(1)

Az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet megállapítja (3) az európai strukturális és beruházási alapokra vonatkozó közös és általános szabályokat.

(2)

Az Európai Unió 2019-es pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetése (4) módosította az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés forrásainak teljes összegét azáltal, hogy az e kezdeményezésre elkülönített kötelezettségvállalási előirányzatokat folyó árakon 116,7 millió EUR-val megnövelte, és azáltal, hogy az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés 2019-re elkülönített kötelezettségvállalási előirányzatainak teljes összegét folyó árakon 4 527 882 072 EUR-ra emelte.

(3)

2019-re a 2011. évi árakon számított 99 573 877 EUR összegű kiegészítő forrást a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék fedezi a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret keretösszegén belül.

(4)

Mivel a 2014–2020 közötti programozási időszak operatív programjainak végrehajtása előrehaladott szakaszban van, helyénvaló különleges intézkedéseket megállapítani az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtásának megkönnyítésére.

(5)

Mivel sürgősen módosítani kell az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést támogató programokat, hogy azok még 2019 vége előtt tartalmazzák az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre elkülönített kiegészítő forrásokat, e rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon hatályba kell lépnie.

(6)

Az 1303/2013/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

A légi közlekedés kulcsfontosságú szerepet játszik az Unió gazdaságában és az uniós polgárok mindennapi életében, és az egyik legjobban teljesítő és legdinamikusabb ágazatot jelenti az uniós gazdaságban. A gazdasági növekedésnek, a munkahelyteremtésnek, a kereskedelemnek és a turizmusnak, valamint a vállalkozások és a polgárok mobilitásának és a közöttük lévő összeköttetéseknek az egyik fő hajtóereje, mindenekelőtt az uniós légiközlekedési belső piacon. A légiközlekedési szolgáltatások terén megvalósuló növekedés az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben hozzájárult az Unión belüli és a harmadik országokkal való összeköttetések javításához, és kulcsfontosságú tényezőt jelentett az uniós gazdaság egészének működése szempontjából.

(2)

Az uniós légi fuvarozók az Európa országait egymással, illetve Európát a világ többi részével összekötő globális hálózat központi szereplői. Lehetővé kell tenni számukra, hogy a harmadik országbeli légi fuvarozókkal nyílt és tisztességes versenykörnyezetben versenyezzenek. Ez egyrészt előnyös a fogyasztók számára, másrészt szükséges a magas fokú uniós légi összekapcsoltságot lehetővé tevő feltételek fenntartásához, az átláthatóság, az egyenlő versenyfeltételek és a folyamatos versenyképesség biztosításához minden uniós légi fuvarozó számára, valamint az uniós légiközlekedési ágazatban a minőségi foglalkoztatás magas színvonalának garantálásához.

(3)

A légiközlekedési ágazat szereplői közötti, egyre fokozódó globális szintű versenyben a nemzetközi légiközlekedési szolgáltatások működtetése során elengedhetetlen általános alapelv a tisztességes verseny. Ezt az elvet mindenekelőtt a nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban 1944. december 7-én aláírt egyezmény (a továbbiakban: a Chicagói Egyezmény) szögezi le, amelynek preambuluma elismeri annak szükségességét, hogy a nemzetközi légiközlekedés alapját a lehetőségek egyenlőségénekelve képezze. A Chicagói Egyezmény 44. cikke azt is kimondja, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek (a továbbiakban: ICAO) arra törekszik, hogy elősegítse a nemzetközi légi közlekedés fejlesztését és ezzel biztosítsa, hogy „minden Szerződő Állam megfelelő lehetőséget kapjon nemzetközi légi járatok fenntartására”, illetve „elkerülje a Szerződő Államok közötti megkülönböztetést”.

(4)

A tisztességes verseny elve jól megalapozott az Unión belül, ahol a piac torzítására alkalmas eszközök az uniós jog hatálya alá tartoznak, ami egyenlő esélyeket és tisztességes versenyfeltételeket garantál az Unióban működő valamennyi uniós vagy harmadik országbeli légi fuvarozó számára.

(5)

Az Unió és egyes harmadik országok folyamatos erőfeszítései ellenére azonban mindezidáig nem kerültek meghatározásra konkrét többoldalú szabályok a tisztességes verseny elvei tekintetében, különösen az ICAO és a Kereskedelmi Világszervezet (a továbbiakban: WTO) megállapodásaival, például a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezménnyel (a továbbiakban: GATS), valamint a légiközlekedési szolgáltatásokról szóló melléklettel összefüggésben sem, amelyeknek a hatóköréből a légiközlekedési szolgáltatásokat nagyrészt kizárták.

(6)

Ezért a minden légi fuvarozóra érvényes, tisztességes versenyfeltételeket garantáló nemzetközi szabályok kidolgozásának aktív támogatása érdekében meg kell erősíteni az ICAO és a WTO keretében tett erőfeszítéseket.

(7)

A légi fuvarozók közötti tisztességes versennyel lehetőleg a harmadik országokkal kötött légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások összefüggésében kell foglalkozni. Az egyfelől az Unió és/vagy tagállamai, másfelől harmadik országok között létrejött légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások többsége mindeddig nem írt elő a tisztességes versenyre vonatkozó megfelelő szabályokat. Ezért a tárgyalások során határozottabban kell törekedni arra, hogy a harmadik országokkal kötött és a jövőben kötendő légiközlekedési és légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodásokba a tisztességes versenyfeltételekről szóló rendelkezések kerüljenek.

(8)

A légi fuvarozók közötti tisztességes verseny a megfelelő uniós jogszabályok, például a 95/93/EGK tanácsi rendelet (3) és a 96/67/EK tanácsi irányelv (4) révén is biztosítható. Amennyiben a tisztességes versenyen az uniós légi fuvarozóknak a harmadik országok vagy harmadik országbeli fuvarozók által alkalmazott bizonyos gyakorlatokkal szembeni védelmét értjük, ezt a kérdést korábban a 868/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) volt hivatott kezelni. A 868/2004/EK rendelet azonban hatástalannak bizonyult a tisztességes verseny biztosításának általános célja elérése tekintetében. Ez mindenekelőtt a rendeletben megfogalmazott egyes olyan szabályokkal kapcsolatban igaz, amelyek az adott – a szubvencionálástól eltérő – gyakorlatok meghatározására, valamint a vizsgálatok elindításával és lefolytatásával kapcsolatos követelményekre vonatkoznak. Ezenkívül a 868/2004/EK rendelet nem biztosította az olyan légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodásokkal való kiegészítő jelleget, amelyeknek az Unió részes fele. Tekintettel az e kérdések kezeléséhez szükséges módosítások számára és jelentőségére, helyénvaló, hogy a 868/2004/EK rendelet helyébe új jogi aktus lépjen.

(9)

Az uniós légiközlekedési ágazat versenyképességéhez a légiközlekedési értéklánc minden elemének versenyképessége szükséges, és ezt a versenyképességet csak egymást kiegészítő szakpolitikai eszközökkel lehet fenntartani. Az Uniónak konstruktív párbeszédet kell folytatnia harmadik országokkal annak érdekében, hogy együtt fektessék le a tisztességes verseny alapjait. E tekintetben továbbra is szükség van hatékony, arányos és visszatartó erejű jogszabályokra az Unió magas fokú uniós összekapcsoltságát lehetővé tevő feltételek fenntartása, valamint a harmadik országbeli légi fuvarozókkal való tisztességes verseny biztosítása érdekében. E célból a Bizottságot hatáskörrel kell felruházni arra vonatkozóan, hogy vizsgálatot végezzen és szükség esetén intézkedéseket hozzon. Fontos, hogy lehessen ilyen intézkedéseket hozni olyankor, amikor a versenyt torzító gyakorlatok kárt okoznak az uniós légi fuvarozóknak.

(10)

A megkülönböztetés magában foglalhat olyan helyzeteket, amelyekben egy uniós légi fuvarozó objektív indokolás nélkül eltérő bánásmódban részesül, nevezetesen a földi kiszolgáláshoz, a repülőtéri infrastruktúrához, a léginavigációs szolgáltatásokhoz, a résidők kiosztásához, az adminisztratív eljárásokhoz – például a külföldi fuvarozó személyzete számára szükséges vízumok megadásához – való hozzáférés és annak árai vagy a légiközlekedési szolgáltatások értékesítésére és forgalmazására vonatkozó részletes szabályok vagy bármely más, az „üzleti tevékenységgel kapcsolatos kérdések”, például a jelentős adminisztratív terhekkel járó vámkezelési eljárások vagy bármely egyéb pénzügyi vagy operatív jellegű tisztességtelen gyakorlat tekintetében.

(11)

Az eljárást az e rendelet szerinti kártérítési intézkedések nélkül kell lezárni, amennyiben azok elfogadása – különös tekintettel a más személyekre, nevezetesen az uniós fogyasztókra vagy vállalkozásokra, valamint az Unión belüli magas szintű összekapcsoltságra gyakorolt hatásukra – ellentétes lenne az Unió érdekeivel. Az Unió érdekeinek vizsgálatakor külön figyelmet kell fordítani azon tagállamok helyzetére, amelyek kizárólagosan vagy jelentős részben a légi közlekedésre támaszkodnak a világ többi részével való összekapcsoltságuk tekintetében, továbbá gondoskodni kell az egyéb uniós szakpolitikákkal való összhangról is. Az eljárásokat akkor is intézkedések nélkül kell lezárni, ha az ilyen intézkedésekre vonatkozó követelmények nem teljesülnek vagy nem már teljesülnek.

(12)

Annak megállapításakor, hogy a kártérítési intézkedések elfogadása az Unió érdekeivel ellentétes lenne-e, a Bizottságnak minden érdekelt fél nézeteit figyelembe kell vennie. A vizsgálat elindításáról szóló értesítésben határidőket kell megadni az információ nyújtására és a meghallgatás kérésére vonatkozóan annak érdekében, hogy minden érdekelt féllel konzultációkat lehessen szervezni és lehetőséget lehessen adni nekik nézeteik kifejtésére. Az érdekelt feleknek tisztában kell lenniük az általuk nyújtott információk nyilvánosságra hozatalának feltételeivel és jogosultnak kell lenniük válaszolni a más felek által tett észrevételekre.

(13)

Annak érdekében, hogy a Bizottság megfelelő tájékoztatást kapjon a vizsgálat megindítását igazoló lehetséges tényezőkről, valamennyi tagállamnak, uniós légi fuvarozónak vagy uniós légi fuvarozói szövetségnek jogosulttá kell válni panasz benyújtására, amely panaszt észszerű időn belül el kell bírálni.

(14)

A rendelet hatékonyságának biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a Bizottságnak lehetősége legyen eljárást indítani a kárveszélyre vonatkozóan meggyőző bizonyítékot tartalmazó panasz alapján.

(15)

A Bizottságnak a vizsgálat során kellően figyelembe kell vennie az adott kontextusban a versenyt torzító gyakorlatokat. A lehetséges gyakorlatok sokféleségére tekintettel előfordulhat, hogy valamely gyakorlat és annak hatásai csak egy adott, két város közötti útvonalra vonatkozó légiközlekedési tevékenységre korlátozódnak, míg más esetekben célszerű lehet figyelembe venni azt, hogy a gyakorlat milyen hatással jár a légiközlekedési hálózat egy nagyobb szeletére vagy szélesebb körére nézve.

(16)

Fontos biztosítani, hogy a vizsgálat a releváns tényezők lehető legszélesebb körére kiterjedhessen. E célból a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy harmadik országokban vizsgálatokat folytasson, amennyiben az érintett harmadik országbeli szervezetek ehhez hozzájárulnak, és ha ez ellen az érintett harmadik országok nem emelnek kifogást. Ugyanezen okokból és ugyanezen célból a tagállamokat kötelezni kell arra, hogy a Bizottságot legjobb képességeik szerint támogassák. A Bizottságnak a rendelkezésre álló legalkalmasabb bizonyítékok alapján kell lezárnia a vizsgálatot.

(17)

A vizsgálat során a Bizottság mérlegelheti, hogy a versenyt torzító gyakorlat olyan nemzetközi légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodást, illetve bármely egyéb olyan, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodást is sért-e, amelynek az Unió részes fele. Ilyen esetben a Bizottság dönthet úgy, hogy a versenyt torzító gyakorlatot, amely olyan nemzetközi légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodást, illetve bármely egyéb olyan, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodást is sért, amelynek az Unió részes fele, helyénvalóbb az adott megállapodás által megállapított vitarendezési eljárások alkalmazásával kezelni. Ilyen esetben a Bizottságnak jogosultnak kell lennie, hogy felfüggessze az e rendelet alapján indított vizsgálatot. Ha azon nemzetközi légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás, illetve bármely egyéb, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodás által megállapított vitarendezési eljárásokkal, amelynek az Unió részes fele, nem lehet megfelelően orvosolni a helyzetet, lehetővé kell tenni, hogy a Bizottság folytassa a vizsgálatot.

(18)

A légi közlekedést érintő megállapodásoknak és e rendeletnek a viták hatékony rendezése és a tisztességes verseny helyreállítása érdekében meg kell könnyíteniük a párbeszédet az érintett harmadik országgal. Amennyiben a Bizottság által végzett vizsgálat harmadik országgal kötött olyan légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodással, illetve bármely egyéb olyan, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodással kapcsolatos tevékenységekre vonatkozik, amelynek az Unió nem részes fele, gondoskodni kell arról, hogy a Bizottság átfogóan ismerje az érintett tagállam által az ilyen megállapodás alapján tervezett vagy végrehajtott, a Bizottság vizsgálatának tárgyát képező helyzetre vonatkozó eljárásokat. A tagállamokat ezért kötelezni kell arra, hogy ennek megfelelően tájékoztassák a Bizottságot. Ilyen esetben minden érintett tagállam számára biztosítani kell a jogot, hogy értesítse a Bizottságot arról, hogy a versenyt torzító gyakorlatot kizárólag azon vitarendezési eljárás keretében kívánja kezelni, amelyről egy harmadik országgal kötött olyan légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás, illetve bármely egyéb olyan, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodás rendelkezik, amelynek az Unió nem részes fele. Ha minden érintett tagállam értesítette a Bizottságot és nem került sor kifogásemelésre, a Bizottságnak átmenetileg fel kell függesztenie a vizsgálatát.

(19)

Ha az érintett tagállamok a versenyt torzító gyakorlatot kizárólag olyan vitarendezési eljárás keretében kívánják kezelni, amelyek olyan légiközlekedési és légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó vagy egyéb, légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó, az érintett harmadik országokkal e megállapodás szerinti kötelezettségeik teljesítése céljából kötött megállapodások értelmében alkalmazandók, a tagállamoknak meg kell kísérelniük haladéktalanul lefolytatni a kétoldalú vitarendezési eljárásokat, és erről teljes mértékben tájékoztatniuk kell a Bizottságot. Amennyiben a versenyt torzító gyakorlat továbbra is fennáll és a Bizottság folytatja a vizsgálatot, figyelembe kell venni az ilyen légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás, illetve bármely egyéb ilyen, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodás alkalmazása során tett megállapításokat annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb helyre lehessen állítani a tisztességes versenyt.

(20)

Figyelembe kell venni az olyan nemzetközi légiközlekedési vagy légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás, illetve bármely egyéb olyan, a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazó megállapodás által meghatározott vitarendezési eljárások alkalmazása során tett megállapításokat, amelynek az Unió vagy valamely tagállam részes fele.

(21)

Az igazgatási hatékonyság érdekében, valamint az intézkedések nélküli megszüntetés lehetőségére tekintettel lehetővé kell tenni az eljárások felfüggesztését abban az esetben, ha az érintett harmadik ország vagy harmadik országbeli szervezet határozott lépéseket tett a versenyt torzító gyakorlatnak, illetve az abból eredő kárnak vagy kárveszélynek a felszámolása érdekében.

(22)

Az érintett uniós légi fuvarozók számára okozott kárra vagy kárveszélyre vonatkozó megállapításoknak a helyzet valós értékelését kell tükrözniük, ezért alapul kell venniük minden releváns tényezőt, különös tekintettel az adott fuvarozók és az érintett légiközlekedési piac általános helyzetére.

(23)

Meg kell határozni azokat a feltételeket, amelyek alapján az eljárások – kártérítési intézkedések meghozatalával vagy anélkül – lezárhatók.

(24)

A versenyt torzító gyakorlatokkal kapcsolatos kártérítési intézkedések célja az említett gyakorlatok által okozott kár ellensúlyozása. Ezért ezeket olyan pénzügyi kötelezettségek vagy egyéb olyan intézkedések formájában kell meghozni, amelyek – pénzbeli értékben is kifejezhető – megfelelő ellenhatást képviselnek. Az arányosság elvének tiszteletben tartása érdekében az intézkedéseknek a megállapított kár ellensúlyozásához szükséges mértékre kell korlátozódniuk. A kártérítési intézkedést az uniós légiközlekedési piac megfelelő működésére tekintettel kell megállapítani, és az nem eredményezheti, hogy egy légi fuvarozó vagy légi fuvarozók egy csoportja jogtalan előnyhöz jusson.

(25)

E rendeletnek nem célja, hogy szabályokat írjon elő harmadik országbeli légi fuvarozók számára például a szubvenciók esetében az uniós fuvarozókra alkalmazandó kötelezettségeknél szigorúbb kötelezettségek bevezetésével.

(26)

Az e rendelet alapján vizsgált helyzetek és azoknak a tagállamokra gyakorolt lehetséges hatásai a körülményektől függően eltérőek lehetnek. Ezért lehetségesnek kell lennie, hogy a kártérítési intézkedések esettől függően egy vagy több harmadik országbeli légi fuvarozóra, egy meghatározott földrajzi területre vagy egy meghatározott időtartamra, illetve egy jövőbeli dátumtól kezdődően legyenek alkalmazandók.

(27)

A kártérítési intézkedések nem tartalmazhatják egy tagállam által egy harmadik ország számára biztosított forgalmi jogok felfüggesztését vagy korlátozását.

(28)

Az arányosság ezen elvével összhangban a versenyt torzító gyakorlatokkal kapcsolatos kártérítési intézkedéseknek csak addig és olyan mértékben szabad hatályban maradniuk, amennyire ez szükséges az ilyen gyakorlat, illetve az abból eredő kár szempontjából. Következésképpen amennyiben a körülmények indokolják, felülvizsgálatot kell végezni.

(29)

E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (6) megfelelően kell gyakorolni.

(30)

A Bizottságnak jelentés útján rendszeresen be kell számolnia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet végrehajtásáról. Az említett jelentésben tájékoztatást kell adnia a kártérítési intézkedések alkalmazásáról, a kártérítés nélkül záruló vizsgálatokról, a kártérítési intézkedések felülvizsgálatáról, valamint a tagállamokkal, az érdekelt felekkel és a harmadik országokkal folytatott együttműködésről. Az említett jelentést a titoktartás megfelelő szintjének megfelelően kell megfogalmazni és kezelni.

(31)

Mivel e rendelet célját, nevezetesen azt, hogy minden uniós fuvarozó egyenlő mértékű, valamint egységes kritériumokon és eljárásokon alapuló tényleges védelemben részesüljön azon károkkal vagy kárveszélyekkel szemben, amelyeket harmadik ország vagy harmadik országbeli szervezet által alkalmazott, a versenyt torzító gyakorlatok okoznak, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritási elvnek megfelelően. Az említett cikkben foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(32)

Mivel e rendelet a 868/2004/EK rendelet helyébe lép, ezért azt hatályon kívül kell helyezni,

(1)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása fenyegeti a biztonságot, mivel ezek bevételi forrást jelentenek a szervezett bűnözés számára, és ezzel lehetővé tesznek olyan más bűncselekményeket, mint például a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és az emberkereskedelem.

(2)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása emellett akadályt képez a digitális egységes piacon, mivel azok aláássák a fogyasztók bizalmát, és közvetlen gazdasági veszteséget okoznak.

(3)

A 2001/413/IB tanácsi kerethatározatot (3) frissíteni kell és ki kell egészíteni a – különösen a számítógépes csalással összefüggő – bűncselekményekre, továbbá a büntetésekre, a megelőzésre, a sértettek segítésére, valamint a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó további rendelkezésekkel.

(4)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása területére vonatkozó tagállami jogi szabályozás hiányossága és a tagállami jogszabályok közötti eltérések akadályozhatják az ilyen bűncselekménytípusok és a hozzájuk kapcsolódó és általuk lehetővé tett egyéb súlyos és szervezett bűncselekmények megelőzését, felderítését és szankcionálását, valamint megnehezítik és ezért kevésbé hatékonnyá teszik a rendőrségi és igazságügyi együttműködést ezen a területen, ami negatív következményekkel jár a biztonságra nézve.

(5)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásnak és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításának jelentős határokon átnyúló dimenziója van, egyre erősebb digitális vonulattal, ez pedig még hangsúlyosabban szükségessé teszi a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása területén a büntetőjogi szabályok közelítését célzó további fellépést.

(6)

Az utóbbi években nemcsak a digitális gazdaság növekedett exponenciálisan, hanem az innováció is sok területre kiterjedt, többek között a fizetési technológiák területére. Az új fizetési technológiák maguk után vonják új típusú fizetési eszközök használatát, amelyek – miközben új lehetőségeket teremtenek a fogyasztók és a vállalkozások számára – a csalások lehetőségét is növelik. Következésképpen a jogi keretnek e technológiai fejlődést tekintve relevánsnak és naprakésznek kell maradnia, és technológiai szempontból semleges megközelítésen kell alapulnia.

(7)

A csalást nem csak a bűnszervezetek finanszírozására használják, hanem az a digitális egységes piac fejlődését is korlátozza, és emiatt a lakosság kevésbé szívesen vásárol az interneten.

(8)

Annak biztosítása érdekében, hogy ezen irányelv tagállamok általi alkalmazásakor következetes megközelítés érvényesüljön, valamint az illetékes hatóságok közötti információcsere és együttműködés megkönnyítése érdekében fontos, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása területén közös fogalommeghatározások álljanak rendelkezésre. A fogalommeghatározásoknak ki kell terjedniük a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök olyan új típusaira is, amelyek lehetővé teszik az elektronikus pénz és a virtuális fizetési eszközök átutalását. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök fogalommeghatározásába bele kell foglalni, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz több különböző, együttesen ható elemből állhat, például egy fizetési mobilalkalmazásból és egy ahhoz társuló engedélyezésből (pl. jelszó). A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök fogalmát ezen irányelv azzal az értelmezéssel alkalmazza, hogy az eszköz ténylegesen lehetővé teszi, hogy birtokosa vagy felhasználója pénzt vagy pénzbeli értéket utaljon át, vagy fizetési megbízást kezdeményezzen. Így például egy fizetési mobilalkalmazásnak a hozzá tartozó szükséges engedélyezés nélküli, jogellenes megszerzése nem minősül készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogellenes megszerzésének, mivel ténylegesen nem teszi lehetővé felhasználója számára pénz vagy pénzbeli érték átutalását.

(9)

Ez az irányelv csak annyiban alkalmazandó a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökre, amennyiben az eszköz fizetési funkciójáról van szó.

(10)

Ez az irányelv csak annyiban alkalmazandó a virtuális fizetési eszközökre, amennyiben azok általánosan felhasználhatók fizetés céljára. A tagállamokat ösztönözni kell annak biztosítására, hogy nemzeti joguk a csalárd bűncselekmények vonatkozásában ugyanolyan szintű védelmet írjon elő a nemzeti bankjuk vagy más hatóságaik által kibocsátott, virtuális jellegű jövőbeli fizetőeszközökre, mint általában a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökre. A virtuális fizetési eszközök átutalását lehetővé tevő digitális pénztárcáknak ugyanolyan mértékben kell ezen irányelv hatálya alá tartozniuk, mint a készpénz-helyettesítő fizetési eszközöknek. A „digitális csereeszközök” fogalommeghatározásával ennek az irányelvnek el kell ismernie, hogy a virtuális fizetési eszközök átutalására szolgáló digitális pénztárcák rendelkezhetnek – de nem szükségszerűen rendelkeznek – a fizetési eszközök sajátosságaival, és nem terjeszthetik ki a fizetési eszköz fogalommeghatározását.

(11)

A fizetési azonosító adatok megszerzését célzó hamis számlák kiküldését ezen irányelv hatálya alá tartozó jogellenes eltulajdonítási kísérletnek kell tekinteni.

(12)

Ez az irányelv azáltal, hogy elsődlegesen olyan fizetési eszközöket részesít büntetőjogi eszközök felhasználásával jogi védelemben, amelyek speciális védelmi jellemzőkkel vannak ellátva az utánzással és a visszaéléssel szemben, arra kívánja ösztönözni a gazdasági szereplőket, hogy az általuk kibocsátott fizetési eszközöket ellássák ilyen speciális védelmi jellemzőkkel.

(13)

Az eredményes és hatékony büntetőjogi intézkedések elengedhetetlenek a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalással és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításával szembeni védelméhez. Mindenekelőtt közös büntetőjogi megközelítést kell kialakítani a büntetendő cselekmény azon tényállási elemei tekintetében, amelyek hozzájárulnak a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök csalárd felhasználásához, vagy előkészítik azt. Ezért már önmagukban, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz tényleges csalárd felhasználása nélkül is bűncselekménynek kell tekinteni az olyan cselekményeket, mint a fizetési eszközök csalás céljából történő gyűjtése és birtoklása – például adathalászat, kártyaadat-lefölözés vagy a pénzforgalmi szolgáltatások igénybevevőinek hamis honlapokra való irányítása vagy átirányítása útján – és azok megosztása, például hitelkártyaadatok interneten történő értékesítése révén. Ezért a büntetendő cselekmény fogalmának ki kell terjednie azokra az esetekre is, ahol a birtoklás, megszerzés vagy terjesztés nem feltétlenül vezet az adott fizetési eszközök csalárd felhasználásához. Mindazonáltal, bár ezen irányelv büntetni rendeli a birtoklást, illetve a tartást, ez nem vonatkozik az egyszerű mulasztás eseteire. Helyénvaló, hogy ez az irányelv ne szankcionálja a fizetési eszközök jogszerű használatát, ideértve az innovatív pénzforgalmi szolgáltatások, így például a jellemzően pénzügyi technológiai társaságok által kifejlesztett szolgáltatások nyújtását és az ahhoz kapcsolódó felhasználást is.

(14)

Az ezen irányelvben említett bűncselekmények esetében a szándékosság fogalmát a nemzeti joggal összhangban az érintett bűncselekmény minden egyes tényállási elemére alkalmazni kell. Valamely cselekmény szándékos jellegére, valamint az ismeretre vagy a szándékolt célra – mint a bűncselekmények szükséges tényállási elemeire – objektív, ténybeli körülményekből lehet következtetni. Helyénvaló, hogy a szándékosságot nem szükségszerűen magukban foglaló bűncselekmények ne tartozzanak ezen irányelv hatálya alá.

(15)

Ez az irányelv a büntetendő cselekmények hagyományos formáit említi, például a csalást, a hamisítást, a lopást és a jogellenes eltulajdonítást, amelyek a nemzeti jogrendekben már a digitális korszak előtt kialakultak. Ezen irányelvnek az immateriális fizetési eszközök tekintetében való kiterjesztett hatálya ezért megköveteli a cselekmények digitális környezetben elkövetett, az említettekkel egyenértékű formái fogalmának a meghatározását, a 2013/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (4) kiegészítve és megerősítve. Az immateriális készpénz-helyettesítő fizetési eszközök jogellenes megszerzésének bűncselekménynek kell minősülnie legalább azokban az esetekben, amikor a jogellenes megszerzés a 2013/40/EU irányelv 3–6. cikkében említett bűncselekmények egyikének elkövetésével, illetve az immateriális készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogosulatlan használatával jár. A „jogosulatlan használatot” úgy kell érteni, hogy az valamely személy azon cselekményét jelenti, hogy a rá bízott immateriális készpénz-helyettesítő fizetési eszközt jogosulatlanul és tudatosan saját vagy más személy javára használja fel. Az ilyen, jogellenesen megszerzett eszközök csalárd felhasználása céljából történő beszerzésének büntetendőnek kell lennie, méghozzá anélkül, hogy meg kellene állapítani a jogellenes megszerzés összes tényállási elemét, illetve anélkül, hogy a büntethetőség feltétele lenne a jogellenes megszerzést eredményező alap-bűncselekmény miatti bűnösség előzetes vagy egyidejű megállapítása.

(16)

Ez az irányelv olyan eszközökre is utal, amelyek felhasználhatók az ezen irányelvben említett bűncselekmények elkövetéséhez. Annak szükségessége okán, hogy a jogszerű célokra gyártott és forgalomba hozott ilyen eszközök esetében – amelyek tehát önmagukban nem jelentenek veszélyt, még ha azokat fel is lehet használni bűncselekmény elkövetésére – ne álljon fenn büntethetőség, a büntethetőség kizárólag azokra az eszközökre korlátozódik, amelyeket elsődlegesen az ezen irányelvben említett bűncselekmények elkövetésére terveztek, illetve amelyeket kifejezetten erre a célra alakítottak át.

(17)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásra és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítására vonatkozó szankcióknak és büntetéseknek hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük az Unió egész területén. Ez az irányelv nem érinti azt, hogy az ügy körülményeinek és a nemzeti büntetőjog általános szabályainak megfelelően, egyedileg kell meghatározni és alkalmazni a büntetéseket, illetve végrehajtani az ítéleteket.

(18)

mivel ez az irányelv minimumszabályokat ír elő, a tagállamok szigorúbb büntetőjogi szabályokat is elfogadhatnak, illetve fenntarthatnak a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalást és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítását illetően, többek között tágabban határozhatják meg a bűncselekmények fogalmát.

(19)

Helyénvaló súlyosabb büntetéseket előírni, ha a bűncselekményt a 2008/841/IB tanácsi kerethatározatban (5) meghatározott bűnszervezet keretében követik el. A tagállamoknak nem kell kötelező jelleggel külön súlyosbító körülményekről rendelkezniük, amennyiben nemzeti joguk külön bűncselekményekről rendelkezik, és azokkal kapcsolatban súlyosabb szankciók szabhatók ki. Amikor egyazon személy az ezen irányelvben említett bűncselekményt egy másik, szintén ezen irányelvben említett bűncselekménnyel összefüggésben követ el, és az említett bűncselekmények közül az egyik lényegében egy másik bűncselekmény szükséges alkotóeleme, a tagállamok – nemzeti joguk általános elveivel összhangban – rendelkezhetnek úgy, hogy az említett cselekmény a fő bűncselekmény tekintetében súlyosbító körülménynek minősül.

(20)

A joghatósági szabályoknak biztosítaniuk kell az ebben az irányelvben említett bűncselekmények tényleges büntetőeljárás alá vonását. A bűncselekményekkel szemben általában annak az országnak a büntető igazságszolgáltatási rendszere tud a leghatékonyabban fellépni, ahol azokat elkövetik. Az egyes tagállamoknak ezért meg kell állapítaniuk a joghatóságot a területükön elkövetett bűncselekmények és az állampolgáraik által elkövetett bűncselekmények tekintetében. A tagállamok megállapíthatják a joghatóságot a területükön kárt okozó bűncselekmények tekintetében is. A tagállamok számára erőteljesen ajánlott, hogy így járjanak el.

(21)

Az illetékes hatóságokat ösztönözni kell arra, hogy a 2009/948/IB tanácsi kerethatározat (6) és a 2002/187/IB tanácsi határozat (7) szerinti kötelezettségekkel összhangban joghatósági összeütközés esetén éljenek az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) közreműködésével lefolytatott közvetlen konzultáció lehetőségével.

(22)

Mivel speciális eszközökre van szükség a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásnak és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításának a hatékony kivizsgálásához, és mivel ezen eszközök fontosak a nemzeti hatóságok közötti hatékony nemzetközi együttműködéshez, a szervezett bűnözést vagy más súlyos bűncselekményeket érintő ügyekben jellemzően használt nyomozási eszközöknek minden tagállamban az illetékes hatóságok rendelkezésére kell állniuk, ha és amilyen mértékben ezen eszközök alkalmazása megfelelő és az arányban áll a bűncselekmények jellegével és súlyosságával, a nemzeti jogban meghatározottak szerint. Ezenfelül a bűnüldöző és egyéb illetékes hatóságoknak kellő időben hozzá kell férniük a releváns információkhoz az ezen irányelvben említett bűncselekmények nyomozása és büntetőeljárás alá vonása érdekében. A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy biztosítsák a megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokat az illetékes hatóságok számára annak érdekében, hogy azok megfelelően el tudják látni az ezen irányelvben említett bűncselekmények kivizsgálásával és ügyükben a büntetőeljárás megfelelő lefolytatásával kapcsolatos feladataikat.

(23)

Az ezen irányelvben említett bűncselekmények ügyében nyomozó vagy büntetőeljárást folytató nemzeti hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy együttműködjenek az ugyanabban a tagállamban működő más nemzeti hatóságokkal, valamint a más tagállambeli társintézményekkel.

(24)

Számos esetben bűncselekmény áll olyan események hátterében, amelyekről az (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) értelmében értesíteni kell a releváns illetékes nemzeti hatóságokat. Az ilyen események tekintetében fennállhat a gyanú, hogy azok bűnügyi jellegűek, még ha abban a szakaszban nincs is elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy bűncselekmény történt. Ebben az összefüggésben az alapvető szolgáltatásokat nyújtó érintett gazdasági szereplőket és digitális szolgáltatókat arra kell ösztönözni, hogy az (EU) 2016/1148 irányelvben előírt jelentéseket osszák meg a bűnüldöző hatóságokkal annak érdekében, hogy hatékonyan és átfogó módon lehessen reagálni, valamint hogy könnyebbé váljon az elkövetők cselekményeikért való felelősségre vonása és elszámoltatása. A biztonságos, védett és reziliensebb környezetre való törekvés jegyében különösen kívánatos a vélhetően súlyos bűncselekménynek minősülő események bűnüldöző hatóságoknál való szisztematikus bejelentése. Ezenkívül adott esetben az (EU) 2016/1148 irányelv alapján kijelölt számítógép-biztonsági eseményekre reagáló csoportokat is be kell vonni a bűnüldöző hatóságok általi nyomozásokba azzal a céllal, hogy – a nemzeti szinten megfelelőnek ítélt módon – tájékoztatást nyújtsanak, valamint hogy igénybe lehessen venni az információs rendszerekkel kapcsolatos szakértelmüket.

(25)

Az (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (9) említett súlyosabb biztonsági események bűnügyi eredetűek is lehetnek. Adott esetben a pénzforgalmi szolgáltatókat arra kell ösztönözni, hogy osszák meg a bűnüldöző hatóságokkal azokat a jelentéseket, amelyeket az (EU) 2015/2366 irányelv értelmében saját tagállamuk illetékes hatóságához kell benyújtaniuk.

(26)

Az Unió szintjén többféle olyan eszköz és mechanizmus is létezik, amely lehetővé teszi a nemzeti bűnüldöző hatóságok közötti információcserét a bűncselekmények ügyében a nyomozás és a büntetőeljárás lefolytatása céljából. A nemzeti bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés megkönnyítése és felgyorsítása érdekében, valamint annak biztosítására, hogy az említett eszközökben és mechanizmusokban rejlő lehetőségeket a legteljesebb mértékben kihasználják, ezen irányelvnek meg kell erősítenie a 2001/413/IB kerethatározattal bevezetett operatív kapcsolattartó pontok fontosságát. A tagállamok úgy is dönthetnek, hogy az operatív kapcsolattartó pontok már meglévő hálózatait veszik igénybe, így például a 2013/40/EU irányelv által felállított hálózatot. A kapcsolattartó pontoknak hatékony segítséget kell nyújtaniuk, például meg kell könnyíteniük a releváns információk cseréjét, valamint technikai tanácsadással, illetve jogi információkkal kell szolgálniuk. A hálózat zavartalan működésének biztosítása érdekében valamennyi kapcsolattartó pontnak képesnek kell lennie arra, hogy egy másik tagállamban lévő kapcsolattartó ponttal gyorsan kommunikáljon. Tekintettel az ezen irányelv hatálya alá tartozó bűncselekmények jelentős, határokon átnyúló dimenziójára és különösen az elektronikus bizonyítékok változékony természetére, a tagállamoknak képesnek kell lenniük arra, hogy késedelem nélkül eljárjanak a hálózattól érkező sürgős megkeresések ügyében és nyolc órán belül visszajelzést küldjenek. Nagyon sürgős és súlyos esetekben a tagállamoknak tájékoztatniuk kell a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynökségét (Europol).

(27)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása elleni küzdelem szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy a hatóságok indokolatlan késedelem nélkül bejelentést kapjanak a bűncselekményekről, mivel gyakran ez szolgál a nyomozások kiindulópontjaként. Intézkedéseket kell hozni a bűnüldöző és az igazságügyi hatóságok felé történő, természetes és jogi személyek – különösen a pénzügyi intézmények – általi bejelentés ösztönzésére. Az említett intézkedések különböző típusú intézkedéseken alapulhatnak, többek között a csalás gyanújának bejelentésére vonatkozó kötelezettséget tartalmazó jogalkotási aktusokon, vagy olyan nem jogalkotási intézkedéseken, mint például az információcserét előmozdító szervezetek vagy mechanizmusok létrehozása vagy támogatása, illetve a figyelemfelhívás. A természetes személyek személyes adatainak kezelésével járó minden ilyen intézkedést az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (10) összhangban kell végrehajtani. Így például a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalással és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításával kapcsolatos bűncselekmények megelőzését és az azok elleni küzdelmet szolgáló bármely adattovábbításnak meg kell felelnie az említett rendeletben megállapított követelményeknek, mindenekelőtt az adatkezelés jogszerű indokaira vonatkozó előírásnak.

(28)

A bűncselekmények késedelem nélküli és közvetlen bejelentésének elősegítése érdekében a Bizottságnak körültekintően meg kell vizsgálnia a csalások hatékony online bejelentésére a tagállamok által létrehozott rendszereket, illetve az uniós szintű egységesített bejelentőlapokat. Az ilyen rendszerekkel elő lehetne segíteni a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel való, gyakran online környezetben elkövetett csalások bejelentését, megerősítve ezzel a sértettek támogatását, a kiberbűnözés fenyegetéseinek azonosítását és elemzését, valamint az illetékes nemzeti hatóságok munkáját és határokon átnyúló együttműködését.

(29)

Az ezen irányelvben említett bűncselekmények gyakran határokon átnyúló jellegűek. Az ilyen bűncselekmények elleni küzdelemhez ezért a tagállamok közötti szoros együttműködés szükséges. A tagállamokat ösztönözni kell annak biztosítására, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó bűncselekményekkel kapcsolatban – a megfelelő mértékben – gondoskodjanak a kölcsönös elismerési és kölcsönös jogsegély-eszközök tényleges alkalmazásáról.

(30)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása minden formájával, köztük a kisebb összegűekkel szembeni nyomozás és büntetőeljárás különösen fontos ahhoz, hogy hatékonyan fel lehessen venni a küzdelmet velük szemben. A bejelentési kötelezettségek, az információcsere és a statisztikai jelentések a csalárd tevékenységek felderítésének hatékony módját jelentik, különösen a külön-külön kisebb pénzösszegeket képviselő, hasonló jellegű tevékenységek esetében.

(31)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása súlyos gazdasági és nem gazdasági következményekkel járhat a sértettek számára. Amennyiben az ilyen csalás például személyazonosság-lopással jár, a következményeit gyakran súlyosbítja a jó hírnevet, a szakmai hírnevet vagy a magánszemély hitelminősítését érő kár és a súlyos érzelmi károsodás. A tagállamoknak segítő, támogató és védő intézkedéseket kell elfogadniuk az említett következmények enyhítése érdekében.

(32)

A sértettek gyakran csak jelentős késedelemmel veszik észre, hogy csalás vagy hamisítás következtében kár érte őket. Ez idő alatt az egymással összefüggő bűncselekmények láncolata indulhat be, ezzel is súlyosbítva a sértetteket érő negatív következményeket.

(33)

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás sértettjévé vált természetes személyek a 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) szerinti jogokkal rendelkeznek. A tagállamoknak az ilyen sértettek számára történő segítség- és támogatásnyújtás céljából intézkedéseket kell elfogadniuk, amelyekben építeniük kell az említett irányelv által előírt intézkedésekre, de egyúttal közvetlenebb módon kell reagálniuk a személyazonosság-lopáshoz kapcsolódó csalások sértettjeinek sajátos szükségleteire. Az ilyen intézkedések részeként mindenekelőtt rendelkezésre kell bocsátani egy jegyzéket a személyazonossággal kapcsolatos bűncselekményeknek és azok sértettjei támogatásának a különböző aspektusaival foglakozó, kifejezetten erre szakosodott intézményekről, szakpszichológiai támogatást, illetve a pénzügyi, gyakorlati és jogi kérdésekre vonatkozóan tanácsadást kell biztosítani, valamint segítséget kell nyújtani a lehetséges kártérítés igénybevételében. A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy egységes nemzeti online információs eszközt hozzanak létre a sértettek segítséghez és támogatáshoz jutásának a megkönnyítésére. Az ilyen bűncselekmények negatív következményeivel szembeni védelemre vonatkozó konkrét tájékoztatást és tanácsokat a jogi személyek számára is biztosítani kell.

(34)

Ezen irányelvnek a jogi személyeknek a nemzeti jog szerinti, panasztételi eljárásokkal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogáról is rendelkeznie kell. Ez a jog különösen a kis- és középvállalkozások esetében szükséges, és várhatóan hozzá fog járulni a kis- és középvállalkozások számára kedvezőbb üzleti környezet kialakításához. A természetes személyeket már a 2012/29/EU irányelv alapján megilleti ez a jog.

(35)

A tagállamoknak a Bizottság segítségével a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása megelőzésére szakpolitikákat kell kialakítaniuk, illetve a meglévőket meg kell erősíteniük, továbbá – tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányok révén – intézkedéseket kell kialakítaniuk, illetve megerősíteniük az ilyen bűncselekmények bekövetkezése kockázatának a csökkentésére. Ebben az összefüggésben a tagállamok kifejleszthetnek és naprakészen tarthatnak egy a csalási módszerekre vonatkozóan gyakorlati példákkal szolgáló, könnyen érthető formátumú, állandó online figyelemfelkeltő eszközt. Az említett eszköz kapcsolódhat az egységes nemzeti online, sértetteknek szóló információs eszközhöz, vagy annak részét képezheti. A tagállamok továbbá kutatási és oktatási programokat is kialakíthatnak. Különös figyelmet kell fordítani a kiszolgáltatott személyek szükségleteire és érdekeire. A tagállamokat ösztönözni kell annak biztosítására, hogy az ilyen kampányokhoz elegendő forrás álljon rendelkezésre.

(36)

Szükség van statisztikai adatok gyűjtésére a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásról és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításáról. A tagállamokat ezért kötelezni kell arra, hogy megfelelő rendszert működtessenek az ezen irányelvben említett bűncselekményekre vonatkozó statisztikai adatok rögzítésére, előállítására és rendelkezésre bocsátására.

(37)

Ezen irányelv célja a 2001/413/IB kerethatározat rendelkezéseinek módosítása és kiterjesztése. Mivel nagyszámú és lényeges módosításról van szó, az egyértelműség érdekében a 2001/413/IB kerethatározatot azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve ezen irányelv kötelező, teljes egészében fel kell váltani.

(38)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez (EUSZ) és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez (EUMSZ) csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(39)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(40)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen azt, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásra és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítására hatékony, arányos és visszatartó erejű, büntetőjogi szankciók legyenek alkalmazandók, valamint a mind az illetékes hatóságok közötti, mint a természetes és jogi személyek és az illetékes hatóságok közötti, határokon átnyúló együttműködés javítását és ösztönzését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban terjedelmük vagy hatásuk miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(41)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat és különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket, ideértve a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogot, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelmét, a vállalkozás szabadságát, a tulajdonhoz való jogot, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot, a bűncselekmények és a büntetések törvényességének és arányosságának elveit, továbbá a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmát. Ez az irányelv az említett jogok és elvek teljeskörű tiszteletben tartására irányul, és azt ennek megfelelően kell végrehajtani,

(1)

A 211/2011/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a polgári kezdeményezés aláírói legalacsonyabb számának a tagállamok legalább egynegyedében meg kell felelniük az Európai Parlament képviselői tagállamonként megválasztott száma 750-szeresének. E minimumszámokat az említett rendelet I. melléklete rögzíti.

(2)

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (a továbbiakban: az Egyesült Királyság) 2017. március 29-én az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkének megfelelően bejelentette az Unióból való kilépésre vonatkozó szándékát. A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjában, illetve ennek hiányában a kilépés bejelentésétől számított két év elteltével, azaz 2019. március 30-án a Szerződések az Egyesült Királyság tekintetében többé nem alkalmazandók, kivéve abban az esetben, ha az Európai Tanács az Egyesült Királysággal egyetértésben egyhangúlag ezen időszak meghosszabbításáról határoz.

(3)

2018. június 28-án az Európai Tanács elfogadta az Európai Parlament összetételének megállapításáról szóló (EU) 2018/937 európai tanácsi határozatot (2). Ez a határozat, amely 2018. július 3-án lépett hatályba, meghatározza az egyes tagállamokban megválasztott európai parlamenti képviselők számát a 2019. július 2-án kezdődő 2019-2024-es parlamenti ciklusban.

Annak érdekében, hogy tükrözzék ezeket a szabályokat az aláíróknak a 211/2011/EU rendelet I. mellékletében foglalt legalacsonyabb száma tekintetében, helyénvaló módosítani a 211/2011/EU rendelet I. mellékletét. E módosítást 2019. július 2-től kell alkalmazni, amikor megkezdődik a 2019–2024-es parlamenti ciklus. Amennyiben azonban ezen időponton túlra meghosszabbítják az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkének (3) bekezdésében említett kétéves időszakot, a módosítást a meghosszabbított időszak lejárta után kell alkalmazni. Az egyértelműség érdekében az I. mellékletet fel kell váltani.

(4)

A 211/2011/EU rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a javasolt polgári kezdeményezés szervezőinek a rendelet II. mellékletében meghatározott információk rendelkezésre bocsátása révén nyilvántartásba kell vetetniük a polgári kezdeményezést a Bizottsággal.

(5)

A 211/2011/EU rendelet 9. cikke úgy rendelkezik, hogy a polgári kezdeményezésnek a Bizottsághoz történő benyújtásához a szervezőknek az említett rendelet VII. mellékletben meghatározott formanyomtatványt kell használniuk.

(6)

A 211/2011/EU rendelet II. és VII. mellékletében szereplő formanyomtatványok olyan lábjegyzetet tartalmaznak, amely tájékoztatást nyújt arról, hogy miként kezelik a kezdeményezés szervezőinek és a szponzorainak személyes adatait. Az érintett adatkezeléshez használt adatvédelmi nyilatkozattal való összetévesztés elkerülése érdekében le kell rövidíteni és egyszerűsíteni kell az említett lábjegyzetben szereplő információkat.

(7)

A lábjegyzetek szövege a 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3) hivatkozik. A 45/2001/EK rendelet 2018. december 11-től hatályát vesztette és az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) váltotta fel azt. A 45/2001/EK rendelet való hivatkozást ezért törölni kell az említett lábjegyzetekből.

(8)

A 211/2011/EU rendelet I. mellékletét ezért fel kell váltani, és az említett rendelet II. és VII. mellékletét ennélfogva megfelelően módosítani kell,