(1)

Az (EU, Euratom) 2015/2422 európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban a Bíróság a Törvényszékkel együtt elvégezte az általuk gyakorolt hatáskörök átfogó áttekintését, és megvizsgálta, hogy az említett rendelet értelmében végrehajtott, az Unió bíróságainak szervezeti felépítésére irányuló reformra tekintettel, szükséges-e bizonyos változtatásokat végrehajtani a Bíróság és a Törvényszék közötti hatáskörmegosztást vagy a fellebbezéseknek a Bíróság általi kezelését illetően.

(2)

Amint az a Bíróság által 2017. december 14-én az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elé terjesztett jelentésben megfogalmazásra került, a Bíróság úgy véli, hogy a jelen szakaszban nem szükséges változtatásokat javasolni az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 267. cikke alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések kezelését illetően. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az uniós bírósági rendszer sarokkövét képezik, és az említett kérelmek gyorsan feldolgozásra kerülnek, ezért jelenleg nincs szükség arra, hogy az Európai Unió Bíróságának alapokmányában meghatározott egyes ügycsoportokban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megtárgyalása és eldöntése a Törvényszék hatáskörébe kerüljön.

(3)

A Bíróság és a Törvényszék által végzett vizsgálat ugyanakkor rámutatott, hogy a Bíróság által az EUMSZ 260. cikkének (2) vagy (3) bekezdése alapján hozott ítélet végrehajtásának elmulasztásához kapcsolódóan, a Bizottság által elfogadott jogi aktus ellen valamely tagállam által indított megsemmisítés iránti kereset elbírálása során a Törvényszék komoly nehézségekkel szembesülhet, amennyiben a Bizottság és az érintett tagállam eltérő álláspontot képvisel a tagállam által a Bíróság ítéletének teljesítése érdekében elfogadott intézkedések megfelelősége tekintetében. Az említett okoknak megfelelően az EUMSZ 260. cikkének (2) vagy (3) bekezdése alapján valamely tagállamra kirótt átalányösszeggel vagy kényszerítő bírsággal kapcsolatos jogvitákat szükségesnek tűnik a Bíróság kizárólagos hatáskörébe utalni.

(4)

A Bíróság és a Törvényszék által lefolytatott vizsgálatból az is kitűnik, hogy számos fellebbezést olyan ügyekben nyújtanak be, amelyek már kétszer is elbírálás tárgyát képezték, először valamely független fellebbezési tanács, majd a Törvényszék részéről, továbbá hogy a Bíróság számos ilyen fellebbezést elutasít azzal az indokkal, hogy azok egyértelműen megalapozatlanok vagy nyilvánvalóan elfogadhatatlanok. Annak érdekében, hogy a Bíróság azokra az ügyekre összpontosíthasson, amelyek a részéről teljeskörű figyelmet igényelnek, a megfelelő igazságszolgáltatásra törekedve olyan eljárást kell bevezetni az ilyen ügyekkel kapcsolatos fellebbezéseket illetően, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy csak azokat a fellebbezéseket fogadja be teljes egészében vagy részben, amelyek az uniós jog egységessége, koherenciája vagy fejlődése szempontjából jelentős kérdést vetnek fel.

(5)

Tekintettel a Bíróság elé terjesztett ügyek számának folyamatos növekedésére, és az Európai Unió Bírósága elnökének 2018. július 13-i levelével összhangban, e szakaszban elsőbbséget kell biztosítani a fent említett eljárás bevezetésének, amelynek értelmében a Bíróság határoz a fellebbezés befogadhatóságáról. A Bíróság 2018. március 26-i kérelmének azon elemét, amely a kötelezettségszegési eljárások egy részének a Törvényszék hatáskörébe utalására vonatkozik, egy későbbi szakaszban kell megvizsgálni, miután 2020 decemberéig elkészül az (EU, Euratom) 2015/2422 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében előírt jelentés a Törvényszék működéséről. Emlékeztetni kell arra, hogy e jelentésnek elsősorban a Törvényszék hatékonyságát és a bírói létszám 56-ra való emelésének szükségességét és eredményességét kell vizsgálnia, figyelemmel arra a célkitűzésre is, hogy az (EU, Euratom) 2015/2422 rendelet preambulumában foglaltak szerint a Törvényszéken belül biztosítani kell a nemek közötti egyensúlyt.

(6)

Következésképpen módosítani kell az Európai Unió Bíróságának alapokmányáról szóló 3. jegyzőkönyvet, biztosítva egyúttal az e jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések és az EUMSZ megfelelő rendelkezései közötti teljeskörű terminológiai egységességet, továbbá megfelelő átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani az e rendelet hatálybalépésének időpontjában folyamatban lévő ügyek kezelésére,

(1)

A nemteljesítő kitettségeket kezelő átfogó stratégia létrehozása az Unió fontos célja azon szándékának megvalósításán belül, hogy a pénzügyi rendszert ellenállóbbá tegye. Jóllehet a nemteljesítő kitettségek kezelése elsősorban a bankok és a tagállamok felelőssége, a nemteljesítő kitettségek jelenlegi magas állományának csökkentése, a nemteljesítő kitettségek jövőbeli túlzott felhalmozódásának megelőzése, illetve a nem banki ágazatban a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzése egyértelmű uniós dimenzióval is bír. Tekintettel a banki és a pénzügyi rendszerek összekapcsolódottságára az egész Unióban, ahol a bankok több joghatóság alatt és tagállamban működnek, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás szempontjából egyaránt jelentős a tagállamokat és az Unió egészét érintő továbbgyűrűző hatások potenciálja.

(2)

A pénzügyi válság következtében a bankszektorban felhalmozódtak a nemteljesítő kitettségek. Az ezt követő recesszió és a lakásárak esése súlyosan érintették a fogyasztókat. A vonatkozó uniós joggal, mint például a 2008/48/EK (4) és a 2014/17/EU (5) európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban, a fogyasztók jogainak védelme alapvető feladat a nemteljesítő kitettségek problémájának kezelésekor. A 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) ösztönzi az azonnali fizetést a vállalkozások és a hatóságok részéről egyaránt, és elősegíti a nemteljesítő kitettségek olyan mértékű felhalmozódásának megelőzését, mint amilyen a pénzügyi válság évei alatt keletkezett.

(3)

Egy integrált pénzügyi rendszer javítani fogja a gazdasági és monetáris unió kedvezőtlen sokkhatásokkal szembeni ellenállóságát azáltal, hogy könnyebbé teszi a határokon átnyúló magánszektorbeli kockázatmegosztást, miközben csökkenti az állami kockázatmegosztás szükségességét is. E célkitűzések megvalósítása érdekében az Uniónak be kell fejeznie a bankunió kialakítását és tovább kell fejlesztenie a tőkepiaci uniót. A nemteljesítő kitettségek lehetséges jövőbeni felhalmozódásának kezelése elengedhetetlen a bankunió megerősítéséhez, mivel ez nélkülözhetetlen a bankszektoron belüli verseny biztosításához, a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez és az Unión belüli munkahelyteremtést és a növekedést szolgáló hitelezés elősegítéséhez.

(4)

„Az európai nemteljesítő hitelek kezeléséről” szóló, 2017. július 11-i cselekvési tervében a Tanács felkérte a különböző intézményeket, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket az unióbeli nemteljesítő kitettségek nagy számának további kezelésére és jövőbeli felhalmozódásuk megelőzésére. A cselekvési terv átfogó megközelítést határoz meg, amely egymást kiegészítő szakpolitikai intézkedések együttesére összpontosít négy területen: i. felügyelet; ii. a fizetésképtelenségi és követelésbehajtási rendszerek strukturális reformjai; iii. az értékcsökkenést elszenvedett eszközök másodlagos piacainak fejlesztése; és iv. a bankrendszer átalakításának támogatása. Ezeket az intézkedéseket uniós és nemzeti szinten kell meghozni. A Bizottság hasonló szándékot jelentett be „A bankunió kiteljesítéséről” szóló, 2017. október 11-i közleményében, amelyben az Unión belüli nemteljesítő hitelek kezelésére vonatkozó átfogó csomag kidolgozására szólított fel.

(5)

Az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (8) együtt alkotja a hitelintézetekre és a befektetési vállalkozásokra (a továbbiakban együttesen: az intézmények) vonatkozó prudenciális szabályokra irányadó jogi keretet. Az 575/2013/EU rendelet többek között az intézményekre közvetlenül alkalmazandó, a szavatolótőkéjük kiszámítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Az 575/2013/EU rendeletnek a szavatolótőkével kapcsolatos meglévő prudenciális szabályait ezért ki kell egészíteni olyan rendelkezésekkel, amelyek a szavatolótőkéből való levonást írják elő olyan esetekben, amikor a nemteljesítő kitettségeket nem fedezik kellőképpen céltartalékok vagy egyéb kiigazítások. Az ilyen előírás ténylegesen felérne egy, a nemteljesítő kitettségekre vonatkozó prudenciális védőhálóval, amely minden uniós intézményre egységesen alkalmazandó lenne, és kiterjedne olyan intézményekre is, amelyek a másodlagos piacon működnek.

(6)

A prudenciális védőháló nem akadályozhatja meg az illetékes hatóságokat abban, hogy felügyeleti hatásköreiket a 2013/36/EU irányelvvel összhangban gyakorolják. Amennyiben az illetékes hatóságok eseti alapon meggyőződnek arról, hogy a nemteljesítő kitettségekre vonatkozóan, az e rendelet révén létrehozott prudenciális védőháló alkalmazása ellenére egy adott intézmény nemteljesítő kitettségei nem kellően fedezettek, az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy éljenek a 2013/36/EU irányelvben biztosított felügyeleti hatásköreikkel, ideértve azt a hatáskört is, hogy a tőkekövetelmények vonatkozásában az intézményektől különleges tartalékképzési szabályzatot vagy eszközkezelést követeljenek meg. Ezért az illetékes hatóságok eseti alapon túlléphetnek az e rendeletben meghatározott követelményeken annak érdekében, hogy a nemteljesítő kitettségek számára megfelelő fedezetet biztosítsanak.

(7)

A prudenciális védőháló alkalmazása céljából helyénvaló a nemteljesítő kitettségek besorolására vonatkozó egyértelmű feltételeket bevezetni az 575/2013/EU rendeletben. Mivel a 680/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet (9) a felügyeleti adatszolgáltatás céljára már meghatároz a nemteljesítő kitettségekre vonatkozó kritériumokat, helyénvaló, hogy a nemteljesítő kitettségek besorolása erre a meglévő keretre épüljön. A 680/2014/EU végrehajtási rendelet a hitelkockázatra vonatkozó szavatolótőke-követelmények kiszámítása céljára meghatározott nemteljesítő kitettségekre és az alkalmazandó számviteli szabályozás szerinti értékvesztett kitettségekre hivatkozik. Mivel az átstrukturálás befolyásolhatja, hogy egy adott kitettségnemteljesítőként kerül-e besorolásra, a besorolási kritériumok az átstrukturálás hatására vonatkozó világos kritériumokkal egészülnek ki. Az átstrukturálási intézkedéseknek arra kell irányulniuk, hogy fenntartható módon visszaállítsák a hitelfelvevő visszafizetést teljesítő állapotát, és meg kell felelniük az uniós fogyasztóvédelmi jognak, valamint különösen a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelvnek, azonban különböző indokaik és következményeik lehetnek. Helyénvaló ezért előírni, hogy egy nemteljesítő kitettség átstrukturálása ne szüntesse meg az adott kitettség nemteljesítőként való besorolását, kivéve, ha bizonyos szigorú megszüntetési kritériumok teljesülnek.

(8)

Minél hosszabb ideje nemteljesítő egy kitettség, annál kisebb a valószínűsége, hogy az értéke megtérül. Ezért indokolt, hogy a kitettség azon hányada, amelyet céltartalékokkal, egyéb kiigazításokkal vagy levonásokkal kell fedezni, egy előre meghatározott ütemezés alapján idővel növekedjen. Egy intézmény által megvásárolt nemteljesítő kitettségekre ezért olyan ütemezést kell alkalmazni, amely attól a naptól kezdődik, amikor a nemteljesítő kitettségeket első ízben sorolták be nemteljesítőként, és nem pedig a vásárlás időpontjától. Ebből a célból az eladónak tájékoztatnia kell a vevőt a kitettség nemteljesítőként való besorolásának időpontjáról.

(9)

A részleges leírásokat figyelembe kell venni az egyedi hitelkockázati kiigazítások kiszámításakor. A leírás kétszeri beszámításának elkerülése érdekében a részleges leírást megelőző eredeti kitettségértéket kell alkalmazni. A részleges leírásoknak a védőháló követelményeinek teljesítésére felhasználható tételek listájára való felvételével arra kell ösztönözni az intézményeket, hogy a leírásokat időben felismerjék. Abban az esetben, amikor egy intézmény az adós tartozásánál alacsonyabb áron vásárolt nemteljesítő kitettségeket, a vevőnek a vételár és az adós tartozása közötti különbséget ugyanúgy kell kezelnie, mint egy részleges leírást a prudenciális védőháló alkalmazásában.

(10)

A fedezett nemteljesítő kitettségek általában várhatóan kevésbé jelentős veszteséggel járnak, mint a nem fedezett nemteljesítő kitettségek, mivel a nemteljesítő kitettség biztosítékául szolgáló hitelkockázati fedezet egy eszközre vonatkozó vagy egy harmadik féllel szembeni egyedi követelést biztosít az intézmény számára az intézménynek a nemteljesítő hitelfelvevővel szembeni általános követelése mellett. Nem fedezett nemteljesítő kitettség esetében csak a nemteljesítő hitelfelvevővel szembeni általános követelés állna rendelkezésre. A nem fedezett nemteljesítő kitettségekhez kapcsolódó nagyobb várható veszteség miatt szigorúbb ütemezés alkalmazandó.

(11)

Az elismert hitelkockázati fedezettel csak részben fedezett kitettség fedezett részét valóban fedezettnek, az elismert hitelkockázati fedezettel nem fedezett részét pedig nem fedezettnek tekinteni. Annak meghatározása érdekében, hogy a nemteljesítő kitettségek mely részeit kell fedezett vagy nem fedezett kitettségként kezelni, a hitelkockázati fedezetre, illetve a teljes mértékben zálogjoggal biztosított fedezetre vonatkozó azon elismerhetőségi kritériumokat, amelyeket a szavatolótőke-követelemények kiszámításához használnak fel, az 575/2013/EU rendeletben meghatározott megfelelő megközelítéssel összhangban kell alkalmazni, ideértve az alkalmazandó értékelési korrekciót is.

(12)

Ugyanazt az egységes ütemezést kell alkalmazni a kitettség nemteljesítését okozó októl függetlenül. A prudenciális védőháló kitettségenként alkalmazandó. A nem fedezett nemteljesítő kitettségek esetében hároméves ütemezés alkalmazandó. Annak érdekében, hogy az intézmények és a tagállamok javíthassák a szerkezetátalakítás vagy a végrehajtási eljárások hatékonyságát, valamint annak elismerése érdekében, hogy az ingatlannal fedezett nemteljesítő kitettségek, valamint az 575/2013/EU rendeletben meghatározott, elismert fedezetnyújtó által garantált lakáshitelek hosszabb ideig rendelkezzenek bizonyos maradványértékkel, miután a hitelt nemteljesítővé sorolták be, helyénvaló kilencéves ütemezést megállapítani. Egyéb fedezett nemteljesítő kitettségek esetében a teljes fedezet biztosításához hétéves ütemezés alkalmazandó.

(13)

Lehetővé kell tenni az átstrukturálási intézkedések figyelembevételét a vonatkozó fedezeti tényező alkalmazása céljából. Pontosabban a kitettséget továbbra is nemteljesítőként kell besorolni, de a fedezeti követelménynek további egy évig változatlannak kell maradnia. Ezért az abban az évben alkalmazandó tényezőt, amelyben az átstrukturálásra sor került, két évig kell alkalmazni. Amennyiben a további év elteltével a kitettség továbbra is nemteljesítő, az alkalmazandó tényezőt úgy kell meghatározni, mintha nem került volna sor átstrukturálásra, figyelembe véve azt az időpontot, amikor a kitettséget eredetileg nemteljesítőnek sorolták be. Mivel az átstrukturálási intézkedések nem vezethetnek arbitrázshoz, ezt a további évet csak arra az első átstrukturálásra lehet engedélyezni, amelyre a kitettség nemteljesítőként való besorolása óta került sor. Továbbá az az egyéves időszak, amelynek során a fedezeti tényező változatlan marad, nem vezethet a céltartalékképzés ütemezésének meghosszabbításához. Ennek eredményeképpen az olyan átstrukturálás, amelyre a nemteljesítő kitettségként való besorolást követő harmadik évben került sor a nem fedezett kitettségek esetében, illetve a nemteljesítő kitettségként való besorolást követő hetedik évben a fedezett kitettségek esetében, nem késleltetheti a nemteljesítő kitettségek teljes fedezését.

(14)

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézmények a nemteljesítő kitettségeik hitelkockázati fedezeti értékelésekor prudens megközelítést kövessenek, az európai felügyeleti hatóságnak (a továbbiakban: az Európai Bankhatóság) mérlegelnie kell, hogy szükség van-e közös módszertanra, és szükség esetén ki kell dolgoznia azt, különös tekintettel a behajthatósággal és a végrehajthatósággal kapcsolatos feltételezésekre, és lehetőség szerint bele kell foglalnia a hitelkockázati fedezet újraértékelésének ütemezésére vonatkozó minimumkövetelményeket.

(15)

Az új prudenciális védőhálóra való zökkenőmentes átállás megkönnyítése érdekében indokolt, hogy az új szabályok ne legyenek alkalmazandók az 2019. április 26. előtt keletkeztetett kitettségekre.

(16)

Annak érdekében, hogy az 575/2013/EU rendelet e rendelet által bevezetett módosításai időben alkalmazhatók legyenek, e rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napját követő napon kell hatályba lépnie.

(17)

Az 575/2013/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

A 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (3) és az 510/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet (4) több alkalommal jelentős mértékben módosították. Mivel további módosítások szükségesek, az említett rendeleteket az áttekinthetőség érdekében célszerű átdolgozni.

(2)

Ezt a rendeletet 2020. január 1-jétől kell alkalmazni annak érdekében, hogy a 443/2009/EK és az 510/2011/EU rendelet átdolgozását és hatályon kívül helyezését követően az átmenet következetes és hatékony módon történjen. A szén-dioxid-kibocsátási előírásokat és azok teljesítésének módozatait azonban 2024-ig célszerű az említett rendeletekben előírt formájukban változtatások nélkül hatályban tartani.

(3)

A Párizsi Megállapodás (5) többek között egy hosszú távú célkitűzést ír elő, összhangban azzal a célkitűzéssel, hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyított globális átlaghőmérséklet-emelkedést jóval 2 °C fok alatt kell tartani, és törekedni kell arra, hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyított globális átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5 °C fokra korlátozódjon. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (a továbbiakban: az IPCC) az iparosodás előtti szinthez képest mért 1,5 °C-os globális hőmérséklet-emelkedés hatásairól és a kapcsolódó globális üvegházhatásúgáz-kibocsátási pályákról szóló különjelentésében szereplő legújabb tudományos eredmények egyértelműen megerősítik az éghajlatváltozás negatív hatásait. Ez a különjelentés arra a következtetésre jut, hogy a kibocsátás valamennyi ágazatban való csökkentése alapvető fontosságú a globális felmelegedés korlátozása szempontjából.

(4)

A Párizsi Megállapodásban foglalt célkitűzésekhez való hozzájárulás érdekében fel kell gyorsítani a teljes közlekedési ágazat kibocsátásmentessé történő átalakulását, figyelembe véve a Bizottság 2018. november 28-i, „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című közleményét, amely felvázolja, hogy milyen, a gazdaság és a társadalom valamennyi ágazatát érintő gazdasági és társadalmi átalakulásokra van szükség ahhoz, hogy 2050-ig megvalósuljon a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás felé való átmenet. A közlekedésből származó légszennyező anyagok kibocsátását, amelyeknek jelentős egészség- és környezetkárosító hatása van, szintén haladéktalanul és drasztikusan csökkenteni kell. A hagyományos belső égésű motorral felszerelt járművek kibocsátásait 2020 után tovább kell csökkenteni. A kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járműveknek el kell terjedniük, és 2030-ra jelentős piaci részesedésre kell szert tenniük. 2030 után tovább kell csökkenteni a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek általi szén-dioxid-kibocsátást.

(5)

A Bizottság „Európa mozgásban – A mindenkit megillető tiszta, versenyképes és összekapcsolt mobilitás felé való, társadalmilag igazságos átmenet programja” című, 2017. május 31-i közleménye és „Az alacsony kibocsátású mobilitás megteremtése – A Földet védelmező, a polgárait jogokkal felruházó, az iparágai és munkavállalói számára biztonságot nyújtó Európai Unió” című 2017. november 8-i közleménye kiemeli, hogy a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások erős ösztönzést adnak az innovációnak és a hatékonyságnak, valamint hozzájárulnak a gépjárműipar versenyképességének megerősítéséhez, és technológiasemleges módon utat nyitnak a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek előtt.

(6)

E rendelet egyértelműen kijelöli a közúti közlekedési ágazatból származó szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez vezető utat, és hozzájárul ahhoz a kötelező célkitűzéshez, hogy az uniós gazdaság teljes egészének üvegházhatásúgáz-kibocsátása 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 40 %-kal csökkenjen, amely célt az Európai Tanács 2014. október 23–24-i következtetéseiben megerősítette, majd a Környezetvédelmi Tanács 2015. március 6-i ülésén a Párizsi Megállapodás keretében az Unió és tagállamai által bejelentett teljesíteni kívánt nemzetileg meghatározott hozzájárulásként jóváhagyta.

(7)

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/842 rendelete (6) kötelezettségeket állapít meg a tagállamok számára arra vonatkozóan, hogy teljesítsék az Unió azon célkitűzését, hogy azon ágazatok esetében, amelyek kívül esnek a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (7) létrehozott uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren, üvegházhatásúgáz-kibocsátásait 2030-ra a 2005-ös szinthez képest 30 %-kal csökkentse. Az említett ágazatok összkibocsátásának jelentős része a közúti közlekedésből származik.Továbbá a közúti közlekedésből származó kibocsátások növekvő tendenciát mutatnak, és mértékük még mindig jóval meghaladja az 1990-es szinteket. Ha a közúti közlekedésből származó kibocsátások továbbra is nőnek, akkor ezek a növekedések továbbra is semlegesítik a többi ágazatban az éghajlatváltozás megfékezése érdekében elért kibocsátáscsökkentések hatását.

(8)

Az Európai Tanács 2014. október 23-24-i következtetéseiben kiemelte, milyen fontos a 2020 utáni időszakban is csökkenteni a közlekedési ágazatban az üvegházhatásúgáz-kibocsátást és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés kockázatait olyan átfogó és technológiasemleges megközelítés révén, amely előmozdítja a kibocsátáscsökkentést és a közlekedés energiahatékonyságát, valamint az elektromos hajtású közlekedést és a megújuló energiaforrások használatát.

(9)

Annak érdekében, hogy az uniós fogyasztók biztonságos, fenntartható, versenyképes és megfizethető energiához jussanak, a kereslet mérséklését elősegítő energiahatékonyság az egyike az energiaunióra vonatkozóan elfogadott stratégiáról szóló, „A stabil és alkalmazkodóképes energiaunió és az előretekintő éghajlat-politika keretstratégiája” című 2015. február 25-i bizottsági közleményben foglalt öt, egymást kölcsönösen erősítő és egymással szorosan összefüggő dimenziónak. A közlemény megállapítja, hogy noha az összes gazdasági ágazatnak lépéseket kell tennie energiahatékonyságának növelése érdekében, a közlekedésben hatalmas energiahatékonysági potenciál rejlik, amely többek között úgy tud érvényre jutni, ha a 2030-ig tartó időszakban továbbra is a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások szigorítására összpontosítunk.

(10)

A 443/2009/EK és az 510/2011/EU rendelet 2015-ben végzett értékelésében megállapítást nyert, hogy e rendeletek még mindig relevánsak és összességükben koherensek, valamint jelentős kibocsátáscsökkentést eredményeznek, miközben költséghatékonyság szempontjából felülmúlják a várakozásokat. Emellett jelentős többletértéket eredményeztek az Unió számára, amelyet tagállami intézkedések révén nem lehetett volna ugyanolyan mértékben elérni. Az említett rendeletek előnyeit azonban lassanként felemészti az új európai menetciklus (a továbbiakban: NEDC) keretében mért szén-dioxid-kibocsátások és a valós feltételek mellett vezetett járművek szén-dioxid-kibocsátásai közötti egyre nagyobb eltérés.

(11)

Ezért indokolt továbbra is követni a 443/2009/EK és az 510/2011/EU rendelet célkitűzéseit, aminek módja a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó, a 2030-ig tartó időszakra kiterjedő új széndioxidkibocsátás-csökkentési célértékek megállapítása a teljes uniós járműállomány tekintetében. Az említett célértékek szintjének meghatározása során figyelembevételre került, hogy mennyire hatékonyan járulnak hozzá az (EU) 2018/842 rendelet hatálya alá tartozó ágazatokból származó kibocsátások költséghatékony csökkentéséhez a 2030-ig tartó időszakban, hogy milyen költségeket és megtakarításokat eredményeznek a társadalom, a gyártók és a járműhasználók számára, továbbá, hogy milyen közvetlen és közvetett hatást gyakorolnak a foglalkoztatásra, a versenyképességre és az innovációra valamint, hogy milyen járulékos előnyöket eredményeznek a légszennyezés csökkentése és az energiabiztonság szempontjából. Figyelemmel arra, hogy a személygépkocsik piaci részesedése nagyobb, és ebből következően szén-dioxid-kibocsátásuk összmennyisége jelentősen magasabb, mint a könnyű haszongépjárműveké, célszerű eltérő megközelítést alkalmazni a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre.

(12)

Társadalmilag elfogadható és igazságos átmenetet kell biztosítani a kibocsátásmentes mobilitás felé. Ezért fontos, hogy a gépjárműipari értéklánc egészében figyelembe vegyék ezen átmenet társadalmi hatásait, és proaktív módon kezeljék a foglalkoztatásra gyakorolt hatásokat. Ezért uniós, nemzeti és regionális szintű célzott programokat kell fontolóra venni a dolgozók átképzése, továbbképzése és átcsoportosítása, továbbá a hátrányos helyzetű közösségek és régiók oktatási és álláskeresési kezdeményezései érdekében, szoros párbeszédet folytatva a szociális partnerekkel és az illetékes hatóságokkal. Ezen átmenet keretében ezen ágazatban meg kell erősíteni a nők foglalkoztatását és az esélyegyenlőséget.

(13)

A kibocsátásmentes mobilitás felé való sikeres átmenet integrált megközelítést és olyan megfelelő környezetet igényel, amely ösztönzőleg hat az innovációra és megőrzi az Unió technológiai vezető szerepét ebben az ágazatban. Ez magában foglalja a kutatásba és innovációba történő állami és magánberuházásokat, a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek növekvő kínálatát, az elektromos és tüzelőanyag töltő infrastruktúra kiépítését, az energiarendszerekbe való integrációt, valamint az akkumulátorok fenntartható anyagellátását és fenntartható termelését, újrafelhasználását és újrafeldolgozását Európában. Ehhez következetes uniós, nemzeti, regionális és helyi szintű intézkedésre van szükség.

(14)

A 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (8) végrehajtásának keretében 2017-ben megkezdődött az (EU) 2017/1151 bizottsági rendeletben (9) előírt új vizsgálati eljárás alkalmazása a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának és tüzelőanyag-fogyasztásának mérésére: a könnyűgépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás (a továbbiakban: WLTP). Ezzel a vizsgálati eljárással a valós vezetési feltételek mellett reprezentatívabb szén-dioxid-kibocsátási és tüzelőanyag-fogyasztási értékek állapíthatók meg.

Ezért helyénvaló, hogy az új szén-dioxid-kibocsátási célértékek már az említett vizsgálati eljárással megállapított szén-dioxid-kibocsátási értékeken alapuljanak. Tekintettel azonban arra, hogy a célértékeknek való megfelelési célokra a WLTP-alapú szén-dioxid-kibocsátási értékek 2021-től már rendelkezésre fognak állni, célszerű, hogy az új szén-dioxid-kibocsátási előírások a 2021-re megállapított célértékekhez viszonyított csökkentési szintekként legyenek meghatározva, és kiszámításuk alapját a WLTP kibocsátás-vizsgálat céljából mért szén-dioxid-kibocsátás képezze. Annak érdekében, hogy a 2025-ben és 2030-ban alkalmazandó kibocsátáscsökkentési célértékek meghatározásához kiindulópontként használt értékek megbízhatóak és reprezentatívak legyenek, az említett mérések elvégzésének feltételeit az (EU) 2017/1152 (10) és az (EU) 2017/1153 (11) bizottsági végrehajtási rendeletek végrehajtása keretébne pontosították.

(15)

Fontos, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos követelmények meghatározása továbbra is Unió- szerte kiszámíthatóságot és tervezési biztonságot nyújtson a járműgyártók számára új személygépkocsijaik és könnyű haszongépjárműveik tekintetében az Unió területén.

(16)

Az 1999/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) 2016. évi bizottsági értékelése azonosította az említett jogalkotási aktus további egyértelműsítésének és egyszerűsítésének szükségességét, ami növelhetné az irányelv relevanciáját, hatékonyságát, eredményességét és koherenciáját. A Bizottságnak ezért legkésőbb 2020. december 31-ig felül kell vizsgálnia az említett irányelvet és adott esetben megfelelő jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie. A leginkább tüzelőanyag-hatékony és környezetbarát járművek elterjedésének támogatása érdekében a felülvizsgálatnak ki kell térnie különösen a könnyű haszongépjárművek bevonására, valamint a címkézésre vonatkozó uniós követelmények jobb kialakításának és további harmonizálásának szükségességére, ami a fogyasztókat összehasonlítható, megbízható és felhasználóbarát információkhoz juttathatná a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek előnyeiről, ideértve a légszennyező anyagokra vonatkozó információkat is.

(17)

Ezért 2025-re és 2030-ra az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek teljes uniós állományára érvényes kibocsátáscsökkentési szinteket kell meghatározni, tekintettel a járműállomány megújulási idejére, valamint arra, hogy a közúti közlekedési ágazatnak hozzá kell járulnia a 2030-as éghajlat- és energiapolitikai célértékek teljesüléséhez. Továbbá e lépcsőzetes megközelítés idejekorán egyértelmű jelet ad a gépjárműiparnak, hogy ne késleltesse az energiahatékony technológiák, valamint a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek piaci bevezetését.

(18)

Az e rendeletben előírt szén-dioxid-kibocsátási előírások az új személygépkocsikra és az új könnyű haszongépjárművekre alkalmazandók. Az ilyen járművek jelenlegi állományát illetően, ideértve a használt járműveket is, a kibocsátás csökkentését célzó további intézkedések is hozhatók, többek között nemzeti és uniós szinten. Például intézkedések hozhatók a járműállomány magasabb megújulási arányának ösztönzésére annak érdekében, hogy a régebbi típusú, magasabb kibocsátású járműveket a lehető leggyorsabban hatékonyabb járművekre cseréljék. A megfizethetőbb kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművekhez való hozzáférés ösztönözheti a fogyasztói magatartásváltozást, valamint az alacsony kibocsátású technológiák gyorsabb elterjedését.

(19)

Míg az Unió a világ legnagyobb gépjárműgyártóinak egyike, és technológiai vezető szerepet tölt be a globális gépjárműipari ágazatban, a verseny egyre kiélezettebb, és ez az ágazat – az elektromos erőátviteli rendszerek, valamint az együttműködő, összekapcsolt és automatizált mobilitás terén megvalósuló új innovációknak köszönhetően – gyorsan változik. Ahhoz, hogy az Unió megőrizze globális versenyképességét és piacokhoz való hozzáférését, olyan keretszabályozásra – többek között a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművekkel kapcsolatos olyan különös ösztönzőre – van szüksége, amely hozzájárul egy nagy nemzeti piac kialakulásához, és támogatja a technológiai fejlődést és az innovációt.

(20)

A kibocsátásmentes mobilitás felé történő zökkenőmentes átmenet megkönnyítése érdekében egy kimondottan ezt a célt szolgáló ösztönző mechanizmust kell bevezetni. Ezt a mechanizmust úgy kell kialakítani, hogy előmozdítsa a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek elterjedését az uniós piacon. Továbbá egy egyedi átmeneti intézkedést kell bevezetni annak érdekében, hogy a fogyasztók számára elérhetők legyenek a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek azokban a tagállamokban, amelyekben alacsony szintű az ilyen járművek piaci elterjedése.

(21)

A kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek EU-s járműállományon belüli arányára vonatkozó megfelelő referenciaértékek megállapításával, valamint egy jól átgondolt mechanizmus bevezetésével, amellyel a gyártóra vonatkoztatott fajlagos kibocsátási célértéket a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járműveknek a gyártó saját állományán belüli arányának alapján kiigazítják, határozottan és hitelt érdemlően ösztönözni lehet az ilyen járművek kifejlesztését, elterjesztését és értékesítését, miközben a hagyományos belső égésű motorok hatékonyságának további fokozására irányuló lehetőség továbbra is fennáll.

(22)

A kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek után járó jóváírások megállapításakor indokolt a különböző járművek szén-dioxid-kibocsátásában mutatkozó különbségeket figyelembe venni. Ami a személygépkocsikat illeti, el kell ismerni az alacsony kibocsátású járműveknek, különösen a külső töltésű hibrid járműveknek a kibocsátásmentes járművek felé történő átmenetben betöltött szerepét. A kiigazítási mechanizmusnak biztosítania kell, hogy a referenciaszintet meghaladó teljesítményt nyújtó gyártók magasabb fajlagos kibocsátási célértékek előnyeit élvezhessék. A kiegyensúlyozott megközelítés érdekében a mechanizmuson belül korlátokat kell szabni a lehetséges kiigazítások mértékének. Ez ösztönzőleg fog hatni az elektromos és tüzelőanyag töltő infrastruktúra időben történő kiépítésére, és mind a fogyasztók, mind a versenyképesség, mind a környezet szempontjából nagy előnyöket biztosít.

(23)

A teljes uniós járműállományra vonatkozó célérték megvalósítására irányuló jogszabályi keretnek a verseny szempontjából semleges, társadalmilag méltányos és az európai gépjárműgyártók sokféleségét figyelembe vevő fenntartható kibocsátáscsökkentési célértékeket kell kitűznie, valamint el kell kerülnie a köztük lévő verseny indokolatlan torzulását.

(24)

Annak érdekében, hogy a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek piacának sokszínűsége megmaradjon, és hogy e piac képes legyen kielégíteni az eltérő fogyasztói igényeket, a fajlagos kibocsátásra vonatkozó célértékeket a járművek rendeltetésének függvényében, lineáris alapon kell meghatározni. A tömeg rendeltetési paraméterként való fenntartása a hatályban lévő rendszerrel összhangban lévőnek tekintendő. A közutakon használt járművek tömegének pontosabb figyelembevétele érdekében a paramétert 2025-től kezdődő hatállyal a jármű menetkész tömegéről a jármű vizsgálati tömegére kell módosítani, a WLTP-ben meghatározottak szerint.

(25)

El kell kerülni, hogy a teljes uniós járműállományra vonatkozó célértékek a járműállomány átlagos tömegében bekövetkezett változások nyomán módosuljanak. Az átlagos tömegben bekövetkező változásokat ezért haladéktalanul figyelembe kell venni a fajlagos kibocsátási célértékek kiszámításánál, és az e célra használt átlagos tömeg értékét 2025-től kezdődő hatállyal kétévente ki kell igazítani.

(26)

Annak érdekében, hogy a kibocsátáscsökkentési erőfeszítések elosztása a verseny szempontjából semleges és méltányos, valamint a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek piacának sokféleségét tükröző módon történjen, továbbá tekintettel a WLTP-alapú fajlagos kibocsátási célértékekre való 2021-es átállásra, helyénvaló, hogy a határértékgörbe meredeksége az abban az évben nyilvántartásba vett összes új jármű fajlagos szén-dioxid-kibocsátása alapján és a teljes uniós járműállományra vonatkozó célértékek 2021, 2025 és 2030 közötti változásainak figyelembevételével kerüljön megállapításra annak biztosítása érdekében, hogy minden gyártó egyenlő mértékben vegye ki a részét a kibocsátás-csökkentésre irányuló erőfeszítésekből. Ami a könnyű haszongépjárműveket illeti, a kisebb tömegű személygépkocsi-alapú kisteherautók gyártóinak esetében ugyanaz a megközelítés alkalmazandó, mint a személygépkocsi-gyártók esetében, míg a nehezebb szegmensbe tartozó járműveket gyártók tekintetében a teljes célidőszak vonatkozásában magasabb és rögzített meredekségű görbét kell megállapítani.

(27)

E rendelet úgy kívánja elérni a célkitűzéseit, hogy többek között ösztönzőket teremt a gépjárműipar számára az új technológiákba való beruházásra. A rendelet tevékenyen előmozdítja az ökoinnovációt és olyan mechanizmussal szolgál, amely alkalmas a jövőbeni technológiai fejlődés követésére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ökoinnovációs megoldások hozzájárultak a 443/2009/EK rendelet és az 510/2011/EU rendelet költséghatékonyságához csakúgy, mint a valós vezetési feltételek melletti szén-dioxid-kibocsátások csökkentéséhez. Ezt a módozatot ezért meg kell tartani, a hatályát pedig ki kell terjeszteni a légkondicionáló rendszerek hatékonyságjavításának ösztönzésére.

(28)

Biztosítani kell azonban, hogy a különféle ösztönzők, így az ökoinnovációs megoldásokra, valamint a hivatalos vizsgálati eljárás során bizonyítottan kibocsátáscsökkentő hatással járó technológiákra irányuló ösztönzők egyensúlyban legyenek. Következésképpen helyénvaló megtartani az ökoinnovációs csökkentésekre megállapított felső határértéket, amelyeket a gyártó figyelembe vehet a célértékeknek való megfelelés szempontjából. A Bizottság számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy felülvizsgálja e felső határérték szintjét – különösen azért, hogy figyelembe vegye a hivatalos vizsgálati eljárásban bekövetkezett változások hatásait. Helyénvaló továbbá pontosítani, hogy hogyan számolják ki a csökkentéseket a célértékeknek való megfelelés céljaira.

(29)

A fenntartható könnyű részegységek fontosak az új járművek energiafogyasztásának és szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. További fejlesztésüknek és elterjesztésüknek támogatnia kell a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású mobilitás felé történő átmenetet.

(30)

A 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) harmonizált keretet hozott létre, amely tartalmazza a hatálya alá tartozó valamennyi új jármű jóváhagyásához szükséges igazgatási rendelkezéseket és általános műszaki követelményeket. Az e rendeletnek való megfelelésért felelős szervnek azonosnak kell lennie azzal a szervvel, amely a 2007/46/EK irányelvvel összhangban felelős a típusjóváhagyási eljárás minden vonatkozásáért és a gyártás megfelelőségének biztosításáért.

(31)

A típusjóváhagyás céljából a 2007/46/EK irányelv II. melléklete szerinti különleges rendeltetésű járművekre különleges előírások vonatkoznak, ezért ezeket ki kell zárni e rendelet hatálya alól.

(32)

Azokban az esetekben, amikor a 2 610 kg vagy a 2 840 kg referenciatömeget meghaladó, kibocsátásmentes könnyű haszongépjárművek adott esetben csak az energiatároló rendszer tömege miatt nem tartoznának e rendelet hatálya alá, helyénvaló lehetővé tenni, hogy az említett járműveket e rendelet hatálya alá tartozónak tekintsék.

(33)

A kibocsátáscsökkentési célértékek meghatározása tekintetében nem célszerű ugyanazt a módszert alkalmazni a nagy mennyiségben gyártókra, mint a kis mennyiségben gyártókra, akik vagy amelyek az e rendeletben előírt kritériumok alapján függetlennek tekintendők. A kis mennyiségben termelő gyártók számára lehetővé kell tenni, hogy alternatív kibocsátáscsökkentési célértékeket kérelmezhessenek, amelyek összefüggenek az adott gyártó járműveinek a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló műszaki kapacitásával, valamint összeegyeztethetők az érintett piaci szegmens jellemzőivel.

(34)

Annak tudomásulvételeként, hogy a járművek rendeltetése alapján meghatározott fajlagos kibocsátási célértékek teljesítése aránytalan mértékben érintené a legkisebb gyártókat, hogy a eltérési eljárás nagy adminisztratív terhet jelent, és hogy elhanyagolható az e gyártók járműeladásai kapcsán elért széndioxidkibocsátás-csökkenésben mérhető előny, a fajlagos kibocsátási célértékek és a többletkibocsátási díj hatálya nem terjed ki azokra a gyártókra, akik vagy amelyek évente kevesebb mint 1 000, az Unióban nyilvántartásba vett új személygépkocsit és új könnyű haszongépjárművet gyártanak. Ha azonban egy mentességet már élvező gyártó mégis eltérést kérelmez, és azt meg is kapja, helyénvaló előírni számára, hogy az ilyen gyártó teljesítse az említett eltérési célértéket.

(35)

A réspiaci gyártók számára a 95 g szén-dioxid/km-es teljes uniós járműállományra vonatkozó célértéktől való eltérés engedélyezésére szolgáló eljárás biztosítja, hogy az ezen réspiaci gyártóktól elvárt kibocsátáscsökkentés az említett célérték tekintetében összhangban legyen a nagy mennyiséget gyártóktól elvárttal. Helyénvaló, hogy az ilyen réspiaci gyártók részére a 2025-től 2028-ig alkalmazandó célértékek tekintetében továbbra is biztosítva legyen az eltérés engedélyezésének lehetősége.

(36)

Az Unió területén nyilvántartásba vett valamennyi új, a gyártók felelősségi körébe tartozó személygépkocsira és könnyű haszongépjárműre vonatkozó átlagos fajlagos szén-dioxid-kibocsátás meghatározásakor minden személygépkocsit és könnyű haszongépjárművet figyelembe kell venni, adott esetben függetlenül tömegüktől vagy egyéb jellemzőiktől. Bár a 715/2007/EK rendelet nem terjed ki azon 2 610 kg-ot meghaladó referenciatömegű személygépkocsikra és könnyű haszongépjárművekre, amelyekre az említett rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében nem terjesztették ki a típusjóváhagyást, e járművek kibocsátását a 715/2007/EK rendelet értelmében rögzítettekkel azonos mérési eljárásokkal kell mérni, nevezetesen a 692/2008/EK bizottsági rendeletben (14) és az (EU) 2017/1151 rendeletben előírt eljárásokkal, valamint a 443/2009/EK rendelet és az 510/2011/EU rendelet alapján elfogadott megfeleltetési eljárásokkal, különösen az (EU) 2017/1152 és (EU) 2017/1153 végrehajtási rendelet szerinti eljárásokkal. Az így kapott szén-dioxid-kibocsátási értékeket fel kell tüntetni a jármű megfelelőségi nyilatkozatában annak érdekében, hogy a járművet fel lehessen venni a nyomonkövetési rendszerbe.

(37)

A befejezett könnyű haszongépjárművek fajlagos szén-dioxid-kibocsátását az alapjármű gyártójához kell hozzárendelni.

(38)

Indokolt figyelembe venni a könnyű haszongépjárművek azon gyártóinak különleges helyzetét, akik vagy amelyek többlépcsős típusjóváhagyásban részt vevő nem teljes járműveket gyártanak. Noha ezek a gyártók felelősek a szén-dioxid-kibocsátási célértékek teljesítéséért, lehetőséget kell számukra biztosítani arra, hogy észszerű bizonyossággal előre jelezzék a befejezett járművek szén-dioxid-kibocsátását. A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy ezeket a szükségleteket a 715/2007/EK rendelet értelmében elfogadott végrehajtási intézkedések megfelelően tükrözzék.

(39)

Annak érdekében, hogy a gyártók számára az e rendeletben előírt célértékeik elérése céljából rugalmasságot lehessen biztosítani, a gyártók – nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárások keretében – csoportosulásokat hozhatnak létre. A csoportosulás létrehozásáról szóló megállapodás időbeli hatálya nem haladhatja meg az öt évet, azonban meghosszabbíthatónak kell lennie. Amennyiben a gyártók csoportosulást hoznak létre, és a csoportosulás egészének átlagos kibocsátása nem haladja meg a csoportosulás számára előírt fajlagos kibocsátási célértéket, akkor úgy kell tekinteni, hogy a gyártók teljesítették a célértékeket.

(40)

A gyártók számára biztosított azon lehetőség, hogy csoportosulásokat hozzanak létre, a szén-dioxid-kibocsátási célértékeknek való megfelelés költséghatékony módjának bizonyult és különösen azon gyártók esetében könnyítette meg a követelményeknek való megfelelést, akik vagy amelyek korlátozott számú járműtípust állítanak elő. A versenysemlegesség javítása érdekében a Bizottságot fel kell ruházni azzal a hatáskörrel, hogy pontosítsa, milyen feltételek mellett hozhatnak létre csoportosulást egymástól független gyártók, aminek köszönhetően a kapcsolt vállalkozások helyzetével egyenértékű helyzetbe kerülnek.

(41)

Az e rendelet szerint meghatározott célértékek teljesülésének biztosítása érdekében megbízható megfelelési mechanizmusra van szükség.

(42)

Az e rendeletben előírt szén-dioxid-csökkentések eléréséhez az is elengedhetetlen, hogy a használatban lévő járművek kibocsátásai megfeleljenek a típusjóváhagyás során megállapított szén-dioxid-értékeknek. Ezért lehetővé kell tenni a Bizottság számára, hogy egy gyártó átlagos fajlagos kibocsátásainak kiszámítása során figyelembe vegyen minden olyan rendszerszerű nem megfelelést, amelyet a típusjóváhagyó hatóságok állapítottak meg a használatban lévő járművek szén-dioxid-kibocsátását illetően.

(43)

A Bizottságot fel kell ruházni az ahhoz szükséges hatáskörrel, hogy létrehozzon és végrehajtson egy olyan eljárást, amellyel ellenőrizni lehet az üzemelő járművek WLTP-nek megfelelően meghatározott szén-dioxid-kibocsátásainak és a megfelelőségi nyilatkozatokban rögzített szén-dioxid-kibocsátási értékeknek való megfelelését. Ezen eljárás kidolgozása során különös figyelmet kell fordítani a módszerek azonosítására, beleértve a tüzelőanyag- és/vagy energiafogyasztás-figyelő fedélzeti eszközökből származó adatok használatát olyan stratégiák feltárására, amelyek révén a jármű szén-dioxid-kibocsátási teljesítményét a típusjóváhagyási vizsgálat során mesterségesen javítják. Amennyiben az ilyen ellenőrzések során a jármű szén-dioxid-kibocsátási teljesítményét mesterségesen javító eltéréseket vagy stratégiákat találnak, az említett megállapításokat elegendő indoknak kell tekinteni annak feltételezéséhez, hogy fennáll az (EU) 2018/858 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (15) és a 715/2007/EK rendeletben megállapított előírásoknak való meg nem felelés súlyos kockázata, és a tagállamoknak ezen az alapon meg kell hozniuk az (EU) 2018/858 rendelet XI. fejezete szerinti szükséges intézkedéseket.

(44)

Az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek fajlagos szén-dioxid-kibocsátását az Unióban összehangolt alapelvek alapján, a WLTP vizsgálati eljárással összhangban kell mérni. E rendelet adminisztrációs terheinek minimális szintre való csökkentése érdekében a teljesítés mérését az Unióban nyilvántartásba vett új személygépkocsikra és könnyű haszongépjárművekre vonatkozó, a tagállamok által összegyűjtött és a Bizottságnak bejelentett adatok alapján kell végezni. A teljesítés értékeléséhez használt adatok egységességének biztosítása érdekében ezen adatok összegyűjtésének és bejelentésének folyamatát a lehető legnagyobb mértékben össze kell hangolni. Az illetékes hatóságok pontos és hiánytalan adatok szolgáltatásával kapcsolatos felelősségét egyértelműen meg kell állapítani csakúgy, mint azt, hogy az adatminőségi ügyek kezelésében hatékonyan együtt kell működniük mind egymással, mind a Bizottsággal.

(45)

Az e rendeletben előírt célértékek gyártók általi teljesítését uniós szinten kell értékelni. Az e rendelet alapján engedélyezett átlagos fajlagos szén-dioxid-kibocsátási értéket túllépő gyártóknak minden naptári évre vonatkozóan többletkibocsátási díjat kell fizetniük. A többletkibocsátási díjból befolyó összegeket az Unió általános költségvetési bevételének kell tekinteni. A Bizottságnak 2023. évi felülvizsgálata során értékelnie kell annak lehetőségét, hogy a többletkibocsátási díjak összegét egy olyan meghatározott alapba vagy megfelelő programba utalják, amelynek célja a kibocsátásmentes mobilitás felé történő igazságos átmenet biztosítása, valamint a gépjárműipari ágazatban dolgozók átképzésének, továbbképzésének és egyéb készségekre vonatkozóképzésének támogatása.

(46)

Valamely, a tagállamok által az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 193. cikkével összhangban fenntartott vagy bevezetett nemzeti intézkedés – e rendelet célját és az abban meghatározott eljárásokat figyelembe véve – nem állapíthat meg további vagy szigorúbb szankciókat azokra a gyártókra, akik vagy amelyek nem teljesítik az e rendelet szerinti célértékeiket.

(47)

E rendelet nem érinti az uniós versenyszabályok teljeskörű alkalmazását.

(48)

Az e rendeletben előírt célértékeknek a szén-dioxid-kibocsátások csökkentése terén megmutatkozó hatékonysága a valóságban nagyban függ a hivatalos vizsgálati eljárás valós vezetési feltételek melletti reprezentativitásától. A tudományos tanácsadási mechanizmus (SAM) 1/2016 számú „A könnyűgépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának valós vezetési feltételek mellett és laboratóriumi vizsgálatok során mért értékei közötti eltérések megszüntetése” című tudományos véleménye és az Európai Parlamentnek a gépjárműipari ágazatban alkalmazott kibocsátásmérésre vonatkozó vizsgálatát követően a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, 2017. április 4-i ajánlása (16) szerint ki kell alakítani egy mechanizmust annak értékelésére, hogy a járműveknek a WLTP-nek megfelelően meghatározott szén-dioxid-kibocsátási és energiafogyasztási értékei a valós vezetési feltételek mellett reprezentatívak-e. A típus-jóváhagyási értékek valós vezetési feltételek melletti reprezentativitása biztosításának legmegbízhatóbb módja a tüzelőanyag- és/vagy energiafogyasztás-figyelő fedélzeti eszközök adatainak felhasználása. A Bizottságot ezért fel kell ruházni azzal a hatáskörrel, hogy eljárásokat dolgozhasson ki az említett értékelések elvégzéséhez szükséges tüzelőanyag- és energiafogyasztási adatok begyűjtésére és kezelésére, valamint hogy biztosítsa az ilyen adatok nyilvánosság számára való hozzáférhetőségét, miközben gondoskodik a személyes adatok védelméről. Ezenkívül az akkumulátoros elektromos járművekre és a gáznemű tüzelőanyagokat – többek közt hidrogént – használó erőátviteli rendszerekkel működő járművekre vonatkozó tüzelőanyag- és energiafogyasztási adatok rendelkezésre állásának biztosítása érdekében indokolt, hogy az (EU) 2017/1151 rendelet végrehajtása keretében haladéktalanul folytatódjon az ilyen járművek tüzelőanyag- és/vagy energiafogyasztását figyelő fedélzeti eszközök szabványosítására irányuló munka.

(49)

A Bizottságnak továbbá értékelnie kell, hogy a tüzelőanyag- és energiafogyasztási adatok hogyan segíthetik elő annak biztosítását, hogy a járműnek a WLTP-vel összhangban meghatározott szén-dioxid-kibocsátási értékei az idő során valamennyi gyártó vonatkozásában reprezentatívak legyenek a valós vezetési feltételek melletti kibocsátások tekintetében, és pontosabban azt, hogy ezek az adatok hogyan használhatók fel a laboratóriumi és a szén-dioxid-kibocsátások valós vezetési feltételek mellett mért értékei közötti különbség nyomon követésére, valamint szükség esetén ezen különbség növekedésének megelőzésére.

(50)

Fontos a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek teljes életciklusra vonatkozó kibocsátásainak uniós szintű értékelése. E célból a Bizottságnak legkésőbb 2023-ig értékelnie kell az uniós piacon forgalomba hozott ilyen járművek teljes életciklusra számított CO2-kibocsátásának értékelésére, valamint az arra vonatkozó következetes adatszolgáltatásra irányuló közös uniós módszertan kidolgozásának lehetőségét. A Bizottságnak nyomonkövetési intézkedéseket kell elfogadnia, ideértve adott esetben a jogalkotási javaslatokat is.

(51)

2024-ben sor kerül az (EU) 2018/842 rendelet és a 2003/87/EK irányelv keretében elért haladás felülvizsgálatára. Ezért helyénvaló ennek a rendeletnek a hatékonyságát 2023-ban átfogóan felülvizsgálni, hogy mindezen jogi eszközök keretében végrehajtott intézkedéseket összehangolt és következetes módon lehessen értékelni. Az említett felülvizsgálat során a Bizottságnak emellett egyértelműen azonosítania kell azt az utat, amelyet követve 2030 után tovább csökkenthető a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátása annak érdekében, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon a Párizsi Megállapodásban rögzített hosszú távú cél eléréséhez. A felülvizsgálatról szóló jelentéshez adott esetben mellékelni kell egy e rendeletre vonatkozó módosítási javaslatot.

(52)

E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a csoportosulásról szóló megállapodásokra vonatkozó egyedi feltételek meghatározásával, az átlagos kibocsátásokra vonatkozó adatok ellenőrzésére és bejelentésére, valamint a II. és a III. melléklet alkalmazására irányuló részletes szabályok elfogadásával, az üzemelő járművek szén-dioxid-kibocsátásában ellenőrzések eredményeképpen tapasztalt eltérések bejelentését, valamint – egy gyártó átlagos fajlagos kibocsátásainak kiszámítása során – ezen eltérések figyelembevételét szolgáló eljárásokra vonatkozó részletes szabályok elfogadásával, a többletkibocsátási díj beszedésére alkalmazandó eszközök meghatározásával, a gyártók teljesítményének közzétételével, az innovatív technológiák vagy innovatív technológiai csomagok jóváhagyására szolgáló eljárásokra vonatkozó részletes rendelkezések elfogadásával, személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek valós vezetési feltételek melletti szén-dioxid-kibocsátására és tüzelőanyag- vagy energiafogyasztására vonatkozó paraméterek gyűjtésére és kezelésére irányuló részletes eljárás elfogadásával, annak ellenőrzésének elvégzésére vonatkozó eljárások meghatározásával, hogy (i) a megfelelőségi nyilatkozatokban rögzített szén-dioxid-kibocsátási és tüzelőanyag-fogyasztási értékek megfelelnek-e az üzemelő járművek szén-dioxid-kibocsátásának és tüzelőanyag-fogyasztásának, valamint (ii) a fedélzeten található vagy a mintában szereplő járművekhez kapcsolódó bármely olyan stratégia jelen van-e, amely a típusjóváhagyás céljából elvégzett vizsgálatok során mesterségesen javítja a jármű teljesítményét, továbbá a fajlagos szén-dioxid-kibocsátások mérésére szolgáló szabályozási vizsgálati eljárásban bekövetkező változások tükrözéséhez szükséges korrelációs paraméterek meghatározásával kapcsolatosan. Ezeket a hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (17) megfelelően kell gyakorolni.

(53)

E rendelet rendelkezései nem alapvető elemeinek módosítása vagy adott esetben kiegészítése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el az e rendelet II. és III. mellékletében előírt adatszolgáltatási követelmények és adatparaméterek módosítása, egyes gyártóknak az eltérésre való jogosultság feltételeinek értelmezésére, az eltérésre irányuló kérelmek tartalmára, valamint az egyes gyártók tekintetében a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló programok tartalmára és értékelésére vonatkozó szabályok megállapítása, az e rendelet I. melléklete A. részének – a réspiaci gyártók eltérési célértékeinek kiszámításához használt képletek meghatározása céljából – való módosítása, a felső határérték innovatív technológiák teljes hozzájárulására vonatkozó, a gyártók átlagos fajlagos szén-dioxid kibocsátásának csökkentése érdekében 2025-től kezdődő hatállyal történő kiigazítása, az ellenőrzések elvégzésére irányuló eljárások meghatározására vonatkozó irányadó elvek és kritériumok előírása, az M0 és a TM0 értékek kiigazítására vonatkozó intézkedések megállapítása, valamint a szabályozási vizsgálati eljárásban bekövetkező változás tükrözése érdekében a fajlagos kibocsátási célértékek kiszámításához használt képlet kiigazításatekintetében. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (18) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(54)

A 443/2009/EK és az 510/2011/EU rendelet 2020. január 1-jével hatályát veszti.

(55)

Mivel e rendelet céljait, nevezetesen az új személygépkocsikra és az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási követelmények megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a rendelet terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

(1)

Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) (a továbbiakban: a Vámkódex) értelmében a vámhatóságok között, illetve a gazdálkodók és a vámhatóságok között zajló minden információcserének és az ilyen információk tárolásának elektronikus adatfeldolgozási eljárás igénybevételével kell történnie.

(2)

A Vámkódex azonban egy átmeneti időszakban lehetővé teszi a 6. cikkének (1) bekezdésében említett elektronikus adatfeldolgozási eljárásoktól eltérő, információcserére és adattárolásra szolgáló eszközök alkalmazását, amennyiben a Vámkódex rendelkezéseinek alkalmazásához szükséges elektronikus rendszerek még nem működőképesek. Ezen átmeneti időszaknak legkésőbb 2020. december 31-én véget kell érnie.

(3)

A Vámkódexnek megfelelően a tagállamoknak együtt kell működniük a Bizottsággal a vámügyi információk cseréjét és tárolását szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésében, fenntartásában és alkalmazásában, és a Bizottságnak munkaprogramot kell készítenie az említett elektronikus rendszerek kifejlesztésére és telepítésére vonatkozóan.

(4)

A munkaprogramot az (EU) 2016/578 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. E határozat 17 olyan elektronikus rendszert sorol fel, amelyet a Vámkódex alkalmazása érdekében ki kell fejleszteniük vagy önállóan a tagállamoknak (a nemzeti szinten kezelendő rendszerek esetében – a továbbiakban: nemzeti rendszerek), vagy a tagállamoknak és a Bizottságnak szorosan együttműködve (az uniós szintű rendszerek esetében, amelyek közül egyes rendszerek uniós szintű és nemzeti összetevőt is tartalmaznak – a továbbiakban: transzeurópai rendszerek).

(5)

A munkaprogram meghatározza az említett nemzeti és transzeurópai rendszerek megvalósítására vonatkozó tervezési menetrendet.

(6)

A gazdálkodók és a vámhatóságok közötti, valamint az egyes vámhatóságok közötti érintkezés céljából az elektronikus rendszerek teljes mértékű használatára való átállás lehetővé fogja tenni a Vámkódex által előírt egyszerűsítések teljeskörű érvénybe lépését, ami a szereplők közötti jobb információcserét, az áruk érkezésének, továbbításának és kilépésének hatékonyabb rögzítését, valamint központi vámkezelést és harmonizált vámellenőrzéseket eredményez az Unió egész vámterületén, ezzel csökkentve az adminisztratív költségeket, a bürokráciát, a vám-árunyilatkozatokban előforduló hibákat és csalásokat, valamint a behozatali hely tudatos megválasztására irányuló gyakorlatot.

(7)

Az elektronikus rendszerek kialakítása szükségessé teszi, hogy a Bizottság és a tagállamok harmonizálják az adatelemeket a nemzetközi szinten elfogadott adatmodellek alapján, a Vámkódex előírásai szerint, pénzt és időt ruházzanak be, valamint egyes esetekben teljesen újraprogramozzák a meglévő elektronikus rendszereket. Ezen elektronikus rendszerek fejlesztését a tagállamok különbözőképpen ütemezték, ami Unió-szerte időbeli eltéréseket eredményezett e rendszerek megvalósításában. Mivel az elektronikus rendszerek szorosan összefüggnek, fontos, hogy bevezetésük a megfelelő sorrendben történjen. Az egyik rendszer kifejlesztése során bekövetkező késedelem így elkerülhetetlenül késlelteti más rendszerek kifejlesztését is. A Vámkódex (és így az átmeneti intézkedések 2020. december 31-i végső dátuma) 2013-ban került elfogadásra, de az azt kiegészítő és végrehajtó szabályok – nevezetesen az (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (4), az (EU) 2015/2447 bizottsági végrehajtási rendelet (5) és az (EU) 2016/341 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (6) – csak 2015-ben és 2016-ban kerültek kihirdetésre. Emiatt késett az elektronikus rendszerek kifejlesztéséhez szükséges funkcionális és technikai specifikációk meghatározása.

(8)

Bár a Vámkódex 278. cikke az ott említett összes rendszer telepítésére egyetlen határidőt – 2020. december 31-ét – határozott meg, és annak ellenére, hogy az Unió és néhány tagállam költségvetési és operatív jellegű erőfeszítéseket tett a munka kiszabott határidőn belüli befejezése érdekében, nyilvánvalóvá vált, hogy egyes rendszereket csak részlegesen lehet telepíteni az említett időpontig. Ebből az következik, hogy egyes már meglévő rendszerek e dátumot követően is szükségszerűen használatban fognak maradni. Amennyiben az említett határidő jogalkotási módosítások útján nem kerül meghosszabbításra, a vállalkozások és a vámhatóságok nem fognak tudni eleget tenni feladataiknak és jogszabály szerinti kötelezettségeiknek a vámműveletek tekintetében.

(9)

A rendszerek három csoportja tekintetében a munkának 2020. december 31. után is folytatódnia kell. Az első csoportot az érkezési értesítések, a vám elé állítások, az átmeneti megőrzési árunyilatkozatok és az Unió vámterületére behozott árukra vonatkozó vám-árunyilatkozatok (ideértve a passzív feldolgozás kivételével a különleges eljárásokat is) tekintetében érintett nemzeti elektronikus rendszerek alkotják, amelyeket korszerűsíteni kell vagy ki kell építeni a Vámkódex bizonyos előírásainak – például az e rendszerekben rögzítendő adatokra vonatkozó követelmények összehangolása – figyelembevétele érdekében. A második csoportot azok a meglévő elektronikus rendszerek alkotják, amelyeket korszerűsíteni kell a Vámkódex bizonyos előírásainak – például a rendszerekben rögzítendő adatokra vonatkozó követelmények összehangolása – figyelembevétele érdekében. Ebbe a csoportba három transzeurópai rendszer (a belépési gyűjtő árunyilatkozatokat kezelő rendszer, a külső és belső árutovábbítást kezelő rendszer, valamint az Unió vámterületéről kiszállított árukat kezelő rendszer), továbbá a nemzeti kiviteli rendszer (beleértve a különleges eljárások nemzeti rendszerének kivitelhez kapcsolódó összetevőjét is) tartozik. A harmadik csoport három új transzeurópai elektronikus rendszerből (a lehetséges vagy meglévő vámtartozásra vonatkozó biztosítékokhoz, az áruk vámjogi státusához és a központi vámkezeléshez kapcsolódó rendszerből) áll. A Bizottság a tagállamokkal partnerségben részletes ütemtervet készített azzal a céllal, hogy az említett rendszerek telepítésre kerüljenek a 2025 végéig tartó időszakban.

(10)

Az elektronikus rendszerek kifejlesztésére vonatkozó új tervekkel összhangban az elektronikus rendszerek első csoportja tekintetében 2022-ig, a második és harmadik csoport tekintetében pedig 2025-ig meg kell hosszabbítani a Vámkódexben meghatározott azon időszakot, amelynek során átmeneti jelleggel alkalmazhatók a Vámkódex 6. cikkének (1) bekezdésében említett elektronikus adatfeldolgozási eljárásoktól eltérő, információcserére és adattárolásra szolgáló eszközök.

(11)

A Vámkódex végrehajtása céljából kialakítandó egyéb rendszerek esetében továbbra is a Vámkódex 6. cikkének (1) bekezdésében említett elektronikus adatfeldolgozási eljárásoktól eltérő, információcserére és adattárolásra szolgáló eszközök használatára megállapított általános, 2020. december 31-i határidőt kell alkalmazni.

(12)

Annak érdekében, hogy az Európai Parlament és a Tanács figyelemmel kísérhesse a Vámkódex 278. cikkében említett rendelkezéseinek alkalmazásához szükséges valamennyi elektronikus rendszer telepítését, a Bizottságnak rendszeresen be kell számolnia az elért előrehaladásról és a tervezett ütemezésben meghatározott köztes célkitűzések eléréséről. A tagállamoknak e célból évente kétszer a Bizottság rendelkezésére kell bocsátaniuk a megfelelő információkat. Miután valamennyi elektronikus rendszer működőképessé vált, a Bizottságnak értékelnie kell azok alkalmasságát a kitűzött célok elérésére egy célravezetőségi vizsgálat keretében, amelyet az összes említett rendszer működőképessé válásának első napjától számított egy éven belül meg kell kezdeni.

(13)

A Vámkódexet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

Általános jelenség, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belül a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítói és vevői közötti tárgyalási pozíciókat nagy fokú egyenlőtlenség jellemzi. Ezek a tárgyalási pozíciók terén mutatkozó egyenlőtlenségek valószínűsíthetően tisztességtelen piaci gyakorlatokhoz vezetnek, amennyiben a nagyobb és erősebb kereskedelmi partnerek bizonyos olyan gyakorlatokat vagy szerződéses megállapodásokat próbálnak kikényszeríteni az értékesítési ügyletekre vonatkozóan, amelyek az ő előnyüket szolgálják. Az ilyen magatartások például: nagymértékben eltérhetnek a helyes kereskedelmi magatartástól, ellentétesek lehetnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvével, és előfordulhat, hogy azokat az egyik kereskedelmi partner egyoldalúan kényszeríti rá a másikra; indokolatlanul és aránytalan mértékben háríthatják át a gazdasági kockázatot az egyik kereskedelmi partnerről a másikra; vagy az egyik kereskedelmi partnerre nézve jelentős mértékben egyenlőtlen jogokat és kötelezettségeket keletkeztethetnek. Bizonyos gyakorlatok még akkor is nyilvánvalóan tisztességtelenek lehetnek, ha mindkét fél elfogadja őket. A tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben be kell vezetni a védelem uniós minimumszintjét, e gyakorlatok előfordulásának visszaszorítása érdekében, amelyek valószínűsíthetően negatív hatást gyakorolnak a mezőgazdasági közösség életszínvonalára. Ezen irányelv minimális harmonizációra irányuló megközelítése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy olyan nemzeti szabályokat fogadjanak el vagy tartsanak fenn, amelyek túlmutatnak az ezen irányelvben felsorolt tisztességtelen piaci gyakorlatokon.

(2)

2009 óta három bizottsági kiadvány (a Bizottság 2009. október 28-i közleménye a hatékonyabban működő élelmiszer-ellátási láncról, a Bizottság 2014. július 15-i közleménye az élelmiszer-ellátási lánc vállalkozások közötti, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatainak kezeléséről, és a Bizottság 2016. január 29-i jelentése az élelmiszer-ellátási lánc vállalkozások közötti, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól) összpontosított az élelmiszer-ellátási lánc működésének területére, a tisztességtelen piaci gyakorlatok előfordulását is beleértve. A Bizottság javaslatot tett az élelmiszer-ellátási láncban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokkal foglalkozó nemzeti és önkéntes szabályozási keretek kívánatos elemeire. Ezen elemeknek nem mindegyike épült be a tagállamok jogi kereteibe vagy önkéntes szabályozási rendszereibe, ezért e gyakorlatok előfordulása még mindig politikai tanácskozás tárgyát képezi az Unióban.

(3)

A Bizottság által vezetett, az élelmiszer-ellátási lánc működésének javításával foglalkozó magas szintű fórum 2011-ben jóváhagyta az élelmiszer-ellátási lánc szereplőinek többségét képviselő szervezetek által elfogadott, az élelmiszer-ellátási lánc vertikális kapcsolataiban követendő helyes gyakorlatra vonatkozó elveket. Ezek az elvek a 2013-ban elindított ellátásilánc-kezdeményezés alapjául szolgáltak.

(4)

Az Európai Parlament 2016. június 7-i, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról az élelmiszer-ellátási láncban című állásfoglalásában (4) felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatot a tisztességtelen piaci gyakorlatokra vonatkozó uniós jogi keretre irányulóan. A Tanács 2016. december 12-i,a mezőgazdasági termelők élelmiszer-ellátási láncon belüli helyzetének megerősítéséről és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni küzdelemről szóló következtetéseiben felkérte a Bizottságot, hogy készítsen kellő időben hatásvizsgálatot egy, a tisztességtelen piaci gyakorlatok elleni fellépést célzó uniós jogszabályi keretre, vagy más, nem jogalkotási intézkedésekre irányuló javaslat céljából. A Bizottság hatásvizsgálatot készített, amelyet nyílt és nyilvános konzultáció, valamint célirányos konzultációk előztek meg. Ezenfelül a Bizottság a jogalkotási folyamat során olyan információval szolgált, amely bizonyítja, hogy a termelés összértékének jelentős hányadát a nagy gazdasági szereplők adják.

(5)

A mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban különböző gazdasági szereplők tevékenykednek a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek termelésének, feldolgozásának, értékesítésükhöz kapcsolódó szolgáltatásoknak, forgalmazásának és kiskereskedelmének különböző szakaszaiban. Ez a lánc messze a legfontosabb csatorna, amely a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket eljuttatja a termelőtől a fogyasztóig. Ezek a gazdasági szereplők mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kereskednek, azaz olyan elsődleges mezőgazdasági termékekkel, beleértve a halászati és akvakultúra-termékeket is, amelyeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) I. melléklete sorol fel, továbbá olyan termékekkel, amelyeket az említett melléklet nem sorol fel, de amelyeket az említett mellékletben felsorolt termékek felhasználásával élelmiszerként történő felhasználásra dolgoztak fel.

(6)

Noha minden gazdasági tevékenység rejt magában üzleti kockázatot, a mezőgazdasági termelést különösen nagy bizonytalanság övezi, mivel biológiai folyamatokra támaszkodik és ki van téve az időjárási körülményeknek is. Ezt a bizonytalanságot tetézi az a tény, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kisebb-nagyobb mértékben romlandók és szezonálisak. Egy olyan agrárpolitikai környezetben, amely érezhetően piacorientáltabb, mint a múltban volt, a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szembeni védelem fontosabbá vált a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban tevékenykedő gazdasági szereplők számára.

(7)

Különösen az említett tisztességtelen piaci magatartások valószínűsíthetően kedvezőtlen hatást gyakorolnak a mezőgazdasági közösség életszínvonalára. Ez a hatás lehet akár közvetlen, amennyiben a mezőgazdasági termelőket és a szervezeteiket beszállítóként érinti, akár közvetett, amikor a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belül előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatok kedvezőtlen következményeit „dominóhatásként” szenvedik el a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási lánc elsődleges termelői.

(8)

A tagállamok többsége, de nem mindegyikük, egyedi nemzeti szabályokat vezetett be a beszállítóknak a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belül a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szembeni védelmére. Noha a szerződéses jogra vagy az önszabályozási kezdeményezésekre is lehetne támaszkodni, a panaszossal szembeni kereskedelmi megtorló intézkedésektől való félelem és az ilyen gyakorlatokhoz kapcsolódó pénzügyi kockázatok korlátozzák a jogsérelem orvoslása e formáinak gyakorlati értékét. Ezért egyes olyan tagállamok, amelyek a tisztességtelen piaci gyakorlatok vonatkozásában rendelkeznek egyedi szabályokkal, közigazgatási hatóságokat bíznak meg e szabályok érvényesítésével. Ugyanakkor a tagállamok tisztességtelen piaci gyakorlatokra vonatkozó szabályai – amennyiben vannak ilyenek – jelentős mértékben eltérnek egymástól.

(9)

A gazdasági szereplők száma és mérete eltér a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási lánc különböző szakaszaiban. A tárgyalási pozíció terén mutatkozó különbségek, amelyek összhangban állnak a beszállító vevőtől való gazdasági függőségével, valószínűleg ahhoz vezetnek, hogy a nagyobb gazdasági szereplők tisztességtelen piaci gyakorlatokat alkalmazzanak a kisebb gazdasági szereplőkkel szemben. Egy olyan dinamikus megközelítésnek, amely a beszállító és a vevő éves árbevétel szempontjából relatív méretét veszi alapul, a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben jobb védelmet kell nyújtania az arra leginkább rászoruló gazdasági szereplők számára. A tisztességtelen piaci magatartások különösen ártalmasak a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási lánc kis- és középvállalkozásai (a továbbiakban: kkv-k) számára. A kkv-knál nagyobb, de 350 000 000 EUR-t nem meghaladó árbevétellel rendelkező vállalkozást is védeni kell a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben, hogy e gyakorlatok költségei ne háruljanak át a kisebb mezőgazdasági termelőkre. A jelek szerint különösen jelentősen érvényesül a mezőgazdasági termelőket érő dominóhatás a legfeljebb 350 000 000 EUR árbevétellel rendelkező vállalkozások esetében. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek – ideértve a feldolgozott mezőgazdasági termékeket is – közbenső beszállítóinak védelme révén elkerülhető, hogy a kereskedelem eltérítődjön a feldolgozott termékeket előállító mezőgazdasági termelőktől és azok társulásaiktól a nem védett beszállítók felé.

(10)

Helyénvaló, hogy az ezen irányelvvel biztosított védelemben a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket beszállító mezőgazdasági termelők és természetes vagy jogi személyek részesüljenek, beleértve a termelői szervezeteket – függetlenül attól, hogy elismertek-e – és a termelői szervezetek társulásait is – függetlenül attól, hogy elismertek-e –, figyelembe véve relatív tárgyalási pozíciójukat is. Ezekbe a termelői szervezetekbe és a termelői szervezetek társulásaiba a szövetkezetek is beletartoznak. Az említett termelők és személyek különösen kiszolgáltatottak a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben, és a legkevésbé képesek arra, hogy azokat a gazdasági életképességükre gyakorolt kedvezőtlen hatások nélkül vészeljék át. Az ezen irányelv alapján védelemben részesítendő beszállítók kategóriáit illetően érdemes megjegyezni, hogy a mezőgazdasági termelőkből álló szövetkezetek jelentős hányada a kkv-knál nagyobb, de 350 000 000 EUR-t nem meghaladó éves árbevétellel rendelkező vállalkozás.

(11)

Ezen irányelv hatályának ki kell terjednie a kereskedelmi ügyletekre, függetlenül attól, hogy azokra vállalkozások között vagy vállalkozások és hatóságok között kerül sor, tekintettel arra, hogy a hatóságokra a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vásárlásakor ugyanazoknak az előírásoknak kell vonatkozniuk. Ezt az irányelvet minden vevőként eljáró hatóságra is alkalmazni kell.

(12)

Az uniós beszállítókat védeni kell nemcsak az olyan tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben, amelyeket a beszállítóval ugyanazon vagy különböző tagállamban letelepedett vevők tanúsítanak, hanem az olyan tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben is, amelyeket az Unión kívül letelepedett vevők tanúsítanak. Az ilyen védelem által elkerülhetők lennének az esetleges nem kívánatos következmények, például a letelepedés helyének az alkalmazandó szabályok alapján történő megválasztása. Az Unión kívül letelepedett beszállítóknak is védelemben kell részesülniük a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben, amikor mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket értékesítenek az Unióban. Az ilyen beszállítók nemcsak, hogy ugyanolyan kiszolgáltatottak lehetnek ezekkel a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben, hanem egy tágabb hatállyal elkerülhető a kereskedelemnek a nem védett beszállítók felé történő nem szándékolt eltérítése is, amely aláásná az uniós beszállítók védelmét.

(13)

Ezen irányelv hatályának ki kell terjednie bizonyos, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítéséhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokra.

(14)

Ezen irányelvet a nagyobb gazdasági szereplők által a gyengébb tárgyalási pozícióval rendelkező gazdasági szereplőkkel szemben tanúsított üzleti magatartásra is alkalmazni kell. A relatív tárgyalási pozíció megbecsüléséhez megfelelő eszközként szolgál a különböző gazdasági szereplők éves árbevétele. Annak ellenére, hogy becslésről van szó, ez a kritérium a gazdasági szereplők számára kiszámíthatóságot biztosít ezen irányelv szerinti jogaik és kötelezettségeik tekintetében. A felső határ meghatározásával elkerülhető, hogy olyan gazdasági szereplők is védelemben részesüljenek, amelyek nem kiszolgáltatottak vagy jóval kevésbé kiszolgáltatottak, mint kisebb partnereik, illetve versenytársaik. Ezért ez az irányelv a védelemhez kötődően a gazdasági szereplők árbevételén alapuló kategóriákat hoz létre.

(15)

mivel tisztességtelen piaci gyakorlatok a mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termék értékesítésének bármely szakaszában – az értékesítési ügylet előtt, alatt vagy után egyaránt – előfordulhatnak, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ezen irányelv alkalmazandó legyen e gyakorlatokra, függetlenül attól, hogy azok mikor fordulnak elő.

(16)

Annak eldöntésekor, hogy egy adott egyedi piaci gyakorlat tisztességtelennek minősül-e, fontos csökkenteni a felek között létrejött tisztességes és hatékonyságteremtő megállapodások korlátozott alkalmazásának kockázatát. Helyénvaló tehát megkülönböztetni a felek közötti beszállítói megállapodások vagy későbbi megállapodások világos és egyértelmű feltételei szerinti gyakorlatokat azoktól, melyek az ügylet megkezdése után fordulnak elő előzetes megállapodás nélkül, annak érdekében, hogy csak a beszállítói megállapodás említett világos és egyértelmű feltételeinek egyoldalú és visszamenőleges módosítása legyen tilalmazott. Ugyanakkor bizonyos piaci gyakorlatok jellegüknél fogva tisztességtelennek minősülnek és alkalmazásuk nem tartozhat a felek szerződési szabadságának körébe.

(17)

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, köztük a romlandó termékek késedelmes kifizetése, valamint az ilyen romlandó termékekre leadott megrendelések rövid határidővel történő lemondása kedvezőtlen hatást gyakorol a beszállító gazdasági életképességére, anélkül hogy ezt előnyökkel ellensúlyozná. Ezeket a magatartásokat ezért meg kell tiltani. Ezzel összefüggésben ezen irányelv alkalmazásában helyénvaló meghatározni a romlandó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek fogalmát. Az élelmiszerjogra vonatkozó uniós jogi aktusokban alkalmazott fogalommeghatározások más, például egészségügyi és élelmiszer-biztonsági célokhoz kapcsolódnak, ezért ezen irányelv alkalmazásában nem megfelelőek. Egy adott terméknek akkor kell romlandónak minősülnie, ha a begyűjtés, az előállítás vagy a beszállító általi feldolgozás utolsó lépésétől számítva várhatóan 30 napon belül értékesítésre alkalmatlanná válik, függetlenül attól, hogy a termék az értékesítést követően további feldolgozáson esik-e át, valamint attól is, hogy a terméket az értékesítést követően más szabályokkal, különösen az élelmiszer-biztonsági szabályokkal összhangban kezelik-e. A romlandó termékeket általában gyorsan felhasználják vagy értékesítik. A tisztességes piaci gyakorlattal nem egyeztethető össze, ha a romlandó termékek kifizetésére a szállítás után több mint 30 nappal, rendszeresen szállított termékek esetében a megállapodás szerinti szállítási időszak után több mint 30 nappal vagy a fizetendő összeg megállapítása után több mint 30 nappal kerül sor. A mezőgazdasági termelők és likviditásuk védelmének fokozása érdekében az egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóinak nem kell a szállítás napja után 60 napnál, rendszeresen szállított termékek esetében a megállapodás szerinti szállítási időszak után 60 napnál, vagy a fizetendő összeg megállapítása után 60 napnál tovább várniuk a kifizetésre.

Ezeket a korlátozásokat kizárólag a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítésével kapcsolatos kifizetésekre kell alkalmazni, nem alkalmazandók azonban az olyan egyéb kifizetésekre, mint például a szövetkezetek által a tagjaiknak juttatott kiegészítő kifizetések. A 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (5) összhangban, ezen irányelv alkalmazásában lehetővé kell tenni, hogy a megállapodás szerinti szállítási időszak esetében a fizetendő összeg megállapításának időpontja a számla kiállításának időpontja vagy a számla vevő általi kézhezvételének időpontja legyen.

(18)

Az ezen irányelvben a késedelmes fizetésre vonatkozóan megállapított rendelkezések a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatra vonatkozóan a 2011/7/EU irányelvben meghatározott fizetési határidőkre vonatkozó rendelkezésekkel összefüggésben megállapított különös szabályok. Az ezen irányelvben a késedelmes fizetésre vonatkozóan megállapított rendelkezések nem érinthetik az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) 172a. cikkének értelmében vett értékmegosztási záradékokról való megállapodásokat. Az 1308/2013/EU rendelet 23. cikke szerinti iskolaprogram zavartalan működésének megóvása érdekében az ezen irányelvben a késedelmes fizetésre vonatkozóan megállapított rendelkezések nem alkalmazhatók a vevők (például a támogatást kérelmezők) által a beszállítók részére az iskolaprogram keretében teljesített kifizetésekre. Figyelemmel arra a kihívásra, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtó közintézményeknek az egészségügyi ellátás prioritásait olyan módon kell meghatározniuk, amely egyensúlyt teremt az egyes betegek szükségletei és a pénzügyi források között, az említett rendelkezések a 2011/7/EU irányelv 4. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett, egészségügyi szolgáltatást nyújtó közintézményekre sem alkalmazhatók.

(19)

A bortermelési célra szánt szőlő és must különleges jellemzőkkel bír, mivel a szőlő szüretelésére csak az év egy nagyon korlátozott időszakában kerül sor, a bort viszont, amelynek a termeléséhez felhasználják, egyes esetekben csak sok évvel később értékesítik. E sajátos helyzet kezelése érdekében a termelői szervezetek vagy a szakmaközi szervezetek hagyományosan szabványos szerződésmintákat dolgoztak ki e termékek beszállítására vonatkozóan. Ezek a szabványos szerződésminták részletfizetéssel konkrét fizetési határidőket határoznak meg. Mivel a beszállítók és a vevők ezeket a szabványos szerződésmintákat több évre szóló megállapodásokhoz használják, azok nem csupán a hosszú távú üzleti kapcsolatok biztonságát nyújtják a mezőgazdasági termelőknek, de az ellátási lánc stabilitásához is hozzájárulnak. Amennyiben egy tagállam az 1308/2013/EU rendelet 164. cikke alapján 2019. január 1-je előtt kötelezővé tette ezeket az elismert termelői szervezetek, szakmaközi szervezetek vagy elismert termelői szervezetek társulásai által kialakított szabványos szerződésmintákat (a továbbiakban: kiterjesztés), vagy ha egy tagállam a fizetési feltételeknek a szőlő és must beszállítói számára hátrányos jelentős módosítása nélkül megújítja a szabványos szerződésminták kiterjesztését, az ezen irányelvben a késedelmes fizetésre vonatkozóan megállapított rendelkezések nem alkalmazhatók a bortermelési célra szánt szőlő és must beszállítói és közvetlen vevőik közötti ilyen szerződésekre. Az 1308/2013/EU rendelet 164. cikkének (6) bekezdése alapján a tagállamoknak értesíteniük kell a Bizottságot az elismert termelői szervezetek, szakmaközi szervezetek és elismert termelői szervezetek társulásai közötti megállapodásokról.

(20)

A romlandó termékekre leadott megrendelések 30 napnál rövidebb határidővel történő lemondását tisztességtelennek kell minősíteni, mivel ilyenkor a beszállító nem lenne abban a helyzetben, hogy ezeknek a termékeknek alternatív értékesítési lehetőséget találjon. Bizonyos ágazatok termékei esetében azonban a megrendelések ennél rövidebb határidővel történő lemondása is elegendő időt biztosíthat a beszállítóknak ahhoz, hogy máshol értékesítsék a termékeiket vagy maguk használják fel őket. A tagállamok számára ezért lehetővé kell tenni, hogy ilyen ágazatok tekintetében kellően indokolt esetekben rövidebb lemondási időt írhassanak elő.

(21)

Az erősebb pozícióban lévő vevők nem változtathatják meg egyoldalúan a megállapodás szerinti szerződéses feltételeket, így például nem vehetnek le a listáról beszállítói megállapodás hatálya alá tartozó termékeket. Ez azonban nem alkalmazható az olyan helyzetekre, amikor a beszállító és a vevő között olyan megállapodás van érvényben, amely kifejezetten előírja, hogy a vevő a jövőbeli megrendelések tekintetében egy későbbi szakaszban meghatározhatja az ügylet valamely konkrét elemét. Ez érintheti például a rendelt mennyiségeket. Egy megállapodás nem feltétlenül kerül egy időpontban megkötésre a beszállító és a vevő közötti ügylet valamennyi vonatkozása tekintetében.

(22)

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítói és vevői szabadon tárgyalhatnak az értékesítési ügyletekről, az árat is beleértve. Az ilyen tárgyalások kiterjedhetnek a vevő által a beszállító részére nyújtott olyan szolgáltatásokért való fizetségekre is, mint például a listázás, az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások és a promóció. Azonban ha a vevő olyan fizetésekre kötelezi a beszállítót, amelyek nem kapcsolódnak egy konkrét értékesítési ügylethez, azt tisztességtelennek kell tekinteni és ezen irányelvvel meg kell tiltani.

(23)

Noha nem kell kötelezővé tenni az írásbeli szerződések alkalmazását, a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban az írásbeli szerződések alkalmazása segíthet megelőzni bizonyos tisztességtelen piaci gyakorlatokat. Ezért, és a beszállítóknak az ilyen tisztességtelen gyakorlatoktól való védelme érdekében, a beszállítók vagy a társulásaik számára biztosítani kell azt a jogot, hogy írásbeli megerősítést kérjenek a beszállítói megállapodások feltételeiről, amennyiben ezen feltételekről már megállapodtak. Ha ilyen esetekben a vevő megtagadja a beszállítói megállapodás feltételeinek írásbeli megerősítését, azt tiszteségtelen piaci gyakorlatnak kell tekinteni és azt meg kell tiltani. A tagállamok továbbá a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belül a termelők alkupozíciójának erősítése céljából azonosíthatják, megoszthatják és népszerűsíthetik a hosszú távú szerződéskötéssel kapcsolatos bevált gyakorlatokat.

(24)

Ezen irányelv nem harmonizálja a nemzeti jogalkalmazó hatóságok előtti eljárásokban a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, sem pedig a beszállítói megállapodások fogalmát. A bizonyítási teherre vonatkozó szabályok és a beszállítói megállapodások fogalma tehát a tagállamok nemzeti jogában vannak megállapítva.

(25)

Ezen irányelvvel a beszállítóknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy panasszal élhessenek bizonyos tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben. Jogaiknak gyakorlása miatt a beszállítókkal szemben a vevők általi kereskedelmi megtorló intézkedések – például termékek eltávolítása a listáról, a termékekből rendelt mennyiségek csökkentése vagy a vevő által a beszállító számára nyújtott bizonyos szolgáltatásoknak, mint például a beszállító termékei értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatásoknak vagy a beszállító termékei promóciójának a leállítása – alkalmazását vagy ilyen intézkedések kilátásba helyezését meg kell tiltani és azt tisztességtelen piaci gyakorlatként kell kezelni.

(26)

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek raktározásának, bemutatásának vagy listázásának, illetve az ilyen termékek forgalmazásának költségeit általában a vevő viseli. Következésképpen ezen irányelvben meg kell tiltani, hogy a beszállítóknak – akár a vevő, akár egy harmadik fél részére – fizetniük kelljen ezekért a szolgáltatásokért, kivéve, ha a fizetésről a beszállítói megállapodásban vagy a vevő és a beszállító közötti későbbi megállapodásban világosan és egyértelműen megállapodtak. Amennyiben ilyen fizetésről állapodnak meg, annak objektív és észszerű becsléseken kell alapulnia.

(27)

A beszállító által a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek promóciójának, az értékesítésükhöz kapcsolódó szolgáltatásoknak vagy azok reklámozásának – ideértve az üzletekben kihelyezett promóciós megjelenítéseket és az értékesítési kampányokat is – költségeihez való hozzájárulások akkor tekinthetők tisztességesnek, ha azokról a beszállítói megállapodás megkötésekor vagy a vevő és a beszállító közötti későbbi megállapodásban világosan és egyértelműen megállapodtak. Ettől eltérő esetekben ezen irányelvben ezeket meg kell tiltani. Amennyiben ilyen hozzájárulásról állapodnak meg, annak objektív és észszerű becsléseken kell alapulnia.

(28)

Az irányelvben megállapított tilalmak hatékony érvényesítésének biztosítása érdekében a tagállamoknak jogalkalmazó hatóságokat kell kijelölniük. E hatóságoknak képesnek kell lenniük arra, hogy saját kezdeményezésükre vagy a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belüli tisztességtelen piaci gyakorlatok által érintett felek panaszai vagy a visszaélést bejelentő személyek által benyújtott panaszok, vagy névtelen panaszok alapján eljárjanak. Előfordulhat, hogy a jogalkalmazó hatóságok úgy ítélik meg, hogy nem indokolt kellően, hogy a panasz alapján eljárjanak. Adminisztratív prioritások is vezethetnek ilyen megállapításhoz. Ha a jogalkalmazó hatóság arra a megállapításra jut, hogy nem tudja prioritásként kezelni a panaszt, erről tájékoztatnia kell a panaszost és ezt a döntését meg kell indokolnia. Ha egy panaszos azt kéri, hogy személyazonosságát kezeljék bizalmasan, mivel fél a kereskedelmi megtorló intézkedésektől, a tagállami jogalkalmazó hatóságoknak meg kell hozniuk a megfelelő intézkedéseket.

(29)

Ha valamely tagállam egynél több jogalkalmazó hatósággal rendelkezik, egyedüli kapcsolattartó pontot kell kijelölnie a jogalkalmazó hatóságok közötti együttműködés és a Bizottsággal való együttműködés hatékonyságának előmozdítása céljából.

(30)

A beszállítók – például nyelvi okokból – esetleg egyszerűbbnek találhatják, hogy a panaszt saját tagállamuk jogalkalmazó hatóságához nyújtsák be. Az érvényesítés szempontjából azonban eredményesebb lehet a panaszt azon tagállam jogalkalmazó hatóságának benyújtani, amelyben a vevő letelepedett. A beszállítónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kiválassza, hogy a panaszt melyik hatóságnak kívánja címezni.

(31)

A panaszoknak a termelői szervezetek, más beszállítói szervezetek, valamint az ilyen szervezetek társulásai – a képviseleti szervezeteket is beleértve – általi benyújtása azt a célt is szolgálhatja, hogy megvédjék a szervezetek azon tagjainak a személyazonosságát, akik úgy vélik, hogy tisztességtelen piaci gyakorlatoknak vannak kitéve. A beszállítók képviselete tekintetében jogos érdekkel bíró más szervezeteket is fel kell jogosítani arra, hogy a beszállítók kérésére és az ő érdekükben panaszt nyújtsanak be, feltéve, hogy ezek a szervezetek független, nonprofit jogi személyek. A tagállami jogalkalmazó hatóságoknak tehát be kell tudniuk fogadni az ilyen jogalanyoktól érkező panaszokat, és azok alapján el kell tudniuk járni, biztosítva egyúttal a vevő eljárási jogait is.

(32)

A tisztességtelen piaci gyakorlatok tilalma hatékony érvényesítésének biztosítása érdekében a kijelölt jogalkalmazó hatóságoknak rendelkezniük kell a szükséges erőforrásokkal és szakértelemmel.

(33)

A tagállami jogalkalmazó hatóságokat fel kell ruházni a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges hatáskörökkel és szakértelemmel. E hatóságok hatáskörrel való felruházása nem jelenti azt, hogy az általuk végzett minden egyes vizsgálat során kötelesek élni ezekkel a hatáskörökkel. A jogalkalmazó hatóságok hatásköreinek lehetővé kell például tenniük, hogy minden tényszerű információt ténylegesen begyűjthessenek, és a jogalkalmazó hatóságoknak adott esetben a tiltott gyakorlat megszüntetésének elrendelésére is hatáskörrel kell rendelkezniük.

(34)

A visszatartó erejű tényezők megléte – mint például hatáskör pénzbírságok vagy egyéb ugyanilyen hatékony szankciók kiszabására, illetve ezek kiszabására irányuló eljárások pl. bíróságok előtti megindítására, valamint a vizsgálatok eredményeinek közzététele, a jogsértést elkövető vevőkkel kapcsolatos információk közzétételét is beleértve – változást idézhet elő a magatartásokban, és arra ösztönözheti a feleket, hogy az ügyet még per előtti szakaszban rendezzék, ezért ezeket a jogalkalmazó hatóságok hatásköreinek részévé kell tenni. A pénzbírságok különösen hatékonyak és visszatartó erejűek lehetnek. Mindazonáltal helyénvaló, hogy az egyes vizsgálatokban a jogalkalmazó hatóság dönthessen arról, hogy mely hatáskörével fog élni, és hogy kiszab-e pénzbírságot vagy egyéb ugyanilyen hatékony szankciót, illetve indít-e ezek kiszabására irányuló eljárást.

(35)

Biztosítani kell, hogy az ezen irányelv által a jogalkalmazó hatóságokra ruházott hatáskörök gyakorlása – az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban – olyan megfelelő biztosítékok mellett történjen, amelyek tiszteletben tartják az uniós jog általános elveit és az Európai Unió Alapjogi Chartáját, a vevő védelemhez való jogának tiszteletben tartását is beleértve.

(36)

A Bizottságnak és a tagállami jogalkalmazó hatóságoknak szorosan együtt kell működniük annak érdekében, hogy közös megközelítést biztosítsanak az ezen irányelvben megállapított szabályok alkalmazását illetően. A jogalkalmazó hatóságoknak különösen kölcsönös segítséget kell nyújtaniuk egymásnak, például információmegosztás útján és a határokon átnyúló dimenzióval rendelkező vizsgálatok során biztosított támogatással.

(37)

A hatékony jogérvényesítés megkönnyítése érdekében a Bizottságnak segítséget kell nyújtania a tagállamok jogalkalmazó hatóságai közötti olyan rendszeres találkozók megszervezéséhez, amelyeken sor kerülhet a releváns információk megosztására, továbbá a bevált gyakorlatok, az új fejlemények, a jogalkalmazási gyakorlatok, valamint az ezen irányelvben megállapított rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos ajánlások cseréjére.

(38)

Az említett tevékenységek megkönnyítése érdekében a Bizottságnak létre kell hoznia egy olyan nyilvános honlapot, amely hivatkozásokat tartalmaz a nemzeti jogalkalmazó hatóságokra vonatkozóan, beleértve az ezen irányelv átültetésére irányuló nemzeti rendelkezésekkel kapcsolatos információkat is.

(39)

mivel a tagállamok többsége már rendelkezik nemzeti szabályokkal a tisztességtelen piaci gyakorlatokra vonatkozóan – még ha ezek eltérőek is –, helyénvaló az irányelv eszközével élni a védelem uniós jog által biztosított minimumszintjének a bevezetéséhez. Ennek lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy a megfelelő szabályokat oly módon építsék be nemzeti jogrendjükbe, hogy koherens rendszereket hozzanak létre. A tagállamok nem akadályozhatók meg abban, hogy területükön – a belső piac működésére alkalmazandó uniós jog jelentette korlátokra is figyelemmel – olyan szigorúbb nemzeti szabályokat tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben magasabb szintű védelmet biztosítanak, feltéve, hogy e szabályok arányosak.

(40)

A tagállamok számára azt is lehetővé kell tenni, hogy – a belső piac működésére alkalmazandó uniós jog jelentette korlátokra is figyelemmel – olyan nemzeti szabályokat tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó tisztességtelen piaci gyakorlatok elleni küzdelem célját szolgálják, feltéve, hogy e szabályok arányosak. E nemzeti szabályok túlmutathatnak ezen az irányelven, például ami a vevők és a beszállítók méretét, a vevők védelmét, a termékek körét és a szolgáltatások körét illeti. E nemzeti szabályok az ezen irányelvben felsorolt, tiltott tisztességtelen piaci gyakorlatok számán és típusain is túlmutathatnak.

(41)

Ezeket a nemzeti szabályokat az önkéntes szabályozási intézkedések – mint például a nemzeti magatartási kódexek vagy az ellátásilánc-kezdeményezés – mellett célszerű alkalmazni. Kifejezetten ösztönözni kell a beszállítók és a vevők közötti önkéntes alternatív vitarendezés alkalmazását, ami azonban nem érinti a beszállító azon jogát, hogy panasszal éljen vagy polgári jogi bírósághoz forduljon.

(42)

A Bizottságnak rálátással kell rendelkeznie ezen irányelv tagállamokon belüli végrehajtására. Emellett a Bizottságnak képesnek kell lennie arra, hogy értékelje ezen irányelv hatékonyságát. Ennek érdekében a tagállamok jogalkalmazó hatóságainak éves jelentést kell benyújtaniuk a Bizottsághoz. E jelentéseknek adott esetben mennyiségi és minőségi információval kell szolgálniuk a panaszokról, a vizsgálatokról és a meghozott döntésekről. A jelentéstételi kötelezettség végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (7) megfelelően kell gyakorolni.

(43)

A mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokra vonatkozó politika eredményes végrehajtása érdekében a Bizottságnak felül kell vizsgálnia ezen irányelv alkalmazását, és jelentést kell tennie az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, valamint a Régiók Bizottságának. E felülvizsgálat során meg kell vizsgálni különösen a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncon belüli tisztességtelen piaci gyakorlatok elleni küzdelmet célzó nemzeti intézkedések, valamint a jogalkalmazó hatóságok közötti együttműködés hatékonyságát. A felülvizsgálat során kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy indokolt-e a védelmet a jövőben a beszállítókon túlmenően a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknek az ellátási lánc részét képező vevőire is kiterjeszteni. A jelentéshez adott esetben jogalkotási javaslatokat kell csatolni.

(44)

mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a tisztességtelen piaci magatartásokkal szembeni védelem uniós minimumszintjének az ilyen magatartásokra vonatkozó eltérő tagállami intézkedések harmonizálása útján történő megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a terjedelme és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányossági elvnek megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,