19.6.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 156/1

(1)

Az Európai Tanács a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretről szóló, 2014. október 23–24-i következtetéseiben jóváhagyta azt a kötelező célkitűzést, amely szerint 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 40 %-kal csökkenteni kell a gazdaság teljes egészének üvegházhatásúgáz-kibocsátását az Unióban, az említett célkitűzést pedig az Európai Tanács a 2016. március 17–18-i ülésén elfogadott következtetéseiben ismételten megerősítette.

(2)

Az Európai Tanács a 2014. október 23–24-i következtetéseiben kijelentette, hogy a kibocsátás legalább 40 %-kal történő csökkentésének célkitűzését az Uniónak együttesen, a lehető legköltséghatékonyabb módon kell teljesítenie, továbbá hogy ennek érdekében a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (4) megállapított európai uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe (a továbbiakban: EU ETS) tartozó és az azon kívüli ágazatokban 2030-ra a 2005-ös szinthez képest 43 %-os, illetve 30 %-os csökkenést kell elérni, és az ehhez szükséges vállalásokat az egy főre jutó relatív GDP alapján kell elosztani.

(3)

E rendelet az Unió által az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (a továbbiakban: UNFCCC) keretében létrejött Párizsi Megállapodás (5) alapján vállalt kötelezettségek teljesítésének részét képezi. A Párizsi Megállapodás az Unió nevében 2016. október 5-én az (EU) 2016/1841 tanácsi határozattal (6) került megkötésre. Az Uniónak a gazdaság teljes egészére kiterjedő kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos kötelezettségvállalását a tervezett nemzeti vállalások tartalmazzák, amelyeket az Unió és tagállamai a Párizsi Megállapodás előkészítéseként 2015. március 6-án nyújtottak be az UNFCCC Titkárságának. A Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba. Az Uniónak tovább kell csökkentenie az üvegházhatásúgáz-kibocsátásait és tovább kell fokoznia az elnyeléseket a Párizsi Megállapodással összhangban.

(4)

A Párizsi Megállapodás egyebek mellett egy olyan hosszú távú célkitűzést is meghatároz, amelynek értelmében az iparosodás előtti szinthez viszonyítva a globális átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti átlaghőmérsékletnél 2 °C-kal magasabb hőmérsékletszint alatt kell tartani, és törekedni kell arra, hogy a hőmérsékletemelkedés az iparosodás előtti átlaghőmérséklet feletti 1,5 °C-ra korlátozódjon. Az erdők, a mezőgazdasági területek és a vizes élőhelyek központi szerepet játszanak e cél elérésében. A Párizsi Megállapodásban a részes felek elismerik azt is, hogy az egyik legfontosabb feladat az élelmezésbiztonság garantálása és az éhezés felszámolása a fenntartható fejlődés és a szegénység megszüntetésére irányuló törekvések összefüggésében, továbbá elismerik, hogy az élelmiszertermelési rendszerek különösen kiszolgáltatottak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaival szemben, és ezért elő kell mozdítani az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képességet és az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátást támogató fejlesztést, mégpedig az élelmiszer-termelés veszélyeztetése nélkül. A Párizsi Megállapodásban foglalt célkitűzések elérése érdekében a részes feleknek fokozniuk kell együttes erőfeszítéseiket. A részes feleknek egymást követő nemzeti vállalásokat kell kidolgozniuk, közzétenniük és fenntartaniuk. A Párizsi Megállapodás felváltja az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyvben meghatározott megközelítést, amelynek alkalmazása 2020-ban megszűnik. A Párizsi Megállapodás továbbá felszólítja a részes feleket az üvegházhatású gázok emberi tevékenységből származó forrásokból való kibocsátása és nyelők általi elnyelése közötti egyensúlynak az ezen évszázad második felében való elérésére, és felkéri őket, hogy hozzanak intézkedéseket az üvegházhatású gázok nyelői és tározói, többek között az erdők megóvása és – adott esetben – elnyelési és tárolókapacitásuk növelése érdekében.

(5)

A földhasználati, földhasználat-változtatási és erdőgazdálkodási (a továbbiakban: LULUCF) ágazat képes arra, hogy hosszú távú éghajlati előnyöket biztosítson, és ezáltal hozzájáruljon az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó uniós célkitűzés, valamint a Párizsi Megállapodásban foglalt hosszú távú éghajlat-politikai célok megvalósításához. Az LULUCF-ágazat biológiai anyagokat is termel, amelyek képesek fosszilis vagy nagyobb mértékű szén-dioxid-kibocsátást okozó anyagok helyettesítésére, ezért fontos szerepet játszik az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaságra való áttérésben. Mivel a LULUCF révén megvalósuló elnyelések visszafordíthatók, azokat külön pillérként kell kezelni az uniós éghajlat-politikai keretben.

(6)

Az Európai Tanács a 2014. október 23–24-i ülésén elfogadott következtetésekben megfogalmazta, hogy az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése tekintetében kisebb potenciállal rendelkező mezőgazdasági és földhasználati ágazat többféle célkitűzését, valamint az Unió élelmezésbiztonsággal és éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzései közötti koherencia biztosításának szükségességét el kell ismerni. Az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként lehet a legjobban ösztönözni az élelmiszertermelés fenntartható növelését úgy, hogy közben az ágazat – például erdőtelepítés révén – hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez és az üvegházhatású gázok megkötéséhez is, továbbá hogy amint a technikai feltételek engedik, de 2020-ig mindenképpen dolgozzon ki stratégiát, amely a LULUCF-et bevonja az üvegházhatású gázok kibocsátása hatásának mérséklését célzó, 2030-ig szóló keretbe.

(7)

A LULUCF-ágazaton belüli fenntartható gazdálkodási gyakorlatok több módon is hozzájárulhatnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, különösen a kibocsátás csökkentése, valamint a nyelőkapacitások és a szénkészletek megtartása és megerősítése révén. Annak érdekében, hogy a különösen a szénmegkötés növelését célzó intézkedések hatékonyak legyenek, alapvető fontosságú a széntárolók hosszú távú stabilitása és alkalmazkodóképessége. Ezenkívül a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok képesek fenntartani a LULUCF-ágazat termelékenységét, megújulási képességét és vitalitását, és ezáltal előmozdítani a gazdasági és társadalmi fejlődést úgy, hogy egyidejűleg csökkenjen az említett ágazat szén- és ökológiai lábnyoma.

(8)

A fenntartható és innovatív gyakorlatok és technológiák – többek között az agro-ökológia és az agrárerdészet – fejlesztése növelheti a LULUCF-ágazat által az éghajlatváltozás mérséklésével és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatban játszott szerepet, továbbá erősítheti az említett ágazat termelékenységét és ellenálló képességét. Mivel a LULUCF-ágazatot hosszú megtérülési idő jellemzi, a hosszú távú stratégiák fontos szerepet töltenek be az olyan kutatásfinanszírozás növelésében, amely fenntartható és innovatív gyakorlatok és technológiák kifejlesztését és az azokba való beruházást célozza. A megelőző intézkedésekbe – például fenntartható gazdálkodási gyakorlatokba – való beruházások csökkenthetik a természetes bolygatásokhoz kapcsolódó kockázatokat.

(9)

Az Európai Tanács a 2017. június 22-23-i következtetéseiben ismételten megerősítette, hogy az Unió és annak tagállamai elkötelezettek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend mellett, amelynek célja többek között annak biztosítása, hogy az erdőgazdálkodás fenntartható legyen.

(10)

Fontos intézkedéseket hozni a fejlődő országokban az erdőirtás és az erdőpusztulás csökkentése, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdítása érdekében. Ezzel összefüggésben a Tanács a 2009. október 21-i és a 2010. október 14-i következtetéseiben emlékeztetett az Unió azon célkitűzéseire, hogy 2020-ra a jelenlegi szintekhez képest legalább 50 %-kal csökkentse a bruttó trópusi erdőirtást és legkésőbb 2030-ra megállítsa az erdővel borított területek globális csökkenését.

(11)

Az 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat (7) meghatározta a LULUCF-ágazathoz kapcsolódó kibocsátásokra és elnyelésekre alkalmazandó elszámolási szabályokat, és ezáltal hozzájárult a LULUCF-ágazatnak az uniós kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásba való bevonását eredményező szakpolitikák kidolgozásához. E rendeletnek a meglévő elszámolási szabályokon kell alapulnia, és azokat a 2021–2030-as időszak tekintetében naprakésszé kell tennie és javítania kell. E rendeletnek meg kell állapítania a tagállamoknak az említett elszámolási szabályok végrehajtásával kapcsolatos kötelezettségeit, valamint azt is elő kell írnia a tagállamok számára, hogy biztosítsák, hogy a LULUCF-ágazat összességében egyrészt ne idézzen elő nettó kibocsátást, másrészt járuljon hozzá a nyelőkapacitás megerősítésére vonatkozó hosszú távú célkitűzéshez. E rendelet magánfelek – köztük a mezőgazdasági termelők és az erdőgazdálkodók – számára nem írhat elő elszámolási vagy jelentéstételi kötelezettségeket.

(12)

A LULUCF-ágazat – a mezőgazdasági területeket is beleértve – közvetlen és jelentős hatással van a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-szolgáltatásokra. Ezért az ezen ágazatot érintő szakpolitikák fontos célkitűzése, hogy biztosítsák az Unió biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájában foglalt célkitűzésekkel való koherenciát. Intézkedéseket kell hozni az éghajlatváltozás mérséklésével és egyben az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos tevékenységek ezen ágazatban történő végrehajtása és támogatása érdekében. Biztosítani kell a koherenciát a közös agrárpolitika és e rendelet között is. Minden ágazatnak kellően ki kell vennie a részét az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó erőfeszítésekből.

(13)

A vizes élőhelyek hatékony ökoszisztémák a szén-dioxid-tárolás tekintetében. Ennélfogva a vizes élőhelyek védelme és helyreállítása csökkentheti az üvegházhatásúgáz-kibocsátást a LULUCF-ágazatban. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni az üvegházhatású gázok nemzeti leltáraira vonatkozó 2006-os IPCC-útmutatónak az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (a továbbiakban: IPCC) által kiadott, vizes élőhelyekre vonatkozó átdolgozását is.

(14)

Megbízható elszámolási rendszerre van szükség ahhoz, hogy biztosítani lehessen a LULUCF-ágazat hozzájárulását a kibocsátás legalább 40 %-os csökkentésére irányuló uniós célkitűzés és a Párizsi Megállapodásban foglalt hosszú távú cél teljesítéséhez. A kibocsátások és az elnyelések pontos, az IPCC által az üvegházhatású gázok nemzeti leltáraira vonatkozóan 2006-ban kiadott útmutatónak (a továbbiakban: IPCC-útmutató) megfelelő elszámolása céljából az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (8) szerinti földhasználati kategóriákra és földhasználati kategóriák közötti változásra vonatkozóan évente bejelentett értékeket kell használni, így biztosítva az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti megközelítések összehangolását. A másik földhasználati kategóriára változtatott földterületeket az IPCC-útmutatóban említett 20 éves alapértelmezett érték szempontjából a szóban forgó kategóriába való átalakítás alatt lévő földterületnek kell tekinteni. A tagállamok kizárólag az „erdősített terület” kategória esetében és kizárólag korlátozott, az IPCC-útmutató szerint indokolt körülmények között térhetnek el az említett alapértelmezett értéktől. Az e rendelet szerinti jelentéstételi kötelezettségnek adott esetben tükröznie kell az IPCC-útmutatónak az UNFCCC és a Párizsi Megállapodás részes feleinek üléseként szolgáló konferencia keretében elfogadott módosításait.

(15)

A nemzetközileg elfogadott IPCC-útmutató szerint a biomassza elégetéséből származó kibocsátást az energiaágazatban nulla értékként lehet elszámolni azzal a feltétellel, hogy ugyanez a kibocsátás a LULUCF-ágazat esetében elszámolásra kerül. Az Unióban a biomassza elégetéséből származó kibocsátás a 601/2012/EU bizottsági rendelet (9) 38. cikke és az 525/2013/EU rendeletben meghatározott rendelkezések alapján jelenleg nulla értékként kerül elszámolásra, ezért az IPCC-útmutatóval való összhangot csak úgy lehet biztosítani, ha e rendelet az ilyen kibocsátásokat is megfelelően szabályozza.

(16)

Az erdőterületekhez kapcsolódó kibocsátások és elnyelések különböző természeti körülményektől, az erdő kortól függő, dinamikus jellemzőitől, valamint a múltbeli és a jelenlegi erdőgazdálkodási gyakorlattól is függenek, amelyek terén lényeges eltérések tapasztalhatók a tagállamok között. Egy referenciaév alkalmazása nem tenné lehetővé e tényezők, valamint az azok eredményeképpen a kibocsátásokra és az elnyelésekre kifejtett ciklikus hatások vagy a kibocsátások és az elnyelések évenkénti ingadozásainak figyelembevételét. A vonatkozó elszámolási szabályokban ehelyett olyan referenciaszintek használatáról kell rendelkezni, amelyekkel kizárhatóak a természeti és az országspecifikus jellemzők hatásai. Az erdőkre vonatkozó referenciaszintek meghatározásánál a szénelnyelők hosszú távú fenntartása és megerősítése érdekében egyrészt figyelembe kell venni az erdők korszerkezetének esetleges kiegyensúlyozatlanságát, másrészt nem szabad indokolatlanul korlátozni az erdőgazdálkodás jövőbeli intenzitását. Tekintettel Horvátország sajátos történelmi helyzetére, az erdőkre vonatkozó referenciaszintje az erdőgazdálkodásra a referencia-időszakban hatást gyakorló területmegszállást, valamint háborús és háború utáni viszonyokat is figyelembe veheti. A vonatkozó elszámolási szabályoknak figyelembe kell venniük az európai erdők védelmével foglalkozó miniszteri konferencia (a továbbiakban: Forest Europe) által elfogadott fenntartható erdőgazdálkodásra alkalmazandó elveket.

(17)

A tagállamoknak nemzeti erdőgazdálkodási elszámolási terveket – ezen belül az erdőkre vonatkozó referenciaszinteket – kell a Bizottságnak benyújtaniuk. Annak érdekében, hogy biztosítható legyen a gazdálkodás alatt álló erdőterületek kategóriájára vonatkozó elszámolás átláthatósága és minőségének javítása, az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti nemzetközi felülvizsgálat hiányában felülvizsgálati eljárást kell létrehozni.

(18)

A Bizottságnak a nemzeti erdőgazdálkodási elszámolási tervek – ezen belül az erdőkre vonatkozó javasolt referenciaszintek – értékelése során építenie kell az UNFCCC keretében végzett szakértői felülvizsgálatok bevált gyakorlataira és tapasztalataira, többek között a tagállami szakértők részvétele tekintetében is. A Bizottságnak biztosítania kell, hogy tagállami szakértők részt vegyenek annak szakmai értékelésében, hogy az erdőkre vonatkozó javasolt referenciaszinteket az e rendeletben foglalt kritériumoknak és követelményeknek megfelelően határozták-e meg. A szakmai értékelés eredményeit tájékoztatás céljából meg kell küldeni a 89/367/EGK tanácsi határozattal (10) létrehozott Erdészeti Állandó Bizottságnak. A Bizottságnak az érdekelt felekkel és a civil társadalommal is konzultációt kell folytatnia. A nemzeti erdőgazdálkodási elszámolási terveket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően nyilvánossá kell tenni.

(19)

A faipari termékek fenntarthatóbb felhasználásával a helyettesítő hatás révén jelentősen korlátozható az üvegházhatású gázok légkörbe való kibocsátása, és fokozható azok légkörből való elnyelése. A tartós faipari termékek nagyobb mértékű használatának elismerése és ösztönzése érdekében az elszámolási szabályokban elő kell írni, hogy a tagállamok pontosan és átláthatóan, a változás bekövetkezésének időpontjában rögzítsék LULUCF-elszámolásukban a faipari termékek széntárolóinak változásait. A Bizottságnak útmutatást kell nyújtania a faipari termékek elszámolásával kapcsolatos módszertani kérdésekben.

(20)

A természetes bolygatás – például erdőtüzek, rovarkárok és betegségek, szélsőséges időjárási viszonyok és geológiai események –, amelyek a tagállamoktól függetlenül következnek be, és amelyeket a tagállamok nem képesek befolyásolni, a LULUCF-ágazatban ideiglenes jellegű üvegházhatásúgáz-kibocsátáshoz vezethetnek, vagy a korábbi elnyelések visszafordulását eredményezhetik. Mivel az ilyen elnyelések visszafordulását gazdálkodási – például a fakitermeléssel és a faültetéssel kapcsolatos – döntések is okozhatják, e rendeletnek biztosítania kell, hogy az elnyelés emberi beavatkozás hatására való visszafordulása mindig pontosan megjelenjen a LULUCF-elszámolásokban. E rendeletnek korlátozott mértékben lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy LULUCF-elszámolásaikból kizárhassák az olyan bolygatásból eredő kibocsátásokat, amelyeket nem képesek befolyásolni. Az elszámolásból való kizárás lehetőségével azonban oly módon kell élniük a tagállamoknak, hogy az ne vezessen az elszámolt mennyiségek indokolatlan csökkentéséhez.

(21)

Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy nemzeti preferenciáiktól függően választhassák meg a LULUCF-ágazatra vonatkozó kötelezettségvállalásaik teljesítése szempontjából megfelelő nemzeti szakpolitikáikat, beleértve azt a lehetőséget is, hogy az egyik földhasználati kategóriához kapcsolódó kibocsátásokat egy másik földhasználati kategóriához kapcsolódó elnyelésekkel egyenlítsék ki. Lehetővé kell tenni továbbá számukra, hogy a 2021–2030-as időszak során halmozhassák a nettó elnyeléseket. A tagállamok közötti kereskedést kiegészítő lehetőségként továbbra is fenn kell tartani, és a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet (11) értelmében meghatározott éves kibocsátási jogosultságaikat felhasználhassák az e rendeletnek való megfelelés céljára. Az e rendeletben meghatározott rugalmassági mechanizmusok igénybevétele nem fogja veszélyeztetni az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó uniós célkitűzések általános vállalási szintjét.

(22)

A fenntartható gazdálkodás alatt álló erdők általában nyelőkként funkcionálnak, hozzájárulva ezzel az éghajlatváltozás mérsékléséhez. A 2000 és 2009 közötti referencia-időszakban az erdőterületek nyelőinek bejelentett átlagos elnyelése az Unió egészében évente 372 millió tonna CO2-egyenérték volt. A Párizsi Megállapodás céljának és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó ambiciózus uniós célkitűzéseknek a 2050-ig történő elérése érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a nyelők és a tározók ‒ ideértve az erdőterületek ‒ megőrzését és adott esetben növelését.

(23)

A gazdálkodás alatt álló erdőterületek általi elnyeléseket az előretekintő erdőkre vonatkozó referenciaszintekhez képest kell elszámolni. A nyelők jövőbeli kapacitására vonatkozó előrejelzésnek a referencia-időszak alatt folytatott erdőgazdálkodási gyakorlatokon és az erdőgazdálkodási intenzitás extrapolációján kell alapulnia. A nyelők kapacitásának a referenciaszinthez viszonyított csökkenését kibocsátásként kell elszámolni. A sajátos tagállami körülményeket és gyakorlatokat – például a szokásosnál alacsonyabb kitermelési intenzitást vagy az erdők elöregedését a referencia-időszak alatt – figyelembe kell venni.

(24)

A tagállamok számára bizonyos rugalmasságot kell biztosítani, hogy – a Párizsi Megállapodás céljának megfelelő fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatokkal összhangban – ideiglenesen növelhessék a kitermelési intenzitásukat, amennyiben az Unió egészén belül a LULUCF-ágazatban az összkibocsátás nem haladja meg az elnyelések összmennyiségét. E rugalmassági mechanizmus keretében lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a nyelők 2000-2009-es időszakra jelentett kapacitásának százalékos arányában kifejezett kompenzációs tényező alapján kiszámított alapmennyiséggel ellentételezzék a gazdálkodás alatt álló erdőterületek vonatkozásában elszámolt kibocsátásaikat. Biztosítani kell, hogy a tagállamok csak addig a mértékig kaphassanak ellentételezést, amely mértéket meghaladva az erdőterületük többé már nem hozna létre nyelőt.

(25)

Azok a tagállamok, amelyek az uniós átlaghoz képest nagyon magas arányú erdőterülettel rendelkeznek és különösen a nagyon magas arányú erdőterülettel rendelkező kisebb tagállamok más tagállamokhoz képest nagyobb mértékben függnek a gazdálkodás alatt álló erdőterületektől a többi elszámolási kategória kibocsátásainak kiegyensúlyozása tekintetében, ezért e tagállamokat jobban érintik a tervezett intézkedések és korlátozottabb lehetőséggel rendelkeznek erdőterületeik növelésére. A kompenzációs tényezőt ezért az erdőterületek nagysága és a földterületek függvényében növelni kell, hogy a referencia-időszakban azokra a tagállamokra vonatkozzon a legmagasabb kompenzációs tényező, amelyek az uniós átlaghoz képest nagyon kis földterülettel és nagyon magas arányú erdőterülettel rendelkeznek.

(26)

A Tanács a 2012. március 9-i következtetéseiben elismerte a kiterjedt erdős területekkel rendelkező országok sajátosságait. E sajátosságok leginkább ahhoz kapcsolódnak, hogy korlátozottak a lehetőségek arra, hogy a kibocsátásokat elnyeléssel ellensúlyozzák. Mivel Finnország a legkiterjedtebb erdős területekkel rendelkező tagállam, valamint sajátosak a földrajzi körülményei, ebben a tekintetben különös nehézségekkel néz szembe. Ezért Finnország számára korlátozott mértékű további kompenzációt kell biztosítani.

(27)

A tagállamoknak az 525/2013/EU rendelettel összhangban a Bizottság rendelkezésére kell bocsátaniuk az üvegház-gáz leltárak releváns adatait, a megfelelés-ellenőrzések során pedig figyelembe kell venni e benyújtott adatokat annak érdekében, hogy nyomon lehessen követni, hogy milyen eredményeket érnek el az e rendelet szerinti kötelezettségvállalásaik teljesítésében, valamint hogy biztosítani lehessen a kibocsátásokra és az elnyelésekre vonatkozó információk átláthatóságát, pontosságát, következetességét, teljességét és összehasonlíthatóságát. Amennyiben valamely tagállam igénybe kívánja venni az e rendeletben meghatározott gazdálkodás alatt álló erdőterületre vonatkozó rugalmassági mechanizmust, megfelelési jelentésében meg kell jelölnie azt a kompenzációs mennyiséget, amellyel élni kíván.

(28)

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek – adott esetben éves munkaprogramjával összhangban – segítenie kell a Bizottság munkáját az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és -elnyelés éves bejelentési rendszere, a szakpolitikákra és intézkedésekre, valamint a tagállami előrejelzésekre vonatkozó információk értékelése, a tervezett további szakpolitikák és intézkedések értékelése, valamint a Bizottság által e rendelet alapján elvégzett megfelelés-ellenőrzések terén.

(29)

Annak érdekében, hogy megfelelő módon elszámolhatók legyenek az e rendeletből fakadó ügyletek, ideértve a rugalmassági mechanizmusok igénybevételével és a megfelelés nyomon követésével kapcsolatosakat is, továbbá a tartós faipari termékek nagyobb mértékű használatának előmozdítása érdekében, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a fogalommeghatározások technikai kiigazítására, többek között az erdők meghatározására vonatkozó minimumértékekre, az üvegházhatású gázokat és a széntárolókat tartalmazó felsorolásokra, a tagállami erdőkre vonatkozó referenciaszinteknek a 2021–2025-ös és a 2026–2030-as időszakra történő megállapítására, a faipari termékek új kategóriáinak felvételére, a természetes bolygatásra vonatkozó módszertannak és tájékoztatási kötelezettségeknek az IPCC-útmutatóban bekövetkezett változásokat tükröző a felülvizsgálatára, valamint az ügyleteknek az uniós jegyzékben történő elszámolására vonatkozóan. Az ügyletek elszámolásával kapcsolatos szükséges rendelkezéseket egyetlen olyan aktusba kell foglalni, amely ötvözi az 525/2013/EU rendelet, az (EU) 2018/842 rendelet, az e rendelet és a 2003/87/EK irányelv szerinti elszámolási rendelkezéseket. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (12) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(30)

A Bizottságnak az 525/2013/EU rendelet szerinti rendszeres jelentéstétel részeként az UNFCCC keretei között zajló 2018. évi támogató párbeszéd (a továbbiakban: Talanoa párbeszéd) kimenetelét is értékelnie kell. E rendeletet 2024-ben, majd azt követően ötévente felül kell vizsgálni általános működésének értékelése céljából. A felülvizsgálat során figyelembe kell venni a Talanoa párbeszéd és a Párizsi Megállapodás alapján végzett globális értékelés eredményeit is. A 2030 utáni időszakra vonatkozó keretnek összhangban kell állnia a hosszú távú célkitűzésekkel és a Párizsi Megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásokkal.

(31)

Annak érdekében, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és -elnyelés bejelentése és ellenőrzése, valamint a tagállamok kötelezettségvállalásainak teljesítésére vonatkozó értékeléshez szükséges bármely más információ bejelentése hatékony, átlátható és költséghatékony legyen, az 525/2013/EU rendeletbe jelentéstételi követelményeket kell foglalni.

(32)

Az adatgyűjtés és a módszertani fejlesztés megkönnyítése érdekében gondoskodni kell arról, hogy a földhasználat nyilvántartása és bejelentése az egyes földterületek földrajzi nyomon követésével, a nemzeti és uniós adatgyűjtési rendszereknek megfelelően történjék. Az adatgyűjtés céljára a lehető legjobban ki kell használni a meglévő uniós és tagállami programokat és felméréseket, többek között a földhasználati és földfelszín-borítottsági összeírást (LUCAS), az Unió Kopernikusz Föld-megfigyelési programját, valamint a Galileo európai műholdas navigációs rendszert. Az adatgazdálkodásnak, többek között az adatok bejelentése, újrafelhasználása és terjesztése céljából történő adatmegosztásnak, meg kell felelnie a 2007/2/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (13) előírt követelményeknek.

(33)

Az 525/2013/EU rendeletet ennek megfelelően módosítani kell.

(34)

Az 529/2013/EU határozatot kell továbbra is alkalmazni az elszámolási és jelentéstételi kötelezettségek vonatkozásában a 2013. január 1-től2020. december 31-ig tartó elszámolási időszakban. A 2021. január 1-jén kezdődő elszámolási időszakokban ezt a rendeletet kell alkalmazni.

(35)

Az 529/2013/EU határozatot ennek megfelelően módosítani kell.

(36)

mivel e rendelet céljait, nevezetesen a 2021–2030-as időszakra vonatkozó uniós üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési célkitűzés teljesítése érdekében a tagállamok által az LULUC- ágazat terén teendő, a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez hozzájáruló kötelezettségvállalások megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a rendelet terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

a)

a 2021–2025-ös és a 2026–2030-as időszakokban:

i.   „erdősített terület”: a szántóterületből, gyepterületből, vizes élőhelyből, beépített területből vagy egyéb földterületből átalakított erdőterületként bejelentett földhasználat;

ii.   „kiirtott erdőterület”: az erdőterületből átalakított szántóterületként, gyepterületként, vizes élőhelyként, beépített területként vagy egyéb földterületként bejelentett földhasználat;

iii.   „gazdálkodás alatt álló szántóterület”:

iv.   „gazdálkodás alatt álló gyepterület”:

v.   „gazdálkodás alatt álló erdőterület”: az erdőterületnek maradó erdőterületként bejelentett földhasználat;

b)

2026-tól „gazdálkodás alatt álló vizes élőhely”:

a)

a vizes élőhelynek maradó vizes élőhelyként,

b)

a beépített területből vagy egyéb földterületből átalakított vizes élőhelyként, vagy

c)

a vizes élőhelyből átalakított beépített területként vagy egyéb földterületként bejelentett földhasználatból származó kibocsátásokról és elnyelésekről.

a)

papír;

b)

falemez;

c)

fűrészáru.

a)

az (1) bekezdésben említett területelszámolási kategóriák tekintetében tájékoztatja a Bizottságot a háttérszintről, valamint a VI. melléklet szerint felhasznált adatokról és módszertanról, valamint

b)

elszámolásából 2030-ig kizárja a természetes bolygatásnak kitett földterülethez kapcsolódó összes későbbi elnyelést.

a)

a 12. cikkben meghatározott általános rugalmassági mechanizmusok; és

b)

a 4. cikk szerinti kötelezettségvállalás teljesítése érdekében a gazdálkodás alatt álló erdőterületre vonatkozó, a 13. cikkben meghatározott rugalmassági mechanizmus.

a)

a tagállam az 525/2013/EU rendelet 4. cikkével összhangban benyújtott stratégiájában meghatározott olyan folyamatban lévő vagy tervezett egyedi intézkedéseket, amelyek célja, hogy biztosítsák az erdők jelentette nyelők és tározók kapacitásának fenntartását vagy növelését; valamint

b)

az Unióban az összkibocsátás nem haladja meg az összelnyelést az e rendelet 2. cikkében említett területelszámolási kategóriákban abban az időszakban, amelyre vonatkozóan a tagállam kompenzációval kíván élni. Annak értékelése során, hogy az Unión belül az összkibocsátás meghaladja-e az összelnyelést, a Bizottság biztosítja a tagállamok általi kétszeres elszámolás elkerülését, különösen az e rendeletben és az (EU) 2018/842 rendeletben meghatározott rugalmassági mechanizmusok kapcsán.

a)

az erdőkre vonatkozó referenciaszintjéhez képest kibocsátásként elszámolt elnyelésért; és

b)

a kompenzációnak az adott tagállamra vonatkozóan a VII. mellékletben a 2021–2030-as időszakra vonatkozóan megállapított legmagasabb összegéig lehet jogosult kompenzációra.

1.

A 7. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:

2.

A 13. cikk (1) bekezdésének c) pontja a következő alponttal egészül ki:

3.

A 14. cikk (1) bekezdése a következő ponttal egészül ki:

4.

A rendelet a következő melléklettel egészül ki:

1.

A 3. cikk (2) bekezdésének első albekezdését el kell hagyni.

2.

A 6. cikk (4) bekezdését el kell hagyni.

19.6.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 156/26

(1)

Az Európai Tanács a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretről szóló, 2014. október 23–24-i következtetéseiben jóváhagyta azt a kötelező célkitűzést, amely szerint 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 40 %-kal csökkenteni kell a gazdaság teljes egészének üvegházhatásúgáz-kibocsátását az Unióban, és ezt a célkitűzést az Európai Tanács a 2016. március 17–18-i következtetéseiben ismételten megerősítette.

(2)

2014. október 23–24-i következtetéseiben az Európai Tanács kijelentette, hogy a legalább 40 %-os kibocsátáscsökkentésre irányuló célkitűzést az Uniónak együttesen, a lehető legköltséghatékonyabb módon kell teljesítenie, továbbá hogy ennek érdekében a 2005-ös szinthez képest 2030-ra a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (4) létrehozott európai uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe (a továbbiakban: EU ETS) tartozó ágazatokban 43 %-os, az azon kívüli ágazatokban pedig 30 %-os csökkentést kell elérni. Ezen üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés elérésében minden gazdasági ágazatnak és minden tagállamnak részt kell vennie, mégpedig úgy, hogy a méltányosság és a szolidaritás szempontjai kiegyensúlyozottan érvényesüljenek. Az EU ETS-en kívüli ágazatok esetében a nemzeti csökkentési célkitűzések meghatározására szolgáló módszert – a 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozatban (5) említett elemekkel együtt – a 2030-ig terjedő időszakban is alkalmazni kell, a vállalásokat tehát az egy főre jutó relatív GDP alapján kell elosztani. Minden tagállamnak hozzá kell járulnia a 2030-as teljes uniós csökkentéshez, a 2005-ös kibocsátási adatokhoz képest 0–40 %-ig terjedő célokkal. Az uniós átlag feletti egy főre jutó GDP-vel rendelkező országok csoportján belül a tagállami célokat egymáshoz viszonyítva úgy kell kitűzni, hogy méltányos és kiegyensúlyozott módon jelenjen meg bennük a költséghatékonyság iránti igény. Az üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés terén kitűzendő céloknak segíteniük kell a hatékonyság és az innováció ügyét az uniós gazdaságon belül és különösen az épületek, a mezőgazdaság, a hulladékgazdálkodás és a közlekedés területén kell – annyiban, amennyiben ezek a területek e rendelet hatálya alá tartoznak – javulást előidézniük.

(3)

Ez a rendelet az Unió által az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (a továbbiakban: UNFCCC) keretében létrejött Párizsi Megállapodás (6) alapján vállalt kötelezettségek teljesítésének részét képezi. A Párizsi Megállapodás az Unió nevében a 2016. október 5-i (EU) 2016/1841 tanácsi határozattal (7) került megkötésre. Az Uniónak a gazdaság teljes egészére kiterjedő kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos kötelezettségvállalását a tervezett nemzeti vállalások tartalmazzák, melyeket az Unió és a tagállamai a Párizsi Megállapodás előkészítéseként 2015. március 6-án nyújtottak be az UNFCCC Titkárságának. A Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én hatályba lépett és felváltja az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyvben meghatározott megközelítést, amelynek alkalmazása 2020-ban megszűnik.

(4)

A Párizsi Megállapodás egyebek mellett egy olyan hosszú távú célt is meghatároz, amelynek értelmében az iparosodás előtti szinthez viszonyított globális hőmérséklet-emelkedést jóval 2 °C fok alatt kell tartani, és törekedni kell arra, hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyított globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C fokra korlátozódjon. Emellett kiemeli az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy a finanszírozási források áramlása igazodjon az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátásra és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens fejlesztésre irányuló célokhoz. A Párizsi Megállapodás továbbá felszólítja a részes feleket az üvegházhatású gázok emberi tevékenységből származó forrásokból való kibocsátása és nyelők általi elnyelése közötti egyensúlynak az évszázad második felében történő elérésére, és felkéri őket, hogy hozzanak intézkedéseket az üvegházhatású gázok nyelői és tározói, többek között az erdők megóvása és – adott esetben – elnyelési és tárolókapacitásuk növelése érdekében.

(5)

Az Európai Tanács 2009. október 29–30-i következtetéseiben támogatta azt az uniós célkitűzést, hogy – az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (a továbbiakban: IPCC) véleménye szerint a fejlett országok mint csoport részéről szükséges kibocsátáscsökkentéssel összefüggésben – az Unió 2050-ig az 1990-es szintekhez képest 80–95 %-kal csökkentse üvegházhatásúgáz-kibocsátásait.

(6)

A Párizsi Megállapodás részes felei által tett nemzeti vállalásoknak a részes felek lehető legnagyratörőbb törekvéseit kell tükrözniük, és e vállalások szintjét idővel növelni kell. Ezenfelül a Párizsi Megállapodás részes feleinek törekedniük kell arra, hogy – a Párizsi Megállapodás célkitűzéseit szem előtt tartva – alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátást támogató hosszú távú fejlesztési stratégiákat dolgozzanak ki és közöljék azokat. A Tanács 2017. október 13-i következtetéseiben kimondja, hogy tisztában van azzal, hogy a hosszú távú célok és az ötéves felülvizsgálati ciklusok jelentős szerepet töltenek be a Párizsi Megállapodás végrehajtásában, továbbá kiemeli az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátást támogató hosszú távú fejlesztési stratégiák mint olyan szakpolitikai eszközök jelentőségét, amelyek révén ki lehet dolgozni azokat a megbízható pályákat és hosszú távú szakpolitikai változásokat, amelyekre a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez szükség van.

(7)

A tiszta energiára való áttéréshez szükség van a beruházók magatartásának megváltozására, továbbá olyan ösztönzőkre, amelyek a teljes szakpolitikai spektrumra kierjednek. Annak érdekében, hogy biztonságos, fenntartható, versenyképes és megfizethető energia álljon a polgárok rendelkezésére, az Unió kiemelten törekszik a reziliens energiaunió létrehozására. Ennek eléréséhez egyrészt ezzel a rendelettel folytatni kell az ambiciózus éghajlat-politikai fellépést, másrészt „A stabil és alkalmazkodóképes energiaunió és az előretekintő éghajlat-politika keretstratégiája” című, 2015. február 25-i bizottsági közleményben foglaltaknak megfelelően előrehaladást kell elérni az energiaunió egyéb vonatkozásaival kapcsolatban.

(8)

Több olyan uniós intézkedés is létezik, amely fokozza a tagállamok képességét az éghajlatváltozással összefüggő kötelezettségvállalásaik teljesítésére, és alapvető jelentőségű az e rendelet hatálya alá tartozó ágazatokból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás szükséges mértékű csökkentésében. Ezen intézkedések közé tartoznak a fluortartalmú üvegházhatású gázokat, a közúti járművek szén-dioxid-kibocsátását, az épületek energiahatékonyságát, a megújuló energiaforrásból előállított energiát, a tágabb értelemben vett energiahatékonyságot és a körforgásos gazdaságot szabályozó jogi aktusok csakúgy, mint az éghajlatváltozással összefüggő beruházásokra igénybe vehető uniós finanszírozási eszközök.

(9)

Az Európai Tanács 2015. március 19–20-i következtetéseiben megjegyezte, hogy az Unió elkötelezett aziránt, hogy előretekintő éghajlat-politikával rendelkező energiauniót valósítson meg a Bizottság keretstratégiájára alapozva, amelynek öt dimenziója szorosan kapcsolódik egymáshoz és kölcsönösen erősíti egymást. Az energiakereslet mérséklése egyike ezen energiaunióra vonatkozó stratégia öt dimenziójának. Az energiahatékonyság javítása az üvegházhatásúgáz-kibocsátás számottevő csökkenését eredményezheti. Emellett kedvező hatást gyakorolhat a környezetre és az egészségre, javíthatja az energiabiztonságot, csökkentheti a háztartások és a vállalkozások energiaköltségeit, hozzájárulhat az energiaszegénység enyhítéséhez, továbbá munkahelyteremtéshez és a gazdasági tevékenységek egész gazdaságra kiterjedő bővüléséhez vezethet. Azok az intézkedések, amelyek elősegítik az energiatakarékos technológiák egyre elterjedtebb alkalmazását az épületekben, az iparban és a közlekedésben, költséghatékony módon segíthetik a tagállamokat az e rendelet keretében számukra kitűzött kibocsátáscsökkentési célok teljesítésében.

(10)

A fenntartható és innovatív gyakorlatok és technológiák alkalmazása és fejlesztése növelheti a mezőgazdasági ágazat által az éghajlatváltozás mérséklésével és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással összefüggésben betöltött szerepet, mindenekelőtt az üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés, valamint a nyelők és a szénkészletek megtartása és növelése révén. Annak érdekében, hogy úgy lehessen csökkenteni a mezőgazdasági ágazat szén- és ökológiai lábnyomát, hogy közben az ágazat termelékenysége, regenerációs képessége és vitalitása is megmaradjon, fontos megerősíteni az éghajlatváltozás mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedéseket, valamint fontos növelni a fenntartható és innovatív gyakorlatok és technológiák kifejlesztéséhez biztosított kutatásfinanszírozást, illetve az ilyen gyakorlatok és technológiák terén eszközölt beruházásokat.

(11)

A mezőgazdasági ágazat közvetlen és jelentős hatást gyakorol a biológiai sokféleségre és az ökoszisztémákra. Ezért fontos biztosítani az e rendelet célkitűzése, valamint más uniós szakpolitikák és célkitűzések – így például a közös agrárpolitika, továbbá a biodiverzitási stratégiával, az erdészeti stratégiával és a körforgásos gazdaságra vonatkozó stratégiával kapcsolatos célkitűzések – közötti összhangot.

(12)

Az Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátásának közel egynegyedét a közlekedési ágazat okozza. Ezért fontos, hogy a közlekedési ágazatban az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséggel kapcsolatos kockázatok egy olyan átfogó megközelítés útján csökkentésre kerüljenek, amely – a 2020 utáni időszakban is – az üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentésre és az energiahatékonyság közlekedési ágazaton belüli előmozdítására, illetve ennek részeként az elektromos meghajtású közlekedés – vagy ahol ez fenntarthatóbb, a közlekedési módok közötti váltás – elősegítésére, valamint a fenntartható megújuló energiaforrásokból származó energiának a közlekedési ágazaton belüli felhasználására irányul. Kedvező feltételek teremtésével és erőteljes ösztönzők bevezetésével, valamint a beruházások növelésére alkalmas hosszú távú stratégiák kidolgozásával elő lehet segíteni az alacsony kibocsátású mobilitás felé való elmozdulást, amely a biztonságos és fenntartható karbonszegény gazdaságra való általánosabb átállás részeként valósul meg.

(13)

Az e rendeletet végrehajtó uniós és nemzeti szakpolitikák és intézkedések hatását az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (8) szerinti nyomonkövetési és bejelentési kötelezettségekkel összhangban kell értékelni.

(14)

A 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi kerettel összefüggésben végrehajtott, az éghajlat-politikai szempontok általános érvényesítését szolgáló módszertan alkalmazását – a költségvetési hatóság hatásköreinek sérelme nélkül – adott esetben 2021-től is folytatni, illetve javítani kell az éghajlat-politikai fellépéshez kapcsolódó kihívásokra és beruházási igényekre való reagálás céljából. A közkiadások hatékonyságának biztosítása érdekében az uniós finanszírozásnak összhangban kell lennie az Unió 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretének céljaival, valamint a Párizsi Megállapodásban rögzített hosszú távú célkitűzésekkel. A Bizottságnak jelentést kell készítenie arról, hogy az uniós költségvetésből, illetve az uniós jog alapján egyéb módon nyújtott uniós finanszírozás milyen hatást gyakorol az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra az e rendelet, illetve a 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartozó ágazatokban.

(15)

E rendelet hatályának ki kell terjednie az IPCC szerinti „energia”, „ipari eljárások és termékfelhasználás”, „mezőgazdaság” és „hulladék” kategóriákban keletkező üvegházhatásúgáz-kibocsátásra, ahogyan azokat az 525/2013/EU rendelet meghatározza, de nem terjedhet ki a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra.

(16)

Az üvegházhatást okozó gázok nemzeti jegyzékében, valamint a nemzeti és az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékekben jelenleg rendelkezésre álló adatok nem elegendőek a polgári légi közlekedésből tagállami szinten keletkező, a 2003/87/EK irányelv hatálya alá nem tartozó szén-doxid-kibocsátás nemzeti szintű meghatározásához. Az Uniónak a bejelentési kötelezettségek elfogadásával nem szabad olyan terheket rónia a tagállamokra, illetve a kis- és középvállalkozásokra, amelyek nincsenek arányban az elérni kívánt célkitűzésekkel. A 2003/87/EK irányelv hatálya alá nem tartozó repülésekből származó szén-dioxid-kibocsátás elenyésző része a teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak, és az erre a kibocsátásra vonatkozó bejelentési rendszer létrehozása – az ágazat egészére vonatkozóan a 2003/87/EK irányelvben megállapított követelményeket figyelembe véve – indokolatlanul nagy terheket jelentene. Ezért e rendelet szempontjából az IPCC szerinti „1.A.3.A polgári repülés” forráskategóriából származó szén-dioxid-kibocsátást nullának kell tekinteni.

(17)

Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás egyes tagállamok által 2030-ra vonatkozóan teljesítendő csökkentését az adott tagállam e rendelet hatálya alá tartozó, 2005. évi felülvizsgált üvegházhatásúgáz-kibocsátásából kiindulva kell meghatározni, figyelmen kívül hagyva azon, 2005-ben már működő létesítmények üvegházhatásúgáz-kibocsátásának hitelesített adatait, amelyek csak 2005 után kerültek az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá. A 2021-től 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éves kibocsátási jogosultságokat a tagállamok által benyújtott, a Bizottság által felülvizsgált adatok alapján kell meghatározni.

(18)

A 406/2009/EK határozat éves kötelező nemzeti határértékeken alapuló megközelítésmódját a 2021-től 2030-ig tartó időszakban is folytatni kell. Az egyes tagállamok éves kibocsátási jogosultságainak meghatározására vonatkozóan e rendeletben megállapított szabályoknak ugyanazt a módszertant kell követniük, mint amely az említett határozat értelmében a negatív határértékkel rendelkező tagállamokra vonatkozik, de a lineáris pályának a 2019-től 2020-ig terjedő időszak öttizenketted részénél vagy 2020-ban, a 2016-tól 2018-ig tartó időszak átlagos üvegházhatásúgáz-kibocsátásával kell indulnia, és 2030-ban az adott tagállamhoz rendelt határértékkel kell végződnie. A 2021-től 2030-ig tartó időszakra vonatkozó uniós üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési célhoz való megfelelő hozzájárulások biztosítása érdekében a lineáris pálya indulásának időpontját minden egyes tagállam esetében annak alapján kell meghatározni, hogy az említett időpontok közül melyik eredményezi kevesebb egység kiosztását az adott tagállam számára. Azon tagállamok esetében, amelyeknek a 406/2009/EK határozat szerinti határértéke pozitív, egyszersmind a 2013/162/EU bizottsági határozat (9) és a 2013/634/EU bizottsági végrehajtási határozat (10) szerint a 2017-től 2020-ig tartó időszakban nő az éves kibocsátási jogosultsága, úgy kell kiigazítani a 2021. évi éves kibocsátási jogosultságot, hogy az tükrözze az adott tagállamnak az említett évek alatti nagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátási képességét.

Egyes tagállamok esetében további kiigazítást kell előirányozni azon rendkívüli helyzetük figyelembevételére, hogy egyrészt a 406/2009/EK határozat szerinti határértékük pozitív, másrészt esetükben a legalacsonyabb az üvegházhatású gázoknak az említett határozat szerinti, egy főre jutó kibocsátása vagy a legalacsonyabb az említett határozat hatályán kívül eső ágazatokból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás aránya a teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátáshoz viszonyítva. Ez a további kiigazítás csak a 2021-től 2029-ig tartó időszakban szükséges üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés egy részére terjedhet ki, hogy továbbra is ösztönzést kapjon az üvegházhatásúgáz-kibocsátás további csökkentése, és hogy a kiigazítás ne legyen hatással a 2030-as cél elérésére; a kiigazítás alkalmazásakor figyelembe kell venni az igénybe vett, e rendeletben meghatározott egyéb kiigazításokat és rugalmassági mechanizmusokat.

(19)

E rendeletnek a tagállamok éves kibocsátási jogosultságait meghatározó rendelkezései végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (11) megfelelően kell gyakorolni.

(20)

Az Európai Tanács 2014. október 23–24-i következtetéseiben kijelentette, hogy az Unión belüli közös erőfeszítések költséghatékonyságának biztosítása és az egy főre jutó üvegházhatásúgáz-kibocsátás terén 2030-ig elérendő konvergencia érdekében nagymértékben fokozni kell a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatályán kívül eső ágazatok meglévő rugalmassági mechanizmusainak hozzáférhetőségét és igénybevételét. Az összes kibocsátáscsökkentés általános költséghatékonyságának növelése érdekében lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok éves kibocsátási jogosultságaik egy részét tartalékolhassák vagy előzetesen felhasználhassák. Emellett azt is lehetővé kell tenni számukra, hogy éves kibocsátási jogosultságaik egy részét átadhassák más tagállamoknak. Ezen átadások átláthatóságát biztosítani kell, és azokat kölcsönösen megfelelő módszerekkel, például árverések útján, ügynökként eljáró piaci közvetítők igénybevételével vagy kétoldalú megállapodások megkötésével kell végrehajtani. Az ilyen átadások az átadó tagállamban végrehajtott és a fogadó tagállam által ellentételezett, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérséklését célzó projektek vagy programok nyomán jöhetnek lére. Ezenfelül a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a 2003/87/EK irányelv 24a. cikkének (1) bekezdése szerinti projektek esetében ösztönözhessék a köz- és magánszféra közötti partnerségek létrejöttét.

(21)

Új, egyszeri rugalmassági mechanizmus kerül bevezetésre annak érdekében, hogy könnyebben tudják teljesíteni a célkitűzéseket egyrészt azok a tagállamok, amelyek nemzeti csökkentési célja jelentős mértékben meghaladja mind az uniós átlagot, mind pedig saját költséghatékony csökkentési potenciáljukat, másrészt azok, amelyek 2013-ban nem osztottak ki ingyenes EU ETS kibocsátási egységeket ipari létesítményeiknek. Az (EU) 2015/1814 európai parlamenti és tanácsi határozattal (12) létrehozott piaci stabilizációs tartalék arra irányuló céljának megtartása érdekében, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren belül kezelve legyen a kereslet és a kínálat közötti strukturális egyensúlyhiány, az egyszeri rugalmassági mechanizmus céljára figyelembe vett EU ETS kibocsátási egységeket – az adott évben forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes számának meghatározásakor – forgalomban lévő kibocsátási egységként kell figyelembe venni. A Bizottságnak az említett határozat szerinti első felülvizsgálat keretében mérlegelnie kell, hogy az említett kibocsátási egységek továbbra is forgalomban lévő EU ETS kibocsátási egységként kerüljenek-e elszámolásra.

(22)

Az (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) meghatározza a földhasználati, földhasználat-változtatási és erdőgazdálkodási (a továbbiakban: LULUCF) ágazattal összefüggő üvegházhatásúgáz-kibocsátás és -elnyelés elszámolására vonatkozó szabályokat. Az említett rendelet hatálya alá tartozó tevékenységek nem tartozhatnak e rendelet hatálya alá. Míg e rendelet környezeti hatásait, azaz az üvegházhatású gázok kibocsátásában elért csökkentések mértékét befolyásolja az (EU) 2018/841 rendelet fogalommeghatározásainak értelmében vett erdősített területekhez, kiirtott erdőterületekhez, gazdálkodás alatt álló szántóterületekhez, gazdálkodás alatt álló gyepterületekhez, bizonyos feltételek mellett a gazdálkodás alatt álló erdőterületekhez és – amennyiben az az említett rendelet értelmében kötelezőnek minősül – gazdálkodás alatt álló vizes élőhelyekhez kapcsolódó nettó összelnyelések és nettó összkibocsátások összegénél nem nagyobb mennyiség figyelembevétele, e rendeletben lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok a kötelezettségeik teljesítéséhez szükség esetén igénybe vegyenek egy, legfeljebb 280 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű nyelésből származó mennyiség erejéig terjedő, a tagállamok között megfelelően szétosztott LULUCF rugalmassági mechanizmust. Ezen összmennyiségnek és a tagállamok közötti elosztásának a meghatározása a mezőgazdaság és a földhasználattal összefüggő más ágazatok viszonylag csekély kibocsátásmérsékelő potenciáljának, valamint az ágazatnak az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérsékléséhez és az üvegházhatású gázok megkötéséhez való megfelelő hozzájárulásának figyelembevételével történik. Ezen túlmenően, az éves kibocsátási jogosultságok e rendelet szerinti önkéntes törlése esetén lehetővé kell tenni, hogy a törölt mennyiségeket figyelembe lehessen venni annak értékelésekor, hogy az adott tagállam teljesítette-e az (EU) 2018/841 rendelet szerinti követelményeket.

(23)

A Bizottság 2016. november 30-án benyújtotta az energiaunió irányításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatát (a továbbiakban: az irányításról szóló javaslat), amely a tagállamoktól megköveteli, hogy a stratégiai energia- és éghajlat-politikai tervezés részeként az energiaunió mind az öt kulcsfontosságú dimenzióját illetően dolgozzanak ki integrált nemzeti energia- és klímaterveket. A 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó nemzeti terveknek az irányításról szóló javaslat értelmében központi szerepet kell betölteniük az e rendeletnek és az (EU) 2018/841 rendeletnek való megfelelés biztosítására irányuló tagállami tervezésben. E célból a tagállamoknak meg kell határozniuk az e rendelet és az (EU) 2018/841 rendelet szerinti kötelezettségek teljesítéséhez szükséges szakpolitikákat és intézkedéseket, arra a hosszú távú célra is figyelemmel, hogy a Párizsi Megállapodással összhangban egyensúlyt kell teremteni az üvegházhatásúgáz-kibocsátások és elnyelések között. Ezen terveknek emellett a célkitűzések teljesítésére szolgáló tervezett szakpolitikák és intézkedések hatásainak értékelését is tartalmazniuk kell. Az irányításról szóló javaslat értelmében a Bizottság számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a nemzeti tervek tervezeteire vonatkozó ajánlásaiban jelezze, hogy megfelelőnek tartja-e a célkitűzések szintjét, valamint a szakpolitikák és intézkedések ezt követő végrehajtását. Ezen tervek összeállításakor figyelembe kell venni a LULUCF rugalmassági mechanizmusnak az e rendeletnek való megfelelés érdekében történő esetleges alkalmazását.

(24)

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség célja, hogy támogassa a fenntartható fejlődést, és segítse a környezet állapotának jelentős mértékű, mérhető javulását azáltal, hogy aktuális, célzott, releváns és megbízható információkat nyújt a döntéshozók, a közintézmények és a nyilvánosság számára. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek – éves munkaprogramjával összhangban – segítenie kell a Bizottság munkáját.

(25)

A tárgyi hatályban a 2003/87/EK irányelv 11., 24., 24a. és 27. cikke szerint bekövetkező változások nyomán megfelelő módon ki kell majd igazítani az e rendelet hatálya alá tartozó maximális üvegházhatásúgázkibocsátás-mennyiséget is. Ebből következően szükség van arra, hogy amikor a tagállamok olyan létesítményekből származó új üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat vonnak az e rendeletből fakadó kötelezettségeik hatálya alá, amelyek azt megelőzően a 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartoztak, az említett üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentése érdekében az e rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban új politikákat és intézkedéseket hajtsanak végre.

(26)

Az azon tagállamok által 2013 óta tett korábbi erőfeszítések elismeréseként, amelyek egy főre jutó GDP-je 2013-ban alacsonyabb volt az uniós átlagnál, helyénvaló létrehozni egy korlátozott, legfeljebb 105 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű különleges biztonsági tartalékot, fenntartva ugyanakkor e rendelet környezeti integritását, valamint az e rendelet szerinti minimális vállalásokon túlmutató tagállami fellépés ösztönzőit. A biztonsági tartalékot azon tagállamok vehetik igénybe, amelyek egy főre jutó GDP-je 2013-ban az uniós átlag alatt volt, üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk a 2013–2020-as időszakra vonatkozó éves kibocsátási jogosultságuk alatt marad, és az e rendeletben előírt rugalmassági mechanizmusok igénybevétele ellenére sem tudják megvalósítani a 2030-ra vonatkozó üvegházhatásúgáz-kibocsátási céljukat. Egy ilyen méretű biztonsági tartalék további politikák bevezetése nélkül lefedné az arra jogosult tagállamok 2021 és 2030 közötti tervezett kollektív hiányának nagy részét, ugyanakkor változatlanul ösztönözné további intézkedések meghozatalát. A biztonsági tartaléknak 2032-ban kell – bizonyos feltételek mellett – e tagállamok rendelkezésére állnia, feltéve, hogy használata nem akadályozza meg az Unió azon céljának teljesítését, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban 2030-ra 30 %-kal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása.

(27)

Az (EU) 2018/841 rendelet keretében megvalósult fejlemények tükrözése és az e rendelet szerinti ügyletek megfelelő elszámolása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a „gazdálkodás alatt álló erdőterület” és „gazdálkodás alatt álló vizes élőhely” területelszámolási kategóriák LULUCF rugalmassági mechanizmus keretében való alkalmazásának lehetővé tétele és az e rendeletből fakadó ügyleteknek – ezen belül a rugalmassági mechanizmusok igénybevételével, a megfelelés ellenőrzésével és a biztonsági tartalék megfelelő működésével kapcsolatos ügyleteknek – az 525/2013/EU rendelet 10. cikke alapján létrehozott kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék (a továbbiakban: az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék) segítségével történő elszámolása tekintetében. Az e rendelet szerinti elszámolásokkal kapcsolatos információkat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság számára. Az ügyletek elszámolásához szükséges rendelkezéseket egyetlen olyan jogi aktusba indokolt foglalni, amely az 525/2013/EU rendelet, az (EU) 2018/841 rendelet, az e rendelet és a 2003/87/EK irányelv szerinti, elszámolási tárgyú rendelkezéseket egyaránt tartalmazni fogja. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (14) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(28)

E rendeletet 2024-ben, majd azt követően ötévente felül kell vizsgálni, és ennek keretében átfogóan értékelni kell annak végrehajtását, különösen, ami az idevágó uniós szakpolitikák és intézkedések szigorításának szükségességét illeti. A felülvizsgálat során figyelembe kell venni többek között az egyes tagállamok helyzetének változásait, valamint a 2018. évi, az UNFCCC keretei közötti támogató párbeszéd (a továbbiakban: a talanoai párbeszéd) és a Párizsi Megállapodás alapján végzett globális értékelés eredményeit is. Az e rendeletben megállapított kötelezettségek megfelelőségének biztosítása céljából a felülvizsgálat részeként azt is meg kell vizsgálni, hogy az éves kibocsátási jogosultságok kínálata egyensúlyban van-e az éves kibocsátási jogosultságok iránti kereslettel. Emellett az 525/2013/EU rendelet szerinti rendszeres jelentéstétel részeként a Bizottságnak a talanoai párbeszéd kimenetelét is értékelnie kell 2019. október 31-ig. A 2030 utáni időszakra vonatkozó felülvizsgálatnak összhangban kell állnia a Párizsi Megállapodásban rögzített hosszú távú célkitűzésekkel és a Párizsi Megállapodás keretében tett vállalásokkal, és ennek érdekében a vállalások szintjének fokozatos növelését kell előirányoznia.

(29)

Annak érdekében, hogy hatékonyan, átláthatóan és költséghatékonyan lehessen bejelenteni és ellenőrizni az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat, valamint a tagállamok éves kibocsátási jogosultságai teljesítésének értékeléséhez szükséges egyéb információkat, az e rendelettel kapcsolatos éves bejelentési és értékelési követelményeket be kell építeni az 525/2013/EU rendelet érintett cikkeibe. Az említett rendeletnek biztosítania kell azt is, hogy a tagállamok által az üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés terén elért eredmények értékelése továbbra is évenként, az uniós szakpolitikákban és intézkedésekben elért eredmények, valamint a tagállamoktól származó információk figyelembevételével történjen. Az értékelés keretében minden második évben azt is indokolt megvizsgálni, hogy az Unió milyen mértékben jutott közelebb csökkentési célkitűzései, a tagállamok pedig kötelezettségeik teljesítéséhez. A levonásokat azonban csak ötéves időszakokra lebontva indokolt figyelembe venni annak érdekében, hogy az (EU) 2018/841 rendeletnek megfelelően az erdősített területekhez, a kiirtott erdőterületekhez, a gazdálkodás alatt álló szántóterületekhez és a gazdálkodás alatt álló gyepterületekhez kapcsolódó potenciális hozzájárulások is beszámíthatók legyenek. Ez nem érinti a Bizottság azon feladatát, hogy biztosítsa az e rendeletből fakadó tagállami kötelezettségek teljesítését, mint ahogy a Bizottságnak azt a jogkörét sem, hogy ebből a célból kötelezettségszegési eljárásokat indítson.

(30)

Az 525/2013/EU rendeletet ennek megfelelően módosítani kell.

(31)

Mivel e rendelet céljait – különösen a tagállamoknak a 2021-től 2030-ig tartó időszakra vonatkozó minimális vállalásaival összefüggő azon kötelezettségek megállapítását, amelyek az Unió üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési céljának és a Párizsi Megállapodás célkitűzései eléréséhez való hozzájárulásra irányuló céljának teljesítéséhez szükségesek – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a rendelet terjedelme és hatása miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritási elvnek megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányossági elvnek megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

(32)

Ez a rendelet nem érinti a benne foglaltaknál szigorúbb tagállami célkitűzéseket,

a)

a 2021. év tekintetében az éves kibocsátási jogosultságának e fennmaradó részét átviheti a 2030-ig tartó időszak későbbi éveire; és

b)

a 2022-től 2029-ig tartó időszak évei tekintetében az éves kibocsátási jogosultságának e fennmaradó részét az adott évvel bezárólag rendelkezésre álló éves kibocsátási jogosultságai legfeljebb 30 %-ának megfelelő mértékig átviheti a 2030-ig tartó időszak későbbi éveire.

a)

a 2021-től 2030-ig tartó időszak összes éve vonatkozásában az adott tagállam tekintetében figyelembe vett mennyiségek összege nem nagyobb a tagállam vonatkozásában az e rendelet III. mellékletében meghatározott nettó összelnyelések maximális mennyiségénél;

b)

a mennyiség az (EU) 2018/841 rendelet 4. cikke alapján a tagállam által teljesítendő követelményekhez képest többletet képez;

c)

a tagállam az (EU) 2018/841 rendelet alapján nem vett át több nettó elnyelést más tagállamoktól, mint amennyit átadott;

d)

a tagállam megfelelt az (EU) 2018/841 rendeletnek; valamint

e)

a tagállam az 525/2013/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdése második albekezdésének megfelelően benyújtotta az e bekezdés alapján rendelkezésre álló rugalmassági mechanizmus tervezett felhasználásának leírását.

a)

tükrözze a „gazdálkodás alatt álló erdőterület” területelszámolási kategória hozzájárulását, tiszteletben tartva az egyes tagállamok tekintetében az e rendelet III. mellékletében említett nettó összelnyelések maximális mennyiségét, amikor az (EU) 2018/841 rendelet 8. cikkének (8) vagy (9) bekezdése alapján az erdőkre vonatkozó referenciaszinteket megállapító, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására kerül sor; valamint

b)

tükrözze a „gazdálkodás alatt álló vizes élőhely” területelszámolási kategória hozzájárulását, tiszteletben tartva az egyes tagállamok tekintetében az e rendelet III. mellékletében említett nettó összelnyelések maximális mennyiségét, amikor az (EU) 2018/841 rendelet alapján minden tagállam köteles elszámolni ezt a kategóriát.

a)

azokat a kiegészítő intézkedéseket, amelyeket – a belföldi szakpolitikai eszköztár és intézkedések révén, valamint az uniós fellépés végrehajtásával – végre kíván hajtani annak érdekében, hogy teljesítse az e rendelet 4. cikke alapján fennálló kötelezettségeit;

b)

az intézkedések végrehajtásának szigorú menetrendjét, amelynek lehetővé kell tennie a végrehajtásban tett éves előrehaladás értékelését.

a)

a 12. cikk alapján elfogadott intézkedésekkel összhangban a tagállam következő évi üvegházhatásúgáz-kibocsátásának értékét meg kell növelni az üvegházhatásúgáz-kibocsátásban többletként jelentkező, tonna szén-dioxid-egyenértékben kifejezett mennyiség 1,08-szorosával; valamint

b)

mindaddig, amíg nem felel meg a 4. cikknek, a tagállam ideiglenesen nem adhatja át éves kibocsátási jogosultságának egyetlen részét sem másik tagállamnak.

a)

a 2003/87/EK irányelv 11. cikke alapján kiadott EU ETS kibocsátási egységek számában az említett irányelv hatálya alá tartozó források körében bekövetkező változások által eredményezett kiigazításokat; összhangban az említett irányelv alapján elfogadott, a 2008-tól 2012-ig tartó időszakra vonatkozó nemzeti kiosztási tervek végleges jóváhagyásáról szóló bizottsági határozatokkal;

b)

a 2003/87/EK irányelv 24. és 24a. cikke alapján kiadott EU ETS kibocsátási egységek, illetve keretek számában a tagállamban megvalósított üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentésekre tekintettel végrehajtott kiigazításokat; és

c)

a 2003/87/EK irányelv 27. cikke alapján az EU ETS-ből kivett létesítmények üvegházhatásúgáz-kibocsátásának megfelelő, az EU ETS kibocsátási egységek számában végrehajtott kiigazításokat arra az időszakra, amelyre a kivétel vonatkozik.

a)

az adott tagállam 2013-as piaci áron számított egy főre jutó GDP-je – az EUROSTAT 2016 áprilisában közzétett statisztikája szerint – az uniós átlag alatt volt;

b)

az adott tagállamnak a 2013-tól 2020-ig tartó időszak éveire vonatkozó halmozott üvegházhatásúgáz-kibocsátásai az e rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban nem érik el a 2013-tól 2020-ig tartó időszak éveire vonatkozó halmozott éves kibocsátási jogosultságainak mértékét; valamint

c)

az adott tagállam üvegházhatásúgáz-kibocsátásai meghaladják a 2026-tól 2030-ig tartó időszakban az éves kibocsátási jogosultságait, annak ellenére is, hogy:

a)

éves kibocsátási jogosultságok;

b)

az 5., a 6. és a 7. cikk szerinti rugalmassági mechanizmusok;

c)

a 9. cikk szerinti megfelelési ellenőrzés;

d)

a 10. cikk szerinti kiigazítások; valamint

e)

a 11. cikk szerinti biztonsági tartalék.

1.

A 7. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:

2.

A 13. cikk (1) bekezdésének c) pontja a következő alponttal egészül ki:

3.

A 14. cikk (1) bekezdése a következő ponttal egészül ki:

4.

A 21. cikk (1) bekezdése a következő ponttal egészül ki:

19.6.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 156/43

(1)

Az uniós pénzügyi rendszer pénzmosási, valamint terrorizmusfinanszírozási célú felhasználásának megelőzése tekintetében az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) képezi a fő jogi eszközt. Ez az irányelv – amelynek átültetési határideje 2017. június 26. volt – hatékony és átfogó jogi keretbe helyezi a terrorista célokra történő pénz- és vagyonfelhalmozás kezelését azáltal, hogy előírja a tagállamok számára a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítását, értelmezését és enyhítését.

(2)

A közelmúltbeli terrorista támadások rámutattak a kialakulóban lévő új tendenciákra, különösen arra vonatkozóan, hogy a terrorista csoportok milyen módon finanszírozzák és hajtják végre műveleteiket. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek egyes alternatív pénzügyi rendszerekként működő modern technológiai szolgáltatások, mivel azok kívül esnek az uniós jog hatályán vagy a jogi követelmények alóli olyan mentességeket élveznek, amelyek ma már nem feltétlenül indokoltak. A folyamatosan változó tendenciák ütemének követése érdekében további intézkedésekre van szükség a pénzügyi műveletek, gazdasági társaságok és más jogi entitások, valamint a bizalmi vagyonkezelők és a bizalmi vagyonkezelőihez hasonló struktúrájú vagy funkciójú, társulás jellegű jogi megállapodások (a továbbiakban: hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások) nagyobb átláthatóságának a biztosítása, a megelőzésre irányuló meglévő keret javítása és a terrorizmusfinanszírozás elleni hatékonyabb küzdelem érdekében. Fontos megjegyezni, hogy az intézkedéseknek a kockázatokkal arányos mértékűeknek kell lenniük.

(3)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), az Interpol és az Europol a szervezett bűnözés és a terrorizmus egyre fokozódó összefonódásáról számol be. A szervezett bűnözés és a terrorizmus közötti kapcsolat, valamint a bűnözői és terrorista csoportok közötti kapcsolatok egyre növekedő biztonsági fenyegetést jelentenek az Unió számára. A pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzése minden olyan stratégia szerves részét képezi, amely e fenyegetés kezelésével foglalkozik.

(4)

Bár az elmúlt években a tagállamok jelentős eredményeket értek el a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) standardjainak elfogadása és végrehajtása, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által az átláthatóság terén végzett munka átvétele vonatkozásában, egyértelműen szükség van az uniós gazdasági és pénzügyi környezet általános átláthatóságának további növelésére. A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése csak akkor lehet hatékony, ha az említett környezet nem teszi lehetővé a bűnelkövetők számára, hogy vagyonukat nem átlátható struktúrákba menekítsék. Az Unió pénzügyi rendszerének integritása a gazdasági társaságok és más jogi entitások, hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások átláthatóságától függ. Ezen irányelv célja nem csak a pénzmosás felderítése és az azzal kapcsolatos nyomozás, hanem a pénzmosás megelőzése is. Az átláthatóság fokozása erőteljes visszatartó erő lehet.

(5)

Fenn kell tartani az (EU) 2015/849 irányelv célkitűzéseit, valamint ezen irányelv bármilyen módosításának összhangban kell állnia a terrorizmus és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem terén folyamatban lévő uniós fellépéssel, ugyanakkor az említett módosításoknak tiszteletben kell tartaniuk a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogot, valamint figyelembe kell venniük és alkalmazniuk kell az arányosság elvét is. A Bizottságnak „Az európai biztonsági stratégia” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett közleménye hangsúlyozta a terrorizmusfinanszírozás hatékonyabb és átfogóbb kezelését célzó intézkedések szükségességét, rámutatva, hogy a pénzügyi piacokra való beszivárgás utat nyit a terrorizmusfinanszírozás előtt. Az Európai Tanács 2015. december 17-18-i következtetései szintén kiemelték, hogy minden területen sürgősen további lépéseket kell tenni a terrorizmusfinanszírozás ellen.

(6)

A Bizottságnak „A terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem fokozásáról szóló cselekvési terv” című, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett közleménye kiemeli az új fenyegetésekhez való alkalmazkodásnak és az (EU) 2015/849 irányelv ennek megfelelő módosításának szükségességét.

(7)

Az uniós intézkedéseknek továbbá megfelelően tükrözniük kell a nemzetközi szintű fejleményeket és kötelezettségvállalásokat. Ezért figyelembe kell venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető fenyegetésekről szóló 2195 (2014) sz. határozatát (ENSZ BT-határozat) és a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető terrorista cselekmények által okozott fenyegetésekről szóló 2199 (2015) és 2199 (2015) sz. ENSZ BT-határozatot. Az említett ENSZ BT-határozatok a terrorizmus és a transznacionális szervezett bűnözés közötti kapcsolatokra, a terrorista csoportok nemzetközi pénzügyi intézményekhez való hozzáférésének megelőzésére, valamint a szankciók keretének az Iraki és Levantei Iszlám Államra való kiterjesztésére vonatkoznak.

(8)

A virtuális fizetőeszközök és rendeleti pénzek (tehát egy ország által rendeleti pénznek minősített pénzérmék és bankjegyek, valamint a kibocsátó országban fizetőeszközként elfogadott elektronikus pénz) közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak és a letétkezelő pénztárca-szolgáltatóknak nincs uniós kötelezettségük gyanús tevékenység azonosítására. Tehát a terrorista csoportok képesek lehetnek pénzt utalni az uniós pénzügyi rendszerbe vagy a virtuálisfizetőeszköz-rendszereken belül azáltal, hogy elrejtik az átutalásokat, illetve bizonyos mértékű anonimitást élveznek ezeken a platformokon. Ezért elengedhetetlen az (EU) 2015/849 irányelv hatályának kiterjesztése a virtuális fizetőeszközök és rendeleti pénzek közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra és a letétkezelő pénztárca-szolgáltatókra is. A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem érdekében az illetékes hatóságoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a kötelezett szolgáltatók révén nyomon kövessék a virtuális fizetőeszközök használatát. Ez a nyomon követés kiegyensúlyozott és arányos megközelítést eredményezne, biztosítva a műszaki fejlődést és a nagymértékű átláthatóságot az alternatív finanszírozási formák és a szociális vállalkozások terén.

(9)

A virtuális fizetőeszközök anonimitása lehetővé teszi, hogy azokkal bűnelkövetés céljából esetlegesen visszaéljenek. Az irányelv hatályának a virtuális fizetőeszközök és rendeleti pénzek közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra és a letétkezelő pénztárca-szolgáltatókra való kiterjesztése nem oldja meg teljes mértékben a virtuális fizetőeszközökkel végrehajtott műveletek anonimitásával kapcsolatos problémákat, hiszen a virtuálisfizetőeszköz-környezet jelentős részben továbbra is anonim marad, mivel a felhasználók az ilyen szolgáltatók igénybevétele nélkül is végezhetnek műveleteket. Az anonimitással kapcsolatos kockázatok elleni küzdelem érdekében lehetővé kell tenni a nemzeti pénzügyi információs egységek számára az ahhoz szükséges információk begyűjtését, hogy a virtuális fizetőeszköz címét a virtuális fizetőeszköz tulajdonosának kilétével tudják társítani. Emellett tovább kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a felhasználók önkéntes önbevallás formájában nyilatkozatot tehessenek a kijelölt hatóságoknak.

(10)

A virtuális fizetőeszközök nem tévesztendők össze a 2009/110/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) 2. cikkének 2. pontjában meghatározott elektronikus pénzzel, az (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) 4. cikkének 25. pontjában meghatározott pénz átfogóbb fogalmával, az (EU) 2015/2366 irányelv 3. cikkének k) és l) pontjában meghatározottak szerint mentesített eszközökön tárolt monetáris értékkel, illetve a kizárólag egy adott játékkörnyezeten belül használható, játékalapú fizetőeszközökkel. Bár a virtuális fizetőeszközöket gyakran használják fizetőeszközként, azok más célokra is felhasználhatók és szélesebb körben alkalmazhatók, például csereeszközként, befektetési eszközként, értéktároló termékként vagy online kaszinókban. Ezen irányelv célja a virtuális fizetőeszközök valamennyi lehetséges felhasználásának szabályozása.

(11)

A kiegészítő fizetőeszköz néven is ismert helyi fizetőeszközök, amelyek használata egy igen szűk területre – például egy városra vagy régióra – és kevés felhasználóra korlátozódik, nem tekintendők virtuális fizetőeszköznek.

(12)

Korlátozni kell a kiemelt kockázatot jelentő harmadik országokat érintő üzleti kapcsolatokat vagy ügyleteket, ha az érintett harmadik országok pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemre szolgáló rendszerében jelentős hiányosságokat azonosítanak, kivéve, ha megfelelő további enyhítő intézkedéseket vagy ellenintézkedéseket alkalmaznak. Az ilyen kiemelt kockázatú esetekkel és az ilyen üzleti kapcsolatokkal vagy ügyletekkel kapcsolatban a tagállamoknak fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedések alkalmazását kell előírniuk a kötelezett szolgáltatók számára az említett kockázatok kezelése és enyhítése érdekében. Ezért minden tagállam nemzeti szinten meghatározza a kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok vonatkozásában alkalmazandó fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedések típusát. Ezek az egymástól eltérő tagállami megközelítések gyenge pontok kialakulásához vezetnek a Bizottság által kiemelt kockázatúként azonosított harmadik országokkal fennálló üzleti kapcsolatok kezelése tekintetében. Fontos, hogy javuljon a kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok Bizottság által összeállított listájának hatékonysága, ami az ilyen országok uniós szintű harmonizált kezelése révén érhető el. E harmonizált megközelítésnek elsősorban a fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedésekre kell összpontosítania, amennyiben a nemzeti jog alapján még nem követelnek meg ilyen intézkedéseket. A nemzetközi kötelezettségekkel összhangban a tagállamok számára adott esetben lehetővé kell tenni annak előírását a kötelezett szolgáltatók számára, hogy – a kockázatalapú megközelítéssel összhangban és az üzleti kapcsolatok vagy ügyletek sajátos körülményeit figyelembe véve – a fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedéseken túlmenően adott esetben további enyhítő intézkedéseket is alkalmazzanak. A pénzmosás megelőzése és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem terén illetékes nemzetközi szervezetek és standardalkotó intézmények megfelelő ellenintézkedések alkalmazására szólíthatják fel az érintett feleket annak érdekében, hogy biztosítsák a nemzetközi pénzügyi rendszer védelmét az egyes országokból eredő folyamatos és jelentős pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatokkal szemben. A tagállamoknak továbbá elő kell írniuk a kötelezett szolgáltatók számára további enyhítő intézkedések alkalmazását a Bizottság által kiemelt kockázatúként azonosított harmadik országokkal szemben, figyelembe véve az ellenintézkedésekre és ajánlásokra vonatkozó felhívásokat – például a FATF felhívásait –, valamint a nemzetközi megállapodásokból eredő kötelezettségeket.

(13)

A pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos fenyegetések és kockázatok gyorsan változó jellegére tekintettel az Uniónak integrált megközelítést kell elfogadnia a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelmet szolgáló nemzeti rendszerek uniós szintű követelményeknek való megfelelését illetően, figyelembe véve e nemzeti rendszerek hatékonyságának értékelését. Az uniós követelményeknek a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelmet szolgáló nemzeti rendszerekbe való helyes átültetésének, e követelmények hatékony végrehajtásának és e rendszerek azon képességének nyomon követése céljából, hogy egy hatékony megelőző keretrendszer jöjjön létre, a Bizottságnak a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelmet szolgáló nemzeti rendszerekre kell alapoznia értékelését, amely értékelés nem érintheti a pénzmosás megelőzése és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem terén illetékes nemzetközi szervezetek és standardalkotó intézmények – például a FATF vagy a pénzmosás elleni és a terrorizmusfinanszírozási intézkedések értékelését vizsgáló szakértői bizottság – értékeléseit.

(14)

Az általános célú feltöltőkártyák jogszerűen felhasználhatók, és a társadalmi befogadást és a pénzügyi kirekesztés felszámolását elősegítő eszközök. A nem névre szóló feltöltőkártyák ugyanakkor könnyen felhasználhatók terrorista támadások és logisztikai háttér finanszírozására. Ezért kulcsfontosságú, hogy megszűnjön ezen eszköz terrorizmusfinanszírozási célú felhasználásának lehetősége azon küszöbértékek és maximális összegek további csökkentése révén, amelyek alatt a kötelezett szolgáltatók eltekinthetnek az (EU) 2015/849 irányelvben előírt bizonyos ügyfél-átvilágítási intézkedések alkalmazásától. Elengedhetetlen tehát az általános célú, nem névre szóló feltöltőkártyákra vonatkozó jelenlegi küszöbérték csökkentése és az 50 eurós összeget meghaladó távoli fizetési műveletek esetében az ügyfél azonosítása, amit az általános célú előre fizetett eszközök használatához fűződő fogyasztói érdekek kellő tiszteletben tartása mellett, és az ilyen eszközöknek a társadalmi befogadás és a pénzügyi kirekesztés felszámolása céljából történő felhasználásának korlátozása nélkül kell megvalósítani.

(15)

Míg az Unióban kibocsátott, nem névre szóló feltöltőkártyák használata alapvetően csak az Unió területére korlátozódik, addig a harmadik országokban kibocsátott hasonló kártyák esetében ez nincs mindig így. Ezért fontos biztosítani, hogy az Unión kívül kibocsátott, nem névre szóló feltöltőkártyák csak akkor legyenek használhatók az Unióban, ha úgy tekinthető, hogy megfelelnek az uniós jogban meghatározottakkal egyenértékű követelményeknek. E szabály bevezetésének teljes mértékben összhangban kell állnia a nemzetközi kereskedelem terén fennálló uniós kötelezettségekkel, különösen a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény rendelkezéseivel.

(16)

A pénzügyi információs egységek fontos szerepet játszanak a terrorista hálózatok pénzügyi műveleteinek azonosításában – különösen a határokon átnyúló ügyleteket illetően – és pénzügyi támogatóik felderítésében. A pénzügyi hírszerzés alapvető fontosságú lehet a terrorista bűncselekmények megkönnyítésének és a terrorszervezetek hálózatainak és rendszereinek felderítésében. Az előíró jellegű nemzetközi standardok hiányából adódóan a pénzügyi információs egységek feladatai, illetékessége és hatáskörei továbbra is lényeges eltéréseket mutatnak. A tagállamoknak törekedniük kell a terrorizmussal kapcsolatos pénzügyi nyomozások – ideértve a virtuális fizetőeszközökkel való visszaélésekre vonatkozó nyomozásokat is – lefolytatására vonatkozó hatékonyabb és koordináltabb megközelítés biztosítására. A jelenlegi különbségeknek azonban nem szabad kihatniuk a pénzügyi információs egységek tevékenységére, különösen ami az arra vonatkozó képességüket illeti, hogy megelőző elemzéseket készítsenek a hírszerzési, nyomozási és igazságszolgáltatási feladatokat ellátó valamennyi hatóság és a nemzetközi együttműködés támogatása érdekében. Feladataik végzése során a pénzügyi információs egységek számára lehetővé kell tenni az információkhoz való hozzáférést és a zökkenőmentes információcserét, többek között a bűnüldöző hatóságokkal kialakított megfelelő együttműködés keretében. Minden bűncselekménygyanús esetben és különösen a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos esetekben biztosítani kell a közvetlen és gyors, indokolatlan késedelmektől mentes információáramlást. Alapvető fontosságú tehát – a pénzügyi információs egységek hatásköreinek és a közöttük lévő együttműködésnek a tisztázása révén – tovább fokozni a pénzügyi információs egységek tevékenységének eredményességét és hatékonyságát.

(17)

A pénzügyi információs egységek számára lehetővé kell tenni, hogy bármely kötelezett szolgáltatótól megszerezhessék a feladataik ellátásához szükséges valamennyi információt. Az információhoz való akadálytalan hozzáférés meghatározó jelentőséggel bír a pénzmozgások megfelelő nyomon követésének, valamint az illegális hálózatok és pénzmozgások korai felderítésének biztosítása szempontjából. Annak szükségessége, hogy a pénzügyi információs egységek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás gyanúja miatt kiegészítő információkat kérjenek a kötelezett szolgáltatóktól, alapulhat a pénzügyi információs egységnek tett, gyanús ügyletre vonatkozó előzetes bejelentésen, de alapulhat más tényezőkön, például a pénzügyi információs egység saját elemzésén, az illetékes hatóságoktól származó hírszerzésen, vagy egy másik pénzügyi információs egység birtokában lévő információn. A pénzügyi információs egységek számára ezért feladataik végzése során lehetővé kell tenni, hogy bármely kötelezett szolgáltatótól információt szerezhessenek, akár előzetes bejelentés hiányában is. Ez nem jelenti azt, hogy a pénzügyi információs egységek elemzéseik készítése során minden alapot nélkülöző módon információkat kérhetnek a kötelezett szolgáltatóktól, hanem csak olyan információkat kérhetnek, amelyek kellően meghatározott feltételeken alapulnak. Biztosítani kell továbbá, hogy a pénzügyi információs egységek egy másik uniós pénzügyi információs egység kérése alapján is hozzájuthassanak az ilyen jellegű információkhoz és megoszthassák azokat a kérelmező pénzügyi információs egységgel.

(18)

A pénzügyi információs egység célja a gyanús ügyletek és a mögöttes büntetendő cselekmény közötti kapcsolatok megállapítása céljából a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése és leküzdése érdekében kapott információk összegyűjtése és elemzése, valamint ezen elemzései megállapításainak és – pénzmosás, ahhoz kapcsolódó alapbűncselekmény vagy terrorizmusfinanszírozás gyanúja esetén – további információknak az illetékes hatóságok számára történő továbbítása. A pénzügyi információs egység egy másik pénzügyi információs egység által küldött spontán tájékoztatás vagy megkeresés esetében sem tartózkodhat az információcserétől, illetve azt nem tagadhatja meg olyan okokból, mint a kapcsolódó alapbűncselekmény azonosításának hiánya, a nemzeti büntetőjog sajátosságai, valamint a kapcsolódó alapbűncselekmények eltérő meghatározásai vagy bizonyos kapcsolódó alapbűncselekményekre való hivatkozás hiánya. Hasonlóképpen, az információ-továbbítás hatékonysága érdekében a pénzügyi információs egységnek a lehetséges kapcsolódó alapbűncselekmény típusától függetlenül előzetes hozzájárulását kell adnia egy másik pénzügyi információs egység számára ahhoz, hogy az információkat továbbítson az illetékes hatóságoknak. A pénzügyi információs egységek jelentései szerint bizonyos, az uniós jog által nem harmonizált kapcsolódó alapbűncselekmények – mint például az adóbűncselekmények – eltérő nemzeti jogi meghatározásai megnehezítik az információcserét. Az ilyen eltérések nem korlátozhatják a kölcsönös információcserét, az illetékes hatóságoknak történő továbbítást és az említett információk ezen irányelv értelmében történő felhasználását. A FATF ajánlásaival és a pénzügyi információs egységek közötti információcserére vonatkozó Egmont-elvekkel összhangban a pénzügyi információs egységeknek gyorsan, konstruktívan és hatékonyan kell biztosítaniuk a harmadik országok pénzügyi információs egységeivel történő nemzetközi együttműködés legszélesebb körét a pénzmosás, a kapcsolódó alapbűncselekmények és a terrorizmusfinanszírozás tekintetében.

(19)

A hitelintézetekkel és pénzügyi intézményekkel kapcsolatos prudenciális jellegű információk, mint például az igazgatók és részvényesek szakmai alkalmasságával és megfelelőségével kapcsolatos információk, a belső kontrollmechanizmusokra, az irányításra vagy a megfelelőségre, valamint a kockázatkezelésre vonatkozó információk gyakran elengedhetetlenek az ilyen intézményeknek a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem szempontjából történő megfelelő felügyeletéhez. Hasonlóképpen, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemre vonatkozó információk is fontosak ezen intézmények prudenciális felügyeletéhez. Ezért a bizalmas információk cseréjét, valamint a hitelintézeteket és pénzügyi intézményeket a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás tekintetében felügyelő illetékes hatóságok és a prudenciális felügyeleti szervek közötti együttműködést nem akadályozhatja olyan jogbizonytalanság, amely a konkrét rendelkezések hiányából fakad ezen a területen. A jogi keret pontosítása annál is fontosabb, mivel a prudenciális felügyeletet sok esetben olyan felügyeleti szervekre – mint például az Európai Központi Bank (EKB) – bízzák, amelyek nem foglalkoznak a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem felügyeletével.

(20)

Ha a pénzügyi információs egységek és az egyéb illetékes hatóságok késve férnek hozzá a bank- és fizetési számla-, valamint széftulajdonosok, különösen az anonim tulajdonosok kilétére vonatkozó információkhoz, az hátráltatja a terrorizmussal összefüggő pénzátutalások felderítését. Az ugyanazon személy tulajdonában lévő bank- és fizetési számlák, valamint széfek azonosítását lehetővé tevő nemzeti adatok töredezettek, ezért a pénzügyi információs egységek és más illetékes hatóságok számára nem hozzáférhetők időben. E tekintetben kulcsfontosságú, hogy minden tagállamban létrehozzanak egy központi automatizált mechanizmust – például nyilvántartást vagy adat-visszanyerési rendszert –, amely hatékony eszközként biztosítja a bank- és fizetésiszámla-tulajdonosok, a széftulajdonosok, meghatalmazottaik és a tényleges tulajdonosok kilétére vonatkozó információkhoz való, időben történő hozzáférést. A hozzáférési rendelkezések alkalmazásakor helyénvaló a már meglévő mechanizmusok felhasználása, feltéve, hogy a nemzeti pénzügyi információs egységek az általuk igényelt adatokhoz azonnal és szűrés nélkül tudnak hozzáférni. A pénzmosási és a terrorizmusfinanszírozási kockázat hatékonyabb enyhítése érdekében a tagállamok más, szükségesnek és arányosnak ítélt egyéb információkat is betáplálhatnak az említett mechanizmusokba. A pénzügyi információs egységek és a büntetőeljárás lefolytatásáért felelős hatóságoktól eltérő illetékes hatóságok megkeresései és információkérései vonatkozásában teljeskörű titoktartást kell biztosítani.

(21)

A magánélet tiszteletben tartása és a személyes adatok védelme érdekében a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemmel kapcsolatos nyomozások lefolytatásához minimálisan szükséges adatokat bank- és fizetési számlákat tartalmazó központi automatizált mechanizmusokban, például nyilvántartásban vagy adat-visszanyerési rendszerben kell tárolni. A meglévő rendszereket és jogi szokásokat figyelembe véve a tagállamok dönthetik el azt, hogy mely adatok begyűjtése hasznos és arányos a tényleges tulajdonosok érdemi azonosításához. E mechanizmusokra vonatkozó rendelkezések átültetése során a tagállamoknak meg kell határozniuk az ügyfél-átvilágítási intézkedések alkalmazása során szerzett dokumentumok és információk tárolási időszakával megegyező tárolási időszakot. A tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tárolási időszakot általánosságban, jogszabályban meghosszabbítsák annak érdekében, hogy ne kelljen eseti döntéseket hozni. A meghosszabbított tárolási időszak nem haladhatja meg a további öt évet. Ez az időszak nem érinti az eltérő adattárolási követelményeket megállapító olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy eseti döntéseket hozzanak a büntető- vagy közigazgatási eljárások lefolytatásának megkönnyítése érdekében. Az említett mechanizmusokhoz való hozzáférést a szükséges ismeret elve alapján kell biztosítani.

(22)

A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem szempontjából meghatározó jelentőségű a természetes és jogi személyek adatainak pontos azonosítása és ellenőrzése. Az ügyletek és kifizetések digitalizálására vonatkozó legújabb technikai fejlesztések lehetővé teszik a biztonságos távoli vagy elektronikus azonosítást. Figyelembe kell venni a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (7) meghatározott ilyen azonosítási eszközöket, különös tekintettel a határokon átnyúló jogi elismerést lehetővé tévő bejelentett elektronikus azonosítási rendszerekre és eszközökre, amelyek magas szintű biztonságos eszközök és irányadónak tekinthetők a nemzeti szinten kialakított azonosítási módszerek ellenőrzésekor. Ezenkívül figyelembe lehet venni az illetékes nemzeti hatóságok által nemzeti szinten szabályozott, elismert, jóváhagyott vagy elfogadott egyéb biztonságos, távoli vagy elektronikus azonosítási eljárásokat. Adott esetben az azonosítás során figyelembe kell venni az elektronikus dokumentumok és bizalmi szolgáltatások 910/2014/EU rendelet szerinti elismerését is. Ezen irányelv alkalmazása során figyelembe kell venni a technológiasemlegesség elvét.

(23)

Az Unió politikai közszereplőinek azonosítása érdekében a tagállamoknak nemzeti törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések szerint fontos közhivatalnak minősülő meghatározott funkciókat pontosan feltüntető jegyzékeket kell kiadniuk. A tagállamoknak elő kell írniuk a területükön akkreditált valamennyi nemzetközi szervezetnek egy, az említett nemzetközi szervezet fontos közhivatalait feltüntető jegyzék kiadását és naprakészen tartását.

(24)

A jelenlegi keretben szereplő meglévő ügyfelek felülvizsgálatára vonatkozó megközelítés kockázatalapú. Mivel azonban bizonyos közvetítő struktúrák esetében magasabb a pénzmosás, a terrorizmusfinanszírozás és a kapcsolódó alapbűncselekmények kockázata, ez a megközelítés nem feltétlenül teszi lehetővé a kockázatok időben történő felderítését és értékelését. Ezért fontos biztosítani, hogy a meglévő ügyfelek egyes világosan meghatározott kategóriái tekintetében is rendszeres legyen a nyomon követés.

(25)

A tagállamoknak jelenleg gondoskodniuk kell arról, hogy a területükön létrehozott gazdasági társaságok és más jogi entitások megfelelő, pontos és naprakész információkat szerezzenek a tényleges tulajdonosaikról, és ezeket az információkat megőrizzék. A tényleges tulajdonosra vonatkozó pontos és naprakész információk szükségessége alapvető tényező azon bűnözők felderítése szempontjából, akik kilétüket egyébként valamely társasági struktúra mögé tudják rejteni. A globálisan összekapcsolt pénzügyi rendszer lehetővé teszi a pénzeszközök elrejtését és világszintű mozgatását, és a pénzmosásban és terrorizmusfinanszírozásban részt vevők, valamint más bűnözők egyre inkább ki is használják ezt a lehetőséget.

(26)

Tisztázni kell, hogy milyen konkrét tényező alapján határozható meg a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk nyomon követéséért és nyilvántartásáért felelős tagállam. A tagállami jogrendszerek közötti eltérések miatt nem kerül sor bizonyos bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások nyomon követésére, illetve nyilvántartásba vételére az Unióban. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók vagyonkezelőinek és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokban a vagyonkezelővel egyenértékű pozíciót betöltő személyeknek a letelepedése vagy a tartózkodási helye szerinti tagállamban kell nyilvántartásba venni. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk hatékony nyomon követése és nyilvántartásba vétele érdekében a tagállamoknak együtt kell működniük. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó tagállami nyilvántartások összekapcsolása elérhetővé tenné ezeket az információkat, és biztosítaná ugyanazon vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások többszörös nyilvántartásba vételének az elkerülését is az Unión belül.

(27)

A bizalmi vagyonkezelési konstrukciókra és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokra a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében irányadó szabályoknak összehasonlíthatóknak kell lenniük a gazdasági társaságokra és más jogi entitásokra vonatkozó szabályokkal. Az Unióban jelenleg létező bizalmi vagyonkezelési konstrukciók széles skálája, valamint a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások még változatosabb jellege miatt a tagállamoknak kell eldönteniük, hogy egy bizalmi vagyonkezelői vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás összehasonlíthatóan hasonló-e a gazdasági társaságokhoz és más jogi entitásokhoz. Az e rendelkezéseket átültető nemzeti jogszabály célja annak megakadályozása kell, hogy legyen, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókat vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokat pénzmosás, terrorizmusfinanszírozás vagy kapcsolódó alapbűncselekmények céljaira használják fel.

(28)

A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások eltérő jellemzői tekintetében a tagállamoknak a nemzeti jog alapján és az adatvédelmi szabályokkal összhangban képeseknek kell lenniük az átláthatóság szintjének meghatározására azon bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tekintetében, amelyek nem hasonlíthatók össze a gazdasági társaságokkal és más jogi entitásokkal. A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás kockázatai eltérőek lehetnek a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások jellemzői szerint, és e kockázatok értelmezése idővel – például nemzeti és szupranacionális kockázatértékelések eredményeként – változhat. Ezért a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy szélesebb körű hozzáférést biztosítsanak a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz, amennyiben ez a hozzáférés szükséges és arányos intézkedésnek minősül a pénzügyi rendszer pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljából történő felhasználásának megakadályozása érdekében. E bizalmi vagyonkezelési konstrukciók vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk átláthatósága mértékének meghatározásakor a tagállamoknak kellő figyelmet kell fordítaniuk az egyének alapvető jogainak védelmére, különös tekintettel a magánélethez és a személyes adatok védelméhez fűződő jogra. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférést minden olyan személy számára biztosítani kell, aki igazolni tudja jogos érdekét. Hozzáférést kell biztosítani minden olyan személy részére is, aki írásos kérelmet nyújt be olyan bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tekintetében, amely egy Unión kívül bejegyzett valamely gazdasági társaságban vagy más jogi entitásban közvetlen vagy közvetett tulajdonlás révén – többek között bemutatóra szóló részvényeken keresztül vagy más módon – többségi befolyással rendelkezik. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférés iránti kérelmek elbírálási kritériumainak és feltételeinek kellően pontosaknak kell lenniük, és ezen irányelv céljaival összhangban kell állniuk. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy elutasíthassák az írásos kérelmet, amennyiben alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy az nem felel meg ezen irányelv célkitűzéseinek.

(29)

A jogbiztonság és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében kulcsfontosságú egyértelműen meghatározni, hogy az Unió területén letelepedett mely társulás jellegű jogi megállapodásokat kell – funkciójuknál vagy struktúrájuknál fogva – a bizalmi vagyonkezelési konstrukcióhoz hasonlónak tekinteni. Ezért minden tagállam számára elő kell írni, hogy azonosítsa a nemzeti joga által elismert bizalmi vagyonkezelési konstrukciókat és a nemzeti jogi kerete vagy szokásjoga alapján létrehozható, a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal rendelkező – például a vagyon jog szerinti és tényleges tulajdonosának elkülönítését vagy szétválasztását lehetővé tevő – hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokat. Ezt követően a tagállamoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot az említett bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások kategóriáiról, jellemzőiről, megnevezéséről és – adott esetben – jogalapjáról annak érdekében, hogy a Bizottság ezeket közzétegye az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és ezzel lehetővé tegye, hogy a többi tagállam azonosítsa e konstrukciókat. Figyelembe kell venni, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások jogi jellemzői Unió-szerte eltérhetnek. Amennyiben egy bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás strukturális vagy funkcionális jellemzői hasonlítanak a gazdasági társaságok és más jogi entitások ilyen jellemzőire, a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való nyilvános hozzáférés biztosítása hozzájárulna a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások visszaélésszerű használatának megakadályozásához, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nyilvános hozzáférés hozzájárulhat annak megelőzéséhez, hogy a gazdasági társaságokat és más jogi entitásokat pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás céljára használják.

(30)

A tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való nyilvános hozzáférés lehetővé teszi, hogy a civil társadalom – ezen belül a sajtó vagy a társadalmi szervezetek – fokozottan ellenőrizzék az információkat, és hozzájárul a gazdasági ügyletek és a pénzügyi rendszer integritásába vetett bizalom megőrzéséhez. E hozzáférés elősegítheti a gazdasági társaságokkal és más jogi entitásokkal, valamint társulás jellegű jogi megállapodásokkal való – pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljából történő – visszaélések elleni küzdelmet mind a nyomozások segítése, mind a reputációs hatás révén, mivel az ilyen társaságokkal üzleti kapcsolatba lépő összes érintett számára ismert lesz a tényleges tulajdonosok kiléte. E hozzáférés ahhoz is hozzájárul, hogy az ilyen jogsértések elleni küzdelemben érintett pénzügyi intézmények és hatóságok – köztük a harmadik országbeli hatóságok – számára időben és hatékony módon rendelkezésre álljanak az információk. Az említett információkhoz való hozzáférés a pénzmosással, a kapcsolódó alapbűncselekményekkel és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos nyomozásokat is segítené.

(31)

A befektetők és a nyilvánosság pénzügyi piacok iránti bizalma nagyban függ egy olyan pontos közzétételi rendszer meglététől, amely biztosítja a társaságok tényleges tulajdonosi szerkezetének és ellenőrzési struktúráinak átláthatóságát. Ez különösen igaz azokra a vállalatirányítási rendszerekre, amelyekre a koncentrált tulajdonoscsoport jellemző, mint az Unió esetében is. Egyrészt a jelentős szavazati és pénzforgalmi jogokkal rendelkező nagybefektetők ösztönözhetik a tartós növekedést és a stabil teljesítményt. Másrészt azonban a nagy szavazati arányuk révén befolyással rendelkező, tényleges többségi tulajdonosoknak érdekükben állhat, hogy a társaság eszközeit és lehetőségeit a kisebbségi befektetők rovására személyes haszonszerzésre használják fel. A pénzügyi piacok iránti bizalom lehetséges növekedését nem az átláthatóság növelése céljának, hanem pozitív mellékhatásnak kell tekinteni, amelynek célja egy olyan környezet kialakítása, amely kevésbé kedvez a pénzmosásnak és a terrorizmusfinanszírozásnak.

(32)

A befektetők és a nyilvánosság pénzügyi piacok iránti bizalma nagyban függ egy olyan pontos közzétételi rendszer meglététől, amely biztosítja a gazdasági társaságok és más jogi entitások, valamint bizonyos típusú bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosi szerkezetének és ellenőrzési struktúráinak átláthatóságát. A tagállamoknak ezért kellően koherens és összehangolt módon, egyértelmű szabályok bevezetésével lehetővé kell tenniük a nyilvánosság számára a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférést, hogy a harmadik felek Unió-szerte megbizonyosodhassanak a gazdasági társaságok és más jogi entitások, valamint bizonyos típusú bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosainak kilétéről.

(33)

A tagállamoknak ezért a nyilvános hozzáférés egyértelmű szabályait meghatározva, koherens és összehangolt módon lehetővé kell tenniük a gazdasági társaságok és más jogi entitások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférést az ezen információkat tartalmazó központi nyilvántartáson keresztül, hogy a harmadik felek Unió-szerte megbizonyosodhassanak a gazdasági társaságok és más jogi entitások tényleges tulajdonosainak kilétéről. Alapvető fontosságú továbbá egy olyan koherens jogi keret létrehozása, amely jobb hozzáférést biztosít a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz, amint azokat az Unió területén bejegyezték. A bizalmi vagyonkezelési konstrukciókra és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokra a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében irányadó szabályoknak összehasonlíthatóknak kell lenniük a gazdasági társaságokra és más jogi entitásokra alkalmazandó vonatkozó szabályokkal.

(34)

Minden esetben, mind a gazdasági társaságok és más jogi entitások, mind a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások esetében méltányos egyensúly kialakítására kell törekedni, különösen a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzéséhez fűződő általános közérdek, valamint az érintettek alapvető jogai között. A nyilvánosan hozzáférhető adathalmaznak korlátozottnak, egyértelműen és kimerítően meghatározottnak és általános természetűnek kell lennie, ezáltal minimalizálva a tényleges tulajdonosok érdekeinek esetleges sérelmét. Ugyanakkor nem kívánatos, hogy a nyilvánosan hozzáférhetővé tett információk jelentősen eltérjenek a jelenleg gyűjtött adatoktól. A magánélet tiszteletben tartásához való általános, illetve a személyes adatok védelméhez való konkrét jogba való beavatkozás korlátozása céljából ezeknek az információknak alapvetően a gazdasági társaságok és más jogi entitások, valamint a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosainak jogállására, és szigorúan a tényleges tulajdonosok által végzett gazdasági tevékenység körére kell korlátozódniuk. Azokban az esetekben, amikor egy vezető tisztségviselő csak formailag azonosítható tényleges tulajdonosként, ugyanakkor tulajdonrésszel nem rendelkezik és más módon befolyást nem gyakorol, ezt egyértelműen fel kell tüntetni a nyilvántartásokban. A tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk tekintetében a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az állampolgárságra vonatkozó információ szerepeljen a központi nyilvántartásban, különösen az adott tagállamban személyi igazolvánnyal nem rendelkező tényleges tulajdonosok esetében. A nyilvántartási eljárások megkönnyítése érdekében, valamint mivel a tényleges tulajdonosok túlnyomó többsége a központi nyilvántartást fenntartó állam állampolgára, a tagállamok – amennyiben ellenkező értelmű bejegyzés nem szerepel – vélelmezhetik, hogy a tényleges tulajdonos saját állampolgáruk.

(35)

A fokozott nyilvános ellenőrzés hozzájárul a jogi entitásokkal és társulás jellegű jogi megállapodásokkal való visszaélés – többek között az adókikerülés – megelőzéséhez. Ezért alapvető fontosságú, hogy a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információ a nemzeti nyilvántartásokon és a nyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszeren keresztül a bizalmi vagyonkezelési konstrukcióra vagy a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásra vonatkozó információ nyilvántartásba vétele okainak megszűnését követően legalább öt évig hozzáférhető maradjon. Mindazonáltal a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy jogszabályban rendelkezzenek a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk – köztük a személyes adatok – más célokból történő kezeléséről, amennyiben ez az adatkezelés közérdekből történik és egy demokratikus társadalomban szükségesnek és arányosnak minősül a kitűzött jogos cél elérése érdekében.

(36)

Ezen túlmenően, az arányos és kiegyensúlyozott megközelítés, valamint a magánélethez való jog és a személyes adatvédelem biztosítása érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy rendelkezzenek a tényleges tulajdonosokra vonatkozó, nyilvántartásban szereplő információk közzététele, valamint az ilyen információkhoz való hozzáférés alóli kivételekről olyan kivételes esetekben, amikor az információ csalás, emberrablás, zsarolás, kényszerítés, zaklatás, erőszak vagy megfélemlítés aránytalan veszélyének tenné ki a tényleges tulajdonost. A tagállamok számára lehetővé kell tenni továbbá, hogy online regisztrációt írjanak elő annak érdekében, hogy azonosítani lehessen minden olyan személyt, aki a nyilvántartásból információt kér, valamint hogy a nyilvántartásban szereplő információkhoz való hozzáférésért díjat szedjenek be.

(37)

Ahhoz, hogy a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkat tartalmazó központi nyilvántartásokat az (EU) 2017/1132 európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) által létrehozott európai központi platformon keresztül össze lehessen kapcsolni, össze kell hangolni az eltérő technikai jellemzőkkel rendelkező nemzeti rendszereket. Ez olyan technikai intézkedések és előírások elfogadását követeli meg, amelyeknek figyelembe kell venniük a nyilvántartások közötti különbségeket. Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni az említett technikai és működtetési kérdések kezelése céljából. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (9) 5. cikkében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell gyakorolni. Minden esetben biztosítani kell a tagállamok számára a rendszer egészének működtetésében való részvételt azáltal, hogy a Bizottság és a tagállamok képviselői rendszeresen egyeztetnek a rendszer működésével és jövőbeli fejlesztéseivel kapcsolatos kérdésekről.

(38)

Ezen irányelv keretében a személyes adatok kezelésére az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi irányelv (10) alkalmazandó. Következésképpen azokat a természetes személyeket, akiknek a személyes adatai tényleges tulajdonosokra vonatkozó információként szerepelnek a nemzeti nyilvántartásokban, megfelelően tájékoztatni kell. Emellett kizárólag a naprakész és az aktuális tényleges tulajdonosokra vonatkozó személyes adatok tehetők közzé, és a tényleges tulajdonosokat tájékoztatni kell az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) szerint fennálló uniós adatvédelmi keret szerinti jogaikról, valamint az e jogok gyakorlására alkalmazandó eljárásokról. Ezen túlmenően a nyilvántartásokban szereplő információkkal való visszaélés megelőzése és a tényleges tulajdonosok jogainak biztosítása érdekében a tagállamok szükségesnek tarthatják annak megfontolását, hogy a kérelmező személyére és a kérelem jogalapjára vonatkozó információkat a tényleges tulajdonos számára is hozzáférhetővé tegyék.

(39)

Amennyiben a pénzügyi információs egységek és az illetékes hatóságok által észlelt eltérésekre vonatkozóan tett jelentés veszélyeztetne egy folyamatban lévő nyomozást, a pénzügyi információs egységeknek vagy az illetékes hatóságoknak el kell halasztaniuk az eltérésre vonatkozó jelentés megtételét mindaddig, amíg a jelentés elhalasztásának oka fennáll. Ezen túlmenően a pénzügyi információs egységek és az illetékes hatóságok nem jelenthetnek eltérést akkor, ha ez ellentétes lenne a nemzeti titoktartási rendelkezésekkel, vagy ha az figyelmeztetés bűncselekményét valósítaná meg.

(40)

Ez az irányelv nem érinti az illetékes hatóságok által az (EU) 2016/680 irányelvvel összhangban kezelt személyes adatok védelmét.

(41)

Az információhoz való hozzáférést és a jogos érdek meghatározását azon tagállam jogának kell szabályoznia, amelyben a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagyonkezelője vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásban a vagyonkezelővel egyenértékű pozíciót betöltő személy letelepedett vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. Amennyiben a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagyonkezelője vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásban a vagyonkezelővel egyenértékű pozíciót betöltő személy nem telepedett le vagy nem rendelkezik tartózkodási hellyel egyik tagállamban sem, az információhoz való hozzáférést és a jogos érdek meghatározását azon tagállam jogának kell szabályoznia, amelyben a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosára vonatkozó információ ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően nyilvántartásba vételre került.

(42)

A tagállamoknak meg kell határozniuk a jogos érdek fogalmát mind általános szempontból, mind pedig a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés nemzeti jogukban foglalt kritériumaként. Az említett meghatározások nem korlátozhatják a jogos érdek fogalmát a folyamatban lévő közigazgatási vagy bírósági eljárásokra, és adott esetben lehetővé kell tenniük a pénzmosás, a terrorizmusfinanszírozás és a kapcsolódó alapbűncselekmények elleni küzdelem terén a nem kormányzati szervezetek és az oknyomozó újságírók által végzett megelőző munka figyelembevételét is. A tagállamok tényleges tulajdonosi nyilvántartásainak összekapcsolását követően az egyes tagállamok nyilvántartásához való nemzeti és határokon átnyúló hozzáférést a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosára vonatkozó információ ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően történt nyilvántartásba vételének helye szerinti tagállam által meghatározott jogos érdek fogalma alapján, az adott tagállam illetékes hatóságai által hozott határozat nyomán kell megadni. A tagállamok számára lehetővé kell tenni azt is, hogy meghatározzák a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférést engedélyező vagy elutasító határozatok elleni jogorvoslati mechanizmusokat. A koherens és hatékony nyilvántartásba vétel és információcsere biztosítása érdekében a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk nyilvántartásba vételéért felelős nemzeti hatóság együttműködjön a többi tagállam illetékes hatóságaival azon bizalmi vagyonkezelési konstrukciókkal vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokkal kapcsolatos információk megosztását illetően, amelyekre az adott tagállam joga az irányadó, ám amelyek egy másik tagállamban működnek.

(43)

A harmadik országbeli válaszadó intézményekkel folytatott, határokon átnyúló levelezőbanki kapcsolatokra a folyamatosság és a rendszeresség jellemző. Ennek megfelelően a tagállamoknak, miközben e konkrét összefüggésben fokozott átvilágítási intézkedések elfogadását kell megkövetelniük, figyelembe kell venniük azt is, hogy a levelezőbanki kapcsolat nem egyszeri tranzakciókra vagy egyszerűen az üzenetközvetítő képességek cseréjére vonatkozik. Ezen túlmenően, elismerve, hogy nem minden határokon átnyúló levelezőbanki szolgáltatásokban rejlő pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázat szintje egyforma, az ezen irányelvben megállapított intézkedések alkalmazásának szigorúságát a kockázatalapú megközelítés elve alapján kell meghatározni, és azt nem befolyásolhatja a válaszadó pénzügyi intézményre jellemző pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázat mértéke.

(44)

Fontos biztosítani, hogy a kötelezett szolgáltatók helyesen hajtsák végre a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni szabályokat. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak meg kell erősíteniük a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemben kijelölt felelősségi területtel rendelkező illetékes hatóságokként eljáró közigazgatási szervek – köztük a pénzügyi információs egységek, a pénzmosással, a kapcsolódó alapbűncselekményekkel és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos nyomozás és büntetőeljárás alá vonás terén, valamint a bűncselekményekből származó vagyon visszakövetése és lefoglalása vagy befagyasztása és elkobzása terén illetékes hatóságok, a készpénz és a bemutatóra szóló átruházható értékpapírok határokon átnyúló mozgásáról jelentést kapó hatóságok és a kötelezett szolgáltatók megfelelésének biztosítását célzó felügyeleti vagy monitoring hatáskörökkel rendelkező hatóságok – szerepét. A tagállamoknak meg kell erősíteniük más érintett hatóságok, köztük a korrupcióellenes hatóságok és az adóhatóságok szerepét.

(45)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell valamennyi kötelezett szolgáltató hatékony és pártatlan felügyeletét, lehetőleg közigazgatási szervek által egy különálló és független nemzeti szabályozó hatóság vagy felügyeleti szerv útján.

(46)

A bűnözők az illegális bevételeket a felderítésük elkerülése érdekében számos pénzügyi közvetítőn keresztül mozgatják. Fontos ezért annak lehetővé tétele, hogy a hitelintézetek és a pénzügyi intézmények ne csak a csoport tagjai között cserélhessék ki az információkat, hanem – a nemzeti jogban előírt adatvédelmi szabályok kellő figyelembevétele mellett – más hitelintézetekkel és pénzügyi intézményekkel is.

(47)

Jellegüktől és jogállásuktól függetlenül a kötelezett szolgáltatók ezen irányelvnek való megfelelőségét felügyelő illetékes hatóságoknak képeseknek kell lenniük az együttműködésre és a bizalmas információk cseréjére. E célból az ilyen illetékes hatóságoknak megfelelő jogalappal kell rendelkezniük a bizalmas információk cseréjére, és a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen fellépő illetékes felügyeleti hatóságok és a prudenciális felügyeleti hatóságok közötti együttműködést nem akadályozhatja akaratlanul az olyan jogbizonytalanság, amely a konkrét rendelkezések hiányából fakad ezen a területen. A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni szakpolitika hatékony végrehajtásának felügyeletét az összevont felügyelet tekintetében a vonatkozó európai ágazati jogszabályokban meghatározott elvekkel és módozatokkal összhangban kell gyakorolni.

(48)

Ezen irányelv alkalmazásában alapvető fontosságú a tagállamok illetékes hatóságai közötti információcsere és segítségnyújtás. Következésképpen a tagállamok nem tilthatják meg és nem akadályozhatják észszerűtlen vagy indokolatlanul korlátozó feltételekkel az említett információcserét és segítségnyújtást.

(49)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (12) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy e dokumentumok benyújtása indokolt.

(50)

mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a pénzügyi rendszernek a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, felderítése és az azzal kapcsolatos nyomozás révén történő védelmét, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, hiszen a tagállamok által a pénzügyi rendszereik védelme érdekében elfogadott egyedi intézkedések nem feltétlenül állnak összhangban a belső piac működésével, valamint a jogállamiság és az uniós közrend szabályaival, az Unió szintjén azonban a fellépés léptéke és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(51)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat és szem előtt tartja az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: a Charta) által elismert elveket, különösen a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot (a Charta 7. cikke), a személyes adatok védelméhez való jogot (a Charta 8. cikke) és a vállalkozás szabadságát (a Charta 16. cikke).

(52)

Az ezen irányelv végrehajtását értékelő jelentés elkészítésekor a Bizottságnak kellő figyelmet kell fordítania a Charta által elismert alapvető jogok és elvek tiszteletben tartására.

(53)

Mivel a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzését szolgáló uniós rendszer megerősítése céljából elfogadott intézkedéseket sürgősen végre kell hajtani, továbbá figyelembe véve az (EU) 2015/849 irányelv késedelem nélküli átültetésére vonatkozó tagállami kötelezettségvállalásokat, az (EU) 2015/849 irányelv módosításait 2020. január 10-ig át kell ültetni. A tagállamoknak a gazdasági társaságok és más jogi entitások tekintetében 2020. január 10-ig, a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tekintetében pedig 2020. március 10-ig tényleges tulajdonosi nyilvántartást kell létrehozniuk. A központi nyilvántartásokat az európai központi platformon keresztül 2020. március 10-ig össze kell kapcsolni. A tagállamoknak 2020. szeptember 10-ig a bank- és fizetési számla-, valamint széftulajdonosok azonosítását lehetővé tevő központi automatizált mechanizmusokat kell létrehozniuk.

(54)

Az európai adatvédelmi biztossal a 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) 28. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultációra került sor, és a biztos 2017. február 2-án véleményt (14) nyilvánított.

(55)

Az (EU) 2015/849 irányelvet ezért megfelelően módosítani kell,

1.

A 2. cikk (1) bekezdésének 3. pontja a következőképpen módosul:

2.

A 3. cikk a következőképpen módosul:

3.

A 6. cikk a következőképpen módosul:

4.

A 7. cikk a következőképpen módosul:

5.

A 9. cikk a következőképpen módosul:

6.

A 10. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   A tagállamok megtiltják hitelintézeteik és pénzügyi intézményeik számára, hogy nem névre szóló számlát vezessenek és nem névre szóló takarékbetétkönyvet nyissanak, illetve nem névre szóló széfeket üzemeltessenek. A tagállamok minden esetben előírják, hogy a meglévő, nem névre szóló számlák, takarékbetétkönyvek és széfek tulajdonosait és kedvezményezettjeit – legkésőbb 2019. január 10-ig, és minden esetben még a számlák, takarékbetétkönyvek vagy széfek bármilyen módon történő felhasználását megelőzően – ügyfél-átvilágítási intézkedéseknek vessék alá.”

7.

A 12. cikk a következőképpen módosul:

8.

A 13. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:

9.

A 14. cikk a következőképpen módosul:

10.

A 18. cikk a következőképpen módosul:

11.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„18a. cikk

(1)   A 9. cikk (2) bekezdésével összhangban azonosított kiemelt kockázatot jelentő harmadik országokat érintő üzleti kapcsolatok vagy ügyletek tekintetében a tagállamok előírják, hogy a kötelezett szolgáltatók a következő fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket alkalmazzák:

A tagállamok előírhatják a kötelezett szolgáltatóknak, hogy – adott esetben – biztosítsák, hogy az első fizetésre az ügyfél nevére nyitott számlán keresztül kerüljön sor egy olyan hitelintézetnél, amely az ezen irányelvben meghatározottaknál nem kevésbé szigorú ügyfél-átvilágítási standardokat alkalmaz.

(2)   Az (1) bekezdésben foglalt intézkedéseken túlmenően és az Unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban a tagállamok előírják, hogy a kötelezett szolgáltatók a 9. cikk (2) bekezdésével összhangban azonosított kiemelt kockázatot jelentő harmadik országokat érintő ügyleteket végrehajtó természetes személyek és jogi entitások tekintetében – adott esetben – egy vagy több további enyhítő intézkedést alkalmazzanak. Az említett intézkedések egyet vagy többet foglalnak magukban az alábbiak közül:

(3)   Az (1) bekezdésben foglalt intézkedéseken túlmenően a tagállamok – adott esetben – a 9. cikk (2) bekezdésével összhangban azonosított kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok esetében, az Unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban alkalmazzák a következő intézkedések valamelyikét, illetve azok közül többet:

(4)   A (2) és (3) bekezdésben foglalt intézkedések bevezetésekor vagy alkalmazásakor a tagállamok megfelelően figyelembe veszik a pénzmosás megelőzése és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem területén illetékes nemzetközi szervezetek és standardalkotó intézmények vonatkozó értékeléseit, felméréseit, illetve jelentéseit az egyes harmadik országok jelentette kockázatok tekintetében.

(5)   A tagállamok a (2) és (3) bekezdésben foglalt intézkedések bevezetését vagy alkalmazását megelőzően értesítik a Bizottságot.”

12.

A 19. cikk bevezető szövege helyébe a következő szöveg lép:

„Harmadik országbeli válaszadó intézményekkel folytatott, kifizetéseket is magukban foglaló határokon átnyúló levelezőbanki kapcsolatok esetében a tagállamok a 13. cikkben meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedések mellett a hitelintézeteik és pénzügyi intézményeik számára előírják, hogy üzleti kapcsolat létesítésekor:”

13.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„20a. cikk

(1)   Minden egyes tagállam a 3. cikk 9. pontja értelmében a nemzeti törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések szerint fontos közhivatalnak minősülő, konkrét funkciókat feltüntető jegyzéket ad ki, és naprakészen tartja azt. A tagállamok felkérik a területükön akkreditált valamennyi nemzetközi szervezetet, hogy adjanak ki az adott nemzetközi szervezetben létező, a 3. cikk 9. pontja értelmében fontos közhivatalokat tartalmazó jegyzéket, és folyamatosan tartsák naprakészen azt. E jegyzékeket el kell küldeni a Bizottságnak és közzé lehet tenni.

(2)   A Bizottság összegyűjti és naprakészen tartja azon konkrét funkciók jegyzékét, amelyek az uniós intézmények és szervek szintjén fontos közhivataloknak minősülnek. Az említett jegyzék azokat a funkciókat is magában foglalja, amelyeket uniós szinten akkreditált harmadik országok és nemzetközi szervezetek képviselői tölthetnek be.

(3)   A Bizottság – az e cikk (1) és (2) bekezdésében említett jegyzékek alapján – elkészíti az összes, a 3. cikk 9. pontja értelmében fontos közhivatalt tartalmazó egységes jegyzéket. Az említett egységes jegyzéket nyilvánosságra kell hozni.

(4)   Az e cikk (3) bekezdésében említett jegyzékben szereplő funkciókat a 41. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételekkel összhangban kell kezelni.”

14.

A 27. cikk (2) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(2)   A tagállamok biztosítják, hogy azok a kötelezett szolgáltatók, amelyekhez az ügyfél fordul, megtegyék a szükséges lépéseket, hogy a harmadik fél kérésre haladéktalanul rendelkezésre bocsássa az ügyfél vagy a tényleges tulajdonos azonosítási és kilétét igazoló ellenőrzési adatainak – ideértve, amennyiben rendelkezésre állnak, a 910/2014/EU rendeletben meghatározott elektronikus azonosító eszközökkel, releváns bizalmi szolgáltatásokkal, vagy az érintett nemzeti hatóságok által szabályozott, elismert, jóváhagyott vagy elfogadott más biztonságos, távoli vagy elektronikus azonosítási eljárással szerzett adatokat – a vonatkozó másolatait.”

15.

A 30. cikk a következőképpen módosul:

16.

A 31. cikk a következőképpen módosul:

17.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„31a. cikk

Végrehajtási jogi aktusok

Adott esetben a Bizottság által az (EU) 2017/1132 irányelv 24. cikkével és ezen irányelv 30. és 31. cikkének hatályával összhangban elfogadott végrehajtási jogi aktusok mellett a Bizottság végrehajtási aktusok révén elfogadja a 30. cikk (10) bekezdésében és a 31. cikk (9) bekezdésében említett, a tagállamok központi nyilvántartásainak összekapcsolásához szükséges műszaki előírásokat és eljárásokat, a következők tekintetében:

Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 64a. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

A Bizottság a végrehajtási jogi aktusokban a bevált technológia és a létező gyakorlatok felhasználására törekszik. A Bizottság gondoskodik arról, hogy a kialakítandó rendszerek ne járjanak az ezen irányelv végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges költségeken felüli költségekkel. A Bizottság végrehajtási jogi aktusait az átláthatóság és a Bizottság és a tagállamok közötti tapasztalat- és információcsere kell, hogy jellemezze.”

18.

A 32. cikk a következő bekezdéssel egészül ki:

„(9)   A 34. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül, feladataival összefüggésben minden pénzügyi információs egységnek képesnek kell lennie arra, hogy bármelyik kötelezett szolgáltatótól információt kérjen, szerezzen be és azokat az e cikk (1) bekezdésében foglalt célból felhasználja, akkor is, ha nem került sor jelentés benyújtására a 33. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 34. cikk (1) bekezdése szerint.”

19.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„32a. cikk

(1)   A tagállamok központi automatizált mechanizmust – például központi nyilvántartást vagy központi elektronikus adat-visszanyerési rendszert – vezetnek be, amelynek segítségével időben azonosíthatók a hitelintézetek által az adott tagállam területén kezelt, a 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (*7) meghatározott IBAN-nal azonosított fizetési számlával vagy bankszámlával, illetve széffel rendelkező vagy ezek felett ellenőrzést gyakorló természetes vagy jogi személyek. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot e nemzeti mechanizmusok jellemzőiről.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a tagállami pénzügyi információs egységek közvetlenül, azonnal és szűrés nélkül hozzáférjenek az e cikk (1) bekezdésében említett központi mechanizmusokban szereplő információkhoz. Az információk hozzáférhetők kell, hogy legyenek az illetékes nemzeti hatóságok számára is az ezen irányelvben foglalt feladataik ellátása céljából. A tagállamok biztosítják, hogy minden pénzügyi információs egység képes legyen időben továbbítani az e cikk (1) bekezdésében említett központi mechanizmusban szereplő információkat bármely más pénzügyi információs egységnek, az 53. cikknek megfelelően.

(3)   Az (1) bekezdésben említett központi mechanizmusokon keresztül az alábbi információk érhetők el és kereshetők:

—   a számlatulajdonos ügyfél és a nevében eljárni kívánó bármely személy tekintetében: a név, továbbá vagy a 13. cikk (1) bekezdésének a) pontját átültető nemzeti rendelkezésekben előírt egyéb azonosító adatok, vagy egyedi azonosító szám;

—   a számlatulajdonos ügyfél tényleges tulajdonosa tekintetében: a név, továbbá vagy a 13. cikk (1) bekezdésének b) pontját átültető nemzeti rendelkezésekben előírt egyéb azonosító adatok, vagy egyedi azonosító szám;

—   a bank- vagy fizetési számla tekintetében: az IBAN-szám, valamint a számlanyitás és -zárás dátuma;

—   széf esetén: a bérlő neve, továbbá vagy a 13. cikk (1) bekezdésének b) pontját átültető nemzeti rendelkezésekben előírt egyéb azonosító adatok, vagy az egyedi azonosító szám és a bérleti időszak.

(4)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy előírják a pénzügyi információs egységek és az illetékes hatóságok számára az ezen irányelvben foglalt kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges egyéb információk központi mechanizmusokon keresztüli hozzáférhetőségét és kereshetőségét.

(5)   2020. június 26-ig a Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli a központi automatizált mechanizmusok biztonságos és hatékony összekapcsolását biztosító feltételeket, műszaki előírásokat és eljárásokat. A jelentéshez szükség esetén jogalkotási javaslatot kell mellékelni.

(*7)  Az Európai Parlament és a Tanács 260/2012/EU rendelete (2012. március 14.) az euroátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményeinek megállapításáról és a 924/2009/EK rendelet módosításáról (HL L 94., 2012.3.30., 22. o.).”"

20.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„32b. cikk

(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a pénzügyi információs egységek és az illetékes hatóságok hozzáférjenek azokhoz az információkhoz, amelyek lehetővé teszik bármely, ingatlannal rendelkező természetes vagy jogi személy időben történő azonosítását, többek között nyilvántartás vagy elektronikus adat-visszanyerési rendszer révén, amennyiben ilyen nyilvántartások vagy rendszerek rendelkezésre állnak.

(2)   2020. december 31-ig a Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli a nyilvántartásokban szereplő információk harmonizációjának szükségességét és arányosságát, valamint értékeli e nyilvántartások összekapcsolásának szükségességét. A jelentéshez szükség esetén jogalkotási javaslatot kell mellékelni.”

21.

A 33. cikk (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:

22.

A 34. cikk a következő bekezdéssel egészül ki:

„(3)   A tagállamok által kijelölt önszabályozó testületek éves jelentést tesznek közzé, amely információkat tartalmaz a következők tekintetében:

23.

A 38. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„38. cikk

(1)   A tagállamok biztosítják, hogy azok a magánszemélyek – ideértve a kötelezett szolgáltató alkalmazottait és képviselőit –, akik belső eljárások révén vagy a pénzügyi információs egységnek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás gyanúját jelentik be, jogi védelemben részesüljenek a fenyegetésekkel, a megtorló vagy ellenséges fellépésekkel és különösen a munkáltató kedvezőtlen vagy megkülönböztető jellegű intézkedéseivel szemben.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy azok a magánszemélyek, akik a fenyegetéseknek, megtorló vagy ellenséges fellépéseknek vagy a munkáltató kedvezőtlen vagy megkülönböztető jellegű intézkedéseinek vannak kitéve amiatt, hogy belső eljárások révén vagy a pénzügyi információs egységnek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás gyanúját jelentik be, biztonságos módon tehessenek panaszt az érintett illetékes hatóságoknak. A tagállamok – a pénzügyi információs egység által gyűjtött információk bizalmasságának sérelme nélkül – biztosítják azt is, hogy az említett magánszemélyeknek joguk legyen a hatékony jogorvoslathoz az e bekezdés szerinti jogaik védelme érdekében.”

24.

A 39. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„(3)   Az e cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom nem akadályozza az információk felfedését az ugyanazon csoporthoz tartozó tagállami hitelintézetek és pénzügyi intézmények között, illetve ezen intézetek és intézmények és harmadik országokban letelepedett fióktelepeik és többségi tulajdonú leányvállalataik között, feltéve, hogy ezek a fióktelepek és többségi tulajdonú leányvállalatok maradéktalanul megfelelnek a 45. cikk szerinti csoportszintű politikáknak és eljárásoknak – beleértve az információ csoporton belüli megosztására vonatkozó eljárásokat is –, a csoportszintű politikák és eljárások pedig megfelelnek az ezen irányelvben meghatározott követelményeknek.”

25.

A 40. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:

26.

A 43. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„43. cikk

A személyes adatoknak az 1. cikkben említett pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzése céljából ezen irányelv alapján végzett kezelése az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (*8) értelmében közérdeknek minősül.

(*8)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o.).”"

27.

A 44. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„44. cikk

(1)   A tagállamok – a 7. cikk szerinti kockázatértékelés elkészítésének elősegítése céljából – biztosítják, hogy a rendszerek hatékonysága szempontjából fontos kérdésekre vonatkozó átfogó statisztikák révén ellenőrizni tudják a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelmet szolgáló rendszereik hatékonyságát.

(2)   Az (1) bekezdésben említett statisztikák közé tartoznak a következők:

(3)   A tagállamok biztosítják a statisztikák összevont áttekintésének évenkénti közzétételét.

(4)   A tagállamok a (2) bekezdésben említett statisztikákat évente eljuttatják a Bizottságnak. A Bizottság éves jelentést tesz közzé, amelyben összefoglalja és értelmezi a (2) bekezdésben említett statisztikákat, és e jelentést a honlapján is hozzáférhetővé teszi.”

28.

A 45. cikk (4) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(4)   A tagállamok, valamint a felügyeleti hatóságok tájékoztatják egymást azokról az esetekről, amikor egy harmadik ország joga nem teszi lehetővé az (1) bekezdésben előírt politikák és eljárások végrehajtását, illetve lefolytatását. A megoldás érdekében ilyen esetekben összehangolt intézkedéseket lehet tenni. Annak értékelése során, hogy melyik harmadik ország joga nem teszi lehetővé az (1) bekezdésben előírt politikák és eljárások végrehajtását, illetve lefolytatását, a tagállamok és az európai felügyeleti hatóságok figyelembe vesznek minden olyan jogi korlátot, amely akadályozhatja az említett politikák és eljárások megfelelő végrehajtását, illetve lefolytatását ideértve a titoktartást, az adatvédelmet és az információcserét akadályozó egyéb korlátokat, amelyek e tekintetben relevánsak lehetnek.”

29.

A 47. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   A tagállamok biztosítják a virtuális fizetőeszközök és rendeleti pénzek közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók és a letétkezelő pénztárca-szolgáltatók nyilvántartásba vételét, valamint a pénzváltó irodák, a készpénzes csekkbeváltóhelyek és a bizalmi vagyonkezelési tevékenységet végző vagy társasági szolgáltatók nyilvántartásba vételét vagy működésének engedélyezését, és a szerencsejáték-szervezők működésének szabályozását.”

30.

A 48. cikk a következőképpen módosul:

31.

A 49. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„49. cikk

A tagállamok biztosítják, hogy a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemben részt vevő döntéshozók, pénzügyi információs egységek, felügyeletek és egyéb illetékes hatóságok, valamint – amennyiben ezen irányelv hatályán belül járnak el – az adóhatóságok és a bűnüldöző hatóságok rendelkezzenek olyan hatékony mechanizmussal, amely lehetővé teszi számukra, hogy a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemre irányuló politikáik és tevékenységük kidolgozása és végrehajtása terén együttműködjenek, és azt a tagállamon belül koordinálják, többek között a 7. cikk szerinti kötelezettségük teljesítése céljából.”

32.

A VI. fejezet 3. szakasza a következő alszakasszal egészül ki:

„IIa. Alszakasz

A tagállamok illetékes hatóságai közötti együttműködés

50a. cikk

A tagállamok nem tiltják és nem sújtják észszerűtlen vagy indokolatlanul korlátozó feltételekkel az illetékes hatóságok közötti információcserét és segítségnyújtást ezen irányelv alkalmazásában. A tagállamok különösen biztosítják, hogy az illetékes hatóságok ne utasítsák vissza a segítségnyújtás iránti kérést az alábbi okokból:

33.

Az 53. cikk a következőképpen módosul:

34.

Az 54. cikk a következő albekezdéssel egészül ki:

„A tagállamok biztosítják, hogy a pénzügyi információs egységek jelöljenek ki legalább egy olyan kapcsolattartó személyt vagy pontot, amely a többi tagállam pénzügyi információs egységeitől érkező információkérések fogadásáért felelős.”

35.

Az 55. cikk (2) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a megkeresett pénzügyi információs egységnek haladéktalanul és a lehető legszélesebb körben meg kell adnia – függetlenül a kapcsolódó alapbűncselekmények típusától – az előzetes hozzájárulást az információnak az illetékes hatóságok részére történő továbbításához. A megkeresett pénzügyi információs egység nem tagadhatja meg a hozzájárulást az információk továbbításához, kivéve, ha ez kívül esne a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemre vonatkozó szabályainak alkalmazási körén, vagy hátráltatná valamely nyomozás lefolytatását, vagy bármely egyéb módon ellentétes lenne az adott tagállam jogának alapelveivel. A hozzájárulás megtagadását megfelelően indokolni kell. Az említett kivételeket úgy kell meghatározni, hogy elkerülhető legyen az illetékes hatóságok számára történő információ-továbbítással való visszaélés, és annak indokolatlan korlátozása.”

36.

Az 57. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„57. cikk

A 3. cikk 4. pontjában említett alapbűncselekményeknek az egyes tagállamok jogában szereplő eltérő meghatározása nem akadályozhatja a pénzügyi információs egységeket abban, hogy segítséget nyújtsanak más pénzügyi információs egységeknek, és nem korlátozhatja az 53., az 54. és az 55. cikk szerinti információcserét, -továbbítást és -felhasználást.”

37.

A VI. fejezet 3. szakasza a következő alszakasszal egészül ki:

„IIIa. Alszakasz

A hitelintézetek és pénzügyi intézmények felügyeletét ellátó illetékes hatóságok és a szakmai titoktartásra kötelezett egyéb hatóságok közötti együttműködés

57a. cikk

(1)   A tagállamok előírják, hogy minden olyan személyt, aki az ezen irányelvnek való megfelelés tekintetében a hitelintézetek és pénzügyi intézmények felügyeletét ellátó illetékes hatóságoknak dolgozik vagy dolgozott, valamint az ezen illetékes hatóságok nevében eljáró könyvvizsgálókat vagy szakértőket szakmai titoktartás kötelez.

A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül, az ezen irányelv szerinti kötelezettségeik teljesítése során az első albekezdésben említett személyek a tudomásukra jutó bizalmas információkat csak összefoglaló vagy összesített formában fedhetik fel olyan módon, amelyből az egyes hitelintézeteket és pénzügyi intézményeket nem lehet azonosítani.

(2)   Az (1) bekezdés nem zárja ki az információcserét a következők között:

Legkésőbb 2019. január 10-ig a hitelintézeteket és pénzügyi intézményeket ezen irányelvnek megfelelően felügyelő illetékes hatóságok, valamint az 1024/2013/EK rendelet 27. cikkének (2) bekezdése és a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (*10) 56. cikke első albekezdésének g) pontja szerint eljáró EKB – az európai felügyeleti hatóságok támogatásával – megállapodást kötnek az információcsere gyakorlati feltételeiről.

(3)   A hitelintézeteket és pénzügyi intézményeket felügyelő, az (1) bekezdésben említett bizalmas információkhoz jutó illetékes hatóságok ezeket az információkat kizárólag az alábbi célokra használhatják fel:

(4)   A tagállamok biztosítják, hogy ezen irányelv alkalmazásában a hitelintézeteket és pénzügyi intézményeket felügyelő illetékes hatóságok jellegüktől vagy jogállásuktól függetlenül a lehető legnagyobb mértékben együttműködjenek. Ez az együttműködés magában foglalja azt is, hogy – a megkeresett illetékes hatóság hatáskörének keretein belül – a megkereső illetékes hatóság nevében vizsgálatot indítsanak, és az ilyen vizsgálat során szerzett információkat a későbbiekben kicseréljék.

(5)   A tagállamok felhatalmazhatják a hitelintézetek és pénzügyi intézmények felügyeletét ellátó nemzeti illetékes hatóságaikat arra, hogy együttműködési megállapodásokat kössenek, amelyek meghatározzák az együttműködést és a bizalmas információk cseréjét harmadik országok olyan illetékes hatóságaival, amelyek az említett nemzeti illetékes hatóságokkal azonos hatáskörűek. Ezek az együttműködési megállapodások a viszonosság alapján, kizárólag abban az esetben köthetők meg, ha a felfedett információkra legalább az (1) bekezdésben említett szakmai titoktartási követelmények garanciáival egyenértékű garanciák vonatkoznak. Az ezen együttműködési megállapodásoknak megfelelően kicserélt bizalmas információkat az említett hatóságok felügyeleti feladatának ellátása céljából használják fel.

Amennyiben a kicserélt információ egy másik tagállamból származik, azt csak azon illetékes hatóság kifejezett hozzájárulásával lehet felfedni, amely azt megosztotta, és adott esetben kizárólag abból a célból, amelyhez az említett hatóság hozzájárulását adta.

57b. cikk

(1)   Az 57a. cikk (1) és (3) bekezdésének ellenére és a 34. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül a tagállamok engedélyezhetik az információcserét az ugyanazon tagállamon belüli vagy különböző tagállamokban működő illetékes hatóságok között, valamint az illetékes hatóságok és a pénzügyi ágazatbeli szervezetek és a 2. cikk (1) bekezdésének 3. pontjában említett szakmai tevékenységeik gyakorlása során eljáró természetes vagy jogi személyek felügyeletével megbízott hatóságok és a pénzügyi piacok felügyeletéért jogszabály alapján felelős hatóságok között saját felügyeleti feladataik ellátása során.

A kapott információra minden esetben az 57a. cikk (1) bekezdésében említett szakmai titoktartási követelményekkel legalább egyenértékű követelmények vonatkoznak.

(2)   Az 57a. cikk (1) és (3) bekezdése ellenére, a tagállamok a nemzeti jogban megállapított rendelkezések alapján engedélyezhetik bizonyos információk felfedését más olyan nemzeti hatóságok számára, amelyek a pénzügyi piacok felügyeletéért jogszabály alapján felelősek, vagy amelyek kijelölt felelősségi területe a pénzmosás, a kapcsolódó alapbűncselekmények vagy terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem.

Az ezen bekezdésnek megfelelően kicserélt bizalmas információkat azonban az érintett hatóságok csak jogi feladataik ellátása céljából használhatják fel. Az említett információkhoz hozzáféréssel rendelkező személyekre az 57a. cikk (1) bekezdésében említett szakmai titoktartási követelményekkel legalább egyenértékű követelmények vonatkoznak.

(3)   A tagállamok a következő feltételekkel engedélyezhetik az ezen irányelvnek való megfelelés érdekében a hitelintézetek felügyeletéhez kapcsolódó bizonyos információk felfedését a parlamentek vizsgálóbizottságai, a számvevőszékek vagy az egyéb, vizsgálatokért felelős szervek számára:

(*9)  A Tanács 1024/2013/EU rendelete (2013. október 15.) az Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról (HL L 287., 2013.10.29., 63. o.)."

(*10)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/36/EU irányelve (2013. június 26.) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2013.6.27., 338. o.).”"

38.

Az 58. cikk (2) bekezdése a következő albekezdéssel egészül ki:

„A tagállamok biztosítják továbbá, hogy amennyiben illetékes hatóságaik olyan büntetőjogi jogsértést azonosítanak, amely büntetőjogi szankciót von maga után, erről kellő időben tájékoztatják a bűnüldöző hatóságokat.”

39.

A 61. cikk a következőképpen módosul:

40.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„64a. cikk

(1)   A Bizottságot az (EU) 2015/847 európai parlamenti és tanácsi rendelet (*11) 23. cikkében említett, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésével foglalkozó bizottság (továbbiakban: a bizottság) segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet (*12) értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

(*11)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/847 rendelete (2015. május 20.) a pénzátutalásokat kísérő adatokról és az 1781/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 141., 2015.6.5., 1. o.)."

(*12)  Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).”"

41.

A 65. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„65. cikk

(1)   A Bizottság 2022. január 11-ig, majd azt követően háromévente jelentést készít ezen irányelv végrehajtásáról, és benyújtja azt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

A jelentésnek tartalmaznia kell különösen a következőket:

Az első jelentéshez, amelyet 2022. január 11-ig tesznek közzé, szükség esetén megfelelő jogalkotási javaslatokat kell mellékelni, ideértve adott esetben a virtuális fizetőeszközökkel, a felhasználók kilétét és a pénztárcacímeket rögzítő, a pénzügyi információs egységek számára hozzáférhető központi adatbázis létrehozására és fenntartására vonatkozó felhatalmazásokkal, valamint a virtuális fizetőeszközök felhasználói számára kidolgozott nyilatkozatmintákkal, és a tagállami vagyon-visszaszerzési hivatalok közötti együttműködés javításával, valamint a 20. cikk b) pontjában említett intézkedések kockázatalapú alkalmazásával kapcsolatban.

(2)   A Bizottság 2019. június 1-jéig értékeli a pénzügyi információs egységek harmadik országokkal folytatott együttműködésének kereteit, valamint az Unión belüli pénzügyi információs egységek közötti együttműködés fokozásának akadályait és lehetőségeit, többek között egy koordinációs és támogatási mechanizmus létrehozásának lehetőségét.

(3)   A Bizottság adott esetben jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli, hogy szükséges-e és milyen arányban a jogi entitás tényleges tulajdonosának megállapításához a tulajdonosi részesedés százalékos arányának csökkentése a pénzmosás megelőzése és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem terén illetékes nemzetközi szervezetek és standardalkotó intézmények által ezzel kapcsolatban, új értékelés eredményeképp kiadott bármilyen ajánlása fényében, és adott esetben jogalkotási javaslatot terjeszt elő.”

42.

A 67. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2017. június 26-ig megfeleljenek.

A tagállamok a 12. cikk (3) bekezdését 2020. július 10-től alkalmazzák.

A tagállamok létrehozzák 2020. január 10-ig a 30. cikkben említett nyilvántartásokat, és 2020. március 10-ig a 31. cikkben említett nyilvántartásokat, valamint 2020. szeptember 10-ig a 32a. cikkben említett központi automatizált mechanizmusokat.

A Bizottság – a tagállamokkal együttműködve – 2021. március 10-ig biztosítja a 30. és 31. cikkben említett nyilvántartások összekapcsolását.

A tagállamok az e bekezdésben említett intézkedések szövegét haladéktalanul megküldik a Bizottságnak.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.”

43.

A II. melléklet 3. pontjának bevezető része helyébe a következő szöveg lép:

44.

A III. melléklet a következőképpen módosul:

„iv.

az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (*13) 2. cikke (1) bekezdésének 1. és 2. pontjában felsorolt kötelezett szolgáltatóknak az említett irányelvnek való megfelelés tekintetében történő felügyeletéért felelős hatóságok;

„g)

az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (*14) 2. cikke (1) bekezdésének 1. és 2. pontjában felsorolt kötelezett szolgáltatóknak az említett irányelvnek való megfelelés tekintetében történő felügyeletéért felelős hatóságok.

19.6.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 156/75

(1)

Az Unió elkötelezett egy fenntartható, versenyképes, biztonságos és dekarbonizált energiarendszer kialakítása iránt. Az energiaunió és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keret ambiciózus uniós kötelezettségvállalásokat tartalmaz a következők tekintetében: az üvegházhatásúgáz-kibocsátás további, az 1990. évi szinthez képest 2030-ig legalább 40 %-kal történő csökkentése, a megújulóenergia-fogyasztás arányának növelése, az uniós szintű célkitűzéseknek megfelelő energiamegtakarítás, valamint az európai energiabiztonság, versenyképesség és fenntarthatóság javítása.

(2)

Ezen célok elérése érdekében az uniós energiahatékonysági jogszabályok 2016. évi felülvizsgálata a következőket tartalmazza: a 2030-ra szóló uniós energiahatékonysági célok újraértékelése az Európai Tanács 2014. évi következtetéseinek megfelelően; a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) és a 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) fő rendelkezéseinek felülvizsgálata; valamint a támogató finanszírozási keret megerősítése – ideértve az európai strukturális és beruházási alapokat és az Európai Stratégiai Beruházási Alapot (ESBA) is –, ami végső soron javítani fogja az energiahatékonysági beruházások finanszírozási feltételeit a piacon.

(3)

A 2010/31/EU irányelv előírta, hogy a Bizottság 2017. január 1-jéig vizsgálja felül az irányelvet az alkalmazása során szerzett tapasztalatok és az elért haladás fényében, és szükség szerint tegyen javaslatokat.

(4)

E felülvizsgálat előkészítése érdekében a Bizottság számos lépést tett annak érdekében, hogy összegyűjtse a 2010/31/EU irányelv tagállamok általi végrehajtásának módjára vonatkozó adatokat, arra összpontosítva elsősorban, hogy mi volt az, ami jól működött, és mi az, amin javítani kellene.

(5)

A felülvizsgálat és a bizottsági hatásvizsgálat eredménye azt mutatta, hogy számos módosításra van szükség a 2010/31/EU irányelv jelenlegi rendelkezéseinek megerősítéséhez, valamint bizonyos aspektusok egyszerűsítéséhez.

(6)

Az Unió elkötelezett aziránt, hogy 2050-re fenntartható, versenyképes, biztonságos és dekarbonizált energiarendszert alakítson ki. A tagállamoknak és a beruházóknak az említett cél eléréséhez arra irányuló intézkedésekre van szükségük, hogy 2050-re elérhető legyen az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozó hosszú távú cél és megvalósuljon az Unió teljes széndioxid-kibocsátásának hozzávetőlegesen 36 %-áért felelős épületállomány dekarbonizálása. A tagállamoknak törekedniük kell az energiaellátás dekarbonizálása és a végső energiafogyasztás csökkentése közötti költséghatékony egyensúly megtalálására. E célból a tagállamoknak és a beruházóknak olyan, egyértelmű elképzelés alapján kell kialakítaniuk szakpolitikáikat és beruházási döntéseiket, amely a rövid távú (2030), középtávú (2040) és hosszú távú (2050) célok elérése érdekében indikatív nemzeti energiahatékonysági mérföldköveket és intézkedéseket tartalmaz. E célokat és az Unió általános energiahatékonysági törekvéseit szem előtt tartva alapvető fontosságú, hogy a tagállamok meghatározzák hosszú távú felújítási stratégiáik elvárt eredményeit és a tagállami körülményeknek és fejleményeknek megfelelő, előrehaladás mérésére alkalmas tagállami mutatók meghatározásával nyomon kövessék előrehaladásukat.

(7)

Az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 21. Konferenciáját követő, az éghajlatváltozásról szóló 2015. évi Párizsi Megállapodás fokozza az Uniónak az épületállománya dekarbonizálására irányuló erőfeszítéseit. Figyelembe véve, hogy az Unióban a végső energiafogyasztás közel 50 %-át fűtésre és hűtésre fordítják, és amely energiafogyasztás 80 %-a épületeken belül jelentkezik, az Unió energia- és éghajlat-politikai céljainak teljesítése összefügg az épületállomány oly módon történő felújítása érdekében tett uniós erőfeszítésekkel, amelyek során elsődleges szerepet kap az energiahatékonyság, az „energiahatékonyság az első” elv, valamint a megújuló energiaforrások használatának mérlegelése.

(8)

A 2012/27/EU irányelvben meghatározott hosszú távú felújítási stratégiákra vonatkozó rendelkezéseket át kell emelni a 2010/31/EU irányelvbe, amelyhez koherensebben illeszkednek. Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a hosszú távú felújítási stratégiáik keretében a tűzbiztonságot érintő és az intenzív szeizmikus tevékenység jelentette azon kockázatok kezelésére is kitérhessenek, amelyek az energiahatékonysági felújításokat és az épületek élettartamát is befolyásolják.

(9)

A magas energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállomány megvalósulásának elérése érdekében, továbbá annak biztosítása céljából, hogy a hosszú távú felújítási stratégiák – különösen a mélyfelújítások számának növelése révén – meghozzák a szükséges eredményeket a meglévő épületek közel nulla energiaigényű épületekké való átalakítása terén, a tagállamoknak egyértelmű iránymutatásokat kell adniuk, és mérhető, célzott intézkedéseket kell kidolgozniuk, valamint elő kell mozdítaniuk a finanszírozáshoz való egyenlő hozzáférést többek között a nemzeti épületállomány legrosszabb teljesítménnyel rendelkező szegmensei, az energiaszegénységben élő fogyasztók, a szociális lakások és az olyan háztartások számára, amelyek a tulajdonos és bérlő közötti érdekellentétekkel szembesülnek, figyelembe véve egyúttal a megfizethetőséget is. A tagállamoknak a nemzeti bérlakásállományuk esetében szükséges fejlesztések további támogatása érdekében meg kell fontolniuk olyan követelmények bevezetését vagy folytatólagos alkalmazását, amelyek a bérleményekre vonatkozóan bizonyos, az energiahatékonysági tanúsítványoknak megfelelő energiahatékonysági szintet írnak elő.

(10)

A Bizottság hatástanulmánya szerint az energiahatékonyságra vonatkozó uniós célok költséghatékony megvalósításához évente átlagosan az épületállomány 3 %-át kellene felújítani. Figyelembe véve, hogy az energiamegtakarítás esetenkénti 1 %-os növekedése a földgázimport 2,6 %-os csökkenését vonja maga után, a meglévő épületállomány felújítására vonatkozó törekvések egyértelműsítése nagy jelentőséggel bír. Az épületek energiahatékonyságának növelését célzó erőfeszítések így aktívan hozzájárulnának az Unió energiafüggetlenségéhez is, továbbá komoly lehetőséget biztosítanak munkahelyek létrehozására az Unióban, különösen a kis- és középvállalkozások számára. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak figyelembe kell venniük azt is, hogy egyértelmű kapcsolatot kell teremteniük hosszú távú felújítási stratégiáik, valamint az építőipari és az energiahatékonysági ágazati készségfejlesztés és oktatás előmozdítására irányuló megfelelő kezdeményezések között.

(11)

A tagállamok által meghatározott kritériumok alapján figyelembe kell venni az energiaszegénység enyhítésének szükségességét is. Az energiaszegénység enyhítését célzó intézkedéseiket tartalmazó felújítási stratégiáik felvázolásakor a tagállamok jogosultak arra, hogy meghatározzák, mely intézkedéseket tekintik relevánsnak.

(12)

Hosszú távú felújítási stratégiáikban, valamint fellépéseik és intézkedéseik tervezésekor a tagállamok számára hasznos lehet például a beavatkozási pontok fogalmának használata, nevezetesen egy adott épület életciklusában azon megfelelő pillanat meghatározása, amikor – például költséghatékonysági vagy állagromlás-megelőzési okokból – esedékessé válik az energiahatékonyság növelését célzó felújítás.

(13)

Az Egészségügyi Világszervezet 2009-es iránymutatásai szerint a beltéri levegőminőséget illetően jobb teljesítményt nyújtó épületek magasabb komfortszintet és jóllétet biztosítanak használóik számára, továbbá javítják az egészséget. A hőhidak, a nem megfelelő szigetelés és a nem tervezett légjáratok a levegő harmatpontja alatti felületi hőmérsékleteket és nyirkosságot eredményezhetnek. Ezért elengedhetetlen az épület – ezen belül az erkélyek, az ablakok, a tetők, a falak, az ajtók és a padlók – teljes és homogén szigetelésének biztosítása, és különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az épület belső felületeinek hőmérséklete ne süllyedjen a levegő harmatpontja alá.

(14)

A tagállamoknak támogatniuk kell a meglévő épületek energiahatékonyságot érintő korszerűsítéseinek oly módon történő kivitelezését, hogy az hozzájáruljon – többek között az azbeszt és más ártalmas anyagok eltávolítása és a káros anyagok illegális eltávolításának megakadályozása révén – a beltéri környezet egészségességéhez, valamint elősegítse a hatályos jogi aktusoknak, például a 2009/148/EK (6) és az (EU) 2016/2284 (7) európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést.

(15)

Biztosítani kell, hogy az épületek energiahatékonyságának javítását célzó intézkedések ne csak az épület külső térelhatárolóira, hanem az összes releváns szerkezetre és épülettechnikai rendszerre is vonatkozzanak, így például a fűtéshez, hűtéshez, világításhoz és szellőztetéshez felhasznált energia csökkentését célzó passzív technikák részét képező – ezáltal a hő- és vizuális komfortot is javító – passzív elemekre is.

(16)

A tagállamoknak hosszú távú nemzeti felújítási stratégiáikban központi elemként kell megjelölniük és aktívan támogatniuk kell az épületek energiahatékonysági felújítását célzó pénzügyi mechanizmusokat, ösztönzőket és a pénzügyi intézmények mobilizálását. Ezen intézkedéseknek ösztönözniük kell az energiahatékonysági jelzáloghiteleket az olyan épületfelújításokra vonatkozóan, amelyek esetében tanúsítvány igazolja, hogy az energiahatékonyság javítása a cél, támogatniuk kell a közigazgatási szervek energiahatékony épületállományba történő beruházásait – például a köz- és magánszféra közötti partnerségek vagy fakultatív energiahatékonysági szerződések révén –, valamint a beruházások vélt kockázatának csökkentését, átlátható tanácsadási és segítségnyújtási eszközöket – például integrált energetikai felújítási szolgáltatások egyablakos ügyintézésének lehetőségét – kell rendelkezésre bocsátaniuk, ezenfelül egyéb – például az „Intelligens finanszírozás – intelligens épületek” bizottsági kezdeményezésben említett – intézkedéseket és kezdeményezéseket kell végrehajtaniuk.

(17)

A természetes környezeten alapuló megoldások, így például a jól megtervezett közterületi vegetáció, valamint az épületek számára szigetelést és árnyékolást biztosító zöld tetők és falak, a fűtési és hűtési igény korlátozása révén elősegítik az energiaigény csökkenését és az épületek energiahatékonyságának javítását.

(18)

Ösztönözni kell a történelmi épületek és helyszínek energiahatékonyságának javítására szolgáló új megoldások kutatását és kipróbálását, a kulturális örökség egyidejű védelme és megőrzése mellett.

(19)

A tagállamoknak új épületek építése és meglévő épületek jelentős felújítása esetén ösztönözniük kell a nagy hatékonyságú alternatív rendszerek beépítését, amennyiben az műszakilag, funkcionálisan és gazdaságilag megvalósítható, figyelembe véve ugyanakkor – a tagállami biztonsági előírásokkal összhangban – az egészséges beltéri klimatikus körülmények, a tűzbiztonság, valamint az intenzív szeizmikus tevékenység jelentette kockázatok szempontjait.

(20)

Az épületek energiahatékonyságával kapcsolatos szakpolitika céljainak teljesüléséhez javítani kellene az épületek energiahatékonysági tanúsítványainak átláthatóságát, mégpedig annak biztosítása révén, hogy mind a tanúsítással, mind az energiahatékonysági minimumkövetelményekkel összefüggő számításokhoz szükséges valamennyi paraméter meghatározása és alkalmazása következetes módon történjen. A tagállamoknak megfelelő intézkedésekkel kell biztosítaniuk például azt, hogy a telepített, kicserélt vagy korszerűsített helyiségfűtési, légkondicionáló vagy vízmelegítő épülettechnikai rendszerek teljesítménye dokumentálva legyen az épület tanúsításának és megfelelőségi ellenőrzésének céljából.

(21)

A beltéri hőmérsékletnek a minden egyes szobában vagy indokolt esetben az épületegység meghatározott fűtött zónájában való önálló szabályozására alkalmas önszabályozó készülékek meglévő épületekbe történő telepítését abban az esetben kell megfontolni, ha az gazdaságilag megvalósítható, így például akkor, ha költsége alacsonyabb, mint a lecserélt hőfejlesztők összköltségének 10 %-a.

(22)

Az innováció és a technológiai újítások azt is lehetővé teszik, hogy az épületek hozzájáruljanak a gazdaság, ezen belül a közlekedési ágazat általános dekarbonizációjához. Az épületek például fellendíthetik az elektromos járművek intelligens töltéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztését, és – ha a tagállamok úgy döntenek – alapul szolgálhatnak a gépjármű-akkumulátorok áramforrásként való használatához is.

(23)

A megújuló forrásból előállított villamos energia részarányának növekedésével együtt az elektromos járművek használata a szén-dioxid-kibocsátás csökkenésével a levegőminőség javulását eredményezi. Az elektromos járművek a tiszta energiára való – energiahatékonysági intézkedéseken, alternatív üzemanyagokon, megújuló energiaforráson, valamint a rugalmas energiafelhasználás kezelését célzó innovatív megoldásokon alapuló – átállás fontos elemei. Célzott követelmények bevezetése révén az építési előírásokat eredményesen lehet alkalmazni a töltési infrastruktúra lakóépületek és nem lakáscélú épületek parkolóiban való kiépítésének támogatására. A tagállamoknak mindemellett a töltési infrastruktúra létesítésének egyszerűbbé tételét szolgáló intézkedésekről kell rendelkezniük annak érdekében, hogy ki lehessen küszöbölni azokat az akadályokat – például a tulajdonos és bérlő közötti érdekellentéteket vagy az adminisztratív nehézségeket –, amelyeket a tulajdonosok tapasztalnak akkor, amikor parkolóhelyükön töltőpontot kívánnak telepíteni.

(24)

Elektromos kábelt fogadó létesítményekkel megfelelő feltételeket lehet teremteni a töltőpontok gyors kiépítéséhez, amennyiben és ahol szükség van rájuk. A tagállamoknak gondoskodniuk kell az elektromos közlekedés kiegyensúlyozott és költséghatékony fejlesztéséről. Ezen belül az elektromos infrastruktúrát érintő jelentős felújítások során gondoskodni kell a megfelelő elektromos kábelt fogadó létesítmény telepítéséről. A tagállamoknak az elektromos közlekedésre vonatkozó, a nemzeti jogszabályokban előírt szabályok végrehajtása során megfelelően figyelembe kell venniük a körülmények lehetséges sokféleségét, például az adott épületnek és a mellette lévő parkolónak a tulajdoni viszonyait, azt, hogy valamely nyilvános parkolót magánszervezet üzemeltet, valamint azt, hogy egyes épületekben lakó- és nem lakáscélú funkciók is helyet kaphatnak.

(25)

A már kész infrastruktúra egyrészt a töltőpontok telepítésével járó költségek csökkenését fogja eredményezni az egyes tulajdonosok számára, másrészt biztosítani fogja, hogy az elektromos járművek használói számára töltőpontok állnak rendelkezésre. A parkolóhelyek előzetes felszerelésére és az elektromos töltőpontok telepítésére vonatkozó uniós szintű elektromos közlekedési követelmények megállapítása hatékony módja az elektromos járművek használata közeljövőben történő előmozdításának, közép- és hosszú távon pedig további, alacsonyabb költségekkel járó fejlesztéseket tesz lehetővé.

(26)

A töltőpontok arányos és megfelelő eloszlásának biztosítása érdekében a tagállamoknak a több mint húsz parkolóhellyel rendelkező, nem lakáscélú épületek tekintetében 2025-től alkalmazandó, a telepítendő töltőpontok minimális számára vonatkozó követelmények meghatározásakor figyelembe kell venniük a vonatkozó tagállami, regionális és helyi feltételeket, valamint – a terület, az épülettípus, a tömegközlekedési ellátottság és egyéb releváns kritériumok alapján – a szükségletek és körülmények esetleges sokféleségét is.

(27)

Egyes, egyedi problémával küzdő földrajzi területen azonban sajátos nehézséget okozhat az elektromos közlekedésre vonatkozó követelmények teljesítése. Ilyen helyzet állhat elő az Európai Unió működéséről szóló (EUMSZ) 349. cikke értelmében vett legkülső régiók esetében azok távoli jellege, elszigeteltsége, kis mérete, valamint kihívást jelentő domborzati és éghajlati viszonyai miatt, továbbá a szigetüzemben működő mikrorendszerek esetében, amelyeknek a villamosenergia-hálózata fejlesztésére lehet szükség annak érdekében, hogy képesek legyenek megbirkózni a helyi közlekedés további villamosításával. A tagállamoknak lehetővé kell tenni, hogy ilyen esetekben ne kelljen teljesíteniük az elektromos közlekedésre vonatkozó követelményeket. Az említett eltérés ellenére a közlekedés villamosítása hatékony eszközként szolgálhat az említett régiók és rendszerek által gyakran tapasztalt levegőminőségi és üzemanyag-ellátási problémák megoldásához.

(28)

A 2010/31/EU irányelvnek az ezen irányelvben megállapított módosításai értelmében, az elektromos közlekedési infrastruktúrákra vonatkozó követelmények alkalmazásakor a tagállamoknak figyelembe kell venniük a holisztikus és koherens várostervezésnek, valamint annak a szükségességét, hogy népszerűsítsék a biztonságos és fenntartható alternatív közlekedési módokat és az azokat támogató infrastruktúrát, például az elektromos kerékpárok és a csökkent mozgásképességű személyek járművei számára fenntartott parkolók létrehozásával.

(29)

A digitális egységes piac és az energiaunió menetrendjeit össze kell hangolni egymással és közös célok szolgálatába kell állítani őket. Az energiarendszer digitalizálása gyors változásokat hoz az energiaágazatban, legyen szó a megújuló energiáknak az intelligens energiahálózatokba történő bekapcsolásáról vagy az okos funkciók fogadására alkalmas épületekről. Az építőipar digitalizálása szempontjából az intelligens otthonok és a megfelelően összekapcsolt közösségek esetében nagy jelentőséggel bírnak az Unió hálózati összekapcsoltságra vonatkozó céljai és a nagy kapacitású kommunikációs hálózatok kiépítésére irányuló ambíciói. Olyan célzott ösztönzőkre van szükség, amelyek előmozdítják az okos funkciók fogadására alkalmas rendszerek és a digitális megoldások alkalmazását az épített környezetben. Mindez további energiamegtakarítási lehetőségeket kínál azáltal, hogy egyrészt pontosabb információkkal látja el a fogyasztókat fogyasztási szerkezetükre vonatkozóan, másrészt lehetővé teszi a rendszer üzemeltetője számára, hogy hatékonyabban kezelje a hálózatot.

(30)

Az okosépület-mutatónak az épület azon képességének mérésére kell szolgálnia, hogy információs és kommunikációs technológiákat, valamint elektronikus rendszereket alkalmazzon működésének a használók, illetve a hálózat szükségleteihez való hozzáigazítása, továbbá az épületek energiahatékonyságának és általános teljesítményének javítása céljából. Az okosépület-mutató révén az épülettulajdonosok és -használók körében várhatóan jobban tudatosulnak az épülettechnikai rendszerek automatizálásában és elektronikus felügyeletében rejlő előnyök, és a használók várhatóan még inkább tisztában lesznek azzal, hogy ezek az új, fejlettebb funkciók mekkora tényleges megtakarítást jelentenek. Az épületek okos funkciók fogadására való alkalmasságának mérését célzó rendszer használatát a tagállamok számára választhatóvá kell tenni.

(31)

A 2010/31/EU irányelvnek a technikai haladáshoz való hozzáigazítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el arra vonatkozóan, hogy kiegészítse az említett irányelvet az okosépület-mutató fogalmának a meghatározásával és a kiszámításához szükséges módszertan kidolgozásával. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (8) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(32)

Annak biztosítása érdekében, hogy az ezen irányelv szerint módosított 2010/31/EU irányelv végrehajtása egységes feltételek mellett történjen, végrehajtási hatásköröket kell ruházni a Bizottságra az épületek okos funkciók fogadására való alkalmasságának mérését célzó önkéntes közös uniós rendszer részletes szabályai végrehajtásának vonatkozásában. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (9) megfelelően kell gyakorolni.

(33)

Biztosítandó, hogy az energiahatékonysághoz kapcsolódó pénzügyi intézkedéseket az épületfelújítások során a lehető legjobban használják fel, ezen intézkedéseket a felújításoknak a megcélzott vagy az elért energiamegtakarítás alapján meghatározott minőségéhez kell kötni. Ezeknek az intézkedéseknek tehát összefüggésben kell állniuk a felújításhoz használt berendezés vagy anyag teljesítményével, az azt telepítő szakember tanúsítványával vagy képesítésével, az energetikai audit eredményével vagy a felújítással elért javulás mértékével, amely a felújítás előtt és után kiadott energiahatékonysági tanúsítványok összehasonlításával, standard értékek alkalmazásával vagy valamely más átlátható és arányos módszerrel állapítható meg.

(34)

Az energiahatékonysági tanúsítványok jelenlegi független ellenőrzési rendszereit – amelyek felhasználhatók megfelelőségi ellenőrzések elvégzésére – meg kell erősíteni annak érdekében, hogy a tanúsítványok jó minőségűek legyenek. Amennyiben az energiahatékonysági tanúsítványok független ellenőrzési rendszerét – az ezen irányelvvel módosított 2010/31/EU irányelv követelményeit meghaladóan – opcionális adatbázis egészíti ki, az felhasználható megfelelőségi ellenőrzések elvégzésére és a regionális vagy nemzeti épületállományokkal kapcsolatos statisztikák összeállítására. Jó minőségű adatokra van szükség az épületállományról, ezek pedig részben azon adatbázisok segítségével generálhatók, amelyeknek az energiahatékonysági tanúsítványok céljára történő kialakítása és kezelése szinte valamennyi tagállamban folyamatban van.

(35)

A Bizottság hatásvizsgálata szerint a fűtési rendszerek és légkondicionáló rendszerek helyszíni vizsgálatára vonatkozó rendelkezések nem hatékonyak, mivel nem biztosítják megfelelően az említett technikai rendszerek kezdeti és folyamatos teljesítményét. Jelenleg még az energiahatékonyságot célzó, nagyon rövid megtérülési idejű, olcsó műszaki megoldások, mint a fűtési rendszer hidraulikus kiegyensúlyozása vagy a hőszabályozó szelepek beszerelése vagy cseréje sem kellő mértékben elterjedt megoldások. A helyszíni vizsgálatokra vonatkozó rendelkezéseket a jobb vizsgálati eredmények biztosítása érdekében módosítani kell. E módosításokkal a központi fűtési rendszerek és légkondicionáló rendszerek helyszíni vizsgálatára kell összpontosítani, ideértve az említett rendszerekkel kombinált szellőzőrendszerek helyszíni vizsgálatát is. Ki kell zárni a módosítások köréből az ezen irányelvvel módosított 2010/31/EU irányelvben meghatározott határértéknél kisebb méretű fűtési rendszereket, például elektromos fűtőtesteket és fatüzelésű kályhákat.

(36)

A helyszíni vizsgálatok végzésekor – annak érdekében, hogy az épület energiahatékonyságának megcélzott javulása ténylegesen megvalósuljon – arra kell törekedni, hogy a fűtési rendszerek, légkondicionáló rendszerek és szellőzőrendszerek valós használati helyzetben mért energiahatékonysága javuljon. E rendszerek valós teljesítményét a dinamikusan változó tipikus, illetve az átlagos működési feltételek melletti energiafogyasztásuk határozza meg. Az esetek többségében e feltételek nem igénylik a teljes névleges teljesítmény leadását, így a fűtési rendszerek, légkondicionáló rendszerek és szellőzőrendszerek helyszíni vizsgálata során értékelni kell, hogy a berendezések hogyan képesek változó működési feltételek – például részleges terhelés – mellett javítani a rendszer teljesítményét.

(37)

Az épülettechnikai rendszerek automatizálása és elektronikus felügyelete a helyszíni vizsgálatok hatékony alternatívájának bizonyult különösen a nagy méretű rendszerek esetében, és komoly lehetőségeket hordoz mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára a tekintetben, hogy költséghatékony módon jelentős mennyiségű energiát takarítsanak meg. Az ilyen berendezések beszerelését a helyszíni vizsgálatok legköltséghatékonyabb alternatívájának kell tekinteni a nagy méretű nem lakáscélú épületekben és a soklakásos társasházakban; a megfelelő méret kevesebb mint három év alatt megtérülést tesz lehetővé, mivel lehetővé teszi a szolgáltatott információ alapján történő beavatkozást, ami idővel energiamegtakarítást biztosít. Kisebb létesítmények esetében a szakemberek dokumentálják a rendszer teljesítményét, amely segíti az épülettechnikai rendszerek tekintetében meghatározott minimumkövetelményeknek való megfelelés ellenőrzését.

(38)

A tagállamok számára továbbra is lehetővé kell tenni azon, jelenleg rendelkezésre álló lehetőség választását, amely értelmében dönthetnek a fűtési rendszerek, a légkondicionáló rendszerek, kombinált fűtési és szellőzőrendszerek, valamint a kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszerek helyszíni vizsgálatát mellőző, alternatív megoldást jelentő, tanácsadáson alapuló intézkedések mellett, feltéve, hogy a Bizottságnak benyújtott jelentés dokumentumai igazolják, hogy ezek összesített hatása egyenértékű az intézkedések bevezetése előtti helyszíni vizsgálatok hatásával.

(39)

A fűtési és légkondicionáló rendszereknek a 2010/31/EU irányelv szerinti rendszeres helyszíni vizsgálatának elvégzése jelentős adminisztratív és pénzügyi ráfordításokat igényelt a tagállamoktól és a magánszektortól többek között a szakértők képzése és akkreditációja, valamint a minőségbiztosítás és -ellenőrzés miatt, továbbá a helyszíni vizsgálatok költségéből adódóan. Azon tagállamok esetében, amelyek foganatosították a rendszeres helyszíni vizsgálatok bevezetéséhez szükséges intézkedéseket, továbbá hatékony vizsgálati rendszereket hoztak létre, észszerű lehet folytatni e rendszerek működtetését többek között a kisebb fűtési és légkondicionáló rendszerek tekintetében is. Ebben az esetben nincs szükség arra, hogy az érintett tagállam ezen szigorúbb követelmények bevezetéséről értesítést küldjön a Bizottságnak.

(40)

Az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) által a Bizottságtól kapott M/480 számú megbízás alapján kidolgozott, az épületek energiahatékonyságára vonatkozó szabványok elismerése és a tagállamok körében történő népszerűsítése kedvező hatással járna az ezen irányelvvel módosított 2010/31/EU irányelv végrehajtására; mindez nem érinti a tagállamok azon döntését, hogy használják-e az említett szabványokat.

(41)

A közel nulla energiaigényű épületekről szóló (EU) 2016/1318 bizottsági ajánlás (10) leírja, hogyan biztosíthatja a 2010/31/EU irányelv végrehajtása egyidejűleg az épületállomány átalakítását és a fenntarthatóbb energiaellátásra való áttérést, ami szintén előmozdítja a fűtéssel és hűtéssel kapcsolatos stratégia megvalósítását. A megfelelő végrehajtás biztosítása érdekében a CEN által – a Bizottságtól kapott M/480. számú megbízás alapján – végzett munka segítségével frissíteni kell az épületek energiahatékonysága kiszámításának általános keretét, valamint ösztönözni kell az épületek külső térelhatárolói teljesítményének javítását. A tagállamoknak dönthetnek úgy, hogy a számítást kiegészítik további – például a teljes épület összenergia-fogyasztására vagy üvegházhatásúgáz-kibocsátására vonatkozó – számszerű mutatókkal.

(42)

Ezen irányelv nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy az épületekre és az épületelemekre ambiciózusabb energiahatékonysági követelményeket határozzanak meg, amennyiben az ilyen előírások összhangban vannak az uniós joggal. A 2010/31/EU és a 2012/27/EU irányelv céljaival összhangban áll, hogy az említett követelmények bizonyos körülmények között korlátozhatják más alkalmazandó uniós harmonizációs jogszabály hatálya alá tartozó termékek beszerelését vagy használatát, feltéve, hogy ezek a követelmények nem jelentenek indokolatlan piaci akadályt.

(43)

mivel ezen irányelv célját, nevezetesen az épületek szokásos használatával összefüggő energiaszükségletet kielégítő energiamennyiség csökkentését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a közös célkitűzések, egyetértés és politikai szándék koherenciájának biztosítása révén e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányossági elvnek megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

(44)

Ezen irányelv az EUMSZ 194. cikkének (2) bekezdésével összhangban teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti sajátosságait és különbözőségeit, valamint hatásköreit. Ezen irányelv célja továbbá, hogy lehetővé tegye az Unió épületállománya nagy energiahatékonyságú épületállománnyá alakításának megkönnyítéséhez szükséges bevált gyakorlatok kölcsönös megosztását.

(45)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (11) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszköz megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(46)

A 2010/31/EU és a 2012/27/EU irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

1.

A 2. cikk a következőképpen módosul:

2.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

„2a. cikk

Hosszú távú felújítási stratégia

(1)   Valamennyi tagállam hosszú távú felújítási stratégiát dolgoz ki annak támogatása érdekében, hogy a magán- és köztulajdonban lévő lakó- és nem lakáscélú épületek nemzeti állománya felújítás révén 2050-re nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállománnyá váljon, megkönnyítve a meglévő épületek közel nulla energiaigényű épületekké való, költséghatékony átalakítását. Valamennyi hosszú távú felújítási stratégiát az alkalmazandó tervezési és jelentéstételi kötelezettségekkel összhangban kell benyújtani, és a stratégiának az alábbiakat kell magában foglalnia:

(2)   Hosszú távú felújítási stratégiájukban valamennyi tagállam – tekintettel arra a hosszú távú célra, melynek értelmében az Unióban 2050-ig az 1990-es szinthez képest 80-95 %-kal kell csökkenteni az üvegházhatásúgáz-kibocsátást – intézkedéseket és tagállami szinten megállapított, az előrehaladás mérésére alkalmas mutatókat tartalmazó ütemtervet határoz meg, hogy egyrészt gondoskodjon arról, hogy nemzeti épületállományuk nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált legyen, másrészt megkönnyítse a meglévő épületek közel nulla energiaigényű épületekké való, költséghatékony átalakítását. Az ütemtervben 2030-ra, 2040-re és 2050-re vonatkozóan indikatív mérföldköveket kell megállapítani, és meg kell határozni, hogy e mérföldkövek miként járulnak hozzá a 2012/27/EU irányelv szerinti uniós energiahatékonysági célkitűzések eléréséhez.

(3)   Az (1) bekezdésben említett célok eléréséhez szükséges felújításokra irányuló beruházások mozgósítását támogatandó a tagállamok megkönnyítik azon megfelelő mechanizmusok igénybevételét, amelyekkel:

(4)   A Bizottság összegyűjti és legalább a közigazgatási szervek számára közzéteszi az energiahatékonysági felújításokat célzó, sikeres köz- és magánfinanszírozási rendszerekre vonatkozó legjobb gyakorlatokat, valamint az energiahatékonysági felújításokra irányuló kisebb projektek összevonására vonatkozó információkat. A Bizottság azonosítja és közzéteszi a felújításokra irányuló pénzügyi ösztönzőkre vonatkozó fogyasztói szempontú legjobb gyakorlatokat, figyelembe véve a tagállamok között a költséghatékonyság terén meglévő eltéréseket.

(5)   Hosszú távú felújítási stratégiájuk kidolgozásának támogatása érdekében valamennyi tagállam nyilvános konzultációt folytat a hosszú távú felújítási stratégiájáról, mielőtt benyújtaná azt a Bizottsághoz. Valamennyi tagállam mellékeli a hosszú távú felújítási stratégiájára vonatkozó nyilvános konzultációja eredményeinek összefoglalóját.

Valamennyi tagállam meghatározza, hogy hosszú távú felújítási stratégiájuk végrehajtása során miként folytatnak inkluzív konzultációt.

(6)   Valamennyi tagállam hosszú távú felújítási stratégiája mellékleteként ismerteti a legutolsó hosszú távú felújítási stratégiája végrehajtásának részleteit, beleértve a tervezett szakpolitikákat és intézkedéseket is.

(7)   Valamennyi tagállam kitérhet a hosszú távú felújítási stratégiája keretében azon kockázatok kezelésére is, amelyek az energiahatékonysági felújításokat és az épületek élettartamát befolyásoló, tűzbiztonsághoz és intenzív szeizmikus tevékenységhez kapcsolódnak.”.

3.

A 6. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„6. cikk

Új épületek

(1)   A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az új épületek teljesítsék az energiahatékonyságra vonatkozóan a 4. cikkel összhangban meghatározott minimumkövetelményeket.

(2)   A tagállamok gondoskodnak arról az új épületek esetében, hogy még a kivitelezés kezdete előtt figyelembe vegyék a nagy hatékonyságú alternatív rendszerek – amennyiben rendelkezésre állnak – műszaki, környezetvédelmi és gazdasági megvalósíthatóságát.”.

4.

A 7. cikk ötödik bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„A tagállamok a jelentős felújítás alá vont épületekkel kapcsolatban ösztönzik a nagy hatékonyságú alternatív rendszerek alkalmazását, amennyiben ez műszakilag, funkcionálisan és gazdaságilag megvalósítható, továbbá figyelembe veszik az egészséges beltéri klimatikus körülményeket, a tűzbiztonságot és az intenzív szeizmikus tevékenységhez kapcsolódó kockázatokat.”.

5.

A 8. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„8. cikk

Épülettechnikai rendszerek, elektromos közlekedés, okosépület-mutató

(1)   Az épülettechnikai rendszerek energiafelhasználásának optimalizálása érdekében a tagállamok rendszerkövetelményeket határoznak meg a meglévő épületekbe beépített épülettechnikai rendszerek általános energiahatékonysága, megfelelő telepítése, valamint megfelelő méretezése, beállítása és ellenőrzése tekintetében. A tagállamok ezeket a rendszerkövetelményeket az új épületekre is alkalmazhatják.

Rendszerkövetelményeket kell meghatározni az új épülettechnikai berendezésekre, azok cseréjére és korszerűsítésére vonatkozóan, és alkalmazni kell azokat, amennyiben ez műszaki, funkcionális és gazdasági szempontból megvalósítható.

A tagállamok előírják, hogy – amennyiben műszakilag és gazdaságilag megvalósítható – az új épületeket olyan önszabályozó készülékekkel kell felszerelni, amelyekkel minden egyes szobában, vagy indokolt esetben az épületegység meghatározott fűtött zónájában önállóan szabályozható a hőmérséklet. Meglévő épületek esetében azt kell előírni, hogy az ilyen önszabályozó készülékeket a hőfejlesztők cseréjekor kell beszerelni, amennyiben az műszakilag és gazdaságilag megvalósítható.

(2)   Az új építésű és a jelentős felújítás alá vont, tíznél több parkolóhellyel rendelkező, nem lakáscélú épületek esetében a tagállamok biztosítják, hogy az alábbi esetekben legalább egy, a 2014/94/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (*3) értelmében vett töltőpont, továbbá minden ötödik parkolóhelyen olyan elektromos kábelt fogadó létesítmény – nevezetesen az elektromos kábelek elvezetésére szolgáló szerkezetek – kerüljenek telepítésre, amely lehetővé teszi elektromos járművek részére alkalmas töltőpontok későbbi időpontban való telepítését:

A Bizottság 2023. január 1-jéig jelentést tesz az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak arról, hogy az épületekre vonatkozó uniós szakpolitika milyen lehetséges mértékben tud hozzájárulni az elektromos közlekedés előmozdításához, és e vonatkozásban adott esetben javaslatot tesz megfelelő intézkedésekre.

(3)   A több mint húsz parkolóhellyel rendelkező, nem lakáscélú épületek tekintetében a tagállamok 2025. január 1-ig meghatározzák a telepítendő töltőpontok minimális számára vonatkozó követelményeket.

(4)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a (2) és a (3) bekezdésben említett követelményeket nem határozzák meg vagy nem alkalmazzák a 2003/361/EK bizottsági ajánlás (*4) melléklete I. címének értelmében vett kis- és középvállalkozások tulajdonában vagy használatában lévő épületekre.

(5)   Az új építésű és a jelentős felújítás alá vont, tíznél több parkolóhellyel rendelkező lakóépületek esetében a tagállamok biztosítják, hogy az alábbi esetekben minden parkolóhelyen olyan elektromos kábelt fogadó létesítmény – nevezetesen az elektromos kábelek elvezetésére szolgáló szerkezetek – kerüljön telepítésre, amely lehetővé teszi elektromos járművek részére alkalmas töltőpontok későbbi időpontban való telepítését:

(6)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a (2), a (3) és az (5) bekezdést bizonyos épületfajták esetében nem alkalmazzák, amennyiben:

(7)   A tagállamok – a tagállamok ingatlanjogát és ingatlanbérletekre vonatkozó jogát nem érintve – intézkedéseket hoznak abból a célból, hogy az új és a meglévő lakó- és nem lakáscélú épületekben egyszerűbbé tegyék a töltőpontok kiépítését, valamint többek között engedélyezési és jóváhagyási eljárásokkal elhárítsák az esetleges szabályozási akadályokat.

(8)   A tagállamok megvizsgálják, hogy szükség van-e az épületekre, a környezetbarát és zöld mobilitásra és a várostervezésre vonatkozó koherens szakpolitikákra.

(9)   A tagállamok biztosítják, hogy épülettechnikai rendszer telepítésekor, cseréjekor vagy korszerűsítésekor a megváltoztatott résznek és adott esetben a megváltoztatott rendszer egészének általános energiahatékonysága értékelésre kerüljön. Az eredményeket dokumentálni kell és továbbítani kell az épület tulajdonosának, hogy azok az e cikk (1) bekezdésében meghatározott minimumkövetelményeknek való megfelelés ellenőrzése, valamint az energiahatékonysági tanúsítványok kiállítása céljából mindenkor rendelkezésre álljanak és felhasználhatók legyenek. A 12. cikket nem érintve a tagállamok döntik el, hogy előírják-e új energiahatékonysági tanúsítvány kiállítását.

(10)   A Bizottság 2019. december 31-ig a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogad el annak érdekében, hogy az épületek okos funkciók fogadására való alkalmasságának mérésére szolgáló önkéntes közös uniós rendszer létrehozásával kiegészítse ezt az irányelvet. A mérésnek annak értékelésén kell alapulnia, hogy az épület vagy épületegység milyen mértékben alkalmas egyrészt arra, hogy működése igazodjon a használó igényeihez és a hálózathoz, másrészt energiahatékonyságának és általános teljesítményének javítására.

Az Ia. melléklettel összhangban az épületek okos funkciók fogadására való alkalmasságának mérésére szolgáló önkéntes közös uniós rendszer keretében:

(11)   A Bizottság 2019. december 31-ig, az érintett érdekelt felekkel folytatott konzultációt követően végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben egyrészt részletezi az e cikk (10) bekezdésében említett rendszer hatékony megvalósításának technikai részleteit, beleértve egy nemzeti szintű, kötelezettségekkel nem járó próbaszakasz menetrendjét is, másrészt egyértelművé teszi, hogy e rendszer hogyan egészíti ki a 11. cikkben említett energiahatékonysági tanúsítványokat.

Ezt a végrehajtási jogi aktust a 26. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

(*3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/94/EU irányelve (2014. október 22.) az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről (HL L 307., 2014.10.28., 1. o.)."

(*4)  A Bizottság ajánlása (2003. május 6.) a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.).”."

6.

A 10. cikk (6) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„(6)   A tagállamok az épület-felújítás során megvalósítandó energiahatékonyság-javításra irányuló pénzügyi intézkedéseket a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarításhoz kötik, melyet a következő kritériumok közül egy vagy több alkalmazásával kell meghatározni:

(6a)   Az energiahatékonysági tanúsítványok nyilvántartására szolgáló adatbázisoknak lehetővé kell tenniük az érintett épületek mért vagy számított energiafelhasználására vonatkozó adatok gyűjtését, ideértve legalább azokat a középületeket, amelyekre vonatkozóan a 12. cikk szerint kiállították a 13. cikkben említett energiahatékonysági tanúsítványt.

(6b)   Kérésre statisztikai és kutatási célból, valamint az épület tulajdonosa részére rendelkezésre kell bocsátani legalább az uniós és nemzeti adatvédelmi követelményeknek megfelelő aggreagált és anonimizált adatokat.”.

7.

A 14. és 15. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„14. cikk

Fűtési rendszerek helyszíni vizsgálata

(1)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy bevezessék a fűtési rendszerekre vagy kombináltan helyiségfűtésre és szellőztetésre szolgáló, 70 kW-nál jelentős effektív névleges teljesítményű rendszerek hozzáférhető részeinek – például az épületek fűtéséhez használt hőfejlesztő berendezéseknek, vezérlőrendszereknek és keringető szivattyú(k)nak – a rendszeres helyszíni vizsgálatát. A helyszíni vizsgálatnak ki kell terjednie a hőfejlesztő berendezés hatékonyságának és az épület fűtési követelményeihez viszonyított méretezésének értékelésére, továbbá adott esetben annak vizsgálatára, hogy a fűtési rendszer vagy a kombinált helyiségfűtési és szellőzőrendszer teljesítménye tipikus vagy átlagos üzemelési feltételek mellett milyen mértékben optimalizálható.

Amennyiben a fűtési rendszerben vagy a kombinált helyiségfűtési és szellőzőrendszerben az épületre vonatkozó fűtési követelmények tekintetében az e bekezdés szerint elvégzett helyszíni vizsgálat óta nem történt változás, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem írják elő a hőfejlesztő berendezés méretezése értékelésének megismétlését.

(2)   Mentesülnek az (1) bekezdésben foglalt követelmények alól azok az épülettechnikai rendszerek, amelyek kifejezetten valamely meghatározott energiahatékonysági kritérium vagy meghatározott szintű energiahatékonyság-növekedésről szóló szerződéses megállapodás – például az energiahatékonyság-alapú szerződés – hatálya alá tartoznak, vagy amelyeket közműszolgáltató vagy hálózatüzemeltető üzemeltet, és ezért a rendszeroldali teljesítménymérési intézkedések hatálya alá tartoznak, feltéve, hogy az említett megközelítés összesített hatása egyenértékű az (1) bekezdés hatásával.

(3)   Az (1) bekezdés alternatívájaként, és feltéve, hogy az összesített hatás egyenértékű az (1) bekezdés hatásával, a tagállamok dönthetnek olyan intézkedések bevezetése mellett, melyek célja annak biztosítása, hogy a felhasználók tanácsot kapjanak a hőfejlesztő cseréjére, a fűtési rendszer vagy a kombinált helyiségfűtési és szellőzőrendszer egyéb módosításaira és az említett rendszerek hatékonyságának és megfelelő méretének értékelését szolgáló alternatív megoldásokra vonatkozóan.

Az e bekezdés első albekezdésében említett alternatív intézkedések alkalmazását megelőzően valamennyi tagállam dokumentálja a Bizottságnak benyújtott jelentésében az említett intézkedések hatásának az (1) bekezdésben említett intézkedések hatásával való egyenértékűségét.

Az említett jelentést a vonatkozó tervezési és jelentéstételi kötelezettségekkel összhangban kell benyújtani.

(4)   A tagállamok meghatározzák azokat a követelményeket, amelyekkel biztosítható, hogy – amennyiben műszakilag és gazdaságilag megvalósítható – a 290 kW-nál jelentős effektív névleges teljesítményű fűtési rendszerrel vagy kombinált fűtési rendszerekkel vagy kombinált helyiségfűtési és szellőzőrendszerekkel rendelkező, nem lakáscélú épületek 2025-re fel legyenek szerelve épületautomatizálási és -szabályozási rendszerekkel.

Az épületautomatizálási és -szabályozási rendszereknek alkalmasaknak kell lenniük a következőkre:

(5)   A tagállamok követelményeket határozhatnak meg annak biztosítására, hogy a lakóépületek fel legyenek szerelve a következőkkel:

(6)   A (4) vagy (5) bekezdésnek megfelelő épületek mentesülnek az (1) bekezdésben foglalt követelmények alól.

15. cikk

Légkondicionáló rendszerek helyszíni vizsgálata

(1)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy bevezessék a 70 kW-nál jelentős effektív névleges teljesítményű légkondicionáló rendszerek, illetve kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszerek hozzáférhető részeinek rendszeres helyszíni vizsgálatát. A helyszíni vizsgálatnak ki kell terjednie a légkondicionáló rendszer hatékonyságának és az épület hűtési követelményeihez viszonyított méretezésének értékelésére, továbbá adott esetben annak vizsgálatára, hogy a légkondicionáló rendszer, illetve a kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszer teljesítménye tipikus vagy átlagos üzemelési feltételek mellett milyen mértékben optimalizálható.

Amennyiben a légkondicionáló rendszerben vagy kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszerben, illetve az épületre vonatkozó hűtési követelmények tekintetében az e bekezdés szerint elvégzett helyszíni vizsgálat óta nem történt változás, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem írják elő a légkondicionáló rendszer méretezése értékelésének megismétlését.

Azok a tagállamok, amelyek az 1. cikk (3) bekezdése értelmében szigorúbb követelményeket alkalmaznak, mentesülnek a Bizottság értesítésére vonatkozó kötelezettség alól.

(2)   Mentesülnek az (1) bekezdésben foglalt követelmények alól azok az épülettechnikai rendszerek, amelyek kifejezetten valamely meghatározott energiahatékonysági kritérium vagy meghatározott szintű energiahatékonyság-növekedésről szóló szerződéses megállapodás – például az energiahatékonyság-alapú szerződés – hatálya alá tartoznak, vagy amelyeket közműszolgáltató vagy hálózatüzemeltető üzemeltet, és ezért a rendszeroldali teljesítménymérési intézkedések hatálya alá tartoznak, feltéve, hogy e megközelítés összesített hatása egyenértékű az (1) bekezdés hatásával.

(3)   Az (1) bekezdés alternatívájaként, és feltéve, hogy az összesített hatás egyenértékű az (1) bekezdés hatásával, a tagállamok dönthetnek olyan intézkedések bevezetése mellett, melyek célja annak biztosítása, hogy a felhasználók tanácsot kapjanak a légkondicionáló rendszer, valamint a kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszer cseréjére, annak egyéb módosításaira vagy az említett rendszerek hatékonyságának és megfelelő méretének értékelését szolgáló alternatív megoldásokra vonatkozóan.

Az e bekezdés első albekezdésében említett alternatív intézkedések alkalmazását megelőzően valamennyi tagállam dokumentálja a Bizottságnak benyújtott jelentésében az említett intézkedések hatásának az (1) bekezdésben említett intézkedések hatásával való egyenértékűségét.

Az említett jelentést a vonatkozó tervezési és jelentéstételi kötelezettségekkel összhangban kell benyújtani.

(4)   A tagállamok meghatározzák azokat a követelményeket, amelyekkel biztosítható, hogy – amennyiben műszakilag és gazdaságilag megvalósítható – a 290 kW-nál jelentős effektív névleges teljesítményű légkondicionáló rendszerrel vagy kombinált légkondicionáló és szellőzőrendszerrel rendelkező, nem lakáscélú épületek 2025-re fel legyenek szerelve épületautomatizálási és -szabályozási rendszerekkel.

Az épületautomatizálási és -szabályozási rendszereknek alkalmasaknak kell lenniük a következőkre: