(1)

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 47. és 48. cikke, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 14. cikke és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 11. cikke rögzítik az ártatlanság vélelmét és a tisztességes eljáráshoz való jogot.

(2)

Az Unió célul tűzte ki a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartását és fejlesztését. Az Európai Tanács 1999. október 15–16-i tamperei ülésének elnökségi következtetéseivel – és különösen annak 33. pontjával – összhangban, az ítéletek és egyéb igazságügyi határozatok fokozott kölcsönös elismerése, valamint a jogszabályok szükséges közelítése megkönnyítené az illetékes hatóságok közötti együttműködést és az egyének jogainak bírói védelmét. A kölcsönös elismerés elvének ezért az Unióban a polgári és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés sarokkövévé kell válnia.

(3)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) szerint az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek az ítéletek és egyéb igazságügyi határozatok kölcsönös elismerésének alapelvén kell alapulnia.

(4)

Az említett alapelv érvényesítése azon az elven alapszik, hogy a tagállamok megbíznak egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerében. A kölcsönös elismerés alapelvének terjedelme számos tényezőtől függ, így a gyanúsítottak és a vádlottak jogait garantáló mechanizmusoktól és az említett alapelv alkalmazásának megkönnyítéséhez szükséges közös minimumszabályoktól.

(5)

Noha a tagállamok részes felei az EJEE-nek és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, a tapasztalatok szerint ez önmagában nem minden esetben nyújt alapot arra, hogy kellő mértékben megbízzanak a többi tagállam büntető igazságszolgáltatási rendszerében.

(6)

A Tanács 2009. november 30-án elfogadta a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről szóló állásfoglalást (3) (a továbbiakban: az ütemterv). A lépésenkénti megközelítést alkalmazva az ütemterv az alábbiak terén hív fel intézkedések elfogadására: fordításhoz és tolmácsoláshoz való jog (A. intézkedés), a jogokról és a vádról való tájékoztatáshoz való jog (B. intézkedés), a jogi tanácsadáshoz és a költségmentességhez való jog (C. intézkedés), a családtagokkal, munkaadókkal és konzuli hatóságokkal való kapcsolattartáshoz való jog (D. intézkedés), valamint a kiszolgáltatott gyanúsítottakra vagy vádlottakra vonatkozó különleges biztosítékok (E. intézkedés).

(7)

2009. december 11-én az Európai Tanács üdvözölte az ütemtervet, és azt „A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” címet viselő stockholmi program részévé tette (4) (2.4. pont). Az Európai Tanács hangsúlyozta az ütemterv nem kimerítő jellegét, és felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a gyanúsítottak és a vádlottak minimális eljárási jogainak további elemeit, és mérje fel, hogy az adott területen való jobb együttműködés elősegítése érdekében szükséges-e foglalkozni egyéb kérdésekkel, például az ártatlanság vélelmével.

(8)

Az ütemterv alapján a büntetőeljárások során biztosítandó eljárási jogokra vonatkozóan ezidáig három intézkedés került elfogadásra, nevezetesen a 2010/64/EU (5), a 2012/13/EU (6), valamint a 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvek (7).

(9)

Ezen irányelv célja a büntetőeljárásban a tisztességes eljáráshoz való jog erősítése azáltal, hogy az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásaira és a tárgyaláson való jelenlét jogára vonatkozó közös minimumszabályokat rögzít.

(10)

A gyanúsítottak és a vádlottak eljárási jogainak védelmét szolgáló közös minimumszabályok meghatározásával ez az irányelv a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmának megerősítését, és ezáltal a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésének megkönnyítését célozza. Az ilyen közös minimumszabályok a polgárok szabad mozgásának akadályait is megszüntethetik a tagállamok egész területén.

(11)

Ez az irányelv kizárólag a büntetőeljárásokra alkalmazandó, az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) értelmezésének megfelelően, az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának sérelme nélkül. Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni a polgári vagy a közigazgatási eljárásokra, ideértve amikor az utóbbiak esetlegesen szankciókat eredményeznek, így például a versenyjoggal, a kereskedelemmel, a pénzügyi szolgáltatásokkal, a közúti közlekedéssel, az adóügyekkel vagy az adóbírságokkal kapcsolatos eljárásokat, és a közigazgatási hatóságok által ezen eljárásokhoz kapcsolódóan végzett vizsgálatokat.

(12)

Ezt az irányelvet a büntetőeljárásokban gyanúsított vagy vádlott természetes személyekre kell alkalmazni. Ezt az irányelvet attól a pillanattól kezdve kell alkalmazni, hogy valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak, tehát már az előtt is, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítés útján vagy más módon – az érintett személy tudomására hozták azt, hogy ő gyanúsított vagy vádlott. Ezt az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell egészen azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt. Azokra a jogi lépésekre és jogorvoslati lehetőségekre, amelyek csak az adott határozat jogerőre emelkedését követően állnak rendelkezésre – ideértve az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásokat – ezen irányelv hatálya nem terjed ki.

(13)

Ezen irányelv elismeri, hogy az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásai esetében a természetes és a jogi személyek tekintetében eltér a védelem szükségessége és mértéke. A természetes személyek vonatkozásában ezt a védelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságának jól megalapozott ítélkezési gyakorlata is kifejezi. A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az ártatlanság vélelméből fakadó jogok nem illetik meg ugyanúgy a jogi személyeket, mint a természetes személyeket.

(14)

A nemzeti jog, valamint a nemzeti és uniós szintű ítélkezési gyakorlat jelenlegi fejlődési szakaszában korai lenne uniós szinten jogszabályt alkotni az ártatlanság vélelméről a jogi személyekre vonatkozóan. Ezért ez az irányelv a jogi személyekre nem alkalmazandó. Ez nem érinti az ártatlanság vélelmének érvényesülését a jogi személyek vonatkozásában, különösen az EJEE-ben rögzítetteknek és az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Bíróság értelmezésének megfelelően.

(15)

A jogi személyekre vonatkozóan az ártatlanság vélelmét a meglévő jogszabályi biztosítékok és ítélkezési gyakorlat útján kell biztosítani, amelynek jövőbeli fejlődése megmutatja majd, hogy szükség van-e uniós szintű fellépésre.

(16)

Az ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. Az ilyen nyilatkozatok és igazságügyi határozatok nem tükrözhetnek olyan véleményt, hogy az említett személy bűnös. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket – így például a vádemelést –, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása és nem érinti az olyan igazságügyi határozatokat, amelyek eredményeként valamely felfüggesztett büntetés végrehajthatóvá válik, feltéve, hogy tiszteletben tartották a védelemhez való jogot. Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll-e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.

(17)

A „hatóságok nyilvános nyilatkozatai” alatt bármely olyan nyilatkozatot érteni kell, amely valamely bűncselekményre utal, és amely vagy az adott bűncselekmény kapcsán folytatott büntetőeljárásba bevont hatóságtól, például igazságügyi hatóságtól, rendőrségtől vagy más bűnüldöző hatóságtól, vagy pedig más hatóságtól, például miniszterektől és más hivatalos személyektől származik, szem előtt tartva, hogy ez nem érinti a mentességekre vonatkozó nemzeti jogot.

(18)

Az a kötelezettség, hogy a gyanúsítottakra vagy a vádlottakra nem lehet bűnösként utalni, nem akadályozhatja a hatóságokat abban, hogy a büntetőeljárással kapcsolatos információkat hozzanak nyilvánosságra, amennyiben ez a bűnügyi nyomozáshoz kapcsolódó okokból feltétlenül szükséges – ilyen eset például, amikor videofelvételeket tesznek közzé, és kérik a nyilvánosság segítségét a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításához –, illetve amennyiben ez a közérdeket szolgálja – ilyen eset például, amikor biztonsági okokból tájékoztatják egy feltételezett környezetkárosító bűncselekmény által érintett terület lakosságát, vagy amikor a vádhatóság vagy más illetékes hatóság a közrend megzavarásának megakadályozása érdekében tárgyilagos tájékoztatást nyújt egy büntetőeljárás állásáról. Az ilyen indokokra történő hivatkozást azokra a helyzetekre kell korlátozni, amikor ez az érdekek összességére figyelemmel ésszerű és arányos. A tájékoztatás tartalma és módja azonban semmi esetre sem keltheti azt a benyomást, hogy az érintett személy bűnös, mielőtt a bűnösségét jogszerűen meg nem állapították.

(19)

A tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük annak biztosítására, hogy a média tájékoztatásakor a hatóságok ne utaljanak a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként, egészen addig, amíg az említett személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. Ennek érdekében a tagállamoknak tájékoztatniuk kell a hatóságokat annak fontosságáról, hogy megfelelően tartsák tiszteletben az ártatlanság vélelmét, amikor a média számára tájékoztatást adnak vagy információkat fednek fel. Ez nem érintheti a sajtó és más médiumok szabadságát védő nemzeti jogot.

(20)

Az illetékes hatóságoknak tartózkodniuk kell attól, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat bűnösként mutassák a bíróságon vagy a nyilvánosság előtt fizikai kényszerítő intézkedések – például bilincs, üvegfülke, ketrec vagy lábbilincs – alkalmazása révén, kivéve ha az említett intézkedések alkalmazására az adott ügyre jellemző biztonsággal kapcsolatos okból – ideértve annak megakadályozását, hogy a gyanúsított vagy a vádlott saját magában vagy másban kárt tegyen, vagy vagyoni kárt okozzon –, vagy azzal kapcsolatos okból van szükség, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat megakadályozzák a szökésben, vagy abban, hogy harmadik személyekkel, például tanúkkal vagy áldozatokkal kapcsolatba lépjen. A fizikai kényszerítő intézkedések alkalmazásának lehetőségéből nem következik, hogy az illetékes hatóságoknak az ilyen intézkedések alkalmazásáról formális határozatot kellene hozniuk.

(21)

Amennyiben megvalósítható, az illetékes hatóságoknak – a gyanúsítottal vagy a vádlottal kapcsolatban a bűnösség látszatának keltése elkerülése érdekében – tartózkodniuk kell attól is, hogy e személyeket a bíróságon vagy a nyilvánosság előtt rabruhát viselve mutassák.

(22)

A gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségének megállapítása során a bizonyítási teher a vádhatóságra hárul, és bármilyen kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára szolgál. Az ártatlanság vélelme sérülne akkor, ha a bizonyítási teher átfordulna a vádhatóságról a védelemre; ez nem érinti a bíróságnak a tényállás hivatalból való feltárására vonatkozó bármely esetleges hatáskörét, nem érinti a bíróság függetlenségét a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének értékelése során, és nem érinti a gyanúsított vagy a vádlott büntetőjogi felelősségével kapcsolatos ténybeli vagy jogi vélelmek alkalmazását. Az ilyen vélelmeket ésszerű korlátok közé kell szorítani, a lehetséges büntetés súlyosságának figyelembevételével és a védelemhez való jog fenntartása mellett, valamint az alkalmazott eszközöknek az elérni kívánt legitim céllal ésszerűen arányosnak kell lenniük. Az említett vélelmeknek megdönthetőknek kell lenniük és alkalmazásukra kizárólag a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kerülhet sor.

(23)

Néhány tagállamban nemcsak a vádhatóságnak, hanem a bíróknak és az illetékes bíróságoknak is kötelessége mind a terhelő, mind a mentő bizonyítékok feltárása. Azok a tagállamok, amelyekben nem kontradiktórius eljárási rendszer van érvényben, fenntarthatják jelenlegi rendszerüket, feltéve, hogy az megfelel ennek az irányelvnek és az egyéb vonatkozó uniós és nemzetközi jogi rendelkezéseknek.

(24)

A hallgatáshoz való jog az ártatlanság vélelmének egyik fontos vonatkozása és arra szolgál, hogy védelmet nyújtson az önváddal szemben.

(25)

Az önvádra kötelezés tilalma szintén az ártatlanság vélelmének egyik fontos vonatkozása. A gyanúsítottakat és a vádlottakat a nyilatkozatok tétele vagy kérdésekre történő válaszadás során nem szabad arra kényszeríteni, hogy olyan bizonyítékokat, dokumentumokat vagy információkat szolgáltassanak, amely önvádhoz vezetne.

(26)

A hallgatáshoz való jog és az önvádra kötelezés tilalma az azon bűncselekménnyel kapcsolatos kérdésekre vonatkozik, amelynek elkövetésével az adott személyt gyanúsítják vagy vádolják, és nem például a gyanúsított vagy a vádlott azonosításához kapcsolódó kérdésekre.

(27)

A hallgatáshoz való jogból és az önvádra kötelezés tilalmából következik, hogy az illetékes hatóságoknak nem szabad a gyanúsítottakat vagy a vádlottakat arra kényszeríteniük, hogy akaratuk ellenére információkat közöljenek. Azt, hogy sérült-e a hallgatáshoz való jog vagy az önvádra kötelezés tilalma, az EJEE szerinti tisztességes eljáráshoz való jognak az Emberi Jogok Európai Bírósága általi értelmezését figyelembe véve kell meghatározni.

(28)

A hallgatáshoz való jognak vagy az önvádra kötelezés tilalmából fakadó jognak a gyakorlását nem lehet felhasználni a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben, továbbá önmagában véve nem lehet bizonyítéknak tekinteni arra vonatkozóan, hogy az érintett személy elkövette az érintett bűncselekményt. Ez nem érinti a bizonyítékok bíróság vagy bírók általi mérlegelésére vonatkozó nemzeti szabályokat, feltéve, hogy tiszteletben tartják a védelemhez való jogot.

(29)

Az önvádra kötelezés tilalmának érvényesítése nem akadályozhatja az illetékes hatóságokat az olyan bizonyítékok gyűjtésében, amelyek a gyanúsítottól vagy a vádlottól jogi kényszerítő erő segítségével jogszerűen beszerezhetők, és amelyek a gyanúsítottak vagy a vádlottak akaratától függetlenül léteznek, mint például a rendelkezésre beszerzett anyagok, az olyan anyagok, amelyeknek őrzésére és megkeresésre történő kiadására jogi kötelezettség áll fenn, továbbá a lehelet-, a vér- és a vizeletminták, illetve a testszövetek DNS-teszt elvégzése érdekében.

(30)

A hallgatáshoz való jog és az önvádra kötelezés tilalma nem gátolhatja meg a tagállamokat abban, hogy úgy határozzanak, hogy a kisebb súlyú bűncselekmények, például a kisebb közlekedési szabálysértések esetében az eljárás egészét vagy annak bizonyos szakaszait írásban, vagy a gyanúsítottnak vagy a vádlottnak az adott bűncselekmény kapcsán az illetékes hatóság általi kihallgatása nélkül lehet lefolytatni, feltéve, hogy ez összhangban áll a tisztességes eljáráshoz való joggal.

(31)

A tagállamoknak meg kell fontolniuk annak biztosítását, hogy amikor a gyanúsítottakat vagy a vádlottakat a 2012/13/EU irányelv 3. cikke szerint jogaikról tájékoztatják, akkor az önvádra kötelezés tilalmáról is tájékoztassák őket, úgy, ahogyan az önvádra kötelezés tilalma az ezen irányelvvel összhangban álló nemzeti jog alapján alkalmazandó.

(32)

A tagállamoknak meg kell fontolniuk annak biztosítását, hogy amikor a gyanúsítottak vagy a vádlottak részére a 2012/13/EU irányelv 4. cikke szerinti jogokról szóló írásbeli tájékoztatót átadják, akkor az ilyen tájékoztató az önvádra kötelezés tilalmára vonatkozóan is tartalmazzon tájékoztatatást, úgy, ahogyan az önvádra kötelezés tilalma az ezen irányelvvel összhangban álló nemzeti jog alapján alkalmazandó.

(33)

A tisztességes eljáráshoz való jog a demokratikus társadalom egyik alapelve. A gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak a tárgyaláson való jelenlétre vonatkozó joga ezen a jogon alapul, és azt az egész Unióban biztosítani kell.

(34)

Amennyiben a gyanúsított vagy a vádlott rajta kívül álló okok miatt nem tud jelen lenni a tárgyaláson, biztosítani kell számára annak lehetőségét, hogy a nemzeti jogban előírt határidőn belül új tárgyalási időpontot kérjen.

(35)

A gyanúsítottak és a vádlottak tárgyaláson való jelenlétének joga nem abszolút. Bizonyos feltételek esetén a gyanúsítottak és a vádlottak kifejezetten vagy hallgatólagosan, ugyanakkor egyértelműen lemondhatnak erről a jogról.

(36)

Bizonyos körülmények között lehetővé kell tenni, hogy a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát megállapító határozatot akkor is meghozhassák, ha az érintett személy nincs jelen a tárgyaláson. Ilyen eset lehet például, amikor a gyanúsítottat vagy a vádlottat kellő időben tájékoztatták a tárgyalásról és a megjelenés elmaradásának jogkövetkezményeiről, ennek ellenére nem jelent meg. Azt, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat értesítették a tárgyalásról, úgy kell érteni, hogy személyesen idézték, vagy pedig az említett személy más úton hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás helyéről és időpontjáról olyan módon, amely lehetővé tette az említett személy számára, hogy tudomást szerezzen a tárgyalásról. Azt, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat tájékoztatták a megjelenés elmaradásának jogkövetkezményeiről, különösen úgy kell érteni, hogy az érintett személyt tájékoztatják arról, hogy a tárgyaláson való meg nem jelenése esetén is sor kerülhet határozathozatalra.

(37)

Lehetővé kell tenni olyan tárgyalás megtartását, amelynek eredményeként a gyanúsított vagy a vádlott távollétében bűnösséget vagy ártatlanságot megállapító határozat születhet, amennyiben e személyt tájékoztatták a tárgyalásról, és a tárgyaláson való képviseletével meghatalmazott egy általa választott vagy az állam által kirendelt védőt, aki képviselte a gyanúsítottat vagy a vádlottat a tárgyaláson.

(38)

Annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő-e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelmet kell fordítani adott esetben egyrészt arra, hogy a hatóságok milyen gondosságot tanúsítottak annak érdekében, hogy az érintett személyt tájékoztassák, másrészt arra, hogy az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja.

(39)

Ha a tagállamok lehetővé teszik a tárgyalásnak a gyanúsítottak vagy a vádlottak távollétében történő megtartását, azonban az adott gyanúsított vagy vádlott távollétében történő határozathozatal feltételei nem teljesültek, mert a gyanúsított vagy a vádlott ésszerű erőfeszítések megtétele ellenére sem volt fellelhető – például azért, mert elmenekült vagy megszökött –, lehetővé kell tenni, hogy ennek ellenére a gyanúsított vagy a vádlott távollétében határozatot hozzanak és az ilyen határozatot végrehajtsák. Ebben az esetben a tagállamoknak biztosítania kell azt, hogy a gyanúsítottakat vagy vádlottakat a határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásukkor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogról, vagy valamely más jogorvoslatról is. Az ilyen tájékoztatást írásban kell megadni. A tájékoztatás szóban is megadható, ha a tájékoztatás megadásának tényét a nemzeti jog szerinti jegyzőkönyvezési eljárással összhangban rögzítik.

(40)

A tagállamok illetékes hatóságai számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat ideiglenesen kizárják a tárgyalásról, amennyiben ez a büntetőeljárás megfelelő lefolytatásának biztosítását szolgálja. Ilyen eset lehet például, amikor a gyanúsítottat vagy a vádlottat a bíró utasítására kivezetik a tárgyalóteremből, mert zavarja a meghallgatást, vagy amikor úgy tűnik, hogy a gyanúsított vagy a vádlott jelenléte akadályozza valamely tanú megfelelő meghallgatását.

(41)

A tárgyaláson való jelenlét joga csak abban az esetben gyakorolható, ha egy vagy több meghallgatásra kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a tárgyaláson való jelenlét joga nem gyakorolható, ha a vonatkozó nemzeti eljárási szabályok értelmében meghallgatásra nem kerül sor. Az említett nemzeti szabályoknak összhangban kell lenniük a Chartával és az EJEE-vel a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezésének megfelelően, különösen a tisztességes eljáráshoz való jog tekintetében. Ilyen eset például, amikor az eljárás lefolytatására egyszerűsített módon, teljes egészében vagy részben írásban, vagy meghallgatás nélkül kerül sor.

(42)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ennek az irányelvnek a végrehajtása során, különösen a tárgyaláson való jelenlét joga és az új tárgyaláshoz való jog tekintetében figyelembe vegyék a kiszolgáltatott személyek különleges szükségleteit. A büntetőeljárás során gyanúsított és vádolt kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eljárási biztosítékokról szóló, 2013. november 27-i bizottsági ajánlás (8) szerint kiszolgáltatott gyanúsítottnak vagy vádlottnak tekintendő minden olyan gyanúsított vagy vádlott, aki nem képes megérteni a büntetőeljárást vagy abban hatékonyan részt venni életkora, szellemi vagy fizikai állapota vagy bármilyen esetleges fogyatékossága miatt.

(43)

A gyermekek kiszolgáltatottak, ezért sajátos szintű védelemre szorulnak. Ezért az ebben az irányelvben megállapított bizonyos jogok tekintetében sajátos eljárási biztosítékokat kell kialakítani.

(44)

Az uniós jog hatékony érvényesülésének elve megköveteli, hogy a tagállamok megfelelő és hatékony jogorvoslati lehetőségeket alakítsanak ki az uniós jog által az egyénekre ruházott jogok megsértése esetére. A tisztességes eljáráshoz való jog és a védelemhez való jog védelme céljából az ezen irányelvben foglalt bármely jog megsértése esetére rendelkezésre álló hatékony jogorvoslatnak a gyanúsítottat vagy a vádlottat a lehető legnagyobb mértékben ugyanolyan helyzetbe kell hoznia, mint amelyben akkor lenne, ha a jogsértés nem következett volna be.

(45)

Olyan bizonyíték vagy a gyanúsított vagy a vádlott által tett olyan nyilatkozat értékelése során, amelynek beszerzésére a hallgatáshoz való jog vagy az önvádra kötelezés tilalma megsértésével került sor, a bíróságoknak és a bíróknak tiszteletben kell tartaniuk a védelemhez való jogot és az eljárás tisztességességét. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a kínzás vagy más megalázó bánásmód eredményeként beszerzett nyilatkozatoknak az EJEE 3. cikkébe ütköző módon történő bizonyítékként való felhasználása a büntetőeljárásban a tényállás megállapítására az eljárás egészét tisztességtelenné teszi. A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód elleni ENSZ Egyezmény szerint olyan nyilatkozatra, amelyről bebizonyosodott, hogy kínzással szerezték, semmilyen eljárásban nem lehet bizonyítékként hivatkozni, annak az eljárásnak a kivételével, amelyben azt a kínzással vádolt személy ellen használják fel annak bizonyítására, hogy a nyilatkozatot megtették.

(46)

Ezen irányelv hatékonyságának ellenőrzése és értékelése érdekében a tagállamoknak meg kell küldeniük a Bizottságnak az ezen irányelvben meghatározott jogok végrehajtásával kapcsolatosan rendelkezésre álló adatokat. Az ilyen adatok közé tartozhatnak az igazságügyi és bűnüldöző hatóságok által nyilvántartott, az ártatlanság vélelme ezen irányelvben foglalt valamely vonatkozásának, vagy a tárgyaláson való jelenlét jogának megsértése esetén alkalmazott jogorvoslatra vonatkozó adatok.

(47)

Ez az irányelv tiszteletben tartja a Charta, valamint az EJEE által elismert alapvető jogokat és elveket, köztük a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, a magán- és családi élet tiszteletben tartását, a személyi sérthetetlenséghez való jogot, a gyermekek jogait, a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedését, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét, valamint a védelemhez való jogot. Figyelemmel kell lenni különösen az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 6. cikkére, amely szerint az Unió elismeri a Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket, és amely szerint az alapvető jogok, ahogyan azokat az EJEE biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend általános elveit képezik.

(48)

Mivel ezen irányelv minimumszabályokat határoz meg, a tagállamok kiterjeszthetik az ezen irányelvben meghatározott jogokat annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet nyújtsanak. A tagállamok által nyújtott védelem szintje sosem csökkenhet a Charta vagy az EJEE által biztosított, a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett standardok alá.

(49)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen közös minimumszabályok meghatározását az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásaira és a büntetőeljárásokban a tárgyaláson való jelenlét jogára nézve, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(50)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(51)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

(1)

A Bizottság „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i közleményében hangsúlyozta a tagállamok szorosabb együttműködésének szükségességét, és bejelentette, hogy konzultációkat fog indítani egy uniós szintű, a be nem jelentett munkavégzéssel szembeni küzdelmet elősegítő platform létrehozásáról a munkaügyi felügyeletek és más végrehajtó hatóságok között; e platform célja az együttműködés javítása, a bevált gyakorlatok cseréje és a vizsgálatokra vonatkozó közös elvek meghatározása.

(2)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 148. cikkének megfelelően a Tanács az (EU) 2015/1848 határozattal (4) iránymutatásokat fogadott el a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozóan. A szóban forgó iránymutatások útmutatást nyújtanak a tagállamok számára saját nemzeti reformprogramjaik meghatározását és a reformok végrehajtását illetően. A foglalkoztatási iránymutatások képezik a Tanács által az említett cikk értelmében a tagállamok számára megfogalmazott országspecifikus ajánlások alapját. Az elmúlt években ezek az országspecifikus ajánlások a be nem jelentett munkavégzés elleni fellépésre vonatkozó ajánlásokat is tartalmaztak.

(3)

Az EUMSZ 151. cikke a szociálpolitika terén célkitűzésként fogalmazza meg a foglalkoztatás, valamint az élet- és munkakörülmények javítását. E célkitűzések elérése érdekében az Unió támogathatja és kiegészítheti a munkahelyi egészség és biztonság, a munkakörülmények, a munkaerőpiacról kirekesztett személyek beilleszkedése és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem terén hozott tagállami intézkedéseket. Az EUMSZ 153. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében az Unió – kizárva a tagállamok törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását – olyan intézkedéseket fogadhat el, amelyek arra szolgálnak, hogy ösztönözzék az együttműködést a tagállamok között.

(4)

Az Európai Parlament „A hathatós munkaügyi ellenőrzésekről: az európai munkakörülmények javítására irányuló stratégia” című, 2014. január 14-i állásfoglalásában üdvözölte az európai platform létrehozására irányuló bizottsági kezdeményezést, és az uniós szintű együttműködés megerősítésére szólított fel – az állásfoglalás szerint – az uniós gazdaságot károsító, tisztességtelen versenyhez vezető, az uniós szociális modellek pénzügyi stabilitását veszélyeztető és a munkavállalók szociális és munkahelyi védelmét mind jobban meggyengítő be nem jelentett munkavégzés kezelése terén.

(5)

A „Határozottabb fellépés a be nem jelentett munkavégzés ellen” című, 2007. október 24-i bizottsági közlemény a következőképpen határozta meg a be nem jelentett munkavégzés fogalmát: „bármely olyan fizetett tevékenység, amely természetét tekintve törvényes, azonban nincs bejelentve a hatóságoknál, figyelembe véve a tagállamok szabályozó rendszerében meglévő különbségeket”. E fogalommeghatározás alapján a jogellenes tevékenységek nem tartoztak ide.

(6)

A be nem jelentett munkavégzés gyakran határokon átnyúló dimenzióval rendelkezik. A be nem jelentett munkavégzés jellege – a gazdasági, közigazgatási és a szociális környezet függvényében – országonként eltérő lehet. Szintén országonként eltérő a be nem jelentett munkavégzés jogszabályi megítélése és eltérőek a nemzeti szinten használt fogalommeghatározások is. Ezért a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelmet célzó intézkedéseket úgy kell kialakítani, hogy figyelembe vegyék ezeket az eltéréseket.

(7)

Egyes becslések szerint a be nem jelentett munkavégzés az Unió gazdaságának jelentős részét képezi. Mivel a be nem jelentett munkavégzést a nemzeti jogszabályok a tagállamokban eltérően definiálják, nehéz pontos adatokhoz jutni annak elterjedtségéről.

(8)

A nemzeti jogszabályokban meghatározott önfoglalkoztató státusszal való visszaélés – legyen szó akár nemzeti, akár határokon átnyúló esetekről – egy olyan formája a megtévesztő módon bejelentett munkavégzésnek, amelyet gyakran a be nem jelentett munkavégzéssel társítanak. Színlelt önfoglalkoztatásról akkor beszélünk, amikor egy személy – bizonyos jogi vagy adózási kötelezettségek elkerülése végett – önfoglalkoztatóként van bejelentve, miközben teljesít minden olyan feltételt, amely egy munkaviszonyra jellemző. Az e határozattal létrehozott platformnak (a továbbiakban: a platform) kezelnie kell a be nem jelentett munkavégzés különböző formáit, valamint az azzal társított, megtévesztő módon bejelentett munkavégzést, így például a színlelt önfoglalkoztatást.

(9)

A be nem jelentett munkavégzés komoly következményekkel jár az érintett munkavállalók számára, akik azzal szembesülnek, hogy bizonytalan és esetenként veszélyes munkakörülményeket, jóval alacsonyabb fizetést, a munkajogok súlyos megsértését, valamint a munkaügyi és szociális védelmi jogszabályok szerinti védelem jelentősen csökkentett szintjét kénytelenek elfogadni, így megfosztják őket a megfelelő szociális ellátásoktól, a nyugdíjjogosultságoktól és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréstől, valamint a készségfejlesztés és az egész életen át tartó tanulás lehetőségeitől.

(10)

Bár a be nem jelentett munkavégzés társadalomra és gazdaságra gyakorolt negatív hatásai számos különböző formát öltenek, a platform a munkakörülmények javítására, valamint a munkaerő-piaci integráció és a társadalmi befogadás ösztönzésére irányul. A társadalombiztosítási és adóbevételek csökkenése következtében a be nem jelentett munkavégzésnek jelentős költségvetési vonzatai vannak, aláásva ezzel a szociális védelmi rendszerek pénzügyi fenntarthatóságát. Hátrányosan hat a foglalkoztatásra és a termelékenységre, valamint torzítja az egyenlő versenyfeltételeket.

(11)

A be nem jelentett munkavégzés eltérő hatással van a különböző társadalmi csoportokra, többek között a nőkre, a migránsokra és a háztartási alkalmazottakra, mivel egyes be nem jelentett munkavállalók különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak.

(12)

A tagállamokban különböző szakpolitikai megközelítéseket és intézkedéseket vezettek be a be nem jelentett munkavégzés kezelésére. A tagállamok a be nem jelentett munkavégzés egyes aspektusaira vonatkozóan továbbá kétoldalú megállapodásokat is kötöttek, és többoldalú projekteket hajtottak végre. A be nem jelentett munkavégzés összetett problémájának megoldása azonban még kidolgozásra vár, és ehhez holisztikus megközelítésre van szükség. A két- vagy többoldalú megállapodások vagy a közigazgatási együttműködést érintő mechanizmusok alkalmazását a platform nem akadályozhatja.

(13)

A platform tevékenységeiben való részvétel nem érinti a be nem jelentett munkavégzés kezelésével kapcsolatos tagállami hatásköröket és/vagy kötelezettségeket, többek között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) irányadó és alkalmazandó egyezményei, például az iparban és a kereskedelemben történő munkaügyi ellenőrzésről szóló 81. sz. egyezmény szerinti nemzeti vagy nemzetközi felelősségi köreiket.

(14)

A tagállamok közötti uniós szintű együttműködés ugyanakkor továbbra sem átfogó sem a tagállami részvételt, sem pedig azokat a kérdéseket illetően, amelyekre az együttműködés kiterjed. A tagállamok érintett hatóságai közötti, határokon átnyúló együttműködés tekintetében nem létezik formális mechanizmus a be nem jelentett munkavégzéssel kapcsolatos kérdések átfogó módon történő kezelésére.

(15)

A tagállamok közötti uniós szintű együttműködés ösztönzésére van szükség ahhoz, hogy a tagállamok hatékonyabban és eredményesebben tudják kezelni a be nem jelentett munkavégzést. Ezzel összefüggésben a platform keretében a bevált gyakorlatok és az információk cseréjének elősegítésére és támogatására, valamint egy olyan uniós szintű keret biztosítására kell törekedni, amelynek célja, hogy a be nem jelentett munkavégzéssel kapcsolatban közös felfogás alakuljon ki, bővüljön a szakértelem és elemzések készüljenek. A be nem jelentett munkavégzésre vonatkozó közös meghatározásoknak és fogalmaknak tükrözniük kell a munkaerő-piaci fejleményeket. A platformnak ösztönöznie kell továbbá az azon tagállamok különböző végrehajtó hatóságai közötti együttműködést, amelyek önkéntes alapon vesznek részt az ilyen határokon átnyúló fellépésekben.

(16)

E határozat célja a tagállamok közötti uniós szintű együttműködés ösztönzése. A be nem jelentett munkavégzéssel kapcsolatos helyzet a tagállamok között igen eltérő, és ezért az együttműködés területeit illetően különböznek a tagállami érintett hatóságok és egyéb szereplők szükségletei is. A tagállamok számára továbbra is lehetővé kell tenni, hogy maguk döntsenek arról, hogy milyen mértékben kapcsolódnak be a platform keretében plenáris szinten jóváhagyott tevékenységekbe.

(17)

Uniós szinten ösztönözni kell a tagállamok közötti szoros és hatékony együttműködést a be nem jelentett munkavégzés kezelésével kapcsolatos fellépéseik támogatása és kiegészítése érdekében. A nemzeti szintű fellépés az egyes tagállamokban fennálló konkrét helyzettől függ, és a platformon belüli fellépések nem helyettesíthetik annak nemzeti szintű vizsgálatát, hogy mely fellépések lennének a megfelelőek.

(18)

A munkakörülményekre és a munkahelyi szociális védelemre vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtásához kapcsolódó gyakorlati problémák meghatározása, elemzése és megoldása, valamint a platform tevékenységei eredményeinek érvényesítését célzó nemzeti szintű intézkedésekre irányuló döntéshozatal továbbra is a tagállamok és érintett hatóságaik hatáskörébe tartozik.

(19)

A platform keretében valamennyi releváns információforrást fel kell használni, különösen a tanulmányokat, a tagállamok között létrejött kétoldalú megállapodásokat és a többoldalú együttműködési projekteket, valamint szinergiákat kell teremteni a meglévő uniós szintű eszközök és struktúrák között annak érdekében, hogy maximalizálni lehessen ezen intézkedések elrettentő vagy megelőző hatását. A platform fellépéseire egy olyan keret formájában lehet sort keríteni, amely közös képzésekből, kölcsönös felülvizsgálatokból, valamint – a már meglévő megvalósíthatósági tanulmányokat, többek között az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) által végzett munkát figyelembe véve – olyan eszközök létrehozásából áll, mint például egy interaktív tudásbank, illetve a platform fellépései – az adatvédelem jelentőségét elismerve – az adatcserére vonatkozó megoldásokat is magukban foglalhatnak. Az európai kampányok vagy közös stratégiák növelhetnék a be nem jelentett munkavégzés problémájával kapcsolatos tudatosságot, a be nem jelentett munkavégzéssel kapcsolatos tudatosság növelésére irányuló, a tagállamokban eltérő mértékben már létező politikákra és stratégiákra építve. A platformba nem kormányzati szereplőket is be kell vonni, mivel fontos információkkal szolgálhatnak.

(20)

A platformnak hozzá kell járulnia a tagállamok közötti együttműködés megerősítéséhez, többek között a határokon átnyúló együttműködés és végrehajtás innovatív megközelítéseinek előmozdítása, valamint az ilyen együttműködéssel kapcsolatos tagállami tapasztalatok értékelése révén. A be nem jelentett munkavégzés visszaszorításához elengedhetetlen a kellő időben zajló információcsere.

(21)

Amennyiben a platform valamely tagja úgy véli, hogy egyes konkrét esetek felvetése hasznos lenne az információk és bevált gyakorlatok platformon belüli cseréje szempontjából, gondoskodni kell az esetek megfelelő anonimizálásáról. A platform kizárólag olyan környezetben működhet hatékonyan, amelyben a be nem jelentett munkavégzés eseteit jelentő személyek védelemben részesülnek a kedvezőtlen bánásmóddal szemben. A platform tehát fórumként kell hogy szolgáljon e tekintetben a bevált gyakorlatok cseréjéhez.

(22)

Az információk és a bevált gyakorlatok cseréje révén lehetővé válik a platform számára, hogy hasznos információkkal szolgáljon a be nem jelentett munkavégzés kezelésével kapcsolatos lehetséges uniós szintű fellépés – így például a Bizottság általi fellépés – számára. Az európai szemeszter keretében a platform fellépései érdemben hozzájárulhatnak a be nem jelentett munkavégzéssel kapcsolatos intézkedésekhez.

(23)

A be nem jelentett munkavégzés kezelésében különböző nemzeti végrehajtó hatóságok működnek közre, így például a munkaügyi felügyeletek, a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal foglalkozó egyéb hatóságok, a szociális biztonsági felügyeletek, valamint az adóhatóságok. Bizonyos esetekben a bevándorlási hivatalok és a foglalkoztatási szolgálatok, valamint a vámhatóságok, a közös közlekedéspolitika végrehajtásáért felelős hatóságok, a rendőrség, az ügyészség és a szociális partnerek is közreműködhetnek.

(24)

A be nem jelentett munkavégzés átfogó és sikeres kezelése érdekében a tagállamoknak a különböző szakpolitikák kombinációját kell alkalmazniuk. Ezt az érintett hatóságok és az egyéb szereplők közötti strukturált együttműködés ösztönzése révén kell elősegíteni. A platformban részt kell venniük a be nem jelentett munkavégzés kezelésében vezető szerepet játszó és/vagy aktívan részt vevő érintett nemzeti hatóságoknak, különösen a végrehajtó hatóságoknak. Tagállami hatáskörben marad az arra irányuló döntéshozatal, hogy mely hatóságok képviseljék őket a platform különböző tevékenységeiben. A tagállamok nemzeti hatóságai közötti együttműködés az alkalmazandó uniós és nemzeti joggal összhangban kell hogy történjen.

(25)

E célkitűzések elérése érdekében a platformot minden tagállamban egy magas rangú képviselőnek kell támogatnia, akinek koordinálnia kell és kapcsolatot kell tartania a be nem jelentett munkavégzés sokoldalú aspektusaival foglalkozó tagállami hatóságokkal és – adott esetben – egyéb szereplőkkel, például a szociális partnerekkel.

(26)

A platformban az uniós szintű – mind az ágazatközi, mind pedig a be nem jelentett munkavégzés által legsúlyosabban érintett vagy a be nem jelentett munkavégzés kezelésében sajátos szerepet játszó ágazatokbeli – szociális partnereknek részt kell venniük és együtt kell működniük a releváns nemzetközi szervezetekkel, például a Nemzetközi Munkaügy Szervezettel (ILO), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel és az uniós ügynökségekkel, különösen az Eurofounddal és az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökséggel (EU-OSHA). Az Eurofoundnak és az EU-OSHA-nak a platform munkájában megfigyelőként való részvétele nem járhat együtt a már meglévő megbízatásuk kibővítésével.

(27)

A platformnak el kell fogadnia eljárási szabályzatát, munkaprogramjait és rendszeres jelentéseit.

(28)

A platform keretében lehetőséget kell biztosítani konkrét kérdések megvizsgálása céljából munkacsoportok felállítására, és a platform speciális szaktudással rendelkező szakértőket is igénybe vehet.

(29)

A platformnak uniós szinten együtt kell működnie azokkal a releváns szakértői csoportokkal és bizottságokkal, amelyek munkája kapcsolódik a be nem jelentett munkavégzés kérdéséhez.

(30)

A platformot és tevékenységeit az Európai Parlament és a Tanács által megállapított előirányzatokon belül az Európai Unió foglalkoztatás és társadalmi innováció programjának (EaSI) Progress területén keresztül kell finanszírozni. A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy a platform átláthatóan és hatékonyan használja fel a számára előirányzott pénzügyi forrásokat.

(31)

Tekintettel a nyitottság és a dokumentumokhoz való hozzáférés EUMSZ 15. cikkében meghatározott elveinek jelentőségére, a platformnak átlátható módon és az említett elvekkel összhangban kell folytatnia tevékenységét.

(32)

A Bizottságnak meg kell tennie a platform létrehozásához szükséges adminisztratív intézkedéseket.

(33)

A platformnak teljes mértékben tiszteletben kell tartania az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert alapvető jogokat és szem előtt kell tartania az abban rögzített elveket.

(34)

A 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5), a 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6), valamint a vonatkozó nemzeti végrehajtási intézkedések alkalmazandók a személyes adatok e határozat keretében történő kezelésére.

(35)

Az európai adatvédelmi biztossal a 45/2001/EK rendelet 28. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultációra került sor,

(1)

A rendelet kimondja, hogy céljának elérése érdekében szükséges, hogy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (a továbbiakban: a Támogatási Hivatal) nyitott legyen azon országok részvételére, amelyek megállapodást kötöttek az EU–val, amely alapján az e rendelet hatálya alá tartozó területen elfogadták és alkalmazzák az uniós jogot; ilyen ország különösen Izland, Liechtenstein Norvégia és Svájc, a továbbiakban: a társult országok.

(2)

Svájc megállapodásokat – köztük különösen az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a tagállamban vagy Svájcban benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős állam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló megállapodást (2) – kötött az EU–val, amelyek értelmében elfogadta és alkalmazza az e rendelet által felölelt területre vonatkozó uniós jogot,

(1)

Az 515/97/EK rendelet előírja, hogy a fuvarozóknak adatokat kell beküldeniük a konténermozgásokkal kapcsolatban a rendelet 18a. cikkének (6) bekezdésében felsorolt események tekintetében a Bizottság által kezelt konténerállapotüzenet-nyilvántartásba, de csak amennyiben ezek az események ismertek a bejelentő fuvarozó számára, és amelyek vonatkozásában az adatokat az elektronikus nyilvántartásaikban létrehozták, összegyűjtötték, illetve tárolják.

(2)

A konténermozgásokra vonatkozó adatok időben történő elemzése, az említett adatoknak a tengeri fuvarozóktól a konténerállapotüzenet-nyilvántartásba történő akadálytalan továbbítása és a lehetséges adatbeviteli módok sokféleségének kezelhető szinten tartása érdekében meg kell határozni a konténerállapot-üzenetek jelentési gyakoriságát, adatformátumát és továbbítási módját.

(3)

A konténerforgalom volumene és rendszeres változásai miatt a csalások eredményes felderítése nagy mértékben múlik a gyanús konténermozgások időben történő azonosításán. A beérkező adatok hatékony felhasználása és azon kockázat csökkentése érdekében, hogy a gyanús szállítmányok még eredményes felderítésük előtt ismeretlen helyre kerülnek, elő kell írni, hogy a fuvarozók a konténerállapot-üzeneteket azoknak a fuvarozó elektronikus nyilvántartásában való létrehozásától, gyűjtésétől vagy tárolásától számított 24 órán belül továbbítsák a konténerállapotüzenet-nyilvántartásba.

(4)

Az ágazat pénzügyi terheinek csökkentése és a konténerállapot-üzenetek továbbításának megkönnyítése érdekében a fuvarozók számára elő kell írni a fő szabványok – az ANSI ASC X12 és az UN/EDIFACT – egyikének használatát. Az ANSI ASC X12 az Amerikai Nemzeti Szabványügyi Intézet (ANSI) elektronikusadatcsere-protokollja (EDI), az UN/EDIFACT pedig az ENSZ által kidolgozott elektronikusadatcsere-szabvány. Ezen elektronikusadatcsere-szabványok alkalmazása várhatóan csökkenti a fuvarozókra háruló végrehajtási költségeket, mivel a tengerészeti ágazatban általánosan elterjedtnek minősülő szabványokról van szó.

(5)

A biztonságos adattovábbítás, valamint a továbbított adatok kellőképpen bizalmas kezelése és sértetlensége érdekében a konténerállapot-üzeneteket az Internet-mérnöki Munkacsoport által kidolgozott Secure Shell File Transfer Protocol (SFTP) útján kell továbbítani. Ez a továbbítási mód megfelelő mértékű biztonságot garantál, és a végrehajtás megvalósíthatóságát illetően elfogadottnak számít az ágazaton beül. A végrehajtási költségek csökkentése érdekében a fuvarozóknak meg kell engedni más továbbítási módok használatát is, feltéve, hogy e módok az SFTP-vel azonos szintű adatbiztonságot garantálnak.

(6)

A konténerállapot-üzenetek továbbításához kapcsolódó pénzügyi terhek csökkentése érdekében meg kell engedni, hogy a fuvarozók az elektronikus nyilvántartásukban létrehozott, gyűjtött vagy tárolt konténerállapot-üzeneteket együttesen, az egyedi konténerállapot-üzenetek kiválasztása nélkül továbbítsák. Meg kell engedni, hogy a Bizottság és az illetékes tagállami hatóságok ezekben az esetekben az 515/97/EK rendelet rendelkezéseivel összhangban hozzáférhessenek ezekhez az adatokhoz, és használják azokat.

(7)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban állnak az 515/97/EK rendelettel létrehozott bizottság véleményével,

(1)

A váminformációs rendszer (VIR) célja az illetékes hatóságok támogatása a vám- és mezőgazdasági szabályok megszegésével kapcsolatos műveletek megelőzése, kivizsgálása és az azzal kapcsolatos büntetőeljárás tekintetében. Ennek érdekében a tagállamok illetékes hatóságai információt szolgáltatnak a vonatkozó eseményekről, például a váminformációs rendszerben szereplő áruk lefoglalásáról vagy visszatartásáról. Ahhoz, hogy a váminformációs rendszer továbbra is kezelni tudja az illetékes hatóságok szükségleteit, frissíteni kell a rendszerben szereplő elemek listáját.

(2)

Minden, a váminformációs rendszerben bejelentett esemény tartalmaz néhány kulcsfontosságú elemet, melyek egy ügy megfelelő értelmezéséhez szükségesek. Ahhoz, hogy az illetékes hatóságok könnyen azonosíthassák az adott ügyeket vagy eseményeket a váminformációs rendszerben, lehetővé kell tenni a hivatkozási szám alapján történő keresést, amihez szükséges a hivatkozási szám belefoglalása a rendszerbe.

(3)

A csalárd tevékenységek általában egy vagy több személy aktív részvételét foglalják magukban. A potenciálisan csalárd tevékenységekben részt vevő személyek megfelelő és egyértelmű azonosítása kulcsfontosságú az események sikeres kinyomozásához. Ezért a csalárd vagy potenciálisan csalárd tevékenységekben részt vevő vállalkozásokkal és személyekkel kapcsolatos adatokat be kell jelenteni a váminformációs rendszerben.

(4)

Mivel a kereskedelmi csalások és az elrejtések módszerei a szállítóeszköztől függnek, fontos belefoglalni a váminformációs rendszerbe az azzal kapcsolatos konkrét részleteket is mint szükséges elemeket.

(5)

A gazdaságilag nem indokolt szállítási minták fontos mutatók lehetnek bizonyos típusú csalások, például a származás hamis megjelölése esetében. Ezért kulcsfontosságú az áruszállításra használt utakkal kapcsolatos információk ismerete a csalárd tevékenységek azonosításához, tehát az útvonalakkal kapcsolatos információ elengedhetetlen a vámügyi csalások megfelelő vizsgálatához, így ezt is fel kell tüntetni a váminformációs rendszerben.

(6)

A vámok és egyéb illetékek az áruk konkrét tulajdonságai alapján változhatnak. A váminformációs rendszerben bejelentett ügyek vagy események megfelelő nyomon követésének biztosítása érdekében az adott ügyben szereplő árukra vonatkozó információkat be kell foglalni a váminformációs rendszerbe.

(7)

Az áruk konkrét lefoglalásának, elkobzásának vagy visszatartásának vizsgálata hozzájárul az ugyanazon típusú vámügyi csalások jövőbeli felbukkanását megelőző intézkedések fejlődéséhez. Ezért kulcsfontosságú, hogy belefoglaljuk a lefoglalásra, elkobzásra vagy visszatartásra vonatkozó információkat a váminformációs rendszerbe.

(8)

Minden, az illetékes hatóságok által végrehajtott lépésnek indokolhatónak kell lennie, így megfelelő kockázati mutatókon kell alapulnia. Ezért szükséges a kockázatértékelési információk belefoglalása a váminformációs rendszerbe.

(9)

A kérdéses ügytől függően a rendszerbe bevitt ügyhöz csatolt vonatkozó dokumentáció jelentősen eltéréseket mutathat. Részét képezhetik többek között az illetékes hatóságokhoz jutott kereskedelmi dokumentumok, ám nem korlátozódhat csupán azokra.

(10)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az 515/97/EK rendelettel létrehozott bizottság véleményével,

a)

Az elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének összes kategóriájára azonosak:

b)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének a) pontja alatt szereplő kategóriához:

c)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének b) pontja alatt szereplő kategóriához:

d)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének c) pontja alatt szereplő kategóriához:

e)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének d) pontja alatt szereplő kategóriához:

f)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének e) pontja alatt szereplő kategóriához:

g)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének f) pontja alatt szereplő kategóriához:

h)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének g) pontja alatt szereplő kategóriához:

i)

További elemek az 515/97/EK rendelet 24. cikkének h) pontja alatt szereplő kategóriához:

(1)

Az 596/2014/EU rendelet 18. cikke értelmében a kibocsátóknak, a kibocsátási egységek piaca szereplőinek, az aukciós platformoknak, az árverezőknek és aukcióellenőröknek vagy bármely más, nevükben vagy javukra eljáró személynek egy pontos formátumnak megfelelően jegyzékeket kell készíteniük a bennfentesekről, és e jegyzékeket naprakészen kell tartaniuk.

(2)

A bennfentesek jegyzékének összeállítására és frissítésére vonatkozóan az 596/2014/EU rendeletben meghatározott követelmény egységes alkalmazását elősegíti a pontos formátum meghatározása, beleértve standard formanyomtatványok használatát. Azt is biztosítja, hogy az illetékes hatóságok rendelkezzenek a pénzügyi piacok integritásának védelmére és az esetleges piaci visszaélések vizsgálatára irányuló feladatuk ellátásához szükséges információkkal.

(3)

Mivel egy szervezeten belül több bennfentes információ is létezhet egyidejűleg, a bennfentesek jegyzékének pontosan azonosítania kell a konkrét bennfentes információkat, amelyekhez a kibocsátók, a kibocsátási egységek piacának szereplői, az aukciós platformok, az árverezők és aukcióellenőrök számára munkát végző személyek hozzáfértek (vagyis hogy például ügyletről, projektről, vállalati vagy pénzügyi eseményről, pénzügyi beszámoló vagy profitfigyelmeztetés [profit warning] közzétételéről van-e szó). E célból a bennfentesek jegyzékét szakaszokra kell felosztani, és minden egyes bennfentes információt külön szakaszba kell sorolni. Minden szakaszban fel kell sorolni az összes olyan személyt, aki hozzáfér ugyanazon konkrét bennfentes információhoz.

(4)

Annak elkerülése érdekében, hogy ugyanazon egyének tekintetében több bejegyzés kerüljön a bennfentesek jegyzékének különböző szakaszaiba, a kibocsátók, a kibocsátási egységek piacának szereplői, az aukciós platformok, az árverezők és aukcióellenőrök vagy a nevükben vagy javukra eljáró személyek dönthetnek úgy, hogy a bennfentesek jegyzékében egy, az állandó bennfentesek szakaszának nevezett kiegészítő szakaszt állítanak össze és tartanak naprakészen, amely jellegében különbözik a bennfentesek jegyzékének többi szakaszától, mivel nem egy konkrét bennfentes információ létezése okán hozzák létre. Ilyen esetben az állandó bennfentesek szakaszának csak azokat a személyeket kell tartalmaznia, akik funkciójuk vagy pozíciójuk jellege miatt mindenkor hozzáférnek minden bennfentes információhoz a kibocsátónál, a kibocsátási egységek piacának szereplőjénél, az aukciós platformnál, az árverezőnél vagy az aukcióellenőrnél.

(5)

A bennfentesek jegyzékének alapvetően a bennfentesek azonosítását megkönnyítő személyes adatokat kell tartalmaznia. Ezen információk közé tartozik az érintett egyének születési dátuma, a lakcíme, és ahol alkalmazandó, a nemzeti azonosító száma.

(6)

A bennfentesek jegyzékének tartalmaznia kell olyan adatokat is, amelyek segíthetnek az illetékes hatóságoknak a vizsgálatok lefolytatásában, a bennfentesek kereskedési magatartásának gyors elemzésében, a bennfentesek és a gyanús kereskedésben részt vevő személyek közötti kapcsolatok megállapításában, és a kritikus időszakokban köztük fennálló kapcsolatok azonosításában. E tekintetben elengedhetetlen a telefonszámok megadása, mivel ezáltal lehetővé válik az illetékes hatóságok számára, hogy gyorsan cselekedjenek és szükség esetén adatforgalmi adatokat kérjenek. Az ilyen adatokat továbbá már a kezdetektől rendelkezésre kell bocsátani, hogy a vizsgálat integritását ne veszélyeztesse az, ha az illetékes hatóságoknak valamely vizsgálat folyamán további információkéréssel kell fordulniuk a kibocsátóhoz, a kibocsátási egységek piacának szereplőjéhez, az aukciós platformhoz, az árverezőhöz és aukcióellenőrhöz vagy a bennfenteshez.

(7)

Annak biztosítása érdekében, hogy a bennfentesek jegyzéke kérésre a lehető leghamarabb az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátható legyen, és hogy ne veszélyeztessen egy vizsgálatot az, hogy a bennfentesek jegyzékén szereplő személyektől kell információt kérni, a bennfentesek jegyzékét elektronikus formátumban kell elkészíteni és haladéktalanul frissíteni kell minden esetben, amikor az 596/2014/EU rendeletben meghatározott, a bennfentesek jegyzékének frissítését kiváltó körülmények fennállnak.

(8)

A bennfentesek jegyzékének benyújtásához az illetékes hatóságok által meghatározott specifikus elektronikus formátumok használata várhatóan csökkentené az illetékes hatóságok, a kibocsátók, a kibocsátási egységek piacának szereplői, az aukciós platformok, az árverezők és aukcióellenőrök és a nevükben vagy javukra eljáró személyek adminisztratív terheit is. Az elektronikus formátumok vélhetően lehetővé teszik a bennfentesek jegyzékében szereplő információk bizalmas kezelését, és az uniós jogszabályokban a személyes adatok kezelésére és az ilyen adatok továbbítására vonatkozóan megállapított szabályok betartását is.

(9)

Mivel azonban a kkv-tőkefinanszírozási piacon lévő kibocsátók mentesülnek a bennfentesek jegyzékének elkészítése és naprakészen tartása alól, és ezért az adott információkat előállíthatják és tarthatják az e rendelet által a többi kibocsátó számára előírt elektronikus formátumtól eltérő formátumban is, szükséges, hogy a kkv-tőkefinanszírozási piacon lévő kibocsátókra ne vonatkozzon az a követelmény, hogy a bennfentesek jegyzékét elektronikus formátum használatával kell benyújtani az illetékes hatóságoknak. Ugyanígy indokolt az is, hogy ne legyen előírás bizonyos személyes adatok benyújtása, amennyiben az ilyen adatok nem állnak az említett kibocsátók rendelkezésére a bennfentesek jegyzékére irányuló kérés pillanatában. A bennfentesek jegyzékeit minden esetben az információk teljességét, bizalmas jellegét és integritását biztosító módon kell benyújtani.

(10)

Ez a rendelet az Európai Értékpapír-piaci Hatóság által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeteken alapul.

(11)

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező végrehajtás-technikai standardtervezetekről, elemezte az esetleges kapcsolódó költségeket és hasznot, továbbá kikérte az 1095/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 37. cikkével létrehozott Értékpapír-piaci Érdekképviseleti Csoport véleményét.

(12)

A pénzügyi piacok zavartalan működésének biztosítása érdekében e rendeletnek sürgősen hatályba kell lépnie, és az e rendeletben foglalt rendelkezéseket ugyanattól az időponttól fogva kell alkalmazni, mint az 596/2014/EU rendeletben foglalt rendelkezéseket,

(1)

Az 1831/2003/EK rendelet rendelkezik a takarmányozási célra felhasznált adalékanyagok engedélyezéséről, az engedély megadásának feltételeiről és az engedélyezési eljárásokról, valamint az engedélyek módosításáról.

(2)

A Komagataella pastoris (DSM 23036) – korábbi nevén Pichia pastoris – által termelt 6-fitázt (EC 3.1.3.26) tartalmazó készítmény felhasználását a 98/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet (2) – az 1831/2003/EK rendelet 7. cikke szerint benyújtott vonatkozó kérelmet követően – 2022. február 28-ig engedélyezte brojlercsirkék és -pulykák, tojójércék, tenyésztés céljából nevelt pulykák, tojótyúkok, egyéb hízó- és tojómadarak, elválasztott malacok, hízósertések és kocák esetében.

(3)

Az engedély jogosultja az 1831/2003/EK rendelet 13. cikke (3) bekezdésének megfelelően a szóban forgó, hízósertések takarmány-adalékanyagaként felhasznált készítményre vonatkozó engedély feltételeinek módosítását javasolja abban a tekintetben, hogy a készítmény legkisebb ajánlott tartalma 250 OTU/kg-ról 125 OTU/kg-ra csökkenjen. A kérelemhez csatolták a kérelmet alátámasztó adatokat. A Bizottság továbbította a kérelmet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (a továbbiakban: Hatóság).

(4)

A Hatóság 2015. július 9-i véleményében (3) megállapította, hogy a Komagataella pastoris (DSM 23036) által termelt 6-fitázt (EC 3.1.3.26) tartalmazó készítmény a javasolt felhasználási feltételek mellett a kérelemben szereplő legkisebb ajánlott adat (125 OTU/kg a teljes értékű takarmányban) felhasználásával hatékony lehet hízósertések esetében. A Hatóság úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a forgalomba hozatalt követő felügyeleti tervre vonatkozó egyedi követelményeket elrendelni. A Hatóság ellenőrizte továbbá az 1831/2003/EK rendelettel létrehozott referencialaboratórium által benyújtott, a takarmányban lévő takarmány-adalékanyagra alkalmazott analitikai módszerekről szóló jelentést.

(5)

A Komagataella pastoris (DSM 23036) által termelt 6-fitázt (EC 3.1.3.26) tartalmazó készítmény értékelése azt mutatja, hogy az 1831/2003/EK rendelet 5. cikkében előírt engedélyezési feltételek teljesülnek.

(6)

A 98/2012/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(7)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével,

(1)

Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően az 543/2011/EU végrehajtási rendelet a XVI. mellékletének A. részében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket.

(2)

Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikke (1) bekezdése alapján a behozatali átalányérték számítására munkanaponként, változó napi adatok figyelembevételével kerül sor. Ezért helyénvaló előírni, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba,

(1)

A 185/2014/EU tanácsi határozattal (1) összhangban, az Európai Unió és a Svájci Államszövetség közötti, utóbbinak az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalban való részvétele részletes szabályairól szóló megállapodást (a továbbiakban: a megállapodás), feltételezve annak későbbi megkötését, 2014. február 11-én aláírták.

(2)

A megállapodást jóvá kell hagyni.

(3)

A 439/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) (21) preambulumbekezdésében meghatározottak szerint az Egyesült Királyság és Írország részt vesz a Hivatal munkájában, és a rendelet rájuk nézve kötelező. Ezért a 439/2010/EU rendelet 49. cikke (1) bekezdését azáltal kell érvényre juttatniuk, hogy részt vesznek e határozatban. Az Egyesült Királyság és Írország ezért részt vesz e határozatban.

(4)

A 439/2010/EU rendelet (22) preambulumbekezdésében meghatározottak szerint Dánia nem vesz részt a Hivatal munkájában, és a rendelet rá nézve nem kötelező. Dánia ezért nem vesz részt e határozatban,

(1)

A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakeshi Egyezmény (a továbbiakban: WTO-egyezmény) IX. cikkének (3) és (4) bekezdése megállapítja a WTO-egyezmény 1A. vagy 1B. vagy 1C. mellékletében és azok mellékleteiben szereplő többoldalú kereskedelmi megállapodások alóli mentességek megadásának eljárásait.

(2)

Jordánia vonatkozásában 2007. július 27-én meghosszabbították a bizonyos kivitelekből származó nyereség után fizetendő nyereségadó alóli részleges vagy teljes mentesség formájában végrehajtott jordániai exporttámogatási program megszüntetése tekintetében a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodásban meghatározott átmeneti időszakot. Az említett meghosszabbítás 2013. december 31-ig tartott és a kivezetési időszak 2015. december 31-én ért véget a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 27. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti, bizonyos fejlődő országokra vonatkozó átmeneti időszaknak az említett megállapodás 27. cikkének (4) bekezdése alapján történő meghosszabbításának folytatására vonatkozó eljárásoknak megfelelően.

(3)

A WTO-egyezmény IX. cikkének (3) bekezdése alapján Jordánia a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 27. cikkének (4) bekezdésében meghatározott kivezetési kötelezettsége alóli mentesség iránti kérelmet nyújtott be annak érdekében, hogy az exporttámogatási programja tekintetében a kivezetési időszak 2018. december 31-ig tartson.

(4)

A mentesség megadása nem érintené hátrányosan az Unió gazdasági vagy kereskedelmi érdekeit, ugyanakkor támogatná Jordánia arra irányuló törekvését, hogy kezelje a régióban uralkodó bonyolult és instabil politikai helyzetből fakadó gazdasági kihívásokat.

(5)

Helyénvaló ezért meghatározni a WTO Általános Tanácsában az Unió által képviselendő álláspontot Jordánia mentesség iránti kérelmének támogatása céljából,

(1)

A 97/836/EK tanácsi határozat (1) értelmében az Unió csatlakozott az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ EGB) a kerekes járművekre és az azokba szerelhető, illetve az azokon használható berendezésekre és tartozékokra vonatkozó egységes műszaki előírások elfogadásáról, valamint az ezen előírások alapján kibocsátott jóváhagyások kölcsönös elismerésének feltételeiről szóló megállapodásához („1958. évi felülvizsgált megállapodás”).

(2)

A 2000/125/EK tanácsi határozat (2) értelmében az Unió csatlakozott a kerekes járművek, valamint a kerekes járművekre felszerelhető és/vagy azokon használható berendezésekről és felszerelésekről szóló globális műszaki előírások kidolgozására irányuló megállapodáshoz („párhuzamos megállapodás”).

(3)

A 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) a tagállamok jóváhagyási rendszereit egy uniós jóváhagyási eljárással váltotta fel, és olyan harmonizált keretrendszert hozott létre, amely valamennyi új járműre, valamint azok rendszereire, alkatrészeire és önálló műszaki egységeire vonatkozóan magában foglalja a közigazgatási rendelkezéseket és általános műszaki előírásokat. Az irányelv vagy típus-jóváhagyási követelmény formájában, vagy az uniós jogszabályok alternatívájaként beépítette az ENSZ előírásait az EU típus-jóváhagyási rendszerébe. Az említett irányelv elfogadása óta egyre több ENSZ-előírás épült be az uniós jogszabályokba az EU-típusjóváhagyás keretében.

(4)

A tapasztalatokra és a műszaki fejlődésre tekintettel az ENSZ 10., 34., 41., 46., 48., 50., 51., 53., 55., 60., 73., 83., 94., 107., 110., 113., 118., 125., 128., 130. és 131. sz. előírása által érintett egyes elemekkel vagy tulajdonságokkal kapcsolatos követelményeket hozzá kell igazítani a műszaki fejlődéshez.

(5)

Továbbá új ENSZ-előírás elfogadására van szükség annak érdekében, hogy egységes rendelkezések legyenek érvényben a csendes közúti járművek jóváhagyására, azok korlátozott hallhatósága tekintetében.

(6)

Ezért meg kell határozni az említett ENSZ-előírások elfogadásával kapcsolatban az Unió nevében az 1958. évi felülvizsgált megállapodás értelmében létrehozott igazgatási bizottságban, valamint a párhuzamos megállapodás értelmében létrehozott végrehajtó bizottságban képviselendő álláspontot,