(1)

A műanyag sokrétű felhasználhatósága és viszonylag alacsony költségei miatt ez az anyag egyre inkább jelen van mindennapi életünkben. Bár a műanyag hasznos szerepet tölt be a gazdaságban, és számos ágazatban alapvetően fontos a használata, az olyan rövid életű termékekben való, egyre növekvő alkalmazása, amelyeket nem újrahasználatra vagy költséghatékony újrafeldolgozásra terveztek, azt eredményezi, hogy a kapcsolódó gyártási és fogyasztási szerkezet egyre kevésbé hatékony, ugyanakkor egyre lineárisabb. Ezért „Az anyagkörforgás megvalósítása – a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós cselekvési terv” című, 2015. december 2-i bizottsági közleményben meghatározott, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervvel összefüggésben a Bizottság „A műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos európai stratégia” című, 2018. január 16-i közleményében meghatározott, a műanyagokkal kapcsolatos európai stratégiában arra a következtetésre jutott, hogy kezelni kell a műanyaghulladék folyamatosan növekvő keletkezése és a műanyaghulladék környezetbe, különösen a tengeri környezetbe jutása jelentette problémát, annak érdekében, hogy a műanyagok életciklusa körforgásos legyen. A műanyagokkal kapcsolatos európai stratégia előrelépést jelent a körforgásos gazdaság felé, amelyben a műanyagok és a műanyagtermékek tervezése és előállítása teljes mértékben tiszteletben tartja az újrahasználatot, a javítás és az újrafeldolgozás iránti igényeket, és amelyben fenntarthatóbb anyagokat fejlesztenek ki és terjesztenek el. Egyes műanyagtermékek jelentős negatív környezeti, egészségügyi és gazdasági hatása szükségessé teszi egy külön jogi keret kialakítását e jelentős negatív hatások hatékony csökkentése érdekében.

(2)

Ez az irányelv olyan körforgásos szemléletet hivatott előmozdítani, amely az egyszer használatos termékek helyett a fenntartható és nem mérgező, újrahasználható termékeket és újrahasználati rendszereket helyezi előtérbe, elsősorban a keletkező hulladék mennyiségének csökkentése céljából. Ez a fajta hulladékmegelőzés képezi a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (4) meghatározott hulladékhierarchia csúcspontját. Ez az irányelv hozzájárul majd az ENSZ fenntartható fogyasztási és termelési szokások kialakítására irányuló 12. fenntartható fejlesztési céljának eléréséhez, amely az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend része. A termékek és anyagok értékének a lehető leghosszabb ideig való megőrzésével, illetve kevesebb hulladék termelésével fokozódhat az Unió gazdaságának versenyképessége és ellenálló képessége, ugyanakkor csökkenhet az értékes erőforrásokra és a környezetre nehezedő nyomás.

(3)

A tengeri elhagyott hulladék a határokon átívelő jellege miatt egyre növekvő globális problémának számít. A tengeri elhagyott hulladék csökkentése kulcsfontosságú lépés az ENSZ 14. fenntartható fejlesztési céljának teljesítéséhez, amely cél a fenntartható fejlődés érdekében az óceánok, a tengerek és a tengeri erőforrások megőrzésére és fenntartható használatára irányul. Az Uniónak részt kell vennie a tengeri elhagyott hulladék megelőzésében és kezelésében, és arra kell törekednie, hogy a világ számára iránymutató szerepet töltsön be e téren. Ezzel összefüggésben az Unió több nemzetközi fórum – mint például a G20, a G7 és az ENSZ – keretében is azon dolgozik a partnereivel, hogy előmozdítsa az összehangolt fellépést és ez az irányelv az Unió erre irányuló erőfeszítésének részét képezi. Az említett erőfeszítések hatékonyságának biztosítása érdekében fontos továbbá, hogy a műanyaghulladéknak az Unióból való kivitele másutt ne eredményezzen több tengeri elhagyott hulladékot.

(4)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 10-i tengerjogi egyezményének (UNCLOS) (5), a hulladékok és más anyagok lerakásából eredő tengeri szennyeződések megelőzéséről szóló, 1972. december 29-i egyezménynek (londoni egyezmény) és annak 1996. évi jegyzőkönyvének (londoni jegyzőkönyv), a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló, az 1978. évi jegyzőkönyvvel módosított 1973. évi nemzetközi egyezmény (MARPOL) V. mellékletének, valamint a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló, 1989. március 22-i bázeli egyezménynek (6) megfelelően, továbbá a hulladékokra vonatkozó uniós jogszabályoknak, nevezetesen a 2008/98/EK irányelvnek és az 2000/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (7) megfelelően a tagállamoknak környezetbarát hulladékgazdálkodást kell folytatniuk mind a tengeri, mind a szárazföldi forrásokból származó tengeri elhagyott hulladék keletkezésének megelőzése és csökkentése érdekében. A vízgazdálkodásról szóló uniós jogszabályok, nevezetesen a 2000/60/EK (8) és a 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) szerint a tagállamoknak abban az esetben is kötelességük a tengeri elhagyott hulladék kezelése, amikor az ellehetetleníti a tengervizeik jó környezeti állapotának elérését, többek között az ENSZ 14. fenntartható fejlesztési céljának megvalósításához történő hozzájárulásként.

(5)

Az Unióban a tengerparti hulladékszámlálás alapján a tengeri elhagyott hulladék 80–85 %-a műanyag, ebből az egyszer használatos műanyag tételek aránya 50 %-ot, a halászattal kapcsolatos tételek pedig 27 %-ot tesznek ki. Az egyszer használatos műanyagtermékek közé a gyakran használt, gyorsan forgó fogyasztási termékek széles skálája tartozik, amelyeket a rendeltetésszerű használatuk után eldobnak és ritkán dolgoznak fel újra, és amelyek általában elhagyott hulladékként végzik. A forgalomba hozott halászeszközök jelentős hányadát nem gyűjtik kezelés céljából. Ezért az egyszer használatos műanyagtermékek és a műanyagot tartalmazó halászeszközök különösen súlyos problémát jelentenek a tengeri elhagyott hulladékkal kapcsolatban, komoly kockázatnak teszik ki a tengeri ökoszisztémát, a biológiai sokféleséget, és az emberi egészséget is, ezenkívül az olyan tevékenységeknek is károkat okoznak, mint például a turizmus, a halászat és a szállítás.

(6)

A megfelelő hulladékgazdálkodás továbbra is kulcsfontosságú az összes fajta – többek között a tengeri –hulladék elhagyásának megelőzése szempontjából. A hatályos uniós jogszabályok, nevezetesen a 2008/98/EK, a 2000/59/EK, a 2000/60/EK és a 2008/56/EK irányelv és a 1224/2009/EK tanácsi rendelet (10), valamint a szakpolitikai eszközök adnak némi szabályozási választ a tengeri elhagyott hulladék jelentette problémára. Különösen, a műanyaghulladék az átfogó uniós hulladékgazdálkodási intézkedéseknek és céloknak, mint például a 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (11) megállapított, a műanyag csomagolási hulladékok újrafeldolgozására vonatkozó célnak, illetve a műanyagokkal kapcsolatos európai stratégia céljának a hatálya alá tartozik – az utóbbi értelmében 2030-ig el kell érni, hogy az Unióban forgalomba hozott összes műanyagcsomagolás újrahasználható vagy könnyen újrafeldolgozható legyen. Mindazonáltal az említett intézkedéseknek a tengeri elhagyott hulladékra gyakorolt hatása nem elegendő, és a tengeri elhagyott hulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére irányuló nemzeti intézkedések hatálya és célkitűzéseinek szintje között is eltérések mutatkoznak. Ezenfelül egyes említett intézkedések, különösen az egyszer használatos műanyagtermékekre vonatkozó forgalmazási korlátozások, kereskedelmi akadályokat képezhetnek és torzíthatják a versenyt az Unión belül.

(7)

Annak érdekében, hogy az erőfeszítések oda összpontosuljanak, ahol azokra a legnagyobb szükség van, ezen irányelv hatályának csak az Unió tengerpartjain leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyagtermékekre, valamint a műanyagot tartalmazó halászeszközökre és oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékekre kell kiterjednie. Az ezen irányelvben foglalt intézkedések hatálya alá tartozó, egyszer használatos műanyagtermékek a becslések szerint az Unió tengerpartjain elvégzett számlálások során talált egyszer használatos műanyagok körülbelül 86 %-át teszik ki. Ezen irányelv hatálya nem kell, hogy kiterjedjen az üvegből és fémből készült italtárolókra, mivel azok nem tartoznak az Unió tengerpartjain leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyagtermékek közé.

(8)

A mikroműanyagok nem tartoznak közvetlenül ezen irányelv hatálya alá, azonban hozzájárulnak a tengeri elhagyott hulladékhoz, ezért az Uniónak átfogó megközelítést kell alkalmaznia e problémakört illetően. Az Uniónak arra kell ösztönöznie az összes gyártót, hogy szigorúan korlátozzák a mikroműanyag-tartalmat a készítményeikben.

(9)

A nagyméretű műanyag tételekkel, valamint az azokból keletkező kisebb darabokkal vagy mikroműanyagokkal való szárazföldi, illetve talajszennyezés jelentős lehet, és az ilyen műanyagok a tengeri környezetbe jutva is szennyeződést okozhatnak.

(10)

Ez az irányelv a 94/62/EK és a 2008/98/EK irányelvhez képest különös szabályokat állapít meg (lex specialis). Amennyiben az említett két irányelv ellentétes ezzel az irányelvvel, alkalmazási körén belül ez az irányelv az irányadó. Ez érvényes például a forgalomba hozatalra vonatkozó korlátozások esetében. Így különösen a fogyasztás csökkentését célzó intézkedések, a termékkövetelmények, a jelölési követelmények és a kiterjesztett gyártói felelősség tekintetében ez az irányelv kiegészíti a 94/62/EK és a 2008/98/EK irányelvet, valamint a 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (12).

(11)

Az egyszer használatos műanyagtermékeket sokféle műanyagból lehet előállítani. A műanyagokat általában polimer anyagokként határozzák meg, amelyekhez adalékanyagokat adhattak. Ez a meghatározás ugyanakkor egyes természetes polimerekre is igaz. A nem módosított természetes polimerek – a „kémiailag nem módosított anyagok” 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) 3. cikkének 40. pontja szerinti fogalommeghatározásával összhangban – nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá, mivel azok természetesen előfordulnak a környezetben. Ezért ezen irányelv alkalmazásában a polimernek az 1907/2006/EK rendelet 3. cikkének 5. pontja szerinti fogalommeghatározását ki kell igazítani, és egy külön fogalommeghatározást kell bevezetni. A módosított természetes polimerekkel gyártott műanyagok, vagy a bioalapú, fosszilis vagy szintetikus alapanyagból gyártott műanyagok nem fordulnak elő a természetben, ezért ezen irányelv hatályának vonatkoznia kell az ilyen műanyagokra. A műanyagok kiigazított fogalommeghatározásának így ki kell terjednie a polimer-alapú gumitermékekre és a bioalapú és biológiailag lebomló műanyagokra is, függetlenül attól, hogy biomasszából származnak-e vagy úgy alakították-e ki azokat, hogy idővel biológiailag lebomoljanak. Ez az irányelv nem vonatkozik a festékekre, tintákra és ragasztóanyagokra, ezért ezekre a fogalommeghatározásnak nem kell kiterjednie.

(12)

Annak érdekében, hogy egyértelműen meghatározzuk ennek az irányelvnek a hatályát, meg kell határozni az „egyszer használatos műanyagtermék” fogalmát. A fogalommeghatározás nem foglalja magában azokat a műanyagtermékeket, amelyeket úgy terveztek meg, alakítottak ki és hoztak forgalomba, hogy élettartamuk alatt többször vagy több körben újratölthetőek legyenek, illetve az eredeti rendeltetésüknek megfelelő célból újrahasználhatók legyenek. Az egyszer használatos műanyagtermékek olyan termékek, amelyeket rendeltetésük szerint jellemzően csak egyszer vagy rövid ideig használnak azelőtt, hogy hulladék lesz belőlük. Ezen irányelv hatályának ki kell terjednie a nedves kozmetikai és háztartási törlőkendőkre, az ipari nedves törlőkendőkre azonban nem. A Bizottságnak iránymutatásokat kell kidolgoznia az egyszer használatos műanyagtermékekre vonatkozóan annak érdekében, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani, hogy egy adott termék ezen irányelv alkalmazásában egyszer használatos műanyagterméknek minősül-e. Az ezen irányelvben foglalt kritériumokra tekintettel ezen irányelv alkalmazásában az élelmiszerek következő csomagolásai minősülnek például egyszer használatos műanyagterméknek: gyorsételek tárolására szolgáló műanyagtárolók, hidegen vagy melegen történő fogyasztásra szánt készételek, szendvicsek, wrapok és saláták tárolására használt ételtárolók, illetve friss vagy feldolgozott, és további feldolgozást nem igénylő élelmiszerek, például gyümölcs, zöldség vagy desszertek tárolására szolgáló műanyagtárolók. Ezen irányelv alkalmazásában például az élelmiszerek következő csomagolásai nem minősülnek egyszer használatos műanyagterméknek: szárított élelmiszerek vagy hidegen értékesített, további feldolgozást igénylő élelmiszerek csomagolása, többadagos kiszerelésű ételtárolók, vagy egyadagos kiszerelésű, de nem egyenként értékesített ételtárolók.

Egyszer használatos műanyagterméknek minősülnek például a következő italtárolók: italpalackok, vagy a sör, a bor, a víz, az üdítőitalok, gyümölcslevek és gyümölcsnektárok, az instant italok vagy a tej esetében használt kompozit csomagolás, kivéve az italtartó poharakat, mivel azok ezen irányelv alkalmazásában az egyszer használatos műanyagtermékek egy másik kategóriájába tartoznak. Mivel az üvegből és fémből készült italtárolók nem tartoznak az Unió tengerpartjain leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyagtermékek közé, ezen irányelv hatálya nem terjed ki rájuk. A Bizottságnak ugyanakkor ezen irányelv felülvizsgálatának keretében értékelnie kell az üvegből és fémből készült italtárolókhoz használt, műanyagból készült kupakokat és fedeleket.

(13)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó egyszer használatos műanyagtermékekre több tényezőtől függően egy vagy több intézkedésnek kell vonatkoznia; ilyen tényező például az, hogy rendelkezésre állnak-e megfelelő és fenntarthatóbb alternatívák, mennyire lehet megváltoztatni a fogyasztói szokásokat, illetve az, hogy a már meglévő uniós jogszabályok mennyiben terjednek ki e termékekre.

(14)

Bizonyos egyszer használatos műanyagtermékek esetén nem állnak még rendelkezésre megfelelő és fenntarthatóbb alternatívák, és a legtöbb ilyen egyszer használatos műanyagtermék fogyasztása várhatóan növekedni fog. Ennek a trendnek a megfordítása és a fenntarthatóbb megoldások felé történő elmozdulás támogatása érdekében elő kell írni, hogy a tagállamok – például nemzeti fogyasztáscsökkentési célértékek meghatározása útján – hozzák meg a szükséges intézkedéseket e termékek fogyasztásának nagymértékű és tartós csökkentése érdekében, mégpedig úgy, hogy az ne veszélyeztesse az élelmiszerhigiéniával, az élelmiszerbiztonsággal, a helyes higiéniai gyakorlatokkal, a helyes gyártási gyakorlatokkal, a fogyasztók tájékoztatásával, illetve a nyomon követhetőséggel kapcsolatos, a 178/2002/EK (14), a 852/2004/EK (15) és a 1935/2004/EK (16) európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint az élelmiszerbiztonságról, higiéniáról és címkézésről szóló egyéb vonatkozó jogszabályokban foglalt követelményeket. A tagállamoknak a lehető legambiciózusabb intézkedések meghozatalára kell törekedniük, amelyek érdemben megfordítják a növekvő fogyasztási trendeket és mérhető mennyiségi csökkentéshez vezetnek. Az említett intézkedéseknek figyelembe kell venniük a termékek teljes életcikluson át – többek között a tengeri környezetben – kifejtett hatását, és meg kell felelniük a hulladékhierarchiának.

Amennyiben a tagállamok úgy határoznak, hogy az említett kötelezettséget forgalmazási korlátozások révén teljesítik, gondoskodniuk kell arról, hogy az ilyen korlátozások arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek. A tagállamoknak ösztönözniük kell a többszöri felhasználásra alkalmas olyan termékek használatát, amelyeket a hulladékká válásukat követően elő lehet készíteni újrahasználatra és újrafeldolgozásra.

(15)

Egyéb egyszer használatos műanyagtermékek esetén már léteznek megfelelő, fenntarthatóbb és egyben megfizethető alternatívák. Az ilyen egyszer használatos műanyagtermékek környezetre gyakorolt káros hatásainak korlátozása érdekében elő kell írni, hogy a tagállamok tiltsák meg ezek forgalomba hozatalát. Ezzel a már elérhető és fenntarthatóbb alternatívák használatát, valamint a fenntarthatóbb üzleti modellekre, újrahasználható alternatívákra és az anyagok kiváltására irányuló innovatív megoldások alkalmazását támogatnák. Az ebben az irányelvben bevezetett forgalombahozatali korlátozásoknak ki kell terjedniük az oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékekre is, mivel az ilyen típusú műanyag biológiailag nem megfelelően bomlik le, és így hozzájárul a környezet mikroműanyag-szennyezéséhez, nem komposztálható, negatívan befolyásolja a hagyományos műanyag újrafeldolgozását, és nem jár bizonyított környezeti haszonnal. Korlátozni kell továbbá az expandált polisztirolból készült, egyszer használatos étel- és italtárolók és italtartó poharak használatát is, tekintettel a tengeri környezetben található jelentős mennyiségű elhagyott polisztirol-hulladékra és a rendelkezésre álló alternatívákra.

(16)

A dohánytermékek műanyagot tartalmazó szűrői az Unió tengerpartjain a második leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyag tételek. A műanyagtartalmú szűrőket tartalmazó dohánytermékek fogyasztás utáni azonnali eldobása óriási mértékben szennyezi a környezetet, ezért jelentős mértékben vissza kell szorítani a hulladékelhagyás e formáját, csökkentve az általa kifejtett környezeti hatást. Az innovációnak és a termékfejlesztésnek köszönhetően várhatóan használható alternatívák születnek majd a műanyagot tartalmazó szűrők helyettesítésére; ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. A műanyagtartalmú szűrőket tartalmazó dohánytermékek tekintetében alkalmazandó kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereknek is ösztönözniük kell a dohánytermékekben használt műanyagot tartalmazó szűrők fenntartható alternatíváinak kifejlesztéséhez vezető innovációt. A tagállamoknak intézkedések széles körével kell előmozdítania a műanyagtartalmú szűrőket tartalmazó dohánytermékek fogyasztás utáni elhagyott hulladékká válásának visszaszorítását.

(17)

Az italtárolókhoz használt, műanyagból készült kupakok és fedelek az Unió tengerpartjain leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyag tételek közé tartoznak. Ezért az egyszer használatos műanyagterméknek minősülő italtárolók forgalomba hozatalát csak akkor kell lehetővé tenni, ha esetükben teljesülnek egyes olyan konkrét terméktervezési követelmények, amelyekkel jelentősen csökkenteni lehet az ilyen, műanyagból készült kupakok és fedelek környezetbe jutását. Az egyszer használatos műanyagterméknek és csomagolásnak minősülő italtárolók esetében ez az új követelmény kiegészítené a 94/62/EK irányelv II. mellékletében előírt, összetételre vonatkozó, illetve a csomagolás újrahasználható és hasznosítható, többek között újrafeldolgozható jellegére vonatkozó alapvető követelményeket.

A termékkialakítási követelményeknek való megfelelés elősegítése és a belső piac zavartalan működésének biztosítása érdekében az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (17) megfelelően elfogadott harmonizált szabványt kell kidolgozni, és e szabvány betartása esetén vélelmezni kell az említett követelményeknek való megfelelést. Ennélfogva a harmonizált szabvány kellő időben történő kidolgozása kiemelt jelentőséggel bír ezen irányelv hatékony végrehajtásának biztosítása szempontjából. Elegendő időt kell előirányozni a harmonizált szabvány kidolgozásához, illetve ahhoz, hogy a gyártók a termékkialakítási követelmények végrehajtásával összefüggésben kiigazíthassák termelési láncaikat. A műanyagok körforgásos használatának biztosítása érdekében elő kell mozdítani az újrafeldolgozott anyagok piaci elterjedését. Ezért célszerű olyan követelményeket bevezetni, amelyek meghatározzák, hogy az italpalackoknak legalább milyen arányban kell újrafeldolgozott műanyagot tartalmazniuk.

(18)

A műanyagtermékek gyártása során azok teljes élettartamát figyelembe kell venni. A műanyagtermékek tervezésénél mindig figyelembe kell venni a termékgyártási és -használati szakaszt, valamint a termék újrahasználhatóságát és újrafeldolgozhatóságát. A 94/62/EK irányelv 9. cikkének (5) bekezdése értelmében elvégzendő felülvizsgálat keretében a Bizottságnak az életciklus-elemzésekre támaszkodva figyelembe kell vennie a különböző csomagolóanyagok – többek között a kompozit anyagok – relatív tulajdonságait, különösen a hulladékmegelőzésre és a körforgásos szemléletű tervezésre összpontosítva.

(19)

A nők egészségének védelme érdekében kerülni kell a veszélyes vegyi anyagok jelenlétét az egészségügyi betétekben, a tamponokban, valamint tampon-applikátorokban. Az 1907/2006/EK rendelet alapján folytatott korlátozási eljárások keretében indokolt, hogy a Bizottság az ilyen anyagokra vonatkozó további korlátozásokat mérlegeljen.

(20)

Bizonyos egyszer használatos műanyagtermékek azért kerülnek a környezetbe, mert hulladékká válva helytelenül, például a csatornarendszeren keresztül vagy más, nem megfelelő módon kerülnek a környezetbe. A csatornarendszerbe jutva jelentős gazdasági károkat is okozhatnak a csatornahálózatokban, ha eltömítik a szivattyúkat és a csővezetékeket. E termékek esetében gyakran jelentős információhiány van az azokat alkotó anyagok jellemzőit, illetve a hulladékártalmatlanítás megfelelő módjait illetően. Ezért azon egyszer használatos műanyagtermékek tekintetében, amelyek ilyen módon gyakran kerülnek a csatornarendszerbe, vagy amelyeket hulladékként más, nem megfelelő módon ártalmatlanítanak, jelölési követelményeket kell meghatározni. A jelölésnek tájékoztatnia kell a fogyasztókat a termékre vonatkozó megfelelő hulladékgazdálkodási lehetőségekről vagy a termék tekintetében kerülendő hulladékártalmatlanítási módokról a hulladékhierarchiával összhangban, valamint a termék műanyagtartalmáról és ebből eredően a hulladékelhagyás vagy a terméknek a más, nem megfelelő módon történő ártalmatlanítása miatti negatív környezeti hatásáról. A jelölést adott esetben a termék csomagolásán vagy közvetlenül a terméken kell elhelyezni. A Bizottságot fel kell hatalmazni a jelölésre vonatkozó harmonizált előírások kidolgozására, amelynek során adott esetben reprezentatív fogyasztói csoportokkal tesztelni kell a javasolt jelölés megítélését annak biztosítása érdekében, hogy az hatékony és könnyen érthető legyen. A halászeszközök esetében a jelölési követelményeket az 1224/2009/EK rendelet már jelenleg is tartalmazza.

(21)

Azon egyszer használatos műanyagtermékek tekintetében, amelyek esetében még nem állnak rendelkezésre megfelelő és fenntarthatóbb alternatívák, a tagállamoknak „a szennyező fizet” elv alapján kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereket is be kell vezetniük, amelyek fedezik a hulladékgazdálkodás és a hulladékeltakarítás szükséges költségeit, valamint azoknak a figyelemfelkeltő intézkedéseknek a költségeit, amelyek az ilyen jellegű elhagyott hulladék keletkezésének megelőzésére és visszaszorítására irányulnak. Ezek a költségek nem haladhatják meg az említett szolgáltatások költséghatékony módon történő nyújtásához szükséges mértéket, és azokat átlátható módon kell megállapítani az érintett szereplők között.

(22)

A 2008/98/EK irányelv meghatározza a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek általános minimumkövetelményeit. Ezeket a követelményeket kell alkalmazni az ezen irányelvben meghatározott kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerekre is, függetlenül attól, hogy végrehajtásuk jogalkotási aktussal vagy az ezen irányelv szerinti megállapodások útján történik. Egyes követelmények alkalmazhatósága az érintett termék jellemzőitől függ. A hulladékhierarchiával összhangban a műanyagtartalmú szűrőket tartalmazó dohánytermékek, a nedves törlőkendők és a léggömbök esetében nincs szükség elkülönített gyűjtésre a megfelelő hulladékkezelés biztosításához, ezért e termékek esetében nem kötelező elkülönített gyűjtési rendszert kialakítani. Ez az irányelv a 2008/98/EK irányelvben foglaltakon felül további követelményeket fogalmaz meg a kiterjesztett gyártói felelősséggel kapcsolatban, például azt, hogy egyes egyszer használatos műanyagtermékek esetében azok gyártóinak kell megfizetniük a hulladékeltakarítás költségeit. Lehetővé kell tenni, hogy a költségek magukban foglalják a dohánytermékek fogyasztói hulladékának gyűjtésére szolgáló sajátos infrastruktúra kialakításának a költségeit, például megfelelő hulladéktárolók elhelyezését a hulladékképződés szokásos helyszínén. A hulladékeltakarítás költségei kiszámításának módszertanát az arányossági megfontolások figyelembevételével kell kialakítani. Az adminisztratív költségek minimálisra szorítása érdekében a tagállamok – több évre szóló, megfelelő rögzített összegek meghatározásával – rendelkezhetnek a hulladékeltakarítás költségeihez való pénzügyi hozzájárulásról.

(23)

A tengeri környezetbe juttatott, többek között az elhagyott vagy elveszített halászeszközökből származó műanyag nagy százalékos aránya a tengeri elhagyott hulladékban azt jelzi, hogy az 1224/2009/EK rendeletben, a 2000/59/EK irányelvben és a 2008/98/EK irányelvben megállapított, jelenleg létező jogi követelmények nem nyújtanak kellő ösztönzést ahhoz, hogy az ilyen halászeszközöket összegyűjtés és hulladékkezelés céljából visszajuttassák a partra. Az (EU) 2019/883 európai parlamenti és tanácsi irányelv (18) szerint létrehozott közvetett díjrendszer olyan rendszert kínál, ami biztosítja a hulladékleadás jogát és nem sarkall arra, hogy a hajók a hulladékaikat a tengerbe ürítsék. Az említett rendszert azonban a halászoknak szóló olyan további pénzügyi ösztönzőkkel kell kiegészíteni, amelyek elősegítik, hogy a hulladékká vált halászeszközeiket partra hozzák, annak elkerülése érdekében, hogy a fizetendő közvetett hulladékdíj esetleg növekedjen. Mivel a halászeszközök műanyagot tartalmazó alkotórészei magas újrafeldolgozási potenciállal rendelkeznek, a tagállamoknak „a szennyező fizet” elv alapján kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereket is be kell vezetniük a műanyagot tartalmazó halászeszközökre és a halászeszközök műanyagot tartalmazó alkotórészeire vonatkozóan, biztosítva ezzel a hulladékká vált halászeszközök elkülönített gyűjtését, valamint a hulladékká vált halászeszközökkel való környezetbarát hulladékgazdálkodásnak, különösen az újrafeldolgozásnak a finanszírozását.

(24)

A műanyagot tartalmazó halászeszközökre vonatkozó kiterjesztett gyártói felelősség keretében a tagállamoknak az ezen irányelvben megállapított jelentéstételi kötelezettséggel összhangban nyomon kell követniük és értékelniük kell a műanyagot tartalmazó halászeszközöket.

(25)

Bár minden műanyagot tartalmazó tengeri elhagyott hulladék kockázatot jelent a környezetre és az emberi egészségre, és ezért az általuk okozott szennyezést kezelni kell, az arányossági megfontolásokat is figyelembe kell venni. Ennélfogva maguk a halászok és a műanyagot tartalmazó halászeszközöket előállító kézművesek nem minősülhetnek gyártónak, és nem tehetők felelőssé a kiterjesztett gyártói felelősségből eredő gyártói kötelezettség teljesítéséért.

(26)

A fenntartható fogyasztói döntéseket támogató, valamint a felelős fogyasztói magatartásra sarkalló gazdasági és egyéb ösztönzők hatékony eszközként szolgálhatnak ezen irányelv céljainak eléréséhez.

(27)

Az egyszer használatos műanyagterméknek minősülő italpalackok az egyik leggyakrabban előforduló tengeri hulladék elemek az Unió tengerpartjain. Ez annak tudható be, hogy az elkülönített gyűjtőrendszerek nem hatékonyak, valamint hogy a fogyasztók kevéssé veszik igénybe ezeket a rendszereket. Fontos, hogy az elkülönített gyűjtőrendszerek hatékonyabbá váljanak. Ezért minimális célértéket kell meghatározni az egyszer használatos műanyagterméknek minősülő italpalackok elkülönített gyűjtésére vonatkozóan. Noha a hulladékok elkülönített gyűjtésére vonatkozó kötelezettség a hulladékok típus és jelleg szerinti elkülönített tárolását feltételezi, lehetővé kell tenni bizonyos hulladéktípusok együttes gyűjtését, feltéve, hogy ez nem gátolja a hulladék magas minőségű újrafeldolgozását a hulladékhierarchiának megfelelően, a 2008/98/EK irányelv 10. cikke (2) bekezdésével és 10. cikke (3) bekezdése a) pontjával összhangban. Az elkülönített gyűjtésre vonatkozó célérték meghatározásakor az adott tagállamban forgalomba hozott egyszer használatos műanyag italpalackok mennyiségét vagy az adott tagállamban egyszer használatos műanyag italpalackból keletkezett hulladék mennyiségét kell alapul venni. A tagállamban keletkező hulladék mennyiségének kiszámításakor figyelembe kell venni a keletkezett egyszer használatos műanyag italpalack hulladékot, amely a hulladékgyűjtő rendszereken keresztüli ártalmatlanítás helyett elhagyott hulladékká váló egyszer használatos műanyag italpalackokat is magában foglalja. A tagállamoknak úgy kell elérniük a minimumként meghatározott célértéket, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek keretében az egyszer használatos műanyagterméknek minősülő italpalackok tekintetében elkülönített gyűjtésre vonatkozó célértékeket határoznak meg, betétdíjas rendszert alakítanak ki, vagy bármely más, általuk alkalmasnak ítélt intézkedést hoznak. Mindez közvetlen pozitív hatással lesz a hulladékgyűjtés arányára és az összegyűjtött anyagok, valamint az újrafeldolgozott anyagok minőségére, ezáltal pedig új lehetőségeket teremt az újrafeldolgozó ipar és az újrafeldolgozott anyagok piaca számára. Mindemellett elősegíti a 94/62/EK irányelvben a csomagolási hulladékra vonatkozóan meghatározott újrafeldolgozási célértékek elérését.

(28)

A műanyagot tartalmazó tengeri elhagyott hulladékot eredményező hulladékelhagyás és a hulladékártalmatlanítás egyéb nem megfelelő módjainak elkerülése érdekében az egyszer használatos műanyagtermékek fogyasztóit és a műanyagot tartalmazó halászeszközök felhasználóit megfelelően tájékoztatni kell a rendelkezésre álló újrahasználható alternatívákról és az újrahasználati rendszerekről, a legmegfelelőbb hulladékgazdálkodási lehetőségekről és/vagy a kerülendő hulladékártalmatlanítási megoldásokról, az eredményes hulladékgazdálkodást biztosító bevált gyakorlatokról, a nem megfelelő ártalmatlanítási gyakorlatok környezetre gyakorolt hatásáról, valamint egyes egyszer használatos műanyagtermékek és halászeszközök műanyagtartalmáról, továbbá a nem megfelelő hulladékártalmatlanítás csatornahálózatra gyakorolt hatásáról. Elő kell ezért írni, hogy a tagállamok hozzanak a tudatosságot növelő tájékoztató intézkedéseket, gondoskodva arról, hogy ezek az információk eljussanak az említett fogyasztókhoz és felhasználókhoz. A tájékoztatás nem tartalmazhat az egyszer használatos műanyagtermékek használatára buzdító reklámelemeket. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy megválasszák azokat az intézkedéseket, amelyek a termék jellege vagy használata alapján a legmegfelelőbbek. A figyelemfelkeltő intézkedések költségeit – a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség részeként – az egyszer használatos műanyagtermékek és a műanyagot tartalmazó halászeszközök gyártóinak kell fedezniük.

(29)

Ez az irányelv a környezet és az emberi egészség védelmét hivatott biztosítani. Mint arra a Bíróság több alkalommal emlékeztetett, az irányelveknek az Európai Unió működéséről szóló szerződés 288. cikke harmadik bekezdése által elismert kötelező erejével összeegyeztethetetlen lenne annak elvi szinten történő kizárása, hogy az érintett személyek az irányelvben előírt kötelezettségre hivatkozhassanak. Ez a megfontolás különösen érvényes az olyan irányelvre, amelynek célja egyes műanyagtermékek vízi környezetre gyakorolt hatásának megelőzése és csökkentése.

(30)

Ezen irányelv végrehajtásának értékelése céljából nyomon kell követni a tengeri elhagyott hulladék mennyiségének alakulását az Unión belül. A 2008/56/EK irányelvvel összhangban a tagállamok kötelesek rendszeresen nyomon követni a tengeri elhagyott hulladék, ezen belül a tengeri elhagyott műanyaghulladék jellemzőit és mennyiségét. E nyomonkövetési adatokat közölni kell a Bizottsággal is.

(31)

A tagállamok meg kell állapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meg kell hozniuk minden szükséges intézkedést ezek végrehajtására. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

(32)

A jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodás (19) 22. pontja értelmében a Bizottság elvégzi ennek az irányelvnek az értékelését. Az értékelésnek az ezen irányelv végrehajtása során szerzett tapasztalatokon és összegyűjtött adatokon, valamint a 2008/56/EK és a 2008/98/EK irányelv értelmében gyűjtött adatokon kell alapulnia. Az értékelés alapján fel kell mérni, hogy szükség van-e további intézkedésekre, beleértve a 2030-ra és az azt követő időszakra szóló uniós szintű csökkentési célértékek meghatározását, illetve hogy az Unión belüli tengeri elhagyott hulladék nyomon követése céljából szükség van-e az egyszer használatos műanyagtermékeket felsoroló melléklet felülvizsgálatára, és hogy ezen irányelv hatálya kiterjeszthető-e más egyszer használatos termékekre is.

(33)

Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a következők vonatkozásában: az azon egyszer használatos műanyagtermékek éves fogyasztását kiszámító és ellenőrző módszertan, amelyben a fogyasztáscsökkentési célkitűzések meghatározásra kerülnek, az egyszer használatos műanyag italpalackok minimum újrafeldolgozott anyagtartalmára vonatkozó célértékek kiszámításának és azok elérésének ellenőrzésére vonatkozó szabályok, az egyes egyszer használatos műanyagtermékeken feltüntetendő jelölésekre vonatkozó előírások, az azon egyszer használatos műanyagtermékek gyűjtésére vonatkozó célértékek kiszámításához és ellenőrzéséhez szükséges módszertan, amelyekre elkülönített gyűjtésre vonatkozó célértékeket határoztak meg, valamint az ezen irányelv végrehajtásával kapcsolatos adat- és információszolgáltatásra vonatkozó formátum. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (20) megfelelően kell gyakorolni.

(34)

Helyénvaló megengedni, hogy a tagállamok amellett döntsenek, hogy az illetékes hatóságok és az érintett gazdasági ágazatok közötti megállapodások révén hajtják végre az ebben az irányelvben foglalt egyes rendelkezéseket, feltéve, hogy teljesülnek bizonyos követelmények.

(35)

A hulladékelhagyás elleni küzdelem az illetékes hatóságok, a gyártók és a fogyasztók közös erőfeszítése. A hatóságoknak – köztük az uniós intézményeknek is – jó példát kell mutatniuk.

(36)

mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen az egyes egyszer használatos műanyagtermékek, az oxidatív úton lebomló műanyagokból készült termékek és a műanyagot tartalmazó halászeszközök környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásainak megelőzését és csökkentését, a körforgásos gazdaságra való áttérés elősegítését, beleértve az innovatív és fenntartható üzleti modellek, termékek és anyagok támogatását (hozzájárulva ezáltal a belső piac hatékony működéséhez is) a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az irányelv terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,