ISSN 1977-0979

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 216

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

60. évfolyam
2017. július 6.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

I   Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

AJÁNLÁSOK

 

Tanács

2017/C 216/01

A Tanács ajánlása (2017. június 16.) – Románia középtávú költségvetési célhoz vezető korrekciós pályától való jelentős, megfigyelhető eltérésének korrekciójáról

1


 

IV   Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2017/C 216/02

Euroátváltási árfolyamok

3

 

Az európai politikai pártokkal és európai politikai alapítványokkal foglalkozó hatóság

2017/C 216/03

Az Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hatóságának határozata (2017. május 23.) az Európai Néppárt bejegyzéséről

4


 

V   Hirdetmények

 

A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2017/C 216/04

Értesítés az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő intézkedések részleges időközi felülvizsgálatának megindításáról

26

2017/C 216/05

Értesítés az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő intézkedések részleges időközi felülvizsgálatának megindításáról

30

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2017/C 216/06

Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám: M.8516 – EPH/Centrica Langage and Centrica SHB) – Egyszerűsített eljárás alá vont ügy ( 1 )

33


 


 

(1)   EGT-vonatkozású szöveg.

HU

 


I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

AJÁNLÁSOK

Tanács

6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/1


A TANÁCS AJÁNLÁSA

(2017. június 16.)

Románia középtávú költségvetési célhoz vezető korrekciós pályától való jelentős, megfigyelhető eltérésének korrekciójáról

(2017/C 216/01)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 121. cikke (4) bekezdésére,

tekintettel a költségvetési egyenleg felügyeletének megerősítéséről és a gazdaságpolitikák felügyeletéről és összehangolásáról szóló, 1997. július 7-i 1466/97/EK tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 10. cikke (2) bekezdésének második albekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság ajánlására,

mivel:

(1)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 121. cikke szerint a tagállamoknak a túlzott költségvetési hiány elkerülése érdekében a gazdaságpolitikák összehangolása és a többoldalú felügyelet révén középtávon rendezett államháztartásra kell törekedniük.

(2)

A Stabilitási és Növekedési Paktum az árstabilitás és az erős, fenntartható, munkahelyteremtéshez vezető növekedés eszközeként a rendezett államháztartás célkitűzésén alapul.

(3)

A Tanács 2016. július 12-i ajánlása szerint Romániának 2016-ban mérsékelnie kell a középtávú költségvetési céltól való eltérést, és 2017-ben – amennyiben a középtávú költségvetési cél teljesítése kisebb erőfeszítéssel nem biztosítható – a GDP 0,5 %-ának megfelelő éves költségvetési kiigazítást kell megvalósítania (2).

(4)

A Bizottság 2017. tavaszi előrejelzése és az Eurostat által hitelesített 2016. évi eredményadatok alapján a strukturális egyenleg a GDP –0,6 %-ának megfelelő – vagyis a GDP –1 %-ában meghatározott középtávú költségvetési célt meghaladó – pozícióról 2016-ban a GDP –2,6 %-ára romlott, ami a középtávú költségvetési céltól való jelentős eltérést jelez (a GDP 1,6 %-ának megfelelő eltérés). A kisebb számú diszkrecionális bevételi intézkedésektől és az egyszeri intézkedésektől megtisztított kormányzati kiadások növekedése jócskán meghaladta a kiadási referenciaértéket, ami ugyancsak jelentős eltérésre utal (a GDP –2,0 %-ának megfelelő eltérés). A két mutató közötti eltérés alapvetően a számításhoz használt éves nominális potenciális GDP-növekedési ráták közötti különbséggel magyarázható. Ettől az eltéréstől eltekintve mindkét mutató alátámasztja a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának követelményeitől való jelentős eltérést 2016 tekintetében.

(5)

A Bizottság átfogó értékelést követően 2017. május 22-én megállapította, hogy Romániában a középtávú költségvetési célhoz vezető korrekciós pályától való jelentős, megfigyelhető eltérés áll fenn, és a Szerződés 121. cikkének (4) bekezdésével, valamint az 1466/97/EK rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével összhangban figyelmeztetésben részesítette a tagállamot.

(6)

Az 1466/97/EK rendelet 10. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerint a figyelmeztetés elfogadásától számított egy hónapon belül a Tanács a szükséges szakpolitikai intézkedésekre vonatkozó ajánlást intéz az érintett tagállamhoz. Az 1466/97/EK rendelet értelmében az ajánlás öt hónapnál nem hosszabb határidőt határoz meg a tagállam számára az eltérés kezelésére. Ezek alapján helyénvaló, hogy Románia esetében 2017. október 15. legyen az eltérés kezelésének határideje. Romániának e határidőn belül jelentésben kell beszámolnia az ezen ajánlásra válaszul hozott intézkedésekről.

(7)

Románia strukturális egyenlege 2016-ban a becslések szerint a GDP 1,6 %-ának megfelelő mértékben tért el a középtávú költségvetési céltól. A Bizottság 2017. tavaszi előrejelzésében szereplő, kibocsátási résre vonatkozó adatok alapján 2017-ben rendes gazdasági helyzet áll fenn Romániában. Románia bruttó államadóssága a GDP 60 %-ában meghatározott küszöbérték alatt van. Az 1466/97/EK rendelet és az aktuális gazdasági helyzetet, illetve az esetleges fenntarthatósági aggályokat is figyelembe vevő korrekciós mátrix által előírt strukturális kiigazítás legalább a GDP 0,5 %-ának felel meg. A Bizottság 2017. tavaszi előrejelzése 2017 tekintetében a strukturális egyenleg további, a GDP 1,3 %-ának megfelelő mértékű romlását valószínűsíti. Következésképpen a 2017. évi legalább 0,5 %-os GDP-arányos strukturális javulás azt jelenti, hogy a Bizottság 2017. tavaszi előrejelzésében foglalt jelenlegi alapforgatókönyvhöz képest összesen a GDP 1,8 %-át kitevő kiigazításra van szükség. A Stabilitási és Növekedési Paktum értelmében szükséges minimális kiigazítás alapján elvárt strukturális konszolidációs erőfeszítések komoly nagyságrendjére való tekintettel helyénvaló, hogy a GDP 0,5 %-ának megfelelő minimális követelményen felül ne kerüljön sor további kiigazítás előírására.

(8)

A 2017. évi strukturális egyenleg 0,5 %-os GDP-arányos javulására vonatkozó elvárás összhangban áll a nettó elsődleges államháztartási kiadások legfeljebb 3,3 %-os 2017. évi nominális növekedésével (3).

(9)

A Bizottság 2017. tavaszi előrejelzése 2017 tekintetében a GDP 3,5 %-ának megfelelő költségvetési hiánnyal számol, ami meghaladja a Szerződésben a GDP 3 %-ában meghatározott referenciaértéket. Az előírt strukturális kiigazítás annak biztosítása szempontjából is helyénvalónak tűnik, hogy Románia 2017-ben betartsa a GDP-arányos költségvetési hiány 3 %-os küszöbértékét.

(10)

Ezt az ajánlást nyilvánosan közzé kell tenni.

(11)

Az ajánlott költségvetési célok elérése érdekében elengedhetetlen, hogy Románia elfogadja és szigorúan végrehajtsa a szükséges intézkedéseket, valamint szorosan nyomon kövesse a folyó kiadások alakulását,

AJÁNLJA, HOGY:

ROMÁNIA

(1)

hajtsa végre az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy a nettó elsődleges államháztartási kiadások nominális növekedése 2017-ben ne haladja meg a 3,3 %-ot, ami a GDP 0,5 %-át kitevő éves strukturális kiigazításnak felel meg, és az országot a középtávú költségvetési cél eléréséhez vezető megfelelő korrekciós pályára állítja;

(2)

az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A költségvetési konszolidációs intézkedések révén növekedésbarát módon kell biztosítani az államháztartás strukturális egyenlegének tartós javulását;

(3)

2017. október 15-ig tegyen jelentést a Tanácsnak az ezen ajánlásra válaszul hozott intézkedésekről.

Ennek az ajánlásnak Románia a címzettje.

Kelt Luxembourgban, 2017. június 16-án.

a Tanács részéről

az elnök

E. SCICLUNA


(1)  A Tanács 1466/97/EK rendelete (1997. július 7.) a költségvetési egyenleg felügyeletének megerősítéséről és a gazdaságpolitikák felügyeletéről és összehangolásáról (HL L 209., 1997.8.2., 1. o.).

(2)  A Tanács ajánlása (2016. július 12.) Románia 2016. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Románia 2016. évi stabilitási programját (HL C 299., 2016.8.18., 73. o.).

(3)  A nettó államháztartási kiadások nem tartalmazzák a kamatkiadásokat, az uniós programokra fordított azon kiadásokat, amelyeket teljes mértékben ellentételeznek az uniós alapokból származó bevételek, sem pedig az álláskeresési ellátásokra fordított kiadások nem diszkrecionális változásait. A hazai finanszírozású bruttó állóeszköz-felhalmozás négyéves időszakra van szétterítve, a diszkrecionális bevételi intézkedéseket, illetve a törvényben előírt bevételnövelést figyelembe veszik, a bevételi és a kiadási oldalon végrehajtott egyszeri intézkedéseket pedig nettósítják.


IV Tájékoztatások

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

Európai Bizottság

6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/3


Euroátváltási árfolyamok (1)

2017. július 5.

(2017/C 216/02)

1 euro =


 

Pénznem

Átváltási árfolyam

USD

USA dollár

1,1329

JPY

Japán yen

128,64

DKK

Dán korona

7,4369

GBP

Angol font

0,87735

SEK

Svéd korona

9,6243

CHF

Svájci frank

1,0950

ISK

Izlandi korona

 

NOK

Norvég korona

9,4965

BGN

Bulgár leva

1,9558

CZK

Cseh korona

26,109

HUF

Magyar forint

308,16

PLN

Lengyel zloty

4,2463

RON

Román lej

4,5881

TRY

Török líra

4,0611

AUD

Ausztrál dollár

1,4916

CAD

Kanadai dollár

1,4682

HKD

Hongkongi dollár

8,8442

NZD

Új-zélandi dollár

1,5575

SGD

Szingapúri dollár

1,5672

KRW

Dél-Koreai won

1 307,79

ZAR

Dél-Afrikai rand

15,1267

CNY

Kínai renminbi

7,7060

HRK

Horvát kuna

7,4143

IDR

Indonéz rúpia

15 159,27

MYR

Maláj ringgit

4,8697

PHP

Fülöp-szigeteki peso

57,419

RUB

Orosz rubel

67,8200

THB

Thaiföldi baht

38,570

BRL

Brazil real

3,7545

MXN

Mexikói peso

20,7053

INR

Indiai rúpia

73,4075


(1)  Forrás: Az Európai Központi Bank (ECB) átváltási árfolyama.


Az európai politikai pártokkal és európai politikai alapítványokkal foglalkozó hatóság

6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/4


Az Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hatóságának határozata

(2017. május 23.)

az Európai Néppárt bejegyzéséről

(Csak az angol nyelvű szöveg hiteles)

(2017/C 216/03)

AZ EURÓPAI POLITIKAI PÁRTOKKAL ÉS EURÓPAI POLITIKAI ALAPÍTVÁNYOKKAL FOGLALKOZÓ HATÓSÁG

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i 1141/2014/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 9. cikkére,

tekintettel az Európai Néppárt-EUPP kérelmére,

mivel:

(1)

Az Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hatósága (a hatóság) 2017. április 28-án megkapta az Európai Néppárt-EUPP (a kérelmező) arra irányuló kérelmét, hogy az 1141/2014/EU, Euratom rendelet 8. cikkének (1) bekezdésével összhangban európai politikai pártként jegyezzék be, 2017. május 22-én pedig megkapta a kérelem egy részének felülvizsgált változatát.

(2)

A kérelmező benyújtotta az 1141/2014/EU, Euratom rendelet 3. cikkében rögzített feltételek teljesítését igazoló dokumentumokat, a rendelet mellékletében meghatározott formában tett nyilatkozatot, valamint a kérelmező alapszabályát, amely tartalmazza a rendelet 4. cikkében előírt rendelkezéseket.

(3)

A kérelmet kiegészíti Kim Lagae közjegyzőnek az 1141/2014/EU, Euratom rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében tett, azt igazoló nyilatkozata, hogy a kérelmező székhelye Belgiumban található, valamint hogy alapszabálya megfelel a nemzeti jog vonatkozó rendelkezéseinek.

(4)

A kérelmező a 2015/2401/EU, Euratom felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2) 1. és 2. cikkével összhangban is benyújtott dokumentumokat,

(5)

Az 1141/2014/EU, Euratom rendelet 9. cikke értelmében a hatóság megvizsgálta a kérelmet és a benyújtott alátámasztó dokumentumokat, és úgy véli, hogy a kérelmező teljesíti a rendelet 3. cikkében meghatározott bejegyzési feltételeket, valamint hogy az alapszabálya tartalmazza a rendelet 4. cikkében előírt rendelkezéseket,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Európai Néppárt-EUPP ezennel bejegyzésre kerül mint európai politikai párt.

A párt e határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételének napján európai jogi személyiséget szerez.

2. cikk

Ez a határozat a róla szóló értesítés napján lép hatályba.

3. cikk

E határozat címzettje:

Európai Néppárt-EUPP

Rue du Commerce/Handelsstraat 10

1000 Bruxelles/Brussel

BELGIQUE/BELGIË

Kelt Brüsszelben, 2017. május 23-án.

Az Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hatósága nevében

igazgató

M. ADAM


(1)  HL L 317., 2014.11.4., 1. o.

(2)  A Bizottság (EU, Euratom) 2015/2401 felhatalmazáson alapuló rendelete (2015. október 2.) az európai politikai pártok és alapítványok nyilvántartásának tartalmáról és működéséről (HL L 333., 2015.12.19., 50. o.).


MELLÉKLET

STATUTS DU PARTI POPULAIRE EUROPÉEN

Adoptés par le Congrès du PPE le 29 mars 2017 à Malte

PRÉAMBULE

« Les partis politiques au niveau européen contribuent à la formation de la conscience politique européenne et à l’expression de la volonté des citoyens de l'Union. » [Article 10, paragraphe 4 du Traité sur l’Union européenne (le « Traité de Lisbonne ») et Article 12, paragraphe 2, de la Charte des droits fondamentaux de l’Union européenne (la « Charte »).

Sur base

de la vision chrétienne de l’Homme et de la conception démocrate chrétienne de la société qui en découle,

de leur volonté commune de fonder une Union européenne fédérale en tant qu’union de peuples libres et de citoyens conscients de leurs responsabilités,

les partis démocrates-chrétiens, centristes et apparentés du Parti Populaire Européen, en tant qu’héritiers des Fondateurs de l’Europe, acceptent ces responsabilités et créent une association. Cette association sera membre de l’Internationale Démocrate Chrétienne /Centriste (IDC), une organisation mondiale de Démocrates Chrétiens et de partis politiques apparentés et de l'Union Démocrate Internationale (UDI), une organisation mondiale de Conservateurs, Démocrates Chrétiens et de partis politiques apparentés du centre et de centre-droit.

I.    DÉNOMINATION – SIÈGE – OBJET - DURÉE

Article 1 DÉNOMINATION – BASE JURIDIQUE – LOGO

L’association, une alliance de partis politiques au niveau européen, est dénommée “Parti Populaire Européen / Europese Volkspartij / Europäische Volkspartei / European People’s Party”, en abrégé “PPE/EVP/EPP”). Ce nom doit toujours être précédé ou suivi des mots “parti politique européen, Europese politieke partij, european political party” ou de l’abréviation PPEU/EUPP/EUPP.

Le PPE poursuit ses objectifs, exécute ses activités et est organisé et financé conformément aux conditions exposées dans le règlement (UE/EURATOM) No 1141/2014 du Parlement européen et du Conseil du 22 octobre 2014 relatif au statut et au financement des partis politiques européens et des fondations politiques européennes.

Pour les questions non réglementées par le règlement européen susmentionné, l’association est régie par les dispositions du titre III et titre IIIter de la loi du 27 juin 1921 sur les associations sans but lucratif, les fondations et les partis politiques européennes et les fondations politiques européennes.

Le PPE ne poursuit pas de but lucratif.

Le logo de l’association est défini à l’ANNEXE 1 des statuts.

Article 2 ADRESSE

Le siège de l’association est établi à la Rue du Commerce 10, 1000 Bruxelles, dans l’arrondissement judiciaire de Bruxelles.

La Présidence est autorisée à transférer le siège de l’association à un autre endroit dans les limites de cet arrondissement judiciaire et de décider de la création d’antennes et/ou filiales au sein ou en dehors de cet arrondissement judiciaire.

Article 3 FINALITÉ ET OBJECTIF

L’association a pour objet de:

promouvoir et favoriser une collaboration étroite et permanente entre ses membres dans le but de réaliser leur politique commune au niveau européen;

favoriser et organiser une action commune de ses membres au niveau européen;

œuvrer (i) en faveur d’une démocratie libre et pluraliste, (ii) et du respect des droits de l’Homme, des libertés fondamentales et de l’Etat de droit, sur base d’un programme commun;

promouvoir le processus d’unification et d’intégration fédérale en Europe en tant qu’élément constitutif de l’Union européenne.

Afin de réaliser ces objectifs et d’établir, développer, mettre en œuvre et promouvoir sa politique, l’association organise de nombreuses discussions et des forums de décisions, des événements majeurs et des missions d’informations selon des principes démocratiques stricts et édite des publications variées.

L’association est également autorisée à passer tous les actes (y compris les opérations immobilières) directement ou indirectement utiles ou nécessaires à la promotion et la réalisation des objectifs précités.

A travers leurs politiques nationales, les partis membres de l’association soutiennent les positions prises par l’association dans le cadre de l’Union européenne. Dans le contexte de leurs responsabilités nationales, ils maintiendront leur nom propre, leur identité et leur liberté d’action. L’association est représentée au Parlement européen par le Groupe du Parti Populaire Européen (Démocrates-Chrétiens) (Groupe du PPE au Parlement européen).

Les partis membres obligent les parlementaires élus au Parlement européen sur leur liste, et/ou délégués aux Groupes de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST, à rejoindre les Groupes PPE respectifs.

Article 4 DURATION

L’association est constituée pour une durée indéterminée.

II.    MEMBRES

Article 5 ADMISSION ET MEMBRES AVEC DROIT DE VOTE

Le nombre de membres est illimité, mais il doit être de deux au minimum. Les demandes d’adhésion seront soumises au Président et au Secrétaire général, par écrit. Elles sont constituées non seulement d’une déclaration d’adoption du Programme politique, des statuts et du Règlement intérieur de l’association, mais aussi d’une copie des statuts et du programme du parti candidat dans la langue originale et en anglais. Le PPE doit être informé de toute modification apportée aux statuts de tout membre. La Présidence transmettra la demande d’adhésion à l'Assemblée politique sur la recommandation du groupe de travail « Adhésion au PPE ».

Sans préjudice de l'article 6 et sous réserve de ce qui suit, l'Assemblée politique est autorisée à accorder, à sa propre discrétion, au requérant l'un des statuts suivants de membre du PPE: Parti membre ordinaire, Parti membre associé, Association membre ou Membre individuel (tels que définis ci-dessous).

L'Assemblée politique est autorisée à accorder le statut de membre à tout parti politique d’orientation démocrate-chrétienne ou apparentée, établi au sein de l’Union européenne, qui souscrit au programme politique de l’association et accepte ses statuts et son Règlement intérieur (ci-après dénommés « Partis membres ordinaires »).

L'Assemblée politique est également autorisée à accorder le statut de membre à tout parti politique d’orientation démocrate-chrétienne ou apparentée, établi hors de l’Union européenne, en provenance d’Etats qui ont soumis leur candidature d’adhésion à l’Union européenne et/ou d’Etats faisant partie de l’Association européenne de Libre-Échange (AELE), qui souscrivent aux objectifs auxquels fait référence l’article 3 des statuts, et au programme politique de l’association, et acceptent ses statuts et son Règlement intérieur (ci-après dénommés « Partis membres associés »). Ils ne participeront pas aux décisions concernant la politique et la structure de l’Union européenne ou son système institutionnel. Si l’Etat dans lequel le Parti membre associé est établi, adhère effectivement à l’Union européenne, ce Parti membre associé deviendra automatiquement un Parti membre ordinaire dès la date d’adhésion de l’Etat à l’Union européenne.

Le statut d'Association membre peut être accordé à chaque Association membre au sens de l'article 25 des statuts et de la section VIII du règlement intérieur et qui partage le programme politique de l'association et accepte ses statuts et son règlement intérieur (ci-après nommées les “Associations membres”).

En outre, tous les membres du Groupe PPE au Parlement européen élus sur une liste d’un Parti membre, sont également membres ex officio de l’association (ci-après dénommés “Membres individuels”). Les autres membres du Parlement européen peuvent devenir Membres individuels de l’association par décision de l'Assemblée politique, sur proposition de la Présidence de l’association. Les droits de parole et de vote des Membres individuels dans les organes de l’association sont personnels et inaliénables.

Si un candidat à l’adhésion à l’association est une personne morale au sens de la loi qui lui est applicable, il mentionne dans sa demande d’adhésion une personne physique chargée de le représenter dans l’association. La même disposition est d’application si le candidat à l’adhésion n’a pas de personnalité morale au sens de la loi qui lui est applicable. Il désignera alors une personne physique qui agira au nom de tous les membres du candidat à l’adhésion sans personnalité juridique, comme son représentant. En cas de changement du représentant, le Président de l’association en est immédiatement informé par écrit.

Article 6 AUTRES

Aux partis proches du PPE, en provenance (i) des Etats membres de l’Union européenne, (ii) des pays candidats à l’adhésion à l’Union européenne, ainsi que (iii) des Etats européens qui sont membres du Conseil de l’Europe, l'Assemblée politique peut accorder le statut d’observateur sur proposition de la Présidence.

Sur proposition de la Présidence du PPE, l’Assemblée politique peut accorder le statut de partenaires du PPE à tout parti politique hors UE qui soit représenté au sein d’une organisation internationale telle que le Conseil de l’Europe, l’OTAN, l’OSCE et/ou l’Union pour la Méditerranée (UpM). Ce parti doit avoir une orientation commune à celle du PPE, accepter les statuts (y compris ses objectifs visés à l’article 3), le règlement intérieur et le programme politique de l’association. Il ne prend pas part aux décisions concernant les politiques et la structure de l’Union européenne ni de son système institutionnel. L'appartenance à l’Internationale démocrate centriste (IDC-CDI) et/ou l’Union démocrate internationale (UDI) est un critère positif.

Article 7 COTISATIONS

Les Partis membres ordinaires, les Partis membres associés, les Associations membres, les Partis membres observateurs et les partenaires du PPE s’acquittent individuellement d’une cotisation financière annuelle qui ne dépasse pas 500.000 (cinq cent mille) euros. Le montant de la cotisation est fixé chaque année par l'Assemblée politique. La cotisation sera redevable deux semaines après avoir été fixée et communiquée aux membres par l'Assemblée politique.

Article 8 REGISTRE ET EXCLUSIVITÉ

La Présidence conserve au siège de l’association un registre des membres. Ce registre mentionne les nom, prénom, lieu de résidence, date et lieu de naissance ou, dans le cas des personnes morales ou des associations de fait, les nom, forme juridique, adresse du siège social, identité du représentant et, le cas échéant, le numéro d’inscription conformément à la législation et/ou la réglementation en vigueur. Tous les membres peuvent consulter ce registre au siège de l’association.

L’adhésion au PPE est strictement exclusive. Un membre du PPE, tel que défini aux articles 5 et 6 de la section II des Statuts ne peut en aucun cas être également membre d’un autre parti politique au niveau européen reconnu par le règlement (UE/EURATOM) No 1141/2014 du Parlement européen et du Conseil du 22 octobre 2014 relatif au statut et au financement des partis politiques européens et des fondations politiques européennes.

Un membre du PPE reconnu comme étant également membre d’un autre parti politique au niveau européen, sera automatiquement exclu conformément à l’article XIV du Règlement intérieur du PPE.

Article 9 DÉMISSION, SUSPENSION ET EXCLUSION

Chaque membre peut à tout moment démissionner de l’association. Il informe la Présidence de sa décision de démissionner par lettre recommandée.

Tout membre démissionnaire reste tenu de remplir ses obligations financières à l’égard de l’association concernant l’exercice annuel au cours duquel il donne sa démission et tous les exercices antérieurs.

La suspension et l’exclusion d’un membre ne peuvent être décidées que par l'Assemblée politique. Celle-ci n’est pas tenue de communiquer ses motifs. Une proposition d’exclusion d’un membre peut uniquement être soumise par la Présidence ou par sept Partis membres ordinaires ou associés issus de cinq pays différents. La Présidence peut entendre le membre concerné. Une proposition d’exclusion d’un Membre individuel peut uniquement être soumise par la Présidence du Groupe PPE au Parlement européen.

Si un Parti membre n'est plus une force politique viable dans son pays respectif et, en particulier, n'a pas siégé au(x) Parlement(s) régional, national ou européen pendant deux législatures consécutives, la Présidence du PPE peut recommander à l'Assemblée politique sa suspension ou son exclusion, conformément à la procédure décrite dans le paragraphe précédent.

L’affiliation d’un membre prend automatiquement fin en cas de décès, d’incapacité, de liquidation, de mise sous administration provisoire, de concordat judiciaire ou de faillite. L’affiliation d’un Membre individuel prend automatiquement fin quand il cesse d’être membre du Parlement européen et l'affiliation d'une Association membre prend automatiquement fin quand ce membre ne satisfait plus aux critères qui étaient nécessaires à sa reconnaissance initiale d'Association membre et qui sont expliqués dans le règlement intérieur.

Les membres démissionnaires ou exclus et les successeurs légaux des membres démissionnaires, exclus ou décédés, n’ont aucun droit sur l’actif de l’association et ne peuvent en aucun cas obtenir le remboursement des cotisations versées à l’association, des apports ou de toute autre contribution, sauf disposition contraire expressément indiquée dans les présents statuts.

En aucun cas, un membre démissionnaire ou exclu ne peut exiger la communication ou une copie des comptes, la mise sous scellés des biens de l’association ou l’établissement d’un inventaire.

Article 9 (bis) DECLARATIONS – LISTE DE MEMBRES

Le PPE n’assume pas la responsabilité des déclarations émises au nom du PPE par des membres sans l’approbation préalable du président du PPE.

La liste des Partis membres tels que définis aux articles 5 et 6 est établie à l’annexe 2 des statuts.

III.    ORGANES DE L’ASSOCIATION

Article 10 ORGANES

Les organes de l’association sont :

(i)

La Présidence

(ii)

L'Assemblée politique

(iii)

Le Congrès

Le PPE s’efforce d’obtenir une participation égale des femmes et des hommes dans tous ses organes.

IV.    LA PRÉSIDENCE

Article 11 COMPOSITION – ÉLECTION – INCOMPATIBILITÉ – INVITÉS – VOLONTARIAT – REMPLACEMENTS

L’association est gérée par la Présidence, l’organe d’administration. La Présidence est composée:

(i)

du Président du PPE;

(ii)

du Président de la Commission européenne, du Président du Conseil européen, du Haut Représentant de l'Union pour les affaires étrangères et la politique de sécurité, du Président du Parlement européen (dans la mesure où ces personnes sont affiliées au PPE);

(iii)

du Président du Groupe PPE au Parlement européen;

(iv)

du (des) Président(s) honoraire(s);

(v)

des dix Vice-Présidents;

(vi)

du Trésorier; et

(vii)

du Secrétaire général.

Exception faite du (des) Président(s) honoraire(s), qui est (sont) élu(s) par l'Assemblée politique, et du Président de la Commission européenne, du Président du Conseil européen, du Haut Représentant de l'Union pour les affaires étrangères et la politique de sécurité, du Président du Parlement européen et du Président du Groupe PPE au Parlement européen, qui sont membres ex officio de la Présidence, les membres de la Présidence sont élus par le Congrès par vote secret et séparé, pour un terme renouvelable de trois ans.

Le Congrès élit d’abord le Président, qui, ensuite, propose au Congrès un Secrétaire général à élire. Seuls les représentants des Partis membres ordinaires et associés sont éligibles pour ces fonctions.

Les candidats qui obtiennent une majorité simple des votes valables seront élus. Les abstentions ne sont pas considérées comme des votes valables.

Les candidats pour les fonctions de Président, Vice-Présidents et Trésorier doivent être proposés par écrit au Secrétariat général, sept jours avant la date de l’élection. Les Présidents et Secrétaires généraux ont le droit, au nom des Partis membres ordinaires et associés, et des Associations membres, de proposer des candidats, pour autant que tous les candidats soient membres d’un Parti membre ordinaire ou associé. Tous les Partis membres ordinaires et associés et toutes les Associations membres, seront informés des noms des candidats, au moins trois jours avant les élections.

Les membres de la Présidence peuvent démissionner à tout moment, et doivent pour ce faire en informer la Présidence par lettre recommandée. Leur mandat peut être révoqué par le Congrès à tout moment.

Le fait de ne plus être membre d’un Parti membre ordinaire ou associé du PPE constitue de fait la démission immédiate de la Présidence du PPE.

Si un mandat devient vacant, l'Assemblée politique peut, conformément aux paragraphes précédents du présent article, élire un remplaçant à la suite d’un appel à candidatures. Cette élection devra être confirmée par le Congrès suivant cette élection, lequel déterminera la durée du mandat. Les membres de la Présidence peuvent être réélus.

Les membres de la Présidence dont le mandat va prendre fin doivent, avant l’échéance, convoquer un Congrès afin de nommer de nouveaux membres de la Présidence. S’ils omettent de le faire, ils sont tenus de poursuivre leur mandat jusqu’à ce qu’un remplaçant leur soit trouvé, sans que cela n’affecte leur responsabilité en cas de dommages occasionnés par leur omission.

Sur proposition du Président et en fonction des points à l’ordre du jour, la Présidence peut inviter à ses réunions les personnes suivantes :

des membres de la Commission européenne qui sont membres d’un Parti membre

le Président et/ou le président de Groupes PPE de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST.

Les personnes suivantes sont des invités permanents :

les Secrétaires généraux adjoints du PPE

le Secrétaire général du Groupe PPE au Parlement européen.

Le Président du PPE et/ou le Secrétaire général peut (peuvent) assister volontairement à toute réunion de tout organe des Groupes PPE et des Associations.

Les membres de la Présidence ne sont pas rémunérés pour exercer leur mandat, sauf décision contraire de l'Assemblée politique.

Au cas où le Président serait empêché d’exercer ses devoirs, qui lui sont attribués par les présents statuts et par le Règlement intérieur, il désignera un des Vice-Présidents comme son représentant.

Article 12 POUVOIRS – RESPONSABILITÉS

La Présidence dispose des compétences qui lui ont été attribuées par la loi, les présents statuts et le règlement intérieur. Ses compétences consistent, entre autres à

Assurer l’exécution des décisions prises par l'Assemblée politique;

Préparer les comptes annuels et le budget;

Assurer la présence politique permanente du PPE;

Contrôler le fonctionnement du Secrétariat général, et plus spécifiquement la gestion budgétaire;

Emettre des déclarations au nom du PPE dans le cadre de son programme politique, suite à une décision de l'Assemblée politique;

Proposer des candidats à l'Assemblée politique aux postes de Secrétaires généraux adjoints, en accord avec le Secrétaire général;

Proposer des candidats à l'Assemblée politique à la nomination de Président honoraire;

Assurer la cohérence des politiques d’adhésion entre le PPE et les Groupes PPE au sein d’organisations internationales, d’institutions, d’organes et d’assemblées.

Article 13 RÉUNIONS

Les membres de la Présidence se réunissent au moins huit fois par an, sur convocation du Président, laquelle se fera par lettre, fax ou email, au plus tard deux semaines avant la date de la réunion, sauf en cas d’urgence. L’avis de convocation mentionne le jour, l’heure et le lieu de la réunion et contient également l’ordre du jour établi par le Président. La Présidence ne peut débattre que des points figurant à l’ordre du jour, à moins que tous les membres ne soient présents et qu’ils n’acceptent à l’unanimité de délibérer et de voter l’ordre du jour tel que modifié le jour de la réunion.

La Présidence peut délibérer valablement si une majorité de ses membres est présente.

Au cas où ce quorum n’est pas atteint, une deuxième réunion sera convoquée avec le même ordre du jour, et pourra délibérer valablement, quel que soit le quorum atteint.

Les décisions seront prises à la majorité absolue des voix. Tous les membres de la Présidence disposeront d’une voix. En cas de parité des voix, celle du Président est prépondérante.

Les réunions sont présidées par le Président.

Le Secrétaire général ou un Secrétaire général adjoint rédigera les procès-verbaux des réunions, qui seront consignés au siège de l’association.

L’adhésion à la Présidence est strictement personnelle. Un représentant d’un membre de la Présidence ne sera pas admis aux réunions. Le mandat des membres élus de la Présidence prendra automatiquement fin si, au cours de l’année, un membre n’a pas participé à au moins la moitié des réunions.

Sur proposition du Président, la Présidence peut partager les tâches entre ses membres ou mandater certains membres pour des tâches spécifiques et déléguer des compétences spécifiques à l’un ou plusieurs de ses membres.

Article 14 PROCESSUS DÉCISIONNEL

Si le Président le juge opportun, la Présidence peut approuver une proposition à condition que tous ses membres signent pour accord une circulaire présentant cette proposition.

Dans ce cas, la Présidence ne doit pas être convoquée. La circulaire doit mentionner:

qu’il s’agit d’une proposition de décision de la Présidence;

que, pour être approuvée, la proposition devra être signée par tous les membres de la Présidence;

que la proposition ne peut pas être amendée et qu’aucune réserve ne peut être émise par les membres de la Présidence;

que tous les membres de la Présidence doivent renvoyer le document signé et y indiquer la mention manuscrite «lu et approuvé»;

que la circulaire signée doit être renvoyée dans les dix jours à l’association.

Les réunions de la Présidence peuvent également être organisées par vidéo- ou téléconférence.

V.    ASSEMBLÉE POLITIQUE

Article 15 DEFINITION - COMPOSITION

L'Assemblée politique est l’organe stratégique de l’association.

Elle se compose de:

a.

Membres ex officio:

Les membres de la Présidence;

Les membres de la Présidence du Groupe PPE au Parlement européen;

Les Présidents des Partis membres ordinaires ou associés, des Associations membres ou leurs représentants mandatés;

Les Présidents des délégations nationales de partis membres du Groupe PPE au Parlement européen;

Les membres de la Présidence du Parlement européen, de la Commission européenne et de la Présidence du Comité européen des régions, à condition qu’ils soient membres d’un Parti membre ordinaire;

Les Présidents du PPE, de Groupes de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST, pourvu qu'ils soient membres d'un Parti membre ordinaire ou d'un Parti membre associé.

Le mandat de ces membres de l'Assemblée politique prend fin au moment où ils perdent la capacité en laquelle ils sont devenus membres de l'Assemblée politique.

b.

Membres délégués

Les représentants des Partis membres ordinaires et des Partis membres associés.

Les Partis membres ordinaires et les Partis membres associés nommeront leur(s) délégué(s) et un nombre équivalant de suppléants.

Les délégués et les droits de vote des Partis membres ordinaires sont attribués proportionnellement au nombre de Membres individuels de l’association;

Les délégués et les droits de vote des Partis membres associés sont attribués par la Présidence.

Le mandat de ces membres de l'Assemblée politique prend fin au moment où cesse d’exister la délégation par laquelle ils sont devenus membres de l'Assemblée politique. La composition de l'Assemblée politique est calculée par le Secrétaire général, deux fois au cours d’une législature du Parlement européen : (i) au début et (ii) à mi-chemin de la législature du Parlement européen (tout report de ces calculs est limité à un maximum de six mois). Ce calcul doit être approuvé par l'Assemblée politique.

c.

Membres sans droit de vote :

Le(s) Secrétaire(s) général(aux) adjoint(s) de l’association;

Le Secrétaire général du Groupe PPE au Parlement européen, et les Secrétaires généraux équivalents du PPE, de Groupes de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST;

Deux délégués de chaque Parti membre observateur.

Un délégué de chaque Partenaire du PPE.

Sur proposition du Président, l'Assemblée politique peut inviter aux réunions certaines personnalités à titre consultatif.

Article 16 POUVOIRS - RESPONSABILITÉS

L'Assemblée politique dispose des pouvoirs attribués par la loi, les présents statuts et le Règlement intérieur. Ses compétences consistent, entre autres à :

Assurer l’unité d’action du PPE et influencer la réalisation de la politique européenne dans l’esprit de son programme;

Elire le(s) Secrétaire(s) général(aux) adjoint(s) sur proposition de la Présidence;

Stimuler et organiser des relations systématiques entre les groupes parlementaires nationaux et les Partis membres en accord avec le Groupe PPE au Parlement européen;

Approuver les comptes annuels et le budget;

Se prononcer sur les demandes d’adhésion des candidats membres ainsi que sur la reconnaissance des Associations membres;

Décider de l’exclusion de membres et révoquer la reconnaissance des Associations membres;

Fixer le montant des cotisations annuelles à payer par les membres;

Formuler des recommandations au Congrès sur les modifications des statuts;

Approuver le règlement intérieur;

Élire le(s) Président(s) honoraire(s) sur proposition de la Présidence;

Accepter la (les) candidature(s) du (des) candidat(s) du PPE au poste de Président de la Commission européenne;

Décider des modifications à apporter à l’annexe 1 des statuts sur le logo et à l’annexe 2 des statuts sur la liste des Partis membres.

L'Assemblée politique peut établir des commissions permanentes et des groupes de travail ad hoc pour examiner des problèmes spécifiques, et décider de les dissoudre après avoir entendu le président de la commission ou du groupe de travail.

Article 17 RÉUNIONS – PROCESSUS DÉCISIONNEL

Sur convocation du Président, l'Assemblée politique se réunit au moins quatre fois par an, chaque fois que l’exige l’objet ou l’intérêt de l’association; une réunion extraordinaire peut être tenue à la demande d’un tiers des Partis membres ordinaires et des Partis membres associés, ou de la Présidence du Groupe PPE au Parlement européen.

L'Assemblée politique délibère valablement si elle a été convoquée régulièrement, à savoir par lettre, fax ou email et au plus tard deux semaines avant la date de la réunion, sauf en cas d’urgence, et si une majorité de ses membres sont présents. L’absence de quorum ne peut être constatée que sur base d’une demande formelle, à la requête des délégations d’au moins sept Partis membres ordinaires ou Partis membres associés. Si une deuxième réunion a été convoquée avec le même ordre du jour, au plus tôt deux semaines et au maximum deux mois après constatation de l’absence de quorum, cette deuxième réunion peut délibérer valablement, quel que soit le quorum atteint.

La convocation contient l’ordre du jour. Les réunions ont lieu au siège de l’association ou à l’endroit indiqué dans la convocation de la réunion. Un point qui ne figure pas à l’ordre du jour ne peut être valablement mis au vote, que si deux tiers des membres présents y consentent.

Tous les votes et les procédures d’élection se feront à la majorité absolue des membres présents. En cas de parité de voix, la voix du Président est prépondérante.

Les réunions sont présidées par le Président.

Le Secrétaire général ou un Secrétaire général adjoint rédige les procès-verbaux des réunions, qui seront consignés au siège de l’association. Tous les membres reçoivent une copie de ces procès-verbaux endéans les quatre semaines suivant chaque réunion.

L'Assemblée politique se réunit normalement à huis clos. A la demande de la Présidence ou d’un dixième des délégués, l'Assemblée politique peut décider, par majorité simple, de rendre la réunion publique.

VI.    CONGRÈS

Article 18 DÉFINITION - POUVOIRS

Le Congrès dispose des compétences suivantes:

Adopter le programme politique du PPE;

Adopter les modifications aux statuts;

Elire le Président, les Vice-Présidents, le Secrétaire général et le Trésorier;

Décider de la dissolution de l’association;

Elire le candidat du PPE au poste de Président de la Commission européenne.

La composition et le fonctionnement du Congrès sont définis par le règlement intérieur.

VII.    SECRÉTAIRE GÉNÉRAL

Article 19 ÉLECTION - POUVOIRS

Le Congrès élit, sur proposition du Président, un Secrétaire général, en charge de la gestion journalière de l’association, y compris la représentation de l’association, dans les limites de la gestion journalière.

Cette gestion journalière inclut, entre autres:

(i)

la gestion du secrétariat général et la mise en œuvre des décisions prises par les organes;

(ii)

la supervision de la coopération entre les secrétariats généraux des Partis membres ordinaires, des Partis membres associés, des Observateurs, des Associations membres, des Partenaires du PPE et du secrétariat général du Groupe PPE au Parlement européen;

(iii)

la rédaction, en accord avec le Président, des ordres du jour des réunions des organes, la supervision de la convocation des réunions, leur préparation et la rédaction des procès-verbaux;

(iv)

la responsabilité envers la Présidence et l'Assemblée politique de la gestion budgétaire appropriée et adéquate; et

(v)

la rédaction d’un rapport sur les activités du secrétariat général et les perspectives organisationnelles, à l’intention de l'Assemblée politique, au début de chaque année;

(vi)

la présidence du groupe de travail sur les modifications aux statuts. Ce groupe de travail émettra des recommandations à l’intention de la Présidence du PPE concernant la révision des statuts et du règlement intérieur avant chaque Congrès statutaire conformément aux articles 25 et 26 des statuts;

(vii)

la vérification des documents relatifs à toutes les nouvelles demandes d’adhésion telles que visées à l’article 5 et à l’autorisation, en accord avec le Président, pour le transfert au groupe de travail «Adhésions au PPE».

Le Secrétaire général a également le droit d’exécuter les décisions de la Présidence et en particulier de mandater un avocat pour représenter l’association dans des actions judiciaires en tant que requérant ou défendeur.

Sur proposition de la Présidence et en accord avec le Secrétaire général, l'Assemblée politique, après les élections de la Présidence, élit le(s) Secrétaire(s) général (aux) adjoint(s) pour un terme de trois ans.

VIII.    REPRÉSENTATION

Article 20 PROCÉDURE

Tous les actes juridiques passés au nom de l’association, ne relevant pas de la gestion journalière ou d’une délégation spéciale de pouvoirs, doivent être signés par le Président ou par deux membres de la Présidence.

IX.    CENTRE D’ÉTUDES EUROPÉENNES WILFRIED MARTENS

Article 21 DÉFINITION

Le Centre d’Études européennes Wilfried Martens (ci-après le « WMCES ») est la fondation politique européenne officielle du Parti Populaire Européen. Le WMCES fonctionnera comme seul groupe de réflexion officiel du PPE et servira, en particulier, de structure européenne commune pour les fondations/groupes de réflexion nationaux reconnus par les partis membres du PPE.

Le WMCES est constitué comme une entité légale à part, avec des comptes financiers distincts, agissant en conformité avec ses propres statuts et règlements intérieurs.

X.    PROTECTION DE LA VIE PRIVÉE ET DES DONNÉES

Article 22 DEFINITION

Le PPE s’engage à respecter les législations nationales applicables et les règlements de l’UE concernant la protection des données et ne collectera que les données qui sont strictement nécessaires, pertinentes et actualisées et aura recours aux contrôles appropriés pour veiller à ce que les informations soient protégées.

XI.    EXERCICE ANNUEL – COMPTES ANNUELS ET BUDGET – COMMISSAIRE-RÉVISEUR

Article 23.1 FINANCEMENT

Le PPE est financé par:

Le budget général de l’UE conformément au règlement (UE/EURATOM) No 1141/2014 du Parlement européen et du Conseil du 22 octobre 2014 relatif au statut et au financement des partis politiques et des fondations politiques au niveau européen ;

Les cotisations annuelles des Partis membres ordinaires, des Partis membres associés, des Associations membres, des Partis membres observateurs et des Partenaires du PPE ;

Les contributions des membres bienfaiteurs.

Article 23.2 COTISATIONS

Les conditions pour la détermination des cotisations sont strictement définies dans le Règlement intérieur. Les cotisations et contributions sont régies par les conditions et obligations relatives au financement des partis politiques au niveau européen établies dans le règlement (CEC) no 1141/2014.

Article 24 EXERCICE FINANCIER – COMPTES ANNUELS ET BUDGET

L’exercice annuel de l’association court du 1er janvier au 31 décembre.

A la fin de chaque exercice, la Présidence clôture les comptes de l’exercice écoulé et établit le budget de l’exercice suivant, conformément aux dispositions légales applicables; les comptes annuels sont soumis à l’approbation de l'Assemblée politique.

Le Trésorier assiste la Présidence dans l’établissement des comptes et du budget. Il contrôle la gestion budgétaire du secrétariat général et fait rapport à la Présidence. Il est responsable, en particulier, du financement de l’association et de ses activités par l’entremise des cotisations des membres, de donations et autres.

Le boni augmente l’actif de l’association et ne peut en aucun cas être versé aux membres sous forme de dividendes.

Afin de promouvoir la transparence, les comptes du PPE seront établis et communiqués conformément au chapitre 5 du règlement (UE/EURATOM) No 1141/2014 du Parlement européen et du Conseil du 22 octobre 2014.

XII.    RÈGLEMENT INTÉRIEUR ET AMENDEMENTS DU RÈGLEMENT INTÉRIEUR

Article 25 MODIFICATIONS DU RÈGLEMENT INTÉRIEUR

Sur proposition de la Présidence, l'Assemblée politique décide du Règlement intérieur, qui réglera les questions d’ordre intérieur et financier non traitées dans ces statuts. Dans le Règlement intérieur, des organes supplémentaires seront créés, tels que le Sommet PPE, et les catégories de “Associations Membres”, de “Membres individuels”, de “Membres observateurs” et de “Partenaires du PPE” seront définies.

Les propositions d’amendements au Règlement intérieur peuvent être soumises par la présidence, les Partis membres ordinaires, les Partis membres associés ou les Associations membres et par le Groupe PPE au Parlement européen ainsi que par les présidents du PPE, des groupes de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST, à condition qu’ils soient membres d’un Parti membre ordinaire ou d’un Parti membre associé. Ces propositions doivent être soumises par écrit au Secrétaire général quatre semaines avant la réunion de l'Assemblée politique où elles seront prises en considération et communiquées aux membres.

XIII.    MODIFICATIONS DES STATUTS

Article 26 MODIFICATIONS DES STATUTS

Les propositions d’amendements au statut peuvent être soumises par la Présidence, les Partis membres ordinaires, les Partis membres associés ou les Associations membres et par le Groupe PPE au Parlement européen ainsi que par les présidents du PPE, des groupes de même esprit ou associés, aux Assemblées parlementaires du Conseil de l’Europe, de l’OSCE et de l’OTAN, au Comité européen des régions, à l’Union pour la Méditerranée et à EURONEST, à condition qu’ils soient membres d’un Parti membre ordinaire ou d’un Parti membre associé.

Les propositions doivent être présentées par écrit au Secrétaire général, qui les transmettra aux membres de l'Assemblée politique pour délibération, au moins quatre semaines avant la réunion de l'Assemblée politique, laquelle délibérera sur ces propositions.

Les propositions ne seront présentées au Congrès pour adoption, que si elles ont obtenu une majorité de deux tiers à l'Assemblée politique. L’adoption des modifications aux statuts proposées par l'Assemblée politique requiert une majorité simple des membres du Congrès présents. Le Congrès peut, avec une majorité de deux tiers des membres présents, rejeter les propositions de l'Assemblée politique.

XIV.    DISSOLUTION

Article 27 RÈGLEMENT

L’association n’est pas dissoute suite au décès, à la dissolution ou à la démission d’un membre, pour autant que le nombre de membres ne soit pas inférieur à deux.

L’association peut être dissoute volontairement sur décision du Congrès, prise à une majorité de trois quarts des membres présents, conformément aux règles applicables à son fonctionnement, telles que décrites dans le règlement intérieur.

En cas de dissolution volontaire, le Congrès désigne le(s) liquidateur(s). A défaut de liquidateur(s), les membres de la Présidence tiennent lieu de liquidateur(s).

En cas de dissolution, l'Assemblée politique décide de l’affectation des biens, laquelle doit servir un but désintéressé.

XV.    DISPOSITION TRANSITOIRE

Par dérogation à l’Article 26 des Statuts, l’Assemblée politique est autorisée à adopter des modifications des Statuts de l’Association si ces modifications sont nécessaires ou utiles afin de mettre en œuvre :

(i)

le règlement no 1141/2014 du Parlement européen et du Conseil du 22 octobre 2014 relatif au statut et au financement des partis politiques européens et des fondations politiques européennes ;

(ii)

les actes délégués de la Commission européenne tels qu’exposés à l’article 36 du règlement ; et

(iii)

les lois et règlements belges actuels et futurs qui, directement ou indirectement, ont trait à tout aspect de la conversion d’un parti politique européen régi par le droit belge en un parti politique européen régi par le règlement susmentionné.

Annexe 1. Logo de l’Association.

Annexe 2. Liste des partis membres.

Annexe 1

Logo de l’Association

Image

Annexe 2

Liste des partis membres

 

COUNTRY

FULL NAME

ABBR.

ADDRESS

ZIP CODE

CITY

PRESIDENT

 

TYPE

1

Austria

Österreichische Volkspartei

ÖVP - A

Lichtenfelsgasse 7

1010

Wien

MITTERLEHNER

Reinhold

Ordinary Member Party

2

Belgium

Christen-Democratisch en Vlaams

CD&V - B

Wetstraat 89

1040

Brussel

BEKE

Wouter

Ordinary Member Party

3

Belgium

Centre Démocrate Humaniste

CDH - B

Rue des Deux Eglises 41

1000

Bruxelles

LUTGEN

Benoit

Ordinary Member Party

4

Bulgaria

Bulgaria of the Citizens Movement

BCM - BG

7 Georgi Benkovski

1000

Sofia

KUNEVA

Meglena

Ordinary Member Party

5

Bulgaria

Democratic Party

DP - BG

61 Hristo Blvd

1303

Sofia

PRAMATARSKI

Alexander

Ordinary Member Party

6

Bulgaria

Democrats for a Strong Bulgaria

DSB - BG

18 Vitosha Blvd

1000

Sofia

KANEV

Radan

Ordinary Member Party

7

Bulgaria

GERB - Citizens for European Development of Bulgaria

GERB - BG

Pl. Bulgaria1, NDK Administrativna sgrada, et.17

1000

Sofia

BORISSOV

Boyko

Ordinary Member Party

8

Bulgaria

UDF - Union of Democratic Forces

UDF - BG

134 Rakovski Street

1000

Sofia

LOUKARSKY

Bojidar

Ordinary Member Party

9

Croatia

Croatian Democratic Union

HDZ - CRO

Trg zrtava fasizma 4

10 000

Zagreb

PLENKOVIC

Andrej

Ordinary Member Party

10

Croatia

Croatian Peasant Party

HSS - CRO

Ulica Zvonimira 17

10 000

Zagreb

BELJAC

Kreso

Ordinary Member Party

11

Cyprus

Democratic Rally of Cyprus

DR - CY

Pindarou 25 P.O. Box 25305

1308

Cyprus

NEOFYTOU

Averof

Ordinary Member Party

12

Czech Republic

The Christian and Democratic Union-Czech People's Party

KDU-CSL - CZ

Palac Charitas, Karlovo namesti 5

12801

Praha 2

BELOBRADEK

Pavel

Ordinary Member Party

13

Czech Republic

TOP09

TOP09 - CZ

Michnuv Palac, budova c2. Ujezd 450/40

11800

Prague 1

KALOUSEK

Miroslav

Ordinary Member Party

14

Denmark

Det Konservative Folkeparti

DKF - DK

Christiansborg

1240

Copenhagen K

PAPE POULSEN

Soren

Ordinary Member Party

15

Denmark

Kristendemokraterne

KD - DK

Vermlandsgade 51

2300

Copenhagen

GRENOV

Stig

Ordinary Member Party

16

Estonia

Pro Patria and Res Publica Union

IRL - EE

Paldiski mnt 13

10137

Tallinn

TSHAKNA

Stig

Ordinary Member Party

17

Finland

Kansallinen Kokoomus

KK - FI

Kansakoulukuja 3 A

100

Helsinki

ORPO

Petteri

Ordinary Member Party

18

France

Les Républicains

Les Républicains-F

238, rue de Vaugirard

75015

Paris

FILLON

François

Ordinary Member Party

19

Germany

Christlich Demokratische Union

CDU - D

Klingelhöfer Str. 8

10785

Berlin

MERKEL

Angela

Ordinary Member Party

20

Germany

Christlich-Soziale Union in Bayern

CSU - D

Franz Josef Strauss-Haus / Mies van der Rohe Strasse 1

80807

München

SEEHOFER

Horst

Ordinary Member Party

21

Greece

Nea Demokratia

ND - GR

Piraios Avenue 62

18346

Moschato

MITSOTAKIS

Kyriakos

Ordinary Member Party

22

Hungary

FIDESZ

FIDESZ - H

28. Lendvay u.

1062

Budapest

ORBAN

Victor

Ordinary Member Party

23

Hungary

Christian Democratic People's Party

KDNP - H

Bazsarozsa u. 69

1144

Budapest

SEMJÉN

Zsolt

Ordinary Member Party

24

Ireland

Fine Gael

Fine Gael - IE

51, Upper Mount Street

 

Dublin 2

KENNY

Enda

Ordinary Member Party

25

Italy

Union of Christian and Centre Democrats

UDC - I

Via del Tritone 102

00187

Roma

DE POLI

Antonio

Ordinary Member Party

26

Italy

Forza Italia

Forza Italia - I

Piazza di San Lorenzo in Lucina 4

00186

Roma

BERLUSCONI

Silvio

Ordinary Member Party

27

Italy

Alternativa Populari

AP - IT

Via del Governo Vecchio 3

00186

Roma

ALFANO

Angelino

Ordinary Member Party

28

Italy

Populari per l'Italia

Pop per l'IT - I

via Trau 2

20159

Milano

MAURO

Mario

Ordinary Member Party

29

Latvia

Unity - Vienotiba

UNITY - LV

Zigfrida Annas Meierovica Bulvaris 12

1050

Riga

PIEBALGS

Andris

Ordinary Member Party

30

Lithuania

Homeland Union - Lithuanian Christian Democrats

TS/LKD - LT

L. Stuokos-Gueceviciaus str 11

1122

Vilnius

LANDSBERGIS

Gabriellus

Ordinary Member Party

31

Luxembourg

Chrëschtlech Sozial Vollekspartei

CSV - L

rue de l'eau 4 BP 826L-2018

1449

Luxembourg

SPAUTZ

Marc

Ordinary Member Party

32

Malta

Partit Nazzjonalista

PN - M

Triq Herbert Ganado

1450

Pieta

BUSUTTIL

Simon

Ordinary Member Party

33

Netherlands

Christen Democratisch Appèl

CDA - NL

Buitenom 18 postbus 30453

2500GL

Den Haag

PEETOOM

Ruth

Ordinary Member Party

34

Poland

Platforma Obywatelska

PO - PL

ul. Wiejska 12a, Pietro IV

00 490

Warsaw

SCHETYNA

Grzegorz

Ordinary Member Party

35

Poland

Polskie Stronnictwo Ludowe

PSL - PL

ul. Piekna 3a

00 539

Warsaw

KOSINIAK-KAMYSZ

Wladyslaw

Ordinary Member Party

36

Portugal

Centro Democratico e Sociale - Partido Popular

CDS-PP - P

Largo Adelino Amaro da Costa 5

1149-063

Lisbon

CRISTAS

Assunçao

Ordinary Member Party

37

Portugal

Partido Social Democrata

PSD - P

Rue de Sao Caetano 9

1249-089

Lisboa

PASSOS COELHO

Pedro

Ordinary Member Party

38

Romania

Partidul National Taranesc Crestin Democrat

PNTCD - RO

Bl. Carol I nr 24, S2

7000

Bucharest

PAVELESCU

Aurelian

Ordinary Member Party

39

Romania

Romániai Magyar Demokrata Szövetség

RMDSZ - RO

Str. Republicii nr 60

400489

Cluj Napoca

KELEMEN

Hunor

Ordinary Member Party

40

Romania

Partidul National Liberal

PNL - RO

Modrogan nr 1

1825

Bucarest

TURCAN

Raluca

Ordinary Member Party

41

Romania

Partidul Miscarea Populara

PMP - RO

Strada Iorga 11, Sector 11

 

Bucarest

BASESCU

Traian

Ordinary Member Party

42

Slovakia

Krest'anskodemokratické Hnutie

KDH - SK

Bajkalská 25

821 01

Bratislava

HLINA

Alojz

Ordinary Member Party

43

Slovakia

Slovak Democratic and Christian Union - Democratic Party

SDKU-DS - SK

Šancová 70

811 05

Bratislava

FRESO

Pavol

Ordinary Member Party

44

Slovakia

Strana Mad'arskej Komunity / Magyar közösség Pártja

SMK-MKP - SK

Cajakova 8

811 05

Bratislava

MENYHART

Jozsef

Ordinary Member Party

45

Slovakia

MOST HID

MOST HID - SK

Trnavská Cesta 37

831 04

Bratislava

BUGAR

Bela

Ordinary Member Party

46

Slovenia

Nova Slovenija

NSI - SLO

Dvorakova ulica 11a

1000

Ljubljana

NOVAK

Ljudmila

Ordinary Member Party

47

Slovenia

Slovenska Demokratska Stranka

SDS - SLO

Trstenjakova 8

1000

Ljubljana

JANSA

Janez

Ordinary Member Party

48

Slovenia

Slovenska Ljudska Stranka

SLS - SLO

Beethovnova ulica 4

1000

Ljubljana

ZIDANSEK

Marko

Ordinary Member Party

49

Spain

Partido Popular

PP - E

Calle Genova 13

28004

Madrid

RAJOY

Mariano

Ordinary Member Party

50

Spain

Unió Democràtica de Catalunya

UDC - E

C/Napols 35-39

8018

Barcelona

DURAN i LLEIDA

Josep A.

Ordinary Member Party

51

Sweden

Kristdemokraterna

KD - S

Box 2373

103 18

Stockholm

BUSCH THOR

Edda

Ordinary Member Party

52

Sweden

Moderaterna

MOD - S

Box 2080

103 12

Stockholm

KINBERG BATRA

Anna

Ordinary Member Party

53

Albania

Partia Demokratike e Shqipërisë

DPA - AL

Blv Zhan d'Ark no11

1001

Tirane

BASHA

Lulzim

Associate Member Party

54

Macedonia, FYROM

Internal Macedonian Revol Org - Dem Party for Mac Nat Unity

VMRO-DPMNE - Fyrom

ul. Makedonija 17a

1000

Skopje

GRUEVSKI

Nikola

Associate Member Party

55

Norway

Hoyre - Conservative Party

Hoyre - N

Stortingsgt 20 Pb.1536 Vika

117

Oslo

SOLBERG

Erna

Associate Member Party

56

Serbia

Alliance of Hungarians in Vojvodina

VMSZ - SB

Ago Mamužić Street 11/I

24000

Subotica

PASZTOR

István

Associate Member Party

57

Serbia

Serbian Progressive Party

SNS - SB

5/III Palmira Toljatija Street

11070

Belgrade

VUCIC

Aleksandar

Associate Member Party

58

Switzerland

Christlich Demokratische Volkspartei

CVP - CH

Klaraweg 6 Postfach 5835

3001

Bern

PFISTER

Gerhard

Associate Member Party

59

Armenia

Heritage Party Armenia

HERM - ARM

75 Yerznkian Street

00 33

Yerevan

HOVANNISIAN

Raffi K.

Observer Member Party

60

Armenia

Country of Law Armenia

R.O.L. - ARM

Abovyan Street 43

 

Yerevan

BAGHDASARYAN

Artur

Observer Member Party

61

Armenia

Republican Party of Armenia

REP P ARM - ARM

Melik-Adamyan str 2

 

Yerevan

SARGSYAN

Serzh

Observer Member Party

62

Belarus

Belarusan Popular Front

BPF - Bel

Charnyshevskaga 3-39

220012

Minsk

YANUKEVICH

Aleksey

Observer Member Party

63

Belarus

United Civic Party of Belarus

UCP - Bel

V. Khoruzhey 22-1701

220123

Minsk

LEBEDKO

Anatoly

Observer Member Party

64

Belarus

Belarusian Christian Democracy

BCD - Bel

Postbox 73

220123

Minsk

RIMASHEUSKI

Vital

Observer Member Party

65

Bosnia and Herzegowina

Croatian Democratic Union of Bosnia and Herzegovina

HDZ - BiH

Knez Domagoja bb

88000

Mostar

COVIC

Dragan

Observer Member Party

66

Bosnia and Herzegowina

Partija Demokratskog Progresa

PDP - BiH

I Krajiskog korpusa 130

78000

Banja Luka

BORENOVIC

Branislav

Observer Member Party

67

Bosnia and Herzegowina

Stranka Demokratske Akcije

SDA - BiH

Mehmeda Spahe 14

71000

Sarajevo

IZETBEGOVIC

Bakir

Observer Member Party

68

Bosnia and Herzegowina

Hrvatska demokratska zajednica 1990

HDZ 1990 - BiH

Kneza Branimira 2

88000

Mostar

CVITANOVIC

Ilija

Observer Member Party

69

Finland

Suomen Kristillisdemokraatit

SK(KD) - Fin

Karjalankatu 2 C 7krs.

520

Helsinki

ESSAYAH

Sari

Observer Member Party

70

Georgia

United National Movement

UNM - Georgia

45a Kakheti Highway

151

Tbilisi

BAKRADZE

David

Observer Member Party

71

Italy

Südtiroler Volkspartei

SVP - IT

Brennerstrasse 7/A

39100

Bozen

ACHAMMER

Philipp

Observer Member Party

72

Italy

Partito Autonomista Trentino Tirolese

PATT - IT

Via Roma 7

38122

Trento

TAMANINI

Linda

Observer Member Party

73

Kosovo

Democratic League of Kosovo

LDK - Kosovo

Kompleksi ‘Qafa’ pa numër, 10000

 

Prishtinë

MUSTAFA

Isa

Observer Member Party

74

Moldova, Republic of

Partidul Liberal Democrat Din Moldova

PLDM - MOL

Strada Bucuresti 90, oficiul 19

2012

MD Chisinau

CIBOTARU

Viorel

Observer Member Party

75

Norway

Kristelig Folkeparti

KRF - NO

Ovre Slottsgt 18-20, Pb 478 Sentrum

105

Oslo

HAREIDE

Knut Arild

Observer Member Party

76

San Marino

Partito Democratico Cristiano Sammarinese

PDC - SM

Via delle Scalette 6

47890

Citta di San Marino

VENTURINI

Gian Carlo

Observer Member Party

77

Ukraine

Batkivshcyna - Motherland Party

BATK - Ukr

13, Turisvska Street

4080

Kiev

TYMOSHENKO

Yulia

Observer Member Party

78

Ukraine

Ukrainian Democratic Alliance for Reforms

UDAR - Ukr

Yaroslaviv Val Str. 8b

01034

Kiev

KLITSCHKO

Vitaly

Observer Member Party

Party memberships certified by

Joseph DAUL

EPP President

Antonio LOPEZ-ISTURIZ

EPP Secretary General

Brussels, 25 April 2017


V Hirdetmények

A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

Európai Bizottság

6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/26


Értesítés az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő intézkedések részleges időközi felülvizsgálatának megindításáról

(2017/C 216/04)

Az Európai Bizottsághoz (a továbbiakban: Bizottság) az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8-i (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: alaprendelet) 19. cikke alapján részleges időközi felülvizsgálat iránti kérelem érkezett.

1.   Felülvizsgálati kérelem

A felülvizsgálati kérelmet egy Indiában (a továbbiakban: érintett ország) működő exportáló gyártó, a Reliance Industries Limited (a továbbiakban: kérelmező) nyújtotta be.

A felülvizsgálat a támogatásnak a kérelmező tekintetében történő vizsgálatára korlátozódik.

2.   A felülvizsgálat tárgyát képező termék

Az e felülvizsgálat tárgyát képező termék az Indiából származó, jelenleg a 3907 61 00 KN-kód alá tartozó, az ISO 1628-5 szabvány szerinti, legalább 78 ml/g viszkozitással rendelkező polietilén-tereftalát (PET) (a továbbiakban: a felülvizsgálat tárgyát képező termék).

3.   A meglévő intézkedések

A jelenleg hatályban levő intézkedéseket az (EU) 2015/1350 bizottsági végrehajtási rendelettel (2) módosított 461/2013/EU tanácsi rendelettel (3) kivetett végleges kiegyenlítő vám alkotja.

4.   A felülvizsgálat indokai

A kérelmező meggyőző bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a támogatással kapcsolatos, az intézkedésekhez vezető körülmények a kérelmező tekintetében jelentősen megváltoztak, és ezek a változások tartósak.

A kérelmező azt állítja, hogy a kiegyenlíthető támogatás ellentételezéséhez a továbbiakban nincs szükség a felülvizsgálat tárgyát képező termék behozatalára vonatkozó intézkedés jelenlegi mértékű fenntartására. A kérelmező elegendő bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy támogatásának összege jóval a rá vonatkozóan jelenleg alkalmazandó vám mértéke alá csökkent.

Az összesített támogatási mérték e csökkenésének okai a termékre összpontosító rendszer (Focus Product Scheme) és a piacra összpontosító rendszer (Focus Market Scheme) alkalmazhatóságának megszűnése, valamint az egyéb rendszerek – például az előzetes engedélyezési rendszer (Advance Authorisation Scheme) és a vámvisszatérítési rendszer (Duty Drawback Scheme) – keretében a kérelmező által igénybe vett összegek csökkenése.

A fentiek fényében a Bizottság a Reliance Industries Limited támogatásával kapcsolatban úgy ítéli meg, hogy elegendő meggyőző bizonyíték támasztja alá a támogatás körülményeinek jelentős megváltozását, valamint e változások tartós természetét, ezért az intézkedéseket felül kell vizsgálni.

5.   Eljárás

Minthogy a tagállamok tájékoztatását követően megállapítást nyert, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a támogatásnak a kérelmező tekintetében történő vizsgálatára korlátozódó részleges időközi felülvizsgálat megindításához, a Bizottság az alaprendelet 19. cikke alapján felülvizsgálatot indít. A felülvizsgálat célja megállapítani, hogy a támogatási gyakorlatnak megfelelően, illetve a támogatási rendszerek keretében jellemzően milyen mértékű az a támogatás, amelynek révén a kérelmező gazdasági előnyre tesz szert.

A felülvizsgálatot követően szükséges lehet az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátoknak (PET) az Indiában működő „minden más vállalattól” érkező behozatalára kivetett vámtétel módosítása.

Az indiai kormányt a Bizottság konzultációkra kérte fel.

5.1.   Kérdőívek

A vizsgálathoz szükségesnek tartott információk összegyűjtése érdekében a Bizottság kérdőíveket küld a kérelmező és az érintett exportáló ország hatóságai részére. Az információknak és az azokat alátámasztó bizonyítékoknak az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 37 napon belül kell beérkezniük a Bizottsághoz.

5.2.   Egyéb írásbeli beadványok

A Bizottság felkéri az érdekelt feleket, hogy ezen értesítés rendelkezéseinek megfelelően ismertessék álláspontjukat, szolgáltassanak információkat, és állításaikat támasszák alá bizonyítékokkal. Ezeknek az információknak és az azokat alátámasztó bizonyítékoknak – eltérő rendelkezés hiányában – az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 37 napon belül kell beérkezniük a Bizottsághoz.

5.3.   A vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok előtti meghallgatás lehetősége

Az érdekelt felek kérhetik a vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok előtti meghallgatásukat. A meghallgatás iránti kérelmet írásban, indoklással együtt kell benyújtani. A vizsgálat kezdeti szakaszához tartozó kérdésekben kért meghallgatások esetében a kérelmet az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 napon belül kell benyújtani. A későbbiekben a Bizottság a felekkel folytatott levélváltás során tűz ki külön határidőt a meghallgatás iránti kérelem benyújtására.

5.4.   Az írásbeli beadványok benyújtása, a kitöltött kérdőívek megküldése és levelezés

A Bizottsághoz piacvédelmi vizsgálatok céljára csak szerzői jogi védelem alatt nem álló információkat lehet benyújtani. Mielőtt az érdekelt felek olyan információkat és/vagy adatokat bocsátanának a Bizottság rendelkezésére, amelyekkel kapcsolatban harmadik felet szerzői jog illet meg, a szerzői jog jogosultjától külön engedélyt kell kérniük, amelyben az kifejezetten lehetővé teszi a Bizottság számára a) az információk és adatok e piacvédelmi eljárás keretében történő felhasználását; valamint b) az információknak és/vagy adatoknak az e vizsgálatban érdekelt felek felé olyan formában történő továbbítását, hogy azok gyakorolhassák védelemhez való jogukat.

Az érdekelt felek által benyújtott valamennyi bizalmas írásbeli beadványt – beleértve az ezen értesítésben kért információkat, a kitöltött kérdőíveket és a leveleket is – „Limited” (4) (korlátozott hozzáférésű) jelöléssel kell ellátni. Minden bizalmas kezelésre irányuló kérelmet megfelelő indoklással kell ellátni.

A „Limited” jelöléssel ellátott információkat benyújtó érdekelt feleknek azokról az alaprendelet 29. cikke (2) bekezdésének értelmében nem bizalmas jellegű összefoglalót is rendelkezésre kell bocsátaniuk, amelyet „For inspection by interested parties” (az érdekelt felek számára, betekintésre) jelöléssel kell ellátniuk. Ennek az összefoglalónak megfelelő részletességűnek kell lennie ahhoz, hogy a bizalmasan benyújtott információk lényege kielégítő mértékben megismerhető legyen belőle. Amennyiben a bizalmas információt benyújtó érdekelt fél nem bocsát rendelkezésre nem bizalmas jellegű összefoglalót a kért formában és minőségben, a Bizottság az információt figyelmen kívül hagyhatja.

A Bizottság felkéri az érdekelt feleket, hogy minden beadványukat és kérelmüket e-mailben – a meghatalmazásokat és a tanúsítványokat szkennelt formában csatolva – nyújtsák be, kivéve a terjedelmes válaszokat, amelyeket CD-ROM/DVD lemezen személyesen vagy könyvelt levélpostai küldeményben kell benyújtani. Az e-mail használatával az érdekelt felek elfogadják a Kereskedelmi Főigazgatóság weblapján közzétett, „LEVELEZÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGGAL PIACVÉDELMI ÜGYEKBEN” című dokumentumban foglalt, az elektronikus beadványokra alkalmazandó szabályokat: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2014/june/tradoc_152573.pdf. Az érdekelt feleknek fel kell tüntetniük nevüket, címüket, telefonszámukat és érvényes e-mail-címüket, továbbá biztosítaniuk kell, hogy a megadott e-mail-cím működő, naponta ellenőrzött hivatalos e-mail-cím legyen. Az elérhetőségek megadása után a Bizottság kizárólag e-mailben kommunikál az érdekelt felekkel, kivéve, ha azok kifejezetten kérik a Bizottságtól a dokumentumok más kommunikációs csatornán történő megküldését, vagy ha a dokumentumot a jellegéből adódóan könyvelt levélpostai küldeményben kell elküldeni. Az érdekelt felek a Bizottsággal folytatott levelezésre vonatkozó további szabályokat és információkat, köztük az e-mailben eljuttatott küldeményekre vonatkozó elveket megtalálják a fent említett, az érdekelt felekkel folytatott kommunikációra vonatkozó útmutatóban.

A Bizottság levelezési címe:

European Commission

Directorate-General for Trade

Directorate H

Office: CHAR 04/039

1049 Bruxelles/Brussel

BELGIQUE/BELGIË

E-mail: TRADE-R663-PET-RIL@ec.europa.eu

6.   Az együttműködés hiánya

Abban az esetben, ha az érdekelt felek valamelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy nem szolgáltat információkat határidőn belül, illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, az alaprendelet 28. cikkének megfelelően megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők a rendelkezésre álló tények alapján.

Ha megállapítást nyer, hogy az érdekelt felek valamelyike hamis vagy félrevezető információkat szolgáltatott, ezek az információk figyelmen kívül hagyhatók, és a Bizottság a rendelkezésre álló tényekre támaszkodhat.

Ha valamelyik érdekelt fél nem, vagy csak részben működik együtt, és ezért a ténymegállapítások alapjául az alaprendelet 28. cikkének megfelelően a rendelkezésre álló tények szolgálnak, az eredmény kedvezőtlenebb lehet e fél számára, mint ha együttműködött volna.

A számítógépes válaszadás elmaradása nem tekinthető az együttműködés hiányának, amennyiben az érdekelt fél igazolja, hogy a kérésnek megfelelő válaszadás indokolatlan többletteherrel vagy indokolatlan többletköltségekkel járt volna. Az érdekelt félnek ebben az esetben haladéktalanul a Bizottsághoz kell fordulnia.

7.   Meghallgató tisztviselő

Az érdekelt felek kérhetik a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő közbenjárását. A meghallgató tisztviselő összekötő szerepet tölt be az érdekelt felek és a vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok között. A meghallgató tisztviselő megvizsgálja az iratbetekintési kérelmeket, a dokumentumok bizalmas kezelését érintő vitákat, a határidők meghosszabbítására vonatkozó kérelmeket, valamint a harmadik felek által benyújtott meghallgatás iránti kérelmeket. A meghallgató tisztviselő egyedi meghallgatást szervezhet az érdekelt felek számára, és közbenjárhat annak érdekében, hogy az érdekelt felek maradéktalanul gyakorolhassák a védelemhez való jogukat.

A meghallgató tisztviselő általi meghallgatás iránti kérelmet írásban, indoklással együtt kell benyújtani. A vizsgálat kezdeti szakaszához tartozó kérdésekben kért meghallgatások esetében a kérelmet az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 napon belül kell benyújtani. A későbbiekben a Bizottság a felekkel folytatott levélváltás során tűz ki külön határidőt a meghallgatás iránti kérelem benyújtására.

A meghallgató tisztviselő lehetőséget biztosít olyan meghallgatásra is, ahol az érintett felek előadhatják különböző álláspontjaikat és ellenérveiket a vizsgálattal összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.

További információk, valamint a meghallgató tisztviselő elérhetősége és honlapja a Kereskedelmi Főigazgatóság weboldalán található: http://ec.europa.eu/trade/trade-policy-and-you/contacts/hearing-officer/.

8.   A vizsgálat időkeretei

A vizsgálat az alaprendelet 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 hónapon belül lezárul.

9.   A személyes adatok kezelése

A Bizottság az e vizsgálat során gyűjtött valamennyi személyes adatot a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (5) megfelelően fogja kezelni.


(1)  HL L 176., 2016.6.30., 55. o.

(2)  A Bizottság (EU) 2015/1350 végrehajtási rendelete (2015. augusztus 3.) az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló 461/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet módosításáról (HL L 208., 2015.8.5., 10. o.).

(3)  A Tanács 461/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. május 21.) az 597/2009/EK rendelet 18. cikke szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követően az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről (HL L 137., 2013.5.23., 1. o.).

(4)  A „Limited” jelöléssel ellátott dokumentum az (EU) 2016/1037 rendelet (HL L 176., 2016.6.30., 55. o.) 29. cikke és a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-egyezmény 12. cikke szerint bizalmas dokumentumnak minősül. A dokumentum az 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 2001.5.31., 43. o.) 4. cikke értelmében is védelem alatt áll.

(5)  HL L 8., 2001.1.12., 1. o.


6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/30


Értesítés az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő intézkedések részleges időközi felülvizsgálatának megindításáról

(2017/C 216/05)

Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8-i (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: alaprendelet) 19. cikke alapján hivatalból részleges időközi felülvizsgálatot indít.

A részleges időközi felülvizsgálat a Dhunseri Petrochem Limited (a továbbiakban: DPL) és az azzal kapcsolatban álló, Indiában (a továbbiakban: érintett ország) működő vállalatok támogatásának vizsgálatára korlátozódik.

1.   A felülvizsgálat tárgyát képező termék

Az e felülvizsgálat tárgyát képező termék az Indiából származó, jelenleg a 3907 61 00 KN-kód alá tartozó, az ISO 1628-5 szabvány szerinti, legalább 78 ml/g viszkozitással rendelkező polietilén-tereftalát (PET) (a továbbiakban: a felülvizsgálat tárgyát képező termék).

2.   A meglévő intézkedések

A jelenleg hatályban levő intézkedéseket az (EU) 2015/1350 bizottsági végrehajtási rendelettel (2) módosított 461/2013/EU tanácsi rendelettel (3) kivetett végleges kiegyenlítő vám alkotja.

3.   A felülvizsgálat indokai

2016 szeptemberében a DPL arra kérte a Bizottságot, hogy módosítsa a nevét a hatályban levő intézkedéseket bevezető rendeletben. A kérelemből azonban kiderült, hogy a DPL közös vállalkozást hozott létre az Indorama Ventures Public Company Limited vállalattal (a továbbiakban: IVL), amelyben mindkét fél azonos részesedéssel rendelkezik. A lépés az alábbi következményekkel járt:

a)

Az Indorama Ventures Global Services Limited, az IVL leányvállalata, egy újonnan alapított vállalaton keresztül – amelynek jelenlegi neve IVL Dhunseri Petrochem Industries Limited (a továbbiakban: IVDPIL) – 50 %-os részesedést szerzett a DPL PET-gyanta üzletágában.

b)

A DPL 50 %-os részesedést szerzett a Micro Polypet Pvt. Ltd. elnevezésű, PET-gyártással foglalkozó indiai vállalatban, amely korábban nem exportált az Unióba, és nem vonatkozik rá egyedi kiegyenlítő vám.

A fentiek fényében a Bizottság a DPL és az azzal kapcsolatban álló vállalatok támogatásával kapcsolatban úgy ítéli meg, hogy elegendő meggyőző bizonyíték támasztja alá a támogatás körülményeinek jelentős megváltozását, valamint e változások tartós természetét, ezért az intézkedéseket felül kell vizsgálni.

4.   Eljárás

Minthogy a tagállamok tájékoztatását követően megállapítást nyert, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a támogatásának a DPL és az azzal kapcsolatban álló vállalatok tekintetében történő vizsgálatára korlátozódó részleges időközi felülvizsgálat megindításához, a Bizottság az alaprendelet 19. cikke alapján felülvizsgálatot indít. A felülvizsgálat célja megállapítani a támogatás mértékét a vállalat új szerkezetének megfelelően.

A felülvizsgálatot követően szükséges lehet az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátoknak (PET) a „minden más vállalattól” érkező behozatalára kivetett vámtétel módosítása.

Az indiai kormányt a Bizottság konzultációkra kérte fel.

4.1.   Kérdőívek

A vizsgálathoz szükségesnek tartott információk összegyűjtése érdekében a Bizottság kérdőíveket küld a DPL, az azzal kapcsolatban álló vállalatok és az érintett exportáló ország hatóságai részére. Az információknak és az azokat alátámasztó bizonyítékoknak az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 37 napon belül kell beérkezniük a Bizottsághoz.

4.2.   Egyéb írásbeli beadványok

A Bizottság felkéri az érdekelt feleket, hogy ezen értesítés rendelkezéseinek megfelelően ismertessék álláspontjukat, szolgáltassanak információkat, és állításaikat támasszák alá bizonyítékokkal. Ezeknek az információknak és az azokat alátámasztó bizonyítékoknak – eltérő rendelkezés hiányában – az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 37 napon belül kell beérkezniük a Bizottsághoz.

4.3.   A vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok előtti meghallgatás lehetősége

Az érdekelt felek kérhetik a vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok előtti meghallgatásukat. A meghallgatás iránti kérelmet írásban, indoklással együtt kell benyújtani. A vizsgálat kezdeti szakaszához tartozó kérdésekben kért meghallgatások esetében a kérelmet az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 napon belül kell benyújtani. A későbbiekben a Bizottság a felekkel folytatott levélváltás során tűz ki külön határidőt a meghallgatás iránti kérelem benyújtására.

4.4.   Az írásbeli beadványok benyújtása, a kitöltött kérdőívek megküldése és levelezés

A Bizottsághoz piacvédelmi vizsgálatok céljára csak szerzői jogi védelem alatt nem álló információkat lehet benyújtani. Mielőtt az érdekelt felek olyan információkat és/vagy adatokat bocsátanának a Bizottság rendelkezésére, amelyekkel kapcsolatban harmadik felet szerzői jog illet meg, a szerzői jog jogosultjától külön engedélyt kell kérniük, amelyben az kifejezetten lehetővé teszi a Bizottság számára a) az információk és adatok e piacvédelmi eljárás keretében történő felhasználását; valamint b) az információknak és/vagy adatoknak az e vizsgálatban érdekelt felek felé olyan formában történő továbbítását, hogy azok gyakorolhassák védelemhez való jogukat.

Az érdekelt felek által benyújtott valamennyi bizalmas írásbeli beadványt – beleértve az ezen értesítésben kért információkat, a kitöltött kérdőíveket és a leveleket is – „Limited” (4) (korlátozott hozzáférésű) jelöléssel kell ellátni. Minden bizalmas kezelésre irányuló kérelmet megfelelő indoklással kell ellátni.

A „Limited” jelöléssel ellátott információkat benyújtó érdekelt feleknek azokról az alaprendelet 29. cikke (2) bekezdésének értelmében nem bizalmas jellegű összefoglalót is rendelkezésre kell bocsátaniuk, amelyet „For inspection by interested parties” (az érdekelt felek számára, betekintésre) jelöléssel kell ellátniuk. Ennek az összefoglalónak megfelelő részletességűnek kell lennie ahhoz, hogy a bizalmasan benyújtott információk lényege kielégítő mértékben megismerhető legyen belőle. Amennyiben a bizalmas információt benyújtó érdekelt fél nem bocsát rendelkezésre nem bizalmas jellegű összefoglalót a kért formában és minőségben, a Bizottság az információt figyelmen kívül hagyhatja.

A Bizottság felkéri az érdekelt feleket, hogy minden beadványukat és kérelmüket e-mailben – a meghatalmazásokat és a tanúsítványokat szkennelt formában csatolva – nyújtsák be, kivéve a terjedelmes válaszokat, amelyeket CD-ROM/DVD lemezen személyesen vagy könyvelt levélpostai küldeményben kell benyújtani. Az e-mail használatával az érdekelt felek elfogadják a Kereskedelmi Főigazgatóság weblapján közzétett, „LEVELEZÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGGAL PIACVÉDELMI ÜGYEKBEN” című dokumentumban foglalt, az elektronikus beadványokra alkalmazandó szabályokat: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2014/june/tradoc_152573.pdf. Az érdekelt feleknek fel kell tüntetniük nevüket, címüket, telefonszámukat és érvényes e-mail-címüket, továbbá biztosítaniuk kell, hogy a megadott e-mail-cím működő, naponta ellenőrzött hivatalos e-mail-cím legyen. Az elérhetőségek megadása után a Bizottság kizárólag e-mailben kommunikál az érdekelt felekkel, kivéve, ha azok kifejezetten kérik a Bizottságtól a dokumentumok más kommunikációs csatornán történő megküldését, vagy ha a dokumentumot a jellegéből adódóan könyvelt levélpostai küldeményben kell elküldeni. Az érdekelt felek a Bizottsággal folytatott levelezésre vonatkozó további szabályokat és információkat, köztük az e-mailben eljuttatott küldeményekre vonatkozó elveket megtalálják a fent említett, az érdekelt felekkel folytatott kommunikációra vonatkozó útmutatóban.

A Bizottság levelezési címe:

European Commission

Directorate-General for Trade

Directorate H

Office: CHAR 04/039

1049 Bruxelles/Brussel

BELGIQUE/BELGIË

E-mail: TRADE-R664-PET-DPL@ec.europa.eu

5.   Az együttműködés hiánya

Abban az esetben, ha az érdekelt felek valamelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy nem szolgáltat információkat határidőn belül, illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, az alaprendelet 28. cikkének megfelelően megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők a rendelkezésre álló tények alapján.

Ha megállapítást nyer, hogy az érdekelt felek valamelyike hamis vagy félrevezető információkat szolgáltatott, ezek az információk figyelmen kívül hagyhatók, és a Bizottság a rendelkezésre álló tényekre támaszkodhat.

Ha valamelyik érdekelt fél nem, vagy csak részben működik együtt, és ezért a ténymegállapítások alapjául az alaprendelet 28. cikkének megfelelően a rendelkezésre álló tények szolgálnak, az eredmény kedvezőtlenebb lehet e fél számára, mint ha együttműködött volna.

A számítógépes válaszadás elmaradása nem tekinthető az együttműködés hiányának, amennyiben az érdekelt fél igazolja, hogy a kérésnek megfelelő válaszadás indokolatlan többletteherrel vagy indokolatlan többletköltségekkel járt volna. Az érdekelt félnek ebben az esetben haladéktalanul a Bizottsághoz kell fordulnia.

6.   Meghallgató tisztviselő

Az érdekelt felek kérhetik a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő közbenjárását. A meghallgató tisztviselő összekötő szerepet tölt be az érdekelt felek és a vizsgálattal megbízott bizottsági szolgálatok között. A meghallgató tisztviselő megvizsgálja az iratbetekintési kérelmeket, a dokumentumok bizalmas kezelését érintő vitákat, a határidők meghosszabbítására vonatkozó kérelmeket, valamint a harmadik felek által benyújtott meghallgatás iránti kérelmeket. A meghallgató tisztviselő egyedi meghallgatást szervezhet az érdekelt felek számára, és közbenjárhat annak érdekében, hogy az érdekelt felek maradéktalanul gyakorolhassák a védelemhez való jogukat.

A meghallgató tisztviselő általi meghallgatás iránti kérelmet írásban, indoklással együtt kell benyújtani. A vizsgálat kezdeti szakaszához tartozó kérdésekben kért meghallgatások esetében a kérelmet az ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 napon belül kell benyújtani. A későbbiekben a Bizottság a felekkel folytatott levélváltás során tűz ki külön határidőt a meghallgatás iránti kérelem benyújtására.

A meghallgató tisztviselő lehetőséget biztosít olyan meghallgatásra is, ahol az érintett felek előadhatják különböző álláspontjaikat és ellenérveiket a vizsgálattal összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.

További információk, valamint a meghallgató tisztviselő elérhetősége és honlapja a Kereskedelmi Főigazgatóság weboldalán található: http://ec.europa.eu/trade/trade-policy-and-you/contacts/hearing-officer/.

7.   A vizsgálat időkeretei

A vizsgálat az alaprendelet 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően ezen értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételétől számított 15 hónapon belül lezárul.

8.   A személyes adatok kezelése

A Bizottság az e vizsgálat során gyűjtött valamennyi személyes adatot a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (5) megfelelően fogja kezelni.


(1)  HL L 176., 2016.6.30., 55. o.

(2)  A Bizottság (EU) 2015/1350 végrehajtási rendelete (2015. augusztus 3.) az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló 461/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet módosításáról (HL L 208., 2015.8.5., 10. o.).

(3)  A Tanács 461/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. május 21.) az 597/2009/EK rendelet 18. cikke szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követően az Indiából származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről (HL L 137., 2013.5.23., 1. o.).

(4)  A „Limited” jelöléssel ellátott dokumentum az (EU) 2016/1037 rendelet (HL L 176., 2016.6.30., 55. o.) 29. cikke és a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-egyezmény 12. cikke szerint bizalmas dokumentumnak minősül. A dokumentum az 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 2001.5.31., 43. o.) 4. cikke értelmében is védelem alatt áll.

(5)  HL L 8., 2001.1.12., 1. o.


A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

Európai Bizottság

6.7.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 216/33


Összefonódás előzetes bejelentése

(Ügyszám: M.8516 – EPH/Centrica Langage and Centrica SHB)

Egyszerűsített eljárás alá vont ügy

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2017/C 216/06)

1.

2017. június 27-én a Bizottság a 139/2004/EK tanácsi rendelet (1) 4. cikke szerint bejelentést kapott az Energetický a průmyslový holding, a.s. („EPH”, Cseh köztársaság) által tervezett összefonódásról, amely szerint e vállalkozás részesedés vásárlása útján teljes irányítást szerez az összefonódás-ellenőrzési rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Centrica Langage Ltd. („Centrica Langage”, Egyesült Királyság) és a Centrica SHB Ltd. („Centrica SHB”, Egyesült Királyság) felett.

2.

Az érintett vállalkozások üzleti tevékenysége a következő:

—   az EPH esetében: közműszolgáltatás, ezzel összefüggésben barnaszén-kitermelés, villamos energia és hő termelése, elosztása és kínálata, valamint gáz szállítása, elosztása és tárolása. Az EPH főként a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Németországban, Olaszországban, Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban tevékenykedik.

—   a Centrica Langage esetében: az egyesült királyságbeli Plymouth közelében működő gázerőmű megközelítőleg 905 MW telepített kapacitással villamos energiát termel.

—   a Centrica SHB esetében: az egyesült királyságbeli Stallingborough közelében működő gázerőmű megközelítőleg 1 310 MW telepített kapacitással villamos energiát termel.

3.

A Bizottság előzetes vizsgálatára alapozva megállapítja, hogy a bejelentett összefonódás az összefonódás-ellenőrzési rendelet hatálya alá tartozhat, a végleges döntés jogát azonban fenntartja. A Bizottság a 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti egyes összefonódások kezelésére vonatkozó egyszerűsített eljárásról szóló közleménye (2) szerint az ügyet egyszerűsített eljárásra utalhatja.

4.

A Bizottság felhívja az érdekelt harmadik feleket, hogy az összefonódás kapcsán esetlegesen felmerülő észrevételeiket nyújtsák be a Bizottságnak.

Az észrevételeknek a közzétételt követő tíz napon belül kell a Bizottsághoz beérkezniük. Az észrevételeket az M.8516 – EPH/Centrica Langage and Centrica SHB hivatkozási szám feltüntetése mellett lehet eljuttatni a Bizottsághoz faxon (faxszám: +32 22964301), e-mailben a COMP-MERGER-REGISTRY@ec.europa.eu címre vagy postai úton a következő címre:

European Commission

Directorate-General for Competition

Merger Registry

1049 Bruxelles/Brussel

BELGIQUE/BELGIË


(1)  HL L 24., 2004.1.29., 1. o. (az összefonódás-ellenőrzési rendelet).

(2)  HL C 366., 2013.12.14., 5. o.