésének, például a tartalom letöltésének vagy közvetítésének kezdetekor a fogyasztó elveszti az elálláshoz való jogát, feltéve, hogy az elállási időszakon belüli teljesítést a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásával kezdték meg, aki tudomásul vette, hogy ezáltal elveszíti elállási jogát. Amennyiben kétség merül fel azt illetően, hogy szolgáltatási szerződésről vagy pedig nem fizikai adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződésről van-e szó, akkor a szolgáltatásokra vonatkozó elállási jog szabályai alkalmazandóak.

(31)

A digitális tartalmak és digitális szolgáltatások online nyújtása gyakran olyan szerződések alapján történik, amelyek értelmében a fogyasztó nem fizet díjat, hanem személyes adatokat ad át a kereskedőnek. A 2011/83/EU irányelv már most is kiterjed a nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződésekre (például online digitális tartalom szolgáltatása), függetlenül attól, hogy a fogyasztó pénzben fizet a szolgáltatásért vagy személyes adatokat ad át a kereskedőnek. Az említett irányelv azonban csak azokra a szolgáltatási szerződésekre – többek között digitális szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekre – terjed ki, amelyek alapján a fogyasztó fizet vagy vállalja, hogy fizet a szolgáltatásokért. Következésképpen az irányelv nem terjed ki az olyan digitális szolgáltatási szerződésekre, amelyek alapján a fogyasztó személyes adatokat biztosít a kereskedő számára, anélkül hogy bármilyen díjat fizetne. Tekintettel a fizetős digitális szolgáltatások és a személyes adatok fejében nyújtott digitális szolgáltatások hasonlóságára és egymással való helyettesíthetőségére, ezekre az említett irányelv szerinti azonos szabályok kell, hogy vonatkozzanak.

(32)

Biztosítani kell a 2011/83/EU és az (EU) 2019/770 irányelv hatályának összhangját, mely utóbbi a digitális tartalmak szolgáltatására vagy az olyan digitális szolgáltatási szerződésekre terjed ki, amelyek alapján a fogyasztók személyes adatokat bocsátanak a kereskedő rendelkezésére, vagy erre kötelezettséget vállalnak.

(33)

Ezért a 2011/83/EU irányelv hatályát ki kell terjeszteni azokra a szerződésekre is, amelyek alapján a kereskedő a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig személyes adatokat biztosít vagy személyes adatok biztosítását vállalja. A nem fizikai adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződésekhez hasonlóan az említett irányelvet minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor a fogyasztó személyes adatokat bocsát a kereskedő rendelkezésére vagy erre kötelezettséget vállal, kivéve, ha a fogyasztó által rendelkezésre bocsátott személyes adatokat a kereskedő csak a digitális tartalom szolgáltatásának vagy a digitális szolgáltatás nyújtásának céljából kezeli, és a kereskedő semmilyen más célból nem kezeli ezeket az adatokat. A személyes adatok bármilyen kezelésének az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (16) megfelelően kell történnie.

(34)

Ha a digitális tartalmak szolgáltatása vagy a digitális szolgáltatások nyújtása nem díj ellenében történik, akkor az (EU) 2019/770 irányelvhez való teljeskörű igazodás biztosítása érdekében a 2011/83/EU irányelv azokban az esetekben sem alkalmazandó, amikor a kereskedő csupán a rá vonatkozó jogi követelmények betartásának céljából gyűjt személyes adatokat. Ide tartozhatnak például azok az esetek, amikor biztonsági vagy azonosítási okokból a vonatkozó jogszabályok kötelezővé teszik a fogyasztó regisztrációját.

(35)

A 2011/83/EU irányelv azokban a helyzetekben sem alkalmazandó, amikor a kereskedő kizárólag metaadatokat, a fogyasztó eszközére vagy böngészési előzményeire vonatkozó információkat gyűjt, kivéve, ha a nemzeti jogszabályok ezt a helyzetet szerződéses viszonynak tekintik. Emellett azokra a helyzetekre sem alkalmazandó, amikor a fogyasztó, anélkül hogy szerződést kötött volna a kereskedővel, csak azért kénytelen reklámokat megtekinteni, hogy hozzáférhessen egy digitális tartalomhoz vagy egy digitális szolgáltatáshoz. A tagállamok számára azonban biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az említett irányelv alkalmazását ilyen helyzetekre is kiterjesszék, vagy egyéb módon szabályozzák az említett irányelv hatályán kívül eső ilyen helyzeteket.

(36)

A funkcionalitás fogalmát úgy kell érteni, hogy az a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás lehetséges felhasználásának módjaira utal. A műszaki korlátok – például digitális jogok kezelésére szolgáló rendszer vagy regionális kódolás – hiánya vagy megléte például befolyásolhatja annak lehetőségét, hogy a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás – tekintettel rendeltetésére – ellássa valamennyi funkcióját. Az interoperabilitás fogalma arra vonatkozik, hogy a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás képes-e, illetve milyen mértékben képes olyan hardverrel és szoftverrel működni, amely eltér attól, amellyel általában az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat használják. Sikeres működésnek minősülhet többek között például, ha a digitális tartalom vagy szolgáltatás képes arra, hogy az említett eltérő szoftverrel vagy hardverrel információt cseréljen, és felhasználja a kicserélt információt. A kompatibilitás fogalmát az (EU) 2019/770 irányelv határozza meg.

(37)

A 2011/83/EU irányelv 7. cikkének (3) bekezdése és 8. cikkének (8) bekezdése előírja a kereskedők számára, hogy üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződések esetén megszerezze a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulását a teljesítés elállási időszak vége előtti megkezdéséhez. Az említett irányelv 14. cikke (4) bekezdésének a) pontja szerződéses szankciót ír elő azokra az esetekre, amikor a kereskedő nem tesz eleget ennek a követelménynek, mégpedig azt, hogy a fogyasztónak nem kell fizetnie a nyújtott szolgáltatásokért. Ennek megfelelően a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának megszerzése csak azoknak a szolgáltatásoknak – beleértve a digitális szolgáltatásokat is – az esetében lényeges, amelyek nyújtása díj ellenében történik. Ezért szükség van a 7. cikk (3) bekezdésének és a 8. cikk (8) bekezdésének módosítására, hogy a kereskedők csak abban az esetben legyenek kötelesek a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának a megszerzésére, ha a szolgáltatási szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára.

(38)

A 2011/83/EU irányelv 16. cikke első bekezdésének m) pontja az elállási jog alóli kivételt határozza meg azokra az esetekre, amikor a kereskedő nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalmat szolgáltat, a fogyasztó pedig előzetes kifejezett hozzájárulását adta a teljesítés elállási időszak vége előtti megkezdéséhez, valamint tudomásul vette, hogy ezáltal elveszíti elállási jogát. Az említett irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja szerződéses szankciót ír elő azokra az esetekre, amikor a kereskedő nem tesz eleget ennek a követelménynek, mégpedig azt, hogy a fogyasztónak nem kell fizetnie a felhasznált digitális tartalomért. Ennek megfelelően a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának és tudomásul vevő nyilatkozatának megszerzése csak azoknak a digitális tartalmaknak az esetében lényeges, amelyek szolgáltatása díj ellenében történik. Ezért szükség van a 16. cikk első bekezdése m) pontjának módosítására, hogy a kereskedők csak abban az esetben legyenek kötelesek a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának és tudomásul vevő nyilatkozatának a megszerzésére, ha a szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára.

(39)

A 2005/29/EK irányelv 7. cikkének (4) bekezdése tájékoztatási követelményeket határoz meg a termékek adott áron való „megvásárlására való felhívásokra” vonatkozóan. Ezek a tájékoztatási követelmények már a reklámozási szakaszra is vonatkoznak, a 2011/83/EU irányelv pedig megegyező és egyéb, részletesebb tájékoztatási követelményeket ír elő a későbbi, szerződéskötés előtti szakaszra (a fogyasztó szerződéskötését közvetlenül megelőző szakasz). Következésképpen előfordulhat, hogy a kereskedőknek ugyanazt a tájékoztatást kell biztosítaniuk a reklámozási (például egy média weboldalán megjelenő online hirdetésben) és a szerződéskötés előtti szakaszban (például az online áruházaik oldalain).

(40)

A 2005/29/EK irányelv 7. cikke (4) bekezdése szerinti tájékoztatási követelmények értelmében a fogyasztókat a kereskedő által alkalmazott panaszkezelési módot illetően is tájékoztatni kell. A fogyasztóvédelmi és marketingjog célravezetőségi vizsgálatának megállapításaiból kitűnik, hogy ez a tájékoztatás a 2011/83/EU irányelv által szabályozott szerződéskötés előtti szakaszban a leglényegesebb. Következésképpen a 2005/29/EK irányelvből törölni kell azt a követelményt, amely ilyen tájékoztatást ír elő a reklámozási szakaszon belüli vásárlásra való felhíváskor.

(41)

A 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdésének h) pontja előírja a kereskedők számára, hogy az elállási jogra vonatkozó, szerződéskötést megelőző tájékoztatásban részesítsék a fogyasztókat, amelynek az irányelv I. mellékletének B. részében meghatározott elállásinyilatkozat-mintára is ki kell terjednie. Az említett irányelv 8. cikkének (4) bekezdése egyszerűbb szerződéskötés előtti tájékoztatási követelményeket ír elő azokra az esetekre, amikor a szerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, például telefonhívás, élőszó-vezérlésű értékesítő alkalmazások vagy SMS üzenet útján. Az ilyen távközlő eszköz útján a szerződéskötést megelőzően biztosítandó kötelező tájékoztatás kiterjed többek között a 6. cikk (1) bekezdésének h) pontja szerinti elállási jogra vonatkozó információkra. Ennek megfelelően a tájékoztatás kiterjed az I. melléklet B. pontjában meghatározott elállásinyilatkozat-minta biztosítására is. Az elállásinyilatkozat-minta biztosítása azonban nem lehetséges azokban az esetekben, amikor a szerződést például telefonon vagy élőszó-vezérlésű értékesítő alkalmazásokon keresztül kötik meg, és előfordulhat, hogy technikailag nem kivitelezhető a minta felhasználóbarát módon történő továbbítása a 8. cikk (4) bekezdése szerinti egyéb távközlő eszköz segítségével. Ezért helyénvaló az elállásinyilatkozat-minta kizárása azoknak az információknak a köréből, amelyeket a kereskedőknek minden esetben biztosítaniuk kell, amikor a szerződéskötésre a 8. cikk (4) bekezdése szerinti távközlő eszközök útján kerül sor.

(42)

A 2011/83/EU irányelv 16. cikke első bekezdésének a) pontja az elállási jog alóli kivételről rendelkezik azoknak a szolgáltatási szerződéseknek az esetében, amelyeket maradéktalanul teljesítettek, amennyiben a teljesítés a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásával és annak tudomásulvételével kezdődött meg, hogy elveszíti elállási jogát, amint a kereskedő maradéktalanul teljesítette a szerződést. Ezzel szemben az említett irányelv 7. cikkének (3) bekezdése és 8. cikkének (8) bekezdése – amelyek a kereskedők kötelezettségeit tárgyalják azokban a helyzetekben, amikor a szerződés teljesítése az elállási időszak vége előtt kezdődött – csak a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának megszerzését írják elő a kereskedő számára, anélkül hogy a fogyasztónak tudomásul kellene vennie, hogy a szerződés maradéktalan teljesítése után elveszíti elállási jogát. Az említett rendelkezések közötti összhang biztosítása érdekében a 2011/83/EU irányelv 7. cikkének (3) bekezdését és 8. cikkének (8) bekezdését ki kell egészíteni azzal, hogy a kereskedő köteles elérni, hogy a fogyasztó tudomásul vegye, hogy a szerződés maradéktalan teljesítése után elveszíti elállási jogát, amennyiben a szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára. Ezenkívül a 16. cikk első bekezdésének a) pontját a 7. cikk (3) bekezdése és a 8. cikk (8) bekezdése változásainak figyelembevétele érdekében módosítani kell, amelyek szerint a kereskedők csak abban az esetben kötelesek a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásának és tudomásulvételének a megszerzésére, ha a szolgáltatási szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára. Ugyanakkor a tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy olyan szolgáltatási szerződések esetében, amelyeknél a fogyasztó kifejezetten kérte a kereskedőt, hogy keresse fel abból a célból, hogy javítási munkálatokat végezzen, ne tegyék kötelezővé a kereskedő számára annak elérését, hogy a fogyasztó tudomásul vegye, hogy a szerződés maradéktalan teljesítése után elveszíti elállási jogát. Az említett irányelv 16. cikke első bekezdésének c) pontja kivételt biztosít az elállási jog alkalmazása alól az olyan szerződések tekintetében, amelyek a fogyasztó által megadott jellemzőknek megfelelően elkészített vagy egyértelműen a fogyasztó személyére szabott áruk értékesítésére vonatkoznak. E kivétel vonatkozik például az igényre szabott bútor legyártására és a fogyasztó otthonában történő összeszerelésére, amennyiben az egyetlen adásvételi szerződés keretében történik.

(43)

A 2011/83/EU irányelv 16. cikke első bekezdésének b) pontja által az elállási jog alkalmazása alól biztosított kivételt úgy kell tekinteni, hogy az a nem hálózati energia egyedi szolgáltatására vonatkozó szerződésekre is vonatkozik, mivel annak ára a kereskedő által nem befolyásolható módon az áru- és energiapiacoknak az elállási időszak alatt is lehetséges ingadozásaitól függ.

(44)

A 2011/83/EU irányelv 14. cikkének (4) bekezdése meghatározza azokat az elállási jog gyakorlásához kapcsolódó feltételeket, amelyek teljesülése esetén a fogyasztó nem viseli a szolgáltatások teljesítésének, a közüzemi szolgáltatások nyújtásának és a nem fizikai adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatásának költségeit. Ezen feltételek bármelyikének teljesülése esetén a fogyasztónak nem kell kifizetnie azoknak a szolgáltatásoknak, közüzemi szolgáltatásoknak vagy digitális tartalmaknak az árát, amelyeket az elállási jog gyakorlása előtt nyújtottak vagy szolgáltattak a számára. A digitális tartalom tekintetében ezeknek a nem kumulatív feltételeknek a 14. cikk (4) bekezdés b) pontjának iii. alpontja szerinti egyike a szerződés – beleértve a fogyasztó kifejezett előzetes hozzájárulásának megerősítését a teljesítés elállási időszak vége előtti megkezdéséhez, valamint az elállási jog ebből következő elvesztésének tudomásulvételét – megerősítésének elmulasztása. Ez a feltétel azonban nem szerepel az elállási jog elvesztésének az irányelv 16. cikke első bekezdésének m) pontjában felsorolt feltételei között, ami bizonytalanságot eredményez azt illetően, hogy a fogyasztó hivatkozhat-e a 14. cikk (4) bekezdése b) pontjának iii. alpontjára olyankor, amikor a 14. cikk (4) bekezdése b) pontjának másik két feltétele teljesül, és ennek eredményeként az elállási jog a 16. cikk első bekezdésének m) pontja értelmében elvész. A 14. cikk (4) bekezdés b) pontjának iii. alpontjában rögzített feltételt ezért be kell emelni a 16. cikk első bekezdésének m) pontjába is, hogy a fogyasztó annak nem teljesülése esetén élhessen elállási jogával, és ennek megfelelően érvényesíthesse a 14. cikk (4) bekezdésében rögzített jogokat.

(45)

A kereskedők a fogyasztó vásárlóerejének felmérését lehetővé tevő automatizált döntéshozatal és a fogyasztói magatartásról történő profilalkotás alapján egyes fogyasztók vagy fogyasztói csoportok esetén személyre szabhatják ajánlataik árait. A fogyasztókat ezért egyértelműen tájékoztatni kell arról, ha a nekik felajánlott ár automatizált döntéshozatal alapján személyre szabott, hogy a vásárlásra vonatkozó döntésük során számolhassanak a potenciális kockázatokkal. Ebből következően a 2011/83/EU irányelvet konkrét tájékoztatási követelménnyel kell kiegészíteni, amely szerint a fogyasztót tájékoztatni kell arról, ha az ár automatizált döntéshozatal alapján személyre szabott. E tájékoztatási követelmény nem alkalmazandó az olyan technikákra, mint a „dinamikus” vagy „valós idejű” árszabás, amelyek azzal járnak, hogy az ár a piaci keresletre reagálva igen rugalmasan és gyorsan változik, amennyiben az említett technikák nem alkalmazzák az árak automatizált döntéshozatalon alapuló személyre szabását. Ez a tájékoztatási követelmény nem érinti az (EU) 2016/679 rendeletet, amely rögzíti többek között az érintett arra való jogát, hogy ne terjedjen ki rá az automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés.

(46)

A technológiai fejlődés figyelembevétele érdekében a 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt kommunikációs eszközök közül törölni kell a faxszámot, mivel a fax ma már ritkán használt és nagyon elavult technológiának számít.

(47)

A fogyasztók a vásárlási döntések meghozatalakor egyre jobban hagyatkoznak a fogyasztói értékelésekre és ajánlásokra. Így amikor a kereskedő hozzáférést biztosít a termékek fogyasztói értékeléséhez, a fogyasztót tájékoztatnia kell arról, hogy alkalmaz-e folyamatokat vagy eljárásokat annak biztosítására, hogy a közzétett értékelések olyan fogyasztóktól származzanak, akik a terméket ténylegesen használták vagy megvásárolták. Amennyiben a kereskedő alkalmaz ilyen folyamatokat vagy eljárásokat, akkor tájékoztatnia kell arról, hogy miként ellenőrzi ezeket, illetve egyértelmű tájékoztatást kell nyújtania a fogyasztóknak az értékelések feldolgozásának módjáról, például arról, hogy minden értékelést közzétesz-e, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív, vagy hogy az adott értékeléseket támogatták-e vagy befolyásolták-e a kereskedővel való szerződéses kapcsolat révén. Ezenkívül tehát tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak kell tekinteni azt, ha a fogyasztókat annak állításával tévesztik meg, hogy a termék értékelései olyan fogyasztóktól származnak, akik a terméket ténylegesen használták vagy megvásárolták, amikor nem tettek észszerű és arányos lépéseket annak biztosítására, hogy az értékelések valóban ilyen fogyasztóktól származzanak. Ilyen lépés lehet az, ha technikai eszközökkel ellenőrzik az értékelést közzétevő személy megbízhatóságát, például információkat kérnek annak ellenőrzésére, hogy az adott fogyasztó ténylegesen használta vagy megvásárolta a terméket.

(48)

Ezen irányelv fogyasztói értékelésekre és ajánlásokra vonatkozó szabályai nem érintik azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak.

(49)

A kereskedők számára meg kell tiltani hamis fogyasztói értékelések és ajánlások benyújtását is, például a közösségi médiában történő tetszésnyilvánítást (tetszik – like) vagy mások ezzel történő megbízását a termék népszerűsítése érdekében, illetve a fogyasztói értékelések vagy ajánlások befolyásolását például azzal, hogy csak a pozitív értékeléseket teszik közzé és törlik a negatívakat. Ilyen gyakorlat előállhat a közösségi ajánlások extrapolálásával is, azaz ha egy felhasználó valamely online tartalommal kapcsolatos pozitív reakcióját összekapcsolják egy attól eltérő, de ahhoz kapcsolódó tartalommal, vagy átviszik arra, azt a látszatot keltve, hogy a felhasználó pozitívan viszonyul a kapcsolódó tartalomhoz is.

(50)

A kereskedők számára meg kell tiltani kulturális vagy sportrendezvények belépőjegyeinek továbbértékesítését fogyasztók számára, amennyiben azokat olyan szoftverek, például internetes robotok használatával szerezték meg, amelyek segítségével az elsődleges jegyértékesítő által szabott technikai korlátokat meghaladó számban vásárolhatták fel azokat, vagy megkerülték az elsődleges jegyértékesítő által annak érdekében alkalmazott egyéb technikai eszközöket, hogy mindenki számára garantálják a jegyek elérhetőségét. E tilalom nem érinti a tagállamok által esetlegesen bevezetett egyéb nemzeti szintű intézkedéseket, amelyek célja a fogyasztók jogos érdekeinek védelme, valamint a kultúrpolitikai intézkedések és a kulturális és sportrendezvényekhez való általános és széles körű hozzáférés biztosítása, például a jegyek viszonteladási árának szabályozása révén.

(51)

A Charta 16. cikke garantálja a vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban. Ugyanakkor azok a gyakorlatok, amelyek keretében egy árut úgy forgalmaznak, mintha megegyezne azzal, amit más tagállamokban forgalmaznak, miközben a valóságban az áruk összetételében vagy jellemzőiben jelentős eltérések vannak, megtéveszthetik a fogyasztókat, és olyan ügyleti döntés meghozatalára késztethetik őket, amit egyébként nem hoztak volna meg.

(52)

Ezért az ilyen gyakorlatok a lényeges elemek eseti alapon történő értékelésének alapján a 2005/29/EK irányelvvel ellentétesnek tekinthetők. A meglévő uniós jog tagállami fogyasztóvédelmi- és élelmiszerhatóságok általi alkalmazásának megkönnyítése érdekében az „uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jognak a termékek kettős minőségével kapcsolatos problémákra történő alkalmazásáról – az élelmiszerek egyedi esetéről” szóló 2017. szeptember 29-i bizottsági közlemény iránymutatásul szolgál arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi uniós szabályok hogyan alkalmazhatók az élelmiszerek kettős minősége esetében. Ebben az összefüggésben a Bizottság Közös Kutatóközpontja 2018 április 25-én ismertette „Az élelmiszerek minőséggel kapcsolatos jellegzetességek értékelése érdekében történő kiválasztásának és vizsgálatának kerete: harmonizált uniós vizsgálati módszertan” című dokumentumát.

(53)

A végrehajtással kapcsolatos tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy kifejezett rendelkezés hiányában a fogyasztók, kereskedők és illetékes nemzeti hatóságok számára nem feltétlenül világos, hogy milyen kereskedelmi gyakorlatok minősülnek a 2005/29/EK irányelvvel ellentétesnek. Ennek okán, valamint a kereskedők és a végrehajtó hatóságok számára a jogbiztonság garantálása érdekében szükség van az említett irányelv olyan jellegű módosítására, hogy kifejezetten kitérjen azokra a kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek keretében egy árut úgy forgalmaznak, mintha megegyezne valamely, más tagállamokban forgalmazott áruval, miközben az érintett áru összetétele vagy jellemzői jelentős mértékben eltérőek. Az illetékes hatóságok eseti alapon kell értékeljék és kezeljék ezeket a gyakorlatokat, az ezen irányelv által módosított 2005/29/EK irányelvvel összhangban. Az értékelések során az illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie a következőket: a fogyasztók számára mennyire egyszerű az áruk közötti eltérés azonosítása, a kereskedő arra vonatkozó joga, hogy az ugyanazon márka alatt forgalmazott áruit indokolt és objektív tényezők – például a nemzeti jogszabályok, az alapanyagok elérhetősége vagy szezonális jellege vagy az egészséges és tápláló élelmiszerekhez való fokozottabb hozzáférésre irányuló önkéntes stratégiák – alapján különböző földrajzi piacokhoz igazítsa, valamint a kereskedő arra vonatkozó joga, hogy az ugyanazon márka alá tartozó áruit különböző tömegű vagy volumenű kiszerelésekben forgalmazza a különböző földrajzi piacokon. Az illetékes hatóságoknak az információk rendelkezésre állásának és megfelelőségének vizsgálata révén értékelniük kell, hogy a fogyasztók számára mennyire egyszerű az áruk közötti eltérés azonosítása. Fontos, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak az áruk indokolt és objektív tényezők miatti eltérőségéről. A kereskedők számára lehetővé kell tenni, hogy különböző módokon biztosítsák ezt a tájékoztatást, amely révén a fogyasztók hozzáférnek a szükséges információhoz. A kereskedőknek általában előnyben kell részesíteniük az árucímkéken történő tájékoztatás alternatíváit. Tiszteletben kell tartani a vonatkozó uniós ágazati szabályokat, valamint az áruk szabad mozgásával kapcsolatos szabályokat.

(54)

Bár az üzlethelyiségen kívüli értékesítések a kereskedő üzlethelyiségein belül történő értékesítésekhez és a távolsági értékesítésekhez hasonlóan törvényes és bevett értékesítési csatornának számítanak, a fogyasztók otthonának meglátogatásakor vagy a 2011/83/EU irányelv 2. cikkének 8. pontjában említett kirándulások alkalmával folytatott bizonyos különösen agresszív vagy megtévesztő, gyakran a termék azonnali kifizetését magában foglaló marketing- és értékesítési gyakorlatok nyomás alá helyezhetik a fogyasztókat, aminek következtében olyan árukat vagy szolgáltatásokat vásárolnak meg, amelyeket más körülmények között nem vettek volna meg és/vagy amelyeket eltúlzott áron vásárolnak meg. Az ilyen gyakorlatok gyakran az időseket és az egyéb sebezhető fogyasztókat célozzák. Egyes tagállamok nem kívánatosnak tekintik ezeket a gyakorlatokat, és szükségesnek tartják a 2011/83/EU irányelv szerinti üzlethelyiségen kívüli értékesítések bizonyos formáinak és vonatkozásainak korlátozását – mint a termékek agresszív és megtévesztő reklámozását és értékesítését a fogyasztó otthonának kéretlen meglátogatása vagy kirándulások során. Amennyiben ilyen korlátozások elfogadására nem fogyasztóvédelmi alapon, hanem például közérdekből vagy a fogyasztók a Charta 7. cikke által védett magánéletének tiszteletben tartása érdekében kerül sor, akkor azok nem tartoznak a 2005/29/EK irányelv hatálya alá.

(55)

A szubszidiaritás elvével összhangban és a végrehajtás megkönnyítése érdekében szükség van annak egyértelműsítésére, hogy a 2005/29/EK irányelv nem sérti a tagállamok arra vonatkozó szabadságát, hogy nemzeti előírásokat fogadjanak el a fogyasztók jogos érdekeinek további védelme érdekében olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, amelyekre a fogyasztók otthonánál termékek ajánlása vagy értékesítése céljából tett kéretlen látogatások, illetve olyan, kereskedők által szervezett kirándulások keretében kerül sor, amelyek célja vagy hatása bizonyos termékek népszerűsítése, illetve ezek fogyasztóknak történő értékesítése, amennyiben ezeket az előírásokat fogyasztóvédelmi indokok igazolják. Az ilyen előírásoknak arányosnak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, és nem tilthatják meg az említett értékesítési csatornákat. A tagállamok által elfogadott nemzeti előírások meghatározhatják például azt a napszakot, amelyben a fogyasztó kifejezett kérése hiányában nem engedélyezett a fogyasztók otthonának meglátogatása, vagy megtilthatják az ilyen látogatásokat abban az esetben, ha a fogyasztó látható módon jelezte, hogy nem tartja elfogadhatónak az ilyen látogatásokat, illetve meghatározhatják a fizetésre vonatkozó eljárást. Az ilyen előírások a 2011/83/EU irányelv által harmonizált területeken nagyobb védelmet biztosító szabályokat is tartalmazhatnak. A 2011/83/EU irányelvet tehát úgy kell módosítani, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára olyan nemzeti intézkedések elfogadását, amelyek hosszabb ideig biztosítanak lehetőséget az elállási jog érvényesítésére vagy eltérhetnek az elállási jog alóli konkrét kivételektől. A tagállamok számára elő kell írni, hogy az ebben a tekintetben elfogadott nemzeti előírásokról értesítsék a Bizottságot, amely az összes érdekelt fél számára elérhetővé teszi ezeket az információkat, valamint gondoskodik az ilyen intézkedések arányosságának és jogszerűségének nyomon követéséről.

(56)

A kereskedő üzlethelyiségén kívül megrendezett események keretében folytatott agresszív vagy megtévesztő gyakorlatokat illetően a 2005/29/EK irányelv nem érinti a tagállamok által a kereskedők számára a letelepedésre vonatkozóan előírható feltételeket vagy engedélyeztetési rendszereket. Az említett irányelv nem érinti továbbá a nemzeti szerződési jogot és különösen a szerződések érvényességére, létrejöttére és joghatásaira vonatkozó szabályokat. A kereskedő üzlethelyiségén kívül megrendezett események keretében folytatott agresszív vagy megtévesztő gyakorlatok megtilthatók az említett irányelv 5–9. cikke alapján történő eseti értékelés nyomán. Ezen túlmenően az említett irányelv I. melléklete általános tiltást tartalmaz olyan gyakorlatokra vonatkozóan, amelyek keretében a kereskedő azt a benyomást kelti, hogy nem a szakmájával kapcsolatos célból jár el, illetve amelyek azt a benyomást keltik a fogyasztóban, hogy nem hagyhatja el a üzlethelyiséget, amíg a szerződés létre nem jött. A Bizottság felméri, hogy a jelenlegi szabályok megfelelő szintű védelmet biztosítanak-e a fogyasztók számára, illetve megfelelő eszközökkel látják-e el a tagállamokat ahhoz, hogy hatékonyan fellépjenek az ilyen gyakorlatokkal szemben.

(57)

Ezen irányelv nem érinti a nemzeti szerződési jog azon vonatkozásait, amelyet ezen irányelv nem szabályoz. Ennélfogva ezen irányelv nem sértheti például a beleegyezés hiánya vagy az engedély nélküli kereskedelmi tevékenység esetében a szerződések megkötését vagy érvényességét szabályozó nemzeti szerződési jogot.

(58)

Annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok hozzáférhessenek a naprakész információkhoz a fogyasztói jogaikat és a bíróságon kívüli vitarendezési lehetőségeiket illetően, a Bizottság által kifejlesztendő egységes digitális kapunak a lehető legnagyobb mértékben felhasználóbarátnak, mobileszközökről használhatónak, könnyen elérhetőnek és mindenki, köztük a fogyatékossággal élők számára is kezelhetőnek kell lennie („mindenki számára történő tervezés”).

(59)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (17) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(60)

mivel az irányelv céljait, nevezetesen a fogyasztóvédelmi jog hatékonyabb végrehajtását és korszerűsítését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a probléma egész Unióra kiterjedő jellege miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

(1)

A 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) 52. cikkének (4) bekezdése meglehetősen általánosan határozza meg a fedezett kötvények strukturális elemeire vonatkozó követelményeket. Ezek a követelmények csupán azt írják elő, hogy a fedezett kötvényeket olyan hitelintézetnek kell kibocsátania, amelynek székhelye valamely tagállamban található, és hogy a fedezett kötvényeknek különleges közfelügyelet és kettős fedezeti mechanizmus hatálya alá kell tartozniuk. A nemzeti fedezettkötvény-keretszabályozások sokkal részletesebben foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Az említett nemzeti keretszabályozások további strukturális rendelkezéseket is tartalmaznak, különösen a fedezeti halmaz összetétele, az eszközök elfogadhatósági kritériumai, az eszközök összevonására (halmazosítására) vonatkozó lehetőség, az átláthatósági és jelentéstételi kötelezettségek, valamint a likviditási kockázat mérséklésére vonatkozó szabályok tekintetében. A tagállamok szabályozási megközelítései érdemben is eltérnek. Több tagállamban nincs is fedezett kötvényekre vonatkozó külön nemzeti keretszabályozás. Következésképpen az uniós jogban egyelőre nincsenek meghatározva azok a fő strukturális elemek, amelyeket az Unióban kibocsátott fedezett kötvényeknek teljesíteniük kell.

(2)

Az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) 129. cikke további feltételekkel bővítette a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésében említett, a tőkekövetelmények tekintetében kedvezményes kezelésben részesüléshez szükséges feltételek körét, amelyek lehetővé teszik a hitelintézeteknek, hogy kevesebb tőkét kelljen tartaniuk a fedezett kötvényekbe való befektetések esetén, mint más eszközökbe való befektetések esetén. E további követelmények az Unión belül növelik ugyan a fedezett kötvényekre vonatkozó harmonizáció mértékét, de konkrét céljuk azon feltételek meghatározása, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy a fedezettkötvény-befektetők az említett kedvezményes kezelésben részesülhessenek, és ezek a követelmények az 575/2013/EU rendelet keretén kívül nem alkalmazhatók.

(3)

A 2009/65/EK irányelvben szereplő fogalommeghatározást más uniós jogi aktusok, mint például az (EU) 2015/35 (5) és az (EU) 2015/61 (6) felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, valamint a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) is referenciaként használja azon fedezett kötvények azonosítása céljából, amelyek részesülnek az említett jogi aktusok alapján a fedezettkötvény-befektetők számára nyújtott kedvezményes kezelésben. E jogi aktusok azonban céljuknak és tárgyi hatályuknak megfelelően eltérő megfogalmazással élnek, és így nem egységes a „fedezett kötvény” fogalmának használata.

(4)

Alapjában véve a fedezett kötvények kezelése az ilyen kötvényekbe való befektetés feltételei tekintetében harmonizáltnak tekinthető. A fedezett kötvények kibocsátásának feltételei tekintetében azonban hiányzik az uniós szintű harmonizáció, ami több következménnyel is jár. Először is, a kedvezményes kezelés egyaránt alkalmazható olyan különböző eszközökre, amelyek jellege, valamint kockázati szintje és befektetővédelmi szintje eltér. Másodszor, a nemzeti keretszabályozások közötti különbségek vagy egy ilyen keret hiánya és a „fedezett kötvény” közösen elfogadott fogalommeghatározásának hiánya akadályokat képezhet a fedezett kötvények valóban integrált egységes piacának kialakítása előtt. Harmadszor, a nemzeti szabályok által előírt biztosítékok különbségei kockázatokat teremthetnek a pénzügyi stabilitás tekintetében, mert a különböző szintű befektetővédelmet nyújtó fedezett kötvények az egész Unióban megvásárolhatók, és azokra az 575/2013/EU rendelet és más uniós jogi aktusok alapján kedvezményes kezelés alkalmazható.

(5)

A nemzeti keretszabályozások egyes szempontjai bizonyos bevált módszerek alapján történő harmonizálásának az Unióban biztosítania kell a jól működő fedezettkötvény-piacok zavartalan és folyamatos fejlődését, illetve korlátoznia kell a pénzügyi stabilitás potenciális kockázatait és sebezhetőségét. Az ilyen, elveken alapuló harmonizációnak közös alapot kell teremtenie a fedezett kötvények unióbeli kibocsátásához. A harmonizációval minden tagállamnak létre kell hoznia fedezettkötvény-keretszabályozását, aminek azokban a tagállamokban is elő kellene segítenie a fedezettkötvény-piacok fejlődését, ahol egyetlen ilyen piac sem létezik. Az ilyen piac stabil finanszírozási forrást kínálna a hitelintézeteknek, amelyek így megfizethetőbb jelzáloghiteleket nyújthatnának a fogyasztók és a vállalkozások számára, és alternatív, biztonságos befektetéseket kínálhatnának a befektetők számára.

(6)

Az Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) a hitelintézetek finanszírozásáról szóló, 2012. december 20-i ajánlásában (8) arra kérte a nemzeti illetékes hatóságokat és az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (9) létrehozott európai felügyeleti hatóságot (Európai Bankhatóság) (EBH), hogy azonosítsák a fedezett kötvényekkel kapcsolatos bevált módszereket, és mozdítsák elő a nemzeti keretszabályozások harmonizációját. A testület azt ajánlotta továbbá, hogy az EBH koordinálja a nemzeti illetékes hatóságok intézkedéseit, különösen a fedezeti halmazok minősége és elkülönítése, a fedezett kötvények csődtávolisága, a fedezeti halmazokat érintő eszköz- és kötelezettségkockázatok, valamint a fedezeti halmazok összetételének közzététele tekintetében. Az ajánlás ezenkívül felszólította az EBH-t, hogy az EBH által megállapított bevált módszerek alapján két éven át kövesse nyomon a fedezett kötvények piacának működését annak érdekében, hogy értékelje a további jogalkotás szükségességét, és ennek megfelelően tegyen jelentést az ERKT-nak és a Bizottságnak.

(7)

A Bizottság 2013 decemberében az 575/2013/EU rendelet 503. cikkének (1) bekezdése alapján tanácsot kért az EBH-tól.

(8)

Az EBH a 2012. december 20-i ERKT-ajánlásra és a Bizottság 2013. decemberi tanácskérésére válaszul adott 2014. július 1-jei véleményét kísérő jelentésben a nemzeti jogi, szabályozói és felügyeleti fedezettkötvény-keretszabályozások fokozott konvergenciáját ajánlotta, hogy ezzel is előmozdítsa a fedezett kötvények egységes kedvezményes kockázatisúly-kezelését az Unióban.

(9)

Az EBH az ERKT ajánlásának megfelelően a megállapított bevált módszerek alapján két éven át nyomon követte a fedezett kötvények piacának működését. Az EBH az említett nyomon követés alapján 2016. december 20-án benyújtotta a fedezett kötvényekről szóló második véleményét és jelentését az ERKT-nak, a Tanácsnak és a Bizottságnak (10). Az említett jelentés megállapította, hogy az Unióban a fedezett kötvények egységesebb fogalommeghatározása és szabályozási kezelése érdekében további harmonizációra van szükség. A jelentés megállapította azt is, hogy a harmonizációnak az egyes tagállamokban már létező jól működő piacokra kell épülnie.

(10)

Fedezett kötvényeket hagyományosan hitelintézetek bocsátanak ki. A fedezett kötvények lényegi célja, hogy hitelekhez nyújtson forrást, a hitelintézetek egyik alapvető tevékenysége pedig a széleskörű hitelezés. Ennek megfelelően annak érdekében, hogy a fedezett kötvények az uniós jog értelmében kedvezményes kezelésben részesülhessenek, azokat csak hitelintézetek bocsáthatják ki.

(11)

A fedezettkötvény-kibocsátás hitelintézetek számára való fenntartása biztosítja, hogy a kibocsátók megfelelő tudással rendelkezzenek a fedezeti halmazban lévő kölcsönökkel kapcsolatos hitelkockázat kezeléséhez. Biztosítja továbbá, hogy a kibocsátókra olyan tőkekövetelmények vonatkozzanak, amelyek védik a befektetőket a kettős fedezeti mechanizmus révén, amely lehetővé teszi a befektetők és a származtatott ügylet partnere számára, hogy a fedezett kötvény kibocsátójával és a fedezeti eszközökkel szemben egyaránt érvényesíthessék követeléseiket. A fedezettkötvény-kibocsátás hitelintézetek számára való fenntartása így tehát biztosítja, hogy a fedezett kötvények a jövőben is biztonságos és hatékony finanszírozási eszközök lehessenek, vagyis hozzájárul a befektetők védelméhez és a pénzügyi stabilitáshoz, ami fontos közérdekű szakpolitikai célkitűzés. Ez a jól működő nemzeti piacok által alkalmazott megközelítésnek is megfelel, amely csak hitelintézetek számára engedélyezi a fedezett kötvények kibocsátását.

(12)

Célszerű ezért, hogy az uniós jog alapján csak az 575/2013/EU rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott hitelintézetek bocsáthassanak ki fedezett kötvényeket. A szakosított jelzálog-hitelintézeteket az jellemzi, hogy a lakosságtól nem betéteket gyűjtenek, hanem más visszafizetendő pénzeszközöket, és mint ilyenek, a „hitelintézet” 575/2013/EU rendeletben szereplő fogalommeghatározása alá tartoznak. Az alkalmazandó nemzeti jog által megengedett kiegészítő tevékenységek sérelme nélkül a szakosított jelzáloghitel-intézetek olyan intézmények, amelyek csak jelzálog- és közszektor-hitelezési tevékenységet végeznek, ideértve a más hitelintézetektől vásárolt hitelek finanszírozását is. Az ezen irányelv fő célja, hogy a befektetők magas szintű védelme érdekében termékkövetelmények és a hitelintézetekre vonatkozó egyedi termékfelügyelet megállapításával szabályozza azokat a feltételeket, amelyek alapján a hitelintézetek finanszírozási eszközként szolgáló fedezett kötvényeket bocsáthatnak ki.

(13)

A kettős fedezeti mechanizmus alapvető fogalma és eleme sok létező nemzeti fedezettkötvény-keretszabályozásnak. Ez a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésében említett fedezett kötvényeknek is alapvető jellegzetessége. Ezért ezt a fogalmat úgy kell meghatározni, hogy a befektetők és származtatott ügyletek partnerei Unió-szerte a fedezett kötvény kibocsátójával és a fedezeti eszközökkel szemben egyaránt érvényesíthessék követeléseiket, harmonizált feltételek mellett.

(14)

A csődtávoliságnak szintén a fedezett kötvények alapvető jellemzőjének kell lennie, annak biztosítása érdekében, hogy a fedezettkötvény-befektetők a kötvény lejáratakor visszakapják pénzüket. A kibocsátó fizetésképtelenségével vagy szanálásával együtt járó automatikus futamidő-rövidítés ronthatja a fedezettkötvény-befektetők besorolását. Ezért fontos biztosítani, hogy a fedezettkötvény-befektetők még a kibocsátó fizetésképtelensége vagy szanálása esetén is a szerződéses ütemezésnek megfelelően kapják vissza pénzüket. A csődtávoliság ennek megfelelően közvetlenül kapcsolódik a kettős fedezeti mechanizmushoz, ezért szintén a fedezettkötvény-keretszabályozás alapjellemzőjévé kell tenni.

(15)

A meglévő nemzeti fedezettkötvény-keretszabályozások egy másik alapjellemzője az a követelmény, hogy a fedezeti halmaz szilárdságának biztosítása érdekében a fedezeti eszközöknek igen kiváló minőségűeknek kell lenniük. A fedezeti eszközök a kifizetés iránti követelésekkel és az ilyen fedezeti eszközök biztosítékául szolgáló biztosítékeszközökkel kapcsolatos egyedi jellemzőkkel rendelkeznek. Helyénvaló ezért meghatározni az elfogadható fedezeti eszközök általános minőségi jellemzőit.

(16)

Az 575/2013/EU rendelet 129. cikkének (1) bekezdésében felsorolt eszközöknek elfogadható fedezeti eszközöknek kell lenniük a fedezettkötvény-keretszabályozásban. Az említett rendelet 129. cikkének (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek már nem megfelelő fedezeti eszközök ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint továbbra is elfogadható fedezeti eszközöknek minősülnek, feltéve, hogy ezen irányelv követelményeit teljesítik. Más, hasonlóan kiváló minőségű fedezeti eszközök is lehetnek ezen irányelv értelmében elfogadhatók, amennyiben az ilyen fedezeti eszközök megfelelnek ezen irányelv követelményeinek, többek között a kifizetés iránti követelések biztosítékául szolgáló biztosítékeszközökre vonatkozó követelményeknek. A tárgyi biztosítékeszközök esetében a tulajdonlást nyilvános nyilvántartásban kell rögzíteni a végrehajthatóság biztosítása érdekében. Amennyiben nem létezik nyilvános nyilvántartás, lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a tulajdonjog és a követelések igazolásának olyan alternatív formáját írják elő, amely összehasonlítható a megterhelt tárgyi eszköz nyilvános bejegyzése révén biztosított igazolással. Amennyiben a tagállamok igénybe veszik az igazolás ilyen alternatív formáját, gondoskodniuk kell a tulajdonjog és a követelések nyilvántartásának módosítására vonatkozó eljárásról is. A hitelintézetekkel szembeni kitettségeket az ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerinti elfogadható fedezeti eszközöknek kell tekinteni, attól függően, hogy megfelelnek-e az 575/2013/EU rendelet 129. cikkében felsorolt követelményeknek. A biztosítótársaságokkal szembeni kitettségeket is az ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti elfogadható fedezeti eszközöknek kell tekinteni. A 2006/111/EK bizottsági irányelv (11) 2. cikkének b) pontjában meghatározott közvállalkozásoknak nyújtott vagy általuk garantált hitelek elfogadható fedezeti eszközök lehetnek, feltéve, hogy a közvállalkozások alapvető közszolgáltatásokat nyújtanak a létfontosságú társadalmi tevékenységek fenntartásához.

Ezen túlmenően a közvállalkozásoknak szolgáltatásaikat hatósági koncesszió vagy engedély alapján kell nyújtaniuk, állami felügyelet alá kell tartozniuk, és megfelelő bevételtermelő hatáskörrel kell rendelkezniük fizetőképességük biztosítása érdekében. Amennyiben a tagállamok úgy döntenek, hogy nemzeti keretszabályozásukban engedélyezik a közvállalkozások számára hitelek formájában nyújtott vagy általuk garantált eszközöket, megfelelően figyelembe kell venniük az említett eszközök engedélyezésének a versenyre gyakorolt lehetséges hatását. A hitelintézetek és biztosítótársaságok tulajdonosi viszonyaiktól függetlenül nem minősülnek közvállalkozásnak. A tagállamok számára továbbá lehetővé kell tenni, hogy nemzeti keretszabályozásaikban úgy rendelkezzenek, hogy kizárnak bizonyos eszközöket a fedezeti halmazba való felvétel lehetősége alól. Annak érdekében, hogy a fedezettkötvény-befektetők jobban fel tudják mérni a fedezettkötvény-program kockázatát, a tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk a granularitással és a materiális koncentrációval kapcsolatos kockázati diverzifikációra vonatkozóan, valamint a fedezeti halmazon belüli hitelek vagy kitettségek száma, illetve a szerződő felek száma vonatkozásában. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a nemzeti joguk szerint megkövetelt granularitás és materiális koncentráció megfelelő szintjét maguk határozzák meg.

(17)

A fedezett kötvények olyan egyedi strukturális jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek célja a befektetők mindenkori védelme. E jellemzők közé tartozik az a követelmény is, hogy a fedezett kötvényekbe befektetők ne csak a kibocsátóval, hanem a fedezeti halmaz eszközeivel szemben is érvényesíthessék követeléseiket. Az ilyen strukturált termékspecifikus követelmények eltérnek a fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézetre alkalmazandó prudenciális követelményektől. Az előbbiek nem a kibocsátó intézmény prudenciális egészségének biztosítására összpontosítanak, hanem a fedezett kötvényre előírt egyedi követelményekkel a befektetőket kívánják védeni. A fedezeti eszközök kiváló minőségét előíró egyedi követelmény mellett a befektetők védelmének további erősítése érdekében célszerű meghatározni a fedezeti halmaz jellemzőire vonatkozó általános követelményeket is. E követelményeknek a fedezeti halmaz védelmét célzó speciális szabályokat kell tartalmazniuk, mint például a fedezeti eszközök elkülönítésére vonatkozó szabályokat. Az elkülönítést eltérő módokon lehet elérni, mint például a mérlegben, a különleges célú gazdasági egység alkalmazásával vagy más módon. Mindazonáltal a fedezeti eszközök elkülönítésének az a célja, hogy a fedezettkötvény-befektetőktől eltérő hitelezők törvényesen ne férhessenek hozzájuk.

(18)

A befektetők jogainak érvényesítése érdekében szabályokat kell alkotni a biztosítékeszközök hollétére vonatkozóan is. Fontos, hogy a tagállamok meghatározzák a fedezeti halmaz összetételéről szóló szabályokat is. Emellett ezen irányelvben fedezeti követelményeket is meg kell határozni, nem sértve azonban a tagállamok azon jogát, hogy például a deviza- és a kamatlábkockázat mérséklése céljából más eszközöket is engedélyezzenek. Annak biztosítása érdekében, hogy a fedezeti halmazok Unió-szerte magas színvonalú közös előírások hatálya alá tartozzanak, rendelkezni kell a fedezet számításáról és azokról a feltételekről, amelyek mellett származtatott ügyleteket is szerepeltetni lehet a fedezeti halmazban. A fedezet kiszámításakor a tőkeösszeg esetében a névértékelvet kell követni. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a névértékelvtől eltérő számítási módszert alkalmazzanak, feltéve, hogy a másik módszer körültekintőbb, azaz nem vezet magasabb lefedettségi arányhoz, és a fedezeti eszközök képezik a számlálót és a fedezettkötvény-kötelezettségek képezik a nevezőt. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy előírhassák az érintett tagállamban található hitelintézetek által kibocsátott fedezett kötvényeknek az ezen irányelvben meghatározott lefedettségi követelménynél magasabb szintű túlfedezését.

(19)

Számos tagállam az elfogadható eszközök tekintetében már előírja, hogy egy fedezetellenőr végezzen el bizonyos feladatokat az elfogadható eszközök minőségével kapcsolatban, és biztosítsa a nemzeti fedezeti követelményeknek való megfelelést. A fedezett kötvények kezelésének Unió-szerte való harmonizációja érdekében ezért fontos, hogy amennyiben a nemzeti keretszabályozás előírja fedezetellenőr alkalmazását, úgy annak feladatai és felelősségi körei legyenek egyértelműen meghatározva. A fedezetellenőr alkalmazása ugyanakkor nem szünteti meg a nemzeti illetékes hatóságoknak a fedezett kötvények állami felügyeletével kapcsolatos felelősségét, különösen az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezésekben meghatározott követelményeknek való megfelelés tekintetében.

(20)

Az 575/2013/EU rendelet 129. cikke számos feltételt határoz meg, amelyeknek az értékpapírosítási szervezetek által fedezett kötvényeknek meg kell felelniük. E feltételek egyike azt szabályozza, hogy az ilyen típusú fedezeti eszköz milyen mértékben használható, és az ilyen struktúrák használatát a forgalomban lévő fedezettkötvény-állomány értékének 10%-ára korlátozza. Ettől a feltételtől az illetékes hatóságok az 575/2013/EU rendelettel összhangban eltekinthetnek. A Bizottság felülvizsgálta ezen eltekintés lehetőségét, és megállapította, hogy értékpapírosítási eszközök vagy fedezett kötvények – fedezett kötvények kibocstásához – fedezeti eszközként való használatát csak más fedezett kötvények kibocsátása tekintetében szabad engedélyezni (csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrák), a forgalomban lévő fedezettkötvény-állomány értékére hivatkozó korlátok nélkül. Az átláthatóság optimális szintjének biztosítása érdekében a külsőleg kibocsátott fedezett kötvények fedezeti halmazai nem tartalmazhatnak az ugyanazon csoportba tartozó különféle hitelintézetek által belsőleg kibocsátott fedezett kötvényeket. Továbbá mivel a csoporton belüli összevont fedezettkötvény-struktúrák használata mentességet biztosít a hitelintézeteknek az 575/2013/EU rendelet 129. cikkében meghatározott kitettségeire vonatkozó korlátozás alól, a belsőleg és külsőleg kibocsátott fedezett kötvényeknek a kibocsátás pillanatában az 1. hitelminőségi besorolásnak kell megfelelniük vagy a hitelminőségi besorolás későbbi változása esetén, az illetékes hatóságok jóváhagyásától függően a 2. hitelminőségi besorolásnak. Amennyiben a belsőleg vagy külsőleg kibocsátott fedezett kötvények már nem felelnek meg az említett követelménynek, a belsőleg kibocsátott fedezett kötvények többé nem minősülnek az 575/2013/EU rendelet 129. cikke értelmében elfogadható eszközöknek, és következésképpen a szóban forgó fedezeti halmazból a külsőleg kibocsátott fedezett kötvények már nem részesülnek az említett rendelet 129. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő mentességben.

Amennyiben az említett, belsőleg kibocsátott fedezett kötvények már nem felelnek meg a vonatkozó hitelminőségi besorolási feltételeknek, ezen irányelv alkalmazásában elfogadható fedezeti eszközöknek minősülnek azzal a feltétellel, hogy megfelelnek az ezen irányelvben meghatározott összes követelménynek, és az említett belsőleg kibocsátott kötvények vagy az ezen irányelvnek megfelelő egyéb eszközök által fedezett, külsőleg kibocsátott kötvények ezért szintén alkalmasak arra, hogy az „európai fedezett kötvények” logót viseljék. A tagállamoknak lehetőségük kell legyen ilyen struktúrák használatának engedélyezésére. Ebből az következik, hogy ahhoz, hogy ez a választási lehetőség egy különböző tagállamokban működő csoporthoz tartozó hitelintézetek számára ténylegesen rendelkezésre álljon, minden releváns tagállamnak élnie kell ezzel a lehetőséggel, és át kell ültetnie saját jogába a vonatkozó rendelkezést.

(21)

A kis hitelintézetek nehézségekkel szembesülnek a fedezett kötvények kibocsátása terén, mivel a fedezettkötvény-programok létrehozása gyakran magas induló költségekkel párosul. A likviditás szintén különösen fontos a fedezettkötvény-piacokon, és azt főként a forgalomban lévő kötvények volumene határozza meg. A kisebb hitelintézetek fedezettkötvény-kibocsátással kapcsolatos problémáinak megoldása érdekében ezért helyénvaló megengedni, hogy a kibocsátást két vagy több hitelintézet együttesen finanszírozza. Ez lehetővé tenné, hogy egy egyetlen hitelintézet által végzett fedezettkötvény-kibocsátás fedezeti eszközeként több hitelintézet vonjon össze fedezeti eszközöket, ami azokban a tagállamokban is elősegítené a fedezett kötvények kibocsátását, ahol még nem nincs jól fejlett fedezettkötvény-piac. Az együttes finanszírozási megállapodásokra vonatkozó követelményeknek biztosítaniuk kell, hogy a kibocsátó hitelintézetnek értékesített – vagy amennyiben egy tagállam ezt a lehetőséget engedélyezi, a 2002/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) szerinti, pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodás útján a kibocsátó hitelintézetre ruházott – fedezeti eszközök megfeleljenek a fedezeti eszközök elfogadhatóságával és elkülönítésével kapcsolatos uniós jogi követelményeknek.

(22)

A fedezett kötvényt biztosító fedezeti halmaz átláthatósága az ilyen típusú pénzügyi instrumentumok nélkülözhetetlen eleme, mivel fokozza összehasonlíthatóságukat, és a befektetők számára lehetővé teszi a szükséges kockázatértékelés elvégzését. Az uniós jog szabályokat állapít meg a valamely tagállamban található vagy működő szabályozott piacon értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy bevezetésekor közzéteendő tájékoztató készítése, jóváhagyása és terjesztése tekintetében. A nemzeti jogalkotók és a piaci szereplők az idők folyamán több kezdeményezést dolgoztak ki a fedezettkötvény-befektetők számára az említett uniós jog kiegészítéseképpen, a közzéteendő információk tekintetében. Ugyanakkor az uniós jogban meg kell határozni, hogy a befektetőknek az információk mely közös minimumszintjéhez kell hozzáférniük a fedezett kötvények vásárlását megelőzően vagy a vásárlás időpontjában. A tagállamok számára lehetővé kell tenni e minimumkövetelmények további rendelkezésekkel való kiegészítését.

(23)

A fedezettkötvény-befektetők védelmének biztosításában alapvető elem az eszköz likviditási kockázatának mérséklése. Ez döntő fontosságú a fedezett kötvényhez kapcsolódó kötelezettségek időben történő visszafizetésének biztosításához. Helyénvaló ezért bevezetni a fedezeti halmaz likviditási pufferét, amely kezelni tudja az olyan likviditási problémákkal kapcsolatos kockázatokat, mint például a lejárati eltérések és a kamatlábkülönbségek, a kifizetések megszakítása, a kombinációs kockázat, továbbá a származtatott ügyletekhez kapcsolódó kifizetési kötelezettségek és a fedezettkötvény-programon belüli egyéb működési kötelezettségek esedékessé válása. Előfordulhat, hogy egy hitelintézet olyan helyzetbe kerül, amelyben nehezen tud megfelelni a fedezeti halmaz likviditási pufferére vonatkozó követelménynek, például olyan válsághelyzetben, amikor a puffert a kiáramlások fedezésére fordítják. Az ezen irányelv szerint kijelölt illetékes hatóságoknak nyomon kell követniük a fedezeti halmaz likviditási pufferére vonatkozó követelménynek való megfelelést, és szükség esetén intézkedéseket kell tenniük annak biztosítása érdekében, hogy a hitelintézet megfeleljen a pufferre vonatkozó követelménynek. A fedezeti halmaz likviditási puffere eltér a hitelintézetekre más uniós jogi aktusok által előírt általános likviditási követelményektől, mivel közvetlenül a fedezeti halmazhoz kapcsolódik, és az arra jellemző likviditási kockázatokat kívánja mérsékelni. A szabályozásból eredő terhek minimalizálása érdekében a tagállamokat fel kell jogosítani arra, hogy lehetővé tegyék a más uniós jogi aktusok által megállapított és a fedezeti halmaz likviditási pufferétől eltérő rendeltetésű likviditási követelményekkel való megfelelő kölcsönhatásokat. A tagállamoknak ezért lehetőséget kell biztosítani arra, hogy úgy döntsenek, hogy amíg az említett uniós jogi aktusokat nem módosítják, a fedezeti halmaz likviditási pufferére vonatkozó követelményt csak akkor kell alkalmazni, ha az ilyen más követelmények időbeli hatálya alatt uniós jog nem ír elő más likviditási követelményt a hitelintézetre.

Az ilyen döntéseknek el kell kerülniük azt, hogy a hitelintézetek ugyanazon időszakban ugyanazon kiáramlásokat különböző likvid eszközökkel legyenek kötelesek lefedni. A tagállamoknak a fedezeti halmaz likviditási pufferének nem alkalmazására vonatkozó szabad döntési lehetőségét újra kell értékelni az uniós jogban, többek között az 575/2013/EU rendelet 460. cikkének megfelelően elfogadott, felhatalmazáson alapuló alkalmazandó rendeletben a hitelintézetekre előírt likviditási követelmények jövőbeni változásainak összefüggésében. A likviditási kockázatokat a likvid eszközök biztosításától eltérő módon lehetne kezelni, például olyan fedezett kötvények kibocsátása révén, amelyekre meghosszabbítható lejárati struktúrák vonatkoznak, amennyiben a kiváltó tényezők a likviditási hiányt vagy a stresszt kezelik. Ilyen esetekben a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy engedélyezzék a likviditási puffer kiszámításának a fedezett kötvény végső lejárati dátumára alapozását, figyelembe véve a lejárat esetleges meghosszabbítását, amennyiben a kiváltó tényezők a likviditási kockázatokat kezelik. Továbbá lehetővé kell tenni a tagállamok számára annak engedélyezését, hogy a fedezeti halmaz likviditási követelményei ne vonatkozzanak olyan fedezett kötvényekre, amelyek hozzáigazítási követelmények hatálya alá tartoznak, amennyiben a bejövő fizetések szerződéses alapon a kimenő fizetések előtt esedékesek és közben magas likviditású eszközökbe kerülnek.

(24)

Több tagállamban innovatív lejárati szerkezeti struktúrák kidolgozásával kezelték a potenciális likviditási kockázatokat, ideértve a lejárati eltéréseket is. Az ilyen struktúrák magukban foglalják a fedezett kötvény tervezett lejáratának bizonyos időszakkal való meghosszabbítására irányuló lehetőséget, azzal a céllal, hogy a fedezeti eszközökből eredő cash flow-k közvetlenül a fedezettkötvény-befektetőkhöz áramolhassanak. A meghosszabbítható lejárati szerkezetek uniós szintű harmonizációja érdekében fontos meghatározni azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok engedélyezhetik az ilyen struktúrákat, biztosítandó, hogy e struktúrák ne legyenek túl összetettek, és ne tegyék ki a befektetőket fokozott kockázatoknak. E feltételek egyik fontos eleme annak biztosítása, hogy a hitelintézet ne hosszabbíthassa meg a lejáratot saját mérlegelése alapján. A lejárat meghosszabbítását csak akkor szabad megengedni, ha objektív és a nemzeti jogban egyértelműen meghatározott kiváltó események következtek be vagy fognak bekövetkezni a közeljövőben. Az ilyen kiváltó eseményeknek a nemteljesítés megelőzésére kell törekedniük, például a likviditáshiány, a piaci hiányok vagy piaci zavarok kezelése révén. A meghosszabbításoknak meg kell könnyíteniük a fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézetek rendezett felszámolását is, fizetésképtelenség vagy szanálás esetén lehetővé téve a meghosszabbítást az eszközök kényszerkiárusításának elkerülése érdekében.

(25)

A különleges közfelügyeleti keret léte a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdése értelmében a fedezett kötvények meghatározó eleme. Az említett irányelv azonban nem határozza meg e felügyeletnek sem jellegét, sem tartalmát, sem a felügyeletért felelős hatóságokat. Alapvetően fontos ezért harmonizálni a fedezett kötvények ilyen közfelügyeletének alkotóelemeit, és egyértelműen meghatározni a felügyeletet ellátó nemzeti illetékes hatóságok feladatait és felelősségi köreit.

(26)

Mivel a fedezett kötvények közfelügyelete eltér a hitelintézetek uniós felügyeletétől, a tagállamoknak jogosultnak kell lenniük arra, hogy a hitelintézet általános felügyeletét ellátó illetékes hatóságoktól eltérő más nemzeti illetékes hatóságokat jelöljenek ki a fedezett kötvények közfelügyeletének ellátására. A fedezett kötvények közfelügyeletének az Unión belüli egységes alkalmazása érdekében azonban szükséges előírni, hogy a fedezett kötvények közfelügyeletét ellátó illetékes hatóságok szorosan együttműködjenek a hitelintézetek általános felügyeletét ellátó illetékes hatóságokkal, valamint adott esetben a szanálási hatósággal.

(27)

A fedezett kötvények közfelügyeletének magában kell foglalnia a fedezett kötvények hitelintézetek általi kibocsátásának engedélyezését. Mivel a fedezett kötvények kibocsátása csak hitelintézetek számára engedélyezhető, a hitelintézeti engedélyt az ilyen engedély megadásának előfeltételéül kell szabni. Míg az egységes felügyeleti mechanizmusban részt vevő tagállamok esetében az Európai Központi Bank feladata a hitelintézetek számára az 1024/2013/EU tanácsi rendelet (13) 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összhangban engedélyt adni, csak az ezen irányelv értelmében kijelölt hatóságok jogosultak arra, hogy fedezett kötvények kibocsátását engedélyezzék, vagy hogy a fedezett kötvények közfelügyeletét ellássák. Ennek megfelelően ezen irányelvnek meg kell határoznia azon feltételeket, amelyek mellett az uniós jog szerint engedélyezett hitelintézetek engedélyt kaphatnak fedezett kötvények kibocsátására.

(28)

Az engedély hatályának a fedezettkötvény-programra kell vonatkoznia. Az említett programnak az ezen irányelv szerinti felügyelet tárgyát kell képeznie. Egy hitelintézetnek egynél több fedezettkötvény-programja is lehet. Ilyen esetben minden egyes program esetében feltételül kell szabni a külön engedélyt. A fedezettkötvény-program egy vagy több fedezeti halmazt is tartalmazhat. A többszörös fedezeti halmazok vagy az ugyanazon fedezettkötvény-program keretében a különböző kibocsátások (különböző nemzetközi értékpapír-azonosító szám (ISIN azonosító szám)) nem jelzik szükségszerűen többszörös különálló fedezettkötvény-programok meglétét.

(29)

A már létező fedezettkötvény-programok esetében nem szükséges új engedélyért folyamodni attól kezdve, hogy az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezések alkalmazandóvá válnak. Ugyanakkor a már létező fedezettkötvény-programok keretében az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezések alkalmazásának kezdőnapját követően kibocsátott fedezett kötvények tekintetében a hitelintézeteknek meg kell felelniük az ezen irányelvben meghatározott valamennyi követelménynek. Az ilyen megfelelést az ezen irányelv szerint kijelölt illetékes hatóságoknak kell felügyelniük a fedezett kötvények közfelügyeletének részeként. A tagállamok a nemzeti jog alapján iránymutatást nyújthatnak a megfelelés értékelésére vonatkozó eljárás lefolytatásáról attól kezdve, hogy a tagállamoknak alkalmazniuk kell az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezéseket. Az illetékes hatóságoknak képesnek kell lenniük felülvizsgálni a fedezettkötvény-programot, és felmérni azt, hogy az adott program engedélyét meg kell-e változtatni. Ilyen változtatásra a fedezett kötvényt kibocsátó hitelintézet üzleti modelljében bekövetkezett jelentős változást követően lehet szükség, például a fedezett kötvényekre vonatkozó nemzeti keretszabályozás változása vagy a hitelintézet által hozott határozatok esetén. Az ilyen változások akkor tekinthetők jelentősnek, ha szükségessé teszik azon feltételek újbóli értékelését, amelyek alapján a fedezeti kötvények kibocsátását engedélyezték.

(30)

Amennyiben egy tagállam különleges vagyonfelügyelő kinevezéséről rendelkezik, lehetőséget kell biztosítani számára, hogy meghatározza az ilyen különleges vagyonfelügyelők hatáskörére és működési követelményeire vonatkozó szabályokat. E szabályok kizárhatják annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő a fogyasztóktól és a lakossági befektetőktől betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtsön, de engedélyezhetik, hogy kizárólag szakmai befektetőktől betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtsön.

(31)

Annak biztosítása érdekében, hogy a fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézetek megfeleljenek a számukra előírt kötelezettségeknek, valamint az Unió-szerte hasonló szintű kezelés és megfelelés biztosítása érdekében a tagállamoknak hatékony, arányos és visszatartó erejű közigazgatási szankciókat és egyéb közigazgatási intézkedéseket kell előírniuk. A tagállamok számára is lehetővé kell tenni, hogy közigazgatási helyett büntetőjogi szankciókról rendelkezzenek. A büntetőjogi szankciókról való rendelkezést választó tagállamok tájékoztatják a Bizottságot a releváns büntetőjogi rendelkezésekről.

(32)

A tagállamok által megállapított közigazgatási szankcióknak és egyéb közigazgatási intézkedéseknek teljesíteniük kell bizonyos alapvető követelményeket a címzettjeik, alkalmazási kritériumaik, a fedezett kötvények közfelügyeletét ellátó illetékes hatóságok közzétételi kötelezettségei, a szankcionálási jogkör és a kiszabható közigazgatási pénzbírságok szintje tekintetében. Minden közigazgatási szankciót vagy más közigazgatási intézkedést előíró határozat meghozatala előtt lehetőséget kell adni a címzettnek a meghallgatásra. Ugyanakkor a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a közigazgatási szankcióktól eltérő közigazgatási intézkedések tekintetében rendelkezhessenek a meghallgatáshoz való jog alóli kivételekről. Az ilyen kivételes eseteket az egyértelmű veszélyhelyzetekre kell korlátozni, amelyekben sürgősen fel kell lépni a harmadik feleket, például a fedezett kötvények befektetőit érő jelentős veszteségek megelőzéséért, illetve a pénzügyi rendszernek okozott komoly károk megelőzéséért vagy orvoslásáért. Ilyen esetekben a címzett számára lehetőséget kell nyújtani arra, hogy az intézkedés elrendelése után meghallgassák.

(33)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a fedezett kötvények közfelügyeletét ellátó illetékes hatóságok a közigazgatási szankcióknak és egyéb közigazgatási intézkedéseknek az Unióban való következetes alkalmazása érdekében az összes releváns körülményt figyelembe vegyék a közigazgatási szankciók és egyéb közigazgatási intézkedések típusának és a bírságok szintjének meghatározásakor. A meghosszabbítható lejárati szerkezetek keretében a lejárat meghosszabbításával kapcsolatban a tagállamok közigazgatási intézkedéseket is bevezethetnek. Amennyiben a tagállamok ilyen intézkedéseket írnak elő, ezek az intézkedések lehetővé tehetik az illetékes hatóságok számára a lejárat meghosszabbításának érvénytelenítését, illetve meghatározhatják az ilyen érvénytelenítés feltételeit olyan helyzetek kezelése érdekében, amelyekben egy hitelintézet a nemzeti jogban meghatározott objektív kiváltó események bekövetkezte nélkül hosszabbította meg a lejárati időt, vagy a pénzügyi stabilitás és a befektetők védelmének biztosítása érdekében.

(34)

A fedezett kötvények kibocsátásával és forgalmazásával kapcsolatos követelmények potenciális megsértésének feltárása érdekében a fedezett kötvények közfelügyeletét ellátó illetékes hatóságoknak rendelkezniük kell a szükséges vizsgálati hatáskörrel és a potenciális vagy tényleges jogsértések bejelentésére ösztönző hatásos mechanizmusokkal. Az ilyen mechanizmusok nem sérthetik az említett hatáskörök és mechanizmusok alkalmazásával érintett bármely személy vagy szervezet védelemhez való jogát.

(35)

A fedezett kötvények közfelügyeletét ellátó illetékes hatóságoknak továbbá hatáskörrel kell rendelkezniük közigazgatási szankciók kiszabására és egyéb közigazgatási intézkedések meghozatalára annak érdekében, hogy a jogsértést követően a lehető legnagyobb mozgástérrel rendelkezzenek, és segítsenek megelőzni a további jogsértéseket, függetlenül attól, hogy az ilyen intézkedések a nemzeti jog szerint közigazgatási szankciónak vagy egyéb közigazgatási intézkedésnek minősülnek-e. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelvben meghatározottakon túl egyéb szankciókat írjanak elő.

(36)

A fedezett kötvényekre vonatkozó hatályos nemzeti jogok jellemzően részletes nemzeti szintű szabályozás és felügyelet alá helyezik a fedezettkötvény-kibocsátást és a fedezettkötvény-programokat annak biztosítása érdekében, hogy fedezettkötvény-befektetők jogai mindenkor érvényesüljenek. Az említett felügyelet a program jellemzőinek, a fedezeti követelményeknek és a fedezeti halmaz minőségének a folyamatos ellenőrzését foglalja magában. A befektetők védelmének fontos része, hogy a befektetőket megfelelően tájékoztatni kell a fedezettkötvény-kibocsátásra vonatkozó keretszabályozásról. Helyénvaló ezért biztosítani, hogy az illetékes hatóságok rendszeres tájékoztatást tegyenek közzé az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezésekről és arról, hogy milyen módon látják el a fedezett kötvények közfelügyeletét.

(37)

A fedezett kötvényeket az Unióban jelenleg nemzeti elnevezésekkel és logókkal forgalmazzák, és ezek némelyike nagy ismertségnek örvend, mások viszont nem. Helyénvalónak tűnik ezért lehetővé tenni, hogy a fedezett kötvényeket az Unióban kibocsátó hitelintézetek a fedezett kötvények mind unióbeli, mind harmadik országbeli befektetők számára való értékesítésekor egy speciális – „európai fedezett kötvény” – logót használhassanak, azzal a feltétellel, hogy az érintett fedezett kötvények megfelelnek az ezen irányelvben meghatározott követelményeknek. Amennyiben az ilyen fedezett kötvények az 575/2013/EU rendelet 129. cikkében meghatározott követelményeknek is megfelelnek, akkor a hitelintézetek számára lehetővé kell tenni az „európai (prémium) fedezett kötvény” logó használatát. Ez a logó, amely azt jelzi, hogy további egyedi követelmények teljesülnek, jobb és jól ismert minőséget eredményezve, még a nagy ismertségnek örvendő nemzeti logókkal rendelkező tagállamokban is vonzó lehet. Az „európai fedezett kötvény” és az „európai (prémium) fedezett kötvény” elnevezésű logó célja, hogy a befektetők könnyebben értékelhessék a fedezett kötvények minőségét, és ezáltal azok az Unión belül és kívül egyaránt vonzóbbá váljanak befektetési eszközként. Az említett két logó használatát azonban önkéntessé kell tenni, és a tagállamokat fel kell jogosítani arra, hogy saját nemzeti elnevezéseiket és jelölési rendszereiket az említett két logóval párhuzamosan megtartsák.

(38)

Ezen irányelv alkalmazásának értékelése érdekében a Bizottságnak az EBH-val szorosan együttműködve ellenőriznie kell a fedezett kötvények unióbeli fejlődését, és jelentést kell tennie az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a befektetők védelmének szintjéről és a fedezettkötvény-piacok fejlődéséről. A jelentésnek emellett be kell mutatnia a fedezettkötvény-kibocsátás fedezetéül szolgáló eszközökkel kapcsolatos fejleményeket. Mivel a meghosszabbítható lejárati szerkezetek alkalmazása egyre gyakoribb, a Bizottságnak jelentést kell tennie az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a meghosszabbítható lejárati szerkezetekkel rendelkező fedezett kötvények működéséről és az ilyen fedezett kötvényekből származó kockázatokról és előnyökről is.

(39)

A piaci szereplők és mások a reálgazdaság finanszírozására szolgáló további eszközként a biztosítékkal fedezett európai befektetési jegy (ESN) elnevezésű új pénzügyi eszközt javasolták, amely a lakossági kitettségeknél és jelzáloghiteleknél kockázatosabb, és amely ezen irányelv értelmében nem minősül elfogadható fedezeti eszköznek. A Bizottság 2017. október 3-án konzultált az EBH-val, hogy értékelje, hogy a biztosítékkal fedezett európai befektetési jegyek milyen mértékben alkalmazhatnák az EBH által a hagyományos fedezett kötvények esetében meghatározott bevált gyakorlatokat, továbbá hogy értékelje az ESN-ek megfelelő kockázatkezelését és az ESN-problémák lehetséges hatását a banki mérlegek megterhelési szintjére. Erre válaszul az EBH 2018. július 24-én jelentést adott ki. Az EBH jelentésével párhuzamosan a Bizottság 2018. október 12-én tanulmányt tett közzé. A Bizottság tanulmánya és az EBH jelentése arra a következtetésre jutott, hogy további értékelésre van szükség például a szabályozási kezelés tekintetében. A Bizottságnak ezért folytatnia kell annak értékelését, hogy a biztosítékkal fedezett európai befektetési jegyekre vonatkozó jogszabályi keret megfelelő lenne-e, és jelentést kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a megállapításairól, adott esetben jogalkotási javaslattal együtt.

(40)

A harmadik országbeli hitelintézetek által kibocsátott fedezett kötvények uniós elismerése tekintetében jelenleg nem létezik egyenértékűségi rendszer, kivéve a prudenciális környezetben, ahol egyes harmadik országbeli kötvényekre bizonyos feltételek mellett a likviditás vonatkozásában kedvezményes kezelés alkalmazható. A Bizottságnak ezért az EBH-val szorosan együttműködve értékelnie kell, hogy érdemes és szükséges-e bevezetni egy egyenértékűségi rendszert a fedezett kötvények harmadik országbeli kibocsátói és az ilyen fedezett kötvényekbe befektetők tekintetében. Célszerű, hogy a Bizottság legfeljebb két évvel azután, hogy a tagállamoknak meg kell kezdeniük az ezen irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását, jelentést nyújtson be erről az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, adott esetben egy jogalkotási javaslattal együtt.

(41)

A fedezett kötvényeket jellemzően többéves tervezett futamidővel bocsátják ki. Szükséges ezért átmeneti intézkedéseket bevezetni annak érdekében, hogy ez az irányelv ne gyakoroljon hatást 2022. július 8. előtt kibocsátott fedezett kötvényekre. Az említett időpont előtt kibocsátott fedezett kötvényeknek ezért továbbra is meg kell felelniük a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek, és mentesíteni kell őket az ezen irányelvben meghatározott legtöbb új követelmény alól. Lehetővé kell tenni, hogy az ilyen fedezett kötvényekre továbbra is fedezett kötvényként lehessen utalni, feltéve, hogy a 2009/65/EK irányelv kibocsátásuk napján hatályos 52. cikke (4) bekezdésének és az ezen irányelv rájuk alkalmazandó követelményeinek való megfelelést az ezen irányelvnek megfelelően kijelölt illetékes hatóságok felügyelik. Az ilyen felügyelet nem terjedhet ki ezen irányelv azon követelményeire, amelyek alól az említett fedezett kötvények mentesek. Egyes tagállamokban az ISIN azonosító számok hosszabb ideig nyitva állnak, ami lehetővé teszi, hogy a fedezett kötvények kibocsátása az említett kód alatt folyamatosan történjen azzal a céllal, hogy növeljék a fedezett kötvény volumenét (a kibocsátás nagyságát) (adagolt kibocsátás). Az átmeneti intézkedéseknek több korlátozástól függően ki kell terjedniük 2022. július 8. előtt megnyitott ISIN azonosító számok alatti fedezett kötvények adagolt kibocsátásaira.

(42)

A fedezett kötvényekre vonatkozó egységes keretszabályozás megállapítása azzal jár, hogy a fedezett kötvények tekintetében módosítani kell a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésében szereplő leírást. A 2014/59/EU irányelv a fedezett kötvényeket a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésére való hivatkozással határozza meg. Mivel az említett fogalommeghatározást módosítani kell, ezért a 2014/59/EU irányelvet is módosítani kell. Továbbá a 2022. július 8. előtt a 2009/65/EK irányelv 52. cikkének (4) bekezdésének megfelelően kibocsátott fedezett kötvényekre az ezen irányelv által gyakorolt hatások elkerülése érdekében indokolt, hogy az említett fedezett kötvényekre lejáratukig továbbra is fedezett kötvényként lehessen hivatkozni. A 2009/65/EK és a 2014/59/EU irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(43)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (14) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(44)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a fedezett kötvények tekintetében általános keretszabályozás meghatározását – biztosítva azt, hogy a fedezett kötvények strukturális jellemzői Unió-szerte megfeleljenek az uniós kedvezményes kezelést indokoló alacsonyabb kockázati profilnak – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a fedezett kötvények piacának továbbfejlesztésére és a határokon átnyúló uniós befektetések támogatására irányuló igény miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(45)

Az Európai Központi Bankkal konzultációra került sor, és az 2018. augusztus 22-én véleményt nyilvánított.

(46)

Az európai adatvédelmi biztossal a 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (15) 28. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultációra került sor, és a biztos 2018. október 12-én véleményt nyilvánított.

(47)

A fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézetek jelentős mennyiségű személyes adatot kezelnek. Ezt az adatkezelést mindig az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (16) megfelelően kell folytatni. Az EBH-nak hasonlóképpen, az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (17) megfelelően kell végeznie a személyes adatok kezelését, amikor – ezen irányelv előírásainak megfelelően – az illetékes nemzeti hatóságok által felé közölt közigazgatási szankciók és egyéb közigazgatási intézkedések központi adatbázisát működteti,

(1)

Az (EU) 2017/892 bizottsági végrehajtási rendelet (2) 39. cikke értelmében az említett végrehajtási rendelet VII. mellékletében felsorolt termékekre és időszakokban az 1308/2013/EU rendelet 182. cikkének (1) bekezdésében említett kiegészítő behozatali vám alkalmazható. E kiegészítő behozatali vám abban az esetben alkalmazandó, ha az említett mellékletben felsorolt termékek valamelyikének szabad forgalomba bocsátott mennyisége a felsorolt alkalmazási időszakok bármelyike tekintetében túllépi az éves behozatali küszöbmennyiséget. Nem vethető ki kiegészítő behozatali vám abban az esetben, ha a behozatal várhatóan nem fogja megzavarni az uniós piacot, vagy ha a kiváltott hatások nem állnának arányban az elérni kívánt céllal.

(1)

Az 1308/2013/EU rendelet 182. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében az egyes gyümölcs- és zöldségfélékre kivetett kiegészítő behozatali vámok esetleges alkalmazására irányadó küszöbmennyiségek a három előző évre vonatkozó import- és hazai fogyasztási adatok alapján határozhatók meg. A tagállamok által a 2016-os, 2017-es és 2018-as év tekintetében bejelentett adatok alapján meg kell határozni az egyes gyümölcs- és zöldségfélékre a 2020-as és 2021-es évben irányadó küszöbmennyiségeket.

(2)

Tekintettel arra, hogy az (EU) 2017/892 végrehajtási rendelet VII. melléklete szerinti lehetséges kiegészítő behozatali vámok alkalmazási időszaka számos termék vonatkozásában január 1-jén veszi kezdetét, e rendelet alkalmazásának kezdő időpontját 2020. január 1-jében célszerű meghatározni, és e rendeletnek a lehető legkorábbi időpontban hatályba kell lépnie,

(1)

A 834/2007/EK rendelet 16. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően egyes anyagokkal kapcsolatban engedélyezés, valamint a 889/2008/EK bizottsági rendelet (2) I., II., VI. és VIII. mellékletébe való felvétel céljából számos tagállam nyújtott be iratanyagokat a Bizottság és a többi tagállam számára. A biogazdálkodással kapcsolatos technikai tanácsadással foglalkozó szakértői csoport (a továbbiakban: EGTOP) és Bizottság megvizsgálta az említett iratanyagokat.

(2)

A trágyákra vonatkozó ajánlásaiban (3) az EGTOP többek között arra a következtetésre jutott, hogy a „bioszén”, „kagyló- és tojáshéj” és „humin- és fulvosav” anyagok megfelelnek az ökológiai termelés célkitűzéseinek és alapelveinek. Ezért ezeket az anyagokat fel kell venni a 889/2008/EK rendelet I. mellékletébe. Az EGTOP javasolta továbbá az említett mellékletben szereplő „kalcium-karbonát” meghatározásának pontosítását.

(3)

A növényvédő szerekre vonatkozó ajánlásaiban (4) az EGTOP többek között arra a következtetésre jutott, hogy a „maltodextrin”, a „hidrogén-peroxid”, a „terpének (eugenol, geraniol és timol)”, a „nátrium-klorid”, a „cerevisane” anyagok és a Chrysanthemum cinerariaefoliumtól eltérő növényekből származó piretrinek megfelelnek az ökológiai termelés célkitűzéseinek és alapelveinek. Ezért ezeket az anyagokat fel kell venni a 889/2008/EK rendelet II. mellékletébe. Ezenkívül az EGTOP ajánlásokat fogalmazott meg az említett melléklet szerkezetére vonatkozóan.

(4)

A takarmányokra vonatkozó ajánlásaiban (5) az EGTOP többek között arra a következtetésre jutott, hogy a „guargumi” takarmány-adalékanyagként, a „szelídgesztenye-kivonat” érzékszervi tulajdonságokat javító adalékanyagként, és a „vízmentes betain” (csak természetes vagy ökológiai eredetű) anyagok az együregű gyomrú állatok esetében megfelelnek az ökológiai termelés célkitűzéseinek és alapelveinek. Ezért ezeket az anyagokat fel kell venni a 889/2008/EK rendelet VI. mellékletébe. Az említett mellékletben egyes szilázs-adalékanyagok esetében a hivatkozás nem egyértelmű, ezért a félreértések elkerülése érdekében azt pontosítani kell.

(5)

Az élelmiszer-adalékanyagokra vonatkozó ajánlásaiban (6) az EGTOP többek között arra a következtetésre jutott, hogy a „glicerin” gélkapszulában nedvesítőszerként és tablettákon felületi bevonatként, a „bentonit” technológiai segédanyagként, az „L(+) tejsav és a nátrium-hidroxid” növényi fehérjék kivonásához technológiai segédanyagként, a „taramagliszt” sűrítőanyagként, valamint a „komlókivonat” és a „fenyőgyanta-kivonat” anyagok a cukortermelés esetében megfelelnek az ökológiai termelés célkitűzéseinek és alapelveinek. Ezért ezeket az anyagokat fel kell venni a 889/2008/EK rendelet VIII. mellékletébe. Továbbá az EGTOP ajánlása szerint a taramagliszt, a lecitinek, a glicerin, a szentjánoskenyérmag-liszt, a gellángumi, a gumiarábikum, a guargumi és a karnaubaviasz esetében elő kell írni, hogy ökológiai termelésből származzanak. Annak érdekében, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az új követelményekhez való alkalmazkodásra, a piaci szereplőknek hároméves átmeneti időszakot kell biztosítani.

(6)

A 889/2008/EK rendelet VIIIa. melléklete pontatlan hivatkozásokat tartalmaz az adalékanyagok elnevezésére vonatkozóan, és ezért a félreértések elkerülése érdekében azokat pontosítani kell.

(7)

A 889/2008/EK rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(8)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az ökológiai termeléssel foglalkozó bizottság véleményével,